udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3976
találat
lapozás: 1-30 ... 1201-1230 | 1231-1260 | 1261-1290 ... 3961-3976
Névmutató:
Kelemen Hunor
2011. július 29.
Tőkés László EMNT-elnök a néppárt elutasításáról, az aláírások ellenőrzéséről, az erdélyi örökség védelméről – INTERJÚ
Nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről, amelyekért 1989-ben sokak életüket áldozták – nyilatkozta Tőkés László a Krónikának az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének elutasítása kapcsán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint semmi okuk kételkedni aláírásgyűjtőik megbízhatóságában, és nemtelen sajtóhadjáratnak tartja az EMNP-aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokat. Az Európai Parlament alelnöke szégyennek nevezi a verespataki bányaprojektre és a kolozsvári Kétágú templom körüli építkezésre kiadott engedélyt.
Hogyan kommentálja a Bukaresti Törvényszéknek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése elutasításáról szóló indoklását, miszerint az EMNP nem a nemzeti érdekek képviseletét, hanem csupán egy közösség érdekképviseletét tűzte ki célul?
– Az indoklás egészen abszurd. Azt sejtettük, hogy nem lesz éppenséggel kényelmes sétagalopp egy olyan politikai alakulat bejegyeztetése, mely nem képezi integráns részét a Dâmboviţa-parti „kéz kezet mos” típusú politikai-gazdasági rendszernek – tehát nem zsarolható és nem megvásárolható –, viszont erre, a demokratikus többpártrendszer lényegét tagadó, cinikus elutasításra nem számítottunk. Az ugyanis a maga módján talán megérthető, hogy – a bíró szerint – az erdélyi magyarság szülőföldjén való boldogulása és „komfortérzete” nem kifejezetten „román nemzeti érdek”. Ezzel szemben viszont a pártos hovatartozás mióta számít inkább „nemzeti érdek”-kategóriának? Mióta liberális, konzervatív, demokrata, szocialista stb. egy egész nemzet? Ez a bírói argumentáció a közérdeken és a sokszínűségen alapuló, egységesülő Európában egészen egyszerűen értelmezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ugyanakkor súlyosan magyarellenes, kizárólagos és diszkriminatív.
– Ezek után milyen lépésre készülnek? Nem merült fel, hogy esetleg változtassanak a párt kifogásolt alapszabályán vagy elnevezésén?
– Fellebbezünk, ehhez kétség sem fér. De nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről – demokrácia, többpártrendszer, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága –, amelyekért 1989 szabadító karácsonyán sokak életüket áldozták, és amelyekben hittünk akkor, amikor közösen elkezdtük építeni a szabad Romániát, és amelyek erdélyi magyarságunk számára is az egyetlen életesélyt és kibontakozási lehetőséget kínálták.
– A bukaresti Jurnalul Naţional és az Új Magyar Szó napilapok nevük elhallgatását kérő grafológusokra hivatkozva azt állítják, hogy az EMNP bejegyzését támogató aláírások hamisak. Ez ügyben egy magánszemély feljelentést is tett az ügyészségen. Mi a véleménye az aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokról?
– Semmi okunk kételkedni az aláírásgyűjtőink megbízhatóságában. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezői az aláírások ellenőrzése terén is minden lehetőt megtettek. Ez az egész nemtelen sajtóhadjárat, illetve a magyar–román sajtókommandó akciózása az EMNP bejegyzésének a megakasztását célozhatja, hiszen amíg nyomozás folyik, addig a bejegyzési kérésünket akár fel is függeszthetik. Azt azonban alig hinném, hogy a bíróságon bárki is tarthatónak gondolná az első fokon megfogalmazott bírói elutasítást, következésképpen minden lehetséges eszközt bevetnek annak céljából, hogy a néppárt minél később léphessen a porondra. Ezen túlmenően, én inkább magát a történetet tartom szimptomatikusnak. Kezdődött azzal, hogy miközben az RMDSZ potentátjai úton-útfélen azt nyilatkozták, hogy ők nem fogják akadályozni az EMNP bejegyzését, ezenközben Kelemen Hunor szövetségi elnök közvetlen munkatársa, Novák Levente és az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke, Budai Richárd, strómanként egy hevesen magyarellenesnek bizonyuló bukaresti ügyvédet felhasználva, pártos célzatossággal aláírási listáink ellenőrzésébe fogtak. Majd minekutána ezáltal első fokon nem sikerült megakadályozniuk az EMNP bejegyzését, aláírási íveinket „véletlenül” befújta a szél két újság ablakán. Az elvtársi összefogással készült román–magyar sajtóankét diszkrét bája, hogy a magyarbarátsággal aligha vádolható Jurnalul Naţional, valamint az RMDSZ szócsöveként működő újság szállott rá a témára. Igazán jó gyomorra vall öszszefeküdni saját gyalázóinkkal… A romániai abszurdhoz az is hozzátartozik, hogy az Új Magyar Szó főszerkesztője, „a sajtószabadság elkötelezett bajnoka” nem Európa legdiszkriminatívabb párttörvénye ellen emeli fel a szavát, vagy nem a kolozsvári Kétágú templom körül történteket vizsgálja, hanem egy magyargyűlöletéről hírhedt napilappal karöltve inszinuál csalást. Mindez igencsak sokat elárul a bukaresti morálról és „érdekérvényesítésről”…
– A román sajtó és a bukaresti pártok egy része hazaárulónak kiáltotta ki amiatt, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen kijelentette: Bukarestnek jogokat, autonómiát kell biztosítania a magyarok számára a Trianonban elvesztett területek fejében. Mit szól azokhoz a vélekedésekhez, miszerint Romániában megválasztott európai parlamenti képviselőként a kisebbségi jogokat nem követelheti Magyarország területvesztésére hivatkozva?
– Talán Ovidiu Pecican írta ennek kapcsán, hogy el kellene fogadnom: én nem Magyarország, hanem Románia „hőse” vagyok. Külön köszönöm a professzor úrnak, hogy emlékeztette az olvasókat Temesvárra és a kezdetekre, hiszen akkoriban éppen az volt a közös nevező, hogy mind a magyaroknak, mind a románoknak otthon kellene érezniük magukat saját hazájukban és Európában. Formailag ez a folyamat el is kezdődött, tartalmilag viszont éppen ez a hazaárulási vád mutatja, hogy mennyire az elején vagyunk még a megbékélésnek. Tusnádfürdőn a magyar nemzet és a román nemzet közötti párbeszédet szorgalmaztam, és egyben azt hangsúlyoztam, hogy nem a többség és a kisebbség párbeszédére, hanem az egyenrangú nemzetek közötti szóértésre volna szükségünk – hiszen erről szól Európa. A képlet világos és – viszonylag – egyszerű. Az anyaország „felelősséget visel” az elszakított nemzetrészekért – ez áll az új alkotmányban –, hiszen azok is alkotórészei a nemzetnek. Márpedig hogyha a nemzet területeket vesztett – és kicsoda tagadhatná ezt? –, akkor igenis helye van a méltányos rendezésnek, éspedig annak, hogy Európában általánosan elfogadott jogok biztosításával kompenzálják a jogfosztással járt területvesztést. Ennél mi sem természetesebb… De akár fordíthatunk is a nézőponton. Romániának is jól felfogott érdeke, hogy minél inkább magához kapcsolja a területén élő nemzeti közösségeket.
Demográfiai hullámvölgyben vagyunk, rengeteg román költözik el végérvényesen országunkból. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a maradók – márpedig mi, magyarok különösképpen hűségesek vagyunk szülőföldünkhöz – hogyan viszonyulnak a nehéz gazdasági helyzetbe került államukhoz. Korbáccsal és hatalmi szóval hazaszeretetet parancsolni nem a legszerencsésebb. Tehát Pecican professzor úrnak és az általam igen tisztelt, józanabb román véleményformálóknak talán ezt kellene elmagyarázniuk a politikai jövőkép híján magyargyűlöletre hergelt választók számára: közös érdekünk, hogy velük együtt mi is itthon érezzük magunkat. Nekünk viszont ehhez arra van szükségünk, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Nem magyarkodásból, hanem jövőnk érdekében; nem mellesleg pedig azért is, mert a mindenkori kormány képtelen kielégítően ellátni a feladatait – arról nem is beszélve, hogy a mostani csődközeli állapot kialakulásáért az egész bukaresti politikai osztályt felelősség terheli. Mi úgy gondoljuk, hogy magyarnak lenni Erdélyben is jó kell legyen – a közös teherviselés és a javak igazságos elosztása, a román–magyar jogegyenlőség jegyében. Ehhez kérünk eszközöket mindannyiunk érdekében. Addig is mindent megteszünk, ami rajtunk áll – erről szól példának okáért a Tusnádfürdőn bemutatott Mikó Imre-terv.
– Tusványoson a verespataki aranybányaprojekt régészeti mentesítési engedélyének kibocsátásával egy lapon emlegette a kolozsvári Kétágú református templom szomszédságában zajló építkezéssel kapcsolatban kirobbanó botrányt. Mi a közös az Ön által bírált két ügyben?
– A szégyen. Hogy magyar miniszterek ellenjegyzik az erdélyi – hangsúlyozom: közös – épített és természeti örökségünk rombolását. Ezért nem érdemes hatalmon lenni. Ha már a Valutaalapnál elzálogosították a jövőnket, legalább a múltunkat hagynák békén, vagy legalább védenék meg. Hiszen erre esküdtek fel, ezt vállalták! Ezzel szemben viszont képesek inkább bagóért eladni az egész örökségünket… Amit a Ceauşescu-diktatúra idején nagy nehezen mégiscsak sikerült megmentenünk, azt a sajátos román demokrácia mostani időszakában vesztegetnének el? Ezek után ne csodálkozzunk, hogyha fiataljaink többé egy csöppet sem bíznak a politikai osztályban, hiszen látják, érzékelik, hogy a közérdek helyett a rövid távú önérdek diktálja a bukaresti tempót. Ez pedig az egész ország számára káros, erdélyi magyarságunkra nézve pedig kifejezetten életveszélyes. Ezzel együtt egyes elöljáróink úrhatnámsága is visszataszító. Egészen friss fejlemény, hogy az említett törvénytelen építkezés élharcosa, az RMDSZ által odatett Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde tanárnő telefonon fenyegeti mindazokat, akik meg akarják akadályozni örökségünk elprédálását, mondván, hogy Bukarestből „elzáratja a pénzcsapokat”, ha nem hagyják annyiban. Gyalázat. Ezt mi aztán végképp nem hagyhatjuk annyiban.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)2011. július 29.
Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)2011. július 29.
Tőkés két szép szeme
Bár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk.
Bár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk.
Például azon, hogy Tusnádon állítólag négyszemközt találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz vezére Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A hír – amelyet eddig sikerült titokban tartani – csak néhány nappal később szivárgott ki, egy román központi napilap, a nagyobbik román kormánypárthoz és Traian Băsescuhoz közel állónak tartott Evenimentul Zilei révén. (Hadd ne kommentáljuk most az RMDSZ kommunikációs stratégiáját, jegyezzünk meg csak annyit, hogy az exkluzív információk közlésére felhasznált csatornákat érdemes jól megválogatni, azoknak ugyanis jelentős szolgálatot teszünk ezáltal.)
Az exkluzív hírt közlő lap kommentárja szerint a találkozó aggodalommal töltötte el az RMDSZ-szel rivalizáló erdélyi magyar politikai szervezeteket, elsősorban Tőkés Lászlót és híveit, akik a volt püspök személye köré szerveződött csoport párttá alakulásának kudarcától való félelmükben attól tarthatnak, hogy a Fidesz – „jobb” híján – az RMDSZ-szel köt végül partnerséget.
Tőkésék aggodalmai már csak azért is indokoltak, mert a magyar kormánypárt vezetői elsősorban pragmatizmusukról híresek, és a Fidesz határon túli szándékai, elképzelései aligha függetlenek az anyagi érdekektől. Gondoljunk csak olyan előzményekre, mint amilyenek a Fidesznek a székelyföldi önkormányzatokkal a legfagyosabb politikai légkörben is fenntartott gazdasági jellegű kapcsolatai, amelyek – ha nem is teljesen függetlenek a politikai széljárástól – elsősorban a pénzről, közbeszerzésekről, versenytárgyalásokról szólnak.
A túlnyomóan RMDSZ-es erdélyi magyar önkormányzatok döntéshozói olyan állami megrendelésekhez juttathatják a romániai üzletkötésekben, szolgáltatások végzésében érdekelt magyarországi – zömmel Fidesz-közeli – cégeket, amelyektől eltekinteni épeszű politikus nem fog. Orbánékról pedig sokminden elmondható, csak éppen az nem, hogy nem ismernék a saját (cégeik) érdekei(ke)t, és valakinek a „szép szeméért” veszni hagynának zsíros(nak remélt) szerződéseket. Még ha azt a valakit Tőkés Lászlónak is hívják...
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. július 30.
TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság2011. augusztus 1.
A menekülési út
Tusnádfürdői utóhangként olvasom az egyik magyarországi tulajdonú, székelyföldi újságban, hogy mivel mindig az szabja meg a következő egy évre az irányt, amit Orbán a Tusványoson elmond, az elkövetkező időben mindenki törekedni fog az egységre, és sokan fogják az együttműködés kifejezést hangoztatni.
„Akkor leszünk erősek, ha a határon túli területeken a közösségeink képesek egységet mutatni, ezért mindent támogatunk, ami az egység fele vezet. A Fidesz, illetve a magyar kormány nem szervezeti formákat, szervezeti megoldásokat támogat, hanem a legjobb meggyőződésünk szerint azokat az embereket, szervezeteket keressük, amelyek, mindegy, hogy milyen szervezeti formán keresztül, de a végén a közös nagy egységes fellépés fele akarják terelni az itt élők életét.”
Többek között ezt mondta Tusnádfürdőn a magyar kormányfő, és a kijelentés kapcsán nagyvonalakban, olykor meglehetősen homályosan célozgatva, a következő alapgondolatra helyezett kommentárok láttak napvilágot: tekintve az EMNP bejegyzésének várható kudarcát, a magyar miniszterelnök lemondott a romániai magyarság leendő, harmadik pártjának a támogatásáról, és mivel Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is találkozott, nincs kizárva, hogy kiemelik a süllyesztőből a Fidesz-RMDSZ kapcsolatokat.
Valóban, az elmúlt két évtized megtanított: a politikában általában, az egyéni és csoportérdekek vezérelte politikában pedig különösképpen minden lehetséges, a színe és a fonája bármikor változhat az ellenkezőjére, sőt nem is egyszer. Aki néhány esztendővel ezelőtt a legnagyobb ellenség volt, abból néhány hónap alatt lehet kebelbarát, és a fordítottja is igaz, ráadásul bármilyen mértékű elmozdulás igazolható a köz érdekeivel.
A politikai meggyőződésükből nem egyszer kifordított, állandó alkalmazkodásra képtelen kisemberek közül ezért fordítanak nagyon sokan hátat a politikának, és többek között ezért zuhan olyan látványosan a választási részvétel. Kétség nem fér hozzá: az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása mögött ott állt az a szándék is, hogy zsarolási eszköz lehessen egy kisebb csoport kezében ahhoz, hogy felkerüljenek a romániai parlamenti választási listákra, akár koalíciós, akár RMDSZ-színekben.
Ha nem jön létre a párt, a cél akkor sem változik. A mellékvágányra helyezett Magyar Polgári Párt hiába lobogtatja továbbra is a pluralizmust és a választás szabadságát, az egység-ideológia bármilyen végkifejletben megfelelő eszköz arra, hogy megélhetési politikusok hozzájussannak a megélhetéshez.
Voltaképpen amiről Orbán beszélt, az lehet a menekülési út, és előre lehet látni, az „egység a sokszínűségben”, „az új egység, amely képes összefogni a különböző erdélyi áramlatokat”, „az új egység, amelyhez mindenki csatlakozhat”, „az autonómia elképzelhetetlen egység nélkül” típusú magyarázatokat, persze mindennél jóval lelkesebb és mozgósítóbb formában is, amelyek majd az elkövetkező komoly vagy komolykodó politikai tárgyalásokból kisugároznak.
Természetesen anélkül, hogy emlegetnék mindazokat a háttérbeszélgetéseket, ahol az alapkérdések eldöntetnek. Ezek között pedig ott rejlik egész sor gazdasági érdek is: a jelenlegi magyarországi kormányzathoz közeli gazdasági és pénzügyi vállalkozások az ugyancsak Orbán által meghirdetett közös magyar gazdasági tér jelszavával a romániai, erdélyi és székelyföldi piacon csak akkor találják meg számításaikat, ha a légkör nyugodt, ha például egy magyar összetételű városi tanács egyik fele nem fűrészeli el a leginkább biztos pénzeknek számító, helyi költségvetéseken alapuló profitkereső törekvéseket.
Ami persze korántsem biztos, hogy előnyös a helyieknek. Ők ugyanis legszívesebben mindig ahhoz szegődnének, aki a szolgáltatásokért kevesebbet kér, és a termékekért többet fizet, ez az elv viszont csak teljesen nyitott piacokon érvényesülhet. Az egységpolitika nemzeti érzelmi töltete megpróbálja befolyásolni ezt a nyitottságot, mint ahogyan a romániai magyar kormányzati részvétel is előnyös a hazai bürokrácia útvesztőiben. Egyszóval, Tusványos után lehet latolgatni. Akkor is, ha lesz EMNP, és akkor is, ha nem.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. augusztus 3.
Markó Béla: Természetes az RMDSZ és a Fidesz közötti párbeszéd
Természetesnek nevezte Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke, hogy párbeszéd van a Fidesz és az RMDSZ között még akkor is, ha a felek nem mindenben értenek egyet - ezt maga Markó jelentette ki egy televíziós műsorban.
A politikus - aki egyben a román kormány miniszterelnök-helyettese - az RMDSZ szerdai közleménye szerint az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában elmondta: teljesen természetes, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke külön is találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ideje alatt, hiszen „az a normális”, ha a magyarországi kormánypárt és az RMDSZ között párbeszéd van.
Hozzátette: nem arról van szó, hogy most már mindenben egyetértenek, de párbeszédre, együttműködésre szükség van - mondta Markó.
A miniszterelnök-helyettes leszögezte: A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére indult Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése nem növeli, hanem rontja az összefogás lehetőségét. A pértbejegyzés még folyamatban van, első fokon a bukaresti törvényszék elutasította a kérelmet.
Markó azt mondta: képmutatás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ-t nem foglalkoztatja a pártbejegyzési szándék. Rámutatott: az RMDSZ-t is érdekli, mi történik a romániai magyar politikai életben, ki akar pártot bejegyeztetni, és érdekli az is, hogy ezt tisztességesen csinálják-e vagy sem.
Markó arra utalt ezzel, hogy két napilap is kétségbe vonta a pártbejegyzést támogatók aláírása egy részének hitelességét. „Az RMDSZ nem élt feljelentéssel az ügyben, nem kezdeményezett vizsgálatot, de azt ne várja el senki tőlünk, hogy örüljünk a pártbejegyzésnek. Egyáltalán nem szurkolok azért, hogy ezt a pártot sikerüljön bejegyeztetni” - mondta.
Hangsúlyozta: a romániai magyar politikai szervezeteknek kell együttműködniük, de a pártbejegyzés ezt nem könnyíti, hanem nehezíti. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 4.
Hírsaláta
KELEMEN SZÍNE VÁLTOZÁSA. Nem értik a zöld szervezetek Kelemen Hunor pálfordulását a verespataki ciános aranybányászat kérdésében, s nyílt levélben fogalmazták meg fenntartásaikat és vádjaikat a miniszter döntésével kapcsolatban.
"Tavaly, amikor még Kelemen Hunor miniszter is keményen ellenezte a projektet, és nyíltan kijelentette, hogy ellenzi a ciántechnológián alapuló beruházást, közép- és hosszú távon a turizmust látta megfelelő alternatívaként a körzet fejlesztésére és az ott élők foglalkoztatására. Ezzel akkor is és ma is messzemenően egyetértünk. (...) Más országokban a verespatakihoz hasonló, de jóval kisebb történelmi jelentőségű bányajáratokat kiválóan értékesítenek komoly turisztikai látványosságként" – írják. FÉLIG SZABADON. A Freedom House legfrissebb sajtószabadság-jelentése szerint Románia a közel kétszázas lista félig szabad harmadában vegetál, az egyáltalán nem megtisztelő 88. helyen. Még Botswana és Burkina Faso is megelőz minket. Magyarországot az első csoportba – a szabad kategóriába sorolták. A gazdasági válság padlóra vágta a nyomtatott média egy részét, miközben a hűtlen reklámpénzek a virtuális médiához vándorolnak. (Népújság) CSAK TIZENKETTŐ. A 2011–2012-es egyetemi tanévben a felsőoktatási intézmények besorolása után csak tizenkét egyetemnek van esélye megkapni a doktorátus szervezésére szóló jogot. Az egyetemeket idén nyártól kezdődően három csoportba sorolják: az oktatásra hangolt egyetemek csak licencre készítenek fel, az oktatási és tudományos kutatási, valamint az oktatási és művészeti alkotási egyetemek licenc- és mesterképzésre szorítkoznak, a harmadik csoport a csúcskutatási és oktatási egyetemeké, amelyek licencre, mesterképzésre és doktorátusra is jogosultak. (Gândul) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 4.
Civil szervezetek tiltakozása a verespataki aranykitermelés ellen
Összesen 77 erdélyi magyar civil szervezet határolódik el közös állásfoglalásban Kelemen Hunor művelődési és örökségvédelmi miniszternek a Verespatakra vonatkozó döntésétől, és kérik annak visszavonását – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A dokumentum szerint a 77 civil szervezet közös állásfoglalásban hívja fel a figyelmet a verespataki bányaprojekt veszélyeire, és emlékeztet annak környezeti, műemlékvédelmi, jogi és emberjogi, gazdasági és erkölcsi vonatkozású problémáira. A szervezetek képviselői felhívják a figyelmet Kelemen Hunor művelődési és örökségvédelmi miniszter döntésének a súlyára, amellyel hozzájárult a kétes bányaprojekt megvalósításához.
A tiltakozók elhibázottnak tartják Kelemen döntését és szégyenteljesnek vélik magatartását, valamint pálfordulását a verespataki bányaprojekt kapcsán, amellyel az egész erdélyi magyarságot kompromittálja.
A dokumentum szerint a civil szervezetek elhatárolódnak tőle. Ugyanakkor kifejtik, hogy Kelemen nem képviseli az ő álláspontjukat és arra kérik, vonja vissza a Kirnyik-hegyre kiállított régészeti mentesítési bizonylatot, vagy mondjon le miniszteri tisztségéről.
Elfogadhatatlan, hogy a verespataki bányaterv jóváhagyásának vétkét az erdélyi magyar közösség nyakába varrják, mind a románok, mind pedig magyarországi nemzettársaink. Márpedig Kelemen hozzáállása és nemrégiben hozott döntése már elindította ezt a folyamatot. Reménykedem, hogy Kelemen belátja és jóváteszi hibáját – nyilatkozta Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 4.
Markó: Teljesen természetes az RMDSZ és a Fidesz közötti párbeszéd
– Teljesen természetes, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke külön is találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel, hiszen mégiscsak az a normális, ha a magyarországi kormánypárt és az RMDSZ között párbeszéd van: persze nem arról van szó, hogy most már mindenben egyetértünk, de párbeszédre, együttműködésre szükség van – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) nyilatkozva. A szövetség volt elnöke a Többszemközt című vitaműsorban beszélt az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról, valamint az új erdélyi magyar párt létrehozásáról.
Lokodi Imre műsorában Markó Béla cáfolta, hogy a Tusnádfürdőn létrejött találkozó titkos lett volna. Mint ismeretes, az elmúlt napokban több politikai elemző is úgy vélte: Kelemen Hunor és Orbán Viktor megbeszélése az RMDSZ és az Fidesz közötti viszonyok egyfajta rendeződését jelzi.
A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor leszögezte: egy új magyar párt bejegyzése nem növeli, hanem rontja az összefogás lehetőségét. – Ezt annak tudatában mondom, hogy végül is egy olyan időszak után vagyunk, amikor sok-sok vitával, de sikerült összefogni és közös listán indulni az EP- választásokon. És akkor utólag meg kell kérdeznem: ebben mi nem tetszett? Miért kell akkor mégis megpróbálni egy új pártot bejegyeztetni? – tette fel a kérdést Markó Béla, aki hozzátette: képmutatás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ-t nem foglalkoztatja a pártbejegyzési szándék.
– Az RMDSZ-t is érdekli, mi történik a romániai magyar politikai életben, ki akar pártot bejegyeztetni, és a szövetséget persze hogy érdekli az is, hogy ezt tisztességesen csinálják-e avagy nem. Vissza kell utasítanom azokat a bizarr felvetéseket, hogy az RMDSZ miért foglalkozik ezzel a kérdéssel. A szövetség nem élt feljelentéssel az ügyben, nem kezdeményeztünk vizsgálatot, de azt ne várja el senki tőlünk, hogy örüljünk ennek. Egyáltalán nem szurkolok azért, hogy ezt sikerüljön bejegyeztetni. Együttműködni lehet és kell, de egy pártbejegyzés ezt nem könnyíti, hanem nehezíti – szögezte le. Népújság (Marosvásárhely)2011. augusztus 4.
Erdélyt és Magyarországot fenyegeti a cián
Kelemen Hunor elgördítette az első követ a verespataki bánya megnyitásának útjából
Heves indulatokat váltott ki Kelemen Hunor kulturális miniszter döntése, amikor régészeti mentesítési engedélyt adott ki a Fehér megyei településre. Egyes ellenzéki politikusok szerint ezzel a határozattal a román kormány gyakorlatilag engedélyezte a cián alapú bányászatot Verespatakon. A részletekről Eckstein Kovács Péter államfői tanácsossal beszélgettünk, aki korábban RMDSZ-es szenátori minőségében többször is felemelte szavát a környezetvédelmi katasztrófával fenyegető bánya megnyitása ellen.
– A kedélyek azért borzolódtak fel, mert azáltal, hogy a kulturális minisztérium kiadta a feltárási engedélyt, meghatározó lépés történt a verespataki projekt megvalósításának az irányában, amit én csak elutasítani tudok. A tervezetet egyrészt a környékbeli lakosság támogatja, másrészt a bányavállalathoz kötődő érdekcsoportok. Az ott élők érthető módon rokonszenveznek a bánya megnyitásával, hiszen munkahelyeket ígértek nekik, de véleményem szerint más épeszű ember nem támogathat egy olyan projektet, amely visszafordíthatatlanul és súlyosan károsíthatja a környezetet. Ha biztonsági problémák vetődnek fel, a szennyezés Erdélyen kívül Magyarországot is sújthatja. Kilenc éve terítéken van ez a rendkívül népszerűtlen intézkedés, de időközben hiába váltakoztak a kormányok és a miniszterek, eddig senki nem merte kiadni a bánya megnyitásához szükséges engedélyeket. Ennek felelősségétől valósággal menekültek a politikusok, éppen ezért tartom rendkívül súlyosnak Kelemen Hunor döntését, aki gyakorlatilag egyet előre lépett ebben a kérdésben. Habár Kelemen a döntést miniszterként írta alá, és ez látszólag technikai kérdésnek tűnik, az ügy politikai vonatkozásai már a demokrata liberálisoknál is jelentkezni kezdtek, ezért az RMDSZ-nek is mihamarabb állást kellene foglalnia.
– Úgy tűnik, az EU nem fog beleszólni a verespataki bányaügybe, tehát a végső döntés a román állam kezében van…
– Kétségtelen, hogy az EP kibocsátott egy ajánlást az EB felé, amelyben meg szeretnék tiltani a cián alapú bányászatot az unió területén. A politikai manifesztumot a parlament nagy többséggel megszavazta, a bizottságban viszont, ahol az államok képviselői döntenek, bizonyos gazdasági érdekek miatt nagy az ellenállás. A tiltakozó hangok azokból az országokból érkeznek, ahol cián technológiával működő bányák léteznek, de ebben a pillanatban, amikor Németország például környezetvédelmi okokból be akarja fagyasztani az atomerőműveit, Románia nem engedheti meg magának azt, hogy zöld utat adjon egy olyan projektnek, ami szembe megy az EP akaratával, és potenciális veszélyforrást jelent az egész régió számára.
– Lehet-e súlya a hazai civil szervezetek tiltakozásának a végső döntés meghozatalában?
– A bányatársaság, az RMGC az utóbbi hónapokban rendkívül agresszív médiakampányt folytatott, azok a források pedig, amelyek kritikusan nyilvánulnának meg, valósággal eldugultak. Kulcskérdésnek találom tehát a civil szervezetek találékonyságát és meggyőzőképességét abban, hogy megakadályozzák ennek a katasztrófával fenyegető megaprojektnek a beindítását.
– Tudomása szerint hány embert érintene közvetlenül a bánya megnyitása?
– A hangsúly a potenciális munkahelyek számán van, a vállalat ugyanis főként ezzel próbálja kicsikarni a lakosság támogatását. Az RMGC korábban több ezer, ma már csak négyszáz-nyolcszáz munkahelyről beszél, és ami nagyon fontos: ezek csupán időleges állások lennének. A lényeg az, hogy amíg környezetbiztonsági szempontból a bánya nagyon sok embert érint, addig a munkalehetőségek szemszögéből a leendő bányában dolgozók száma rendkívül korlátozott.
–Milyen eszközöket vetett még be az RMGC a lobbija során? – Kevesen írták meg, de hihetetlenül durva volt a magyarok ellen kijátszott kártyájuk. Annak idején, amikor Korodi Attila környezetvédelmi miniszterként, jómagam pedig szenátori és jogi bizottságelnöki tisztségemben tiltakoztunk a verespataki bánya megnyitása ellen, hallatlanul magyarellenes hangot ütött meg az RMGC. A ciántechnológia-ellenes törvénytervezetünket magyar összeesküvésnek nevezték, mondván, hogy szándékosan le akarjuk szegényíteni Romániát, és az aranyat mi akarjuk kitermelni, miután visszafoglaltuk Erdélyt. Nekem éppen ez a legnagyobb bajom a bányavállalattal, hogy a saját gazdasági érdekei miatt magyarellenes politikai feszültséget keltett. Amikor észrevették, hogy ez a kampányuk hatástalan, azonnal elkezdték keresni az erdélyi magyar választók és döntéshozók kegyeit, de a korábbi húzásuk akkor is megbocsáthatatlan. Persze értetlenül állok azon jelenség előtt is, amikor erdélyi magyar újságokban egész oldalas RMGC reklámokat látok. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2011. augusztus 5.
Erdély legrégebbi temploma
Erdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kelemen Hunor vezette kulturális és örökségvédelmi minisztérium.
A templomromra a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren, a jelenlegi főkaputól 24 méterre bukkantak rá idén tavasszal, és az azóta két szakaszban (április–május, valamint június–augusztus) elvégzett feltárás nyomán bizonyossá vált: a templom a 10. században épült, ily módon ez Erdély legrégibb temploma, valószínűleg a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula alapította. A dr. Daniela Marcu Istrate vezette régészcsapat szerint a bizánci típusú templomot valószínűleg 1050-ben, a római katolikus, immár nyugati típusú székesegyház építésének elkezdésekor bontották le. A kutatási költségekhez a budapesti közigazgatási és igazságügyi minisztérium is hozzájárul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 5.
Markó: Cseke komoly reformot valósított meg…
Markó Béla kormányfő-helyettes csütörtökön elmondta: Cseke Attila komoly reformot valósított meg az egészségügyben, de „rendszerhiba” tapasztalható e téren, mivel a CNAS a minisztériumtól független intézmény.
„Nagyon sajnálom, hogy Cseke Attila úgy döntött, nem folytatja. Nagyon jó miniszter volt, komoly reformot valósított meg az egészségügyben a decentralizáció és a működésképtelen kórházak bezárása révén. Olyan nézeteltérések vezettek ehhez a döntéshez, amelyeket talán meg lehetett volna oldani. Nem kapott elég támogatást a Pénzügyminisztériumtól” – mondta Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Pénzügyi Minisztériummal akadt gondok mellett Cseke szembesült egy „rendszerhibával is az egészségügy terén”.
„A miniszter dolgozza ki az egészségpolitikákat, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) független a minisztériumtól, persze ez egy ál-függetlenség, amely nem segít a gondok megoldásában” – magyarázta.
Markó Béla közölte: korai még az utódokról beszélni vagy arról, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az Egészségügyi Minisztérium irányítását a Demokrata Liberális Pártnak.
„Az RMDSZ-en belül kell megbeszélnünk, mit teszünk, hogyan megyünk tovább. Egyelőre nem lehet döntésünk, korai még az utódvariánsokról beszélni”, mondta Markó Béla. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az egészségügyi tárcát a PDL-nek, azt válaszolta, erről is korai még beszélni.
Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lemond, mert elégedetlen a költségvetés-kiigazításkor a tárcájának juttatott összeggel, amelyről megkérdezése nélkül tárgyaltak, és elmondta, mandátuma idején többször nézeteltérésbe került a pénzügyminisztérium képviselőivel. Elmondta, a szerdai kormányülésen is kifejezte elégedetlenségét, csütörtökön pedig tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, akinek benyújtotta a lemondását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön elmondta, sajnálja Cseke Attila lemondását, megérti őt, és köszöni neki erőfeszítéseit. Mint mondta, az RMDSZ a következő 15 napban nevesíti az új egészségügyi minisztert.
Emil Boc kormányfő próbálta megnyugtatni az egészségügynek szánt összeggel elégedetlen Cseke Attilát, és azt ígérte, több pénzt kap majd októberben, az újabb költségvetés-kiigazításkor, de Cseke diszkriminatív bánásmódra panaszkodott a PDL által vezetett országos egészségbiztosítóval szemben.
A kormányfő és az egészségügyi miniszter közötti beszélgetés Cseke lemondása előtt zajlott Markó Béla miniszterelnök-helyettes jelenlétében, a kormányfő az utolsó pillanatig arra számított, hogy a miniszter letesz szándékáról.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a CNAS „gátlástalanul”, hatékony ellenőrzés nélkül költi a pénzt, miközben az Egészségügyi Minisztériumot mindenki szidja, és az intézményt okolják a rendszer finanszírozási gondjaiért.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)2011. augusztus 5.
Cseke Attila lemondott az Egészségügyi Minisztérium éléről
Lemondott csütörtökön tisztségéből Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az RMDSZ-es politikus rövid sajtótájékoztatón közölte: azért döntött így, mert kevesli a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárcának szánt juttatásokat, amelyek összegéről ráadásul nem egyeztettek vele. Azt is elárulta, hogy miniszteri mandátumának időtartama alatt több ízben is vitába keveredett a pénzügyminisztérium képviselőivel.
Mint Cseke Attila közölte, a költségvetés módosításáról szóló adatokat csupán szerdán délután kapta meg. A lemondott miniszter rendkívül súlyosnak nevezte, hogy előzőleg nem egyeztettek vele az összegről, és tarthatatlannak nevezte, hogy mindig a pénzügyminisztérium dönt az egészségügyi tárca költségvetéséről. Kifejtette: már a szerdai kormányülésen is hangot adott elégedetlenségének, majd csütörtökön Emil Boc miniszterelnökkel is egyeztetett, akinek át is nyújtotta lemondását. A kormányfő ugyanakkor Cseke szerint arra kérte őt, hogy maradjon meg tisztségében.
A politikus elmondta, hogy még a múlt héten hivatalos átiratban kérte a pénzügyi tárcától, hogy tartsanak háromoldalú egyeztetést a két minisztérium, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetőivel a költségvetés-kiegészítésről, a pénzügyminisztérium azonban nem tett eleget a kérésnek.
Cseke végezetül reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ – a koalíciós megállapodás szerint a szövetséget illeti az egészségügyi miniszter jelölésének joga – rövid időn belül megtalálja utódját, mivel az egészségügy terén elkezdett reformokat folytatni kell.
Cseke Attila – aki 2009 decembere, az RMDSZ kormányra lépése óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget – az utóbbi hetekben bírálatok kereszttüzébe került. Múlt héten Traian Băsescu államfő a közszolgálati televízióban jelentette ki: az egészségügyi miniszter és az egészségbiztosító vezetője vagy megállapodnak egymással, és rendbe hozzák az intézmények pénzügyi helyzetét, vagy mindkettejüknek távoznia kell. Az elnök akkor azt mondta: már tárgyalt az ügyről a kormányfővel, akivel egyetértettek abban, hogy gyors megoldásra van szükség. Az államfő emlékeztetett, hogy 2010 utolsó negyedévében a kormány 2,5 milliárd lejt vont el más ágazatoktól, hogy azt az egészségügyi rendszer által felhalmozott adósságok törlesztésére fordíthassák. Mára azonban újra ismét közel kétmilliárd lejnyi adósság halmozódott fel. Băsescu azt mondta: már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének közelmúltbeli Bukarestbe érkezésekor jelezte, hogy a továbbiakban a kormány nem hajlandó a fejlesztésekre szánt pénzeket egy olyan ágazathoz átirányítani, amely képtelen a reformra.
"Beteg az egészségügy"
Betegnek nevezte az egészségügyet Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője is, aki a nemzetközi pénzintézet és Románia közötti hitelmegállapodás feltételeiek teljesítését ellenőrizte Bukarestben. Franks hétfőn, a delegáció látogatása végén szintén az egészségügyi reform szükségességéről beszélt, ezt nevezve meg az egyik legfontosabb prioritásként az ország számára.
Cseke ugyanakkor még július 13-án azt mondta, az egészségügyi rendszernek további négymilliárd lejre van szüksége. A legnagyobb gondokkal az egészségbiztosító küszködik, a kért összeg háromnegyedét ide kellett volna irányítani. Ennek ellenére a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárca csupán 341,2 millió lejt kapott.
Ellentétek az egészségbiztosítóval
Kormányközeli források szerint egyébként Emil Boc azzal próbálta jobb belátásra bírni Csekét, hogy megígérte: az októberben esedékes újabb költségvetés-kiegészítés során további pénzeket kap az általa vezetett tárca. Cseke azonban felrótta a miniszterelnöknek, hogy nem tárgyaltak vele, a költségvetés kiegészítés során diszkriminációt alkalmaztak az általa vezetett tárcával szemben, a PDL irányította egészségbiztosító javára, akinek vezetőjével viszont konzultáltak a költségvetés-kiegészítés előtt.
A megbeszélésen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, aki megjegyezte: a biztosító „gátlástalanul” költekezik, hatékony ellenőrzés nélkül, azonban mégis az egészségügyi tárcát vonják felelősségre a rendszer rossz pénzügyi helyzete miatt.
Mint arról beszámoltunk, Cseke több ízben is kérte, hogy az egészségbiztosítót utalják az általa vezetett tárca irányítása alá, hogy hatékonyabb legyen a pénzek elköltése – ez azonban nem történt meg.
Markó Béla szerint Cseke nagyon jó miniszter volt, aki komoly reformot indított el, amely során sikerült elindítani a kórházak decentralizációját és az alacsony hatékonysággal működő közgyógyellátási intézmények bezárását. Az egészségügyi rendszer legnagyobb gondjának azt nevezte, hogy az egészségbiztosító független intézményként működik. Ugyanezt mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki szerint nem létezhet „két egészségügyi minisztérium”, és amíg a biztosító nem kerül a minisztérium irányítása alá, nem lehet megoldani az egészségügyi rendszer problémáit. Emellett létfontosságúnak nevezte a megfelelő pénzügyi támogatást is.
Kelemen: 15 napon belül meglesz az utód
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a lemondás hírére közölte: sajnálja ami történt, de megérti Csekét, és köszönetet mondott eddigi munkájáért. Azt is közölte, hogy a szövetség 15 napon belül kijelöli a lemondott miniszter utódját. „Cseke Attila kiváló munkát végzett az egészségügyi minisztériumban. Az elmúlt egy év és hét hónap során, amíg a tárcát irányította, komolyságról és következetességről tett tanúbizonyságot, és olyan reformokat hajtott végre, amilyeneket az elmúlt 11 évben senki” – mondta Kelemen.
Cseke a következő 15 napban, utódja kijelöléséig a helyén marad. Roberta Anastase a PDL első alelnöke megerősítette, hogy az utód kijelölése az RMDSZ hatáskörébe tartozik, annak személyéről a koalíción belül egyeztetnek majd. Azt is elmondta, hogy Cseke lemondása egyoldalú lépés volt. Eugen Nicolăescu volt egészségügyi miniszter, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője szerint véget ért egy cirkusz. Csekének szerinte azért kellett távoznia, mert egyértelmű volt, hogy nem ő, hanem az egészségbiztosító vezetője élvezte az államfő és a miniszterelnök támogatását. Haoonlóan vélekedett a másik ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt is.
A jogász végzettségű Cseke 2009 december 18-a óta töltötte be a miniszteri tisztséget, 2007-tl a 2008-as kormányváltásig kormányfőtitkárként tevékenykedett. Korábban a nagyváradi városi közgyűlés tagja is volt, és a Bihar megyei RMDSZ-ben is vezető tisztséget tölt be.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 5.
/vezércikk:/
Ami nem ölte meg a minisztert
Az összeesküvés-elméletekkel mindig jól ellátott szolgálatos elemzők sem igen tudják mire vélni Cseke lépését, amelyet hol a Borbély László elleni korrupciós vádakkal és a Kelemen Hunorra nehezedő, Verespatakkal kapcsolatos nyomással hoznak összefüggésbe, hol RMDSZ-en belüli csapatmozgásoknak tulajdonítják azt.
Valódi politikai bombát robbantott Cseke Attila tegnap, amikor bejelentette lemondását. Az egészségügyi miniszter döntése alaposan meglepte a hazai közvéleményt, amely őszig már nem számított nagyobb szabású eseményre a hazai politika amúgy mindig sűrű berkeiben.
Az összeesküvés-elméletekkel mindig jól ellátott szolgálatos elemzők sem igen tudják mire vélni Cseke lépését, amelyet hol a Borbély László elleni korrupciós vádakkal és a Kelemen Hunorra nehezedő, Verespatakkal kapcsolatos nyomással hoznak összefüggésbe, hol RMDSZ-en belüli csapatmozgásoknak tulajdonítják azt, hol pedig magasabb szférákban – a Cotroceni-i „politikai laboratóriumokban” – keresik annak okát. (Ez utóbbi elméletnek annyi alapja mindenképpen van, hogy alig két héttel ezelőtt Băsescu maga szólította fel lemondásra Cseke Attilát – ha nem „békül ki” az egészségbiztosító pénztár saját útját járó vezetőjével.)
De lássuk csak, ki is ez a Cseke Attila. Bő másfél évvel ezelőtt meglepetésként hatott a jogász végzettségű Cseke egészségügyi miniszteri kinevezése – ő viszont nem sokat foglalkozott a kétkedőkkel. Hanem hatalmas energiával és ambícióval vetette bele magát abba a munkába, amelyre politikai karrierje addigi legnagyobb kihívásaként tekintett.
A fiatal RMDSZ-es politikus – aki a Tăriceanu-kormány főtitkárhelyetteseként került be az országos politikába, majd szenátor lett, mandátuma első évét igen aktív ellenzéki politizálással töltve – miniszterként alig néhány hónap leforgása alatt országos ismertségre tett szert.
Már ez sem kis teljesítmény, még akkor sem, ha a román közvélemény általi megítélése általánosságban cseppet sem volt pozitívnak nevezhető. Hírnevét a hamburgertörvény-tervezet „alapozta meg”, amely azonban nem vált valóra.
Következtek gyors egymásutánban az igazán „kemény diók”: az RMDSZ-ben is sokat vitatott kórházreform első lépcsőjeként a kórházak átutalása az önkormányzatok hatáskörébe, majd a giuleşti-i szülészeten történt tragédia, Ez volt az egyetlen olyan pont miniszteri mandátumának másfél éve alatt, amikor Cseke Attila láthatóan megingott: a fiatal politikusnak nagy önuralmába és akaraterejébe telhetett elviselni azt az elsősorban lelki terhet, amit a csecsemőhalál okozhatott neki, mint a hazai egészségügy elsőszámú felelősének. Ha akkor lemond, politikai karrierje megtörik ugyan, de a lelki nyomás eltűnik.
Nem tette meg, hanem folytatta azt az utat, amely a kváziismeretlenségből az RMDSZ elsőszámú reformerévé léptette elő az – akkor a bérlevágások és egyéb lakossági megszorítások miatt népszerűségének mélypontján levő, általánosan rossz közérzetű – szövetség miniszterét.
Következett a kiskórházak felszámolása és az azzal járó elégedetlenségek, vádak, tüntetések. És újabb pontok az ismertségi indexen – nyilván, feketék. Majd a hadviselés az RMDSZ koalíciós társának embere által vezetett egészségbiztosítóval, az eredménytelen harc a szaktárca költségvetéséért, és végül a lemondás.
Azt szokás mondani, hogy minden, ami nem öl meg, az megerősít. Ez a bölcsesség fokozottan érvényes Cseke Attilára, aki (legalábbis politikailag) megerősödve került ki ebből a miniszteri mandátumból. Érdekes lesz követni, mihez kezd ezzel az erejével.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. augusztus 6.
Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomlelet
Fontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története
Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt.
Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak.
Eredmények és feltevések
A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate.
A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak.
– Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta.
Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete
– A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész.
A XI. század közepén már nem létezett
A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején.
Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ.
A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják
Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta.
Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni.
Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 8.
Derzsi Ákos nem vállalná…
Derzsi Ákos RMDSZ-es parlamenti képviselő szombaton közölte: a Szövetségen belül nem hivatalosan őt javasolták az egészségügyi tárca élére, de, amennyiben az ajánlat hivatalossá válik, arra hajlik, hogy elutasítsa azt, mivel az egészségügyi rendszer alulfinanszírozott.
„Ha hivatalosan javasolnak a tárca élére, sokkal valószínűbb, hogy elutasítom az ajánlatot, mintsem hogy elfogadjam azt. Az ok: a nem megfelelő körülmények, vagyis az egészségügyi rendszer finanszírozása, amely messze elmarad a szükséges szinttől” – nyilatkozta Derzsi Ákos, akinek a neve a lemondott Cseke Attila egészségügyi miniszter lehetséges utódjaként merült fel a sajtóban.
Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy lemond, mert elégedetlen a költségvetés-kiigazításkor a tárcájának juttatott összeggel, melyről megkérdezése nélkül tárgyaltak, és elmondta, mandátuma idején többször nézeteltérésbe került a pénzügyminisztérium képviselőivel.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön a kijelentette: sajnálja Cseke Attila lemondását, megérti őt, és köszöni erőfeszítéseit. Mint mondta, az RMDSZ 15 napon belül nevesíti az új egészségügyi minisztert.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)2011. augusztus 8.
Kelemen: nem írtam alá semmit!
Nem ismerik a tényeket azok a személyek, csoportosulások vagy szervezetek, amelyek bírálatot fogalmaztak meg ellene a verespataki bányanyitás engedélyeztetési folyamata kapcsán – jelentette ki Kelemen Hunor. A kulturális miniszter a Duna Televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, bírálói vegyék figyelembe, hogy ő maga nem tette lehetővé a kitermelés elkezdését.
„A régészeti bizottság egyhangú véleménye a régészeti leletmentésről egy olyan fázis, amelyet újabb lépések kellene kövessenek. Az egybehangzó döntés mellett megpróbáltunk egy olyan feltételrendszert kitalálni, amely lehetővé teszi a kulturális örökség védelmét. Ez az a 140 millió dolláros keret, amit a befektető a kulturális örökség védelmére felajánlott. A miniszter nem írt alá még semmit. Ahhoz, hogy a régészeti bizottság egyhangú döntése operatívvá váljon, a Kirnyik-hegységet, amely A kategóriás műemléknek van nyilvánítva, le kell venni az országos műemlékvédelmi listáról, és ezt nem írtam én alá, és nincs is szándékomban aláírni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint a Kirnyik-hegység teljes védettséget élvez. Rámutatott: a kitermelésre vonatkozó döntést nem a kulturális minisztériumnak és nem a kulturális miniszternek kell meghoznia. Mint ismeretes, az elmúlt héten 77 civil szervezet – közöttük számos magyar – követelte a Kirnyik-hegységre kiadott régészeti mentesítési bizonylat visszavonását, ennek elmaradása esetén pedig Kelemen Hunor lemondását, amiért, hogy mentesítette a védelem alól a térséget, elősegítve ezzel a Verespatakra tervezett beruházást. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 9.
Az RMDSZ törvénytelenséggel vádolja Sorin Apostut, utóbbi szerint nagy siker a főtéri piac
A jóérzés ellen vétett Sorin Apostu kolozsvári polgármester és az önkormányzat demokrata-liberális párti (PDL) frakciója azzal, hogy hétvégi piacot létesített a Főtéren, a Szent Mihály-templom tövében – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális miniszter, RMDSZ-elnök a kormánykoalíció tegnapi ülése után.
találkozón a kolozsvári főtéri piac ügye is szóba került, ugyanis miután Sorin Apostu polgármester nem kérte ki az RMDSZ véleményét az ügyben, a szövetség megyei vezetése úgy döntött, helyi szinten felbontja a koalíciós paktumot. Kelemen Hunor szerint a PDL-s városvezetés nemcsak a jóérzés, hanem a törvények ellen is vétett azzal, hogy nem kérte ki a Szent Mihály-plébánia véleményét a piaclétesítés ügyében.
„A törvény tiltja, hogy piacot létesítsenek egy templom mellett az illető felekezet beleegyezése nélkül, így itt nemcsak a jóérzés ellen vétettek, hanem a hatályban lévő jogszabályok ellen is” – hangsúlyozta Kelemen, hozzátéve, hogy a Széchenyi (Mihai Viteazu) tér sokkal jobban megfelel a célnak, ott amúgy is piac működik, de az őstermelők a lakónegyedekben is kínálhatnák portékáikat. „Én akkor sem egyeznék bele, ha az ortodox katedrális mellé tennék, hiszen nem szokás piacot létesíteni alig 50 méterre egy templomtól” – tette hozzá Kelemen. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ vezetősége támogatja Máté András Kolozs megyei elnököt abban, hogy tárgyalásokat folytasson a PDL megyei vezetőségével a főtéri piac elköltöztetéséről. A megyei RMDSZ-elnök felvetésére, hogy a szövetség Kolozs megyei képviselői esetleg nem támogatják majd a koalíciós törvényjavaslatokat, elmondta: erről a képviselői frakció dönt Bukarestben.
Ioan Oltean, a PDL első alelnöke a kormánykoalíció ülése után úgy nyilatkozott, a két kormánypártnak helyben kell feloldania a piacnyitás miatti feszültséget. „Ők hozták létre, nekik is kell megoldaniuk” – sommázott a nagyobbik kormánypárt politikusa, aki szerint „Kolozsváron mindig is jó viszony volt a PDL és az RMDSZ között”. Ugyanakkor úgy vélte, Máté András „a levegőbe beszélt”, amikor azt mondta, hogy a Kolozs megyei RMDSZ-es parlamenti képviselők nem támogatják majd a kormánykoalíció döntéseit. Eközben Sorin Apostu polgármester tegnap közleményben számolt be a szombaton első alkalommal megnyílt piac „sikeréről”. Eszerint mintegy 2000-en látogattak ki a főtéri parkolóban 7 és 15 óra között nyitva tartó piacra, ahol 31 őstermelő kínálta eladásra áruját, és egyesek már 11 órakor túladtak portékájukon.
A kommüniké szerint a termelők nagyon örültek az árusítási lehetőségnek, a városháza sajtóosztálya ugyanakkor két, meglepő módon egy román és egy magyar őstermelőt is idéz, amint a polgármester ötletét dicsérik. Mint kifejtik, főleg azért örülnek a szombatonkénti piacnak, mert ingyen árulhatnak, ráadásul a városközpontban, ahol jóval többen látogatják azt. „A 2000 elégedett látogató azon reményének adott hangot, hogy a főtéri piac hagyománnyá válik Kolozsváron” – zárul a közlemény.
A PDL és az RMDSZ megyei vezetősége egyébként ma tárgyal a koalíció jövőjéről. Mint ismeretes, a koalíció felbontásának szükségessége már a Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett Iorga-tábla kapcsán felmerült, az ügyben azonban azóta sem született megoldás.
Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 9.
EMNP: Drăghiciék a feljelentők
értesülései szerint ugyanaz a bukaresti ügyvéd áll az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásai ügyében tett ügyészségi feljelentés mögött, aki hónapokkal ezelőtt megóvta az EMNP bejegyzését, sőt jóváhagyást adott RMDSZ-es tisztviselőknek a pártalapítást támogatók adatainak áttanulmányozására. Úgy tudjuk, Adrian Drăghici megkeresése nyomán egy magánszemély panaszolta be Pap Elődöt és Zatykó Gyulát, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régióelnökeit okirat-hamisítás és hamis iratokkal való visszaélés gyanújával.
A panaszos azt állítja, beleegyezése nélkül tüntették fel az EMNP bejegyzését támogató közel 30 ezer polgár között, holott nem írt alá semmiféle listát. Drăghici arra hivatkozva kérte az EMNP bejegyzésének elutasítását, hogy szerinte az aláírási ívek hamis kézjegyeket is tartalmaznak; júliusi, az EMNP bejegyzését elutasító döntésével azonban a Bukaresti Törvényszék elutasította a panaszt. Drăghici hatalmazta fel ugyanakkor Budai Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt és Novák Leventét, a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette művelődési minisztérium tanácsadóját, hogy betekinthessenek és lefotózhassák a pártalapítási dossziét. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke tegnap lapunk értesülésére úgy reagált: nyilvánvaló, hogy Adrian Drăghici „sok szállal kötődik” az RMDSZ-hez. „Felszólítjuk az RMDSZ-t, állítsa le az embereit. Az ügyvéd feljelentései nyomán a rendőrség zaklatja a demokrácia-központok munkatársait, holott az intézménynek semmi köze a pártalapításhoz” – nyilatkozta Toró, aki szerint az EMNT vezetősége fontolgatja, jogi eszközökhöz folyamodik a munkatársai elleni feljelentések miatt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 12.
Biztos(ító)ra megy az RMDSZ
Az RMDSZ akkor nevezi meg Cseke Attila utódját, ha szeptember elején a kormány sürgősségi rendeletben átutalja az egészségbiztosítási pénztárat az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá – közölte tegnap a tárcavezető utódlásának konkrét feltételét Borbély László.
Az RMDSZ akkor nevezi meg Cseke Attila utódját, ha szeptember elején a kormány sürgősségi rendeletben átutalja az egészségbiztosítási pénztárat az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá – közölte tegnap a tárcavezető utódlásának konkrét feltételét Borbély László.
„A minisztérium az RMDSZ-é. Azért nem jelöltünk még másvalakit Cseke Attila helyére, mert az egészségügyi rendszer problémáira nem a tárcavezető személye adja meg a választ. Garanciákat várunk arra, hogy az új miniszterünk már más feltételek mellett dolgozhat” – magyarázta az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély szerint álláspontjuk az, hogy az egészségügy nem fog jól működni, ha továbbra is „kétfejű vezetése” lesz a rendszernek, hiszen az egészségbiztosító pénztár a minisztériumtól független intézmény, amely az egészségügy költségvetésének jelentős részét kezeli. Emellett szükség van arra, hogy a kormány az októberi költségvetés-kiigazításkor egészítse ki a minisztérium büdzséjét.
Az újságíró felvetésére a politikus azt mondta, garanciának az RMDSZ-nek elég az adott szó is. „Hihetetlennek hangzik, de ebben a koalícióban működik az gentlemen’s agreement intézménye” – tette hozzá. Borbély ugyanakkor spekulációknak nevezte azokat a feltételezéseket, miszerint az RMDSZ szívesen átadná a nagyobbik kormánypártnak az egészségügyi tárcát az EU-s alapok lehívására létrehozandó új minisztériumért cserében.
A miniszterelnök még nem adott választ az RMDSZ kéréseire. Emil Boc tegnap Kínába utazott, így a felek várhatóan csak egy hét múlva ülnek ismét tárgyalóasztalhoz. Mint ismert, Cseke Attila ügyvezető miniszterként augusztus 19-ig vezeti az egészségügyi tárcát. Seres Dénes képviselő korábban lapunkat arról tájékoztatta: nem kizárt, hogy ha 19-ig nem sikerül egyezségre jutni a nagyobbik kormánypárttal, akkor az egészségügy irányítását valamelyik jelenlegi RMDSZ-es miniszter – Kelemen Hunor vagy Borbély László – veszi át.
Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a koalíciós tanács tagja arról tájékoztatta a sajtót: a Demokrata Liberális Párt (PDL) politikusaival folytatott hétfői tárgyalásán az is felmerült, hogy a biztosító vezetését az RMDSZ kapja meg. Az Országos Egészségbiztosító Pénztárát jelenleg Lucian Duţă vezeti, akit a PDL javasolt a tisztségbe.
Tőkés: Cseke elöl járt a jó példával
Cseke Attila távozását kommentálta tegnap Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Közleménye szerint a miniszter akarva-akaratlanul jó példával járt az RMDSZ-es politikusok előtt, amikor váratlanul lemondott. Úgy fogalmazott: a lemondás által kialakult pozitív összképet azonban rontja a megüresedett miniszteri bársonyszék betöltése körül kialakult izgatott politikai nyüzsgés, amely azt a téves látszatot keltheti, hogy „az egész román egészségügy fontoskodó RMDSZ-es honfitársaink kezébe volna letéve”.
Tőkés szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációja, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Chartája és a Verespataki Bányavállalat viszonylatában „méltó volna”, hogyha Markó Béla miniszterelnök-helyettes, valamint Kelemen Hunor és Borbély László pártvezér-miniszterek is követnék Cseke Attila erkölcsi példáját, és lemondanának.
Az MPP sajnálja Cseke távozását
A háromszéki Gyógyszerész- kamara elnöke ezzel szemben úgy véli: nem volt időszerű Cseke Attila lemondása, mert elkezdte az egészségügy reformját, de nem tudta eredményesen befejezni. Nagy András háromszéki főgyógyszerész, a Magyar Polgári Párt ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón kifejtette: a miniszter reformját gátolta, hogy az RMDSZ politikai alkukat kötött, és a PDL erősebbnek bizonyult, így az egészségbiztosítót nem sikerült bevonni a minisztérium ernyője alá, holott ez létfontosságú lett volna.
Tájékoztatása szerint a biztosító kezeli az egészségügyi költségvetés nagy részét, 8 milliárd lejből gazdálkodik, ezért Nagy András szerint át kellene világítani az intézményt, és megvizsgálni, hogy milyen „fekete lyukakba” folyik el az egészségügy pénze. A háromszéki MPP-s politikus szerint lekicsinylő gesztus volt, hogy Cseke Attilát nem hívták meg a pénzelosztásra, de úgy véli: az RMDSZ politikusa csak kihasználta az alkalmat, valójában azért mondott le, hogy politikai imázsát mentse, és a következő választásokon újra elindulhasson szenátornak.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)