udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3976 találat lapozás: 1-30 ... 1291-1320 | 1321-1350 | 1351-1380 ... 3961-3976

Névmutató: Kelemen Hunor

2011. október 19.

Magyar–magyar összecsapások Brüsszelben
Botrányok kísérték Markó Béla volt RMDSZ-elnök brüsszeli fellépését tegnap este. Románia miniszterelnök-helyettese Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel tartott előadást az Európa Parlament épületében, egy Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselő által szervezett fórumon.
A rendezvény előtt Tőkés László EP-alelnök több eszközzel is tiltakozott: levelet írt az Európai Néppárt magyar küldöttségének, amelyben többek között az RMDSZ-nek a verespataki bányaberuházással kapcsolatos álláspontja miatt visszásnak nevezi a szövetség éléről idén februárban visszavonult politikus szereplését s "valószínűsíthető fényezését", és arra is emlékeztet, hogy Markó "Magyarországról érkező politikai ciánnak, a politikai környezet szennyezésének" nevezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését; a beszélgetőestet népszerűsítő plakátokra pedig Mit keres az EP-ben ciános Béla??? feliratot ragasztott. Mint mondta, nem állt szándékában megakadályozni Markó fellépését, de "tiltakozni neki is jogában áll". Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök válaszolt Tőkés akciójára és tájékoztató jellegű levelére, felháborodásának és megdöbbenésének adva hangot a történtek kapcsán. Tőkés tette aljas és méltatlan, és túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain – vélekedett. * Markó Béla előadásán arról beszélt, hogy az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra. Az EU jövője szerinte nem a gazdasági válságra adott válaszoktól függ, hanem a komplex (gazdasági elemeket is tartalmazó) nemzeti identitások egybeillesztésétől: jogi és intézményes eszközöket kell teremteni ahhoz, hogy egy ilyen Európa működőképes legyen. "Tulajdonképpen ma az Európai Unió legfontosabb igazsága továbbra is az, hogy a közös Európában mindannyian kisebbségiek vagyunk, még a legnagyobb országok is" – fogalmazott. Beszámolt a romániai magyar kisebbség helyzetéről is, majd két MSZP-s, egy felvidéki és két erdélyi magyar képviselő is hozzászólt. Az ülésen román EP-képviselők is részt vettek, a Fidesz részéről azonban senki nem jelent meg – távolmaradásukat Tabajdi Csaba (MSZP) éles hangú közleményben ítélte el. A Fidesz–KDNP rögtön reagált: önvizsgálatra szólította fel az indulatoskodó politikust, annak a pártnak a tagját, amely "a státustörvény 2001-es elfogadásakor 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatott", "a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson hazug rágalmakkal az anyaországi és határon túli magyarokat egymás ellen fordította", "kormányzása alatt a határon túli magyarok egész támogatási rendszerét, a közalapítványokat és a Máért-ot szétverte". * Markó Béla Brüsszelben Szávai Gézának a vízgyűjtő tó alá került szombatos település, Bözödújfalu történetét felelevenítő, Székely Jeruzsálem című könyvének francia nyelvű bemutatóján is részt vesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 19.

„Túl kicsi a mozgástér” – Az autonómiák esélyéről beszélt Markó Béla az Európai Parlamentben
„Az Európai Uniónak közösen kell megoldásokat keresnie a nemzeti, kulturális, nyelvi identitások védelmére” – jelentette ki Markó Béla tegnap Brüsszelben, az Európai Parlamentben. A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ EP-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba által szervezett kisebbségi konferencián tartott előadást a nemzeti identitás kérdésének európai vonatkozásairól, a romániai magyar érdekvédelmi politizálás alapvető kérdéseiről.
Mint mondta, 1989 után a jogfosztott magyar közösségnek szinte a nulláról kellett kezdenie a kisebbségjogi keretek kialakítását. „Sokat léptünk előre főként az anyanyelvű oktatás, az államosított egyéni és közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása, a magyar nyelv, illetve a nemzeti szimbólumok nyilvános használata terén. Ezzel szemben a kollektív jogok elfogadtatása és a különböző autonómia-formák kiépítése még mindig várat magára” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
„A magyar közösségeknek alapvető érdekük az általános demokratikus értékek mielőbbi kiteljesítése, és ezt, akárcsak a többségi társadalmak, az európai integrációtól remélték” – tette hozzá.
Markó felrótta: „mi, romániai magyarok rossznak tartjuk, hogy az Eurostat rendkívül kis mozgási lehetőséget hagyott a gazdasági fejlesztési régiók kialakítására, és nem vette figyelembe, hogy a mennyiségi kritérium mellett legalább olyan fontosak a történelmi vagy akár az etnikai szempontok is. Az Európai Unió távol áll attól, hogy elismerje: a sajátos megoldások, például az etnikai szempontot is érvényesítő autonómiák nagyon is működőképesek lehetnének” – szögezte le a politikus.
Mint hozzátette, „a jövő attól függ, hogy miképpen értelmezzük ezt az integrációt: a nemzeti identitások fokozatos feloldódását, közös európai identitásba való beolvadását tervezzük-e – és akkor esetleg kudarcot vallunk –, vagy pedig magát az európai identitást olyan mozaiknak látjuk, amelynek kívülről ugyan megvannak a közös azonosítási jegyei, belülről viszont színes, erőteljes tarkaságot jelent, amelyben minden nemzet és etnikum rendelkezik eszközökkel identitásának megőrzésére.”
Plakátbotrány Brüsszelben: bocsánatkérésre szólíthatják fel Tőkést
„Az Európai Parlament történetében nem volt példa eddig arra, hogy egy EP-képviselő plakátokat szaggasson, azokra sértő szövegeket ragasszon, úgyhogy az intézmény hirdetésekért felelős ügyosztálya egyelőre tanácstalan ez ügyben” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselőjét annak kapcsán kerestük fel, hogy Markó Béla brüsszeli jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László EP-alelnök „Mit keres az EP-ben ciános Béla?” felirattal ragasztotta le a tegnap este a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben szervezett könyvbemutatóra invitáló plakátokat.
„Polgári engedetlenségi akciójáról” Tőkés levélben tájékoztatta a Fidesz-frakció tagjait. Mint hangsúlyozta: a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanazon címzettekhez eljuttatott reagálásában leszögezte, „Tőkés László tette és önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége.” Sógor Csaba tegnap este, a könyvbemutató előtt lapunknak kifejtette: az EP hirdetésekért felelős ügyosztályát maga értesítette a kínos ügyről, a kivizsgálás tart.
Sógor szerint Tőkést várhatóan bocsánatkérésre szólítják majd fel, arról kérdésünkre nem tudott nyilatkozni, hogy ennek elutasítása fegyelmi eljárást von-e maga után. „Mindenesetre méltatlan egy EP-képviselőtől az ilyen hozáállás. Az EP alelnöke nem folyamodhat polgári engedetlenséghez, nem zavarhatja meg a rendet, hiszen neki éppen a rend őrének kellene lennie” – vélekedett Sógor, aki házigazdája volt a tegnap esti brüsszeli kulturális eseménynek, ahol Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát mutatták be Markó Béla részvételével.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 19.

Jelen vagyunk a padlástól a pincéig
Miért döntött úgy, hogy nem indul a választáson? Nemrég azt nyilatkozta, hogy „egy tisztségben a személyeknek »egészséges« időközönként cserélődni kell”. Ezt szembeállítva azzal, hogy így egy tapasztalt vezetőtől válik meg az intézmény, biztosan szükség van erre?
Kifelé csak az látszik, hogy a BBTE magyar tagozatvezetőjének munkája hosszabb távú kérdések kezeléséből és protokolláris tennivalókból áll. Ez így részben igaz is, de ezek mellett még rengeteg apró döntés, szervezés, megoldás szükségeltetik, amelyek már komolyan veszélyeztették az oktatói munkámat, szakmai előrehaladásomat. Annak idején a magyar oktatók kérésére egy évre vállaltam ezt a tisztséget, aztán ott maradtam öt évre. Szerintem váltanunk kell egymást, így legalább frissülnek a politikák és a koncepciók is.
Kit szeretne látni a korábbi magyar tagozat vezetőjeként?
Őszintén: legszívesebben olyan oktatótársamat, aki annak a már rég többségi irányzatnak a képviselője, amihez én is tartoztam. De ha véletlenül azok közül kerülne ki az utódom, akik teljesen rossznak, sőt ellenségesnek tekintik az egyetemet, akkor azt a személyt is minden tudásommal segíteni fogom az átadás folyamatában. Ugyanígy, ha abból a szintén kisebbségi körből kerülne ki az utódom, amely már-már ideálisnak tekinti az egyetemen belüli helyzetünket és zseniálisnak annak eddigi „örökös” rektorát, hát azt is segítem, támogatom. A magyar oktatók képviseletének szavazatát elfogadom.
Milyen feladatokat lát majd el a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesi pozíciójában, mit tud felhasználni korábbi tapasztalataiból?
A feladatokat ugyan szabadon értelmezhetem, de nagy részüket örököltem, és elődöm, Lakatos András hosszú éveken keresztül kiváló munkát végzett. Három típusú feladat vár rám: az egyik az oktatáspolitikai információ és a tudáskészlet biztosítása a romániai magyar pedagógusoknak. A másik a megoldások kidolgozása a front-pozícióban levő RMDSZ-politikusoknak, súgni, labdákat paszszolni le nekik, hogy aztán ők kapura rúgjanak. A harmadik körben amolyan civil szervezeti feladatok vannak: képzések, tehetséges tanulók támogatása, jutalmazása, helyi gondok kezelése, csángók anyanyelvi oktatása, kapcsolat szakmai szervezetekkel stb.
Korábban azt nyilatkozta, hogy új pozíciójában élni akar a köz- és felsőoktatásban adódó lehetőségekkel. Melyek ezek?
Arra értettem, hogy az elmúlt esztendőkben rám ragadt egy mesterség, a felsőoktatás-menedzsment, az oktatáspolitika. Ezt szeretném felhasználni.
Azt is nyilatkozta, hogy nem érdekli a politikai pálya: ehhez mennyire tudja tartani magát az RMDSZ új szakpolitikusaként?
Amikor kiszivárgott, hogy mire kérnek fel, kollégák vontak félre, hívtak meg kávéra, és kérleltek: „Tivadar, ne bolondulj meg, ne menj Bukarestbe a politikusok közé!” Olyan értelemben nem érdekel a politikai pálya, hogy sem helyi, sem országos szinten nem akarok a pártpolitikai életben részt venni, nem tudom elképzelni magam képviselőként vagy szenátorként, általában bukaresti lakosként. Ezt a megbízatásomat szakpolitikai jellegűnek tekintem, az RMDSZ is így tesz; az első megbeszélésen Kelemen Hunor elnökkel, akivel diákkorunktól ismerjük egymást, mondtam is, hogy meglepő a felkérés, mivel magam soha nem „aktiváltam” a Szövetségben, a tagja sem voltam. Azt mondták: nem baj.
A BBTE-n egyre több magyar kar működik, bővül a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem is. Az érettségin viszont a diákok fele megbukott, ők nem felvételizhetnek idén. Mennyiben érzi ezt meg az erdélyi magyar felsőoktatás, illetve a teljes romániai egyetemi rendszer?
Az egyetemen egyelőre önállósuló magyar intézetek működnek, de ezek újak, és a következő években dől el, hogy ez marad a jó megoldás az önállósodásra, vagy tovább kell lépni. Az új rendszer sok problémát, csapdát rejthet magában, számos gondunkat nem oldja meg, számos igényünket továbbra sem elégíti ki. Az idei érettségi, ha jobban megszűrte az egyetemre igyekvő fiatalokat, talán inkább hasznára van a felsőoktatásnak, mint kárára. A létszám csökken, de egyelőre az egyetemi tanulmányokat félbeszakítók száma nőtt meg. Ennek részben gazdasági okai vannak, de részben az, hogy az elmúlt években emeltük a követelményeket.
Van képük arról, hogy az erdélyi magyar érettségizettek közül mennyien folytatják a tanulmányaikat külföldön, elsősorban Magyarországon? Itthon melyek ma a leginkább divatos szakok? A külföldön tanulás elég kismértékű, és az a tömeges magyarországi egyetemre járás, ami a kilencvenes évekre volt jellemző, ma már nincs. Itthon főleg a humán szakok divatosak most, de remélem, hogy közel van a reál szakok újrafelfedezése. Arra gondolok, hogy kereslet lesz ezeken a területeken a képzett szakemberek iránt, sőt idővel hiány lesz belőlük. Több európai országban megfigyelték és tanulmányozták az oktatáskutatók azt, hogy az egyes értelmiségi szakmák iránti érdeklődés ciklikus, nem egyenletes. Hazai viszonylatban például a mérnöki szakmák iránt elveszett az érdeklődés a posztkommunista ipari csőd közepette a kilencvenes években, aztán később megteltek a műszaki egyetemek, jelenleg pedig közepes érdeklődés jellemző.
Nemrég megjelent egy rangsor a hazai egyetemekről, s ezen a BBTE a második helyen szerepel. Mennyire mutatnak valós képet ezek a listák, illetve ehhez a helyezéshez mennyit „tett hozzá” a magyar tagozat?
A magyar tagozat a maga méretén, arányán felül tett ehhez hozzá, és ezt nem én mondom, hanem az a román kolléganő mondta, aki ezzel a témával foglalkozott. Elsősorban a találmányok és publikációk terén emelkedett ki a magyar tagozat, jók a nyugati kapcsolataink, jól integrálódunk az összmagyar egyetemi oktatásba, a diákjaink díjakat nyernek az összmagyar szakmai versenyeken: elsősorban a közgazdászok, a szociológusok, a matematikusok. Biológusaink, fizikusaink, geológusaink a Nature-ben publikálnak.
1997–2007 között nőtt a magyar diákok aránya a BBTE-n. Folytatódik-e ez a fejlődés, egyáltalán minek köszönhető ez, hogyan eszközölték ki?
Az egész egyetem létszáma növekedett, ebben a folyamatban csak afelett őrködtünk, hogy a magyar rész legalább olyan ritmusban bővüljön, ha nem kiemelten. Ez sikerült. A kedvező folyamatokat Szilágyi Pál rektorhelyettes, elődöm – és e tisztségben egyedüli példaképem – csapata indította el a kilencvenes évek végén. Az intézmény minden olyan részlegében, ahol oktatásszervezés folyik, a helyek, erőforrások elosztása, vállaltunk szervezői munkát. Jelen vagyunk a padlástól a pincéig, a kapusfülkétől a tűzoltószekrényig, ha már ennyire ragaszkodtak hozzánk egy közös egyetemen, de sokáig dilemma volt, hogy a mindenkori magyartagozat-vezető rektorhelyettes és munkatársai mennyi menedzsmentet vállaljanak át a közösből a magyar ügyek kezelése mellett. Érdekcsoportként léptünk fel az egyetemen, mint ahogy minden intézet, fakultás úgy lép fel.
Ön szerint milyen a romániai magyar felsőoktatás minősége? Miben van túlkínálat, mi az, ami hiányzik? A BBTE versenyképes, ezt a magyarországi szakmai versenyeken helytálló diákjaink teljesítménye is mutatja. Önmagában nem volna rossz a tanárképzésünk sem, mert a szakoktatók jók, de a tanárképző rendszer egésze katasztrofális.
Ha katasztrofális, akkor orvoslást igényel. Mire volna szükség?
Erről hosszan lehetne beszélni. A tanárképzés ma már sajnos pár darab „pedagógiai” tantárgyra szorítkozik. Megrémültem, amikor a tisztségem elején jelentették nekem, hogy előfordulhat az, hogy egy diák csak egyetlen órán tud tanítást gyakorolni valamelyik iskolában, mert nincs elég lehetőség ehhez. A kolozsvári magyar iskolák igazgatói pedig jelezték nekem, hogy fennakadást okoz a sok gyakorlatozó egyetemista fogadása, a szülők zúgolódnak, hogy a gyerekeiken kísérleteznek. Mennyire veszi figyelembe a rommagyar felsőoktatás a munkaerőpiac követelményeit? Létezik egyáltalán kapcsolat a munkaadók világával, ismeretesek felmérések, kutatások ezen a téren?
Felmérések vannak, a munkaerőpiacot jól ismerik a közgazdász vagy akár szociológus kollégák, de az egyetemi képzés vagy állampolitikailag diktált, vagy pedig – szintén a káros állampolitikák miatt – kényszerpályákon mozog, ahol nem mindig tudja pontosan követni a munkaerő-piaci realitásokat.
Mit eredményezhet a kettős állampolgárság, a könnyített honosítás? Nem tart attól, hogy több fiatal folytatja tanulmányait magyar állampolgárként Magyarországon?
Nem. Az eddigi tapasztalatok alapján milyen mértékben tekinthető hasznosnak a bolognai rendszer?
Ezt a rendszert rosszul alkalmazták, a kivénülő, érdekeiket féltő professzorok hada elsősorban azt nézte, hogy személyesen nehogy pozíciókat veszítsen. Jött egy fiatal miniszter, aki ezt jól felismerte, elszántan foglalkozik is a problémákkal, de alig dolgozott az oktatásban, ötletszegény és kapkodó, tehát sok jót nem várhatunk a jövőben sem.
Mi az oka annak, hogy immár három hónapja nem írt bejegyzést a blogjára?
Amikor szabadidőm volt, inkább a nyarat élveztem és a természetet kerestem a feleségemmel, a barátaimmal. Ősztől talán újra írni fogok.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2011. október 20.

Ismertette a MOGYE helyzetét Kelemen Hunor az Európa Tanács bizottságának
A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről alkalmazását felügyelő Európa Tanács-i bizottság tagjait tájékoztatta ma, október 20-án, Bukarestben Kelemen Hunor szövetségi elnök. Bevezetőjében elmondta, amikor az új törvényt előkészítették, az RMDSZ szakemberei azt tartották szem előtt, hogy az óvodától az egyetemig biztosítani lehessen a kisebbségek nyelvén való oktatást. A bizottság tagjai kiemelt figyelmet szenteltek a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet elemzésére.
„A törvény világosan kimondja, hogy három, multikulturális jellegű, felsőoktatási intézmény létezik az országban: a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Az első két tanintézmény esetében az egyetemi szenátusnak nem volt törvényértelmezési problémája, és megalakultak a magyar intézetek, ahogyan azt a jogszabály kéri. A magyar vonal kialakítása a Babes-Bolyai Tudományegyetemen példaértékű, hiszen azt mutatja, hogy bölcsességgel és párbeszéddel megtalálható a közös nevező. Mi is úgy véljük, hogy az egyetemi autonómia nagyon fontos és tiszteletben kell tartani, de ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy van egy érvényben lévő jogszabály, amit mindenkinek be kell tartania. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem utasíthatja vissza a tanügyi törvényt, amely az elmúlt évtizedek legjobb és legvilágosabb rendelkezéseit tartalmazó jogszabály. Úgy vélem, jóhiszeműséggel, nyitottsággal és tisztelettel kell kezelnünk ezt a problémát, nem kifogások keresésével és a törvény megszegésével” – tájékoztatta az Európa Tanács bizottságát Kelemen Hunor.
Kulturális és örökségvédelmi miniszterként arról számolt be, hogy kinevezése, 2009 decembere óta, hogyan változott a tárcánál a nemzeti kisebbségek kulturális programjainak és örökségének a finanszírozása.
„Mandátumom elején áttekintve a kulturális tárca ilyen irányú működését azt láttam, hogy súlyos eltérések vannak a többségi és kisebbségi kulturális projektek finanszírozásában. 2009-ben az erre szánt összeg 1,5%-át kapták a nemzeti kisebbségek pályázatai, mára ez a szám elérte a 11%-ot. A „Proetnicultura” nevű programom keresztül a kulturális minisztérium közvetlen módon támogatja a kisebbségek kulturális rendezvényeit. Finanszírozás szempontjából nagy különbségeket fedeztem fel az épített örökség terén is, 2009-ben a nemzeti kisebbségek tulajdonában lévő épített örökség csupán 0,2%-a részesült támogatásban, 2011-ben ez az arány 25%-ra nőtt. A 2009-es kormányalakítás után szimbolikus áttörést jelentett, hogy kisebbségi politikus vezeti a kulturális és örökségvédelmi minisztériumot” – ismertette Kelemen Hunor a tárcánál végbement változásokat.
Erdély.ma

2011. október 20.

Kezdődik a népszámlálás
Országszerte több mint 120 ezer számlálóbiztos veszi nyilvántartásba Románia lakosságát a ma kezdődő népszámláláson. Az összeírók október 31-éig a lakásukon keresik fel a polgárokat, és a nyilatkozatok alapján papír alapú kérdőíveket töltenek ki a cenzorok, kötelezően tollal, és nem ceruzával. Minden családban általában háromfajta űrlapon rögzítik az adatokat: egyiken a lakásra, épületre (LC – Locuinţă, clădire; kék színű), a másikon a háztartásra (G – Gospodărie; zöld színű), a harmadikon pedig a személyekre, a háztartás tagjaira (P – Persoane; piros színű) vonatkozókat.
Az LC jelzésű űrlapra a lakásra, házra, épületre vonatkozó adatok kerülnek, míg a G jelzésű űrlap az egyazon háztartásban élő személyek listáját tartalmazza majd. Ezen a jelenlevőket, illetve a 12 hónapnál rövidebb időre eltávozott személyeket tüntetik fel. Ezenkívül külön kérdőíveken gyűjtik majd az információkat a nem a háztartáshoz tartozó, de ideiglenesen a helyszínen lévő személyekről (TP – Persoane temporar prezente), illetve a huzamosabb időre külföldre távozott személyekről (PPI – Persoane plecate pentru o perioadă îndelungată). Utóbbi mellett még külön kiegészítő lapon gyűjtenek majd adatokat a 15 évnél idősebb, külföldön élő háztartástagokról (M – Persoane plecate în străinătate). A speciális kérdőíveket csak akkor kell kitöltetni, ha az említett csoportokba tartozó személy is a háztartáshoz tartozik. A www.nepszamlalas.ro honlapon szereplő adatok szerint például egy háromtagú háztartásban minimum öt kérdőívet töltenek majd ki: egy lakáskérdőívet, egy háztartási kérdőívet és három személyi kérdőívet.
Azok a személyek, akik nem tartózkodnak otthon október 20–31. között – és nincs senki, aki nyilatkozna helyettük –, hazatérés után a polgármesteri hivatalok népszámlálási bizottságainál kérhetnek útmutatást. Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy személyt két helyszínen is nyilvántartásba vesznek. Ez semmiféle szankciót nem von maga után, sőt az a biztos, ha az otthonától ideiglenesen távol lévő személyt, mondjuk, állandó lakcímén családtagjai is bediktálják, illetve ő maga is kitölti a TP jelzésű kérdőívet ott, ahol éppen tartózkodik. Ebben az esetben az összesítéskor a személyi szám segítségével kiszűrik az egyezést.
Ungur és secui helyett maghiar
A magyar válaszadók helyzetét nehezíti, hogy a statisztikai szakkifejezésekkel teletűzdelt kérdőívek kizárólag román nyelven tölthetők ki. Azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 20 százalék fölött volt a 2002-es népszámláláson, a számlálóbiztosoknál magyar nyelvű mintakérdőívek is lesznek, amelyeken követni lehet a kérdéseket. A cenzorok a legkülönbözőbb dolgokról érdeklődnek majd. Többek között arról, hogy pontosan mekkora a konyha, milyen anyagokból épült a ház, van-e benne csatornázás stb. Számos személyes kérdésre is válaszolni kell, az összeírók a nemzetiségi, felekezeti hovatartozás mellett például arra is kíváncsiak, hogy valaki kettős állampolgár-e. A válaszadás kötelező. A 2011-es romániai népszámláláson a nemzetiség, anyanyelv és a vallás vonatkozásában nem lesznek előre megadott kategóriák (magyar, román, székely stb.), amelyek közül választani kell. A számlálóbiztos csupán kérdéseket tesz fel: Mi az Ön nemzetisége?, Mi az Ön anyanyelve?, Milyen vallású Ön? A magyarok esetében a maghiar mellett az ungur és a secui is létezik külön kategóriaként, azonban arra nincs biztosíték, hogy az adatok öszszesítésekor azokat, akik az utóbbi kettőt nyilatkozták, a magyar nemzetiségűekhez sorolják majd, így nagyon fontos, hogy a magyarok maghiar-nak vallják magukat.
Korrigálták a hibát
Amint arról beszámoltunk, a módszertan kapcsán több, egymásnak ellentmondó utasítást is kaptak a biztosok az elmúlt napokban. Az Országos Statisztikai Hivatal emiatt figyelmeztette Bihar, Kolozs és Maros megye népszámlálási bizottságait arra, hogy a korábban mondottakkal ellentétben a háztartás más tagjai is nyilatkozhatnak az éppen távol lévő személy nemzetiségi és felekezeti hovatartozásáról, anyanyelvéről. Dr. Vergil Voineagu, az intézmény elnöke erről hivatalos levélben tájékoztatta Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke azt követően fordult az Országos Statisztikai Hivatalhoz, hogy a három megyében a kérdezőbiztosok számára tartott felkészítőkön tévesen értelmezték az összeírás módszertanát, azt állítva, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévő személyek adhatnak adatokat.
Az Országos Statisztikai Hivatal elnöke biztosította az RMDSZ elnökét, hogy a kérdezőbiztosok mindenhol írásban megkapják azokat a szükséges információkat, amelyek kizárják a metodológia téves értelmezését, és lehetővé teszik azt, hogy a népszámlálás eredményei a lehető legpontosabban tükrözzék a realitást. Az RMDSZ mindenesetre ingyenesen hívható zöld vonalat működtet a cenzus ideje alatt – akik bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akadályba ütköznek a népszámlálás során, azonnal jelezhetik azt a 0800-802009-es telefonszámon, a szövetség helyi irodáiban vagy a www.nepszamlalas.ro honlapon.
(A magyar cigányokat féltik Háromszéken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki szervezete arra figyelmeztet, hogy a bukaresti roma szervezetek befolyása alá kerülhetnek a háromszéki roma vezetők. Nemes Előd, az EMNT sepsiszéki ügyvezető igazgatója elmondta, a háromszéki roma vezetők rendszeresen Bukarestbe járnak képzésekre, ahol emberjogi kérdésekkel foglalkoznak, az országos szervezetek pedig nincsenek tekintettel a székelyföldi romák magyar anyanyelvére és sajátos identitására. Fennáll a veszélye, hogy a magyar anyanyelvű székelyföldi cigányság, amelynek nincs magyar ellenségképe, és gyerekeit is magyar iskolába járatja, önállósodik. Nemes szerint elképzelhető, hogy a romák az autonómia ügyében is ellenségesen fognak majd megnyilvánulni, és Háromszéken 25-ről 35 százalékra nőhet az önrendelkezést ellenzők aránya.
A cigányok önállósodási tendenciájára utal, hogy Kovászna megyében az 1992-es népszámláláson a lakosság 1,1 százaléka vallotta magát romának, míg 2002-ben az arány 2,7 százalékra emelkedett. Nemes Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002-ben 114-en vallották magukat csángónak, és a csángók most is külön nemzetiségként szerepelnek. Az EMNT becslései szerint a brassóiak beköltözése módosíthatja a sepsiszentgyörgyi etnikai arányokat, hiszen az elmúlt tíz évben csak az Állomás negyedbe 77 család költözött be a közeli nagyvárosból, így 40-ről 42 százalékra nőtt a románság aránya. Az EMNT a népszámlálás teljes ideje alatt felügyeli az adatgyűjtést Háromszéken.)
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 21.

Az ET is figyel a MOGYE-re
Kiemelt figyelmet kapott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzet azon a bukaresti találkozón, amelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke fogadta az Európa Tanács (ET) küldöttségét.
A strasbourgi intézmény képviselői azért látogattak Romániába, hogy A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről alkalmazását felügyeljék.
„A törvény világosan kimondja, hogy három, multikulturális jellegű, felsőoktatási intézmény létezik az országban: a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Az első két tanintézmény esetében az egyetemi szenátusnak nem volt törvényértelmezési problémája, és megalakultak a magyar intézetek, ahogyan azt a jogszabály kéri” – fogalmazott Kelemen, hozzátéve, hogy a magyar vonal kialakítása a BBTE-n példaértékű.
Az RMDSZ elnöke leszögezte, az RMDSZ fontosnak tartja az egyetemi autonómiát, de ez nem lehet ellentmondásban az érvényben lévő jogszabályokkal. „A MOGYE nem utasíthatja vissza a tanügyi törvényt, amely az elmúlt évtizedek legjobb és legvilágosabb rendelkezéseit tartalmazó jogszabály. Úgy vélem, jóhiszeműséggel, nyitottsággal és tisztelettel kell kezelnünk ezt a problémát, nem kifogások keresésével és a törvény megszegésével” – tájékoztatta az Európa Tanács bizottságát az RMDSZ elnöke.
Kulturális és örökségvédelmi miniszterként arról számolt be, hogy kinevezése, 2009 decembere óta, hogyan változott a tárcánál a nemzeti kisebbségek kulturális programjainak és örökségének a finanszírozása.
„Mandátumom elején áttekintve a kulturális tárca ilyen irányú működését azt láttam, hogy súlyos eltérések vannak a többségi és kisebbségi kulturális projektek finanszírozásában. 2009-ben az erre szánt összeg 1,5 százalékát kapták a nemzeti kisebbségek pályázatai, mára ez a szám elérte a 11 százalékot” – vont mérleget a tárcavezető. Hozzátette: A „Proetnicultura” nevű programon keresztül a kulturális minisztérium közvetlen módon támogatja a kisebbségek kulturális rendezvényeit.
Kelemen Hunor elmondta, hogy finanszírozás szempontjából nagy különbségeket fedezett fel az épített örökség terén is, 2009-ben a nemzeti kisebbségek tulajdonában lévő épített örökség csupán 0,2 százaléka részesült támogatásban, 2011-ben ez az arány 25 százalékra nőtt.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 21.

„Cenzurázott” romániai cenzus?
Visszaélésekkel és kapkodással kezdődött tegnap a népszámlálás Romániában
Kapkodás, szervezési káosz jellemezte tegnap több erdélyi településen a népszámlálás első napját, és nem voltak ritkák a visszaélések sem. Nagyváradon és Kolozsváron a magyar válaszadók arra panaszkodtak az RMDSZ forródrótján, hogy a kérdezőbiztosok elmulasztották a nemzetiségi adatok rögzítését
Panasz panasz után érkezett tegnap, a népszámlálás első napján: a magyar válaszadók a nemzetiségi adatok rögzítésének elmulasztását, a román válaszadók közül többen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdéseket sérelmezték. A számlálóbiztosok a munkavégzés körülményeire panaszkodtak.
Káosz, verekedés, szabályszegés
Kolozsváron kapkodással kezdődött a népszámlálás: reggel, az utolsó utáni pillanatban, 160 számlálóbiztos mondott le, ezért a körzetek újraelosztása még délután is zajlott. Egy nappal az adatrögzítés megkezdése előtt az 1700 körzetből 460-at még nem osztottak ki.
A biztosok „menekülésének” elsősorban anyagi oka volt, a munkavállalók kevesellték a bruttó ötven lejes napidíjat, de az pénz miatti elégedetlenség mellett a munkavégzés biztonságát is sokan kétségbe vonták. A félelmeket igazolta, hogy egy számlálóbiztost megkergettek a tegnap, a rendőrség közbelépésére volt szükség. Az atrocitás hátteréről lapzártánkig nem érkezett jelentés.
László Attila alpolgármester szerint a számlálóbiztosok közül többen nem ismerik az adatrögzítés szabályait, a monostori negyedben például egyikük a telekkönyvi kivonatot kérte az adatközlő ingatlantulajdonostól. Az RMDSZ-hez azért érkezett bejelentés, mert a Györgyfalvi negyedben egy számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
Az egyetemi városban tanuló hallgatók közül többen tapasztalták, hogy esetükben csak az ideiglenesen a településen tartózkodókra vonatkozó űrlapot töltötték ki, a személyi adatokat rögzítő „P” jelű adatlapot (amelyen többek között a nemzetiségre és vallási hovatartozásra vonatkozó adatok szerepelnek) nem.
Az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztos, Kacsó Zsolt úgy összegezte az első nap tapasztalatait, hogy nehéz, de nem sikertelen „bevetésen” van túl. „Romanegyedben voltam, nagyon kedvesen fogadtak, de rengeteg munka volt itt. Voltam olyan lakásban, ahol 14-en laknak” – mesélte a kolozsvári adatrögzítő.
Visszaütött a félretájékoztatás
Bihar megyében az RMDSZ forródrótján már tegnap délelőtt több bejelentés érkezett arról, hogy a számlálóbiztosok nem rögzítik a nemzetiségre vonatkozó adatokat. A megyei szervezet közleményben figyelmeztette a térségben élőket, hogy ragaszkodjanak az űrlapok helyes és maradéktalan kitöltéséhez.
Az RMDSZ szerint a szabályszegések magyarázata az, hogy a hét elején a Statisztikai Hivatal munkatársai félretájékoztatták a kérdezőbiztosokat, és azt az utasítást adták, hogy a távolban lévő családtagok nemzeti és vallási hovatartozásra vonatkozó adatait ne rögzítsék.
Az eljárás miatt tiltakozott Kelemen Hunor szövetségi elnök, a Statisztikai Hivatal országos vezetője, Virgil Voineagu pedig a hiba korrekciójára és a szabályok betartására szólította fel az illetékeseket.
Ellenkampány
Ismeretlen tettesek a Magyar Polgári Párt (MPP) népszámlálást népszerűsítő képeslapjához hasonlító szórólapokat dobtak több sepsiszentgyörgyi postaládába tegnap hajnalban, ezeken a párt jelképei mellett a „Jelentem székely vagyok” felirat szerepelt. Az eredeti szóróanyagon az MPP a „Jelentem magyar vagyok” feliratot tüntette fel.
Kulcsár Terza József, a Kovászna megyei MPP-szervezet elnöke „súlyos diverziónak” nevezte az esetet, és feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, mert a hamisított képeslapon visszaéltek a párt nevével és azonosító jelével. A polgári párt elnöke szerint az akciónak két célja volt: az elkövetők így akarták megosztani a magyarokat, a lejárató kampánnyal pedig az MPP hitelét rontották.
Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb magyar többségű városa, ahol 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. A legutóbbi adatrögzítéskor 14 válaszadó választotta a magyar nemzetiség helyett a „székely” megjelölést.
A magyarok nyitottabbak
Marosvásárhelyen a magyar családok felkészülten és nyitottan, a román családok azonban fenntartásokkal fogadták az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztost. Pál Ildikó még tegnapelőtt értesítette azokat, akiket az első nap felkeresett, ennek ellenére sokan nem tartózkodtak otthon a megjelölt időpontban.
Az adatközlés viszonylag zökkenőmentesen zajlott, bár sokáig tartott, mert a nyilatkozók nem csak a kért adatokat közölték, hanem nagyon szívélyes és hosszas magyarázatokba fogtak a különböző életrajzi tényekkel kapcsolatban. A nemzetiségi adatok felvétele nem okozott gondot, a vallási hovatartozásról azonban több adatközlő is vonakodott nyilatkozni. Volt olyan háztartás, ahol az apa ortodoxnak, az anya jehovistának mondta magát, gyermekük pedig elzárkózott a nyilatkozattól.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 25.

Újabb rendellenességekre hívja fel az Országos Statisztikai Hivatal figyelmét az RMDSZ
Kelemen Hunor szövetségi elnök ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri. A hibák közül nagyon sokat az RMDSZ zöld vonalán jeleztek a lakosok, ugyanakkor a Szövetség területi és helyi szervezeteit is felkeresték panaszaikkal.
Kelemen Hunor ma elküldött levelében jelezte, a szabálytalanságok egyrészt a népszámlálási biztosok viselkedésére vonatkoznak, másrészt a népszámlálási útmutató helytelen alkalmazására.
„Az RMDSZ-hez beérkezett panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket, közölvén, hogy ezek lekérdezése nem kötelező. Arról is sokan tájékoztatattak, hogy a kérdezőbiztos nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amely később visszaélésekhez vezethet. Ugyanakkor, ha ki is töltik az erre vonatkozó válaszokat, a biztos helytelenül írja be a nemzetiséget (pld: magiar/maghiar helyett), így majd az összesítésnél ez az „egyéb” kategóriába kerül majd. Probléma továbbá, hogy a biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal. Arról is többen értesítettek, hogy az űrlapok kitöltésénél ceruzát, vagy egyéb, olyan íróeszközt használnak, amit később könnyen törölhetnek” – áll a Kelemen Hunor által elküldött levélben.
Az RMDSZ által jelzett rendellenességek közé tartozik továbbá az, hogy a kérdezőbiztosok visszautasítják az ideiglenesen távollevők és az egyetemisták feltűntetését a „P” űrlapon.
A szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek a tájékoztatások.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezelőtt egy héttel már tájékoztatta az Országos Statisztikai Hivatal elnökét a népszámlálás elején felmerült szabálytalanságokról. Akkor Kelemen Hunor azt követően fordult az Országos Statisztikai Hivatalhoz, hogy három megyében (Kolozs, Bihar, Maros) tévesen értelmezték az összeírás módszertanát a kérdezőbiztosok számára tartott felkészítők során. Az itt elhangzott téves utasítások értelmében a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévő személyek nyilatkozhatnak.
Az Országos Statisztikai Hivatal elnöke múlt heti válaszában biztosította az RMDSZ elnökét, hogy a kérdezőbiztosok mindenhol írásban megkapják azokat a szükséges információkat, amelyek kizárják a metodológia téves értelmezését, és lehetővé teszik azt, hogy a népszámlálás eredményei a lehető legpontosabban tükrözzék a realitást.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén a múlt héten személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt a népszámlálás kapcsán felmerült félretájékoztatásokról, ugyanakkor levélben értesítette Traian Igas belügyminisztert is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ismételten felhívja mindazok figyelmét, akik bármelyien rendellenességet tapasztalnak, akadályba ütköznek a népszámlálás során, azonnal jelezzék a Szövetség helyi irodáiban vagy az ingyenesen hívható zöld vonalon: 0800-802009.
erdon.ro

2011. október 26.

A románul nem tudókat is megszámolják
Kolozsváron a lakosság közel felét számolták össze
Külön papírra jegyezte fel a biztos a nemzetiségre és anyanyelvre vonatkozó adatokat, csak kódot írtak be, másutt ceruzával-radírozható golyóstollal töltötték ki az ûrlapokat. László Attila alpolgármester hangsúlyozta a rendellenességek jelzésének fontosságát: a panaszokat orvosolják. Mi több, ahol nem beszélnek magyarul (pl. idõs személyek), oda magyar személyt küldenek ki.
Tegnap László Attila a Szabadságnak részletezte a népszámlálás kapcsán jelentett rendellenességeket. Adatai szerint az RMDSZ ingyenes számára (0800-802-009) olyan bejelentés érkezett, hogy az Alverna utca 59. szám alatt a biztos nem ment be a hátsó épületbe összeírni a polgárokat. A bejelentés alapján az illetõnek jelezték a rendellenességet, s összeírta azokat a személyeket is, akikrõl korábban megfeledkezett.
Más esetekben a nemzeti hovatartozást taglaló mezõbe egybõl a kódot írta be a számlálóbiztos. Az érintettek tudomására hoztuk, hogy fontos megfelelõen, betûkkel kitölteni ezt a részt, a kódolást utólag kell megejteni.
- Bizonyos esetekben az egyetemi hallgatók vonatkozásában az ideiglenesen jelen levõ személyekre vonatkozó ûrlapot töltötték ki, s nem pedig a P jelzésût. Ugyanakkor tisztáztuk a radírozható golyóstollak használatából adódó eseteket is. Utóbbit az 1918. December 1. útról jelezték. A helyzetet tisztáztuk a számlálóbiztossal, s tudomására hoztuk, hogy a hatóságok által szolgáltatott golyóstollat használja - közölte a tisztségviselõ.
A Mehedinþi utca 10. szám alól érkezett a bejelentés, hogy ceruzával töltötték ki a nemzeti és felekezeti hovatartozást jelzõ mezõt. Az alpolgármester közlése szerint ebben az esetben a körzetfelelõs segítségével ellenõrizték az összes adatlapot, s korrigálták a hibákat.
- A Vágóhíd térrõl érkezett két olyan bejelentés, hogy az imént említett két mezõt a számlálóbiztos külön papírra jegyezte fel. Ebben az esetben is a korábban jelzett módon jártunk el - közölte László Attila.
Kolozsvár alpolgármestere megköszönte a város magyarságának azt a hajlandóságot, amelyet a népszámlálás iránt tanúsítottak.
Közölte: olyan jelzések is érkeztek, hogy egyesek nagyon ellenségesen viselkednek bizonyos számlálóbiztosokkal.
- Néhányszor az összeíró orrába csapták az ajtót. Más esetben az illetõ egy ideig gond nélkül szolgáltatta az adatokat, majd hirtelen valami történt az illetõ fejében, elkezdett üvöltözni, s kitessékelte emberünket. A számlálóbiztos értesítette a rendõrséget. Ez az eset a városnak abban a részében történt, ahol fura dolgok mennek végbe - jegyezte meg az alpolgármester anélkül, hogy pontosított volna.
Elmondta: Kolozsváron eddig 60 645 lakásban jártak a számlálóbiztosok. László Attila adatai szerint ez azt jelenti, hogy 151 958 személynek az adatait sikerült lekérdezni. - Lassan közeledünk a munka feléhez - tette hozzá.
Arról számolt be, az elmúlt napokban olyan esetek is történtek, amikor a számlálóbiztos nem tudott az idõs polgárok anyanyelvén beszélni, azok pedig nem tudtak románul. Ezeket az eseteket központosítják, a címek eljutnak a városháza illetékeseihez, s egy magyar személy megy házhoz. A kitöltött ûrlapot eljuttatják az illetõ körzet népszámlálási biztosához.
Az alpolgármester arra kéri a polgárokat, a rendellenességeket jelezzék az RMDSZ imént leírt zöldszámán vagy a polgármesteri hivatal vezetékes telefonszámán: 0264-430-011. Megtudtuk: két kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy népszámlálási megfigyelõk ügyeljék felül a folyamatot. Errõl a városházán mûködõ népszámlálási bizottság dönt.
Keddi lapzártánkkor László Attila kolozsvári alpolgármester telefonon értesítette szerkesztõségünket, hogy az illetékes hatóságok tegnap délután (a Szabadság hírportálra feltöltött videointerjú készítése utáni idõpontban - szerk. megj.) érkezett hivatalos pontosítása alapján a számlálóbiztosoknak kötelezõ kérniük, az alanyoknak pedig muszáj szolgáltatniuk a személyi számot.
A szóban forgó videointerjúban a városi tisztségviselõ azt mondta, a polgárokra bízza azt, hogy megadják-e vagy sem a személyi számukat.
A Szabadság október 25-i lapszámában Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának a vezetõje azt állította: az RMDSZ álláspontja értelmében, ha valaki aggályosnak tartja a személyi szám bejelentését, akkor ne adja meg. Ugyanakkor az Országos Statisztikai Hivatal (INS) szóvivõje, Vladimir Alexandrescu szombaton egy olyan bejelentést tett, amelynek értelmében azokat a polgárokat is nyilvántartásba veszik, akik a népszámláláskor megtagadják személyi azonosító számuk (CNP) felfedését, és ezért semmilyen büntetés nem jár. - Senki nem köteles ezt a számot bemondani népszámláláskor, ha valamilyen okból ezt nem óhajtja megtenni - hangsúlyozta a szóvivõ.
?JABB LEV?LBEN EMELT PANASZT KELEMEN HUNOR
Kelemen Hunor szövetségi elnök ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri. A hibák közül nagyon sokat az RMDSZ zöldvonalán jeleztek a lakosok, ugyanakkor a Szövetség területi és helyi szervezeteit is felkeresték panaszaikkal. Kelemen Hunor ma elküldött levelében jelezte, a szabálytalanságok egyrészt a népszámlálási biztosok viselkedésére vonatkoznak, másrészt a népszámlálási útmutató helytelen alkalmazására. Az RMDSZ által jelzett rendellenességek közé tartozik továbbá az, hogy a kérdezõbiztosok visszautasítják az ideiglenesen távollevõk és az egyetemisták feltûntetését a P ûrlapon. A szabálytalanságokról elsõsorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékbõl érkeztek a tájékoztatások. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezelõtt egy héttel már tájékoztatta az Országos Statisztikai Hivatal elnökét a népszámlálás elején felmerült szabálytalanságokról, ugyanakkor levélben értesítette Traian Igaº belügyminisztert is, és személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 28.

Fidesz-levél az RMDSZ-nek Verespatakról
Levelet intézett a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán Kelemen Hunorhoz, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökéhez a verespataki cianidos aranybánya-beruházás ügyében.
A delegáció közleményben jelezte, arra kérik az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyását latba vetve tegyen meg mindent a projekt megakadályozásáért. A 14 fideszes EP-képviselő„e cél érdekében teljes körűpolitikai és szakmai támogatásáról biztosítja az RMDSZ-t”.
A levél emlékeztet az Európai Parlament tavaly nagy többséggel elfogadott határozatára is, amely felszólít a cianidos technológiájú aranybányászat 2011 vége előtti teljes tilalmára. „Ezt a világos és határozott döntést veszi semmibe a verespataki bányanyitás terve” – olvasható a közleményben, amely szerint „Romániának felelősséget kell vállalnia saját és a szomszédos országok polgárai iránt, és nem hagyhatja figyelmen kívül a beruházáshoz kapcsolódó ökológiai kockázatokat”.
Verespatak sorsa mindenképp Romániában dől el, a hazai döntéshozók felelősségén múlik.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 28.

Összeszámolni sem tudunk?
Jogosan került a népszámlálás kérdése folyamatosan a Szabadság első oldalára: valamennyiünket érintő helyzetről van szó. Rendkívül fontos ez a romániai magyarság számára, ugyanis a népszámlálási eredmények függvényében biztosítanak számunkra különböző nyelvi és közigazgatási jogokat. Csakhogy az összeírás olyan szintű rendellenességekkel jár, hogy nem kizárt: valamely szervezet megóvja annak eredményeit. Írásunkban az kerül gyújtópontba, milyen problémák és ellentmondások merültek fel eddig, milyen tanulságok vonhatók le a folyamatból, milyen veszélyekkel járnak a különböző szándékos vagy véletlen félrevezetések, illetve hogyan sikerült ellensúlyozni azokat. Ugyanakkor szemügyre vesszük, hogyan zajlott a cenzus a tágasabb régióban: Magyarországon és Ausztriában. Kolozsváron eddig meglepő eredménnyel járt a népszámlálás, többek között kiderültek azok a turpisságok, amelyeket Gheorghe Funar eszközölt az 1989-es forradalom utáni első összeírás során, pontosabban 2002-ben.
Persze, könnyű csak bírálni, keresni kákán a csomót, akadékoskodni, kibicelni. Nem esik nehezünkre belekötni abba, hogy Romániában amatőr módon zajlik a kommunizmus bukása utáni második népszámlálás. De még a legjóindulatúbb megfigyelőnek is feltűnnek a nálunk zajló cenzus során jelentkezett kirívó és rendívül súlyos rendellenességek, s az, hogy nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal: a legmagasabb szintről egymásnak teljesen ellentmondó utasításokat kapnak azok a számlálóbiztosok, akiket nem igazítottak el megfelelően, s akiknek az összeírással kapcsolatos, útmutatásokat tartalmazó könyvecskéje mintegy száz oldalas. Ki olvassa azt el?
Már a legelején jelentkeztek súlyos rendellenességek. A számlálóbiztosokat tévesen értesítették, azt mondván nekik, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévőszemélyek nyilatkozhatnak. Ezzel elindult a lavina. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke levelet írt dr. Vergil Voineagu úrnak, az Országos Statisztikai Hivatal vezetőjének, aki a megkeresést követően arra kérte a számlálóbiztosokat, tartsák be azokat az előírásokat, amelyek szerepelnek a népszámlálási személyzet tankönyvében: az ideiglenesen hiányzó személyek esetében a háztartás jelenlevőtagjai által bejelentett etnikai hovatartozást kell beírni.
Ismerve a többséget, és a vezetőiknek a magyarság vonatkozásában több ízben tanúsított eddigi hozzáállását, aligha hihető, hogy csupán véletlen félreértésről van szó. Szerencsére az érdekvédelmi szövetségnek megvolt a kormányzati súlya, illetve a közigazgatási eszköze arra, hogy intézkedjen. Visszás helyzet alakult ki amiatt is, hogy az érdekvédelmi szervezet miért egyezett bele abba, hogy a népszámlálás kapcsán különbözőkódszámokat adjanak a maghiar, ungur és secui válaszok esetében. Egyáltalán miért tette lehetővé, hogy három ilyen jellegűválasz létezzen? Ez a többségnek lehetőséget teremt arra, hogy megosszon bennünket, s adott esetben egy nem megfelelőpolitikai döntés eredményeképpen (amelyet szintén a többség hoz meg) azt mondhassák: csak 800 ezer magyar él Romániában, mert azok, akik ungur-nak és secui-nak vallották magukat, nem gyarapíthatják a hazai magyar kisebbség sorait. Most úgymond kedvezőa politikai konstelláció, a csillagok állása, ugyanis az RMDSZ kormányzati tényezőés valamilyen mértékben befolyásolni tudja a különbözőhatalmi ágazatok szintjén hozott politikai és közigazgatási döntéseket. Ez úgymond a kisebbik rossz, ugyanis az is megtörténhetett volna, hogy amennyiben csak a maghiar kód létezik, akkor a más nemzetiségek kategóriába sorolják azokat, akik ungurnak vallják magukat.
Kedvezőpolitikai helyzetről írtam, de a romániai körülményeket és valóságot ismerve vajon lehet bízni abban, hogy a három kódot valóban egybe számolják, s a cenzust követően az Országos Statisztikai Hivatal, a Központi Népszámlálási Bizottság vagy akár a kormány határozatban azt állapítja meg, hogy Romániában mondjuk 1,2 millió magyar él, s nem azt, hogy csak 800 ezer? Éppen egy magas rangú RMDSZ-es tisztségviselőhívta fel a figyelmemet arra, hogy lám-lám, miként rendelkezik a tanügyi törvény, s mi történik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve mi szerepel a közigazgatási törvényben, s mi megy végbe az aranyosgyéresi magyar nyelvűhelységnévtáblával.
Kétségtelen, hogy politikai döntés kérdése, mit hova számolnak, mit mivel adnak össze. Csak mi hihetjük azt: statisztikai folyamatról van szó. Lehet, jövőre az új kormány úgy értelmezi, hogy csak azokat tekinti a romániai magyar kisebbség tagjainak, akik az idei népszámlálás során maghiar-nak vallották magukat, így soraink hirtelen lecsökkennek azok miatt, akik más megfogalmazásban érzik magyarnak magukat. Vajon ebben segít majd Brüsszel? Kétlem.
Vegyes házaspárnak hova tartoznak a gyermekei?
Kilenc évvel ezelőtt a Monostor lakónegyed bizonyos utcáiban feladatot teljesítőcenzornak segítettem összesíteni az adatokat, hajnalig dolgoztunk. Gondolom, most sincs másképp: a vegyes házasságból származó kiskorúakat szinte kivétel nélkül román nemzetiségűnek diktálták be.
Hadd ne említsem a személyi szám kapcsán jelentkezett súlyos rendellenességet, a kommunikáció szinte teljes hiányát. Holott a számlálóbiztosoknak adott útmutató könyvecske 61. oldalán (ellenőriztem) az szerepel, az alanyoknak a kettős felmérés elkerülése végett meg kell adniuk a személyi számukat, kezdetben az illetékesek azt mondták: nem szükséges ezt megadni. Aztán visszaléptek, hogy mégis szükséges. Enyhén szólva nevetséges volt a kialakult helyzet.
Ahogyan külföldön lajstromoznak
De nézzük meg, a tágasabb régióban hogyan zajlott a lakosság összeírása: Ausztriában a különböző hatóságok egyeztették a birtokukba levőadatokat, azaz összehangolták az adatbázisokat. Tény, a Magyarországgal szomszédos államban (akárcsak Németországban például) sokkal nagyobb az ellenérzés a számlálóbiztosok iránt, s talán ez az oka az eljárásnak. László Attila kolozsvári alpolgármester szerint a kincses városban is megkergettek egy számlálóbiztost, egy másik pedig úgy járt, hogy adatfelvétel közben az alany hirtelen üvöltözni kezdett, s kirakta őt a lakásból. Ausztriában például a személyiségi jogok elszánt védői most azt kifogásolták, hogy a különbözőelektronikus nyilvántartási rendszerek összekapcsolásaveszélyes játék. Mi több, nemrég utcai tüntetések is voltak, az egyik transzparansen azt írta: ne bennünket, hanem a napjaitokat számoljátok. Tény, mintegy 43 adatbázist hangoltak össze, s az esetleges eltéréseket tisztázták. Egyszerű, nagyszerű, nyugati megoldás. Az egyik osztrák illetékes elmondta, hogy a későbbiekben, Mozart országában a népszámlálás 5 évente is elvégezhetőlesz az egyszerűbb adatrögzítés következményeként, a foglalkoztatottságról pedig évente is készíthetnek felmérést.
Magyarországon jelentősen megkönnyítette a népszámlálási folyamatot az, hogy a polgárok segítségére volt a világháló és a Magyar Posta. Ugyanis az önállóan kitöltött íveket postán is beküldhették a polgárok. Az interneten keresztül továbbított adatok nagymértékben megkönnyítették a folyamatot. Azok pedig, akiknek egyik megoldás sem felelt meg, még mindig házhoz is hívhatták a számlálót, személyes interjúra.
Váratlan helyzetek kerülnek felszínre
Egyébként Kolozsváron a népszámlálásnak teljesen váratlan következményei is voltak: egyrészt rávilágított az ingatlan-beruházási káoszra, illetve felszínre hozta a Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista volt polgármesternek a 2002-es cenzus idején tett ügyködéseit. Ezeket nem a tényfeltáró újságírók derítették ki, hanem Sorin Apostu polgármester mondta a sajtóértekezleten. Persze, nem mondott neveket, csak annyit: 2000 és 2004 között (na, vajon ki volt akkor az elöljáró?) szinte futószalagon bocsátottak ki olyan személyazonossági igazolványokat, amelyeken a következő„lakcím” szerepelt: Patarét utca szám nélkül. Világos, hogy ez azokat a roma nemzetiségűpolgárokat fedi, akikhez annak idején Funar személyesen ment látogatóba annak érdekében, hogy meggyőzze őket: románnak vallják magukat. Emlékszem, ahogy ott állt a szeméttelepen, s mintha egy más világból Kolozsvárra szakadt tömeghez beszélt. Ugyanebben az időszakban a Coastei utcán, a hajléktalanok számára létrehozott menhelyre szólt a lakcíme több száz személynek. Jó trükk. Mást is mondott Apostu: több olyan személy él Kolozsváron, akinek olyan címre szól a személyazonosságija, ahol nincs is ingatlan.
Micsoda módszereket alkalmazott Funar annak érdekében, hogy a kincses városban ne érje el a 20 százalékot a magyar kisebbség aránya! De vajon most milyen eszközöket használnak? Ezekre is csak tíz év múlva jövünk rá?
Az ingatlanberuházás terén levőkáosz ismételten előkerült a népszámlálással. Kiderült, hogy bizonyos helyeken, ahol a városháza nyilvántartásában egy magánház szerepel, már régóta több tömbház magasodik, így az összeírónak egy család helyett még százat kellett volna összeszámolnia.
A romániai magyarság szempontjából mindenképpen nagy tét elérni vagy megközelíteni a másfél milliós létszámot, Kolozsváron a húsz, Marosvásárhelyen pedig az 51 százalékot.
De addig is marad a kérdés: összeszámolni sem tudunk?
KISS OLIVÉR 
Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 28.

Népszámlálás – rendellenességek, megtévesztő hivatalos közlések, adatvédelmi aggályok
A romániai népszámláláson számos rendellenességről érkezett hír csütörtökig a magyarok nemzetiségének regisztrálásával kapcsolatosan, a román lakosság és az ellenzéki erők körében felmerült adatvédelmi aggályok és az ellentmondásos hivatalos közlések ugyancsak zavart keltettek.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két nappal ezelőtt ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri.
A panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket. A kérdezőbiztos a panaszosok szerint nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amelyek később a magyar szervezet szerint visszaélésekhez vezethetnek. Ugyanakkor, ha ki is töltik az erre vonatkozó válaszokat, a biztos helytelenül írja be a nemzetiséget, például a “magiar” szót írja a “maghiar” helyett, így az összesítésnél emiatt az elírás miatt a megkérdezett az “egyéb” kategóriába kerül majd.
A biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal. Többen jelezték, hogy az űrlapok kitöltésénél ceruzát vagy egyéb olyan íróeszközt használnak, amit később könnyen törölhetnek. Az említett szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek jelzések.
A romániai lakosság körében zavart okozott, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilvánosan hangoztatta adatvédelmi aggályait, amelyek szerint a személyi szám megadása alkalmas lehet a ma hatalmon lévőknek “választási csalásra”. A statisztikai hivatal szóvivője ráadásul a napokban hivatalos információként közölte, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláson.
Csakhogy a hivatal elnöke később cáfolta a szóvivő állítását, vagyis a személyi szám megadása kötelező. A számlálóbiztosoknak ezért újból fel kell keresniük azokat a személyeket, akik a korábbi megtévesztő információ miatt megtagadták azonosítójuk megadását. Akik továbbra sem hajlandók megadni az azonosító kódot, azokat megbírságolják.
Mircea Kivu szociológus a Romania libera című napilap hasábjain csütörtökön felhívta a figyelmet: rendkívül fontos, hogy a politikai elit teljes és reális képet kapjon a romániai társadalom állapotáról, mivel a különféle elektronikus nyilvántartásokban rengeteg pontatlanság van a társadalom szakmai képzettségét, iskolázottságát, etnikai hovatartozását, anyanyelvét, foglalkoztatottságát, családi állapotát, szociális helyzetét, foglalkoztatottságát illetően. A pontatlan adatokat csak egy népszámlálás képes kijavítani – véli a szociológus, aki szerint ehhez a személyi szám megadása elengedhetetlen.
Az Adevarul csütörtöki száma ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosban különösen nehéz összeszámolni a lakosokat. A számlálóbiztosok rendőri kíséret nélkül nem mernek bemenni némelyik “lerobbant” lakónegyedbe, a luxus lakóparkokban pedig biztonsági őrök akadályozzák, hogy a biztosok “zavarják” az ott lakókat.
Nyelvi megértési problémát okoz a sok kínai munkás és a multik alkalmazásában álló – románul ugyancsak nem tudó – hivatalnokok kikérdezése. Ezen kívül nagyon sok a hivatalosan be nem jelentett lakos Bukarestben, többen közülük csak “feketén” bérelik az adott lakást, vagy maguk alakítottak át szabálytalanul valamilyen garázst vagy tetőteret lakhellyé.
erdon.ro

2011. október 31.

Ciános Rosszul jelölik ki a célt: nem is a ciánt akarják betiltani, hanem a konkurenciát.
Székely Ervin
Úgy is mondhatnám, hogy Janez Potocnik, az EU környezetvédelmi biztosa hazavágta Tőkés Lászlót, az EP alelnökét, aki „a megelőzőleg teljességgel előreláthatatlan csernobili atom-, tiszai cián- és kolontári vörösiszap-szerencsétlenségek elrettentő példájával érvelt a ciánalapú bányászat európai szintű betiltása mellett, másfelől a japán atomerőmű-katasztrófa nyomán született németországi atomerőmű-tilalom példájának követését ajánlotta az Európai Bizottság számára”.
A biztos szerint a kérdést nem Brüsszelben, hanem Romániában kell megoldani. Az EU nem tehet mást, mint azt, hogy számon kéri a környezetvédelmi szabványok betartását, de a ciánalapú bányászati technológiák betiltásáról az egyes tagországoknak saját hatáskörben van illetékességük dönteni. Nos, ezért igazán kár volt fellármázni a biztos urat, egy magára valamit is adó EP-alelnök ennyit igazán tudhatna a közösségi szabályozásról – mondhatnám akkor, ha negatív megközelítésben kezelném a fenti sajtóhírt.
Pozitív megközelítésben ez a tudósítás úgy értelmezendő, hogy Janez Potocnik, európai biztos készséggel részesítette jogsegély-szolgálatban Tőkés László EP alelnököt a tekintetben, hogy a romániai ciánalapú bányászat esetleges betiltásának az elrendelése mely közigazgatási szint illetékességébe tartozik. Ez nagy segítség lehetett a jogi kérdésekben tájékozatlan politikusnak, hiszen Romániában a döntéshozatal egy jó ideje egyetlen emberre redukálódott, Tőkésnek tehát nem kellett volna sokáig keresnie, hogy megtalálja azt a kancelláriát, ahol a verespataki aranybánya tervének végleges leállítását követelő petícióját benyújthatja.
Nem találta meg. Megtalálta viszont a nemzeti együttműködés rendszerét, amelyik a hír hallatára mozgásba lendült, már majdnem a potoèniki útmutatás mentén. A Fidesz EP delegációja levelet intézett Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez, amelyben azt kéri, hogy kormányzati és politikai befolyását latba vetve tegyen meg mindent a projekt megakadályozásáért.
Persze ilyen válságos időkben az is eszébe jut az embernek, hogy a Fidesz – a magyar emberek pénzére jobban ügyelve – megtakaríthatta volna a postaköltséget, ha a levelet személyesen adta volna át az elmúlt héten Brüsszelben Markó Bélának, amikor az RMDSZ volt elnöke megtartotta ott a Nemzeti identitások az egyesült Európában című előadását. Erről az eseményről azonban a nemzeti együttműködés rendszerének delegációja távol maradt. Kár pedig, mert Markó egészen biztosan fogékony lett volna a kezdeményezésre, sőt, talán még ki is egészítette volna a petíciót azzal, hogy tilalom alá essék a magyarországi befektetők politikai ciánszennyezése is Romániában.
Úgy látszik azonban, hogy mint a rendszerek általában, a nemzeti együttműködés sem tökéletes. Helyesen értelmezte ugyan, hogy egyetlen személytől függ Romániában a bányaprojekt leállítása, csak épp az egyént nem találta meg. Pedig vele – ha megtalálja – biztos, hogy könnyebben szót értene, mint akár Kelemen Hunorral, akár Markó Bélával, hiszen Orbán Viktor az ő megválasztására buzdította a székelyeket, amit azok jelentős számban meg is tettek. Sőt, Tőkés Lászlónak még közbenjárókra sem lenne szüksége ahhoz, hogy az Egyedül Illetékessel közölje kérését, miután azt nyilatkozta róla, hogy: Traian Băsescu államfő mégiscsak az egyik legjobb román politikus, egyetlen „gumicsonttal” el tudta érni, hogy mind a kormánypárt, mind az ellenzék úgy táncol, ahogy ő fütyül.
Az embernek olyan érzése támad, hogy a nemzeti politika nagyágyúi nem azért trafálnak feszt mellé, mert suták, hanem mert rosszul jelölik ki a célt: nem is a ciánt akarják betiltani, hanem a konkurenciát. Fontosabbak az európai biztosi meghallgatások, nyílt levelek és burkolt vádaskodások, mint a konkrét lépések a hazai törvények koreográfiája szerint. De egyetlen bányaellenes tüntetésnek nagyobb hitele és több hozadéka lenne, mint a sajtóbeli üzengetéseknek.
Az Egyedül Illetékes pedig csak vár irodájában, hátha egyszer vele is szóba állnak a ciántechnológia betiltását szorgalmazó purifikátorok...
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 1.

Kelemen Hunor válasza a Fidesz-KDNP EP-csoportjának levelére
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak!
21 év után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség életében új fejezetet kezdtünk el idén februárban. Az elnökválasztáson elért több mint kétharmados többség arra kötelez, hogy őszinte partnerségre törekedjek mindazon pártokkal és szervezetekkel, akik hisznek a magyar ügyben, és elkötelezettek a Kárpát-medencei magyarságért.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint az erdélyi magyar közösség választott és legitim képviselője, elsősorban az erdélyi magyar emberek érdekeit, jólétét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. Minden olyan kezdeményezés, amely az erdélyi magyar közösség iránti törődésről és jó szándékról tesz tanúbizonyságot, örömmel tölt el bennünket, hiszen meggyőződésünk, hogy nemzetközösségünk létkérdései nem szorulnak határok közé. Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása után a Kárpát-medencei magyarság egysége megerősödött. 
Ugyanakkor számos olyan kérdés merül fel a határon túli magyarok életében, amely egyéni, testreszabott megoldást kíván, és amelyet leghatékonyabban a helyi, legitim érdekképviseleti szervezetek tudnak ellátni. Mindezt természetesen partneri viszonyban Magyarország Kormányával illetve az Európai Unió intézményeivel.
Ami a verespataki beruházást övező, rendkívül komplex problémakört illeti, a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az Önök leveléből, vagy akár a több hónapos várakozási idő után megszületett környezetvédelmi hatástanulmány rövid véleményezéséből kitűnik.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a beruházás véleményezésekor természetesen figyelembe veszi az Európai Parlament ajánlását, amelyet azonban nem követett bizottsági döntés. 
Janez Potocnik környezetvédelemért felelős biztos legutóbb azt nyilatkozta, „a kérdés mélyreható elemzését követően a Bizottság úgy véli, hogy a cianidot alkalmazó bányászati tevékenységek általános betiltása sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontból nem indokolt”. Az Európai Unióban számos, cianidot használó kitermelés működik, a tagállamok ilyen irányú tevékenységét pedig szigorúan felügyelik. 
Legutóbb (2011

2011. november 2.

Népszavazás a Székelyföldről: Bukarestben támadják, itthon legyintenek
Nyilvánosan felszólítja Emil Boc kormányfőt és Traian Igaş belügyminisztert arra, hogy bírják rá a Kovászna megyei prefektust annak a határozatnak a közigazgatási bíróságon való megtámadására, amelyben Kovászna Megye Tanácsa elrendeli a Székelyföldről szóló népszavazást – jelentette ki tegnap Mircea Duşa, az SZDP képviselőházi frakcióvezetője, aki szerint a határozat célja az etnikai alapú területi autonómia kinyilvánítása, éppen azért érvényteleníteni kell, mert alaptörvénybe ütközik.
„Nagyon súlyos dologról van szó" – mondotta, a szöveg két „ravasz" kérdést tartalmaz, és megszegi „az alkotmány 34-es cikkelyét, amely az államszerkezetről és a területi-közigazgatási rendszerről szól". Duşa megjegyezte, hogy a hatóságok nem reagálnak, de ő nyilvános magyarázatot vár Kelemen Hunor RMDSZ-elnökről a népszavazás ügyében, hiszen a románok döbbenten állapítják meg, hogy az RMDSZ elnöke, aki más RMDSZ-es miniszterekkel együtt a kormány tagja, és felesküdt az alkotmányra, nem fejti ki véleményét, amikor „alattvalóik megszegik az alaptörvényt".
Jóval lazábban reagáltak a határozat elfogadására az NLP helyi vezetői: Marius Obreja, a Kovászna megyei szervezet elnöke úgy véli, a Székelyföld közigazgatási-területi egység létrehozásával kapcsolatos népszavazás nem lesz más, mint versengés az RMDSZ és az MPP között, hogy melyikük „székelyebb", és mindezt az árnyékból vigyázza az Erdélyi Magyar Néppárt. Szerinte a népszavazás lényegében olyan kezdeményezés, amelynek sorsa, „mint tucatnyi hasonló kezdeményezésnek az évek során, hogy elfoszlik".
„Meg kellene érteni, hogy a Kovászna és Hargita megyei székelyek és románok problémái teljességgel mások", a térség lakossága a szegénységgel, a mindennapok szociális és gazdasági kérdéseivel küzd. Háromszék 
Erdély.ma

2011. november 2.

Kelemen válasza a Fidesznek
Amennyiben a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az uniós irányelveket, illetve a román környezetvédelmi tárca által megszabott mutatókat, és a román kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését, az RMDSZ megfontolja majd, hogy milyen álláspontra helyezkedjen – olvasható Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett válaszlevelében.
A kulturális és örökségvédelmi szaktárcát is vezető RMDSZ-elnök november elsejei kolozsvári keltezésű levelében előrebocsátja, hogy őszinte partnerségre törekszik minden olyan párttal és szervezettel, amely elkötelezett a Kárpát-medencei magyarság iránt. Az RMDSZ az erdélyi magyar közösség választott és legitim képviselőjeként elsősorban az erdélyi magyar emberek érdekeit, jólétét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. – A határon túli magyarok életében számos kérdés egyéni megoldást kíván, amelyet leghatékonyabban a helyi, legitim érdekképviseleti szervezetek tudnak ellátni, partneri viszonyban Magyarország kormányával, illetve az uniós intézményekkel – szögezi le írásában Kelemen Hunor.
A verespataki beruházás kapcsán a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az Önök leveléből, vagy akár a több hónapos várakozási idő után megszületett környezetvédelmi hatástanulmány rövid véleményezéséből kitűnik – állapítja meg a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett nyílt levelében Kelemen Hunor.
Az RMDSZ a beruházás véleményezésekor természetesen figyelembe veszi az Európai Parlament ajánlását, amelyet azonban nem követett bizottsági döntés – emlékeztet az RMDSZ-elnök, utalva Janez Potocnik környezetvédelemért felelős biztos legutóbbi nyilatkozatára, amely szerint „a kérdés mélyreható elemzését követően a Bizottság úgy véli, hogy a cianidot alkalmazó bányászati tevékenységek általános betiltása sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontból nem indokolt”.
Kelemen Hunor kifejti: az Európai Unióban számos, cianidot használó kitermelés működik, a tagállamok ilyen irányú tevékenységét pedig szigorúan felügyelik, nagyon szigorú követelményrendszerek határozzák meg, hogy milyen technikai feltételeknek kell megfelelnie egy bányászati beruházásnak ahhoz, hogy környezetvédelmi engedélyt kaphasson. Románia, EU-tagállamként, természetesen minden előírás betartását megköveteli, sőt, garanciákat is kér az engedélyeztetési procedúra részeként – írja levelében a politikus. Az RMDSZ elnöke biztosítja a címzetteket arról, hogy az RMDSZ-t döntésének meghozatalában csakis az erdélyi magyar emberek érdeke fogja vezérelni. Ezért a szövetség nem adja hozzájárulását olyan döntéshez, amely megítélése szerint veszélyeztetné az erdélyi magyarok, az ország állampolgárai, vagy az Európai Unió lakosainak biztonságát. Kelemen Hunor úgy véli, hogy a verespataki bányaprojekt körül kialakult aggályok megbeszélésére a régóta esedékes, közös román–magyar kormányülés biztosíthatna megfelelő keretet.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. november 2.

Kelemen Hunor szövetségi elnök közleménye a népszámlálás lezárulta alkalmából
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében köszönetemet fejezem ki a romániai magyarok felelősségteljes hozzáállásáért, amit a népszámlálási folyamat során tanúsítottak.
A Szövetség üzenete, amelyben a nemzetiségünk, anyanyelvünk, illetve felekezeti hovatartozásunk büszke és bátor vállalására biztattunk, csak úgy tudott elérni minden magyar emberhez, ha ebben a helyi magyar közösségek tagjai is segítettek nekünk. A magyar családok pozitívan válaszoltak az RMDSZ felkérésére, és ezáltal bebizonyosodott, hogy a minden magyar számít nem csak egy szlogen, hanem egy mozgalmi jellegű hívó szó is.
A népszámlálás a romániai, erdélyi magyarok számára a bizalomra épült. Az elmúlt napokban, hetekben több ezren éltek a lehetőséggel, és az RMDSZ helyi, megyei és országos irodáihoz fordultak segítségért, hiszen bíztak abban, hogy problémáikat orvosoljuk.
Ezúton megköszönöm a történelmi magyar egyházak, civil és ifjúsági szervezetek, illetve a magyar nyelvű sajtó segítségét is, hiszen közösen újra megmutattuk: egy ilyen nagy horderejű nemzeti ügy érdekében kifejtett munkánk megsokszorozza erőinket.
erdon.ro

2011. november 3.

Két kormányban beszélhetnek a ciántechnológiáról
Nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását – jelentette ki Áder János fideszes európai parlamenti (EP) képviselő tegnap Budapesten, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keddi levelére reagálva.
Áder szerint a levélből az derül ki, hogy van tárgyalási készség az RMDSZ részéről – amely még nem kötelezte el magát az ügyben –, méghozzá kormányzati szintű tárgyalási készség a probléma további megoldására. "Innentől a labda a két kormány térfelén pattog" – fogalmazott, és hangsúlyozta: Magyarországon ritkán látott politikai egyetértés van a cianidos bányászati technológiák betiltásában, amit jól példáz a magyar parlamentben született határozat. Megjegyezte, ugyanilyen politikai többséget sikerült elérni az Európai Parlamentben is. * Kelemen Hunor a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett, kolozsvári keltezésű levelében azt írta: az RMDSZ majd megfontolja, milyen álláspontra helyezkedjék, ha a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az EU-normatívákat, valamint a romániai környezetvédelmi tárca által kiszabott mutatókat, és a kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését. Kelemen Hunor úgy véli, hogy a verespataki bányaprojekt körül kialakult aggályok megbeszélésére a régóta esedékes, közös román–magyar kormányülés biztosíthatna megfelelő keretet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. november 3.

RMDSZ-es színvallást vár Verespatak-ügyben az EMNT
Világos álláspontot kell kialakítaniuk egyes RMDSZ-es politikusoknak Verespatak problémájával kapcsolatban – jelentette ki Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke az EMNT tegnapi sajtótájékoztatóján.
„Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, valamint Borbély László politikai alelnöknek el kell végre döntenie, hogy a kormányt vagy a magyar közösséget képviseli. Mindez elengedhetetlen a velük szemben tanúsított bizalom visszaállításáért” – fogalmazott Gergely. A régióelnök annak kapcsán szólította fel a szövetség tagjait az állásfoglalásra, hogy Kelemen Hunor a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett levelében kijelentette: ha a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az EU-normákat, valamint a romániai környezetvédelmi tárca által kiszabott mutatókat, és a román kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését, az RMDSZ megfontolja, hogy milyen álláspontra helyezkedjen.
Gergely Balázs egyébként tegnap arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapban szinte „konspirációs szintű egyeztetéseket” folytattak civil és politikai szinten a Verespatak-ügyben, többek között olyan RMDSZ-es politikusokkal, akik markánsan kiállnak álláspontjuk mellett. Gergely egyúttal Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő azon kijelentését is elítélte, amely szerint a magyaroknak nem kellene beleavatkozniuk a mócok döntésébe, hiszen a probléma kizárólag a helyiekre tartozik.„Nemzet- és állambiztonsági kérdésről van szó, amely Románia határain is túlmegy” – vélekedett a régióelnök.
Az RMDSZ levele kapcsán megszólalt tegnap Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, lezsögezve, nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását. „A levélből kiderül, hogy az RMDSZ részéről van kormányzati szintű tárgyalási készség, innentől a labda a kormány két térfelén pattog” – fogalmazott Áder, utalva az RMDSZ-elnök javaslatára, miszerint a témáról egy magyar–román kormányülésen kellene a témáról beszélni.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 5.

Kép/tár
Tévé-néző. Három életkép
Borboly és Árus. Két székely politikus. Mondja a magáét egyik is, másik is. Okosan, határozottan, tapasztalt tisztségviselőhöz illően. Egyikük a Hargita megyei tanács elnöke, másikuk e tanács tagja. Az elnök az RMDSZ színeiben politizál, a tanácstag az MPP híve. Gyakorlottan, civilizáltan mondanak egymásnak ellent a tévékamerák előtt (Heti Hírmondó, Duna TV, 2011. október 30.).
A tényállásról annyit: Borboly kivitette az ülésteremből Árust azon a címen, hogy közbeszólásaival akadályozza az ülés normális menetét. Árus szerint elvi ellentétről van szó köztük, az elnök ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő elfogadásra, amelyhez hasonlót nem volt hajlandó napirendre tűzni, amikor azt az ő pártja nyújtotta be.
Demokrácia. Lehet, hogy egyiküknek igaza van, másikuknak nincs. Az sem zárható ki, hogy egyformán mellébeszélnek.
Demokrácia. Vagy arra használják, hogy az ellenféllel kibabráljanak – csakis a szabályok betartásával, csakis kénytelenségből, csakis a legnagyobb sajnálattal –, vagy arra, amit bevett kifejezéssel úgy nevezünk: a köz haszna, a közjó.
Fontos dolog a demokrácia. Nála már csak egy dolog fontosabb: megtanulni, hogy mire való, és mire nem.
Évtizedeken át úgy tudtuk: minden bajunk oka, összes sérelmünk forrása az, hogy velünk szemben nem alkalmazza a többség a demokrácia szabályait. Ennek már vége – legalábbis ott, a magyar többségű megyékben.
Siralmas látvány az a Székelyföld (vagy egyik megyéje, egyik testülete), amely ezt a sportot űzi demokrácia címén.
*
Az esti tévé-beszélgetések gyakran forognak Traian Băsescu köztársasági elnök személye körül. Ezúttal (Antena3, október 31.) a téma a szokásosnál is „zaftosabb”. Valójában két „botrányról” esik szó. Az egyik: Piteşti városában kiállítottak egy festményt, amely őt és E. U. asszonyt, a turisztikai minisztert ábrázolja Ádám és Éva képében, vagyis meztelenül, középen a kígyóval, a férfi szemmel láthatóan áldott állapotban van. Szatíra vagy hecc? Ilyen időket élünk.
A másik téma a szombati, nagyszebeni esemény, a 19. századi erdélyi román főpap, Andrei Şaguna szentté avatása, amelyen jelen volt, szólt is az egybegyűltekhez a köztársasági elnök. Egy videofelvétel a főpapok társaságában mutatja, amint éppen hahotára fakad az ünnepélyes arcok gyűrűjében. A tévé-beszélgetés részvevői sorra megütközésüknek adnak hangot a tiszteletlen viselkedés kapcsán.
Az esti műsor főszereplője Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, euro-parlamenti képviselő. Ő teszi szóvá, hogy az alkalomra készült festmény reprodukcióján Şaguna palástja nem aranysárga, ahogyan kellene, hanem narancs-színű (a kormányzó párt színe!), és ő keveredik ennek kapcsán heves vitába az egyházi főhivatal szóvivőjével, aki váltig erősíti, hogy a palást igenis aranysárga. Ugyancsak CVT emel kifogást az ellen, hogy a nagyszebeni katedrálisban elnöki testőrök és titkosrendőrök tucatjait lehetett látni. A szerinte eltúlzott elnöki részvételről azt a magyarázatot terjeszti elő, hogy nemrégiben megegyezés született az ortodox egyház vezetői és az elnöki hivatal között: az egyház a kormányzó párt mellé áll a jövő évi választásokon, ennek fejében számíthat a hatalmas kiadásokkal járó építkezés, „a nemzet katedrálisa” állami támogatására.
Kellemetlen érzés látni, hogy bő húsz évvel a rendszerváltás után még mindig a szélsőjobboldal karnagya vezényli az „igazmondó hazafiak” kórusát Romániában. Lázít és szórakoztat – gyakran útszéli hangon. Ordibál vagy humorizál, ahogy a helyzet kívánja. „A túlvilágon majd kettőnket ellentétes irányba terelnek” – mondja annak kapcsán, hogy nem ebédelt együtt az elnökkel.
Estéről-estére nagy hírcsatornák beszélgető-műsorai botrányba hempergetve tálalják fel az országot nézőiknek.
*
A közszolgálati televízió esti műsorának vendége Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (TVR1, október 31.). Sorra zongorázzák a fontos aktuális témákat: költségvetés, korrupció-ellenes politika, közös kormányzás, stb.
Tömör, egyenes válaszok. Beszédének pergő ritmusa is azt jelzi, hogy tudja: a kamerák előtt sietni kell, előnyös a fesztelen, határozott megszólalás. Jó románsággal formált mondatok.
A bennünket érintő kérdésekre nem ad ugyan kitérő válaszokat, de nem feszít, nem élez. Elfogadja-e a parlament a régóta vajúdó kisebbségi törvényt? Igen, ha az egyeztetések sikerrel járnak. A sietségnél fontosabb a végső eredmény. Veszélybe kerülhet-e az RMDSZ az új párt-alakulással? Nem lehet előre megmondani. Méltányolom a bölcs higgadtságot, de hiányolom, hogy említést sem tesz arról: együttműködésben is lehet gondolkodni. Talán később?
Horváth Andor
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 1291-1320 | 1321-1350 | 1351-1380 ... 3961-3976




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék