udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1826 találat lapozás: 1-30 ... 1351-1380 | 1381-1410 | 1411-1440 ... 1801-1826

Névmutató: Campean, Mircea

2013. augusztus 2.

Mircea Dusa: nem korrekt, hogy minden évben "aberráns dolgokról" beszélnek Tusványoson
Mircea Dusa védelmi miniszter szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő "retrográd retorikát" használ, továbbá a miniszter nem tartja korrektnek, hogy magyarországi hivatalosságok minden évben "aberráns dolgokról" beszélnek a tusnádfürdői nyári táborban.
A tárcavezető Brassóban nyilatkozott. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: elsősorban az zavaró, hogy a Tusnádfürdőn minden évben "ugyanazokat a témákat" tűzik napirendre, például az autonómiát, vagy a trianoni békeszerződést.
Dusa szerint nem korrekt, hogy a magyarországi hivatalosságok Romániába jönnek, és "mindenféle aberráns" dolgokról beszélnek. A miniszter bírálta Tőkés Lászlót amiatt, hogy javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett.
"Ilyen kijelentéseket száz évvel ezelőtt lehetett hallani, az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Nem tartom normálisnak, hogy a 21. században, amikor létezik az európai állampolgárság, ilyen állítások hangozzanak el" – mondta Dusa.
A miniszter szerint a nemzeti kisebbségek számára példaértékűen kell biztosítani a jogaikat, ahogyan azt Románia teszi. Hozzátette, a demokrácia azt jelenti, hogy a szabadságjogok mellett a román törvényeket is tiszteletben kell tartani. (mti)
Transindex.ro

2013. augusztus 4.

Pál János
ŐSI ROMÁN FÖLD
Román nemzetépítési kísérletek a székelyföldi unitárius közösségekben (1920-1940)
Rábeszéléssel, fenyegetéssel és veréssel próbálták görög-katolikus hitre téríteni az erdővidékieket és nyárád-mentieket.
A trianoni békeszerződés után a székely kérdés kiemelt jelentőséget kapott a bukaresti kormányzatok nemzetpolitikájában, erős aktuálpolitikai vonatkozásai miatt – a székely kérdés ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódott Erdély birtoklásának a kérdéséhez. Mivel a Székelyföldön élő kompakt székely-magyar lakosság a magyarországi revíziós törekvéseket legitimálta, a román állam számára ez a térség népességével egyetemben
nemzetbiztonságot kockáztató tényezőt jelentett:
„Nemzetvédelmi szempontból a Székelyföld a románság várfalai közé bevezetett trójai falóhoz hasonlítható, amely gyújtó veszélyt jelent, főleg a bizonytalan időkben vagy társadalmi megrázkódtatásokkor.” – nyilatkozta Ștefan Peneș.
A Székelyföldre építő magyar revíziós törekvések semlegesítését román oldalról csakis az asszimiláció módszerével lehetett megvalósítani. A korabeli román politikai és szellemi elit számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy sikeres székelyföldi asszimilációs politika/a térség elrománosítása, a magyar revíziós álmok végleges szertefoszlatását és az 1923. évi alkotmányban deklarált egységes nemzetállam megvalósítást fogja eredményezni.
Tervüket egy valóságalapot nélkülöző történelmi konstrukcióval ideologizálták meg, amelynek kiindulópontját a románság székelyföldi őshonosságának a koncepciója képezte. Ennek a történelmi elbeszélésnek/mítosznak a szülőatyja Nicolae Iorga történész volt. Elmélete szerint a székelyeket mai lakóhelyükre a magyar királyok telepítették be az őshonos románság közé.
A nagyarányú és zárt tömbben betelepedő székelységbe az őshonos románság hamar beolvadt, de kultúrája (paradox módon) döntően befolyásolta a székely társadalmat, népszokásokat, hagyományokat, műveltséget. A két etnikum közti kölcsönhatás egyirányú volt és a románság érintetlenül megőrizte kultúráját a székely tömbben. A keveredés vérségi kapcsolatot is eredményezett, aminek egyik bizonytéka, hogy a székelyek a moldvai vajdákkal szívesen fosztogattak magyar nemesi birtokokat.
A vérségi keveredést faji és biológiai ismérvek is igazolják, ugyanis a román eredetű székely fizikai felsőbbrendűsége által is megkülönböztethető a „fajszékely” társától. A kulturális és vérségi keveredés vérközösséget eredményezett, így a székely és román lényegében rokon népek.
Iorga elmélete a trianoni békeszerződést követően óriási népszerűségre tett szert és a nemzetállam alapelvét követő román szellemi- és politikai elit számára kapóra jött, hogy az őshonosság jogán visszakövetelje magának az „erőszakkal elnemzetietlenített” székelyföldi románokat és megindítsa az itt élő magyarság asszimilációját.
A politikailag motivált kérdés – a Iorga által felvázolt koncepció szerint – elsősorban a publicisztikai jellegű írásokban volt jelen, de többen is akadtak, akik tudományos eszközökkel és érvekkel próbálták igazolni a román etnikum székelyföldi jelenlétének őshonosságát.
Ezeknek a törekvéseknek az őshonosság bizonyítása mellett volt egy másik vetületük, célkitűzésük is: leválasztani a székelységet a magyar etnikumról. Ezzel a szándékkal magyarázható, hogy a kérdéssel foglalkozó román kutatók többsége tagadta a székelyeknek a magyarsághoz politikai, társadalmi, kulturális, etnikai értelemben való tartozását.
Akadt szerző (Sabin Opreanu), aki nemcsak néprajzi, hanem földrajzi és közigazgatási szempontból is tagadta Székelyföld egységét, létét. A Székelyföld népi, területi egysége mellett tagadták annak a Magyarországoz való gazdasági, politikai kötődésit is.
Theodor Chindea szerint például a székelyek sohasem tartották magukat magyaroknak, és Magyarországot hazájuknak. A kérdést boncolgató román szerző mindegyike egyetértett azzal, hogy a székelyföldi őshonos románság majdhogynem teljes körű eltűnését a mindenkori magyar hatalom által kezdeményezett szervezett és erőszakos asszimiláció eredményezte.
Ennek tudatában jogosnak érezték azt, hogy az évszázadok folyamán elveszített nemzettestvéreiket visszaszerezzék az anyanemzet számára, az elszenvedett történelmi igazságtalanságot pedig a visszarománosítás által jóvátegyék.
Ebben a konstrukcióban a székelyföldi kérdés a biztonságpolitikai szempont mellett, már erkölcsi, érzelmi töltetet is kapott és mintegy igazolta akciójuk létjogosultságát.
Octavian M. Dobrotă a székely kérdés megoldásának fontosságát a következőkkel magyarázta: az „eredeti”, valódi etnikai állapotok helyreállítása után Budapest már nem fog Székelyfölddel összekötő folyosót kérni Nagyváradon és Kolozsváron keresztül „[…] mivel az itteni «kisebbségi tömb» többségi román tömbnek bizonyult, büszke múlttal és román élettel […]. A magyar revizionizmus bölcsője román bölcsőnek bizonyul, amelynél anyák nemzeti viseletben dojnákat énekeltek, hogy elringassák gyermekeiket, akiket ideiglenesen elraboltak.”
Az elrománosítási stratégiák, javaslatok közös vonása volt, hogy mindegyikük kiemelt szerepet szánt az iskolának, egyháznak, tanítóknak és papoknak. Az előbbieket a románosítás előretolt bástyáinak, „nemzeti erődöknek”, utóbbiakat a románosítás apostolainak tartották.
Úgyszintén fontos szerepet szántak a közigazgatásnak, melynek gyors elrománosítását sürgették, az iskolahálózathoz hasonlóan. Gyakran hangoztatott eleme volt még e stratégiáknak Székelyföld gazdasági forrásainak és termelésének román kézbe juttatása, a román elem anyagi, gazdasági és erkölcsi támogatása az állami hatóságok részéről, egyházak újjászervezése, templomok építése, nem utolsó sorban pedig erőteljes és szervetett román kulturális propaganda.
Voltak olyan elképzelések is, amelyek a székelyföldi románság számára kiváltságos státust, védelmet szavatoló, biztosító törvényeket követeltek. Ioan Popa vargyasi görög keleti pap lényegében összegezte ezeket a stratégiákat akkor, amikor kijelentette, hogy akciójuk sikerének biztosítékai az államilag jól fizetett tanítók, papok, kántorok és a tiszta román (sânge curat românească) közigazgatás.
A románosítás által érintett területek, rövid eseménytörténet
A románosító politika nyomai ugyan fellelhetőek az egész egyház szintjén, az ilyen jellegű koncentrált és szervezett támadást azonban a román származású hívekkel rendelkező székelyföldi egyházkzöségek szenvedték el, a már említett román nemzetpolitikai, „erkölcsi” szempontokból fakadóan. Különösen erős támadásnak voltak kitéve ilyen szempontból a Homoród- és Nyárád-menti egyházközségek.
Az első térítési kísérletekről szóló tudósítások 1921-ből valóak. Az Egyházi Képviselő Tanács (EKT) jelentése szerint 1921. július 23-án két görög katolikus személyt Gheorghe Todoran homoródalmási görög katolikus lelkész arra utasított, hogy jelentkezzenek a csendőrségen.
Itt a csendőrparancsnok kijelentette, hogy a görög katolikus lelkész megbízásából cselekszik és visszatérésre szólította fel a jelenlevőket. Augusztus 26-án az oklándi egyházközség több tagját az oklándi szolgabírói hivatalba rendelték, ahol a homoródalmási görög katolikus lelkész is jelen volt.
Itt felrótták, hogy az unitárius vallásra tértek és „Hallottak haragos, dorgáló, sőt fenyegető szót is kitelepítésről stb.” 1923-ban újabb erőszakos térítési kísérletről számolt be az EKT. A helyszín újból Homoródalmás, ahol az Udvarhely megyei tanfelügyelő és főszolgabíró azokat az unitárius gyermekeket, akiknek szülei görög katolikusok voltak, a magyar tannyelvű állami iskolából a román tannyelvűbe kényszerítette.
Ugyanakkor a szülőket a főszolgabíró maga elé idézte és megrótta, hogy unitárius vallásra tértek. Vargyason az egyházi iskolából a görög katolikus gyermekeket csendőri segédlettel vitték át az állami iskolába. A térítési kísérletek Homoródalmáson öltöttek először konkrét formát, ahol Todoran hat, az unitárius hitre áttért személyt egyházi adó fizetésére és egyházi terhek viselésére szólított fel, annak ellenére, hogy Simén Domokos helybeli unitárius lelkész iratokkal igazolta azoknak áttérését.
Todoran követeléseit azzal indokolta, hogy az áttéréseknél nem tartatták be a törvényes formaságokat és így az áttértek továbbra is görög katolikusoknak tekintendők. Ennek megfelelően, az igazoló iratok megvizsgálása nélkül szóban forgó személyek neveit anyakönyvezte és görög katolikusoknak tekintette, az ellenszegülőktől pedig bírósági úton próbálta behajtani követeléseit (Ezeknek lovait, szekereit lefoglaltatta.). Az ügyben az unitárius egyház a vallásügyi minisztériumtól kért kivizsgálást, ez azonban jóváhagyta Todoran intézkedését, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó személyek az unitárius lelkésznek és a helybeli hatóságoknak a nyomására tértek át az unitárius vallásra.
Todoran számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy lépéseinek semmiféle büntetőjogi következménye nem lesz, ezért erőteljes térítési politikába kezdett a helyi, járási és megyei hatóságok segítségével, és mivel az áttérések törvénytelenségének eszköztárát már kimerítette, más módszerek alkalmazásához folyamodott. Homoródalmás után a harmincas évek első felétől kezdődően erőteljesebb és agresszívebb formában
jelentkezett a térítési akció, kiterjedt Abásfalvára, Gyepesre, Homoródkeményfalvára, Homoródszentmártonra, Oklándra (Homoród-mente, Hargita megye) és Vargyasra (Erdővidék, Kovászna megye), majd az évtized második felében a marosszéki Nyárádgálfalvára, Nyomára és Szentháromságra (Nyárád-mente, Maros megye).
Az esetek, mindenekelőtt ezekben az egyházközségekben, már nem voltak szórványosak, nem csak néhány személyt érintettek, hanem általánosakká és tömeges méretűekké váltak. 1934-ben például már egyre több olyan jelentés érkezett be az egyházi vezetőséghez, amelyekben az önkéntes névelemzések, fenyítések, verések, gyermekekkel szemben elkövetett „vallási agresszió” (Az iskolák román tanítói ünnepek alkalmával a magyar anyanyelvű gyermekeket görög keleti vagy katolikus templomba vitték istentiszteletre.) ellen emeltek panaszt.
A térítések menetrendjében két szakasz különíthető el. Az első lépcsőben először a román származású személyeket célozták meg, amit aztán a magyar származásúak áttérítése követett. A térítést mindenhol a helyi szintű állami és egyházi hatóságok, tisztviselők hajtották végre erős állami és egyházi támogatással. A balázsfalvi görög katolikus érsek a következőket írta a marosvásárhelyi espereséhez: „A székelyföldi akcióval kapcsolatosan tudomásodra hozzuk, hogy a tisztelt Tanügyminisztérium Silviu Ţeposu, szebeni főtanfelügyelő urat bízta meg ennek az akciónak a megszervezésével és összehangolásával a különböző hatóságok között. Ebben a minőségben foglalkozni fog az összes egyházi és nemzeti kérdéssel az elszékelyesített vidéken. Következésképpen utasítunk, hogy ezeknek a kérdéseknek minél sikeresebb megoldása végett minden támogatást megadj. Utasítunk továbbá, hogy rendeletünket ismertesd a kerületedben levő mindazon lelkészekkel, akik az elszékelyesített vidéken tevékenykednek.”
1935. április 19-én Udvarhely megyében látogatásukkor Alexandru Lepădatu vallás- és Mircea Concicov pénzügyminiszter biztosították a jelenlevőket, hogy támogatni fogják a templomépítéseket és egyházközségek alapítását, valamint, hogy a kérdés a megvalósítás szakaszába lépett és egy öt miniszterből álló bizottság fog panaszaikkal foglalkozni.
A diszkriminatív intézkedések megszüntetése ellen a kolozsvári unitárius egyházvezetés számtalanszor tiltakozott Bukarestben és többször személyesen is eljártak a központi hatóságoknál.
Kísérleteik azonban mindvégig sikertelenek maradtak,
annak ellenére, hogy külföldi kapcsolataikat is igénybe vették az eredményesség érdekében.
A központi törekvésekkel párhuzamosan helyi szinten is történtek próbálkozások jogorvoslatra, Balázs András unitárius esperes szerint azonban a hatóságok, ha szóban tiltakoztak, írásban kérték a panaszok megtételét, ha pedig ez megtörtént, nem kaptak választ beadványaikra.
Boros György – azt követően, hogy Alexandru Lăpedatu vallásügyi miniszter elutasította a vele való személyes találkozást Bukarestben – a következőképpen sommázta ennek a kérdésnek a tanulságait: „Az utazás megesett, s a reménység elesett. Ezzel a kormánnyal, ezzel a nemzettel a magyarnak reménységgel harcolni nem lehet. A román-oláhok csak azt a célt ismerik, hogy az utolsó magyart is ki kell irtani. Lăpedatu miniszter belekapaszkodott abba a hamis állításba, hogy az almási pap 1919-1920-ban elhódított tőle almási románt. Hódítani akkor, amikor a fegyver az ő kezükben van: nevetséges. Hogy néhány almási ember, akik csak magyarul tudtak a mi templomunkba jártak –, átállott, a törvényadta jogukat gyakorolták, s talán ki akarták kerülni, hogy a román hadseregbe sorozzák, az már az ő magán ügye.”
A harmincas évek vége felé a térítések erőssége csökkent, aminek hátterében az állt, hogy a megcélzott csoportok ekkorra már a harmadik évtized éveiben újjélesztett vagy újonnan létrehozott székelyföldi görög keleti vagy katolikus egyházzöségek tagjaivá váltak.
A térítési politika által érintett személyek számáról nem készült egy végleges, részadatokat összesítő kimutatás. A beérkező jelentések adatai szerint 1920-1941 között 867 unitáriust térítettek át különböző módszerekkel a görög keleti és katolikus egyházba.
Transindex.ro

2013. augusztus 12.

Vona Gábor nyílt levele a román politikusokhoz
Tisztelt Román Politikusok! Egyikük, Bogdan Diaconu képviselő az EMI-táborban tartott beszédem után az én Romániából történő kitiltásomra és a Jobbik teljes ottani ellehetetlenítésére tett javaslatot.
A beszédem tartalmát teljesen elferdítő sajtó, az erre hisztérikusan rálicitáló képviselő, majd az egészet megkoronázó külügyminisztérium jól láthatóan nem a valóságra volt kíváncsi, csupán botrányt akart. Azt a hamis képet akarták mutatni a nagyvilágnak, hogy a békés román politikát mennyire zavarja az agresszív magyar politika. Hogy önöknek miért van szükségük ezekre a ferdítésekre, botrányokra, hogy miért nem a valóságról, a tényekről beszélgetünk, hogy miért nem érdemi és konstruktív vitát folytatunk egymással? Ennek oka véleményem szerint az önök rossz lelkiismerete, amiért az erdélyi magyarság jogi törekvéseit rendre méltatlan módon akadályozzák. De nem vagyok és nem is akarok az önök pszichológusa lenni, ezért helyesebb, ha mélyen rejlő motívumaikat inkább saját maguk igyekeznek megkeresni.
Ezt a levelet azért írtam, mert szeretném, ha a közöttünk, magyarok és románok között lévő vita konstruktív és hasznos lenne. Az értelmetlen csapkodást, a felesleges provokálást és a tényeket figyelmen kívül hagyó sajtóüzengetést nem szeretem. Ezzel csak rombolni lehet. Én az őszinte vitának, az egymás szemébe mondott érvelésnek és az építkezésnek vagyok a híve. Ennek az alapja, hogy a valóságot mindannyian igyekszünk megismerni, és nem ülünk fel a különféle manipulációknak, csúsztatásoknak. Mit is mondtam én valójában Borzonton, amiből ekkora botrányt kreáltak egyesek?
Az egyik újságíró megkérdezte a magyar érdekek képviselete kapcsán, hogy amennyiben az a román állammal történő konfliktussal jár együtt, akkor is vállaljuk-e, én azt mondtam: igen. Egy magyar pártnak mi is lenne a dolga, ha nem az, hogy akár a vita, a nézeteltérés, vagyis a konfliktus vállalásával is, de védje a saját véreit? Ebből az önök sajtója már azt kreálta, hogy én hadat üzentem Romániának, erre reagált a képviselő és a külügyminisztérium. Tényleg szükséges ez, uraim? Kérdezem önöktől, ha a román emberek jogaiért önöknek vállalni kell a konfliktust egy másik állammal, akkor nem ugyanazt a választ adják-e, mint amit én adtam? Ugye hogy igen? Akkor mire ez az egész hisztéria?
Arról is beszéltem a sajtótájékoztatón, hogy nekünk semmi bajunk sincs a román emberekkel, nem ellenük vagyunk, hanem a magyar emberekért. Sőt, továbblépve arról is beszéltem, hogy ha a kisebbségi kérdést meg tudnánk oldani, akkor észrevennénk, hogy az összes problémánk, ebből következően a jövőnk is közös. Vagyis ha képesek lennénk a toleranciára, egymás megértésére és a szükséges jogok kölcsönös biztosítására, akkor képesek lehetnénk egymásban nem az ellenséget, hanem a szövetségest meglátni. Arról is beszéltem, hogy Magyarországnak és Romániának inkább közösen kellene feltartóztatni a bennünket kizsigerelő EU-t és a globális kapitalizmust. Ebben együtt kellene működnünk a magyar emberek és a román emberek boldogabb és jobb életéért. Mit gondolnak, mindez ugyan miért maradt ki a beszámolókból, bár külön és hangsúlyosan kértem a sajtó munkatársait, hogy mindenképp legyen benne a híradásokban? Az én lelkiismeretem tehát tiszta, állok elébe a vitának, vállalom bárkivel a szembesítést. Javaslom ezért, sőt kérem önöket, hogy a további félreértések elkerülése végett keressék meg az EMI-táborban lévő román sajtómunkatársakat, és az általam tartott sajtótájékoztatót teljes terjedelmében és vágatlanul jelentessék meg azokban a tévékben, rádiókban és újságokban, amelyekben korábban az elferdített hazugságok megjelentek. Ez mindannyiunk közös érdeke. Lehet, hogy nem értünk mindenben egyet, lehet, hogy sok vitás kérdés van közöttünk, de remélem, egyben megegyezik a véleményünk: bármilyen vita alapját csak a tisztesség, az igazság és a tények képezhetik. Amennyiben önök úriemberek, úgy teljesítik ezt a kérést. Ha nem, az mindenki számára bizonyítja majd, kinek áll érdekében elferdíteni a valóságot.
Bízva a konstruktív hozzáállásukban és szebb jövőben,
Vona Gábor,
a Jobbik elnöke és egyúttal Mircea Eliade őszinte tisztelője
Erdély.ma

2013. augusztus 30.

Újabb betelepítés előtt Marosvásárhely? – interjú Csegzi Sándor önkormányzati tanácsadóval
Alig pár napja annak, hogy Vásárhely polgármestere, Dorin Florea és Mircea Duşa védelmi miniszter a város által korábban átvett ingatlanügyeiről tárgyalt. Tekintettel arra, hogy ez egy hivatalos tanácskozás volt, a sajtó képviselői ezen nem vehettek részt. Dióhéjban annyi, hogy Marosvásárhely 200 lakást biztosít (és még jó, hogy csak ennyit, hiszen eleinte 400-ról volt szó!). No de, nem akárkiknek. Katonáknak, és azok családjainak. Mi tagadás, ez a kép akarva-akaratlan egy bizonyos korszakra, és ezen belül is egy bizonyos betelepítésre emlékeztet. A kérdésem ez: népesedünk, benépesedünk, avagy tovább románosodunk?! – Néhány napja Vásárhely polgármestere, Dorin Florea és Mircea Duşa védelmi miniszter a város által korábban átvett ingatlan ügyéről tárgyalt. Miről is volt szó?
– Az már ismeretes, miről szólt a tárgyalás. Ha jól belegondolok, nem is értem, hogy ezen miért kell csodálkozni. Minden tárgyalásnak, főként a hivatalos egyeztetéseknek, megbeszéléseknek értelemszerűen megvan a nem nyilvános része. Ez nemcsak itt, Marosvásárhelyen van így, hanem a világon mindenhol.
– Miért a titkolózás?
– Szó sincs erről.
– Nem igazán tudom eldönteni, mindez kinek is jó…
– Sok minden már közismert, megjelent és elhangzott minderről a médiában. A válasz a kérdésre nagyon egyszerű. Nem másról, mint egy régebben megkötött szerződés meghosszabbításáról van szó. Tudnivaló, hogy minden, ami régi, azon változtatni kell. Ez ebben az esetben is így van. Bizonyos feltételeket módosítani kell, ezt pedig úgy kell tenni, hogy a városnak legyen jó, vagyis: Marosvásárhely javára történjen!
Vásárhely már így is nagyon sok értékes területet, épületet, ingatlant vesztett… – Igen, sajnos ez a valóság. Azonban nincs mit tenni. A visszaszolgáltatás nagyon kemény szabályok szerint történik. Végül is pont ezért törvény a törvény. Nagyon fontos, hogy minden négyzetméter oda kerüljön, ahova kell. Marosvásárhely a visszaszolgáltatások során számos kulcsfontosságú területet veszített. Szerintem a legfontosabb, hogy ne másra, hanem a fejlesztésekre összpontosítsunk. Annak érdekében, hogy ezt megtehessük, mármint a nagyszabású fejlesztéseket, mindenekelőtt területekre és új épületekre van szükség!
– Akkor pontosan miről is van szó?
– Értem én, hogy mindent aprólékosan akarnak tudni. És jó is ez így! Nem tehetek mást, ezennel is egy példával élek. Ezáltal mindenki megértheti, hogy pontosan miről is van szó. Minden, ami döcög, vagy nem működik kellőképpen, annak meg kell kenni a kerekeit, addig kell bütykölni, amíg újra működőképes nem lesz. Ez történt a katonaság esetében is. Újraszervezésre volt szükség, és ez együtt járt azzal, hogy bizonyos egységeknek meg kellett szűnniük. Ez meg is történt. Az eredmény pedig az volt, hogy ennek kapcsán lehetőség adódott a Maros-híd melletti kaszárnya teljes felszámolására. – A Maros-híd melletti kaszárnya nyilván egy bizonyos nagyságú telekre épült. Lehet-e azt pontosan tudni, hogy mekkora területről is van szó?
- Természetesen lehet. Ahogy világossá vált, hogy lehetőség nyílik a telek átvételére, a város azonnal lépett. Az említett hat hektárnyi területre nagy szüksége van a városnak. Azonban egyértelmű, hogy a mai világban semmit sem adnak ingyen. A területet a város meg is kapta, nem kevesebb, mint négyszáz lakásfejében. Ezeket ANL-s rendszerben akarta felépíteni, de ez nem ment egyszerűen. Ismeretes, hogy az ANL-s típusú finanszírozást a kormány megszüntette, és ezáltal az elképzelés nem volt megvalósítható. – Hogyan tovább?
– Mint már mondtam, a tárgyaláson egy régebbi szerződés felújításáról volt szó. Számomra teljesen érthető, hogy azóta lejártak, és elavultak a szerződéses terminusok. Ezeket is újra kellett tárgyalni. Hogy miként tovább? Senki se gondolja azt, hogy a terv egyik napról a másikra fog megvalósulni. Tény viszont, hogy most már csak 200 lakásról beszélünk. – Minden jel arra mutat, hogy kétszáz román katona és családja fog betelepülni Vásárhelyre. Mikorra várható ez az „invázió”? Ez a beköltöztetés igencsak emlékeztet egy bizonyos korszakra… – Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Én viszont már megszoktam, ha valaki tesz valamit, azt nem mindig értékelik úgy, ahogyan kellene, vagy ahogyan azt az ember elvárná. Ismétlem: egy ilyen projekt kivitelezésére hónapok, évek szükségeltetnek. Visszatérek a kérdésre: itt nem invázióról, beköltöztetésről van szó. Akik majd ezekben a lakásokban lakni fognak, azok már rég a városban élnek, dolgoznak. Családostól. Annyi az egész, hogy nagy részük nem saját vagy szolgálati lakásban, hanem albérletben lakik. – Hogy Mircea Duşa mit is képvisel, sokak számára világos. Mi azért tudni szeretnénk, hogy a szóban forgó elképzelést miért is szorgalmazza, sürgeti annyira? – Tudom, hogy a kérdéssel mire céloz. A könyvelő számokkal foglalkozik, a tanár nevel, a mérnök tervez. A katona pedig a mi biztonságunkat szolgálja. Ehhez bizony sokszor kemény kéz, megfontoltság, rátermettség és mindenekelőtt tisztánlátás szükségeltetik. Mircea Duşa egy nem akármilyen hatalmat képvisel. Ráadásul ezen belül előrelépést szeretne. Hozzánk hasonlóan, akik a város ügyeit akarjuk előbbre mozdítani. – A kétszáz katona akkor is kétszáz katona. Ha beleszámolom azt is, hogy ezek az emberek ráadásul családostul költöznek ide, akkor önkéntelenül is az etnikai arányokra gondolok… – Most megint ismételnem kell magam. Ezek az emberek, családok már itt élnek, dolgoznak. Ha úgy tetszik, a város érdekeit képviselik. Itt vannak, és albérletben laknak. Ebben az értelemben az ittlétük nem befolyásolhatja a már kialakult etnikai arányokat. Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

2013. szeptember 5.

Méltatlanok a méltatásra
Sajátos koreográfiája volt az idei tusnádfürdői tábort követő magyarellenes román politikai operettnek, amit az ország vezetői előadtak – elsősorban saját választótáboruknak. Traian Băsescu államelnök a nemzetközi jogba ütköző otrombaságokkal hökkentette meg a polgárokat s magyarországi politikai szövetségeseit, miközben a sovinizmusáról elhíresült Antonescu-Ponta páros sietett a magyarellenes elnöki hisztériakeltéstől elhatárolódni. A közös platform e három vezérpolitikus között viszont a hiteles magyar érdekképviselet, Tőkés László és az általa fémjelzett két magyar érdekvédelmi szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elítélése és szélsőséges jelzővel való illetése volt.
A román kommunista utódpárt képviselői nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy Tőkés Lászlótól vonják meg a román állampolgárságot, melyre úgymond „nem méltó”. Vonják vissza tőle a „Románia csillaga” érdemrendet, Vona Gábort pedig – aki szintén kiállt a Tőkés László által felvetett, s a román fél által botránykeltőnek ítélt gondolat, Magyarország védőhatalmi státusza mellett – tiltsák ki Romániából. (Nem lenne rossz társaságban, eddig Eva Maria Barki nemzetközi jogászt és emberjogi aktivistát tiltották ki az erdélyi magyarság ügyében tett nyilatkozatai miatt az országból, valamint Bayer Zsoltot, aki legutóbb otrombaságokat írt egy mondanivalójában egyébként kifogásolhatatlan eszmefuttatásban, de az erdélyi magyarsággal kapcsolatos eddigi munkássága magyar szempontból akkor is méltánylandó.)
Ami a magas rangú kitüntetés visszavonását illeti, ez nemcsak egy hirtelen ötlettől vezérelt retorikai fordulat volt Victor Ponta miniszterelnök részéről, a PSD hivatalosan is kérte ezt az elnöki hivataltól. A válasz az volt, hogy csak az kérheti a kitüntetés visszavonását, aki maga is megkapta azt. Nos, nem meglepő módon a kitüntetést eddig elnyert 1311 személy között akadtak olyanok (név szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Paşcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Şerban Valeca, Eugen Bejinariu), akik a múlt hét végén csatlakoztak Corina Creţu Európai Parlamenti képviselő vonatkozó felhívásához. A labda most az elnöki hivatal térfelén pattog.
Tőkés László a Népszabadságnak adott interjújában („Csak a nyers politikai erő számít”, 2013. augusztus 30.) kifejtette, hogy nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetés ügye. „Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, – mondta – ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.” Abban is teljes mértékben igaza van a megkérdezettnek, hogy nem félti az állampolgárságát, hiszen annak megvonásával a román hatalom többet vesztene a külföldi presztízs terén, mint amennyit nyerne, ha nyerne egyáltalán valamit. Márpedig a román hatalmi elitnek kiváló taktikai érzéke volt mindig is, nem hagy ekkora támadási felületet.
Megítélésem szerint gesztus volt Tőkés László részéről, hogy e kitüntetést egyáltalán elfogadta, hiszen a Trianont követő, magyarellenességében politikai berendezkedéstől függetlenül kőkeményen következetes román politika fényében azt el is utasíthatta volna. Minden bizonnyal annak reményében fogadta el, hogy előbb-utóbb normalizálódik a magyar–román viszony, helyükre kerülnek az alapvető értékek. S talán azért is, mert az 1989-es kiállása ugyan a magyarság érdekében történt, de az abból kiinduló népi ellenállásnak, majd rendszerváltásnak „haszonélvezője” végső soron egész Románia.
Szaniszló Ferenc úgy fogalmazott a Táncsics-díj visszaadását indokló eszmefuttatásában, hogy visszaadja azt azoknak, akik méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak találják. A megfogalmazás tökéletesen illik azokra is, akik most egy posztkommunista párt képviselőiként ágálnak az 1989-es temesvári népfelkelés központi figurája ellen. Ők biztosan méltatlanok arra, hogy Tőkés Lászlót elismerjék, hiszen amit képviselnek – a gátlástalan, önérdekű politikai nyomulás, az elvtelen hatalom-technokrácia, a globalista erőknek való teljes behódolás – éles ellentétben áll az EMNT elnökének eszmevilágával, a méltányosság, igazságosság, keresztényi szeretet értékrendszerével.
Tőkés László esetében is felmerülhet, hogy visszaadja a kitüntetést, ez viszont rossz üzenet lenne azon román polgártársak felé, akik – ha kevesen vannak is, de – ma is úgy tekintenek Temesvár hősére, mint a román rendszerváltás egyik meghatározó szabadságharcosára, aki az életét tette kockára, mikor szembefordult a diktatúrával egy demokratikusabb politikai berendezkedés elérésének érdekében. Rossz üzenet lenne a csekély erőt képviselő, de párbeszédképes, demokratikus gondolkodású román elit felé, melynek végső soron a megnyerése és nem elvadítása a cél.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. szeptember 11.

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

2013. szeptember 20.

Politikusok kerültek a Tőkés László kitüntetését vizsgáló becsületbíróságba
Korábbi és jelenlegi szociáldemokrata politikusok alkotják a többséget abban a héttagú becsületbíróságban, amely azt vizsgálja meg, hogy még ma is méltó-e Tőkés László a 2009-ben kapott kitüntetésre, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatára.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a kitüntetettek csütörtök délután tartott közgyűlése a Szociáldemokrata Párt három aktív politikusát, Mircea Geoanát, Ecaterina Andronescut és Gabriela Fireát, valamint a párt korábbi szenátorát, Serban Bradisteanu szívsebészt delegálta a grémiumba.
A becsületbíróság soraiba választották továbbá Ionel Haiducot, a Román Akadémia elnökét, Costin Georgescut, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetőjét és Constantin Degeratu tábornokot, a hadsereg volt vezérkari főnökét.
„Nyilvánvaló, hogy a PSD holdudvarába tartozó kitüntetettek előzetes szervezkedése döntötte el a választás kimenetelét" – mondta az MTI-nek Eckstein-Kovács Péter volt elnöki tanácsadó, aki maga is jelölt volt a becsületbírósági tagságra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa elmondta, hogy a közgyűlés nem foglalkozott a Tőkés-üggyel, csupán a becsületbíróságot választotta meg. Hozzátette, a szabályzat értelmében a választott testületnek Tőkés Lászlót is meg kell hallgatnia, mielőtt a neki megítélt állami elismerés esetleges visszavonását javasolná.
Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke kérte Traian Basescu elnöktől. Az európai parlamenti képviselőt azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
A kitüntetés visszavonását az elnöki hivatal az érdemrend belső szabályzatára hivatkozva hárította el. Az államfő szóvivője rámutatott: az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az illető magas állami kitüntetés birtokosai. Victor Ponta augusztus végén közölte: teljesültek a jogi feltételei az érdemrend visszavonásának, ugyanis pártjának olyan politikusai is kérték ezt, akik birtokosai a kitüntetésnek. Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének a huszadik évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
MTI
Erdély.ma

2013. szeptember 21.

Borítékolható döntés
Borítékolhatónak ígérkezik a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának döntése Tőkés László Európai Parlamenti képviselő kitüntetésének a visszavonása ügyében. Az érdemrend tagjainak közgyűlésén egyértelműen a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése kerekedett felül, amely lényegében a kitüntetést kezdeményezte. A PSD-sek megszervezték magukat, és olyan testületet állítottak fel szavazás útján, hogy ők kerüljenek többségbe.
A négy szociáldemokrata párti politikus jelenléte mindent elárul, hiszen a héttagú testület egyszerű többséggel is visszavonhatja az elismerést. A bizottságot ugyan a kolozsvári Ionel Haiduc kémiaprofesszor, a Román Tudományos Akadémia elnöke vezeti, mert a vonatkozó kormányhatározat szerint a rangidős személy tölti be az elnöki funkciót. Kétségtelenül jól fest Haiduc neve a testületben, de a döntés felől kételyeink csak akkor lehetnének, ha több, egyértelműen köztiszteletnek örvendő civil került volna be a testületbe. Így azonban minden bizonnyal a kitüntetés megvonására tesz javaslatot az államfőnek a grémium.
Persze, joggal lehet kérdezni, hogy az olyan médiasztárból politikussá vedlett Gabriela Vrânceanu Fireának milyen érdemei vannak, hogy Tőkés László fölött ítélkezik, vagy a belpolitikában többször levitézlett Mircea Geoanănak, aki washingtoni nagyköveti mandátuma óta semmi figyelemre méltót nem mutatott fel. De nem is ez a lényeg, hiszen a hazai román belpolitika – de sokszor a romániai magyar is – olyan mélyen át van itatva a nacionalizmustól, hogy ennek a politikai kártyának a kijátszása mai napig nyerőnek bizonyulhat. Ezért kísértették meg újból Traian Băsescu államfőt is a nacionalizmus szirénhangjai, hiszen először ő nyilatkozta, hogy Tőkés László nem méltó a román állampolgárságra, majd az államfővel mostanában különösen intenzív és kiélezett politikai versenyt futó Victor Ponta előzte jobbról Băsescut, a kitüntetés visszavonását kérve. A szociáldemokrata pártnak volt elég kitüntetett korifeusa, így a PSD számára csak formalitást jelentett a visszavonáshoz szükséges törvényes eljárás feltételeinek a megteremtése.
Tőkés László meghurcoltatása ezúttal teljesen érdemtelen, hiszen Tusnádfürdőn semmi olyasmit nem mondott, amit az elmúlt huszonhárom évben nem hangoztatott volna számtalanszor. Abban persze ő is hibás, hogy az 1989-es tekintélyét saját maga semmisítette meg, de ez nem von le semmit a rendszerváltozáskor szerzett érdemeiből, amiért a kitüntetést is kapta. Ezek az érdemek elévülhetetlenek maradnak, ezért talán hatásosabb válasz lett volna a méltatlan támadásokra, ha maga a kitüntetett önszántából küldi vissza a román elnöki hivatalnak azt a plecsnit.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. szeptember 27.

Halasztott a becsületbíróság (Tőkés László kitüntetése)
Október 11-re halasztotta ülését a Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról tárgyaló becsületbíróság. Hírügynökségi beszámolók szerint a testület azért döntött így, mert Tőkés László – az Európai Parlamentben való elfoglaltságára hivatkozva – nem jelent meg a meghallgatáson, ügyvédjét, Kincses Elődöt küldte maga helyett. A testület tagjai már a tegnap délutánra tervezett tanácskozás előtt közölték: elvárják, hogy az EP-képviselő maga jelenjen meg, Corina Creţu szerint az EP-képviselőnek azért nem az ügyvédjét kellett volna küldenie, mert nem bíróságról van szó, hanem „egyenlő felek közötti párbeszédről.”
Kincses Előd elmondta, a becsületbíróság tegnap alakuló ülést tartott, amin ő nem vehetett részt, majd több mint fél óra várakozás után közölték vele, hogy elhalasztották az ülést. Elmondták neki, hogy őt nem hallgatják meg, hanem csak Tőkés László védheti meg magát. Kincses azonban úgy véli, neki lett volna joga arra, hogy továbbítsa védence álláspontját, de érveit nem hallgatták meg. Mircea Geoană, a becsületbíróság egyik tagja szerint az ülés elhalasztásáról egyhangúlag döntöttek, mert a rendszabályzat „kötelezi” a becsületbíróság elé állított személyt, hogy személyesen jelenjen meg. Geoană szerint az október 11-i határidő az utolsó lehetőség arra, hogy az EP-képviselő megvédje magát, ha akkor sem jön el, távollétében kezdik el a tárgyalást. A becsületbíróságban a Szociáldemokrata Párt politikusai vannak többségben, és a testületnek tagja két olyan politikus is, aki maga kezdeményezte az elismerés visszavonását. Egyikükről, Corina Creţu EP-képviselőről Tőkés László azt mondta: nem tudja eldönteni, hogy valóban KGB ügynök-e, miként Pacepa nemrég állította, de az kétségtelen, hogy valamilyen mögötte álló erőnek vagy erőknek érdekében állt ennek a konfliktusnak a kirobbantása. Aggodalomra ad okot, amit az ellene indított eljárás sugall: akit a román állam kitüntet, annak úgy kell nyilatkoznia, hogy az az épp kormányzó erőket ne zavarja. Ráadásul azok, akiket korrupcióért elítéltek, és a börtönt is megjárták, nyugodtan viselhetik tovább a kitüntetést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. szeptember 27.

Érdemrend-ügy: nem képviselhette Kincses Előd Tőkés Lászlót
Nem engedték be Kincses Elődöt, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke ügyvédjét a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának csütörtök délutáni, bukaresti ülésére, amelyen neki kellett volna képviselnie az európai parlamenti munkája miatt távol maradó Tőkést.
A testület legközelebb október 11-én ül össze, és várhatóan akkor hoz döntést arról, hogy javasolja-e Tőkés László érdemrendjének visszavonását, vagy sem.
Kincses a Krónikának elmondta, már a testület ülése előtt megérkezett az ülésterembe, majd amikor annak tagjai megérkeztek, felkérték, hogy fáradjon ki, mert meg szeretnék tartani az alakuló ülést. „Harmincöt perc múlva aztán kijött Gheorghe Angelescu, az államfői hivatal érdemrendekért felelős kancelláriájának vezetője, és közölte: nem képviselhetem ügyfelemet, a következő ülést pedig 11-én tartják, és arra várják Tőkés Lászlót is” – ecsetelte a történteket Kincses. Az ügyvéd lapunknak kifejtette: a testület ugyan egy szabályzatra hivatkozott, az ügyvédi törvény 3. szakaszának e pontja ugyanakkor világosan leszögezi, hogy képviselhette volna Tőkést a meghallgatáson, márpedig egy törvény mindig magasabb rendű egy szabályzatnál. Közölte, a becsületbírósághoz benyújtott, Tőkés válaszát tartalmazó beadványhoz a törvény vonatkozó részét is csatolta, valamint Tőkés László augusztus 20-i közleményét, amelyben jelezte: nem protektorátust kért Erdély számára, ahogy az a román sajtóban megjelent. Ezt azonban nem vették át tőle, ezért elmondta: villanypostán elküldi Tőkés Lászlónak, hogy ő küldje el a testületnek ugyanazt az anyagot. „Ilyen a jogállamiság állapota ma Romániában” – jellemezte a helyzetet Kincses, hozzátéve: egyik érvük az érdemrend visszavonása ellen Victor Ponta miniszterelnök állásfoglalása, amelyet a Tőkés László által ellene indított kártérítési perben fogalmazott meg, és amely szerint egy plurális társadalomnak a sokkoló véleményeket is el kell fogadnia. Az EP-képvselő azért perelte be a kormányfőt, mert az egy beszédében azzal vádolta meg, hogy Románia érdekei ellen cselekszik.
Az ülést követően Gabriela Firea, a testület tagja közölte: október 11-ére halasztották a döntést Tőkés ügyében. Hozzátette: Angelescu szerint a testület megalakulása a Kincses által korábban mondottakkal szemben törvényes volt, mivel a rend tagjainak 96 százalékát értesítették a múlt csütörtöki közgyűlésről. Kincses ugyanis korábban azzal érvelt: a becsületbíróság nem jogszerűen alakult meg, mivel nem vettek részt elegen a közgyűlésen. Firea még az ülés elmondta: ha Tőkés a következő, októberre tervezett meghallgatáson sem jelenik meg, akkor a távollétében hoznak döntést.
Creţu újabb kirohanása
Mint arról beszámoltunk, a becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát.
Creţu csütörtökön közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a becsületbíróság ülésének fő témája nem az érdemrend elvétele, hanem Tőkés „románellenes” magatartása, amely a kitüntetés visszavonására vonatkozó kéréshez vezetett. A PSD-s politikus reményét fejezte ki, hogy a meghallgatás nyomán visszavonják az érdemrendet, hogy az „az első lépés lesz egy szélsőséges hang megbüntetésére, amely időről időre erőszakos támadást intéz Románia ellen.”
PSD-s „holdudvaroncok” a becsületbíróságban
Mint megírtuk, a héttagú testület a Szociáldemokrata Párt (PSD) holdudvarából áll. A becsületbíróság tagjainak elsöprő többsége a párt politikusa, vagy a PSD kormányzása alatt kapta meg a kitüntetést. A testület tagja lett Ionel Haiduc, az akadémia elnöke, Constantin Degeratu tábornok, Costin Georgescu volt SRI-vezér, Mircea Geoană és Gabriela Firea PSD-s szenátorok, Ecaterina Andronescu volt PSD-s oktatási miniszter és Șerban Brădișteanu orvos, a párt volt szenátora.
A testület a rend valamely tagjával szembeni panasz kézhez vételét követően legtöbb negyvenöt napon belül köteles meghallgatást tartani, amelyre a bepanaszolt rendtagot is beidézik. Amennyiben nem jelenik meg, új időpontot tűzhetnek ki, de úgy is dönthetnek, hogy a távollétében hoznak döntést. Az ítéletet titkos, többségi szavazással hozzák meg, legtöbb hatvan nappal az első ülést követően, majd továbbítják az államfőnek.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2013. szeptember 30.

Segesvári sikertörténet
Húszéves a Gaudeamus Alapítvány
Húszéves a segesvári magyarság által alapított Gaudeamus Alapítvány, amely mára már komoly intézményt, a Gaudeamus Szórványközpontot működteti, amellyel a helyi és környékbeli magyarság nyelvében, hitében, hagyományaiban, identitásában való megmaradását hivatott szolgálni. E kerek évforduló kapcsán rangos konferenciát szerveztek, amelyre a Kárpát- medencében működő szórványkollégiumok képviselőit hívták meg, hogy együtt osszák meg a kisebbségi sorsból fakadó közös problémákat, tapasztalataikat és jövőképet fogalmazzanak meg az egyre kisebb lelket számláló szórványközösségnek. A rendezvényen részt vett Magyarországról dr. Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságának államtitkára, dr. Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, több romániai és magyarországi nemzetstratégiáért és oktatásért felelős tisztségviselő, alapítványok vezetői.
Nem önmagunk, hanem a közös akarat ünnepe
A Kárpát-medencei Szórványkollégiumok első napján a szórványkollégiumok képviselői tanácskoztak, melyet Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a szórványok problémájának szakértője vezetett. E témában többek között Szegedi László, a Kőhalmi Szórványkollégium, Gudor Botond a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány, Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány, Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület, Punnykó Mária, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványfelelőse, Nagy Margit, az Újvidéki Apáczai Diákotthon, Adi István, a magyarfülpösi Szórványiskola és Kollégium vezetője, Lakatos Tünde, a szamosardói Kós Károly Iskola igazgatója, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetője, Ladányi Lajos, a Nyitrai Kulturális és Információs Központ igazgatója, Turzai Melánia, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóhelyettese előadása hangzott el.
A rendezvény második napján – merthogy a rendezvény értük és társaikért szólt – a helybeli Mircea Eliade Főgimnázium magyar diákjai művészi műsorral köszöntötték a résztvevőket. Fodor Lilla és Máthé Loránd szavaltak, s két alkalommal is fellépett a Kikerics néptáncegyüttes. – Nem önmagunkat ünnepelni gyűltünk össze, hanem azért, hogy a közös akaratot ünnepeljük. E közös akarat fog össze bennünket – fogalmazott köszöntőbeszédében Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány megálmodója, kivitelezője, és mostanig igazgatója, akinek önfeláldozó munkája nyomán kallódásra ítélt magyar gyermekek járhattak magyar iskolába, kaphattak szállást és válhattak magyar érzelmű felnőttekké.
350 diák 50 km-es körzetből
– Az alapítvány célja a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének és oktatásának támogatása, főleg azoké, akik nehéz anyagi helyzetük miatt még középfokú tanulmányaikat sem tudnák folytatni, valamint a segesvári és környékbeli szórványban élő magyarok művelődési életének a megszervezése. Az adományokból fedezzük az ösztöndíjak 80%- át és a fenntartási költségek egy részét. Az elmúlt tanévben már 57 tanulót támogattunk ösztöndíjjal. Döntő részben az Apáczai Közalapítvány támogatásával felépítettünk egy új épületet, amelynek A- szárnyában helyet kapott egy modern konyha, étterem, újabb hálószobát, valamint két tanári lakást, a B-szárnyban pedig nyolc korszerű, négyágyas szobát és egy 150 férőhelyes művelődési termet alakítottunk ki. Ehhez jelentős összegekkel járult hozzá a düsseldorfi Hermann Niermann Alapítvány, a Szülőföld Alap, az Illyés Közalapítvány, az RMDSZ és a Segesvári Önkormányzat. Sikerült megoldanunk a bentlakó diákok étkeztetését, és a szállást is kényelmesebbé tettük. Jelenleg 56 diáknak és két tanárnak biztosíthatunk szállást, étkezést és jó tanulási körülményeket.
Az évek során a szórványkollégiumban lakó diákok száma 26-52 között változott. Az elmúlt években mintegy 350 diák lakott a bentlakásban, jelentős részük tovább is tanult. A bentlakó tanulók mintegy 50 kilométer sugarú körzetből érkeznek hozzánk Maros, Hargita, Szeben és Brassó megyéből. Az idei tanévben újra 40 fölé emelkedett a bentlakók, diákok száma. Az építkezések befejezése után, 2009-ben intézményünk felvette a Gaudeamus Ház- Oktatási és Művelődési Szórványközpont nevet – mondta Farkas Miklós tanár, az alapítvány leköszönt igazgatója, aki Tóth Tivadar tanárnak adta át a stafétabotot.
Etalon a megyében
A konferencián felszólalók során dr. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány 37 szórványkollégiumot támogat, bízik abban, hogy jó ügyet támogatnak, a magyarság erősítéséért teszik. Úgy gondolja, ha Magyarország erősödik, erősödik az összmagyarság is. – A Jóisten magyarnak teremtett, ezt megtagadni nem tudjuk, vállalnunk kell ezt minden körülményben. Az iskola meghatározza a jövőt, teljesítenie kell a a küldetését. Olyan embereket kell nevelni, mint amilyen a Gaudeamus Alapítvány vezetője, Farkas Miklós. A világ változik, a pedagógusnak képessége kell legyen arra, hogy elvarázsolja a fiatalokat, ahogyan itt történik, Segesváron. Mert addig, amíg így táncolnak, így szavalnak a fiatalok, addig van jövőnk! – mondta az államtitkár.
– Sorskérdés a magyarság megmaradása ezen a vidéken, hittel és alázattal állunk a feladat szolgálatában – mondta dr. Szarka Gábor, aki dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának üdvözletét tolmácsolta. – Ne csak konzultáljunk, hanem tegyünk kísérletet a közös jövő tervezésére! Ne csak a múltra és a jelenre, hanem a jövőre is tekintsünk! – hangsúlyozta Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója. Dr. Karl Scherer, az alapítványt jelentős összeggel támogató düsseldorfi Nierman Alapítvány képviselője elmondta, azokban a városokban, amelyeket mi alapítottunk és építettünk, kisebbségbe kerültünk. Büszkék vagyunk erre az örökségre, de a szórványosodás kihívásai önerőből nem oldhatók meg – mondta.
Dr. Nagy Éva, a tanügy-minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának kabinetigazgatója a legnagyobb kincsre, az anyanyelv megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, Szentgyörgyi Albert szavaival élve: "Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája." Gál Ernő helyi tanácsos felolvasta Dorin Danesan, Segesvár polgármesterének üdvözletét, aki főként a központ kulturális tevékenységéről, a magyarság által képviselt színfoltról szólt elismerően.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Gaudeamus Szórványközpont etalon a megyében. Marosludason, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Nagysármáson is ilyen szórványközpontokra volna szükség, hiszen az RMDSZ a magyar oktatás ügyét tűzte ki zászlajára. Dicsőben merev ellenállást tanúsítottak, Marosludason fel sem merték vetni a szórványkollégium ügyét. – Aggódó felelősséggel kezeljük a szórvány ügyét, azt szeretnénk, ha a magyar gyermekek itt maradnának, ha szülővárosuk felnőtt korukra élhető város lenne, hogy ne kelljen innen elvándorolni! – fogalmazott az elnök.
– Ha ilyen gyermekeket nevelünk, mint akiket szerepelni láttunk, ennél nagyobb stratégia nem is kell! – fogalmazott Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, aki Farkas Miklósnak a szövetség elismerő oklevelét nyújtotta át.
A rendezvény során levetítették Dudás Lászlónak az alapítvány 20 évét bemutató filmjét, amelyen az alapítvány kuratóriumi tagjai, támogatók is megszólaltak. Tóth Tivadar igazgató a kudarcokat taglalva tapintott rá a szomorú valóságra: – Bár a szórványközpont létrehozása sikertörténet, odajutottunk, hogy magyar gyereket már alig találunk, akit idehoznánk. Még vidéken sem! Ha lesz gyermek, lesz magyar oktatás, ha nem lesz, akkor vége az oktatásnak is! Jelenleg egy líceumi magyar osztály működik a korábbi két párhuzamos helyett a Mircea Eliade Főgimnáziumban, és pengeélen táncolunk – mondta, majd megjegyezte, jó lenne, ha kevesebb támadás érné őket a segesváriak részéről, s jó lenne, ha ezt a központot magukénak éreznék, hiszen ez a ház a segesváriakért van. A munkát értékelni kell, nem folyton bírálni, hibát kapni.
A munkálatok során elismerő okleveleket és plaketteket adtak át azoknak, akik munkájukkal vagy anyagilag támogatták az alapítvány munkáját.
A konferencia tegnap zárult, a vendégek Berethalomra és Keresdre is ellátogattak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2013. október 10.

Lebontaná a Szabadság-szobrot az Új Jobboldal
Az aradi Szabadság-szobor lebontását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál az Új Jobboldal (Noua Dreaptă).
Ezt jelentették be a román szélsőséges szervezet képviselői vasárnap, az október 6-i megemlékezéssel párhuzamosan tartott tüntetésük alkalmával. Az actualitati-arad.ro hírportál beszámolója szerint a nacionalista szervezet aláírásokat is készül gyűjteni javaslata alátámasztása érdekében.
Mircea Dinică, a szervezet egyik tagja a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a Szabadság-szobornak semmi keresnivalója Aradon, hiszen egy másik ország jelképe és állandó vita tárgyát képezi. Úgy vélte, a szobornak azért sem kellene köztéren állnia, mivel az Aradon kivégzett tábornokok Románia területén is harcoltak. „Legtöbb egy héten belül benyújtunk egy kérvény az aradi polgármesteri hivatal titkárságához, melyhez csatoljuk az aláírásokat tartalmazó íveket” – nyilatkozta a volt ügyész, aki szerint amennyiben a tanács nem szavazza meg javaslatukat, a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Mint elmondta, a kezdeményezésükhöz a szavazati joggal rendelkező lakosság öt százalékát szeretnék megnyerni. A Noua Dreaptă tagjai vasárnap egy tíz méteres román zászlót függesztettek ki a diadalíven, miközben a Szabadság-szobornál összegyűlt tömeg a 13 vértanúra emlékezett.
Mint ismertes, az 1890-ban felavatott, majd 1925-ben eltávolított szobrot a román és magyar kormány közötti megegyezés eredményeként 2004-ben állították fel új helyén, a Megbékélés Parkjában.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2013. október 10.

Ilyenre még az ügyvédi kamara elnöke sem emlékszik
Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet. A Krónikának nyilatkozó Gheorghe Florea elmondta, nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot.
Az európai parlamenti képviselő ügyvédje, Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni, és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. A marosvásárhelyi jogász szerint a testület ezzel első sorban a román alkotmány által szavatolt jogot tagadott meg, ami annál is súlyosabb, hogy ezt úgy tette, hogy soraiban jogi végzettséggel rendelkező személy is található. „Meg szerettem volna tudni a jogi diplomával rendelkező Mircea Geoanától, hogy mehetett bele egy ilyen döntésbe, de a válasz helyett elslisszolt az épületből” – idézte fel a szeptember végi alakuló ülést követő helyzetet Kincses Előd. Mint hozzátette: amikor ’89 decemberében, a temesvári kilakoltatási perben felvállalta a rendszer által már régóta üldözött Tőkés László jogi képviseletét a kommunista hatalommal szemben, az igazságügyi minisztériumhoz fordult, ahol a lehető természetesebbnek tartották, hogy a vádlott ügyvédet fogadhasson.
A Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének küldött levelében Kincses Előd rámutat: elutasító döntésével, a testület nem csak az ügyvédi tevékenységre vonatkozó 1995/551-es törvény több cikkelyét szegte meg, de semmibe vette saját működési szabályzatát is. A beadvány sorsával kapcsolatosan Gheorghe Florea nem szándékozott jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta, nem lenne etikus, ha annak megtárgyalása előtt nyilvánosságra hozná a véleményét, mint ahogy egyébként tették a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának tagjai. Az ügyvédi testület vezetősége e hónap 25-én ül össze, és akkor tárgyalja meg Kincses Előd panaszát. A marosvásárhelyi jogász szerint, ha október 11-én a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Közben Tőkés László hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés egyúttal közölte, a holnapi ülésen sem fog megjelenni. „Mindent egybevetve, törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához továbbra is ragaszkodom. Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez”, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – szögezi le a becsületbírósági testülethez eljuttatott levelében az érdemrend lovagja. Gabriela Vrânceanu-Firea, a bizottság tagja szerint Tőkés László távolmaradása nem jelenthez gondot számukra, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|

2013. október 11.

Alternatív utcanevek: Besztercén normalitás, Kolozsváron álom
Nyugat-európai példára alternatív utcanévtáblák jelentek meg Erdély több településének történelmi belvárosában. Ezek az utca hivatalos nevét jelző táblák alatt vagy fölött találhatók, és annak hajdani nevéről tanúskodnak.
A több nemzet által lakott nyugat-európai városokban bevett szokás, hogy ugyanazon utcának két megnevezése van: az állam nyelvén íródott hivatalos és a kisebbségek által használt hagyományos. Szászsebesen a mai Lucian Blaga utca a németek számára – immár a névjelzőtáblán is – Innere Siculorumgasse, míg Besztercén a Nicolae Titulescu utcát hívják a táblán is Ungargassenak, azaz Magyar utcának. Tordán a régi magyar utcanevek is megjelentek a belvárosban.
Példát mutató szász városok
A Fehér megyei Szászsebes volt az első erdélyi település, ahol a belvárosi utcák falára felkerültek a történelmi nevek. Az Innere Siculorumgasse sárga alapon fekete színű felirat a hivatalos B-dul Lucian Blaga alá került, és egyáltalán nem zavarja a Sebes melletti Lámkeréken született költőről elnevezett kulturális alapítvány elnökét. Pedig az egykori szász, jelenlegi román többségű városból már a 12. század közepén Sepsiszékre költöztek a sebesi székelyek. Mi több, Liviu Mugurel Sârbu alapítványi elnök maga kezdeményezte az alternatív táblák kihelyezését – első polgármesteri mandátuma alatt. „Idestova tizenhárom éve ott állnak a táblák, és senkit nem zavartak. Annak idején én döntöttem a kifüggesztésükről, elvégre, ha multikulturális településnek tartjuk Szászsebest, akkor nem illik szőnyeg alá söpörni a történelmet” – hangsúlyozta lapunknak a volt elöljáró. Sârbu szerint, ha Erdély lakossága valamire is büszke lehet, az a nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége. A Német Demokrata Fórum helyi elnöke, Alfred Dahinten evangélikus lelkész is dicsérő szavakkal illeti a politikából kiszállt ex-polgármestert, annak európai gondolkodásmódját.
Ahogy a sebesieket nem zavarja, úgy a beszterceiek sem tiltakoztak a Nicolae Titulescu román politikus és diplomata nevét viselő utcanévtábla alatt nemrég megjelent Ungargasse felirat ellen. Ahogy az a turisztikai ismertető tábla sem zavarta őket, amely a Magyar utca – Strada Ungurească múltját mutatja be. Besztercén azt sem rejtik véka alá, hogy a valamikori Marktplatz nevű piactér, a mai Piaţa Centrală 1940-ben a Horthy Miklós nevét kapta, hatalomváltást követően Sztálinról nevezték el, és 1962-ben vette fel jelenlegi nevét.
Ökuménia után többnyelvűség Tordán
Tordán – ahol egy évtizeddel korábban a helyi magyarságnak ádáz harcot kellett vívnia az önálló iskola létrehozásáért – a jelenlegi városvezetés nem riadt vissza a magyarul is kiírt történelmi utcanevek használatától. Az RMDSZ kérésére Tudor Ştefănie polgármester több mint egy éve kihelyeztette a hivatalos feliratok fölé a háromnyelvű – román, magyar és angol – alternatív táblákat. Így a helyi románság is megtudhatja, hogy a jelenlegi 1918. december 1. teret, valamikor Szénapiacnak hívták, a Mircea cel Bătrân utca egykoron Kastély utca volt, az Anderi Şaguna nevét viselő utcát pedig a magyar világban még Testhordó sikátorként emlegették.
„Amikor Torda megnyert egy uniós pályázatot a történelmi városközpont helyreállítására, kihasználtuk a lehetőséget és felkértük a polgármestert: ha már a régi utcaneveket nem adhatja vissza, legalább tájékoztató jelleggel írja ki azokat a jelenlegi alá. Fogékonynak bizonyult, és a városnapokra meg is jelentek az új táblák” – idézte fel az alternatív táblák születésének történetét Ádámosy Margit Klára, az RMDSZ helyi elnöke és önkormányzati képviselője. Ugyanakkor kerültek ki a szintén háromnyelvű tájékoztatók a műemlék épületekre is. Mindezt Ştefănie a lehető legtermészetesebbnek tartja. „Nem látok ebben semmi rosszat, sőt jogosnak tartom a magyar közösség igényét” – fejtette ki a Krónikának a polgármester, mintegy követve a város szellemiségét, hiszen 1568-ban, Európában először a tordai templomban hirdették ki a vallásszabadságot. A döntés meghozatalakor Tudor Ştefănie azt is szem előtt tartotta, hogy a városba látogató külföldi vendégek többsége Magyarországról érkezik.
A Szatmár megyei Halmiban fél évtizede ugyanazon tábláról olvasható le a mai hivatalos román megnevezés és az egykori magyar hagyományos név. Míg a határ menti községben a románok számára az egyik utcát Nicolae Titulescunak hívják, a magyarok ma is Nevetlenként emlegetik. A múlt rendszerben átkeresztelt Fő utca a tábla alsó részében továbbra is régi nevét viseli, míg fölötte a Strada Eliberării megnevezés olvasható.
Kolozsvári remény, vásárhelyi ábránd
Bár előszeretettel hívják magukat a multikulturalizmus fellegvárának, Erdély két legnagyobb magyar közösségű városában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron még csak álom az alternatív táblák kifüggesztése. Mindkét településen mindössze a magyar közösség álma. Míg a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere reális esélyt lát az elképzelés valóra válására, Dorin Florea helyettese nagyon jól tudja, hogy mindaddig, amíg az utcanévtáblák szintjén a vásárhelyi elöljáró a valós kétnyelvűség kerékkötője, illúzió a történelmi nevek kiírása. „Elképzeléseink vannak, de a polgármesternél még azt sem sikerült elérni, hogy a jelenlegi nevek esetében alkalmazza a valós kétnyelvűséget” – fejtette ki lapunknak Florea helyettese, Peti András. Mint ismeretes, a vásárhelyi polgármester számára a kétnyelvűség mindössze az utca vagy tér szónak a román megnevezéshez való biggyesztésében merül ki. Így Marosvásárhely főterét – az úgymond kétnyelvű tábla szerint – Piaţa Trandafirilor térnek hívják. Ennél idegenebbül már csak a Paul Chinezu, Ecaterina Varga vagy Gheorghe Doja utca neve hangzik a magyarok számára. Tavaly az Erdélyi Magyar Néppártnak volt egy-két próbálkozása az alternatív táblák felszerelésére, azonban azokat vagy tizenöt perc alatt leszerelte (a Kossuth utca sarkáról) a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség, vagy fenyegető módszerekkel a szervezet vezetőit kényszerítette az eltávolításra (a Klastrom utcai EMNP-székházról). „Azzal érveltek, hogy a Kossuth nevet nem szabad használni, így meg is büntettek. Felkértük a magyar-román történész bizottságot, hogy egyszersmind tisztázza a magyar nemzeti hős szerepét. Nem lehet, hogy Amerikában utcák, terek, sőt települések viselik a nevét, nálunk meg egyesek háborús bűnösnek kiáltják ki” – mondta Jakab István, a néppárt vásárhelyi vezetője.
Kolozsvár jelenlegi elöljárója, Emil Boc több gesztust is tett a magyarság irányába, hogy feledtesse a magyarellenes Funar-korszakot, azonban a kétnyelvű feliratozással még adós maradt. Horváth Anna alpolgármester viszont úgy véli, felettese nem zárkózik el a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől, az RMDSZ azonban még nem vetette fel az ötletet demokrata-liberális partnerének. „Előbb fel kell vennünk a kapcsolatot a tordai kollegákkal, össze kell állítanunk egy dokumentációt, csak azután tálaljuk kérésünket koalíciós partnereinknek” – vázolta a lépéseket az alpolgármester. Horváth szerint, ha a következő időszakban a település magyar neve kikerül Kolozsvár bejárataihoz, majd a belvárosi műemlék épületekre helyezendő ismertetőtáblákon magyarul is olvasható lesz az ingatlan leírása, akkor egy következő lépésben az alternatív utcanévtáblák kifüggesztését is kérhetik.
Kegyetlen öngól Váradon
Míg a közép-erdélyi nagyvárosokban körvonalazódik az elképzelés a hagyományos utcanevek használatáról, Nagyváradon az RMDSZ és ellenzéke azon háborúzik, hogy milyen elnevezéseket használjon. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak és a néppárt is az alternatív táblák kihelyezését szorgalmazta, a szövetség politikusai a jelenlegi utcanevek lefordításában látják a jövőt. Az elmúlt években lapunk többször is cikkezett arról a hiteles fordító által készített lajstromról, melyet az RMDSZ rendelt meg. A szakember olyan muris neveket javasolt, mint például Piros-tó utca a Lacul Roşunak, azaz Gyilkostónak, Szenátus a Sanatoriuluinak, Szalázs a Sălajului vagy Galaction Gála a Gala Galaction román íróról elnevezett utcának. A nyilvánosságra hozott helytelen, nevetséges fordításokkal az RMDSZ nem csak magát, de az ügyet is nevetségessé tette. „Mi még mindig a történelmi utcanevek kiírását szorgalmazzuk, csak több ilyen esetben is tisztázni kellene, hogy mit tekintünk annak. Például a Ritók Zsigmondot vagy a Koronát? Az Állomás utcát vagy a Főutat, netán Horthy Miklós utcát?” – fejtegette lapunknak Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke. Szerinte mielőbb létre kellene hozni egy helytörténészekből álló bizottságot a vitás kérdések tisztázására. Csakhogy a néppárti politikus szerint mindaddig nem hívható életre a testület, amíg az RMDSZ tiltja az általa befolyásolható szakembereknek, hogy részt vállaljanak az EMNP kezdeményezésében. „Nem lenne szabad ebből hiúsági kérdést csinálni; közösen kellene a polgármester asztalára tennünk egy hiteles listát” – vélekedett Csomortányi. Váradon az utóbbi időben több ház falára is kikerült az ellenzékiek által javasolt alternatív név, de azokat Ilie Bolojan polgármester utasítására az önkormányzat munkásai eltávolították.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2013. október 13.

Kommentár: Amilyen a múlt, olyan a jövőkép
A román történészek a tökélyig fejlesztették azt a módszert, amellyel fából vaskarikát, azaz a magyar történelemből román történelmet tudnak fabrikálni. Ha van még valaki, aki kételkedik ebben, az elmulasztott ellátogatni a nagyváradi önkormányzat által szervezett kétnapos történelemtudományi szimpóziumára, amelyet Nagyvárad kilencszáz éves múltja apropóján szerveztek meg, túlnyomórészt román történészek részvételével.
A váradi városházán tegnap délelőtt kezdődött konferencia hangulatát akaratán kívül is pompásan felvezette az az idős, ősz szakállas bácsi, aki az esemény ünnepélyes megnyitása előtt egy dokumentumot osztogatott a sajtó képviselőinek, amelyiknek már a címe is sokatmondó volt, magyar fordításban körülbelül ez: Az etnikai kisebbségek visszaélnek a mássághoz való joggal és meghamisítják a kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat. A Ioan Ieremia rendező nevével szignált papíros öt pontba szedve szapulta az etnikai kisebbséghez tartozónak nevezett Daniel Vulcu városi tanácsost, a Mária Királyné Színház igazgatóját, aki az „udemerével” kötött politikai alkuval meggyalázta a helyi román nemzeti színházat. Az irományt nem ismertetem teljes terjedelmében, csak annyit ragadnék még ki belőle, hogy az úriember fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Szigligeti Ede-szobrot a „Horti Miklos” rezsim idején állították fel a színház elé, meg azt, hogy el van keseredve, amiért Nagyvárad napján magyar nemzeti színű bannerek lobognak a Bémer téren, amelyekkel mást ünnepelnek, mint amit ünnepelni illene.
Ilyen előzmény után szinte üdítő volt meghallgatni dr. Nicolae Erdoiunak, a kolozsvári George Baritiu Történelemtudományi Intézet tagjának az előadását a román-cirill írásról azon a szimpóziumon, amelyet tulajdonképpen egy latin nyelven írt dokumentum apropóján rendeztek meg. Hogy a cirill betűs írásnak mi köze van a Könyves Kálmán királyunk által 1113-ban kiadott oklevélhez, az Erdoiu előadásából nem derült ki, de legalább a megjelentek megtudhattak egyet s mást a Nagymorva Birodalomról, Cirillről és Metódiuszról, és persze a román identitásról. Nem kevésébé figyelemre méltó előadást tartott Șerban Turcuș, a Babeș-Bolyai Egyetem professzora. Az ő mondandójának lényege az volt, hogy ha valamit ért is a középkori magyar királyság, abban vajmi kevés érdeme van a magyar etnikumnak. Turcuș nyomatékosította, hogy a magyar királyi hatóság alig volt valami az egyházhoz képest, sőt, a királyi hatóságot az egyház csak amolyan minisztériumnak tekintette, és különben is, a magyar királyságnak két évszázadon át nem volt kancelláriája. És azt se higgyük, hogy a magas egyházi méltóságok, a püspökök magyarok voltak a magyar királyságban. Nem magyarok voltak. Továbbá a magyarországi klérus tagjai közül nagyon kevesen tudtak írni, és akik tudtak, azok az országba behívott idegenek voltak. Nem magyarok. A klérus nyolcvan százaléka írástudatlan volt a XI–XII században; na ők magyarok voltak. És miután Turcuș eloszlatott minden kételyt afelől, hogy ki volt magyar és ki nem volt magyar a középkorban, előállt az aduásszal, ami rávilágít arra is, miért hangsúlyozta beszédében annyira az egyházi hatalom elsőbbrendűségét a magyar királyi hatalommal szemben: a váradi püspökség feltehetőleg egy korábbi, görög-szláv rítusú püspökség volt, azt változtatták át latin rítusú püspökséggé. Azt pedig a hallgatóság kellett továbbgondolja, hogy ez mit is jelent. A város történetének kezdeteit felidéző szimpózium első részében Szent László neve egyetlenegyszer hangzott el, amikor Turcuș kijelentette, hogy szerinte Szent László idejében még nem létezett a váradi püspökség.
Dr. Fleisz János történész megadja azokat a támpontokat, amelyeket ajánlatos szem előtt tartani, amikor román történészek előadásait hallgatjuk Nagyvárad múltjáról. Egy fél mondatot azért átemelnék ide a tanár úr szövegéből, azt amelyik szerint örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést. De végül az ő cikkéből is az derül ki, amit nekem is tapasztalnom kellett a helyszínen: a román városvezetés egyáltalán nem vállalja fel Nagyvárad múltját, ehelyett a történelemtudomány paravánját felhasználva kreál egy olyan szellemi-érzelmi légkört, amelyben csupán a román nacionalisták érzik és érezhetik jól magukat. Ez a paraván azonban nem tudja eltakarni a jelenlegi városvezetés szándékait, még akkor sem, ha Mircea Malan alpolgármester a konferencia megnyitóján ilyen szép mondattal bájolta el a hallgatóságot: „azért kell tanulmányozni a múltat, hogy megértsük a jelenünket, és erre alapozva tudjuk felépíteni a jövőnket.” A szimpózium első két előadásából kirajzolódó múlt alapján nem lehet kétség afelől, hogy a jelenlegi városvezetés milyen jövőt képzel el a Nagyváradot alapító szent király utódainak. Még szerencse, hogy valamelyest rajtunk is múlik, hogy valóra válik-e az általuk megálmodott jövő.
Pap István
erdon.ro

2013. október 23.

Románia szót emelt a Szerbiában élő románok zaklatása ellen
- A román külügyminisztérium és a bukaresti parlament egyik kormánypárti tagja is szót emelt a szerbiai román kisebbség hatósági zaklatása ellen azután, hogy a bukaresti sajtó hírt adott arról, hogy egy Timok-völgyi faluban nyomozás indult egy falusi közösség tagjai ellen, akik részt vettek egy román ortodox kereszt felszentelésén.
A külhoni románságról szóló híreket összesítő Romanian Global News honlap (RGN) szerint szerb "biztonságiak" kezdtek nemrég nyomozni a Podgorton felállított kereszt ügyében. A hírforrás szerint a faluban többségben élő vlach ortodoxok egy telket adományoztak a román ortodox egyháznak, és vasárnap első ízben hallgathattak anyanyelvükön ortodox istentiszteletet a telken felállított kereszt felszentelése alkalmából. Az RNG beszámolt arról, hogy az ünnepség után indult nyomozás félelemmel tölti el a falu lakosait.
Mircea Dolha liberális képviselő, a parlament külhoni románokért felelős bizottságának alelnöke szerdai sajtóértekezletén bejelentette: hamarosan román parlamenti küldöttség utazik a helyszínre, mert "egy európai országban elfogadhatatlan az, ami a Timok-völgyben történik".
Hozzátette: a parlamenti bizottság törvénytervezetet kíván beterjeszteni a külhoni románok státusáról, amihez szerinte a zsidóság, vagy a magyarság státustörvénye szolgálhat mintául.
Kedden a román külügyminisztérium közleményben tudatta: figyelemmel követi az esetet, amely "beárnyékolhatja Szerbia és Románia jó kapcsolatát".
Szerbia csak a vajdasági románokat ismeri el kisebbségként, a negyedmilliósra becsült Timok-völgyi vlach közösségnek nem biztosít kisebbségi jogosítványokat. Bukarest azonban a román nemzet részének tekinti a Timok-völgyi vlachokat.
A bukaresti parlament májusban a más néven emlegetett román eredetű népcsoportokra is kiterjesztette a "külhoni románok" fogalomkörét és egyértelművé tette, hogy a románsággal történelmi, kulturális rokonságban álló etnikumokat is a nemzet részének tekinti.
Bukarest tavaly Szerbia európai uniós tagjelölti státusának megvétózását kilátásba helyezve érte el, hogy Belgrád egy kétoldalú egyezményben kötelezettséget vállalt az ország területén élő román ajkú kisebbségek - köztük a vlach közösség - jogainak tiszteletben tartására.

2013. november 7.

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 16.

Tárgyalópartnerek kerestetnek
A székelyek nagy menetelése után egyre gyakrabban vetődik fel, hogy az erdélyi magyar társadalom, az őt képviselő politikusok nagyot mulasztottak az elmúlt években, évtizedekben, amikor nem próbáltak román partnereket találni az autonómiaküzdelemben, nem igyekeztek a többségi nemzet itt élő tagjait meggyőzni arról, hogy nekik is helyük van egy autonóm székelyföldi régióban, sőt, akár javukra is válhat az önrendelkezés. Most végre elindult a nyitás, ma egy konferencián román és magyar szakemberek, politikusok járják körül a témát. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az RMDSZ egyik meghatározó politikusát arról kérdeztük, milyen lehetőségeket lát, hogy kimozduljon a holtpontról az autonómiával kapcsolatos magyar–román párbeszéd. Antal Árpád: – Izgalmas lenne egy tájékoztató kampányt indítani, egy-egy szórólapot készíteni külön a moldvaiaknak, a havasalföldieknek és az erdélyi románoknak arról, hogy kik a székelyek, mit akarnak, mi az autonómia. Mindenik estben megkeresni a történelmi kapcsolódási pontokat, hisz voltak bőséggel, és azokon keresztül elmagyarázni szándékainkat. Tapasztalatom, hogy ilyen érvekkel lehet rájuk hatni. Ezen a szórólapon fel lehetne tüntetni olyan honlapcímeket, melyeken elérhetnek bizonyos anyagokat, például Valentin Stan tájékoztató videóit. Ha minden tizedik ember megnézné, s megváltoztatná véleményét, az már eredmény lenne. Én ebben látok lehetőséget, de nagyon sok pénzbe kerül, önkormányzati forrásokból nem finanszírozható, így pályáznunk kell. Ha sikerül forrásokat megnyernünk e célra, áttörési pont lehetne. – Milyen ajánlatokat tudnának megfogalmazni az itt élő románok számára? – Egyik fő problémájuk, hogy nincsenek képviselőik a székelyföldi önkormányzatok vezetőségében. Én úgy gondolom, hogy egy adott helyzetben lehetne tárgyalni akár a megyei alelnöki vagy alpolgármesteri tisztségekről, azt mondani, hogy rendben, ha ti úgy érzitek biztonságban magatokat Székelyföldön, és ha mi ezt nektek megígérjük, partnereink tudnátok lenni abban, hogy legyen székelyföldi autonómia, akkor ebben nem látnék különösebb kivetnivalót – de mi is elvárnánk ugyanezt Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, ahol hasonló a magyarok aránya. Ennek mindenképpen feltétele az autonómia, hisz jelen pillanatban a román nemzetállamon belül nekünk az önkormányzat jelenti a védőbástyát. Ezért nem adtuk ki a kezünkből, nem hagytunk ezekből a pozíciókból, mert minden egyéb – a dekoncentrált intézményektől, a katonaságon, rendőrségen, csendőrségen, titkosszolgálatokon keresztül – mégiscsak az ő kezükben van. Tehát lehetne beszélni az etnikai arányosság elvéről minden intézményben, de csak csomagban. Ha ők elfogadják, hogy a csendőrségen belül legyen arányosság, én is el tudom fogadni, hogy a polgármesteri hivatalom belül is legyen. Itt van egy pálya, csak hát erről valakivel tárgyalni kellene. Sajnos, egyelőre nincs, kivel. A másik a kulturális autonómia kérdése. Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyföldön az itt élő románoknak szükségük van kulturális autonómiára, és ezt mi nagyrészt már most biztosítjuk számukra. Például Sepsiszentgyörgyön nem fogunk olyan igazgatót választani a román színház élére, akivel a románok nem értenek egyet. Megvan a többségünk, elméletileg bárkit odatehetnénk színházigazgatónak vagy akár a román iskolák élére, de nem tesszük. Kulturális autonómiájuk van, négy román tanácstagjuk közül ha legalább hárman egyetértenek, akkor mi, a többiek megszavazzuk. Ez most így működik, de akár írásban is lehetne szabályozni. Pénzek elosztásánál a megyei tanácsnál ugyanez a helyzet – a román tanácstagok dönthetnek az egyházi, kulturális támogatások arányosan leosztott részéről –, én ezt nem tartom feltétlenül helyesnek, mert a versenynek nem erről kellene szólnia, de akár ezt is el tudnám fogadni. Nem látok ebben problémát – nyilván szeretném, ha Nagyváradon, Kolozsváron is ugyanígy járnának el. Tulajdonképpen mindebben partnerek vagyunk, erről kellene szólniuk a tárgyalásoknak. – Van-e szükség akár pozitív diszkriminációra, hogy érezzék, nem fenyegeti őket veszély, az autonómia nem elüldözésüket, ellehetetlenítésüket célozza? – Úgy érzem, sokkal több empátia van bennünk az itt élő románok iránt, mint mondjuk bennük a szórványban élő magyarok iránt. El tudom fogadni a pozitív diszkrimináció elvét, de az a helyzet, hogy az egész államszerkezetnek olyan a felépítése, hogy legyünk őszinték: miben nyilvánuljon ez meg? Megvádoltak azzal, hogy nincs román igazgató a polgármesteri hivatalban, de ez nem azért van így, mert mi nem akarunk románt alkalmazni, hanem azért, mert egy itt élő román ember, ha közigazgatásban akar dolgozni, akkor nem az alulfizetett és sok munkával járó önkormányzatot választja, hanem a prefektúrát, esetleg valamelyik dekoncentrált vagy militarizált intézményt, ahol feleannyi munkáért kétszer vagy háromszor annyi pénzt kap. Romániában nincs egy Sepsiszentgyörgy méretű város, amelynek két színháza lenne. Ha racionálisan nézzük, tulajdonképpen nem lenne indokolt a román színház fenntartása, de ez is egy gesztus a román közösség irányába: igen, áldozunk arra, hogy érezhessék, vannak fontos intézményeik. – A másik igen súlyos kérdés, hogy nincsenek olyan képviselői a székelyföldi románságnak, akikkel tárgyalni lehetne. Van itt bármilyen áttörési lehetőség? Hogyan lehet eljutni az egyszerű emberekhez, ha véleményformálóik, politikusaik elutasítanak minden párbeszédet? – Voltak ilyen próbálkozások korábban, a Közösségért Alapítvány például, de ezek megrekedtek. Az itt élő románokat, de főként képviselőiket folyamatosan az aggasztja, hogy teret veszítenek. Elmennek a már itt született fiatalok, nagyon erős Brassó, Bukarest vonzása, s hacsak valaki nem rendőr, csendőr akar lenni, inkább ott keresi a boldogulást. Zavarja őket minden magyar utcanév, szobor, kulturális intézmény, mert ezt térvesztésként élik meg. Azoknak, akik a rendszer – titkosszolgálatok, egyház, kormány, államelnöki hivatal – támogatását élvezik, érdekük, hogy mi, magyarok egyetlen millimétert se lépjünk előre. Nem látom, hogy az ilyen Codrin Munteanu-, Mircea Duşa- vagy az ortodox püspök-féle emberekkel miként lehetne megegyezni. Az egyszerű embereknél más a helyzet, választásokon például vannak, akik már átszavaznak. Autonómia kérdésében, persze, ők sem partnereink. Volt egy felmérésünk, amelyből világosan kiderült: a szentgyörgyi magyarok mind székelyföldi régióban gondolkodnak, a románok Brassó központú régiót szeretnének. Az etnikai többség jelentené számukra a biztonságot. Nem érzem, hogy átütő sikereket lehetne elérni a helyi politikusokkal való egyezkedésekben. Sőt, úgy érzem, sokszor könnyebb Bukarestben egyeztetni a minket érintő kérdésekben, mint a helyiekkel. Ugyanakkor mégsem tartom a dolgot kilátástalannak, igaz, nincsenek csodák, nincs egy olyan képlet, amely alkalmazható és minden megoldódik. Nekünk kell megtalálnunk valamilyen formában az utat, amellyel elérhetjük a célt.
Farkas Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 17.

Autonómia: tabu, amiről beszélni kell
Ágas-bogas, sok részletében tisztázásra szoruló kérdéskör az autonómiáé – elsősorban ez derült ki a szombati, sepsiszentgyörgyi autonómia-kerekasztalon. Az is világossá vált, hogy az egyik legnagyobb kihívás a félelem leküzdése.
A többsíkú társadalmi párbeszéd és egyben a reális tájékoztatás szükségessége, egymás elképzeléseinek, terveinek megértése, az autonómia kérdésének a tabu-létből való kiemelése és részleteinek pontos tisztázása. Ezen fő kérdések körül forgott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása címmel, szombaton, Sepsiszentgyörgyön lezajlott szakmai konferencia záró momentumát jelentő kerekasztal-beszélgetés. A Bakk Miklós politológus moderálta esemény alkalmából Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere (RMDSZ), Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) háromszéki szenátora, valamint Mădălin Guruianu, szintén liberális párti városi képviselő-testületi tag ültek egy asztalhoz.
Legyőzni a félelmet
A beszélgetés, a harmadik részt jelentő hozzászólásokat leszámítva, a moderátori kérdésekre adott válaszokban testesült meg. A sokrétű válaszok központi, egységesen azonosítható eleme ugyanakkor azt volt, hogy az autonómia továbbra is az úgymond szürke zónában, a tabuk között foglal helyet. A román nemzetiségű meghívottak szerint ez elsősorban annak tudható be, hogy eddig az egész kérdéskör elsősorban kampánycélokra lett felhasználva, minden politikai alakulat által. A beszélgetés résztvevői abban ugyan egyetértettek, hogy ezt elsősorban párbeszéddel, a számtalan tisztázatlan részlet, félelem, előítélet feloldásával lehet rendezni, de maga a kommunikáció helyzete terén már eltérőek voltak a meglátások. Míg a PNL képviselői úgy vélték, létezik párbeszéd – még akkor is, ha ezt sokszor nem a megfelelő személyek folytatják –, a magyar meghívottak szerint a partnerek terén ütköznek akadályokba, illetve a kommunikáció kiterjesztése is elengedhetetlen.
Antal Árpád négy szintet azonosított, köztük a Bukaresttel történőt, de a magyar-magyar dialóguson belül is újabb kettőt. Ugyanő elismételte már korábban is hangoztatott álláspontját, mely szerint az eljövendő időszak legfontosabb kihívása a partnerek keresése. Abban mindenki egyetértett, hogy apróbb előrelépések ugyan történtek – ahogy Izsák Balázs fogalmazott, tíz évvel ezelőtt beszélni sem lehetett nyugodtan az önrendelkezésről –, viszont a félreértelmezések, előítéletek, történelmi sebek okozta félelmek továbbra is komoly akadályt jelentenek. Ennek feloldása pedig csak egy, a legmagasabb szintekre, így a román parlamentig is felérő ésszerű, őszinte vita megnyitásával, lefolytatásával lehetséges. Ennek során tisztázhatókká válnának olyan kérdések is, mint a majdani autonóm területen kisebbségbe kerülő románság jogai, a kulturális önrendelkezés kérdésköre, és érthetővé válna mindenki számára, hogy nem a román nemzetállam vagy Románia egységessége elleni kezdeményezésről van szó, hanem egy, az európai gyakorlatba tökéletesen beillő berendezkedési formáról.
Az érvütköztetések mellett abban minden résztvevő egyetértett, hogy a kommunikáció elindult, azaz a konferencia elérte célját.
Eltorzulhat a román-magyar viszony?
Nem hiányoztak ugyanakkor a sötétebb, a további elutasítás, illetve a bukaresti politikumot továbbra is jellemző kettős beszéd esetén az autonómia-mozgalom radikalizálódását előrevetítő jóslatok sem, noha ebben a résztvevők nem értettek egyet, olyannyira, hogy a román meghívottak tulajdonképpen kikerülték a választ. Toró T. Tibor kimondottan esélytelennek ítélte meg egy ilyen forgatókönyv megvalósulását, szerinte egy nagyon is moderált hozzáállásról, a demokrácia szabályain belül zajló harcról lehet beszélni.
A vitázók ugyanakkor abban kétségtelenül megegyeztek, hogy csakis garanciák felállításával lehetséges az előrelépés ezen a téren, és egy egészséges párbeszéd kialakításához elengedhetetlen, hogy a románság részéről is azok folytassák ezt, akik nem a huszonhárom éve ismert nemzetállami retorikának a letéteményesei. A garanciák terén felmerült – Guruianu felvetésére –, hogy magyar oldalon kikre hárul a bizalom-híd felépítése, ugyanis Székelyföldön eddig is magyarok vezettek. A válaszok egyértelműek voltak: ezeket a garanciákat elsősorban törvények adhatják meg. A hídépítés, bizalmi tőke kialakítása kapcsán román részről elhangzott egy igen lényeges észrevétel: meg kellene fontolni, hogy az erőből történő kezdeményezések – így a helyi referendum kiírása a fejlesztési régiók átszervezése kapcsán –, vagy a párbeszéd elindítása vezet-e célra végül. A felvetésre Antal Árpádtól érkezett a válasz, az érintettség okán, aki a két kérdéskör elválasztását javasolta, mivel a fejlesztési régiók problémája ebben az esetben nem „mosható” össze az önrendelkezésről szólóval.
A kerekasztalt záró közönségbeli hozzászólások között több olyan is fellelhető volt, amely a kérdéskör tisztázását szorgalmazta. Kiemelésre érdemes a kolozsvári Mircea Surdu hozzászólása, aki a történelmi alapú regionalizálás kérdését hozta be a vitába, illetve a vegyes házasságban élők helyzetét taglalta. Surdu egyébként egy kétnyelvű felirattal ellátott kulcstartót adott át a vita résztvevőinek a frissen alakuló, általa képviselt Erdélyi Mozgalom nevében, melynek pontosan a történelmi alapon történő régiókra osztás, egyfajta federalizációs megoldás az elképzelése.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

2013. november 22.

Tőkés: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!
„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám – de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött...
Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett.
November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet.
Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását.
A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja.
Elegünk van abból az antiszemtia és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet.
Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán.
Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat?
Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate.
Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek. „Románia csillaga” elvörösödőben…
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Erdély.ma

lapozás: 1-30 ... 1351-1380 | 1381-1410 | 1411-1440 ... 1801-1826




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék