udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
180
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180
Névmutató:
Bem József
2016. június 2.
Felszentelték a megújult Petőfi-emlékművet
„A magyar közösség összefogásának is emléket állít”
Május 31-én, kedden délután Temesvár-Szabadfalu központi parkjában ünnepélyes keretek között felavatták a 104 esztendővel ezelőtt állított, közadakozásból felújított Petőfi-emlékművet. Az avatóünnepségen részt vettek a Temes megyei RMDSZ vezetőségének a tagjai, a Szövetség önkormányzati jelöltjei, a helyi magyar közösség tagjai. A Petőfi-emlékművet a temesvári magyar felekezetek képviselői szentelték fel és áldották meg.
A Bánság legnépszerűbb 1848-as emlékhelyén összegyűlt mintegy 100 fős közönséget Fazakas Csaba, a helyi RMDSZ kulturális alelnöke köszöntötte. Az ünnepség a Szózat eléneklésével folytatódott, majd Fazakas Bence bartókos diák elszavalta Szabolcska Mihály alkalomhoz illő versét.
A felújított emlékművet nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész, nt. Kovács Pap Ibolya vöröscsárdai lelkipásztor, nt. Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Boros Róbert baptista lelkész szentelték fel ökumenikus szertartás keretében. „Mennyi ember összefogásának köszönhető, hogy ez az emlékmű megépült, és mennyi ember összefogása kellett hozzá, hogy most megújult – mondta ünnepi köszöntője során nt. Szilvágyi Zsolt kanonok –, ezért 104 év után ez az emlékmű bennünket a kibékülésre és az egységre kell emlékeztessen. Nagy szüksége van most erre a közösségünknek.”
Az 1849-es szabadfalui történelmi eseményeket és a Petőfi-emlékmű születésének történetét Szekernyés János helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 1849. április 25.–május 3. között egy egész hetet tartózkodott Szabadfalun, és Bem tábornok itt léptette elő őrnaggyá. Az első 1848-as emlékjelet 1899-ben állították Szabadfalun, majd 1912-ben közadakozásból, Székely László temesvári főépítész tervei alapján megépült az emlékmű, a Petőfi domborművet Sipos András szobrász készítette.
„Nemzeti összetartozásunk meghatározó jelképe az 1848-as forradalom és szabadságharc. És a szabadfalusi Petőfi-emlékmű méltó módon állít emléket nemzeti eszményeinknek. Ám ez az emlékmű nem csak nemzetünk költőjének, Petőfi Sándornak, hanem a bánsági magyar közösség összetartozásának, összefogásának is emléket állít. Több mint száz évvel ezelőtt őseink úgy döntöttek, Temesváron emléket állítanak népünk szabadságvágyának. Mi, száz évvel később, ugyanezt tettük. Elhatároztuk, hogy felújítjuk az emlékművet és a közösség összefogása által, közadakozásból meg is valósítottuk a felújítást” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a Bánsági Közösségi Egyesület elnöke, aki név szerint megköszönte valamennyi magyar vállalkozónak és magánszemélynek a felújításhoz való hozzájárulásukat.
Az újraavatási ünnepségén beszédet mondott Farkas Imre, az RMDSZ temesvári helyi tanácsosjelöltje, aki kiemelte: „Választásaink mindig meghatározzák jövőnket! Az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. Petőfi Sándor a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár.” Az ünnepségen részt vett Stefan Velciov, a Bánsági Bolgárok Szövetségének első alelnöke, aki köszöntője során fejet hajtott a forradalmár költő, Petőfi Sándor emléke előtt és a bolgár nemzeti költőhöz, Hriszto Botevhez hasonlította, akinek sorsa kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándoréhoz.
Az ünnepség a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak „Föl, föl vitézek a csatára” – forradalmi hangulat a népzenében című, 1848–49 zenei hangulatát felidéző ünnepi műsorával folytatódott. A Himnusz eléneklése során az ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet koszorúit a felújított Petőfi-emlékmű talapzatánál.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 15.
Mennyi ’48 dicsősége? (Szabadságharc a csaták tükrében)
Miért is egyedülálló jelentőségű a magyar hadtörténetben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az események láncolata hogyan is vezetett az áprilisi törvényektől a közel másfél évvel később bekövetkezett világosi (valójában szöllősi) fegyverletételig, illetve milyen szerepük volt mind a hadvezéreknek, mind a politikai vezetőknek a végkifejletben? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott válaszokat Herman Róbert egyetemi tanár egy hete tartott előadása Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel meghirdetett előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek részeként zajlott. A Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója, a korszakkal kapcsolatos több tudományos munka szerzője igen színvonalas, alaposan adatolt, mégis fogyasztható előadást hozott Sepsiszentgyörgyre. A pátoszt és mitizálást mellőző előadásból kétségtelenül kiderült egyebek mellett: a ’48–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordult elő olyan, hogy egy nagyhatalom nem érezte eléggé erősnek magát ahhoz, hogy egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül legyen képes rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz forduljon segítségért. Mátyás király korát, valamint a mohácsi csatát követően a forradalom és szabadságharc másfél évében rendelkezett a magyar nemzet újból európai szintű ütőképes hadsereggel. Herman Róbert ezt szemléltetendő a közel másfél évszázaddal korábban lezárult – igen hosszas, 1703 és 1711 között lezajlott – Rákóczi-szabadságharcot hozta fel példaként, amelynek gyakorlatilag veszteségként könyvelhették el majd minden jelentős hadi eseményét a magyar seregek. „Voltak sikeres rajtaütéseink, sikeres összecsapásaink, de nyertes csatánk egy sem. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharc során vívott tizenegy jelentős csatából ötöt kétségkívül a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy vesztett csata volt, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette” – magyarázta Herman Róbert.
A hadtörténeti események sorát lehetetlen átlátni és megérteni a polgári, politikai történések nélkül, és ezt a tényt tökéletesen szemléltette előadásában Herman Róbert is, könnyedén vezetve át mondandóját a felelős magyar kormány létrejöttének, az úgynevezett áprilisi törvények hatásainak (a honvédség elődje, a nemzetőrség létrehozása), illetve a bécsi udvar – élén V. Ferdinánd császárral és magyar királlyal – döntéseinek ténykörét az 1848 szeptemberében bekövetkező Josip Jelačić horvát bán színre lépése és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csata irányába. Utóbbi esemény noha hadászati szempontból nem volt jelentős – hacsak a csatát megelőző mozgósítás, népfelkelés folyamatát nem vesszük annak –, egyben a honvédő háború kezdetének is tekinthető. Az események ettől a pillanattól gyorsulnak fel, a hadiszerencse pedig igencsak változékonynak bizonyul, sok esetben a magyar hadvezetés hibás döntéseinek hatására is, de például Alfred Windisch-Grätz herceg, főparancsnok alkalmatlansága is jelentős segítség volt Görgey Artúr számára a téli hadjárat során. Az 1848-as hadi történések fontos színtere volt Erdély is, noha magyar szempontból kevés sikert hoztak. Háromszék ellenállásának jelentősége nem maradt ki Herman Róbert előadásából, amint az erdélyi románság ellenforradalmának viszonylag alapos ismertetése sem, annak visszásságaival, vérengzéseivel egyetemben. Az elmondottakból az is kiderült: Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is csak rövid ideig élhetett a magyar hadiszerencse, hiszen mind román, mind szerb részről állandó hadiállapot alakult ki, illetve a szász városok gyakorlatilag végig ellenségesen viszonyultak a magyar szabadságharchoz, Bem József vitatható erdélyi hadjáratának időszakát leszámítva mondhatni a császári csapatok bázisául szolgáltak. A magyar sikereket nagymértékben akadályozta az is, hogy mindvégig osztrák kézen maradt több lényeges stratégiai erődítmény – Arad, Temesvár, illetve Gyulafehérvár –, hasonló jelentőségű katonai objektumokat csak a Felvidéken ( Komárom), illetve az ország délnyugati részén tudtak elfoglalni és több alkalommal ostrom alól felmenteni a magyar seregek. Herman Róbert a sokak által felemásan megítélt Görgey Artúr egyfajta rehabilitációjára is kísérletet tett. Hadvezéri képességei méltatásaként s Buda felszabadításával végződő 1849. április 2.–május 21. közötti tavaszi hadjáratot, illetve a nyári, a világosi fegyverletétellel végződő orosz intervenciót követő taktikázását (mellyel 120 ezer ellenséges katonát sikerült a Felvidéken tartani) említette. Előadása zárásaként Herman Róbert a forrásokra is kitért, elmondva: noha igen sok ábrázolása fennmaradt a szabadságharc különböző eseményeinek, ezeket kritikusan kell kezelni, sok esetben ugyanis utólag készült festményekről, rajzokról van szó, amelyek torzított, hamis információkat közvetítenek.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 27.
Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete
A magyar történelem nagy csatái
Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel zajlott előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek idényzáró részeként a marosvásárhelyi Bernády Házban. Hermann Róbert, a Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója rávilágított arra, hogy az 1848–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem azt megelőzően, sem azt követően nem fordult elő, hogy egy nagyhatalom nem volt képes egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz fordult segítségért.
Hermann Róbert beszélt a Rákóczi- szabadságharcról, amelynek során bár voltak sikeres rajtaütések, nyertes csata egy sem, és minden jelentős hadi eseményt gyakorlatilag veszteségként könyvelhettek el a magyar seregek. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharcban vívott tizenegy jelentős csatából ötöt a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy volt vesztett, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette.
Az előadó kitért a kor politikai történéseire, a felelős Magyar kormány létrejöttétől az úgynevezett áprilisi törvények hatásain és a bécsi udvar döntésein át Josip Jelacsics horvát bán színre lépéséig 1848 szeptemberében és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csatáig, illetve a világosi fegyverletételig.
Az előadás adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.
– Maga a téma, 1848-49, gyermekkori szerelmem. Mindig történész akartam lenni, nagyjából hatéves koromban eldöntöttem, hogy történelemmel akarok foglalkozni. De '48-hoz csak 13 évesen jutottam el, addig inkább a Rákóczi-szabadságharc érdekelt. 13 évesen olvastam Héja Gézának a visegrádi eseményekről szóló regényét a Görgei–Kossuth-viszonyról, és annyira megfogott, hogy úgy gondoltam, érdemes ezzel foglalkozni, mert egy egészen más képet ad az eseményekről, mint amit korábban tanultam vagy akár olvastam. Görgeinek a szerepét sokkal pozitívabban, a szabadságharc eseményeit is egy egészen más szemszögből mutatta be. Elkezdtem utánaolvasni, ifjúsági regénytől szakmunkákon és népszerűsítő anyagokon át mindenfélét. Az egyetemen nagyon jó tanáraim voltak, külön ki kell emelnem Katona Tamást, aki remek előadó és nagyszerű pedagógus volt, és mindig segített, amikor valamiben elakadtam. Másodéves, harmadéves koromtól rendszeresen jártam levéltárba is, és ott jöttem rá, hogy mekkora feldolgozatlan anyaga van ennek a korszaknak. Nagyon érdekes, hogy a forradalom és szabadságharc kiemelt téma volt, amióta lezajlottak az események, és a kommunista hatalom átvétele után is szívesen hivatkoztak Kossuthra, Táncsicsra. Tehát nagyon nagy tere volt az oktatásban, propagandában és egyebekben, de a hadtörténeti részével nem nagyon foglalkoztak. Vagy ha igen, akkor az meglehetősen szűken történt: Bem apónak nagyon jó volt a megítélése, a Görgeié meg nagyon rossz. Egy ideig árulónak tekintették, majd pedig megalkuvónak, aki alapvetően tehetett arról, hogy úgy fordultak az események, ahogy fordultak.
– Említette, hogy a levéltári kutatásokból egészen más derült ki.
– Az egyetemen az oktatásban nagyjából '48 júliusában-augusztusában véget ért az események elmondása, és '49 augusztusától- szeptemberétől indult újra, mintha közben nem zajlott volna le egy háború, ami számomra teljesen érthetetlen volt, annál is inkább, mert a '48-as szabadságharc hadseregének a teljesítménye európai összehasonlításban is kiemelkedő volt.
Ha a magyar történelmet nézzük, akkor nagyjából Mátyás király óta először volt az országnak európai szintű hadereje. Minden tekintetben kiállta a próbát a korabeli európai első vonalbeli haderőkkel.
– A mai előadása arról a részről szól, amelyről nem beszél a történelem, és keveset tud a közvélemény?
– Szerintem túl keveset. Azért a '80-as évektől kezdve ez már alapvetően megváltozott, egyrészt mert megszűntek otthon is a direkt politikai tiltások ezzel kapcsolatban, másrészt új történésznemzedék nőtt fel, Katona Tamás vagy Bona Gábor kutatásainak és útmutatásának köszönhetően. De érdekes maga a hadseregszervezés meg az is, hogy az egyes hadjáratokban milyen teljesítményt nyújtott a magyar hadsereg.
– Elmondta, hogy például a Rákóczi- szabadságharcban a kuruc haderő minden döntő csatát elveszített a kezdetkezdetétől. A 48- as szabadságharcban összesen 11 nagy csatát vívtak, ezek azok, amelyek a hadjáratok sorsátdöntő mértékben befolyásolták, és a 11-ből ötöt a honvédség megnyert.
– Ez már önmagában is nagyon jó arány, hozzátéve, hogy az utolsó időszak csatáiban már nemcsak az osztrák haderőkkel, de az oroszokkal is meg kellett mérkőzni. Ott már egy olyan túlerővel kerültek szembe, ahol nem volt esély a győzelemre. Ez is is egy nagyon fontos tényező a szabadságharc megítélésében. Ez volt az egyetlen példa az európai történelemben, amikor egy nagyhatalom egy másik nagyhatalmat hívott segítségül egy úgynevezett belső lázadásnak a leverésére. Erre sem előtte, sem utána nem volt példa, és még ha számunkra kellemetlen is mint eredmény, joggal lehetünk büszkék rá.
– Hogyan értékeli hadtörténeti szempontból a világosi fegyverletételt?
– A fegyverletétel megítélésében is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy addigra a katonai ellenállásnak az esélyei teljesen megszűntek, a déli magyar sereg döntő vereséget szenvedett Temesvárnál. Az már valóban annak a haderőnek a végét jelentette. Több mint 6000 fogoly került az osztrákok kezébe. Ennyi foglyot korábban négy csatában összesen nem ejtettek. Ez mutatja, hogy a hadsereg belső összetartása megszűnt. Másrészt Görgei hadserege volt az egyetlen harcképes erő a haderők közül. Aradon 30 ezer katonából ötezer gyalogos volt, az orosz sereg Paszkevics herceg vezetésével kb. 80-90 ezer fő volt, háromszoros túlerőben voltak.
Ebben a helyzetben a további ellenállásnak sem politikai, sem katonai hozadéka nem lehetett. Amit viszont fontos hangsúlyozni, a fegyverletétel nem Görgei egyszemélyes döntése volt, a haditanács már augusztus 10-én döntött arról, hogy ha nem ők nyerik meg a döntő csatát, és az oroszok nem hajlandók tárgyalni – amint nem is voltak –, inkább előttük teszik le a fegyvert, mint az osztrákok előtt. Augusztus 11-én a temesvári vereség hírére Görgei összehívott egy haditanácsot: közel száz tábornok, hadtest-, hadosztály-parancsnokok, a hadügyminisztérium vezető beosztású tisztjei, vezérkari tisztek összesen két ellenszavazattal döntöttek a fegyverletételről. Görgei ezzel gyakorlatilag megóvta a tisztikar egy jelentős részének az életét, ugyanis Haynaunak feltett szándéka volt, hogy ha megtörténik a fegyverletétel, gyorsított eljárással ítélkezik a volt honvédtisztek fölött. De miután az oroszoknak adták meg magukat, elhúzódott a kiadatás, addigra Bécsből már más utasítások jöttek, eljárások lefolytatását írták elő, és aki ezeknek az eljárásoknak az elejére került, mint az aradi vértanúk, azokon végrehajtották a halálos ítéletet, viszont akik egy-két-három hét múlva kerültek a bíróság elé, azokra nézve is hoztak ugyan halálos ítéletet, de már nem hajtották végre. Ebben szerintem a fegyverletételnek is volt némi szerepe.
– A történészek keveset beszélnek az egyházak szerepéről…
– Az egyházak 48-49-ben együttműködtek az uralkodó házzal, az osztrák kormányzattal. Azt hozzá kell tenni, hogy ha valakit kineveznek valahová püspöknek, annak nem az a dolga, hogy szembemenjen a kormánnyal.
– Azt olvastam, hogy a katolikus egyház körlevelet adott ki, hogy ne álljanak be katonának a magyarok.
– Ez így volt, hogy engedelmeskedjenek az új osztrák kormánynak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az egyházi vezetők ezt nem a saját fejüktől tették, behívta őket a főparancsnok, és kiadta az utasítást, hogy adjanak ki körlevelet. Ez '49 januárjában történt. Ha végigolvassa a körlevelet, az gyakorlatilag nem uszít a forradalmi kormány ellen, az új hatalom iránti engedelmességre szólít fel. És hozzá kell tennünk, hogy voltak püspökségek, amelyek a forradalmi kormánnyal működtek együtt, és ezek többségét '49 után el is ítélték. Nem véletlen, hogy a körlevelet nem is engedték átadni az uralkodónak. Fontos hangsúlyozni, hogy amikor véget ért a szabadságharc, azok az egyházi vezetők is, akik nem rokonszenveztek a szabadságharccal, beosztott papjaikat, lelkészeiket, akik valamiképpen megégették magukat, katonáknak prédikáltak vagy felolvastak valamilyen katonai körlevelet, amennyiben lehetett, igyekeztek kimenteni az osztrák hatalmi terror karmai közül. Elküldték őket egy-egy kolostorba, ezzel pedig az életüket mentették meg. Szerintem még nagyon sok kutatnivalója van a magyar történetírásnak.
– Hadtörténeti szempontból milyen következtetésre jut? Mit jelentett 48-49 Magyarország számára?
– Azt gondolom, hogy a magyar nemzetnek az egyik legnagyobb katonai teljesítménye volt a középkori Magyarország összeomlása óta. Önmagában az a tény, hogy '49-ben a saját erejéből foglalta vissza a magyar hadsereg Buda várát, ami sem előtte, sem utána nem történt meg, jelzi a teljesítmény nagyságát, és ez nagyon jelentős összetartó erő volt a későbbiekben is. 1849–1867, a kiegyezés között, de akár ma is azt lehet látni, ha az ember elmegy egy március 15-i ünnepségre vagy katonai hagyományőrző rendezvényre, hogy ennek máig ható erős vonzereje van. Azért is tartom nagyon fontosnak ennek az örökségnek az ápolását, mert itt nem kell hazudni. Nem kell olyasmit állítani az emberekről, amit nem cselekedtek meg, elég, ha elmondjuk róluk az igazságot, hogy egy fél év alatt létrejött egy reguláris hadsereg, amely egy éven belül már képes volt arra, hogy Európának az egyik vezető nagyhatalmát ha nem is a falhoz állítsa, de nagyobbrészt kipenderítse az országból, és hogy az a nagyhatalom kénytelen volt idegen fegyverek segítségéért koldulni. Ez szerintem olyan teljesítmény, amire minden magyar joggal lehet büszke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2016. július 29.
Háromnyelvű emléktábla Zeyk Domokos hősiességéről
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. július 29.
Aki mindenkit a keresztnevén szólít
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A Székelyudvarhelyi múzeum a nagyapa Haáz Rezső nevét viseli, aki festőművész, etnográfus volt, Nyírő József kebelbarátja. Az édesapa rajztanár és néprajzkutató, az édesanya kézimunkatanár volt Marosvásárhelyen, ahol ifjabb Haáz Sándor is nevelkedett, ahol a művészeti gimnáziumban hegedülni, brácsázni tanult, majd pedig a tanárképző főiskolán általános zenetanári oklevelet szerzett. A friss diplomás fiatalember 1978-ban került Szentegyházára, ahol 1982-ben megalapította a Gyermekfilharmóniát, népszerű becenevén a Gyermekfilit, ami generációkat nevelt föl és tartott meg a magyar népdal és zenekultúra szeretetében. Az együttes száz kórustagot és egy negyvenszemélyes zenekart egyesít, valamint olyan erőket, amit csak a közös éneklés és az együtt zenélés öröme szabadíthat föl az emberekben. Szentegyháza nem csak a legmagasabb földrajzi ponton fekvő magyar kisváros, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy ami itt létrejött, az erdélyi magyar zenei élet egyik csúcspontja is. Az itt működő Gyermekfili a magyar népdalok és a történelmi dalok tudójaként, a Magyar Örökség Díj birtokosaként Európának is megmutatta már, hogy mire képes egy kiváló muzsikus, szervező egyéniség és közel másfélszáz gyermek együtt, sok száz kilométerre az anyaországtól, ha elkötelezettjévé lesz a magyar kultúrának. Haáz Sándorral, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett karnaggyal, Szentegyházán egy kóruspróba után beszélgettünk.
– Van rossz fülű gyerek Szentegyházán?
– Van, de kitaláltam egy módszert, amivel a rossz fülűből is lehet jó fülűt csinálni. A leginkább bevált módszer a mankózás. Ez azt jelenti, hogy a gyenge hallású gyermek mellé két oldalt és mögé is odaállítok egy-egy jó hallásút. Eleve így határozom meg a helyét a kórusban. Akinek nagyon fontos a zene, azzal érdemes hangszert is tanítani. Tíz, tizenöt ilyen csoda volt már a működésem idején, hogy egy teljesen reménytelennek tűnő gyermeknek kinyílt a hangja. Sok idő eltelik a közösség építésével és a „félfülűek” formálásával, de az utóbbi nagyon fontos. A megkopó, korrodálódó magyar nyelven is rengeteget alakít a magyar népdalok tanítása. Csodálatos versikék ezek, annyi minden sűrűsödik bennük. S egy jobbacska tanuló, aki nyitott a saját kultúrája iránt, nehogy azért záródjon ki ebből a kincsbányászatból, amit mi kórusórának nevezünk, mert nem tud énekelni. Akkor mankózzuk meg, „tekenyáljuk” valamilyen hangszerrel őt, hogy az a gyermek legyen képes dalolni társaival együtt.
– Akkor ez fontosabb, mint hogy kristálytisztán szóljon a kórus?
– No, azért az nem lehet, hogy ne szóljon jól. Vannak olyan koncertek, amikor a mankós is felállhat a dobogóra, és van, amikor nem. Attól függ, hol és mikor van a szereplés. A hazai fellépések, a „huszáros koncertek” ilyenek. A hagyományőrző huszárcsoport éppen húsz éve jött létre, Mihály Jóska kortársam akkor szedett össze tíz-tizenöt jól lovagoló, jól éneklő, dolgos, 18–20 éves legényt. Ők mára családapák lettek, de most is az ő feladatuk a március 15-i és az október 6-i megemlékezések megszervezése. Nos, közös koncertjeinken felléphetnek a mankósok is, hiszen amikor a huszárok elbődülnek, akkor ott nem nagyon hallatszik, ha valamelyik gyermek nem tökéletesen szólal meg.
– A hatalmas létszámnak, a száz gyerekhangnak együtt különös csillogása van, a kórus egy szólamban szól, a zenekar „tesz ez alá” kvartokat, kvinteket és monumentális hangzás keletkezik.
– Én is ebben gyönyörködöm mindegyre, és elgondolkodom néha, hogy milyen érdekes, furcsa kísérlet után született meg ez. A fúvós harmóniák és „hegedűlágyítók” úgy biztosítják a hangzást, hogy a kórust nem kell szólamokra bontanom. Persze vannak azért olyan művek is, pl. Handel, Bach, amit két-három szólamban éneklünk. Ilyenkor egy kis kórust állítok a nagy kórus elé és azok éneklik a másik szólamot. A repertoárunk főleg magyar népdalokból, történelmi dalokból áll, de más népek hagyományaival is sokat foglalkozunk, tanulunk angol, német, szlovák, román dalokat is. Ha bárhol föllépünk és az ottaniak nyelvén énekelünk, az mindig megfogja a helyi közönséget. Így minden népet meg lehet hódítani. Tavaly Ausztriában, Voralbergben előadtunk egy ott szinte imának számító altatódalt helyi tájszólással. Kitűnően sikerült meghangszerelni, és suttogva elénekelni ezt. A gyerekek kitettek magukért s a voralbergiek felállva és vastapssal ünnepeltek bennünket.
– A román dalokhoz milyen a viszonyuk a gyerekeknek?
– Egyszerű ez. A zene nyelve az a zene nyelve. Románul olyan énekeket tudunk, hogy álljon a sarkára bármelyik más nemzet, ami ilyen szép dallamokat tud kitalálni. Nagyon szeretik a gyerekek is, ha turnézunk, maguktól kezdik el a buszon énekelni ezeket. Miért? Mert a gyermeket a dal valahol érzelmileg megfogta, lehet, hogy nem is tudja, miről szól a szövege. Én, mint ilyen öreg ágyú, átéltem azt a korszakot, amikor macerás volt magyarul énekelni. 1985-ben, amikor villany se volt és a terror ezerrel működött, a Megéneklünk Románia Fesztiválon országos első díjat nyertünk, és a Bukaresti zsűritagok odajöttek hozzánk gratulálni. Ez számomra bebizonyította, hogy a nacionalizmus – és ezek a mai szélsőséges felhangok – a zenében nem igazán találnak helyet.
– Úgy tűnik, meghatározó személy lett Szentegyházán. Általában nem jellemző az, hogy a kultúra és a művészet képviselője ilyen hatással tudjon lenni egy egész településre és ilyen sok évig. Mi a titok?
– Itt tanítok harmincnyolc éve. Hatalmas sörényem volt, mikor motorbiciklin ideérkeztem. Gyorsan kiderült, hogy itt tehetséges gyerekek vannak, komoly, vagány tanárok, jó iskolavezetés, óriási létszámú iskola. A vasüzem miatt, a hetvenes években nagy volt itt a családalapítási kedv. Negyvenes létszámú osztályok voltak, az éneket pedig – noha „lötty tantárgynak” számított – nagyon komolyan vettük. Addig én életemben nem láttam, mit csinál egy falusi zenetanár. Szerencsémre nagyon jó kollégáim voltak, Molnár Mária nénit el nem felejtem. Ő volt a pedagógiai főiskolám, öt perc alatt megtanított egy éneket. A mozdulatait, a száját, mindent lelestem és pillanatok alatt megtanultam, hogyan kell itt tanítani. Én mára öreg lettem, a falu megfiatalodott, generációk váltották egymást s szép csendben mindenki a tanítványom lett. Mindenkit a keresztnevén tudok szólítani, tudom, hogy ki fia-borja. A falu dolgaiban egyáltalán semmi szerepet nem vállaltam, minden időmet a Gyerekfili működtetésével töltöttem. A kilencvenes években találtam meg a receptet, hogy hogyan lehet folyamatosan megújítani az együttest.
– És mi a recept? Le lehet másolni?
– Könnyű lemásolni, mert pofonegyszerű. Következetesnek kell lenni, és próbálni hitelesnek mAradni. Nem handabandázni, nem locsogni össze-vissza, amit kimondunk, amit megígérünk, azt be kell tartani. Fontos, hogy a gyermekek érezzék a biztos kezet. Hisz szívesen beállnak katonának egy hadvezér mögé, ha tudják, hogy az győzelemre viszi őket a csatában. Az összpróba utolsó tizenöt percében mindig úgynevezett gyűlést tartunk. Ez nagyon izgatja az együttes tagjait, mert ilyenkor igyekszem a véleményemet őszintén és minden sallang nélkül elmondani. Szeretem a gyermekeket az elképzeléseimmel feldobni, és ők várják is a kalandokat. Most például Lengyelországba, Tarnowba készülünk Bem apó sírjához, aki az egyik legnagyobb hadvezér volt Erdélyben a szabadságharc idején. Aztán rengeteg találékonyság és humorérzék is kell a gyermekekhez. Minden gyerek másmilyen, mindeniket be kell tudni cserkészni és meg kell tudni, mi rejtőzik az agya mélyén. Nem mindegy, hogy abból én kincset szedek ki, vagy ellenkezést és bosszúságot. Ez nagy szórakozás! És annyi csodát rejt, hogy miként bontom meg a bennük lakó kicsi diókat! Ahhoz is kismillió találékonyság kell, hogy amit botor módon elrontottam, azt helyre tudjam hozni. Egy örökös agytorna a pedagógus élete, hogyha komolyan akarja venni a dolgát. Már pedig én száz százalékig komolyan veszem.
– Az egyre több turné mellett, mi jelenti még a sikert?
– Az, hogy itt közösség teremtődik harminc éve. Megalakult például a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Tíz páros hozta létre, harminc év körüli fiatalok a tagjai, jó részüknek osztályfőnöke voltam. Nos, ők nem csak táncolnak, de elhatározták, hogy mindegyik párnak legalább három gyermeke lesz. És már is van vagy húsz gyermeke a csapatnak. Ezek az apák, anyák is valaha Filisek voltak és megtapasztalták, hogy közösségi létben, baráti körben a legjobb élni, hogy milyen jó az együvé tartozás. És örömmel jelentem, hogy a Filiben száz népdalt minden gyerekem tud és még száz másmilyen éneket is, és kétszáz dallal már el lehet menni a világot megváltani! Tanóráimon saját szerkesztésű énekeskönyveket használok. Törpe daloskönyveim egyikében huszonkét pentaton népdal található. A tananyagot felrúgva kötelezővé tettem, hogy ezeket az Ázsiából való bevándorlás korszakából származó dalokat megtanulják a gyermekek. A pentaton olyan, mint a belső évgyűrű egy fatörzsben. Ez a kincs nem bankbetét, ezt nem vész el, ez egy olyan továbbélési mentőöv, amelynek a birtokában nyugodtan jöhet a világ vége is.
– Mi a fontosabb: hogy ezek a dalok megszólaljanak, és hogy ettől az emberek boldogabbak legyenek vagy hogy a tanári küldetését teljesítve zenei minőséget hozzon létre a Filivel?
...Mikor ezt az utolsó, okoskodó kérdésemet föltettem, a nyitott ablakon keresztül az utcáról tárogató szót hallottunk. Kinéztünk és egy lovaskocsit láttunk, amin fiatalok ültek. Zöld ágakat vittek a menyasszonynak egy másnapi lakodalom színhelyére és teli szívből énekeltek. Interjú alanyom feléjük mutatott, és kérdéssel válaszolt: „Hát van ennél gyönyörűbb dolog a világon?”
Pacsika Emília
Székelyhon.ro2016. augusztus 2.
A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. augusztus 23.
A lengyel–magyar barátságot erősítette meg a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia idén, a lengyel–magyar szolidaritás évében hagyományos nyári hangversenykörútján Kis-Lengyelországba látogatott augusztus 11. és 22. között. A csoport négy lengyel dallal is készült, ami nagy sikert aratott a turné koncertjein. A lengyel helyszínekre a szentegyházi huszárok és három honvédcsapat hagyományőrzői is a Filivel utaztak.
Összesen százharmincnyolc gyermek indult Szentegyházáról Lengyelország felé, kilenc kísérővel, szakáccsal, kuktákkal, tolmáccsal, filmessel és sofőrökkel. Lengyelországi tartózkodásuk első három napján erdélyi és magyarországi hagyományőrző huszárok kísérték őket – tudtuk meg Haáz Sándor karnagytól, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjétől. Kilenc helyszínen tíz koncertet és egy kisebb hangversenyt tartottak. A turné erejéig három nem szentegyházi fiatal is csatlakozott hozzájuk, a Nagyváradi Baranyi-Nagy Tünde, a kézdiszentkereszti Gáspár Henrietta és az alsósófalvi Fülöp Attila.
Nyíradonyban tartották meg első koncertjüket, másnap a nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban léptek fel, ez egyben a lengyel dalok főpróbája is volt. Augusztus 13-án a három autóbusszal elindultak Lengyelországba. Az első állomás Szczawnica volt, ide érkeztek az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrző csapatai is. Délután Ószandecben díszmenetben vonultak a Szent Kinga-kolostor udvarára hangversenyt tartani. Aztán a Dunajecen tutajoztak és énekeltek a huszárokkal együtt. Szczawnicán Szalay és Esterházy szobránál koszorúztak, közben a honvédek díszlövéseket adtak le.
Tarnón a csapat felkereste Bem apó, az 1848/49-es szabadságharc hős tábornokának síremlékét, megkoszorúzta a magyar nyelvű emléktáblát, ezt szabadtéri koncert követte. Luzsnán szintén szabadtéri kiskoncertet tartottak, számtalan magyar honvédsírt szalagoztak fel a gyermekek. Innen Krakkóba utaztak, ahol bár a szabadtéri nagykoncert végét ismét elmosta az eső, a Jezsuita Templomban tartott hangverseny talán a legszebben sikerült a turné alatt – számolt be Haáz. Már a hazaúton, Felvidéken feladat várta a gyermekeket: Szepesbélán, Haáz Rezső szülővárosában a művész egy korabeli vízfestménye alapján kellett felfedezni a főtéri helyszínt. Miskolc után a Barlangfürdőn látták vendégül őket, amit templomi hangversennyel háláltak meg. A huszadikai díszhangversenyt óriási táncház, vidám utcazenélés követte. A Gyermekfilharmónia történelmi hangversenykörútját az ózdi Olvasó koncertje zárta. Szállítási költségeiket a Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázat fedezte, de étkezésüket, szállásukat önerőből oldották meg – mondta el Haáz Sándor.
Az együttes kísérője és tolmácsa, Bíróné Hasznos Hanna javaslatára négy lengyel éneket sikerült felvenni a repertoárba: két lengyel népdalt, egy mozgalmi nótát és egy szenténeket, amely a lengyelek Fekete Madonnájához köthető – mesélte a Filharmónia karnagya. Ez utóbbi nagyon népszerű katolikus búcsús ének, amit a közönség együtt énekelt a gyermekekkel – tudtuk meg. A mozgalmi nótát (magyarul: Hajnal óráján) a lengyelek sördalként ismerik, a Kakukk Jankót és az Egri ménest magyar és lengyel szöveggel is előadta a kórus.
Tamás Krisztina lassan öt éve tagja a csoportnak, most tizenöt éves, kórustagként kezdte, majd beült a zenekarba, és fuvolázik. Elmesélte lapunknak, hogy az idei turné valóban eseménydús volt, élményekkel telve érkezett haza. Számára legkedvesebb emlékként a dunajecei tutajozás mAradt meg. „Sajnos nem sikerült újabb barátságokat kötni lengyelekkel, de volt pár alkalom, amikor angolul próbáltunk szót váltani néhány érdeklődő nézővel” – mondta. Krisztina szeret utazni, s bár hosszú volt a buszozás, a jó társaságnak köszönhetően sosem érezte unalmasnak. Szerinte a közönség nagyon lelkes volt, főleg a betanult lengyel dalok hallatán. „Velünk együtt énekeltek, de volt olyan is, hogy kedvesen kijavították az apróbb kiejtési hibákat” – mesélte Krisztina.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro2016. szeptember 22.
Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)2017. január 21.
A „második” Bem tábornok (Kratochvil Károly emlékezete)
Kevésen múlott, hogy Kratochvil Károly altábornagy, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred, majd a Székely Hadosztály parancsnoka, aki tetteiben és jellemében is csak követendő példa lehet, nem vált a méltatlanul elfeledett hősök egyikévé – hangzott el csütörtökön a Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című vándorkiállítás megnyitóján a Székely Nemzeti Múzeumban. A viszonylag gazdag tárgyi emlékekkel is „színesített” tárlat másfél hónapig látható.
A vándorkiállítás, melyet Kratochvil Károly altábornagy halálának hetvenedik évfordulója alkalmából a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hívott életre, egy megemlékezés-sorozat része. A 2016 második felében meghirdetett rendezvény részeként – amint az a megnyitón is elhangzott – egyebek mellett a doberdói fennsíkon egy emléktáblát is felavattak az ott elesett magyar honvédek, illetve a velük szemben álló olasz katonák hősies, becsületes kiállását megtisztelendő.A kiállítás az altábornagy, valamint pár katonájának életútját, pályafutását szövegben és fényképeken ismertető molinókból, az első világháború frontvonalának véres hétköznapjait idéző tárgyi emlékeiből áll össze.
Kratochvil Károly „töretlen és hiteles hazafiúi életpályáját”, tetteinek máig érvényes üzenetét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, valamint Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese idézte fel, és méltatta. Magáról a tárlatról Horváth Csaba ezredes, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet parancsnok-helyettese, illetve Kecse Gabriella, a nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke szólt.
Tamás Sándor úgy vélte, noha a nagy elődök életútjából, cselekedeteiből a most élők is erőt meríthetnek, mégis sokszor nem bánunk jól emlékükkel, és Kratochvil Károlyra ez kifejezetten igaz. Lukács Bence Ákos Kratochvil Károly emberi és parancsnoki nagyságát tükrözendő, az egyik bakájának szavait hívta segítségül, melyek szerint „ha 1919-ben olyan politikusaink lettek volna, mint amilyen katona ő volt, másként alakul a magyar történelem”. Hozzátette: a kiállításmegnyitó jelképes hazatérés az altábornagy számára, aki gyerekkora meghatározó részét Brassóban töltötte, később, a fegyverletételt és a békediktátumot követően ott is raboskodott. Fráter Olivér szerint az eredetileg brünni születésű Kratochvil egy második Bem tábornoka volt Erdélynek és Magyarországnak.
„Mi, katonák mindig jelképeket keresünk, általában olyan vezetőket, tiszteket, akik jobbak voltak az átlagnál, Kratochvil Károlyról elmondható, ő sokkal jobb volt, mint a többiek. A parancsnok mindig kér, követel a beosztottaktól, de a feltételek biztosítása viszont el szokott maradni. Kratochvil Károly volt az a parancsnok, aki ezeket a feltételeket minden körülmények között biztosítani tudta: meghallgatta katonáit, nem bújt ki a feladatok alól, őszinte volt velük, igyekezett gondoskodni róluk, ezáltal olyan légkört tudott teremteni, hogy katonái megbíztak benne” – mutatott rá Dr. Horváth Csaba. Kecse Gabriella az általuk rendelkezésre bocsátott tárlat tárgyi emlékei kapcsán fejtette ki: ezek máig hordozzák egykori tulajdonosaik emlékét, az egyszerű legényekét, akik idegen parancsra, idegen földön vérüket adták egy eszméért.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 5.
Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket.
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről.
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni. A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb.
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539).
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte.
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert.
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket.
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján).
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek.
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek.
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban.
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.
Simó Márton
eloszekelyfold.com2017. február 20.
A 19. század „háromdéje” az udvarhelyi múzeumban
A kalandos sorsú Erdélyi Panoráma bemutatásával emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. A Herendi Porcelánmanufaktúra darabjait az Ópusztaszerről érkező Bem–Petőfi-körkép váltja fel.
Idén vélhetőleg még nem lesz saját kiállítása a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak, viszont számos más tárlatot hoznak el a Haberstumpf-villába, a múzeum nagy sikerű Anna-kiállítása pedig eljut a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba. Az év egyik kiemelkedő tárlata lesz a következő, amely az Erdélyi Panorámát mutatja be – mondta el Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A Herendi-kiállítás helyére kerülő tárlat a kevésbé ismert történelmi körképet, az Erdélyi Panorámát mutatja be, melynek története 1896-ig nyúlik vissza. „Rólunk szól, ezért is jelentős a székelyudvarhelyi és székelyföldi látogatók számára, hiszen az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csatát ábrázolja, amelyet Bem József vezetett” – magyarázta. A panorámaképet Jan Styka lengyel festőművésztől rendelte meg a magyar kormány 1896-ban, az 1848-as forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára készülve. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény témájaként a Bem József vezette nagyszebeni csatát választotta a megrendelő. Mivel a kiegyezés után készült a forradalom egyik dicsőséges jelenetét bemutató festmény, ezért eshetett az orosz–osztrák csatára a választás, hiszen ezzel nem sérthették meg az osztrákokat.
A csatakörkép elkészítése előtt a művész eljött Erdélybe megtekinteni a tájat, majd 1897 tavaszán elkezdte a munkát, és alig néhány hónap alatt be is fejezte. A folyamatban több olyan magyar festőművész is segített neki, akik a Feszty-körképen is dolgoztak, például Vágó Pál és Spányi Béla. Noha a hitelességre törekedtek, a romantikus történelmi festményen olyan szereplők is vannak, akik nem vettek részt a csatában – például a kép egyik főszereplője, Petőfi Sándor sem volt jelen a szebeni összecsapáson.
„Elkészülésükkor, a 19. század végén a panorámaképek olyanok voltak, mint ma a 3D mozik. Kör alakban állították fel, és különböző elemekkel egészítették ki” – magyarázta a festmény korabeli jelentőségét Miklós Zoltán.
A százhúsz éve kiállított óriási festmény sorsa azonban különös fordulatot vett, hiszen az elkészült művet ugyan bemutatták Magyarországon, ám nem tudták kifizetni. A művész ezért 1907-ben feldarabolta a körképet, hogy a darabokat külön eladva szerezze vissza a festménybe fektetett pénzét. Az Erdélyi Panorámából a szakértők ismeretei szerint mára mindössze 36 részlet maradt fenn, amelyből tizennyolcat a festményen is szereplő Bem József tábornok szülővárosában, Tarnówban őriznek. A Tarnówi Körzeti Múzeum ezeket a festményeket, valamint a festmény népszerűsítésére készült olajnyomatokat adta kölcsön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak, onnan hozzák Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
A festmények utaztatása nem lesz egyszerű munka, hiszen csupán a művek biztosítása 450 ezer euróba kerül – magyarázta a múzeumigazgató. A fennmaradt darabok közül a legkisebb 15 ezer euróba, a legnagyobb pedig ötvenezer euróba kerül. A tárlat magyarországi támogatók segítségével érkezik a székely anyavárosba. Miklós Zoltán elmondta, hogy a festmények elhelyezése is kihívás lesz számukra, hiszen néhány darab egészen nagy méretű. A többméteres panorámadarabokat a lengyelországi múzeum restaurátorainak irányításával fogják elhelyezni – még a világítást is le kell szerelni, hogy beférjenek a terembe.
Miklós Zoltán szerint a múzeum új otthona ugyan a réginél sokkal jobb teret biztosít a tárlatoknak, mégsem szeretnék utánozni más múzeumok brand jellegű kiállításait. Mint fogalmazott, minden múzeumnak a saját útját kell járnia, így a Haáz Rezső Múzeum is keresi a maga útját.
A vidéki gyerekeket is elhoznák a múzeumba
A tárlatot március 15-én nyitják meg, ám nemcsak az Erdélyi Panoráma darabjait állítják ki, hanem 1848–49-es tematikájú tárgyakat is, amelyeket a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kapnak kölcsön. A tárlat három hónapig lesz látogatható, mely időre számos programot is terveznek, főként gyerekeknek. Lesznek vetélkedők, és szeretnék, ha minél több vidéki iskolából érkeznének csoportok – mondta az igazgató.
Veres Réka
Székelyhon.ro2017. március 10.
Koszorúmegváltás a kommandói iskoláért
Egy héten át ünneplik Kolozsváron az 1848–49-es forradalom kitörésének 169. évfordulóját. Civil szervezetek, intézmények és a történelmi magyar egyházak közös munkájának köszönhetően, az idei rendezvénysorozat választékos programot kínál valamennyi korosztálynak.
A hagyományos március 15-i megemlékezést az RMDSZ kolozsvári szervezete rendezi. Az esemény szerdán 12 órától zászlós ünnepi felvonulással kezdődik a Protestáns Teológiai Intézettől. A felvonulást 13 órakor ökumenikus istentisztelet követi a Szent Mihály római katolikus templomban, majd 14 órától az egykori Biasini-szálló előtti díszünnepség és koszorúzás, illetve 17 órától a szamosfalvi emlékmű koszorúzása zárja a rendezvényt. A szervezők szerint az idei felvonulás több szempontból is eltér el a megszokottól: változik a felvonulás útvonala és bővül a koszorúzási helyszínek listája.
–A Főtér felújítási munkálatai miatt a díszmenet a tér keleti oldalán, a Státus-paloták előtt vonul majd el, illetve ebben az évben Bem József Deák Ferenc utcai emléktáblájánál is koszorút helyezünk el – tájékoztatott Czirmay Zoltán, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnöke. Az előzetes megbeszéléseken a civil szervezetek, a történelmi magyar egyházak és intézmények képviselői abban is megegyeztek, hogy az idei évben a Biasini-szálló előtti koszorúzáson az eddiginél kisebb számban helyeznek el közös koszorúkat az emléktáblánál a kolozsvári magyarok nevében. – Azon szervezetek és személyek számára, akik az előző években ezzel a szándékkal éltek, lehetőség nyílik a koszorúmegváltásra. Az adományokat a kommandói iskola felépítésére szánjuk. Koszorúmegváltási szándékot bankszámla kivonat csatolásával lehet jelezni a [email protected] e-mail-címen, vagy a helyszínen (Biasini-szálló) elhelyezett adománygyűjtő doboz mellett az önkénteseinknél – egészítette ki az ügyvezető elnök.
A kolozsvári ünnepi eseményekről készült műsorfüzet az alábbi linken érhető el: https://issuu.com/rmdszkolozsmegye/docs/marc15_musor22
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 14.
Megemlékezések március 15-én
A szatmári megyeközpontban a hagyományokhoz hűen idén is a Villanyóránál, az Ormos-háznál veszi kezdetét az ünnepség jövő szerdán 16.30-kor. Megkoszorúzzák Petőfi Sándor emléktábláját, majd a diószegi huszárok vezetésével a résztvevők elindulnak az István tér irányába. A Petőfi szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Király Lajos szatmári református esperes, szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei. Az esemény a felújított Északi Színházban zárul ünnepi műsorral 19 órai kezdettel, melynek keretében előadást tart Dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója, kiosztják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait és fellépnek a Harag György Társulat művészei.
Nagykárolyban március 15-én 16 órakor lesz megemlékezés és koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Tasnádon 17 órától a moziteremben tartanak megemlékezést. Sárközújlakon 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Iskolában emlékeznek a forradalom és szabadságharc kitörésére.
Több vidéki településen is 11 órától tartanak március 15-i ünnepséget. Szamosdobon, Szilágypérban, Szoporon, Börvelyben a református templomban ünneplik a forradalom hőseit. Érendréd községben az Irinyi templomban, Érkávson a helyi templomban, Hadadon a kultúrotthonban lesz megemlékezés. Szatmárpálfalván a református templomnál fognak koszorúzni, Kolcs községben Szamoskrassón tartanak istentiszteletet és megkoszorúzzák Bem József szobrát, majd este 19.00 órától Kiskolcson ünnepi istentisztelet és kopjafa-koszorúzás lesz.. Peleskén a római katolikus templom kertjében lesz megemlékezés.
Lázáriban 12 órától emlékeznek a Petőfi-emlékműnél, Kaplonyban 13 órától a kultúrotthonban lesz ünnepi műsor. Bogdándon szintén 13 órától lesz megemlékezés a művelődési házban. Kökényesden 15 órától, Mikolában 16 órától lesz ünnepi előadás a helyi kultúrotthonban.
Más településeken a nemzeti ünnep alkalmából március 19-én tartanak ünnepi programot.
szatmar.ro2017. március 14.
Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)2017. március 15.
Torockó 1848-as hőse, Zsakó István „A haza nem címet, de embert kér”
Ki volt Zsakó István, akiről mintázta Jókai Mór regényének fő- hősét, Manassét az Egy az Isten című művében, és akit Borbély István történelmi írásában „Vasember”-nek nevezett (Torockó története 1848–49-ben), a torockói emberek pedig Torockó megmentőjeként emlegetik? Hogyan, miként válik egy ember hőssé? Valóban hős volt-e? Ennek a titkát kerestem a róla megjelent dokumentumokban, visszaemlékezésekben. Az értelmező szótár szerint: hős (…) az a férfi vagy nő, aki egy népcsoport, kultúra rendkívüli önfeláldozó, végrehajtó neves személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagnál lényegesen kiválóbb ké- pességei által alkalmassá válik, hogy különleges tetteket vigyen végbe, (…) nemes eszmények hordozója, embereket menthet meg a biztos halálból, legtöbbször élete kockáztatásával. ’Sakó István – ahogy az akkor még szokásos írásmóddal írta a nevét – „rátarti” ember volt: egész életében népviseletben járt, nem barátkozott bárkivel, nagyon vigyázott a saját, de a közösség pénzére is, mint városbíró vagy egyházgondnok. A kincsesládát hárman három kulccsal nyitották és még tizenheten voltak jelen. Jó barátságban volt a szintén torockói (torockószentgyörgyi) születésű Brassai Sámuellel. Így emlékeznek reájuk: mikor összeölelkeztek a torockói „piacon”, ősz hajukat egy magasságban borzolta a szél. Mindketten magas növésűek voltak. Zsakó István 1809-ben született jómódú bányász családban. Iskoláit Torockón és Tordán eminensként végezte. Hazatérve betanult a bányász gazdák nehéz életébe apja bányájában. Fiatalon megnősült, négy gyerekéből egy leány, Judit, és egy fiú, István maradt életben, aki törvényszéki bíró lett. Torockón a település földrajzi fekvése (a mócvidék közvetlen közelsége), gazdasági helyzete, etnikai elszigeteltsége miatt a történelmi esemé- nyek (a forradalom majd szabadságharc, végül a polgárhá- ború) sajátosan, másképpen játszódtak le, mint Erdély többi részén. Három megye határán és a különböző érdekcsoportok találkozási pontján feküdt. Még a két szomszédos unitárius falu is egymásra utalva ugyan, de más gazdasági érdekek mentén mozgott. (Torockó gazdag bányászváros, Torockószentgyörgy évszázados jobbágyfalu volt, a szentgyörgyi vár urainak jobbágyai lakták.) Zsakó István a város megválasztott bírája és nemzet- őr parancsnoka a nehéz időkben is minden levelet megőrzött a híres leveles ládájában. Ezekből tudunk idézni Mikó Imre könyvéből (Akik előttem jártak). Br. Kemény Farkas tordai megyei parancsnok levele: „Örömmel fogadlak hát én úgymond titeket zászlóm alá (…) (Ehhez) hütletétel szükséges, mely annyit teszen, hogy parancsolatomnak engedelmeskedni fogtok.” Ezt üzente a szentgyörgyieknek is, hogy nehogy átálljanak az ellenséghez, mert „jaj nekik.” Közben már megkapták a felszólítást a környék román irreguláris csapatának vezetőjétől is (magyarul írta): „Felszólítom tehát önöket, hogyha a békének barátai és békekedvelők, a kezekben levő fegyvereket minden hozzátartozó municióval rakják le, a béke jelét (fehér zászlót) azonnal tüzzék ki, és fehér szalagot viseljenek, … ellenkező esetben faluikot felgyújtatom, az ellenállókat keményen megbüntetem és még egyéb károktól is tarthatnak.” Így folytak a fenyegető levélváltások, később egyre több követeléssel: 300, majd 500, 800 kenyér leszállítása 160 és egyre több vágómarhával együtt. Avram Iancu leveléből tudjuk, hogy „a mócvidéken nagy az éhinség, mert a – 24 fokos hideg miatt befagytak a folyóvizek, még a pincék is, nem működnek a malmok.” Érkeztek a borzalmasabbnál borzalmasabb hírek: Jára, Hegyalja elpusztítva, a magyar lakosság legyilkolva. Torockót is elfogta a rettegés. Menekülni készültek egyesek, amikor is Zsakó végigjárta a falut és megállította az embereket határozott kiállással: „Hová menekülnétek?” Megszervezte, hogy az alkalmas bányákat felszereljék élelmiszerrel és az asszonyokat, gyerekeket odarejthessék. Prodán Probu (Simion Probu Prodan, ortodox pópa) is levelezett Zsakóval, az ő martalóc serege Enyed mellett táborozott. Levelében arról írt, hogy milyen jó volna, ha a magyarok a balázsfalvi „csődületükön” részt vettek volna, és ha megértenék, hogy ők mit akarnak, mit szeretnének. Zsakónak sikerült a Torockón átvonuló, támadóan viselkedő osztrák parancsnokkal is úgy tárgyalnia, hogy annak kézfogás lett a vége. Az 1849. január 8-án Nagyenyedet ért, Axente Sever (Ioan Axente) vezette szörnyű pusztítás, bestiá- lis öldöklés elől az ártatlan lakosság egy része Torockóra menekült. Bem tábornok dicsőséges csatái meghozták a reményt, Torockó fiatal bányászai is lelkesen felcserélték a csákányt a fegyverre. Az orosz seregek betörésének hírére újra éledt a mócvidék, Enyedet újra felégették, és a bistrai pap vezetésével Torockószentgyörgyöt is. Zsakó István küldöttséggel indult elé- bük, de társai lemaradtak, ő vállalta egyedül a tárgyalást. Bátorsága, diplomáciai tehetsége még az ellenségben is tiszteletet ébresztett. A tárgyalásról kijövet már kézfogással búcsúztak. Torockó megmenekült! Ezt követően még a portyázó, rabolni vágyó kisebb csoportokat a Székelykő-oldali „furfanggal”, a megjátszott csatazajjal sikerült elriasztani. Zsakó István igazi hős volt, annak minden jellemvonásával rendelkezett. Istenbe vetett erős hite, ebből adódó bátorsága rendíthetetlen volt, ez adott neki erőt a vállalt nehéz, felelősségteljes feladatok véghezviteléhez. Nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a két együtt élő népcsoportot komoly gazdasági érdekek kapcsolják össze. A román szomszéd parasztgazda állította elő a kohókba szükséges szenet, mert enélkül nincs „vaskenyér.” A torockói vaseszközökre pedig a Mócvidéknek is égető szüksége volt, érthető tehát az egymásra utaltság és a békesség a két nép között.
Bakó Irén
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 15.
KOLOZSVÁRI KRONOLÓGIA 1848. március 21-én a kolozsvári százfős városi tanács ülésével, továbbá a reformokat, valamint az uniót követelő, a Főkormányszékhez intézett feliratának megfogalmazásával, utcai tüntetésekkel kezdetét vette az erdélyi forradalom. 1848. május 29. és július 8. között tartják az utolsó erdélyi országgyűlést kolozsvári székhellyel; ezen a várost Grois Gusztáv főbíró és Gyergyai Ferenc jegyző képviseli;
május 30-án a Redut nagytermében egyhangúan kimondják az uniót Magyarországgal; az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó július 4-én szentesíti.
1848. július 2-ára összehívott „népképviseleti országgyűlés”-re Kolozsvár Méhes Sámuel tanárszerkesztőt és gróf Széchenyi István közlekedésügyi minisztert választja követéül.
1848. június 19-től 1849. január 2-ig báró Vay Miklós az erdélyi királyi biztos.
1848. július 7-én újabb követválasztást tartanak, mert Széchenyi nem fogadta el a tisztséget: Gyergyai Ferencet választják meg.
1848. augusztus 16-án Szász Károly javaslatára az unióbizottság kimondja, hogy a Kolozsvári Akadémiai Líceumot egyetemmé kell kiegészíteni és a pesti egyetem mintájára megszervezni. 1848. november 14-től december 22-ig gróf Mikó Imre az Erdélyi Főkormányszék elnöke. 1848. november 17-én Grois Gusztáv főbíró javaslatára feladják a várost, másnap bevonulnak Kolozsvárra az August Wardener tábornok és Karl Urban alezredes vezette császári csapatok. 1848. december 25-én Bem tábornok felszabadítja Kolozsvárt.
1848–1849-ben több, hosszabb-rövidebb életű politikai lap jelenik meg a városban: Jelen, Ellenőr, Honvéd, Szabadság.
1849. január 2-án báró Kemény Ferenc elnök – az unióra való tekintettel – felfüggeszti a Főkormányszék működését.
1849. május 11-én a Fellegvárban kivégzik a rögtönítélő bíróság által halálra ítélt, szász nemzeti érdekekért küzdő Stephan Ludwig Roth evangélikus tanárt.
1849. július 17. és 23. között Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac havasalföldi román író-politikusok a Biasini szálló vendégei.
1849. július 11-től 1851. április 18-án bekövetkezett haláláig Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagy Erdély katonai és polgári kormányzója.
1849. augusztus 14–15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva azt az orosz és osztrák csapatoknak.
1849. szeptember 24-én Erdélyt hat katonai vidékre osztják, Kolozsvár-vidékhez (székhelye Kolozsvár) tartozik Kraszna, Közép-Szolnok, Aranyosszék, Torda-Doboka, Kővár-vidék, Belső-Szolnok egy része.
1849. október 18-án Kolozsvár Szamosfalva felőli határában kivégeznek két magyar honvédtisztet: Tamás András alezredest és Sándor László őrnagyot.
1849 novemberétől 1852 júniusáig jelenik meg a forradalom vérbefojtása utáni első hírlap, a Makoldi Sámuel szerkesztette Kolozsvári Lap.
(Forrás: Gaal György – Kolozsvár a századok sodrában: várostörténeti kronológia)
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 16.
Lengyel–magyar barátság az udvarhelyi múzeumban
A lengyel–magyar barátság jegyében és eredményeképpen nyitották meg március 15-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban a Bem–Petőfi-körképként is ismert Erdélyi panoráma kiállítást. A kalandos sorsú festmények első alkalommal érkeztek Székelyföldre Ópusztaszerről.
Több mint másfél évszázad távlatából is jár nekünk a szabadság, amiről az 1848–49-es forradalmárok álmodtak, ezért cselekednünk kell. Tesszük a dolgunkat, kapcsolatokat építünk partnereket keresve magunk mellé, és kulturális horizontokat nyitunk meg kis közösségünk számára – mondta Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a szerda délutáni kiállításmegnyitón. Az Erdélyi panoráma tárlat előkészítésében és kivitelezésében nagy szerepe volt a lengyelországi Tarnówi Regionális Múzeumnak, ahonnan a fennmaradt festményrészletek érkeztek, de emellett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak is, hiszen közvetítésükkel érkezett el a tárlat Székelyudvarhelyre, sőt saját kiállításukat rövidítették meg egy hónappal, hogy a nemzeti ünnep alkalmából nyithassák meg a Haáz Rezső Múzeumban – ismertette a múzeumigazgató.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere ünnepi köszöntőjében külön megköszönte a lengyelországi múzeumnak, hogy Bem József szülővárosából Székelyudvarhelyre hozhatták a nagyszebeni csatát bemutató festményrészleteket. A magyar–lengyel barátság fontosságát hangsúlyozta beszédében Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe. Mint elmondta, a két nemzet közötti kapcsolatot sorsfordító történelmi események és az együtt megvívott harcok sorozata kovácsolta igazi barátsággá. Szerinte ezt Bem József lengyel tábornok és Petőfi Sándor barátsága is bizonyítja. Az ünnepség kapcsán említette Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu 168 évvel ezelőtt kötött kompromisszumát, amely lehetővé tett egy – végül meg nem valósult – megegyezést a románok nyelvhasználati jogairól, teljes vallási és oktatási autonómiájáról.
A forradalom és szabadságharc nemcsak a magyaroknak, hanem Európának is fontos volt, hiszen fontos a szabadság – mondta Andrzej Kalinowski konzul Lengyelország bukaresti nagykövetségének képviseletében. A tárlat kapcsán kiemelte a lengyel és magyar nemzet közötti barátságot, melynek fontos összekötő eleme a panoráma egyik főszereplője, Bem József. Gondolkodásra buzdította a nézőket, illetve arra, hogy a legfiatalabbaknak is beszéljenek a két nemzet barátságáról, hogy az a jövőben is megmaradjon. Andrzej Szpunar, a Tarnówi Regionális Múzeum igazgatója ismertette a százhúsz éve festett panoráma múltját, illetve a megmaradt darabok összegyűjtésének kalandjaiba is beavatta az érdeklődőket: egy festményt San Franciscóból vásároltak vissza, a másikat egy betelefonálótól kapták. Minden évben újabb darabot sikerül megvenniük a lengyel kormány támogatásával, nemsokára újabbat vásárolnak meg. Az igazgató egy lengyelül írt könyvet is adományozott a Haáz Rezső Múzeumnak, amely elmondása szerint azért fontos, mert teljes névlistát tartalmaz azokról – köztük magyarokról is –, akik az első világháborúban életüket vesztették a lengyel fronton, és akiket a tarnówi régióban temettek el
Veres Réka
Székelyhon.ro2017. március 16.
A szabadságharc nem ért véget
Méltóságteljesen ünnepelt az erdélyi és partiumi magyarság tegnap, a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Kolozsváron a csendőrség Erdély-zászló miatt bírságolt, Emil Boc polgármester pedig nem vett részt az ünnepségen.
Kolozsváron több százan vettek részt szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére szervezett rendezvénysorozaton, a korábbi években rendszeresen jelen lévő Emil Boc polgármester azonban ezúttal távol maradt. Nem tudni, hogy az elöljáró a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj mozgalom hétfői felszólítása miatt mondta-e le a részvételt.
A civilek ugyanis nyílt levélben arra kérték az elöljárót, hogy ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen, amennyiben meg akarja fellebbezni a kétnyelvű táblák kihelyezéséről szóló ítéletet, az viszont sokatmondó, a polgármesteri hivatal részéről még csak nem is koszorúztak a hagyományos ünnepi helyszínnek számító Biasini-szállónál. Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke viszont jelen volt és koszorúzott is az általa vezetett intézmény nevében.
Ismét zavart az Erdély-zászló
Az ünnepség egyébként a hagyományos menetrend szerint felvonulással kezdődött a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomig. A 13 órakor kezdődő ökumenikus istentisztelet előtt megkoszorúzták a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját is, majd az istentisztelet követően a Biasini szálloda előtti koszorúzási ünnepségre vonult a tömeg. A felvonulás közben egyébként a csendőrség – akárcsak a tavaly – kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári elnökét és egy másik kolozsvári polgárt a tömegből –, utóbbit azonban, mivel feltekerte a zászlót, elengedték.
A csendőrség véleménye szerint törvénytelenséget követtek el, amikor Erdély zászlajával vonultak fel. Az államhatalmi szerv a szervezőkre – az RMDSZ kolozsvári szervezetére – hivatkozva kezdett intézkedni, utóbbiak pedig a csendőrségre hivatkoznak – derült ki az EMNP közleményéből. Fancsali Ernő elmondta: valószínűsíti, hogy a csendőrség bírságot szab ki, az ügyet azonban – jogorvoslat reményében – bíróságra viszi. Később az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-bejegyzésben közölte: 500 lejre büntették, mert „nem vonta be” az Erdély-zászlót.
Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nem hagyta szó nélkül az incidenst, és az ünnepi felszólalása alkalmával, a Biasini Szálló előtt leszögezte: semmilyen törvénytelenséget nem lát az Erdély-zászlóban, hiszen annak szimbólumai megtalálhatóak Románia címerében is. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében utalt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében tapasztalt visszásságokra, és felelősségvállalásra biztatta a közösséget. „Mernünk kell világosan és bátran arról beszélni, ami körülöttünk zajlik. Arról, hogy nem működik a jogállam, hogy túl sok a rossz a törvény, és azt a kevés jót sem tartják be. Arról, hogy az állam lehallgat ahelyett, hogy meghallgatna” – fejtette ki Porcsalmi Bálint.
„Az erő a fiatalok kezében van"
Több ezren gyűltek össze szerdán délben Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren, ahol hármas kopjafa őrzi a helybéli forradalmi hősök emlékét, ezúttal pedig magyar, román, német zászló, az EU és Székelyudvarhely lobogója, valamint rengeteg kokárda emelte az ünnep fényét. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya adott ünnepi jelentést a város polgármesterének, Gáfi Árpádnak, majd a jelenlévők elénekelték a magyar és a székely himnuszt. „Ünnepeljük a nemzet születésnapját, a magyarok szabadságvágyát, azt, hogy a függetlenség sorsunk saját kezébe vételének vágya, azóta is ott van minden magyar szívében, és ezt tudja az egész világ rólunk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszédében.
Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: nemcsak Pesten és Budán, hanem Székelyudvarhelyen is csatlakoztak a forradalmi követelésekhez. Soltész egyébként Holló Lászlóval, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnökével szerdán 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést írt alá, melyből környékbeli tanintézeteket finanszíroznak.
Marosvásárhelyen több helyszínen is megemlékeztek az 1848–49-es szabadságharc kitöréséről, a jó időnek köszönhetően pedig Postaréten, a vértanúk emlékművénél szervezett ünnepségen különösen nagy tömeg gyűlt össze, becslések szerint akár háromezren is lehettek a helyszínen.
Péter Ferenc megyei tanácselnök, az RMDSZ Maros megyei elnöke úgy fogalmazott: „a mostani ünneplés próbatétele annak, hogy ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak”. A szónoklatokat követően verssel, énekkel köszöntötték a tavaszi ünnepet, majd koszorúkat helyeztek el az emlékmű körül, és a Rügyesző nevű furulyazenekar kisgyerekeinek megható előadására is sor került.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete által a Petőfi-szobornál szervezett március 15-ei ünnepi megemlékezést a fiatalos lendület jellemezte. Ferencz Katalin, a Sapientia hallgatói önkormányzatának elnöke arról beszélt: a „szabadságharc képviselői értünk, az utódaikért is harcoltak, az elvek pedig azóta se sokat változtak: az erő a fiatalok kezében van”.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kedden tartott gálaestet a Maros Művészegyüttes előadótermében, ahol Biró Zsolt pártelnök, parlamenti képviselő arról beszélt: „ma Marosvásárhelyen nem érezhetjük magunkat szabadoknak, miközben huszonhét év után sem ismerjük a fekete március eseményeinek kiprovokálóit”.
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felavatták szerdán Berde Mózsa 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő egészalakos szobrát, amelyet a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István alkotott.
A megemlékezésen felszólaló Antal Árpád polgármester úgy fogalmazott: „Székelyföldet nem ajándékba kaptuk, nem szerencsejátékon nyertük, nem azért vagyunk itt, mert ezért 20 százalékos fizetéspótlékot kapunk, mint a román belügy alkalmazottai. Székelyföld a miénk, a legjobb helyen a székelyek kezében van”.
A nagyváradi magyarság először ünnepelhetett március 15. alkalmából a város megújult főterén. A partiumi városban tartott megemlékezés keretében, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rendezvényén néptáncos toborzóra hívták a helyi magyarságot.
Krónika (Kolozsvár)2017. március 16.
Szabadságharcaink egykor és ma: minden nap küzdenünk kell
Szabad lesz a magyar ember, ha nem fél, ha tisztelik és védik jogait
A hagyományos forgatókönyv alapján zászlós ünnepi felvonulással kezdődött tegnap a kolozsvári ’48-as megemlékezés, és a hagyományok „jegyében” ezúttal sem maradt el a zászlós incidens: a csendőrség Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a felvonulók közül, kettejüket – így Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezetének elnökét – 500 lejes bírsággal is sújtotta. Az ünnepség ezt követően ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Szent Mihály-templomban, majd az ünneplő tömeg az egykori Biasini szálló elé vonult. A felszólalók kiemelték: az lenne a normális, ha idővel nem csupán a zsarnokság elleni harcra emlékeznénk, hanem tényleg a szabadságot ünnepelnénk, azt a szabadságot, amelyért most még nap mint nap meg kell küzdenünk. Ehhez kapcsolódóan az RMDSZ honlapján tette közzé tegnap a márciusi 12 pont „mintájára” az erdélyi magyarság 12 legfontosabb időszerű követelésének listáját. Emil Boc polgármester hosszú évek óta először nem vett részt az ünnepségen, vélhetően a helységnévtábla-ügy miatt.
„Ma kéz kezet fog emberek,
ma másra nincs idő” – zengett a dal a tegnap délben március 15-ei felvonuláson, amelyet hagyományosan a Protestáns Teológiai Intézet népviseletbe öltözött fiataljai vezettek. A ragyogó napsütést visszatükröző gyöngyök, a mellekre tűzött kokárdák, az ajkakról felcsendülő 1848-as dalok mind fokozták a magyarságukat büszkén megélő felvonulók ünnepi hangulatát. Az idei felvonulás több pontban is eltért az eddig megszokottól: változott az útvonala a Főtéren zajló munkálatok miatt, és a Deák Ferenc utcai Bem József-emléktábla megkoszorúzása sem képezte eddig a márciusi ünnepségek programpontját. A papírcsákós és -huszáros nemzeti ünnep apró zászlóit lobogtató kisiskolásainak sorfala sem maradhatott el, ahogyan a márciusi ifjak előtti tisztelgés sem felnőtt társaik részéről.
Tisztelve, megbecsülve, itthon
A Szent Mihály-templomban megtartott ökumentikus istentisztelet után az ünneplő sereg a Petőfi/Avram Iancu utcai műemlék épület, a korabeli Biasini szálló elé vonult, ahol a díszünnepség felszólalásokkal, koszorúzással folytatódott – utóbbiból az idén keveset láthattunk, hiszen az RMDSZ felhívását megszívlelve koszorúvásárlás helyett sokan inkább a leégett kommandói iskola újjáépítésére adakoztak.
A közel ezer fő előtt elsőként Porcsalmi Bálint, az RMDSZ nemrég megválasztott új ügyvezető elnöke szólalt fel.
– A mi, mostani szabadságharcunknak őszinte tükörbe nézéssel kell kezdődnie. És egyenes beszéddel. Mernünk kell világosan és bátran arról beszélni, ami körülöttünk zajlik. Arról, hogy nem működik a jogállam, hogy túl sok a rossz törvény, és azt a kevés jót sem tartják be. Arról, hogy az állam lehallgat, ahelyett, hogy meghallgatna. Arról, hogy emberek félnek dönteni, és rettegnek erről beszélni. Arról, hogy ma a zsarnok újra itt jár közöttünk – mosolygós, nem büdös a lehelete, tanult és több nyelven beszél – de attól még zsarnok. A mai szabadságharcunkban nem világosak a frontvonalak, nem mindig ismerjük fel az ellenséget, és az eszközeink sem mindig adottak a harchoz – de tévedés ne essék: ez szabadságharc. És a miénk” – hangsúlyozta Porcsalmi.
– Zsarnokság van ott, ahol a szülőket kihallgatják, a diákoknak megtiltják, hogy iskolába iratkozzanak, ahol a tanárok félnek, ahol a közösségi vezetőket félreállítják, ahol megtiltják a nemzeti szimbólumaink és anyanyelvünk használatát. De zsarnokság lakozik ott is, ahol a férfi veri a nőt, ahol nem fogadják el a másként gondolkodót. Ezek ellen nem elég csupán ilyen alkalmakkor felszólalni. A zsarnokság ellen minden nap küzdenünk kell, mindannyiunknak. Csak úgy lesz szabadság. És úgy lesz szabad a gyermek, ha anyanyelvén tanulhat, és ott, ahol akar. Szabad lesz a fiatal pár, ha szabadon szerethet, és szabad lesz a család, ha szabadon dönthet. És szabad lesz a magyar ember, ha nem fél, ha tisztelik és védik jogait. Akkor leszünk szabadok, mikor nem törődünk bele abba: hogy nekünk nem szabad, és nekünk nem lehet – folytatta beszédét az ügyvezető elnök. Mint mondta, az volna a normális, ha idővel nem csupán a zsarnokság elleni harcra emlékeznénk, hanem a szabadságot ünnepelnénk, és az is rendjén való volna, hogy nemzeti ünnepünket itthon, Romániában is elismerjék és tiszteljék. Emlékeztetett: ma reggel az RMDSZ azt kezdeményezte a parlamentben benyújtott törvénytervezetében, hogy március 15. legyen hivatalosan is a magyar közösség ünnepe országunkban.
– Jól tudjuk, hogy ettől még közösségünk legnagyobb gondjai nem oldódnak meg egy csapásra, de sokat segíthet abban, hogy mi, magyarok, saját hazánkban jobban érezzük magunkat – tisztelve, megbecsülve, itthon – összegzett Porcsalmi.
Nem egymás ellen, hanem egymás mellett kell harcolni
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő Széchenyi-idézettel kezdte ünnepi beszédét: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, munkálkodhass a jövőn”, majd kijelentette, örömmel tölti el, hogy ilyen sok, különböző zászlót lát a tömegben, magyar-, székely-, román- és Erdély-zászlókat is, majd hozzátette: nem érti, miért volt problémája a román hatóságnak az Erdély-zászlóval.
– Nem értem miért, kinek lenne sértő, hisz az Erdély-zászló szimbólumai megtalálhatóak Románia címerében. Magyarázatot szeretnék kérni, miért kell minden évben valami mondvacsinált dologra hivatkozva azt sugallni: itt nincs minden rendben.
Ebben az országban ki kell állnunk az érdekeinkért – folytatta –, amikor Klaus Johannis Strassbourgban ki meri jelenti, hogy Romániában jó a viszony a kisebbségek és a románok között, jó a kisebbségi élet – hisz ő németként, szászként ennek az országnak az elnöke lehet. Csoma szerint ez egy felületes és felelőtlen kijelentés volt, amely szőnyeg alá söpri a valódi problémákat. Ám kiemelte, úgy érzi, mindennek ellenére van remény, felemlegetve az Egyesült Államokban megjelent jelentést, amelyben taglalják, milyen diszkrimináció éri a magyar közösséget Romániában.
– Nem szabad elfelednünk, hogy Kolozsvár sem késlekedett az európai forradalmi eszmék valóra váltásával. Március 20-án a kolozsvári szabadelvű politikusok nyilatkozatot fogadtak el, amelyben egyebek mellett sürgették az erdélyi országgyűlés mielőbbi összehívását, hogy törvénybe iktassák a közteherviselést, a törvény előtti egyenlőséget, az úrbéri viszonyok végleges megszüntetését, valamint a székelység sérelmeinek orvoslását, továbbá, hogy egyesítsenek minden erőt, pártszínezet nélkül, hogy „a testvérhon példájára” Erdélyben is fennmaradjon a csend és rend, mert csak így remélhető a békés átalakulás, amely „mindnyájunknak szívén fekszik” – elevenítette fel a kolozsvári ’48-as történéseket Egyed Ákos és Kőváry László írásai alapján. Beszéde végén Csoma Botond kiemelte, a magyarországi negyvennyolcas hősökön kívül az erdélyi szabadságharcosokat is szívünkbe zártuk, és helyük van a történelem legszebb lapjain.
Enyedi Tamás RMDSZ-es megyei tanácsos az ifjúság üzenetét tolmácsolta: – Hiszünk olyan országban, ahol a törvények mindenkire érvényesek, nem lehet kérdéses az anyanyelv használatához való jogunk. Hiszünk abban, hogy a jelen fontos részei vagyunk. Nem egymás ellen, hanem egymás mellett kell harcolni. A fegyvert nem, de a hangunkat felemeljük. Hiszünk szavunk és tetteink erejében. Hiszünk abban, hogy a béke nem csak egyéni, hanem közösségi boldogulásunk feltétele, az egyenlőség nem üres jelszó, hanem megélt valóság – tolmácsolta a magyar ifjúsági szervezetek üzenetét Enyedi Tamás RMDSZ-es megyei tanácsos.
Az ünnepségen közreműködött Elena Ivanca, Farkas Loránd és Marosán Csaba színművész; Gheorghe Vuşcan prefektus Sorin Grindeanu kormányfő, Mile Lajos kolozsvári főkonzul pedig Orbán Viktor miniszterelnök határon túli magyarokhoz szóló üzenetét tolmácsolta.
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 19.
Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni
A Kolozsváron lezajlott nemzeti ünnep néhány momentuma a tavalyihoz hasonlóan botrányosra sikerült és úgy tűnik, az ügy még messze nincs lezárva, ezért a tényeket kronológiai sorrendben összeszedtem – írja Facebook-bejegyzésében Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei elnöke.
Múlt:
Az ünnepségsorozatot néhány évvel ezelőtt nem egyedül az RMDSZ szervezte. 2005-ös plakát.
A Protestáns Teológiától induló felvonulás korábban spontán módon zajlott, majd 2006-tól az ifjúsági egyesületek szervezett formában bonyolították. A zászlós, énekes felvonulás többnyire nem a járdán, hanem a fél úttest lezárásával történt.
2010: Kilenc ifjúsági szervezet összefogásával kétnapos rendezvénysorozatra került sor.
2013: A továbbiakban is az ifjúsági szervezetek hirdették meg a rendezvénysorozatot, ahol a székely zászló, és a HVIM zászlaja is ott volt.
2014: Az ünnepség a Petőfi szobornál kezdődött.
Több féle zászlót lobogtattak a résztvevők, szervezeti zászlók mellett a székely zászló és az Erdély-zászló is jelen volt. A HVIM-eseket igazoltatták.
2015: Az RMDSZ szervezte az ünnepséget. A szervezők kérésére betiltották a HVIM-zászlót és az árpád-sávos zászlót.
2016: Az ünnepséget az RMDSZ szervezte, a rendőrök az Erdély-zászlós fiatalokat kapcsolták le a felvonulók közül. (Erdon, Krónika)
Idén:
2017. március elején felvettem a kapcsolatot Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ elnökkel, hogy egyeztessünk az idei rendezvénysorozatról. Ő átirányított Antal Gézához, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnökéhez, akinek a következőt írtam:
„Szia, Csoma Botond mondta, keresselek meg a márc. 15-i rendezvény kapcsán. Egyrészt a Biasini előtti felszólalás és koszorúzás kapcsán kéne, ahol a megyei és a kolozsvári Néppárt nevében egy felszólaló és az EMNT nevében még egy felszólaló lenne, ha lehetséges. Másrészt, ha lesz egyeztetés a zászlók kapcsán a hatóságokkal, akkor az Erdély-zászlót is be kéne foglalni.”
Antal Géza két napos késéssel átirányított Czirmay Zoltánhoz, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökéhez. Vele már Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke vette fel a kapcsolatot.
Közben az RMDSZ az egyházakkal és az civil szervezetekkel tartott egy egyeztető megbeszélést, amelyre a Néppárt képviselőit nem hívták meg.
Március 15.:
Reggel 10-kor a Hajnal negyedi Petőfi szobornál kezdődött az ünnepség, amelyet a Szent Kamill Öregotthon vezetője, Tokay Rozália szervezett. Erdély-zászló, székely-zászló és HVIM-zászló is megfért.
A Hajnal negyedből Fancsali Ernővel együtt négyen kibontott Erdély-zászlóval gyalogoltak le a Teológiához. Habár volt csendőri kíséret, semmilyen intézkedésre, számon kérésre nem került sor.
A Teológiánál Czirmay Zoltán a szervezők nevében felszólította az Erdély-zászlós fiatalokat, hogy a csendőrség által alkotmányellenesnek nevezett zászlót ne használják, illetve csak saját felelősségre bontsák ki.
A menetben a János Zsigmond Unitárius Kollégiumig láthatóak voltak a kibontott Erdély-zászlók.
A felvonulás alatt a János Zsigmond Unitárius Kollégium mellett a csendőrök kiszorították Fancsali Ernőt, Vincze Zoltánt és társaikat a menetből, feltartóztatva, igazoltatva és megbüntetve őket.
Boros Istvánnal valamivel előbbre voltunk a menetben, minket is megszólított a csendőrség, megkért álljunk ki „az emberek közül, mert beszélni akar velünk”. Mondtam, hogy ünnepelni jöttem, nem beszélgetni. Utána nyomatékosította, hogy álljak ki a menetből, mert beszélni akar velem. Azt válaszoltam, hogyha beszélni akar, akkor jöjjön velem, amit meg is tett, majd felszólított, hogy tekerjem fel a zászlókat. Mivel az egyik kezemben magyar zászló, a másikban Erdély-zászló volt, visszakérdeztem, hogy melyikre gondol, azt válaszolta, hogy mindkettőre. Erre határozottan felé fordultam, megkérdeztem, hogy tényleg arra szólít fel, hogy nemzeti ünnepünkön a magyar zászlót tekerjem fel? A csendőr zavarba jött és elment.
A Főtér sarkán a Szentegyház utca mellett megint mellém jött egy fiatal szervező, aki megkért, tekerjem fel az Erdély-zászlót, amennyiben ezt nem teszem meg kénytelen lesz szólni a csendőröknek. Mondtam neki, hogy amennyiben szervezőként szól a csendőröknek, akkor a felelősség az övék, hagyja, hogy a csendőr jöjjön magától, mert akkor a csendőrséget fogja terhelni a felelősség.
Bem József emléktáblája után a templom irányába Czirmay Zoltán és több csendőr gyülekezett a hátam mögött, majd Mátyás király-szobor mellett a csendőrök megállítottak. Az esetet Márkó László felvette és közzé tette.
A média jelenléte előtt a csendőrök és a szervezők egymásra mutogatva bizonygatták, hogy egyiknek sincs baja velem vagy a zászlóval, csak a másik feljelentőként kérte eltávolításomat. Igazoltatás után tovább engedtek.
A Biasini előtt a csendőrök végig mellettem voltak.
Az események után a csendőrség közleményben a szervezők utasítására hivatkozott.
Ezt Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke cáfolta.
Közösen küldtünk levelet a belügyminiszternek, kivizsgálást remélve és magyarázatot kérve.
A csendőrség ezután képekkel próbálta alátámasztani, hogy a szervezők kérték az Erdély-zászlósok kiemelését, amit a belügyminisztérium is megosztott.
Véleményem:
Az RMDSZ kiszorítósdit játszott az elmúlt években, előbb a civil szervezeteket hagyta ki a szervezésből, majd más pártot, így a Néppártot is kihagyta az előzetes egyeztetésekből, sőt idén már felszólalási lehetőséget sem biztosított a Biasini szálló előtt.
Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, előbb az árpád-sávos, majd a HVIM zászlaját, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni.
A tavalyi és az idei szervezés a megszokott programpontokat hozta és a kivitelezésükben is visszalépés tapasztalható: járdán vonulás, a piros lámpánál megállás, a résztvevők zaklatása, a koszorúk földön hagyása az ünnepség után, a Petőfi-emléktábla melletti elszáradt koszorúk jelenléte. Ez így nem méltó március 15. szellemiségéhez.
Valószínűsíthető, hogy a csendőrség túljátszotta a szerepét, de sajnos az RMDSZ is hibázott, mert nem képviselte hatékonyan a hatóságokkal való tárgyalás során a magyarok érdekeit.
Éljen a magyar szabadság! Éljen Erdély!
Soós Sándor
[Forrás: Facebook]
https://itthon.ma/szerintunk