udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
188
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-188
Névmutató:
György Attila
2014. szeptember 11.
Bestiarium Siculorum a pulzArton
A pulzArt fesztivál keretében mutatták be a csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Bestiarium Siculorumot. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett.
A Tein Teaház adott helyet a könyvbemutatónak, melyen számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre vett részt. Lakatos Mihály elöljáróban elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila, hiszen a legtöbb megjelenített lény létezik a környezetében. Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, de nem ajánlott gyerekeknek esti mesének, viszont turista kalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A kötetnek folytatása is lesz, de az, hogy milyen állatok leírását tartalmazza, egyelőre titok.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro2014. szeptember 15.
A párbeszéd lehetősége a pulzArton
Szerdától egészen vasárnap estig tartotta zsongásban Sepsiszentgyörgyöt a második alkalommal megszervezett pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál, amely változatos programokkal, neves meghívottakkal várta a közönséget.
Az egyik kiemelt vendég a kortárs román irodalom egyik neves képviselője, Mircea Cărtărescu volt, akinek estjén zsúfolásig megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár előadóterme. Az író – aki bevallása szerint ötvenéves korára érte el a kamaszkort – felidézte: gyerekként nagyon lassan ismerte meg az irodalmat, első meghatározó olvasmányélménye a Monte Cristo grófja volt, még a bölcsészkarra is naiv gyerekként került be, ahol azonban nagy hatással voltak rá a Nicolae Manolescu vezette irodalmi körök.
Elmesélte: fiatal berlini ösztöndíjasként Esterházy Péterrel is találkozott, értekezni viszont alig tudtak, ő ugyanis nem beszélt németül, Esterházynak pedig az angol jelentett problémát. Felidézte verses próbálkozásait, amelyek szerinte zsákutcák voltak, de első, a posztromantika bűvkörében született prózai munkáira sem büszke.
Szerinte a próza sokkal őszintébb, mint a vers, nyelvi játékokkal, rímekkel akár a rosszabb lírai munkákat is el lehet adni, ezzel szemben a prózával „nem lehet becsapni az olvasót”. Cărtărescu legsikeresebb munkája a Vakvilág (Orbitor) című regénytrilógia, amely számos nyelven megjelent már, a szerző mégsem szereti a siker szót, amelyet skorpióhoz hasonlított, amely bármikor megmarhatja a művészt.
Hiányzó kölcsönhatások
Az irodalomszerető közönség a Tein Teaházban a budapesti Kukorelly Endre íróval is találkozhatott a rendezvénysorozat keretében, aki Bogdán László író kérdéseire válaszolva elmondta: leginkább a különféle művészeti ágak kölcsönhatását hiányolja, szerinte ugyanis „a festők nem olvasnak, az írók nem mennek el a tárlatokra, a zenészek pedig nem csinálnak semmit”. Mint mondta ezért is fontosak az olyan „összművészeti” fesztiválok, mint a pulzArt, amely lehetőséget teremt a különböző területeken alkotóknak a találkozásra, párbeszédre.
Szerinte a kortárs művészetre a magyar társadalomnak alig egy százaléka kíváncsi, mégis túl kell lépni a „hanyatlástörténeti pesszimizmuson”, elég lenne ha az iskolában a művészet, irodalom „élvezetteli bezabálására” tanítanának, hiszen a művészet befogadása nem intellektus-függő, hanem élvezeti dolog – mint például a húsleves elfogyasztása.
Létező és képzelt lények
A csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Méhes György-nagydíjas Bestiarium Siculorumot is bemutatták a pulzArton. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett a Tein Teaházban. A könyvbemutatón számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre is részt vett.
Lakatos Mihály elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila – hiszen a legtöbb megjelenített lény valóban létezik a környezetében, jobban mondva az ismerősei között.
Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, és bár gyerekeknek nem ajánlott, turistakalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A pulzArt azonban nemcsak irodalmi, de színházi képzőművészeti és zenei programokat is bőven kínált. Péntek este például a Tein Teaházban már hagyományossá vált felolvasószínházi sorozat újabb előadását, Artur Palyga A zsidó című darabját a filmes szerepléseiről, és rövid, humoros felvételeiről Erdélyben is ismert Budapesti Mucsi Zoltán rendezte, és maga is szerepelt benne.
Krónika (Kolozsvár)2014. szeptember 15.
Kortárs kultúra öt napon át
Öt napon át lüktetett a kultúra Sepsiszentgyörgyön, ahol gyerekek és felnőttek találkoztak a kortárs művészet különböző ágaival, játékaival. Az elmúlt napokban új kiállítótér nyílt, játszótérré alakult a központi park és tetházas előadások zajlottak.
Feldmár András nem mindennapi előadásával kezdődött múlt szerdán a pulzArt összművészeti fesztivál, mely több okból is rendhagyónak bizonyult: nem művészi, de játékos előadásnak lehetett szem- és fültanúja az interneten bejelentkező terapeuta közönsége. Az előadás után rögtön megnyitóra várták a közönséget, ugyanis Henning János és Kiss Bence alkotópárosnak az Ő is én című tárlata nyitotta az új kiállítóteret a Csíki utcai Köntés kávézó alagsorában. A kiállítás merész filozofálgatás, képi nyelven való gondolkodás arról, hogy hol tartunk ma – hangzott el a megnyitón. A fotográfus és újságíró egymásra rímeltetik a képet és szöveget.
Játék a köztereken, parkokban és kiállítóterekben
Csütörtöktől már teljesen új arculata lett a városnak, pezsgett a kultúra és a játék. Önkéntesek kínálták a programfüzeteket és a játékos nyereményjegyeket, de interktív játékra is várták a lakosságot. A pókhálóépítésbe bárki bekapcsolódhatott az Erzsébet parkban a játszótér mellett, ahol öt kilométernyi szürke és narancssárga szalagból alakítottak ki pókhálót.
Szintén sikeres volt Csutak Magda kiállítása is: a Magma kiállítótér bejárata zárva, a pulzArt fesztivál pityköves játéka zérósokban számol, de nem a semmibe vezet, hanem a hátsó bejárathoz, ahol kivételes módon kint tartották meg a beszédeket. Az Ausztriában élő, sepsiszentgyörgyi képzőművész 1977-ben emigrált, azóta nem állított ki Romániában. Csutak Magda – akit a megnyitón számos régi ismerős is üdvözölt – nemcsak szakmai kapcsolatban áll a Magma kiállítótérrel, de a Bazár sor sarkától pár méterre volt az otthona, így a tárlat helyszíne ezért is különleges volt számára.
Kortárs írók új könyveinek bemutatói
Irodalomból sem volt hiány az elmúlt napokban, hiszen György Attila is bemutatta legújbb kötetét a Bestiraium siculorumot, de Kukorelly Endre is jelen volt, aki a Tein színpadán elmondta: azért értékeli a pulzArt összművészeti fesztivált, mert „itt van esély arra, hogy összeismerkedjünk. A korábban még létező átjárást a művészetek közt úgy lehet újjáéleszteni, ha közös tereket alkotunk.”
Az utóbbi évek kiemelkedő magyar prózájának számít Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye, a kolozsvári származású, ma Budapesten élő írót Tamás Dénes faggatta. A második regényét megjelentető szerző elmondta, orvos szeretett volna lenni, de a nyelvhez való kötődés felülírta a hivatást, így magyar szakra iratkozott be.
Román és magyar ajkú, kortárs irodalmat kedvelő közönség gyűlt össze a közvetlen, őszinte hangvételű, személyes történetekkel és szemléletes életképekkel színezett közönségtalálkozóra az egyik legjelentősebb román alkotóval, Mircea Cărtărescuval. Az író személyes és szakmai játszóterének áttekintését egészen gyermekkorától kezdte, beszélt a legendás bukaresti Hétfői Kör (Cenaclul de Luni) szemléletváltoztató hatásáról, a ’89-es változások előtti lírai telítődöttség és alkotói válság megéléséről, a költészettel való radikális szakításról és a prózához fűződő ars poeticájáról.
A világ minden táján játszott előadás
Kétségtelen, hogy a pulzArt fesztivál kiemelkedő pillanata volt a Jel Színház Woyzeck című előadása, amelyet az elmúlt húsz évben legalább háromszázszor játszottak a világ minden táján – tájékoztattak a szervezők. Georg Büchner különös, látomásos szövegét Nagy József képekké, akciókká alakította. A fanyar humorú, több síkon értelmezhető, erős képzőművészeti kötődéssel, rendkívüli nagy mesterségbeli tudással és színpadi jelenléttel rendelkező produkció nagy sikert aratott a sepsiszentgyörgyi közönség körében.
gyanakkor a színház nagytermét is megtöltötte a Tein Teátrum közönsége, péntek késő este több százan nézték végig a felolvasószínházat, amelynek vendége Mucsi Zoltán színművész volt. A színész bevallotta, számára döbbenetes, hogy ilyen sokan részt vettek a Tein Teátrum estjén, annál is inkább, hogy ez nemcsak a pulzArtnak köszönhető.
Zene a színházban, színház a zenében
Idén három produkcióval is szerepelt a pulzArton Fehér Ferenc, akinek koreográfusi, táncos munkáját egyaránt megismerhette a közönség. Szombat este a Tao Te című előadását tekinthette meg a közönség, amelyet beszélgetés követett. Nem az üres szépség, hanem a mozdulat jelentősége érdekli, vallotta be a magyar kortárs táncvilág kiemelkedő alkotója.
A színházi zenét élteti tovább a Theatre Fleas Orchestra, melyet a temesvári színházban alkotó zeneszerző, Cári Tibor alapított. Fellépéseik nemcsak koncertek, hanem a vizualitásra is figyelnek, olyan zenei performansz, amely kezdetben csupán háttérzenének tűnik, azonban, ahogy a koncert percei peregnek, egyre inkább beszippantja a hallgatót.
Vasárnap tovább lüktetett a kultúra, az Osonó előadásával indult a nap, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukhoz felnőtt színházpedagógiai foglalkozást tartottak felnőtteknek. Szintén vasárnap találkozhattak az olvasók Doina Ruştival, majd Fehér Ferenc duettjét láthatták egy bábbal, a fesztivált pedig a W.H. formáció Shakespeare-szonettek kortárs zenei környezetbe helyező koncertje zárta.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro2014. szeptember 27.
Könyvespolc: A fauna kimeríthetetlen (Beszélgetés György Attila íróval)
Lesz folytatása a Bestiarium Siculorumnak, a fauna ugyanis kimeríthetetlen – ígérte György Attila író a kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A PulzArt összművészeti fesztivál részeként zajlott esemény után a szerzőt a kortárs erdélyi irodalom helyzetéről, a könyvek utóéletéről is kérdeztük. – A Bestiarium Siculorum tavalyi, tusványosi bemutatóján a Király Zoltánnal és László Noémivel közösen folytatott beszélgetésen vetették fel: a terjesztők szerint nincs piaca a kortárs erdélyi magyar irodalomnak. Ha pedig így van – folytatták –, vehetjük a sátorfánkat, és költözhetünk Madagaszkárra. De így van-e?
– Én most is fenntartom, hogy nem piaca nincsen a kortárs erdélyi magyar irodalomnak, hanem jó terjesztők nincsenek. Most, ugye, dobáljuk át a döglött macskát egymás kertjébe – de tényleg így gondolom. Például csak a saját könyvemről beszélve: a Bestiarium egész jól ment internetes eladásban, amíg a magyarországi cég, amely árulta, csődbe ment, és eltűnt.
– Ugyancsak a tusványosi bemutatón hangzott el, hogy nem nagyon van utóélete a könyvnek. Ehhez képest a sepsiszentgyörgyi találkozón a Lakatos Mihály elég sok, a Bestiariumról szóló recenzióból idézett, ami cáfolja az előbbi megállapítást.
– Úgy látom, hogy a szakmai utóélete bizonyos értelemben megvan a könyveknek, még első kötetes szerzők esetében is – a Székelyföldnél törekszünk is erre, hogy minden első kötetes szerző művéről írjanak a kritikusok. Csakhogy a könyv utóélete nem csupán recenziókból áll – az a legkevesebb. Ráadásul azt eleve ugyanazok olvassák, akik a könyvet. Az utóélethez viszont hozzátartozna az is, hogy hirdetni, reklámozni kell, könyvbemutatókat szervezni, eljárni azokra. Én ezt csinálom, de nagyon kevesen vagyunk, akik ezt tesszük. Persze, ez a szerzőkön is múlik, de leginkább a kiadókon, mert vagy a szerző vagy a kiadó túl lusta ahhoz, hogy elmenjen esetleg más településre, és bemutassa a könyvet. Akkor is, ha hatan vannak, akkor is, ha hatszázan. Ezért meg elsősorban a kiadókon kell elverni a port.
– Mi a helyzet azzal a fajta utóélettel, amely régebben azért jellemző volt, amikor egy-egy könyv mondhatni szájról szájra, kézről kézre járt, beszéltek róla, kölcsönkérték, -adták, forgott a baráti, ismerősi körben. Manapság él-e még ez a jelenség?
– A jó könyv, a jó írás ma is szájról szájra, kézről kézre jár, csak a hétköznapi életben, a kortárs szerzők esetében ez most az internetet, a Facebookot jelenti. Az már nem nagyon működik, hogy kölcsönadják a könyvet – de azért olvassák: kiszivárogtatják, bemásolják, megosztják internetes fórumokon, közösségi portálokon, és így kialakul egyfajta mozgás, ami rendben is van, én például sosem kértem szerzői jogdíjat ilyen esetben. Tulajdonképpen jó az, ha olvassák az emberek, akár digitális formában is, aztán meg ha ötezer elolvassa, úgy valószínűleg ötszázan a könyvet is megveszik. – Elhangzott a sepsiszentgyörgyi találkozón, hogy lesz folytatása a Bestiariumnak. Milyen képzeletbeli vagy valós állatfajokkal ismerkedhetünk majd meg?
– Igen, egészen biztosan lesz, a fauna kimeríthetetlen – de könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla. Annyit biztosan ígérhetek, hogy jövőre meglesz a második kötet.
– Mi zajlik még György Attila írói műhelyében?
– Hosszú évek óta dolgozom egy történelmi regényen: II. Endre kereszteshadjáratának krónikáját szeretném megírni, amiről méltatlanul keveset beszél még a történelemtudomány is. Ez viszont még rengeteg tanulmányozást, utánaolvasást, elmélyülést igényel, egyhamar nem készül el. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 18.
Ha elmentetek...
Szomorú írás: de ha elmentetek, hát el. Hát elmentek. Ha el, hát el. B. elment: válogatott csapatkapitány volt. K. elment: kávéházai voltak, és jó ember volt. S. is elment: tanár volt, nevelő, és elment. L. is elment: sportoló volt, bajnok és jó barát. Sz. is elment, M. is elment, ha elmentek, hát elmentek. Barátaim. És még sokan mások. Barátnőim is.
Nem messze, csak ide Londonba, Brüsszelbe, Hamburgba, Melbournebe, Calgaryba. Aki csak az Anyaországba ment – mondjátok, Barátaim, nektek mitől Anya, ha elmentetek? –, azokkal még köszönünk néha. Mégis közelebb van. Pedig oda is elmentetek, sokan. Néha szeretnék az egészségetekre inni, koccintani.
De kivel? Vagyunk még páran. Még. De úgy valahogy, hogy aki van, az sincs. Aki itthon maradt, van még egy kis birodalom, rendszerint falun, talán ez a jövő. Ott még meg lehet élni. Talán. Még. Velük ritkán találkozom, olyankor koccintok. Rátok is, akik elmentetek. Amíg emlékezünk rátok. Még. De lassan már egymásra sem. Nézem ezt a kicsi várost itt, a Kárpátok kanyarjában, ezt szerettük, itt éltünk, itt élünk páran, nélkületek. Még. Nekem még van egy falatnyi hazám itt. Egy kicsi szerkesztőség, egy kicsi kávéház. Olyan, amilyen: de itt vagyok vele. És néha Rátok gondolok, akik elmentetek: és nem tudom, kinek volt igaza. Bizonyosan megvolt rá minden okotok. Bizonyosan jobban éltek most. És bizonyos vagyok benne: nem éltek jobban. Aki a nélkülözés elől menekül el, abban megmarad a nélkülözés alakú űr. Lehetnek új barátok, lehet font, dollár, euró és jen: soha nem szabadultok a haza képzete elől. Nehéz és kissé közhelyes ez a mondat: de ismerlek Benneteket: még. Még. Ti nagyon jól tudjátok, mert ezért mentetek el: aki itthon maradt, annak nehezebb. És persze könnyebb is, mert itthon van. Igen, én is gyáva voltam, naiv, kényelmes: mert itthon maradtam, és most itt ülök néha a Petőfi utcában, és vasárnaponként már annak örülök, ha Mariusszal és Liviuval kávézom: mert jó emberek, csak éppen nem a sajátjaim. De jó velük itthon, mert itthon vagyok: még. Még. Nélkületek már nem sokáig. Mert amikor elmentetek, nemcsak magatok jobbik felét hagytátok el: hanem minket is. Engem is. A sok „engemet”, akiket fel lehet hívni telefonon, egyre ritkábban: de néha-néha mégis. Még. De ez nem szemrehányás, és nem is önfelmentés. Könnyű volna erre kihegyezni a dolgokat, és valami frappáns befejezést adni ennek az írásnak, amiről magam sem tudom, mi az: meg tudnám tenni, íróember vagyok. Még. De nem. Együtt éltem, együtt ittam, együtt ettem és együtt laktam Veletek. Még mindig hiányoztok. Még. Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni. Most már fontosabb a feleségem, a macskám és az eltett vegyes savanyúság, mert ezek, amiben feltétlenül megbízhatok. Egyelőre. Még. Vagy már.
György Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. december 5.
Coming out.
Előre leszegezem: nem hiszek az autonómiában, és nem hiszek a Romániában való együttélésben sem. Meg lehet tenni: mi mást tehetnénk, egyelőre? Egyszerűen csak nem hiszek benne.
Az autonómiában azért nem, mert az számomra, ahogy mindenki számára, erdélyi magyarok és románok, bárki számára: csak ugródeszka lenne. Fontos ugródeszka, az biztos. Ezt nyilván, Bukarestben is tudják, ne áltassuk magunk. És ez így helyes.
Autonómiát, függetlenséget, szecessziót nem kérünk: kikövetelünk. Na, itt még van, amit tanulni.
Még egy pillanatig visszatérek: a Romániában való együttélésben azért nem hiszek, mert nem. Mert ez bizonyította be az elmúlt majdnem évszázad: nem, és kész. Aki ezt nem érti, annak az apja sem itt született, nem hogy a nagyapja.
Huszonöt év óta eljátszottuk kártyáink nagy részét. A rossz hír az: az összes ászt, politikai képviseletünkkel. A jó hír az: hamiskártyásokkal játszunk, annyi ász van, amennyit nem szégyell előhúzni az ember a kabátujjból.
Mindig van új esély. Nemzeti érdekképviselettel, sőt, ami számomra is szimpatikus: interetnikai érdekképviselettel Erdélyért. A nemlétező szászokkal, a létező Székelyfölddel, és a kétség kívűl legerősebb erdélyi románsággal. A kérdés nem az, lesz-e Erdély: az mindig lesz. A kérdés az: milyen lesz? És kinek mekkora szelet, hogyan? Ne higgyük, ha egyszer létrejön – és remélem, létrejön – nem lesz ez késélre menő harc.
Hát jól gondoljuk át az esélyeket. A puskapor szárazon, de az agyak is.
Jobb előre megbeszélni, mint utána.
És: hajrá Erdély!
György Attila
Facebook
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. december 15.
Karácsonyi Zsolt az E-MIL új elnöke
Tisztújító közgyűlést tartott december 13-án, szombaton az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Kolozsváron, a nemrég átalakított Bulgakov kávéházban – a szervezet választmányi tagjai Karácsonyi Zsolt költőt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét bízták meg a E-MIL vezetésével – írta a Főtér.ro.
Az erdélyi magyar írók jelentős részét tömörítő szervezet leköszönő elnökének, László Noéminek, valamint ügyvezetőjének, Király Zoltánnak a beszámolója után a közgyűlés résztvevői megvitatták a hazai magyar írótársadalom előtt álló problémákat.
Szó esett a szerzői jogok és honoráriumok állapotáról, az írók különböző erdélyi régiókban való jelenlétének lehetőségeiről, a legfiatalabb alkotói nemzedék tagjainak „bevonzásáról". A közgyűlés egyúttal megválasztotta a liga új Választmányát és Etikai Bizottságát. Választmányi tag lett Balázs Imre József, Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, az etikai ügyekért pedig György Attila, Papp Attila Zsolt és Zsidó Ferenc felel ezentúl.
Az E-MIL szombat este osztotta ki a Méhes György irodalmi díjakat: a nagydíjjal idén Nagy Koppány Zsoltot tüntették ki, debütdíjban Dimény-Haszmann Árpád részesült. Az Aradon 1977-ben született Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt években a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább 7 ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát.
MTI
Krónika (Kolozsvár)2014. december 22.
Átadták a Bálint András-emlékdíjakat
Huszadik alkalommal adták át tegnap délelőtt a Székelyföld Galériában a Bálint András-emlékdíjakat. A néhai újságíró, publicista emlékére létesített elismeréssel ezúttal Fábián Kornélia újságíró-szerkesztőt, dokumentumfilm-rendezőt és Borbély Zsolt Attila közírót, politológust tüntették ki.
Az eseményen a Száva Enikő által írt laudációt Farkas Antal szerkesztő, fotográfus olvasta fel, hangsúlyozva, hogy Fábián Kornélia sajátos látásmódja mindig ott követelte ki a helyet, ahol éppen dolgozott. „Az ezredforduló óta folyamatosan készülő dokumentumfilmjeiben a népi mesterségeket, mesterembereket, az egyszerű tanyai környezetet és ennek embereit mutatja be. Fábián Kornéliának van egy hatodik érzéke, érzi, érti a társadalom lüktetését, a környezetében élő egyszerű emberek örömét, bánatát” – mutatott rá Száva.
Borbély Zsolt Attilát a Székelyföld folyóirat munkatársa, György Attila méltatta, aki az erdélyi magyar közélet egyik legmeghatározóbb személyének nevezte a díjazottat. „Őszinte meggyőződésem, hogy az elmúlt húsz évben Borbély Zsolt Attilát nyugodtan nevezhetjük az erdélyi magyar politikai közélet lelkiismeretének. Egyetlen nagy hibája van, hogy rossz korban született. A hely az jó. Legalább száz évvel korábban kellett volna szülessen, egy olyan korban, amikor még divat volt a becsület, a jól végzett munka, az erkölcs, a hűség, a hazaszeretet, egyszóval divat volt úriembernek lenni. Ilyen szempontból fehér holló, és ha én adnám azt a díjat, inkább ilyen minőségében adnám, mert a politológiai, publicisztikai tevékenységéért már nemcsak díjat kellene adni, hanem róla kellene elnevezni egy hasonlót.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. március 25.
Csíkszeredában is bemutatták Kincses Előd könyvét
Kincses Előd Fekete március című könyvét mutatták be szerdán délután a csíkszeredai Corvina könyvesházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.
„Azt hiszem, hogy Kincses Elődöt lényegesen többen ismerik, mint azt ő szeretné, és ezeknek fele sem ismeri annyira, mint kellene. Gondoljunk csak arra, hogy voltak idők, sőt, talán most is ilyen időket élünk, amikor a Kincses név éppen úgy titokszó volt bizonyos romániai körökben, mint a Tőkés vagy a Király” – fogalmazott az eseményen György Attila író.
A harmadik, bővített kiadású kötet magyar és román nyelven is megjelent. Kincses Előd elmondta, szerette volna, ha a Fekete március román változatát egy román kiadó adja ki, de sajnos azok megtagadták, arra hivatkozva, hogy sokba kerül. Így az is a Kriterion könyvkiadónál jelent meg. „Azért szerettem volna, ha egy rangos román kiadó adja ki, hogy legalább a románság érdeklődő része tudja meg az igazat a fekete márciusról. Mert aki nézi ezeket a borzasztó román hírtelevíziókat, egyebet nem lát, minthogy a bestiális magyarok csapkodják a földön fekvő Cofariut. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy Cofariu volt a földön fekvő áldozat. Ezt a témát is taglalom a könyvemben. Ami számomra szintén bosszantó dolog, az már magyar részről történik: egy szerzőpáros írt egy könyvet a fekete márciusról. Elmagyaráztam nekik, mennyi tévedést tartalmaz, de továbbra is azt szajkózzák, hogy helyi szervezés volt, és nem volt pogromkísérlet. Ezt egy jogász tudja megállapítani, egy történész ilyesmibe nem kellene belekotyogjon. Azt az álláspontot képviselni, hogy ez egy helyi dolog volt, az történelemhamisítás” – mutatott rá.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. május 12.
Megkérdőjelezett restitúció Árkoson
Mintegy hétszázan írták alá az Árkosi Művelődési Központ fennmaradását támogató levelet (Scrisoare de susţinere a Centrului de Cultură Arcuşi), a kezdeményezők az alapvető emberi jogok és az alkotmány által szavatolt kultúrához való jogra hivatkozva kérik az államot, mentse meg az intézményt, miután az annak otthont adó Szentkereszty-kastélyt visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek.
A petíciót a román kultúra kiemelkedő személyiségei írták alá, többek között Răzvan Theodorescu akadémikus, Ion Caramitru és Mihai Mălaimare színész, Radu Afrim rendező, Radu Macrinici dramaturg, Felicia Filip szopránénekes, Gheorghe Zamfir pánsípos, majd magyar támogatók is csatlakoztak az ügyhöz: Szőcs Géza, György Attila és Farkas Wellmann Endre költő, Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, Makkai Péter helyi református lelkész.
Az aláírók a petícióban úgy fogalmaznak, hogy nem vonják kétségbe a tulajdonjog és annak gyakorlásának elvét, de az állam kötelessége, hogy megoldást találjon a polgárok kultúrához való jogának biztosítására. Felszólítják a hatóságokat, hogy helyezze biztonságba a kilakoltatással fenyegetett intézmény javait.
Megtartanák a jelenlegi rendeltetést
A petícióban azt is megemlítik, hogy a kastélyt a volt tulajdonos távoli örökösei kapták vissza, akik jelenleg Dél-Afrikában élnek, az állam pedig 1968 és 2012 között 3,4 millió eurót költött az ingatlanra. A támogatók többsége azt szorgalmazza, hogy az új tulajdonosok és az intézményt fenntartó művelődési minisztérium egyezzenek meg, és tartsák meg az épület rendeltetését, de sokan közülük magát a visszaszolgáltatást is megkérdőjelezik.
Szőcs Géza, a magyar kormány kormánybiztosa például így ír: „A restitutio in integrum gondolatának az elmúlt 25 évben politikusként és magánemberként is következetes híve voltam és vagyok. (...) Az árkosi kastéllyal kapcsolatosan kivételesen ettől eltérő a véleményem. E kastélynak a kultúra ápolásában betöltött szerepe, ennek fontossága nézetem szerint felülírja a föntebb leírt szempontokat."
A kormánybiztos szerint az épületnek vagy az állam tulajdonában kellene maradnia, vagy csak abban az esetben kellene visszaadni a családnak, ha az száz évre szóló szerződést köt a jelenlegi haszonélvezővel, a jelenlegi feltételekkel.
Kopacz Attila, az intézmény igazgatója a sajtónak elmondta, hogy aggódik a kastélyban és a parkban felhalmozott műértékek sorsáért. Hozzátette ugyanakkor, hogy soha nem tárgyalt az „úgynevezett" tulajdonosokkal, és utalt arra, hogy kétségbe vonja ezek tulajdonjogát. Ioan Pop-Sabău, az intézményt képviselő ügyvéd kifejtette: „túl könnyen ítéltek ebben a perben, a visszaszolgáltatást kérők nem bizonyították, hogy ők az örökösök."
Kincses: a kastély aranytojást tojó tyúk
Az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásának törvényességét három alkalommal vizsgálta a legfelsőbb ítélőtábla, és minden alkalommal megerősítette az örökösök tulajdonjogát, mondta el a Krónikának Kincses Előd, a tulajdonosok ügyvédje.
Felidézte, hogy már 2002-ben megszületett az első visszaszolgáltatási végzés az ingatlan ügyében, de tizenhárom évig „eszközökben nem válogatva akadályozták, hogy a törvényes örökösök visszakapják". Perújítást kértek, majd megsemmisítési kérelem lehetőségével is éltek, majd, miután ezeket elveszítették, a tulajdonjogi bejegyzést is megtámadták, végül a bíróság jogerősen elrendelte a kilakoltatást, sorolta Kincses Előd.
Felhívta a figyelmet, hogy ez a helyzet jól jön a kulturális központ működtetőinek, hiszen bért nem fizetnek, ám négycsillagos turisztikai szálláshelyként működtetik a kastélyt, így komoly jövedelemre tesznek szert. „A kastély aranytojást tojó tyúk annak a néhány embernek, aki rátette a kezét az ősi Szentkereszty-vagyonra, most a kultúra mögé bújnak, és jó szándékú embereket vezetnek félre" – fogalmazott az ügyvéd.
Rámutatott, a 2001/10-es restitúciós törvény kulturális intézményeket védő cikkelyei nem vonatkoznak a kastélyra, mivel 1990 előtt Ceuşescu protokollvillája volt. Az új tulajdonos, a Jankovich-Bésán család nem kívánja eladni az ingatlant. Kincses Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy a kulturális központ ügyvédje a szélsőséges nézeteiről elhíresült Ioan Pop-Sabău, a Vatra Românească nacionalista szervezet alapító alelnöke, aki folyamatosan próbálja akadályozni a visszaszolgáltatást.
Az árkosi udvarházat báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, Haller Anna grófnő az 1870-es években bővítette kastéllyá, majd a 19. század végén Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja alakította ki jelenlegi formáját. A kommunizmus alatt Nicolae Ceauşescu számára rendeztek be itt vadászkastélyt, majd 1990-ben hozták létre a kulturális központot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. május 13.
Petícióban kérik az Árkosi Művelődési Központ védelmét
A romániai és magyarországi kulturális élet mintegy hétszáz kiemelkedő szereplője írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a román államot, hogy mentse meg az Árkosi Művelődési Központot, miután az annak otthont adó Szentkereszty-kastélyt visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek – írja keddi számában a Krónika napilap.
Az aláírók között szerepel Razvan Theodorescu és Ion Caramitru, mindketten korábbi kulturális miniszterek, illetve Szőcs Géza kormánybiztos, György Attila író, Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense.
A Sepsiszentgyörgy szomszédságában levő Árkoson a kulturális tárca alárendeltségében működő kulturális központ azt követően került nehéz helyzetbe, hogy a Dél-Afrikában, Spanyolországban és Portugáliában élő örökösök tizenkét évi pereskedés után jogerősen pert nyertek, és visszakapták a kastélyt és a hozzá tartozó kilenchektáros angolparkot.
Az aláírók a petícióban úgy fogalmaznak, hogy nem vonják kétségbe a tulajdonjog és annak gyakorlásának elvét, de az állam kötelessége, hogy megoldást találjon a polgárok kultúrához való jogának biztosítására. Felszólítják a hatóságokat, hogy helyezzék biztonságba a kilakoltatással fenyegetett intézmény javait. A petícióban azt is megemlítik, hogy az állam 1968 és 2012 között 3,4 millió eurót költött az ingatlanra. A támogatók többsége azt szorgalmazza, hogy az új tulajdonosok és az intézményt fenntartó művelődési minisztérium egyezzenek meg, és tartsák meg az épület rendeltetését.
Az intézmény megmentésére létrehozott közösségi oldalon Szőcs Géza kormánybiztos kijelentette, hogy politikusként és magánemberként is a restitutio in integrum gondolatának (az eredeti állapot helyreállítása) a következetes híve volt az elmúlt 25 évben. "Az árkosi kastéllyal kapcsolatosan kivételesen ettől eltérő a véleményem. E kastélynak a kultúra ápolásában betöltött szerepe, ennek fontossága nézetem szerint felülírja a föntebb leírt szempontokat". A kormánybiztos szerint az épületnek vagy az állam tulajdonában kellene maradnia, vagy csak abban az esetben kellene visszaadni a családnak, ha az száz évre szóló szerződést köt a jelenlegi haszonélvezővel, a jelenlegi feltételekkel.
Kopacz Attila, az intézmény igazgatója a sajtónak elmondta, hogy aggódik a kastélyban és a parkban felhalmozott értékek sorsáért. Hozzátette ugyanakkor, hogy soha nem tárgyalt az "úgynevezett" tulajdonosokkal, és utalt arra, hogy kétségbe vonja ezek tulajdonjogát.
Az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásának törvényességét három alkalommal vizsgálta a legfelsőbb bíróság, és minden alkalommal megerősítette az örökösök tulajdonjogát, mondta el a Krónikának Kincses Előd, a tulajdonosok ügyvédje.
Az árkosi udvarházat báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, Haller Anna grófnő az 1870-es években bővítette kastéllyá, majd a 19. század végén Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja alakította ki jelenlegi formáját. A kommunizmus alatt Nicolae Ceausescu számára rendeztek be itt vadászkastélyt, majd 1990- ben hozták létre a kulturális központot.
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 15.
Átadták a Székelyföld folyóirat díjait
A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében a Székelyföld kulturális folyóirat idei díjait csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A tizennyolc évvel ezelőtt alapított folyóirat nevében házigazdaként Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte a díjazottakat, valamint a megjelenteket és a támogatókat. Szarka Gábor konzul, Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának nevében köszöntötte a díjazottak mellett a Székelyföld szerkesztőit, akik „születésnapjuk alkalmából nem ajándékot várnak el, hanem ajándékot adnak munkatársaiknak”.
Idén Obrusánszky Borbála néprajzkutató, orientalista illetve Borsodi L. László költő, kritikus, a Márton Áron Főgimnázium magyar szakos tanára részesült Székelyföld-díjban a folyóiratban megjelent írásaiért. A nem székelyföldi alkotónak járó Székely Bicskarend Díjat Szepesi Attila Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze vehette át. A Szabó Gyula emlékdíjat Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere adta át Adorjáni Anna írónak.
Az ünnepelteket a Székelyföld periodika szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a Székely Bicskarend adományozó levelét György Attila olvasta fel.
A Székelyföld-díjjal kitüntetett Borsodi L. László elmondta, 2003 körül jelent meg az első kritikája, ám a Székelyföldhöz való kötődése még korábban kezdődött, ami elsősorban Fekete Vince költőnek köszönhető. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki Molnár Vilmosnak a baráti biztatásokért, valamint a teljes szerkesztőségnek, hogy írásait méltónak találták a megjelenésre.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro2015. október 16.
Átadták a Székelyföld folyóirat díjait
A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében a Székelyföld kulturális folyóirat idei díjait csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A tizennyolc évvel ezelőtt alapított folyóirat nevében házigazdaként Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte a díjazottakat, valamint a megjelenteket és a támogatókat.
Szarka Gábor konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának nevében köszöntötte a díjazottak mellett a Székelyföld szerkesztőit, akik „születésnapjuk alkalmából nem ajándékot várnak el, hanem ajándékot adnak munkatársaiknak”.
Idén Obrusánszky Borbála néprajzkutató, orientalista illetve Borsodi L. László költő, kritikus, a Márton Áron-gimnázium magyar szakos tanára részesült Székelyföld-díjban a folyóiratban megjelent írásaiért. A nem székelyföldi alkotónak járó Székely Bicskarend Díjat Szepesi Attila Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze vehette át. Az ígéretes pályakezdőknek járó Szabó Gyula Emlékdíjat Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere adta át Adorjáni Anna írónak.
Az ünnepelteket a Székelyföld periodika szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a Székely Bicskarend adományozólevelét György Attila szerkesztő olvasta fel. A Székelyföld-díjjal kitüntetett Borsodi L. László elmondta, 2003 körül jelent meg az első kritikája, ám a Székelyföldhöz való kötődése még korábban kezdődött, ami elsősorban Fekete Vince költőhöz fűződő barátságának köszönhető. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki Molnár Vilmosnak a baráti biztatásokért, valamint a teljes szerkesztőségnek, hogy írásait méltónak találták a megjelenésre.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)2016. január 4.
Szép helyen lakunk – Erdély és Madagaszkár a legjobb
Van ízlésük a székelyeknek, állapíthatják meg az objektív külföldi szemlélők, hisz a CNN hírcsatorna mind jelenlegi hazájukat, Erdélyt, mind az elkövetkezőt, Madagaszkárt beválogatta a 2016-os év legjobb úti céljai közé.
Mint ismeretes, pár éve Orbán János Dénes, Muszka Sándor, György Attila, Sántha Attila, Fekete Vince székely írók meghirdették a Székelyföld és Madagaszkár közti lakosságcsere programját, mivel úgy látták, a Földön egyetlen olyan hely van, ahol a székelyek egyaránt élvezhetik a trópusi tengerpart szépségeit, és a hagyományőrző székely hokistársadalom is kedvére vacoghat a 3 ezer méter magas hegyekben.
Nos, a CNN munkatársa, Anisha Shah szerint a világ legjobb 16 turisztikai célpontja között mind Erdély, mind Madagaszkár ott szerepel. Madagaszkáron 106 fajta lemúrt tartanak számon a nyolcezer állatfaj között, amelyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg.
A tévériporter és fényképész javaslata szerint április-május, illetve augusztus–október a legmegfelelőbb időpont Romániába látogatni. Az idegenforgalmi látványosságok közül elsőként a Kárpátokat említi, a sízést és a hegymászást, a zöld erdőket, a hegyi túrákat. A felsorolásából nem marad ki a törcsvári kastély, amelyet természetesen a vérszívó Drakula-mítosszal párosít.
Székely Hírmondó. Erdély.ma2016. január 21.
György Attila csíkszeredai író kapja a Madách-díjat
György Attila József Attila-díjas csíkszeredai írónak adják át pénteken a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton.
Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet.
„Meglepődtem és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem ítélték a Madách-díjat. Rangos elismerés, ez abból is látszik, hogy korábban kiknek ítélték oda. Köszönöm a kitüntetést és ígérem, hogy meg fogom szolgálni" – mondta a Krónika megkeresésére György Attila, a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és szerkesztője.
Az író, akinek novellái, publicisztikái rendszeresen megjelennek romániai és magyarországi folyóiratokban, a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. Korábban elnyerte többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, a Bálint András-emlékdíját, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának díját 2002-ben, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki.
„Csupán a valóságról írni: nemcsak unalmas, hanem hamis is. Csupán az álomról írni: szép, igaz, de nem teljes az én olvasatomban. Mindig is szerettem a „mágikus realista” irodalmat, még mielőtt tudtam volna, így hívják. A szerző – már aki erre a névre érdemes – és a mű között csak őszinteség van. A »valóság« interpretálható" – foglalta össze a csíkszeredai író ars poeticáját az Irodalmijelen.hu-nak.
A Madách-díjat pénteken egyébként Molnár Péter Kerényi Jenő- és Hermann Lipót-díjas szobrászművésznek is átadják Balassagyarmaton. A központi Madách-ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke mond köszöntőt, és adja át a Madách-díjakat – írta az MTI.
Az író, költő halálának 100. évfordulójára alapított elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák. Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténésznek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is.
Kiss Judit. Székelyhon.ro2016. január 22.
Tarol az Előretolt Helyőrség
Díj OJD-nek és György Attilának
Több irodalmi díj átadását is január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára rögzítették, így ma két erdélyi szerző is fontos kitüntetést vehet át. Mindketten az Előretolt Helyőrség nevű csoportosulás oszlopos tagjai.
Orbán János Dénes költő, író veheti át jövő pénteken a Bárka irodalmi folyóirat Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban. A jelenleg Budapesten élő Orbán János Dénes nemcsak humoros gyerekverseket, felnőtteknek szóló, humoros elbeszélést, regényrészletet közölt a lapban, de a békéscsabai Jókai Színház és a Bárka által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese is volt Szabadság, kolbász, szerelem című munkájával, amelyet októberben felolvasó-színházi keretek között be is mutattak a teátrumban.
György Attila írónak, a Székelyföld szerkesztőjének adják át ma a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton. Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 6.
Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 15.
Falugondnokok találkozója
"Kell egy ember, aki felvállalja a falut"
"Nem a világot akarjuk megváltani, hanem az életet elviselhetőbbé, szebbé tenni" – hangzott el a Romániai Falugondnokságok Szövetségének hétvégi, Nagyernyében megtartott munkaértekezletén. A kétnapos képzésen részt vett falugondnokok, község- és közösségvezetők, lelkészek, civil szervezetek képviselői a falugondnoki tevékenység hiánypótló jellegéről, e szociális, közösségszervező program és szolgálat működtetéséről, fejlesztéséről tanácskoztak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere is.
A rendezvény meghívott előadóit, résztvevőit Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének (ROMFALSZ) elnöke köszöntötte, áldást, erőt kívánva a falugondnokok áldozatos tevékenységére.
– Addig vagyunk boldogok, addig van értelme életünknek, amíg mások gondjait meg tudjuk oldani, segíteni tudunk azokon, akik már nem, illetve még nem képesek önmagukon segíteni, önerőből boldogulni. Ehhez elengedhetetlen a szolgálatkészség és a hit – e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Balázs Sándor, hangsúlyozva: a szolgálatnak, szeretetnek nincs felekezete, nemzetisége. Beszélt arról a sokéves küzdelemről, amivel a kis települések, falvak az intézmény és szolgáltatás hiányából fakadó hátrányos helyzetek enyhítése és megoldása érdekében létrehozott falugondnokságot próbálták "bevinni" a hazai törvénykezésbe, arról, hogy világunkban, amelyből már hiányoznak az egymást segítő háromnemzedékes családok, "kell egy ember, aki felvállalja a falut". A falugondnokság hiánypótló jellege abból fakad, hogyha késve is, de megpróbálja elviselhetőbbé és jobbá tenni, bearanyozni idősebb testvéreink életének alkonyát. E tevékenység célszemélyei a magukra maradt idősek mellett a gyermekek, a betegek és családjuk, lényege a mindennapok terheinek hordozásában való segítségnyújtás, az ezzel járó gondok enyhítése, megoldása, az emberi méltóság helyreállítása, az öntudatos és következetes szeretetszolgálat. Önkéntes jellege kizár minden hivatali és hierarchikus alá- vagy fölérendelést, ugyanakkor, ha lehetőség van rá, a falugondnoki tevékenységet a helyi önkormányzat, civil szervezetek támogathatják, a falugondnok javadalmazásának biztosításában igénybe lehet venni a hazai és anyaországi közhasznú alapok és alapítványok segítségét, a kiírt pályázatok útján – hangzott el a megbeszélésen.
Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere felszólalásában hangsúlyozta: évekkel ezelőtt már találkozott a falugondnokság ötletével, de nem volt lehetőség felvállalni. – Meggyőződésem, hogy ezt a munkát odaadás nélkül nem lehet végezni. Ha Nagyernyében létrejönne a falugondnokság, az önkormányzat természetesen támogatná – tette hozzá.
Nagy Zsigmond alprefektus szerint e megváltozott időkben, amikor az állam finanszírozási korlátokat szab, s szociális téren nem képes kellő mértékben megfelelni az elvárásoknak, az elöregedő településeken a falugondnoki tevékenységet a közösségek kell visszavegyék, és csakis hozzáértő, elkötelezett emberek irányításával jöhet létre. Ugyan nincs törvényes keret a falugondnoki intézményre, de az önkormányzatok a pályázati törvény alapján segíthetik ezt a – civil szervezetek által működtetett – tevékenységet – tette hozzá.
Nagy Gizella, az Unitárius Nők Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte, a falugondnokságoknak és nőszövetségeknek jobban együtt kellene működniük. Orbán Zoltán falugondnok szerint a fiatalok körében jobban kellene népszerűsíteni a falugondnokságot, ezt a véleményét az önkéntességről beszélő Csata Éva pszichológus is osztotta, felhívta a figyelmet, hogy a falugondnokság területéről hiányoznak a fiatalok.
– Pedig vannak nyílt, elkötelezett fiatalok, tehát van remény, csak a kommunikáción kell javítani. Önkéntesen, alkalmazottként kell végezni ezt a szolgálatot – tette hozzá. Inter-aktív előadásából kiderült, szeretet, gondoskodás, odafigyelés, önfeláldozás, segítőkészség, empátia, együttérzés, tenni akarás, felelősségérzet, közösségszervezés nélkül nem képzelhető el a falugondnoki munka. A 300-as lélekszámú Székelymuzsnában a falugondnokságot működtető egyesület sokrétű szociális és kulturális tevekénységéről Nemes Anna Borbála számolt be. Az elöregedő falvak jellegzetes gondjai itt is megtalálhatók: sok a beteg, idős személy, nincs postai szolgáltatás, segíteni kell az embereknek a számlák kifizetésében, a mezőgazdasági támogatások megszerzésében, a helyi vízhálózatot például a falugondnok működteti, a háziorvost kéthetente kiszállítják, hogy legyen alapellátás. A falugondnok tévét szerel, ha kell, hazaszállítja a tűzifát, kórházba viszi a betegeket. Simon Judit, a Hifa Románia Egyesület elnöke a fogyatékkal élők számára épülő Hifa-park projektről beszélt. György Attila a Szent Gellért Alapítvány képviseletében a szervezet alapvető céljairól (a fiatalok, gyermekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékkal élők, sérültek, idős emberek, nagycsaládosok segítése, a helység és a környék szociális problémáinak orvoslása) beszélt, ismertette az alapítvány munkapontjainak létrehozásáért végzett kalákázást. Nagy Gizella A hír, üzenet közösségformáló szerepe címmel tartott foglalkozást, míg dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember a szerepharmonizáció és pozitív erőforrások címmel tartott előadásában az adás lélektanáról, a tudatosságról, a falugondnoki munkavégzéshez is szükséges vezetői képességekről beszélt. A falugondnok a belső erőforrásokról szólva az elméleti tudást, a gyakorlati tapasztalatot, a kommunikációs készséget és a személyiséget említette, kiemelten a szociális érzékenységet, empátiára való készséget, a szigorú önvizsgálatot, erőt.
A rendezvény zárónapján Keresztesi Ernő a forgalmi szabályokat, a törvényi újdonságokat ismertette, az elsősegélynyújtásról dr. Béla Éva tartott interaktív előadást. Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a közösségek számára időszerű és hasznos tudnivalókat osztott meg a résztvevőkkel, hangsúlyozva: "ezekben az időkben kiemelt jelentősége van hagyományaink megőrzésének, továbbvitelének, úgy, hogy azt hozzáigazítjuk a mai kor lehetőségeihez, de megtartjuk annak eredeti közösségformáló szerepét". A vezető konzul szerint ebben nagy eredményeket ér el a Falugondnokságok Szövetsége, amelynek munkája a székely lét alapjaihoz, a faluhoz kötődik.
– A kaláka mint közösségépítő tevékenység – és tudjuk, nemcsak a közösségeket építi, hanem minden olyat is, ami egy-egy családnak meghaladja a lehetőségeit – ma is kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra – tette hozzá. A továbbiakban a főkonzulátus szakmai feladatairól – a honosítási eljárásról és a hadigondozotti ellátásról – beszélt, válaszolva az érdeklődők kérdéseire.
A rendezvény Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnökének A szívesség szentsége, a másként és másokért vállalkozás útja című előadásával zárult. Az előadó a falugondnok szerepéről beszélt a közösség fenntartásában, működtetésében, de olyan témákat is érintett, mint a piacgazdaság, a gazdaság életünkre gyakorolt hatásai, a közösség mint hagyományos életforma, a fogyasztói szemlélet térhódítása.
A falugondnokságot fejleszteni kell, ebben egyetértettek a résztvevők. Akár országos program kidolgozásával uniós alapok megpályázására, az egyházi háttér kiszélesítésével, vagy, amint például Horváth Zoltán, a Hangya Egyesület vezetője tette, külön falugondnoksági szakosztály létesítésével, amely támogató partnerek keresésével, falugondnoki, oktatói képzések, továbbképzések indításával foglalkozik.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)2016. április 11.
Magyar államtitkárt nevezett ki Dacian Cioloș miniszterelnök
Jakab Istvánt, az RMDSZ környezetvédelmi szakpolitikusát nevezte ki Dacian Cioloș miniszterelnök a romániai Környezetvédelmi Alap élére - közölte hétfői számában a Krónika napilap.
A kormányfő pénteken írta alá az alapot államtitkári rangban vezető Dorel Tudor felmentéséről és a Jakab István kinevezéséről szóló rendeletet. Jakab István eddig tanácsadóként dolgozott a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztériumban.
A politikus a Tăriceanu-kormányban 2006 és 2007 között a pénzügyminisztérium államtitkára volt, és az EU-s támogatások menedzsmentjével foglalkozott. A 2007-es európai parlamenti választásokon az RMDSZ jelöltlistáján szerepelt.
A Dacian Cioloș által vezetett szakértői kormányban a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári tisztséget, valamint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az elnökhelyettesi tisztségét töltik be szakértői minőségben RMDSZ-es politikusok. Van azonban még egy magyar államtitkár – György Attila – a pénzügyminisztériumban is.
maszol.ro2016. május 23.
Harcosok nyomában György Attilával
Vérvonal lett volna a címe, aztán Temesi Ferenc javaslatára született a Harminchárom – hangzott el pénteken este Sepsiszentgyörgyön György Attila regényéről, „valószínűtlen családtörténetéről”, melynek kapcsán a szerző vallja: „Minden, ami nem lehetetlen, igaz. És minden, ami valószínű, előbb-utóbb bizonyossággá válik.”
György Attila csíkszeredai író (fotó), a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője. Harminchárom című regénye 2002-ben jelent meg, idén a kolozsvári Sétatér Kulturális Egyesület újra kiadta, ez alkalomból beszélgetett a szerzővel Bogdán László író a Tein Teaházban. Harminchárom hős története a 33 fejezet, a család végtelen vonulásainak lehetünk tanúi, magyarázta, az első, Caius Tarquinius nevű etruszk harcos történetéből számtalan elágazás, út nyílik, az ő leszármazottainak története a regény, a harminchárom történet címe azonos a hősök nevével. György Attila hőseiben közös – hangoztatta Bogdán –, hogy szeretik a szabadságot, és ezért hajlandóak életüket is áldozni, a hősök állandóan harcolnak, a harc az elemük.
Nem mindenki harcol karddal, harc az is, amikor helyesen cselekszel, helyesen dolgozol – jegyezte meg György Attila, hozzáfűzve: ha nincs érték, amiért harcolni érdemes, az az élet nem is érdekes. A harminchárom történet ezer évet jelent, Krisztus előtt 50-ben kezdődik és 1971-ben, György Attila születése évében ér véget. Könyvének utolsó hat fejezete már a realitás talaján jár, a saját, valós családtörténete, a harmickettedik, Dénes című fejezet például gyimesi üknagyapját idézi. Bogdán László felvetésére, miszerint történelmi regénye vállalja a személyességet, a hősök egyes szám első személyben szólnak, György Attila azt válaszolta, a történelem semmit nem ér, ha nincs emberi élet benne. Megjegyezte azt is, Ugron Zsolna felajánlotta, megírja a Harminchárom női változatát. Könyvének végszavában György Attila azt írja: „A hely, a térség szelleme az, ami valószínűsíti a valószínűtlen családtörténeteket. Itt, a népek országútján ősidők óta latin, kelta, parthus, szász, vandál, arab, normann, szarmata, szkíta, szláv, török, ugor és ki tudja, milyen népek keveredtek a népek teremtésének csodálatos receptje szerint. Mindez nem sokat jelent. Csak annyit jelent, etruszkok vagyunk, kelták, parthusok, szászok, vandálok, türkök, szlávok, besenyők. Jelen esetben magyarok. És még akkor is székelyek, csángók, palócok, mert magyarnak lenni sem olyan egyszerű.”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)