udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
926
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 901-926
Névmutató:
Gyurcsány Ferenc
2005. március 4.
Szervezett támadás indult az egyházak, de különösen a katolikus egyház ellen – mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára Budapesten. Veres András szólt arról is: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök javasolta, az ügynöktörvényt mindenkire ki kell terjeszteni, így az egyháziakra is. A kommunista rendszerben az egyházi személyeket fokozott módon igyekeztek megkörnyékezni, velük szemben lelki és akár fizikai kínzásokat is bevetettek. A püspök megjegyezte: jó néhányan közülük még a pártállam idején önként leleplezték magukat, kérve paptársaikat, hogy jelenlétükben ne beszéljenek bizalmas vagy politikai témákról, mert nekik jelenteniük kell. Veres András azért nem tud egyetérteni a feltárás szükségességével, mert már nem ismerhető meg teljes körűen az ügynökök listája. /Tiltakoznak a katolikusok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./2005. március 5.
A kettős állampolgárságról is fog beszélni Eörsi Mátyás szabaddemokrata politikus Kolozsváron. A politikus március 5-re tervezett előadását elhalasztották, mivel Pap Géza, az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület püspöke megtiltotta, hogy a Kolozsvár Társaság által szervezett rendezvényt a Református Kollégiumban tartsák. Eörsi szerint nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is szükséges, hogy az egyházak demokratikusabban működjenek. Eörsi Mátyás március 4-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: nagy örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen a tavaly a december 5-i „szerencsétlen” népszavazás után számos olyan üzenet érkezett Magyarországra, miszerint magyar kormánypárti politikus nem teheti be a lábát Erdélybe. Eörsi Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatástudományi Karán a diákoknak a kettős állampolgárságról akar beszélni. Tiszteletben tartják az RMDSZ által a népszavazással kapcsolatban kifejtett véleményt, de elvárják, hogy az ő érveikkel is hasonlóképpen tegyenek. A Magyarok Világszövetségének közleménye szerint Eörsi azért jött Erdélybe, hogy előkészítse Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 15-re tervezett erdélyi látogatását. A magyar politikus közölte: nem ismeri a kormányfő programját, ezért sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az értesülést. /Borbély Tamás: A kettős állampolgárságról beszélt Eörsi Mátyás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./2005. március 7.
Eörsi Mátyás többévi ajnározás után kijelentette: ,,Medgyessy húzzon el!” A kolozsvári fiatalok jól megjegyezhették ezt, mert kolozsvári látogatása alkalmával egy rövid ,,NEM”-be sűrítve visszamondták-mutatták neki. Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külpolitikai tanácsadó testületének elnökét a kolozsvári fiatalok nem engedték be Bocskai István kolozsvári szülőházába. A tüntetők Eörsi Mátyást ,,Hazaáruló!”, ,,Nemzetáruló!” kiáltásokkal búcsúztatták. ,,Szóval, úgy gondolom, hogy az egységes magyar nemzet egy nagyon szép kifejezés, de igazából hamis, nem hiszem, hogy igaz” – mondta Eörsi az Országgyűlésen. Eörsi Mátyás a státustörvény ellen szavazott, vehemensen ellenezte az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadását. Eörsi Mátyás Strasbourgban román újságoknak nyilatkozva kifejtette: a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a román hatóságokat provokálja, és konfliktust teremt Magyarország meg Románia között. Az autonómiát s Magyarország védnökségét a magyar kisebbségek ügyében egy ,,nagy lánggal elmondott lózung”-nak minősítette. /Sylvester Lajos: Húzzon el…! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./2005. március 9.
Március 6-án tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján Eörsi Mátyás elsősorban az őt ért kolozsvári kellemetlenségekről beszélt a bihari médiának. Úgy vélekedett, hogy a többséget nem sikerült meggyőznie. A diákság reakcióinál rosszabbra is fel volt készülve, ezért csomagolta a pótöltönyt, közölte. Nagyváradon eurorintegrációs kérdésekben és testvérvárosi kapcsolatokról egyeztetett a Bihar megyei RMDSZ képviselőivel. Egyes hírügynökségi jelentések szerint Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök romániai körútját készítette elő, ezt nem erősítette, de nem is cáfolta a politikus. /(Lakatos Balla Tünde): A többséget nem győzte meg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./2005. március 11.
A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos dokumentumokat és véleményeket tartalmazó könyvet mutatott be március 10-én Kolozsváron Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki közölte: jövő év elején megvizsgálják a népszavazás kiírására vonatkozó eljárás újrakezdésének lehetőségét. A könyv anyaga az idén februárban az MVSZ által szervezett konferencia előadásait tartalmazza. Patrubány sérelmezte, hogy a tavalyi népszavazás alkalmából nem kaptak pénzt a magyar államtól, noha a referendum kezdeményezői voltak. „Ezzel szemben a magyar kormánypártok több százmillió, de lehet egymilliárd forintot is költöttek kampány ideje alatt” – tette hozzá. Patrubány a „demokrácia halálának” nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kampányt lezáró tévévitában arra buzdította a lakosságot, hogy ne menjen szavazni. Eörsi Mátyás szabaddemokrata politikus kolozsvári látogatása körüli botrány kapcsán Patrubány elmondta: Eörsi Mátyás azt kapta az erdélyiektől, amit érdemelt. Az MVSZ elnöke szerint az országgyűlési képviselőt feltartóztató fiatalok civilizált módon viselkedtek, ezzel szemben Eörsi megpróbált magának erőszakosan utat törni a tiltakozók között. /B. T.: MVSZ-kötet a kettős állampolgárságról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./2005. március 15.
Kifütyülték Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök levelét a dunaszerdahelyi március 15.-i megemlékezésen. A mintegy ezer ember részvételével lezajlott megemlékezésen Pázmány Péter, a város polgármestere, Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke volt az ünnepi szónok, Láng Judit, a pozsonyi magyar nagykövetség első beosztottja pedig felolvasta a miniszterelnök március 15-e alkalmából a határon túli magyarokhoz intézett levelét. /Kifütyülték Gyurcsány üzenetét. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./2005. március 15.
Magyarországi kormánypolitikusai nélkül ünneplik Erdély-szerte március 15-ét. Cseh Áron kolozsvári főkonzul elmondta, az egyedüli magyarországi vendég, akinek a március 15-i erdélyi fellépéséről tud, Gémesi Ferenc külügyi helyettes államtitkár, aki a zilahi ünnepségen vesz részt. A Krónika értesülései szerint az RMDSZ eredetileg Kézdivásárhelyre tervezte az idei főrendezvényét, melyen a magyar kormány részéről Szabó Vilmos politikai államtitkárnak kellett volna beszédet mondania. Az ünnepség élő közvetítését a Duna Televízió is műsorára tűzte. A tervet azt követően kellett módosítani, hogy Kézdiszékről jelezték az RMDSZ országos vezetőinek, nem tudják biztosítani, hogy az ünneplő tömeg nem fütyüli ki a magyarországi vendégeket. Élénk ugyanis még az emléke a magyar állampolgárság kiterjesztéséről decemberben tartott népszavazásnak, és annak, hogy a kormányoldal pártjai az állampolgárságot elutasító álláspontot képviselték. Szabó Vilmos elismerte, hogy volt szó a kézdivásárhelyi március 15-i fellépéséről, de amíg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel Dél Koreában tartózkodott, hivatalát arról értesítette Markó Béla titkársága, hogy az RMDSZ nem tart már központi ünnepséget a felső-háromszéki városban. Szabó Vilmos nem tartotta rendkívülinek, hogy a korábbi évektől eltérően idén elkerülik a magyarországi politikusok Erdélyt, szerinte ez nincs összefüggésben a decemberi népszavazással. Markó Béla RMDSZ-elnök cáfolta azt az értesülést, hogy Gyurcsány Ferenc is Erdélybe készül az ünnepre. Tavaly novemberben Hiller István akkori kultuszminiszternek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökének kellett lemondania sepsiszentgyörgyi látogatását azt követően, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) tüntetést hívott össze a látogatás egyik helyszíne elé. Hillernek néhány nappal az után kellett volna a háromszékiekkel találkoznia, hogy az MSZP bejelentette, „nem” szavazatra biztatja a választókat a magyar állampolgárság kiterjesztésére szervezett népszavazáson. Távolmaradása miatt a minisztérium államtitkárának, Vass Lajosnak kellett nyugtáznia a mintegy százfős tömeg „Hazaáruló!” bekiáltásait. Három évvel ezelőtt Kovács László külügyminiszternek, az MSZP akkori elnökének kellett szembesülnie azzal, hogy Erdélyben rossz akusztikája volt a román munkavállalók özönével való magyarországi kampányriogatásnak. A marosvásárhelyi március 15-i rendezvényen transzparensek emlékeztették a politikust a 23 millió román munkavállalóról szóló kijelentéseire. A miniszternek ünnepi beszédében füttyökre is reagálnia kellett. /Gazda Árpád: A népszavazási „Nem” emléke borzolja a kedélyeket március 15-én. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./2005. március 16.
Civakodó magyarok célt nem érhetnek el. Valahányszor össze tudtunk fogni, eredményt értünk el, amikor megosztottak vagyunk, végveszélybe kerültünk – ez volt az alapgondolata Markó Béla ünnepi beszédének a Marosvásárhelyen tartott központi megemlékezésen. Kifejtette: „Szembefordíthat minket a politika, összeugraszthatnak a politikusok népszavazáskor vagy máskor is, elválaszthatnak minket egymástól, távol tarthatnak magyart a magyartól jog szerint, elszakíthatott minket a történelem trianoni csontfűrésze, mégis egy nemzet vagyunk „ Felolvasták Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu üzenetét. Több helyen is előfordult, hogy a hallgatóság megtapsolta a román kormányfőnek az ünneplő erdélyi magyarokhoz intézett üzenetét, a magyar miniszterelnökét azonban kifütyülték. Kolozsváron előbb ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1848-as forradalomról és szabadságharcról, majd az ünnepségek a Petőfi Sándornak szálláshelyül szolgáló egykori Biasini szállónál folytatódtak, ahol több mint ezer magyar volt jelen. A résztvevők itt is kiabálással és fütyüléssel szakították félbe Szentpéteri István konzult, aki felolvasta a magyar kormányfő üzenetét. Az Ördögtérgye néptáncegyüttes és a színművészetis diákok fellépése után a magyar főkonzulátus, az RMDSZ, a polgármesteri hivatal (első alkalommal!), a megyei tanács, az MVSZ, az Euréka Alapítvány, ifjúsági szervezetek és tanintézmények helyezték el koszorúikat Petőfi Sándor, majd – a megbékélés jegyében – Balcescu emléktáblájánál is. Felolvasták Calin Popescu Tariceanu román és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét. A magyar kormányfő köszöntését Terényi János bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta Marosvásárhelyen, a hallgatóság azonban végig füttykoncerttel, pfujolással és „áruló!” felkiáltásokkal viszonozta az üzenetet. Hasonló fogadtatásban volt része Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is a Gyurcsány-levélnek, ahol a résztvevők kifütyülték Zákony Botondot, Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőjét, aki a budapesti kormány üzenetét próbálta tolmácsolni, de megtapsolták Calin Popescu Tariceanu kormányfő üzenetét. Sógor Csaba RMDSZ-szenátor szerint a március 15-i rendezvényeken részt vevők reakciójának egyetlen magyarázata „a magyar kormány kampánya a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elégedetlenségét fejezte ki az incidens kapcsán, és elmondta, „a következő alkalommal azokat fütyülik ki, akik most fütyültek”. A Gyurcsány-üzenetet a Felvidéken is kifütyülték. /Március idusa – megemlékezések Erdély-szerte. Több helyen is kifütyülték Gyurcsány üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./2005. március 16.
Első alkalommal történt meg Csíkszeredában, hogy a március 15-i ünnepi megemlékezés alkalmával bekiabálásokkal, énekkel és füttyszóval próbálták megszakítani Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetének felolvasását. „Nem kellenek a Káinok, mi Ábelt választjuk!”, „Hazaáruló!”, „Fordítsunk hátat!”, Menjünk el!”, „Menjen haza!” – kiabálták. Voltak akik a Gábor Áron rézágyúja... kezdetű forradalmi dalt énekelték, így a felolvasott szövegből a tömeg nagyon keveset hallhatott. Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök üzenetét viszont tapssal fogadták. Ráduly Róbert polgármester beszédében a magyarság közös múltjára és a közös jövőre világított rá. Csíkszeredában február 1-jétől van ismét Kossuth utca. A Vár téren Nagy Zsolt, a román kormány távközlési és informatikai minisztere mondott ünnepi beszédet. /Daczó Dénes): Emlékezés a közös múlt és közös jövő jegyében. Gyurcsány üzenete füttyöt, Tariceanué tapsot kapott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2005. március 16.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetének kifütyülése a márciusi ünneplés erdélyi színterein – Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen vagy Kolozsvárt – nem más, mint a Magyarországról importált politikai ellentét megnyilvánulása, mondják. Ez azonban nem igaz, hangsúlyozta Bakk Miklós. Nem csupán a december 5-i népszavazás kimenetele, az MSZP és SZDSZ akkori kampánya kapta meg az egyértelmű elutasítást, hanem egy politika-felfogás is. Gyurcsány esetében az üzenet azt akarata mutatni, hogy, ő és kormánya tud „nemzetül” beszélni. A Gyurcsány-kormány az erdélyi ünneplést a politikában megszokott emlékezeti vállalkozásnak tekinti. Erdélyben – ahol kevesebb az intézmény, de több a közösségélmény iránti igény – a hiteles jelenlét nélküli kommunikáció nem működik. Gyurcsány Ferenc üzenetének erdélyi kifütyülése március idusán ezt a tanulságot közvetíti. /Bakk Miklós: Márciusi kommunikáció. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./2005. március 16.
Sepsiszentgyörgyön a város központjában rendezték a március 15-i ünnepséget. A díszőrséget álló cserkészek közt, a rétyi fúvószenekar akkordjai mellett helyezték el virágjaikat, illetve koszorúikat a város polgárai, az RMDSZ, iskolák, intézmények, civil szervezetek, az SZNT és az MPSZ vezetői. A színház elé felállított, hatalmas kokárdával díszített emelvény előtt az egyesített kórusok tagjai sorakoztak fel, szemben a többezres tömeg nemzetiszínű zászlókkal, a Székely Nemzeti Tanács lobogóival és feliratos tábláival: Területi autonómiát a Székelyföldnek!.A lovas bandériumok és szekerek felvonulása után Bartók Emese felolvasta Kiss Jenőnek, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnökének, a megyei könyvtár igazgatójának köszöntőjét. Füttykoncert követte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetét, de megtapsolták a Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök leveléből idézett részletet. Dr. Jeszenszky Géza történészt, volt magyar külügyminisztert, az ünnepség díszvendégét ünnepelte a többezres tömeg. Jeszenszky rámutatott: Magyarország nemmel szavazó állampolgárai bizonyára hamarosan lerázzák magukról a hamis propaganda hatását, fel fognak ébredni, s akik felébresztik őket, az erdélyi magyarok lesznek. Az Európai Unió alapelve a szubszidiaritás, a demokrácia, a helyi demokrácia. Az egyesített kórusok előadásában a Boldogasszony anyánk kezdetű ének hangzott el. A március 15-i ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. /(simó): Az elégedett kisebbség a harmónia záloga. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./2005. március 16.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi beszédét heves füttykoncert kísérte Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál. A beszéd alatti teljes hangzavarban a legtöbbször „Gyurcsány–Haynau” és a „Mondjál le, becsaptál minket!”, „Magyarország jobbat érdemel” bekiabálások hangzottak el. Schmitt Pál a polgári körök rendezvényén mondott beszédet a budai várban. A Fidesz alelnöke szerint a december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége beárnyékolja a nemzeti ünnepet. Hangsúlyozta: a kormány nehezen gyógyuló sebet ejtett a 15 milliós magyar nemzet lelkében a kettős állampolgárságról szóló referendum ügyében mutatott „nemzetáruló” politikájával. Tőkés László Hódmezővásárhelyen mondott ünnepi beszédet. „A decemberi népszavazás március 15-ét, az Erdéllyel uniót követelő tizenkettedik pontot tagadta” – jelentette ki a püspök, aki 31 másik határon túli magyarral együtt átvette a Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára címet. /Lehurrogták a magyar kormányfőt a Múzeumkertben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./ 2005. március 17.
Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is füttykoncert kísérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett március 15-i üzenetének felolvasását. Erdélybe is begyűrűzött a nemzeti széjjelünneplés. Bögözi Attila, a lap munkatársa a magyarországi politikusokat okolta mindezért: „Az erdélyi meg a vajdasági füttykoncertek kapcsán érdemes – elsősorban a magyarországi politikusoknak – mélyebben elgondolkodni azon, hogy milyen anyaország arcát mutatják felénk, külhoni magyaroknak: hasznos füttyök országáét, vagy a béke, nyugalom országáét.” Az összefogás szükségességre hívott fel Markó Béla, hozzátéve: Mi nem vagyunk senki kiszolgálói, sem itt, sem odaát. A Székely Vértanúk emlékművénél dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke beszédében figyelmeztetett: a magyarság nem magyarkodást jelent. /Bögözi Attila: Füttytolerancia a Postaréten, avagy mit üzen március 15. a mának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2005. március 18.
Markó Attila államtitkár azt állította: szervezett akció volt az, hogy március 15-én kifütyülték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzentét. Szerinte elegendő volt egy telefonhívás. Így működött ez az átkosban és a 30-as évek Németországában is, tette hozzá. Szerinte most is agitátorok voltak, „a mi népünk: szereti, ha valaki vezényli, tereli őket”. Markó Attila figyelmeztetett, „téved, aki azt hiszi, hogy Magyarország bármelyik miniszterelnöke többet tesz majd értünk, ha kifütyöljük.” Megállapította: „az anyaország ide vetített képe a magyar nemzet egészének céljaihoz és törekvéseihez képest súlyosan eltorzult.” /Markó Attila: Húúúú... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./2005. március 18.
Az egyik román hírtelevízió Vadim Tudor visszavonulását kommentálva Tőkés László lemondását is hírül adta, másnapra kiderül, a viták folynak ugyan az Erdélyi Nemzeti Tanácsban, de Tőkés nem mond le. Budapesten a gazdák felbőszülve Gyurcsány miniszterelnök arrogáns nyilatkozatán, azzal fenyegetőztek, hogy visszatérnek. Erdélyben Gyurcsány Ferenc üzenetét mindenütt kifütyülték, míg Tariceanu román miniszterelnök üzenetét megtapsolták. Aki azt állítja, hogy az erdélyi és a felvidéki, vajdasági megemlékezéseken azért fütyülték ki a magyar miniszterelnök üzenetét, mert átgyűrűztek a magyarországi pártpolitikai ellentétek, valamit végérvényesen nem ért. Túlságosan elevenek még a december 5-i népszavazás feltépte sebek, s erre emlékezni igazán nem kellenek fideszes agitátorok, hangsúlyozta Bogdán László. Bakk Miklós találóan írta a Krónikában: itt még él a közösségélmény iránti igény, s ezt ott túl nem akarják megérteni. /Bogdán László: Márciusi kaleidoszkóp. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./2005. március 18.
Értékénél nagyobb sajtót kapott, s a természetesnél több vitát, aláírásgyűjtést, ellen-aláírásgyűjtési akciót eredményezett Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselő március eleji kolozsvári látogatása. Valójában azért érkezett, hogy kitapintsa, milyen fogadtatásban részesülnének a szocialista/liberális politikusok, esetleg Gyurcsány Ferenc, megtisztelnék jelenlétükkel a március 15-i ünnepségeinket. Megtudták. A határon túli ügyekben magát járatosnak tartó politikus egy március 16-i televízióműsorban két szarvashibát is elkövetett. Eörsi ugyanis szemrebbenés nélkül állította, az erdélyi magyarság kivívta a kulturális autonómiáját. Hol, mikor, hogyan? – kérdezte a Háromszék munkatársa. Ezután Eörsi Mátyás cinikusan kijelentette: miért vár támogatást az anyaországtól a határon túli magyarság, amikor Sepsiszentgyörgyön például nemzetiszínű lobogót égetnek? Ez nem igaz. Nem égetett sem itt, sem máshol Erdélyben magyar zászlót senki. /(simó): Eörsi, hazudj, csak rajt’ ne fogjanak! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./2005. március 22.
Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette, hogy a gyergyószentmiklósi ülés programadó gyűlése volt a Székely Nemzeti Tanácsnak, amely számba vette az eddigi eredményeket és az új eszközök lehetőségét. A következő lépéseket az államelnök elutasító véleménynyilvánítása ismeretében mérlegelik, valamint annak ismeretében, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Tariceanu miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után „egy idegen kormány programjához igazította a saját, nemzettársai érdekében megfogalmazott elvárásait, és azt mondta, hogy csak azt az autonómiatörekvést támogatja, amely a román kormány programjában szerepel”. Ilyen körülmények között az SZNT szövetségesekre egyelőre nem számíthat. Az SZNT megszólította Románia államelnökét és miniszterelnökét, valamint Magyarország miniszterelnökét, arra kérve őket, vegyék fontolóra azt, hogy a székely népnek joga van az önrendelkezésre. Az SZNT az európai országok külügyi szolgálataihoz fordul, de a kérdést megoldani közvetlen tárgyalásokkal itthon kell. /Gál Éva Emese: „A székely népnek joga van az önrendelkezéshez”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./2005. március 22.
A Népújság elítélte, hogy kifütyülték Gyurcsány Ferenc kormányfőt, aki a nemzet jövőjéről beszélt. Túlélte Eörsi Mátyás is „saját kolozsvári vesszőfutását” /Klósz Bálint: Szekvenciák a befejezetlen mondatból. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./2005. március 24.
Horn Gyula a Partiumba látogat. A magyarországi kormányoldal képtelen szembesülni a kettős állampolgárság ügyében rendezett népszavazás eredményének határon túli fogadtatásával, miközben az erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyarok egyszerűen nem tudják megbocsátani a nemre biztató kampány stílusát és hangvételét. Ebből „az anyaországnak sem kellünk” típusú frusztráltságból ered Eörsi Mátyás kolozsvári „kiebrudalása”, valamint Gyurcsány Ferenc március 15-i üzenetének kifütyülése is. Horn Gyula, Magyarország korábbi miniszterelnöke kétértelműen nyilatkozott a kettős állampolgárság kiterjesztéséről. Miközben korábban úgy vélekedett, hogy ez a kérdés veszélyezteti Magyarországnak a szomszédaival kialakult, az államközi alapszerződéseken alapuló jó kapcsolatát, majd szóvá tette az MSZP vezetőségének, hogy legyenek halkabbak a nemmel. Az erdélyi magyarságnak képesnek kell lennie a vita lefolytatásához. /Rostás Szabolcs: Ellenféllel vitázni. = Krónika (Kolozsvár), márc. 24./2005. április 5.
Kolozsváron tartották március 30–31-én a Romániai Református Lelkészértekezleti Szövetség (RORLÉSZ) kétévente megrendezett ülését. Az értekezlet fő napirendi pontjai közé tartozott dr. Pap Géza és Tőkés László püspök beszámolója, valamint a tisztújítás. Az Erdélyi és a Királyhágó-melléki Egyházkerület mintegy nyolcszáz lelkésze közül kétszázhetvenen jelentek meg. Székely József kolozsvár-alsóvárosi lelkipásztor, a RORLÉSZ elnöke beszámolt az elmúlt két év eseményeiről. Beszélt a közösségépítés szükségességéről, a RORLÉSZ külföldi kapcsolatairól, a lelkészértekezlet szakmai-tudományos téren végzett munkájáról (szórványlelkészi, börtönpasztorációs, kórházlelkészi munkacsoport, házasságterápiás tanfolyam stb.), szociális programjáról, valamint különféle szakcsoportok létrejöttéről. A tisztújítás során újraválasztották Székely József elnököt. Dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta: nagyon nehéz túltenni magunkat a december 5-i népszavazáson. Vannak olyan erők, amelyek nem nézik jó szemmel nemzeti egységre való törekvést. Április első két vasárnapján számos magyarországi lelkész viszonozza a határon túli lelkészek adventi szolgálatát. Bejelentette: a Generális Konvent (a kárpát-medencei református egyházak vezetőségét tömörítő szervezet) ülésén javaslat született, mely szerint minden református személy a református egyház tagja kell hogy legyen, bármelyik országban él. A püspök tájékoztatott a marosvásárhelyi kollégium ügyéről is: a visszaszolgáltatott ingatlan miatt Dorin Florea polgármester pert indított, és első fokon meg is nyerte, ezért a püspök felkérte a marosvásárhelyi református egyházközségeket, hogy április 17-én tiltakozásul néma tüntetést szervezzenek. Pap Géza püspök tájékoztatott arról is, hogy a protestáns egyházfők március 29-i ülésükön a kisebbségi és a kultusztörvény tervezetével szemben számos kifogást emeltek. Az RMDSZ már beterjesztette a törvénytervezetet, figyelmen kívül hagyva az erdélyi történelmi egyházak javaslatait. Tőkés László püspök örvendetes tényként említette, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerületben végre megszűnt a lelkészhiány. Átfogó egyházkerületi programról (missziói, áldás-népesség program) beszélt. Mindenhol vissza kell állítani az egyházi iskolákat, ahol van rá lehetőség és gyermek, hangsúlyozta. Tőkés László az EMNT elnökeként kérte a lelkészértekezlet jelenlevő tagjait, hogy támogassák az autonómia megvalósítását. A püspök idézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki szerint a kulturális autonómia már megvan (hiszen vannak iskolák, színházak stb.), de Traian Basescu államelnököt is, aki azt állította, hogy a kulturális autonómiát el sem vették, hiszen a csárdást soha nem szüntették be Romániában. A püspök kitért az ügynökkérdésre is. Érdekes dolog – vetette föl –, hogy sokkal több román ügynököt lepleznek le, mint magyart. Fennáll az eshetőség, hogy a román államhatalom megtartja szolgálatban a magyar ügynököket, és felhasználja őket különböző céljai elérésére. /Somogyi Botond: Lelkészértekezlet Kolozsváron Akadozik az egyházi restitúció. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./