udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 305 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 301-305

Névmutató: Kovács István (Kokó)

2011. május 10.

Régi fényében pompázik a váradi színház
Befejezõdött a nagyváradi színház épületének helyreállítása. A régi fényében pompázó épületet tegnap vette át a helyi és megyei önkormányzat. Eközben az intézmény helyzete még mindig bizonytalan: bár a prefektúra kétszer is megvétózta az önálló magyar teátrum létrehozására irányuló törekvéseket, az átadáson a román és a magyar intézmény kijelölt vezetõi igazgatói minõségükben voltak jelen. A 19. század utolsó esztendejében, alig több mint egy év alatt felépült, eklektikus stílusú teátrumot kívülrõl 2006-ban kezdték el felújítani, a belsõ munkálatok 2008 tavaszán kezdõdtek, és anyagi, illetve adminisztratív problémák miatt az eredetileg tervezett 2009-es átadási határidõ egészen mostanáig csúszott.
Süppedõs bársonyszõnyegeken lépdelhet, vadonatúj, az eredetieknek megfelelõ székeken ülhet és a teljes egészében restaurált, újrafestett díszítõelemeket csodálhatja az, aki betér a nagyváradi színház helyreállított épületébe. Tegnap a városi és a megyei tanács hivatalosságai, illetve a tervezõ és kivitelezõ cégek képviselõi hívták meg a sajtót a szintén megújult színpadra, hogy megmutassák, milyen formában várja a színház a váradi publikumot a következõ évadtól.
?veket csúszott az átadás
A restaurálás három szakaszban történt, ezek közül az elsõt még nemcsak finanszírozta, hanem meg is szervezte a Bihar Megyei Tanács - idézte fel a felújítás kezdeteit Biró Rozália nagyváradi alpolgármester. 2009-ben, miután kiderült, az évszázados épület teljes helyreállításához még több idõre és pénzre van szükség, a megyei önkormányzat egy csavarral oldotta meg a problémát: mivel másképpen nem finanszírozhatta volna a munkálatot, a restaurálás befejezéséig átadta a színház kezelését a városi önkormányzatnak, és így abból a pénzbõl, amit a helyi önkormányzatoknak juttathat, sikerült a színházat érintõ beruházásokat állni.
A második szakaszban a szalárdi Constructorul, illetve a magyarországi Amandinus Kft. folytatta a munkát: az idõk során megkopott díszítõelemeket restaurálták, a rokokó stílusú színházbelsõben az aranyozást mindenütt felfrissítették, a jellegzetes, méretes csillárt helyreállították, a megrongálódott szellõzõrendszert újra mûködõképessé tették. A második etap 2009 szeptemberében fejezõdött be, ezután több hónapos szünet következett, mivel a közbeszerzés eredményét többször is megóvták - emlékeztetett az elöljáró.
Végül tavaly nyáron kezdhette el az utolsó simítások elvégzését az elõzõ fázist is végzõ csapat. Pafka Ernõ építész, a tervezõ cég képviselõje elmondta: amit csak lehetett, helyreállítva megõriztek, más elemeket pedig újakkal helyettesítettek. ?rdekesség, hogy az 1900-ban felszerelt fûtésrendszer vezetékei évtizedekig használhatatlanok voltak, most ezeket kitisztították, és modern vezérléssel mûködtetik - korszerû klímaberendezést adva hozzá. A nézõtér székeit kicserélték - mintaként a budapesti Vígszínház székeit használták, ugyanis az épületet is az a Fellner & Helmer cég tervezte, amely a váradit, két év eltéréssel.
A fény- és hangtechnika teljesen megújult, korszerû reflektorok és egyéb mûszaki felszerelések szolgálják a mûvészeket az új évadban. A munkálatok összesen 15,5 millió lejbe kerültek, az összeget teljes egészében a megyei tanács állta - hangsúlyozta Radu ?îrle megyei tanácselnök és Kiss Sándor alelnök.
Van magyar színház, vagy nincs?
Bár az épület elkészült, a benne mûködõ intézmények sorsa továbbra is kérdéses. Mint arról beszámoltunk, az intézményt kezelõ Bihar Megyei Tanács az RMDSZ-frakció kezdeményezésére az elmúlt hónapokban két olyan döntést is hozott, amelyek alapján az eddig Nagyváradi Magyar Színház néven mûködõ jogi entitás román és magyar társulata külön intézményként önállósodik.
A megyei kormányhivatal azonban sorban mindkettõt megtámadta, és ezzel a határozatok a közigazgatási bíróság döntéséig hatályukat vesztették. A Nagyváradi Magyar Színház azonban más a véleménye: az épület tegnapi átadásán úgy tûnt, hogy a második döntés értelmében létrejött két intézmény nagyon is létezik.
Így a tegnapi átadáson a Nagyváradi Állami Színház - egyelõre ideiglenes - igazgatója, Daniel Vulcu, illetve az abból kivált és önállósult Nagyváradi Magyar Színház direktora, Czvikker Katalin is igazgatóként köszöntötte a megjelenteket. Utóbbi azt is hangsúlyozta, hogy közös akarat volt mind a magyar, mind a román fél részérõl a különválás, és reméli, hogy a két színház mûködésében semmilyen problémát nem fog okozni a prefektus akadékoskodása vagy akár a közelmúltban a - román - közvéleményben tapasztalt ellenállás. Néhány tucatnyi váradi román lakos ugyanis gyertyás tüntetést szervezett az intézmény elõtt, így tiltakozva az általuk etnikai szegregációnak minõsített döntések ellen.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2011. május 20.

Könyvbemutatóval ünnepelte tizedik születésnapját a BKE
?jraalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte szerdán a Bánsági Kárpát Egyesület, amely 2001. május 18-án az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Bánsági Osztálya néven kezdte el mûködését. 
A Bartók Béla Líceumban megtartott jubileumi rendezvény résztvevõi az Erdélyi Kárpát Egyesület megalakulásának 120. évfordulójáról is megemlékeztek, amit az országos szervezet az elõzõ hét végén ünnepelt meg a Kolozs megyei Sztánán. A jubileumi BKE-találkozón, amelyet jelenlétével megtisztelt Marossy Zoltán alprefektus, részt vettek az egyesület aradi, temesvári és szegedi tagjai.
Illés Mihály egyesületi elnök ünnepi köszöntõje során azt is elmondta: az idõközben Bánsági Kárpát Egyesület néven önállósult szervezet ugyanakkor a Délvidéki Kárpát Egyesület (DVKE) folytatójának tekinti magát, annak örökségét ápolja. Az évfordulós rendezvény alkalmából, a Szeged Alsóváros Kultúrájáért Alapítvánnyal együttmûködve, a Nemzeti Civil Alap támogatásával sikerült újra kiadni a ma már könyvritkaságnak számító Délvidéki Kárpátegyesület Kalauzát. Eredeti szándékunk az volt, hogy új fejezetekkel látjuk el a kiadványt - mondta Illés Mihály -, mintegy odaillesztve a mai valóságot az egykor rögzített tények mellé. A meglepõen sok, terepen összegyûjtött anyagból végül sikerült a DVKE Kalauzával egyenértékû, teljesen új útikönyvet létrehozni, A Temesi Bánság turista kalauza címmel. Mindkét kötetet Illés Mihály szerkesztette, a fényképekkel bõven illusztrált, a könyvben szereplõ földrajzi elnevezések jegyzékével kiegészített mai turista kalauz szerzõi Balázs István László, Illés Mihály, Milka Zsolt, Pálkovács István, Stefanov Titusz, Ujj János.
A születésnapi BKE-találkozó tíz esztendõ turistaélményeinek felidézésével, az egyesületi tagok legsikerültebb természetfotóinak a bemutatásával, ünnepi koccintással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2011. május 23.

Dalárdás parádé - Kettõs Kriza-centenárium Sepsiszentgyörgyön
Léleküdítõ, kivételes zenei eseménnyel ünnepelték meg Kriza János (1811-1875) születésének kétszázadik évfordulóját szombaton délelõtt a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Kiemelkedõ teljesítményû kórusok fellépése követte egymást a kétórás mûsorban, mely a százhangú orgona, a népzene (Kodály) üzenetét tolmácsolta ama korból eredeztethetõen, melyben nem voltak mûvészek, de volt mûvészet (Kós Károly).
A két szép gondolatot a kiskunhalasi városi vegyes kar karnagya, Faddi Istvánné idézte bemutatkozásában.
A bevezetõ áhítatban nt. Kovács István lelkész méltatta a porban heverõ igazgyöngyöket összegyûjtõ unitárius püspök népköltészeti gyûjteményének jelentõségét, majd a Háromszék munkatársa, Kisgyörgy Zoltán elõadásában ismertette a szûk egyhitû akadémikus fõpap tudományos teljesítményét, annak háromszéki, nagyajtai vonatkozásait. Az elõadó humoros, csattanót csattanóra halmozó stílusa több rendben megnevettette a csicsergõ hallgatóságot így az anekdotát kényszerû mûfordítói kontárkodásáról - románra kellett fordítania erdõvidéki útikalauzát, hogy az megjelenhessen, és akkor változtatta a rím kedvéért kakukkra az ismert Kriza-vers vadgalambját - harsogó kacagással honorálták.
Benkõ Enikõ, Karácsony Gabriella, Lõfi Gellért, Sipos Zoltán, Péter Géza, Rigó Ildikó karnagyok, valamint a csiszolt hangú több száz énekes jóvoltából kiemelkedõen nívós mûsorban szólaltak meg a magyar kórusirodalom remekei a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a Krisztus Király-templom Laudate kamarakórusa, az 1928-ban alakult Szemerjai Református Dalárda, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör (1884-ban alapították), az évszázados hagyományt folytató Homoródalmási Dalárda elõadásában. Mûsorukon Bárdos Lajos, Zoltán Aladár, Halmos László, Farkas Ferenc, Graff Kálmán, Birtalan József, Eisekovits Mihály, Ligeti György alkalomhoz illõ darabjai szerepeltek. A szentgyörgyi 16 éves Pro Musica kamarakórust - Liszt Ferenc Ave Mariáját és Ligeti György Hortobágyát énekelték el - nem hiába díjazták nemzetközi fesztiválokon, most is énekmûvészete legjavát nyújtotta, és vastapsot kapott érte. Kiemelendõ továbbá az erdélyi kapcsolatokat ápoló kiskunhalasiak vendégszereplése, akik háromszéki dalcsokorral, halasi betyárdalokkal kedveskedtek vendéglátóiknak, s nagy sikerrel adták elõ többek közt Kodály feldolgozásában a Szent Istvánról szóló éneket.
A megemlékezés záróakkordjaként a templomkertben az ünneplõk Kriza Jánosnak szentelt kopjafát avattak fel.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. június 6.

Az autonómia a jövõ (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát - e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az elsõ, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntõl megyeszerte a jövõ felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserûségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld-szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövõt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek elõadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülõföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon - mely diktátum és nem békeszerzõdés - mindenkinek kárára volt, gyõzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövõ, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája - tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdõdött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselõje is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, a nemzeti radikálisok példát mutatnak egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvû szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételû beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Elõd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics ?va arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövõre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint õshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsõsorban a szülõföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövõ, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne - vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amirõl lemondtak - hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. június 24.

Nagykároly kitüntetettjei
Nagykároly - Dr. Németi János régész és Deák Endre lantmûvész vehették át csütörtök délután Nagykároly Pro Urbe díját, a kiválósági okleveleket is átadták.
Csütörtök délután 17 órakor a Villa Karul Fesztivál részeként kezdõdött az az ünnepség, melynek keretében kiosztották az idei, Nagykároly város önkormányzata által odaítélt kitüntetéseket. Az eseményt Georgescu Bogdan, az önkormányzat kulturális ügyekért felelõs munkatársa nyitotta meg, majd Keizer Lajos alpolgármester köszöntötte az ünnepelteket és a közönséget (Kovács Jenõ polgármester hiányzásért való elnézését is tolmácsolva). Ezután a Collegium régizene-együttes rövid koncertje következett, az egyik ünnepelt, Deák Endre vezetésével.
Nagykároly díjazottjai
Elõször a kiválósági okleveleket adták át az idei díjazottaknak, mindegyiküknek részletes laudáció mellett: Pacz Mátyás (posztumusz), Mille János (posztumusz), Balogh Mária, Cheresteºiu Márta, Homoki Hannelore, Vulcan Mariana, Donca Aurel, Serli Tibor, Stier Sándor, Szabó András, Scubli Ioan, Lãþa Adrian, Varga Norbert, Kovács István. Ezután a Nagykárolyért kitüntetés kihirdetése következett, ezt idén Lung Silviu nemzetközi hírû labdarúgó, kapus kapta. Végül a Pro Urbe díjasok köszöntése zárta az eseményt. Dr. Németi János régész és Deák Endre lantmûvész vehették át 2011-ben a díjat. Az ünnepségen a jövõ generációja, a fáklya továbbvivõi is színpadra léptek: Bilaþiu Raluca és Nagy Anita egy-egy dallal ajándékozta meg a kitüntetésben részesült személyiségeket.
erdon.ro

2011. július 14.

EMI-tábor: előadások és koncertek
Az Erdélyi Magyar Ifjak idén hetedik alkalommal tartja szokásos nyári nagyrendezvényét, az EMI-tábort: a helyszín ezúttal is Gyergyószentmiklós.
Pontosabban az ún. 3-as kilométerkőnél (a Békási-szoros irányában) levő szabadidőközpont ad otthont a tábornak augusztus 10 és 14 között.
A szervezők szerint a cél az együttlét, összefogni az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező fiatalokat, akik a magyar történelem, a kultúra és közéleti események iránt érdeklődnek a Kárpát-medencében. Az EMI-tábor nemcsak előadásokat, közéleti vitákat ajánl majd, hanem több magyarországi együttes, előadó is koncertezik majd.
A rendezvényt 2005-ben tartották meg először, azóta évről-évre egyre többen vesznek részt rajta. Idén olyan előadókat hívtak meg, mint Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Raffay Ernő történész, Jókai Anna író, Lukács Csaba újságíró, Kovács „Kokó" István olimpiai bajnok, volt ökölvívó.
Az EMI-tábor színpadán koncertezik a Swetter, Charlie, FankaDeli (szerdán), a Karcolat, a Kárpátia, a Role (csütörtökön), a Bojtorján, Kalapács József, a Road (pénteken), a Dalriada, a Bikini (szombaton), a Hungarica, az Ossian és a Graphic (vasárnap).
Több tematikus sátorban is lesznek rendezvények, lesz bor-, gyerek-, film-, művész- és kézműves sátor is. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2011. július 23.

Vándorgyűlés Kunszentmiklóson
Kunszentmiklóson, a Varga Domokos Általános Művelődési Központban tartotta meg huszadik vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ). A rendezvényen – amely egyben tisztújító ülés is volt – Medvigy Endre leköszönő elnök és Németh Ágnes tiszteletbeli elnök javaslatára Kovács Attila Zoltán irodalomtörténészt, könyvkiadót, műfordítót, a Hírhatár lapcsoport munkatársát választották meg elnöknek. A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körét Kovács Sándor Pál és Kovács István József képviselte az összejövetelen. Kovács Sándor Pál előadást is tartott, a kunsági népszokásokról, a kunok életéről szólt a jelenlevőkhöz. Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, a kecskeméti Katona József Emlékház vezetője A Duna-Tisza köze és a Kiskunság címmel tartott előadást. A vándorgyűlés résztvevői ellátogattak a szalkszentmártoni Petőfi Emlékmúzeumba is. Itt megkoszorúzták a 2004-ben elhunyt Majsai Károly múzeumigazgató emléktábláját.
A KITÁSZ számos szervezetet tömörít, határon innen és túl, a teljesség igénye nélkül: Berzsenyi Társaság, Erdélyi Könyv Egylet, Erdélyi Szövetség, Arany János Művelődési Egyesület, Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Kárpátaljai Szövetség, a Kassai Magyarok Baráti Társasága, Katona József Emlékház, Kazinczy Ferenc Társaság, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, Madách Kör, Magvető Irodalmi Klub, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Németh László Társaság, Pro Universitate Partium Alapítvány, Tormay Cécile Kör, Vörösmarty Kör.
Az Irodalmi Társaságok Szövetsége megálmodója, kigondolója és első elnöke (1993-1998) Varga Domokos, kuszentmiklósi születésű, Kossuth-díjas író volt, akinek emléktábláját szintén megkoszorúzták. A megtisztelő címet később Réthei-Rikkel Lajos is kiérdemelte. 1998- tól dr. Medvigy Endre irodalomtörténész a szervezet elnöke. A KITÁSZ bejegyzett szervezet, 1997-től közhasznú szervezetként működik. Jelenleg 50 magyarországi, határon túli, aktív tagszervezetet egyesít, melyek fő tevékenysége az irodalmi, művészeti és kulturális élet, az irodalompártolás és az olvasáskultúra ápolása.
(Forrás: Kecseméti Lapok) Népújság (Marosvásárhely)

2011. augusztus 8.

Indul Székelyföld legnagyobb nemzeti fesztiválja
Nemrég ért véget a tusványosi diáktábor, de szerdán újabb közéleti sátorozásra várják a fiatalokat Székelyföldön: idén hetedik alkalommal szervezik meg a térség legnagyobb nemzeti fesztiválját, az Erdélyi Magyar Ifjak táborát. Az EMI kiemelt helyen kezeli az ősszel kezdődő romániai népszámlálás ügyét, és a Kárpát-medencei magyarság népesedésügyi kérdését, így a tábor mottója (Bánffy Miklós szavait kölcsönvéve) a Megszámláltattál. Híjával találtattál? gondolat lett.
A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél sorra kerülő öt napos rendezvényen közéleti beszélgetéseket, történelmi előadásokat és egyéb szórakoztató programokat találnak az érdeklődők. Az eseményre számtalan neves előadót, közéleti szereplőt, újságírót és művészt várnak úgy Erdélyből, mint a Kárpát-medence egyéb részeiből. Előadást tart Kövér László magyar házelnök, aki szombaton beszél az állampolgárságról és a határon túl élő magyarok szavazati jogáról, de ott lesz többek között Berecz András, Böjte Csaba, Jókai Anna, Kovács „Kokó” István, Vona Gábor és még sokan mások is. Kilenc tematikus sátorban mindenki megtalálhatja a kedvére való témát, de akinek még így is marad ideje unatkozni, az bátran válogathat a különféle alternatív programok között, mint például az íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás.
A VII. EMI-tábor szervezői, erősítve a rendezvény nemzetpolitikai műhely jellegét, ez évben is nagy hangsúlyt fektettek a magyar közélet alakulásának elemzésére és a problémák továbbgondolására. Szó esik majd a közelgő marosvásárhelyi polgármester választásról, autonómiáról, népesedésről és népszámlálásról, de sok egyéb, a magyar közösség életét befolyásoló eseményről is. A tábor zenei kínálata is az előző évekhez hasonló: a rockzene a meghatározó, és a régi klasszikusok mellett a színpadon helyet kapnak az újonnan megjelent együttesek is. A táborral kapcsolatos összes információ megtalálható a www.emitabor.hu/erdely internetes címen.
Lukács Csaba. Magyar Nemzet

2011. augusztus 9.

Megszámláltattál (EMI-tábor hetedszer)
Holnap veszi kezdetét a Gyergyószentmiklós melletti kempingben a nemzeti gondolkodású fiatalok hetedik EMI-tábora.
Az évek alatt izmosodó, bővülő rendezvény ismét egy sor, a nemzeti fejlődés szempontjából fontos kérdést tűzött napirendre.
Ehhez igazították a meghívottak névsorát is, a szervezők erősíteni kívánják a nemzetpolitikai műhely jelleget, hangsúlyt fektetve a magyar közélet alakulásának elemzésére. Szó esik majd a közelgő marosvásárhelyi polgármester-választásról, autonómiáról, népesedésről és népszámlálásról. Elfogadta a meghívást többek között Ágoston Balázs, Balczó Zoltán, Berecz András, Berszán atya, Bilibók Jenő, Bíró Zsolt, Bodó Barna, Borbély Zsolt Attila, Böjte Csaba, Csegzi Sándor, Demeter László, György Attila, Jakab István, Jókai Anna, Kovács "Kokó" István, Kövér László, Lázár Csilla, Lukács Csaba, Raffay Ernő, Sántha Attila, Szántai Lajos, Szilágyi Zsolt, Takaró Mihály, Tófalvi Éva, Vona Gábor és mások.
A szervezők kilenc tematikus sátort állítottak fel, a hangsúlyos előadásoknak, vitáknak az előadósátor ad otthont, de lesz kézműves-, film- és bor-, EMI- és társalgó-, művész-, valamint gyermeksátor, jelen lesz, az Erdély Mentőcsoport, külön sátorban foglalkoznak a szórvánnyal és a népesedéssel, és helyet kap a Keskeny út sátor is. Az alternatív programok között íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás szerepel. A hivatalos megnyitót szerdán tartják, de a nulladik napra, a bemelegítő bulira is várják az érdeklődőket. Esténként koncertek zajlanak, fellép többek között a Swetter, Charlie, Fankadeli, a Karcolat, a Kárpátia, a Role, a Bojtorján, a Kalapács, a Road, a Dalriada, a Bikini, lesz gitárest Miklós Gyurival, majd az EMI-tábor utolsó napján a húrok közé csap a Hungarica, az Ossian és a Graphic. A rendezvény mottója Bánffy Miklós szavai alapján: Megszámláltattál. Híjával találtattál? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 2.

Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2011. szeptember 27.

Új könyvesbolt Sepsiszentgyörgyön
Elsősorban magamtól kérdezem, hogy szabad-e valaminek örvendezni ebben az ócsárlásra, egymás, valaki vagy valami megszólására berendezkedett savanykásan szomorú világban, mert én most valaminek nagyon örülök.
Sepsiszentgyörgyön, az Olt utca 7/A szám alatti patinás Pünkösti-házban megnyílt Ex Libris Könyvesbolt névvel a Charta Nyomda és Könyvkiadó Könyvesháza. Új helyen új árukészlet várja az érdeklődőket, s a könyvek mellett papírt, írószert nyomtatványtömböket is forgalmaznak az 1839-es évszámmal jelölt épület szaküzletében. Örömöm kiváltója az, hogy a sepsiszentgyörgyi Corvina könyvesbolt önfelszámolása után úgy tűnt, az egész térség szégyenére a kultúra befogadására, ápolására és szétsugárzására büszke Sepsiszentgyörgy egy valamire való könyvesbolt nélkül marad. És tessék: a vállalkozó kedvű Kisgyörgy Tamás cége igen előnyös, ügypártoló feltételek mellett Kovács István tiszteletes úrtól bérbe vette az épület 60 négyzetméteres felületét; modern, a patinás épülethez és az üzlet baglyos szimbólumához illő bútorzatot vásárolt, s a hazai könyvkiadókkal kialakított kapcsolatok révén előhitelezéssel megújította a könyvkészletet, és a város szívében tetszetősen vonzó könyvesházat alakított ki. Az üzlet vezetője Ruszka Zsolt, aki a könyves szakmában régi motoros, hosszú éveken át a Corvina könyvesbolt alkalmazottja volt. A papír- és nyomtatványrészlegen főleg a Charta termékei kaphatóak. Az üzlet belépőjénél ugyancsak egy teremnyi népművészeti, népviseleti, iparművészeti kínálat. Külön polcot kapott a "helyi termék", a városban és a megyében kiadott könyvek. A "helyi klasszikusok" művei, ahogyan Kisgyörgy Tamás bennünket, szerzőket ugratva a kínálatot minősíti. A többi polcon tematika szerint csoportosítva elsősorban a hazai könyvkiadók portékáját tálalják. Szabad polcokon, a vásárló számára kézbe vehetően. A hazai kínálat reprezentatív, igen gazdag. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a könyvkiadók nagyjából kivétel nélkül partnerek, a könyvkészletet frissítik. A könyves szaküzlet havonként törleszt. Az árrés 15–30 százalék a nyomdai ár fölött. A bevétel öt százalékát már dobbantáskor jótékonyságra fordítják, a 14 éves mikós diák, Egyed Péter németországi orvosi kezelésére ajánlották fel. Az Ex Libris olcsó könyvekkel várja a diákokat. Szívesen vennék, ha a tanárok csoportos látogatást is szerveznének. A könyvesboltban magyarországi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai kiadó könyvei is megtalálhatóak. Az üzlet működtetőinek elképzelése szerint a szerzőknek dedikációs délutánokat kínálnak. A könyvesház "nagyterme" 15–20 fős író-olvasó találkozók szervezésére is alkalmas. Távlatilag a régi épület alatti boltíves pince kisrendezvények lebonyolítását is lehetővé teszi. Egyelőre gond az Olt utcai parkolás. Tervek szerint az utcát közművesítik, egyirányúvá teszik, s akkor ez a gond is a múlté lesz. Az Ex Libris jelentése: könyvjegy, könyvjelző. Kuczka Péter írta: "Az ex libris őse az a vaslánc, amellyel egykor a büszke, kincsét féltő könyvgyűjtő egy-egy kódexet a könyvesház polcaihoz erősített. Ez a vaslánc az évszázadok múlásával finom, művészi rajzolatú lapokká bűvölődött." Induláskor azt kívánjuk a patinás Pünkösti-házban székelő új létesítmény fenntartóinak, hogy látogatóik és vásárlóik, kisrendezvényeik sokasága okozzon számukra fejtörést. Most már rajtunk, szerzőkön és a könyvvásárlókon múlik, hogy fenn és el tudja-e tartani a székváros a hozzáértéssel és igényességgel kialakított könyvesházat. Kisgyörgy Tamás meghatározó Ex Libris könyvesboltot indító élménye, hogy a háztulajdonos, könyvkiadók, a vállalatok részéről önzetlen segítőszándékot tapasztalt. És a sok tanács mellé kalácsot is. Elfogadható áron.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 23.

Több százan vettek részt az MPP és az SZNT által szervezett szimpátiatüntetéseken
Összesen több mint ezren vettek részt néhány erdélyi városban a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett szimpátiatüntetéseken szombaton, amelyeket a budapesti megmozdulással egy időben szerveztek. Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kovásznán, Baróton is elhangzott a Hősök terének üzenete.
Marosvásárhelyen mintegy 250-en válaszoltak az MPP és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és dacoltak félórán keresztül a nullafokos hideggel a Petőfi-szobor előtt. A szimpátiatüntetésként meghirdetett rendezvényre, mely inkább meghitt, békés megemlékezésre hasonlított, többnyire az erdélyi magyar jobboldal képviselői és hívei jöttek el. A tömegben mindössze egy-két RMDSZ-es körzeti elnököt lehetett látni.
Az emberek nem skandáltak, és nem rázták ökleiket, csendben végighallgatták a szónokokat, majd a székely himnusz eléneklése után hazatértek otthonaikba. Amint Andrássy Árpád, az MPP egyik helyi vezetője fogalmazott: a marosvásárhelyiek és környékbeliek lélekben csatlakoztak magyarországi testvéreikhez. „Üzenjük, hogy el a kezekkel Magyarországról, a Székelyföldről, a magyarokról. A haza nem eladó!” – jelentette ki beszédében az MPP megyei elnöke, László György. „56 évvel ’56 után azt tapasztaljuk, hogy Magyarország szuverenitása újra veszélyben van – hangsúlyozta diskurzusában Bíró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnöke. – Brüsszel nem lehet Moszkva, gondoltuk, amikor a budapesti bársonyos és a hazai véres forradalmakat követően abban reménykedtünk, hogy a közös Európához csatlakozva, nemcsak a schumanni elvek mentén létrejött értékközösség tagjai lehetünk, hanem a határok légiesítésével gyakorlatilag a békés nemzetegyesítés haszonélvezői is”.
Beszédében rámutatott, hogy a demokratikus, a keresztény értékrendre és a felebaráti tiszteletre épülő társadalom helyett, ma egy, a moszkvai tankoknál alattomosabb diktatúra, az úgynevezett kalmárdiktatúra sötét fellegei gyülekeznek a magyarság feje fölött. „Ha pedig ez ellen egy ország vagy nemzet saját érdekei védelmében lépni mer, arra könyörtelen pergőtűzzel sújtanak le napjaink csodafegyverének, a médiának a bevetésével. A tömegkommunikáció mára sajnos legtöbb esetben már a tömegmanipuláció eszközévé vált, és az üdítő kivételektől eltekintve általánosan elterjedt harcászati eszközként kezelik azt” – figyelmeztetett Bíró. Az SZNT vezetője a bukaresti – román és magyar – hatalomnak is üzent, amikor rámutatott, hogy a szubszidiaritás elve már-már elcsépelt szóhasználattá vált Romániában. „Nem kampányszövegként megfogalmazott marosvásárhelyi kiáltványokra van szükség, hanem tudatos Székelyföld-politikára, tiszta és világos vonalvezetésre, melynek hiányát nem lehet unos-untalan a gazdasági válság okozta nehézségekkel magyarázni. Az alibipolitizálás helyett konkrét és előremutató lépésekre van szükség idehaza is” – szögezte le Bíró Zsolt.
Autonómiáról is szó volt Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön több mint háromszázan gyűltek össze az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén gyertyával, magyar és székely zászlóval, Orbán Viktor-fotókkal és az EP-képviselőknek üzenő magyar és angol nyelvű feliratokkal, amelyek szerint ma Magyarország, ám holnap bármelyik más nemzet sorra kerülhet. „Világgá kiáltjuk, hogy Brüsszelben is hallják: El a kezekkel Magyarországról!” – fogalmazta meg a közel egyórás szimpátiatüntetés üzenetét Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke. Elmondta, az Európai Unió történetében példátlan a félrevezető rágalomhadjárat, amit a balliberális körök indítottak Orbán Viktor és a magyar kormány ellen.
A világuralomra törő pénzügyi körök attól félnek, hogy a magyar példa ragadós lesz, más nemzetek is felemelik a szavuk a bankokrácia, az eladósodás, a Világbank uralma ellen – fogalmazott Fazakas, aki szerint Magyarország ismét zászlóvivője a népek, nemzetek szabadságért vívott harcának. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi elnöke hangsúlyozta, Magyarország is az önrendelkezésért, az autonómiáért vív harcot, miként a székelyek. „Ugyanaz a sorsunk, bízunk benne, hogy Magyarország is támogatni fog a Székelyföld autonómiájának elérésében” – mondta Gazda. A szimpátiatüntetésen az MPP több elöljárója is felszólalt, áldást mondtak Kovács István unitárius és Incze Zsolt református lelkipásztorok, felolvasták a közös nyilatkozatot, Veres László színművész Wass Albert egyik versét mondta el, majd a csendesen tüntetők elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Különböző válságkezelési módok
Több százan vettek részt a Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson tartott szimpátiatüntetésen is, utóbbi városban és a hargitai megyeszékhelyen mintegy 150 személy, míg Udvarhelyen az MPP mintegy 200 tagja és szimpatizánsa gyűlt össze. A résztvevők magyar zászlókat és égő gyertyát tartottak a kezükben, illetve elénekelték a Himnuszt. Szász Jenő MPP-elnök, aki Udvarhelyen vett részt a szimpátiatüntetésen, arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Romániában és Magyarországon is nehéz a gazdasági helyzet, míg nálunk a megszorító intézkedések a lakosok ellen irányultak, a szomszédos országban a kormány támogatja a polgárokat.
A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, amennyiben az Orbán-kormánynak sikerül véghez vinni a tervét, ez modell lehet más országok számára is, és ily módon tért veszíthetnek a globalizáció hívei. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy „lelkileg támogassák” Orbán Viktor magyar kormányfőt, míg Mezei János gyergyószentmiklósi elöljáró sok erőt kívánt a magyarországi politikusnak, hogy véghez tudják vinni azt, amit elkezdtek.
Pincében tüntettek Kolozsváron
Kolozsváron csupán néhány tucatnyi magyar vett részt a szombat délután a Heltai Alapítvány Mikó utcai udvarán tartott szimpátiatüntetésen. A részvevők előbb gyertyát gyújtottak, majd tekintettel a zord időjárásra levonultak a vendéglő pincéjébe, ahol László György megyei MPP-alelnök felvázolta az összejövetel célját. „Erkölcsi és szent kötelességünk kiállni a nemzeti kormány mellett” – mondta. A rendezvényen felolvasták a budapesti tüntetés nyilatkozatát, illetve Simon Csaba országos alelnök a polgári alakulat nyilatkozatát, amelyben támogatásukról biztosítják Magyarország kormányát, a dokumentumot a későbbiekben átadták a kolozsvári magyar főkonzulátusnak. A szervezők a beszédek végeztével teával és borral vendégelték meg a szimpatizánsokat.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 13.

Március 15-i rendezvények az EMNP szervezésében
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára. A Néppárt és az EMNT kiemelt ünnepi rendezvényei idén három helyszínen zajlanak:
I. Nagyvárad
A nagyváradi Szacsvay Imre szobornál délután három órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt Partium régióért felelős országos alelnöke, valamint meghívott vendégünk, Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke olvassa fel. Ezt követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a Váradi Dalnokok lépnek fel. Az eseménysorozat a nagyváradi-olaszi református templomban fél öt órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul. II. Zilah
Zilahon, a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik a megemlékezés. A Néppárt részéről ünnepi beszédet mond Toró T. Tibor országos elnök, dr. Sándor József Szilágy megyei elnök, valamint Tunyogi Tímea helyi elnök. A megemlékezésen felszólal Varga Ferenc, az Erdélyi Magyar Ifjak szilágysági elnöke is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Lukács Levente, a Néppárt zilahi szervezetének alelnöke tolmácsolja. A rendezvényen Ady Endre és Juhász Gyula versek hangzanak el. A megemlékezés utolsó mozzanata a Wesselényi szobor megkoszorúzása lesz, ahol – többek között – Püsök Csaba, az EMNT egyházi és szociális ügyekért felelős alelnöke helyez el koszorút.
III. Marosvásárhely
Marosvásárhelyen március 14-én, szerdán délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartandó Rendhagyó 1848-as történelemórával veszi kezdetét az ünnepségsorozat. Délután 18 órakor a helyi Demokrácia Központban Spielmann Mihály író, történész nyitja meg a képeslap-kiállítást. Március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik a Pilvax Kávéház, ahol kokárdakészítésre, valamint a 12 pont kinyomtatására régi nyomdagépen történő kinyomtatására is lehetőség lesz. Az EMNT által meghirdetett Az én szabadságharcom gyermekrajz-pályázat eredményeit fél kettőkor ismertetik a szervezők, majd ezt követően Sebestyén Aba és barátai előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A kávézóban délután '48-as dalokat oktatnak, majd magyaros ruhák bemutatására kerül sor. A vár területén délben nyitja meg kapuit a kézműves vásár.
A 17 órakor a Petőfi-szobornál kezdődő ünnepi műsor keretében beszédet mond Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke valamint a rendezvény díszvendége, Balogh Zoltán, a Magyar kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A rendezvény az EMI fáklyás felvonulásával zárul. Az eseményen jelen lesz Papp Előd, a Néppárt Székelyföld régióért felelős országos alelnöke is.
A kiemelt ünnepi rendezvények mellett a Néppárt valamint az EMNT helyi szervezeteinek képviselői több helyszínen is részt vesznek az 1848-as megemlékezéseken.
Kolozsvár
A kolozsvári Biasini szállónál rendezett ünnepségen a Néppárt részéről Gergely Balázs, a közép-erdélyi régióért felelős országos alelnök tart beszédet.
Erdővidék
Az erdővidéki civil szervezetek által március 14-én rendezett bodvaji ünnepségen beszédet mond Nemes Előd, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Sepsiszentgyörgy
Március 15-én délelőtt 12 órától a Váradi József Iskolában díjazzák az EMNT Magyarnak lenni jó! gyermekrajz-pályázatának háromszéki nyerteseit. A Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének részéről Nemes Előd, Kovács István, Bedő Zoltán és Váncsa Zsuzsanna helyeznek el koszorút a Kossuth-szobornál, majd a Szabadság téri 1848-as emlékműnél.
Barót
A Véczeri-emlékműnél szervezett ünnepségen beszédet mond Szép Béla, a Néppárt baróti szervezetének elnöke. Az EMNT erdővidéki szervezetének részéről Marián István elnök valamint Benkő Levente alelnök helyeznek el koszorút.
Orbaiszék
Az orbaiszéki EMNT elnöksége megkoszorúzza a kovásznai '48-as emlékművet, majd a Néppárt zabolai szervezetének vezetőségével közösen részt vesznek a Zabolán szervezett megemlékezéseken is.
Kézdivásárhely
A főtéri Gábor Áron-szobornál tartott megemlékezésen beszédet mond Johann Taierling, a Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének alelnöke.
Csíkszék
Csíkszeredában két helyszínen, a Gál Sándor szobránál, illetve a Mikó-várnál is megemlékeznek az 1848-49-es márciusi eseményekről. A Néppárt részéről mindkét helyszínen jelen lesz és koszorút helyez el György László, a megyei szervezet elnöke, Tőke Ervin, a városi szervezet elnöke, valamint Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke.
A Néppárt helyi képviselői jelen lesznek más csíkszéki településeken szervezett rendezvényeken is, így a madéfalvi Siculicidium emlékműnél Szász Attila, a Néppárt csíkcsicsói elnöke, Csíkdánfalván Kajtár Edit, a Néppárt helyi szervezetének elnöke, Csíkszenttamáson a helyi szervezet részéről Bíró Ferenc, míg Csíkszentdomokoson Máthé Zoltán megyei elnökségi tag koszorúz. A nyergestetői emlékműnél a Néppárt részéről Bölöni Ferenc, a csíkszentimrei szervezet elnöke, Nemes Zoltán, a tusnádfürdői szervezet elnöke, Tőke Ervin, a csíkszeredai szervezet elnöke, valamint Sorbán Attila, a Csíkszékért felelős Hargita megyei alelnök helyez el koszorút.
Székelyudvarhely
A Márton Áron téren található Vasszékely szobornál szervezett ünnepi megemlékezésen jelen lesz László János, a Néppárt Udvarhelyszékért felelős Hargita megyei alelnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke. Az EMNT részéről koszorút helyez el Nagy Pál udvarhelyszéki elnök, valamint Bíró Edith és Szabó K. Attila helyi elnökségi tagok.
Gyergyószentmiklós
Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobránál koszorúznak a Néppárt és az EMNT gyergyószéki szervezeteinek képviselői: Bákai Magdolna, a Néppárt Gyergyószékért felelős Hargita megyei alelnöke, Szőcs Gábor, a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke és Bicsak Péter alelnök. A gyergyószéki EMNT részéről Pázmán Attila alelnök tiszteleg a '48-as forradalom hősei előtt.
Brassó
A Brassó megyei EMNT – az eddigi hagyományokhoz híven – idén is körbejárja és megkoszorúzza a megye területén található '48-as emlékműveket.
Arad
A Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke, dr. Burián Sándor valamint Endreffy Lajos alelnök a helyi Szabadság-szobornál tisztelegnek nagyjaink emléke előtt.
Beszterce-Naszód
A Néppárt és az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezeteinek képviselői a vicei Szent István szobrot koszorúzzák meg. A bethleni Demokrácia Központban 18 órától kezdődik a László Jolán tanárnő illetve ifj. Kerekes Zoltán, a Néppárt megyei szervezetének elnöke által tartott, vetítéssel egybekötött előadás, amelyen az 1848-49-es események felelevenítésével emlékeznek az egybegyűltek.
Erdély.ma

2012. június 5.

Űzze el a szabadság gondolata a rabságét
Zúgó harangszó emlékeztetett tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a 92 évvel ezelőtti trianoni döntésre, az országzászló egykori helyén, az Erzsébet parkban több százan gyűltek össze a Nemzeti Összetartozás Napján tartott megemlékezésen.
A Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényen az SZNT, az MPP, valamint az EMNT képviselői is részt vettek, az RMDSZ távolmaradásáról levélben értesítette a szervezőket – a kampányra hivatkozva nem kívántak felszólalni.
Székelyföldet a jelenlegi román kormány is gyarmatként kezeli, s ha nem lépünk kellő határozottsággal és elkötelezettséggel, akkor véget ér az évezredes történelem Erdélyben, Székelyföld pedig a szórvány sorsára juthat – mondta az egybegyűltekhez elsőként szóló Gazda Zoltán, aki beszédében a történelmi igazságtételt, jogaink követelését szorgalmazta, az autonómia elérésének fontosságát hangsúlyozva. Figyelmeztetett: a 92 évvel ezelőtti döntésnek voltak Romániára is vonatkozó, nemzeti közösségünk jogait szigorúan védő, kötelező érvényű kitételei, melyeket egyetlen érdemtelenül megnövelt területű ország sem tartott be. Ezért kell a leghatározottabban síkra szállnunk, követelnünk azon jogok érvénybe léptetését.
Különösen fontos, hogy most erős és kitartó legyen magyarságtudatunk és önbecsülésünk, a magyar népnek meg kell mutatnia életerejét, úgy kell viselkednie és élnie, mint ahogyan az a Kárpát-medence vezető népéhez illik – szólt a megemlékezőkhöz Balla Claudiu, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselője.
Hány égtájra néz a csonka Magyarország? Talán nincs is annyi, ahány felé földünket osztották – mondta az EMNP részéről felszólaló Nemes Előd. Emlékez­tetett, csak önmagunkban bízhatunk, s arra buzdította a megemlékezőket, legyenek büszkék elért sikereikre, és itt teremtsenek gyermekeik számára is élhetőbb jövőt.
Bálint József, az MPP megyeszékhelyi elnöke úgy fogalmazott: nem lehet boldog, önfeledt ünneplésünk, de segíthet a tudat, hogy egyek vagyunk, számíthatunk egymásra, összetartozunk.
A megemlékezésnél is fontosabb, hogy arccal a jövő felé fordulva, közösen találjuk meg a módját annak, miként tudnánk és miként lenne érdemes nekünk, magyaroknak megmaradni itt, a Kárpát-medencében olyan nemzetként, amely méltó a múltjához, és ehhez a múlthoz méltó jövőt is tud tervezni magának – fogalmazott Lakatos Mihály, Magyarország Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának vezetője.
Kovács István unitárius lelkész imájával egy időben ismét megszólaltak a harangok, a megemlékezés végén az egybegyűltek elénekelték himnuszainkat.
Demeter Világ Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 7.

Magunk döntsünk sorsunkról (Kampányban)
A vezetőknek az a dolga, hogy közösségüket szolgálják, ha nem ezt teszik, el kell venni tőlük a megbízatást, és újakat kell választani – jelentette ki tegnap a nagyborosnyói kultúrotthonban tartott fórumon Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke.
Háromszéki kampánykörútja első állomásán népes közönség – több mint 150-en voltak a teremben – tapssal fogadta az EP-képviselőt, a találkozón azonban nem hiányoztak a feszült pillanatok sem: két felszólaló is kiábrándultságának adott hangot, Kocsis Dénes független tanácstagjelölt igen felháborodottan szögezte le: elege van a pártokból.
A találkozó kezdetén Nemes Előd, az EMNP megyeitanácselnök-jelöltje eddigi kampánytapasztalataikat ismertetve elmondta: nagy az elégedetlenség az emberek körében, a néppárt a fiatalságot és a tapasztalatot ötvözve szeretne változtatni ezen. Olyan községvezetést szeretnének, amely nemcsak Borosnyó-centrikus, hanem a hozzá tartozó falvakra is figyel, hogy a fiatalok ne kényszerüljenek máshol keresni boldogulásukat. Kertész Tibor Barna kijelentette: a borosnyói tanács hat tagjának elege lett a helyben topogásból, ezért léptek ki az RMDSZ-ből, és választották a néppártot. Szőcs Levente polgármesterjelölt elképzeléseit ismertetve a házi beteggondozói rendszer szükségességéről, a helyi sport- és kulturális élet fellendítéséről beszélt. Dr. Kovács István, az EMNP megyei önkormányzati jelöltlistájának vezetője leszögezte: fő céljuk a vidékfejlesztés.
Tőkés László azt hangsúlyozta: sorsunk alakítása elsősorban magunkon múlik, a falunak kezébe kell vennie az irányítást, hiszen legnagyobb értékünk az önrendelkezés. Ne mások mondják meg, mit kell tenni, a közösségnek magának kell választania vezetőit – szögezte le, majd hozzáfűzte: a néppárt egyik legfontosabb célja éppen ez, hogy helyreállítsák ezt a szellemet, hiszen ez jellemezte a székelységet. Megérett az idő a változásra – hangsúlyozta –, megjegyezve: az RMDSZ-es vezetőket gyakran árnyék-székely magatartás jellemzi. Terveink vannak gazdaságfejlesztésben, a sport- és ifjúsági élet fellendítésére, a magyar ajkú cigányság sorsának jobbítására – sorolta, arra kérve a jelenlevőket, június 10-én ne csak szavazzanak, hanem válasszanak, és támogassák az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeit.
A hozzászólások során egyebek mellett elhangzott, hogy kiábrándultak az emberek a politikából, elegük van az ígéretekből. Ezekre válaszolva Bedő Zoltán kifejtette: éppen azért kérnek esélyt a választóktól, mert eddig csak csalódásban volt részük.
Farcádi Borond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 11.

Székelyföldi örökbe fogadó családok találkoztak Háromszéken
A székelyföldi örökbe fogadó családok találkozóját szervezte meg szombaton a Benedek-mezőn a sepsiszentgyörgyi Pro Adopt Egyesület és a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság. Kovács István unitárius lelkész, a Pro Adopt Egyesület elnöke a Krónikának elmondta, már hetedik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, azzal a céllal, hogy az örökbe fogadó szülők megismerkedjenek, barátkozzanak, megoszthassák örömeiket, gondjaikat.
Idén első alkalommal a Hargita és a Maros megyei örökbe fogadó családokat is meghívták, a másik két székely megyében nem tömörültek egyesületbe, Kovács István abban bízik, hogy a háromszéki példa őket is szervezkedésre ösztönzi. A szombati rendezvényen több száz gyerek és szülő vett részt, a jó hangulatú ünnepségen csapatépítő játékokban, vetélkedőkön vehettek részt a családtagok, a közös ebéd után egymás kezét fogva hatalmas körbe álltak, majd mindenki felengedett egy héliummal töltött léggömböt, és azzal együtt az ég felé küldött egy kívánságot is.
Kovács István elmondta, Romániában a többi európai országgal ellentétben még mindig sok az előítélet és a fenntartás az örökbe fogadással kapcsolatban, a gyerektelen házaspárok is félnek attól, hogy egy elhagyott kiskorút fogadjanak a családba. Kovács István maga is két örökbefogadott kisgyerek édesapja, a Pro Adopt Egyesület létrehozását 2006-ban kezdeményezte, hogy támogassák az örökbe fogadó szülőket a sajátos gondjaik orvoslásában, ugyanakkor bátorítsák az örökbefogadást, hogy minél több kisgyerek kapjon esélyt arra, hogy családban nevelkedjen.
Erdővidéki családok napja
Vargyason szervezték meg pénteken az erdővidéki Székely Családok Napját. A rendezvénynek a vargyasi Dániel-kastély műemlék épülete adott otthont. A családi nap a második ilyen jellegű esemény az idén, Kovászna Megye Tanácsa, a Europe Direct Központ, a szociális ellátási igazgatóság, valamint a Caritas munkatársai szervezték. A rendezvényen Ilkei András unitárius lelkész áldotta meg, majd a helyi lányok szelték fel az óriás házikenyeret, a szervezők minden résztvevőt megvendégeltek pityókatokánnyal. A programban családok számára szervezett vetélkedő, kézműves- foglalkozások, ismeretterjesztő játékok szerepeltek, majd az Orbán Feri és barátai zenekar koncertezett
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 12.

Frigyre lépni a szülőfölddel – A székelység története: – sikertörténet
Egyed Ákos akadémikus legújabb kötete, A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig (Pallas-Akadémia Csíkszereda, 2006) Székelyföldön sikerkönyv, a hatodik szerzői estre Sepsiszentgyörgyön már az ezres példányszámon felüli újranyomott kötetek kerültek, s a találkozó résztvevői közül többen több példányt is dedikáltattak a szerzővel. A könyv sikerének több összetevője van, mindenek előtt Egyed Ákos személyi hitele, az erdélyi történetírók, a találkozón név szerint is említett Benkő József, Szádeczky Lajos, Orbán Balázs nyomdokain járó írói-emberi következetessége, a szülőföldszolgálat általuk felállított mércéjének tisztelete. A siker forrása az is, hogy az ugyancsak a Pallas-Akadémia gondozásában 1998-ban megjelent két kötetes Erdély 1848-1849 megjelenése után hamarosan közkedvelt, népszerű olvasmánnyá vált, eredményesen tudta összehangolni a tudományos kutatás adatait és tényeit a tudománynépszerűsítéssel. Szóval a „jót, s jól, ebben áll a nagy titok” helyzetével és állapotával van dolgunk, Egyed Ákos oly módon „szánt és vet”, hogy nem kell másra hagynia, könyveivel, tudományos közéleti szerepvállalásaival maga is meghozhatja az áldozatot.
A jeles szerző miért is nevezi szinte kihívásként sikertörténetnek a székelység történetét? A válasz olyan egyszerű, mint amilyen kézenfekvő: a székelység, „annyi balszerencse közt, és oly sok viszály után” mindmáig megmaradt és együtt maradt ősi szállásterületén, a Kárpátok dél-keleti sávjában. A történelmi Erdély magyarsága Székelyföld kivételével elfogyott, sziget- vagy szórványmagyarsággá vált, kisebbségbe szorult.
Egyed Ákos hatalmas történeti tényanyag birtokában gondolja újra, hogy a székelység megmaradásnak mi a titka és mi a nyitja. Könyvét négy fejezetre tagolja. Legelőbb A székelyek a magyar királyságban, ezt követően Az erdélyi fejedelemség korával ismerkedhetünk meg, harmadik históriai stáció A székelyek a Habsburg birodalomban, majd, zárófejezetként A székelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában győz meg arról, hogy a székely megmaradás nagy titka az autonómia, az önkormányzatiság, a székely szabadságjogok bármi áron, vérrel, az élet árán is megvédendő következetessége. Miután ezt a tanulságot a könyvből összecsomóztuk, fogalmazzuk meg, hogy a könyv általános sikerének az alapja, az, hogy az olvasó számára egyértelművé teszi: azért alakulhatott így a különböző történelmi korszakokban a székelység sorsa, mert képes volt évszázadok hosszán át arra, hogy az elkerülhetetlen változásokhoz alkalmazkodjon, de szabadságát, közösségi jogait és ennek gyakorlását képes volt fegyverrel, diplomáciával és tollal is megvédeni.
Ez történik a magyar királyság idején a 16. századig, az erdélyi fejedelemség létrejöttéig.
Egyed Ákos a székelység magyar királyságbéli sorsának taglalását megelőzően, bevezető helyett a népcsoport sokat vitatott eredetéről is szól. Ebben a bozótosban az egymásnak feszülő elméletek és ellentétek miatt nehéz ösvényt vágni. A szerző négy székely eredetet firtató históriai áramlatot vázol fel. A sort Anonymusszal nyitja, s amúgy „magyar módra” a Névtelen Jegyzőt nem oktatja ki, „nem leplezi le”, hanem megállapítja, hogy P. Dictus Magister és az őt követők nyomán az egész magyar középkorban szilárdan élt az a hit, hogy a székelyek Attila hunjainak a maradványai. A Névtelen Jegyző szerint tehát a székelyek Pannóniában csatlakoztak a magyar honfoglalókhoz s egyik vezérükkel indultak Erdély felé.
A 13. század jeles krónikaírója, Kézai Simon is azt írja, hogy a székelyek a hunok maradványai, „s mikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire, s miután együttesen Pannóniát elfoglalták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt.”
A hun származást vallja a későbbiek során a székely történelem és kultúra nagy kutatója, Orbán Balázs, de ezt fogalmazza meg sok jeles erdélyi történetíró is – Nagyajtai Kovács István, Jakab Elek és Kőváry László is.
Egyed Ákos könyvében nyomatékosítja, hogy a székelység többsége ma sem mond le a hun származás hagyományáról, s azt vallja, hogy ez a népcsoport már a magyar honfoglalás előtt a Kárpát-medencében volt.
Ehhez az elmélethez és meggyőződéshez kiegészítésként annyit fűzhetünk hozzá, hogy a mai török népek körében mélyen meggyökerezve él a magyarok, s ezen belül a székelyek hun származása, s Attilát a magyarok és az ótörök népek közös őseként tisztelik. A hun-török rokonság lehetőségét Hóman Bálint sem vetette el.
A történészek jelentős csoportja a magyarsághoz csatlakozott rokonnépnek tartja a székelyeket, a harmadik elmélet szerint a székelyek eredetileg is magyarok. Egyed Ákos kiemelten foglalkozik László Gyula „kettős-honfoglalás” elméletével, majd a maga véleményével zárja az eredetet taglaló fejezetet: „E könyv szerzője olyan „csatlakozott” népet lát a székelységben, amely a magyarral nagyon közeli rokon lehetett, hosszú ideig együtt élt vele, magyar anyanyelvűvé vált, s a honfoglalás előtt betelepedhetett a Kárpát-medencébe, így a csatlakozás már itt történhetett. (kettős honfoglalás). Tény azonban, hogy a székelység, amióta írott történelmünkben feltűnt, magyarul beszélt s magyarságát sohasem tagadta meg.”
A székelység rövid történetének leginkább újragondolt időszaka a népcsoportnak a magyar királyság keretében elfoglalt helye és szerepe, székely identitásának megőrzése, az az időszak, amikor a szállásterületből haza lesz.
A szerző kiemelten foglalkozik az első nagy megpróbáltatással, a tatárjárás és a székelyek viszonyával. Megállapítja, hogy miután megtelepedtek a székelyföldi szállásterületet felosztották a nemzetségek (hadcsoportok) között, tehát már akkor kezdik kialakítani területi-közigazgatási szervezeteiket, a székely székeket. Ezekhez igazították az egyházi és a hadrendszert, a székelység minden tisztséget az önmaga soraiból választott személyekkel töltetett be, kivéve a székely ispánt, akit a király nevezett ki.
A letelepedés első tűzpróbája az 1241-es mongol betörés, a mohi csata utáni kárpát-medencei állapot, amikor is a tatár pusztítások következtében az egész terület siralomvölggyé vált, kivéve terra Siculorum-ot, amelyet, a feltételezések szerint nem ért akkora pusztítás, mint az ország többi részét. Ennek közvetett bizonyítékai vannak: mindjárt a tatárjárást követően a székely csapatok hadjáratokban vesznek részt, V. István király hadi érdemeikért a Kézdi székelyeknek adományozza a mongolok pusztítása miatt lakatlanná vált Aranyos földjét, ahol rövid idő alatt 18 falut alapítottak, s létrehozták a hetedik székely széket.
Székelyföld autonómiájának megalapozása a székely önigazgatás intézményeinek, a székely nemzetgyűlésnek, a székeknek és a falvaknak a rendszerbe szervezése volt, az a folyamat, amelynek eredményeképpen a szállásterületből mintegy évszázadnyi idő alatt létrejött terra Siculorum, Székelyföld, azaz a székely haza. A székelyek a magyar királyság keretében bekerültek az országos társadalmi erők körébe, helyük volt az országgyűlésben. A királyi vármegyéktől elütően minden székely széknek saját hada volt, létrehozták az általános közgyűlés, a nemzetgyűlés intézményét, a székeknek is joguk volt közgyűlések meghirdetésére. Érdekes és izgalmas dolog, hogy az ispán által összehívott nemzetgyűlésnek nem volt állandó székhelye, mai fogalmakat visszavetítve „vándorgyűléseket” is tartottak, s a székelyföldi köztudatban a települések közötti versengésben-vetélkedőkben még ma is sorolják, hogy az adott faluban hány „országgyűlést” tartottak.
A székely településrendszer, a faluhálózat kialakítása, a városok megjelenése, ezek hierarchiába sorolása és megnevezése erős magyar identitásról tanúskodik. Ennek bizonyítására Egyed Ákos Bogáts Dénes nyomán a szállás, falu, község, vár, város szavainkat a legrégibb magyar megnevezések között emlegeti, s ezekhez társítja a települések részneveit, a ház, lak, temető, sír, szer, szeg (falurész), táj, út, határ, dűlő, nyomás szavainkat.
A falurendszer kialakításával a székelység végleg hazát teremtett a maga szállásterületén. Ezt, jellemző módon saját szavaiba öltöztette, önigazgatási szervezettségével, intézményeivel és fegyverrel is védelmezte minden elidegenítési és rombolási szándéktól. A szülőföldhöz ragaszkodás, a szülőföldszeretet ebben a rendszerszerűen megszervezett és működtetett hagyományban gyökerezik.
Szövegemből kiszólva mondom, hogy ez a nyitja annak, hogy amikor a falurombolás, a nyelvi tiltások időszaka ránk rontott, a székelység akár ösztönösen, akár tudatosan úgy védte, védelmezte saját szavait, mint valaha az országhatárt vagy a várait, Kányádival szólva ezekben az ínséges időkben hozzálátott, hogy „begyűjtse az anyanyelvi szókat”. Abban az időszakban, amikor a településneveket – szülőfalunk nevét – nem lehetett magyarul leírni, az újságírók, de mások is kultuszt teremtettek, hogy a jelentéssel bíró gyönyörű tájnevek tömkelegét írásaikba, a közbeszédbe építsék, s ily módon egy tiltott szó mellé testőrként őrző-védő szolgálatot teljesítve tucatnyi szemléletes kifejezést állították.
Számunkra ezért furcsa, hogy a legalattomosabb és eredményesebb falurombolást a szülőföld öleléséből rég kiszakadt csoportosulások a Kárpát-medence sok helyén mondhatni zokszó nélkül vihetik végbe.
Témánkhoz visszatérve Székelyföld katonai szervezettsége, katonai rendje, önkormányzati intézményei, önálló jogrendje, az öröklött szabadságjogok olyan védettséget biztosítottak számára, amely a fennmaradását, s a hatalmas vérveszteségek, az elvándorlás kényszerítő körülményei ellenére a föld megtartó erejét növelték. S amikor az öröklött szabadságjogok, az autonómia veszélybe került, képesek voltak saját elöljáróik, akár a király, később az erdélyi fejedelmek ellen fordulni. Fegyverrel is. De a pártütők ellen is maguk szabtak törvényt. Egyed Ákos „rövid története” alapjában és mélyen áthallásos mű, az erdélyi, illetve a székelyföldi autonómia törekvéseknek olyan históriai megalapozása és támasza, amelynek széleskörű ismertsége nem csak a székelység számára lenne hasznos. Lefegyverző és megszégyenítő fegyver azok számára, akik közönnyel viseltetnek a magyar megmaradás ügye iránt, mert ezt, sok esetben az anyaországnak vélt térség közepén is veszély fenyegeti.
A könyvnek, ajánlott olvasmányként ott kellene lennie minden magyar család könyvespolcán, s akkor nem indítanának szégyenletes csatározásokat a nemzeti szimbólumok, zászlók, jelvények, turulmadarak, kerecsensólymok, (magyar és székely) himnuszok ellen, és, főleg, nem „románoznák” le, hogy a finomabbik kifejezést használjam, az erdélyi jövő-menőket a Kárpát-medencében, akik kevésbé sem jött-mentek.
A székelyek rövid történetét bemutató népes és nagy sikerű szerzői esteken az is eszünkbe jutott, hogy miként lehetne ezt a könyvet vagy ennek egyik még rövidebbre fogott változatát más nyelveken is hódító útjára indítani, s a közönyös és közömbös Európában szellemi szálláshelyet keresni annak históriai ténynek, hogy a Terra Siculorum az európai autonómiák történetében is előkelő és, főleg, tanulságos helyet érdemel, és autonómiát teremtő igyekezetünkben nem feltétlen és nem minden áron kell csak idegen mintákba fogózkodnunk.
Egyed Ákos új könyvét olvasva, és ezt, különösen most, március idusa táján a kétkötetes Erdély 1848 – 1849 mellé illesztve, a magyar megmaradás két sikerkönyvét lapozva érzékelheti az érdeklődő, hogy jó magyar embernek lenni, s ezekből a munkákból meríthet erőt és bátorságot, hogy közösségi ünnepeit, „ország- és nemzetgyűléseit”, zászlóit és szavait lobogtatva korlátozás nélkül ünnepelhesse.
A székelység „másságát” és „azonosságát” a magyar és a székely himnusz együttes éneklése érzékelteti. Ez olyan kettős identitás kifejezése, amely az 1848 március 15-i Kiáltvány 12. pontját, az „Unio” szellemiségét a határok fölé emeli. És eközben, minden hatalmi eljárás, betartás, magyar pártütés ellenére a székely székekben hasasodnak a dossziék a Székelyföld autonómiájáért rovatokba gyűjtött aláírásokkal.
2oo7. március 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

2012. július 3.

Hitélet – Pap- és diakónusszentelés Gyulafehérváron
Hat diakónust és hat papot szentelt a napokban Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron – tájékoztat honlapján a Vasárnapra hivatkozva a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. A gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora június 28-án diakónussá szentelte a borszéki Bajkó Norbertet, a ditrói Csíki Szabolcsot, a székelyudvarhelyi Elekes Szabolcsot, a petrillai Ilyés Imrét, a borzonti Kovács Istvánt és a gyallári Puvák Antal fr. Marián ferences testvért. Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok napján pappá szentelte a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet négy diakónusát: a csíkmadarasi Balla Imrét, a csíkmenasági Farkas Alajost, a galócási Puskás Attilát, felvinci Szabó Siklódi Lászlót, valamint a római Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum két növendékét: a zernyesti Hurgoi Jánost és az ákosfalvi László Istvánt. Az újmisések első állomáshelye: Balla Imréé Gyimesbükk, Farkas Alajosé Barót, Puskás Attiláé Beszterce, Szabó Siklódi Lászlóé a brassói Szent Kereszt plébánia. Hurgoi János és László István tanulmányaik folytatására visszatérnek Rómába.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 10.

Ünnepi unitárius zsinat Kolozsváron
Az erdélyi és a magyarországi unitáriusok Kolozsváron találkoztak június 28-án, a belvárosi unitárius templomban, ünnepi zsinaton. Ennek a fő célja a magyarországi és erdélyi unitárius egyházak egyesítése volt, mely hosszú és összehangolt folyamat eredményeként jött létre. Az egyesülés egyházjogi megvalósítása érdekében az Erdélyi Unitárius Egyház Zsinata a Magyarországi Egyházkerület által kijelölt zsinati képviselőkkel kiegészülve a Magyar Unitárius Egyház Zsinatává alakul. Miután a történelmi események révén a maradék unitárius egyházszervezet is feldarabolódott, a 89-es változások kedvező feltételeket biztosítottak egyházunk újraegyesülésére. Június 28- án, a két zsinat képviselőinek jelenlétében ez meg is történt. A Magyar Unitárius Egyház az egyetlen magyar indíttatású egyház és a legfiatalabb történelmi magyar egyház Erdélyben.
Az ünnepi zsinaton bevezető beszédet mondott Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, majd a jelen levő zsinati tagokat köszöntötte dr. Máthé Dénes főgondnok, ugyanakkor megállapítva, hogy a zsinat határozatképes, majd felszólalt Bálint Benczédi Ferenc püspök. A munkálatoknak három napirendi pontja volt: A két egyházrész egyesítése, az új alapszabályzat elfogadása valamint különböző átmeneti rendelkezések és hatályba lépési határozatok. Az Erdélyi Unitárius Egyház vezető testülete – Bálint Benczédi Ferenc püspök, Nagy László főjegyző, Kovács István közügyi igazgató, Máthé Dénes főgondnok – kiegészül a Magyarországi Egyházkerület vezetőségével: Balázsi László megbízott püspök-főjegyzővel, Elekes Botond főgondnokkal és Barabási Sándor főgondnok- helyettessel. A magyarországi unitárius lelkészeket Kászoni József budapesti lelkész képviselte. Az újraegyesült unitárius egyház neve: Magyar Unitárius Egyház. A határozatot a vezetőségi tagok aláírásukkal szentesítették a délutáni ünnepi istentiszteleten és bemutatták az új zászlót is.
Az egyesülési határozatot Szabó László lelkész olvasta fel, az új alapszabályzatot pedig Gyerő Dávid előadó- tanácsos, melynek előkészítésében részt vett Máthé Sándor és dr. Kovács Sándor is. Az új alapszabályzat kiegészült a módosító javaslatokkal és az ünnepi zsinat megszavazta. Az ülés végén, harmadik napirendi pontként megszavaztak pár átmeneti rendelkezést, a működési szabályzatot és a választási szabályzatot.
A délutáni ünnepi istentiszteleten kihirdették a Magyar Unitárius Egyház újraalakulását és az alaptörvény elfogadását, és ezeket hitelesítették. Főtisztelendő püspök úr hangsúlyozta az esemény fontosságát. Köszöntőt mondott Máthé Dénes főgondnok (Kolozsvár), Elekes Botond főgondnok (Budapest), a testvéregyházak képviseletében Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Részt vett ugyanakkor államtitkári szinten Vámos Tibor a román és Szászfalvy László, a magyar kormány képviselője is és nem utolsósorban Mr. Larry Coburn az amerikai Weston helységből, Massachusetts államból, az amerikai testvérgyülekezet megbízottja. Az unitáriusok számára – és nem csak – rangos rendezvényt megtisztelte jelenlétével Toró T. Tibor és Tőkés László is. Az ünnepi egyházi beszédet Kovács István közügyi igazgató, sepsiszentgyörgyi lelkész tartotta, az úrvacsorai beszédet Balázsi László megbízott püspök, füzesgyarmati lelkész. Az ünnepi zsinat a záróimával, az áldáskérés és a magyar himnusz közös eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium épületében. Sajnálatos, hogy a Maros megyét képviselő zsinati tagok szinte fele nem tartotta lényegesnek részt venni az ünnepségen, mely egyébként a zsinati tagok számára kötelező.
Demeter Judit ny. könyvtáros
Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 19.

Erdélyi gazdák Budai Gyula államtitkárnál
Erdélyi, főként székelyföldi civil és szakmai szervezetekkel elsősorban a gyakorlati együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak tegnap Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkárságának munkatársai Budai Gyula államtitkár vezetésével.
A Vidékfejlesztési együttműködések székelyföldi civil szervezetekkel elnevezésű fórumra többek között Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyószentmiklósról és Székelyudvarhelyről érkeztek a résztvevők. A gazda- és civil szervezetek képviselői előtt Budai Gyula, a VM államtitkára az eszmecsere legfontosabb céljának a gyakorlati együttműködés kiszélesítésének ösztönzését nevezte.
Utalt arra is, hogy a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) egyik nagyon fontos eleme a határon átnyúló stratégiai együttműködés erősítése. Az államtitkár a közös tevékenység súlyponti elemeinek a gazdaságfejlesztést, a környezetügyet és a szakmai kapcsolattartást mondta. Aláhúzta: a vidékfejlesztési területen nagyon fontos a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítása, valamint a nemzetstratégiai programok megvalósítása. „A környezetügyi együttműködés keretében közös környezet- és természetvédelmi programok végrehajtása szükséges” – emelte ki az államtitkár, példaként említve a Duna és Tisza vízgyűjtő területei kapcsán az együttműködés kialakítását.
Tóth Katalin, a VM parlamenti, társadalmi és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára eközben arról értekezett, hogy a szaktárca szeretné elérni, hogy az együttműködés a legalsó szintekig is elérjen, és a mindennapok gyakorlatában is hasznosítható legyen. Ezt a felvetést a határon túli résztvevők is egyöntetűen támogatták. Kovács István állatorvos Sepsiszentgyörgyről úgy fogalmazott, igen jelentős az információhiány az erdélyi gazdák körében, amin anyaországi segítséggel változtatni lehetne, és kellene is. Mások a Székelyföldről származó termékek magyarországi jelenlétének növelését sürgették.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte: az általa vezetett államtitkárság a többi környező ország határon túli gazda- és civil szervezeteivel már tartott, vagy rövidesen tartani fog hasonló kerekasztal-megbeszélést. Célzott arra is, hogy az együttműködés finanszírozására megfelelő forrás is rendelkezésre áll.
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 301-305




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék