udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
221
találat
lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-221
Névmutató:
Pázmány Péter
2012. február 29.
Az erdélyi Sapientia Egyetem története – Kronológia
Elfogadta a képviselőház a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Így a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak, mesterképzést indíthat, ugyanakkor román állami támogatásra is jogosult. Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme a magyar állam támogatásából tartja fenn magát. Három oktatási helyszínén, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Sapientia egyetem történetének főbb állomásairól:
2000. január 13. – Az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához.
2000. március 16. – Kolozsvári székhellyel hivatalosan is bejegyezték a Sapientia Alapítványt, amelynek vezető testülete a kilenctagú Kuratórium, a kuratórium elnöke Dr. Tonk Sándor lett.
2000. április – Az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között együttműködési megállapodás született az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.
2000. október 7. – A SA kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik, s egyben döntöttek az alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról.
2000. december 6. – Kolozsváron létrehozták a Kutatási Programok Intézetét (KPI), amely az Alapítvány fiókszervezeteként működött.
2001. február – Döntöttek egy Marosvásárhely határában található telek megvásárlásáról a felépítendő egyetemi campus céljaira, majd márciusban megvásárolták a volt csíkszeredai Hargita Szálló épületét is. 2001. február – Létrejött a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolására.
2001. április l. – Arról döntöttek, hogy az Alapítvány elnöke egyben az Egyetem megbízott rektora is. 2001. május – A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadta az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.
2001. június 6. – Az alapítvány kuratóriumának határozata szerint a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) lesz. A Szenátus első ülésén elfogadta a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát, s megkezdték a felvételik előkészítését.
2001. október – A hónap első napjaiban Románia négy városában: Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelynek központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik. Az első tanévben Nagyváradon 800, Marosvásárhelyen 165, Csíkszeredán 209 diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
2001. október 8. – Elindult az oktatás Csíkszeredában az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia, román nyelv és irodalom, valamint az angol nyelv és irodalom szakokon. Marosvásárhelyen pedig az informatika, mechatronika, automatika és alkalmazott informatika, számítástechnika és pedagógia szakokon.
2002. január 24. – A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget biztosított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára az Elektronikus Információs Szolgáltatáshoz (EISZ), amelynek használata, a mintegy 1500 tudományos szakmai folyóirat, a kutatói adatbázis jelentősen segíthetik az intézményben folyó tudományos és kutatói munkát.
2002. május 23. – A román kormány határozatában engedélyezte újabb kilenc szak működését.
2002. október 10. – Bevezették a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.
2002. december 6. – Tonk Sándor lett a Sapientia Alapítvány új kuratóriumának elnöke.
2003. január 17-18. – Megállapodtak a Sapientia és a Debreceni Egyetem, majd áprilisban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) közötti együttműködésről.
2003. szeptember 4. – Kató Bélát nevezték ki a Kuratórium új elnökének, majd a kuratórium kinevezte Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (Augusztus 14-én elhunyt Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora.)
2004. június 11. Együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetemmel.
2004. szeptember 20. – Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jött létre.
2004. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Brassói Transilvania Egyetemmel.
2004. október 21. – A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hozott létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában.
2004. november 7. – Marosvásárhelyen átadták a kar új épületét.
2005. július 1. – A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáztak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.
2005. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Bukaresti Műszaki Egyetemmel, majd 2006 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, illetve a Kecskeméti Főiskolával.
2006. október 2. – A Kuratórium kinevezte Dávid Lászlót az egyetem új rektorának, aki 2007. január 1-jén lépett hivatalba.
2007. március 6. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2007. május 11. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
2007. május 25. – A Szenátus jóváhagyta a Sapientia EMTE 2007-2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.
2007. november 5. – Együttműködési megállapodást írtak alá a szlovákiai Selye János Egyetemmel.
2008. február 22. – Együttműködési megállapodást írtak alá a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel. 2008. július 8. – A Szenátus jóváhagyta az első kutatóközpontok létrehozását.
2008. október 22. – Együttműködési egyezményt kötöttek a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. 2009. június 19. – A Sapientia EMTE kérvényezte az intézményi akkreditációt.
2010. június 11. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával.
2010. szeptember 19. – A tizedik tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindult a Vezetés és szervezés mesterképzés. 2011. február – A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindult a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés.
2011. szeptember 1. – A román kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.
2011. szeptember 19. – A tizenegyedik tanévét megkezdő egyetemen, három helyszínen összesen 1959 diák kezdte el tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindult a Szociológia mesterképzés.
2011. december 1. – Együttműködési szerződést kötöttek a gödöllői Szent István Egyetemmel.
2011. december 6. – A román szenátus megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. A román kormány azután terjesztette a törvényhozói testület elé a tervezetet, hogy a román felsőoktatás minőségellenőrző és akkreditációs bizottsága elismerte, hogy az egyetem, amely Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen működtet karokat, valamennyi minőségi követelménynek eleget tesz.
2012. február 15. – A magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
MTI
Erdély.ma2012. április 24.
Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnémeti, 2010.
Bura László – Fejér Kálmán: Felsütött már az Esthajnali csillag, Szatmár vidéki népdalok. Szatmárnémeti, Identitás, 2011
Bura László: Pillanatképek jövőbelátáshoz. Művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2011.
Bura László: Sakkfigurák – A Scheffler János- Bogdánffy Szilárd koncepciós kirakatper. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2011.
Bura László: Boldog Scheffler János. Szatmárnémeti, 2011. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)2012. június 28.
Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány kezdi meg működését, amelynek célja, hogy a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelemben részesüljenek - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés ellenére vannak olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek a magyarságuk miatt. Ezért ahhoz, hogy a magyarság valóban gyarapodó közösség lehessen, fontos, hogy a teljes körű jogvédelmet is biztosítsák.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre elmondta: az nem feltétele a segítségnyújtásnak, hogy az érintett uniós állampolgár legyen.
Kiemelte: elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: a kisebbségi jogvédő alapítvány kuratóriumának tagjai között van Tertyánszkiné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, aki a testület elnöke is, valamint Bándi Gyula és Szabó Marcell, a PPKE tanszékvezetője, Kardos Gábor, az ELTE tanszékvezetője, Szalayné Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A fenti alapítvány hozta létre az a kisebbségi jogvédő intézetet, amelyet Gyeney Laura vezet.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: fontos, hogy ha valakit bárhol a világban magyarsága miatt bántódás ér, ne érezze magát egyedül, ne érezze azt, hogy nincs, aki segítsen neki. "A magyar kormány ott áll mögötte, és kész segítséget nyújtani" - fogalmazott.
Jelezte: fontos partnereik a külhoni magyar civil szervezetek, és példaként említette a Somorjai Fórum Intézetet, valamint a délvidéki Concordia Minoritatis Hungaricae Polgári Egyesületet.
Kérdésre válaszul a gyakorlati működést érzékeltetve kifejtette: a jogvédő intézet a szomszédos országokban megkeres jogászokat, akiket megbíz a konkrét segítségnyújtással. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ha a jelzés megérkezik egy adott jogsérelemről, akkor a külügyi tárca bevonásával megnézik, milyen jellegű és milyen jogsegély volna megfelelő.
Gyeney Laura, az intézet vezetője elmondta: különösen fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarok jogvédelmét tudományos eszközökkel is támogassák.
Mint kifejtette: a De Gasperi nevét viselő szellemi műhely a jövőben tudományos rendezvényeket, konferenciákat szervez, valamint tudományos kutatásokat, képzéseket finanszíroz, pályázatokat ír ki.
Az intézet nyitva áll mindazok előtt a magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Anyagi támogatásban kívánják részesíteni a pályázati úton kiválasztott határon túli, a jogvédelemben kiemelkedő szerepet játszó szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Az intézet júliusban nyári egyetemet is szervez Kisebbségvédelem Európában mottóval.
Az érdeklődők további információkat a www.kji.hu honlapon találhatnak.
További kérdésre a kormányfő helyettese a felvidéki Selye János Egyetem esetlege főiskolává minősítéséről elmondta: a nemzeti érdek az, hogy konzultáljanak e kérdésben az intézmény vezetőségével, az ottani magyarság legitim képviselőivel. Jogsértést ugyanakkor nagyon nehéz kimutatni ebben a konkrét ügyben - jegyezte meg. Erdély.ma2012. július 31.
Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)2012. szeptember 15.
Isten fogta a kezemet
Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal, a Magyar Kultúra Lovagjával
– Kedves művésznő, köszönöm, hogy elfogadta a levélinterjú lehetőségét, s máris arra kérem, meséljen korondi gyermekéveiről.
– Szívesen, hiszen számomra megtiszteltetés és öröm, akár ilyen formában is, hogy a szülőföldem nem feledkezik meg rólam. A családi tűzhely melegét ma is féltve őrzöm, és az a hamuban sült pogácsa, amellyel édesszüleim, Józsa János korondi fazekasmester és Julianna, az édesanyám tarisznyált fel, soha el nem fogyó erőt, kitartást és szeretetet adó táplálék életem végéig!
Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan családba születtem, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Tudatosan neveltek és irányítottak így a szüleim, hiszen azt szerették volna, hogy ezekkel az erős székely gyökerekkel olyan biztonsággal tudjak megkapaszkodni az életben – bárhová vet is a sors –, akárcsak a Hargita tetején a sziklák oldalából sudáran felemelkedő örökzöld fenyő.
– Kíváncsiságból, játékból vagy ösztönösen fogott agyaggyúráshoz, formázáshoz gyermekfejjel?
– Korondon a fazekasmesterség apáról fiúra száll, így történt ez a mi családunkban is: a kisebbik bátyám, ifj. Józsa János viszi tovább a családi hagyományt. Édesapánk joggal lehet büszke rá – olyan fazekasmesterré lett, hogy ember-nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni. A leánygyermekeknek is megvan a feladatuk, általában az asszonyok – nagymamák, édesanyák, leányok, lányunokák – díszítik a kerámiatárgyak felületét, és az is természetes, hogy részt vesznek minden járulékos munkában. Ennek megfelelően természetes és magától értetődő volt már kisgyermekkoromban, hogy számomra az agyag, a "pala" – ahogy Korondon mondják – ösztönösségből fakadó játékként kéznél lévő eszköznek bizonyult.
– Mi volt első "alkotása", amit ma is ott hordoz a szíve csücskében?
– Minden alkotásomra emlékszem, mindegyik ott van a szívemben, és ma már pontosan számon is tartom, hogy melyik hová, kihez kerül, mert szeretem őket.
A korai alkotások közül szívem csücskében mégis a nagy bajuszú öreg székelyek mellett a keresztfára boruló székely asszonyt őrizgetem, Szeretet a címe.
– Első "tanítója", nem kétséges, édesapja, a nagy hírű Józsa János fazekasmester, de ki "fogta a kezét" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban?
– Első és egyetlen mesterem az édesapám. Mesterségbeli és technikai tudását, kutatási, fejlődési vágyát át tudta adni, és igaz, hogy tőle örököltem a tehetséget, viszont édesanyámtól örököltem mellé egy nagyon fontos dolgot: a szorgalmat. Az az igazság, hogy a világ legnagyobb tehetsége is elvész szorgalom és kitartás nélkül. Volt egy kis kitérő a pályámon, az embereken való segítőkészség és szándék arra késztetett, hogy Székelyudvarhelyen végezzem el az egészségügyi szakközépiskolát, s majd tovább tanulván olyan orvos lehessek, aki valóban segíteni is tud az embereken. Ennek az elhatározásnak az egyik régóta ápolt betegünk halála vetett véget, miután ráébredtem arra, hogy lelkileg nem tudom elviselni és feldolgozni e tényt, következésképpen nem lesz jó orvos belőlem. Ma már tudom, hogy nem véletlenül történt mindez! A Jóisten a legnagyobb rendező: még időben visszatérített a számomra kijelölt útra, amelyről igyekszem azóta is nem letérni… S hogy ki "fogta a kezemet" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban? Hiszek az isteni elrendeltetésben, és tudom, hogy Ő fogta a kezemet. Megéreztem, hogy azt, amit a kerámiaszobrászatban elképzeltem magamban, az anyaországban tudtam kibontakoztatni, és valóban magasabb szintre fejleszteni úgy, hogy ne hozzak szégyent a családomra, a szülőfalumra, Korondra, se a szülőföldemre, Erdélyre és vele együtt a székely népre.
– Miért Budapestet választotta az egyetem elvégzésére, hiszen Kolozsváron és Bukarestben is magas szintű képzőművészeti oktatás van?
– 1994-től kétlaki lettem, azóta élek az anyaországban, Budapesten. A sikeres kiállításaim mellett, úgy éreztem, hogy nem a technikai tudásomat vagy stílusérzékemet kell tovább fejlesztenem, hanem egy belső kényszer és fejlődési vágy kielégítésére a művészeti ismereteimet. A sors rendelte úgy, hogy nem Kolozsváron vagy Bukarestben tanultam, hanem neveltetésemből adódóan esett a választásom a katolikus egyetemre, a budapesti műteremlakásomhoz közeli, Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, amelyet 2002-ben dicsérettel végeztem el.
Az egyetemi évek egyáltalán nem voltak könnyűek – nappali tagozatra jártam, naponta oda-vissza 3 órát ingázva Budapest és Piliscsaba közt –, az éjszakák különféle nyelven – francia, angol, német, olasz – íródott művészettörténeti szakkönyvekből készített recenziók írásával, kiselőadásokra, vizsgákra való készüléssel teltek, a hétvégék maradtak csak a mintázásra. Rengeteget kutattam az Országos Széchényi Könyvtárban, különféle levéltárakban, a Szépművészeti Múzeumban és a könyvtárában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és még sorolhatnám… A sok erőfeszítés és tanulás egyáltalán nem volt hiábavaló. A művészettörténet szak csodálatosan átfogó tudást jelent – az antikvitástól napjainkig.
– A szakmai képzésen túl mit kapott még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől?
– A katolikus egyetem követelményeinek köszönhetően mélyebb ismeretekre tettem szert az ó- és újszövetségben, a vallásfilozófiában, a görög és arab filozófiában, kozmológiában, antropológiában, az egyházatyák irodalmában, a keresztény egyház társadalmi tanításaiban, tanultam didaktikát, érveléstechnikát, etikát és szociológiát is.
Művész létemre tudóssá képeztem magam: művészettörténész lettem. Művészettörténeti ismereteim és tanulmányaim segítenek a történelmi alkotásaim hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobraimon a tanult ikonográfia hatása. Továbbá a különféle történelmi személyek megismerése érdekében megtanultam, hogy mit hol lehet és érdemes kutatni. A magyar társadalomban egyfajta közművelésként a megmintázott személyről vagy témáról a kutatási anyagomat mindenki számára közérthetően megfogalmazva közzéteszem a tárlataimon és az eddig kiadott nyolc könyvemben is, hogy elérhető legyen, megismerhesse és megszerethesse azt minden magyar, határon innen és túl.
– A legnagyobb sikert a Magyar Nagyasszonyok című sorozatával érte el, erre figyelt fel a világ. Honnan jött az ötlet?
– Hosszú ideig érleltem a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolatát, olyan asszonyokét, akik a magyar történelem alakításában jelentős szerepet játszottak, és akiknek a legtöbbet köszönhet a nemzet. Gyermekkori elképzelésem megvalósulásai e kisplasztikák, ebben később csak megerősítettek a magyar művészettörténetben szerzett ismereteim. Bármilyen hihetetlen, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket tematikus csoportban. Valóban felfigyelt a világ, több mint tízezer ember volt kíváncsi e tárlatomra. Tizenhárom évnyi kutatómunka és anyaggyűjtés után, ma már történelmünk kiemelkedő személyiségű asszonyai közül – három kiállítási anyagban, Emesétől Tóth Ilonáig – eddig összesen 59 csodálatos teremtést mutattam be a nagyközönségnek.
A szobrokat ihlető személyek válogatása természetesen szubjektív. Úgy gondolom, hogy nemzeti történelmünkben, társadalmunk fejlődésében kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek. Kimagasló intelligenciájú, csodálatra méltóan erényes, kitartó, elszánt és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem azáltal, amit és ahogy cselekedtek. E téren is gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk, hiszen a teljességre törekedve elmondható, hogy még számos olyan példás nagyasszonyunk van, akiket érdemes a feledés homályából kiemelni. A jövőben szeretném mindannyiukat a Magyar Nagyasszonyok Panteonjában megörökíteni. A Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz – Mária alakja mindhárom kiállítási anyag középpontjában áll, ő a magyar nagyasszonyok királynője.
– Milyen sorozata van még?
– Műveim közül a földfestékes pasztellszínűek a magyar és székely népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázottak a magyar honfoglalás alakjait, a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig – 1996: Honfoglalás, az Árpád-házi szentek alakjait – 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei – és a magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek múzsáit – 2006: Múzsák kertje – mutatják be.
Egy különleges kiállítási anyagom témája a tenger – 2007: TerrAqua világa – különösen a már halott élőlények meszes vázai, amelyek újra életre kelnek az úgynevezett naturáliaszobrokban. Velük nemcsak egy sajátos magán mitológiát álmodtam agyagba, hanem – a művészettörténészek szerint a világon egyedülállóan – az egyik legrégebbi művészeti ágnak számító kerámiaművészetben sikerült új műfajt teremtenem.
Művészettörténészi ismereteimre alapozva kifejezett célom, hogy olyan témákat dolgozzak fel évente megújuló tárlataimban, amelyekre addig nem vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különös tekintettel a szobrászat műfajára.
Így állítottam ki 2008-ban a Magyar mesevilág című kiállítás szobrait. Itt a magyar népmesék hőseinek és meseelemeinek az értelmezésével, magyarázataival lebbentettem fel a feledés fátylát a magyar nép ősi világképéről.
A kortárs képzőművészet által ritkán érintett témát dolgoztam fel a Magyar táncok című tárlat alakjainak rendkívül lendületes szobraiban 2009-ben. Térben és időben nagy és változatos kirándulásra hívtam a tárlatlátogatókat, amelynek során a magyarság táncait a Táltostánctól a csángók Árgyeleánka táncán át a kalotaszegi Szerelmes csárdásig tánctörténeti magyarázatokkal láttam el.
– Munkáinak mi az üzenete?
– Nemcsak szívemben él, hanem alkotásaimban is megjelenik szülőföldem, Erdély, de megmintáztam a megszemélyesített Magyarországot is. Nemcsak esztétikai élményt szeretnék nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Szeretném, ha alkotásaim mondandóját az örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről, magyarságról megértenék és szívükbe zárnák!
– Eddig melyik alkotása jelentette a legnagyobb kihívást, s min dolgozik jelenleg?
– 2011 a család éve volt. Társadalmunk alapja és a magyar örökség örököse a Magyar család, amelyet egyedülálló, különleges kompozícióba álmodtam meg. Talán ez a kompozíció jelentette eddig a legnagyobb kihívást, nem csak a mérete miatt – csaknem életnagyságú –, hanem azért is, mert a kompozíció alapjául szolgáló gyökeres keményfát már sok-sok éve kerestem. E nagyméretű kompozíciót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának adományoztam, ahol a keresztelőkápolnában fogadja az Úr színe elé hozott gyermekeket, családokat. Jelenleg éppen e templom számára mintázom Szent László királyunk szobrát, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet szobromhoz hasonlóan, a két reneszánsz pasztofóriummal szemben fognak majd elhelyezni az oldalhajók boltívében.
– Hol voltak kiállításai Magyarországon?
– Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújtok önzetlen támogatást. Célom az, hogy akár a legszegényebb településeken is bemutatásra kerülhessenek az alkotások; hogy azok, akik egyébként nem tehetnék, de igényük van rá, láthassák és megismerhessék történelmünk kiemelkedő alakjait, vagy csak élvezzék a művészi alkotás gyümölcsét. Ez az a cél, amiért nem válok meg, nem adom el az adott feldolgozott téma kiállítási anyagait. Az évente megújuló kiállításaimat mindig Budapesten mutatom be, de több tucat kiállításom volt kisebb és nagyobb városokban, például: Sárospatakon, Székesfehérváron, Egerben, Esztergomban, Verőcén, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett…
– …és Európában meg a nagyvilágban?
– 2011-ben a Magyar Nagyasszonyok című tárlat válogatott anyagából az Európai Parlament épületében rendeztek szép csoportos kiállítást Brüsszelben. Egyéni kiállításom volt Hollandiában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
– Ha sikerülne, hová szeretne még eljutni alkotásaival?
– Nagyon szeretném, hogy a sok kiállítási anyagom közül legalább a Magyar Nagyasszonyok eljusson minden olyan, az anyaországtól elszakított magyar területre, a fontosabb településekre, ahol még élnek testvéreink…
Szomorúan mondhatom, hogy igaz az a mondás, hogy a saját hazádban nem lehetsz próféta, nem mintha az szeretnék lenni, de azért mégiscsak szomorú, hogy a szülőföldemre nem hívják meg a kiállításaimat. Eddig egy kivétel akadt: Székelyudvarhely, ahol szerették volna valamely tárlatot megrendezni, de végül a mindkét fél számára megfelelő időpontot nem tudtuk összeegyeztetni. Szülőfalum, Korond szervezésében egy gyűjteményes tárlaton részt vettek a munkáim.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal és az erdélyi képzőművészeti világgal?
– Korond a szülőfalum, ha hazamegyek, ott elsősorban szüleim gyermeke vagyok, s nem az ismert művész. Kiveszem a részem a család és a ház körüli, vagy a mesterségbeli munkából, bármi legyen is az, és élvezem minden pillanatát, mert boldog vagyok, hogy együtt vagyunk. Édesanyám szoknyája mellől ilyenkor nem szívesen mozdulok, csak a hegyekben tett kirándulások kedvéért csábulok el néha. Az erdélyi képzőművészeti világot figyelemmel kísérem, mert szeretem emberként és művészként, és érdekel mint művészettörténészt. Budapesten csak a médián és az interneten keresztül lehet értesülni bármiről is, ám ha itt rendeznek erdélyi vonatkozású képzőművészeti rendezvényt, akkor azt nem hagyom ki. Különösen szeretem a Vármegye Galériában rendezett erdélyi művészek tárlatait. Több erdélyi művészt is nagyra becsülök, a teljesség igénye nélkül sorolom fel néhányukat: Páll Lajos festőművészt, költőt Korondon, Bocskay Vince szobrászművészt Szovátán, Kusztos Endre grafikust, festőművészt Szovátán, Jakobovits Márta keramikusművészt Nagyváradon, Vinczeffy László festőművészt Sepsiszentgyörgyön, és akit nagyon szeretek – Hunyadi László szobrászművészt Marosvásárhelyen. Gyermekkori emlékek kötnek Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművészhez és kamaszkori szeretetteljes emlékek törnek fel, ha a székelyudvarhelyi festőművészre, Maszelka Jánosra gondolok, de sajnos már mindketten az égben kergetik a múzsákat.
– Amikor nem szobrászkodik, mivel tölti szabadidejét?
– Az egészség mellett a szabad idő a legdrágább kincs, és ebből van a legkevesebb. Nincs benne semmi különös, ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint bárki más, csak talán nagyon megbecsülöm minden percét, mert bármennyire is igaz az, hogy leginkább a műteremben szeretek foglalatoskodni, mégiscsak szükség van arra, hogy néha-néha kimozdulva onnan új impulzusok érhessenek. A szabad időm egy részét óhatatlanul a kedvencként tartott, hiúznak kinéző és olyan méretű Hancúr cica veszi igénybe, aki imádja a virágokat, utálja a fésülgetést és kutyamód őrzi a szobraimat.
– Adja az Isten, hogy mentől többet kelljen őriznie!
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)2012. december 6.
Kisebbségi jogvédő konferencia - Európa-szerte egyre aktuálisabb a kettős állampolgárság - Egyre nő a kettős állampolgárság aktualitása Európa-szerte, és folyamatosan nő a többes állampolgárok száma is - hangzott el egy csütörtöki budapesti tanácskozáson.
Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős ombudsmanhelyettes Az állampolgárság aktuális nemzetközi jogi és Európa-jogi kérdései című konferencián arról beszélt, hogy a külhoni szavazás és a kettős állampolgárság intézménye két külön dolog.
Az ombudsmanhelyettes álláspontja szerint a jogok demokratikus bővítését jelenti a többes állampolgárság ténye és a szavazati jog kiterjesztése.
Kitért arra: a kettős állampolgárság ma már egyre elfogadottabbá válik, és hasonló a helyzet a szavazati jog kérdésével is.
Rámutatott: egy magyar állampolgár kötelezettségei és jogai nem térnek el gazdasági szempontból az unió más állampolgáraiétól, azaz a nemzeti jog gazdasági értelemben vett exkluzív volta megszűnt. A magyar állampolgárok ugyanakkor a magyar politikai közösség részei, aktív és passzív módon részt vesznek a választásokon, és ez az a járulékos elem, amely megkülönbözteti a nemzeti és az uniós állampolgárságot.
Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta: példák egész sorát lehet említeni arra, milyen kedvezményeket szerepeltetnek az állampolgársági joggal kapcsolatban Európa-szerte. Kiemelte: Szlovákia - amely bírálja Magyarországot az egyszerűsített honosításért - 1997 és 2005 között a határon túliak közül csaknem tízezer embernek adott szlovák állampolgárságot.
Magyarország is ezt a típusú szabályozást alkalmazza - jegyezte meg a miniszteri biztos.
Egyre több a kettős állampolgár az Európai Unióban, ezért a kérdés aktualitása is egyre nő - mondta előadásában Gyeney Laura, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.
Kiemelte: több tagállam ugyanakkor a mai napig megköveteli, hogy ha honosítás útján szerez állampolgárságot valaki, a korábbiról mondjon le, de ez az eljárás szerinte nehezen értelmezhető. Alapvető kérdés, hogy ez a gyakorlat az integrációs törekvésekkel miként egyeztethető össze - tette hozzá az egyetemi oktató.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője a kettős állampolgárság elméleti kérdéseit tekintette át. Téves szemléletnek nevezte, hogy 1989 után jelent volna meg a nacionalizmus, mindig is jelen volt, csak nem lehetett róla beszélni - mondta.
Az intézet vezetője szerint nem 1989 után vált politikai kérdéssé a nemzet meghatározása, hanem mindig is az volt, és a tudomány csak "kullogott utána".
Hangsúlyozta: egyes államok - Magyarország nem tartozik közéjük - nemzeti alapon definiálták magukat a rendszerváltás előtt. Mint rámutatott: az alapszerződések megkötése után válik markánssá a jobb- és baloldal között a különbség ebben a kérdésben, majd újabb állomásként említette a státustörvény megalkotását.
Az új alkotmány már azt rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarok iránt - hangsúlyozta, és kitért a szavazati jog kiterjesztésének folyamatára is.
(MTI)2013. január 16.
Ötven diákíró találkozik Sárváron
Idén is megrendezik a Kárpát-medencei magyar diákírók és diákköltők találkozóját Sárváron március 26. és 29. között. A háromnapos tábor résztvevőit pályázat útján választják ki.
Az irodalmi táborra azok a középiskolás diákok kapnak meghívást, akik az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, a Sárvári Városi Önkormányzat, valamint a sárvári Tinódi Gimnázium által kiírt irodalmi pályázaton bekerülnek az ötven legjobb közé – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Mezey Katalin József Attila-díjas költő, az Írók Szakszervezetének titkára.
Elmondása szerint minden évben több száz jelentkezőből választják ki a legjobbakat. Mezey Katalin rámutatott: a magyarországi és a külhoni középiskolákban is nagy az érdeklődés az évtizedek során rangos irodalmi eseménnyé vált rendezvény iránt.
A sárvári irodalmi tábort az 1970-es évektől rendezik meg, a rendszerváltás óta az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete közösen szervezi a találkozót a várossal és a gimnáziummal. Az évek során az egykori pályázók közül olyan elismert költők és írók kerültek ki, mint Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István – aki tagja az idei zsűrinek is – vagy Varró Dániel és Lackfi János, a külhoni területekről pedig az erdélyi Lukács Aranka és a felvidéki Polgár Anikó – sorolta Mezey Katalin.
Idén is vers és próza, valamint tanulmány kategóriában lehet pályázni, az interneten közzétett feltételek szerint. A pályamunkákat magyar nyelven, kizárólag postán, levélben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa budapesti címére – fűzte hozzá.
A legjobbnak ítélt ötven szerző kap majd meghívást a tavaszi szünetben a sárvári táborba, ahol a műhelymunka során háromtagú zsűri – Bertha Zoltán irodalomtörténész, Vörös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és Papp Márió költő – értékeli a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is.
Népújság (Marosvásárhely),2013. január 16.
Elhunyt Csép Sándor kolozsvári televíziós szakember
Keddről szerdára virradóan, hosszas szenvedés után elhunyt Kolozsváron Csép Sándor.
A romániai magyar televíziózás kiemelkedő képviselője, riporter, politikus Aradon született 1938. május 1-jén. Középiskolát szülővárosában végzett 16 évesen. Jogot tanult volna, de papgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát.
1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Itt tevékenykedett, és élte meg az 1977-es földrengést. Bodor Pál főszerkesztő mellett dolgozott, amíg Bodor nem távozott az országból.
Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk, 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepelt. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak.
Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg. Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem című riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).
A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára.
2006-tól a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke, 2008-tól a Kolozs megyei MPP elnöke volt.
Maszol.ro,2013. január 20.
Csép Sándorra emlékezve
Az élet rendje: élünk, majd elmegyünk. Csép Sándort, az egyént, köszönhetően azoknak a tulajdonságoknak, melyeket génjeiben örökölt, munkájának, tényleg az emberek figyelme, tisztelete övezte.
Holott az élet távolról sem volt hozzá oly kegyes, hogy megkímélte volna a megpróbáltatásoktól, egy nagyon torzult gondolkodás következtében kialakult magatartásformától.
Csép Sándor, 1938. május 1-én Borosjenőn született papi családból, ami akkor még nem volt bűn. Középiskolai tanulmányait Aradon végezte. Majd Kolozsvárra került a Protestáns Teológiai Intézetbe, amely a munkás hatalom, a Kommunista Párt nevezetű politizálás kialakulása következtében, már bűnnek számított.
Csép Sándor váltott, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Filozófia – Történelem karán diplomázik. Már, mint egyetemista a Kolozsvári Területi rádió (köszönhető rendkívül kellemes, bársonyosan mély hangjának, szókincsének, műveltségének) először külső, munkatársa, majd 1968-tól belső szerkesztője lesz. Szociális, nyílt gondolkodása már ekkor megmutatkozik. Ennek következtében hallgatósága növekszik. Felfigyelnek tevékenységére, és köszönhető Bodor Pál európai gondolkodásának is a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa lesz. Most már nemcsak szóban, hanem képben és hangban is képernyőre kerül. A televízió nagy malom, ahol állandónak „őrölni kell”.
Csép Sándor, adottságainak következtében, pontosan ráérez arra, ilyen lehetőséggel, hogyan is lehet eredményesen tenni.
Csép tudatosságára jellemző a napi, muszáj anyagok mellett, sikerült elkészítenie azokat az értékeket, melyek kiemelték az újságírói sorból, és arra a fokra emelték, amelyre már fel kellett figyelnie, nem csak a szakmának, hanem a mindennapi fogyasztó közösségnek is.
Már első írásainak egyikében (Korunk, 1966/7-8) a „Hazai valóságkutatás”- címmel a hazai szociológia új módszereit taglalja. Társadalomrajzú riportjait az akkori sajtó, mint: Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain közöl. Mint a televízió alkalmazottja, Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen, irodalmi portrét készített Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg.
Csép Sándor 1979-1980-ban készíti el “Kalandos Társaság, avagy hóstáti ünnep- és hétköznapok” című, dokumentumfilmjét, melyben rámutat arra a kegyetlen, durva Hóstátot érintő embert nem kímélő felszámolásra, amit az akkori rezsim könyörtelenül végrehajtott.
Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egyke- veszedelemről készített Egyetlenem c. riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).
A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája „Mi, Bethlen Gábor…”, a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára. A dráma egy részletét a Korunk 1980/10. száma közölte.
Számomra „Szép város Kolozsvár” 50 perces időtartamú dokumentumfilmje azért érték, mert ebben a munkájában bebarangolja a város különböző negyedeit, bemutatván, elmondván filmszakmai nyelven, mit is jelent számára ez a város. A nagyon sajátos megfogalmazás tökéletesen tükrözi mindazt, amire minden jóérzésű kolozsvári lakos, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, büszke lehet. Csép Sándor pontosan, tudja, hol kell felvevő gépével megállnia, és mit is kell a nézőnek felelevenítenie a látottakról. Teszi ezt nemcsak jól komponált kifejező képekkel, hanem tartalmas, sok tájékoztatást adó szöveggel, amit kitűnően megválasztott zenével húz alá. A prózai részt nagyon szerencsésen egészíti ki Albert Júlia színművész szavalatai.
Az alkotásból mindenki megértheti azt az üzenetet, amit Csép Sándor a nézőnek el akar mondani. Nevezetesen azt, hogy ez a város minden időkben befogadta azokat, akik itt akartak tevékenykedni, közösségben élni. Tisztelvén egymást, lehet építeni azt, ami tulajdonképpen a város tulajdonságát hordozza. Aki látta a filmet, meggyőződhetett arról, hogy a város soha nem tagadta meg önmagát, fejlődési történetét. A forgatókönyvíró, a rendező, a narrátor Csép Sándor ezzel a munkával, mint egy példát nyújt azoknak a kollegáknak, akik más városokban élnek, hogy ők is barangoljanak városaik utcáin, terein, és a múltat felidézve, szóljanak a jelenhez. Lehetnek a ma városának utcái zsúfoltak, de a múlt az, velünk van, akár akarjuk ezt tudomásul venni, akár nem. És a múltat nem lehet, és nem is szabad megtagadni, mert az, minden valódi polgárnak éltetője lehet.
Mély bánatomban az vigasztal, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, s az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozata kezdeményezte méltó elismerését: javaslatukra Csép Sándort kitüntették volt a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és a MÚOSZ Aranytollával. Hogy Erdélyben közönségsikerén túl elismerésének milyen jeleit tapasztalhatta, nem tudom.
Ezt a kitüntetést viselte a legutolsó találkozásunk alkalmával, jelezvén, Ő is tudott örülni annak, ha munkája következtében elismerték érdemeit.
Örök pihenése legyen csendes.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,2013. február 25.
Kérdezett: Sipos Zoltán
A SZABADSÁG TERHE
Etnikai dimenziót kaptak Marosvásárhelyen az átmenet problémái
A fekete március eseményeinek történeti feltárására törekszik László Márton és Novák Csaba Zoltán könyve, A szabadság terhe.
Az utóbbi években viszonylag sok anyagot – filmet, visszaemlékezést, könyvet, meg persze egy színházi előadást – láthattunk a márciusi eseményekről. Miben más könyvetek, A szabadság terhe?
László Márton: – Könyvünk különféle forrásanyagok (levéltári iratok, interjúk, videofelvételek) alapján az események történeti feltárására törekedett: azaz az események tényszerű leírására, az ok- okozati összefüggések feltárására. Lábjegyzetelt – azaz visszakereshető – munka, amely a két fél szempontjainak megértésére összpontosít.
Novák Csaba Zoltán: – A legnagyobb eltérést a fent említett tényeken túl abban látom, hogy ez a munka egy szélesebb történeti kontextusba helyezi bele az eseményeket. Ebben helyet kap a város sajátos történetének, váltakozó szerepköreinek alakulása, Románia és Magyarország 1989 előtti és utáni viszonyának alakulása, a rendszerváltás sajátosságainak leírása.
Fontosnak tartom, hogy sok helyi jellegű forrásanyag (pl. a Nemzeti Megmentési Front iratanyaga) elemzésével sikerült kibontanunk a konfliktus kialakulását, kiterjedését és az azt mozgató események folyamatát.
Ha tömören szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ez egy kimondottan elemző munka, és talán nem túlzás azt gondolni, remélni, hogy egy megfelelő alap egy magyar-román szakmai párbeszéd elkezdéséhez.
Az előszóban szó van arról, hogy nem sikerült szakmai együttműködést kialakítani a román történészekkel. Mi volt ennek az oka?
N.CS.Z.: – A könyv megírása ötletének megfogalmazásakor nyilvánvaló volt, hogy egy közös, román és magyar történészeket bekapcsoló munka hozná meg leginkább a kívánt eredményt, azt, hogy egy kimondottan szakmai mederben történő vita során szülessen meg a kézirat.
Megkerestünk egy bukaresti intézetet az ötlettel, amely az akkori viszonyok között ún. erkölcsi támogatást ígért, semmi mást. Ennek hiányában az általunk megkeresett román történész barátaink nem vállalták a munkát.
Így fordultunk a Bernády György Alapítványhoz (amelynek dokumentumtárába már összegyűjtöttek egy jelentős mennyiségű, nagy fontossággal bíró forrásanyagot), hogy támogassák kutatásainkat. Utólag, a kézirat elkészülése után belegondolva, talán nem is rossz megoldás a részünkről már kialakított és valamennyire letisztított narratíva megvitatása a román szakmával.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a könyv román fordításának problémája. Milyen stádiumban áll ez a projekt, és főként: ki finanszírozza?
N.Cs.Z.: – Menet közben kiderült, hogy kettesben dolgozva sokkal könnyebb adminisztrálni a kutatást. Eldőlt az is, hogy megírjuk a könyvet és a kézirat román nyelvre történő fordításával nyitunk a román szakma, illetve közvélemény felé. Jelen pillanatban ezen a téren a tanácskozás, a tervezgetés stádiumában vagyunk, keressük és fontolgatjuk a lehetőségeket.
Magán jellegű pályázat során valószínű, hogy viszonylag hamar lehetne fordítót találni, de mi intézményes keretben (egy szakmai intézet programjának részeként) szeretnénk ezt megvalósítani.
Szintén a bevezetőben említitek, hogy az eseményeknek továbbra is vannak homályos pontjai. Melyek lennének ezek?
L.M.: – A jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag nem biztosítja a rendőrség, a hadsereg, a Hazafias Gárdák és – ha még/már működött – a belföldi titkosszolgálat tevékenységének pontos ismeretét a kutatott időszakban.
N.CS.Z.: – Ezek az iratok a jelenleg érvényben levő levéltári szabályozások értelmében titkosítottak. Ezek hiányában bizonyos részletkérdésekre nem kaphatunk választ. Például nem tudni, milyen típusú és mekkora mennyiségű iratanyagot állíthatott elő a titkosszolgálat, kik voltak a szolgálat aktív emberei, milyen utasítást kaptak a város bejáratait lezáró vagy az azt elmulasztó kisebb katonai egységek.
Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy egy ilyen történelmi helyzetben, egy ilyen ütemben pörgő eseménysorozatról mennyi írott forrás készülhetett, maradt fenn. Azt viszont egyértelműen fel tudjuk vázolni a rendelkezésünkre álló anyagból, hogy a konfliktus hogyan jelentkezett a városi és a megyei vezetői szervekben.
Hozhatnak-e 180 fokos fordulatot az események értelmezésében a jelenleg hiányzó, titkosított dokumentumok? L.M.: – Véleményem szerint azt a következtetést, hogy mesterségesen gerjesztették tovább a helyi szinten már meglévő feszültségeket, nem hiszem, hogy módosítaná bármilyen a jövőben előkerülő irat. Természetesen óriási meglepetések fognak még érni minket az események megszervezésére, lebonyolítására, a résztvevő személyekre vonatkozóan, de nem hiszem, hogy ez alapjaiban módosítaná a végkövetkeztetésünket.
Mit gondoltok, mennyire sikerült feltárni az események mozgatórugóit?
L.M.: – Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórugója: kellett egy olyan eseményt találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van egy, az országot felügyelő titkosszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzeti kisebbségek lakta területeken a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával is.
Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán a megváltozott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.
Az, hogy erre az Erdély elvesztésétől való lappangó félelmet használták fel, egy kézenfekvő megoldás volt, akárcsak egy (ebben az esetben nemzetiségi alapon szerveződött) csoport felhasználása egy másik ellen – az 1989. decemberi fordulatot követő többrendbeli bányászjárásnak is ugyanez volt a forgatókönyve.
Én ezeket tekintem az események fő mozgatórugójának, természetesen rengeteg technikai részletkérdést nem látunk még tisztán.
N.CS.Z.: – Én személy szerint azt emelném ki, hogy sikerült egy folyamatban leírni az eseményeket, ok-okozati összefüggésekkel alátámasztva. Ebben az ún. mozgatórugókat a maguk folyamatában mutatjuk be, amit a könyvben úgy fogalmaztunk meg, hogy az átmenet etnicizálódása. Vagyis a Marosvásárhelyen a fennálló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kapott. Így, 20 év távlatából és a dokumentumok (részleges) ismeretében meg lehet-e nevezni az események felelőseit?
L.M.: – A végrehajtók és a nyilvános vezetők személye már az események időpontjában is, vagy kevéssel utána ismert volt, de a nyomozati és az igazságszolgáltatási szervek szándékosan senkit sem vontak közülük felelősségre, és nem büntettek meg.
A szervezők és a tervezők személye természetesen nem ismert, bár feltételezések vannak, és az intézményi struktúrák ismeretében ki lehetne sakkozni a személyüket. De nem látom sok értelmét a személyes felelősök megtalálásának, hiszen nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.
Milyen más végkifejlete lehetett volna az eseményeknek magyar szempontból? Mennyire voltak a helyzet magaslatán a magyar elitek?
L.M.: – Nem hiszem, hogy ennek az eseménynek lenne magyar vagy román szempontú végkifejlete – a kettő összefonódik. Sokan sokfélét mondanak, hogy mi történhetett volna, polgárháborútól etnikai tisztogatásig.
De ha “magyar szempontú” végkifejletről esett szó – azaz a magyarság szempontjából szerencsés végkifejletről, akkor is elég széles skálán mozoghatunk: rendkívül szerencsés lett volna a román intézmények – különösen a hatalmi szervezetek – vezetőinek cseréje 1990 januárjában, márciusában. De ez csak egy országos szintű vezetőségcsere esetében történhetett volna meg.
Még ennél is nagyobb léptékű tisztulás lehetett volna, ha a kommunista párttagsággal rendelkezőknek megtiltották volna a köztisztviselői, közalkalmazotti tisztségek betöltését, netán a közszereplést is. Egészen biztos, hogy az új vezetők tapasztalatlanságából adódó hibák kevesebb kárt okoztak volna, mint a helyükön hagyottak tudatos és begyakorlott szervezőmunkája, amely a márciusi események “profi” megszervezésében mutatkozott meg. De az országos események ismeretében – no és tudva, hogy ma sem működik a lusztráció – ez is utópia.
A valóság talajára visszatérve: szerencsésebb lett volna, ha Maros megye és Marosvásárhely nem katonai vezetőket választ döntéshozóknak az átmeneti időre, hiszen kevesebb rugalmasságot tanúsítottak komplex társadalmi problémák kezelésében – és az események későbbi alakulásában nagy súllyal bírt tevékenységük.
De az események végződhettek volna úgy is, hogy mondjuk 19-én este az ostromlott RMDSZ székházhoz nagyobb erőkkel vonul ki a pár száz méterre lévő rendőrség, vagy a jelentős erőkkel rendelkező katonaság – több óra állt a rendelkezésükre, hogy ezt megtegyék.
És 1990. március 20-án pedig végződhettek volna úgy is az események, hogy a város bejáratánál lévő két páncélozott jármű nem engedi be a városba a görgényvölgyieket szállító konvojt, a főtéren pedig a szóváltásokon kívül nem történik más összecsapás, mert a két felet elválasztó rendőrök sorfalát könnyedén meg lehetett volna erősíteni más egységekkel. Az este/éjszaka folyamán, amikor gyérül a tömeg, lassan el lehetett volna távolítani egymástól a két felet.
A magyar elitek – mint mindig – a tényleges lehetőségek és az általuk képviseltek elvárásai között kellett lavírozzanak. Azt, amit tettek – egészen 1990. március 19-e estéig –, az adott körülmények között ma sem nagyon lehetne másképpen tenni, utána – másnap – pedig elmosta őket a tömeg elemi erejű felháborodása, már csak követték az eseményeket, próbálták kordában tartani az indulatokat. De hát akkor már ők nem rendelkeztek eszközökkel a helyzet kezelésére.
(Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
László Márton
köztisztviselő, levéltáros a Román Nemzeti Levéltárak Maros Megyei Hivatalában. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte, jelenleg doktorandusz a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Kutatási területe a 20. századi Erdély had- és társadalomtörténete, doktori disszertációjának témája a székelyföldi kollektivizálás.)
Transindex.ro,2013. május 28.
A 16–17. századi hitvitákról, mai szemmel
Katolikus–protestáns hitviták a 16–17. században, mai szemmel – ez lesz a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet május 31-én, pénteken délután 6 órától tartanak a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen Gábor-termében. Kiindulópontja a Polis Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent Keresztyéni felelet című kötet, amelyben gondos körültekintéssel válogatott szövegek olvashatók a kor nagy egyházi íróinak és polemikusainak (Pázmány Péter, Káldi György, Monoszlói András, Károlyi Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Magyari István, Geleji Katona István, Gyarmathi Miklós, Zvonarits Imre, Enyedi György és mások) műveiből.
A kötet gondozója, Gábor Csilla irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanára, akinek szerkesztői koncepcióját – amint az előszóban írja – nem „valamely vitatkozó táborral való maradéktalan azonosulás” szándéka vezette. A téma korábbi megközelítéseit meghaladva, nem csak „a replikák mögötti gondolkodásmódot” kívánta láthatóvá tenni, hanem „az igazságkeresés módszereire, a polémia retorikájára összpontosított”, „az érvelésmódok, a hagyományhoz való viszonyulások és mentalitások eltéréseire, akár látens hasonlóságaira” figyelt, válogatott és kommentált. A vizsgálódása tárgyává tett hitvita, így, „mint kulturális és kommunikációs jelenség” is megközelítésre kerülhet.
Ebből kiindulva teszik mérlegre a beszélgetésen a vitákat és az azokkal kapcsolatban felvetődő mai problémákat a kötet gondozójával együtt a meghívottak: Marton József, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának tanára, Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet unitárius egyháztörténet-tanára, valamint Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának tudományos munkatársa. A beszélgetés moderátora: Jakabffy Tamás.
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 31.
Régi magyar színjátszás Nagyváradon: a Partium Kiadó rendezvénysorozata
A Partiumi Keresztény Egyetem és a tíz éves Partium Kiadó születésnapi rendezvényt szervez június 3-án, hétfőn, 14.30 órakor Váradon az egyetem Bartók termében, amelynek központi témája a régi magyar dráma és színjátszás lesz.
Az esemény díszvendége az idén 80 éves születésnapját ünneplő Kilián István professzor emeritus, a magyar színjátszás és drámatörténeti kutatás doyenje, aki helyi vonatkozású témáról tart előadást Színjáték Nagyváradon a 18. században címmel. Ezt követően Czibula Katalin, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Irodalomtudományi Intézetének docense fogja bemutatni a Partium Kiadó részvételével nemrég megjelent, Szín – játék – költészet.
Tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére című tanulmánykötetet, amely számos nagyváradi vonatkozású írást is tartalmaz, többek között János-Szatmári Szabolcs ismertetését egy korábban ismeretlen, 19. századi verses drámáról, amelynek témája Várad 1660. évi veszedelme, vagy Emődi András tanulmányát Patachich Ádám püspök nagyváradi könyvtáráról. A rendezvény záró eseménye igazi csemege, egy 18. századi, erdélyi iskolai színjáték lesz, amelyet Borka asszony és György deák címmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Boldog Özséb színtársulata ad elő.
Szintén hétfőn 18 órától a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében az Énekek Szent László király tiszteletére című könyv és CD-mellékletének bemutatójára kerül sor. A könyv szerzői, Kovács Andrea, egyházzenész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia oktatója és Medgyesy Norbert, irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarának tanára hatalmas kutatómunka eredményeként állította össze a magyarországi Szent László-kultusz énekes zenei emlékeinek teljes gyűjteményét. A kivételesen szép nyomdai kivitelű kötethez, amelyben latin és magyar gregorián énekek, népdalok, középkori regösénekek és egyházi népénekek szövegei és kottái egyaránt helyt kaptak, igen gazdag zenei CDmelléklettel is rendelkezik, amely ízelítővel szolgál mindegyik műfajból.
Szabadság (Kolozsvár)2013. június 3.
A Partium Kiadó születésnapi rendezvényei
A Partiumi Keresztény Egyetem és a tízéves Partium Kiadó várja az érdeklődőket június 3-án 14.30-tól a születésnapi rendezvényeire, mely dr. Kilián István színház- és drámatörténész, professzor emeritus 80. születésnapi köszöntésével kezdődik. Köszöntőt mond dr. János-Szatmári Szabolcs irodalomtörténész, germanista, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.
Az esemény díszvendége, az idén 80 éves születésnapját ünneplő Kilián István, a magyar színjátszás és drámatörténeti kutatás doyenje helyi vonatkozású témáról tart előadást Színjáték Nagyváradon a XVIII. században címmel. Ezt követően Czibula Katalin, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Irodalomtudományi Intézetének docense fogja bemutatni a Partium Kiadó részvételével nemrég megjelent, Szín – játék – költészet. Tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére című tanulmánykötetet, amely számos nagyváradi vonatkozású írást is tartalmaz, többek között János-Szatmári Szabolcs ismertetését egy korábban ismeretlen, 19. századi verses drámáról, amelynek témája Várad 1660. évi veszedelme, vagy Emődi András tanulmányát Patachich Ádám püspök nagyváradi könyvtáráról. Ezután egy igaz csemege, egy 18. századi, erdélyi iskolai színjáték lesz, amelyet Borka asszony és György deák címmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Boldog Özséb színtársulata ad elő. Énekkel és hangszeres muzsikával közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék népdalénekes növendékei.
A rendezvény részeként a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében ma 18 órakor bemutatják az Énekek Szent László király tiszteletére című könyvet és CD-mellékletét. A kiadvány szerzői, Kovács Andrea egyházzenész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia oktatója és Medgyesy Norbert irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarának tanára hatalmas kutatómunka eredményeként állította össze a magyarországi Szent László-kultusz énekes zenei emlékeinek teljes gyűjteményét. A kivételesen szép nyomdai kivitelű kötethez, amelyben latin és magyar gregorián énekek, népdalok, középkori regösénekek és egyházi népénekek szövegei és kottái egyaránt helyet kaptak, igen gazdag zenei CD-melléklettel is rendelkezik, amely ízelítővel szolgál mindegyik műfajból. A születésnapját ünneplő Partium Kiadó és a Római Katolikus Püspökség által szervezendő könyvbemutatón a Liszt Ferenc Zeneakadémia ének és népzene szakos növendékei, valamint a nagyváradi székesegyház Szent László énekkara közösen fogja megszólaltatni e hiánypótló gyűjtemény legszebb darabjait. Köszöntőt mond Böcskei László nagyváradi megyés püspök, aki a könyv egyik előszavának szerzője is.
Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. június 4.
Vita hitvitákról
A Polis Kiadónál nemrég megjelent és a Minerva-házban már bemutatott Keresztyéni felelet című kötettel kapcsolatban tartottak nyilvános kerekasztal-megbeszélést a 16–17. századi magyarországi és erdélyi hitvitákról pénteken este a Protestáns Teológiai Intézetben.
A rendezvény résztvevői Gábor Csilla egyetemi tanár, a könyv szerkesztője, Marton József római katolikus és Kovács Sándor unitárius teológiai tanár, valamint Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárának tudományos kutatója voltak, a moderátori szerepet pedig Jakabffy Tamás újságíró töltötte be. Az eseményről a TVR felvételt készített, amelynek vágott változatát a közeljövőben fogják műsorra tűzni.
A Polis Kiadó vezetője, Dávid Gyula, megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a kötet megszületéséhez, amely ma is használható általános tanulságokkal szolgál. A kerekasztalon több múltbeli hitvita-téma szóba jött: Pázmány Péter érdemei a katolikus tanok magyarul való összefoglalásában, a protestáns erdélyi fejedelmek kapcsolata az egyházzal, a laikusok bevonása az egyházi életbe, reform és ellenreformáció, régiek helyén kialakult új egyházmegyék, a nép vagy a tudósok döntsenek a felmerült egyházi ellentétek megoldásáról stb. A korabeli hitviták stílusa fokozatosan vált nyerssé, és a felek az ellenfél legyőzése érdekében nem válogattak az eszközökben.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)2013. augusztus 26.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908–1913
A marosvásárhelyi Kultúrpalota 100. évfordulója alkalmából az épületről egy átfogó és gazdagon illusztrált könyvet jelentetett meg a Maros Megyei Múzeum és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908–1913 című könyv szövegeit Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, a fotókat Plájás István készítette. A kiadványt dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja. A könyvbemutatóra augusztus 30-án délután 6 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében.
Népújság (Marosvásárhely)2013. augusztus 29.
Százarcú Forgatag
Mi minden vár ránk csütörtökön és pénteken?
Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük.
Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében
Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt.
TékaForgatag
Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot.
Kiállítások
Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány.
Vásári Forgatag
A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak.
Családi programok
A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik.
Civil sarok
Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum.
Színházi Forgatag
Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani.
FilmForgatag a várban
A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők.
KoncertForgatag
Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé.
Könyvbemutató a Kultúrpalotában
A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja.
Forgatag az éterben
Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről.
Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd.
A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)2013. szeptember 30.
Nem hímes szavakat, hanem erős valóságot várnak a magyar orvosisok
Amíg a románok a kultúrpalotában ünnepeltek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata az egyetem dísztermében kezdte az intézmény 69. tanévét.
Mint borítékolható volt, a hét vége nem hozott semmi újat a magyar diákság számára, amely a következő évben sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba. Szilágyi Tibor rektor-helyettes és a magyar tanárok tartották magukat a múlt héten tett ígéretükhöz, miszerint, ha az egyetem vezetősége nem tartja be a tavaly ilyenkor vállaltakat, tiltakozásuk első jeléül nem vesznek részt a hivatalos évnyitón. Köszöntőjében a rektor-helyettes Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelmét idézte: „…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…”. „Azért tartjuk külön ezt az évnyitót, mert a magyar oktatás területén is nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnénk!” – üzente a 2012 szeptemberében született protokollumon bábáskodó politikumnak és a dokumentum aláíróinak Szilágyi Tibor.
Borúlátó hangnemet ütött meg a diákszövetség elnöke, Tubák Nimród, aki szerint valóban ünnepnap kellett volna legyen a tanévkezdés napja, azonban „miként ünnepeljünk, amikor újból egy olyan évet kezdünk el, amit nem így képzeltünk el”. Azt, hogy a magyar tagozat még mindig messze áll attól, amit elképzelt magának, Szabó Béla tagozatvezető is elismerte, viszont jelzésértékűnek tartotta, hogy a tanévnyitóra mégiscsak az egyetem legelőkelőbb termében került sor. Megítélésében ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanárok és diákok is magukénak érezhetik a MOGYÉ-t. A tagozatvezető honlapunknak úgy értékelte, hogy jelzésértékű az is, hogy egyetlen magyar oktató sem ment el a Kultúrpalotában szervezett hivatalos tanévkezdésre. „Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktatónk vagy diákszövetségi vezetőnk elmenjen a hivatalos ünnepségre, és magyarul felszólalván elmondja, hogy az egyetemen minden nagyon szép, minden nagyon jó, és a legnagyobb rendben van” – indokolta meg a közös ünnepről való tömeges hiányzást Szabó Béla. A Székelyhon.ronak nyilatkozó Szilágyi Tibor úgy vélte, minimális az esélye annak, hogy október elseje után eredményes tárgyalásokat folytassanak a vezetőséggel. „Minél inkább belemegyünk a tanévbe, annál inkább nehezebb. Magyarán: egy hét múlva, amikor beindult a gyakorlati tevékenység, szinte lehetetlené válik a csoportok szétválasztása” – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen további tiltakozásokra számíthatunk, a rektor-helyettes egyelőre csak az aláírásgyűjtést jelölte meg, mondván, hogy az esetleges további akciókról még korai beszélni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2013. október 1.
Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 24.
Szobor Bethlen Gábornak
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. Bethlen Gábor üzenete: mégis lehet, érdemes tenni – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerdán Kolozsváron a fejedelem egészalakos szobrának kolozsvári avatóján. Péterfy László szobrászművész alkotását a Kétágú templom kertjében állították fel a nagy erdélyi államférfi trónralépésének 400. évfordulóján.
Az alkotást a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor országgyűlési alelnök adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, azt Kató Béla püspök vette át.
Ünnepség keretében leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos bronzszobrát a kolozsvári Kétágú templom kertjében tegnap délután, a fejedelem trónralépésének 400-ik évfordulóján. Péterfy László székely származású szobrászművész alkotását a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, az alapítvány ajándékát Kató Béla püspök vette át. Mint ismeretes, a Bethlen Gábor Alapítvány 2013-at Bethlen-évnek nyilvánította, fővédnököknek pedig Lezsák Sándort, Kató Bélát és Böjte Csaba ferences szerzetest kérték fel.
Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a templomkert déli része, a szoboravatásra érkezőket házigazdaként Adorjáni László, az alsóvárosi református egyházközség lelkésze köszöntötte. Ezt követően Kató Béla püspök méltatta Bethlen Gábort, kiemelve, hogy a fejedelem már akkor is egységes magyar nemzetben gondolkodott. A kontinens politikai szereplőjévé emelte Erdélyt, államférfiúi mivoltát még legszigorúbb bírálói sem vitatják.
Böjte Csaba arról beszélt: azt tiszteli a legjobban Bethlen Gáborban, hogy nem keresett kifogásokat, mindig a megoldást kereste, a mohácsi vész után például még a szultánnal is képes volt tárgyalni. Ezen kívül a felekezetek közti feszültséget is oldotta, hiszen sokat levelezett a katolikus érsek, majd bíboros Pázmány Péterrel.
Balogh Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen Gábor üzenete: „mégis lehet”, érdemes tenni. Ezt üzeni a 1956. október 23-án kitört forradalom is, tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a szoborállítás költségeit elsősorban magánadományokból fedezték, több mint 4,5 millió forint gyűlt össze a célra. Lezsák Sándor a fejedelem intelmét idézte: „nem mindig lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet”. Az ünnepségen Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is jelen volt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2013. október 31.
Aktív várakozástól a politikai cselekvésig
Százezres nagyságrendű részvételt ígér a Székelyföld autonómiájáért, a romániai régióátszervezés elleni tiltakozás céljából október 27-én szervezendő Székelyek Nagy Menetelése. Kántor Zoltán szociológus-politológussal, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával arról is beszéltünk, miért kell jelen lennie a partiumi magyarnak is a Kökös és Bereck közötti útszakaszon.
– Mit üzen önnek a várhatóan magas létszámú részvétel: az erdélyi magyarok megtanulták az érdekérvényesítés, a véleménynyilvánításnak ezt a válfaját? Több mint két évtizednyi passzivitás után hogyan helyezhető be ez a tiltakozási forma az erdélyi közegbe?
– Hosszú út végén van e tekintetben a székelyföldi magyarság. Miután csak a ’89-es forradalom alkalmával, illetve annak környékén találkozhatott tömegtüntetésekkel, a marosvásárhelyi fekete március alaposan el is vette a kedvét az utcai megmozdulásoktól. Azt követően a közelmúltig alig volt utcai megnyilvánulás, párhuzamban azzal, hogy a magyar közösségek számára szinte morálisan kötelező alapelv volt a békés úton való véleménynyilvánítás. Miközben több jel is azt igazolta, hogy mindezt nem honorálja a román többségi állam. És bár egyáltalán nem pártolom az észak-írországi vagy baszkföldi típusú erőszakos megnyilvánulásokat, azt mondom: ha ez a teljesen parlamenti tárgyalásos úton zajló politizálás nem vezetett a kívánt eredményekhez, akkor egy közösségnek az utcán is meg kell mutatnia magát. A közelmúlt hasonló megnyilvánulásai – a néhány évvel ezelőtti, a román hatalom által közvélemény-kutatásnak aláminősített népszavazás, vagy az idei, márciusi marosvásárhelyi tüntetés –, a küszöbön álló, minden korábbinál nagyobb tömegeket megmozgatni látszó nagy menetelés mellett több egyéb tiltakozási forma is elképzelhető, például egy tér hosszabb távú elfoglalása. Mert nem elég csak a magyar közvéleménynek üzenni, a román felé is egyszerre kell „ütősen” és békésen kommunikálni, valamint a nemzetközi közvélemény várhatóan jelen lévő képviselői felé is.
– A politikai cselekvések hatékonyságát jelentős mértékben befolyásolja az időzítés pillanata. „Idő” van most?
– Nagyon jónak tartom az időzítést. Nemrég volt ugyanis a katalóniai élőlánc, egy éve pedig a milliós léptékű barcelonai tüntetés, így a nyugati közvélemény is kötni tudja a székelyföldi menetelést ezekhez a nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásokhoz. Kommunikációs szempontból sokkal jelentősebb az átütőerő, ha egy nyugati modellre tudunk utalni, ellenkező esetben az ottani közvélemény hajlamos úgy tekinteni a székelyföldi közösségre, mint partikuláris, zavarkeltő érdekek csoportosulására. Amire a román államhatalom jó érzékkel rá is játszik. Újra és újra tudatosítani kell valamennyi szereplővel, hogy a szándék az autonómia, nem pedig az elszakadás – mindez a folyamatban lévő politikai-társadalmi átalakulás tükrében. Romániában zajlanak az alkotmánymódosítás, a régióátszervezések tárgyalásai, most aktuális hát a kérdés. Ha már megszületnek a döntések, sokkal nehezebbé válik az egész, nem beszélve arról az önvádról, hogy nem mentünk ki, amikor kellett. Ezt végig kell csinálni. A romániai magyarság már a falig hátrált a régióátalakítás ügyében, nincs tovább, most kell lépni. Egyértelművé kell tenni a román többség számára, hogy a jelenlegi tendenciák túlmennek a magyar közösség tűrőképességének a határán.
– Az autonómia fogalmának tisztázása, eszközeinek-lehetőségeinek tudatosítása tekintetében továbbra is súlyos hiányosságok tapasztalhatók. Hogyan lehetne közelebb jutni az érdemi beszédhez?
– Azt hiszem, leszögezhetjük: sokkal többen hiszik, hogy tisztában vannak, mi az autonómia, mint ahányan ténylegesen tudják is. Az egész annyira evidens, az emberek olyan mértékben szeretnék az önrendelkezést, annyira jelen van a közdiskurzusban, a politikai elit tagjain túl mégis csak kevesen tudnának válaszolni arra, hogy lényegében mi is az autonómia. A tudatosítás keretében nem csak a nagy célt kellene kommunikálni, hanem azt is, hogy mit jelent. Például a döntés felelősségét, azt, hogy egy-egy rossz döntés esetében már nem lehet Bukarestre mutogatni. Ez mind-mind a tanulási folyamat része. Fontos már most készülni a majdani állapotokra, közösségerősítő-összetartó cselekedetként számos, törvény által már ma is biztosított dolgot megvalósítani, életbe léptetni. Folyamatosan tenni kell azért, hogy az autonómiára való „aktív várakozás” közben ne gyengüljön le a társadalom.
– Milyen „terápiát” tartana célravezetőnek?
– Például a kisebbségi jogok jóval tudatosabb érvényesítését. A környező országokban sokkal több kisebbségi jog van érvényben – amelyek önmagukban természetesen nem elegendők a külhoni magyarság hosszútávú reprodukciójának biztosításához –, mint amennyivel valóban élnek is az érintett közösségek. Részben mert nem tudnak róla, vagy mert nem tartják fontosnak, legtöbb helyen a többségi állam is igyekszik elbátortalanítani ezeket a próbálkozásokat. Miközben amúgy sincs garancia, hogy nagyon gyorsan elterjednének. Kellenek hozzá azok a bátor emberek, akik vállalják, hogy jogérvényesítő erőfeszítéseik következményeként a saját ügyük megoldása akár két hónapot is késik, vagy hogy több illetékbélyeget kell vásárolniuk. Egészen addig, míg az egész be nem indul, nem válik mindennapi gyakorlattá. Örvendetes fejlemény, hogy Kárpát-medence szerte fiatalok kezdeményezik a hasonló ügyek képviseletét: Erdélyben az Igen, tessék! mozgalom, a CEMO Marosvásárhelyen vagy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, Felvidéken pedig a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért vagy a Pro Civis Egyesület.
– A kedvező jelek ellenére az emberek között továbbra is makacsul tartja magát a kérdés: Székelyföld autonómiája miért lenne jó mondjuk a partiumi magyarnak?
– A kérdés értelmezéséhez érdemes néhány dolgot leszögezni. Egyrészt azt, hogy az autonómia-törekvéseknek, magának az autonómiának is jóval nagyobb hagyománya van Székelyföldön, mint Partiumban, ahol a politika csak a legutóbbi időszakban fogalmazta meg egy esetleges autonómia célként való kitűzését. Másrészt az etnikai arányok és a két régió eltérő földrajzi helyzete is magyarázó ok: Partiumban a magyar és a román etnikum egymás mellett, kölcsönhatásban él, míg Székelyföldön markáns az elkülönülés a két etnikum között. Székelyföldön még most is egy esetleges területi autonómia nemzeti identitással kapcsolatos funkciói kerülnek előtérbe, a gazdasági és egyéb szakpolitikai funkciók taglalása egyelőre háttérbe szorul. A kérdés a közbeszédben is hasonló módon jelentkezik, ezért a partiumi magyarok számára kevésbé tűnik megvalósíthatónak a dolog, az így artikulált célokat pedig kevésbé érzik közelinek. Miközben a területi autonómiának csupán az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, a nyelvhasználatról. Közelebb kell hozni az autonómia kínálta előnyöket. Egy kutatói előadás legfeljebb az egyetemistáknak hasznos, mindenki másnak azt is el kell mondani, hogy az autonómia saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében. A partiumi magyarság számára viszont inspiráló lehet a székelyföldi autonómia, és mobilizáló erejűek a jelenlegi autonómia-törekvések. A székelyföldi autonómia egyfajta hátország is lehet az Erdély egyéb vidékein élő magyarok számára.
– A tömeges véleménynyilvánítás remélhetőleg agyonhallgathatatlan tényén túl milyen hozadéka lehet még a menetelésnek?
– Meggyőződésem, hogy az élmény is roppant fontos lesz a jelenlévők számára. Amikor mi ’89-ben Temesváron skandáltuk, hogy „Le Ceauşescuval!” – vagy előtte 1989. december 15-én a néma kiállás Tőkés Lászlóért – bármikor lelőhettek volna, mégsem jutott eszünkbe félni, olyan védettséget kölcsönzött a közösség, hogy nem is fogtuk fel, milyen veszélyben forgunk. A menetelők számára ez a fajta közös élmény felbecsülhetetlen értéket jelent majd. Miroslav Hroch cseh történész szerint egy nemzetről attól a pillanattól beszélhetünk, amikor megvalósítja az első közös politikai cselekvést, mint közösségteremtő mozzanatot. Ez a menetelés azt a hitet is erősítheti, hogy igen, lehetséges, igen, képesek vagyunk összefogni. A tüntetés és a saját közösség mobilizálása azonban csak eszköz. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi – politikai és tudományos – fórumokon megfelelő szakmai megalapozottsággal kell elmagyarázni a külhoni magyarok igényeit, és az adott állam többsége fele is érthető módon kell kommunikálni az igényeket.
Kántor Zoltán
Szociológus, politológus, 1968-ban született Temesváron. Szociológusi diplomáját a Temesvári Tudományegyetemen szerezte 1995-ben. Tanulmányait a Central European University Politikatudományi, majd a CEU Nacionalizmus Tanulmányok szakán folytatta. 2000-ben az ELTE Szociológia szakán MA fokozatot szerzett. Politikatudományi doktori fokozatát az ELTE-n szerezte. 1998-99-ben ösztöndíjas az Edinburgh-i Egyetemen. 1999-2006 között kutatóként dolgozott a Teleki László Intézet Közép-Európa Tanulmányok Központjában, 2006-2011 között a Magyar Külügyi Intézetben, jelenleg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Korábban a Regio folyóirat szerkesztője, illetve az angol nyelven megjelenő Regio főszerkesztője; a Magyar Kisebbség című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a Kisebbségkutatás folyóirat szerkesztője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Kutatási területei: nemzeti kisebbségek, nacionalizmus, Románia, határon túli magyarok, státustörvény, állampolgárság, etnikai pártok.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)