udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 604 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 601-604

Névmutató: Pomogáts Béla

2001. november 29.

Nov. 28-án Nagyváradon mutatta be a kolozsvári Kriterion Kiadó legfrissebb köteteit. Géczi Róbert felelős szerkesztő elmondta, hogy az iskolai könyvvásárra 25 magyar címmel érkeztek, s hoztak román nyelvű kiadványokat is. A Kriterion új kiadványai között vannak a Téka sorozat frissen megjelent kötetei is. Dsida Jenő költészetét Láng Gusztáv, Kuncz Aladár munkásságát pedig Pomogáts Béla elemezte. /(pásztai): Kriterion-vásár az Eminescuban. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 29./

2001. november 29.

Magyar Írószövetség 1061 tagjából 339-an vettek részt a Pesti Vigadóban tartott nov. 24-i közgyűlésen, s ebből 71 tag a határon túlról érkezett. A résztvevők már érkezéskor kézhez kapták Pomogáts Béla elnöki beszámolóját, amely kitér az irodalom rendszerváltás utáni autonómiájának, közéleti szerepvállalásának kérdéseire, illetve többközpontúságából adódó struktúrájára, melynek" köztársaságában" az anyaországi mellett szerepe van a romániai, szlovákiai, jugoszláviai, kárpátaljai, valamint a nyugati magyar irodalmaknak. A beszámoló kitért az irodalom plurális szervezeti életére, az írószövetség mellett létrejöttek más írószervezetek is. A gyűlésen részt vett és némileg kampányízűen szólalt fel Kovács László MSZP-elnök. Pomogáts Babits Mihályt idézve a "kettészakadt irodalomról", a magyar irodalom szekértáborokra szakadásáról szólt, szembeállítva azt határok fölötti egységével. Gálfalvi Zsolt fölemlítette, hogy a határon túli tagok negyedik alkalommal vesznek részt a közgyűlésen, amely minden évben ugyanazokkal a gondokkal szembesül. A közgyűlésen megválasztották a választmányt. A legtöbb szavazatot (234) Pomogáts Béla gyűjtötte be, őt Kalász Márton, majd Jókai Anna követték. Erdélyiek közül Lászlóffy Aladár nyerte a legtöbb szavazatot. További választmányi tagok Erdélyből: Kántor Lajos, Szilágyi István, Farkas Árpád, Gálfalvi György, Szőcs Géza, Bálint Tibor, a korábban áttelepültek közül pedig Csiki László és Beke György. Más régiókból való tagok: Gion Nándor, Balla D. Károly, Vári Fábián László. Az új elnököt a választmány 10-15 napon belül megválasztja. /(Gál Éva Emese): A Magyar Írószövetség közgyűléséről. 71-en a határon túlról érkeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2001. december 4.

Kemény bírálatot fogalmazott meg Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a kétnapos budapesti rendezvényen az elmúlt hét végén. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságát-Anyanyelvi Konferenciát szintén Pomogáts Béla vezeti. Mint mondotta: "A nemzet ügye nem kizárólag a magyar kormány ügye! A nemzet mi vagyunk, ehhez képest bármely kormány kisebbségben van". Ezzel többek között arra utalt, hogy a jelenlegi magyar vezetés nem áll szóba a legtekintélyesebb értelmiségiekkel. Sem a státustörvénnyel kapcsolatban nem kérte ki véleményüket, sem a Magyar Állandó Értekezlet munkájába nem vonnak be olyan egyéniségeket, akik évtizedek óta a magyar nemzet egységesülésén, közös boldogulásán fáradoznak, sőt a Magyar Tudományos Akadémia illetékeseinek a véleményére sem kíváncsiak. A másnapi konferencia témája így hangzott: Korszakváltás a nyugati magyar szórvánnyal való kapcsolattartásban. /A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának rendezvénye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2001. december 10.

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezésében Székelyudvarhelyen dec. 8-án előadásokat tartottak Kiáltó és hívó szók Erdélyben címmel. Az előadók - Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Kántor Lajos, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt - előadásaikban összehasonlították a Kós Károly által a két világháború közt fogalmazott Kiáltó szó és az 1989 után megjelent Hívó szóban megfogalmazottakat. A megfogalmazott gondok ma is időszerűek és hasonlóak. Balázs Imre, Markó Béla és Pomogáts Imre értekezett A régiók - Székelyföld az egyetemes magyar irodalomban címmel. Markó Béla az erdélyiségről és ezen belül is a partikularitásról beszélt. Az erdélyi irodalom a magyar nemzeti irodalom része, nem ettől függetlenül, hanem ebben élő, létező. Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy minden régiónak meg kell őriznie sajátosságait, mint regionalizmust, ezt nem szabad külön jelenségként kezelni, és főleg nem különutasként minősíteni. /Bágyi Bencze Jakab: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány székelyudvarhelyi rendezvényei. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

2001. december 19.

A millenniumi évben alapított Péterfi Vilmos Irodalmi Díjat kiemelkedő alkotói életművének elismeréséül első alkalommal Lászlóffy Csabának /Kolozsvár/ és Varga Domokos budapesti írónak ítélte oda az alapítvány kuratóriuma. A kitüntetettnek ünnepélyes keretek között Pomogáts Béla, a kuratóriumának elnöke nyújtotta át a díjat a múlt héten. A díjat és az alapítványt Péterfi Vilmos író, a Magyar Írószövetség tagja alapította. A díj célja a kortárs magyar irodalom olyan kiemelkedő alkotói életműveinek az elismerése, amelyek sokoldalúan kifejezik a magyarság és Európa történelmi értékrendjét. /Életműdíj Lászlóffy Csabának. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2002. január 5.

A Művelődés (Kolozsvár) októberi számában többek között az erdélyi magyar szociográfiai irodalom első korszakára Pomogáts Béla emlékezett Megelevenedett a lap hasábjain a temesvári színház és az Amaryllis együttes története, a hatodik Minimum Party, a harmadik Zurboló Táncfórum és a torockói közgazdásztábor rendezvénysorozata és Harmath István Szent György szobrának sepsiszentgyörgyi fogadtatása. A novemberi lapszám Balázs Ferenc központú. A mindössze 36 évesen elhunyt unitárius lelkészről, íróról, ifjúsági egyletvezetőről, szövetkezet-alapítóról szóltak az írások. A decemberi számban Szabó Zsolt főszerkesztő összegezte a 2001. év eseményeit. Gábor Dénes Ipó László festőművészről, Kovács Ferenc Szentimrei Jenőről, Sas Péter gróf széki Teleki Ernőről, Simon Gábor Brassai Sámuelről írt. /Év végi Művelődések. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

2002. február 16.

Febr. 15-én kezdődött a Heltai Alapítvány székházában az alapítvány tízéves születésnapja alkalmából szervezett előadássorozat, amelyen Erdély, Magyarország és a régió művelődési életének jelentős személyiségei vesznek részt, A könyvtár szerepe a polgári önszerveződésben címet viseli. Pillich László, az alapítvány ügyvezető elnöke elmondta: a tíz év alatt az alapítvány Erdély egyik jelentős polgári intézményévé vált. Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke méltatta a Heltai tevékenységét: "Itt minden romjaiban volt a rendszerváltáskor, mindent a semmiből kellett megteremteni. Szerencsére voltak emberek, akik saját erejükből és pénzükből vállukra vették ezt a terhet. A Heltai Alapítvány hatalmas könyvtárat hozott létre, ezenkívül tanfolyamokat, idegen nyelvű oktatást szervez." Az előadássorozat febr. 16-án folytatódik, bemutatkoznak az erdélyi kisrégiós központok /Dr. Szémán Péter, a Báthory Alapítvány elnöke — Szilágysomlyó, Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egyesület elnöke — Máramarossziget, Bauer Ilona, a Reményik Sándor Kulturális Egyesület elnöke — Óradna, Jakab Mihály, a Beszterce Művelődési Alapítvány elnöke — Beszterce, Soós József, Református Gyülekezeti és Szórványközpont vezető lelkésze — Medgyes, Farkas Miklós, a Gaudeamus Alapítvány elnöke — Segesvár, Fülöp Zsófia, a Teleki Oktatási Központ könyvtárosa — Szováta, Borbély Emma — a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke — Kibéd, Sebestyén Sándor, az Apáczai Közművelődési Egyesület könyvtárosa — Brassó, Schreiber István, a Hunyad megyei EMKE elnöke — Déva, Soós József Tamás, a gyantai Református Ifjúsági Központ vezető lelkésze — Gyanta, Balogh Zoltán, a dési EMKE elnöke — Dés/. /Balázsi-Pál Előd: Évfordulós rendezvények a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2002. február 18.

Febr. 17-én Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Illyés Gyula Könyvesboltjában mutatták be Pomogáts Béla új köteteit. A Leletmentés c. tanulmánykötet a 1970-től errefelé keletkezett kritikák gyűjteménye, olyan Erdély-központú írásoké, melyek magyarországi irodalmi folyóiratokban jelentek meg. A Műhely Erdélyben művészetteremtő személyiségekről és könyvkiadókról szól, a kisebbségi sorban élők iránti felelősség vállalásról. A Transszilván hőskölteménybe foglalt 15 tanulmányban pedig arról írt, mit jelent számára az erdélyi magyar irodalom. Pomogáts Béla munkásságának jelentős részét Erdélynek szentelte, olyannyira, hogy gyakorta megkérdezik tőle: Ön ugyebár erdélyi? Kuncz Aladárt választotta szakdolgozata témájául. 1969-től akadémiai ösztöndíjjal sikerült Erdélybe jönnie. A helikoni nemzedéktől kapott baráti fogadtatás és bizalom elkötelezte Erdély mellett. Amikor 1984-ben a magyarság üldözéséről szóló memorandumot aláírta, végleg kitiltották Romániából, de mindjárt 1990 januárjában újra eljött s azóta hónapokat tölt Erdélyben: "Nem érzem azt, hogy határt kell átlépjek amikor idejövök a barátokhoz". Áprily Lajosról készülő új könyvének május végén Kolozsváron lesz a bemutatója. Pomogáts febr. 18-án a Lorántffy Zsuzsanna református egyházi központban tartotta meg Ady Endre és az erdélyi modell című előadását. /(Balla Tünde): Ön ugyebár erdélyi? Nagyváradi Ady-est vendége volt Pomogáts Béla. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./

2002. április 29.

Halálának 300. évfordulóján emlékeztek Misztótfalusi Kis Miklósra Kolozsváron ápr. 26?28-a között. A rendezvény három védnöke dr. Hámori József és Jakó Zsigmond akadémikus, illetve Molnár József müncheni irodalomtörténész volt. A Romániai Magyar Református Egyház Zsinata, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, valamint a Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja által szervezett rendezvénysorozat emlékkonferenciával kezdődött. Az előadássorozatot Pap Géza, az Erdélyi Reformárus Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Pomogáts Béla négy, Gergely István kolozsvári képzőművész készítette Misztótfalusi Kis Miklós-emlékplakettet adott át azoknak, aki az ünnepelt emlékét méltón ápolták: Molnár József irodalomtörténésznek, a Dávid Gyula irodalomtörténésznek, Kiss István és Fodor Kornél budapesti nyomdászoknak. A rendezvénysorozat a Romániai Református Egyház Zsinatának Misztótfaluban szervezett ünnepi ülésével zárult. /Kónya Klára: "Kitépték szárnyamat, hogy jobban repülhessek". = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

2002. május 4.

A magyar kultúra nagyon sokat vesztett pozíciójából Váradon — fogalmazott Pomogáts Béla, aki az Anyanyelvi Konferencia képviseletében vett részt a Varadinumon, a máj. 2-i magyar—román kulturális közeledés napjának pedig egyik szorgalmazója volt. "Az EU sokat adhat Váradnak, használják ki! Sürget az idő, a város határozott identitással az eurointegrációban nagyobb szerepet kaphat" - javasolta Pomogáts azon a kerekasztal megbeszélésen, melyen a román kulturális folyóiratok főszerkesztőivel és nagyváradi magyar írókkal, költőkkel találkozott. Hubay Miklós drámaíróval díszvendégei voltak a román—magyar kulturális közeledést szorgalmazó egész napos eszmecsere-sorozatnak. Fölvetődött, hogy próbáljanak két nyelvű, kulturális folyóiratot indítani, amelyben magyar szerzők románra átültetett alkotásait, illetve a román írók, költők magyarra fordított munkáit közölnék. A Körösvidéki Múzeumban bemutatkozott valamennyi folyóirat és fiatal váradi testvérük, a Várad, melyet a helybeli Ady Társaság és elnöke, dr. Indig Ottó ad ki, mindenféle támogatás nélkül. Tavaszy Hajnal az Ady Társaság titkára a provincializmus kérdését taglalta: a távolságok miatt nem igazán tudni, mi történik a két fővárosban a kulturális kapcsolattartás szintjén. Dénes László költő, az Erdélyi Napló főszerkesztője szerint a kultúrát, s benne a váradit is, megölték a kommunizmus évei. /(Balla Tünde): Magyar—román kulturális közeledés a Varadinumon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

2002. május 16.

1992 óta minden esztendőben megrendezték Nagyváradon a Varadinumot. A különböző művészetek randevúja ez Nagyváradon vallásossággal, tudománnyal, politikummal átszőve, állapította meg Balla Tünde. Nyolcnapnyi zarándoklat a Varadinum annak, aki mindenhol jelen kíván lenni. A legutóbbin egy hét alatt harminc egyházi, kulturális, népi hagyományőrző, civil, politikai rendezvényből keresgélhetett ki-ki kedvére valót. Pomogáts Béla úgy fogalmazott, hogy Várad a XXI. század elején identitásáért küzd, pedig nagyszerű, különös múltja jobb sorsra predesztinálja. A rendezvény egyik főszervezője, dr.Fleisz János történész, a Bihar megyei és Nagyváradi Civil szervezetek Szövetségének elnöke szerint: színvonalas és változatos programokkal készültek. A konferencia témája: Betegjogok érvényesítése az alapvető emberi jogok értelmezésében. 11 váradi újgenerációs képzőművész tárlatzárójára került sor a Kanonok-sori Tibor Ernő Galériában. Maroknyian tanácskoznak a nagyváradi és az erdélyi magyar kultúra sorsáról. Anyagi támogatás híján szűkülnek a magyar kultúra lehetőségei. Főként a falvak sorsa aggasztó, tönkremennek a kultúrotthonok és a könyvtárak. Szükség volna népművelő, bábszínészi, táncművész képzésre. A Bihar megyei turizmus szülőatyja lett Czárán Gyula. A Czárán Gyula Alapítvány számos szervezet támogatásával elkészítette a példakép mellszobrát. A busztot Nagyvárad egyik közterére szánják. /Balla Tünde: Festum Varadinum április 28. - május 5. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16., folyt.: máj. 18./

2002. május 20.

A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége 80. alkalommal rendezte meg a Látó Irodalmi Színpadot. Ez alkalommal Kalász Mártont, a Magyar Írószövetség elnökét köszönthette az irodalomkedvelő közönség. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese elmondta, a marosvásárhelyi irodalomkedvelő közönség abban a szerencsés helyzetben van, hogy az Írószövetség előbbi elnökeit – Jókai Annát, Pomogáts Bélát – is többször fogadhatta különböző irodalmi esteken, most pedig az új elnököt, Kalász Mártont is megismerheti. /Antal Erika: Megbecsülni az írótársakat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./

2002. június 1.

Tizenegyedik alkalommal került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Korunk Stúdió, valamint az Anyanyelvi Konferencia által szervezett Szabédi-napok című rendezvénysorozatra Kolozsváron. Az ünnepélyes megnyitón a három társszervező részéről köszöntőt mondott Kántor Lajos, Pomogáts Béla és Kötő József. Kötő József kifejtette: 1992 óta a Szabédi-napok fontos fórummá nőtte ki magát, ahol intézményes jelleggel meg tudjuk beszélni a magunk dolgait. Máj. 31-én bemutattak két új kötetet, a magyarországi Nap Kiadónál megjelent Áprily Lajos és Jékely Zoltán-monográfiát. Előbbit Pomogáts Béla, utóbbit pedig Lator László szerkesztette. Pomogáts elmondta: ezzel a kötettel az erdélyiséget szerette volna megidézni. A rendezvény díszvendége, Jancsó Adrienne előadóművész, Jékely Zoltán felesége tolmácsolásában elhangzott néhány vers apa és fia műveiből. Ezután a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Szabédi László sírját. Emlékező beszédet mondott Fodor Sándor író. /Köllő Katalin: Könyvbemutató és koszorúzás a Szabédi-napokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2002. június 17.

Jún. 16-án szülőfalujában, Pusztakamaráson köszöntötték a 75 éves Sütő András erdélyi magyar írófejedelmet az egybegyűltek. A református templomban a hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Csató Béla, marosvásárhelyi plébános. Amikor innen elmegyünk, kezdjünk életmentésbe, mondotta Csató Béla plébános, és először a lelki életet mentsük. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke vette át a szót. Ahogy nő és gyarapszik az életmű, mintha úgy fogynának el azok, akik olvashatnák, hangzott a figyelmeztető megjegyzés Vetési Lászlótól. Az ünneplők gyülekezete Mezőségi Tanulmányi Alapot hoz létre, jelentette be Vetési László, amelynek segítségével támogatják a szórványvidéken élő tehetséges gyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulását. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint-Pataki József nyitotta meg, aki Magyarország miniszterelnökének, Medgyessy Péternek az üzenetét tolmácsolta. Ezek után köszöntötte Sütő Andrást Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség részéről, Farkas Árpád, Márkus Béla, Sylvester Lajos, Bogdán László, Bertha Zoltán, Nagy Pál, Kötő József, a pusztakamarásiak részéről pedig Szász Gyula. Sütő András megköszönte a hozzá címzett szavakat, kegyelettel említette föl mindazokat "az emlékbe költözetteket", akik nélkül e maradék nép nem létezne. Az ünnepi gyülekezet a templomból a szülőházhoz vonult, ahol Vetési László felolvasta Fodor Sándor üzenetét, majd Pálfy G. István közíró, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke mondott köszöntőt. A köszöntők sorát Kányádi Sándor zárta, aki, mint mondotta, aszúsodó szeretettel üdvözli a születésnapját ünneplő Sütő Andrást. Az írót az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjjal tüntette ki. /Köllő Katalin: Ott álltunk, tehettünk-e másként? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17/

2002. június 17.

Pomogáts Béla: Erdély hűségében. Tanulmányok és előadások /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, Bibliotheca Transsylvanica sorozat/ című kötetének tanulmányai az erdélyi magyar irodalom trianoni sorsforduló utáni negyedszázadnyi idejét tárgyalják. A szerző találkozik olvasóival: június 17-én Csíkszeredában, június 18-án Gyergyószentmiklóson, június 20-án Sepsiszentgyörgyön, június 21-én Székelyudvarhelyen. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 17./

2002. június 20.

Gyergyószentmiklóson, június 18-án könyvbemutató színhelye volt a Pro Art Galéria, melynek vendége volt Pomogáts Béla író, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke, Erdély hűségében /Pallas Akadémia, Csíkszereda/ című kötetével. A kötet a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom rangos képviselőiről vonultat föl tanulmányokat és esszéket, mint Ady Endre, Szabó Dezső, Kós Károly, Bánffy Miklós, Makkay Sándor, Kuncz Aladár, Nyírő József, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth István, Wass Albert, Kemény János, Mikó Imre. A könyvbemutatón Kozma Mária, a Pallas Akadémia főszerkesztőnője ismertette az irodalomtudományok doktora, Pomogáts Béla írói munkásságát, aki mellesleg az erdélyi magyar irodalom legjobb ismerője. /(Gál Éva Emese): Pomogáts Béla könyvbemutatója Gyergyóba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

2002. június 22.

A budapesti Közdok Kiadó legújabb kiadványa, az Apa és fiú című verseskötet. Az Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi verseit tartalmazó kötet összeállítója és előszóírója, Pomogáts Béla megállapíthatta: "Áprily Lajos harmincöt esztendeje, Jékely Zoltán éppen húsz éve távozott el az élők közül. Mind a két költőt nagyra becsültem (Jékelyről könyvet is írtam), személyesen is jól ismertem és szerettem őket. Fájdalmasan tapasztaltam, hogy a mögöttünk lévő évtizedben szinte megfeledkezett róluk az irodalom emlékezete és a könyvkiadás. Lehet, mára átalakult az olvasói érdeklődés, megváltozott az irodalomkritikai "kánon" - legalábbis sokan igen nagy retorikával dolgoznak azon, hogy ez a mai "kánon" lehetőleg rekessze ki a közelmúlt nagy értékeit. (Áprilyhoz és Jékelyhez hasonlóan ilyen méltatlan helyzetbe került Illyés Gyula, Tamási Áron, Déry Tibor és más nagy írók öröksége is). Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészete azonban, meggyőződésem szerint, mégsem szorul mentegetésre, ez a két költői életmű: apa és fia életműve ma is érvényes, csak éppen újra és újra fel kell rájuk hívni a versszerető olvasó figyelmét." /N. M. K.: Áprily és Jékely erdélyi versei. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

2002. június 25.

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitka a Krónikának. Az eddig elnyert pályázatokra megkapják a támogatást az Illyés Közalapítvány támogatására pályázók – derül ki Szabó Vilmos nyilatkozatából. Korrekt, bizalomra épülő kapcsolatrendszert kell kialakítani a határon túli magyarság szervezeteivel és az elitjével. Minden olyan kérdésben, ami a határon túli magyarságot érinti, a mindenkori magyar kormány már az előkészítés fázisában megkérdezi a határon túli szervezeteket. Nem szabad elvárniuk, hogy a mindenkori magyar kormány minden esetben elfogadja azt, amit a határon túliak mondanak, tette hozzá. "Kovács László és magam is úgy véltük, hogy az elmúlt négy évben jó volt, hogy a kormány többet törődött a határon túli magyarsággal, de nem tartjuk célszerűnek, hogy háttérbe szorult a szomszédságkapcsolat. Ezzel sérült Magyarország uniós csatlakozási folyamata." Az új kormány nem várta meg az Illyés Közalapítvány kuratóriuma mandátumának a lejártát. Növekedett a támogatás összege, de ezzel arányban csökkent az átláthatóság. Szabó kijelentette: az Illyés Közalapítványnál a 2002-re szánt 2,4 milliárdból jelenleg mintegy 120 millió forint áll rendelkezésre. A névadó Illyés Gyula leánya, Illyés Mária tagja marad a testületnek. Pomogáts Béla elnöke is lehet az új kuratóriumnak, de neki kell eldöntenie, hogy vállalja-e. /Simon Judit: A kormány határozza meg az elveket. Interjú Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./ Szabó Vilmos állítását /hogy az Illyés Közalapítványnál csak 120 millió forint/ azonnal megcáfolták az alapítvány vezetői. Valójában az összegnek az 55 %-át költötték el.

2002. június 27.

Jún. 27-én kezdődik Csíkszeredában a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának csíkszeredai kihelyezett ülése. A rendezvényen bemutatják az EMTE Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karát, és többek között a következő előadások hangzanak el: Kékedy László Gondolatok egyetemalapításkor, Faragó József A folklór történelmi pályafutása keletkezésétől elhalásáig, Egyed Ákos Az EME tudománypolitikája Mikó Imre gróf elnöksége idején, Pomogáts Béla A magyar irodalom jövője az európai integráció korában, Nagy-Tóth Ferenc és Fodor Pataki László Élettudományi kutatások Erdélyben. Utána az erdélyi tudományosság jelenéről és jövőjéről tartanak kerekasztal-megbeszélést. Az oktatáspolitikai fórum munkálataira június 28-án három külön szekcióban kerül sor, a következő témakörökben: Felsőoktatásunk kihívásai; Felsőoktatás és társadalmi környezete; Felsőoktatásunk jövőképe. /A Magyar Tudományos Akadémia csíkszeredai kihelyezett ülése Oktatáspolitikai Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

2002. június 28.

Pomogáts Béla igent mondott a felkérésre: feltételei teljesülése esetén vállalja az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztét. Szavai szerint azért módosított néhány nappal korábbi álláspontján — amikor még erkölcsi okokra hivatkozva, illetve a távozó kuratórium melletti szolidaritását hangsúlyozva kizárta a funkció elvállalását —, mert sok határon túli magyar szervezet és a most leköszönő testület is arra kérte: vállalja el a megbízatást. Pomogáts Béla az államtitkárral folytatott megbeszélésen alapelvként fogalmazta meg a közalapítvány teljes függetlenségét, illetve azt, hogy olyan személyek kapjanak helyet a kuratóriumban, akikben megbízik. A kuratórium munkájának folytonosságát az elnöki poszt várományosa azzal is szeretné kifejezésre juttatni, hogy az új testületben is szerephez jutna több kuratóriumi társa, így például a névadó lánya, Illyés Mária és Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze. Pomogáts Béla legalább ötven százalékkal szeretné megemeltetni a közalapítvány költségvetését, ami az idén 2,4 milliárd forint volt. /Pomogáts Béla vállalja az elnökséget. Az Illyés Közalapítvány függetlenségét ígéri. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./


lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 601-604




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék