udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1913
találat
lapozás: 1-30 ... 1501-1530 | 1531-1560 | 1561-1590 ... 1891-1913
Névmutató:
Ponta, Victor
2015. április 17.
RMDSZ-kongresszus – Kelemen Hunor: változtatni kell a politikánk módján
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozsváron megkezdődött kongresszusának az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban.
Az RMDSZ elnöke – aki egyedüli jelölt a szövetség további vezetésére – a kongresszus megnyitása előtti sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok, a politikai elit és a politika intézményei iránt. Hozzátette: a kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A kongresszus pénteken a magyar, a román, a székely himnusz és az európai unió himnuszának az eléneklésével kezdődött. Az eseményen részt vesz és köszöntőt mond Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A kongresszusra 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró regisztrált.
erdon.ro2015. április 18.
Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra.
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket, „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását. A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben.
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé. Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 18.
Az ellenzék együttműködési megállapodást kötne az RMDSZ-szel
A decemberben ellenzékbe vonult Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) akar együttműködési megállapodást kötni a jobbközép erők egyesülése nyomán létrejött új Nemzeti Liberális Párt – közölte Alina Gorghiu, a PNL társelnöke csütörtökön a Gândul című portálnak nyilatkozva.
A PNL az RMDSZ törvényhozóival együtt sem rendelkezik elegendő szavazattal a parlamentben ahhoz, hogy megbuktassa Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormányát – ismerte el Gorghiu. Hozzátette: ettől függetlenül beterjesztik a tavaszi ülésszakra beígért bizalmatlansági indítványt.
Gorghiu szerint a PNL-nek volt már egy rövid egyeztetése az RMDSZ-szel, de a – parlamenti együttműködésről és a PNL kormányprogramjának támogatásáról szóló – megállapodás részleteit az RMDSZ pénteken kezdődő kongresszusa után akarják kidolgozni.
A PNL látványosan előretört a novemberi elnökválasztás után: a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint most a választók 44 százaléka szavazna rá, míg Ponta Szociáldemokrata Pártjára (PSD) a megkérdezettek 34 százaléka voksolna. A közhangulat változására néhány törvényhozó is rámozdult, de nem ült át annyi kormánypárti törvényhozó az ellenzékhez, hogy megkérdőjeleződött volna a Ponta-kabinet parlamenti támogatása.
Gorghiu elismerte, hogy nem lehet kormányt buktatni a belügyi tárcát is vezető Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártjának, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatása nélkül, de – mint mondta – nem is akar olyan "konjunkturális" szövetségeseket, akik nem meggyőződésből támogatják a PNL kormányprogramját.
A belügyminiszteri tisztséget is betöltő Oprea a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy pártja kitart Ponta mellett, amíg ő a miniszterelnök, vagyis a PSD nem akarja elmozdítani Pontát a kormány éléről. Az UNPR-nek jelenleg kétszer akkora parlamenti súlya van, mint az RMDSZ-nek.
Klaus Johannis elnökké választását követően nem titkolta: arra számít, hogy még a 2016 őszén esedékes általános választások előtt átrendeződnek a parlamenti erőviszonyok, és saját pártja körül szerveződik új kormánytöbbség.
A PNL február végén közzétette kormányprogramját, amellyel elsősorban a középosztályt akarja megerősíteni. A 130 oldalas program külön fejezetet szentel a határon túli románoknak, a hazai kisebbségekről azonban nem esik szó benne.
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 18.
RMDSZ-kongresszus: Markó Béla: egyelőre Bukarestben dől el, mi lesz Erdélyben (PERCRŐL PERCRE)
Meghívott politikusok, egyházi képviselők felszólalásával zajlik Kolozsváron a Diákművelődési Házban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizenkettedik kongresszusa.
Kovács Péter RMDSZ főtitkára a kongresszus megnyitása előtt a sajtónak elmondta: a kongresszus valós tétje az újratervezés, az RMDSZ prioritásainak átgondolása, új politikai irányzat követése a követelmények feladása nélkül.
Az RMDSZ kongresszusán 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró vesz részt, továbbá a magyarországi és a romániai politikai pártok vezetői. Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és a Főtitkárság Ügyvezető Elnökséggé alakul – nyilatkozta Kovács Péter.
11:21 - Biró Rozália, az SZKT elnöke köszöntötte "Emil Boc urat, Nagyvárad polgármesterét"
Biró Rozália, az SZKT elnöke a kongresszus munkálatainak megnyitásakor és a meghívottak köszöntésekor Emil Bocot Nagyvárad polgármestereként üdvözölte, a hibát észlelve, azt mondta: soha nem lehet tudni... Az ülésvezető ugyanakkor köszöntötte az Államelnöki Hivatal, valamint a hazai és külföldi pártok vezetőit, képviselőit.
11:22 - Máté András: öröm és büszkeség
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy szövetségünk Kolozsváron tartja az újratervezés kongresszusát, amely arra kíván rávilágítani, hogy újra kell gondolnunk szövetségünk jövőjét. Kívánom, hogy sikerüljön megőrizni azt a tudást, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk.
11:23 - Kelemen Hunor: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket
Kelemen Hunor bevezető beszédében köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy itt vannak velünk, és 2015-ben elfogadták meghívásunkat.
- Az elmúlt 25 esztendőben számtalanszor bebizonyítottuk, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország, ezen belül a magyarság, az RMDSZ össze tudta fogni a közjó érdekében tevékenykedőket, egyensúlyt teremtő tényező tudott lenni, és bebizonyította, hogy rá lehet számítani. Hogy a meghívott vendégeink közül mindenki eljött, azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében az RMDSZ szerepe lehet a béke és egyetértés megvalósításában. Az a tény, hogy a romániai politikai pártok képviselői itt vannak, azt üzeni: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket. Erre rá kellett szolgálni, de rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Erdélyért, Romániáért akarunk és tudunk dolgozni, ez volt és ez a mi feladatunk, ezt kell legfőbb feladatunknak tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
11:30 - Klaus Werner Johannis: másféle politizálásra van szükség
Gratulált az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben kifejtett tevékenységéért, amelynek során hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez.
Az összes politikai pártnak azt üzente: másféle politizálásra van szükség a jövőben, amely a demokratikus értékrenden alapul. Ebben szükség van az RMDSZ-re és a romániai magyar közösség támogatására.
11:40 - Victor Ponta: jó napot kívánok!
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszusi küldötteket. „Frunda György tanácsosom mindig emlékeztet, hogy használjam azokat a magyar szavakat, amelyeket ismerek.
Hozzátette: az RMDSZ az egyetlen legitim képviselője a romániai magyarságnak.
Beszédében kitért arra, hogy a korábbi kongresszusokon való részvételekor mire kérte az RMDSZ-t: egyszer, hogy kilépjen a kormányból, máskor, hogy belépjen, de a szövetség de minden alkalommal másképp, a saját belátása szerint cselekedett. Ezért most nem kért semmit, hangsúlyozva, hogy a szövetség szabadon dönthet bármiben, hiszen a romániai legerősebb nemzetiség legitim képviselője. Azt kívánta, hogy a szövetség az elkövetkezőkben is őrizze meg legfontosabb érdemét a párbeszédkészséget, amivel minden elvásárt, igényt el lehet érni.
11:45 - Emil Boc: A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár
A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár – jelentette ki üdvözlő beszédében Emil Boc. A polgármester szerint ennek a példás együttműködésnek köszönhetően Erdély fővárosa ma ismét az ország lendületesen fejlődő városai közé tartozik. Egy olyan multikulturális város, amelyben románok, magyarok, németek és valamennyi nemzetiség otthon érezheti magát.
Románia volt miniszterelnöke megköszönte az egykori koalíciós partner, az RMDSZ támogatását a válságos időkben. „Nehéz egyezségre jutni az RMDSZ-szel, de amikor ez végül sikerül, biztosak lehetünk abban, hogy a szövetség maradéktalanul tiszteletben tartja az adott szót, ezért minden elismerésem” – jelentette ki a városvezető örömét fejezve ki, hogy az RMDSZ-kongresszus alkalmával Kolozsvár az ország politikai fővárosának számít, ha csak egy napra is.
11:59 - Sejmén Zsolt: jár az autonómia minden magyar nemzetrésznek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kijelentette: minden magyar nemzetrésznek jár az autonómia. Ugyanakkor kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy még mindig vannak gondok a magyar Himnusz eléneklésével, illetve a kétnyelvű helységnévtáblák biztosításával.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a FIDESZ-KDNP képviselője, Magyarország miniszterelnök-helyettese tolmácsolta.
A magyar kormányfő köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik az RMDSZ 25 éves története során az erdélyi magyarság ügyét képviselték. Az elmúlt 4 évben a nemzeti ügyekben összefogva egymás partnereiként dolgozhattak. Orbán Viktor azt kívánta: az újratervezés legyen sikeres, és az RMDSZ, sorait rendezve, vághasson neki a vészterhes időnek.
- Nem csak az udvariasság kötelező, hanem barátok között az őszinteség is. A vészterhes idők Európánkat és a szűkebb Kárpát-medencénket is jellemzi. Szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek megoldására szövetkeztünk. Nem gondoltuk az EU-csatlakozás után, hogy még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, himnuszunk éneklése, nemzeti szimbólumaink használata. Nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a Mikó Kollégium ügyében, amikor nem csak mesterséges bürokratikus nehézségeket és akadályokat látjuk, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik a jogszerűségét. A MOGYE tekintetében a 2011-es törvényt elszabotálják, megfélemlítve a magyar oktatókat. A legnagyobb probléma, amire nem gondoltunk, hogy azokat az autonómia törekvéseket, amelyek minden tekintetben az EU-s példákon alapulnak, hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezheti - jelentette ki a magyarországi politikus.
- A kisebbségi jogok emberi jogok, az emberi jogok tekintetében nincs alku. Az erdélyi magyarság soha nem kért, nem javasolt olyat, soha nem tűzött zászlajára olyat, ami ne lehetne elfogadott az EU-ban. Vissza kell utasítanunk mindent, ami az RMDSZ autonómiatörekvéseit összemossa a rasszizmussal, a szélsőségekkel. Mi, magyarok nem vagyunk kevesebbek egyetlen más EU-s nemzetnél sem, az erdélyi magyarság nem kevesebb egyetlen egy nemzetrésznél, kisebbségnél sem. Ami az EU-ban másoknak lehet, nekünk is lehet és szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú EU-s polgárok és állampolgárok vagyunk. Ezt nem fogadhatjuk el, nekünk is jár, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok, a közösség szintjén, emberi jogok tekintetében nincs alku - mondta. - Az RMDSZ-nek sajátos helyzetéből kifolyólag kapocsnak kell lennie Románia és Magyarország között. Magyarország számára az alapvető meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés, és ez az együttműködés rajtunk nem fog múlni. Magyarország Önök mögött áll és bármi történik, mindig számíthatnak Magyarországra - tette hozzá Semjén.
12:05 - Alina Gorghiu: köszönjük a Johannisra leadott szavazatokat
- Ha mímeljük a változásokat, akkor ártó, antidemokratikus politikai alakulatok jelennek meg a politikai palettán. A demokrácia fele vezető út nem egyirányú, ezért nagy a felelősségünk – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke.
A politikus köszönetet mondott a magyarság által Klaus Johannisra leadatott szavazatok miatt.
Beszéde végén az általa ismert egyetlen magyar szót mondta el: szeretlek.
12:10 - Blaga: a kiadott szó szent, nincs helye az árulásnak
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társalelnöke kijelentette: az RMDSZ politikusai számára a kiadott szó szent, s nincs helye az árulásnak.
- Dolgozzunk együtt az életszínvonal növelésén, érjük el az Európai Unió átlagát – jegyezte meg a politikus. – Tegyük le a legalább tíz évre szóló stratégiai partnerség alapjait. Úgy ellenzékben, mint a hatalomban együtt tudtunk dolgozni – tette hozzá.
12:20 - Mario David, az Európai Néppárt (EPP) elnöke: először járok Kolozsváron, Portugáliában a futballnak köszönhetően ismerős a város
A portugál eredetű európai politikus kijelentette: az RMDSZ a politikai család, az EPP fontos tagja, sok jelentős hozzájárulása volt a közös projektek kivitelezésében. - Meggyőződésem, hogy sikerül megőrizni az erdélyi magyarság politikai egységét a nemzeti identitás megőrzése érdekében. A magyarság autonómia tervezete az európai uniós példákon alapul, ezt korántsem lehet veszélyként értelmezni. Üzenem azoknak, akik a romániai magyarság autonómia tervezetét veszélynek tekinti: inkább a komoly veszélyekre, ne a békés polgárokra és szervezetekre összpontosítsanak – jelentette ki.
Hozzátette: a befektetőknek kiszámítható gazdasági közegre, stabilitásra van szükségük.
Az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében aggasztó fejleményekről értesültünk. Kitalált kihágások, törvénytelenségekről hallunk, s ez aggodalommal tölt el bennünket – mondta az európai politikus.
12:30 - Tăriceanu: Kolozsváron a kommunizmus kísérteteivel találkoztam
- A Kolozsvárra történő mai érkezésemkor összeráncoltam a homlokomat: azt tapasztaltam, hogy a városban a kommunizmus kísérteteivel találkozhatunk, a város neve ugyanis Napoca is. Hogy Konstanca miért lehet Tomis és Brassó miért lehet Kronstadt? Mert ott nincsenek magyarok – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Megjegyzését taps fogadta.
Călin Popescu Tăriceanu Kolozsvár polgármesteréhez szólva kijelentette: a város térjen vissza arra a névre, használja azt a nevét is, amely elismertté és nevessé tette.
12:40 - Adorjáni Dezső - születésnapra jöttem
Adorjáni Dezső, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke elmondta: kicsit születésnapra jött, és nosztalgiával emlékszik vissza a szövetség születésének reményteljes pillanatára, amelyen maga is jelen volt. De tanúja volt az álmodozó gyermek és viharos kamaszkornak, illetve része a felnőtté válás időszakának is, amikor el kellene dönteni, hogy miként tovább?
A püspök két darab szövetet hozott ajándékba: az egyik egy háziszőttes, kicsit kopottas, szürkés, durva tapintású, de tartós, kézzel alkotott. Mindez arra emlékeztet, hogy a szövetséget is különböző emberek egységes egésszé kötötték össze egy közös cél és érték érdekében. Ehhez képest a másik fajta szövet színes, gép készítette, profitorientált és globalista, s amikor elkezdjük huzigálni, egyszerűen szétmegy, kacattá válik az egész. Ismerős az ilyen szövetség is, és sokan azt mondják, hogy ez a politikában mindenhol így van – fejtette ki a püspök, hangsúlyozva: mi sajátos sors által egybeszőtt közösség vagyunk.
Adorjáni Dezső emlékeztetett az 1992. október 22-i Kolozsvári nyilatkozatra, amelyre a képviselőink felesküdtek a Szent Mihály templomban. A püspök szerint, amíg ennek szellemében cselekszik a szövetség, betölti a hivatását. Ha ennek betűjétől eltérünk, akkor létünk kérdésessé válik, és megindulhat szövet bomlása – szögezte le a püspök.
12:55 - Schiffer: Európa egész területén tiltsák be a cianidos bányászatot
Schiffer András, a magyarországi Lehet Más a Politika társelnöke a verespataki aranybánya-tervvel kapcsolatban kijelentette: álláspontja szerint Európa egész területén be kellene tiltani a cianidos bányászatot.
- Remélem, hogy a szülőföldön maradnak az erdélyi fiatalok. A mindenkori magyar kormánynak az a felelőssége, hogy erősítse a határ menti együttműködéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek – jelentette ki.
13:20 - Hans Heinrich Hansen: 100 millió európai polgárt képviselünk
A kiegyensúlyozott társadalmak hozzájárulnak az államok, s velük együtt a kisebbségek harmonikus fejlődéséhez. Erdély fővárosának három nevét említve, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kijelentette: itt, Kolozsváron, s egész Erdélyben a magyarság demokratikus eszközöket választott a célok eléréséért.
– Az RMDSZ sok sikert ünnepelhet ma – jelentette ki megemlítve, hogy Európában 100 millió polgár tagja valamelyik etnikai kisebbségnek vagy nyelvi csoportnak, az általa képviselt szervezet őket képviseli. – A FUEN megfelelő keretet teremtett a kisebbségvédelemre – fogalmazott, hozzátéve: a kisebbségi és regionális nyelvek chartája is a FUEN nevéhez köthető.
Kijelentette: a FUEN figyelemmel követi az európai kisebbségek, és így a romániai magyarok helyzetének alakulását, és aggodalommal hallottuk, hogy a román belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a magyar közösség autonómiatörekvését. Ez elfogadhatatlan egy demokráciában. A történelmi nézeteltérések csakis párbeszéd, együttműködés során oldhatók meg.
Hans Heinrich Hansen megköszönte Kelemen Hunor hozzájárulását a FUEN működéséhez.
13:33 - Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke: az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete
Az MSZP elnöke elmondta: joggal mondhatjuk, hogy mára egy egész sor olyan dolog valósult meg, amelyet a romániai magyar közösség a szövetség huszonöt évvel ezelőtti alakulásának a pillanatában csak vágyaiban álmodott meg. Mindez nem valósulhatott volna meg a magyarság legerősebb és legnagyobb szervezete, az RMDSZ nélkül – mondta a magyarországi ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a kivívott eredmények megőrzése, valamint a támadások kivédése is a szövetség feladata.
Az MSZP elnöke szerint az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete, nem tudták kikezdeni az egységét, és ez mindannak köszönhető, hogy egyvalakihez volt hűséges, éspedig saját közösségéhez. Ugyanakkor az RMDSZ megkerülhetetlen szereplőjévé vált a román-magyar viszonynak, de az összefogás tekintetében példát mutatott az egész kárpát-medencei magyarság számára is. Hangsúlyozta: kiegyezésre, összefogásra lenne szükség a magyar politikában és nemzetpolitikában egyaránt. Szükségesnek tartja a román-magyar kormányüléseket, a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú tárgyalásokat. Úgy vélte továbbá, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés.
13:40 - Berényi József: egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció
„Amikor idejövünk hozzátok, olyan mintha otthonról hazajönnénk” – jelentette ki köszöntőjében Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke. A politikus a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a kisebbség és többség között, ám szerinte úgy tűnik, hogy a súlypont egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többségi politika. Véleménye szerint az együttműködésnek, a párbeszédnek kétoldalúnak kell lennie.
Berényi emlékeztetett arra, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció, az elvándorlás, erre a megoldást az autonómia jelenti. „Ennek érdekében közös fellépés szükséges az uniós intézmények előtt, hogy életbe tudjuk ültetni a számunkra megfelelő autonómia modelleket” – mondta az MKP elnöke.
Kifejtette: Szlovákiából irigykedve figyelik, hogy Erdélyben legalább a magyarságon belül konszenzus alakult ki az autonómia tekintetében, ugyanis esetükben ez még nem mondható el.
13:55 - Dézsi Zoltán: megszerzett javaink veszélyben vannak
Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: megszerzett javaink veszélyben vannak.
- Nem lehet tudni, Románia merre tart. Egyértelmű veszteség ér bennünket, ha nem fogunk össze. Közel 100 éve be nem tartott ígéretek, tisztességtelen jogfosztások áldozatai vagyunk. Tükröt kell mutatnunk a román kormánynak és a világnak, hogy tudják: mit vettek el, mit akarnak elvenni. Szükségünk van a román társadalommal folytatott párbeszédre, mert vannak józanul gondolkodó, hozzánk tisztességgel viszonyuló politikusok, akik társaknak fogadnak el. Szükségünk van az anyaország támogatására, jelenlétük megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy nem vagyunk egyedül – közölte Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
14:01 - Daniel Constantin: sok sikert, Hunor!
Néhány magyar szóval kezdte beszédét Daniel Constantin is. A Konzervatív Párt (PC) elnöke a párbeszéd fontosságáról beszélt kifejtve: az RMDSZ-szel való együttműködés során több olyan alkalom is volt, amikor a szövetség részéről nagyobb támogatást, megértést kapott, mint a román pártoktól. Ezt a jó együttműködést köszönte meg az RMDSZ-nek a Ponta kormány mezőgazdasági miniszteri tisztségét betöltő konzervatív párti politikus korrekt partnernek nevezve a Kelemen Hunor vezette politikai alakulatot, amelyről sok román párt is példát vehetne. Emlékeztetett arra is: 2012 decemberében pártja az RMDSZ-szel való szövetkezés ellen foglalt állást, most azonban örül, hogy az RMDSZ mégis megtehette ezt a lépést.
Constantin szerint Románia a multikulturalitás példája a térségben, bár még mindig előfordul diszkrimináció, intolerancia. Ennek meghaladására további párbeszéd szükséges, ebben pedig bölcs partner az RMDSZ – jelentette ki.
Kelemen Hunor megköszönte Constantin bíztatását, ugyanakkor megjegyezte: neki még mindig komoly fenntartásai vannak, ami Románia „modellértékét” illeti.
14:10 - Biró Zsolt: MPP nem egységbontó
A kongresszuson jelen volt Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a céljaink közösek, még ha eszközeink különböznek is. Elmondása szerint készek lezárni egy korszakot, és új fejezet nyitni: a testvérharcnak tehát vége. Ez a gondolat vezérelte őket, amikor az MPP egy évvel ezelőtt együttműködési szerződést írt alá az RMDSZ-el.
„Nem a turáni átoktól kell tartanunk, hanem elfogadni azt, hogy sokan sokfélék vagyunk” – mondta Biró Zsolt, hozzátéve: az őseink mindig tudták, hogy a lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie.
Úgy vélte: ma nem egymással kell versenyeznünk, egymásnak feszülnünk, egymást legyőznünk. Keményen harcolnunk kell azért, hogy nekünk is kijárjon az, ami az unió napos oldalán nyilvánvaló.
„Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó, aki így gondolkodik, annak nincs helye az új felelősségvállalás korszakában” – hangsúlyozta Biró.
Hozzátette: az MPP felelős ellenzékként olyan együttműködésben érdekelt, amely az erdélyi magyar közösség érdekeit szolgálja.
14:17 - Gheorghe Firtzak: az etnikai identitás megerősítését támogatjuk
A magyaron kívüli tizennyolc romániai nemzeti kisebbség üzenetét Gheorghe Firtzak tolmácsolta. A parlamenti csoport képviselője magyarul szólt a kongresszushoz, hangsúlyozva, hogy az etnikai identitás megerősítését támogatják.
Firtzak elmondta: együttműködnek az RMDSZ parlamenti csoportjaival, amely kiváltságos partnert jelent számukra.
Kifejezte reményét, hogy együtt tudnak majd működni az RMDSZ-el egy olyan törvény megalkotásában, amely általonos keretszabályozást biztosit a romániai nemzeti közösségek számára.
14:21 - Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke: Az RMDSZ követendő példa számunkra
- Az RMDSZ nekünk, határon túli magyar szervezetek részére igazodási pont, követendő példa, hogyan lehet, hogyan kell megszervezni sorainkat, részt venni a választásokon. Az RMDSZ kormányzati szerepkörben is megállta a helyét, de amikor a közösség érdeke megkívánta, önmérsékletet gyakorolt és visszalépett. Az anyaország is felismerte, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen politikai tényező. Tudomásul kell vennünk, hogy a politikai rivalizálás csakis az országos érdekképviselet csorbulását jelenti. Hatékony, működőképes politikát csak akkor tudunk folytatni, ha a magyar közösség pártjai közös választási platformot hoznak létre, élhető jövőt nyújtunk a fiataloknak, hogy érdemes legyen szülőföldön magyarként megmaradni – mondta a felvidéki politikus.
14:25 - Barta József: először vagyok itt
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta: először van itt, és megerősíti, hogy szép város Kolozsvár, Erdély Tündérország. Kárpátalja is gyönyörű, álomország, most rémálom – fejtette ki a politikus, hangsúlyozva: nemzetrészeink közül a kárpátaljai magyarok vannak most a legnehezebb helyzetben.
Úgy vélte: a kárpátaljai magyarság megmaradása nemzetpolitikai, stratégiai cél, ezért erősödő nemzeti összefogás létezik. Barta József kifejezte reményét, hogy a helyi és nemzeti összefogásnak köszönhetően sikerül túlélni a nehéz időket, és abból megerősödve kikerülni.
14:27 - Gyerő Dávid: Újragondolni a stratégiai partnerséget az egyházakkal
A romániai magyar történelmi egyházakkal való stratégiai partnerség újragondolását javasolta az RMDSZ-nek felszólalásában Gyerő Dávid. A Magyar Unitárius Egyház főjegyzője szerint ennek a partnerségnek a romániai magyar ember szülőföldön való boldogulását kell elősegítenie. „A túlélés, a megmaradás, az itthon maradás célját a boldogulás céljává kellene alakítani, ahol a romániai magyar nemcsak megél, hanem boldogan él szülőföldjén: biztonságban, gazdasági egyensúlyban, lelki és kulturális igénnyel, közösségi felelősséggel. Ehhez a boldoguláshoz sok mindenre van szükség, többek közt olyan feltételekre is, amelyeket az erdélyi magyar társadalmi élet szereplői külön-külön többé nem fognak tudni biztosítani, csak partnerségben, összefogással, együttműködéssel”, hangoztatta.
Kifejtette: sokat segítene a helyzeten, ha az RMDSZ méltatná, elismerné, támogatni az egyházak felelősségvállalását a hitélet, a magyar kultúra, az anyanyelvi oktatás, a szeretetszolgálat területén.
14:34 - Horváth Ferenc: a szlovéniai magyarság kulturális autonómiával rendelkezik
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke beszédében reményét fejezte ki, hogy a román parlament is minél előbb elfogadja a kulturális autonómia biztosítására vonatkozó törvénytervezetet.
Elmondta: a Szlovéniában élő magyar közösség talán az egyetlen, amely kulturális autonómiával rendelkezik. „Ez több sebből vérzik ugyan, de jelent egyféle biztonságot”, fogalmazott.
14:40 - Juhász Sándor: siralmas a magyarság helyzete Horvátországban
A horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke szerint a horvátországi magyarok jelenlegi siralmas helyzete annak tudható be, hogy a magyarországi politikai elitnek az elmúlt 90 évben nem sikerült kialakítania egy igazán jó, hosszú távú kisebbségi politikát, hanem pártpolitika lett.
14:44 - Kelemen Hunor: bíznunk kell egymásban
Az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte: bíznunk kell egymásnban, ellenkező esetben nem lehet tovább haladni.
- Honnan indultunk, s hova jutottunk? Szinte a nulláról kellett elkezdenünk az építkezést, az egyéni, illetve a közösségi jogok kiharcolása vonatkozásában is – mondta Kelemen Hunor.
- Kiszámítható és megbízható partnerek voltunk az euróatlanti integráció minden egyes szakaszában. Sértőnek és megalázónak tartjuk, hogy jogos követeléseinket veszélyforrásnak tekintik - tette hozzá az RMDSZ elnöke.
15:10 - Markó Béla: még nagyobb szükség lesz az RMDSZ-re, mint eddig
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke elmondta: 1990-ben „már-már lasszóval kellett fogni az embereket”, mert akkor még nem volt világos, mi vár a romániai magyarságra.
- Nap mint nap megbizonyosodhattunk, hogy egyelőre Bukarestben dől el az is, mi lesz Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben. Még ma is így van ez, annak ellenére, hogy azóta sokat erősödtek az önkormányzatok, nem kis részben a mi munkánk nyomán is – fogalmazott a politikus.
Elmondta: máig érvényes az RMDSZ azon döntése, hogy politikai eszközökkel kívánja változtatni a romániai magyarság helyzetén.
15:35 - Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke hangsúlyozta: az RMDSZ fő célkitűzéseink változatlanok, de ezeket folyamatosan frissíteni kell. Új kihívásokra új válasz szükségeltetik, állandó párbeszéd, többszintű kapcsolat a román társadalommal is – fejtette ki a politikus, hozzátéve: mindezt a szövetség hálóját szőve lehet megvalósítani.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László úgy vélte: 25 évvel ezelőtt jól választottunk, az alapértékeinket tekintve nem kell újratervezni semmit, ennek tulajdonképpen az eszközöket kell megcéloznia. Borbély László egyben bejelentette, ez volt utolsó felszólalása politikai alelnöki minőségében, de ez nem jelenti azt, hogy nem vesz részt a továbbiakban is a szövetség tevékenységében.
Kovács Péter azt hangsúlyozta, hogy meg kell kísérelnünk újragondolni a szövetség politizálását. Az RMDSZ főtitkára szerint ennek receptje egyszerű: céljaink feladása nélkül meg kell változtatnunk prioritásainkat, elsődleges dolgunk pedig a közösség szolgálata kell hogy legyen, amit sok munkával lehet elérni.
16:30 - A kongresszus munkálatai az RMDSZ többi országos testületi vezetőinek felszólalásával folytatódik.
[ Lapunk nyomtatott változatában nem szereplő, kizárólag internetes tartalom.]
Szabadság (Kolozsvár)2015. április 18.
Ponta: ostobaság a választás
Tiszteletben tartja a Kolozs Megyei Tanács elnöki tisztségének betöltését célzó részleges választásra vonatkozó bírósági döntést Victor Ponta, bár annak megszervezését ostobaságnak tartja – nyilatkozta a kormányfő tegnap Kolozsváron, ahol az RMDSZ-kongresszus alkalmával járt.
– Tiszteletben tartjuk a végleges bírósági ítéletet, de már egyhangúan bejelentettük a szavazási rendszer megváltoztatását. Amint erre a módosításra sor kerül, az új rendszer szerint szervezünk majd választásokat, ez egy év múlva esedékes. Ostobaság erőltetni a régi szavazási rendszer szerinti elnökválasztást, ha amúgy is módosítás várható – fejtette ki a miniszterelnök. Jelenleg Vákár István a megyei tanács ügyvezető elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)2015. április 18.
Toróval is találkozott Johannis tanácsosa
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurențiu-Mihai Ștefan, a román államfő belpolitikai tanácsosa, aki pénteken Klaus Johannis román államfő üzenetét olvasta fel az RMDSZ 12. kongresszusán – derült ki az EMNP szombaton kiadott közleményéből.
Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a romániai választási törvények módosítása, melynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.
Az államelnöki tanácsos arra biztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel, és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében – olvasható a közleményben.
A két rivális magyar politikai alakulatnak tett gesztus egyebek mellett a tavaly novemberi elnökválasztással állhat összefüggésben. Az RMDSZ vezetői azzal indokolták a kongresszusuk címéül választott „újratervezés" szükségességét, hogy novemberben hatszázezer erdélyi magyar voksolt Klaus Iohannisra olyan körülmények között, amikor az elnökválasztás első fordulójában a két magyar jelölt összesen négyszázezer voksot kapott.
A voksok 3,5 százalékát összesítő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar választók belátására bízta, hogy a második fordulóban kit választanak Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, és Klaus Johannis, a jobbközép államfőjelöltje közül, hozzátéve, hogy a magyarság szempontjából „nincs jó döntés". Az első fordulóban félszázalékos eredményt elérő Szilágyi Zsolt, az EMNP (időközben pártelnökké választott) államfőjelöltje arra biztatta híveit, hogy Johannisra adják voksukat.
Az európai autonomisták és regionalisták pártszövetségébe fogadták a néppártot
Az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) Németországban, Bautzenben tartott éves kongresszusán egyhangúlag elfogadták az Erdélyi Magyar Néppárt tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét – tájékoztatott szintén szombaton az EMNP.
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő szövetség április 16–18. között megrendezett éves közgyűlésén jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, aki Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen vett részt a tanácskozáson.
„Az európai régiók és nemzeti közösségek ügyei Európa prioritásai közé kell tartozzanak, hisz nélkülük nincs sikeres gazdaság és elképzelhetetlen a sikeres Unió” – mondta Szilágyi Zsolt a néppárt tagfelvételéről szóló szavazás előtt.
„Az önrendelkezés jogáért harcolunk egy olyan Európában, amely csak a központosított nemzetállamokról akar tudomást venni. Olyan Uniót akarunk, amely lehetőséget ad a régióknak és nemzeti közösségeknek a demokratikus önrendelkezési jog gyakorlására, és nem nyomja el, hanem védi számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeit. Számunkra Székelyföld autonómiája és a magyar kulturális önrendelkezés demokratikus szabadságjogaink legfőbb kérdései, s épp ezért európai ügyek is” – jelentette ki a néppárt vezetője.
Szilágyi Zsolt rövid felvezetője után az EFA kongresszusának küldöttei egyhangúlag elfogadták az EMNP tagfelvételi kérelmét.
„Köszönjük a bizalmat és a biztatást. Otthon tolmácsolni fogom az üzenetet: erdélyi autonomisták, nem vagyunk egyedül!” – mondta a szavazás végén Szilágyi Zsolt.
Az Európai Szabad Szövetség az Európai Unió szintjén bejegyzett egyetlen olyan párt, mely nyíltan vállalja a nemzetek önrendelkezésének kivívásáért folytatott harc támogatását.
A bautzeni kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshirei népszavazási kezdeményezésről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a résztvevőket.
Krónika (Kolozsvár)2015. április 18.
Most nem köt szövetséget Ponta megbuktatására az RMDSZ
Az elsőszámú romániai magyar párt most 25 éves, ebből az alkalomból egy, a szövetség történetét áttekintő filmet is csináltak, benne többek között az időközben budapesti miniszterré lett Szőcs Gézával és az RMDSZ-szel szemben saját pártot alapító Tőkés Lászlóval.
„A magyar himnusszal kezdődött el a kongresszus, a román himnuszt és az EU himnuszát, az Örömódát is bejátszották, viszont csak az utoljára felcsendülő székely himnuszt énekelték végig a jelenlevők” — írta a transindexes tudósító, jelezve a politikai szimbólumvilág kárpát-medencei bonyolultságát.
A korrupciós ügyek miatti letartóztatási hullám a román politikai elit szabadlábon lévő tagjai közül többen is mintha udvaroltak volna a kongresszuson az RMDSZ-nek. Bár a magyar párt decemberben kilépett a kormányából, Victor Ponta „jó napot kívánok!”-kal magyarul kezdte a beszédét, aztán a magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az RMDSZ-t.
A sokak meglepetésére államfővé választott Klaus Iohannis volt pártja, a közvéleménykutatásokat vezető PNL közben éppen az RMDSZ segítségével szeretné minél hamarabb elmozdítani a miniszterelnököt. A liberális pártszövetség alelnöke pénteken felkérte az RMDSZ-t, hogy kössön velük legalább 10 évre szóló partnerséget. Kelemen erre az MTI szerint azt válaszolta, hogy az RMDSZ a romániai magyarság partnere, így a PNL felkérésére „sem a kosárral, sem menyasszonyi fátyollal” nem válaszol. A liberálisok a PSD ellen benyújtani kívánt bizalmatlansági indítványukhoz is szeretné megnyerni az RMDSZ-t — bár ehhez egyelőre ketten együtt sem lennének elegen.
Magyarországról Semjén, Tóbiás és Schiffer volt ott a kongresszuson vendégként. Semjén Zsolt Orbán Viktor üdvözletét hozta, a magyar kormány és az RMDSZ közötti bizalmi viszonyról beszélt — ami elég nagy különbség a néhány évvel ezelőtt használt szavakhoz képest, amikor a Fidesz az RMDSZ-t gyengítendő akarta saját elképzelései szerint átrendezni az erdélyi magyar politikát. Az RMDSZ kongresszusa újra - az ellenjelölt nélkül induló - Kelemen Hunort választotta pártelnökké.
(Az 58 perces film az index.hu portálon a fenti című anyagnál megnézhető.
index.hu2015. április 20.
Újratervezés
RMDSZ-kongresszus Kolozsváron
,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak.Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket" – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.
Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.
Laurentiu Stefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.
Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. "Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben" – jelentette ki a kormányfő.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. "Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség" – tette hozzá –, "az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában". Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.
Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor "még mindenkit áthatott a tenni akarás". Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy "akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon", hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.
Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.
Calin Popescu-Tariceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. "Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanta Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk" – mondta egyebek mellett.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. "Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik" – jelentette ki.
Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: "Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, "egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk". Véleménye szerint "a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között".
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint "számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat" – mondta.
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. "Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához" – fogalmazott.
Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.
Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.
"Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó" – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek. "Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá". Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. "Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől" – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.
"Munkát és alázatot ígérek"
Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.
– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. "Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához."
A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint "egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet". Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 20.
Átgondolja politikáját az RMDSZ a kolozsvári kongresszuson
Az újratervezés jegyében rendezik a hétvégén az RMDSZ 12. kongresszusát, amelynek legnagyobb tétje a szövetség politizálásának újragondolása. A Kolozsvárt pénteken és szombaton rendezendő eseményen a küldöttek újraválasztják Kelemen Hunor szövetségi elnököt, módosítják az alapszabályt és a programot. A román kormányt Victor Ponta, a magyart Semjén Zsolt képviseli a kongresszuson, amelyre Dan Diaconescu néppártja és a Jobbik kivételével mindkét ország parlamentjének pártjait meghívták.
Több mint ezer küldött és meghívott részvételével zajlik pénteken és szombaton az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa Kolozsváron.
A 25 éves fennállását ünneplő politikai alakulat legfőbb döntéshozó szervének számító grémium ülésének a kincses városi Diákművelődési Ház ad otthont, ahová összesen 778, szavazati joggal rendelkező küldöttet várnak.
Közülük 383-an korporatív mandátummal rendelkeznek, vagyis olyan tisztséget töltenek be, amelynek köszönhetően hivatalból részt vehetnek az eseményen: ők a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) és a főtitkárság tagjai, továbbá a megyei tanácsok RMDSZ-es alelnökei, polgármesterek és városi alpolgármesterek. A választott mandátumok száma 395, a nevesítést a megyei/területi szervezetek, a platformok, illetve a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a nőszervezet tette meg.
A tisztújítás tekintetében nincs különösebb tétje a nagygyűlésnek, hiszen a szövetségi elnöki tisztséget négy éve betöltő Kelemen Hunornak nem akadt kihívója. Annál nagyobb figyelem övezi a Kelemen által tavaly meghirdetett újratervezés politikájának mibenlétét, amelynek keretében a szövetség az érdekképviselet és az érdekvédelem prioritásainak újragondolására készül.
A politikai alakulat vezetői szerint mindezt elsősorban a tavaly novemberi romániai államfőválasztás során szerzett tapasztalatok indokolják. Alaposan ráijesztett ugyanis az RMDSZ-re, hogy miközben informálisan Victor Ponta kormányfőt preferálta, az erdélyi magyarok túlnyomó többsége – több mint félmillió szavazó – a végül befutó Klaus Johannisra voksolt.
A történtek nyomán a szövetség úgy döntött, hogy kilép a Ponta-kabinetből. Kovács Péter főtitkár ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem a célokat kell újra kitalálnia a szövetségnek, hanem új prioritások alapján kell kijelölnie az utat, amelyet a közösségépítés, az őszinte párbeszéd és a magyar emberekkel való „igaz összefogás" jellemez majd az elkövetkezendőkben.
„Hatékony működést és belső tájékoztatást, sokkal erőteljesebb kommunikációt tervezünk, ezek az újratervezés alappillérjei. Emellett részletes terveket készítünk az oktatás, a családpolitika, az ifjúságpolitika, a nemzetpolitika, a gazdaságpolitika, a külpolitika és a nők közéleti szerepvállalása kapcsán" – ismertette a terveket a politikus, akinek várhatóan a státusa is megváltozik.
Az RMDSZ főtitkársága ugyanis ismét átalakul a 2011-ben megszűnt ügyvezető elnökséggé (mindemellett megszűnik a Borbély László által betöltött politikai alelnöki tisztség), amely a szövetség vezetőinek reményei szerint elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járul majd hozzá.
A kongresszusra meghívták a román parlament és a magyar Országgyűlés szinte valamennyi pártjának vezetőjét, kivéve a Dan Diaconescu fémjelezte néppártot és a Jobbikot. Kovács Péter az Erdélyi Naplónak adott interjúban közölte: az RMDSZ a Nagy-Románia Párthoz hasonlóan vállalhatatlannak tartja Vona Gábor alakulatát, és a „szélsőségeseket mindig páriaként fogja kezelni".
Victor Ponta kormányfő és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már jelezte részvételét a rendezvényen, amelyen tiszteletüket teszik a határon túli magyar szervezetek vezetői és az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói is.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2015. április 20.
Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)2015. április 21.
Arányosságot és alternatív küszöböt akar az RMDSZ
Az RMDSZ 3 százalékos választási küszöböt javasol a helyi önkormányzati választások esetében – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn azt követően, hogy a szervezet küldöttségének élén Klaus Johannis államfővel egyeztetett a választási és a pártfinanszírozási törvény módosításáról, illetve a parlamenti mentelmi jog megvonásának könnyítéséről.
Kelemen elmondta: a parlamenti választások esetében az országos listához való visszatérést és az arányosság elvét szorgalmazzák, és azt, hogy egyetlen megye se rendelkezzen 2 szenátornál és 4 képviselőnél kevesebbel. Leszögezte: a honatyák létszámát, az elfogadható létszámot 300 fő körül jelölte meg.
Emellett azt is javasolták, hogy a választási törvény módosítása után is tartsák meg az alternatív küszöböt, amely azon pártok számára is lehetővé teszi a parlamentbe jutást, amelyek nem lépik át az ötszázalékos küszöböt.
Kelemen elmondta, az RMDSZ az egyfordulós polgármester-választást támogatja, a megyei közgyűlések elnökeinek esetében pedig mind a közvetlen, mind a közvetett, vagyis a megyei közgyűlés általi választást elfogadhatónak tartja. A külföldön élő románok szavazati joga kapcsán elmondta, a levélben szavazást támogatják, de úgy, hogy a voksolást a polgárok előzetes regisztrációjához kötné. Az alkotmánymódosítás kapcsán Kelemen úgy vélekedett: koherens és lényegi módosítás 2016-ig már nem lehetséges.
Mint arról beszámoltunk, az államfő hétfőre az összes parlamenti pártot egyeztetésre hívta a törvénymódosítások témájában, miután az elnöki hivatal múlt pénteken több kifogást is megfogalmazva visszaküldte a pártfinanszírozási törvényt a parlamentnek.
Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az egyeztetést követően elmondta: a PSD a listás, arányos választási rendszerhez való visszatérést támogatja. Egyben azt is elmondta, támogatja a pártfinanszírozási törvényhez az államfő által tett módosító javaslatokat. Kijelentette: az egyeztetések a normalitás jelei, az országnak szüksége van egy olyan államfőre, aki megfelel azon szerepkörnek, miszerint mediátorként kell fellépnie a közélet szereplői között. Azt is közölte, hogy szeretné még az év vége előtt népszavazásra bocsátani az alkotmánymódosítást.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviseletében Vasila Blaga társelnök elmondta: a PSD-hez hasonlóan azt támogatják, hogy a külföldön élő román állampolgárok szavazását a külügyminisztérium helyett az Állandó Választási Hatóság szervezze meg, a szavazni akaróknak pedig hat hónappal a voksolás előtt regisztrálniuk kelljen. Azt is közölte, hogy a párt azt szeretné, ha a polgármestereket és a megyei közgyűlések elnökeit a továbbiakban ismét kér fordulóban választanák meg.
A párt első alelnöke, Ludovic Orban elmondta: a mentelmi jog megvonásának egyszerűsítését támogatják, valamint azt, hogy a mentelmi jogról szóló parlamenti szavazásokat a jövőben ne titkosan, golyós voksolással bonyolítsák, hanem nyilvánosan. Orban egyúttal egyes honatyák mentelmi jogának megtartása miatt az igazságszolgáltatás működésének akadályozásával vádolta meg a kormányoldalt.
Gabriel Oprea belügyminiszter, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) elnöke arról beszélt: meg kell változtatni a választási törvényt, új eljárásokra van szükség.
Mint ismeretes, a hétfői a harmadik olyan egyeztetés volt, amelyet az elnök idén a parlamenti pártokkal tartott. Az elsőn, január 12-én arról döntöttek, hogy 2017-ig a hazai össztermék (GDP) 2 százalékára növelik az ország védelmi kiadásait, a másodikon, január 28-án pedig a hétfőihez hasonlóan a parlamenti ülésszak prioritásairól, a külföldön élő románok voksolásáról, a pártfinanszírozásról és a mentelmi jogról esett szó.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. április 22.
Letöltendő börtönbüntetést kért a DNA Liviu Dragnea ellen
Letöltendő börtönbüntetést kértek szerdán a korrupcióellenes ügyészek Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt főtitkára ellen. A DNA azzal érvelt a legfelsőbb bíróságon zajló perben, hogy a Dragnea által beidézett tanúk a meghallgatásuk előtt egyeztették vallomásaikat. Mint korábban írtuk, az ügyészek azzal vádolják Dragneát, hogy a Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött funkciójával és az abból fakadó tekintélyével visszaélve, illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni a referendumon.
A DNA szerint a Dragnea által irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó románvendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat. Az ügynek Dragneán kívül 76 vádlottja van, közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, egyszerűsített eljárással fejenként 16 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság.
A védelem tanújaként Victor Ponta PSD-elnök, kormányfő elmondta, a PSD kizárólag törvényes eszközökkel mozgósította a választókat, a részvételi adatok begyűjtését célzó hálózatot pedig a szavazás napján kizárólag tájékozódásra használták. Ponta elismerte, hogy - más pártokhoz hasonlóan - a PSD is beszervezte embereit, hogy a választás napján sms-ben küldjék meg a pártközpontnak a részvételi adatok alakulását, de cáfolta, hogy a jelentések - már urnabontás előtt - arra is kiterjedtek volna: hány "igen" és hány "nem" szavazatot adtak le.
2012 júliusában a választók népszavazáson döntöttek arról, hogy leváltják-e a parlament által felfüggesztett Traian Băsescu államfőt. Az urnáknál megjelent szavazók túlnyomó többsége az elnök menesztésére voksolt, mivel azonban a részvétel nem haladta meg az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba.
maszol.ro2015. április 27.
Összefogás a Teculescu-ügyben – Újabb menetelésre készülnek
Összefogtak a háromszéki magyar pártok, amelyek összesen 26 ezer aláírást gyűjtöttek, hogy a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház visszakapja eredeti elnevezését, azaz ne csatolják hozzá a Teculescu nevet.
A petíciót és az aláírásokat a háromszéki RMDSZ parlamenti képviselői szerdán nyújtják át Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszternek, kérve, hogy vegye figyelembe az érintettek véleményét, és írja felül a korábbi rendeletet, amely szerint az intézménynek Nicolae Teculescu balneológus nevét is fel kell vegye, aki – mint kiderült – soha nem dolgozott a szívkórházban.
Hétfőn Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke és Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke az RMDSZ-székházban együtt jelentették be az aláírásgyűjtés eredményét, és hangsúlyozták, hogy fontos ügyekben összefognak.
Tamás Sándor kifejtette, rendhagyó, hogy egy asztalnál ülnek, de ha fontos ügyről van szó – és a kovásznai szívkórház ügye ilyen –, akkor „egymás iránti alázattal és sok munkával előre tudunk lépni”. Már amikor elkezdték a kézjegyek gyűjtését, az ívekre nem tettek pártlogót, mert abban bíztak, hogy a többiek is csatlakoznak, az MPP és a néppárt pedig felajánlotta segítségét, valamint az egyházak, az ifjúsági szervezetek is az ügy mellé álltak.
Tíz nap alatt papíron 22 ezer, online 4 ezer aláírás gyűlt össze, ebből Kovászna városában négyezer – a város lakói, a kórház dolgozói, sőt a kezelésre érkezők, románok és magyarok is aláírták az eredeti név megtartását kérő íveket. Tamás Sándor elmondta, az RMDSZ-kongresszuson Victor Ponta miniszterelnök tudomására hozták a kovásznai szívkórház ügyét, és ő azt mondta, igyekszik megoldást találni. A múlt héten egy minisztériumi illetékes a helyszínen tájékozódott: találkozott a polgármesterrel, tanácstagokkal, a kórház orvosaival, a szakszervezet vezetőkkel.
„A jelentése tartalmát nem ismerjük, de mindenki, akivel szóba állt, a Benedek Géza név megtartását kérte” – mondta az RMDSZ politikusa. Tamás ugyanakkor leszögezte, a miniszteri rendelet visszavonása nem visszalépés, hanem a normalitás helyreállítása, hiszen „Ioan Lăcătușu, a kommunista párt propagandistája feszíti a húrt” – jelezték a román politikai pártoknak, a prefektusnak is, hogy ez egy szűk társaság akciója volt, és hogy ez nem jó irány, mert román–magyar feszültségeket kelt. Azért is bíznak a rendelet hatályon kívül helyezésében, mert azt nem a miniszter, hanem a minisztériumi főtitkár írta alá előbbi tudta nélkül.
Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, hogy korábban a kovásznai magyar és román közösség képviselői megegyeztek, hogy a helyi sportcsarnokot Iordan Popica sporttanárról nevezik el, a művelődési házat pedig Ignácz Rózsáról, de a kórházügy annyira megmérgezte a légkört, hogy ezt a határozatot levették a napirendről. „A román neveknek is van helyük, de olyan személyiségeket kell javasolni, akik alkottak valamit, Iordan Popica tanárt például mindenki tisztelte” – mondta Tamás Sándor.
A kovásznai szívkórház átnevezése szimbolikus térfoglalás a románok részéről: olyan, mint az ötvenes években, amikor a Bolyai Egyetemet átnevezték, és azóta már csak néhány százaléknyi a magyar helyek száma – fejtette ki Benedek Erika. Hozzátette, ez általános lett az elmúlt évtizedekben a román hatalom részéről, ám a kovásznai névadás ügye olyan horderejű, hogy nem lehet elmenni mellette, a románok számolhattak azzal, hogy tiltakozást fog kiváltani. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke arról beszélt, hogy az összefogásnak folytatódnia kell, mert mint mondta, „olyan időket élünk, amikor a magyar himnuszt nem lehet elénekelni és betiltják szimbólumainkat”.
Egyeztetnek az újabb menetelésről
Körvonalazódik a magyar pártok közötti összefogás egy idénre tervezett, nagyszabású háromszéki megmozdulás szervezésére is. Tamás Sándor március 10-én, a székely szabadság napján jelentette be: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, hogy az év második felében szervezzék meg a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, az autonómiaigényt felmutató közös demonstrációt.
Hétfőn Tamás Sándor újságírói kérdésre elmondta, Antal Árpád polgármesterrel közösen már egyeztettek Biró Zsolt országos és Kulcsár Terza József Kovászna megyei MPP-elnökkel, a napokban pedig „hosszú és tartalmas beszélgetést” folytattak Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökével.
„Elkezdődött a politikai egyeztetés, a technikai részleteket kell leszögezni, konszenzusra törekszünk. Idén mindenképpen lesz egy nagyszabású háromszéki megmozdulás, ennek időpontját és helyszínét később hozzuk nyilvánosságra” – mondta Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2015. április 30.
A megvalósuló autonómia
Ki mondja azt, hogy nincs autonómia Erdélyben, Székelyföldön? Igenis van, s annak a legfőbb központja, animátora az egykori székely főváros, Marosvásárhely, s fő-fő harcosai Dorin Florea polgármester, Bretfelean rendőrparancsnok és Zamfirafia (Azamfirei) orvosdoktor, a MOGYE rektora. Nem tudom én azt, hogy az ugyancsak orvos képzettségű Floreát honnan, merről, miféle szél fútta Vásárhelyre, a rendőrparancsnokról kiderült, hogy szépreményű, nagy dolgokra hivatott szekustiszt vala, rektorunk neve pedig nagyon beszédes, hiszen csak Moldvában szokás a gyermekeket anyjuk leányneve, ráadásul keresztneve szerint elnevezni.
Ha valamin fennakadunk, akkor nem ez, hanem ahogyan ezek az emberek először bekérezkedtek az addig színmagyar orvosi és gyógyszerészeti intézménybe, aztán megszaporodván mellékvágányra tették a magyarokat, s legújabban teljesen megpróbálják kitúrni őket. A többségre vergődött jövevények azt tesznek, amit csak akarnak, ahogyan akarnak, el egészen odáig, hogy az ígéretét betartó Răzvan Ungureanu miniszterelnököt egyszerűen megbuktatták, kicenzúrázták a hatalomból, mégpedig a híres román parlament, s így ő lett alighanem a legrövidebb életű román kormányfő. S jöhetett helyébe Victor Ponta, minden miniszterelnökök gyöngye.
Ami a MOGYE mostani állapotát illeti, hát bizonyosan forognak-foroghatnak sírjaikban az alapító atyák, Csőgör Lajos, Miskolci Dezső, Mátyás Mátyás, Mülfai professzor, s olyan kiebrudalt kiváló tanársegédek, adjunktusok is, mint a mi Darkó Zsigmond doktorunk, aztán Simó Ferenc idegsebész és ideggyógyász, Bálint Jenő urológus, kik a semmiből teremtettek magyar nyelvű orvosegyetemet, s most nézhetik, hogyan költöztek be a kész fészekbe a kakukkfiókák, a készbe, amely európai rangot, elismertséget vívott ki magának, joggal. S nézheti Kisgyörgy Árpád földink, az ország legjobb agysebésze, s neki ráadásul tovább kellett tűrnie a szégyent. A „szégyent”, hogy azért nem lehet magyar képzés, mert nincsenek előléptetett professzorok, tanársegédek…
Erről ennyit, de Dorin Florea és Bretfelean is önkormányzati autonómiát épít, hiszen az ország törvényeire fittyet hányva tiltják meg a garantált kétnyelvű utcanevek kihelyezését. Hogy tudjuk: Novum Forum Siculorum fórumán már megtűrt nyelvnek számít a magyar.
Na, ugye, hogy van autonómia!? Az övék.
Székely Hírmondó
Erdély.ma2015. május 4.
Román–magyar ellentmondás a bevándorlás ügyében
Homlokegyenest eltérő álláspontot képvisel európai bevándorlásügyben a román, illetve a magyar kormány. Victor Ponta szerint az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy nem építhet falakat a hátrányos helyzetű országokból menekülő bevándorlók elé, hanem segítenie kell társadalmi beilleszkedésüket.
A román miniszterelnök az al-Dzsazíra hírtelevíziónak a hét végén adott interjúban úgy vélekedett, minden európai ország megengedheti magának, hogy bevándorlókat fogadjon be, mert szerinte ők dolgozni akarnak, gyorsan beilleszkednek a társadalomba, és értéket teremtenek.
„Persze vannak populista és szélsőséges politikusok, akik hasznot akarnak húzni a migráció témájából, de szerintem ez ellentmond az európai értékeknek. Mindenki, aki Európába jön, és tiszteletben tartja értékeinket, az jó európai polgár” – idézte a szociáldemokrata politikust az MTI.
Ponta a pánarab csatornának elmondta, érzékelhetően növekszik azon menekültek száma, akik új útvonalakon, a Boszporuszon keresztül, a Fekete-tengeren próbálnak eljutni az EU-ba. Emlékeztetett: kétmillió szíriai menekült van Törökországban, és ez hatalmas kihívást jelent a török állam számára.
„Elfogadhatatlan, hogy egyszerűen elutasítsuk őket: nem hagyhatjuk meghalni őket a tengeren. Az a feladatunk, hogy megoldást találjunk minden olyan ember számára, aki egy nehéz helyzet elől menekül” – mondta a Perzsa-öböl olajban gazdag országaiban, egyhetes látogatáson tartózkodó kormányfő.
Eközben Orbán Viktor szerint Magyarországnak saját szabályrendszert kell kialakítania bevándorlásügyben, amely sok tekintetben eltér majd a mostani európai szabályozástól. A miniszterelnök az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a lakosságszám arányában a legtöbb bevándorló Svédországba érkezik, második helyen viszont Magyarországra, vagyis „Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van, mint bármelyik nyugat-európai ország”.
„A bevándorlók addig nem maradnak itt, amíg tovább tudnak menni, ám előbb-utóbb – az osztrákok, a németek és mások döntései nyomán –, amikor nem tudnak majd továbbmenni, itt maradnak. A mi közösségünk nem akar bevándorlókat látni Magyarországon” – szögezte le Orbán.
Szerinte Magyarországnak joga van képviselnie a saját érdekeit, egyúttal elutasította azt az európai elképzelést, amely szerint a kontinens menekülteket fogadna be, majd „szétterítené” őket a tagállamok között. A kormányfő azt is mondta: meg kell segíteni azokat az államokat, ahonnan a bevándorlók érkeznek, hogy ott lehessen emberhez méltó életük.
Különben szombaton 1400 bajba jutott illegális bevándorlót mentett meg az olasz és a francia haditengerészet és parti őrség a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében. Előző nap további 200 embert mentettek ki Szicília partjainál, akik műanyag motorcsónakokon próbálták átszelni a Földközi-tengert.
A menekültválságnak becslések szerint idén eddig legkevesebb 1500 halálos áldozata volt. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői a menekültügy témájában két héttel ezelőtt tartott rendkívüli tanácskozásukon úgy döntöttek, megháromszorozzák az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren lélekvesztőkön Európába tartó, bajba került migránsok mentésére fordított pénzt.
Napirenden a halálbüntetés
Orbán Viktor korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla. Az éles brüsszeli reakciókat úgy értékelte, „demokráciavita állt elő", szerinte ugyanis „megint ott tartunk", hogy Brüsszelben egyesek a vitát nem akarják engedni. „Ki mondta, hogy a többi ország polgárainak többsége nem ugyanazt gondolja esetleg, mint mi, magyarok, hogy ezt bizony napirenden kellene tartani?" – tette fel a kérdést az Echo TV-ben a kormányfő, aki a napokban telefonon arról tájékoztatta Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár) 2015. május 6.
Alkotmányozó parlamentre van szükség
Románia hatályos alaptörvényét nem módosítani kell, hanem újat kell alkotni helyette, ezért a következő parlamenti választást eleve úgy kell kiírni, hogy a választók alkotmányozó jogkörrel ruházzák fel a törvényhozókat – mutatott rá kedden Biró Rozália szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség "belső parlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
A politikus, aki a román parlament alkotmánymódosítást előkészítő különbizottságában képviseli az RMDSZ-t, úgy vélte: most már amúgy sincs semmi esély arra, hogy a jelenlegi parlamentben kétharmados konszenzus alakuljon ki az alaptörvény módosításáról. Rámutatott: most már csak a szocdemek tartják napirenden az alkotmánymódosítást, hogy "kipipáljanak" egy választási ígéretet.
A szenátor arra utalt, hogy a 2012-ben kétharmados többséggel megválasztott Szociálliberális Szövetség még rendelkezett az alaptörvény kiigazításához elegendő politikai erővel, de az USL tavalyi felbomlása és a liberálisok ellenzékbe vonulása után Victor Ponta kormányfő Szociáldemokrata Pártjának nincs már ehhez elegendő szavazata a parlamentben.
Az alkotmányszövegező bizottság korábban kidolgozott tervezete tavaly elbukta a normakontrollt: az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a tervezet 26 pontját, közöttük azokat a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt.
Biró Rozália szerint a – közvélemény- kutatások alapján választási győzelemre esélyes – liberálisok is támogatnák az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy új alkotmányt dolgozzanak ki, ne kísérletezzenek többet a régi alaptörvény módosításával, aminek korlátokat szab maga az alkotmány. Egy alkotmánymódosítás során a parlament egyebek között nem változtathatja meg Románia hivatalos nyelvét és egységes, független, oszthatatlan nemzetállamként való meghatározását.
Az alkotmánymódosítást a parlament mindkét házában kétharmados többséggel kell elfogadni, és akkor lép hatályba, ha azt érvényes népszavazás is megerősíti.
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 8.
Az ügyészség buktathatja meg
A parlamenti többség működik, a kormány három évnyi kormányzás után 90 százalékát teljesítette annak, amit ígért, az NLP pedig nem tudja megállítani – jelentette ki Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke tegnap, aki beiktatásának harmadik évfordulóján fontosnak tartotta köszönetet mondani a koalíciós partnereknek (és egyúttal a pártvezetés jóváhagyását kérte ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjen a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel annak érdekében, hogy a jövő évi választásokon közös listákon induljanak, mert a haladáspárt lojális partnernek bizonyult).
Az SZDP ügyvezető bizottságának ülésén kifejtette: a gazdasági fejlődés és új munkahelyek létrehozásának a megvalósításával érnek majd kormányzásuk végére, függetlenül attól, hogy az mikor lesz. „Kollégáink közül nagyon sokan szenvedtek az utóbbi időben, egyesek joggal, mert hibáztak, mások azonban igaztalanul, a fontos azonban az, hogy bármennyien is hiányoznak most már ettől az asztaltól, a pártnak továbbra is 40 százalékos a támogatottsága, és így is meg fogjuk nyerni a helyi és a parlamenti választásokat” – mondotta. Hozzátette: „az NLP nem tud minket megbuktatni a parlamentben. Ha a korrupcióellenes ügyészség megbuktat minket, ez van! Pártunk minden körülmények között ellenáll!” Victor Ponta ellenzi a mostanában mindennapos előzetes letartóztatásokat: szerinte erre csak veszélyes bűnözők, erőszakos tetteket elkövető személyek esetében van szükség, s bár „minden embernek fizetnie kell az elkövetett hibákért”, Cristian Adomniţei Iaşi megyei liberális tanácselnököt nem kellett volna feltétlenül letartóztatni. Adomniţeit tegnap délután Jászvásárban kapcsolta le a korrupcióellenes ügyészség, miközben gépkocsiját vezette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 9.
Először ment neki a Ponta-kormánynak Johannis
Első ízben bírálta nyilvánosan Klaus Johannis, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt éléről novemberben megválasztott államfő Victor Ponta szociáldemokrata kormányát pénteken.
A gdanski győzelem napi ünnepségekről hazatérő Johannis repülőtéri sajtótájékoztatóján, riporteri kérdésekre válaszolva botrányosnak nevezte azt, ahogyan a kormány megszervezte az elektronikus egészségügyi kártyákra való áttérést.
Rosszallóan beszélt arról is, hogy Ponta „saját szakállára” anélkül tett körutat a Perzsa-öböl országaiban, hogy vele előzőleg konzultált volna. A román alkotmány szerint a külpolitikában az államfőnek van meghatározó szerepe.
Az államfő a büntetőeljárás kormánypárti politikusok által kezdeményezett módosítását is bírálta, amely nehezítené a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését. Leszögezte, hogy nagyon rossz véleménye van minden olyan módosításról, amely fékezi a korrupció elleni harcot.
Johannis szerint ő továbbra is „intézményes” viszonyt ápol a kormányfővel, amelynek vannak „jó oldalai” is, de „zavaroktól” sem mentes. Elismerte, hogy már nem találkozik heti rendszerességgel Pontával, csak ha valamilyen konkrét ügyben egyeztetniük kell.
A decemberben hivatalba lépett Johannis eddig tartózkodott attól, hogy bírálja egykori riválisát, de – mandátuma elején adott interjúiban – nem titkolta, hogy szívesebben dolgozna együtt egy olyan kormánnyal, amelyet saját pártja alakít.
A Traian Băsescu korábbi államfővel folyamatosan csatázó Ponta taktikát váltott: együttműködésre és kompromisszumra kész magatartást tanúsít az elnöki hivatal új lakójával szemben, és minden gesztusával feledtetni próbálja, hogy valójában nem szövetségese, hanem politikai ellenfele a rendkívül népszerű Johannisnak.
A szociáldemokrata politikusnak sikerült leszerelnie a választási kudarc miatt elégedetlen párton belüli bírálóit, a szocdemek népszerűsége pedig kilábalni látszik a hullámvölgyből, mióta a Ponta-kormány adócsökkentéseket jelentett be.
A román hírtelevíziókban megszólaltatott politikai elemzők szerint Johannis hangnemváltása az ellenzéki liberálisoknak nyújtott politikai támaszként is értelmezhető. Jövőre parlamenti választások lesznek, és bár Johannis megválasztása pártját is népszerűbbé tette, a legutolsó felmérések szerint gyorsan apad a liberálisok előnye Ponta szociáldemokratáival szemben.
MTI |
Erdély.ma2015. május 12.
Egészségügyi kártya – Titkosszolgálatok fogságában
Az egészségügyi kártyarendszer a Különleges Távközlési Szolgálat és a Román Hírszerző Szolgálat felügyelete alatt működik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton. Dr. Antal Álmos, a Fogolyán Kristóf Megyei Kórház orvos igazgatója ezt igen veszélyesnek és Európában példa nélkülinek tartja, úgy értékeli: a biztosítottak pénzén egy igen drága nyomkövető rendszert építettek ki, amely egyáltalán nem az egészségügy érdekeit szolgálja.
Az egészségügyi rendszert sehol a világon nem követik vagy biztosítják a titkosszolgálatok, nálunk az adatokat raktározó szervert a Különleges Távközlési Szolgálat bukaresti központjában helyezték el, és az egészet a titkosszolgálat működteti. Ez nemcsak Ponta nyilatkozatából derült ki, az egészségügyi biztosító igazgatója, Vasile Ciurchea is kijelentette már januárban – idézte fel Antal Álmos. Azt állítják ugyan, hogy csupán védelmet biztosítanak, nem nézhetik meg az adatokat, ám ez nehezen hihető, főként hogy csak a titkosszolgálatok alkalmazottjainak adatait zárolták, az egyszerű civileknek minden lépése nyomon követhető. Az orvosokat köti a titoktartás, csak bírósági végzéssel kötelezhetőek egy kórlap kiadására, ám a titkosszolgálatok immár minden mozdulatunkat követhetik, és akár vissza is élhetnek az információval – véli Antal Álmos. Hihetetlennek tartja, hogy az ezt szabályozó törvényt megszavazta a parlament, és nem figyelt fel senki rá, pedig sokat elárult az is, hogy az egészségügyi kártyarendszer kiépítésénél nem a biztosító adatait vették alapul, nem a személy biztosítotti minőségéből indultak ki, hanem a belügyminisztérium adatbázisát használták. Antal Álmos meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha ehelyett az alapellátást szervezték volna újra, a titkosszolgálatoknak kifizetett pénzekből inkább védőnőket alkalmaznak a családorvosok mellé. Ugyanakkor azt is kétségesnek tartja, hogy a miniszterelnök által emlegetett, így megtakarított 300 millió euró valóban a rendszerben maradna, hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de nyomát nem látták a pénznek. Szerinte a jelentős pénzelfolyás egyébként sem a betegek, orvosok, gyógyszertárak szintjén keletkezett, hanem a gyógyszergyártók, a különböző beszállítók, a nagy beruházások vonalán, azt pedig kártya nélkül is meg lehetett volna állítani.
A megyei kórház orvos igazgatója azt is szóvá tette, hogy bő egy hete, miniszteri utasításra törvénytelenségre kötelezték a kórházakat, járóbeteg-rendelőket, családorvosokat. Május elsején életbe lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy csak egészségügyi kártyával rendelkező pácienseket láthatnak el, azonban a rendszer hibái miatt múlt hétfőn arra szólított fel minden érintetettet a tárcavezető, hogy kártyák hiányában is kezeljék a hozzájuk fordulókat, és az említett jogszabályt talán csak a most szerdai kormányülésen módosítják.
„Ha most ellenőrizné a számvevőszék a kórházat, teljesen törvényen kívül találnának. Miközben van példa arra, hogy egy elírt időpontért, egy rossz helyre tett vesszőért is megkötnek egy polgármestert, ezt lehet?” – tette fel a kérdést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 12.
Románia energia- és kiberbiztonsága védelmében „háborúzik”
Victor Ponta szerint Románia háborút visel – bár nem konvencionális fegyverekkel, mint Ukrajna – azok ellen, akik energetikai, illetve kibernetikai biztonságát veszélyeztetik – erről egy bukaresti háromnapos kiberbiztonsági találkozó megnyitóján beszélt hétfőn a kormányfő.
„Oroszországnak nem a tankok és rakéták a legfőbb fegyverei, hanem a gáz és energia, amivel zsarolni tudja a térséget és Európát. Ugyanakkor folyamatosan támadják a számítógépes és távközlési hálózatainkat olyan emberek, akiket sosem látunk a tévében, de akik azon vannak, hogy lebénítsák rendszereinket, az internetet, tévét, vasutat, légi közlekedést, mindazt, ami a hétköznapi életünk része” – mutatott rá Ponta.
Szabadság (Kolozsvár)