udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1913
találat
lapozás: 1-30 ... 1531-1560 | 1561-1590 | 1591-1620 ... 1891-1913
Névmutató:
Ponta, Victor
2015. május 21.
Kétszerezik a gyermekpénzt
Egyhangú szavazattal elfogadta tegnap a képviselőház a gyermekpénz megkétszerezését, így ez havi 42 lejről 84-re emelkedik. A Nemzeti Liberális Párt által javasolt intézkedést a munkaügyi szakbizottság kedden negatívan véleményezte, mert a kezdeményezők nem neveztek meg pénzforrást a nagyobb kiadásokhoz. A végső szavazás után azonban Victor Ponta kormányfő azt mondta: megtalálják a szükséges forrásokat.
„Megjegyezném elvként: szociáldemokrata párt vagyunk, és az elsők, akik ennek örülünk, mivel féltünk, hogy a jobboldal ellene szegül a hasonló gesztusoknak. Most láttam, hogy ők is nagyon szeretnék, és mi annál is jobban. A kormány nem véleményezte a tervezetet, mert senki nem kérte. Tájékoztattuk az államelnököt is, tájékoztatni fogom a képviselőházat is ma, hogy tudják, az intézkedés 1,8 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést. Szigorúan szociáldemokrata szemszögből jó dolognak találom, és teljes szívből támogatom” – fejtette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, a módosító indítványt előterjesztő liberálisok az alkotmány előírásait megszegve nem nevezték meg azt a forrást, amelyből a román állam ezt az összeget ki tudja fizetni. Ennek ellenére közölte, hogy a kormány előteremti majd „valahogy” ezt a pénzt, idén és jövőben nem lesz gond, utána kiderül, ki kormányoz majd, és mit tesz. A rendelkezés 3,5 millió gyermeket érint.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 21.
Változatlan maradt a visszaküldött erdőtörvény
A szenátus után a képviselőház is változatlan formában fogadta el tegnap a politikai viták tárgyává vált új erdészeti kerettörvényt, amelyet Klaus Johannis államfő korábban megfontolásra visszaküldött a parlamentnek – tájékoztatta lapunkat Máté András Levente RMDSZ-es képviselő.
Az államfő a versenytanács figyelmeztetése nyomán egyebek közt azt a szakaszt kifogásolta, amely megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetbe jusson a favásárlás során. Ponta azzal vádolta az államfőhöz közel álló ellenzéki liberálisokat, hogy külföldi fafeldolgozó cégek nyomására vették rá az elnököt: kérje a monopóliumellenes rendelkezés törlését. Johannis szokatlanul éles hangnemben utasította el a feltételezést, amellyel szerinte Victor Ponta miniszterelnök burkoltan befolyással való üzérkedéssel, vagyis korrupcióval gyanúsította meg őt és az elnöki hivatalt.
Nyugati Jelen (Arad)2015. május 26.
A külhoni voksok miatt aggódik Márton Árpád
Az RMDSZ által javasolt alternatív küszöb elfogadása lehetővé tenné ugyan, hogy ne maradjon parlamenti képviselet nélkül a magyarság, de 4 és fél százalékos támogatottsággal az RMDSZ-frakció létszáma 13–14 főre csökkenne, vagyis kisebb politikai súlya lenne, mint a 18 fős (kedvezményes módon képviselethez jutó) kisebbségi frakciónak, amely mögött tizedannyi szavazat sincs, mint a magyar érdekképviselet mögött – mondta kedden Márton Árpád, a szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a külföldi szavazatok száma a visszaosztást is befolyásolja, így ha sok (román pártokra leadott) voks érkezik külföldről, akkor nehezebben juthat be a parlamentbe RMDSZ-képviselő olyan megyékből, ahol a magyarság szórványban él.
Az RMDSZ politikusa rámutatott: a tavalyi elnökválasztás második fordulójában már több szavazat érkezett külföldről, mint ahányan az RMDSZ-re voksoltak a legutóbbi parlamenti választásokon. Ha a sok külföldi voks az emigráció megnövekedett szavazási kedvét tükrözi, az „rendben van” – mondta Márton Árpád, de, tette hozzá, az RMDSZ garanciákat akar, hogy valóban létező emberek szavaznak, és arra is, hogy nem mások adják le helyettük a voksot.
Rámutatott: az RMDSZ nem vitatja a külföldön lakó román állampolgárok választójogát, de fontosnak tartja, hogy ne lehessen visszaélni a levélben való szavazás lehetőségével. Elmondta: a liberális ellenzék – tudomása szerint – nem konzultált az RMDSZ-szel, mielőtt bejelentette, hogy a külföldön élők választójogának korlátozásáért akar bizalmatlansági indítványt benyújtani Victor Ponta kormánya ellen. Hozzátette: nem hiszi, hogy az RMDSZ támogatni tudná az indítványt.
Székelyhon.ro2015. június 1.
Csökken mától az áfa – és csökkennie kellene az élelmiszeráraknak is
Június elsejétől lép hatályba az élelmiszerek, alkoholmentes italok, közétkeztetéssel kapcsolatos szolgáltatások árának hozzáadottérték-adója (TVA-áfa) csökkenése: egységesen 24 százalékról 9 százalékra csökken az említett esetekben az áfa. A csökkenést elsősorban tejre és tejtermékekre, tojásra, élelmiszer előállításra és fogyasztásra szánt háziállatokra és –szárnyasokra, halra, mézre, zöldségekre és gyümölcsökre, fogyasztásra termesztett növényekre, kávéra, teára, gabonafélékre, alkoholmentes italokra alkalmazzák – tájékoztat a Hotnews hírportál. Ide tartoznak még a különböző lisztfélék és pékáruk, de ezek esetében a 9%-os adót már 2013 szeptemberétől bevezették.
Példaként említik: amennyiben egy negyedkiló sajt ára 10 lej volt, és a 24%-os áfával együtt 12,4 lejt kellett érte fizetni, most hétfőtől már csak 10,9 lejbe kellene kerülnie, tehát 1,5 lejjel lenne olcsóbb. A csökkentett hozzáadottérték-adót a teljes gazdasági folyamatra alkalmazni kell, vagyis a termeléstől kezdődően egészen a fogyasztóig, minden szállító esetében, függetlenül attól, hogy termelőkről vagy kereskedőkről van szó. Amikor például egy mezőgazdasági termelő gyümölcsöt ad el egy kereskedőnek, 9% áfát számít fel, hasonlóan a kereskedő is, amikor továbbadja a gyümölcsöt, függetlenül azok rendeltetésétől, hogy utólag élelmiszerként használják el, vagy élelmiszer alapanyagként, befőtt készítésére vagy szeszesital gyártásra. Amennyiben olyan csomagot árusítanak, amely egyaránt tartalmaz 9%-os áfás élelmiszert és 24%-os áfás nem élelmiszerterméket, az árat külön számolják ki, alkalmazva a kétféle áfa-értéket abban az esetben, ha elválaszthatók egymástól a termékek- abban az esetben, amikor nem számolhatják ki külön a hozzáadottérték-adót, akkor egységesen a 24%-os áfát számolják az ilyen csomagokra.
A közétkeztetési szolgáltatások esetében is 9% az áfa. Amikor például egy vendéglő készételt árul a helyiségen kívüli fogyasztásra egyaránt, ezt nem tekintik vendéglői szolgáltatásnak, hanem áruszállításnak, de amelyikre 9% áfát számolnak: az étel elszállítását tekintik fő szállításnak, amely az ehhez szükséges egyéb termék (doboz, pohár) szállítását is maga után vonja – magyarázzák a jogszabály alkalmazási előírásaiban.
A vásárlóknak az új árat látniuk kellene a termékek mellett, a polcokon feltüntetve, a pénztári utalványon pedig meg kell jelennie, az árban feltüntetve a 9%-os áfa értéknek, valamint a 24%-os áfa értéknek is.
Korábban a sajtó arról cikkezett, hogy egyes nagy üzletláncok növelték az árakat akár 30%-kal is, hogy majd legyen miből csökkenteniük június elsejétől. Erre vonatkozóan Victor Ponta kormányfő kijelentette, hogy a kormány ugyan nem fagyaszthatja be az árakat, de bevezethet ellenlépésként nagy illetékeket arra az esetre, ha a kereskedők nem csökkentik az élelmiszer árakat a kisebb értékű áfa bevezetése után. Felszólította a fogyasztóvédelmi hivatalt is, hogy figyelmesen ellenőrizzék majd a termékek árait az üzletek polcain. Egy május eleji jelentés azonban nem tartalmazott olyan adatokat, amelyek árnövekedésről szóltak volna. A Versenytanács is figyelmeztetett, hogy megfigyelés alatt tartja a kiskereskedőket, és ellenőriz az áfacsökkentés hatásainak időbeni alakulását.
Romániában a nagy üzletláncok, mint a Cora, Carrefour, Kaufland jelezték, hogy feltüntetik a termékeknél a régi és új áfa értéket.
A pénzügyminiszter Eugen Teodorovici szerint ez az intézkedés a nemzeti bruttó össztermék, a GDP 0,6%-os növekedését fogja eredményezni az év végéig.
Isărescu nem tart deflációtól
A Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, Mugur Isărescu nem tart attól, hogy a hozzáadottérték-adó csökkentése és az élelmiszerek olcsulása deflációhoz vezetne majd. Szerinte ez a jelenség egy olyan hangulati vagy szellemi állapot, amelyet nem lát elhatalmasodni a románok elméjében. Ez ugyanis a vásárlási szándék elhalasztásában jelenik meg, amely előbb a fogyasztás csökkenéséhez vezet, majd pedig árcsökkenéshez – magyarázta a BNR kormányzója. Liviu Voinea, a BNR vezetőségi tagja úgy vélte még korábban, hogy hasonló jelenséggel küzd egész Európa, Németországban is probléma a defláció, Japánban az ebből való kilábalás pedig 20 évet tartott.
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 3.
„Kormányfő órája” a parlamentben
A kormányoldal és az ellenzék kölcsönös vádaskodásához vezetett kedden a „kormányfő órája” elnevezéssel első alkalommal megrendezett vita a képviselőházban.
A törvényhozás nemrég házszabályba iktatta, hogy a kormányfő havonta, a miniszterek pedig hetente számot adnak a parlamentnek tevékenységükről, és válaszolnak a képviselők kérdéseire.
A keddi első alkalommal Victor Ponta miniszterelnöknek a gazdaság helyzetét és perspektíváit kellett felvázolnia a rendelkezésére bocsátott öt percben, a mandátuma sikereit ecsetelő szónoklatát azonban az ellenzék bekiabálásokkal, pfujolással zavarta meg. A vitára szánt órában a szociáldemokrata kormányoldal és a jobbközép ellenzék is politikai érdekeik függvényében igyekeztek saját érdemükként beállítani az ország makrogazdasági mutatóit.
Ponta azt hangoztatta, amióta kormányra került, Románia gazdasága átlagosan évi háromszázalékos növekedést produkált, visszafizette a felvett hitelek jelentős részét, nőttek a külföldi beruházások, és sikerült kilendíteni a kátyúból az európai pénzek lehívását.
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 3.
Nekiment a bíráknak és az ügyészeknek Victor Ponta
Vizsgálatot indított kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) annak kiderítésére, hogy Victor Ponta miniszterelnök az igazságszolgáltatás függetlenségére tört-e, amikor elégedetlenségét fejezte ki a romániai igazságszolgáltatás működését illetően annak nyomán, hogy a legfelsőbb bíróság alapfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét, Liviu Dragneát.
A politikust a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson a kormányoldal kampányfőnökeként elkövetett csalások miatt marasztalták el nem jogerősen.
„Ha a bírák véletlenül fölmentették volna Dragneát, azt hiszem, mostanra már le is lennének tartóztatva” – mondta a miniszterelnök hétfőn este a RomâniaTv-nek nyilatkozva.
A kormányfő elárulta: a PSD-n belül feszültséget okoz az ítélet, amelyet igazságtalannak tart. Rámutatott: kormányzó erőként a párt egésze felelős a népszavazásért, azt nem egyedül Dragnea szervezte. Egyúttal értetlenségét fejezte ki, amiért csupán a PSD-t „vegzálják” a referendum miatt, holott azt még az azóta ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen szervezte.
„Mind ott voltunk, és mindannyian részt vettünk a döntésekben. Természetes az elégedetlenség, hiszen igazságtalanságot követnek el velünk szemben” – fogalmazott a kormányfő. Úgy vélte egyúttal, hogy – az igazságszolgáltatás javára – felborult a hatalmi ágak közötti egyensúly. „Azt hiszem, jelenleg csupán egyetlen hatalmi ág létezik, mi, többiek pedig – a parlament, a kormány és az államfő – tesszük, amit tudunk” – mondta.
A nyilatkozat kapcsán kedden Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke úgy vélekedett: annak nyomán vizsgálatot kell indítani a kormányfő ellen. Ezt a CSM végül meg is tette. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter szerint a politikusoknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk, amikor az igazságszolgáltatásról beszélnek.
Ponta a CSM vizsgálatára reagálva közösségi oldalán kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő szervezetet, emlékeztetve: miközben nem tettek semmit, amikor a testület egyik bírája, Cristi Danileţ a napokban egy hat hónapra előzetes letartóztatásba helyezett nő kapcsán, akit Livia Stanciu zsarolással vádolt meg, de végül jogerősen felmentették, azt mondta: nem mindenki ártatlan, akit felmentenek, ellene máris vizsgálat indult. „Aki az önök barátja és kollégája – vagyis része a »rendszernek«, annak mindent szabad?” – tette fel az ironikus kérdést Ponta.
Bírák: beavatkozik a SRI az igazságszolgáltatásba
A hírszerző szolgálatok helyzetükkel visszaélve beavatkoznak az igazságügyi rendszer működésébe – állította Natalia Roman, a Romániai Bírák Egyesületének elnöke.
Roman a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti beszélgetős műsorának vendégeként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jogi osztályának vezetője, Dumitru Dumbravă tábornok egyik korábbi kijelentésére utalt, miszerint az igazságszolgáltatás „taktikai műveleti terület” a SRI számára.
A bírák egyesülete korábban Klaus Johannis államfőhöz fordult az ügyben, azonban az elnöki hivatal még nem adott választ. Roman ugyanakkor arra is rámutatott: nem ez az egyetlen, a hírszerzéssel kapcsolatos gond az igazságügyben, mivel ki kellene vizsgálni a rendszerben titkos ügynökként tevékenykedő hírszerzők helyzetét is.
Roman szerint a SRI „túlságosan közel” került az igazságügyi rendszer vezetéséhez, és az is baj, hogy a bírák éves nyilatkozatait, amelyben saját felelősségre kijelentik, hogy nem tagjai a hírszerzésnek, valójában senki sem ellenőrzi. Ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak, a nyilatkozatok ellenőrzését kérve.
Egyúttal azt is elmondta: az illetékes parlamenti bizottságot és a CSAT-ot annak kivizsgálására is felkérték, hogy milyen döntés alapján kezdett a SRI taktikai műveletekbe az igazságszolgáltatás terén.
Dumitru Dumbravă tábornok egy április 30-án megjelent interjúban, az igazságszolgáltatáson belüli korrupció kapcsán beszélt a SRI operatív tevékenységének kibővítéséről.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. június 3.
Tinópolitika
Hiába köztudott, hogy ezer sebből vérzik a romániai oktatás, a rendszer átalakítását bejelentő kormányok, miniszterek csak a frászt hozzák a tanügyben dolgozókra, az iskolák vezetőire, tanárokra, diákokra és szülőkre. Most azonban az RMDSZ is foghatja a fejét.
A jelenlegi törvény négy éve van érvényben, ám ez idő alatt rengetegszer módosítottak rajta, miközben egyes rendelkezéseit azóta sem tartják be. Ettől függetlenül a Ponta-kormány nem bírt ellenállni a késztetésnek, hogy újabb, saját törvénytervezettel rukkoljon elő. Az új rendelkezéshalmaz természetesen hátrányosan érinti a kisebbségeket: az ország történelmét és földrajzát ismét az állam nyelvén tanítanák 8. osztálytól, és a románt csak elemiben oktatnák idegen nyelvként.
Az RMDSZ szakpolitikusai szerint a tervezet elfogadhatatlan, anyanyelvi jogok szempontjából nagy visszalépést jelent a hatályban lévő – a szövetség támogatásával elfogadott – törvényhez képest, de általános, mindenkit érintő problémákat sem old meg.
Az ellenkezés természetes, ám kérdés, hogy a jogfosztást eredményező tanügyi törvény réme újabb kényszerpályára taszítja-e az RMDSZ-t, amely nemrég ígéretet kapott a kormánytól, hogy – személyre szabott ajándékként – bevezetik az alternatív választási küszöböt, bebetonozva a szövetség jelenlétét a parlamentben. Az új oktatási törvénytervezet azonban belerondít a levesbe, és gyakorlatilag megnyitja az eddig lezártként kezelt utat az ellenzéki liberálisok szakácsai felé, akiknek bizalmatlansági indítványa múlt héten még nem volt Kelemen Hunorék ínyére.
Az anyanyelvi oktatás az RMDSZ egyik érzékeny pontja, ezzel a szövetség bukaresti szálhúzogatói, az adok-kapok játék mesterei sem mernek játszani. Módosító javaslatok, háttéralkudozások révén az RMDSZ biztosan megpróbál finomítani az oktatási tervezeten – ideje lesz rá, hiszen sok van még a törvény elfogadásáig.
Ha azonban Victor Pontáék képesek még a jövő évi választások előtt életbe léptetni a kisebbségek jogait csorbító tanügyi törvényt, ismét alaposan feladják a leckét az eddig ellenzékben is barátságos, tinóarcát mutató RMDSZ-nek.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)2015. június 4.
Terítéken az euróövezeti csatlakozás Romániában?
Népszavazást szervezhet a kormány Romániának az euróövezet-hez való csatlakozásáról, ha azt politikai szempontból megfelelőnek ítélik meg – közölte Victor Ponta miniszterelnök. Gazdasági és pénzügyi szakértők szerint mindenekelőtt a gazdasági fejlődés mértéke kellene az euró bevezetésének valós feltétele legyen, hogy az ország ne kerüljön esetleg olyan válságos helyzetbe, mint Görögország.
A kormányfő kedden délután a képviselőházban ismertette az ország gazdasági helyzetét és perspektíváit, majd újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Klaus Johannis államfővel, a Román Nemzeti Bank igazgatójával, Mugur Isărescuval, és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel folytatott múlt heti beszélgetéseken nem esett szó arról, hogy a kérdésben referendumot kellene szervezni, de nem tartja rossz ötletnek. Ponta hozzátette, hogy a célkitűzés megvalósításának határideje 2019. július elseje, amikor Románia veszi majd át az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 5.
Bűnvádi eljárást indított a DNA Victor Ponta ellen
Politikai bombát robbantott pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított Victor Ponta miniszterelnök ellen.
A kormányfőt kihallgatásra beidézték a vádhatóság központi székházába, ahol az ügyvédjével megjelent politikussal közölték a nyomozati anyagban szereplő gyanúpontokat.
A DNA által kibocsátott közlemény szerint tizenhétrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban való bűnrészességgel és pénzmosással gyanúsítják.
Ponta 2007-ben és 2008-ban, ügyvédi minőségében követte el a feltételezett bűncselekményeket. Kiderült, hogy a miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás Dan Șova, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora ügyével áll összefüggésben, amelyben a tirceni-i és rovinari-i energetikai vállalatokkal kötött törvénytelen szerződésekkel gyanúsítják a politikust.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2015. június 6.
Becsületbeli lemondásra várva
Victor Ponta és e hányatott sorsú ország imidzsének szempontjából kívánatosabb lett volna az azonnali becsületbeli lemondás, ahogy különben néhány hónappal ezelőtt – rossz előérzetből fakadóan? – Ponta maga is kilátásba helyezte. A végkifejlet szempontjából azonban nagyjából mindegy, hogy a fiatal szociáldemokrata politikus a távozás melyik formáját választja. A korrupció gyanújába keveredett miniszterelnök tisztségétől való megválása ugyanis csak idő kérdése – függetlenül attól, hogy meddig húzza ezzel az időt. Mind belföldi, mind külföldi nyomásra kénytelen lesz előbb-utóbb megtenni.
Szóval lehet az ilyesmit méltósággal csinálni, de lehet PSD-módra is, „látványelemekkel”, pisztolyt lobogtatva, rontás elleni ráolvasással, szentelt vízzel – mindenre volt már példa. Amire valóban nem volt példa Romániában, az a hivatalban levő miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás kezdeményezése. Pénzmosás, okirat-hamisítás, adócsalás – súlyos vádak, ilyen körülmények között egy politikus aligha számíthat hiteles figurának, különösen egy kormányfő. Sem itthon, sem külföldön, mindaddig legalábbis, amíg nem tisztázza magát. Milyen erkölcsi alapon hoz meg különböző döntéseket, támogat, vet el ilyen vagy olyan kezdeményezéseket az a miniszterelnök, akinek meggyűlt a baja a törvénnyel? A legjobb ilyenkor, amit tehet, hogy önként, ha nem is dalolva távozik tisztségéből, de nem így történik. Egyes számítások szerint hosszú hetekig is elnyúlhat, amíg a parlament dönthet arról, hogy kiadja-e Pontát vagy sem az igazságszolgáltatásnak. A miniszterelnök valószínűleg arra számít, hogy a képviselőház az ő esetében is megtagadja a hozzájárulást a bűnvádi eljárás indításához.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 7.
Johannis: lehetetlen helyzetbe került az ország
A Nemzeti Liberális Párt és Klaus Johannis államfő szerint Románia „lehetetlen helyzetbe került" azáltal, hogy miniszterelnöke ellen bűnvádi eljárás folyik, ezért a kormány távozását és előrehozott választások kiírását sürgetik.
Victor Ponta kormányfő erre a felvetésre úgy reagált, hogy éppen a kormány leváltása és a választások előrehozása okozna politikai válságot, ezért, bár számára „a legegyszerűbb megoldás a lemondás lenne" – tovább akar dolgozni a kormányprogram életbe ültetésén.
Alina Gorghiu a Nemzeti Liberális Párt elnöke bejelentette pártja nem ismeri el Victor Ponta miniszterelnök legitimitását és bojkottálni fogja minden alkalommal a kormányfő tevékenységét.
MTI
Erdély.ma2015. június 8.
Körgyűrűben"
Már éppen kezdtük elunni magunkat, amióta a szőke politikus asszony körüli botrányok elültek egy időre, s az újabb vádlott, Dan Sova képviselő köré pajzsként sorakozott fel a parlament. Hogy ébren tartsa a figyelmünket, a hét végére még nagyobb bombát robbantott a Korrupcióellenes Ügyészség. Ezúttal a kormányfő, Victor Ponta ellen fogalmazták meg vádak egész sorát, s az ügy kivizsgálásához a parlament hozzájárulását kérték.
Mint kiderült, olyan "körgyűrűt" szerveztek a miniszterelnök köré, amiből nehéz vagy egyszerűen lehetetlen lesz kitörni. Vádolják a sógorát, elítélték a kampányfőnökét, újabb fogásokat keresnek, hogy a barátját és üzlettársát, Dan Sovát felelősségre vonják stb., és közben mind jobban szorul Ponta körül a hurok, még akkor is, ha a koalíciós partnerekkel tartott vasárnapi ülés után ezt nem akarja tudomásul venni. Pontosabban ez csak a látszat, hisz a folyton mosolygós kormányfőt először láthattuk sápadtan komolynak, miközben magyarázta a bizonyítványát. Ha valóban elindul az eljárás, és el is ítélik a (többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel vádolt) miniszterelnököt, akkor megdől egy utolsó elképzelés is, miszerint bízni lehet az ártatlannak vélt fiatal román politikus-utánpótlásban. Abban, hogy a Ponta nemzedéke tisztességesen, mosolygósan, lezseren jó irányba képes vezetni az országot. Aki a levitézlett politikacsináló elődök után a jövőt képviselte a beavatatlanok, az egyszerű román emberekszemében. Ahhoz, hogy sorra kiderüljön: a mások tollával ékeskedve írta meg doktorátusi dolgozatát, s bár tisztességesebb lett volna, a beismerés nem történt meg egyből. Korábban határozottan tagadott, és leváltotta tisztségükből, akik a plagizálás tényét megállapították. De mivel sokáig nem rejtőzhetett a nyilvánvaló hazugság mögé, végül doktori címéről volt kénytelen lemondani. Ez egy magát demokratikusnak tartó államban bőven elég lett volna, hogy távozzon a kormány éléről, ahogy nyugat- és közép-európai politikusok sorra megtették. De Ponta önbizalmát, hogy csak ő képes vezetni a kormányt, nem rendítette meg, ahogy az újabb botrányt követően elhangzott államfői felkérés után sem hajlandó lemondani. Bár politikusi szemmel csekélységnek tűnhet, hogy ügyvédként havonta 2000 eurós, összességében több mint egymilliárd lejre rúgó sikerdíjat vett fel Sova barátjának ügyvédi irodájától, valóságosan vagy csak papíron (?), az átlagember el sem tud képzelni ekkora összeget. És miközben azt hinnénk, hogy egy kormány összeállításakor a szakértelem számít, kiderül, világossá vált, hogy a haveri viszonyok alapján nevezte ki sorra három minisztérium, legutóbb a szállításügyi tárca élére Dan Sovát, a műgyűjtő volt slatinai polgármester barátját pedig a pénzügyek élére. A történtek miatt megfogalmazott összeférhetetlenségi vád is elég lenne ahhoz, hogy elegánsan távozzék, s kártyavárként ne döntse maga után a szociáldemokratákat. Ha elég erős a párt, akkor pótolni tudják a miniszterelnököt, ha nem, akkor nincs mit keressenek az ország élén. Ami pedig a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal való egybeesést illeti, a MOGYE-ügyben kedvezően eljáró Ungureanu-kormány megdöntésével Ponta is hasonló módon került a hatalom élére. Így hát úgy távozna, ahogy érkezett. A bőröndben pedig, amivel ügyvédként vígan eléldegélhetett volna, de politikusi pályát nem volt célszerűvállalni, magával vinné azt a köznépi illúziót, hogy talán jobb is lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 8.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány ellen.
Az ellenzéki PNL a külföldön élő román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződött kormánykoalíción.
A PNL éléről tavaly államfővé választott Klaus Johannis államfő főleg annak köszönhette váratlan győzelmét, hogy a külföldön élő románok és a velük szolidaritást vállaló hazai választók valósággal fellázadtak ellenfele, a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök ellen. A kormány az ellenzék szerint ugyanis rossz szervezéssel akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román emigrációt választójoga gyakorlásában: a külképviseletek előtt sorban állók közül nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.
A PNL most azzal vádolja a szociáldemokratákat, hogy a választási reform előkészítésénél is "idő- húzásra játszanak", és nem akarnak olyan szabályozást elfogadni, amely arányos képviselethez juttatná a parlamentben a külföldön dolgozó mintegy hárommillió román állampolgárt a jövőre esedékes választásokon.
A pénteken beterjesztett indítványt a házszabály szerint a héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla.
Ponta ellen pénteken bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, de a PNL szerint a bizalmatlansági indítvány nem a politikus "bűnügyeit", hanem politikai tevékenységét célozza. A PNL a kormányfő elleni korrupciógyanútól függetlenül, már korábban döntött a bizalmatlansági indítvány benyújtásáról.
Pontának egyébként a papírforma szerint kényelmes többsége van a parlamentben, így az ellenzéknek csekély esélye van a kormány megbuktatására.
Ráadásul a decemberben ellenzékbe vonult RMDSZ már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához – ami a kormány leváltását eredményezné – minősített többség, azaz a törvényhozók (nem csak a jelenlévők) többségének támogató voksára van szükség.
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 8.
Kelemen Hunor szerint Románia érdekei a miniszterelnök lemondását kívánták volna meg
Kelemen Hunor szerint Románia érdekei azt kívánták volna meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondjon a tisztségéről, miután bűnvádi eljárás indult ellene.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfői nyilatkozatában értékelte a múlt hét végén kialakult romániai belpolitikai helyzetet.
"A miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mint ha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást, de ez az ő személyes döntése" – idézte a portál az RMDSZ elnökét.
Kelemen Hunor közölte, nem ismeri a kormányfővel kapcsolatos ügyészségi dosszié tartalmát, ezért a Ponta ellen felhozott vádakat nem kívánja kommentálni. Megjegyezte azonban, hogy "lehetetlen helyzetbe" került a miniszterelnök és a kormány. Úgy vélte, Victor Ponta a nemzetközi politikában és a pénzügyi világban is elszigetelődik, a jó kormányzás lehetősége már nem adott.
Arra a kérdésre, hogy miképpen fog szavazni az RMDSZ abban a kérdésben, hogy a parlament kiadja-e a miniszterelnököt az ügyészségnek, Kelemen Hunor korainak tartotta a választ. Megjegyezte: a képviselőház jogi bizottsága sem tárgyalta még az ügyészség kérését. "Megkérdezzük azoknak az RMDSZ-es kollégáknak a véleményét is, akik láthatják ezt a dossziét. Nem akarunk az igazságszolgáltatás útjába állni, ez az alapállásunk, de a frakcióban erről még nem született döntés" – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor megerősítette: az RMDSZ nem szavaz majd az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselői által pénteken beterjesztett bizalmatlansági indítvány ellen. Mint mondta, a jövő heti parlamenti szavazás előtt az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója kétszer is együttesen ülésezik. "El fogjuk majd dönteni, hogy egészen pontosan miként fogunk a liberálisok kezdeményezéséhez viszonyulni" – fogalmazott a politikus.
A miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Dan Sova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Sovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 8.
Bizalmatlanság
Lemondok miniszterelnöki tisztségemről, amennyiben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bűnvádi eljárást indít ellenem, hiszen az országot nem vezetheti egy olyan ember, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik – ígérte december elején Victor Ponta kormányfő, amikor a külföldön élő román állampolgárok szavazása körüli rendellenességekről volt szó.
Most azonban, amikor okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel, valamint háromrendbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítják, már nem így gondolja, hiába szólította fel pénteken Klaus Johannis államfő, hogy mondjon le, elutasította ezt.
Ponta azzal takarózik, hogy őt a parlament választotta meg, így csak a honatyák mondhatják meg, hogy menjen vagy maradjon. Azok a honatyák, akik már több ízben is megmentették azt a Dan Şovát, aki miatt a kormányfő a korrupcióellenes ügyészek figyelmébe került. (Ebben a kontextusban egyébként egészen más fényt kap az is, hogy Ponta a múlt héten határozottan kiállt Şova mellett.)
Természetesen, mint mindenkit, aki ellen eljárást indít a DNA, Victor Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme. Máris egy sor dokumentummal rukkolt elő, amelyekkel igazát próbálja bizonyítani. Csak sajnos ezzel párhuzamosan ismételten az igazságszolgáltatást támadja, ahelyett, hogy hagyná, végezzék a dolgukat. (Az elmúlt időszakban az igazságszolgáltatás ellen intézett támadásai is más fénybe kerültek most egyébként.)
Ugyanígy a honatyáknak is hagyniuk kellene, hogy az ügyészek végezzék a dolgukat, vizsgálják ki a korrupciós ügyeket, hogy kiderüljön, valóban volt-e törvénysértés.
Miután Ponta nem mondott le, ismét a parlament térfelén pattog a labda. Rajtuk az ország és a világ szeme, kíváncsian várja mindenki, kiadják-e az első román miniszterelnököt, aki ellen hivatali ideje alatt indult eljárás. Más fénybe kerül ugyanakkor az ellenzék által pénteken benyújtott bizalmatlansági indítvány is. Ki ne lenne ugyanis bizalmatlan egy olyan kormány iránt, amelynek tucatnyi tagja került a DNA célkeresztjébe, s most a kabinet fejét is vizsgálják?
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)2015. június 9.
A PSD vezetősége felsorakozott Victor Ponta mögé
A Szociáldemokrata Párt vezetősége és területi elnökei szolidárisak Victor Ponta kormányfővel. A Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának rendkívüli ülésén Victor Ponta kormányfő helyzetét tárgyalta a kormánypárt vezetősége. Egyöntetűen elfogadtak egy olyan határozatot, miszerint nem értenek egyet azzal, hogy a miniszterelnök visszalépjen, hanem folytassa mandátumát. Az ülést követően Victor Ponta kijelentette, arra kéri a Nemzeti Liberális, illetve a Demokrata Liberális Párt vezetőit, hogy ne használják az igazságszolgáltatást politikai célokra.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma2015. június 9.
Nem lesz ügyészségi vizsgálat Ponta ellen
A képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen, míg 120-an támogatták azt.
Az alsóház azt követően szavazott, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával Ponta ellen korábbi ügyvédi tevékenysége miatt. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette három alkalommal, amikor volt megbízóját, Dan Sova szenátort miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte az ügyészség a parlament hozzájárulását.
Ponta a voksolás előtt kifejtette, hogy Sova miniszteri kinevezése politikai döntés volt, és azt nem vizsgálhatja felül az ügyészség. Szerinte a kinevezés szabályosan történt. Újfent politikai indíttatású eljárásnak nevezte az ügyészség vizsgálatát, és arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a politikai rokonszenveiket, és csak pénteken voksoljanak párthovatartozásuk szerint, amikor a román parlament az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványról szavaz.
A Ponta-kormány megbuktatására irányuló indítvány beterjesztéséről az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntött, még a Ponta elleni ügyészségi eljárás előtt. Ugyanakkor a kormányfő szerint az ügyészségi eljárás kezdeményezésének időpontja nem véletlenül esik egybe az ellenzék kormánybuktatási kísérletével.
A képviselőház keddi döntését élesen bírálta Klaus Iohannis román elnök, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy a román parlament „Ponta védőpajzsává vált". Iohannis szerint a kormánykoalíciót alkotó képviselők döntése felelőtlen, hiszen az igazságszolgáltatás akadályoztatásával tönkreteszik a parlament intézményét, és rontják Románia külföldi megítélését pusztán azért, hogy megmentsék egyetlen személy politikai karrierjét.
Az ellenzéki Catalin Predoiu, akit egy korábbi politikai alku eredményeként a miniszterelnöki poszt várományosának tekintenek a PNL részéről, úgy értelmezte a képviselőház keddi döntését, hogy elkezdődött „a független román igazságszolgáltatás megsemmisítése", és a továbbiakban várható, hogy a Ponta által vezetett koalíció megpróbálja korlátozni az ügyészek eljárási lehetőségeit különböző büntetőjogi törvénymódosítások révén.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége keddi közleményében leszögezte: nem kommentálnak egyedi eseteket, de általános elvként az az álláspontjuk, hogy kormányzati tisztségviselők ellen megfogalmazott bármely törvénysértési gyanút teljes egészében ki kell vizsgálni. MTI
Erdély.ma, 2015. június 9.
Az európai törvényhozásban is felmerülhet a Victor Ponta ügye
A Victor Ponta kormányfővel kapcsolatos bűnvádi eljárást az európai törvényhozásban is tárgyalják – ezt kéri Manfred Weber, az európai néppárt frakcióvezetője.
Gianni Pitella, az európai szociál-demokraták frakcióvezetője azt nyilatkozta: ő más információkkal rendelkezik az ügyről, mint Manfred Weber. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt mondta: a romániai kormányfővel kapcsolatos ügyet megtárgyalhatják a Civil Szabadság bizottságának napirendi pontjai között.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma2015. június 9.
Magyar pártok: Victor Ponta mondjon le!
A romániai magyar pártok vezetői egyöntetűen amellett foglaltak állást, hogy Victor Pontának távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből az ellene indított bűnvádi eljárás miatt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke „komplikáltnak” nevezte Ponta helyzetét. A politikus a Maszol.ro portálnak azt mondta: a miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mintha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást.
A miniszterelnök távozása mellett teszi le a garast Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Biró a Krónika megkeresésére hétfőn úgy vélekedett: a miniszterelnöki tisztséget betöltő politikusnak olyan személynek kell lennie, akit még hírbe hozni sem lehetne hasonló ügyekben.
„Amikor más, hasonló, hozzánk közelebb álló esetekben történt ilyesmi – például a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai polgármester ellen fölmerült korrupciós gyanú kapcsán –, akkor az elöljárókat felfüggesztették a tisztségükből. Ezért azonos mércével kellene minden hasonló ügyet mérni, és a miniszterelnöknek távoznia kellene. Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, de nem szabad kettős mércét használni” – szögezte le Biró.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónika kérdésére szintén úgy vélekedett: Pontának le kell mondania. „Ugyanaz a helyzet, mint a plagizált doktori disszertációja esetében. Akkor – igaz, elég hosszú idő után – belátta, hogy nem tartható fenn az addigi állapot, és lemondott a doktori címéről. Úgy gondolom, előbb utóbb ebben az ügyben is megroppan, és le kell majd mondania. Szerintem erre viszonylag hamar sor kerül majd” – vélekedett az EMNP elnöke.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. június 9.
Nagy a tét
Elutasította a képviselőház jogi bizottsága a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta mentelmi jogának megvonását, és kedden várhatóan az alsóház plénuma is hasonlóképpen dönt.
A kormányfőnek az igazságszolgáltatást bíráló kijelentései, valamint a parlament korábbi „falazásainak” tükrében borítékolható, hogy a honatyák „nem adják ki” az ügyészségnek a szociáldemokrata politikust, ennek következtében hosszan tartó politikai válság elé nézünk.
Ebben a helyzetben óriási felelősség hárul Klaus Johannis államfőre, akinek a Ponta-ügy menedzselése lesz az első tűzkeresztsége mandátuma megszerzése óta. A tét jelentős, és túlmutat a miniszterelnök politikai pályafutásán, amelynek időleges hivatalban maradása ellenére menthetetlenül vége.
Ezúttal többről, súlyosabb vádakról van szó annál, hogy plagizáláson érték. A napnál világosabb, hogy a hazai politikum megelégelte az ügyészek és bírák alkotmány szavatolta függetlenségét, és teljes pályás letámadásba lendült az igazságszolgáltatás ellen. Tucatnyi olyan kezdeményezés született a törvényhozók részéről az elmúlt időszakban, amely jelentősen csorbítaná a nyomozó hatóságok hatáskörét, másrészt a politkusok többsége már gátat sem szab a kritikáinak, amikor bűnvádi eljárást vagy bírósági ítéletet kommentál.
Attól végképp nem lehet elvonatkoztatni, hogy a miniszterelnök azóta bírálja vehemensen a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét, amióta a párt- és volt üzlettársa, Dan Şova ügyében zajló nyomozás szálai elértek hozzá. De nemcsak a hatalom jár élen az igazságszolgáltatás elleni támadás terén, hasonlóképpen cselekedett például Traian Băsescu exállamfő is, amikor az ő holdudvarába tartozó politikusok kerültek a DNA hálójába.
És persze ne feledkezzünk meg az RMDSZ-nek az ügyben tanúsított kétszínű magatartásáról sem. Miközben a szövetség elnöke most üdvösnek tartaná a kormányfő lemondását, egykori alelnökének nem javasolta ugyanezt, amikor az ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett Borbély László ellen, sőt az RMDSZ-en is múlt, hogy a parlament nem vonta meg a képviselő mentelmi jogát. A romániai igazságszolgáltatás tehát egy pártközi „nagykoalícióval” áll szemben, és a játszma egyáltalán nem lefutott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)