udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1913
találat
lapozás: 1-30 ... 1591-1620 | 1621-1650 | 1651-1680 ... 1891-1913
Névmutató:
Ponta, Victor
2015. július 11.
Megnyitották az első autópálya-határátkelőt
Megnyitották az első autópálya-határátkelőt Románia és Magyarország között: a román oldalon a dél-erdélyi sztrádához tartozó, Nagylak és Pécska közötti 16 kilométeres szakaszt szombat délben adták át.
A Csanádpalota–Nagylak-határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is. A húszsávos Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.
Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar–román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. „Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében” – mondta.
Bár a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezete korábban arról tájékoztatott, hogy a sztrádaavatón Victor Ponta román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz, az eseményen végül csak Ponta jelent meg. A kormányfő mankón támaszkodva, Marius Nicával és Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével közösen vágta át a szalagot.
Semjén Zsolt avatóbeszédében hangsúlyozta: Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. „A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar–román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő” – tette hozzá.
Semjén kifejtette: Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszenek, hogy Romániával is minél több olyan projektet valósítsanak meg, amely előbbre viszi a közös fejlődést. A kereszténydemokrata politikus különösen fontosnak tartja a közlekedési, a kommunikációs és az energetikai hálózatok összekapcsolását. Semjén Zsolt ugyanakkor közölte: várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.
„Az uniós integrációnak köszönhetően az elmúlt években kezdett kibontakozni a határok nélküli Európa. Bár az utóbbi hónapok eseményei rámutattak az uniót érő kihívásokra, az illegális migráció problémája és kezelése nem tántoríthat el minket az akadálymentes kapcsolattartás elősegítésétől” – fogalmazott a magyarországi politikus.
Székelyhon.ro2015. július 11.
Átadták a román-magyar autópálya-határátkelőhelyet
Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes jelentétében szombaton átadták a M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nagylak és Pécska között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő – tette hozzá.
Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszünk, hogy Romániával is minél több olyan projektet valósítsunk meg, amely előbbre viszi közös dolgainkat – emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki különösen fontosnak mondta a közlekedési, a kommunikációs és az energetikai hálózatok összekapcsolását. Az uniós integrációnak köszönhetően az elmúlt években kezdett kibontakozni a határok nélküli Európa. Bár az utóbbi hónapok eseményei rámutattak az uniót érő kihívásokra, az illegális migráció problémája és kezelése nem tántoríthat el minket az akadálymentes kapcsolattartás elősegítésétől – fogalmazott. Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.
Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében – mondta.
Victor Ponta mankóra támaszkodva érkezett az avatóünnepségre, amelyen nem mondott beszédet. „Mától Románia infrastrukturálisan csatlakozott Európához. Idén elkészül az autópálya Lugosig tartó szakasza és befejezzük a Lugos-Déva szakaszt is” – jelentette ki az újságíróknak a miniszterelnök.
Négy-négy sáv a személygépjárműveknek
A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is.
A veszélyes anyagot és élőállatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk. A Nagylak- Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.
maszol.ro2015. július 12.
Lemond pártelnöki tisztségéről a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta
Visszalép a kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött elnöki tisztségéből a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania – jelentette be a politikus vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben.
A Facebookon közzétett levélből kiderült: Ponta nem mond le a miniszterelnöki tisztségről, de a PSD-t továbbra is Rovana Plumb, az országos tanács elnöke fogja vezetni, akinek Ponta egy hónappal ezelőtt ideiglenesen adta át a párt irányítását, amikor külföldi gyógykezelésre vonult.
Victor Ponta csütörtökön hivatalosan is visszatért a bukaresti kormány élére, amelyet távolléte idején néhány hétig helyettese vezetett. A PSD elnöki tisztségébe azonban – vasárnapi bejelentésének értelmében – nem fog visszatérni, a pártnál fennmarad az ideiglenes állapot, vagyis a PSD-t hivatalosan továbbra is Rovana Plumb vezeti.
Ponta kifejtette: jövőre a PSD-re kemény választási küzdelem vár, és nem szeretné, hogy pártja megítélését veszélyeztesse az ellene indult ügyészségi eljárás. Leszögezte: ha a párt kongresszusáig nem születik felmentő ítélet ügyében, semmilyen tisztséget nem fog megpályázni a PSD-ben, annak egyszerű tagja marad.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen.
A PSD országos tanácsa márciusban – éppen Ponta javaslatára – határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a párt korrupcióval vádolt politikusait. Eszerint nem lehetnek a kormány vagy a parlamenti házbizottság tagjai azok a PSD-politikusok, akik ellen korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás, elvesztik párttisztségeiket azok, akiket korrupcióért helyeztek előzetes letartóztatásba, akiket pedig jogerősen elítéltek korrupcióért, azokat kizárják a pártból.
Rovana Plumb, az országos tanács elnöke a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy Ponta egyszerű párttagként is részt fog venni a pártvezetés minden fontos tanácskozásán, mint a PSD színeiben megválasztott miniszterelnök. Korábban Liviu Dragnea, a PSD korrupcióért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvezető elnöke is úgymond formailag lemondott párttisztségéről, de azóta – a párt alapszabályában nem létező – „politikai koordinátori” minőségben tart gyűléseket a PSD területi szervezeteivel.
Klaus Johannis államfő és az őt támogató jobbközép ellenzék a miniszterelnöki tisztségből való lemondásra szólították fel Pontát, amit ő ártatlanságát hangoztatva elhárított. Ponta szerint a demokrácia megcsúfolása lenne, ha a választók helyett egy ügyész dönthetne arról, ki legyen az ország miniszterelnöke.
MTI
Székelyhon.ro2015. július 13.
Moldova és Románia egyesüléséért tüntettek Bukarestben
A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető vasárnap Bukarestben, akiket mind Klaus Iohannis román államfő, mind politikai ellenfele, Victor Ponta miniszterelnök Facebook-üzenetben üdvözölt.
Az Actiunea 2012 nevű civil szervezet felhívására július 5-én mintegy ezer moldovai fiatal indult gyalog Chisinauból a moldovai-román határra, a Prut folyóhoz, hogy menetelésükkel a két román nyelvű ország egyesülésének gondolatát népszerűsítsék. Szombaton Ungheninél lépték át a határt, ahol több ezer romániai fiatal fogadta őket.
Az unionisták vasárnap vonattal érkeztek Bukarestbe, ahol az Egyetem téren, majd az elnöki hivatal előtt sürgették az egyesülést. A moldovai fiatalok menetéhez Bukarestben is több százan (egyes becslek szerint több ezren) csatlakoztak.
A román vezetők méltatták a fiatalok kezdeményezését, kifejezve reményüket, hogy a Prut két oldalán élő románság előbb-utóbb „egymásra talál".
„Kitartásukkal és európai érzelmű nemzedékük minden erejével ezek a fiatalok azt bizonyítják, hogy útjaink egy irányba vezetnek. Be fogjuk bizonyítani: bármennyit is tartana és bármennyi erőfeszítéssel is járna, megvalósítjuk közös álmunkat, hogy együtt lehessünk Európában. Meggyőződésem, hogy egy napon nemcsak az Unióban, hanem egy szoros közösségben is egymásra találnak majd a Prut két oldalán élő emberek" – írta Facebook-üzenetében Iohannis. Victor Ponta miniszterelnök a moldovai és romániai emberek sorsközösségéről írt a közösségi fórumon.
„A Prut két partján élő románok sorsa közös, azt csak a történelem igazságtalansága szakította meg több alkalommal. Úgy vélem, a fiatal és őszinte embereknek nagyobb a bátorságuk és erejük mint a politikusoknak, hogy valóra váltsák ezt a sorsközösséget. Elismeréssel üdvözlöm ezeknek a fiataloknak a mai gesztusát" – fogalmazott a román miniszterelnök.
Az elnöki hivatalnál – az államfő távollétében – Iohannis egyik tanácsadója fogadta a tüntetők képviselőit, akik egy elnöki különbizottság felállítását kérték, amely kidolgozná a két ország egyesülésének jogi, politikai lépéseit.
A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
MTI
Erdély.ma2015. július 13.
Hivatalos: zárolta az ügyészség Victor Ponta vagyonát
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn hivatalosan is megerősítette azt a sajtóba kiszivárgott információt, miszerint zárolta Victor Ponta miniszterelnök vagyonát. A DNA a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Şova ügyvédi irodájától.
A DNA közleményéből nem derül ki, hogy teljes vagy részleges vagyonzárról van-e szó, de a vádhatóság leírása szerint Ponta összesen mintegy 260 ezer lejnyi jogtalan haszonra tett szert a szintén korrupcióval gyanúsított Dan Șova ügyvédi irodája révén. A közlemény azt követően jelent meg, hogy Ponta gyanúsítottként kihallgatásra jelentkezett hétfőn a vádhatóságnál. A miniszterelnök ártatlannak mondja magát. Távozáskor közölte, hogy kérésére független könyvvizsgálatot rendeltek el.
Ponta segítette Șovát?
A Ponta ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárás annak a korrupciós ügynek a leágazása, amellyel Dan Șova szociáldemokrata szenátort vádolja a DNA. Az ügyészek két olténiai hőerőművel 2007-ben kötött megbízási szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják Sovát, akinek az ügyvédi irodája állítólag 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat vett fel az állami cégektől.
A România Liberă című jobboldali lap szerint valójában a 2004 óta képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta volt az, aki - politikai befolyását felhasználva - előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Șova neki is juttatott a pénzből. A lap azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.
MTI
maszol.ro2015. július 14.
Ponta nem hajlandó lemondani kormányfői tisztségéről
Kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) hétfőn Victor Ponta miniszterelnök, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárást a vádhatóság június elején.
A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.
A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Şova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.
Pontát már júniusban gyanúsítottként akarta kihallgatni a DNA: erre azonban a politikus elhúzódó külföldi gyógykezelése miatt csak most kerülhetett sor. A térdszalag-műtéten átesett miniszterelnök mankókra támaszkova érkezett a DNA-hoz, ahonnan félóra múltán távozott.
Szabadság (Kolozsvár)2015. július 16.
Helyeslik a talárosok a parlament döntését a kormányfő ügyében
Nem sérti az alaptörvényt a parlament június 9-i határozata, amellyel megakadályozta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) összeférhetetlenség gyanújával bűnvádi eljárást indítson Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
A taláros testületnél a Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt óvást a parlamenti határozat és a házszabály azon cikkelye ellen, amelynek alapján a parlamenti voksolást megszervezték.
Az ellenzéki párt azt vélte alaptörvénybe ütközőnek, hogy – a házszabály előírásának megfelelően – nem a legfőbb ügyész kiadatási kéréséről voksolt a parlament, hanem a jogi bizottság határozati javaslatáról, amelyben a testület azt indítványozta, hogy a honatyák ne adják ki Pontát az igazságszolgáltatásnak. A PNL szerint így akkor sem indulhatott volna eljárás a miniszterelnök ellen, ha ezzel a képviselők többsége egyetért, voksukkal ugyanis legfeljebb a jogi bizottság határozat-javaslatát utasíthatták volna el.
Az alkotmánybíróság megalapozatlannak minősítette az óvást. Indoklást később tesz közzé.
Szabadság (Kolozsvár)2015. július 17.
Az autonómia esete az alkotmánnyal
Az alapállás eddig egyszerű volt: valahányszor szóba került az autonómia, Bukarestben rögvest rávágták, márpedig az alkotmányellenes. Lehetett az illető politikus kormánypárti vagy ellenzéki, liberális, demokrata vagy szociáldemokrata, képviselő vagy szenátor, megyeitanács-elnök, polgármester – ebben a kérdésben véleményük egybehangzó volt: autonómiáról szó sem lehet.
Sokat nem is boncolgatták, fújták, mint a himnusz első pár sorát, az alaptörvény ama egyes cikkelyét, mely szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Hogy e szépséges felsorolásban pontosan melyik jelzővel állna ellentétben az autonómia, arra szükségtelennek tartották kitérni, a nagy nemzetféltés, a hazafias frázisok jótékony ködében eltűnt minden érv, magyarázat, logika, maradt csak az egységes és oszthatatlan nemzetállam. Aztán történt, hogy megelégelve az autonómiával kapcsolatos rágalom- és hazugságáradatot, egy szatmárnémeti civil szervezet vezetője a törvényszékhez fordult. És láss csodát: a bírák azt találták kimondani, hogy egyáltalán nem minősíthető szélsőségesnek, aki az önrendelkezést népszerűsíti, követeli, hiszen az autonómia Európa más országaiban is működő intézmény. A Szatmár Megyei Törvényszék jogerős ítélete precedens értékűnek számít – gondolhatnánk –, egyszer s mindenkorra tisztázza a kérdést, és többé már senki sem utasíthatja el az alkotmányra hivatkozva az autonómiaigényt. De még csak el sem kezdhettünk örülni, máris érkezett a hír Kolozsvárról: a városháza tiltja az Erdély autonómiáját több nyelven hirdető óriásplakátok kihelyezését – merthogy annak üzenete alkotmányellenes. Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes. És pont. Merthogy Románia szuverén, egységes, oszthatatlan nemzetállam. Csak az nem világos, az alkotmány eme sokat idézett sorait vajon miként értelmezi például a Moldova Köztársasággal való egyesülést még államfőként szorgalmazó Traian Băsescu volt elnök? Vagy Klaus Johannis hivatalban levő államfő és Victor Ponta miniszterelnök, akik üdvözölték és támogatásukról biztosították az elmúlt hétvégén Bukarestben ugyancsak a Pruton túli országgal való egyesülésért tüntetőket?
Vagy az alaptörvényt csak akkor illik elővenni, amikor érdekeik megkívánják? És akkor is akként értelmezik, ahogy nekik tetszik?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 18.
Az autonómia esete az alkotmánnyal
Az alapállás eddig egyszerű volt: valahányszor szóba került az autonómia, Bukarestben rögvest rávágták, márpedig az alkotmányellenes. Lehetett az illető politikus kormánypárti vagy ellenzéki, liberális, demokrata vagy szociáldemokrata, képviselő vagy szenátor, megyeitanács-elnök, polgármester – ebben a kérdésben véleményük egybehangzó volt: autonómiáról szó sem lehet.
Sokat nem is boncolgatták, fújták, mint a himnusz első pár sorát, az alaptörvény ama egyes cikkelyét, mely szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Hogy e szépséges felsorolásban pontosan melyik jelzővel állna ellentétben az autonómia, arra szükségtelennek tartották kitérni, a nagy nemzetféltés, a hazafias frázisok jótékony ködében eltűnt minden érv, magyarázat, logika, maradt csak az egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Aztán történt, hogy megelégelve az autonómiával kapcsolatos rágalom- és hazugságáradatot, egy szatmárnémeti civil szervezet vezetője a törvényszékhez fordult. És láss csodát: a bírák azt találták kimondani, hogy egyáltalán nem minősíthető szélsőségesnek, aki az önrendelkezést népszerűsíti, követeli, hiszen az autonómia Európa más országaiban is működő intézmény.
A Szatmár Megyei Törvényszék jogerős ítélete precedens értékűnek számít – gondolhatnánk –, egyszer s mindenkorra tisztázza a kérdést, és többé már senki sem utasíthatja el az alkotmányra hivatkozva az autonómiaigényt. De még csak el sem kezdhettünk örülni, máris érkezett a hír Kolozsvárról: a városháza tiltja az Erdély autonómiáját több nyelven hirdető óriásplakátok kihelyezését – merthogy annak üzenete alkotmányellenes. Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes.
És pont. Merthogy Románia szuverén, egységes, oszthatatlan nemzetállam. Csak az nem világos, az alkotmány eme sokat idézett sorait vajon miként értelmezi például a Moldova Köztársasággal való egyesülést még államfőként szorgalmazó Traian Băsescu volt elnök? Vagy Klaus Johannis hivatalban levő államfő és Victor Ponta miniszterelnök, akik üdvözölték és támogatásukról biztosították az elmúlt hétvégén Bukarestben ugyancsak a Pruton túli országgal való egyesülésért tüntetőket?
Vagy az alaptörvényt csak akkor illik elővenni, amikor érdekeik megkívánják? És akkor is akként értelmezik, ahogy nekik tetszik?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 18.
Elutasított adótörvény
Klaus Johannis államfő tegnap visszaküldte a parlamentnek megfontolásra az áfacsökkentésről szóló új adótörvényt, melyet csaknem egyhangúlag szavazott meg a parlament júniusban. A törvény értelmében, melyet az államfő pártjának tekintett Nemzeti Liberális Párt is támogatott, jövő évtől 24-ről 19 százalékra csökkenne az áfa Romániában. A visszaküldött törvény kapcsán az elnöki tanácsos érvelni próbált, a miniszterelnök vehemensen támadta az államfőt és pártját, a pénzügyminiszter szakmaiatlannak nevezte a tárgyalás nélküli döntést. A bukaresti parlament elvileg szeptemberig vakáción van, de nem kizárt, hogy az adótörvénykönyv újratárgyalása miatt rendkívüli ülésszakot hívnak össze.
Az államfő jelezte, elvileg üdvözli az adócsökkentés gondolatát, de hiányol egy olyan hatástanulmányt, amely igazolja, hogy az áfacsökkentés nem borítja fel a költségvetési egyensúlyt, és hiányolja a törvényből a költségvetési kiadások lefaragását célzó intézkedéseket. Rámutatott: a pénzügyi politikának tartózkodnia kell mind a túlzott adóterhek, mind drasztikus adócsökkentések bevezetésétől, nincs szükség újabb kockázatos adópolitikai húzásokra. Johannis szerint a görög válság közepette Románia kockázati besorolása is jelentősen romolhat, egyebek mellett ezért is kéri az adótörvénykönyv újragondolását a parlamenttől.
Veszélyes lépés?
Cosmin Marinescu gazdaságpolitikai elnöki tanácsos egy tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette: az államfő egyebek között azért sem hirdette ki az adótörvényt, mert ahhoz a kormány nem tudta megszerezni a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság hozzájárulását. Románia nemzetközi hitelezői többször jelezték, attól tartanak, hogy az állami kiadások lefaragása nélkül bevezetett áfacsökkentés jelentős mértékben megnövelheti – akár meg is duplázhatja – a költségvetési hiányt. Marinescu rámutatott: az áfacsökkentés a GDP legalább 2,9 százalékára rugó deficitét eredményezheti, miközben Románia a Brüsszelnek elküldött közép távú költségvetési céljaiban egyszázalékos GDP-arányos hiányt vállalt. Az elnöki tanácsos szerint nem szabad kizárólag a fogyasztásra alapozni a gazdasági növekedést, úgy vélte, fontos lenne újraindítani az állami beruházásokat, amelyek lefaragásával jelentős költségvetési megtakarításokat ért el a Ponta-kabinet.
Támadásba lendült Ponta
Victor Ponta Facebook-üzenetben bírálta az államfő döntését, szerinte Johannis vagy a kormány gazdaságpolitikáját próbálja minden eszközzel, a következményeket figyelmen kívül hagyva akadályozni, vagy külföldi megrendelést teljesít, amikor „Románia érdekei ellen cselekszik”. A kormányfő szerint bármelyik is lenne a valós verzió, a románok számára ez a lehető legrosszabb hír. Mint fogalmazott, szertefoszlik minden, az új Nemzeti Liberális Párttal kapcsolatos illúzió, mert miután azt mondták, hogy jó az adótörvénykönyv, miután kormányzati programjukban is 19 százalékos áfa szerepel (az övék volt a módosító indítvány a költségvetési bizottságban), és miután ezelőtt három héttel a képviselőházban egyhangúlag megszavazták a törvénytervezetet, most azt fogják mondani, hogy Johannisnak igaza van, és az adótörvénykönyv nagyon rossz. Victor Ponta azzal zárta sorait, hogy az új liberális párt vezetői „nemcsak szolgalelkűek és gazemberek, hanem valóságos politikai puhatestűek, akik siralmas öngyilkosságot követnek el. Béke politikai poraikra!”. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, nem talált egyetlen logikus érvet sem, csupán politikait arra, hogy Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek az adótörvénykönyvet. Úgy értékelte, nem volt szakmai hozzáállás, hogy nem tárgyalt a kormány és a parlament képviselőivel, mielőtt meghozta volna döntését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 22.
Frunda szekusbesúgó volt!
Frunda György, az RMDSZ prominens politikusa, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa a Securitate besúgója volt – derült ki a CNSAS (a kommunista titkosrendőrség dokumentumait kutató hivatal) kutatásaiból. Minden átvilágításon tagadta...
Az RMDSZ egykori elnökjelöltje, Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök tanácsadója, egykori szenátor és képviselő a Securitate besúgója volt. Legalábbis ezt állítja a CNSAS, hozzátéve, hogy az elmúlt 25 évben minden átvilágítás alkalmával Frunda "tisztának" hazudta magát. A volt kommunista titkosrendőrség iratait vizsgáló hivatal dokumentumaiból kiderül, Frunda Györgyöt (akkoriban Gheorghe alakú névvel) 1979-ben beszervezte a Securitate, és EMIL, FRICIU, illetve FREND fedőnevekkel jelentett.
A politikus múltjára akkor derült fény, amikor a CNSAS hivatalból ellenőrizte Frunda múltját SRI-s dokumentumok kikérésével egyetemben, elnöki tanácsadóként való kinevezésekor. Az illetékesek két évig vizsgálták a minden bizonnyal vaskos dokumentumköteget, valamint figyelmük kiterjedt Frunda egykori környezetének aktáira is, beleértve azokat a személyeket, akikről az RMDSZ egykori alapítója jelentett, vagy jelenthetett. A besúgás mindvégig tartott, az utolsó, Frunda fedőneveire hivatkozó dokumentum 1989.09.25 keltezésű.
Mindezek tudatában szembeötlő, hogy Frunda György 25 évig letagadva múltját, félrevezette a hatóságokat. Politikai önéletrajza ugyanis felsorol minden, a közjó és a törvényhozás érdekében betöltött tisztséget, de az egykori besúgó karrierről természetesen hallgat. Frundát a besúgómúlt sem gátolta abban, hogy a rendszerváltás óta az alkotmányozási bizottsági tagságtól elkezdve honatya és elnökjelölt is legyen. Igaz, a román törvényhozásban az ilyen múlt a cinkosok előjogaként talán előnynek is számított, és számít a mai napig is.
Még kínosabb, hogy a magyar kisebbség politikai, illetve érdekvédelmi tevékenységének is prominens szereplője volt, annak ellenére, hogy tevékenységének színvonala kevés haszonnal szolgált az általa képviselt erdélyi magyarság ügyének. Feltevődik a kérdés, még ki volt az RMDSZ és egyéb erdélyi magyar pártok soraiból a kifejezetten a magyar kisebbség megtörésére szakosodott Securitate fizetett vagy önkéntes, esetleg kényszerített besúgója. A végén a beszervezési mód nem is számít, csak az, ki vállalt köztisztséget, tudva, hogy ilyen szörnyű múlt terheli.
Frunda állítólagos, de bizonyítottnak látszó múltja nem is azért káros, mert támadási lehetőséget biztosít az erdélyi magyarság jogait elgáncsoló és azokat ostorozó román közvélemény jelentős részének. Talán nem is azért, mert Bukarest mindig is tudatában lehetett Frunda múltjának, és esetleges zsarolás útján – a magyarság nem kis kárára –, befolyásolták tevékenységét. Inkább azért kínos és felháborító, mert bizonyítja, az árulás nem 25 éve kezdődött...
[Varga Tímea Beáta - www.bursa.ro]
itthon.ma//szerintunk2015. július 23.
Ismét besúgó múlttal vádolják Frundát
A CNSAS szerint az új dokumentumok nem bizonyítják ezt, de egy különvélemény mást állít. A politikus szerint őt hurcolta meg a Szeku.
Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, az RMDSZ korábbi szenátora és államfőjelöltje információkat szolgáltatott a Securitaténak – állítja a bursa.ro.
A lap arra hivatkozik, hogy a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) hivatalból ellenőrizte Frundát, miközben a Civic Media Egyesület is a CNSAS-hoz fordult, hogy járjon el a miniszterelnöki tanácsos ügyében azt követően, hogy a CNSAS levéltárába új dokumentumok érkeztek a SRI archívumából. A lap szerint az új dokumentumok azt bizonyítják, hogy Frunda Györgyöt még 1979 előtt beszervezte a Securitate, konspiratív nevei pedig Emil, Furnea és Faur voltak. CNSAS: Frunda nem kollaboráns
A CNSAS 2015. április 21-es keltezésű, idén július 2-án közzétett igazolása szerint ugyanakkor a törvény értelmében Frunda György nem minősíthető kollaboránsnak. A CNSAS döntésé követően az intézmény két tagja is különvéleményt fogalmazott meg Frunda dossziéja kapcsán. Az egyikben Corneliu Turianu azt írja, hogy Frunda György információkat szolgáltatott a Securitaténak, ám ez irányú tevékenysége nem meríti ki a 24/2008-as számú sürgősségi kormányrendeletben meghatározott feltételeket, így a bíróságon sem kérhető, hogy megállapítsa, együttműködött-e a kommunista titkosszolgálattal, vagy sem.
Csendes László a Turianu különvéleményéhez fűzött különvéleményében úgy fogalmaz, hogy az szembemegy az egyenlő bánásmód elvével, és előnyös helyzetbe hozza azokat a személyeket, akiknek az igazolásában a nem működött együtt a törvény értelmében szintagmát használják. Csendes önkényesnek és érvénytelennek tartja olyan igazolások megszövegezését, amelyek a szemantikai hangsúlyt a törvény értelme szerinti kollaborálás tagadásáról egy olyan „együttműködésre” helyezik, amelyik nem bizonyítható.
Ugyanakkor megjegyezi: képtelenség és a szabálytól eltérő, hogy valaki egy olyan dokumentum kapcsán fogalmaz meg különvéleményt, amelyet korábban ő maga is aláírt.
Frunda: nem kollaboráns voltam, hanem meghurcoltak
Frunda György megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy a mostani CNSAS-jelentés megerősíti azt a nyilatkozatot, amit tíz évvel ezelőtt kapott, amely szerint nem volt besúgó, és ha valaki mást állítana, azt bepereli.
„Az akkori nyilatkozatot egyhangúan megerősítették. Engem meghurcoltak, bevittek, családi okok folytán problémáim voltak. Nem tudom, miért éppen a születésnapomon álltak elő ezzel, és miért jelent meg sértő cikk rólam. Gondolom, van ennek magyarázata, de én nem tudom. Lejárató kampány ez, amikor már nem vagyok aktív politikus. Határozottan és egyértelműen kikérem magamnak: nem kollaboráns, hanem meghurcolt személy voltam, ha valaki mást állít, azt rágalomért beperelem, ez ilyen egyszerű” – fogalmazott.
A fedőnevek kapcsán Frunda azt mondta, hogy nemrég kérte ki a dossziéját, és amikor róla írtak, nem néhány név szerepelt, hanem 8-10. „Nem azt írták, hogy Frunda mit csinált, hanem pl. Furnea stb., de mellékelve van, hogy engem elkereszteltek. Ezek konspiratív nevek, nem azt jelentik, hogy én ezen nevek alatt írtam volna valakiről, hanem ezekkel a nevekkel illettek, amikor rólam írtak, nem tudom, miért változtatták meg” – tette hozzá a miniszterelnöki tanácsos.
Transindex.ro2015. július 24.
Victor Ponta tündöklése és bukása
Bárhogy is szépítené Victor Ponta, vereséget szenvedett, méghozzá elsöprőt. Nem ellenségeitől, politikai ellenfeleitől, hanem elv- és párttársaitól. Tegyük hozzá, megérdemelten, no meg azt is, hogy saját magát sodorta ebbe a helyzetbe.
Victor Ponta nemcsak kormányfőként volt arrogáns, de pártelnökként is. Gyorsan szertefoszlottak az öt évvel ezelőtti megválasztásakor megfogalmazott remények: az ifjú generáció képviselőjeként megújítja, felfrissíti a pártot, lehámozza a rátapadt korruptakat, új esélyt teremt a szociáldemokrata eszmék érvényesülésének. A helyi bárókat valóban háttérbe szorította, de nem kétes ügyleteiknek kívánt gátat vetni, csupán hatalmukat akarta megtörni. Kebelbarátairól pedig, akiket maga mellé emelt, hamar kiderült, legalább annyira kétes figurák, mint a sokat szidott megyei kiskirályok. Miniszterként gyorsan csődöt mondtak, majd sorra indultak ellenük az eljárások korrupciós ügyeik miatt. Lekoptatta az ügyészség legközelebbi embereit, Sebastian Ghiţăt, Dan Şovát, majd vádlottá léptették elő őt magát is. És Victor Ponta, aki addig magabiztos volt, lelkiismeret-furdalás nélkül söpörte félre az útjába állókat, aki mindent megtett, hogy levegőt se merjenek engedélye nélkül venni sem pártjában, sem a kormányban, sem a koalícióban, bepánikolt és elkezdett kapkodni. Menekülőre fogta, és másfél hónap alatt elveszített mindent. Az évek során, nehezen kiépített hatalma úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az SZDP legnagyobbjai félresöpörték, és az a Liviu Dragnea nyerte meg a választást, akit a helyi hatalmasok emberének tartanak.
Victor Ponta egyelőre miniszterelnök marad. Nem azért, mert oly elégedettek volnának teljesítményével, hanem mert nem merik elmozdítani. Semmi biztosítékuk nincs ugyanis, hogy Klaus Johannis hajlandó újra a jelenlegi kormánykoalíció emberére bízni az ország irányítását. Kormányfő marad, de kiszolgáltatottjává vált Dragneának és a pártnak, vége az egyedül hozott döntéseknek, más érdekek kerülnek előtérbe, többé nem irányító, sokkal inkább báb lesz. Előbb-utóbb az ügyészség is vádat emel ellene, és akkor még a csöpp, megmaradt hitele is elúszik. Jövője megpecsételődött, a kormányfői szék elhagyásával politikai karrierje is véget ért.
S mi lesz Románia legnagyobb, legerősebb pártjával, az SZDP-vel? Egyelőre kaptak egy ideiglenes elnököt, akit alapfokon egyéves felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, főbb embereik jelentős része börtönben csücsül vagy ítéletre vár. A józan ész és politikai logika szerint bukásra vannak ítélve, akár eddigi vezetőjük. Magyarországon egy hasonlóan öntelt, teljhatalomra pályázó miniszterelnök – Gyurcsány Ferenc – verte szét úgy a baloldalt, hogy azóta sem tud magához térni. De mi Romániában élünk, ahol bármi lehetséges, és annak az ellenkezője is. Ponta elveszett, de pártjának maradt ez az esélye.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 24.
Célkeresztben Frunda György múltja
Újfent azzal vádolják Frunda Györgyöt, az RMDSZ volt szenátorát, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2004 óta többször is átvilágította a politikust, és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján mindannyiszor arra a következtetésre jutott, hogy Frunda nem volt besúgó.
Az 1990-től 2012-ig parlamenti képviselői, illetve szenátori mandátumot betöltő jogász politikust azonban két évvel ezelőtt ismét górcső alá vette az átvilágító bizottság, miután 2013 januárjában Victor Ponta miniszterelnök kinevezte személyi tanácsadójának, továbbá új dokumentumok érkeztek a CNSAS-hoz a Szekuritáte archívumát kezelő Román Hírszerző Szolgálattól (SRI).
A bukaresti Bursa című pénzügyi lap a napokban megjelent cikkében ismertette az átvilágítóbizottság idén áprilisi keltezésű, július 2-án nyilvánosságra hozott határozatát. Ebből kiderül, hogy a kommunista titkosszolgálat a nyolcvanas évek elején svájci állampolgárokkal fenntartott „gyanús” kapcsolatai miatt vonta megfigyelés alá Frundát, akit az Emil, Furnea és Faur fedőnevekkel láttak el. Bár a CNSAS megállapítja, hogy a rendelkezésre álló dossziéban nem található Frunda által aláírt klasszikus együttműködési nyilatkozat, kiderül: a politikus írásban vállalta, hogy tiszteletben tartja az államtitkok védelméről szóló 1971/23-as számú törvény előírásait, ennek megfelelően semmilyen körülmények között nem hozza nyilvánosságra az állambiztonsági szervekkel folytatott beszélgetéseit. A CNSAS határozata ismerteti továbbá a Frunda által Emil Voşloban szekus századosnak 1980-ban adott, külföldi körútra készülő ismerőséről szóló beszámolóit. Az átvilágító testület mindezeket figyelembe véve ismét arra a következtetésre jutott, hogy Frunda György nem nyilvánítható a Szekuritáté egykori ügynökének vagy besúgójának a szekus dossziékhoz való hozzáférést biztosító 2008/293-as számú átvilágítási törvény alapján.
Az ügy pikantériája azonban, hogy a CNSAS vezetőségében nem mindenki ért egyet az intézmény határozatával. Különvéleményében Corneliu Turianu, a testület titkára azt állítja: a dokumentumok alapján az a helyes megállapítás, miszerint Frunda információkat szolgáltatott a Szekuritáténak, csakhogy ez irányú tevékenysége nem meríti ki a vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeket. Csendes László, a CNSAS másik tagja Turianu különvéleményéhez fűzött különvéleményében elmarasztalja kollégája álláspontját, amely szerinte ellentmond az egyenlő bánásmód elvének. Egyéb dokumentumokat is felsorakoztató cikkében ugyanakkor a Bursa azt állítja, az RMDSZ politikusa egyértelműen a Szekuritáté besúgója volt. Sőt volt szekus tisztektől származó információkra hivatkozva a lap szerint a román titkosszolgálat berkeiben felmerült a gyanú, hogy Frundát a magyar hírszerzés is beszervezte, és gyakorlatilag kettős ügynökként tevékenykedett.
Az államelnöki tisztséget az RMDSZ színeiben kétszer is megpályázó érintett szerint a CNSAS legfrissebb jelentése megerősíti a korábbi határozatokat, miszerint nem volt besúgó, és ha valaki mást állítana, azt bepereli. A róla megjelent cikket lejárató kampánynak nevezve a politikus a Transindexnek úgy nyilatkozott, nem volt kollaboráns, őt valójában meghurcolta a Szekuritáté. Különben Frundát – aki korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése romániai delegációjának elnöki tisztségét is betöltötte – először 2006-ban vádolták meg román politikusok és a bukaresti média, hogy besúgó volt. A politikus annak idején közölte: a nyolcvanas évek elején környékezte meg a titkosszolgálat, de ő megtagadta az együttműködést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár) 2015. július 24.
Dragnea az új PSD-főnök
Vádlott helyett elítéltet választottak
Liviu Dragnea lett a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke, aki a Victor Ponta miniszterelnök által támogatott Rovana Plumbot győzte le.
A PSD-ben azt követően szerveztek választást, hogy Victor Ponta a múlt héten bejelentette, visszalép a párt éléről, amíg nem sikerül bizonyítania ártatlanságát az őt érintő korrupciós gyanúkat illetően. Ponta Plumbot nevezte meg utódául, de Dragnea, aki Ponta vezetése alatt a párt második embere volt, bejelentette: ő is versenybe száll az ideiglenes pártelnöki tisztségért. A PSD várhatóan novemberi tisztújító kongresszusán választ új elnököt. A Ponta által támogatott jelölt mindössze 18 voksot kapott, Dragnea 65 voksot gyűjtött.
Bukaresti elemzők számítottak Dragnea győzelmére azt követően, hogy egy nappal a választás előtt bejelentette indulási szándékát, úgy tartották ugyanis, hogy ügyvezető elnökként nagyon jó kapcsolatokat ápol a területi szervezetekkel, amelyeknek elnökei is állást foglaltak a szerdai pártelnök-választáson. A szavazás után Dragnea és Plumb közös nyilatkozatban leszögezték, hogy a PSD megerősödött, és egységesebb lett.
Májusban Dragneát egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság a 2012-es – Băsescu leváltásáról kiírt – népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. A korrupcióellenes ügyészség választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés vádjával állította bíróság elé Dragneát, akit végül azzal ítéltek el, hogy csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. július 25.
Mint poros kirakat
A Magyarellenes diskurzus a román médiában című tegnapi tusványosi előadás következtetése: Románia olyan, akár egy régebb tetszetősen berendezett kirakat, mely már be is porosodott, de melynek üvege mögé senki nem is akar benézni. Az előadók szerint ugyanis Romániának a Nato- és Európai Uniós csatlakozás után már nem érdeke tovább rendezni a magyar közösség kéréseit; másfelől – ami kívülről pozitívumnak tűnhet – a szélsőséges román pártok háttérbe szorultak ugyan, de ez nem jelenti a magyarellenes diskurzus megszűntét, hiszen minden román pártnak megvannak a szélsőségesei.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) határozatainak java részét fenntartja a bíróság, ezért úgy tűnik, a tanács tevékenysége a járható út a magyarellenesség visszaszorításának nem könnyű folyamatában – véli Asztalos Csaba, az ODT elnöke. Természetesen, az ODT-hez románellenességgel is fordulnak megkereséssel, ezeket is épp oly mértékben kezelniük kell – tette hozzá. Asztalos ismertette, az elmúlt években nőtt az ODT-hez érkezett megkeresések száma, amit a növekvő tudatossággal magyaráz. Hozzátette, a román sajtóban kimutathatóan magasabbak a magyarellenes megnyilvánulások ünnepeink tájékán. Asztalos azzal magyarázza, hogy az elmúlt hat-hét évben intenzívebbé vált a magyarellenesség, mert a Nato- és uniós csatlakozás előfeltétele volt, hogy Románia rendezze a kisebbségek jogait, 2007-et követően azonban sem belföldi, sem külföldi monitorrendszer nem követi, hogy alkalmazza-e az ország a nemzetközi egyezményekben vállaltakat. Románia a kisebbségek ügyét lezártnak tartja, a kisebbségekre vonatkozó jogszabálykerete viszonylag jó is, de az ország nem annak kiemelkedő példája, hogyan rendezte kisebbségei ügyét, hanem annak, hogyan nem alkalmazza saját törvényeit – fejtette ki Asztalos. Hozzátette, ezt el kell mondani minden lehetséges kül- és belföldi fórumon, de a törvénykezésből alaposan felkészülve, példákkal alátámasztva. A román média objektív tájékoztatásra is képes, erre a kolozsvári kétnyelvű városnévtábla ügyében indított per a példa. Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület alelnöke még jogászhallgató korában indított civil pert a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal ellen, melyet első fokon megnyert, a fellebbezés után a bíróság a per tárgyát elutasító választ adott. Szőcs Izabella az alapfokú ítélet kimondása után magyar újságíróknak tartott tájékoztatón ismertette a bíróság döntését, mert úgy gondolta, a román média számára ez nem bír hírértékkel – aztán a román újságírók is keresték, hiszen oly formában, hogy egy harmadéves jogászhallgató legyőzte Kolozsvár polgármesterét, érdekessé vált számukra is a történet. Tájékoztatásuk után a román nyelvű média kilencven százaléka objektíven számolt be, ezt Szőcs Izabella annak tulajdonítja, hogy folyamatosan kommunikált a sajtósokkal. A Szőcs Izabelláéval ellentmondó, súlyos példákkal illusztrálta Adrian Szelmenczi, az Active Watch sajtófigyelő projektvezetője a magyarellenes diskurzus jelenlétét a román médiában. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az RMDSZ-kongresszuson mondott beszédével kapcsolatban először az Agerpres állami hírügynökség vetette fel a terrorizmust, az ugyanarra a kongresszusra küldött államfői üzenetet – mely arra vonatkozott, hogy a kisebbségek ügyében van még tennivalója Romániának – az Agerpres már eleve anélkül a rész nélkül közölte, amelyet Klaus Johannis honlapjáról utólag töröltek. Mindez azt bizonyítja, állami szinten vezényelt a magyarellenes diskurzus fenntartása – véli Szelmenczi. Ugyanakkor a magyarság jogsértései fölött átlép a központi román sajtó, az ezekről szóló hírek ugyanis nem növelik hallgatottságukat-olvasottságukat. Sztereotípiává vált a román sajtóban a magyarság jogos kéréseit úgy beállítani, mint törvénytelenek, az autonómia kérdésénél már egyenesen elakad a kommunkiáció, az újságírók – kik minden valószínűség szerint nem is tudják, mit jelentene az autonómia, csak azt szajkózzák, hogy a magyarok államot akarnak az államban – eleve előítélettel közelítenek a témához – fejtette ki. A Marosvásárhelyen civil kezdeményezésre kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán (melyeket a helyi rendőrség mindenféle törvényekre hivatkozva, hatalmas méretű bírság kilátásba helyezésével próbált eltávolíttatni) egy rendkívül súlyos esetre hívta fel a figyelmet: Cristian Tudor Popescu a Digi24 televízióban úgy reagált a magyar kisebbség jogos kérésére: „hát hol élünk, Ruandában?”. Ruandában ugyanis néhány éve az ottani kisebbség tömeges népirtása zajlott, Szelmenczi értelmezésében tehát Popescu kérdése azt jelenti, örvendjen a magyar, ha élhet, ez jelenti minden jogát. Szelmenczi felhívta a figyelmet, három-négy esztendeje immár a magyarság ellen irányuló gyűlöletbeszéd felülmúlta a cigányság ellenit (ezt támasztja alá az Asztalos Csaba által ismertetett tavalyi IRSOP-felmérés, mely szerint a románok számára az elsődleges veszélyforrást az oroszok és Oroszország, a másodlagost a magyarság és Magyarország jelenti). Szelmenczi szerint az olyasfajta kezdeményezések, mint a szélsőséges Egyesült Románia pártot megalapító Bogdan Diaconué, aki blogján a magyar termékek bojkottjára szólítja híveit, mert „Magyarország nem adja ki a korrupt Markó Attilát”, belefér a szabad véleménynyilvánítás keretébe, Diaconu kezdeményezése egyértelműen szavazatszerzésre irányul, Vadim Tudor, Funar szélsőségeseit próbálja így megfogni, hogy milyen sikerrel, az majd elválik a jövő évi választásokon. A szélsőséges pártok letűnése egyébként a magyarellenesség megszűntét nem vonta maga után, hiszen minden pártnak megvannak a szélsőségesei, Victor Ponta is büszkén fényképeztette magát a székely zászlóval a háttérben, mikor szavazatokra volt szüksége, másnap meg azt mondta, Székelyföld nem létezik – tette hozzá Szelmenczi. Megállapítása szerint bármilyen magyar igényről legyen szó, a román sajtóban csak azt hallani, a magyarságnak be kell tartania Románia törvényeit, alkotmányát, ami a szélsőségesség egy lágyabb – megfogalmazása szerint lightosabb – megnyilvánulása, azt sugallja ugyanis, hogy a magyarság nem őshonos az országban, hanem betelepedett lakosság. És ami még rendkívül súlyos, hogy ezt a szemléletet vallja minden román párt is, liberális vagy szociáldemokrata, kormányon vagy ellenzékben levő – zárta beszédét Szelmenczi.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 28.
Ponta: Orbán bántó és provokáló alak
Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.
Victor Ponta az Antena 3 hírtelevízió stúdiójában azt mondta, a maga részéről „bóknak" tekinti, hogy a kormányra kerülése, 2012 előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. Az MTI által idézett szociáldemokrata politikus „bántó és provokáló alaknak” titulálta Orbán Viktort, hozzátéve, hogy ő viszont nem akar felülni a provokációnak, nem akar olajat önteni a tűzre.
A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben. A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában a román kormányfő elismerte, hogy egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő „tiszteletet tanúsított” a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen. Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók. A magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint történelmi, míg a román külügyminisztérium szerint revizionista jelképek szerepelnek a magyar kormányfő közösségi oldalán.
Krónika (Kolozsvár)2015. július 29.
A miniszterelnök és a vásári árus
A tusványosi szabadegyetem jelvényárusára miniszterelnöki szinten reagálni nem egyszerűen túlzás, hanem több mint nevetséges. Victor Ponta, Románia kormányfője mégis megtette.
Házi televíziójában, a szövetségese, a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu szekus besúgó által birtokolt Antena 3 műsorában telesírta a stúdiót, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő mennyire bántó és provokáló politikus.
Ő maga viszont sokkal bölcsebb annál, semhogy felülne a provokációnak és olajat öntene a tűzre, ezért aztán nem reagál. Annyit azért csak megjegyzett: helyesen járt el a bukaresti külügyminisztérium, amikor a kánikula hevében, vasárnap este kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött 26 tusványosi hangulatkép között szerepel egy vásári árus standja, aki olyan jelvényeket is kínál, amelyek a székely zászlót, netán Nagy-Magyarország címerét ábrázolják. No meg ott ama trikó is, amelyen – angol nyelven – nem kevesebb áll, mint hogy: Székelyföldről szeretettel.
Minő orcátlanság, micsoda szélsőséges, revizionista banda!
Persze, a plagizáláson ért, korrupcióval gyanúsított, posztjához görcsösen ragaszkodó, a felelősség elől minduntalan menekülő román miniszterelnököt már nemhogy külföldön, de Romániában, mi több, lassan saját pártjában sem veszik komolyan. S mintha már arról is lemondott volna, hogy ő maga vegye valamelyest komolyan – ha önmagát nem is – legalább a tisztséget, amelyet betölt, elvégre a kormányfő mégiscsak az ország egyik legfontosabb közméltósága. Victor Ponta azonban láthatóan képtelen erre.
Így aztán most éppen az történik, hogy miközben Európa jobbik felén az államok közös megoldásokat igyekeznek kidolgozni azokra a globális problémákra, amelyek a kontinens egészére kihatnak – a görög krízis során a legrosszabb forgatókönyvet sikerült ugyan elhárítani, a helyzet azonban távol áll még a rendezéstől, az orosz–ukrán konfliktus tovább mélyül, a menekültválság alighanem tovább súlyosbodik, az energia- és katonai biztonság mind égetőbb kérdés –, Románia elutasítja az egyik szomszédos állam baráti jobbját, hátat fordít egy olyan országnak, amellyel számos kérdésben közösek az érdekeik, együtt pedig minden bizonnyal hatékonyabban érvényesíthetnék azokat.
S miközben a lakosság az új adótörvénykönyv, az új bérezési törvény, a leállított állami beruházások, a kormány láthatóan pazarló magatartása miatt aggódik – a miniszterelnök és csapata egy vásári árus portékája miatt háborog.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 29.
Bók és sérelem
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelve, Victor Ponta politikai szempontból sértőnek és elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. Ponta ugyanakkor úgy fogalmazott, Orbán Viktor magyar kormányfő hízelgett neki, amikor azt mondta, 2012-ig nagyon jól megértették egymást a román kormánnyal.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román–magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. Orbán Viktor ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat. Egy hétfő esti televíziós műsorban Victor Ponta azt mondta, a maga részéről bóknak tekinti, hogy a kormányra kerülése (2012) előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. „Én ezt bóknak vettem, mert úgy vélem, a hozzáállása – nem miniszterelnökként, mert ha úgy van problémám, azt mi megbeszéljük – politikusként sértő és elfogadhatatlan két szomszédos és baráti ország viszonyában” – mondta Ponta. Hozzátette: nem akar válaszolni a provokációkra, hogy ezzel is „olajat öntsön a tűzre”, de úgy véli, a magyar kormányfő viselkedése „nemcsak sértő, de provokatív is”. Szerinte Orbán Viktor azért viselkedik így, mert vannak olyan román politikusok – Monica Macoveit és Tőkés Lászlót nevesítette –, akik párttársai az Európai Néppártban, és akik dicsérik őt. A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben.
A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában Ponta elismerte, egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő tiszteletet tanúsított a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 30.
Rendkívüli ülést tartott a Legfelső Védelmi Tanács
Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott csütörtökön a román Legfelső Védelmi Tanács (CSAT), de az elnöki hivatal nem közölte, milyen döntéseket hozott a testület.
Romániában háromhavonta vagy „szükség esetén" ülésezik a védelmi és nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes testület, a legutóbbi rendes ülésre pedig június 9-én került sor.
Az elnöki hivatal közleményéből nem derült ki, mi indokolta a tanács soron kívüli összehívását. A kommüniké szerint a testület a NATO keleti szárnyának közelében kialakult biztonsági helyzet regionális, illetve Romániát érintő következményeit elemezte. Napirenden szerepeltek továbbá azok a „szövetségi szintű aggodalmak", amelyek a NATO déli határvidékén tapasztalható instabilitás esetleges fokozódásával kapcsolatosak. A közlemény szerint a CSAT a – költségvetési bevételeket veszélyeztető – illegális erdőirtások ügyét is megvizsgálta.
A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy konkrétabban az ukrajnai, törökországi és észak-afrikai helyzetről volt szó, de azt a román média is csak találgatja, hogy mi indokolhatta a CSAT váratlan ülését, amit alig egy nappal korábban jelentettek be. A lehetséges magyarázatok között az is felmerült, hogy Romániától olyan katonai lépéseket kértek NATO-szövetségesei, amelyekben a Legfelső Védelmi Tanács az illetékes.
A CSAT ülésén annak alelnöke Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök nem vett részt: a testület rendkívüli ülését éppen aznap hívta össze a jobbközép ellenzék éléről államfővé választott Klaus Iohannis államfő, amikor Ponta tíznapos szabadságra külföldre utazott.
A CSAT akkor sem tartott rendkívüli ülést, amikor a román légtérből kitiltott Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes tavaly májusban azzal fenyegette meg Romániát, hogy „legközelebb stratégiai bombázóval érkezik". A nemzetbiztonsági testület összehívását kezdeményező Pontát Traian Basescu akkori államfő azzal hűtötte le, hogy „rossz üzenet lenne a CSAT összehívása, olyan körülmények között, amikor Románia nincs veszélyben".
MTI
Erdély.ma