udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1808
találat
lapozás: 1-30 ... 1651-1680 | 1681-1710 | 1711-1740 ... 1801-1808
Névmutató:
Kovács Péter
2016. január 26.
Többfordulós dilemma
Az erdélyi magyar politikai alakulatok képviselőinek többsége szerint nem kedvez a magyar érdekképviseletnek, ha mégsem egy, hanem két fordulóban választják meg a polgármestereket az idei önkormányzati választásokon. Akad viszont olyan RMDSZ-es elöljáró is, aki szerint a kétfordulós választás nagyobb legitimitást biztosít a győztesnek.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára hétfőn egyértelművé tette: az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós voksolás visszavezetésére vonatkozó kezdeményezést.
„Vegyes vidékeken, ott, ahol 25 és 45 százalék közötti a magyar jelenlét, a második forduló nem a polgármester legitimitását erősíti, hanem az etnikumét, vagyis egyértelműen a román jelölt nyer – fogalmazott Kovács Péter, aki szerint a kétfordulós polgármester-választások idején, a második fordulóban természetellenes koalíciók alakultak csak azért, hogy ne a magyar jelölt nyerjen. Elmondta továbbá, az RMDSZ azért sem támogatja a kétfordulós önkormányzati választásokat, mert ez fölöslegesen megterheli a költségvetést, a milliárdos tételű többletösszegeket hasznosabban is el lehetne költeni.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a települések fejlődnek, ahol ügyes a polgármester, ez pedig nem függ közvetlenül össze azzal, hogy őt egy vagy két fordulóban választották meg. Azt láthatjuk, hogy négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok közvetlenül választották meg a megyei tanácselnököket, nyolc évvel ezelőtt pedig az önkormányzati testület választotta meg őket, a két eset között pedig semmiféle legitimitásbeli különbség nem merült fel. Most megint visszatértünk a tanács által választott megyei tanácselnöki rendszerhez, és egyetlen párt sem mondta azt, hogy csökkent volna az elnökök legitimitása" – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkára, aki szerint ez egy újabb populista kezdeményezés, amelybe a román pártok nagyon könnyen belelovalják magukat.
Kovács Péter kiemelte, a velencei bizottság ajánlását megerősítve az alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta: nem lehet egy évvel a szavazás napja előtt a választási törvényen módosítani. ,,Játék közben nem szabad a játékszabályokat módosítani" – tette hozzá.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke is arra mutatott rá, a nagyobb városokban hátrányos lehet a magyar közösség számára a kétfordulós polgármester-választás, mert a második körben román összefogás körvonalazódhat a magyar jelölt ellenében. A szatmári politikus emlékeztetett: a 2008-as helyhatósági választások második fordulójának eredményeként, az első fordulóban nyertes 148 polgármesterhez további 36 csatlakozott, így öszszesen 184 helyi elöljárót állíthatott a szövetség. 2012-ben az RMDSZ 203 polgármesteri tisztséget szerzett.
„Az én példám is azt igazolja, hogy nincs éppen akkora jelentősége, hogy hány fordulós a választás, hiszen kétszer nyertem Szatmárnémetiben, és mind a két alkalommal kétfordulós volt a megmérettetés. Amikor veszítettem, egy körben választottak a szavazópolgárok" – ecsetelte a politikus.
Érdekek oltárán feláldozott elvek
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester viszont egyértelműen kijelentette, támogatná a kétfordulós választás visszavezetését. Úgy véli, az egy- és kétfordulós voksolásnak is megvannak az előnyei és hátrányai, de az utóbbi nagyobb legitimitást biztosít a győztesnek. Antal szerint az egyfordulós választás általában a tisztségben levő polgármesternek kedvez. „Négy évvel ezelőtt, amikor bevezették az egyfordulós választást, készültek különböző tanulmányok, amelyekből az derült ki, hogy általában a második fordulóban is ugyanaz a jelölt nyer, mint az elsőben, így leginkább megtakarítás miatt döntöttek az egy forduló mellett" – vélekedett Antal Árpád, aki szerint ebben az országban mindig az érdekek alapján és nem az elvek mentén hozzák meg a döntéseket.
Ezzel szemben Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, az egyfordulós voksolás kedvezőbbnek tűnik az RMDSZ számára azokon a településeken, ahol papíron reális esély van a tisztség megszerzésére. Kérdésünkre elmondta: a kétfordulós választás mellett esetleg az szólhat, hogy akkor esély nyílna a politikai alkura olyan településéken, ahol a magyarság számaránya miatt nincs esély a polgármesteri szék elfoglalására. „Nem tudjuk az etnikai szavazás korlátait áttörni, ezért azokon a településeken, ahol a magyar közösség kisebbségben van, a második fordulóban az esélyesebb jelölttel ki lehetne alkudni egy alpolgármesteri tisztséget" – magyarázta.
Megmutatkoznak az instabilitás jelei
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a magyar közösség számára egyértelműen hátrányos a kétfordulós polgármester-választás, még akkor is, ha ilyen módon nagyobb legitimitást szerezhet a választott elöljáró. Ugyanakkor hangsúlyozta, ha szűk öt hónappal a választások előtt változtatnak a szabályokon, akkor megkérdőjeleződik a romániai demokrácia szilárdsága.
„Az egyfordulós választás során relatív többséggel elvileg visszaszerezhető Marosvásárhely, Szatmárnémeti és minden olyan település, ahol a magyarság számaránya ezt lehetővé teszi" – magyarázta a Krónikának a politikus. Biró emlékeztetett, a kormányválság után azért odázták el az előre hozott választásokat, mert alkotmánybírósági aggályokra hivatkoztak, miszerint egy évvel a választások előtt nem ildomos az erre vonatkozó jogszabályt változtatni, és nem tudták eldönteni, hogy a régi, választókerületes, vagy az újra bevezetett listás rendszerrel szervezzenek választásokat.
„A politikai számítások nem kellene eltántorítsák a demokratikus játékszabályok alkalmazásától sem az ideiglenes miniszterelnököt, sem az államfőt, bár mindkettőjük nyilatkozata arra enged következtetni, hogy támogatnák a kétfordulós polgármester-választás újrabevezetését" – mondta Biró Zsolt.
Az állandósult instabilitás jeleként értelmezi a választási törvény megváltoztatása körüli vitát Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. Lapunknak elmondta, 26 évvel a rendszerváltás után egyáltalán nem kellene már a választási törvényt módosítgatni. „Az erdélyi magyar politikai pártok feladata az, hogy minden körülmények között maximalizálják a szavazatokat. Az egykörös választás jobban kedvez a magyaroknak, ám egyértelmű, hogy akkor tudunk maximális teljesítményt elérni, ha közös jelölteket állítunk" – szögezte le a néppárt elnöke.
Emlékeztetett, erről szól a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalássorozat is, amelynek újabb fordulójára csütörtökön kerül sor. „Arról is beszélnünk kell, hogy egy új helyzetben – kétfordulós választás esetén – hogyan tudnak a lehető legjobban teljesíteni a magyar politikai alakulatok" – tette hozzá a pártelnök.
Amint arról beszámoltunk, Klaus Johannis államfő szombaton Iaşi-ban azt nyilatkozta, jó ötletnek tartja a kétfordulós megmérettetést, a hatályos jogszabály módosítása a parlamenti pártokon és a kormányon múlik, amelyeknek azt kívánja: találják meg a legértelmesebb megoldást. A jelenlegi egy- helyetti kétfordulós polgármester-választás ötlete az elnökké választásáig Johannis által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötlete, amelyet azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogat.
Dacian Cioloş miniszterelnök néhány napja elutasította a PNL javaslatát, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a választási törvényt. Vasárnap azonban már újságírói kérdésre azt nyilatkozta, a kormány megvizsgálja a törvény módosításának lehetőségeit.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)2016. február 5.
Nézeteltérés az RMDSZ-ben Soós bejelentése miatt
Hibának tartja Kovács Péter, hogy az előzetes egyeztetések és a marosvásárhelyi magyarok igénye ellenére Soós Zoltán bejelentette, az RMDSZ színeiben indul Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért.
A szövetség ügyvezető elnöke pénteken az ErdélyFM-nek elmondta, a lépés nincs összhangban az eddigi, Marosvásárhelyről szóló politikai megállapodásokkal, de össze is zavarja a magyar választókat, akik szerinte összefogást várnak, nem politikai kisajátítást.
„Akkor van esély visszaszerezni Marosvásárhelyt, ha egy magyar polgármesterjelölt indul a választási versenyben, aki mögött a magyar politikai szervezeteken kívül fel tud sorakozni a város lakosságának a többsége. Az RMDSZ országos vezetése az MPP és az EMNP elnökeivel folytatott tárgyalásokon és ezen kívül a nyilvánosság előtt is több alkalommal egyértelművé tette, hogy a szövetség nem akarja kisajátítani Soós Zoltánt. Keressük a közös jelölt támogatásának a legmegfelelőbb formáját” – jelentette ki a rádiócsatornának a politikus.
Hozzátette, ennek értelmében elvárják a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ-vezetőktől, hagyjanak nyitva minden jogi lehetőséget arra, hogy a magyar polgármesterjelölt élvezze az EMNP és az MPP támogatását is.
Kovács odaszúrt Brassai Zsombornak, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének is, kifogásolva, hogy miközben eddig folyamatosan az összefogásról beszélt, most „egy hirtelen fordulattal nem sajátíthatja ki a jelöltet az RMDSZ számára". „Mi továbbra is kitartunk amellett, hogy Soós Zoltánt minden magyar alakulat támogassa, és továbbra is keressük ennek a keretét. Jelen pillanatban azt látjuk, hogy a valós összefogásra nem zárhatjuk ki a független jelölt közös támogatását sem” – nyilatkozta az ErdélyFM-nek Kovács Péter.
Az ügyvezető elnök szerint nem visz közelebb a célhoz, ha a marosvásárhelyiek folyamatosan sajtótájékoztatókon jelentenek be újabbnál újabb, gyakran egymásnak ellentmondó vagy megvalósíthatatlan elképzeléseket. Szerinte ez árt az RMDSZ megítélésének, általában megkérdőjelezi a szövetség szavahihetőségét, a Maros megyei és marosvásárhelyi RMDSZ-vezetőknek pedig tudomásul kell venniük, hogy ez nem mehet a végtelenségig.
Mint arról beszámoltunk, Soós Zoltán csütörtökön Brassai Zsombor és Biró Zsolt MPP-elnök társaságában jelentette be, hogy nem függetlenként vagy koalíciós jelöltként, hanem az RMDSZ színeiben indul a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségért a júniusi helyhatósági választáson. Krónika (Kolozsvár)2016. február 8.
Marosvásárhely próbája
Kezdetben úgy tűnt, minden jól alakul. Az RMDSZ is belátta: hibás úton járt eddig Marosvásárhelyen, és belement abba, hogy előválasztások nyomán döntsenek a magyar polgármesterjelölt személyéről. A megmérettetés le is zajlott, s bár a kampányban voltak éles helyzetek, vitás eljárások, no meg a részvétel sem volt feltétlenül mindent túlszárnyaló, a győztes Soós Zoltánt végül is támogatásáról biztosította az RMDSZ mellett az MPP és az EMNP is.
Egyfajta összefogás látszott kibontakozni, amely azért is tűnt oly reménykeltőnek, mert az új választási törvény értelmében a polgármester személyéről egyfordulós voksolás során döntenek, és az is biztosra vehető, hogy a liberálisok és a szocialisták külön jelöltet indítanak. A csillagok kedvező állását ismét csak a politikusok akarják megzavarni. Előbb a Szilágyi Zsolt EMNP- és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyeztetése után derült ki: az előzetes megállapodás ellenére a szövetség mégsem megy bele abba, hogy Soós Zoltán mindhárom párt jele alatt szálljon versenybe. Néhány napra rá Soós Zoltán Brassai Zsomborral, a Maros megyei RMDSZ-elnökkel jelentette be, hogy a szövetség színeiben indul. Az MPP országos elnöke és az EMNP marosvásárhelyi vezetői hajlottak arra, hogy azt a megoldást is elfogadják, mely szerint RMDSZ-listán befutó helyen szerepeljenek polgári és néppárti jelöltek – ekkor azonban újabb csavar következett. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilvánosan feddte meg Soós Zoltánt és a szövetség helyi vezetőit, amiért politikai magánakcióba kezdtek, és leszögezte: nem akarják kisajátítani a jelöltet, ezért függetlenként indítanák a választásokon. Most valahol ott tartunk, hogy senki nem ért semmit, kívülről csak annyi látszik, hogy a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt ügyében még tán a pártok közötti véleménykülönbségnél is nagyobb a szakadék az RMDSZ-en belül, mintha éppen a szövetség támogatná a legkevésbé elszántan saját emberét. Félő azonban, hogy e belharc veszélyezteti egyrészt a kibontakozni látszó magyar összefogást, másrészt a civódás, a széthúzás elriaszthatja azokat a magyar választókat, akiknek szavazata nélkül lehetetlen lesz megnyerni a csatát. Pedig tényleg ritka – nevezhetnénk akár történelminek is – esély nyílik Marosvásárhely visszafoglalására: már most kialakulóban ugyanis egy olyan parlamenti többség, amely visszatérne a kétfordulós polgármester-választásra. Az új törvényhozás vélhetően ekként módosítja majd a jogszabályt, és akkor a második körben szinte biztosan etnikai szavazás lesz, s a románság számbeli fölénye döntőnek bizonyul. Talán ez az utolsó esély, hogy Székelyföld fővárosát ismét magyar polgármester irányítsa.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 10.
Romániában 15,3 százalékkal nő a kisebbségeknek nyújtott támogatás
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Romániában 15,3 százalékkal nőtt a nemzeti kisebbségek szervezeteinek 2016-ra nyújtott állami támogatás az egy évvel korábbi összeghez képest. A költségvetési törvényben elkülönített kisebbségi keretösszeg elosztásáról szerdai ülésén döntött a bukaresti kabinet.
A kormány honlapján közölt határozat szerint idén 109,4 millió lejt (7,6 milliárd forint) fordítanak a kisebbségek támogatására. Az összeg nagyobb részével, 105,4 millió lejjel (7,3 milliárd forint) a 19 elismert nemzeti kisebbség szervezetei gazdálkodhatnak, a fennmaradó részből az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervez kisebbségi programokat.
A magyar közösségnek szánt támogatás összege 22,87 millió lej (1,6 milliárd forint); ezt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nyújtja a kormány. A roma közösséget megjelenítő Pro-Európa Roma Párt 14,8 millió, a Romániai Németek Demokrata Fóruma 8,3 millió lejt kapott.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az RMDSZ az eddigi évekhez hasonlóan idén is kulturális, oktatási és ifjúsági programokra, és a magyar média támogatásra költi az összeg legnagyobb részét, de ebből a pénzből fedezik az RMDSZ működési költségeit is. Hozzátette, idén is a támogatás húsz százalékát osztják ki pályázati úton. A pályázatok lebonyolítását a szövetség által létrehozott Communitas Alapítványra bízzák. "A 19 kisebbségi szervezet közül az RMDSZ az egyedüli, amelyik nyílt pályázati rendszeren keresztül nyújt finanszírozást" - tette hozzá az ügyvezető elnök.
Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sérelmezte, hogy a román költségvetési támogatás fölött az RMDSZ egyedül rendelkezik, és a közösség számára átláthatatlanul kezeli ezeket a forrásokat. Az MTI kérdésére, hogy átláthatóvá kívánja-e tenni a szövetség a támogatás elköltését, Kovács Péter elmondta: nem titkos az RMDSZ elszámolása a román kormány fele. Hozzátette, a szövetség költségvetésére vonatkozó adatok rendszeresen megjelennek a román hivatalos közlönyben, és ott bárki tanulmányozhatja ezeket. MTI 2016. február 11.
Ötmillió eurót kap az RMDSZ a román kormánytól
Az egy évvel korábbi összeghez képest 15,3 százalékkal nőtt a nemzeti kisebbségek szervezeteinek 2016-ra nyújtott román állami támogatás. A költségvetési törvényben elkülönített kisebbségi keretösszeg elosztásáról szerdai ülésén döntött a bukaresti kabinet – írja az MTI.
A kormány honlapján közölt határozat szerint idén 109,4 millió lejt fordítanak a kisebbségek támogatására. Az összeg nagyobb részével, 105,4 millió lejjel a 19 elismert nemzeti kisebbség szervezetei gazdálkodhatnak, a fennmaradó részből az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervez kisebbségi programokat.
A magyar közösségnek szánt támogatás összege 22,87 millió lej (5,1 millió euró); ezt az RMDSZ-nek nyújtja a kormány. A roma közösséget megjelenítő Pro-Európa Roma Párt 14,8 millió, a Romániai Németek Demokrata Fóruma 8,3 millió lejt kapott.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az RMDSZ az eddigi évekhez hasonlóan idén is kulturális, oktatási és ifjúsági programokra, és a magyar média támogatásra költi az összeg legnagyobb részét, de ebből a pénzből fedezik az RMDSZ működési költségeit is. Hozzátette, idén is a támogatás húsz százalékát osztják ki pályázati úton. A pályázatok lebonyolítását a szövetség által létrehozott Communitas Alapítványra bízzák. „A 19 kisebbségi szervezet közül az RMDSZ az egyedüli, amelyik nyílt pályázati rendszeren keresztül nyújt finanszírozást” – tette hozzá az ügyvezető elnök.
Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sérelmezte, hogy a román költségvetési támogatás fölött az RMDSZ egyedül rendelkezik, és a közösség számára átláthatatlanul kezeli ezeket a forrásokat. Az MTI kérdésére, hogy átláthatóvá kívánja-e tenni a szövetség a támogatás elköltését, Kovács Péter elmondta: nem titkos az RMDSZ elszámolása a román kormány felé. Hozzátette, a szövetség költségvetésére vonatkozó adatok rendszeresen megjelennek a Hivatalos Közlönyben, és ott bárki tanulmányozhatja ezeket. Krónika (Kolozsvár)2016. február 19.
Buntát leváltották, Arros lesz az RMDSZ jelöltje Székelyudvarhelyen
Arros Orsolyát nevezte meg székelyudvarhelyi polgármesterjelöltjének az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöksége február 19-i határozatában, Bunta Leventét pedig leváltották a szövetség udvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből, őt Birtalan József váltja.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöksége pénteken leváltotta a szövetség városi elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mivel úgy gondolják szembe fordult a párt elveivel. Ezentúl Birtalan József tölti be megbízottként a tisztséget.
Az RMDSZ területi szervezetének feladata orvosolni az előválasztással kapcsolatos problémákat annak érdekében, hogy a párt sikereket érhessen el a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta a Szövetség pénteki udvarhelyi sajtótájékoztatóján Verestóy Attila, széki elnök. „Egy olyan városi elnöknek a működésével, ügyködésével, aki szembe fordul a saját szervezeti szabályzatával, illetve az RMDSZ területi szervezet és az országos szabályzatfelügyelő bizottság döntésével nem tartjuk kivitelezhetőnek” – magyarázta miért hívta össze az elnökségi tagokat, hogy szavazzanak Bunta Levente a helyi szervezet elnöki tisztségéből való felfüggesztéséről. Kezdeményezését elsöprő többséggel megszavazták a jelenlévők: egy tartózkodás volt és egyvalaki érintettség jogán nem szavazott. Bunta ígérete ellenére nem jött el a gyűlésre. „Igazolatlanul hiányzik sorozatosan az elnökségi ülésekről. Már ez önmagában egy olyan tény, ami aggályossá teszi az RMDSZ városi elnöki tisztségének betöltését. (…) A mostani fájdalmas, de szükséges volt” – fogalmazott Verestóy.
Kovács: elég volt a cirkuszból
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „Székelyudvarhelynek nem cirkuszra van szüksége.” Úgy látja, hogy a város egy helyben topog, kihasználatlanul hagyva azokat a pénzügyi lehetőségeket is, amivel nagyon sok környékbeli település vezetősége él. „Nem az kell, hogy teregessük a szennyest, hanem hogy sorakozzunk fel egy jelölt mögött, aki képes jó irányba fordítani a városnak és a közösségnek a sorsát” – véli. Rámutatott, az RMDSZ elvek és szabályok alapján működik: míg a szabályok értelmezhetők és módosíthatók, addig az elvek nem. „Az nem elv, és nem megoldás, hogy elbújunk a 6. cikkely 2. bekezdésének a harmadik mondatában egy vessző mögé, vagy kezdjük értelmezgetni a szabályunkat újra és újra” – magyarázta az ügyvezető elnök Bunta Leventére utalva, aki szerinte ki kellett volna álljon a lakók elé és hagyja, hogy ők döntsenek a jelöléséről. A polgármester legsúlyosabb hibájának azt tartotta, hogy akarata érvényesítés érdekében a román igazságszolgáltatással fenyegetőzött a sajtóban.
„Azzal az igazságszolgáltatással, amely (...) sorozatosan veszi le a községháza feliratokat a magyar önkormányzatok épületéről, azokhoz, akik azt mondták Székelyföld nem létezik” – fogalmazott.
Új elnök, kitolt határidő
Az udvarhelyszéki elnökség egyhangú döntéssel jelölte ki a helyi szervezet ideiglenes vezetőjét, akinek Birtalan Józsefet választották – jelentette be Verestóy Attila. Mint mondta, neki lesz a feladata rendet teremteni Udvarhelyen – ebben támogatni fogják a környező települések polgármesterei, illetve az RMDSZ ifjúsági szervezete. „Én valóban egy feladatot kaptam: nem ajándékot, nem kitüntetést. De úgy gondolom, hogy ez a feladat kötelező számomra, ha a kollégák megszavazták és mindenki biztosított a támogatásáról” – értékelt Birtalan. Kifejtette, nem először van ebben a helyzetben, 2008-ban is hasonló megbízást kapott, akkor széki elnöki széket kellett betöltenie egy rövid ideig. Lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy az udvarhelyiek beleszólhassanak az RMDSZ politikájába, amit zárt ajtók mögött nem lehet. Úgy gondolja, hogy meg kell állítani, az utóbbi időben kirobbant „nyilatkozat-háborút,” inkább az embereket kell meghallgatni.
Verestóy Attila elmondta, mivel február végéig kitolták a tanácsosjelöltek dossziéjának leadási határidejét, de „az RMDSZ városi szervezetének kulcsa” még nincs a területi szervezetnél, a jelentkezők a széki irodánál adhatják le a dokumentációt.
Tárgytalan az előválasztás
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, csak Arros Orsolya adta le a polgármester-jelöltséghez szükséges dossziét, így értelmét veszti az udvarhelyi előválasztás. Kovács bízik benne, hogy napokon belül összehívhatják a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsot, hogy megerősítsék Arros jelölését, és terjesszék elő a Szövetség Állandó Tanácsának. „Akkor félre tudjuk tenni ezt a cirkuszt, ezt a huzavonát, amelyikbe magunkat kergettük bele helyi szinten” – szögezte le.
Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a városi szervezet 120 tagjának közel egyharmada írta alá azt a Buntának címzett petíciót, amelyben egyebek mellett felkérték: tevékenyen álljon a szervezet élére, álljon ki a döntései mellett. Az aláírók a nyílt előválasztás mellett tették le a voksukat, amely mostanra okafogyottá vált. Elmondta, több mint 1200-an regisztráltak az előválasztásra. A bizalmukat megköszönve kijelentette, a szövetség a továbbiakban is számít a véleményükre.
Mi lesz Buntával?
Verestóy szerint Bunta az új törvényt kihasználva – miszerint három ember is beírhat egy pártot – beírat egy pártot és annak színeiben vagy függetlenként fog indulni a polgármesteri címért, az RMDSZ-szel szemben. „Tegye, az ő dolga, az ő elképzelése. Szerintem ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, mert ha valaki azt hiszi, hogy Udvarhelynek még egy Szász Jenőre van szüksége, akit úgy hívnak, hogy Bunta Levente az téved” – véli a területi elnök. Hangsúlyozta, Bunta még RMDSZ tag, amíg szembe nem fordul a szövetséggel, addig részt vehet az érdekképviselet politikai életében. „Ha még ezt is megteszi, akkor az RMDSZ-en kívül is van élet – mondta néhány ember és azóta is próbál megkapaszkodni a politikai színtéren. Nem nagyon sikerül” – tette hozzá. Kétségesnek tartotta, hogy Buntának sikerült összegyűjtenie a jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat, ahogyan azt is, hogy a „két híve” további 900-900 szignót kapott. „Jelen pillanatban a 98 százalékos ismertségű polgármester támogatottsága 1 százalékkal kisebb, mint az – a még hatvan százalékot sem elérő ismertségű – jelölt támogatottsága. Ez lehet hogy megtudta, és ezért állt egy ilyen kerülő útra” – részletezte Verestóy, hozzátéve, hogy a felmérések még nem teljesek.
Bunta korábban személyeskedett Verestóyval
A területi elnök sajnálatát fejezte ki, amiért Bunta folyamatosan, a román sajtó cikkeit idézve (amelyek az erdőirtásokkal kapcsolatos vádakról szólnak) támadja őt – ezt már személyeskedésnek veszi. „Soha semmilyen erdőtulajdonom, sem fakitermelési cégem nincs, nem volt és nem is lesz. Ezt a polgármesterek, az illetékesek nagyon jól tudják” – szögezte le. „Ezt ne vegye már át az RMDSZ hű katonája, harcostárs és egykori mentoráltam is. (…) S ha már a meggazdagodásról beszélünk, arról beszélhetünk sokat. Arról inkább kéne beszélni, hogy mit tesz az ember, ha lehetősége van: hogyan segíti a közösséget, hogyan áll a közösségi érdekek mögé azzal a forrással, amivel rendelkezik. Ezt megtehetné az a polgármester is, aki imitt-amott épít házakat – hangsúlyozta.
Arros: versenyre készültem
„Én hónapok óta egy tisztességes versenyre készültem, ahol nem szűk körben döntenek, hanem minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje a városban. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált. Köszönöm az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének bizalmát” – fogalmazott Arros Orsolya a döntés kapcsán az RMDSZ közleménye szerint. Üdvözölte, hogy ez a döntés megszületett, mert így véget lehet vetni a találgatásoknak és annak a folyamatos huzavonának, amely az elmúlt hetekben elbizonytalanította az udvarhelyi embereket.
Arros Orsolya hozzátette: a megmérettetés így sem marad el, hiszen a június 5-i választásokat senki nem tudja majd időhúzással és taktikázással kikerülni, kizárólag a székelyudvarhelyi emberek döntenek arról, hogy kit választanak városvezetőnek.
Mi vezetett idáig?
Három településen döntött úgy a helyi szervezet, hogy urnás előválasztást tart: Homoródszentmárton(két jelölt), Máréfalva (három jelölt) és Székelyudvarhely – magyarázta Verestóy Attila az RMDSZ területi elnöke, hozzátéve, hogy a székiek ezt minden esetben jóváhagyták. Ezután Bunta Levente udvarhely polgármester többször bírálta a szövetséget, majd bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni az előválasztáson, ahogyan másik két jelölt sem – Jakab Áron Csaba és Benedek Árpád Csaba –, akik állításuk szerint szintén megszerezték az ehhez szükséges támogatást.
Folynak a jelöltállítások
Kovács Péter elmondta, Erdély mind a 16 megyéjében dolgoznak a jelöltállításon – evvel április 17-ig kell elkészülniük –, amivel párhuzamosan megtartják a tevékenységi beszámolókat is: nyíltan, a közösség előtt. Megerősítette a szövetség összefogását az MPP-vel, hozzátéve, hogy ez versenyt is jelent azon közösségek esetében, ahol a magyar képviseletet nem veszélyeztetik. Mint mondta, a törvény nem engedi meg, hogy koalícióra lépjenek az EMNP-vel, hogy részt vegyek egy új választási párt megalakításában. Ennek ellenére nyitottak a tanácsosjelölt listáik – ahogyan Marosvásárhelyen is –, amelyeken befutó helyeket is ajánlanak a néppártiaknak. A párt stratégiai célja közelebb kerülni a közösségekhez – „amin még van javítanivaló” –, megerősíteni politikai helyzetüket, a modernizálás és biztonságot nyújtani a magyar közösségek számára.
Fülöp-Székely Botond . Székelyhon.ro2016. február 23.
Kovács Péter: utolsó pillanatig nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy az EMNP-sek feljöjjenek a listára
Az RMDSZ ügyvezető elnöke bízik abban, hogy az EMNP elfogadja az RMDSZ tanácsosi listájára vonatkozó ajánlatát.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter utoljára akkor szólt bele a marosvásárhelyi önkormányzati választás apropóján kialakult feszült hangulatú történésekbe, amikor Soós Zoltán egy sajtótájékoztatón azt helyezte kilátásba, hogy RMDSZ-es jelöltként indulna a polgármesteri tisztségért. Az RMDSZ álláspontja azonban az, hogy Soóst nem sajátítják ki a szövetség számára, hanem ő lesz minden magyar marosvásárhelyi ember polgármesterjelöltje, aki megtestesíti az összefogást. Az RMDSZ ügyvezető elnökét arra kértük, hogy az RMDSZ szempontjából értékelje ki a marosvásárhelyi helyzetet.
Kovács Péter: – Marosvásárhelyen megvalósult az összefogás Soós Zoltán személyében. Nagyon fontos, hogy minden marosvásárhelyi magyar embernek megadatott a lehetőség, hogy beleszóljon ebbe a jelölési folyamatba. Úgy értékelem, hogy nem az számít, hányan mentek el, hanem tudatosítani kell, hogy bárki elmehetett szavazni. Nemcsak RMDSZ-tagok, hanem minden marosvásárhelyi magyar ember. Jelenleg azon dolgozunk, hogy elmélyítsük az összefogást, hogy az RMDSZ listáján ott legyenek az EMNP és az MPP jelöltjei is. Két körben már találkoztunk a Néppárttal, én úgy értékelem, hogy van még lehetőség arra, hogy továbbra is egyeztessünk. Az RMDSZ-nek volt egy felajánlása, azt mondtuk, hogy jelenleg van 10 magyar tanácsos a marosvásárhelyi önkormányzatban, fel tudjuk ajánlani a 8. helyet, ami biztos bejutónak számít, illetve a 12. helyet. Mi úgy értékeljük, hogy ha az RMDSZ el tudott érni 10 helyet, akkor ha az RMDSZ és a két magyar párt együtt indul, jó mozgósítással, vagy az összefogáson alapuló mozgósítással bejöhet a 12. hely is.
A néppártos kollégák első körben visszautasították az ajánlatunkat, én bízom abban, hogy mind a marosvásárhelyi magyaroknak az érdekét, mind a saját pártjuk érdekeit figyelembe fogják venni, és elfogadják a mi ajánlatunkat, annál is inkább, mert jelenleg nincsenek ott az önkormányzatban, 2,5%-os eredményt értek el, tehát meg sem közelítették a bejutási küszöböt.
Portik Vilmosnak az volt a fenntartása a helyek elfogadását illetően, hogy a frakción belül az EMNP-sek nem élveznének autonómiát. Mi az álláspontja ebben a kérdésben az RMDSZ-nek?
– Egy frakciófegyelem létezik, akár az önkormányzatok szintjén az RMDSZ-tanácsosok szintjén, akár a parlamenti frakciókat vesszük. Ennek az a lényege, hogy vitassuk meg a fontosabb kérdéseket, vagy akár minden kérdést, ami napirendre kerül majd az önkormányzati testületben saját köreinkben. Vitázzunk akár reggeltől estig, estétől reggelig, de az elfogadott többségi álláspontot képviseljük. Magyarán így van ereje egy frakciónak egy önkormányzati csoportban, ha egységesen lép fel. Ha minden egyes alkalommal egyik vagy másik erővonal, csoport másként szavaz, akkor a súlyunkat elveszítjük, és gyakorlatilag a román többség játékát játsszuk. Azt ajánlottuk az EMNP-nek és az MPP-nek, utóbbiakkal alá is írtuk, hogy megőrizhetik párttagságukat, politikai identitásukat. Marosvásárhelyen egységesen kell fellépni. Mese nincs, mikor arról kell dönteni, hogy kétnyelvű utcanévtáblák, akkor elvárjuk a néppárti kollégáktól, hogy egységesen szavazzanak az RMDSZ-es tanácsosokkal. De lehet, hogy a néppárti kollégák tudják kialakítani a frakción belüli többséget, én ezt nem kétlem, hogy lehetséges. Vannak olyan ügyek – nem mindegyik, de főleg a magyar képviselethez köthető ügyek – ahol nagyon nagy valószínűséggel a románok ellenünk fognak összezárni mindenféle egyeztetés nélkül, minden más ideológiai érdek nélkül, és akkor mi egységesen kell fellépjünk. Ezt várjuk el tőlük.
Mit gondol, van esély arra, hogy megszerezze az RMDSZ-lista a többséget a városi tanácsban, ha az EMNP és az MPP jelöltjei is fenn lesznek a listán?
– A 12. helyet nem véletlenül ajánlottuk fel a néppártnak, mert az már többséget jelentene a városi tanácsban. Ha Soós Zoltán esetében jó lesz a mozgósítás, akkor az a listát is húzná magával, és akkor van esély arra, hogy többségünk legyen a tanácsban.
Ha az EMNP végül úgy dönt, hogy saját listát állít, mit gondol, milyen hatással lenne a mozgósításra, a szavazási kedvre?
– Nézve az elmúlt választások eredményeit, nem egyértelmű számomra, hogy mi mozgósít, vagy demobilizál inkább: az egységes indulás vagy a verseny. Azt láthattuk 2007-ben az EP-választásokon, amikor külön indult az RMDSZ és Tőkés László, szavazatszámban ugyanannyi szavazat gyűlt össze, mint 2009-ben, az EP-választásokon, amikor megtörtént az összefogás, és Tőkés László volt a listavezető. Mindkét esetben a szavazatszám hasonló volt. A néppárt létrehozásakor az volt a logika, hogy a verseny mozgósít. Ők azt hangsúlyozzák, amióta megalakították a pártot, hogy a verseny mozgósít. Mi azt mondtuk, hogy akkor sincs tragédia, ha van RMDSZ-es és EMNP-s lista is. Versenyezzünk, lehetőleg ne egymással foglalkozzunk, és az RMDSZ ezt tudja vállalni, hogy nem az EMNP-ről fog szólni a választási kampánya, amennyiben nem sikerül megegyezni. Ha az EMNP is bejut a tanácsba, akkor vagy az lesz, hogy pontszerűen egyeztetünk a magyar ügyek tekintetében, vagy akár létre lehet hozni egy összefogást, egy megállapodást, és nincs ezzel semmi baj.
A kampányra való készülés intenzíven zajlik, naponta érkeznek hírek arról, hogy mi az újdonság a tanácsosi lista körül. Ugyanakkor kevés szó esik Soós Zoltán indulásáról, programjáról, a közös jelölt nincs jelen markáns nyilatkozatokkal, megnyilvánulásokkal a közéletben. Ez miért történik?
– Soós Zoltántól azt kérte a kampánystáb, és az RMDSZ országos politikai vezetősége is, hogy legyen inkább jelölt, és kevésbé politikus. Nagyon fontos, hogy ő megtestesíti az összefogást, ezentúl az RMDSZ és a két magyar párt ügye az, hogy sikerül vagy nem sikerül megállapodni. Soós Zoltánnak a várossal kell foglalkoznia, a lehető legtöbb emberrel kell találkoznia, és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy magyar vagy román emberek tudjanak találkozni vele. Tudniuk kell, hogy mit akar tenni a várossal, hogyan képzeli el a város következő négy évét. Soós Zoltán ezt a feladatot vállalta, a következő periódusban sokkal többet fog megjelenni, sokkal többet fog a városról és a céljairól kommunikálni. Gyakorlatilag ő arról kell beszéljen, hogy hogyan akarja az izolálásból kihozni Marosvásárhelyt, abból a zsákutcából, amelybe Dorin Florea négy mandátuma alatt belevezette a várost.
Mi az utolsó határidő az RMDSZ számára, amikor még nyitott az EMNP-vel való tárgyalásra, és mikor mondja azt, hogy lezárja a listát, és vállalja, hogy ezzel megy a választásra?
– Elmondtuk az EMNP-s kollégáknak, hogy az utolsó pillanatig nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy feljöjjenek a listára, és elfogadják a felajánlott biztos bejutó helyet, és jó mozgósítással megszerezzék a 12. helyet is. Az utolsó pillanat naptár szerint április 17., van egy belső szabályozásunk, hogy ez a legutolsó időpont, amikorra a listákat véglegesíteni kell. Május elején kezdődik a választási kampány, azt megelőzően néhány nappal iktatni kell a listákat. Tehát április 17-ig ezt a kérdést le szeretnénk zárni.
Az interjú készítését követően, hétfőn a városi EMNP azt a javasolta az RMDSZ-nek, hogy a tanácsosi listájának a 3. helyét adják át Portik Vilmosnak, azonban Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke elmondta, az RMDSZ továbbra is a tanácsosi lista 8. és a 12. helyet adná át az EMNP-nek.
Kertész Melinda2016. február 25.
Ráduly Róbert Kálmán: „hármunkon áll vagy bukik”
Nem mondta ki egyértelműen, hogy lesz-e polgármesterjelölt. Bár azt sem szögezte le, hogy nem. Azt viszont határozottan kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ az utóbbi időszakban szétesett. A Csíki Hírlapnak adott interjúból az is kiderült, sokkal többet várt el mindazoktól, akik a város ügyeit jelenleg kézben tartják.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét. Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a „községháza” és „városháza” felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet. Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul „consiliu local”. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is, és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselő-testületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „Emberek válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére. Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely. Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre, és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházásra, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapembert egyik napról a másikra elveszít. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit. Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselő kellett volna kapjon két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester (Antal Attila), sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester (Füleki Zoltán) nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Ha már nincs is ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondjak: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrparancsnok (Radu Sandu Moldovan) mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt, mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak én és Szőke Domokos képviselte volna? Nekem fájna, ha így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már ott van az is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (miniszter volt a Ceaușescu-korszakban – szerk. megj) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben megmaradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek el”. Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Székelyhon.ro2016. február 25.
Ráduly Róbert: az RMDSZ dezintegrálódott
Hevesen bírálta az RMDSZ-t Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere, aki szerint a szövetség szétesett, a „választási keménykedésen” túl nem is létezik. A Csíki Hírlapnak és a Krónikának adott interjúban a korrupcióellenes ügyészség által hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolt politikus nem adott egyértelmű választ arra, hogy indulna-e egy újabb polgármesteri mandátumért a júniusi helyhatósági választáson.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre, Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ dezintegrálódott, gyakorlatilag a mostani, választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét.
Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye újra közbeszéd témája lesz-e, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a községháza és városháza felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet.
Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul consiliu local. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselőtestületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „emberek, válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére.
Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer, és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely.
Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházára, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, hogy az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapemberét egyik napról a másikra elveszíti. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit.
Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselőre ki kellett volna osztani két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester, Antal Attila, sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester, Füleki Zoltán nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Bár már nincs ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondok: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének, Füleki Zoltánnak, hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, alkalmazkodni akar, de ez mégis több a soknál.
Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak Szőke Domokosban és bennem volt meg? Nekem fájna, ha ez így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek korábbi kérdésemre: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már megértük azt is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek le.” Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Krónika (Kolozsvár)2016. február 26.
Szétesett az RMDSZ?
Ráduly Róbert: az autonómia mögül kihulltak az emberek
Ráduly Róbert a Csíki Hírlapnak adott interjúban nem fogalmazott egyértelműen arról, hogy kíván-e indulni újabb polgármesteri mandátumért Csíkszeredában, azonban jócskán beszólt az RMDSZ vezetőségének. Egy másik, a DNA által elvitt polgármester, Mezei János már nem indul újra a székért.
A polgármester a lapnak elmondta, senki sem számított arra, hogy őt és helyettesét, Szőke Domokost egyszerre viszik el, ezért a város azóta „automata vezérlésre” állt. Példának azt hozta fel, hogy a tanács nyolc rendőrnek ingyenes úszóbérletet szavazott meg. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írt az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezze: érti ő, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ugyanis még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti baleset óta, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva, s amiért a megyei rendőrparancsnok mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől.
Nem kemények: keménykednek
Szerinte látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani „választási keménykedésen” túl nem is létezik a szövetség. „Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben legyen ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – mondta Ráduly, aki szerint lassan már csak rajta, Antal Árpádon és Mezei Jánoson, Gyergyószentmiklós polgármesterén áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája. Szerinte erre szükség lenne, hiszen az elmúlt időszakban a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a magyar közösség.
Mezei nem indul
A Ráduly által említett egyik autonomistával, Mezei Jánossal kapcsolatban pártja, az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt, miszerint nem indul a júniusi helyhatósági választásokon. „Mezei döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont, ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért” – jelentette ki a lapnak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 26.
Új alelnöke van az RMPSZ megyei szervezetének
Régi-új elnöke és új alelnöke van az RMPSZ, azaz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezetének. A csütörtöki tisztújító küldöttgyűlésen megjelenők egyhangúlag választották vissza Baranyai Tibor elnököt és nevezték ki alelnöknek Gál Gyöngyit.
Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes Szász Piroska korábbi főtanfelügyelő-helyettestől „örökölte meg" az alelnöki tisztséget: a 10-es Számú Általános Iskola jelenlegi igazgatója nem kívánta továbbra is betölteni az alelnökséget.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének épületében megtartott ülésen a régi-új elnök azon véleményének adott hangot, hogy „sikeresen ki tudtuk használni a tanfelügyelőségi pozíciókat", célként pedig „jövőbelátó oktatás" megvalósítását tűzte ki. Gál arra az aggasztó folyamatra hívta fel a figyelmet, mely szerint „a magyar oktatás egyre több diákot veszít a VIII. osztály után. Ezek a gyerekek sem az elméleti, sem a szakiskolákban nem folytatják a tanulást". Elmondta továbbá, hogy márciusban speciális képzést szerveznek a román tanároknak, mert a gyerekek sajnos továbbra sem tanulnak meg rendesen románul az iskolákban.
A gyűlésen tiszteletét tette Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, aki gratulált az elért eredményekhez és további korrekt partnerséget ígért. Meggyőződésének adott hangot, hogy jobb kommunikációra van szükség és kiemelte a tanárok, pedagógusok továbbképzésének fontosságát. „Egyensúlyt kell létrehoznunk a többi kisebbséggel, mert a rivalizálás egyikünknek sem használ", hívta fel a figyelmet.
Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnutiu Szakiskola igazgatója emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a tavalyi évet a határon túli szakképzés évének nyilvánította, melynek keretén belül az RMPSZ stratégiát dolgozott ki, amely könyv formájában is testet öltött. Az általa vezetett intézmény öt millió forintos támogatást is megnyert, amiből két lakatosműhelyt alakítottak ki és szereltek fel.
Kóczinger Éva dióhéjban leltárt készített a szatmári diákok és pedagógusok által tavaly elnyert RMPSZ-díjakról. Ezek szerint a tavaly Ezüstgyopár-életműdíjat kapott három pedagógus, Doloczky Márta, Nevelits Gyöngyvér és Mészáros Lőrincz, Bolyai Farkas-díjat Schefler Barna és Schefler Gergő, Koós Károly-díjat Kovács Péter, Mákvirág-díjat pedig a két Schefler-testvér továbbá Baranyai István Dávid és Heidenhoffer Erhard.
Baranayi Tünde az RMPSZ szatmári szervezete által szervezett tanfolyamokról ejtett néhány szót, csalódottságának adva hangot, hogy több is az érdeklődés hiánya miatt maradt el.
A beszámolókból kiderült továbbá, hogy tavaly a szintén magyar kormánytámogatással működő Erzsébet-tábor program keretein belül húsz, 8-12 éves szatmári diák táborozott a Balaton-parti Zánkán és ugyancsak húsz 12-18 év közötti gyerek a székelyföldi Ivóban.
Végezetül döntés született arról is, hogy a Szatmár megyei szervezetet Baranyai Tibor elnök, Gál Gyöngyi alelnök, Miclaus Judit programfelelős, Gnándt Zoltán és Muhi Sándor képviseli majd az országos közgyűlésen. szatmar.ro2016. február 26.
„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”
Bírálta egy interjúban az RMDSZ vezetését Csíkszereda volt polgármestere, aki hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök a kritikákra úgy reagált: az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége.
„A mostani, választási keménykedésen túl az RMDSZ nem létezik” – jelentette ki Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent csütörtöki interjúban. Csíkszereda volt polgármestere elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek.
„Szerettem volna (…), hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki Buntára utalva.
Arra a kérdésre, hogy indul-e végül polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon, Ráduly kijelentette: ezelőtt egy héttel nemmel válaszolt volna, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni bűnvádi eljárás elgondolkoztatta. Arra hivatkozott, hogy Antal Árpád ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás, „lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak”, és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kovács Péter: tisztelem Ráduly szókimondását
Az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, elfogadja Ráduly Róber kritikáit. Kovács Péter emlékeztetett, hogy amióta közszerepet vállalt, a volt polgármester mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Ezt én mindenképpen tisztelem benne, és szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
Kovács Péter meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Szerinte abban Csíkszereda volt polgármesterének igaza van, hogy a szövetséget meg kell erősíteni. „Amikor tavalyi kongresszuson azt mondtuk, hogy újratervezünk, meg kell erősítenünk, nyitottabbá kell tennünk az RMDSZ-t, akkor éppen arról beszéltünk, amire most Ráduly Róbert felhívta a figyelmet: nagyon sok helyen újra kell építenünk a szervezetet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A politikus nagyon fontosnak nevezte Ráduly Róbertnek azt a kijelentését, miszerint gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van. Az a városvezető, aki mind politikai, mind menedzseri szempontból is tudja mi a feladata, és előreviszi ezt a közösséget” – hangoztatta Kovács Péter.
Az autonómia témájában való „keménykedés” kapcsán Kovács Péter megjegyezte: nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet. Hozzátette, az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként – főként a szórványban – tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyeit.
Cs. P. T. maszol.ro2016. február 26.
Kelemen: elfogadhatatlan helyzetben vannak a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek
„Elfogadhatatlan az az áldatlan helyzet, amelyben a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek vannak jelenleg. Úgy gondolom, erre semmiféle magyarázatot nem lehet elfogadni az állam részéről, hiszen ezek mind-mind olyan szolgáltatások, amelyet az államnak kellene felvállalnia: az idősgondozástól a gyermekotthonok megfelelő működtetéséig. Ha meg nem képes erre, akkor legalább biztosítania kellene az alapítványok, szervezetek működési feltételeit” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök a szociális szektor legfontosabb problémáiól február 26-án, pénteken azon a munkamegbeszélésen, amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének előkészítőjeként szervezett meg az RMDSZ a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Az RMDSZ elnöke azt is hozzátette: a szervezetekkel való egyeztetést követően a Szövetség azonnali intézkedések foganatosítását fogja kérni a kormánytól, közép- és hosszútávon viszont a törvények módosítása a fontos feladat. „Ezekben szeretnénk mi partner lenni, mert meg akarjuk teremteni a romániai magyar szociális ellátás működési feltételeit. Romániában előbb-utóbb el kell jutnunk oda, hogy a civil szervezetekre, alapítványokra ne úgy nézzen az állami, mint valamely gyanús elemekre, amelyek esetében csak azt kutatja, hogyan tud még egyet szorítani a csavaron” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Sem a törvények között, sem az alkalmazásukért felelős intézmények között nincs kapcsolat, összefüggés a szociális szektorban, és miközben működhetnek az előírásoknak meg nem felelő állami intézmények, éppen a támogatások tekintetében vannak bajban a szabályszerűen működő civil szervezetek. Mindemellett a támogatási rendszer sem egységes, nem kiszámítható, kevés a pályázati úton lehívható finanszírozás – ezek hangzottak el a vásárhelyi beszélgetésen a legaggasztóbb problémákként.
Kovács Péter ügyvezető elnök a kerekasztal céljáról elmondta, az RMDSZ azok véleményére kíváncsi, akik közvetlenül érintettek a szociális szférában felmerülő buktatókban. Hangsúlyozta: a munkamegbeszélés azt a célt is szolgálja, hogy a Szövetség összegyűjthesse azokat az információkat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a törvényhozás különböző szintjein is érvényesíthesse a gyakorlatból származó észrevételeket. „Az Ügyvezető Elnökségen mi mindig arra törekszünk, hogy meghallgassuk azok véleményét, akik jobban értenek ahhoz, amihez mi nem. A mai beszélgetés elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapíthassuk, problémáink és terveink is közösek” – tette hozzá.
„Nagyon megnehezítették a gyermekek elhelyezését, befogadását az otthonokba, egész bürokratikus rendszer akadályozza ezt. Márpedig akkor kell megmenteni valakit, amikor fulladozik és nem a megmentése módozataival, lehetőségeivel kell foglalkozni” – jelentette ki az országszerte több gyermekotthont működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba, aki szerint az állam számára elsődleges a gyermek elhelyezése kell legyen. „Adják meg nekünk a lehetőséget, hogy saját felelősségünkre fogadjunk be gyereket, hagyják nekünk, hogy elvégezzük a dolgunkat” – tette hozzá Böjte, aki azt is elmondta, hogy az otthonok lakóinak családot szeretnénk biztosítani, ám ennek a feltételei egyre nehézkesebbek, hiszen a hatóságok követelései nem felelnek meg a valóságnak. „Olyan követeléseik is vannak, amelyek pénzbe kerülnek, de nem rendelnek mellé forrást. Itt az volna a legfontosabb, hogy a gyermekek megtanulják a saját fenntartásukhoz szükségeseket, részt vegyenek a háztartási tevékenységekben. Az a benyomásom, hogy a jelenlegi rendszer nem gyermekeket, hanem ufókat akar nevelni, mert nem támogatja a gyermekek nevelését” – nehezményezte a gyermekotthonok működtetésének legfontosabb akadályait Böjte Csaba. A Gyulafehérvári Caritast Ludescher László képviselte a munkamegbeszélésen, mint hangsúlyozta: hisz abban, hogy az erdélyi magyarság itthon maradása, jóléte azzal is összefügg, hogy mennyire sikerül egy szociális hálót kiépíteni. Bizakodó annak kapcsán, hogy az RMDSZ parlamenti prioritásai között szerepel a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek problémáinak orvoslása. Megemlítette: az általa képviselt szervezet lassan két éve azt észleli, bár a rendelkezések ugyanazok, az állami támogatások mértéke jelentősen megcsappant. „Ötszázezer euróval kevesebb pénzt kapunk, ami ha lefordítjuk, azt jelenti: 2013-hoz képest egy nagyobb község lakosságának megfelelő embert nem tudtunk úgy kiszolgálni, mint azelőtt” - mondta.
A kormány elzárkózik bárminemű együttműködéstől, amint a szociális egyesületekről esik említés, sőt, azt sem tudja megszervezni, hogy a szociális ügyekért felelős minisztérium és más szaktárcák között a munka összhangban működjön – osztotta meg a Szatmár Egyházmegyei Caritas észrevételeit Szabó Bíborka. Mint említette: az országban nincs szektorsemlegesség a szociális juttatások terén: míg az állami szférához tartozó intézmények, bár nem felelnek meg a standardoknak, működhetnek, megkapják a támogatást, a magánegyesületek működésének támogatására csak bizonyos százalékot különítenek el, még annak ellenére is, hogy minden kritériumot teljesítenek.
Dr. Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia Keresztény Alapítvány ügyvezető igazgatója azt szeretné, ha egy magánkézben lévő árvaház, öregotthon, de akár nappali foglalkoztatást felvállaló egyesület étkeztetésre szánt költségének áfája visszaigényelhető lenne, ami okos finanszírozásnak számítana az állam részéről. „Ugyanakkor természetellenesnek tartom azt, hogy egy öreg bácsinak fizetnie kell azért, hogy befogadják a magán öregotthonba, amennyiben nincs hely az államiban. Akiknek nincs pénzük, labdába sem rúghatnak, noha éppen annyira rászorulnak az ellátásra, mint azok, akik fizetni tudnak érte” – fogalmazott, megemlítve azt is: az államnak biztosítania kellene egy olyan támogatást, amely a beteg függőségi állapotától független fizeti a magánszférában történő ellátását.
A Gondviselés Alapítványt Szabó László és Szombatfalvi József képviselte, a Máltai Szeretetszolgálat részéről pedig Dénes Mihály volt jelen a munkamegbeszélésen, amelyen a szociális szolgáltatásokra vonatkozó szakmai akkreditáció beszerzésére vonatkozó törvényes előírásokat nehezményezték. Mint mondták: rengeteg papírmunkával és adminisztratív teendővel jár egy ilyen jellegű szolgáltatáshoz szükséges hivatalos elismerés. Arra kérték a Szövetség szakpolitikusait, hogy vizsgálják meg, milyen formában lehetne egyszerűsíteni ezen eljárásokon.
A Királyhágó-melléki Lámpás Alapítványt képviselő Vinczéné Pálfi Judit a bürokrácia útvesztőire hívta fel az RMDSZ figyelmét, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy óriási fallal szembesülnek az állami törvénykezésben a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek mindennapjaiban. A Lámpás Alapítvány képviselője úgy fogalmazott, olyan finanszírozási módszertan bevezetésére van szükség, amely konkrétan szerepel az önkormányzatok éves költségvetésében, és az éves állami költségvetés kidolgozásakor ezt el lehet különíteni.
A Romániai Falugondnokok Országos Szövetségének elnöke, Balázs Sándor azt nehezményezte, ez idáig egy lejnyi támogatást sem kaptak az államtól, miközben munkájuk elengedhetetlen a kisközösségek szintjén. Azt viszont elérték, hogy szervezetüket akkreditálják. „A gyermekeket reggel iskolába viszem, délután utánuk megyek, tehát biztosítom számukra a biztonságos szállítást. Az idős emberek kiszolgálását kifejezetten szükségesnek tartom, mert úgy gondolom, azok, akik a múlt század kegyetlenségeit végigküszködték, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük. Az államnak is így kellene tenni” – mondta. Balázs Sándor fontosnak érzi, hogy a közösség is lelki támaszt nyújtson az idős magyar embereknek, hiszen úgy gondolja: nem elég, ha csak a család részéről illeti őket hála és köszönet.
Az RMDSZ jelen lévő tisztségviselői a felmerülő problémákra reflektáltak, javasoltak megoldásokat. Borbély László marosvásárhelyi képviselő, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumi elnöke a találkozón elmondta, a Szövetség részéről nem ez az első, és nem is az utolsó nekifutás: az RMDSZ államtitkárjai többször megpróbálták már rendezni a helyzetet. „Egyértelmű, hogy egyelőre nincs politikai akarat, sokakat zavar még napjainkban is, hogy itt Erdélyben, és a szórványban vannak ilyen kezdeményezések, amelyek a magyar közösséget segítik. Ettől eltekintve rengeteg olyan bürokratikus procedúrába botlottunk, ami igenis megoldható. Ami a Caritast illeti, már egyeztettünk az államtitkárral, a munkaügyi szaktárcával, hamarosan találkozunk a miniszterrel is, a parlament, a kormány képviselői számára pedig egy kompakt anyagot állítunk össze, amely remélem, meggyőzi majd őket e kérdés fontosságáról, rendezésének sürgősségéről” – fogalmazott a találkozón Borbély László. Winkler Gyula EP-képviselő emlékeztetett: a szociális kérdés nem uniós hatáskör, a felmerülő problémák tagállami megoldásokat igényelnek. „Meggyőződésem, hogy azoknak, akiket gyakran ellenőriznek, nagyon sokszor elmondják, hogy ezt az EU-s normák szerint teszik. Nincsenek kimondott európai uniós hatáskörök, viszont léteznek általános érvényű ajánlások, amelyekre a bukaresti törvénykezés nagyon gyakran hivatkozik” – mondta el. A Szövetség feladata a számon kérő–számon kért helyzeten változtatni: amikor módosításokat kívánunk eszközölni, jó, ha az uniós országokban működő gyakorlatokra hivatkozunk, így valószínűleg sokkal egyszerűbben átvihetjük elképzelésünket a hazai törvénykezésen – tette hozzá.
A Szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Ilyés Gyula a téma önkormányzati vetületét ismertetve rámutatott: egyelőre a törvény nem kötelezi a polgármestereket, helyi tanácsokat arra, hogy támogatást nyújtsanak szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek. „Nincsenek standardok, feladatkörök, nincs meghatározva, hogy a megye melyik önkormányzata az országos támogatás erre fordítható összegének hány százalékát fordíthatja erre. Mindez arról szól, hogy a polgármesternek mennyire szívügye a felmerülő probléma” – részletezte. Elmondta, szerinte egy magyar polgármester által vezetett településen nagy valószínűséggel jól működik a szociális háló, mivel általában jó a kapcsolat az egyházzal és a civil szervezetekkel.
„Az állam, a jelenleg hatályban levő jogszabályok mentén mostohagyermekként kezeli azon civil szervezeteket, amelyek szociális tevékenységeket folytatnak. Ezen szervezetek nagyon sok esetben, számos régióban gyakorlatilag az állam feladatait látják el, egészítik ki a mindennapi tevékenységeikkel, azonban a hatályos törvények ellehetetlenítik aktivitásukat. Az RMDSZ a mai találkozón feltérképezni kívánta mindazokat a problémákat, nehézségeket, amelyekkel a szociális tevékenységet kifejtő civil szervezetek munkáját megakadályozza” – mutatott rá Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője. A képviselő úgy értékelte, a szociális rendszerre vonatkozó hatályban lévő törvények mielőbbi módosításra szorulnak, hiszen sok esetben az átfedések és ellentmondó stratégiák vannak érvényben. „Az RMDSZ az elkövetkezendőkben a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat figyelembe véve, konkrét módosításokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a csökkenjen a szociális tevékenységeket folyató civilektől elvárt adminisztratív munka, amely ellehetetleníti ezen szervezetek tevékenységét, ugyanakkor egy tiszta és átlátható elszámolási módszertant kell alkalmazni” – fogalmazott Molnár Zsolt, akit a résztvevők megbíztak a további munkafolyamat koordinációjával.
„Romániának szüksége lenne egy, a szociális területet átfogó törvénycsomagra, amely összehangolja a jogszabályokat, illetve jobbá teszi ezeket. Sajnos, jelenleg az országnak nincs egy egységes szociálpolitikai stratégiája, és ez a szociális tevékenységeket folytató civil szervezetek rovására megy” – fogalmazott a találkozó Kerekes Károly parlamenti képviselő. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro2016. február 27.
SZKT Marosvásárhelyen: kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – ezt ajánlotta Kelemen Hunor a közelgő választásokra készülődve a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésén elmondott beszédében.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának úgy kell tekintenie a szervezetre, mint eszközre, és nem úgy, mint egy önmagáért való célra. „A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Hozzánőtt a szívünkhöz, az életünkhöz. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Nekünk azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről” – jelentette ki az RMDSZ elnöke az általa ideálisnak tartott jelöltről.
Politikai beszámolójában az Kelemen Hunor megállapította: megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete, új köntösben erősödött fel a magyarellenesség, megkérdőjelezve az identitáshoz való jogot, a megszerzett jogok csonkítására az igazságszolgáltatás intézményeit felhasználva.
„Világosan látnunk kell, hogy mindez tervszerű. Bírósági döntések születtek, amelyek az anyanyelv korlátozására, a kétnyelvűség visszaszorítására vonatkoznak. Most éppen a katolikus státus jogait vizsgálják, időközben leállították a restitúciót, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön pedig lefejezték a város vezetését” – sorolta, rámutatva arra is, hogy a büntetőjogi kivizsgálás alatt álló városvezetők esetében a hatóságok nem tesznek különbséget a gyanú és a korrupció vádja között. „Bírósági eszközöket vetnek be a nemzeti szimbólumaink használata ellen. Jogszabály írja elő a kétnyelvű utcanévtáblákat, de azt nem alkalmazzák. Négy éve nem hajlandóak a MOGYE-en alkalmazni a törvényt, amiért senkit nem vonnak felelősségre” – sorolta.
Megemlítette az is, hogy a parlamentben napirenden van az etnikai pártok betiltására vonatkozó törvénykezdeményezés valamint az anyanyelvhasználatnak a közigazgatásban való betiltását illető kezdeményezés. „Kérdés az, hogy lesz-e elég erőnk a parlamentben mindezt visszautasítani?” – tette fel a kérdést.
Elmondta: a magyar közösség olyan intézmények iránt veszítette el a bizalmát, amelyek a törvényességet kellene szolgálniuk. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ számára továbbra is prioritás magyar közösség védelme. Kijelentette: a szervezet meg tudja akadályozni a magyar közösség ellen irányuló törekvéseket.
Az SZKT ülésén elfogadták az RMDSZ szórvány cselekvési tervét is. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök felszólalásában hangsúlyozta: az RMDSZ-nek a „minden magyar számít” nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. „Emiatt teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról beszélünk a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat” – tette hozzá.
Nincs ahonnan visszavonulót fújni
A politikus úgy fogalmazott, az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásait és intézkedéseit követően sokan megkérdezik: van-e értelme vállalni a megméretkezést? Kérdését meg is válaszolva úgy fogalmazott: nincs ahonnan visszavonulót fújni, és úgy kell készülni, hogy minden pillanatban legyen, aki a helyünkbe tud lépni.
„Olyan jelölteket tudunk állítani, akikben megbízik a közösség, akik a politikát a közösség szolgálatának tekintik’ – magyarázta. A Magyar Polgári Párttal való összefogásra utalva mondta: nem egymás ellen kell harcolni, az MPP-vel kötött megállapodásról már 2014-ben is bebizonyosodott, hogy hasznos volt és remélhetőleg idén is így lesz.
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ennek a hármas parancsnak, jelszónak kell vezérelnie a továbbiakban az RMDSZ munkáját. „Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk” – sorolta a szövetségi elnök a következő időszak érdekképviseleti és érdekvédelmi teendőit.
Meghívottként szólt a tanácskozás résztvevőihez Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, aki a gyermekvédelmet nehezítő bürokrácia felszámolásához kérte az RMDSZ segítségét.
A tanácskozáson felszólaló Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester cselekvésre biztatta kollégáit. „Érdemes dolgozni, még ha mások döntik is el, hogy mikor ér véget az önkormányzati pályafutásunk” - jelentette ki a tisztségéből felfüggesztett polgármester.
Markó bírálta Szijjártót
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki a január végi bukaresti látogatásán úgy vélekedett, hogy román-magyar sikertörténetek kellenek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre, így a kisebbségi kérdésre is választ tudjanak találni. Kijelentette: „fokozza a nehéz helyzetet, ha Magyarországon nem ismerik föl, hogy most kell lépni és nem holnap vagy holnapután”.
Úgy vélte, hogy ha az Egyesült Államok befolyást akar gyakorolni a térség fölött, akkor bele kell szólnia az etnikai kérdésekbe is, és az Európai Unió sem kerülheti meg az ilyen tárgyú állásfoglalást, mert látható, hogy az etnikai kérdések megoldatlansága vezetett az ukrajnai tragédiához is.
Az SZKT megválasztotta állandó bizottságát, a szövetségi szabályzatfelügyelő bizottságot, az etikai és fegyelmi bizottságot valamint a szövetségi ellenőrző bizottságot, és a június 5-én tartandó önkormányzati választások kampányfőnökévé nevezte ki Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét.
Antal Erika. maszol.ro2016. február 29.
Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT
Vállalni kell a felelősséget!
– Az elmúlt tíz napban sokan megkérdezték, van-e még értelme ilyen körülmények között, mindazok után is, ami Sepsiszentgyörgyön történt, választott tisztségért hajtani, jelölést vállalni, indulni a választásokon? Tudom, ma nem könnyű meggyőző igent mondani. Tudom, hogy nem egyszerű meghozni a döntést. De meg kell hozni. Vállalni kell a felelősséget, és ami ezzel jár: a harcot. Vállalni kell a képviseletet, a közösség ügyét. Annak minden személyes kockázatával. Mert azt vállaltuk, hogy szolgálatot végzünk, a közösség szolgálatában állunk – adta meg a szombati Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének alaphangját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
– Hosszú érdekképviseleti harcunk, majd közösségünk, településeink fejlődéséért kifejtett munkánk után ma ismét ott tartunk, hogy az RMDSZ legfőbb teendője a közösség védelme, a magyar emberek biztonságának megteremtése – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az RMDSZ számára továbbra is a magyar érdek és a közösség biztonsága a legfontosabb. A szövetség határozottan kiáll igaza mellett, és világosan, erős hangon állást foglal az igazságtalanság ellen a nehéz időkben is, amikor újabb és újabb eszközöket vetnek be a magyar közösség ellen. Mint mondta, az utóbbi idők gyakran meglepő közéleti vagy társadalmi történései ellenére is vállalniuk kell azt a közösségi munkát, amelyre a szervezet huszonhat évvel ezelőtt is vállalkozott, és amelyet kitartóan végez mindmáig.
Bírósági eszközök a magyarság jogainak csorbítására
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának eszközként kell tekintenie a szervezetre, nem úgy, mint egy önmagáért való célra.
– A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek, és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről.
Felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, elfogadhatatlan helyzetekre, amelyekkel a magyar közösségnek szembesülnie kellett az utóbbi időben, és arra, hogy "ami ellenünk történik, az nem véletlen, hanem tervszerű és folyamatos. Hivatásos feljelentők, buzgón intézkedő hatóságok munkálkodnak azon, hogy megszerzett jogainkból visszavegyenek". Példaként az anyanyelvhasználat korlátozására, a kétnyelvű vagy magyar nyelvű feliratok eltüntetésére vonatkozó bírósági döntéseket, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Katolikus Státus tulajdona körüli vizsgálódást, a leállított restitúciót említette, illetve azt, hogy Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, legutóbb pedig Sepsiszentgyörgyön "lefejezték" a város vezetését. – A korrupcióellenes harc ürügyén olyan embereket próbálnak eltávolítani a közösségek éléről, akik igazolták, hogy képesek építkezni, jövőt teremteni. Ha jobban belenézünk a vádiratba, korrupció sehol sem merül fel, de nem tesznek különbséget a közigazgatás során felmerülő tévedés és a korrupció között. Hangsúlyozta: Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét annak ellenére eltiltották a munkájától, hogy a vizsgálatnak már ebben a stádiumában is bizonyította ártatlanságát.
Az elnök szerint bírósági eszközöket használnak a közösség szimbólumainak, nyelvhasználati jogainak visszavonására, és bár van törvény erre, akadályozzák a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen nem alkalmazzák az oktatási törvényt. Ezzel szemben viszont olyan törvénytervezeteket nyújtanak be egymás után, amelyek egyértelműen magyarellenesek: az anyanyelvhasználatot, a himnuszéneklést vagy az RMDSZ-t tiltanák be, a polgármestereket pedig a román zászló őreivé tennék. – Ezek a próbálkozások lassan olyan helyzetet teremtenek, amelyek miatt a magyar emberek még megmaradt, cseppnyi bizalma is elpárolog az olyan állami intézmények iránt, mint a bíróság vagy ügyészség – jelentette ki, és felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság Romániáról szóló országjelentése és az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert perek, a több százezer eurós kártérítés kifizetésének kötelezettsége között hatalmas ellentmondás van. Ugyanebben az európai országban pedig megtörténhet az is, hogy az egészségügyben megalázzák a magyar betegeket.
– Az olaszteleki és a nagyváradi kislány esete is azt mutatja, hogy a diszkrimináció, a magyarellenes indulat már nincs tekintettel sem arra, hogy valaki beteg, sem arra, hogy hány éves. Az olaszteleki kislánnyal történteket mindenki ismeri, de kevesebb figyelmet kapott az, amikor Nagyváradon alig egy éve hasonló eset történt – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint ilyen körülmények között igaza van annak, aki mindennek kapcsán azt kérdezi: mi folyik itt?
Kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ez a hármas jelszó kell vezérelje a továbbiakban az RMDSZ munkáját.
– Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk – jelentette ki a szövetségi elnök.
A szombati ülésen az SZKT megválasztotta az Állandó Bizottságot, a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságot, a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottságot, illetve a Szövetségi Ellenőrző Bizottság tagjait. A szövetségi elnök Kovács Péter ügyvezető elnököt kampánykoordinátori, Nagy Zoltán Leventét kampánykoordinátor-helyettesi tisztségbe javasolta, javaslatát a Szövetségi Képviselők Tanácsa elfogadta.
A testület határozatot fogadott el a romániai magyar közösség szociális helyzetének javítását célzó intézkedésekről, elfogadta a szövetség szórványra vonatkozó cselekvési tervét, amelynek gyakorlatba ültetése az ügyvezető elnökség feladatkörébe tartozik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2016. március 2.
Felszólalások a Szövetségi Képviselők Tanácsában
A Szövetségi Képviselők szombati tanácskozásán a képviselők egyetértettek abban, hogy a magyar közösséget nap mint nap érő támadások, hátrányos megkülönböztetések dacára nem szabad meg megtorpanni, a választásokon eredményeket kell felmutatni, mert az emberek biztonságot várnak az RMDSZ-től.
Az alábbiakban a képviselők felszólalásaiból tallóztunk:
A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni
"A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni. A helyzetünk valóban nehéz, de a megszólalás szabadságával mindenképp élnünk kell. Élnünk kell azzal, hogy elmondjuk: azt nem lehet, hogy az amerikai nagykövet az igazságszolgáltatás minden újabb hőstette után megszólal, de abban, hogy mi van a magyarokkal, a feliratokkal, hogy nem alkalmazzák az oktatási törvényt, egy szava sincs"– fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy "egymillió-háromszázezer ember szava nem számít 2016-ban. Mindezt a választások alkalmával tudatosítani kell, fel kell mutatni, ehhez pedig programot írni" – jelentette ki.
Biztonság és modernizáció
Biztonság és modernizáció, erről kell szólnia a 2016-os évnek. Az RMDSZ-nek ezeken a területeken kell megfogalmaznia valós és hihető válaszokat – mondta Kovács Péter ügyvezető elnök. Kifejtette: "amikor azt mondjuk, hogy a magyar emberek biztonságot várnak el a kisebbségi érdekvédelmi szervezetüktől, ahogyan a szövetségi elnök is említette: a család biztonságát, a közbiztonságát, a munkahely biztonságát is garantálnia kell az RMDSZ-nek, hiszen ezt várják el a magyar emberek az országos vezetéstől, helyi és megyei szervezeteinktől, azoktól az emberektől, akik az önkormányzatokban tevékenykednek, netán a parlamentben". Amit a modernizációról szólva kiemelt: "a szövetségnek fejlesztenie kell a településeket, azokat a régiókat, ahol magyar emberek élnek."
Az elmúlt időben felgyűlt feszültségekről szólva kijelentette: "Eredményt nemcsak összefogás, hanem elsősorban munka hozhat. Soós Zoltánnak az a feladata, hogy a vásárhelyi polgárok, románok és magyarok összefogását elérje, hogy kivezesse Marosvásárhelyt az izolációból. Székelyudvarhelyen tiszta a helyzet: egyetlenegy jelölt adta le határidőre pályázatát. Arros Orsolya nem a mindennapi politikai hercehurcában vesz részt, hanem nap mint nap elmondja, hogyan tudna új lendületet adni a városnak, a mintapéldája annak, hogyan lehet sok munkával eredményt elérni".
Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem…
"Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem, ami hátráltat Csíkszeredában, az hátráltat Temesváron is, ami felháborít Gyergyószentmiklóson, az felháborít Nagyenyeden is" – jelentette ki Winkler Gyula EP- képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, utalva a sepsiszentgyörgyi történésekre, és szolidaritásáról biztosította a székely- földieket. Kijelentette: a szolidaritás fontos elem a megújított Szórvány cselekvési tervben is, amely szerepel az SZKT napirendjén, és emlékeztetett arra is, hogy tíz erdélyi magyarból három a szórványban él, olyan településen ahol tíz százaléknál kisebb a magyarság részaránya. "Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy a magyar egyházak, a civil szervezetek és az RMDSZ közös célkitűzések mentén dolgoznak, és mi a szórványban megtanultuk, hogy a legjobb, ha együtt tervezünk és cselekszünk. Remélem, ez érvényes lesz az önkormányzati választásokon is" – hangsúlyozta Winkler.
A magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia
A Kereszténydemokrata Platform nevében Moldován József parlamenti képviselő szólalt fel, beszédében kitért a jelenlegi helyzetre, elmondta a magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megtorpannia, tovább kell mennie. Moldován továbbá ismertette a kereszténydemokrata platform álláspontját az alkotmánymódosítás kapcsán, amely ponto- sítaná a család fogalmát az alapokmányban: "Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyént megillet az a jog, hogy saját maga válassza meg életformáját, azonbana kereszténydemokrata elvekre hivatkozva a család alapját férfi és nő alkotja, hiszen ez biztosítja a nemzetünk fennmaradását."
Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak
Antal Árpád megköszönte a támogatást: "Jó érzés azt látni, hogy számíthatok önökre, biztosíthatom: önök is számíthatnak rám. Két üzenetet fogalmaznék meg: azoknak, akik több éve önkormányzatokat vezetnek, azt mondom, úgy menjenek be minden reggel a hivatalba – még akkor is, ha az az utolsó nap –, hogy amit letettek közösségük asztalára, amiatt ne tudják őket kérdőre vonni, azt ne tudják megkérdőjelezni. Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak. Azoknak, akik most vállalnának először vezetői tisztséget az önkormányzatokban, tapasztalatból mondom: ne bizonytalanodjanak el, azért is érdemes dolgozni, mert a nehéz pillanatokban érezhetik, a közösség mellettük áll." Mint mondta, "előre kell menni, nem szabad elbizonytalanodni, nem szabad teret engedni azoknak, akik ellenünk lépnek fel".
"Meg kell szereznünk a város vezetését"
"Annak érdekében, hogy Marosvásárhely erőforrásait a továbbiakban is megőrizzük, és ne pazaroljuk ezt el, meg kell szereznünk a város vezetését. Pontosan 99 nap van a helyhatósági választásokig, amikor Marosvásárhely lakossága eldönti, milyen értékek mentén halad tovább egy olyan városban, ahol egyszemélyes városvezetés működik. Hinnünk kell a változásban Marosvásárhelyen, csak akkor van jövőnk, ha azt közösen akarjuk" – jelentette ki Soós Zoltán polgármesterjelölt.
A polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik?
Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a polgármesteri tisztség szerepére és jelenlegi helyzetére tért ki. Arra, hogy a kezdeti lelkesedést, a néhány mandátummal ezelőtt szépnek tűnő feladatokat, a közösségért tett munkát felváltotta az a tudat, hogy a polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik. "Mit is írhatnánk a választási plakátokra?" – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: "Nem csinálunk semmit. Mert ebben nincs hiba." A polgármester hangsúlyozta a felelősségvállalás alapvető fontosságát, valamint a következő időszak nagy kihívásaként a politikai szerepvállalás és a jogi támadások szakkifejezéseinek tisztázását nevezte meg. A kisvárosi polgármesterek nevében a pályázati rendszer kiegyenlítését kérte.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)2016. március 4.
Irányváltás kellene
Érdekes jelenségre világított rá a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) minap, rámutatva, milyen visszásságokhoz vezet az RMDSZ kint is vagyok, bent is vagyok politikája, no meg hogy a nemzeti közösség érdekeinek védelmében inkább akadály volt, mint segítség a kormányzati szerepvállalás.
Nem véletlen, hogy csak jó néhány hónappal az ellenzékbe szorulás után hallani először arról: az RMDSZ árnyékjelentéssel próbálja kiigazítani azokat a valótlanságokat, melyeket az Európa Tanácsnak elküldött, a kisebbségi jogok biztosításáról szóló országos dokumentum tartalmaz. Csakhogy, mint kiderült, a jelentést az az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette, amelynek vezetője októberig az RMDSZ embere volt – a jelentést decemberben továbbították az ET-nek –, és Laczikó Enikő azóta is ott van, igaz, „csak” helyettes vezetőként. Fura az is, hogy az RMDSZ mostanáig soha nem emelt kifogást a hasonló jelentések kapcsán, pedig ez immár a negyedik, és ismervén helyzetünket, nehéz elképzelni, hogy a korábbiak a mostaninál valósabb képet festettek volna. A szövetség kormányon lévén vagy épp oda készülődvén, „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a CEMO. Magyarán, hitelesítették a román kormányok sorozatos hazugságait.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter felháborodott a CEMO felvetésén, hogy független civil szervezetek lennének illetékesek árnyékjelentések készítésében – az ET kritériumai között is ez szerepel –, nem hajlandó sem megérteni, sem elfogadni, miért találják úgy egyesek, hogy az előzmények után a szövetség nem hiteles forrás. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednének, hirtelen kiderült: „az RMDSZ-nek minden joga és kötelezettsége is megvan árnyékjelentést készíteni”. Szaporodnak a magyarellenes támadások, az RMDSZ-es tisztségviselők feje fölött is ott köröz a korrupcióellenes ügyészség, összeomlani látszik a torony, amelynek tégláit 25 éve rakosgatják egymásra nagyon lassan Bukarestben. Előtűnik, hogy megszerzett jogok is visszavehetőek, a kormányba simulásnak, a kis lépések politikájának eredményei egyik napról a másikra szertefoszolhatnak. Semmivé válhat mindaz, aminek kiharcolására oly büszke az RMDSZ. Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, melyek megmutatják, mennyire téves úton bolyongunk bő negyedszázada. Milyen keveset adott és mily sok lehetőséget vett el a megalkuvó, kompromisszumokra alapozott Bukarest-központú politizálás. Változás kellene, melyhez a tavaly meghirdetett megújulás nagyon kevés, ideje lenne az irányváltásnak, a határozottabb, következetesebb kiállásnak és nemcsak választások előtt, a szavazatszerzés bűvöletében.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 4.
Tami és Matyi magyar iskolába várja kortársait
János vitéz hőstetteit csak anyanyelven lehet elsajátítani
A kilencéves Tami és a hatéves Matyi magyar iskolába „csábítja” a romániai magyar gyerekeket abban a hangulatos, szívet melengető kisfilmben, amelyet levetítenek az RMDSZ ötödik alkalommal szervezett Minden magyar gyerek számít kampánya során.
Pedagógusok, egyházi és civil szervezetek képviselői járják végig a következő két héten az óvodákat, a családokat az anyanyelven való tanulás előnyeit ecsetelve. Az RMDSZ szerint a 2016–2017-es tanévben előkészítő osztályban tízezer romániai magyar gyerek tanul majd magyarul. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke szerint a romániai magyar gyermekek 90 százaléka tanul az anyanyelvén, és ebben az RMDSZ anyanyelvi oktatást népszerűsítő kampánya is szerepet játszott. A magyar nyelvű szakoktatás sikeréről is beszéltek: a magyar szakképzés újraindításával több száz magyar fiatalt vezettek vissza az anyanyelvi oktatáshoz.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)2016. március 4.
Kampány a magyar suliért
A szülő felelőssége, hova íratja gyerekét
Csütörtökön beharangozó sajtótájékoztatóval indította az RMDSZ beiskolázási kampányát Kolozsváron. A Minden magyar gyermek számít akció célja, hogy kilencezer fölött tartsák a magyarul tanuló előkészítő osztályosok számát, illetve hogy elérjék a tízezret.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, a 2012-ben indított, az anyanyelven történő oktatás előnyeit hangsúlyozó kampány túlnőtt a szövetség keretein, hiszen évek óta bekapcsolódtak a tájékoztatásba az egyházak, civil, szakmai szervezetek, pedagógusok is. Az összefogásnak köszönhető, hogy minden évben hetekig, hónapokig nyújtanak információkat szülőknek, diákoknak arról, miért fontos anyanyelven tanulni.
Ami az RMDSZ idei oktatáspolitikai célkitűzéseit illeti, az ügyvezető elnök elmondta, hármas célt tűztek ki maguk elé: az anyanyelvi oktatás erősítését, a diákok tehermentesítését, a gyermekközpontú oktatás kialakítását. „A gyermekközpontú oktatás fontos része, hogy a minisztérium végre biztosítsa a kisebbségek számára a román nyelv speciális módszertan alapján történő oktatását. Jelenleg csak négy évig tanulják nem anyanyelvi szinten a román nyelvet a magyar gyermekek, utána, amikor még a nyelvet sem beszélik rendesen, ugyanabba a rendszerbe csöppennek bele, mint a román anyanyelvűek” – mondta Kovács.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási ügyekért felelő ügyvezető alelnöke elmondta, fontos cél, hogy az előkészítő osztályosok számát 9 ezer fölött tartsák, és lehetőleg elérjék a 10 ezret. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 7.
A romániai magyar pártok egyöntetűen bírálják az érdemrend-visszavonást
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyöntetűen elítélték Klaus Johannis államfő csütörtöki döntését, amellyel visszavonta Tőkés László európai parlamenti képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet.
Tőkés a kitüntetést 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak
„Tőkés László az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott állami érdemrendet. Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehet vonni tőle ezt az elismerést. 26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében.
Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.
Elfogadhatatlan gesztusnak tartja az érdemrend visszavonását Kovács Péter is. Az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak kifejtette, Tőkés megkérdőjelezhetetlen érdemeket szerzett az 1989-es forradalomban, elfogadhatatlan, hogy későbbi álláspontjáért, véleményéért visszaveszik a kitüntetést.
Másrészt rámutatott, hogy az államelnök-választások második fordulójában, amikor Victor Ponta és Klaus Johannis mérkőztek meg a választópolgárok szavazataiért, a szövetség jelezte, hogy a romániai magyarok számára ezúttal nincs jó döntés. „Ahogy telik az idő, egyre több elégedetlenség fogalmazódik meg Klaus Johannisszal kapcsolatban, az hogy Tőkés László érdemrendjét visszavette, csak rontja a megítélését a romániai magyarság körében" – szögezte le az ügyvezető elnök.
Bírálta az államfő döntését a Krónikának nyilatkozva Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. „Johannisnak lett volna politikai és jogi lehetősége arra, hogy a Szociáldemokrata Párt által erőltetett becsületbírósági eljárás elől elhajoljon. Ehelyett ő is az évtizedes romániai nemzetpolitikát követve olyan döntést hozott, amely nem csupán Tőkés Lászlóról, hanem a szólásszabadságról is szól" – ecsetelte Szilágyi.
„Johannis óriási nemzetpolitikai öngólt lőtt, hiszen Tőkés László 2013-ban, amikor védhatalmi szerepet kért Magyarországtól, azt olyan európai kontextusban tette, hogy Ausztria ilyen szerepet vállal a dél-tiroli németek kapcsán, és Románia is kivívta magának ezt a szerepet az ukrajnai és a szerbiai románok kapcsán. Ezek után viszont Bukarestnek nincs többé erkölcsi és politikai joga fellépni a határon túli románok érdekében abban az esetben, ha Románia megtiltja ennek a gondolatnak a hangoztatását a magyarok vonatkozásában" – szögezte le az EMNP elnöke, aki szerint Klaus Johannis a temesvári forradalom célkitűzéseivel ellentétesen döntött.
Hasonlóan vélekedik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki szerint abban a hangulatban, ami az utóbbi időszakban jellemzi a romániai belpolitikát, összevetve azzal, hogy választási kampány küszöbén állunk, borítékolható volt a döntés. „Nagyon sajnálom, hogy Johannis nem tud felnőni ahhoz a feladathoz, amit köztársasági elnökként el kell látnia. Próbálta ugyan indokolni a döntését, de félresikerült magyarázatot adott. Neki minden román állampolgár elnökének kéne lennie, ez a döntés viszont nem ezt tükrözi" – nyilatkozta lapunknak Biró.
A Tőkés által elnökölt EMNT közleményben reagált a történtekre. A szervezet elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az államfő döntését. „E lépéssel Románia elnöke és az általa képviselt országvezetés újfent bebizonyította, hogy a demokratikus alapértékek – úgy mint a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás – csak akkor védhetők, ha az éppen időszerű államérdek úgy kívánja. Másképpen viszont igyekezni kell megfélemlíteni, elhallgattatni, elbizonytalanítani, lejáratni – vagy éppen bíróságon meghurcolni – azokat, akik szavukat emelik egy nemzeti közösség alapvető jogaiért" – szögezte le a szervezet.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)