udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1913
találat
lapozás: 1-30 ... 1741-1770 | 1771-1800 | 1801-1830 ... 1891-1913
Névmutató:
Ponta, Victor
2016. január 26.
Bűnvádi eljárás indult a volt belügyminiszter ellen
Gabriel Oprea volt belügyminiszter és miniszterelnök- helyettes ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely hivatali visszaéléssel gyanúsítja a politikust a rendőri felvezetés törvénytelen használata miatt.
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj. Miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, ám a DNA közleménye szerint Oprea ezt napi öt alkalommal is igénybe vette, sőt 2014-ben – az ügyészek szerint jogtalanul – olyan megállapodást kötött, amelynek alapján a legfőbb ügyész közlekedését is rendőrök segítik. Oprea akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. A politikus tagadta felelősségét, és a lemondását követelő tüntetésekkel dacolva nem volt hajlandó megválni hivatalától. Végül Victor Ponta miniszterelnök lemondása az egész kormány felmentéséhez vezetett, és így Opreának is távoznia kellett a belügyminisztérium éléről.
A DNA közleménye szerint 2015-ben Oprea háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő, és vendéglőbe, pártrendezvényekre vagy hazafele menet is rendőri felvezetéssel közlekedett, alkalmanként több mint 25 rendőrt mozgósítva. A parlamenti mandátummal rendelkező Oprea ellen akkor folytathat bűnvádi eljárást a vádhatóság, ha ahhoz a szenátus is hozzájárul. A DNA kérését annak a Tiberiu Nitu legfőbb ügyésznek kell – a szenátusi kiadatás igénylése érdekében – az igazságügyi miniszterhez továbbítania, aki állítólag maga is egy törvénytelen megállapodás alapján vehetett igénybe rendőri felvezetést.
A DNA nem pontosította, hogy Nitunak segítettek-e utat nyitni a közlekedési rendőrök, a közlemény viszont megjegyzi, hogy a legfőbb ügyész az állami testőrszolgálat (SPP) védelmét élvezi, amely megkülönböztető jelzést használó autót és gépkocsivezetőt biztosít számára. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 1.
Az MVSZ elnöke is tiltakozott – Újabb tüntetés Kézdivásárhelyen
Szombat délután huszonhetedik alkalommal vonultak az utcára azok a kézdivásárhelyiek, akik a terrorvád miatt vizsgálati fogságban lévő Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását és a bizonyítékok bemutatását követelik. A szimpátiatüntetésen mintegy nyolcvanan vettek részt. A rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag is jelen volt, a magukkal vitt transzparensen magyarul és rovásírással a Velünk az Isten! Önrendelkezést a székely népnek! szöveget lehetett olvasni.
Beke Ernő, István Attila édesapja szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: Létünk a tét! Évek óta egy visszarendeződési folyamat szenvedő alanyai vagyunk, azé, amely Victor Ponta és díszes társasága színre lépésével még jobban felerősödött, és sajnos bukásukkal sem ért véget, hanem azóta is napról napra fokozódik. Következményei súlyosak, és életünk minden területére negatív hatást gyakorolnak. Látván, hogy magyarellenes megnyilvánulásaik köreinkben nem váltanak ki általános felháborodást, hanem csak itt-ott tiltakoznak kisebb csoportok, vérszemet kaptak, és a kezdeti óvatosság helyett egyre durvább intézkedéseket foganatosítanak ellenünk.
Eltelt két hónap, és napról napra kérjük, követeljük, hogy mutassák fel a bombát vagy annak alkatrészeit mint bizonyítékot, tegyék a bíróság asztalára. Ez nem történt meg. Ha az egy napon át tartó házkutatás során sem találták meg, akkor milyen terroristavádról beszélhetünk? A tortacsillagszórókról vagy a 196 pukkantós petárdáról? Nevetséges vádak! Ezeknek a magyarellenes intézkedéseknek egyetlen jól meghatározott céljuk van: beolvasztásunk és/vagy elüldözésünk, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak tőlünk.
Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője lapunknak nyilatkozva arról számolt be: a vármegyések és a fogságban tartott fiatalok hozzátartozói azt sérelmezik, hogy amikor látogatásra vagy csomagátadásra került sor, mindkét esetben órákon keresztül várakoztatták őket, az iratcsomójukkal foglalkozó ügyész többszöri hívásra sem veszi fel a telefont, Szőcs Zoltánnal letartóztatása óta nem találkozhattak családtagjai.
A védőügyvéd szerint az ő vádiratában nem indokolták meg, hogy miért tartják fogva. Ugyanakkor a küldött levelek el sem jutnak a fogvatartottakhoz, és ez fordítva is érvényes, az általuk írt levelek nem érkeznek meg a címzettekhez. Nemrég Szőcs Zoltán vissza akart küldeni a fogdából egy könyvet, amelybe be volt írva, hogy Boldog születésnapot, a könyvet a rendőrök lefoglalták és átadták az ügyészségnek, hátha kódolt írásról van szó. Egy keresztrejtvényfüzetet szintén elkoboztak ugyanazzal az indokkal, abban is kódolt szöveget véltek felfedezni.
A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy február 7-én Kézdivásárhelyen jótékonysági K1-es gálát szerveznek, amelynek bevételét a két fogva tartott vármegyés ügyvédi költségeinek a fedezésére fordítják. Ugyanakkor azt is elmondta: örömmel fogadták, hogy Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban a kézdivásárhelyi terrorügyet is érintette, és álláspontja szerint „a terrorizmus a legsúlyosabb vádak egyike, ezért különösen nagy a felelősségük a román hatóságoknak, hogy a gyanúsított jogait tiszteletben tartó, átlátható, az igazság kiderítésére irányuló eljárást folytassanak le”.
Patrubány Miklós elmondta: számára úgy tűnik, az egész ügy provokáció a román hatalom részéről, amelyet előre eltervelt szándékkal hajtottak végre. Értesülése szerint elkészült az ország régiósítási terve, amelynek során fel akarják szabdalni Székelyföldet. Erre próbálnak most jogalapot kreálni a párizsi terrormerényletek utáni hangulatban. Világszerte a legsúlyosabb a terror és a terrorizmus vádja, és ha a hatóságok ki tudják mutatni, hogy Székelyföld, ahol a székelyek és a magyarok tömbben élnek, terroristafészekké válik, azt fel kell darabolni, hogy a veszélyt eloszlassák, és ebben minden európai állam igent fog mondani, és támogatni fogja ebbéli szándékukat.
Ezt a szándékot kell a világszövetség elnöke szerint leleplezni, ennek kell elejébe menni és a vármegyések számára igazságos ítélkezést követelni, egy percig sem feledve az ok-okozati összefüggést, és nagy hangsúllyal előtérbe helyezni a székely önrendelkezési követelést.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 1.
Kezdjük a kályhától
Normális viszonyok közepette nem bírna különös hírértékkel két szomszédos ország külügyminiszterének találkozója. Abban az esetben pedig pláne nem, ha ez a két ország stratégiai partnerként tekint egymásra.
De hát nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország és Románia – hiszen róluk, rólunk van szó – kapcsolata politikai értelemben már csak a kölcsönös történelmi sérelmek okán sem tekinthető „normálisnak”, az eltérő színezetű, ugyanabban az időben hatalmon lévő kormányok közötti „járulékos” nézeteltérések pedig még inkább gerjeszthetik a két ország közötti konfliktust. Erre számtalan adalékot felsorakoztathatnánk az elmúlt huszonöt év történéseinek ismeretében, igazán elrettentő példaként azonban különösen az elmúlt négy év összezördülései szolgálnak.
Elmondható, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormánya ellenségként tekintett Orbán Viktor miniszterelnökre és a Fideszre, ez az alapállás pedig gyakorlatilag megbénította a kétoldalú kapcsolatokat. Ponta bukásával ismét el lehet indulni a „kályhától” a magyar–román viszony tekintetében, és új alapokra lehet helyezni az együttműködést. Persze tudjuk, mindez nem megy egyik napról a másikra, ráadásul Dacian Cioloş szakértői kormányának mandátuma csak az év végi választásokig szól, amely eleve beszűkíti a két fél mozgásterét, a lehetőségek tárházának kiaknázását.
Ezt bizonyította a magyar külügyminiszter bukaresti látogatása is, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy megtörtént, igazán lényeges előrelépés azonban a mosolyszünet fémjelezte korszak lezárásán kívül egyelőre nem született. Az enyhülés nyilvánvaló jelein túlmenően akkor várható látványos, kézzel fogható változás a kétoldalú kapcsolatokban, amikor mindkét fél – de mindenekelőtt a román – belátja, hogy a nézeteltéréseket nem lehet a végtelenségig a szőnyeg alá söpörni, a két országot érintő problémákra csakis a Budapest és Bukarest közötti párbeszéd során születhet megoldás.
Hogy ehhez bizonyos területeken sikertörténetek kellenek? Nosza veselkedjen neki a két kormány az ilyen sztoriknak, közös pont akad bőven! Segítünk egy friss példával: a tavaly bezárt Nottara Színház előadásai számára a Balassi Intézet biztosít termet Bukarestben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)2016. február 4.
A tábornok tündöklése és bukása
Ha néhány évvel ezelőtt a Dan Voiculescu szekusbesúgóval és pártjával kötött szövetséget „erkölcstelen” megoldásnak nevezte Traian Băsescu volt államfő, Gabriel Oprea tábornok pályafutását, jobb- és baloldali kormánykoalíciókban való részvételét talán a perverz megoldás szókapcsolattal lehetne leírni.
Gabriel Opreánál ellenszenvesebb, kártékonyabb, sötétebb, aljasabb figurát nehezen találni még a hasonló alakokban egyébként bővelkedő román politikai színtéren is. Politikai haszonlesőkből, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó, elvtelen, pártból pártba vándorló képviselőkből és szenátorokból verbuvált szervezete ugyan soha nem vett részt választásokon, mégis a mérleg nyelvévé vált, és a nemzeti érdekre hivatkozva mindig kormányra került. Az ő számlájukra írható a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kabinet bukása, nekik köszönhetjük, hogy a liberális-szocialista szörnyszövetség oly sokáig zsigerelhette ki zavartalanul az országot, ők biztosították a plagizáló, korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta túlélését akkor is, amikor már-már pártja is megvált volna kényelmetlenné vált elnökétől, és ők voltak azok, akik a bukaresti Colectiv-tragédia miatti népharag kirobbanása után is ott álltak ugrásra, kormányzásra, hatalomra éhesen. Románia polgárai csak ámultak-bámultak, amikor a Törökországban lábadozó Victor Ponta helyetteseként több héten át Gabriel Oprea vezette katonás szigorral az országot, vagy amikor a politikai perverzitás afféle csúcspontjaként a tábornok – partnereivel, a szociáldemokratákkal is szembefordulva – az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezője szerepben pózolt. Nem is olyan régen, a Ponta-korszak vége felé peckesen lépett ki Klaus Johannis államfő irodájából, a Cotroceni-palotából, a politikai elemzők, a közvélemény-formálók pedig riadtan súgtak össze: ő volna a következő miniszterelnök-jelölt? Bukását végül is mérhetetlen arroganciája okozta: a tábornok oly gyakran igényelt hivatalos rendőri felvezetést, hogy gyakorlatilag a vécére is konvojjal járt, míg egyik útja során egy motoros rendőr életét vesztette. A tragédiát követően derült fény sorozatos visszaéléseire, s ezt követte az ügyészségi vizsgálat. A legnagyobb áttörés azonban kétségkívül az, hogy tegnap a parlamentben kényelmes többséggel szavazták meg mentelmi jogának megvonását.
A politikai pályája során minden párttal szövetkező, meglehetősen sötét titkosszolgálati kötődésekkel is bíró Oprea kiadása az igazságszolgáltatásnak legalább akkora fegyvertény, amekkora Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök korrupcióért való elítélése vagy Dan Voiculescu bezárása volt néhány évvel ezelőtt. Persze, a bűnügyi vizsgálat engedélyezésétől a vádemelésig vagy az ítéletig hosszú még az út, de az első lépés megtörtént, s Románia tegnap egy árnyalattal tisztább országnak tűnt…
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 10.
A kormány nem vállalja a választási törvény módosítását
A szakértői kormány egyértelmű többségi akarat híján nem vállal szerepet a helyhatósági törvény módosításában – szögeztele Dacian Ciolos miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
A képviselőház a Nemzeti Liberális Párt kezdeményezésére rendezett politikai vitanapot a polgármester-választás kétfordulóssá tételének szükségességéről, amelyre a kormányfőt is meghívták. A liberálisok azt követően kezdeményezték a tavaly még konszenzussal elfogadott egyfordulós választási törvény módosítását, hogy a novemberi – a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezető – tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester- választást követeltek.
Bár a kétfordulós rendszerhez való visszatérést az államfő is nyíltan támogatta, Ciolos parlamenti beszédében kizárta azt a lehetőséget, hogy a kormány sürgősségi rendelettel vagy úgynevezett felelősségvállalással – parlamenti vita nélkül – léptesse hatályba a liberálisok által sürgetett törvénymódosítást.
Ciolos kifejtette: el tudja fogadni azt az érvet, hogy a – tisztségben lévő polgármesterek újraválasztásának kedvező – választási törvény módosítása segítheti a politikustársadalom megújulását, de a politikai döntéseket a parlamentnek kell meghoznia, a kormány legfeljebb felgyorsíthatná a jogalkotási folyamatot. A miniszterelnök szerint azonban ennek nincsenek meg a feltételei, hiszen a múlt héten konzultációkon úgy látta: nem alakult ki meggyőző parlamenti többség a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés mellett.
Az egyfordulós rendszerhez a legtöbb polgármesterrel rendelkező Szociáldemokrata Párt ragaszkodik, és álláspontja támogatására volt koalíciós partnereit is rávette. A korábbi koalíció mellé állt az ügyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is, amely szerint 10-20 százalékkal kevesebb magyar polgármester lesz Erdélyben, ha a törvény lehető teszi, hogy egy második fordulóban a román pártok összefogjanak az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 18.
Hírsaláta
A BETEG TUDJON ROMÁNUL. Megalázó bánásmódban részesült egy Kolozsváron balesetet szenvedett olaszteleki lány a Mócok úti gyermekkórházban. Az orvosok számon kérték hiányos románnyelv-tudását, lekezelően beszéltek hozzátartozóival, kirakással is megfenyegették őket. A beteget Horváth Anna alpolgármester közbenjárásával más kórházba helyezték át.
A 17 éves Sükei Katika az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet versmondó- és népdalvetélkedő versenyén vett részt, a népdalverseny kategóriában első díjat nyert. Egy autóbusz ütötte el az átjárón. (Maszol) KÓRHÁZAKAT BÍRSÁGOLTAK. 1,1 millió lejre bírságolták tavaly a temesvári megyei kórházat és a gyermekkórházat. A Temes megyei egészségbiztosítási pénztár közleménye szerint a gyermekkórház 2185,14 lejes pénzbüntetést kapott, mert az orvosok el nem végzett ellátást is bejelentettek, hogy a kórház férjen bele az adott pénzkeretbe. A megyei kórházat 1 101 818,24 lejre büntették meg, mert nem tartották be a pénzvisszatérítési eljárást, és az is többször előfordult, hogy a betegekkel vásároltattak meg egyes gyógyszereket vagy egészségügyi felszerelést, holott azok árát a biztosító megtérítette volna. (Mediafax)
NEM KELL PREVENCIÓS TÖRVÉNY. Mélyen alkotmányellenesnek tartja az SZDP az egészségügyi megelőzésről szóló törvénytervezetet, és visszavonására szólította fel az NLP-t. Ha a jogszabály mégis átmegy a parlamentben, az alkotmánybíróságon fogják megtámadni – jelentette be Liviu Dragnea SZDP-elnök. Szerinte az alkotmány valamennyi állampolgár számára biztosítja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jogot, így elfogadhatatlan a liberálisok ötlete, amely büntetné azokat, akik nem vesznek részt a szűrőprogramokon és arra kényszerítené őket, hogy fizessék ki kezelésüket. Alina Gorghiu, a törvényt kezdeményező NLP társelnöke szerint így évente több ezer emberéletet lehetne megmenteni. A tervezeten egyébként még dolgoznak, jelenleg nyilvános konzultáció tárgyát képezi, és a képviselőház asztalán van, javítható. (România liberă) A LÁNYA ÉS A VEJE IS. Gabriel Oprea volt belügyminiszter lánya és veje is plágiummal jutott doktori címéhez: dolgozataikban több esetben is találtak másoktól – idézőjel és a szerző említése nélkül – átvett részleteket. Ana Maria Tudor és Alexandru Marius Tudor ugyanazon a napon, egy héttel a Ponta-kormány bukása előtt védte meg doktori disszertációját, oklevelüket 2015 decemberében már a plágiumnak hadat üzenő új oktatási miniszter, Adrian Curaj írta alá. Oprea – az ő doktorátusa is plágiumgyanús – több olyan magas rangú köztisztviselő (köztük Victor Ponta volt kormányfő) doktoranduszi munkáját irányította, akikről később kiderült, hogy csalással jutottak a tudományos címhez és a vele járó anyagi előnyökhöz. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 19.
A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika.
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát.
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést, benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát.
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra.
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben.
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni.
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor.
Vélhetően nem is kerül.
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás.
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk2016. február 26.
Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.
Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet. Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.
A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését. MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 26.
Ötszáz vezető ellen emeltek vádat
Ötszáz vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tegnapi évelemző beszámolójából az is kiderült: máris túlterhelt a vádhatóság, több ezer ügyben kell még vádiratokat összeállítaniuk.
A hatóság vezetője szerint a 2015-ös év viszonylag sűrű volt, hiszen ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest. Egy volt miniszterelnököt – Victor Pontát –, öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly az ügyészség összesen 1250 olyan személy ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, továbbá több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat. Kövesi rámutatott: az általa vezetett intézmény által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, míg korábban mintegy 10 százalék volt. A korrupciós cselekmények nyomán keletkező károk megtérítésében is jól alakult az év, hiszen az ügyészség csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendelt el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán kétszáz millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie. A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis hatvan százalékkal nőtt azon ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született.
Ami a továbbiakat illeti, Kövesi arról is beszámolt, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére.
A tájékoztatón jelenlévő Klaus Johannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott: az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016–2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 26.
Csúsztatott az Agerpres
Az állami román hírügynökség, az Agerpres csütörtöki esti közlésének már a címe sem igaz („Tőkés László végleg elveszíti a Románia Csillaga kitüntetést”), az erdélyi sajtó viszont óvatosan fogalmazott.
A bukaresti legfelsőbb bíróság ugyanis csak saját hatáskörében eljárva arról döntött, hogy elutasítja Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonásáról szóló „becsületbírósági” határozatot. Szocialista és nacionalista politikusok kezdeményezésére ugyanis a „Consiliu de Onoare al Ordinului Național Steaua României” nevű grémium etikai eljárásban döntött arról, hogy vissza kell venni a volt református püspöktől az 1989-es romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet. Ennek lovagi fokozatát akkor Traian Băsescu államfőtől vette át Tőkés, mivel a mindenkori román államfőnek áll kizárólagos jogkörébe azt odaítélni, ergo vissza is vonni.
2013-ban kezdeményezte Victor Ponta akkori kormányfő és köre a „nemzetáruló” Tőkés díjának visszavonását, miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kérhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai. Nyolc kitüntetett szociáldemokrata (PSD) politikus fordult végül beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Tőkés László a becsületbíróság határozatát támadta meg a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését.
A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban csütörtök este kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította. Ez azonban még nem jelenti, hogy Tőkés Lászlót megfosztották a Románia Csillaga érdemrendtől, ez ügyben az államfőnek kell kimondania a végső szót.
A kitüntetést amúgy Tőkés az 1989-es Temesvári Emlékbizottságra bízta, amikor megindultak ellene a baloldali támadások, ha Johannis államfő visszavonná tőle, az nemcsak a mai román demokrácia és jogállam állapotáról mondana ítéletet, hanem a posztkommunista rezsim viszonyulásáról is a 26 évvel ezelőtt temesvári népfölkeléshez és rendszerváltó román forradalomhoz, valamint ezek áldozataihoz.
itthon.ma//erdelyorszag2016. február 27.
Tőkés nem fogja visszaperelni a kitüntetést
Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Johannis államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.
Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a legfelsőbb bíróság (ICCJ) jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét. „Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Creţu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért. Szabadság (Kolozsvár)2016. március 3.
Johannis visszavonta Tőkés kitüntetését
Klaus Johannis, Románia elnöke visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését – tájékoztat az MTI.
Az államfő csütörtökön az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat.
Johannis kifejtette: annak, aki román állami kitüntetést kap, tiszteletben kell tartania, a román alkotmányt és azokat az értékeket, amelyek ennek alapját képezik.
Mint ismeretes bukaresti legfelsőbb bíróság visszautasította Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását kezdeményező becsületbírósági határozatot. A legfelsőbb bíróság az utolsó tárgyalási fordulót követően egy hete, csütörtökön este tette közzé jogerős ítéletét.
Az egykori temesvári lelkészt 2009-ben Traian Băsescu akkori államfő tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. A kitüntetés visszavonását célzó kezdeményezés négy évvel később született, amikor az EP-képviselő a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Tusványoson Ausztria és Dél-Tirol viszonyára hivatkozva ajánlotta a szabadegyetem állandó meghívottjának számító Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe a kezdeményezést.
Victor Ponta volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke az érdemrend visszavonását javasolta Băsescunak, mivel szerinte Tőkés megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét. Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot, majd egy héttagú becsületbíróság – amelynek négy tagja a PSD volt vagy jelenlegi törvényhozója – úgy döntött: az EP-képviselő méltatlan az érdemrendre.
Tőkés László a becsületbíróság határozatát megtámadta a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését. A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban február 25-én kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította, és formai okokra hivatkozva nem érvénytelenítette a becsületbírósági javaslatot.
Tőkés László korábban elmondta, nem számít arra, hogy Klaus Johannis visszavonja a kitüntetését. „Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Crețu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta el az elmúlt pénteken az MTI-nek. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért. Székelyhon.ro2016. március 3.
Védhatalmi státus
A romániai magyarság elmúlt negyed századának megaláztatását jellemzi dióhéjban az a történet, amely a Tőkés Lászlónak odaítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szól. A bukaresti legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kitüntetés visszavonását javasoló becsületbírósági javaslat érvényes, tehát Klaus Johannis államfő kezében van a végleges döntés.
A román politikum által szélsőségesnek, románellenesnek, alkotmányellenesnek bemutatott egykori református püspök, a romániai magyar ellenzéki politizálás frontembere és EP-képviselő megnyilatkozásait ilyen formán kategorizálni annyit tesz, mintha ezzel a romániai magyarság többségét minősítenék. Tőkés László ugyanis a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott ominózus beszédében – amely többek között a szociáldemokraták volt elnökénél, Victor Pontánál verte ki a biztosítékot – nem többet és nem kevesebbet kért, mint autonómiát az erdélyi magyarságnak. Mivel tudvalevő, hogy a nagy román ellenszélben ezt önerőből nehéz kiharcolni, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök társaságában Magyarország védhatalmi státusát kérte, amelyet annak idején Ausztria is gyakorolt a dél-tiroli német közösséggel való viszonyában.
A véleménynyilvánítás szabadságának letéteményeseként elkönyvelt Európai Unióban egy ilyen kijelentés senki ellen nem irányul: Európa egyik legnagyobb, önrendelkezési jogok nélkül, kisebbségben élő és diszkriminált közössége, a romániai magyarság érdekében hangzott el. A többségi román politikum nemcsak közösségi jogokat nem hajlandó adni az erdélyi magyarságnak, hanem azt is büntetné, ha valaki ezt szóba hozza.
Tőkés László érdeme, hogy az elmúlt 25 évben az autonómia gondolatát a Kárpát-medencei közbeszéd tárgyává tette, amiről ma már széles körben lehet gondolatokat cserélni és vitázni. Ennek a közbeszédnek egy újabb fontos stációja a védhatalmi státus iránti igény megfogalmazása, amellyel az anyaország adós az erdélyi magyarság számára. Minden közszereplőnek, aki a közösségi jogok érvényesítéséért száll síkra Erdélyben, éreznie kell, hogy Magyarország ehhez a roppant nehéz és esetenként egyéni szabadságát is kockáztató fellépéséhez erkölcsi, politikai és anyagi támogatást egyaránt biztosít.
Ne legyenek illúzióink a román államhatalom módszereit illetően. Mivel Románia a kisebbségi jogok biztosítása terén nem jogállam, nemcsak érdemrendeket vesz el, hanem minden eszközzel harcol az erdélyi magyarság jogos közösségi követelései ellen. Hathatós magyarországi „védhatalmi” támogatás nélkül mindezt nem lehet ellensúlyozni.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2016. március 4.
Érdemtelenül
Klaus Johannis alig egy év alatt tökéletesen belesimult a tájba, és ma már nyugodtan letagadhatja, hogy nyitott szellemiségű gondolkodó lenne. Nem mintha korábban az lett volna, de bizonyos jelek arra mutattak, hogy talán. A kétség maradéktalanul eloszlott.
A román államfő még alig lépett hivatalba, amikor nekilátott kitüntetéseket osztogatni. Így sikerült alig néhány hetes elnökösködés után kitüntetni egy olyan fickót, akit a civil szféra azzal vádolt, hogy a rossz emlékű legionárius mozgalommal szimpatizál. Lett ebből ugyan egy kisebb botrány, de semmi sem változott. A szóban forgó úriemberről kiderült, hogy ő ugyan nem volt sem gyilkos legionárius, sem véreskezű vasgárdista, mert hát kisgyerek volt akkoriban. 19 évesen került börtönbe kommunistaellenes szervezkedés miatt, a szerencsétlen még egészen fiatalon ismerkedett meg a könyörtelen elnyomás embert próbáló módszereivel és eszközeivel. De az is kiderült róla, hogy néhány évvel ezelőtt nyilvános eseményen méltatta a fentebb említett gyilkos egyletek kétes hírű tagjait, szóval ez így normális helyeken több mint vállalhatatlan. Csak nem itt. Mert az egyáltalán nem baj ebben az országban, ha valaki az egykoron szégyenteljes tetteket elkövető bűnözők emlékét ápolja. Csak éppen ne magyarkodjon, mert akkor lőttek mindennek.
Klaus Johannis csütörtökön megvonta Tőkés Lászlótól azt az állami kitüntetést, amit ő a korábbi államfőtől kapott az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Tőkés László 2009-ben azért kapta meg a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozatát, mert két évtizeddel korábban volt kurázsija szembeszállni a kommunista elnyomással. Nagy szerepe volt abban, hogy megváltozott Románia sorsa, hogy elindult azon az úton, amely a szabad választásokhoz vezetett. Azokhoz a választásokhoz, amelyek végül hatalomra juttatták sok-sok évvel később azt a Victor Pontát, aki éppenséggel az érdemrend visszavonását kezdeményezte. A több mint negyed évszázaddal ezelőtt megváltozott világnak köszönhetően lehetett elnök Klaus Johannisból, aki most éppen a kommunizmus lebontásában szerepet játszó embertől megvonta a kitüntetést. Akár azt is mondhatnánk, Tőkés László magának köszönheti ezt az egészet, hiszen ha ’89 decemberében kussol, akkor most nincs érdemrendügy.
Klaus Johannis csütörtökön azzal indokolta a döntését, hogy aki román állami kitüntetést kap, annak tisztelnie kell Romániát, valamint az alkotmány alapjául szolgáló értékeket. Ezek szerint Tőkés László a fentiek valamelyikének nem tett eleget. Mint emlékezetes, az egész cirkusz onnan indult, hogy 2013-ban a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Az akkori kormányfő, Victor Ponta erre hivatkozva kezdeményezte a kitüntetés visszavonását – amely most meg is történt. Nem tudom, hogy Tőkés László tiszteli-e vagy sem Romániát, vagy hogy mennyire veszi komolyan az alaptörvény értékeit. Az viszont egészen nyilvánvaló, hogy ha ezen az alapon kezdenénk fenékbe rugdosni a romániai politikusokat, akkor Tőkés László valahol a sor végén lenne. Sosem volt például tagja olyan kormánynak vagy parlamentnek, amely alkotmányellenes jogszabályt hozott. Sőt nyugdíjasokat sem fosztott ki, nem tett tönkre vállalkozókat, nem hagyott kínok között meghalni betegeket, nem lopta el a fél államkasszát sem. Még gyilkosok emléke előtt sem hajtott fejet.
Ha valakinek van gusztusa, megnézheti, hogy hányan vannak, akiket bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen elítéltek, mégis nyugodtan birtokolnak valamilyen román állami kitüntetést. Ebben az összefüggésben viszont lehet, hogy Tőkés László járt jobban: kirakták egy olyan szűk klubból, amelyben nyüzsögnek a bűnözők.
Szüszer-Nagy Róbert. Székelyhon.ro2016. március 4.
EMNP: Temesvár szellemiségét sérti az érdemrend visszavonása
Temesvár szellemiségét és a szólásszabadság jogát sértette meg Klaus Iohannis államfő azzal, hogy Tőkés Lászlótól visszavonta a Románia csillaga kitüntetést – hangoztatta pénteken közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége, hozzátéve, hogy elítéli és a jogállamisággal ellentétesnek tartja a román elnök döntését.
Szilágyi Zsolt pártelnök közleménye szerint a Tőkés László ellen 2013-ban indított eljárásban – amelyet Victor Ponta akkori kormányfő „és szocialista kollégái” kezdeményeztek – nem a méltányosság és az igazság, hanem a bosszúállás és a magyarellenesség uralkodott.
„Tudván azt, hogy a kommunista utódpárt több volt minisztere és vezetője van jogerősen elítélve korrupció, hamisítás, csalás és egyéb visszaélések miatt, ezennel felkérjük Románia elnökét, vizsgálja meg, kik azok a ma is börtönben ülő politikusok és volt miniszterek, akik valamilyen román állami érdemrenddel rendelkeznek. Ha valóban korrupciómentes közéletet és jogállamiságot akar, tőlük kellett volna először megvonnia az állami kitüntetéseket, nem a szabadságért és a demokráciáért 1989-ban életét kockáztató egykori temesvári lelkésztől” – mutat rá az EMNP.
A párt szerint a román államfő azt mondta ki, hogy a szólásszabadság joga a 21. század Romániájában nem mindenkit illet meg, és kettős mércét alkalmazott, amikor Tőkés Lászlótól – aki az erdélyi magyarok megmaradásához kérte Magyarország fellépését – olyan jogot vitatott el, amellyel a román nemzetpolitika is él.
Az EMNP emlékeztet: Tőkés László a kommunista diktatúra megdöntésében játszott történelmi szerepéért kapta a kitüntetést. Ennek visszavonása szerintük azt bizonyítja, hogy Románia nem képes „saját történelmét a napi politikai csatározásoktól, kisstílű politikai érdekektől mentesen kezelni”. „Számunkra, függetlenül Bukarest döntésétől, Románia csillaga Temesváron marad” – zárul az EMNP állásfoglalása.
Klaus Johannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Székelyhon.ro2016. március 4.
Kelemen: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének visszavonása
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet. Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte az intézkedést.
Kelemen Hunor pénteki Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy előző nap Klaus Johannis államfő bejelentette: megfosztja Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától, amellyel a forradalom huszadik évfordulóján, Traian Băsescu akkori román elnök tüntette ki a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért – emlékeztet az MTI.
„26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – írta a közösségi oldalon az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor 2013-ban is, amikor élénk politikai és médiakampány indult Romániában Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása érdekében, úgy nyilatkozott, hogy nem szabad senkitől sem megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol, és nem szabad visszavonni az elismerést „az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt”.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Szijjártó: a megvonás európai mércével is nehezen mérhető
Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte Tőkés László, a Fidesz-KDNP listáján megválasztott európai parlamenti képviselő, nyugalmazott királyhágómelléki református püspök romániai kitüntetésének visszavonását, ami szerinte „európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében.
Emellett Szijjártó Péter kitért arra is, hogy legutóbbi látogatásakor a román külügyminiszter és miniszterelnök is konstruktív hangnemet ütött meg. A miniszter szerint a román elnök döntése abba a kontextusba sem illik, miszerint a két ország (Magyarország és Románia) kapcsolatrendszerét fejleszteni kívánják. Krónika (Kolozsvár)2016. március 5.
Nyílt levelet írt Tőkés Johannisnak
Klaus Johannisnak címzett nyílt levelet tett közzé Tőkés László, amelyben kijelenti, hogy a szabad véleménynyilvánítás miatti "büntetés" az, hogy az államfő visszavonta tőle a Románia Csillaga érdemrendet, és felteszi a kérdést, hogy a korrupció és egyéb visszaélések miatt elítélt, szintén kitüntetett személyek közül hányat részesítettek hasonló bánásmódban.
Tőkés levelében sajnálatát fejezi ki az államfő döntése miatt. "Sokan voltunk, és sokan vagyunk, akik hittünk abban, hogy a temesvári forradalmat követően az alapvető emberi jogokat teljes mértékben tiszteletben tartják majd Romániában. Most azonban pontosan ugyanazért büntetnek, amiért 1989 decembere előtt üldöztek, a szabad véleménynyilvánítás miatt" - áll a levélben.
Tőkés szerint az alkotmány egyes cikkelyeinek bírálata az alaptörvény által biztosított, mindenkit megillető jog, és egy jogállamban nem jelenti a jogszabályok be nem tartását. "Kézenfekvő kérdés, hogy azok a korrupció miatt elítélt személyek, akik szintén kaptak valamilyen állami kitüntetést, részesültek-e hasonló bánásmódban? Fogják-e vizsgálni ezen személyek tetteit, vagy nyilatkozatait?" - teszi fel a kérdést Tőkés.
Tőkés a levélben emlékeztet, hogy Victor Ponta volt szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte a kitüntetés visszavonását, a Johannis által meghozott döntés pedig szerinte hatalmas politikai és diplomáciai öngól. Kiemeli, a kitüntetés visszavonása megkérdőjelezi Románia erkölcsi legitimitását, ami az ország határon túli románokat érintő külpolitikáját illeti. A levélben kijelenti, hogy a kitüntetéssel vagy anélkül is hű marad Temesvár szelleméhez.(hírszerk.) Transindex.ro2016. március 7.
A romániai magyar pártok egyöntetűen bírálják az érdemrend-visszavonást
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyöntetűen elítélték Klaus Johannis államfő csütörtöki döntését, amellyel visszavonta Tőkés László európai parlamenti képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet.
Tőkés a kitüntetést 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak
„Tőkés László az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott állami érdemrendet. Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehet vonni tőle ezt az elismerést. 26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében.
Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.
Elfogadhatatlan gesztusnak tartja az érdemrend visszavonását Kovács Péter is. Az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak kifejtette, Tőkés megkérdőjelezhetetlen érdemeket szerzett az 1989-es forradalomban, elfogadhatatlan, hogy későbbi álláspontjáért, véleményéért visszaveszik a kitüntetést.
Másrészt rámutatott, hogy az államelnök-választások második fordulójában, amikor Victor Ponta és Klaus Johannis mérkőztek meg a választópolgárok szavazataiért, a szövetség jelezte, hogy a romániai magyarok számára ezúttal nincs jó döntés. „Ahogy telik az idő, egyre több elégedetlenség fogalmazódik meg Klaus Johannisszal kapcsolatban, az hogy Tőkés László érdemrendjét visszavette, csak rontja a megítélését a romániai magyarság körében" – szögezte le az ügyvezető elnök.
Bírálta az államfő döntését a Krónikának nyilatkozva Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. „Johannisnak lett volna politikai és jogi lehetősége arra, hogy a Szociáldemokrata Párt által erőltetett becsületbírósági eljárás elől elhajoljon. Ehelyett ő is az évtizedes romániai nemzetpolitikát követve olyan döntést hozott, amely nem csupán Tőkés Lászlóról, hanem a szólásszabadságról is szól" – ecsetelte Szilágyi.
„Johannis óriási nemzetpolitikai öngólt lőtt, hiszen Tőkés László 2013-ban, amikor védhatalmi szerepet kért Magyarországtól, azt olyan európai kontextusban tette, hogy Ausztria ilyen szerepet vállal a dél-tiroli németek kapcsán, és Románia is kivívta magának ezt a szerepet az ukrajnai és a szerbiai románok kapcsán. Ezek után viszont Bukarestnek nincs többé erkölcsi és politikai joga fellépni a határon túli románok érdekében abban az esetben, ha Románia megtiltja ennek a gondolatnak a hangoztatását a magyarok vonatkozásában" – szögezte le az EMNP elnöke, aki szerint Klaus Johannis a temesvári forradalom célkitűzéseivel ellentétesen döntött.
Hasonlóan vélekedik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki szerint abban a hangulatban, ami az utóbbi időszakban jellemzi a romániai belpolitikát, összevetve azzal, hogy választási kampány küszöbén állunk, borítékolható volt a döntés. „Nagyon sajnálom, hogy Johannis nem tud felnőni ahhoz a feladathoz, amit köztársasági elnökként el kell látnia. Próbálta ugyan indokolni a döntését, de félresikerült magyarázatot adott. Neki minden román állampolgár elnökének kéne lennie, ez a döntés viszont nem ezt tükrözi" – nyilatkozta lapunknak Biró.
A Tőkés által elnökölt EMNT közleményben reagált a történtekre. A szervezet elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az államfő döntését. „E lépéssel Románia elnöke és az általa képviselt országvezetés újfent bebizonyította, hogy a demokratikus alapértékek – úgy mint a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás – csak akkor védhetők, ha az éppen időszerű államérdek úgy kívánja. Másképpen viszont igyekezni kell megfélemlíteni, elhallgattatni, elbizonytalanítani, lejáratni – vagy éppen bíróságon meghurcolni – azokat, akik szavukat emelik egy nemzeti közösség alapvető jogaiért" – szögezte le a szervezet.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)2016. március 8.
A Temesvár Társaság szerint felül kell vizsgálni Tőkés érdemrendjének visszavonását
Elhamarkodottnak tartja a Temesvár Társaság Klaus Johannis államfő múlt heti rendeletét, amellyel visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát: a szervezet nem ért egyet a döntéssel és annak azonnali felülvizsgálatát szorgalmazza.
Az 1989-ben kezdődött rendszerváltozás célkitűzései iránt elkötelezett civil szervezet hétfői közleménye szerint Tőkés László a "román forradalom jelképe volt és maradt", aki a huszadik évfordulón, 2009-ben bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként kapta meg a kitüntetést, " bátorsága a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett".
A Temesvár Társaság szerint a kitüntetés visszavonásának "ürügye", miszerint Tőkés László egyes kijelentéseivel megsértette volna az alkotmányt, nem állja meg a helyét, mert egy demokratikus államban a szabad véleménynyilvánítás nem lehet alkotmányellenes.
Klaus Johannis csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
A kommunista visszarendeződés megakadályozása érdekében alakult Temesvár Társaság 1990 márciusában 13 pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben felhívta az ország figyelmét, hogy a temesváriak nem nagyobb fizetésekért, és nem a mellőzött reform-kommunisták hatalomra segítéséért, hanem a kommunista rendszer ellen indítottak forradalmat. A Temesvár Társaság az utóbbi 25 évben következetesen kiállt Tőkés László mellett, s emlékeztette az ország közvéleményét, hogy a romániai rendszerváltozás a temesvári református parókia elől indult. Népújság (Marosvásárhely)2016. március 9.
Kiálltak Tőkés mellett a Fidesz-KDNP EP-képviselői
A magyar kormánypártok európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Ponta volt kormányfő kezdeményezte Tőkés érdemrendtől való megfosztását, mert a romániai rendszerváltás egyik emblematikus alakja egy nyilvános beszédében úgy fogalmazott: Magyarország legyen Erdély „védhatalma".
A Fidesz-KDNP uniós parlamenti képviselői méltatlannak és sértőnek tartják a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól. Tőkés szintén a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport tagja.
A képviselők hangsúlyozták, hogy a képviselő a romániai kommunista diktatúrával szembeni népi felkelés meghatározó alakja, és akinek közéleti tevékenysége középpontjában éppen egy szabad, demokratikus és európai Románia megteremtése áll.
Sérelmezték, hogy a kitüntetés visszavonásához Tőkés Lászlónak egy nyilvános fórumon elmondott kijelentése vezetett, amely eljárás Románia szólásszabadság iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezi – vélekedtek a képviselők.
Hozzátették, hogy Klaus Iohannis román köztársasági elnök döntése arról árulkodik, hogy a román politikai elit még mindig nem tudott felülemelkedni a kommunista örökségen, a nemzeti kisebbségeket és a másként gondolkodókat megbélyegző politizáláson.
Tőkés Lászlónak a román totalitárius rendszer lebontásában szerzett történelmi érdemei elvitathatatlanok, azon egyetlen kitüntetés elvétele sem változtat – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
Egy hete történt a visszavonás
Klaus Iohannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
MTI. Erdély.ma