udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
249
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 | 241-249
Névmutató:
Horea (Vasile Ursu Nicola) /román parasztvezér/
2015. május 21.
Kétnyelvűség: perelnek és meglepnek a civilek
A rendőrségi megfélemlítés és a mintegy 60 kétnyelvű utcvanévtábla eltávolítása ellenére sem adják fel a harcot a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistái. Az anyanyelv használata mellett kardoskodó önkéntesek ismét nekiláttak a táblaszerelésnek.
„A leszereltetett hatvan táblából közel húsz visszakerült a helyére, sőt folyamatosan érkeznek a rendelések újabb és újabb táblákra. Most már olyan személyek is kértek kétnyelvű táblát, akik a rendőrségi túlkapás előtt nem tartottak rá igényt" – újságolta el lapunknak Barabás Miklós.
A Cemo önkéntese elmondta, most már tömbházlakásból is érkeztek megrendelések, olyan lakóközösségektől, ahol a román szomszédok is beleegyeztek a kétnyelvű felirat kifüggesztésébe. Amúgy a szervezet nyilvántartása szerint a megrendelők egytől egyig magyar nemzetiségűek.
Mindeközben a helyi rendőrség sem ül tétlenül, a hatóság emberei továbbra is róják a város utcáit, fényképezgetik a kétnyelvű feliratokat, és felszólításokat osztogatnak azok eltávolítására, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lejes bírságot helyezve kilátásba. A Cemo is egy hasonló lajstrom összeállításába kezdett, a mozgalom önkéntesei azokat a házilag készült táblákat írják össze, amelyeken mindössze román nyelven jelenik meg felirat.
„Kíváncsiak vagyunk a hatóságok kettős mércéjére: azokat is büntetéssel fenyegetik, akik egynyelvű, úgymond reklámtáblákat szereltek fel?" – fejtette ki lapunknak az akció lényegét Szigeti Enikő, a szervezet vezetője. Értesüléseink szerint a rendőrség mindmáig egyetlen vásárhelyi lakost sem szólított fel a tábla eltávolítására, amennyiben azon csak az állam nyelvén jelölte meg az utca nevét.
Nevetségesnek tartják az ítéletindoklást
Miután a napokban kézhez kapta a marosvásárhelyi táblabírósági döntés indoklását, a Cemo jogi úton is folytatja a kétnyelvűségért vívott küzdelmet. Mint emlékezetes, a civilek panaszára tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, melynek nevében Dorin Florea polgármester bíróságon támadta meg a hatósági döntést.
A táblabíróság semmisnek nyilvánította a diszkriminációellenes tanács döntését, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztésére kötelezte volna a polgármesteri hivatalt. A Corina Ioana Mureşan törvénybíró által megfogalmazott indoklásban többek között az áll, hogy Marosvásárhelyen azért nem lehet románról magyarra fordítani az utcaneveket, mert az olyan személyi nevek, mint például Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul, Avram Iancu vagy Horea „sérülnének".
„Nevetséges egy indoklás, hisz senki nem vetette fel, hogy a román személyneveket is le kellene fordítani. Ilyen sehol nincs a világon, pontosabban csak Marosvásárhelyen van, de nálunk is csak a magyar neveket fordították le románra" – mutatott rá Szigeti Enikő, utalva a Gheorghe Doja-, Pavel Chinezu- vagy Ecaterina Varga-féle névtorzításokra. „Tényleg, a felsorolt négy név miatt nem lehet lefordítani a többi százat?" – tette fel a költői kérdést Szigeti Enikő.
Folytatják a pereskedést
A Cemo szerint az is a bíró részrehajlására utal, hogy döntése indoklásában ugyan említést tesz a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekről, viszont úgy véli, hogy azoknak kellene megfelelniük a hazai törvényeknek, nem pedig fordítva. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság kedvezőtlen döntése után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszékhez folyamodnak a kétnyelvűség ügyében. A táblabírósági ítélet ellen szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is fellebbezett.
Indul a gerillaakció
Hamarosan indul a kétnyelvűségért folyó gerillaakció is – jelentették be szerdán a Cemo aktivistái. Barabás Miklós egyelőre csak annyit árult el, hogy elkészült egy három-négy hónapos terv, melynek keretében a csoport névtelenségbe burkolódzó tagjai heti rendszerességgel próbálnak egy-egy meglepetést szerezni a kétnyelvűséget üldöző hatóságoknak. „Törvénytelen akciókhoz nem folyamadunk, meglepőkhöz viszont igen" – szögezte le Szigeti Enikő.
Krónika (Kolozsvár)2015. június 11.
Nincs már magyar tanácselnök a Kolozs megyei önkormányzatban
A Nemzeti Liberális Párt által jelölt Mihai Seplecant választotta elnökévé tegnapi ülésén a Kolozs megyei önkormányzat.
Az új elnök az RMDSZ-es Vákár Istvánt váltja, aki már egy éve ideiglenesen látta el az elnöki teendőket, miután Horea Uioreanu elnököt korrupciós bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Mihai Seplecan az egyedüli jelölt volt a tisztségre, 25 támogató és nyolc ellenszavazattal választották meg. Seplecan a Nagyrománia Pártban kezdte a politizálást, tíz éve pártolt át a liberálisokhoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. június 17.
Lebontják és újraépítik a részben beomlott Árpád hidat
Horváth Anna: teljesen lebénulna a forgalom, ha most elkezdenénk
Minden alapfeltétel adott ahhoz, hogy elkezdődjön a Kis-Szamost átszelő, mintegy két évvel ezelőtt részben beomlott Árpád/Traian híd helyreállítása, a munkálatok mégsem kezdődhetnek el – tudtuk meg Horváth Annától.
Kolozsvár alpolgármestere lapunkkal közölte: a kivitelezési szerződést már aláírták a Diferit-Kiat cégtársulással, viszont előbb átfogó és részletes forgalmi tehervizsgálatra, illetve a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP, volt RATUC) véleményére van szükség. Ugyanakkor korántsem elhanyagolható szempont a Román Vízművekkel kötendő megállapodás annak érdekében, hogy szükség esetén a Kis-Szamos medrében munkagépek üzemelhessenek. – Kérdés viszont, hogy érdemes-e nekifogni a munkálatoknak, amíg be nem fejeződnek a Ferenc József/Horea úti útjavítási munkálatok. Amennyiben mindét helyen dolgoznak, a belvárosi forgalom teljesen megbénulhat – mondta az alpolgármester.
Szabadság (Kolozsvár), 2015. július 3.
Írószövetségi díjat kapott Szilágyi Júlia és Jancsik Pál
Két magyar szerzőt is kitüntettek tegnap délben, a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának ünnepségén: Szilágyi Júlia Kacsó Sándor-díjat vehetett át a Korunk–Komp-Press gondozásában megjelent Álmatlan könyv című memoárkötetéért, Jancsik Pál pedig Dsida Jenő-díjban részesült a Polisnál napvilágot látott Ahol otthon vagy e tájon című, válogatott verseket és műfordításokat tartalmazó munkájáért.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki az elismerésre érdemeseket, tagja volt ennek Horea Poenar, Ştefan Borbély, Ion Cristofor, Alex Goldiş és Ştefan Melancu mellett Király László, Balázs Imre József és Karácsonyi Zsolt is. A 2014-es év verseskötetéért járó Lucian Blaga-díjat George Vulturescu érdemelte ki (Negură şi caligrafie, Eikon Kiadó, Kolozsvár), próza kategóriában pedig Radu Mareş győzedelmeskedett, Sindromul Robinson című művéért (Polirom, Iaşi) ítélték neki a Liviu Rebreanu-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)2015. július 29.
Gettósítás után tisztogatás Nagybányán
A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa az „illegális térfoglalást".
Catalin Chereches nagybányai polgármester 15 rögtönzött házat romboltatott le néhány napja a város határában, annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy romák által lakott telepet a város többi részétől – közölte kedden a kolozsvári Maszol.ro portál.
A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a házakat illegálisan építették fel olyan romák, akik más településekről érkeztek. A hivatal két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „megtisztítja" az erdélyi város tereit a „törvénytelenül kisajátítóktól".
Catalin Chereches kijelentette: senki sem építhet engedély nélkül házat, kalyibát, sátrat, sem a város szélén, sem a város közepén. Az elöljárót az is zavarja, hogy a beköltözők lovas szekerekkel közlekednek a város központjában.
A helyi rendőrség vezetője, Gheorghe Perian arról számolt be, hogy a lerombolt 15 házban 22 felnőtt és 5 gyermek lakott. A városháza nem biztosít nekik lakást, arra kérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa a törvénytelen építkezéseket és az „illegális térfoglalást".
A polgármester néhány éve egy csaknem kétméteres falat építtetett Nagybányán a Horea utcában levő, zömében romák lakta tömbházak és a városból kivezető út közé, amellyel az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint gettósította és megalázta az ott élő közösséget – emlékeztetett az erdélyi hírportál.
MTI
Erdély.ma2015. augusztus 3.
Feledésbe merült kétnyelvűség
Egyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja.
Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van.
Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin?
„Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét.
Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve.
Reagált az RMDSZ
„Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen.
Goga ezúttal nem lépett
Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad.
Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 4.
Magyar nyelvű orvosképzést indítana a Nagyváradi Tudományegyetem
Mert ebben látja a kitörési lehetőséget. Csókoltatjuk a MOGYE magyar oktatás ellen tűzzel-vassal hadakozó román vezetőit.
Magyar tagozat beindítását fontolgatja az állami Nagyváradi Tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara – közölte kedden az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál.
Florian Bodog, az orvosi és gyógyszerészeti kar dékánja a portálnak elmondta: a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátori tisztségét is betöltő dékán úgy vélte, nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen az egyetemen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok.
A dékán elmondta, a nagyváradi orvosi kar jelenleg is együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel, és a szegediek fel is ajánlották, hogy minden segítséget megadnak a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításához.
Florian Bodog az MTI-nek elmondta, jelenleg annak az elemzése folyik, hogy lenne-e legalább 50 diák a magyar nyelvű képzésen. Hozzátette, elsősorban a határ menti régió romániai és magyarországi diákjaira számítana, de azt sem tartja kizártnak, hogy Erdély távolabbi régióiból is Nagyváradra felvételizzenek a magyar diákok.
Az MTI kérdésére, hogy kezdeményezi-e a tanügyi törvény megváltoztatását (a hatályos törvény ugyanis felsorolja azokat a romániai egyetemeket, amelyeken magyar nyelvű képzés is folyik, és a nagyváradi egyetem nem szerepel a felsorolásban) a dékán-szenátor nemmel válaszolt. Úgy vélekedett, hogy a nem román nyelvű szak létrehozásához csupán a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) engedélyére van szükség.
Florian Bodog kijelentette, az akkreditációs folyamat egy évig tarthat, és – ha az egyetem döntéshozó testületei a magyar orvosi szak beindításáról döntenek – leghamarabb 2016 őszén indulhat el a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés.
Mint ismeretes, Romániában jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézményen belül.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek.
foter.ro2015. augusztus 4.
Újabb jogszabály, mely a magyarok ellen fordítható
Klaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. Magyar szempontból még örvendhetnénk is, hogy ezentúl tilos lesz a vasgárda eszmeiségét terjeszteni és jelvényeit népszerűsíteni, de maradjunk inkább az azon alapelveknél, melyeket a liberalizmusnak egy boldogabb korszakában fogalmaztak meg, midőn eme eszmerendszer nem vált még a emberi jogi fundamentalisták, deviancia-pártoló megélhetési jogvédők martalékává. S ezen elvek között is tartsuk tiszteletben az egyik legfontosabbat, a szólásszabadságot.
Abban a jogi dilemmában, hogy meddig terjed a szólásszabadság határa, hogy mikor fontosabb mások szólásszabadság-gyakorlása által sértett embereket védeni, mint egy elvont liberális eszmének áldozni, a józan ész által leginkább támogatott, legelfogadhatóbb szabályozás ama bizonyos, az Egyesült Államoknak egy kevésbé farizeus és hazug korszakában elfogadott „világos és jelenvaló” veszély elve.
Az elvet első ízben 1919-ben fogalmazta meg Oliver Wendell Holmes, Jr. a Legfelsőbb Bíróság tagja a testület nevében. (Az elhíresült ügyben egyébként egy szocialista agitátort ítéltek volna el a kémkedési törvény alapján, aki a háborús sorozás ellen lázítónak mondott röplapokat terjesztett.) A híres megfogalmazás így hangzott: „A kérdés minden esetben az, hogy a használt szavak vajon olyan körülmények közepette kerültek-e nyilvánosságra, és olyan jellegűek-e, hogy jelentős károk világos és jelenvaló („clear and present”) veszélyét idézik elő.”
Ezt az elvet a holokauszt tagadásról szóló törvények súlyosan sértik, s ami még rosszabb, a legtöbb ilyen jellegű törvény kiragad egy eseménysort, a zsidók második világháborús üldöztetését és csak annak tagadását rendeli büntetni, ezzel a többi ember fölé emelve egy etnikumot. Ráadásul e jogszabályok sok esetben meg sem határozzák, hogy mi a holokauszt.
A szóban forgó román törvény legalább annyiban következetes, hogy definiálja holokauszt fogalmát, más kérdés, hogy ezt nem teszi kellő precizitással. Ugyanakkor beépítettek a román jogszabályba egy sor gumiparagrafust, ahhoz hogy lényegében bárkit be lehessen perelni, aki nem tetszik a rendszernek. Példának okáért bárki börtönbe zárható az, aki rasszista, fasiszta, legionárius vagy xenofób eszméket terjeszt. Xenofób azaz idegengyűlölő.
Ismerve a magyar balliberális sajtóorgánumok sajátos szóértelmezését, mely képes idegengyűlöletnek és uszításnak nevezni azt, ha a magyar kormány óriásplakátokon jelzi, hogy Magyarországon az idegen állampolgároknak tiszteletben kell tartani a magyar kultúrát és a törvényeket, nem csodálkozhatunk, ha például xenofób, még konkrétabban románellenes (hiszen a magyarhoz képest a román kétségkívül „idegen”) kijelentésnek veszi a rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság, ha például román történelmi „hősök” (Horea, Avram Iancu, Axente Sever) népirtásáról ejtünk szót.
Az új jogszabály törvényi alapot adhat a magyar kultúra ápolóinak üldözésére is, hiszen egy apró csúsztatással példának okáért a törvény hatálya alá tartozóak ítélhetik az 1945 utáni, a bírósági eljárást megcsúfoló kommunista vendettának, a „népbírósági perek” özönének áldozataira – például Imrédy Bélára, Bárdossy Lászlóra, Jány Gusztávra - való emlékezést. Nem szólva Wass Albertről és Nyirő Józsefről. Wass Albertnek a fő bűne az volt, hogy egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a román történelemhamisítást, hogy Erdély ügyét a nemzetközi közösség ügyévé tegye. Ezért zaklatják azokat, akik szobrot állítanak neki vagy az emlékét ápolják. Most eme justizmordok kaptak még egy hivatkozási alapot.
Ehhez képest a legionárius szimbólumok használatának tiltása csekély és egyébként elvszerűtlen öröm.
Semmiféle szimbólumot nem lenne szabad államilag betiltani.
Nem az állam kell sújtsa azt, aki vörös csillagot vagy horogkeresztet hord, hanem a közmegvetés. Mindenkinek emberi joga van olyan eszmerendszert vallani, amilyen akar és olyan jelvényeket hordani, ami hozzá közel áll mindaddig, amíg ezzel nem okoz közvetlen, jelenvaló veszélyt másokra nézve.
E következetes emberi jogi elvet tiporja lábbal a minap elfogadott és kihirdetett jogszabály.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma2015. augusztus 5.
Magyar tagozat a nagyváradi orvosin?
Magyar tagozat beindítását fontolgatja a Nagyváradi Tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara – közölte kedden az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál.
Magyar tagozat beindítását fontolgatja a Nagyváradi Tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara – közölte tegnap az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál. Florian Bodog, az orvosi és gyógyszerészeti kar dékánja a portálnak elmondta: a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi állami egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátori tisztségét is betöltő dékán úgy vélte, nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok. A dékán elmondta, a nagyváradi orvosi kar jelenleg is együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel, és a szegediek fel is ajánlották, hogy minden segítséget megadnak a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításához. Florian Bodog az MTI-nek elmondta, jelenleg azt elemzik, hogy lenne-e legalább 50 diák a magyar nyelvű képzésen. Hozzátette, elsősorban a határ menti régió romániai és magyarországi diákjaira számítana, de azt sem tartja kizártnak, hogy Erdély távolabbi régióiból is Nagyváradra felvételizzenek a magyar diákok. Az MTI kérdésére, hogy kezdeményezi-e a tanügyi törvény megváltoztatását (a hatályos törvény ugyanis felsorolja azokat a romániai egyetemeket, amelyeken magyar nyelvű képzés is folyik, és a nagyváradi egyetem nem szerepel a felsorolásban) a dékán-szenátor nemmel válaszolt. Úgy vélekedett, hogy a nem román nyelvű szak létrehozásához csupán a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) engedélyére van szükség. Florian Bodog kijelentette, az akkreditációs folyamat egy évig tarthat, és – ha az egyetem döntéshozó testületei a magyar orvosi szak beindításáról döntenek – leghamarabb 2016 őszén indulhat el a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés.
Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője a Krónikának elmondta, a Nagyváradi Tudományegyetemen már évekkel ezelőtt felmerült a magyar tagozat beindításának ötlete az orvosi és gyógyszerészeti karon, és nem tartja meglepőnek, hogy a felsőoktatási intézmény bővíteni próbálja kínálatát. „Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt amennyiben a nagyváradi kezdeményezés konkrétummá válik, akkor azt a diákutánpótlás szempontjából a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozata is biztosan meg fogja érezni. Tudnunk kellene viszont, hogy a váradi intézmény mit ért magyar képzésen. Mert nálunk, a MOGYE-n az a mostani gyakorlat, hogy az előadások magyarul, a gyakorlatok románul zajlanak. Amennyiben Nagyváradon a gyakorlati oktatás is magyar nyelven zajlana – amellett, hogy a diákok elsajátíthatják a román szaknyelvet is –, akkor azt mondom, van aminek örülni” – kommentálta a hírt a nagyváradi származású orvosprofesszor.
Romániában egyébként jelenleg csak a marosvásárhelyi egyetemen folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézmény keretében. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 18.
Rengeteg elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel
Összesen 24 megyei közgyűlési elnök, és 40 megyei jogú város polgármestere, illetve bukaresti kerületi elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel, azaz vagy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indított ellenük eljárást, vagy már el is ítélték őket, vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapított meg hivatali összeférhetetlenséget az esetükben, amelynek nyomán el is veszítették tisztségüket.
A Mediafax hírügynökség összesítése szerint a 41 megyei közgyűlési elnök közül 24 ellen zajlik vagy zajlott valamilyen eljárás. Közülük a legtöbb, 14 a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártból (PSD) került ki, 9 a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben jutott mandátumhoz, egy pedig RMDSZ-es. Tizenketten már el is veszítették tisztségüket, vagy a megye prefektusa függesztette fel őket.
A PSD-s megyei közgyűlési elnökök közül a Mehedinţi megyei Adrian Duicu – akit azzal gyanúsítanak, hogy Victor Ponta miniszterelnök irodájában követte el a befolyással üzérkedés bűncselekményét, amikor telefonon tisztséget ígért egy megvesztegetőnek – már el is veszítette mandátumát, de nem ezért, hanem mert jogerősen összeférhetetlenséget állapítottak meg az esetében.
Gheorghe Bunea Stancut (Brăila) egy kampányvesztegetési botrány miatt hároméves szabadságvesztésre ítélték, míg Constantin Nicolescu (Argeş) hét év nyolc hónapot kapott korrupció miatt.
A PNL részéről három megyei közgyűlési elnök veszítette el mandátumát, Florin Ţurcanut (Botoșani) hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték okirat-hamisítás miatt, Mircea Moloţ (Hunyad) ellen korrupció miatt nyomoznak, de összeférhetetlenséget is megállapítottak az esetében, Horea Uioreanu (Kolozs) pedig az ellene korrupció miatt indított eljárás nyomán veszítette el tisztségét.
Tisztségében maradt viszont Borboly Csaba, Hargita megye közgyűlésének RMDSZ-es elnöke, aki ellen hivatali visszaélés miatt zajlik eljárás. Megjegyzendő, hogy Bihar megyében a közgyűlés RMDSZ-es alelnöke, Kiss Sándor ellen is korrupció miatt zajlik eljárás.
A 103 megyei jogú város polgármestereinek, illetve a hét bukaresti elöljáró több mint egyharmada – 40 fő – került összeütközésbe a törvénnyel. A legtöbben – 20 fő – PNL-s, 14 PSD-s, 2 UNPR-es, 2 RMDSZ-es, egy MPP-s, egy pedig független.
A magyar polgármesterek közül Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai elöljáró már le is mondott az ellene korrupció gyanúja miatt indított, a politikus által koncepciósnak tartott eljárás miatt. Mezei János, Gyergyószentmiklós MPP-s polgármestere ellen is korrupciós vizsgálat zajlik, de ő nem mondott le. Kovács Jenő nagykárolyi elöljáró esetében az ANI állapított meg összeférhetetlenséget, de ez még nem jogerős.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 24.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (7.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre."
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembement. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB (Bolyai Kezdeményező Bizottság)-vezetők „polgári engedetlenség"-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai Egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután (képünkön – szerk. megj.). Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket".
Többen hozzászóltak a szöveghez, én is. Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-ai száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem, és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott.
Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás. Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel". Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedélyt kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem.
A november 19-ei nyilatkozat így szólt: „Azonnali hatállyal lemondok a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig.
Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1. az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2. nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3. mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett.
A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembehelyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell."
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót".
Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást. A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat", persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni" alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Egyetemi fejlesztés
1990-ben nyolc kar volt az egyetemen, a karok száma 2000-re 18-ra nőtt. A fejlesztés teljesen ad-hoc módon történt, nem volt semmilyen stratégiai elképzelés. Ezért ahelyett, hogy az egyetem megvásárolt volna egy területet, ahova építsen, fejlesszen, mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően próbálták megoldani a tanteremgondokat. Voltak karok, amelyek terjeszkedtek, nőtt a diáklétszámuk, más karokon viszont csökkent a diákok száma. De senki sem volt hajlandó könnyen lemondani a birtokolt épületekről, épületrészekről.
A főépülethez minden ottani kar nagyon ragaszkodott. Inkább vállalták, hogy több épületben tanítanak, egymástól akár távol levőkben, csak ne kelljen lemondani a főépületben lévő addigi termeikről. Legjobb példa erre a matematika–informatika kar, amelynek vezetői nem voltak hajlandók elfogadni azt, hogy egy számukra építendő új épületbe költözzenek, inkább vállalták, hogy a város három, egymástól igen távol levő épületében tartsanak órákat. A szervezetlenség miatt az egyetem egyre több épületet vásárolt a város különböző részén, hogy kielégítse a karok igényeit. Egyetlen ingatlan épült tervszerűen, a közgazdasági kar impozáns épülete a Györgyfalvi negyedben.
Amikor a magyar karokért harcoltunk, sokan szemünkre vetették, hogy miért nem készítettünk egy olyan pontos számítást, amely kimutatta volna, hogy mennyibe kerülne ezek működtetése, hisz akkor egyszerűbb lenne a megvalósításuk. Ez ellen én mindig tiltakoztam, tudtam, hogy ez nem pénz kérdése, hiszen tíznél több új kar alakult úgy, hogy semmilyen számítást nem végeztek, és a karok működtek, akkor miért kellene nekünk ilyet készíteni. Ezt csapdának véltem, és vélem ma is. Azt előre lehet tudni, hogy egy kétezer diákkal működő karnak nincsenek anyagi gondjai. Márpedig ezek a magyar karok ilyen nagyságrendűek lettek volna.
Az egyetem felvállalta a teológiai karok indítását is. Mind a négy nagyobb felekezet alapított kart (ortodox, görög katolikus, római katolikus, református). Kezdetben ezek vallástanárképzők voltak, de később az ortodox és a római katolikus egyház bevitte az egyetemre a lelkészképzést is. Mi magyarul ezeket a karokat tanárképző jelzővel illettük: református tanárképző kar, római katolikus tanárképző kar stb. A református egyház, a többi felekezettel ellentétben, nem biztosított épületet a tanárképző kar számára (csak ideiglenesen a református teológia épületében).
Andrei Marga rektor nagyon támogatta azt az ötletet, hogy a református karnak az egyetem biztosítson helyet, ezért az első adandó alkalommal megvásároltak egy épületet a Horea úton két kar (a református tanárképző és a business) részére. Az épület megvásárlásának a története igen érdekes. Egyik vezetőtanácsi gyűlésen konkrétan szóba került a Horea úti épület megvásárlása. Marga rektor nagyon támogatta a megvásárlást, mások óvatosabbak voltak. A gazdasági igazgató elmondta, hogy a tulajdonos sokkal többet kér az épületért, mint amennyire egy belső bizottság felbecsülte azt. Az egyik rektorhelyettes, aki ismerte a tulajdonost is, az épületet is megnézte, hogy mennyire alkalmas oktatási célra, egyáltalán nem javasolta a megvásárlást. Drágállta, és nem találta jónak az épületet arra, hogy ott megfelelő tantermeket lehessen kialakítani.
Marga rektor többször hangoztatta, hogy neki semmilyen érdeke nem fűződik az épület megvásárlásához, csupán a három kar (akkor talán még a földrajz karról is szó volt) teremproblémáit szeretné megoldani. Azt is többször elmondta, hogy ha gondoljuk, ő kimegy, és döntsünk nélküle, ő a döntést elfogadja, de egyáltalán nem tett olyan mozdulatot, hogy ezt komolyan gondolná.
Kása Zoltán
Folytatás a következő Szempontban
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 24.
„Újrafelfedező” találkozások a Kolozsvári Magyar Napokon
Pezsgő hangulat uralta a Kolozsvári Magyar Napok utolsó szakaszában a város központját: a Farkas utca, a középkori időutazás helyszínéül kijelölt Fogoly utca, a Deák Ferenc utcai ifjúsági pavilon, a New York Szálló, valamint a Főtér és környéke is megannyi külföldi és Erdély minden szegletéből érkező vendéget vonzott.
Szinte minden kincses városbeli családnak érkezett vendége a hét végére – így feltételezhető, hogy a magyar ünnepre talán annyian szállingóztak ide más településekről, mint amennyi kolozsvári magyar a szokásosnál otthonosabban érezhette magát a gazdag programokat felsorakoztató belvárosban.
„Annak ellenére, hogy idén több napon át esett az eső a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, a Farkas utcai fesztiválutcában csak az első napon vette el a látogatók kedvét a mostoha időjárás. Aznap kevesebben jöttek el, mint azt korábban megszoktuk, a fesztivál következő napjain viszont még tavalyhoz képest is többen látogattak ki: naponta 15000 ezer ember kapcsolódott be a gazdag programkínálatába" – értékelte lapunknak Szász Péter, a fesztiválutca programjainak főszervezője.
Hozzáfűzte, szervezői szempontból még jól is jött az eső, a kánikula elmúltával ugyanis sokkal könnyebb volt felhúzni a sátrakat, illetve mindent felszerelni a Farkas utcában. Szász Péter kérdésünkre kifejtette, a korábbi évekhez hasonlóan helyt adtak a kézművesvásárnak, a hagyományos termékeket felsorakoztató standoknak, könyvesboltoknak, sőt kilenc múzeum is önálló standdal jelentkezett.
Emellett a bortermelők kínálták portékájukat a külön számukra fenntartott kis utcában, helyszíni sátrakból tudósítottak a tévék, rádiók, a Kolozsvári Magyar Színház is változatos programokkal várta a közönséget. Magyaros ételeket lehetett kapni: a lángostól a kürtős kalácson át a lacikonyhák kínálatáig szinte mindent.
A gyönyörűen felújított Farkas utcai református templom is rengeteg látogatót vonzott, a megújult épületre kíváncsi turisták kívül-belül megcsodálták a korszerű megvilágítással gazdagodó műemlék impozáns látványát.
Megidézett élmények, gasztronómiai „utazás”
Megannyi találkozás színhelye volt a kincses város a magyar napokon: ilyenkor olyanok is összefutnak, akik évek óta nem látták egymást, de az újrafelfedezés örömét erősítették az előre megszervezett, nagyobb lélegzetű találkozások is. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar szakos végzettjei elevenítették fel közös élményeiket a Horea úti „alma materben", ahol egyetemi tanárok, valamint a nagy múltú intézményben végzett bölcsészek találkoztak.
Mintegy ötvenen gyűltek össze egy fergetes hangulatú estére-éjszakára lapunk valamikori és mostani munkatársai: a Krónika 16 éve alatt ugyanis több mint száz újságíró, szerkesztő, fotós, tördelő, korrektor dolgozott majdnem mindig jó hangulatú légkörben, több szerkesztőségi helyszínen.
A közös élményeket, a mindenkori felhőtlen „krónikás” hangulatot idézték meg a több erdélyi városból érkezett résztvevők, akik a lap örökre eltávozott munkatársairól is megemlékeztek az Insomnia kávéházban péntek este.
Természetesen a gasztronómiai élmények sem maradhattak ki a hétvége kínálatából: ezúttal vendégek látták vendégül a Kolozsvári Magyar Napok sajtós résztvevőit a Magyar Turizmus Zrt. (MTZ) jóvoltából a Via étteremben, ahol ínyencségekkel – többek közt fenséges szürkemarhapörkölttel, szilvapálinkával, minőségi száraz vörösborral – kényeztették a betérő újságírókat.
Soós Júlia, az MTZ romániai képviseletének vezetője volt az esemény házigazdája, a jellegzetes magyarországi étekről pedig Barabás Zoltán mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség alelnöke, a debreceni Barabás Étterem vezetője gondoskodott. Barabás Zoltán érzékletes kiselőadásban foglalta össze a a tudnivalókat a szürkemarháról, illetve a mennyei pörkölt elkészítésének módjáról. Mint megtudtuk, a szürkemarha és más marhák íze, állaga közt is lényeges a különbség, lévén hogy előbbi más életmódot folytat: ridegtartásban él, szabadon, úgynevezett külterjes állattenyésztésben.
Hetven hónap Bolívia börtöneiben
A La Paz-i börtönkomplexumban öt éven és tíz hónapon át politikai fogolyként elzárt, nemrég szabadult, szovátai Tóásó Előddel beszélgetett pénteken délután Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa az egykori Continental szállóban, rengeteg érdeklődő jelenlétében.
Lukács Csaba az államellenes és felforgató cselekedetek elkövetésével vádolt Tóásót rabságának ideje alatt évente látogatta, részt vett tárgyalásain, és szabadlábra helyezésekor a Bolíviából való, filmbeillő kimenekítésében is szerepet vállalt. Az érdekfeszítő beszélgetést nagy figyelemmel kísérő hallgatóság megtudhatta, milyen rémálomhoz hasonlatos következményekkel jár az, ha egy fiatal meggondolatlan módon vállal külföldi munkaajánlatot, és nem számol azzal – Lukács Csaba kifejezésével élve –, hogy ingyen ebéd márpedig nincs, és a csábító ajánlatok mögött óriási veszélyek leselkedhetnek.
Tóásó Előd elmondása szerint Eduardo Rózsa Flores meghívására utazott ki Bolíviába, hogy egy magyar származású, New York-i producerrel dokumentum- és játékfilmeket készítsen elő. Három társát, köztük Florest egy előre megszervezett kommandóakció során 2008 áprilisában lemészárolták szállodai szobájukban. Tóásó szinte csodával határos módon életben maradt, és Mario Tadiccal együtt letartóztatták, majd megkezdődött egy, a bizonyítékokat és észérveket semmibe vevő, kirakatperhez hasonlatos eljárás ellenük, amelyek Evo Morales indián származású államfő, szocialista hátterű diktatorikus rendszerének megerősítését szolgálták.
Az államelnök konkrét politikai tőkét kovácsolt, és két választási kampányt nyert meg azáltal, hogy sikeresen fellépett az állam rendjét veszélyeztető, terroristának titulált vádlottak ellen. Tóásó Előd nővére, Edit segítségével ártatlanságának bizonyításán dolgozott csaknem hat éven át, szabadulását azonban csak az idén megkötött vádalku tette lehetővé, amelyben el kellett ismernie, hogy fegyveres felkelést követett el.
A bolíviai állam Tóásóval szemben újra és újra megszegte, szükség esetén átírta saját törvényeit és a nemzetközi, emberi jogi szabályokat is, a börtönben pedig olyan állapotok uralkodtak, amelyek valóban rémálomhoz hasonlatosak. Néhány aspektus a La Paz-i rabéletből: a bolíviai társadalom nem tartja el a börtönbe jutott tagjait, így pénz híján azok sem ételt, sem ágyat nem kaphatnak. Hatalmas arányú a drogfüggőség, és a dependens rabok kiszámíthatatlansága – derült ki a beszélgetés során.
A legfontosabb következtetés a munkaajánlatokat illető óvatosság lenne – szögezte le Lukács Csaba, felhívva a fiatalok figyelmét arra is, hogy semmilyen virtuskodó, például fegyverrel, puskával készített fotót ne töltsenek fel közösségi oldalakra, mert azokat nagy valószínűséggel rosszul értelmezik majd.
Virtuózok, „nagy öregek” a főtéri nagyszínpadon
A tervek szerint Koncz Zsuzsa és meghívottai fellépésével, valamint az immár hagyományosnak számító főtéri tűzijátékkal zárul vasárnap este a Kolozsvári Magyar Napok egy hétig tartó színpompás koncertsorozata. A hétvégi fellépések rengeteg nézőt vonzottak a főtéri nagyszínpad elé, akárcsak a Farkas utcai kisszínpad elé.
A Vajdaság Paganinijének is nevezett Lajkó Félix hegedűvirtuóz fergeteges csütörtöki koncertjére is rengetegen voltak kíváncsiak, akárcsak Fenyő Miklós, a veterán rock and rollos pénteki fellépésére. Lajkó Félix augusztus 20-i színpadra lépése végén három különleges hangú énekesnő, a hegedűs játékába bekapcsolódó Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gabriella énekelte el a Himnuszt különleges, emelkedett hangulatot teremtve.
Szombaton este a Magashegyi Underground, a magyarországi alternatív zene egyik legnépszerűbb együttese csapott a húrok közé. Bocskor Bíborka, a zenekar csíkszentmártoni származású, jellegzetes hangú énekesnője egyedi mozgásvilággal és előadásmóddal, dalaiknak újszerű megszólaltásával kápráztatta el a főtéri közönséget.
A Bikini együttes, a magyar rockzene utóbbi évtizedeinek egyik „nagy öreg” zenekara állt a főtéri színpadra szintén szombat este: D. Nagy Lajos és zenésztársai régi nagy Bikini-slágereket és újabb dalokat is felvonultató koncerten szórakoztatták a magyar napok népes közönségét. A tömeg lelkesen énekelte a jól ismert slágereket, azonban némi csalódást keltett, hogy mindössze egy szám erejéig jöttek vissza az együttes tagjai a visszatapsolás után.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)2015. augusztus 27.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (7.)
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre."
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembement. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB (Bolyai Kezdeményező Bizottság)-vezetők „polgári engedetlenség"-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai Egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután (képünkön – szerk. megj.). Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket".
Többen hozzászóltak a szöveghez, én is. Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-ai száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem, és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott.
Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás. Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel". Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedélyt kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem.
A november 19-ei nyilatkozat így szólt: „Azonnali hatállyal lemondok a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig.
Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1. az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2. nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3. mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett.
A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembehelyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell."
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót".
Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást. A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat", persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni" alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Egyetemi fejlesztés
1990-ben nyolc kar volt az egyetemen, a karok száma 2000-re 18-ra nőtt. A fejlesztés teljesen ad-hoc módon történt, nem volt semmilyen stratégiai elképzelés. Ezért ahelyett, hogy az egyetem megvásárolt volna egy területet, ahova építsen, fejlesszen, mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően próbálták megoldani a tanteremgondokat. Voltak karok, amelyek terjeszkedtek, nőtt a diáklétszámuk, más karokon viszont csökkent a diákok száma. De senki sem volt hajlandó könnyen lemondani a birtokolt épületekről, épületrészekről.
A főépülethez minden ottani kar nagyon ragaszkodott. Inkább vállalták, hogy több épületben tanítanak, egymástól akár távol levőkben, csak ne kelljen lemondani a főépületben lévő addigi termeikről. Legjobb példa erre a matematika–informatika kar, amelynek vezetői nem voltak hajlandók elfogadni azt, hogy egy számukra építendő új épületbe költözzenek, inkább vállalták, hogy a város három, egymástól igen távol levő épületében tartsanak órákat. A szervezetlenség miatt az egyetem egyre több épületet vásárolt a város különböző részén, hogy kielégítse a karok igényeit. Egyetlen ingatlan épült tervszerűen, a közgazdasági kar impozáns épülete a Györgyfalvi negyedben.
Amikor a magyar karokért harcoltunk, sokan szemünkre vetették, hogy miért nem készítettünk egy olyan pontos számítást, amely kimutatta volna, hogy mennyibe kerülne ezek működtetése, hisz akkor egyszerűbb lenne a megvalósításuk. Ez ellen én mindig tiltakoztam, tudtam, hogy ez nem pénz kérdése, hiszen tíznél több új kar alakult úgy, hogy semmilyen számítást nem végeztek, és a karok működtek, akkor miért kellene nekünk ilyet készíteni. Ezt csapdának véltem, és vélem ma is. Azt előre lehet tudni, hogy egy kétezer diákkal működő karnak nincsenek anyagi gondjai. Márpedig ezek a magyar karok ilyen nagyságrendűek lettek volna.
Az egyetem felvállalta a teológiai karok indítását is. Mind a négy nagyobb felekezet alapított kart (ortodox, görög katolikus, római katolikus, református). Kezdetben ezek vallástanárképzők voltak, de később az ortodox és a római katolikus egyház bevitte az egyetemre a lelkészképzést is. Mi magyarul ezeket a karokat tanárképző jelzővel illettük: református tanárképző kar, római katolikus tanárképző kar stb. A református egyház, a többi felekezettel ellentétben, nem biztosított épületet a tanárképző kar számára (csak ideiglenesen a református teológia épületében).
Andrei Marga rektor nagyon támogatta azt az ötletet, hogy a református karnak az egyetem biztosítson helyet, ezért az első adandó alkalommal megvásároltak egy épületet a Horea úton két kar (a református tanárképző és a business) részére. Az épület megvásárlásának a története igen érdekes. Egyik vezetőtanácsi gyűlésen konkrétan szóba került a Horea úti épület megvásárlása. Marga rektor nagyon támogatta a megvásárlást, mások óvatosabbak voltak. A gazdasági igazgató elmondta, hogy a tulajdonos sokkal többet kér az épületért, mint amennyire egy belső bizottság felbecsülte azt. Az egyik rektorhelyettes, aki ismerte a tulajdonost is, az épületet is megnézte, hogy mennyire alkalmas oktatási célra, egyáltalán nem javasolta a megvásárlást. Drágállta, és nem találta jónak az épületet arra, hogy ott megfelelő tantermeket lehessen kialakítani.
Marga rektor többször hangoztatta, hogy neki semmilyen érdeke nem fűződik az épület megvásárlásához, csupán a három kar (akkor talán még a földrajz karról is szó volt) teremproblémáit szeretné megoldani. Azt is többször elmondta, hogy ha gondoljuk, ő kimegy, és döntsünk nélküle, ő a döntést elfogadja, de egyáltalán nem tett olyan mozdulatot, hogy ezt komolyan gondolná.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)2015. szeptember 3.
Ismét az egyházakat támadja Dorin Florea
Az iskolákban található földgázüzemű csempekályhák miatt kritizálta a magyar történelmi egyházakat Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester – adja hírül Simon Virág akronika.ro-n.
Ugyanis jelenleg is ezekkel biztosítják a fűtést a régi marosvásárhelyi iskolaépületekben, az Unirea, a művészeti és a Bolyai-gimnázium ingatlanjaiban. Az épületek ma a történelmi magyar egyházak tulajdonában vannak, és a marosvásárhelyi elöljáró minden alkalmat kihasznál, hogy az épületek állapotát kritizálva azok visszaállamosítását kérje. Legutóbb a csempekályhák témáját aknázta ki, azonban az érintettek és a tűzoltók cáfolják, hogy ezek bármikor felrobbanhatnának.
Dorin Florea legutóbbi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélyesek, ugyanis bármikor felrobbanhatnak az iskolákban levő csempekályhák. Az iskolai tanév kezdetéről és a gyermekek fogadására kész tantermekről beszélő elöljáró sajtótájékoztatóján arra is kitért, hogy sajnálja azokat a többnyire magyar gyermekeket, akik egyházi tulajdonban levő épületekben tanulnak.
„Féltem azokat a gyermekeket, akiknek nem megfelelő körülmények között kell tanulniuk. Bármikor fejükre hullhat a málló vakolat vagy felrobbanhat a csempekályha, amivel a tantermeket fűtik. Ha a városé lennének ezek az épületek, már rég központi fűtést szereltettünk volna” – mondta a polgármester, aki minden egyes alkalmat kihasznál arra, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanok újraállamosítását követelje.
A római katolikus egyház tulajdonában levő, ősztől az Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Teológiai Gimnázium által használt épületegyüttesben javában folynak az előkészületek az új tanévre. Tamási Zsolt, a római katolikus iskola igazgatója elmondta, hogy a főépületben, amelyet továbbra is az Unirea használ, csempekályhák vannak az osztálytermekben, a kis épületben pedig, ahova a katolikus osztályok költöznek, központi fűtésrendszer van.
„A polgármesternek nincs miért aggódni, inkább tegyen meg mindent annak érdekében, hogy uniós pénzalapokat tudjanak lehívni az épület teljes felújításához, amelynek során sor kerülhet a csempekályhák felszámolására is” – jelentette ki az igazgató.
A Bolyai Farkas Gimnáziumnak és a Református Kollégiumnak helyet adó épületben összesen 80 csempekályha van, ezekből 41 az osztálytermekben. Bálint István bolyais igazgatótól megtudtuk, hogy minden júniusban ellenőriztetik ezeket, s amelyikkel esetleg gond van, azt fűtésszezonig kijavítják. „Az elmúlt években nem voltak gondok fűtésidényben. Ha a biztonsági okokat nézzük, akkor bizonyos, hogy a központi fűtésrendszer előnyösebb, de a meglevővel kell boldogulnunk. Fűtésszezonban naponta ellenőrizzük a kályhákat, hőszabályzók vannak felszerelve, így zavartalan a fűtés” – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot az épület tulajdonosával, a református egyházkerülettel, hiszen jelenleg készül az uniós pályázat a műemlék épület teljes felújításáról, és melynek részeként a fűtéshálózatot is átalakítják.
A Horea tűzoltó alakulat megelőzéssel foglalkozó szakemberitől megtudtuk, hogy a tűzoltók évente egyszer minden tanintézetben ellenőriznek, függetlenül attól, hogy gáz- vagy fafűtésű, csempekályhás vagy központi fűtéses. Ugyanakkor tematikus ellenőrzések is vannak, amikor felkeresik az óvodákat, iskolákat és ellenőrzik a fűtéshálózatot. Amennyiben hiányosságot tapasztalnak, határidőt szabnak meg, amíg azt ki kell javítani, de elmondásuk szerint általános tapasztalatuk, hogy az intézményvezetők odafigyelnek a gyermekek egészségére, biztonságára – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2015. október 13.
Ipartörténeti múzeum ötletét kiviteleznék
Már Lokodi Edit-Emőke tanácselnöksége idején felmerült az ötlet, hogy újra életre kellene hívni az egykori székely ipartörténeti múzeumot – mondta Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke. Az ötletet Vasile Bolos megyei tanácsos a tavasz folyamán egy ülésen újra felvetette. A tanácselnök nem zárkózott el tőle, úgy értékelte, kár lenne, hogy Marosvásárhely ipartörténetének tárgyi emlékei veszendőbe és feledésbe menjenek.
A székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része megvan
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy az iparmúzeum újralétesítéséről lenne szó tulajdonképpen, hiszen a marosvásárhelyi múzeumélet a Baross Gábor (Horea) utcai székely iparmúzeum indításával kezdődött 1893-ban.
A műemlékekre vonatkozó szakirodalomban olvasható, hogy a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építését az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában kezdték el, historizáló, illetve eklektikus irányelveket követve. A múzeum szükségességének gondolatát 1885-től a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet támogatta. 1889-ben központilag is felkarolták az ügyet, a kereskedelmi, valamint pénzügyminisztérium 1600 koronával támogatta az építkezést, a helyi adományokból is segített kezdeményezés 1890-ben jutott el a kivitelezésig. A terveket Kiss István építész végezte, az építkezési munkálatok Soós Pál építőmester nevéhez fűződnek, de a homlokzati plasztika kivitelezésében szerepet kap Szabó Antal szobrász is. Ebben az épületben ma a Természettudományi Múzeum működik, holott iparmúzeumnak tervezték, és számos ipartörténeti érdekesség is fűződik hozzá.
Soós Zoltán kitért arra is, hogy a székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része itt maradt, a másik része 1918 után Kolozsvárra került.
Új épület kell a Természetrajzi Múzeumnak
– Mikor lehetne szó a marosvásárhelyi ipartörténeti múzeum létrehozásáról? – kérdeztük az igazgatót.
– Ahhoz, hogy a természetrajzi múzeumot kiköltöztessük, egy új épület szükséges. Mi a somostetői egykori vendéglő üresen álló épületét javasoltuk, hiszen abban kiváló múzeumot lehetne létrehozni. A természetrajzi múzeumot jól össze lehetne kapcsolni az állatkert profiljával. Tudomásom szerint a szóban forgó épület még mindig a Romarta Rt. tulajdonában van. A cég hajlandóságot mutat az eladásra, az áráról nincs tudomásom, ezt a Maros Megyei Tanácsnak kell megtárgyalnia s a költségvetésbe befoglalnia.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 21.
Művészettörténeti konferencia Marosvásárhelyen
Pusztuló műemlékeink
Október 17-én, szombaton a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai második alkalommal tartottak művészettörténeti konferenciát A város színeváltozása II. címmel, melyen a projekt idei eredményeit ismertették.
Entz Géza művészettörténész a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, a Magyarországon működő hasonló programokról beszélt. Mint kifejtette, az anyaországban a szocializmus éveiben, 1952–1987 között volt csúcson a műemlékvédelmi topográfia. A marosvásárhelyi műemléki topográfia mentoraként reményét fejezte ki, hogy a városközpont felmérését követi majd a teljes város műemlékeinek feltérképezése, illetve jövőre kiadásban is megjelenhetnek az eddigi munkák. A műemléki topográfiát sajátos kulturális közfeladatnak nevezte, mely hozzájárul ahhoz, hogy a helyi közösségek méltó módon kezeljék az épített örökség tárgyi lenyomatát, ezért erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni, annak ellenére, hogy a kultúrának nincs magasan a csillaga. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az örökségvédelem és műemlékvédelem kifejezéseket el kell különíteni, sok esetben ugyanis összemossák a jelentésüket. Soós Zoltán intézményvezetőként megállapította, miszerint a városkép évről évre pusztul, amit főképp a műemlékvédelem szabályozási hiányosságának tulajdonít. Reményét fejezte ki, hogy egyszer majd hozzáértő főépítésze lesz Marosvásárhelynek, a városkép kialakításában ugyanis a kellő szakértelem nélkülözhetetlen. Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tartott előadást. Hámori Péter fotósnak köszönhetően magas színvonalú fényképdokumentációval, az épületbelső és -külső díszítések legapróbb részleteit is megmutatva, lepusztult és kevésbé lepusztult épülethomlokzatokat, épületbelsőket tekinthettek meg a jelenlévők.
Művészettörténészek találkozása
Orbán János művészettörténész, projektvezető, a Maros Megyei Múzeum kutatója a marosvásárhelyi eredményeket összegezte. Mint elmondta, a műemléki topográfia projektjét helyi és magyarországi szervezetek támogatják: a Maros Megyei Tanács, a budapesti Forster Központ, a Pro Professione Alapítvány, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a budapesti Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására, illetve a Bethlen Gábor Alap. Mint felelevenítette, 2013–2014 között a Rózsák tere felmérésén dolgoztak, és még folytatják, 2014-ben az egykori Baross Gábor, ma Horea utca épületállományát, az idén februártól júliusig az Arany János és Kossuth Lajos utca műemlék épületeit mérték fel. Mint jelezte, ebben az évben munkájuk hangsúlyosabban egészült ki levéltári kutatásokkal, amit a támogatásnak és az időben elkezdett munkálatoknak tulajdonít. A vizsgált épületállomány a XVIII. század végi, XIX. század eleji épületek, döntő többségük neoreneszánsz, neobarokk, illetve szecessziós elemeket hordozó házak, illetve a két világháború között épült öt épület. Az idei munkálatok finanszírozója a budapesti Forster Alapítvány volt. A projektben részt vevő marosvásárhelyi Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János, a megyei múzeum munkatársai mellett a Kolozsváron élő Mihály Melinda, Bordos Beáta és Vécsei Hunor is részt vett, mindannyian a BBTE művészettörténeti tanszékének végzettjei. Az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentációk készültek, esetenként sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket, ilyen a Lányi-ház gazdag levéltári anyaga.
Műemlék épületekben romatanyák
Amint a projektvezető kifejtette, főként a meglévő épületek számbavételére összpontosítottak. A Kossuth utcában negyvenhat lakóházat, az Arany János utcában tizennégyet, illetve az Arany János és volt Iskola utca sarkán lévő Petrás-házat, valamint öt köztéri szobrot rögzítettek. Bordás Beáta az Arany János, egykor Kis- szentkirály utca többnyire egyszintes lakóházait – melyek közül legtöbb átalakításon esett át – mérte fel és mutatta be Az Arany János utca környékének historizáló épületeiről szóló értekezésében. Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, az egykori Nagy-szentkirály utca századfordulós lakóházairól tartott előadást. A Lányi- ház történetéről eddig feldolgozatlan, gazdag levéltári anyagot és fotódokumentációt tárt fel, amely Lányi Oszkár életébe is betekintést nyújt. Mindkét előadó értekezésének végkövetkeztetése, hogy a város műemlék épületeinek nagy része lepusztulásra ítéltetett. A két említett utca elállamosított polgári házaiban üzlet- és irodahelyiségek működnek, de nem mellékes a roma családok számára kiutalt szociális lakásként szolgáló lakrészek száma sem, ahol az állagmegőrzésnek nem sok jele mutatkozik, a pusztulásnak annál inkább.
Zsinagóga – kommunikáció vagy dominancia?
A műemlékek felmérésével párhuzamosan néhány emblematikus marosvásárhelyi épület történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz a Jakob Gertner német építész által tervezett volt Iskola utcai zsinagógát ismertette. Kutatási eredménye sokatmondó sajtótörténeti szempontból is, ugyanis mint kifejtette, a zsinagóga építési munkálatairól alig találni hírértékű tudósítást a korabeli sajtóban, ellentétben a Kossuth-szobor állításával, amelyről számtalan tudósítás fellelhető. Az 1899-es évi alapkőletételről megjelent egyetlen hírt a kutató szerint a hónapokig tartó építkezés alatt egyetlen tudósítás követte a Székely Lapokban. A zsinagóga felavatásáról szóló tudósításban az 1900. szeptember 17-i lapszámban "Az Úr imádására és a hazaszeretet ápolására emelt" templomként jellemezték. Amint az előadó jelezte, megfejtésre vár a kérdés, hogy a bizánci templom stílusú impozáns épületre a környezettel való kommunikáció vagy a dominancia jellemző. Karácsony István a polgármesteri hivatal, a régi vármegyeháza történetét és stilisztikai összefüggéseit elemezte. Mint kifejtette, az egykori vármegyeháza homlokzatának 1939, 1942, 1945 és 1992-es évi változtatásainak hátterében mind-annyiszor a nemzeti szimbólumteremtés állt. Az építészeti stílusok megváltoztatásában nyomon követhető a térség uralkodó hatalmainak váltakozása.
A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhely szerepét betöltő Székely Vértanúk emlékművének a történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozta fel. 1875. június 27-én a marosvásárhelyi Postaréten került sor az emlékmű leleplezésére. A hat és fél méter magas, Jablonszky Vince budapesti szobrász által kivitelezett, klasszikus formajegyekből építkező gránit obeliszk az 1854. március 10-én kivégzett, Habsburg-ellenes összeesküvésben részt vevő három székely szabadságharcosnak, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak valamint Horváth Károlynak állít emléket. A jelenlévők betekintést nyerhettek a szoborbizottság áldozatkész tevékenységébe, illetve az emlékmű elhelyezése körül kialakuló vitát is megismerhették. Kiss Loránd falkép-restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszélt a 18–19. századi marosvásárhelyi épületbelsők. Díszítőfestések és stukkódíszek című értekezésében.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 5.
Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)2015. november 7.
Ingatlant cserélhet a polgármesteri hivatal és a katolikus egyház
Döntött a marosvásárhelyi közgyűlés
Rég húzódó probléma oldódhat meg a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtöki döntése nyomán: a képviselő-testület megszavazta a polgármesteri hivatal és a katolikus egyház közötti ingatlancserét. A határozat értelmében iskolaépületek – a Művészeti Líceum, illetve az Európa Általános Iskola egy-egy épülete – cserélnek gazdát.
Miután egy korábbi tanácsülésen elutasították az ingatlancserét, a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtökön újra napirendre tűzte az erre vonatkozó határozattervezetet. Ezúttal már kevés ellenvetés hangzott el a tanácsülésen, Olimpiu Sabau javaslatát, hogy sajátítsák ki a katolikus egyház Ballada utcai épületét, már nem is bocsátották szavazásra. A határozatot Soós Zoltán módosító indítványával fogadták el, az RMDSZ-frakció vezetője javasolta, hogy a megyei tanfelügyelőség is bólintson rá a cserére, illetve – mivel a tervezethez csatolt telekkönyvikivonat-másolatok 2009-ből származnak – ellenőrizzék, hogy nem történt-e változás a tulajdonjogot illetően, és csatoljanak egy friss telekkönyvi kivonatot a tervezethez.
A szóban forgó ingatlanok felértékelése megtörtént, az előterjesztés szerint a katolikus egyház Horea utca 23. szám alatti épületét és a hozzá tartozó telket 482.842 euróra, míg a polgármesteri hivatal Forradalom utca 9. szám alatti épületét 483.051 euróra becsülték, a 209 eurós különbözetet az egyház köteles kifizetni a hivatalnak.
Soós Zoltán a tanácsülést követően újságírói kérdésre kijelentette, sok huzavona után döntött úgy a tanács, hogy amennyiben a megyei tanfelügyelőség is beleegyezik az ingatlancserébe, és a városnak joga van ezt megtenni, megteszi, azért, hogy a Ballada utcát meg lehessen nyitni és a gépkocsiforgalom gördülékenyebb legyen a főtér környékén.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)2016. január 14.
Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány előadás-sorozata
A magyar történelem nagy csatái
Januártól folytatódnak Marosvásárhelyen a Kós Károly Akadémia Alapítvány nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásai. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen. Az új előadás-sorozatban a magyar történelem meghatározó csatáit mutatják be a honfoglalástól az 1956-os magyar forradalomig.
A decemberig tartó, tíz előadást magába foglaló új sorozat keretében a jelenkori magyar történelemkutatás olyan kiváló képviselői tartanak előadást, mint Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója, Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutató professzora, B. Szabó János hadtörténész, a Budapesti Történeti Múzeum tudományos munkatársa, Kelenik József alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokságának kiemelt főtisztje, Gebei Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének vezetője, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Pollmann Ferenc hadtörténész kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, valamint Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
Az idei sorozat első előadását Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója tartja január 21-én, csütörtökön 17 órától, a Bernády Házban (Horea u. 6. sz.) A honfoglaló magyarság "kalandozó" hadjáratai címmel. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 1.
Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése
A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott.
A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.
A szociális védőhálóra költik a legtöbbet
A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.
Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté. Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.
A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.
A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.
Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.
A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.
Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.
Műemlékek felújítására is van pénz
A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megye, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.
Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.
Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.
Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.
Kőrössy Andrea, Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)