udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
230
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-230
Névmutató:
Kónya Ádám
2015. július 30.
Templomaink – Bikfalva (Református Hírnök)
„Sepsiszentgyörgyről tekintve feltűnő jelenség a bikfalvi vártemplom hatalmas tornya. Délutáni napsütésben valósággal világít a Kövesponk alján” – ezekkel a szavakkal jellemzi Kónya Ádám a bikfalvi református templomot, amelynek tornya feltehetően valamikor a 15. század végén épült, hajója pedig csak jóval később, 1863-ban, amikor a régit lebontva, megépítették a ma is álló, több mint 500 ülőhellyel rendelkező templomhajót.
A gúlasisakkal ellátott, 34 méter magas torony másfél méter vastagfalába vágott ajtón keresztül egy későgótikus terembe lépünk, amelynek dongaboltozatát a 15. század végére jellemző, kettősen hornyolt terrakotta bordák hálózata díszíti. A torony emeletein felfelé haladva pedig még inkább tetten érhető a középkor hangulata. Nagyméretű, könyöklős kiképzésű falfülkék belsejében a korra jellemző keskeny lőrések sorakoznak. Az első övpárkány fölötti rész Debreczeni László szerint már 17. századi, az eredetileg íves-tornácos toronysisak pedig még később épülhetett. Ezt 1939-ben éppen Debreczeni tervei alapján átépítették, viszont a második világháborúban a toronynak ez a része megsemmisült. Szemtanúk visszaemlékezése szerint az Észak-Erdélybe bevonuló román hadsereg használta célpontnak és egy ágyúlövedék találta el, azonban még 1945-ben visszaállították eredeti formájába. Sajátos története van a templomhajó megépítésének. Ugyanis a régi gótikus templom helyére 1863-ban épített új hajó a falu akkori lelkésze „fondorlatos cselvetésének” köszönheti létét. Erről Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a következőképpen ír: „Bikfalvának magaslaton fekvő várkastély környezte régi temploma volt. E templom már a felszaporodott hívek befogadására igen kicsiny és romladozott vala, s az orgona teremtett nekik egy új, igen szép és nagy templomot. Igen, az orgona teremtette a templomot, s ez állítás bármilyen nevetségesnek látszassék is, mégis így van.” A teljes történet úgy szól, hogy a már említett okok miatt a lelkész szerette volna rávenni híveit egy új templom építésére. Miután azonban javaslatát elvetették, „az eszélyes lelkész átlátván, hogy szép móddal nem boldogulhat, cselhez folyamodott, s híveit rábírta, hogy legalább a már használhatatlan régi orgona helyett újat csináltassanak. Ebben megegyeztek, s annak megcsináltatását a tiszteletes úrra bízták.” A tiszteletes pedig ennek nyomán rendelte meg Kolonits István orgonaépítő mesternél azt az egymanuálos, 12 regiszteres orgonát, amely manapság is a templom egyik ékessége. Azonban jól tudván, hogy mit tesz, olyan nagyméretű orgonát rendelt, hogy amikor az elkészült, nem fért be a régi templomba. Így tehát a bikfalviaknak nem maradt más választásuk, minthogy az orgonát is befogadni képes új templomot építsenek. „Ekként épült a mostani szép, ízléses nagy templom, melynek kevés párja van Székelyföldön. És behelyezték a szép nagy orgonát, mely szintén a Székelyföld legszebb és legnagyobb orgonái közé méltó joggal sorozható.” – foglalja össze Orbán Balázs a templomépítés történetét. Az építkezésnek azonban leginkább a várfal látta kárát, ugyanis miután eredeti szerepét már elvesztette, jelentős részét lebontották. A megmaradt és ma is álló várfalrészt kívülről támpillérek tagolják, belül pedig három lőrés kiképzése tanúskodik középkori eredete mellett. Felbecsülhetetlen értéket képvisel a templom 1640-ben öntött harangja, mely nem annyira régiségében áll, hanem inkább abban, hogy latin felirata mellett, hibás betűkötéssel ugyan, de magyar nyelvű feliratot is tartalmaz: BIKFALV: AZ ISTENNEK DICZRETIRE CZINALTATVNK ES HARANGOT. 1640. Ismereteink szerint ez a második olyan magyar felirat, amely harangon a 17. században előfordul, és egyben arról is tanúskodik, hogy a bikfalvi reformátusok ezen kezdeményezése egy évszázaddal megelőzte a magyar nyelv harangfeliratokon történő meghonosodását. Az új templom építésének idején még 1150 lelket számláló bikfalvi református gyülekezet az azóta eltelt másfél évszázad alatt 330 főre apadt, de ez a maréknyi közösség továbbra is híven őrzi ősei örökét, amelyre méltán lehet büszke.
Sánta Imre
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. szeptember 1.
Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség körében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szeptember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. szeptember 28.
15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro2015. október 6.
35 éves a Cantus Firmus
Ünnepi hangverseny a templomban
Szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király római katolikus templomban jubileumi hangversenyt tartott a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő, a Kónya Ádám Művelődési Házhoz tartozó Cantus Firmus vegyes kar.
A kórus 1980. október 2-án Sepsiszentgyörgy kultúrházában, baráti, családi alapon jött létre, és 35 éven át a tagok összetartó erejének köszönhetően működött.
– A vegyes kar bemutatkozására a 60 éves Magyar Férfidalárda jubileumi ünnepségén került sor. A kórus pályája gyorsan ívelt fölfelé, számos országos elismerést, díjat hoztak haza a megmérettetésekről. A megyei, erdélyi szerepléseken túl, most már határok nélkül, más országokban is fellépnek. A vegyes kar a Romániai Magyar Dalszövetség tagja, az EMKE által alapított Nagy István-díj tulajdonosa, 40 tagot számlál – részletezte érdeklődésünkre Dulányi B. Aladár, a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója.
A vegyes kar László Attila karnagy, alapító tag javaslatára 1986. február 16-án vette fel a Cantus Firmus nevet, majd 1990 márciusán kóruszászlójukat is felszentelték. László Attila több évtizedes munkáját 2014. október 19-étől Jakab Árpád kántor, karnagy vette át.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhel2015. október 19.
Egy könyv születése
El nem mulaszthatom, hogy most, Kádár Gyulától búcsúzva, el ne meséljem, miképpen is született meg az a kiadvány, amely három részben, harmincezret is meghaladó példányszámban jelent meg 1991-ben. Mindjárt a fordulat utáni hetekben, hónapokban rengeteg megbeszélés, titkos és nyilvános tanácskozások, nagy tömegeket vonzó gyűlések követték egymást. Akkor vetődött fel erőteljesen a második magyar elméleti középiskola létrehozásának kérdése, s ott, a volt leánylíceum egyik termében, a megbeszélés szünetében vetettem fel Gyulának az ötletet, hogy sürgősen érdemes lenne megírni az erdélyi, a romániai magyarság történetét.
Ő már tanfelügyelőként sok mindennel próbálkozott a nemzeti önazonosság megszilárdításának ügyében, kezdeményezte többek között új igazgató állítását a levéltár élére, de ezt a kérdést akkor elnapolták, s később már hiába próbálkoztak. Elmondtam neki, hogy két-három történésszel is beszéltem egy ilyen történelmi mű megírásáról, de nem vállalták. Ő igent mondott. Akkor már megvolt az általam létrehozott kiadó, amelynek elsődleges célját iskolai segédanyagok kiadása képezte, tehát különösebb akadálya nem volt annak, hogy egy ilyen, aránylag rövid terjedelmű munkát megjelentessünk. Felvázoltam neki elképzelésem, amit el is fogadott.
Az első részben: Adalékok a romániai magyarság történetéhez a magyarság történetét taglalta a kezdetektől 1541-ig, s mivel elsősorban iskolásoknak szántuk, függelékként közöltük a hivatalos román történelem erre az időszakra vonatkozó tanítását. Várható volt a felháborodás román részről. Gyulát a minisztériumban gorombították le, engem az egyik államtitkár próbált elmarasztalni, de ezzel nem sokra ment. Mondanom sem kell, hihetetlen gyorsasággal fogyott el a 33 ezer példány, s a diákoknál is szorgalmasabb olvasóknak bizonyultak szüleik.
Persze, tartottunk a bírálatoktól, ezért is kértem meg dr. Egyed Ákos egyetemi tanárt, hogy pillantson bele, s ennek az lett a vége, hogy a Kolozsvárra felutazó Kádár Gyulával még éjszaka is a kéziratot olvasták. A lektorálást itthon Cserey Zoltán, Kónya Ádám és Magyari Lajos végezte, a későbbiekben pedig csatlakozott hozzájuk Kozák Albert is. Ugyanis gyors ütemben elkészült a második – Az 1541–1711 közötti időszak –, majd a harmadik – Az 1711–1920 közötti korszak – rész is. Mindhárom önálló kiadványként jelent meg. Óriási megtiszteltetést jelentett számomra Kónya Ádám együttműködése, aki a lektorálás mellett a második kötet számára összefoglalta, képekkel illusztrálta az erdélyi reneszánsz művészetet, a harmadikban pedig közölhettük A művészetek táguló körében című tanulmányát.
A hivatalosságok szemében szálka lehetett a képanyag is, hiszen például mindhárom fedőlapján addig nehezen hozzáférhető, ritkán látható személyek, személyiségek szerepeltek, a honfoglaló magyar, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Nyilván, a nagyon alacsony ár miatt nem tudtunk a tárgykör nagyszerűségéhez méltó külcsínt biztosítani, ennek ellenére nyugodtan nevezhetjük hiánypótló munkának Kádár Gyula első könyvét.
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely2015. október 23.
A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. október 27.
Időszeletek, relikviák – magunk tükre
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro2015. november 9.
Magyar nap Hidvégen
Szombat este sikerrel zárult a Székföldi magyar napok második kiadása a régió legészakibb falujában. A hétvégi csend és az esti előadás előnyére szolgált annak az ünnepségnek, amelyre megérzésünk szerint a település magyarsága igazából várt.
Megvalljuk, hogy ilyen alkalomra már aligha kerül lehetőség a szerfelett vegyes etnikummal bíró településen – ízlelgettük a telt teremben ülők véleményét. Hidvég lakóinak csak egyharmada magyar, ugyanennyi román, míg a maradó egyharmadot a román anyanyelvű cigányság teszi ki, amely azonban az utolsó népszámlálás alkalmával román nemzetiségűnek vallotta magát. Újra bebizonyosodott: helyénvaló volt a megyevezetés azon határozata, hogy minden évben megszervezze a Székföldi magyar napokat a régió három településén, Erősdön, Árapatakon, valamint negyvennyolcas győztes csatánk helyszínén, Hidvégen. Miután az ötletgazda nevében Gáj Nándor megyei tanácstag üdvözölte a hidvégieket, Horváth Miklós, az érdekszervezet helyi elnöke szólt. „Legyen emlékezetes ez a nap – mondta –, erősítse önazonosságunkat és magyarságunkat, tartsa meg erős kisközösségként szórványsorsra jutott helyi magyarságunkat, hiszen ezt szolgálja a ma esti kultúrműsor is.”
Nem azon kell aggodalmaskodni, hogy huszonkét tanulóra apadt a hidvégi iskola magyar tagozata, hanem örvendeni kell, hogy egyáltalán létezik, hogy két összevont osztályban sikeresen tanulnak anyanyelvükön – derült ki táncos-zenés műsoruk láttán (képünk), miként a székföldi magyarság helyzetére jelképesen illő Kőműves Kelemen népballada-megjelenítésükből is, amelynek színpadi változata Gajai Mária és Sala Emília pedagógus munkája. A másodikos Pivolda Irma Anna korát meghazudtolva adta elő Kányádi Sándor Krumplis mese című versét. Ráduly Baka Rebeka népdalcsokrával a székföldi erősdi fiatalok üzenetét hozta, míg a deres hajú Göncze Sándorné Petőfi-versével a szomszédos árapatakiakét, ugyanis mindkét falu népes csoportja eljött a hidvégi előadásra. A két és fél órás műsor többi részét megyei együttesek szolgáltatták. A Fenyőcske Néptáncegyüttes csíkszentdomokosi, felcsíki és sóvidéki fergeteges számaival ízleltette a székely tánckultúra egy-egy kincsszemét, népdalokat adott elő Bodor Andrea. Formában volt a Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulatának minden szereplője, akik három Nóti-jelenettel nevettették meg a népes közönséget. A humoros-életes darabokat művészi leleményességgel helyezte színpadra Deme Róbert fiatal rendező.
Az estnek azonban volt egy számomra különleges eseménye is. Horváth Miklós kissé csodálkozva mondta, hogy megérkezett az a két brassói ötvenhatos, akik a földvári megemlékezésen mondták, hogy eljönnek a hidvégi magyar napra is. V. Lay Imre és testvéröccse, Lay György egykori politikai foglyok, ünnepi uniformisban érkeztek. „Eljöttünk – mondta Imre –, hogy megtiszteljük az egyre fogyó hidvégi magyarokat, mert emlékezetükben a legtovább él a földvári fogolytábor szomorú emléke.” Másnap érdeklődéssel olvastam Lay Imre számomra dedikált ajándék visszaemlékezését (Brassói srácok. Az EMISZ és az ’56-os forradalom. Cenk Könyvek, 2006).
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 14.
Megismertetni a Székely Mezőséget
A Maros Mezőségi Művésztelep képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Házigazdaként Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva, hogy Simó Enikő közvetítésével érkezett Háromszékre a tárlat.
Czirjék Lajos mezőmadarasi származású, Marosvásárhelyen élő festőművész, a 2009-ben alakult művésztelep vezetője közölte, tulajdonképpen öt önálló, a Székely Mezőség szomszédos falvaiban már működő alkotótábor összefogásáról van szó. A mezőpaniti, mezőmadarasi, mezőbándi, mezőbergenyei művésztáborokat és a csittszentiványi gyerek és ifjúsági kézművestábort fogták össze. Közös vonásuk, hogy mindenütt a református egyház támogatásával zajlanak. Jelen tárlat az utóbbi évek terméséből való válogatás. Céljuk a helyi értékek és a környék bemutatása a képzőművészet eszközeivel. A tárlatot Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész méltatta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 16.
Néptánc-antológia
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Tőkés Zsolt és Tőkés Edit vezette Kincskeresők Néptáncegyüttese és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes (koreográfusok: Horváth Tas, Lukács Réka és Marthi Jenő) a tavaszi válogatáson érdemelte ki, hogy részt vegyen a műkedvelő néptánccsoportok számára meghirdetett IX. Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorában, amelyet szombaton tartottak Székelyudvarhelyen.
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület által szervezett seregszemle záró eseményén négytagú zsűri értékelte a produkciókat, az együttesek szakmai eligazítást kaptak, az antológia ellenben nem verseny jellegű. Jövőben tizedik születésnapját üli a rendezvény, az évfordulós antológia szervezésének lépéseiről az egyesület a legközelebbi közgyűlésen határoz. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 26.
A szabadság lovai
Incitato-tárlat a művelődési házban
Czegő Zoltán író, költő nyitotta meg a 23. Incitato művésztáborban készült alkotások tárlatát pénteken a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A szép számú közönséget, a jelenlévő Nagy Lajos fotó- és Simó Enikő képzőművészt Dulányi B. Aladár, az intézmény igazgatója köszöntötte.
„Aki már látott vadlovakat száguldani, akárcsak filmen is, azonnal megérti a szabadság varázsát. Akkor is rádöbbenhet a földet megdübörögtető szabad életek láttán a szabadság életközelségére, ha maga amúgy a szabadság és a szabad emberek megfojtásának él, diktátorként” – fogalmazott Czegő.
Aki pedig csak futólag is megtekintette a különböző technikával készült műveket, melyek ezúttal is ló-témát dolgoztak fel, maga is ráérezhetett a költő tömören megfogalmazott igazságára. Hiszen akár ügető, vágtázó, száguldó, akár ágaskodó, táncoló, toporzékoló vagy éppen szelíden legelésző, békésen szemlélődő, illetve türelmesen várakozó lovakat ábrázolnak, azok mindenikében láthatóan ott feszül a szabadságvágy és szabadságszeretet.
A tárlat február 17-ig tekinthető meg naponta 9–15 óra között.
(bedő) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 9.
Középpontban a magyar tánc (A Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös hangversenye)
Március idusához közeledve közös ünnepi koncertre készül a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. Legutóbb karácsonykor hallhattuk együtt játszani a fiatal székelyföldi hangszereseket, a közös koncert mögött tíz év tapasztalata és összeszokottsága áll. A sepsiszentgyörgyi hangversenyévad második alkalommal kínálja együtt az „aranycsapatot”, amelynek tagjai – neves hazai és magyarországi karmesterek és szólisták közreműködésével – mára már magas szakmai színvonalú szimfonikus zenekart képviselnek.
A március 11-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében zajló hangverseny része a március 15-ei ünnepi megemlékezésnek, melyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartanak városunkban. A budapesti Werner Gábor karnagy vezetésével a szimfonikusok kétrészes műsorral készülnek: elsőként klasszikusok, Ludwig van Beethoven, Franz Schubert és Wolfgang Amadeus Mozart művei hangzanak el, az est második felének fő témája pedig a magyar tánc. Olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, akiket a magyar tánc inspirált; többek közt Brahms, Bartók és Liszt műveiből is hallhatunk. Érdekessége e témának, hogy már a reneszánsz korban is létezett jellegzetes magyar udvari tánc, amelyről nem maradt fenn leírás, így ma csak a dallamokat ismerjük, amire táncoltak. A XIX. századi magyar táncokról viszont már többet lehet tudni, közkedveltek voltak Erdélyben, de szívesen járták Nyugat-Európa palotáiban is. Ezekből a dallamokból ihletődött számos magyar és más nemzetiségű korabeli zeneszerző. A Donáth-díjas Werner Gábor karmester 1969-ben született Budapesten, zenei tanulmányait ötévesen kezdte gordonkán, majd e mellett zongorázni tanult és ütőhangszereken játszani. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatának gordonka szakán szerzett diplomát, majd karmester szakot is végzett, és Jurij Szimonov mesterkurzusain képezte magát tovább. Nevéhez fűződik a Hevesi Kamarazenekar művészeti vezetése, tagja volt a MÁV Szimfonikus, a Camerata Transsylvanica, a Sonora Hungarica zenekarnak és a Hubay Jenő Kamarazenekarnak, muzsikált a Magyar Virtuózoknál is. Ma a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, emellett számos magyar zenekart dirigált vendégkarmesterként, vendégszerepelt Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, Németországban és Erdélyben.
Az ünnepi koncerten két fúvós szólistát köszönthetünk: fagotton játszik a budapesti Mohai Bálint, a Georgius Kamarazenakar alapító tagja és vezetője, Filip Ignác pedig fuvolán. A fiatal vendégszólista Mohai Bálint zenészcsaládban nőtt fel, fagottozni 12 évesen kezdett édesapja segítségével. Ma már több világhírű zenekarban illetve együttesben működik közre: a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólamvezetőjeként, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarában vagy a Vladimir Ashkenazy vezette Európai Unió Ifjúsági Zenekarban. Olyan hírességekkel muzsikálhatott együtt, mint Itzhak Perlman, Pinchas Zukerman, Herbert Blomstedt, Sir Colin Davis, Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Matthias Bamert, José Cura, Peter Schreier, Lang-Lang, Perényi Miklós, Garrick Ohlsson. 2015-től a fagottok „Stradivariján’”, egy 2009-ben készült Wilhelm Heckel 15179-es modellen játszik.
Filip Ignác a székelyföldi komolyzene meghatározó szereplője, a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanszékvezetője, a csíkszeredai Régizene-fesztivál művészeti igazgatója, a Codex régizene együttes alapító tagja és művészeti vezetője. A Cantus Serenus, az Amaryllis, a Stravaganti és más együttesek tagjaként pedig számos belföldi és külföldi kamarazene-koncerten és színházi előadáson, illetve a Bukaresti Nemzeti Román Opera előadásain lépett fel. Szólistaként az ország több filharmonikus zenekarával működött közre, olyan mesterektől tanult fuvolatechnikát, mint az osztrák Ulrike Engelke, a német Gerald Matschke, Gunter Pohl vagy Monika Kaminski, a holland Anneke Boeke és Heiko Shegget.
A teljes ünnepi műsor: az első részben Ludwig van Beethoven: István Király nyitány, Franz Schubert: Rosamunda közzene és Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr fagottverseny, a második részben pedig Doppler Ferenc: Magyar fantázia, Johannes Brahms: Magyar táncok, Bartók Béla: Magyar képek, Farkas Ferenc: Mátrai táncok, Liszt Ferenc: II. Magyar Rapszódia.
A koncertre érvényesek az idei zenei évad bérletei, szabadárusításban a jegyek a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám, nyitvatartás: hétfő–csütörtök 11–16, péntek 11–13 óra között) és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 11.
Bíznunk kell a cselekvés erejében (Sepsiszentgyörgy)
„A székely vértanúk áldozatvállalása figyelmeztet arra, hogy nem lehetünk pusztán elszenvedői a történelmi viharoknak. S csakis akkor leszünk méltók a főhajtásra, ha veszteségeink számbavételével együtt lehetőségeinket is számba vesszük, és közös cselekvéssé formáljuk” – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön a Turul téren a székely szabadság napján szervezett megemlékezésen. Mintegy félezren gyűltek össze tegnap délelőtt a Turul-szobornál a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára. Hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget, a Kónya Ádám Művelődési Ház magyar férfidalárdája pedig a Szózat eléneklésével indította a megemlékezést.
„Szükségünk van mindnyájunk cselekvésére. A közömbösség, fásultság, legyintés soha nem fog nekünk székely szabadságot teremteni. Ha hagyjuk, hogy a diktatórikus hatalom a fejünkre nőjön, és eltűrjük azt, csak bátorítjuk még szörnyűbb megaláztatásunkat” – mondta felvezetőjében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, majd Szabó Fruzsina tizedikes diák előadásában csendültek fel népdalok. Zsigmond Zoltán történész a székely vértanúk történetét idézte föl, beszélt a szabadságért összeesküvést szervezőkről, a háromszéki mártír hősökről. Előadásából kiderült, miért lett március 10-e a székely vértanúk napja, és bátor önfeláldozásukból miként meríthetünk erőt, hitet a jelenlegi székely küzdelmekhez.
Az ünnepség díszszónoka, Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke szintén a 162 évvel ezelőtt halálra ítélt székely mártírok alakjának, tetteinek felidézésével kezdte beszédét: március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten három vértanút, április 19-én pedig itt, az Őrkő alatt két székely hőst végeztek ki az osztrák önkény képviselői, mindannyian az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták újra fellobbantani. Szólt arról is, az SZNT négy évvel ezelőtt döntött arról, hogy a székely vértanúk emléknapját a székely szabadság napjává nyilvánítja, úgy gondolták, hogy Jókai Mór szavaival élve: ez a nap a „törvényes, szabad és független nemzeti állás” jelképe lehet.
Ferencz Csaba kitért arra is, hogy nehéz időket élünk, „ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibevétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk”, pedig nem igénylünk többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Nem lehetünk pusztán szemlélői, elszenvedői mások döntéseinek, számba kell vennünk lehetőségeinket, és felelősséget kell vállalnunk. „Kinek kisebb, kinek nagyobb téglát kell raknia abba az építménybe, amelyet közjogi megközelítésben autonómiának, eszmei megközelítésben pedig szabadságnak hívunk. Csakis így állhat össze a közösségi cselekvés nagy építménye. Tartozunk ezzel az előttünk járóknak, de az utánunk jövő nemzedékeknek is” – hangsúlyozta a szónok. Kiemelte, a félelem az önfeladás útja, bíznunk kell a cselekvés erejében.
A szabadság az igazságból fakad, közösséget teremt és tettekre késztet – fogalmazott a megemlékezést záró imájában Dávid György római katolikus plébános. „Tiszta szív, őszinte elköteleződés, bátor kiállás, tettrekészség kell, hogy szabad lehessen az ember. Nem kisajátítani kell, hanem élni, meríteni, táplálkozni vele” – mondotta.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 11.
„Eljött a sötét autók időszaka”
SZNT: nem szabad a félelem és az önfeladás útját választani!
Mintegy ötszázan vettek részt tegnap Sepsiszentgyörgyön, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen a Turul téren. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett rendezvényen jelen voltak a magyar politikai pártok és szervezetek képviselői is.
A székely szabadság napja a Szózat eléneklésével kezdődött, a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdájának közreműködésével, majd Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az SZNT nevében üdvözölte az emlékezőket a turulszobor előtt.
– Ünnep is lehetne ez a nap, de sajnos Romániában egyre sötétebb időket élünk. Ismét dúl a kegyetlen diktatúra, a megfélemlítés, az emberek elhurcolásának szomorú és igazságtalan gyakorlata, a kisebbségi sorsba kényszerítettek alkotmány szavatolta jogainak lábbal tiprása. Ismét eljött a sötét autók időszaka, melyek a tolvajok és bűnözők között hurcolják el azokat a bátor embereinket, akik mertek tenni közösségünkért, autonómiánk eléréséért – fogalmazott beszédében Gazda Zoltán.
Ezt követően Szabó Fruzsina diáklány népdalokat énekelt, majd egy rövid előadást tartott a székely mártírok háromszéki vonatkozásairól Zsigmond Zoltán történész. A történelmi visszatekintés után Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke mondott beszédet, megjegyezve, hogy az emlékezés nem csupán gesztus, hanem a jelen törekvések viszonyítási pontja is.
– Ismét nehéz időket élünk. Ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibe vétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk. Ebben az országban még mindig idegenként tekintenek ránk, nyíltan, vagy burkoltan a létünkre törnek – hangsúlyozta.
Megjegyezte: szemmel láthatóan nem az a cél, hogy a magyarok elégedett állampolgárokként, szabadságjogai kiteljesítésében munkálkodó közösségként éljenek szülőföldükön. Pedig nem kérnek többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Az SZNT alelnöke szerint a nehéz idők ellenére sem szabad a félelem és az önfeladás útját választani, hanem a cselekvés erejében kell bízni, és minden alkalommal minél többen emlékeztessék az ország vezetését: az autonómiaküzdelmet nem adják fel.
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 14.
Március 15-i ünnepség Lupényban
Hőseink tisztelete felemel és kötelez
Vallási felekezettől függetlenül – évről évre váltakozó helyszínen –, a lupényi magyarság idén is együtt emlékezett meg a szabadságharc hőseire. Ezúttal a református templomban, ahol nemcsak a helyi és környékbeli települések magyarjai gyűltek össze, hanem dévai és székelyföldi vendégek is eljöttek. 1848. március 15-én a magyarság lerázta az igát, elszakította a rabság láncait legyőzhetetlen szabadságvágyát követve. A szabadság Isteni rendeltetésünk betöltése, szabadság nélkül sem az ember, sem a közösség nem egészséges, hangsúlyozta ünnepi az ünnepség házigazdájaként igehirdetésében Kovács-Szabadi Tünde református lelkész.
Gyerő Attila unitárius lelkipásztor imája után Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Március 15. a mérlegelés napja a magyarság számára: a forradalom történelmi jelentősége ugyanaz Budapesten, Székelyföldön vagy a Hunyad megyei szórványban, de megőrzésének nemzedékről nemzedékre átszálló küzdelme viszont már nem egyforma, a szórványban sokkal erősebb összefogás, sokkal verejtékesebb munka szükséges nemzeti örökségünk továbbviteléhez, anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséhez, mint például Székelyföldön, Magyarországról nem is beszélve, hangsúlyozta az EP-képviselő.
Széll Lőrincz, a megyei ifjúsági igazgatóság ügyvezető igazgatója rövid, de felemelő beszédben az 1848-as márciusi ifjak szabadság iránti lelkesedését említette fel, amivel Európa elismerését váltották ki.
Benedekfi Dávid, a helyi RMDSZ elnöke az évről évre összefogó Zsil-völgyi magyarság iránti büszkeségét fejezte ki, magyar jövőt ugyanis csakis összefogással lehet felépíteni, ami nyilván komoly felelősséggel jár. Akárcsak a márciusi ifjak előtt, előttünk is forradalmi kihívás áll: most azonban nem fegyverrel a kézben kell kivívni a szabadságot, a harc jelképes, kitartó munkával kell átörökítenünk a következő nemzedékeknek nyelvünket, kultúránkat, történelmi örökségünket és a hazaszeretetet. A hazaszeretet ott kezdődik, ahol az összes ott élő nép szereti közös szülőföldjét.
Bodó József történelemtanár a modern magyar nemzet születését eredményező 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hunyad megyei vetületét ismertette, a híres piski csatától, Petőfi Hunyad megyei útján keresztül egészen a szabadságharc támogatásáért komoly árat fizető Maderspach nemesi család történetéig.
Amíg vannak kincseink, addig beszélhetünk élő magyar közösségről Lupényban, s kincseink igenis vannak, hangzott el a helyi magyarság fontos eseményeit tartalmazó nagykönyv átadási ünnepségén. Mint minden évben, a március 15-i megemlékezés alkalmával kerül sor a nagykönyv átadására, most a házigazda református közösség vette át a tavalyi szervező baptistáktól.
Miután Marthy Attila plébános megáldotta az egybegyűlteket, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési központ kórusa felemelően szép dalos előadása következett, majd a magyar és a székely himnusz eléneklése. A népes székely küldöttség nem érkezett üres kézzel, székely zászlókkal ajándékozta meg a Hunyad megyei magyarság képviselőit, illetve a székely zászló színeiben készített kokárdákkal. Végül az ünneplő közösség átment a római katolikus templomkertbe, ahol újabb gyönyörűséges székely dalok kíséretében megkoszorúzta a 2010-ben felállított székely kopjafát: a gyökereket szimbolizáló kopjafa ugyanis a lupényi magyarság másik nemzeti ereklyéje a nagykönyv mellett, hangsúlyozta Antal Amália, a helyi nőszervezet elnöke.
Az űrlap alja
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 13.
Szentgyörgyre viszik Tamásit
Újra színpadra lép a Pokolsár Egyesület
A kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr felnőtt színjátszó csoportjának fellépései nem csak a fürdővárosra korlátozódnak, így most hétvégén, szombaton 18 órakor a Kónya Ádám Művelődési Ház segítségével a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében mutatják be a sepsiszentgyörgyi közönségnek Tamási Áron Csalóka szivárvány című háromfelvonásos színművét.
Az egykori diákszínjátszókból összeállt csapat Gazda József irányítása alatt kezdte el tanulni és bemutatni a darabokat. 2013-ban Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért, 2014-ben Tamási Áron Vitéz lélek, 2015–16-ban pedig Tamási Áron Csalóka szivárvány című művével rukkoltak elő. A kulturális, gasztronómiai és sporttevékenységet is felvállaló egyesület vezetője, Berecki Árpád büszkén jegyezte meg: „a számos előadás után a Csalóka szivárvány megérett arra, hogy a megyeközponti közönség is lássa.”
Ugyanakkor hozzátette, ezzel a darabbal többek között egy partiumi turnén vesznek részt, amely borsi, nagyváradi és biharkeresztesi fellépéseket foglal magába, és a nyár folyamán a híres író emlékére szervezett napokon Tamási szülőfalujában, Farkaslakán is színpadra lépnek.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. április 23.
Vásár hideggel, meleggel
Talán egyetlen állandó résztvevője van huszonöt esztendeje a Szent György Napoknak – a zene terén mindenképpen –, és tegnap is ők nyitották meg a vásáros hétvégét. Harangszó után néhány perccel a parkbeli zenepavilonban felcsendült Carl Teike Üdvözlet indulója a Maksai József vezette rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar előadásában, ezt követően Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda hivatalosan is megnyitotta a vásárt. Emlékeztetett az 1992-es kezdetre, néhai Kónya Ádám ötletére, hogy régmúlt idők kirakodóvására mintájára szervezzenek vásáros ünnepet, majd Antal Árpád polgármester 2013-as városnap-köszöntőjét idézte: miénk itt a tér.
Mézeskalács minden színben és formában, népi- és népies ruhák, kézművesékszerek, szőttesek, kovácsoltvas gyertyatartók, bőrdíszműves termékek, természetes szappanok és gyertyák, nemezből készült ruhadarabok és kellékek gazdag kínálata fogadja a Kós Károly utcában a kézművesvásárba látogatókat. Ismerős viseletkészítők köszönnek vissza, a fajátékokat ki lehet próbálni, a népviseletbe öltöztetett babák messziről odavonzzák a tekintetet, a fonott kosarastól nehéz továbbmenni vásárfia nélkül, a rusztikus gálaruháknál is sokáig elidőz az ember. Sok értékes kézművestermék, alkotóik előtt le a kalappal. Ugyanez nem érvényes a szervező Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületre, amely beengedte az ocsút a búza közé. Néhány asztalnál Barbie-babás hajkefét, szőrmeállatot, mindenféle jelvényt, házi varrású női bugyit, trikót is kínálnak, a korondi fazekas kizárólag román nyelven reklámozza a töltött káposztás fazekat, ráadásul sok helyen hányaveti módon áll a portéka, nincs cégtábla, nem tudni, ki honnan érkezett. Kár gyöngyszemek közé vegyíteni a talmit. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület által a gróf Mikó Imre utcában szervezett kézműves nagyvásárban igényesen és ízlésesen rendezték be a fakeretes standokat, a cégtáblák szerint a háromszékiek mellett sok a Hargita megyei vásáros, a termékek mind természetes anyagból és kézzel készültek. Idén is jelen van a kartonból építő papírbakter, a kekszmintát faragó mester, nagy a kínálat a nemezből, fából, bőrből készült termékekből.
A fa körhinta szinte meg sem áll, a kézműves édességeknél is mindig van nyalakodó, s bár tegnap még nem kelt el olyan sok vásárfia, az árusok mindkét vásárban szívesen beszélnek azokról a technikákról, amelyekkel készítik darabjaikat, jó a hangulat, s ha az időjárás kedvez, vasárnap estig tán a portékából is jócskán értékesítenek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 25.
A városnapok negyedszázados történeteire emlékező délutánon merült fel, hogy az ünnepnek a kezdetekkor nem csupán vizuális, hanem zenei arculata is volt. Néhai Kónya Ádám javaslatára a Sepsiszentgyörgyi kézirat egyik magyar táncát emelték be hangjelnek, s az akkor minden műsorszám előtt felcsendült, mintegy hívogatva a közönséget. Fel kellene újítani – hangzott el a javaslat.
Nos, a jó gondolatok hamar követőkre találnak, a szignót a rétyi fúvósok kvartettje fel is játszotta, s nemcsak a közösségi oldalon, hanem a színpadokon is felcsendült az ismét ismertté váló melódia. Mi több, új életre is kelt, mint ahogy az igazán értékes dolgok mindig újrafogalmazhatóak, hiszen például a völgyszínpadon a fúvóshangzást „meghackelték”, és ötletes, fiatalos ritmussal egészítették ki. S ez így is van rendjén.
(ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 18.
Kövek becsülete, Háromszék hűsége (Beszélgetés Kisgyörgy Zoltán geológus-újságíróval)
Nyolcvanadik születésnapjához közeledik Kisgyörgy Zoltán. A régi idők nagy tanújával, a háromszéki bányaipar és helytörténet kimagasló szakértőjével, az utolérhetetlen mesélővel szűk évszázad villanásainak fényében fürdőztünk.
Geológusként érte a rendszerváltás pillanata. Akkori munkahelyét, a kőröspataki bányát sokan ma is a kommunista „elmebaj” mintapéldányaként emlegetik. Valóban kudarcra ítélt vállalkozás volt? – Nem feltétlenül, a szakemberek rontották el a dolgot. Azt a dobostortához hasonló húszméteres lignit- és szenesanyag-réteget nem úgy kellett volna kitermelni, ahogy egy gyerek a tortába harap, hanem úgy, hogy leszedi a piskótalapot, majd kiskanállal levakarja róla a krémet. Centiméterről centiméterre ismertük, mi van ott, de hiába erősködtünk, nem szelektíven zajlott a kitermelés, hanem négy méter magas lépcsőkben. Még így is meglett volna az ott kitermelt szénben az ezer kilokalória/kilogramm fűtőérték, de mindig előre kellett fúrni, hogy ne a szénréteg fölötti vízből merítsék le a szenet. A szivattyúk pedig nem bírták az állandó vízkiemelést, minden prioritás ellenére tízből legfeljebb három-négy szivattyú dolgozott egyszerre, a többi újratekercselésre várt. Ilyen körülmények között markolókkal termelték ki a nedves masszát, amely aztán persze hogy nem lehetett versenyképes, még úgy sem, hogy időről időre finom bodosi száraz szénnel keverve igyekeztek feljavítani.
– Hogyan jelent meg életében a bánya?
– Geológia–földrajz szakot végeztem az egyetemen, ez egyenértékű volt egy bányageológus mérnök képzettségével. Az érdeklődésem persze jóval korábbról fakadt. A Mikóban tizedikesként Harkó József tanár úrtól még a Román Népköztársaság geológiáját tanultam, történeti geológiát, sztratigráfiát. Mindig nekem kellett az illyefalvi szenet a kályhába raknom, s ahogy hasítottam, raktam egymásra, mutattam a lapokon Jóska bácsinak a kicsi csigákat. Jól látod, fiam, mondta, ennyire érdekel ez téged?
– Hirtelen pályaválasztás lehetett…
– Ennyire azért nem. Amikor édesapám először kérdezte, mi szeretnék lenni, még azt mondtam, hogy unitárius pap. Fogta a fejét, ezt nem lehet, fiam. Nyolc évet volt orosz fogságban, beállították az ottani kommunista pártba – Kun Béla csapatába – azzal a be nem tartott ígérettel, hogy azonnal hazaengedik. Ezek a kommunisták ötven esztendeig sem mennek el, mondta, hagyd békén ezt a papságot. Legközelebb azt mondtam, színész szeretnék lenni. Hogy miért? Hát mert olyan sokat szerepeltetnek az iskolában, s szeretem az irodalmat is. Milyen élet az, hogy amikor bánatod van, énekelsz a színpadon, s ha örömed van, sírsz, ez sem jó, fiam, mondta. A geológiára azonnal rábólintott: ez igen, ez jó választás, a barátok becsaphatnak, de a kövek sohasem. Jól tanultam, birtokolni akartam az anyagot, köztársasági ösztöndíjjal végeztem.
– Eminens tanulóként nem akarták Kolozsváron, az egyetem környékén tartani?
– Felmerült egy leningrádi továbbtanulás lehetősége, de az ötvenhatos események után a magyar diákok körül megfagyott a levegő. És mivel én mindig olyan helyre vágytam, ahol üledékek, kövületek vannak, ugyanakkor minél közelebb a szüleimhez, kihelyezéskor az apácai tanári helyet foglaltam el, ahonnan „kukkerezni” tudtam Köpecet.
– A bányavállalathoz is az üledékek vonzották?
– Nagymértékben igen. Erdővidékre érkezésem után megkerestem a bánya igazgatóját, Boros Árpádot – már korábbról, Barátkáról ismertem –, aki azt mondta: ne, nekem van egy „dzsologom”, de rákos beteg. Amint eltemetik, maga keressen meg. Csakhogy jött a veszedelem: Apácán engem neveztek ki a kollektív gazdaság szervezőbizottsága elnökének. Fiatal voltam, diplomás, hamar iskolaigazgató, nem kérdeztek meg, hogy akarom-e. De semmiképp nem akartam, kapálóztam is ellene, fenyegetőztem: én iparos és szövőgyári munkás gyermeke vagyok, engem nem tudnak zsarolni a múlttal, s ha nem hagynak békén, elmegyek innen. De úgy tűnt, nem nagyon van apelláta. Meghalt viszont Ciobotaru, a „dzsolog”, én jelentkeztem Borosnál, s 1960 őszén elkezdtem a munkát a köpeci bányánál. – Hogyan fogadta a bányászok nagyon kemény világa a fiatal diplomást?
– Gyönyörű életem volt. Nekem kellett megmondanom a bányamérnököknek, merre menjenek, hol a szén. Tiszteltek, becsültek, s bár sose dicsért meg, a hátam mögött Boros is büszke volt az új „dzsologjára”. Mégis otthagytam Erdővidéket, miután nem kaptam meg egy kertes lakást, amelyet az igazgató egy néptanácsi titkárnak ígért oda. Milyen „dzsologja” voltam én, ha nem érek ennyit, kérdeztem, s már pakoltunk is. Hidrogeológus mérnöknek jöttem a Kovászna megyei turisztikai vállalathoz. – Miben különbözött ez a munka a korábbitól?
– Amíg korábban a bányában ellenségem volt a víz, 1975 januárjától a barikád túloldalára kerültem. Vargyason például sokat harcoltunk a borvizekkel, volt, hogy a szén fölött négy méterre kitűnő borvízréteget csapoltunk le a száraz szén érdekében. Ott mindig a víz volt az áldozat, a turisztikai vállalatnál meg éppen azért harcoltunk, hogy minél több borvizet fedezzünk fel és engedélyeztessünk. A vargyasi borvíz például egy bányászfúrás nyomán fakadt fel, s ahogy romlott a minősége, úgy változtatták meg ugyanannak a víznek az elnevezését, lett Vârghișből Silvana, majd Borsil. Olasztelek borvize a bánya beszakadása miatt tűnt el, és máig nem jött vissza.
– Sepsiszentgyörgy régi központjának lebontása és újjáépítése kínált-e lehetőséget „ásatásokra”?
– Hogyne, s mivel pénz volt rogyásig, csak ott nem fúrtam, ahol nem akartam. A megyei kórház udvarán például egy 150 méteres mély fúrásból lúgos-kénes-büdös víz tört fel, de hiába javasoltam, hogy alakítsanak ki a belgyógyászat alagsorában egy balneoterápia-központot, nem hallgattak meg. Összességében szép eredményeket értem el, tudományos és ismeretterjesztő írásaim jelentek meg, a megyei környezetvédelem altalajbizottságának elnöke lettem. Ebben a minőségemben tartottam egyszer egy előadást, amelyen Boros is ott volt. Utána megkérdezte: mennyit fizetnek magának ennél a turisztikai „orificsiúnál”? Sokkal többet adok, jöjjön vissza, mert megnyitottuk a kőröspataki bányát. Hogy fájt a szívem, amikor belegondoltam, hogy újra láthatom azokat a rétegeket…
– A hetvenes években elkezdte megjelentetni a Megyei Tükörben tudománynépszerűsítő, Háromszéket bemutató írásait. Hogyan csúsztak át ezek az egyre szigorodó cenzúrán?
– Bármilyen meglepő is, sok vezető ember rokonszenvvel figyelte jómagam és Kónya Ádám írásait, köztük Stanca elvtárs, a propagandaosztály vezetője is. Elsősorban a szakértelmemet értékelte, és azt, hogy igyekeztem érdekessé, vonzóvá tenni a környéket. Persze rengeteg trükkhöz kellett folyamodni, hogy megjelenhessenek turisztikai kalauzaim, de apró kompromisszumok árán gyakorlatilag valamennyi hasonló munkámból könyv lett. Volt nálam házkutatás is, s amikor megtalálták a magyar királyi honvédségi térképeket, megmondtam: nekem ezekre szükségem van, honnan a fenéből tudnám másképp, hogy milyen magas egyik vagy másik hegy? Király Károly segítségével kaptam vissza őket, az volt az áruk, hogy be kellett lépnem a pártba, de ma is megvannak.
– Míg a bányászatban dolgozók többsége ötvenévesen nyugdíjba megy, ön 1990-ben új életet kezdett: a Háromszék újságírója lett. Lehet, hogy azóta ért révbe?
– Nagyon jól érzem magam ennek a szerkesztőségnek a tagjaként, amely akkor fogadott be, amikor a bánya éppen „omlott ránk”, 40 százalékos fizetésért dolgoztunk. Megbecsülnek, én meg igyekszem szolgálni ezt a csapatot, amíg az erőm engedi, még annak árán is, hogy az újságírói munkám miatt egyre tolódik néhány könyvem befejezése. De semmiért nem adnám az érzést, amikor Brassóban felülök a vonatra, s mellettem egy fiatalasszony megkérdi: hogy is van azokkal a csontokkal, Zoli bácsi, amelyekről a múltkor írt? Én meg mesélni kezdek, s azt veszem észre, hogy már döcögünk be Szentgyörgyre. Még hallom, hogy leszálláskor a fiatalasszony azt mondja a társának: nemrég láttam Zoli bácsit, egészen normálisnak tűnt, s ne, most képes szegény egy órán át beszélni valami csontokról…
KISGYÖRGY ZOLTÁN
Geológus, geológiai és helytörténeti szakíró, újságíró, 1936. június 21-én született a háromszéki Árkoson. Két lánya és két unokája van. Iskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végezte, 1957-ben diplomázott geológia–földrajz szakon. Tanár Ozsdolán és Apácán, majd az erdővidéki szénbányák geológusa. Geológiai, bányaföldtani, őslénytani, barlangtani és vízföldrajzi szakdolgozatai a Földtani Közlöny, Karszt és Barlang, Aluta, Revista Minerilor, Acta Hargitensia, Dări de Seamă ale Comitetului Geologic és egyéb szaklapokban jelentek meg. Székelyföld hasznosítható ásványi kincsei, az ásványvizek és mofettagázok mint természetes gyógytényezők kutatása mellett érdeklődése kiterjedt az ipar- és tudománytörténet, turisztika, hely- és művelődéstörténet, valamint a népművészet tárgyköreire is. A Háromszék napilap főmunkatársa. Fontosabb munkái: Köpecbánya: 1872–1972 (Vajda Lajossal, Sepsiszentgyörgy 1972); Erdővidék (útikalauz, Sepsiszentgyörgy, 1973); Őslények nyomában (Kolozsvár, 1976); Jelzett turistaösvények Kovászna megyében (társszerzőként, Sepsiszentgyörgy, 1978); Románia ásványvizei (Kristó Andrással, 1978); Baróti-hegység–Bodoki-havasok (társszerzővel, Csíkszereda, 2001), Háromszéki vártúra kalauz (Barót, 2008); Kovászna megye. Útikönyv. (Csíkszereda, 2009); Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben (Barót, 2010); Háromszéki borvizeskönyv (Sepsiszentgyörgy, 2013); Árkos (Barót, 2015). Díjak, elismerések: Munkaérdemrend (1972); MÚRE-nívódíj (2002); Ezüstfenyő-díj (2013); Magyar Érdemrend Tisztikereszt (2014).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)