udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
328
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-328
Névmutató:
Katona Ádám
1998. április 23.
Az RMDSZ keresztény nemzeti platformja, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés közleményében üdvözölte Csoóri Sándort, az MVSZ elnökét és Duray Miklóst, a szlovákiai Együttélés politikai mozgalom elnökét a kettős állampolgárság javaslatáért. Az EMK emlékeztetett arra, hogy az a budapesti kormánykoalíció erőszakolta a felvidéki, illetve a romániai magyar közösségekre az alapszerződést, amely jelentősen megnehezíti e nemzetrészek küzdelmét. Egész sor ország ismeri a kettős állampolgárság intézményét: Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Olaszország az Isztriában élő olaszoknak adja meg, Németország és Izrael etnikai alapon fogad be bárhol született és bármilyen állampolgárságú kérvényezőt. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./ Az EMK szerint "a Magyar Köztársaság euroatlanti csatlakozása miatt az a veszély fenyeget bennünket, utódállamokbeli magyarokat, hogy majd egy újabb vasfüggöny választ el anyaországunktól, elszigetelésünkkel nehezítve nemzeti önazonosságunk megőrzését, és elszakítva akár családi és baráti kötelékeinket is, mint a pártállami idők egyes periódusaiban". A közleményt az ügyvezető testület tagjai, Dr. Bartha Ádám, Dr. Borboly István, Gazda István, Katona Ádám és Dr. Újvári Ferenc írták alá. /MTI/1998. július 1.
Az RMDSZ SZKT Kolozsváron tartott jún. 27-28-i ülése után arról a döntésről, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa bekéri az RMDSZ-tisztségviselők nyilatkozatát a Securiate-hoz fűződött kapcsolatáról, Katona Ádám megjegyezte: "ez egy olyan erkölcsi tisztulás kezdetét jelentheti, amely az RMDSZ jövőjét hosszú távon befolyásolhatja". Mindazok, akik kompromittálódtak, vonuljanak ki a közéletből. - Az SZKT újabb, egyre távolabbi határidőt hagyott jóvá a tanügyi rendelet /36-os kormányrendelet/ elfogadásáról. Katona Ádám kifejtette: "katasztrofálisnak tartom azt a játékot, melyet Markó Béla úr és társai folytatnak a határidőkkel". /SZKT Kolozsváron = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 1-7./ Ugyancsak a legutóbbi SZTK-ülés kapcsán fejtette ki álláspontját Bodó Barna, az SZKT Állandó Bizottságának alelnöke. Amennyiben egy politikai erő sikertelen, a választók elfordulnak tőle. Az RMDSZ esetében nincs más választás, ebben az esetben ez befelé bomlaszt. Megtörténhet az is, hogy a választó el sem megy szavazni, vagy mást választ. Bodó Barna tartózkodott, amikor arról döntöttek, hogy az SZKT zárt ülésen tárgyaljon. A választóknak is tudniuk kell a problémákról. Az átvilágítás is bonyolult ügy, ugyanis erre törvény még nem létezik és még mindig a titkosrendőrség őrzi az anyagot. - A kormányzati szerepvállalást is meg kell vitatni. Jelenleg bizonyos folyamatok elindultak 17 kisebbségi ingatlan visszaadása "legalábbis lehetőséggé vált". Viszont Petre Roman álláspontját sem lehet elfogadni, hogy az RMDSZ indokolatlan követeléseivel rontja Románia külpolitikai képét, amely szerint az országban a kisebbségi kérdést mintaszerűen megoldották. - Föl kell tenni a kérdést, hogy a kormány, amely hamarosan elérkezik mandátumának feléig, mit fog tudni még megvalósítani. Ennek vizsgálata az RMDSZ számára létszükséglet. /Wagner István: SZKT-ülés után. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 1./1998. július 22.
Bizonyos erkölcsi válság van az RMDSZ-ben. "Az RMDSZ nem szabadkőműves páholy, amelynek titkai kell, hogy legyenek. "Ha nem követeljük meg azt az alapelvet, hogy különbeknek kell lennünk azokénál, akik uralkodnak rajtunk, akkor elvesztünk."- nyilatkozta Katona Ádám. Az erkölcsi válság jele a területi szervezetek véleményének sorozatos lebecsülése. A három legnagyobb létszámú szervezet, a Maros, Kolozs és Bihar megyei bizalmatlanságát fejezte ki a vezetőség megalkuvó politikája miatt. A neptuni csoport mindent elkövet RMDSZ párttá minősítése érdekében. "Pártként, bizonyos pártfegyelemmel és egyéb ideológiával több ehetőségük lenne a labanc-politizálásra." /Ehrenkrantz Judit: Interjú Katona Ádámmal. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 22-28./1998. július 25.
A legutóbbi SZKT-ülésen Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője felvetette, hogy szükség van az RMDSZ vezetőinek teljes politikai átvilágítására, nemcsak a Securitatéval való esetleges együttműködést kell vizsgálni, hanem egész közéleti tevékenységét, nyilatkozta az Európai Időnek. Példaként Verestóy Attila szenátor és Ceauesescu felesége között egykor fennálló kapcsolatot hozta fel. Verestóy ugyanis a bukaresti Szervetlen Vegyipari Intézet főkutatója volt. Az ülés végén - többek füle hallatára - Verestóy odajött hozzá és ráripakodott: "Meg foglak fojtani, de nem képletesen, hanem valóságosan". Erre Katona Ádám fölpattant és az éppen beszélő Takács Csabát félbeszakítva bekiabált, hogy őt halálos fenyegetés érte. - Katona Ádám kifejtette, hogy nem tekinti Bárányi Ferencet áldozatnak. Õ a román kormány áldozata, amely egyszerűen ejtette őt. /Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./1998. július 25.
Az 1991-es agyagfalvi históriáról Domokos Géza emlékezésében kifejtette: a baj az volt, hogy Katona Ádám és társai "nem éppen tisztességesen úgy próbálták beállítani kezdeményezésüket, mint legitim, az RMDSZ vezetőségének és a székelyföldi RMDSZ-szervezetek támogatását élvező" lépést. /Domokos Géza: Esély II. /Pallas-Akadémia, Sepsiszentgyörgy, 1997. 235. oldal - Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./1998. július 29.
Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának elnöke nyílt levelet intézett Gabriel Andreescuhoz, a Helsinki Bizottság képviselőjéhez, aki az elmúlt fél évben kétszer is nyílt levélben fordult az RMDSZ SZKT-hoz, hogy a kormányban maradásra szólítsa fel az RMDSZ-t. Katona Ádám levelében megállapította, hogy Andreescu kívánsága teljesült, noha se a Ciorbea-, se a Vasile-kormány uralma alatt semmi sem változott az itt élő magyarság előnyére, ezért "az RMDSZ kormányzati szerepe kudarcsorozat". Ha nem sikerül "erkölcsi tisztulást kiharcolni sorainkban, ezt a szomorú kudarcsorozatot bukás követi". /Nyílt levél Gabriel Andreescuhoz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./ 1998. szeptember 11.
A Brassó megyei RMDSZ elnöksége szept. 1-jei ülésén tárgyalta az Alsócsernátonba összehívott Székelyföldi Fórumon való részvételt. Megoszlottak a vélemények, többen azon voltak, hogy részt kell venni a fórumon, mások ellenezték. Madaras Lázár megyei tanácselnök-helyettes esetleg megfigyelőként venne részt a találkozón, mondván, Katona Ádám és társai szervezte rendezvény nem lehet szervezeti fórum. Végül megszületett a többségi döntés: megfigyelői státussal vesz részt a megyei RMDSZ képviseletében Bálint László református pap és Markó Gábor politikai alelnök. /Markó Gábor: Nem oda... Csernáton. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 11./1998. szeptember 12.
Szept. 12-én Alsócsernátonban mintegy 2000-en /a Romániai Magyar Szó szerint 1200-an/ gyűltek össze Erdély úgyszólván majd minden övezetéből, Tőkés László ismert kezdeményezésére, az Erdélyi Magyar Civil Társadalomért Polgári Tömörülés szervezésében. Nagyon sok újságíró érkezett Budapestről, Bukarestből, Brassóból, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról és máshonnan. A fórum szabadtéri ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen igét hirdetett Tőkés László református, Szabó Árpád unitárius, Mózes Árpád erdélyi magyar evangélikus püspök, majd Czirják Árpád kolozsvári római katolikus érseki helynök szólt a megjelentekhez. Jakubinyi György erdélyi érsek nem jött el, "egységlazításnak" minősítve a fórumot. Ott volt többek között Orbán Árpád a Kovászna megyei és Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke, számos külföldi vendég mellett. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy erőt gyűjteni, hitet erősíteni sereglettek Háromszékre. "Bukarest gyűléstermeinek balkáni csűrés-csavarásából és parlamenti üléseinek ellenséges szózuhatagától eltávolodva, valamint a kicsire nem adó nemzetközi nagypolitika elidegenítő hatása alól kivonva magunkat, azért jöttünk ide, hogy ismét magunkra találjunk" - hangsúlyozta Tőkés László, majd hozzátette: az 1848-as agyagfalvi népgyűlés éppen 150 éves évfordulóján ideje ismét számba venni azt, hogy valójában mit akar a romániai magyar nemzeti közösség. Tőkés László úgy látja, hogy a képviselet eltávolodott azoktól, akiket képvisel. Hol van már a Kolozsvári Nyilatkozat? - kérdezte, utalva a magyar képviselők 1992-es nyilatkozatára. Vissza kell térni a szövetség eredeti programjához, s különösképpen a tagsághoz, hangsúlyozta. Király Károly a között a történelmi egyházak fontosságát hangsúlyozta, amelynek mindig is közösségmegtartó szerep adatott. Határozottan fellépett az egységbontás gondolata ellen, jelezve: az alsócsernátoni fórumnak ilyen szándékai nincsenek. Király Károly felhívást olvasott fel magyarul és románul az együttélő két nemzet jellegzetes erdélyi megbékéléséről. Ehhez azonban a román állampolitikai gyakorlat gyökeres váltására van szükség, mert az eddigi sorozatosan figyelmen kívül hagyja Erdély Európa kultúrköréhez való tartozását, az erdélyi népek hagyományait. Ennek következtében megbomlott az egyensúly. Király Károly a koszovóihoz hasonló események elkerülése érdekében szükségesnek tartja egy állandó EBESZ-megfigyelő képviselet létrehozását Romániában. Az autonómia-igényről dr. Csapó József szenátor beszélt. Nem vagyunk jöttmentek, bevándorlók, vendégmunkások, ezért nem fogadhatjuk el a kisebbségi minősítést sem, jelentette ki. A regionális autonómia nemzetközi jogászok által pontosan körülírt, elismert önrendelkezési jog, amitől ma már a román hatóságok sem tekinthetnek el. A beszélő elmondotta: azzal vádolnak, hogy ez a követelés sehol a világon nincs. Ez nem igaz! Alkotmány által elismert autonómia működik Európa számos országában! 1997-ben az Európa Tanács jóváhagyta az Európai Állampolgársági Egyezményt, amelyik elismeri a kettes és többségi állampolgárságot. Ennek előírásai jó kiinduló pontot jelentenek a romániai magyar nemzeti közösség integrációs gondjainak orvoslásához. Kónya Hamar Sándor képviselő az állami magyar egyetem újraindításának szükségességét hangsúlyozta. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága /VET/ elnöke elmondta, a világ magyarságának vigyázó szeme ma Alsócsernáton polgári fórumának történéseit figyeli. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere az egyre kilátástalanabb erdélyi sorsról szólt, a megélhetési gondokról. Szász Jenő a fórum támogatását kérte a csereháti ügyben, ahol köztudottan jól szervezett, betelepítési merénylet készül Udvarhely polgárai ellen. A csíki RMDSZ-szervezet nevében Bíró Albin, a gyergyói szervezet képviseletében dr. Fülöp László, Marosvásárhelyről Kincses Előd, Kolozsvárról Gyémánt Mihály érvelt az RMDSZ megújulásának szükségessége mellett. Toró T. Tibor a Temes megyei szövetség, illetve a Reform platform, Katona Ádám az Erdélyi Magyar Kezdeményezés szervezet megújító törekvéseire hívta fel a figyelmet. A jelenlévők elfogadták a programnyilatkozatot, amely az európai integráció, a közösségi autonómia, a kettős állampolgárság, a kolozsvári magyar egyetem igényeit, a fórum tanulságait fogalmazta meg. Elfogadtak több állásfoglalást, határozatot, felhívást is az erdélyi magyar lakosságot érintő, foglalkoztató kérdésekről, gondokról. A fórumot követő sajtóértekezleten az újságírók az autonómia megvalósításának mikéntjéről érdeklődtek. Dr. Csapó József kiemelte: alkalmazásuk csakis törvényes úton, a parlament döntése nyomán képzelhető el. Tőkés Lászlót meglepte az, hogy Markó Béla nem jött el Csernátonba, s megerősítették az is, hogy a fórum állásfoglalásai az RMDSZ választott szerveinek döntése nyomán kaphatnak csak legitimitást, a dokumentumok a fórumon megjelentek álláspontját rögzítik. A Programnyilatkozat mellett az alábbi dokumentumokat fogadta el: - Határozat a kettős állampolgárságról, - Határozat a kolozsvári állami magyar egyetemről, - Határozat Székelyföld autonómiájáról, - Határozat az egyházi, közösségi és személyi magánjavak visszaszolgáltatásáról, - Tiltakozás a székelyföldi militarizálás, a csereháti hatalmi beavatkozás, a másodrendű állampolgárként való kezelés és a sajtó, a politikum magyarellenessége miatt. /Makkay József: Magyar egyetemet, az elkobzott javak visszaadását, önrendelkezést! Alsócsernátonban új RMDSZ-egységet kértek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14., Székelyföldi Fórum Háromszéken. Csernáton üzenete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ Szilágyi Aladár 1500-ra becsülte a megjelentek számát. Tőkés László megnyitójában ismertette a Székelyföldi Fórum alapvető célkitűzéseit, valamint a rendezvény ellenzőinek és pártolóinak megnyilvánulásait. Idézte többek között Csetri Elek kolozsvári történészt, aki szerint "időszerű az RMDSZ megújulása... az eddig folytatott halogató és megalkuvó módon taktikázó politikának véget kell vetni szervezetünk életében." Tőkés László kifejtette, hogy Alsócsernátonba kellett jönni, a nép közé. "A helyes és hatékony politizálás és cselekvés új útjait kell keresni." A Székelyföldi Fórum előadói, Király Károly, Csapó I. József, Kónya Hamar Sándor, Patrubány Miklós és Szász Jenő a romániai magyarság - és különös hangsúllyal - a székelység megoldásra váró problémáit taglalták. Az elfogadott Programnyilatkozat 17 pontban foglalta össze a megfogalmazódott célkitűzéseket. A kettős állampolgárságról szóló határozat felkérte a magyar kormányt, hogy teremtsen törvényes keretet a magyar állampolgárság nemzeti hovatartozás alapján való elnyeréséhez. /Szilágyi Aladár: Székelyföldi Fórum. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 14./ Részlet a Székelyföldi Fórum Felhívásából: "Olyan államban szeretnénk élni, amelyben nem csak a fővárosban dőlnek el sorsunk meghatározó kérdései, hanem olyan választott vezetők ítélkeznek ügyeinkről, akik sorainkból valók és megértik életünket. Nem azért dolgozunk és fizetünk adót, hogy a fővárosban ülő hivatalnokok előbb gondosan begyűjtsék, majd máshová osszák pénzünket, netán a korrupció feneketlen zsákjába kerüljön adónk. Azt kívánjuk, hogy a munkánk által megtermelt hasznon falunkban, városunkban, megyénkben, a mi vidékünkön, Erdélyben kerüljön felhasználásra." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ A Brassói Lapokban Balázs János a Székelyföldi Fórumról elmarasztaló tudósítást írt, Tőkés-csoportról beszélt és kifejtette, hogy a háromszéki falvak többsége nem jelent meg. "Feltűnő volt az RMDSZ országos vezetőinek távolmaradása." Tőkés Lászlótól nem idegen a taktikázás. A fórum után sem világosabb, hogy ők mit is akarnak, fejezte be beszámolóját Balázs János. /Balázs János: Az igazság, kérdőjellel. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 18-24./1998. szeptember 16.
Markó Béla kudarcnak minősítette az Alsócsernátonban lezajlott székelyföldi fórumot. Tény, hogy úgy tűnik, a rendezvénynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, állapította meg cikkében Makkai János. Akkor is, ha - mint várható volt - a román nyelvű médiák gyakorlottan találtak rá azokra a félmondatokra, tétova hangsúlyokra, amelyekkel Tőkés László "szélsőségességét" vélték igazolhatónak. Makkai arra volt kíváncsi, hogy a fórum milyen új gondolatokkal tágítja a magyar közösségen belüli közgondolkozás horizontját. Szerinte ezt meg sem kísérelték. A visszafogottság magyarázata talán az, hogy a fórum megszervezéséből és lebonyolításából Tőkés László mellett vezető szerepet vállalók mondhatni egytől-egyig ott voltak vagy vannak a politika élvonalában. Dr. Csapó József szenátor és a fórumon aktív képviselők sem álltak elő eredeti gondolattal a szervezet belső megújulása vagy a politikai vonalvezetés dolgában. Katona Ádám ingerült türelmetlenséggel tett egy megállapítást: a "radikálisok" mindig tapsot aratnak föllépésükkel, s aztán mégsem történik semmi. Makkai szerint a rendezvény céltévesztését a szerepzavarok is tetézték. Egyesek a területi, vagy egyenesen a megyei RMDSZ szervezetek nevében szólaltak fel, noha Tőkés László jelezte: Alsócsernátonban mindenki a maga nevében és nem valamely testület által hitelesített mandátum birtokában nyilatkozik meg. /Makkai János: A megújulás elmarad. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./1998. szeptember 29.
Katona Ádám ismertette az 1992 márciusában megalakult Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/, az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja tevékenységét és célkitűzéseit. Az EMK elérte, hogy "önmegnevezésünk a romániai magyar nemzeti közösség" legyen, továbbá azt, hogy az RMDSZ programja tartalmazza a három szintű autonómia követelést. Az EMK úttörő szerepet vállalt a közösségi jogsérelem orvoslása, a rendőrgyilkosságok ürügyén igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Elérték, hogy az SZKT támogassa Székelyudvarhely magyarságát az ún. csereháti botrányban. Az EMK mindeddig szövetségesek nélkül küzd a Székelyföldnek román rendőrökkel, katonákkal való betelepítése ellen. - Az RMDSZ-ben egyazon "ernyő alá kerültek "az egykori áldozatok és hóhéraik". Rontotta az RMDSZ hatékonyságát, hogy anyaországi hatásra létrehozták Kolozsvárott az erdélyi szocliberál paktumot. /Katona Ádám: Az erdélyi magyarság cselekvési egységéért! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 29./1998. október 1.
Dáné Tibor, aki az RMDSZ Marosvásárhelyen tartott kongresszusán Tőkés Lászlót ajánlotta az RMDSZ elnöki tisztségébe, most élesen elítélte Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét: "Tőkés László alkatánál fogva nem alkalmas az ellentétek integrálására és a felmerülő kérdések szintetizáló szemléletére. Ő ellentéteket támasztó és nem kiegyenlítő személyiség." Dáné Tibor ugyanilyen élesen elítélte az Alsócsernátonban tartott fórumot is, ahol Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés szószólója kijelentette: az RMDSZ-ben együtt vannak a gyilkosok és az áldozatok. Mindezt a Duna Televízió is mutatta. Dáné a televíziót is elítélte, miért szentelt figyelmet a fórumnak. /Dáné Tibor: Kinek használt Csernáton? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./1998. október 3.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ okt. 3-án Marosvásárhelyen tartott rendkívüli ülésén 59 igen szavazattal 37 nem szavazat ellenében úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi a kormányból való kilépéssel kapcsolatos eddigi határozatait. A testület ugyanakkor fenntartotta azt a jogot, hogy bizonyos meghatározott feltételek esetén az SZKT ismét felülbírálja az RMDSZ koalíciós részvételét. A határozat szerint az RMDSZ koalíciós szerepvállalását az általános reform megvalósításától, a kisebbségi jogok törvénybe iktatásától, valamint a vonatkozó kormányhatározatok gyakorlatba ültetésétől teszi függővé, a koalíciós együttműködés elengedhetetlen feltétele az anyanyelvű oktatásban szerzett jogok törvénybe foglalását. Az RMDSZ továbbra is következetesen ragaszkodik saját programja megvalósításához, nem mond le a kolozsvári központú önálló állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásáról. Az SZKT-n Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a testületet az RMDSZ Operatív Tanácsának szept. 30-i üléséről. A testület az SZKT előző ülésén hozott döntésének megfelelően a kormánykoalícióból való kilépés módozatairól tárgyalt. Döntést nem hoztak. A szintén aznapra összehívott kormányülésen ugyanis határozat született egy Petőfi-Schiller elnevezésű magyar-német egyetem létrehozására. Markó szerint az Operatív Tanács úgy értékelte: noha az RMDSZ-szabta a feltételek, amelyeknek teljesülése nélkül az RMDSZ nem tudja további kormányzati szerepvállalását elképzelni, nem teljesültek, a kormány ajánlata olyan pozitív intézkedés, amely indokolttá teszi a rendkívüli SZKT összehívását. A testületnek arról kell tehát dönteni: fenntartja-e szeptember 5-i döntését, vagy felülbírálja azt. Markó Béla fontosnak minősítette a magyar-német egyetem létesítésére vonatkozó kormányhatározatot, mivel egyetemet véglegesen létrehozni csak törvénnyel lehetséges. Véleménye szerint ez a határozat azt fejezi ki, hogy a kormány és a koalíció előre akar lépni, ami az anyanyelvű felsőfokú oktatást illeti. "Illúziókban azonban továbbra sem ringathatjuk magunkat" - mondta Markó. Takács Csaba ügyvezető elnök egyetértett a Smaranda Enache és Gabriel Andreescu levelében megfogalmazottakkal, amelyben a két ismert román közéleti személyiség felhívta az SZKT figyelmét: amennyiben elfogadják a magyar-német egyetemet, ország-világ előtt bizonyságot tesznek tárgyalókészségükről, racionalitásukról. Tőkés László tiszteletbeli elnök szerint a magyar-német egyetem létesítésére elrendelő kormányhatározattal érdemben semmit sem változott a helyzet, ami a 36-os sürgősségi kormányrendeletet, illetve a Kolozs megyei képviselők, majd a képviselőházi frakció által benyújtott törvénytervezetet illeti a magyar egyetem létrehozására vonatkozóan, nem is beszélve az 500000 aláírással ellátott tanügyi törvénytervezet sorsáról. Cseberből vederbe kerültünk, állapította meg Tőkés László. "Úgy látszik, állandóan "a minimumnak a további minimalizálása felé haladunk, és ezt nevezzük kompromisszumkészségnek" - mondotta a püspök. Tőkés László szerint ennek az úgymond "kéznyújtásnak" az elfogadásával az RMDSZ nem tesz mást, mint ismét "mentőövet" dob a román kormánynak. Tőkés László azt javasolta: halassza el az SZKT a döntést még egy héttel, addig pedig legyen széles körű társadalmi vita tárgya a kilépés témája. Kötő József ügyvezető alelnök, oktatási államtitkár szerint az egyetemalapításra vonatkozó kormányhatározat - amennyiben a kormány valóban komolyan gondolja - jó lehetőség arra, "önálló magyar állami tudományegyetem megvalósításához, kiépítéséhez hozzáfogjunk", ugyanakkor pedig megoldást is nyújt az igen bonyolult akkreditációs problémákban. Verestóy Attila szenátor a kormányban maradást szorgalmazta, hasonlóképpen Hajdú Gábor egészségügyi miniszter, Dézsi Zoltán prefektus, Frunda György szenátor, Borbély László államtitkár és mások is. Borbély Zsolt Attila szerint "alig-mézes-madzag" a kormány ajánlata, a lényege: bármi legyen, csak ne az, amit az RMDSZ kér. Ha most maradunk, abból a partnerek azt a következtetést vonják le, hogy velünk bármit "le lehet nyeletni", szögezte le Borbély Zsolt Attila. Csapó I. József szenátor kijelentette: a szeptember 5-i SZKT-döntésben meghatározott feltételek nem valósultak meg, az RMDSZ-nek tehát nincs helye a kormányban. Igenis, jogunk van az állami költségvetésből támogatott önálló magyar egyetemre! - mondotta. Katona Ádám hangsúlyozta: a magyar-német egyetem igenis alternatívája az önálló, magyar egyetemnek! Szerinte "mi a magunkét kérjük vissza, azt, amit 1919-ben szuronyokkal vettek el tőlünk". Katona Ádám kifejtette, hogy az RMDSZ-ben három hónapon belül tisztújításra van szükség. Bucur Ildikó, Somai József és Kónya-Hamar Sándor egybehangzóan azt vallották, hogy az RMDSZ hívja vissza két miniszterét és államtitkárait mindaddig, amíg a tanügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendeletet a parlament nem szavazza meg eredeti formájában. Markó Béla a szavazás előtt összegezte a vitát. Kifejtette, hogy a magyar-német egyetemre vonatkozó határozat nagyon kevés és nagyon ingatag, de az első jogi intézkedés, amely arra mutat, hogy van akarat a koalícióban a negatív folyamatot megállítani. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 5., Bögözi Attila: Maradtunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5., Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 5./ A 11 órás vita után a testület 59 mellette és 37 ellene leadott szavazattal az RMDSZ kormányon maradása mellett döntött. Az SZKT elfogadta az erre vonatkozó Határozatot, valamint egy Nyilatkozatot a szeptember végén lezajlott szlovákiai választások eredményével kapcsolatban. Határozat: A Szövetségi Képviselők Tanácsa rendkívüli ülésén megvizsgálta a szeptember 30-án a Petőfi-Schiller egyetem tárgyában elfogadott kormányhatározat következtében előállott politikai helyzetet, és a következőket határozza: 1. Hatályon kívül helyezi a kormányból való kilépéssel kapcsolatos határozatait. 2. Koalíciós szerepvállalását a kormányprogramban foglaltak szellemében, az általános reform megvalósításától, a kisebbségi jogok törvénybe iktatásától, valamint a vonatkozó kormányhatározatok gyakorlatba ültetésétől teszi függővé. 3. A koalíciós együttműködés elengedhetetlen feltételének tekinti az anyanyelvű oktatásban szerzett jogok törvénybe foglalását, az 1998. szeptember 30-i 687-es kormányhatározat előírásainak megvalósítását és a helyhatósági törvény módosítását a 22/1997-es sürgősségi kormányrendeletnek megfelelően. 4. Az RMDSZ továbbra is következetesen ragaszkodik a saját programja megvalósításához, tehát nem mond le a kolozsvári központú önálló állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásáról. Felszólítjuk a koalíció minden politikai pártját, hogy ebben a nehéz gazdasági és politikai helyzetben tanúsítsa azt a határozottságot és következetességet, amely elengedhetetlen a kormányprogram megvalósításához szükséges reform véghezviteléhez, valamint a kormány belföldi és külföldi hitelének megerősítéséhez. Az előbbiekben megszabott feltételek be nem tartása esetében az SZKT felülbírálja az RMDSZ koalíciós részvételét. Nyilatkozat: A Szövetségi Képviselők Tanácsa megelégedéssel vette tudomásul a szeptemberi szlovákiai választások eredményeit, amelyek lehetővé tették a szlovákiai demokratikus pártok kormányra jutását. Bízunk abban, hogy az újonnan alakuló kormánykoalíció vezetésével Szlovákia visszatér a közös Európa felé vezető útra, és teljesíteni fogja az Európai Unióhoz való csatlakozás politikai feltételeit, beleértve a nemzeti kisebbségek jogainak garantálását és tiszteletben tartását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 5. 1340. sz./1998. október 3.
Katona Ádám Alsócsernátonban elmondott elemzését kiegészítette, ezt közölte most a hetilap, jelezve, hogy szívesen teret biztosítanak mindenkinek, legyen az mérsékelt vagy radikális, hogy segítsenek az RMDSZ "zűrzavaros, vitákkal, ellenségeskedéssel dúsított, néha-néha titokzatos dolgaiban" való eligazodást. Az RMDSZ vezetősége nem az érvényes program, hanem egy szerző nélküli Együtt című brosúra alapján lépett a kormányba, Ezt maga Victor Ciorbea akkori miniszterelnök leplezte le budapesti beszédében és az 1997. márc. 15-i üdvözlő levelében. A kormányprogramban az önálló magyar egyetem helyett az szerepel, hogy gondoskodni kívánnak "a felsőfokú oktatási intézmények keretinek kiszélesítéséről a multikulturális egyetemek révén, és szükséglet szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén való önálló intézmények létrehozásáról /V. fejezet, 1.3./ Tudomásul kell venni, hogy "egyazon ?ernyő? alá kerültek Szövetségünkben az egykori áldozatok és hóhéraik." Katona Ádám hangsúlyozta, hogy az RMDSZ hatékonyságát rontotta "az anyaországi káros hatás: pesti példára létrehozták Kolozsvárott az erdélyi szocliberál paktumot". Katona "saját köreink szégyenletes gyöngeségének" nevezte például az ún. agyagfalvi botrány 1991-ben: 1991. okt. 5-én a Küldöttek Országos Tanácsa /KOT/ elfogadta a székelyföldi területi autonómia érdekében Agyagfalvára tervezett fellépést, az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportja föllépését. Amikor azonban országos hisztéria indult ellenük, akkor nyilvánosan megtagadták őket. Mindezek miatt Katona Ádám szerint általános belső választást és rendkívüli kongresszust kell tartani, továbbá meg kell szólítani a szövetségeseket: a történelmi egyházakat, az egész magyar nemzetet, a nemzetközi emberjogi szervezeteket és szövetségesek az európai normákat vállaló román értelmiségiek. Óriási gond Erdély magyarlakta vidékein a sok ezer hektárnyi megműveletlen föld, a pénztelen családok fiataljai társadalmi fölemelkedésének biztosítása. Törődni kell a hátrányos helyzetűekkel, a moldvai magyarokkal, a magyar cigányokkal. /Katona Ádám: Megújulás: az RMDSZ jövője. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), okt. 3-16./1998. október 6.
A múlt hét végén, Marosvásárhelyen megtartott rendkívüli SZKT-tanácskozáson több órás vita előzte meg a végső döntést, illetve a határozat elfogadását. A határozat értelmében az RMDSZ egyelőre felfüggeszti a szept. 5-én, Kolozsváron hozott döntését, mely szerint, ha szept. 30-ig a parlament nem fogadja el a tanügyi törvényt a 36. számú sürgősségi kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően, akkor szept. 30-i hatállyal kilép a koalícióból. A rendkívüli SZKT ülésen a többség a kormányban maradás mellett adta le voksát. A Népújság munkatársai megkérdezte az SZTK néhány tagját, hogy véleményük szerint helyesen döntött-e a Szövetségi Képviselők Tanácsa? Markó Béla szövetségi elnök szerint a többség a kormányzati szerepvállalás folytatása mellett döntött, azonban meglehetősen magas volt az ellenzők aránya. Az a tény, hogy 37 képviselő nem tartja helyesnek az RMDSZ kormányban maradását, erőteljes figyelmeztetést jelent. Székely Ervin képviselő szerint az SZKT az egyetlen ésszerű döntést hozta meg ebben a helyzetben. Katona Ádám /Erdélyi Magyar Kezdeményezés/ kiemelte: a kormánybalépést követően ketten-hárman-négyen mondtak nemet, most már a résztvevőknek több mint egyharmada vélekedett így. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint ez a döntés "intő jel mind a saját közösségünk, mind a koalíciós partnerek felé." "Az SZKT ülésén született szavazatarány vélhetően elgondolkoztatja azokat, akikkel együtt képzeltük el a romániai reform megvalósítását." Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke végre határozott tettet várt volna az SZKT-tól, hogy nem csak újabb határidőket szabjanak meg. Emiatt ő nagyon-nagyon elégedetlen. Varga Attila képviselőházi frakcióvezető úgy érzi, hogy most még van esély, tehát helyes döntésnek tartja a kormányzati szerepvállalás folytatását. Takács Csaba ügyvezető elnök úgy látta, hogy az SZKT-tagok nagy többsége még adott egy esélyt annak a román kormánynak, amely a tanügyi kérdés kapcsán egy kormányrendeletet kibocsátva, politikai ajánlatot fogalmazott meg. Szilágyi Zsolt képviselő viszont visszalépésként értékelte, és azt gondolja, hogy ebből a védekező pozícióból az RMDSZ nehezen tud majd eredményt elérni. Dézsi Zoltán, az SZKT elnöke szerint ez a döntést lehetőséget ad, hogy az RMDSZ tovább küzdjön céljaiért. Varga Gábor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökének az a véleménye, hogy a kormány gesztusát visszautasítani több lenne, mint bűn. Burkhardt Árpád, Maros megye alprefektusa kifejtette: Győzött a józan ész, az a reális hang. /Hogyan értékeli az SZKT döntését? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./1998. december 11.
A Romániai Magyar Szó beszámolt arról, hogy az Erdélyi Naplóban sorozat indult A Securitate és a magyarok címmel. A sorozat anyagának átvétele előtt Gyarmath János főszerkesztő vezércikkében visszautasította a sorozatban napvilágot látó állításokat, szerinte ez csak az Erdélyi Napló közreadóinak üzenete, akiket zavar az RMDSZ egysége. A sorozatot dr. Balogh Júlia tette közzé, akit 1994-ben felkeresett Péter Ferenc volt szekus lehallgató és előadta értesüléseit. Gyarmath összegezésében a volt lehallgató szerint jó fiúk, akiket nem tudtak beszervezni és akiket lehallgattak: Fazekas János, Király Károly és Király István, Albert Antal, Blénesi Ernő, Sütő András, Hegyi István, Katona Ádám, Fodor Sándor, Hajdu Gábor, Borbély Imre, Gergely István, Borbély Ernő, Búzás László, Bíró Kata. /Gyarmath János: Ezt is megértük! - A Securitate és a magyarok. = /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./ A Securitate és a magyarok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 1., 8./1998. december 15.
Péter Ferenc a Securitate tisztje volt, közben embereket próbált menteni. Elmondta mindazt, amit tudott. Őt is beszervezték, Erdélyi Elemér tábornok előtt tette le az esküt. A lehallgató részlegnél dolgozott. Amikor Király Károlyt kezdték lehallgatni, akkor Péter Ferenc a segítségére sietett. Király Károly öccsének jelezte, hogy bátyját lehallgatják. Király Károly jóban volt Jeszenszky Ferenc főorvossal, neki adta oda az orvosi leleteit, hogy azokat továbbítsa Budapestre, hogy ott ellenőrizzék azokat. Péter Ferenc figyelmeztette Király Károlyt, hogy Jeszenszky Ferenc is a szekusok beépített embere. – 1968-ban létrehozták Csíkszeredában a Hargita napilapot, új szerkesztőséget alapítottak. A Securitate elkezdte a beszervezést, a szerkesztőség 15 tagjából hetet beszerveztek. A hetvenes évek második felében Albert Antal volt a főszerkesztő, őt is figyelték. Mellette dolgozott Kolozsi Márton, aki beszervezettként figyelte főnökét, hasonlóképpen a szerkesztőségben volt és jelentett Zöld Lajos és Hecser Zoltán. Tőzsér József is vállalta a kollaborálást. – Sütő András sikaszói házába is lehallgató-készüléket szereltek be. Buzgón jelentette Sütőről Bertalan Sándor néptanácsi titkár, aki Csíkszeredán Albert Antallal egy házban lakott, így róla is jelentett. – Voltak olyanok, akiket nem tudtak beszervezni a szekusok, hiába tettek meg mindent, így például Ferenczes Istvánt, ifj. Hegyi István tiszteletest Székelyudvarhelyről, de Katona Ádámot sem. – Antal József katolikus esperest zsarolták, így elérték a fiatal papok elhelyezését, Incze Dénes katolikus papot is zsarolták. Száva István unitárius lelkész egyben a Securitate tisztje is volt. Kiküldték Németországba, hogy figyelje a magyar emigrációt, lehet, hogy ma is aktív. – Márkos András festőművész is beszervezett volt, Németországba ment. – Nagy Benedeket is beszervezték, ő Kiss Lajos szekus alezredeshez tartozott. Nagy Benedek az RMDSZ szenátora, így rendkívül sok kárt tud okozni az RMDSZ-nek, írta Péter Ferenc. – Hajdú Gábort, a későbbi szenátort és Borbély Imrét nem tudták beszervezni. – Verestóy Attila fiatalon belekerült a Vipera nevű bandába, egyedül neki nem lett baja. Mielőtt Bukarestbe ment, őt is beszervezték.
Péter Ferenc hibának tartja, hogy kezdetben az RMDSZ nem követelte meg, hogy tagjai, vezetői vallják be, az esetleges beszervezést. Így ezután a titkosszolgálat bármikor újra megzsarolhatja őket. – 1989 decemberében, amikor a tömeg behatolt Csíkszeredában a szeku épületébe, Péter Ferenc ott volt köztük, ő tudta, hol vannak a fontos dossziék, elhozta azokat. Utoljára Pataki Imrénél voltak ezek a dokumentumok, aki 1992-ig Hargita megye prefektusa volt. – Koszta Nagy István szintén besúgó volt, a nyugati magyar emigrációt figyelte, majd hazatért. Bitay Ödön feladata volt Demény Lajos történész figyelése. – Sánta Imre keramikus is besúgó volt, áttelepült Pápára. – A belügynek dolgozott Gaál András festőművész is. – Svédországba települt, onnan jelentett Szakács András és Rátóti Gyula ügyvéd. – Barabási László csíkszeredai múzeumigazgató is besúgó volt. Csíkszeredában közismert besúgó volt Jánosi Pál, szintén a múzeumnál dolgozott. Bokor Gyula székelyudvarhelyi tanárember is a belügynek dolgozott. /Péter Ferenc: A Securitate és a magyarok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 1., folyt.: dec. 8., dec. 15./"
1999. február 13.
Febr. 13-án Nyárádszeredában harmadik állomásához érkezett az RMDSZ-en belüli Fórum mozgalom. A Fórum mozgalom kezdeményezője, Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta: politikai opcióként artikulálódik az, amit eszmei szinten hirdettek meg. A tiszteletbeli elnök sajnálkozott, miért kellett akkora hűhót csapni, annyi akadályt állítani e fórum elé, hiszen végeredményben ma már bárki láthatja: nem kívülálló erőként jelentkezett a Fórum, hanem mindenkoron ragaszkodott a szövetségi keretekhez. Tőkés Lászlón kívül Toró T. Tibor és Izsák Balázs tartott előadást. Toró Politikai felelősségvállalás és alternatíva címmel járta körül az RMDSZ közösségi szerepvállalását. Szerinte egy csapat, amikor közösséget képvisel, soha nem vághat alternatíva nélkül a politikai szerepvállalásnak. Az alternatívanélküliség rossz politika. Saját erőinket kell mozgósítanunk a közösség ügyei érdekében, amit sajnos, az elmúlt két évben, a kormányzásra összpontosítva elmulasztottunk - vélte Toró T. Tibor. Izsák Balázs Elintézés vagy intézményes garanciák című elemzésében azt fejtegette, hogy az RMDSZ területi szervezeteit nem egyszer éri bírálat az országos vezetés részéről, mert nem elég hatékonyak a helyi szintű koalíciós tárgyalások. A kérdéskört kezdetben indokolatlan, művi titokzatosság lengte körül, majd a hamis információk tömkelege következet. Ha tisztán akarunk látni, akkor a diplomatikus szótekerés helyett ki kell mondanunk az igazat: az ún. "koalíciós tárgyalás" rendszerváltást takar-e a választói elvárásoknak megfelelően, vagy csak a konc elosztását, s a színfalak mögötti, de már színfalakat is feldöntő és letépő balkáni pankrációt a húsosfazék körül. /Bögözi Attila: Csernátonnál se több, se kevesebb. Negyedik nekifutásra sikerült. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./ Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform nevében dr. Bartha András Nyílt levelet olvasott fel, amelyet az aláírók dr.Eva Maria Barki bécsi ügyvédnő ügyében Románia belügy- és külügyminiszteréhez intéztek. Először az Iliescu-rendszer, a Vacaroiu kormány nyilvánította persona non gratának dr. Eva Maria Barkit. Az Iliescu-rezsim ugyanakkor, 1994. október 6-án minősítette Románia közellenségének Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, az Erdélyi Magyar Kezdeményezést, az RMDSZ keresztény-nemzeti platformját, Katona Ádámot, az EMK platform elnökét, valamint dr. Csapó József szenátort, az RMDSZ autonómia tervezetének kidolgozóját. Másodszor pedig 1998 októberében a volt belügyminiszter, Gavril Dejeu egy diktatúra-korabeli törvényre (25/1979. dec. 17) hivatkozva tiltotta ki újabb három évre Románia területéről dr. Eva Maria Barkit, akinek az önrendelkezésről kifejtett gondolatai összhangban vannak az ezredvégi európaisággal, és nem veszélyeztetik egyetlen ország, így Románia érdekeit sem. A levél aláírói kérik Barki asszony kitiltásának haladéktalan feloldását. Katona Ádám a Magyar Köztársaság kormánypártjaihoz írt nyílt levelét olvasta fel. Levelében azt kérte, hogy - az 1998. szeptember 12.-i alsócsernátoni fórumon is támogatólag elfogadott - alábbi kérésüket a soron következő magyar-magyar csúcstalálkozón napirendre tűzni szíveskedjenek: biztosítson a Magyar Köztársaság kormánya védőhatalmi státust a jelenlegi magyarországi határokon kívül élő valamennyi magyar számára. - Katona Ádám, az EMK elnöke, és még néhányan az emlékezetes alsócsernátoni polgári fórum szereplői közül idézést kaptak a brassói táblabíróság ügyészéhez. Törvénysértő módon a brassói ügyészség nem tüntette föl, hogy milyen ügyet is rejt a 311/P/1998-as számú "Dosar penal. Katona Ádám beszélt az Agache-féle kézdivásárhelyi 89-es rendőrgyilkosság ügyéről, amelyben harmadszor is elhalasztották az ítélethozatalt, ami súlyos bírói hiba. A bíróság nem adott lehetőséget a védőtanúk meghallgatására, ami szintén súlyos jogi vétség. Mindezek mellett közismert az 1990. jan.4-i elnöki kegyelmi dekrétum, melyet az oroszhegyi és zetelaki ügyet kivéve mindenhol alkalmaztak. A vádlottak felkérésére az ügy monitorizálását vállalta az EMK. Hasonlóan cselekedett a Magyarok Világszövetsége is, melynek küldöttgyűlése egyöntetű szavazással fölvállalta ezen ügy nemzetközi szintre emelését. Tőkés András tömör hozzászólásában kimondta: Nem lehetünk lojálisak a börtönünkhöz. Az erdélyi magyarság ragaszkodik anyanyelvéhez, akárcsak az erdélyi románság. Bardóczy Csaba Székelyudvarhelyről az követelte, hogy az RMDSZ hívja vissza, vonja felelősségre és büntesse meg a Verestóyék csapatát, Borbély Zsolt Attila pedig az autonómiának akár konfliktusok árán való megteremtése mellett tette le a garast. Tőkés László püspök a fórumról elmondta, hogy a fórum kezdeményezés elérte a célját. Erjedési folyamatot indított el. Nyárádszeredában határozat született arról is, hogy a kongresszusig minden hónapban tartanak hasonló jellegű fórum-találkozót, a legközelebbit éppen a Szilágyságban. /Bögözi Attila: Csernátonnál se több, se kevesebb. "Nem lehetünk lojálisak a börtönünkhöz" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./ A fórumon mintegy 300-an voltak jelen. Tőkés László kifejtette, hogy a fórumok mozgalommá nőttek ki. Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-elnök úgy látja, "az RMDSZ-kormányzás" zsákutcába vezet: "Élni kell a mást csinálás alternatívájával, nyilván másokkal, mint a jelenlegi vezetés". A Népújság nehezményezte azt, hogy a "mást csinálás" mit is jelent valójában, a fórumon nem lehetett megtudni. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 15./ A fórumon felolvasták a nemrég balesetben elhunyt szovátai Bíró István dolgozatát. Bíró hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság gazdasági és anyanyelvi elsorvasztása ma is folytatódik: az ortodox templomok és püspökségek egyre nagyobb teret hódítanak Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Cserehát ügye megoldatlan, Sepsiszentgyörgyön laktanyákat hoznak létre, miközben a kisebbségi magyarság a túlélésért küzd. /Gergely László: Alsócsernátontól Nyárádszeredáig. = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), febr. 19-25./1999. február 15.
A szeptemberben Alsócsernátonban lezajlott fórum fő résztvevői bírósági idézést kaptak. Ennek értelmében: bűnügyi perben tanúként idézik meg mindazokat, akiknek az alsócsernátoni fórumhoz valamilyen közük volt, köztük Tőkés Lászlót, Király Károlyt, Kónya-Hamar Sándort, Borsos Gézát, Katona Ádámot, Bardóczy Csabát, Patrubány Miklóst és Toró T. Tibort. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./1999. február 23.
Február 23-ára beidézték az Alsócsernátoni Fórum főbb résztvevőit kihallgatásra a Brassó megyei ügyészségre. Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Kónya-Hamar Sándor képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-elnök, Kolcsár Sándor Maros megyei tiszteletbeli RMDSZ-elnök, Csapó I. József szenátor, Patrubány Miklós, az MVSZ elnökhelyettese, Király Károly, Katona Ádám, az EMK RMDSZ-platform vezetője, Molnos Lajos, Vekov Károly és másokról van szó, azonban az idézésen nincs feltüntetve, hogy milyen ügyben kell tanúskodniuk. Tőkés László korábban már értesítette az ügyészséget: emiatt nem kíván megjelenni a kihallgatáson, és koncepciós per beindítását gyanítja az ügy mögött.- Meg nem erősített értesülések szerint Gheorghe Funar polgármester volt a feljelentő. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nem cáfolta, de nem is erősítette meg azt a hírt, miszerint ő tett volna feljelentést. Dan Brudascu, a polgármesteri hivatal igazgatója viszont elmondta, röviddel az alsócsernátoni RMDSZ-fórum után az "egységes román nemzetállam polgára minőségben", Gheorghe Funar valóban feljelentést tett a főügyészségen, és kérte, vizsgálják ki a Tőkés László királyhágómelléki református püspök által szervezett rendezvény törvényességét. /Kiss Olivér: Kolozsvár polgármestere kérte az Alsócsernátoni Fórum törvényességének kivizsgálását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ Febr. 23-án a beidézettek hárman /Kónya-Hamar Sándor képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Csapó I. József szenátor és Szilágyi Zsolt képviselő/ jelentek meg a brassói ügyészségen. Kónya-Hamar Sándortól elmondta, hogy alkotmányellenes tevékenységgel, az állam biztonságának aláaknázásával vádolta a feljelentő a fórum résztvevőit. "Tisztáztuk, hogy szó sincs ilyesmiről", jelentette ki a képviselő. Az "érintettek közül hárman megjelentünk az ügyészségen, azt bizonyítja, hogy igenis, tiszteletben tartjuk a jogállam intézményeit." - nyilatkozta. /Székely Kriszta: Ügyészségi vizsgálat tárgya Alsócsernáton. Államellenes tevékenység a vád. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ Az ügyészség lopás ügyében tanúként idézte meg az alsócsernátoni fórum résztvevőit, ezt Benga Sorin megyei főügyész megerősítette. Miután a beidézettek közül hárman megjelentek az ügyészségen, azután Benga főügyész kijelentette: nincs szó lopási ügyről. /Balázs János: Zaklatás. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 26./1999. március 1.
A Szövetségi Képviselõk Tanácsa febr. 27-én és 28-án Marosvásárhelyen tartotta ülését. Bevezetõjében Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a testületet a koalíciós állapot pillanatnyi helyzetérõl, a magyar-magyar csúcsról, amely Magyar Állandó Értekezlet néven a kapcsolattartás intézményes fórumává vált. A szövetségi elnök külön hangsúlyozta az RMDSZ kezdeményezésére létrejött kis- és középvállalatokkal foglalkozó ügynökség jelentõségét, amelynek élére Birtalan József volt szállításügyi államtitkárt nevezték ki. Ezzel a kezdeményezéssel az RMDSZ bebizonyította, hogy nemcsak a kisebbségpolitika, hanem más, országos jelentõségû kérdések is foglalkoztatják. A kettõs állampolgárság ügyérõl elmondotta: többszöri éles felvetéseire nem kapott olyan választ, hogy amennyiben az RMDSZ vezetõsége kérné ezt, a magyar kormány megadná a kettõs állampolgárságot. Markó beismerte, hogy az RMDSZ-en belül igenis léteznek egymásnak feszülõ, egymásnak ellentmondó vélemények. " Én magam is számos tisztségviselõvel nem értek egyet, de senkinek sem szabad a nézetkülönbségeket szembeállítania az RMDSZ egységével." "Miközben a kormánykoalíció kilábalni igyekszik a bányászjárásokból, nem tekinthetünk el attól, hogy körvonalazódik egyfajta háttér-magyarellenesség" - figyelmeztetett Markó Béla és határozott állásfoglalást kért az SZKT-tól a kézdivásárhelyi '89-es eseményekben való részvételért nemrég alapfokon hozott ítéletek ügyében, az úgynevezett Agache-féle perben, éppúgy, mint a csernátoni fórum egyes résztvevõinek a brassói ügyészségre való beidézése esetében Tõkés László tiszteletbeli elnök megköszönte a Tokay György helyébe lépett új kisebbségügyi miniszternek, hogy az utóbbi években elsõ alkalommal hivatalosan felvette a kapcsolatot a vallási vezetõkkel és február 19- én Kolozsvárott találkozott püspökökkel és egyházi fõgondnokokkal. Tokayról viszont úgy nyilatkozott, hogy a leköszönt miniszter távozásának ódiumát rá, a tiszteletbeli elnökre akarta vetni. Igaz ugyan, hogy két évvel ezelõtt felvetette Tokay eltávolítását, mely kezdeményezéssel akkor magára maradt, ám két év után azt mondani, hogy Tõkés László miatt volt eltávolítva, ez politikai lejáratással, egyúttal visszautasított minden, általa kezdeményezett fórummal kapcsolatos vádat is és a magyar-magyar csúcs kapcsán a kettõs állampolgárság ügyét érintve úgy fogalmazott: az anyaországban "elnyilatkozták magukat egyes vezetõk, ahelyett, hogy az RMDSZ-szel kimunkáltak volna egy közös álláspontot." Az ülésen Markó-Tõkés pengeváltásra is sor került, mert a szövetségi elnök megkérdezte hogy az órákig húzódott vitának tulajdonképpen mi volt a célja? Mert végülis ugyanazok a személyek, önmagukat idézve, ugyanazt ismételték el, ami a már elhíresült fórumokon is elhangzott, és a kettõs állampolgárság érzelmi hátterét kihasználva ne próbálja senki kettéosztani a szervezetet. Tõkés László érve erre: amit nem kértünk, azt bizonyosan nem kapjuk meg. Ami elhalkul az RMDSZ-en belül, az elhalkul odaát is. Tokay György azt hangoztatta: felelõs romániai magyar politikus nem nyilatkozhat oly módon a kettõs állampolgárság kérdésérõl, hogy figyelmen kívül hagyja azokat a nemzetközi szerzõdéseket, amelyek Magyarországra szigorú kötelezettségeket rónak. Katona Ádám a kettõs állampolgárság kérdésének a szõnyeg alá seprésével vádolta az RMDSZ vezetõségét. Kijelentette: felelõsségre kell vonni azokat a "régi rendszer" maradványaiként tovább tevékenykedõ magyar külügyi szakértõket, akik egykor "legyúrták" a magyar-román alapszerzõdést, most meg "rossz tanácsokat adnak a jóhiszemû magyar vezetõknek". "Ezen a parton" a püspök úr eddig második személynek érezte magát a szövetségben, most már harmadik. Markó: Nem errõl szól az RMDSZ, hogy ki hányadik helyen áll, hanem arról, hogy aki elöl van, az mit tesz. Febr. 27-én délután a kongresszust elõkészítõ dolgokkal foglalkozott az SZKT. A vita végeredménye: a kongresszuson részt vesz az SZKT meg a Szövetségi Egyeztetõ Tanács mind a 181 tagja, 228 mandátum jut a területi szervezeteknek, 36 a pártoknak, platformoknak, 26 az ifjúsági szervezetek (MIT) képviseletének. A febr. 28-án folytatódó ülésen az SZKT kijelölte tagjait a program-, illetve alapszabályzat-módosító bizottságban Szatmári Tibor, Tamás Sándor, Székely Ervin, illetve Ráduly Róbert, Bulyovszkij Loránd, Márton Árpád személyében. Kijelölték az átvilágító bizottságot. A testület elfogadta a SZET döntését az átvilágító bizottság összetételérõl, amelynek tagjai Szabó Árpád unitárius püspök, Csávossy György SZET-elnök és Antal Attila. Az SZKT ugyanakkor elfogadta egy új, szociális kérdésekkel foglalkozó fõosztály létrehozására vonatkozó javaslatot. Az SZKT úgy döntött, hogy Csíkszereda legyen a következõ RMDSZ-kongresszus színhelye. - A tanácskozás több nyilatkozat és állásfoglalás elfogadásával ért véget: az SZKT elítélte az elmúlt idõszakban "az etnikai diszkrimináció minden jegyét magán viselõ koncepciós pereket", lásd a kézdivásárhelyi rendõrlincselés elítéltjeit, a brassói ügyészség beidézett RMDSZ-politikusokat, vagy az úgymond "rágalmazási" perben súlyos pénzbüntetésre ítélt Kolumbán Gábort, Hargita megye tanácselnökének esetét. Az SZKT állásfoglalásban hívta fel a figyelmet arra, hogy az Országos Audiovizuális Tanács túllépte jogkörét, és alkotmányos jogokat korlátozott, amikor határozatban kötelezte a nem román nyelven sugárzott rádiós és televíziós mûsorok szinkrontolmácsolását, illetve román nyelven való feliratozását. Az SZKT megbízta a szövetség vezetõit, hogy járjanak el Eva Maria Barki bécsi jogász Romániából történt kiutasításának visszavonása érdekében. Az SZKT zárt ülést rendelt el a költségvetés megvitatására, amelyet azonban elhalasztott a testület áprilisra tervezett ülésére. /Marosvásárhelyen: Mi fõ a kondérban? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1., Székely Kriszta: Csíkszereda az RMDSZ-kongresszus színhelye Nem az RMDSZ-en múlik a kettõs állampolgárság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./