udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
239
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-239
Névmutató:
Keresztély Irma
2013. május 23.
Hivatalos dokumentum csak románul?
Az év végi, tantárgyanként megfogalmazott értékelést a tanítók írhatják magyarul a magyar tannyelvű osztályokban, ellenben a naplóban és az ellenőrzőben csak az állam nyelvén tüntethető fel a minősítés – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő arra reagálva, hogy a Civilek Háromszékért Szövetség a hét elején levélben kérte fel a háromszéki iskolákat, rögzítsék magyar nyelven a magyar diákok ellenőrzőjébe az iskolai minősítéseket.
Lapunk tegnapi számában tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a CIVEK a 2011/1-es oktatási törvény 45. cikkelyének 14. és 15. bekezdésére hivatkozva kezdeményezte a jelenlegi gyakorlat megváltoztatását, és kéri a tanodákat, hogy a kisiskolások tanulmányi előmenetelét kitűnő, nagyon jó, jó és elégséges megfogalmazásban tüntessék fel a megfelelő román kifejezések helyett. A törvényes előírások szerint „a kisebbségek nyelvén történő oktatásban a belső kommunikációra, illetve az óvodások és tanulók szüleivel történő levelezésre használható az oktatás nyelve is”, valamint „a kisebbségek nyelvén történő elemi oktatásban a minősítéseket mind írásban, mind szóban az oktatás nyelvén közlik”. Utóbbi bekezdésből nem derül ki, hogy a törvényhozó milyen írásbeli közlésre utal, de a 10. cikkely 4. bekezdésében leszögezi: az oktatási miniszter rendelete alapján megnevezett iskolai dokumentumokat kizárólag román nyelven lehet kiállítani, a többi okirat az oktatás nyelvén is megfogalmazható. A témával kapcsolatban a főtanfelügyelő hangsúlyozza: a napló és a diákok ellenőrző könyve hivatalos dokumentum, tehát ahhoz, hogy az ellenőrzőbe magyarul kerüljenek be a minősítések, a törvényi előírást meg kellene változtatni, de a kisiskolások év végén kiállított értékelőjét lehet magyarul írni. Kiderült, nemcsak az anyanyelvhasználat hiányos, bár kötelességük, nem minden tanító készíti el ezeket a tantárgyanként megfogalmazott leírásokat, amiből a szülők megtudhatják, hogy mennyit fejlődött gyermekük adott területen, illetve hol maradt le, és az miként pótolható.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 23.
CIVEK: Az ellenőrzőt magyarul is ki kell tölteni
Cáfolja a CIVEK Keresztély Irma főtanfelügyelő kijelentését, miszerint az ellenőrzőt és az osztálynaplót román nyelven kell kitölteni, mivel hivatalos dokumentumokról van szó.
Mint arról korábban beszámoltunk, magyar minősítést kérnek a magyar kisdiákok ellenőrzőjébe a háromszéki civilek. Az ügyben Keresztély Irma főtanfelügyelő is ismertette álláspontját, aki a sepsiszentgyörgyi Sláger rádiónak elmondta, hogy „a napló és az ellenőrző is hivatalos dokumentumnak számít, tehát kötelező román nyelven kitölteni, a diák év végi írásos értékelését kell az oktatás nyelvén megfogalmazza a pedagógus”.
A CIVEK szerda délután kiadott közleményében azonban kifejti: a főtanfelügyelő állítása nincs összhangban a jelenlegi szabályozásokkal. „A 2011/5565-ös miniszteri rendelet szerint az ellenőrző nem tartozik a hivatalos iskolai és tanulmányi dokumentumok kategóriájába, hanem egy tájékoztatást szolgáló eszköz, amelynek segítségével az iskola a tanuló szüleit informálja annak tanulmányi eredményeiről. Lévén, hogy az ellenőrző egy tájékoztató dokumentum, a közérdekű tájékoztatást szabályozó törvény és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények előírásai alapján a magyar diákok minősítését nem csak lehet, hanem magyar nyelven is rögzíteni kell” – írják.
A CIVEK vezetősége továbbra is felkéri azokat a felelős személyeket, akik a magyar gyerekek és pedagógusok érdekeit hivatottak védeni az oktatási rendszer keretein belül, hogy támogassák az iskolai magyar nyelvű osztályzatokat, és ne akadályozzák a jogos anyanyelvhasználat irányába tett kezdeményezések megvalósulását.
Bús Ildikó
szekelyhon.ro2013. május 29.
Több a magyar kisdiák
Az eddig összesített beiskolázási adatok szerint országos szinten nőtt az előkészítő osztályba beíratott magyar gyerekek száma az előző évhez képest. A Krónikához eljutott minisztériumi adatok szerint előzetesen 9749 magyar nulladik osztályosra számítottak a tanintézetek, ehhez képest összesen 10 163 beiratkozási kérvényt regisztráltak, míg egy évvel korábban 8320 kisdiák ült be első alkalommal az iskolapadba.
A beiratkozási időszak lejártával derült ki, országos szinten 160 294 gyereket vettek előzetesen számba, a gyakorlatban viszont 172 192 beiratkozási kérvényt nyújtottak be, vagyis mintegy 12 ezerrel többet, mint amennyire az iskolák számítottak. A jelentkező gyerekek 80 százaléka szeptember elseje előtt tölti be hatodik életévét. Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak azzal magyarázta a magyar diákok számának a növekedését, hogy immár nem a tanintézetekre van bízva a gyermekek „felkutatása", hanem a szülők jelentkeznek az iskolákban. Arra a kérdésünkre, hogy az elemi oktatásban is a tanintézetek hírneve alapján választanak-e a szülők, vagy a kicsiknél inkább a pedagógus hírneve a döntő azt mondta: tapasztalata szerint mindkét esetre van példa. „Előfordult, hogy nem belvárosi iskolába, hanem egy külvárosi iskola jó nevű tanítónénijéhez viszik inkább a gyermeket" – magyarázta Király.
Senkit nem utasítanak el
Hasonlóképpen vélekedik Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is, de tapasztalata szerint náluk inkább az jellemző, hogy pedagógus alapján választanak tanintézetet. A második beiratkozási szakasz lezárultával összesen 5156 gyermeket írattak be előkészítő osztályba, közülük 1271-en magyar tagozatban kezdik az iskolát, s mivel az idén még lehetséges volt, 744 kicsit egyenesen az első osztályba küldenek a szüleik – ismertette a partiumi megye adatait Kéry, aki lapunknak elmondta: pillanatnyilag még nem tudják, hogy lesznek-e olyan iskolák, ahol létszámhiány miatt nem fognak osztályt indítani, ám az magyar tagozatot biztosan nem fog érinteni. „Tizenkettes létszám alatt csak külön engedéllyel lehet osztályt indítani" – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, és hozzátette: a beiratkozások még korántsem zárultak le, hiszen épp a hivatalos határidő után kereste őt fel hét szülő aki még nem adta le a papírokat. „Senkit nem utasíthatunk el" – jelentette ki Kéry.
Nem csökken a 2013/2014-es tanévtől Szatmár megyében sem az előkészítő osztályok száma. Amint Szejke Otília, az elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, bár a beiratkozásra megszabott határidő már lejárt, május 30-ig a tanfelügyelőségen még átveszik azok kérvényeit, akik elmulasztották időben benyújtani a papírokat. Ezek sorsáról egy megyei bizottság dönt majd. Amint a tanfelügyelő elmondta, vannak még helyek, több olyan induló első, illetve előkészítő osztályt tartanak nyilván, ahol nem érték el a maximális diáklétszámot. Szatmár megyében ősztől 153 előkészítő osztály indul, ebből 96 román, 53 magyar és 4 német tannyelvű lesz. A beiratkozások terén hasonló a helyzet Szilágy megyében is, lapunk érdeklődésére Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: náluk sem csökken a magyar kisdiákok létszáma.
Felemás helyzet a Székelyföldön
Hargita megyében a tanfelügyelőség szerint sok iskolában az előre megszabott helyek számát növelni kellett. A gyerekeket be tudták íratni szüleik az iskolába, még ha nem is minden esetben abba a tanintézetbe, amelybe szerették volna. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő elmondta, az április 2–22. között lezajlott első szakaszban Hargita megyében összesen 3181 gyereket írattak be az előkészítő osztályokba, a május 8–17. közti második beiratkozási időszakban további 62 jövendőbeli diákot – mondta el Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség munkatársa. A szaktanfelügyelő azt is közölte, a beiratkozás során 15 Hargita megyei tanintézetben is növelni kellett az előkészítő osztályok előre meghatározott 25 fős létszámát, Székelyudvarhelyen például egy kivételével az összes iskolában, de néhány vidéki tanintézetben is szükség volt erre.
Kovászna megyében viszont az iskolák által számba vett gyerekek 94,66 százalékát beírták az előkészítő osztályokba. Keresztély Irma főtanfelügyelőtől megtudtuk, eszerint a beiskolázási tervet nem valósították meg, így kevesebb osztály alakul, mint amennyire számítottak: a 106 önálló előkészítő osztályból 104 indulhat el, a 74 szimultán osztályból pedig 73. Elmondta továbbá, a statisztikák nem megbízhatók, például Háromszéken 2600 olyan gyerek szerepelt a statisztikai adatokban, aki ebben az évben tölti a hat évet, a népszámlálás eredményei szerint azonban 2300-an vannak, míg az iskolák 2190 hatéves gyereket számoltak össze. Közülük a két fordulóban 2073 iratkozott be előkészítő osztályba, 1457 kisdiák, vagyis 70,28 százalék magyar tagozatra, és 616 a román tannyelvű iskolákba.
Következetes brassói magyarok
Brassó megyében várhatóan három 17 vagy 18-as létszámú magyar osztály jön létre – mindhárom a megyeszékhelyen –, míg falvakon, ahol megcsappant a gyereklétszám, a 2-3 előkészítős magyar kisdiák szimultán osztályban tanul majd az elsősökkel és a második osztályosokkal. Szabó Mária Magdolna, a Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta: Brassó megyére továbbra sem jellemző, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket román iskolába íratják. Mint mondta, valószínű előfordul, hogy a magyar gyereket román óvodába járatják, majd román tagozaton folytatja az iskolai tanulmányait, de azokat a kicsiket, akik magyar óvodába járnak, általában magyar iskolába íratják. Az előkészítő osztályokra a beiskolázási tervet nagy vonalakban teljesítették, Brassó városában egyetlen betervezett osztály nem alakulhat meg, mert mindössze nyolc gyerek jelentkezett, őket átirányítják más tanintézetekbe létrejövő magyar osztályokba.
Kolozs megyében is zökkenőmentesen zajlottak le a beiratkozások az előkészítő és első osztályokba – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei főanfelügyelő-helyettestől. Érdeklődésünkre elmondta, a tervezett számban indulnak el a magyar nyelvű előkészítő osztályok, az előzetes tervekhez képest mindössze annyi változott, hogy Kolozsváron az Emil Isac Gimnáziumban a tervezett magyar tagozat nem indul el, mert csak nyolc gyerek iratkozott be, őket várhatóan a Brassai Sámuel Gimnáziumba irányítják át. Ezzel együtt a magyar tannyelvű előkészítő osztályok száma nem csökken, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban a tervezett kettő helyett három előkészítő osztály indul.
Sikeres az RMDSZ „diáktoborzója"
A magyar nyelvű oktatás népszerűsítése érdekében az RMDSZ az idén is elindította a Minden magyar gyermek számít nevű kampányát, és bár pontos adatokkal még nem tudnak szolgálni, a programért felelős oktatásügyi főtitkárhelyettes sikeresnek véli az akciót. Magyari Tivadar eddig pozitív visszajelzéseket kapott a szórványból. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor például két héttel ezelőtt Nagyszebenben járt, a helyi pedagógusok tájékoztatása szerint érezhetően nőtt a magyar oktatás iránti érdeklődés. A kampány során igyekeztek tudatosítani a szülőkben azt, hogy nem jár hátránnyal az anyanyelven való tanulás. „Beszterce-Naszód, Szilágy és Temes megyében érezhető a javulás, a többi helyről még nem kaptunk visszajelzést" – mondta Magyari. Tapasztalata szerint csupán a rendszerváltás után, a magyar tanintézetek, illetve osztályok gyarapodása miatt volt látványos növekedés a magyar iskolákba való beíratások számában, ezt leszámítva viszont az ötvenes évek elejétől mostanáig nem voltak nagy ingadozások.
Kötelezővé tennék az óvodát is
Remus Pricopie oktatásügyi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette be: egy-két éven belül Romániában kötelezővé válhat az óvodai oktatás is. „A tervek szerint a gyerekeket legkésőbb 5 éves korukig be kell íratni a nagycsoportba, így fel tudnak készülni a nulladik osztályra" – érvelt a tárcavezető. Pricopie rámutatott, több uniós tagállamban az óvodakötelességet négy éves kortól alkalmazzák. Mint ismert, az oktatási törvény jelenleg csak az iskolakötelesség korát szabályozza, ez pedig a hatodik életévet betöltött gyerekekre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)2013. június 3.
Legyetek a jövő őrzői (Ballagás Háromszéken)
Közel kétezer háromszéki végzős diák fejezte be középiskolai tanulmányait, és három iskola kivételével, ahol egy héttel korábban ballagtak, pénteken és szombaton a többi alma materben is kicsengettek.
1316 magyar és 665 román tagozatos végzős számára tartották meg az utolsó osztályfőnöki órát, szólt utoljára az iskolacsengő, és valamennyi iskolában elhangzott: a tudás a legnagyobb érték, amit szellemi batyujukban magukkal visznek.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban először a harang, majd az iskolacsengő jelezte, indulnak a végzősök le a lépcsőkön, és pillanatok múlva megérkeznek az őket ünneplők közé. Elöl vonultak a tanárok, utánuk jött a nyolcvanegy székely ruhás ballagó diák. A kórus megkezdte az iskolahimnuszt, és már az első sor után a tömegből is többen csatlakoztak. „Nemcsak ti szövögettek álmokat hivatásról, családról, egy szép jövőről, szerelemről, nagy utazásokról, hanem az iskolának is vannak álmai” – mondta Kondor Ágota iskolaigazgató. „Az iskola alapítóinak az volt az álma, hogy diákjai ezeket a falakat élettel, tartalommal, szellemiséggel töltsék meg. Hogy az innen induló fiatalok hasznos tagjai legyenek közösségünknek szakmailag, emberileg egyaránt, hogy igaz emberekké váljanak. Most már a ti feladatotok is, hogy a 154 éves múltra visszatekintő iskolánk hírnevét öregbítsétek, hogy iskolánk alapítóinak álmát valóra váltsátok. Ott, ahová utatok vezet, méltón képviseljétek iskolánk szellemiségét. Mindenki a hegy tetején akar élni anélkül, hogy tudná: a boldogság a meredek megmászásában van. Erre próbáltunk tanítani, nevelni titeket az elmúlt években. Arra, hogy ne keressétek az igazi munka és teljesítmények nélkül kiadott bizonyítványok csalóka világát. A sikerért, a tudásért mindig meg kellett küzdenetek és dolgoznotok. Így lesz az életben is.” „Ti vagytok és lesztek a jövő őrei” – hangsúlyozta Keresztély Irma főtanfelügyelő, aki arra biztatott minden jelenlevőt, hogy közösen védjük iskoláinkat, diákjainkat, anyanyelvünket, őrizzük és ápoljuk kultúránkat. Első osztályos és tizenegyedikes diákok szóltak a végzősökhöz, búcsúztak a ballagók is, akik lelkészi áldással indulhattak a nagy útra.
Az ötvenhatos emlékparkban
A Plugor Sándor Művészeti Líceum két magyar osztályának végzősei székely ruhában, a román tagozatosok polgári ünneplőben vonultak csengőszó kíséretében az iskola előtt kialakított, az első ballagásnak helyet adó ötvenhatos emlékparkba. „Sokszor lankadtál, elkedvetlenedtél, lemondtál mindenről, félretetted, elhanyagoltad. És miért? Mert te is ember vagy. Tele mindenféle hibával, tökéletlenséggel, bűnnel és mocsokkal. A művészet adta meg neked a megtisztulást, a felocsúdást, az erőre kapást. Belekapaszkodtál a hangszeredbe, az ecsetedbe, és minden megszépült benned, elmúlt a fáradtság, és megtelt a szíved reménnyel, élettel, erővel és boldogsággal” – vázolta Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató, hogy szerinte mi az a többlet, amit a művészet tud nyújtani. Varga Ibolya osztályfőnök hangsúlyozta, a fa a szél ellen gyökereivel védekezik, és van úgy, hogy a fák kettétörnek, de mindig a végsőkig küzdenek, és biztatta tanítványait, ők se adják fel soha a küzdelmet.
* Mielőtt a jutalmakat kiosztották volna, minden sepsiszentgyörgyi iskolában felolvasták Antal Árpád polgármester levelét, aki arra bátorított minden ballagót: „tanuljon tovább, szerezze meg a számára szükséges képesítést ahhoz, hogy később könnyebben és jobban érvényesüljön. De nemcsak az egyének, a fiatalok számára fontos, hogy jó szakmát tanuljanak, hanem szülőföldünknek, Székelyföldnek, városunknak, Sepsiszentgyörgynek is. Minél jobban értünk ahhoz, amit majd munkánkként végzünk, és minél jobban szeretjük választott szakmánkat, az annál jobban látszik majd szülőföldünkön, régiónkon is. Mert csakis rajtunk, rajtatok, az elkövetkező nemzedékeken múlik az, hogy milyen lesz majd ez a régió. És mindenkinek azt kívánom, legyen bátorsága, ereje, kitartása ahhoz, hogy céljait elérje. Ne féljetek senkitől és semmitől, bízzatok önmagatokban. Ne feledjétek, honnan indultatok, és mindig tudjátok, hogy hová tartotok. Őrizzétek szívetekben Sepsiszentgyörgyöt és Székelyföldet, mert szülőföld csak egy van, és ez itt a tiétek.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. július 9.
Könnyű tételek, mégis buktak (Érettségi eredmények)
Az országos átlagnál rosszabbak, a tavalyinál némileg jobbak a fellebbezések előtti érettségi eredmények, a vizsgákon megjelent háromszékiek 42,74 százalékának sikerült a záróvizsgája, nyolcszázhatvannyolcan elhasaltak a megmérettetésen.
A tanév eleji létszámhoz (1989) képest hatszáznéggyel (30,36 százalék) kevesebb XII. és XIII. osztályos iratkozott be az idei érettségire, háromszázötvenketten pótvizsgára, hárman ismétlőre buktak, hatvankét tanulót nem zártak le, száznyolcvanheten nem jelentkeztek, de azok sem jelentek meg mind, akik benyújtották iratcsomóikat, ellenben közel háromszáz korábbi végzős is érettségizett, utóbbiak harmada sem érte el a hatos átmenő átlagot. A legjobban az elméleti osztályok tanulói teljesítettek (63,76 százalékos átjutással), a sport-, pedagógiai, felekezeti és művészeti osztályok végzőseinek 33,69 százaléka érettségizett sikeresen, leggyengébb eredményt a szakközépiskolai végzősök értek el (15,13 százalékos átjutással). A magyar tannyelvű osztályok tanulói tizenhét százalékponttal teljesítettek gyengébben a román tagozatosoknál, a magyar diákok alig 37 százaléka vette sikerrel az akadályt, ami elsősorban a gyenge románnyelv-tudásnak köszönhető – derült ki a megyei összesítőből. Tantárgyak szerint az összesített eredmények: román nyelv és irodalom 50,61 százalékos átjutás, magyar nyelv és irodalomból 86,10, kötelező tantárgyból 69,53, a választott tárgyból 77,85 százalék.
Az iskolák eredménylistáján a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium szerepel az első helyen 94,35 százalékos átjutással, az utolsó a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a vizsgázók 11,50 százalékának sikerült az érettségije. Az elméleti iskolák közül Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum (58,76 százalék), a Bod Péter Tanítóképző (38,46), a Református Kollégium (20,97), Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium (27,69%) eredménye a leggyengébb, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 83,35 százalékot ért el, a Székely Mikó Kollégium 85,06 százalékot. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban az érettségizők 60, Baróton közel 80 százaléka megbukott, a kovásznai középiskolában vizsgázók 54,26 százaléka érte el a hatos átlagot. A háromszéki eredményekről Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, a tavalyhoz képest valamivel jobb az átjutási arány, néhány kivétellel (a Mihai Viteazul Főgimnáziumot emelte ki) nem azt tükrözi, hogy a diákok idén jobban felkészültek, hanem más okai voltak a nagyobb arányú sikeres érettséginek: egyes tantárgyakból különböző tételeket kaptak a vizsgázók, attól függően, hogy milyen szakon végeztek, ami elsősorban matematikából volt nagy előny a nem reál osztályosok számára, a végzősök 30 százaléka különböző okokból nem érettségizett, a gyengébb tanulók közül sokan nem is próbálkoztak. A tegnap megóvott dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket pénteken hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. július 17.
Esélyegyenlőséget a magyar diákoknak! – Diszkriminál a román érettségi
Valós esélyegyenlőséget az érettségin az jelentene, ha a magyar diákoknak is három írásbeli vizsgán kellene megfelelniük – anyanyelvükből, egy kötelező és egy választott tantárgyból –, mint a román tagozatok végzőseinek; a magyarul tanulók számára ráadás a román, és ez a negyedik a legnehezebb próbatétel, amiből a legtöbben elhasalnak, a helyzeten pedig vajmi keveset lehet javítani, ha továbbra is az eddigi módszerekkel oktatják az állam nyelvét – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma főtanfelügyelő, több táblázattal és kimutatással igazolva állításait.
A már ismert lesújtó eredményeket feldolgozva ugyanis kiderült, hogy aki csak tankönyvből szerzi román tudását, az sokkal rosszabb esélyekkel indul az anyanyelvi szintű ismereteket követelő vizsgán, mint az, aki az utcán vagy itt-ott valami keveset élesben is gyakorolhatja magát a nyelvhasználatban.
Megyénkben ugyanis a baróti és a kézdivásárhelyi diákok érettségi átlaga a legalacsonyabb, ahol a lakosság bő 90 százaléka magyar anyanyelvű: ebben a két városban 18,9, illetve 25,8 százalékos az átjutási arány. A következő Bodzaforduló 45,9 százalékkal, majd Sepsiszentgyörgy 49,9 százalékkal, a legjobb eredményt pedig Kovásznán jegyezték 53,6 százalékkal. Anyanyelvi lebontásban még árnyaltabb a kép: a román tagozatok diákjai románból 72,51 százalékban vizsgáztak sikeresen, míg a magyar diákok alig 40,92 százalékban (32 százaléknyi a különbség!), ám saját anyanyelvükből a magyarok jobban teljesítettek: 86,33 százalékos volt a siker.
A román és a magyar vizsgaeredmények közötti (közel 14 százalékos) különbségre magyarázat lehet, hogy sok magyar gyermek is román osztályban tanul, a legbeszédesebb adat azonban az, hogy a megyei átmenési arány a jelenlegi 43,56 százalékról 52 százalékra emelkedne, ha a magyar tagozatok diákjainak nem kellene románból is vizsgázniuk. Ez még mindig alatta maradna az országos átlagnak, de lényegesen jobb eredmény lenne – magyarázta a főtanfelügyelő, iskolákra is lebontva a számokat. A Kőrösi Csoma Sándor-iskola átlaga is közel húsz százalékkal javulna a román érettségi nélkül, két líceumé mintegy 30, másik kettőé 40–45 százalékkal, még a Mikó is nyerne 9 százalékot; a Mikes érdekes módon csak egyet.
Mindez nem újdonság, éppen ezért szerepel a 2011-ben elfogadott oktatási törvényben, hogy a nemzeti kisebbségeket sajátos program szerint kell románra tanítani, csakhogy ez máig nem valósult meg, mindössze az elemi osztályok számára adtak ki új tankönyveket. Ha a cél a román nyelv elsajátítása, akkor az államnak ezt ebben a térségben segítenie kell, hiszen a magyar gyermekeket a négy tantárgyas érettségizéssel eleve diszkriminálják, a román nyelv megtanulására tett erőfeszítéseik pedig túlságosan nagy arányban bizonyulnak kudarcosnak – hívta fel a figyelmet Keresztély Irma, aki szerint az eredménytelenségért nem lehet csak a tanárokat okolni, és kár is bűnbakokat keresni, mert az nem oldja meg a helyzetet. Az új kisebbségi tantervek megszületéséig románból lehetne könnyebb tételt adni a magyar diákoknak – vélekedett. A pótérettségi előkészületeként a tanfelügyelőség módszereik bemutatására fogja kérni a jobban teljesítő iskolák igazgatóit, és mindenkitől felelős hozzáállást várnak el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma2013. július 17.
Tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken – Tanári állások szűnhetnek meg
Több hely van az ősszel induló kilencedik osztályokban, mint amennyi diák, és ez a nagy lemorzsolódás tanári állások megszűnését is jelentheti – jelentette ki Keresztély Irma főtanfelügyelő a nyolcadikos képességvizsga utáni első elosztást ismertetve. Összesen tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken a számítógépes besorolásból, és két olyan osztály is akad (egy Sepsiszentgyörgyön, egy Baróton), ahol egyetlen diák sem szeretne tovább tanulni.
A számok könyörtelenek: a 2012/13-as tanévben 1987 diák kezdte meg a nyolcadik osztályt, év végéig 1971 tartott ki. Ezek közül 1671 végzett (84,78 százalék), 185 pedig pótvizsgára maradt (106 egy tantárgyból, 79 kettőből). 28 fős létszámmal osztva ez már hét osztállyal kevesebb: ők azok, akik a képességvizsgáig sem jutottak el, ősszel azonban még bekerülhetnek valamelyik szakiskolába. Megyeszinten 24 diák osztályismétlő, ez ismét egyosztálynyi; 66 diákot nem lehetett lezárni, 23 be sem volt iskolázva – ez újabb három osztály. 27 gyermek speciális osztályban, 174 művészetiben folytatja tanulmányait, ők is más elbírálás alá esnek. Más megyékből 39-en jelentkeztek a megyénkbeli iskolákba, a romák számára elkülönített helyek iránt azonban nem volt érdeklődés. A 2013/14-es tanévre 71 kilencedik osztály indítását hagyta jóvá a tanügyminisztérium, ez 1988 helyet jelent, amiből 524-et (26,35 százalék) nem foglaltak el az első körben. A beiratkozások ma kezdődnek, az üresen maradó helyeket július 26-án újra meghirdetik, augusztus elsejével lezárul a folyamat.
A betöltetlen helyek táblázata lehangoló: a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum három magyar osztályából, 87 helyből 72 üres (csak félosztálynyi diák van!), a három román osztályból pedig összesen 31 gyermek hiányzik. Baróton hat osztályból háromnak a sorsa kérdéses (fafeldolgozásra senki sem kíváncsi, a román osztályba csak egy diák pályázik, textil-bőrdíszműre három), a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szaklíceumban meghirdetett 116 helyre 66, az Apor Péter 58 helyére összesen 39 jelentkező akadt, Sepsiszentgyörgyön a magyar oktatásba 68 diákot vár a Kós Károly Szakközépiskola (itt háromból két osztály szűnhet meg), 33-at a Puskás Tivadar, és még a Mikes Kelemen kétnyelvű (magyar–angol) filológia osztályában is maradt 17 üres hely.
A júniusban képességvizsgázott diákok közül 1581-en szereztek ötösnél nagyobb jegyet (ez a négyévi általánosukból és a vizsgajegyből tevődik össze, de sokszor igen nagy a különbség a kettő között), és 55-en az átmenőnél kisebb minősítéssel is líceumba kerülnek – Keresztély Irma szerint azonban közel 40 százalékra tehető azok száma, akik gyenge eredménnyel jutottak be, és nagy kérdés, hogy négy év alatt, az érettségiig fel tudnak-e zárkózni, vagy pedig tovább rontják a megye amúgy sem dicsérhető teljesítményét.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma2013. július 18.
Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)2013. július 18.
Nehezedett, de vonzó a véglegesítés
Ezen a nyáron legalább 8-as minősítést kell szerezniük a véglegesítő vizsgára jelentkező tanároknak, az előző években megszabott 7-es küszöb már nem elegendő a sikerhez – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Megyénkben az idén 146 pedagógus iratkozott be a véglegesítő vizsgára, az így elnyerhető státusnak ugyanis sokféle előnye van, többek között a címzetes állás megtartásával és fizetésemeléssel is jár. Érthető, hogy sokan pályáznak véglegesítésre, hiszen kiemelten védett munkahelyet jelent, bár sajnos, nem minden esetben az oktatás minőségét szolgálja – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy bizonyos helyzetekben a tanfelügyelőség tehetetlen: a nemtörődöm tanárok büntetési jogát az új törvény az igazgatók hatáskörébe utalta, de a rendelkezések annyira a munkavállalókat védik a munkaadókkal szemben, hogy még a feladataikat elhanyagoló pedagógusok is – több ilyen akad, nem csak ama kovásznai romántanárnő, akinek magas jegyekkel rendelkező diákjai kétharmados arányban elhasaltak a román érettségi vizsgán (a téma kapcsán az osztályfőnök, Cseh Béla közölt vitaindító cikket július 12-ei lapszámunkban) – sorra megnyerik a pereiket, és megmaradnak állásaikban. Minden sikertelenséget nem lehet a tanárok nyakába varrni, de olykor a teljesen világos kötelességmulasztást sem lehet számon kérni, és amíg a tanügyben véglegesíthető állások vannak – márpedig ezen kevesen akarnak változtatni, a szakszervezetek is ragaszkodnak hozzá –, addig sajnos előfordulhat az is, hogy a diákok fizetik meg a merev oktatási rendszer hibáit.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. augusztus 21.
Kinevezések: maradhatnak a magyar iskolaigazgatók?
Idén sem tartanak az iskolaigazgatók számára versenyvizsgát, tehát akár az előző évben, egy évre szóló kinevezés útján döntenek az oktatási intézmények vezetőinek személyéről. Szatmár és Maros megyében is politikai egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy magyar intézményvezetők kerüljenek olyan iskolák élére, ahol amúgy a törvény szavatolná a jelenlétüket.
Az iskolák igényeit, javaslatait a megyei tanfelügyelőségek összesítették, majd jóváhagyásra felküldték az oktatási tárcához. A minisztérium hivatalos válasza a napokban várható.
Politikai egyeztetésre volt szükség
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a maszol.ro kérdésére elmondta, a törvény kötelezővé teszi, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol kétnyelvű a tanítás, magyar vezető is legyen. Ezt Maros megyében többnyire sikerült is megvalósítani, kivétel a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium, ahol annak ellenére, hogy magyar nyelvű osztályok is működnek, „valamilyen okból kifolyólag” néhány éve nincs magyar aligazgató. Politikai nyomásra ez szeptembertől változni fog, körvonalazódik az is, hogy ki fogja elvállalni ezt a feladatot.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, Maros megyében nagy változások nem lesznek, többnyire ugyanazok maradnak az intézményvezetők, akik eddig voltak. Illés hozzátette, hogy a segesvári gimnázium igazgatóhelyettesi tisztségénél lesz változás, illetve Marosvásárhelyen a Református Kollégium igazgatójánál – ez utóbbi pedagógus személyes okokból kérte felmentését.
Bár politikai egyeztetésre volt szükség Szatmár megyében is, egyelőre úgy tűnik, nem lesznek számottevő változások a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók személyét illetően Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint. A politikai egyeztetésekről optimistán nyilatkozott Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, azonban mindjketten megjegyezték: nincs még végleges döntés. „Úgy vélem, a magyar közösségek ez irányú igényeit 90 százalékban sikerül kielégítenünk” — mondta Kereskényi. Pataki pedig úgy nyilatkozott, hogy annyit kértek a hatalmon levő pártok képviselőitől: tartsák szem előtt a tanügyi törvényben is szereplő etnikai arányosság elvét a kinevezések során.
Székelyföldön és Kalotaszegen nem lesz gond
Augusztus végén valamennyi háromszéki iskola igazgatójának is lejár a mandátuma. A Kovászna megyei tanfelügyelőség a legtöbb tanintézmény élére az eddigi igazgatók ideiglenes kinevezését javasolja a szaktárcának, de lesznek olyan iskolák, ahol új igazgatócserére kerül sor, mivel az eddigi vezetés nem bizonyult hatékonynak, tájékoztatott Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Az ideiglenes kinevezések legtöbb egy évre szólnak, hacsak időközben a szaktárca meg nem szervezi a versenyvizsgákat, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: azokban az iskolákban, ahol nem voltak gondok, az eddigi igazgatók mandátumának meghosszabbítását javasolják.
Vannak azonban kivételek, hiszen az oktatási minisztérium alkalmazza az új tanügyi törvényt, amely szerint az lehet igazgató, akinek van ilyen irányú képesítése, illetve végleges tanári állása van. Ez gondot jelent több vidéki tanintézményben, ahol tanítók voltak az igazgatók, és eddig néhány órát oktattak a gimnáziumi osztályokban. Idéntől azonban a tanítóknak vissza kell térniük elemi osztályos katedráikhoz, és emellett a vezetői pótlékért kellene ellátniuk az intézmény igazgatását is. Ezt a tanítók többsége nem vállalta, hiszen az elemi osztályos gyerekek tanítása egész embert igényel, szerintük ezzel összeegyeztethetetlen az igazgatói tevékenység. Ezekben az iskolákban a Kovászna megyei tanfelügyelőség jelenleg keresi az igazgatójelölteket.
A "hajpántbotrányos" iskolában indokolt az igazgatócsere. A Háromszék értesülései szerint a trikolórbotrányként elhíresült márciusi események miatt a megyei tanfelügyelőség leváltja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatóját és két aligazgatóját. Az indoklás szerint a háromtagú csapat nem kezelte megfelelően az incidenst. Az évi értékelés alapján Háromszék több iskolájában lesz igazgatóváltás, Kovásznán ellenben valóban a márciusi események következtében nem hosszabbítják meg Simon István igazgató és a két aligazgató ideiglenes kinevezését – erősítette meg a főtanfelügyelő. Keresztély Irma leszögezte: „Az ellenőrzés során kiderült, a márciusi incidens amiatt fajult el, mert az iskola vezetősége nem kezelte megfelelően a helyzetet”. Az új igazgató személyéről egyeztettek Kovászna polgármesterével is, kiválasztották a két aligazgatót is, egy magyar és egy román ajkút, ám a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a kinevezések szeptember 1-től érvényesek.
Háromszéken 344 tanintézmény működik, mindegyikük vezetőjének lejár a mandátuma, már egyetlen egy sem marad, aki versenyvizsgával szerezte meg a kinevezését.
Hargita megye tanintézményeiben már kinevezték az iskolaigazgatókat a 2013/2014-es tanévre, jelentős változás itt sem történt. Az intézményvezetők 98 százaléka változatlanul a következő tanévben is betölti vezetői tisztségét – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. Az elkövetkező időszakban várható miniszteri rendelet megjelenését követően az új tanév kezdetéig az aligazgatókat is kinevezik.
Nem lesz gond Kolozs megyében sem az iskolaigazgatók kinevezésénél. Ahol igazgatócsere történt, a tanfelügyelőség lekérte az iskoláktól a javaslatokat, vezetőtanácsi ülésen megbeszélték és helyi szinten jóváhagyták a kéréseket. A minisztériumi jóváhagyásnak a napokban kell érkeznie. „Vélhetően nem lesznek meglepetések, eddig soha nem voltak, de amíg nem látjuk, mi sem mondhatunk semmi biztosat” – mondta el a maszol.ro-nak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Az elmúlt napokban a tanügyminisztérium képviselői elmondták, hogy az elkövetkező hetekben várható a miniszteri rendelet, amelynek normái alapján ki lehet majd nevezni az aligazgatókat is azokban a tanintézményekben, ahol a tanulólétszám ezt indokolja.
A.E., K. Zs., P. K., T. A.
Maszol.ro2013. szeptember 11.
Népszerűtlen szakközépiskolák
Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat. Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat.
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára szerint nyilvánvaló, hogy az egyre népszerűtlenebb szakközépiskolai oktatás is sürgős reformra szorul. "Jobban elő kellene készíteni a szakközépiskolákat, biztosítani a gyakorlati órák feltételeit, korszerű műhelyeket kellene felszerelni, meg kell győzni, hogy a szülőket, bizonyosodjanak meg, hogy valóban komoly oktatás zajlik – mondta a Krónikának Király. – Jelenleg a szakközépiskolák félkész állapotban vannak, így nehezen lesz előrelépés. A a technikai jellegű gimnáziumi osztályokban olyan képzést kell biztosítani, hogy akik azt elvégzik, jól képzett szakmunkások legyenek, rendelkezzenek a képesítésnek megfelelő szaktudással."
Király András szerint a tantervben is eltolódás tapasztalható az elméleti szakoktatás felé, így a szakiskolákból kikerülő fiatalok nem rendelkeznek megfelelő szakmai tudással. "Ezt az ellentmondást kell feloldani, hiszen jelenleg a szülők azt gondolják, a szakiskolában sem tanul szakmát a gyerek, a gimnázium legalább olyan felkészülést biztosít, hogy az onnan kikerülő diákokból még bármi lehet" – mutatott rá az államtitkár.
Maros megye: házról házra járnak
"Nem keresettek a szakiskolák, úgy látszik manapság senki nem akar kétkezi munkás, jó szakember lenni" – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. Maros megye helyettes főtanfelügyelője elmondta, mindössze a marosvásárhelyi Elektromaros, Gheorghe Şincai és Traian Vuia szakiskolákban teltek be a helyek, az építkezési és faipari szakközépiskolák kevés jelentkezőt vonzották. Mi több, előbbit a bezárás veszélye fenyegeti, míg a faipari iskolát csak a kémiai gimnázium felszámolásával és az osztályok átköltöztetésével tudták megmenteni.
Eredetileg úgy tervezték, az Emil Dandea nevét viselő iskolát mindössze más épületbe költöztetik, de a helyi önkormányzat határozatát a tanfelügyelőség döntése felülírta. Még rosszabb a helyzet vidéken, például a sáromberki mezőgazdasági szakiskolában, ahol Illés elmondása szerint egy pedagógusnak kellett házról házra járnia, és a nyolcadik osztályos pótvizsgán átment gyerekeket kapacitálnia, hogy oda iratkozzanak.
Folyamatos a lemorzsolódás
Kovászna megyében a tervezettnél nyolccal kevesebb szakközépiskolai osztály indul, az esti tagozat iránt alig volt érdeklődés, így a beiskolázási tervben szereplő öt osztály helyett csak egy alakul meg – tudtuk meg a tanfelügyelőségtől. A 71 nappali tagozatos osztályból idén háromról mondott le a tanfelügyelőség, a csökkentett óraszámú nappali tagozaton a betervezett két osztály helyett csak egy indul a szeptember 16-án rajtoló új tanévben. Az elosztás utolsó szakaszában még 350 gyerek kellett iskolát válasszon.
A megyei tanfelügyelőség jelezte, a roma gyerekek körében egyre nagyobb a lemorzsolódás, és bár a szegényebb diákoknak havi ösztöndíjat biztosít az állam, sokan még így sem végzik el a kötelező tíz osztályt. Az elmúlt tanév kezdetén például több mint 800 diák kapta ezt az ösztöndíjat, a tanév végére már csak 270-en maradtak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a Krónikának elmondta az oktatási minisztérium a kilencedik osztályok létszámára vonatkozó rendelete miatt hátrányba kerültek a szakiskolák, a szaktárca ugyanis elrendelte, hogy a kilencedik osztályok legtöbb 29 fős létszámmal alakulhatnak meg, ez lehetővé tette, hogy az elméleti gimnáziumi osztályokba még egy-egy diák beiratkozzon, ami például Kovászna megye szintjén két osztálynyi diákot jelent. "A fiatalokat és a szülőket elsősorban a gimnáziumok vonzzák. Egyértelmű, hogy az elméleti iskolák elszívják a diákokat a szakiskoláktól, legalább két osztály veszett el ilyen módon" – jegyezte meg a főtanfelügyelő.
"Veszély fenyegeti a szakoktatást!"
Hargita megyében mintegy hét osztálynyi, vagyis több mint 200 gyerek választott osztályt az utolsó beiratkozási fordulóban, ez sokat javított a helyzeten, mondta el a Krónika megkeresésére Hodgyai László tanfelügyelő. "Ezzel az utolsó fordulóval helyrebillent valamelyest a helyzet, olyan gyerek is volt, aki részt vett az egységes felmérőn és mégis csak utolsó percben jelentkezett kilencedik osztályba. Reméljük a legtöbb osztály megalakul, hiszen még szeptember 16-ig felébredhetnek a szülők és a gyerekek. Törvény kötelezi a tanintézeteket, hogy utolsó percben is beírják a tanulókat"– mondta Hodgyai László.
Zetelakán például meghirdetett kilencedik osztályba a nyár folyamán nem volt egyetlen jelentkező sem, az utolsó beiratkozási forduló azonban megmentette a helyzetet, így megalakulhat az osztály. Ditróban és Balánbányán is kevés a kilencedikes, de reménykednek, hogy utolsó pillanatban megalakulhatnak a szakközépiskolai osztályok. Hodgyai László is úgy véli, a szakoktatás továbbra veszélyben van, mivel a szülők és a diákok inkább a gimnáziumokba iratják gyereküket.
"Hibás a rendszer"
Nagy-Máté Enikő, a Bihar megyei Borson lévő Tamási Áron Agráripari Iskolacsoport igazgatója is úgy véli, a jelenlegi rendszer nem segíti a szakoktatást. Mint mondta, a Nagyvárad melletti településen az idén szakközépiskolai osztályt mezőgazdasági technikusi szakon még tudnak indítani magyar nyelven, nappali és esti tagozaton, a jövő azonban bizonytalannak látszik. "Rossz a rendszer, mert kilencedik után nagyon kevés olyan diák van, aki iskolát vált, pedig a gyerekek többsége nem annyira felkészült, de nyolcadik után mégis a gimnáziumot választja, ha pedig már ott van, a szülők szeretnék, hogy érettségi diplomát szerezzen" – magyarázta a pedagógus.
Nagy-Máté Enikő szerint azonban tapasztalat azt mutatja, sokan nem képesek erre. Ha már a nyolcadik osztályban nagyon gyenge volt a diák, kevés az esély arra, hogy érettségi diplomát szerezzen. "Nálunk nagyon sok a hátrányos helyzetű család, sok tanuló már dolgozik, s azzal, hogy még az utazási támogatást sem kapják meg, szinte lehetetlen helyzetbe kerültek" – magyarázta az igazgató. A Borsi középiskolába különben többnyire helyi és a környező falvakból érkeznek fiatalok, sokan már most mezőgazdaságba dolgoznak.
Még mindig várják a beiratkozókat
Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is elismeri, a mostani szisztéma nem éppen a legjobb. Mint mondta, a magyar nyelvű kilencedikes szakközépiskolai oktatás Bihar megyében nem túl népszerű, igaz ugyan, hogy az osztályindításhoz szükséges létszámot végül elérték – kivéve a nagyváradi Szent László Római-Katolikus Gimnáziumban, ahol végül csak egy közgazdasági osztályra lett elég jelentkező – de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a szakok "kínlódnak".
"A diákok többsége az elméleti oktatás felé fordul, a szakoktatást nem találják elég vonzónak. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell erre fektessünk, fel kell mérjük, hogy milyen képzésre van igény és azokat népszerűsítenünk kell" – véli Kéry. Arra vonatkozóan még nincs pontos adata, hogy végül hány magyar nyelvű szakosztályt tudnak tízediktől elindítani, a héten ugyanis még mindig fogadják a beiratkozókat.
Növekszik az iskolaelhagyások száma
Országos statisztikai hivatal legfrissebb felmérése szerint az iskolaelhagyások száma tovább nőtt az elmúlt években. Az iskolaelhagyás hátterében az esetek többségében a család rossz anyagi körülményei állnak. A felmérés szerint egy átlagos romániai család évi 419 eurót költ egy iskolás gyerekre, amit a szegénységben élő családok nem engedhetnek meg maguknak.
A roma gyerekek 14 százaléka egyáltalán nem járt iskolába, 40 százalékuk az általános iskola alsó, 24 százalékuk a felső tagozaton maradt ki az oktatásból. Remus Pricopie oktatási miniszter a gazdasági válságnak tulajdonítja azt, hogy miután az új évezred első évtizedében sikerült 18-ról 15 százalékra csökkenteni az iskolai lemorzsolódás arányát, 2010-től újból romlani kezdett a helyzet, és ismét 17 százalékra emelkedett azok aránya, akik már a középiskola elkezdése után kimaradnak a közoktatásból. A szakiskolák esetében ez az arány még rosszabb, 20 százalék körüli.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)2013. november 4.
Kovászna megye: sok az összevont osztály
A háromszéki diákok közel egyharmada tanul összevont osztályokba – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő, tragikusnak minősítve a helyzetet. Kovászna megyében 2708 diák jár összevont osztályokba, főként a vidéki iskolákban, ahová nem iratkozott be annyi gyerek, hogy egy önálló osztály létrejöhessen.
Gyakorlatilag a háromszéki diákok közel egynegyede szimultán osztályokban tanul, ami a szakember szerint azért tragikus, mivel ilyen körülmények között nem lehet biztosítani a minőségi oktatást. Elmondása szerint szerencsés helyzet, amikor csak két évfolyamot kellett összevonni, de olyan esetek is vannak, amikor négy évfolyam diákjai tanulnak ugyanabban az osztályban. A főtanfelügyelő szerint, nem tehetnek semmi a helyzet javítása érdekében. Hozzátette, falvakon a gyereklétszám csökkenése miatt alakult ki ez a jelenség, ezt súlyosbítja, hogy vidékről is sokan inkább a városi iskolákba íratják a gyerekeiket.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2013. december 5.
Brutális megszorítások várnak a tanügyre
Osztály- és iskolaösszevonásokat, létszámcsökkentést és bérlefaragást kénytelenek végrehajtani a romániai iskolaigazgatók amiatt, hogy az oktatási tárca nem hajlandó többletfinanszírozást biztosítani azon tanintézeteknek, ahol a fejkvóta nem fedezi a béralapot. A megszorítások jellemezte tanügyi átszervezés tömbvidéken is hátrányosan sújthatja a magyar oktatást.
„Az iskolaigazgatók abszolút szabadságot kapnak: azt rúgnak ki, akit akarnak” – értékelte a Krónikának Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója a hazai oktatásban jövő tanévtől várható drasztikus átszervezést. A 2014/2015-ös tanévtől ugyanis osztály- és iskolaösszevonások, tömeges elbocsátások várhatók, miután az oktatási minisztérium bejelentette: nem hajlandó többet finanszírozni azon iskolák költségeit, ahol a fejkvóta nem elegendő a béralap biztosításához.
A tanfelügyelőségeknek az iskolaigazgatókkal közösen stratégiát kell kidolgozniuk a bérek biztosítására. Bár az iskolák kezelőiként ebbe az önkormányzatok is bepótolhatnának, a törvény nem kötelezi őket erre. A magyar szakemberek abban bíznak: a kisebbségi oktatás nem szenved kárt az átszervezés során, a szórványban a szaktárca továbbra is biztosítja majd a magyar iskolák működéséhez szükséges pénzalapot.
A minisztérium harmadik éve kísérletezik a diáklétszámot alapul vevő normatív finanszírozási rendszerrel. Bár az elmúlt években igazgattak rajta, soha nem annyit, hogy elegendő legyen, magyarázta a Krónikának Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a fejkvóta eddig sem volt elég a béralapra, ám a szaktárca minden pénzügyi év végén pótolta a hiányzó összeget.
„Rájöttek, hogy a rendszer helyenként túlméretezett, sok pénz elfolyik, hiszen a kis létszámú osztályok mellé is óvónő, tanító kell, ott is szükség van takarítónőre, kisegítő személyzetre” – magyarázta Keresztély Irma. Mint mesélte, az elmúlt hónapban 21 megye főtanfelügyelőjét hívatta Remus Pricopie tanügyminiszter, melyek rosszul állnak a béralap biztosításával. Mindeniknek be kell mutatni egy stratégiát, hogy milyen intézkedéseket foganatosít a béralap csökkentése érdekében. „Ezt egyik napról a másikra nem lehet megoldani, az ésszerűsítésre a következő tanévtől kerül sor” – mondta főtanfelügyelő.
Nagyobb osztályok, egységesített bérezés
Kovászna megyében 20 százalék hiányzik a béralapból. „A tanügyi törvény szerint minden közigazgatási területen legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie. Gond ott van, ahol több működik. Például Sepsiszentgyörgyön minden iskolában van román tagozat, ám egy osztályban 10–12 gyerek van. A román közösségnek el kell döntenie, hogy milyen iskolahálózatot akar, ám azt mindenkép gazdaságosabbá kell tenni” – magyarázta a főtanfelügyelő hozzátéve, hogy a csupán egyetlen iskolával rendelkező településeken alanyi jogon jár az anyanyelvi oktatás.
Keresztély szerint Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolai hálózat, ezért át kell gondolni a beiskolázási tervet. Jövő tanévtől például legkevesebb 25 fős létszámmal működhet egy napközis csoport, holott jelenleg tíz gyerekre jut egy óvónő. Ezzel az összevonással a megye öt városában 30 óvónői állás szűnik meg, mondta. Hozzátette, a középiskolák igazgatóival is tárgyaltak, és a kisebb létszámú iskolákból nagyobbakba irányítanak át tanárokat.
Hargita megyében az igazgatók bérének egységesítésével, osztályok összevonásával és az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentésével próbálnak eleget tenni az új kihívásoknak – döntöttek a tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint arról is határoztak, hogy az iskolák nem hosszabbíthatják meg a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Több iskola esetében megvizsgálták az alacsony létszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül csak egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat. Bartolf Hedvig elmondta, az oktatási minisztérium is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezeket is alkalmazniuk kell.
Nem elég a fejkvóta
„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem megfelelő a normatíva értéke, illetve a korrekciós szorzó sem a kisebbségi, sem a többségi oktatás esetében” – szögezte le Keresztély Irma, aki ezt memorandumban jelezte az oktatási miniszternek. Amikor az angol modellt átvették, kiszámolták, hogy egy gyerek után mennyi pénz jár, ami fedezi a bér- és egyéb költségeket. A tanügyi törvény szerint minimum 300 gyerekkel lehet működtetni egy tanintézetet. A Kovászna megyei tanfelügyelőség kétezer feletti létszámmal működő iskolákban modellezte le, hogy esetükben sem elég a fejkvóta a béralapra.
„A Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban az iskolák és a tanfelügyelőség párhuzamosan végezték el a számításokat és azonos eredményre jutottunk: a fejkvóta nem elég. Számításaink szerint, ha Kovászna megyében 200 személyt leépítünk a tanügyi rendszerből, akkor is csak 2 százalékot spórolunk a béralapon. A 20 százalékos hiány így 18-ra csökken” – magyarázta Keresztélt Irma.
Szabad kezet kaptak az igazgatók
Kolozs megyében csütörtökön hívatták a tanfelügyelőségre az átszervezés kapcsán az iskolaigazgatókat. Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató a Krónikának elmondta, úgy tudja, a magyar iskolák közül egyedüliként őket nem rendelték be, a kollégium ugyanis nem küzd létszámgondokkal.
Lakatos András, a szórványkollégiummal is rendelkező kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója, aki maga is részt vett a megbeszélésen elmondta: eddig a tanárok és a kisegítő személyzet bérezését szabályozó normarendszer úgy működött, hogy a nagy létszámú iskoláknál a fejkvóta alapján felhalmozódott többletforrásokat átcsoportosították a kisebb tanintézetekhez, hogy fedezni tudják a bérköltségeket. „Most közölték velünk, hogy 2014-től ennek vége, az állam megtartja a pénzt magának és inkább megint a tanügyön rúg egyet” – fogalmazott az igazgató.
Mint magyarázta, a szaktárca a tanintézetekre bízza, hogyan gazdálkodnak a nekik járó forrásokkal, eldönthetik, hogy osztályokat vonnak össze vagy a személyzetet építik le. Az önkormányzatok elvileg megkímélhetnék az iskolákat a radikális intézkedésektől, feltéve, ha a költségvetésük ezt lehetővé teszi. De Lakatos András szerint ez még abban az esetben is kérdéses, ha az önkormányzat kellőképpen tehetős, ugyanis a törvény ezt nem szabályozza. „Senki nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok segíthetnek-e a bérek kifizetésében” – mutatott rá az igazgató. Kifejtette, tárgyalt már az önkormányzattal, amely meg szeretné menteni az iskolát, azonban nem tudni, hogy lesz-e erre lehetőség.
Kalotaszentkirályon a fejkvóta alapján járó forrásokból a bérköltségek egyötödét nem tudják finanszírozni, szórványkollégiumként ugyanis bentlakást is működtetnek, így a kisegítő személyzet is nagyobb. Ez az egyedüli állami finanszírozású szórványkollégium, a többit alapítványi forrásokból tartják fent, részletezte Lakatos. Ráadásul az egy bentlakó után járó állami támogatás mindössze napi öt lej, ami nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy mennyibe kerül az étkeztetése. Ugyanakkor a törvény előírja, hogy a szállás ingyenes, vázolta a helyzetet. Kérdésünkre elmondta: attól függ, hogy hány embertől kénytelen megválni, hogy csak a kisegítő személyzetnek mond fel, vagy tanerőknek is. „Az a kormány papol, miközben nem tartja tiszteletben a tanügyi törvényt, amely előírná, hogy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát kellene az oktatásra fordítani” – bírálta az intézkedést Lakatos András.
Király András: ki kell állni!
Az államnak jelenleg ennyi pénze van a közoktatás fenntartására, ám megteremtette a lehetőséget, hogy az iskolák több helyről vonjanak be forrásokat, a fenntartó önkormányzat például a pedagógusok fizetésébe is bepótolhat – mutatott rá lapunknak Király András oktatási államtitkár. Bár a kis létszámú osztályok miatt a kisebbségi oktatás van a legjobban kitéve az átszervezés veszélyének, az államtitkár szerint ez nem szenved kárt. Mint mondta, ezt Remus Pricopie tanügyminiszter is megígérte a héten, amikor az RMDSZ parlamenti frakcióinak oktatási szakembereivel találkozott.
Az államtitkár kifejtette, a miniszériumnak az a kérése, hogy a nagyvárosokban, ahol több tanintézet működik, igyekezzenek ezeket úgy racionalizálni, hogy a közeli iskolákban ne legyen mindössze 14 gyerek osztályonként. „Remélem az oktatási hálózatunk a következőkben is fenntartható lesz, a szórványtelepüléseken annyi gyerekkel kell működnie az iskolának, ahány van. A közösség képviselőinek, az iskolák vezetőinek, az érdekvédelmi szervezet tagjainak nyugodt érvekkel ki kell állniuk és kérniük a törvényes jogok biztosítását” – jelentette ki Király András, rámutatva: azzal kell érvelni, hogy a létszám alatti osztályok, iskolák a módszertan alapján a minisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2013. december 7.
Szigorú megszorítások várhatók a romániai oktatásban a jövő tanévben
Szigorú megszorítások várhatók a romániai oktatásban a jövő tanévben: összevonások, létszám- és bércsökkentés. A megyéknek már most stratégiákat kell kidolgozniuk a jelenleginél kisebb béralappal.
Osztály- és iskolaösszevonásokat, létszámcsökkentést és bérlefaragást kénytelenek végrehajtani a romániai iskolaigazgatók, mivel az oktatási tárca nem hajlandó a fejkvóta fölötti többlet- finanszírozást biztosítani a tanintézeteknek – írta pénteki számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
Mint ahogy a lap összefoglalta, a minisztérium harmadik éve kísérletezik a diáklétszámot alapul vevő normatív finanszírozási rendszerrel. A fejkvóta mindeddig nem volt elég a béralapra, és a szaktárca minden év végén arra kényszerült, hogy pótolja a hiányzó összeget. A szigorú megszorítások a 2014-15-ös tanévtől várhatók, de a szakminisztérium már most megyei stratégiák kidolgozását kérte a főtanfelügyelőktől a béralap csökkentésére.
„Rájöttek, hogy sok pénz elfolyik, hiszen a kis létszámú osztályok mellé is óvónő, tanító kell, ott is szükség van takarítónőre, kisegítő személyzetre" – magyarázta Keresztély Irma, a székelyföldi Kovászna megye főtanfelügyelője.
Hozzátette, a megyében húsz százalék hiányzik a béralapból. Míg jelenleg átlagosan tíz gyermekkel foglalkozik egy óvónő, a következő tanévtől már legkevesebb 25 gyermekes csoportokat engedélyeznek. Ez oda vezet, hogy Kovászna megye városaiban 30 óvónői állás szűnik meg.
Hargita megyében csütörtökön ülésezett a tanfelügyelőség vezetőtanácsa. A testület eldöntötte, hogy az igazgatók bérének egységesítésével, osztályok összevonásával és az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentésével próbálnak eleget tenni az új kihívásoknak.
Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, hogy a racionalizálást elsősorban a városokban kell elvégezni, ahol egymáshoz közel több oktatási intézmény is működik. Hangot adott abbéli nézetének, hogy a kisebbségi oktatás nem szenvedhet kárt az átalakítás miatt. „Szórványtelepüléseken annyi gyerekkel kell működnie az iskolának, ahány van. A közösség képviselőinek, az iskolák vezetőinek nyugodt érvekkel kell kiállniuk és kérniük a törvényes jogok biztosítását" – jelentette ki Király András.
MTI
Erdély.ma2013. december 18.
Megszűnhet az Ady Endre-iskola (Az EMNP szerint)
Tudomásunkra jutott, hogy meg akarják szüntetni a sepsiszentgyörgyi Ady Endre-iskolát – jelentette be tegnap Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki ügyvezető elnöke, aki szerint ez biztos, már az érintett pedagógusokkal is közölték. Az elképzelés az, hogy az állomási iskolába járó gyermekeket a Csíki negyedi Gödri Ferenc- és az Olt negyedi Nicolae Colan-iskolába irányítják át – nyilatkozta, és azt is elmondta: az EMNP tiltakozásra, akár sztrájkra és élőláncra is buzdítja a szülőket, hogy közös erővel megakadályozzák az intézmény bezárását. Erről egyébként a helyi tanácsnak kell döntenie, és Antal Árpád polgármester szerint idén nem kerül rá sor; a tárgyalások megkezdődtek a városi iskolahálózat működéséről, de az Ady bezárása csak egyik, távolról sem végleges javaslat.
A helyzet több szempontból is súlyos – hangsúlyozta Bedő, aki több érvet is felsorakoztatott az Ady megmaradása mellett: az állomási iskola felszámolásával napi utazgatásra kényszerítenek több száz diákot, illetve az őket szállító szülőket, állások szűnnek meg, és ami a legfontosabb: kisebbségi sorban minden egyes bezárt intézmény a közösség erejét gyengíti, újraindítása sokkal nehezebb, ha ugyan nem lehetetlen. Harcolni kell minden egyes iskoláért akkor is, ha nehéz fenntartani, mert nem az anyagi szempont az egyetlen, amit figyelembe kell venni. Egyébként az Ady esetében erre sem lehet hivatkozni, mert 350 diákja van (ehhez adódnak az esti osztályok és az óvodások), miközben a Gödri 312, a Colan pedig 314 tanulót nevel. A törvény szerint legalább 300 gyermek kell egy iskola fenntartásához, de ha Kézdivásárhelyen vállalta az önkormányzat, hogy két olyan iskola működtetéséhez is hozzájárul, ahol kevéssel 300 alatt van a létszám, Sepsiszentgyörgyön is megteheti. Nem kell szolgalelkűen, országszinten elsőként követni a tanügyminisztérium rendeleteit – tette hozzá az EMNP sepsiszentgyörgyi megbízott elnöke. Váncsa Albert szerint minden elveszett állás a nemzet csökkenéséhez vezet, az Ady bezárásával is pedagóguscsaládok kerülnek veszélybe. Emlékeztetett: az elmúlt években megszűnt a mezőgazdasági és az építkezési szaklíceum és a szemerjai Kiss Árpád-iskola is, és keményen bírálta Keresztély Irma tanfelügyelőt, akinek irányítása alatt mindez megtörtént. Ott, ahol létkérdés a megmaradás, a túlduzzasztott belvárosi iskolákból kell kiindulni, hiszen a Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Líceumban is öt párhuzamos, nagy létszámú osztály működik, holott egy-egy osztálynyi diák átirányításával megmenthetnék a lakónegyedi tanintézményeket. Az elhangzottakat Czegő Zoltán tanácstag azzal egészítette ki, hogy az Ady Endre-iskolában „jóval több a magasan képzett tanár”, mint a Colanban, a lakókörzete és az épülete is nagyobb; mégsem az állomási iskolát fejlesztik, az elmúlt évtizedben egy fityinget sem kapott erre a célra. Czegő hangsúlyozta: mind a három lakótelepi iskolát a szükség és az igény hozta létre, egyiket sem szabad megszüntetni, hiszen az utóbbi időben növekedni látszik a gyermekvállalási kedv Sepsiszentgyörgyön. Az Ady Endre-iskola bezárása csak az egyik a felmerült lehetőségek közül – szögezte le Antal Árpád polgármester, aki szerint távolról sincs végleges döntés, mindössze arról van szó, hogy megkezdődtek a tárgyalások a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat szerkezetéről. Mind a három körzeti iskolában vannak kis létszámú osztályok, főként a román tagozaton fordul elő, hogy három intézmény között oszlik el húsz-huszonöt diák, ennek az állapotnak a fenntartása nem indokolt egy településen belül. Egyelőre keresik a legjobb megoldást, a megbeszélések, egyeztetések a szakma részvételével folytatódnak, a helyi tanács csütörtökre összehívott évzáró ülésének napirendjén a téma nem szerepel. Idén tehát semmilyen döntés nem születik iskolaügyben, és bármi is lesz 2014 januárjában, az a folyamatban levő tanévet nem érinti, nem kell a szülőknek a téli vakáció után azt keresniük, hová is vigyék gyermekeiket.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. január 8.
Csak egy idegen nyelvet tanulhatnak a magyar gyermekek?
A magyar gimnazisták túlterheltségére hivatkozva a második idegen nyelv oktatásának azonnali kiiktatására szólította fel a Maros megyei iskolaigazgatókat Ștefan Someșan főtanfelügyelő. Ahol a diákok és szüleik mégis ragaszkodnak hozzá, legfennebb a választott tantárgyakra kijelölt időben lehet januártól oktatni, a kötelezőek között nincsen helye – tette hozzá. A szóbeli utasítás felháborodást váltott ki a tanárokból, de nem örültek a tanulók és szüleik sem, akik akkor, amikor gyermekük számára az anyanyelvű oktatást választották, tudatában voltak annak, hogy azok heti négy órával többet töltenek az iskolában.
A főtanfelügyelői ukáz ellenére a megye legnagyobb magyar iskolájából nem száműzik a második idegen nyelvet és nem is csoportosítják át valamelyik választható tantárgy helyébe – döntött a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium vezetősége. Bálint István igazgató szerint mindaddig, amíg a diákoknak 2016-tól érettségizniük kell a két idegen nyelvből és a jövőjük forog kockán, esztelenség lenne a 2013-14-es tanév közepén egyszerűen csak lemondani az egyik nyelv oktatásáról. „Nem hiába mondják azt, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Ezt mind a gyerekek, mind a szülők nagyon jól tudják, ezért is ragaszkodnak mindkét idegen nyelv tanításához. A jelenlegi órarend valóban megterhelőbb a magyar diákok számára, de az esélyegyenlőség megteremtéséről nem mondhatunk le” – nyilatkoztaa Székelyhon.ro-nak Bálint István, hozzátéve, hogy egy újabb, karcsúbb kerettanterv kidolgozása a kisebbségi tanulók számára optimizálhatná a helyzetet.
Az intézményvezető hangsúlyozni kívánta: a Bolyai nem vétett a törvény ellen, hisz a kerettantervet betartotta. Megítélése szerint az órarend lefaragásához más megoldást kellene keresni. Szerinte bizonyos tantárgyakból – legyen az akár anyanyelvóra, akár román nyelv, matematika vagy informatika – kevesebb óra is elegendő lenne, ehhez viszont a tantárgyprogramot is karcsúsítani kellene, következésképpen az új tankönyveket is ehhez kellene igazítani. „Az az igazság, hogy a romániai iskolai rendszerben nagyon sok a fölösleges ismeretanyag, amit a rendszer a diákba próbál préselni” – vélekedett Bálint.
Nem rendelte el a második idegen nyelv kiiktatását Csíki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Albert Sportgimnázium igazgatója sem. Mint mondotta, a kérdés tisztázása véget ő is a minisztériumhoz készül fordulni.
Költségcsökkentés – de csak az ősztől
Hargita és Kovászna megyékben, ahol számos magyar tagozat működik szintén készülnek a költségek lefaragására, azonban egészen más módszerekhez kívánnak folyamodni. Azt mind Bartolf Hedvig hargitai-, mind Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő elismeri, hogy a normatív finanszírozás 2013-ban nem volt elegendő a fizetésalapra, így mindkét megye mintegy 13-15 millió lejes központi költségvetés-kiegészítésre szorult. „Spórolni kell, ezzel egyetértek. Éppen ezért a nyugdíjas kisegítő személyzet szerződését, ahol nem volt muszáj, nem hosszabbítottuk meg, mintegy húsz állást szabadítva fel” – vázolta a Csíkszeredában talált megoldásokat Bartolf Hedvig.
Némettanárként a Hargita megyei főtanfelügyelő viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy az állam az idegen nyelv oktatásának megvonása révén próbáljon takarékoskodni. Szerinte azon túl, hogy a két idegen nyelv ismerése uniós elvárás, illetve a 2016-ban érettségizők már mindkettőből vizsgára állnak, azt is figyelembe kell venni, hogy az angolt ma már szinte mindenki beszéli, s csak az érvényesül a munkaerő piacon és az életben, aki egy második európai nyelvet is ismer.
Sepsiszentgyörgyön is egészen más megoldásokat keresnek a kiadások csökkentésére. Keresztély Irma portálunknak elmondta, hogy a tanfelügyelőségnek a helyi önkormányzatokkal és iskolaigazgatókkal közösen kell megtalálnia a kiutat. „Minden iskolát összevontunk, amit csak lehetett, főleg falun, de további megoldásokat kell keresnünk. Tudatában vagyunk annak, hogy ha a tanév kellős közepén nem nyúlunk az órarendhez, szeptembertől annál szigorúbb megszorításokat kell eszközölnünk, ám mégis amondója vagyok, hogy menet közben nem szabad változtatni” – nyilatkozta a Kovászna megyei főtanfelügyelő.
„A diákok érdekét néztük”
Ezzel szemben Maros megyei kollégája, Ștefan Someșan Maros a költségcsökkentési szigort csak utolsó érvként hozza fel az idegennyelv-órák kiiktatásában. „Nem mondom, hogy a takarékosság nem fontos, de itt egészen másról van szó: a tanuló szellemi és fizikai kapacitásáról. Nem kötelezhetjük arra, hogy a maximális kötelező óraszámnál is többet töltsön az iskolában, hisz amúgy is túlterhelt” – fejtette ki lapunknak a főtanfelügyelő. Someșan elhárította azt a vádat, miszerint a második idegen nyelv oktatásától megfosztott magyar gyerekeket hátrányos megkülönböztetés érné. Szerinte akkor beszélhetnénk a diszkriminációról, ha a magyar vagy német tagozatos diákok órarendjét a jelenleginél is jobban terhelnék. A tanfelügyelőségi vezető szerint a nyelvóra kiiktatása vagy átcsoportosítása a választható tantárgyak közé nem saját találmánya, hanem a 2009/3410-es számú miniszteri rendelet életbeültetése. Szerinte egyes iskolaigazgatók csak azért terhelik az órarendet, hogy bizonyos kollégáiknak kikerekedjen az óraszámuk.
Someșan helyettese, a magyar nyelvű oktatásért felelős Illés Ildikó szerint az igazság valahol középen van. Egyrészt a magyar gyerekek tanterve valóban nagyon megterhelő, másrészt ő is azt vallja, a játék szabályain nem illik menet közben változtatni. „Egy tanár, akinek heti tizennyolc órája van, panaszkodik, mert fáradt, de akkor mit szóljon a diák, akit akár ennek a duplájával terhelnek! Mindezen változtatni kell, de nem hinném, hogy most, év közben” – fejtette ki lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Ștefan Someșan szerint azonban igenis indokolt a dolgok helyreállítása, még akkor is, ha az iskolai év kellős közepén történik az. „Ha valaki törvénytelenségbe kezd és a hatóságok rájönnek, akkor hagyják, hogy vigye véghez a tervét vagy azonnal beavatkoznak?” – hangzott a főtanfelügyelő érve. Kérdésünkre, hogy mit tehet azon iskolaigazgatók ellen, akik nem alkalmazkodnak a szóbeli utasításához, Someșan kijelentette, hogy megbüntetheti vagy akár le is válthatja. A Bolyai élén álló Bálint Istvánt pedig egyenesen negatív példaként hozta fel, mint olyant, aki „általában fittyet hány a törvényekre”.
Minisztériumi álláspont a játékszabályokról
Ștefan Someșan szóbeli utasítása nyomán a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium vezetősége a szaktárcához fordult magyarázatért. Bár mind a Maros megyei főtanfelügyelő, mind a helyettese azt állítják, hogy a minisztériumi válasz nem lényegre törő és különbözőképpen értelmezhető, megkeresésünkre Király András államtitkár leszögezte, hogy a második idegen nyelv oktatása ugyan nem kötelező, de az csakis az iskolára tartozik, hogy kiiktatja vagy sem. Ez egy olyan döntés, magyarázta a kisebbségi oktatásért felelős minisztériumi illetékes, amit nem a főtanfelügyelőnek, de még csak nem is az iskolaigazgatónak kell meghoznia, hanem az osztályközösségek konzultálása nyomán a tanintézmény vezetőtestületének. „Nem lehet a gyereket reggeltől estig az iskolában tartani. De menet közben sem szabad változtatni a szabályokon” – szögezte le a Székelyhon.ro-nak az államtitkár.
RMPSZ: Minket is megillet a második idegen nyelv
Lapunk a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség álláspontjára is kíváncsi volt. Horváth Gabriella, a szakmai testület Maros megyei elnöke teljesen logikusnak tartja, hogy 2014-ben minden egyes diák két idegen nyelvet tanuljon. „Én már ezelőtt bő harminc évvel, reál osztályban két idegen nyelvet tanultam; miért kellene manapság megfosztani a kisebbségi diákokat ettől a lehetőségtől?” – tette fel a költői kérdést az RMPSZ megyei elöljárója. A pedagógusszövetség minden egyes iskolavezetőt arra biztat, hogy hivatkozzon a minisztériumi levélre és ne iktassa ki az órarendből a második idegen nyelv oktatását. „Ez minket is megillet, úgy mint a választható tantárgyak is egyébként. Különben hátrányos megkülönböztetésben részesülnénk” – vélekedett Horváth Gabriella.
Tudomást szerezve a Maros megyei főtanfelügyelő tervéről, az RMPSZ országos elnöksége még egy december közepi állásfoglalásban is arra hívja fel az illetékesek figyelmét, hogy a kerettanterv alkalmazása diszkriminatív a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok esetében, hiszen veszélyezteti a második idegen nyelv tanítását valamint a választható tantárgyak bevezetését.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro, 2014. január 27.
Ma szünetel az oktatás (Háromszéken is)
A kormány tegnap egynapos tanítási szünetet rendelt el minden olyan megyében, köztük Háromszéken is, ahol az országos meteorológiai intézet narancssárga, illetve sárga jelzést adott ki erre a napra.
A megyei főtanfelügyelőket tegnap délben videotájékoztatón értesítették erről, így annak ellenére, hogy Kovászna megyében vasárnap egyetlen településről sem jelezték, hogy fennakadás lenne a közlekedésben, a rendeletet egységesen be kell tartani ott, ahol a meteorológusok narancssárga, illetve sárga figyelmeztetést adtak ki, amit telefonos érdeklődésre az oktatási miniszter is megerősített – közölte tegnap délután Keresztély Irma. A főtanfelügyelő lapunknak elmondta, az óvoda- és iskolaigazgatókat értesítették a tanítási szünetről, valamint arról, hogy azok számára, akikhez nem jut el a hír, és ma reggel megjelennek az óvodákban, iskolákban, biztosítani kell a felügyeletet, a tanítást ellenben csak holnaptól folytatják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 12.
Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),2014. február 19.
Segítség kell a tanügyi beruházások befejezéséhez Kovászna megyében
Uniós pénzekből fejeznék be a félbemaradt oktatási beruházásokat Kovászna megyében. A tanfelügyelőség pályázatírásra buzdítja az elöljárókat.
A kormány segítségét kérik a Kovászna megyei hatóságok, hogy befejezhessék az évekkel ezelőtt elkezdett tanügyi beruházásokat. A prefektúra egy 13 tételes listát továbbított a Ponta-kabinetnek, melyen olyan épületek szerepelnek, melyek már elkészültek, de az építőt nem fizették ki vagy félbehagyták a munkálatokat, ezért fennáll a kockázata, hogy tönkremennek a félkész épületek.
Keresztély Irma főtanfelügyelő (képünkön) becslése szerint 40 millió lejre lenne szükség, hogy befejezzék az építkezést, kifizessék az adósságokat.
Mint mondta, a székelyföldi megyében Árapatakon vannak valós teremgondok: a faluban nagy számú roma közösség él, a gyerekek száma egyre nagyobb mértékben növekszik, már három váltásban járnak iskolába, ám az oktatási minisztérium még mindig nem hagyott jóvá pénzt a megkezdett építkezés befejezésére.
Keresztély Irma rámutatott, gondot jelent, hogy a megkezdett fejlesztési stratégiákat a különböző kormányok nem fejezik be, hanem mindig újakat kezdenek. „Az úgy nem eredményes, hogy ásnak két alapot, kiöntik a betont, majd jön egy újabb kormány, nem ezt fejezi be, hanem újabb alapokat ásat” – értékelte a főtanfelügyelő.
Emlékeztetett, Baróton az iskolai campus 20 éve épül, és csak 12 százalékban van kész, mert a kiutalt pénzt sem költötték el következetesen az egymást követő városi elöljárók. Ahelyett, hogy befejezték volna az iskolaépületet, kiöntötték a bentlakás, a tanári lakások és más tervezett ingatlan alapját, így a falakra már nem futotta.
Keresztély Irma felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió a 2014–2020-as költségvetési ciklusban rengeteg pénzt szán oktatásra, ezért arra biztatja az önkormányzatokat, pályázzanak a beruházások befejezésére. Remus Pricopie oktatási miniszter legutóbbi háromszéki látogatása során megígérte, hogy 2014-ben befejezik a megkezdett és félbehagyott építkezéseket – mint mondta, a strukturális alapokból hívnak le pénzt a célra.
„A 2007–2013-as időszakból több mint 200 millió euró fel nem használt pénz áll a minisztérium és az önkormányzatok rendelkezésére oktatási beruházásokra. A 2014–2020-as költségvetési ciklusban pedig több mint félmilliárd eurót lehet lehívni” – mutatott rá Pricopie. A tárcavezető szerint országos szinten 1400 megkezdett és félbehagyott oktatási célokat szolgáló épületet leltároztak fel.
Szeptembertől többletóráznak az igazgatók Valószínű, hogy szeptemberre halasztják a költségvetési törvény azon cikkelyének alkalmazását, mely előírja az iskolaigazgatók többletóráit. A költségvetési törvényt nem lehet módosítani, az oktatási minisztériumnál azonban az a megoldás körvonalazódik, hogy sürgősségi kormányrendelettel szeptemberig halasztják a vonatkozó cikkely alkalmazását, hogy tanév közben ne kelljen módosításokat eszközölni – közölte Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a kormányhatározat visszamenőleg nem alkalmazható, ezért azt tanácsolja az iskolaigazgatóknak, várják meg, hogy lépjen érvénybe, különben azt kockáztatják, hogy a számvevőszék utólag kifizetteti velük ezeket az órákat. A kormányhatározat megjelenéséig és életbe lépéséig legalább két hónapot kell várni. Amint arról beszámoltunk, a költségvetési törvény előírja, hogy azokban a tanintézetekben, ahol a béralapot nem fedezi a fejkvóta alapján kiszámolt keret, az igazgatóknak a korábbi heti négy helyett 14 tanórát kell tartaniuk.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),2014. március 6.
Háromszéki diákok hiányolják a nyelvi jogérvényesítést
Több diák jelezte háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnál, hogy kifogásolják, azt, hogy nem kaptak magyar nyelvű tájékoztatást a próba-érettségi vizsgákat illetően.
A diákok a jogszolgálat közvetítésével kérik a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségtől, hogy a vizsgákat illető közérdekű tájékoztatásokat anyanyelvükön is kézhez kaphassák – közölte Markó Attila. A parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy a jogszolgálat postázta észrevételeit a tanfelügyelőségnek, újfent felkérve az intézmény vezetőjét, hogy tegye meg a törvény által előírt kötelességét a nyelvi jogok érvényesítése kapcsán. Markó elmondta, nemcsak a tanfelügyelőség honlapja, a vizsgatájékoztatók, de a vizsgaszabályzat is csak román nyelven érhető el, azonban ezt nem mindig érti meg teljes egészében a román anyanyelvű diák sem. A jogi kifejezések nehézséget jelenthetnek még egy érettségiző számára is. Markó szerint a fordításra több megyében is van példa.
A tanfelügyelőségnek címzett levében arra figyelmeztetnek, hogy a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok megkapjanak magyar nyelven is minden, a tanulmányaikkal kapcsolatos dokumentációt, valamint arra is kitérnek, hogy a törvény azt is lehetővé teszi, hogy az elemi iskolában a gyerekek tanulmányi minősítését az ellenőrzőbe magyarul is beírják. Tájékoztatnak arról is, hogy érdeklődésükre ezügyben a tanügy-minisztérium illetékesei azt válaszolták, hogy a minisztérium nem ellenzi, hanem kifejezetten támogatja azt, hogy a tanfelügyelőségek magyar nyelvű anyagokat is a diákok rendelkezésére bocsássanak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a helyzettel kapcsolatosan elmondta, hogy, tudnak a problémáról, tettek lépéseket ezügyben, mi több a minisztériumhoz is küldtek egy átiratot, hogy személyzeti gondok miatt nem érvényesíthetik a nyelvi jogokat.
„Külön kell választani a törvény által meghatározott szabályzókat – melyek megjelennek a Hivatalos Közlönyben –, a többi rendelkezéstől és tájékoztatástól. Ez előbbiek esetében a tanfelügyelőségnek nincs kompetenciája a hivatalos iratok fordítására, ráadásul lehetőségük sincs egy hivatalos fordító, illetve egy jogász alkalmazására, mert köztudottan személyzethiánnyal küszködik az intézmény” – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette: ennek ellenére a magyar tannyelvű iskolákban a minimális információmennyiséget biztosítani kell magyar nyelven is, de ez nem a hivatalos forma
Szabó Enikő
Székelyhon.ro,