udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
208
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-208
Névmutató:
Kiss Károly
2013. november 28.
Kötelékek – kézfogások
Történetek, történelem
Vitatkozhatunk róla, vajon mai életünket, világunkat a tárgyiasság, a tények megismerésének vágya, tisztelete határozza-e meg, vagy a „történetmondás”, az ilyen vagy olyan történelmi emlékezés, nosztalgia, a nagy mese jellemzi inkább. A pénz mindenekelőtt, ezt ugye megéljük napról napra, ugyanakkor a blogok, a Facebook mást (is) mutatnak.
2013 novemberében, közeledve az évnek (és ennek az ilyen-olyan sorozatnak) a végéhez, konferenciák, találkozások, olvasmányok gondolkodtatnak el a válaszon, újkori történelmünk alakulásán. Lehetőség szerint (ami sajnos nemigen adatik meg) távolodva a média, a televíziós-rádiós híradók, kerekasztalok, a napi politika világától.
Hazám-díjak, szép sorozatban
Évente hét díjat oszt ki egy tekintélyes kuratórium Budapesten. A hetes szám József Attilára vezethető vissza („a hetedik te magad légy!”), mint ahogy a díj elnevezése is, mindehhez pedig Varga Imre gyönyörűséges kisszobra társul, alighanem a díjat igazoló tárgyak legszebbike. Az, hogy civil-díj, azaz nem politikai szempontú, minden ünnepi alkalommal elhangzik, és ezt a kitüntetett írók, művészek, tudósok névsora bizonyítja is. (A régebbiek listájából szemelgetve: Bacsó Péter, Benkő Samu, Borbándi Gyula, Czeizel Endre, Domokos Géza, Jancsó Miklós, Juhász Ferenc, Kallós Zoltán, Kányádi Sándor, Kosáry Domokos, Kurtág György, Rubik Ernő, Sütő András, Szabó Magda, Törőcsik Mari. A tavaly az erdélyiek közül Markó Béla és Szilágyi István egyszerre volt díjazott.)
A 2013-as ünnepség a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajlott (vagyis nem az Akadémián, mint régebben), népes közönség előtt, sok korábbi kitüntetett jelenlétében. A zenei kísérőprogram ezúttal is minőséginek bizonyult, mint ahogy ismét Galkó Balázs mondott értő mélységgel és közvetlenséggel József Attila-verseket. Idén ugyan nem szerepelt erdélyi a Hazám-díjasok közt, mégis volt szó rólunk, hiszen az irodalomtörténész Ilia Mihály laudációjából nem hiányozhatott elkötelezettségének, már-már hihetetlen figyelmének kiemelése a Magyarországon kívül élők, elsősorban az irodalomnak elkötelezett erdélyiek iránt.
Budapesten a normalitás – természetesnek gondolt (?) – óráit élhettük meg e hónap közepén.
Jékely – PIM – Magyarvalkó
Egy hét alatt kétszer a Petőfi Irodalmi Múzeumban, vonatos-autós (kényszerű átszállásos) utazással Kolozsvárról Budapestre. A száz éve Nagyenyeden született és – merem állítani – Kolozsvár költőjévé vált Jékely Zoltán öröksége ennél jóval nagyobb fáradságot is megérdemel. A szervezők adta konferenciacím szerint „Csillagtoronyban” jártunk, és a tudományos igényű előadások ezt valóban alátámasztották. Érthető módon sűrűn szóba került Jékely lírájának elégikus hangvétele, a halál s a feltámadás motívuma. Engem azonban a legjobban az a két előadás ragadott meg, amelyek a magyarvalkói Jékely-kiállítás tájépítészeti, illetve irodalmi koncepciójáról szóltak.
Magyarvalkó a Kalotaszeg talán legfestőibb faluja, eddig is vonzotta a látogatókat. (Valószínűleg nem olyan mértékben, mint a faluturizmusban, táborszervezésben már eddig is jelentőset nyújtó Kalotaszentkirály-Zentelke.) Hogy pontosan ki és mikor kezdte összekapcsolni Jékely egykori valkói kirándulásait, írásait a ma lehetséges és ígéretes idegencsalogatással – és ezt nem Drakula-bolondítás szellemében teszik! –, azt nem tudom; a megvalósítás útján elindult terv és a további elképzelések mindenesetre ígéretesek, s ebből nem csupán az irodalom, hanem Kalotaszeg és talán egész Erdély nyerhet.
Hátha ezután Kolozsvárt és környékét nem „átmenő forgalomként” tekinti majd sok túloldali kirándulásszervező, útban a Székelyföld felé…
Egy „csak” hetvenéves költő
A Székelyföld és Kolozsvár rég összekapcsolódott Király László életében és költészetében. (Annak jóval kisebb a súlya, mégis megjegyzem: ugyanígy ért össze mára, de már tegnapra a Forrás ún. első és második nemzedéke; sőt ez tulajdonképpen 1967-ben megkezdődött, amikor Király Vadásztánc című első verskötetéhez Lászlóffy Aladár írt méltató, figyelemfelhívó előszót.) A veszélyek és kihívások valójában egyaránt – ha talán nem is egyformán – érintették a múlt század hatvanas éveiben a pályán elindultakat, és bizonyára még inkább elmondható ez az egy-két-három évtizeddel korábbi pályakezdőkről. Hogy azokat a nehéz évtizedeket ki hogyan „abszolválta”, azt egyenként kell természetesen megvizsgálni. Mostanában divatba jött (megélhetési „kutatók” által?) könnyű szívvel ráhúzni a vizes lepedőt egy-egy nehéz helyzetben rosszul reagált költőre, művelődéstörténészre, az életmű egészére vetve árnyat ezáltal. Király László lehet, hogy szerencsésebb, lehet, hogy keményebb volt; ezen az estén emelt fővel jelenthette ki, hogy az ő vára valójában az élete, a műve, amit az utókorra hagyhat.
Tanulságos könyvek
Egy József Attila-, egy Jékely- vagy egy Király-verskötetre természetesen nem lehet azt mondani, hogy tanulságos. De Kolozsvári Papp László posztumusz regényéről sem így beszélnék, noha A diák utolsó története (Kortárs Kiadó, 2011.) sok olyan pillanatra emlékeztet, amelyet én is kolozsvári diákként éltem meg – ha nem is úgy, mint ő: például Sztálin halálát (1953-ban), iskolai kivezényeltetésünket a Főtérre. (És én sem tartoztam a sírók közé. De nem hancúroztam az éppen üres Capitol moziban, a Bánffy-palota udvarán, mint KPL.)
Most közel egyszerre három könyv (illetve négy, pontosabban öt) került a birtokomba, szerzői dedikálással, és ezek nem számíthatók profi szerzők termékeinek – jóllehet mindegyikük a maga szakmájában diplomás, elismert ember, és ma már nyugdíjas. Dr. Kiss András Nagyváradon kardiológusként szerzett nevet magának. Fodor Nagy Éva jeles mesterek tanítványaként végzett a kolozsvári képzőművészeti főiskolán; nemrég nyílt akvarell-kiállítása a Báthory-líceum könyvtár-galériájában. Kiss Károly agronómus végzettséggel járta végig a pályát. Nem azzal jellemezném önéletrajzi jellegű könyveiket, hogy magánkiadásban készültek, vagy a szöveggondozásra jobban figyelni tudó hivatásos kiadó vállalta a megjelentetést. (Fodor N. Éva Időutazás képekben című emlékezését a csíkszeredai Pro-Print jelentette meg, Kiss Károly 558 oldalas „civil” élet-összefoglalójára viszont igencsak ráfért volna a szerkesztői munka.) A tanúvallomás egyediségének jelentőségére akarom felhívni a figyelmet, lényegében a 20. század első harmadának végétől vagy a századközéptől többnyire máig, de legalább 1989-ig terjedő erdélyi (négy év kivételével romániai) idő számbavételére, változatos helyszíneken, változó élethelyzetekben. S ami mind a három szerző szövegének fontos kísérője: a korabeli fényképek hangsúlyos jelenléte a családi és korjellemzésben.
Nem kritikát írok ezekről a könyvekről – bár írhatnék, helyenként kifejezetten elismerőt a megjelenítés érzékletessége, a szereplők megidézése okán (Fodor Nagy Éva kötetében), a naplószerű pontosság, hitelesség dicséretével (Kiss András ezt két vaskos kötetben, közel 1000 oldalon teszi Egy váradi orvos visszaemlékezéseiben). Kiss Károly a következő kérdést teszi fel, mondhatni provokálóan: Ilyenek voltunk mi? Ő már a címoldalon így minősíti vállalkozását: „Egy becsapott generációja a küzdelemre felkent daliáknak”. Ehhez mindjárt hozzá kell tennem, hogy vele osztálytársként kezdtük a Református Kollégiumban, és együtt folytattuk az utódiskolában, a 2. számú Magyar Fiúlíceumban – tehát az ő korai emlékeit (akár a barátságokban, akár a hajdani IMSZ-ben) közvetlenül szembesíthetem a sajátjaimmal. (Ami már nyilván nem érvényes uzdiszentpéteri, kisiklandi, szászbonyhai, csíkszentmártoni vagy bánsági, újszentesi és temesvári agronómusi tapasztalataira.) Dr. Kiss András – kevéssel fiatalabban – a vásárhelyi orvosin nem ugyanúgy (bár hasonló politikai légkörben) élte meg 1956-ot, mint mi a Bolyain, a Bölcsész Karon (a „min” ezúttal többek közt Lászlóffy Aladárt értem, akiről Kiss Károlynak is van érdemi, régi baráti mondanivalója); persze, ott is, az orvosin, Kolozsvárt is következtek a megtorlások, ahogy ezt Kiss András részletesen leírja. (Domokos Géza beidézésével meglepetést szerez.) Egyszóval összeérnek a történetek, számos mozzanatban, és erről váradi orvos barátom mint páratlan kultúra-, irodalom- és képzőművészet-fogyasztó, gyűjtő, színházlátogató, bőven beszámol. A két Kiss egymástól eléggé távoli emlékezése ilyenformán számomra hasznos forrás, előbb-utóbb élni fogok a lehetőséggel.
A meglepetést Fodor Nagy Éva könyve okozta, nem is annyira férjével, a prózaíró Fodor Sándorral közösen megéltek felidézésével (jóllehet például az Erzsébet út 57. lakásuk leírása többszörösen irodalomtörténeti jelentőségű, Gaál Gáborék, Gáll Ernőék is laktak ott), mint nyugat-európai, többek közt angliai, londoni emlékeinek elevenségével. Siklós Istvánék, a költő és BBC-szerkesztő lakása nekem is élményt jelentett, hasonlóképpen a találkozás Cs. Szabó Lászlóval, Szabó Zoltánnal és háza népével, no meg a jelenlét a Szepesi Csombor Körben. (Most találkozom újra ezekkel az évekkel, a titkosszolgálati dossziémba került utalásokkal.)
Hát így értem, amikor tanulságos könyvekről beszélek. De még adós vagyok dr. Kiss András legújabb ajándékkönyvének a megköszönésével. A Gyantai beszélgetéseim Róza nénivel megjelentetése 2013-ban régi adósságot törleszt – nem utolsósorban a Korunk akaratlan (akkoriban cenzorális) adósságát. Szociográfiai-emlékirati pályázatunkon ennek a rendkívüli falusi asszonynak az életútját idéző szöveggel Kiss András (és Róza néni) 1984-ben első díjat nyert nálunk, ám a (részleges) közlésre is sok évet, politikai fordulatot kellett várni. Most mindenki olvashatja, Kiss András magánkiadásában. (Vállalhatta volna akár a Kriza Társaság!)
Valamiképpen visszatérünk a „hazám” értelmezéséhez…
Szabadság (Kolozsvár)2013. december 9.
Kétszáz éves templomukat ünnepelték (Vargyas)
Kettős ünnepet ült a vargyasi unitárius egyházközség: kétszáz éve épült templomuk, ifjúsági szervezetük, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) helyi fiókja pedig száz esztendeje alakult meg. A felszólalók a vargyasiak Istenbe vetett hitét, önzetlenségét és cselekvőkészségét emelték ki: ahol ilyen munka folyik, ott a magyar jövő és az unitarizmus biztosított.
Az ünnepi istentiszteletet végző Bálint-Benczédi Ferenc püspök örömét fejezte ki, hogy Vargyason még oly sokan vannak, akik fontosnak tartják Isten hajlékának megóvását, s önzetlenül tesznek, hogy az elődeik által megteremtett értékeket megőrizzék. Mint mondotta, Európa nagy városaiban már csak mint műépítészi és kulturális értékként szemlélik az évszázadokon keresztül a hitet és a tanítást szolgáló épületeket, ám nálunk valódi szerepét tölti be, Isten hajlékául szolgál. Meggyőződését fejezte ki, hogy az elmúlt esztendőkben Vargyason nemcsak az épület újult meg, hanem a jó és a szeretetben hinni tudó emberek lelke is.
Az egyházközség gondnoka, Sütő Béla kisebb csodának mondotta, hogy megújították a templomot – a felújítás során talált kis angyalt biztató előjelnek tartotta –, a folyamatosan mellettük álló egyházfiak és számos más felekezetű barátuknak köszönhetően sikerült. A múltat ismét megmentették – fogalmazott a gondnok –, de ideje a jövőbe lépniük: az egyház értékes dokumentumait méltó helyre kell kiállítaniuk, fel kell újítaniuk a harangrészt, s a templom környékét is jobbá, szebbé kell tenniük. Ilkei Ferenc polgármester elismerését fejezte ki a templomot és az orgonát felújítani tudó közösségnek, s arra kérte Andorkó Ferenc lelkészt és a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletet működtetőket, hogy továbbra is tartalommal töltsék meg Isten hajlékát. Ha sikerül folytatni az elődök által elkezdett munkát, akkor nem járnak sikerrel a tudatos népirtásunkon dolgozó sötét erők – mondotta a községvezető. Az ODFIE országos elnöke, Fülöp Júlia a hitet és a művelődést is szolgáló társaiknak fejezte ki jókívánságait, s arra buzdított, hogy közösségépítő munkájukat könnyen, szívükben örömmel végezzék. A helyi egyleteseket képviselő Gánya Ervin ígérte, méltó folytatói lesznek a száz esztendővel ezelőtt elkezdett munkának.
A Háromszék–Felsőfehéri Unitárius Egyházkör esperese, Török István a Istenbe vetett hitet megélőkről beszélt: a két évszázada élt vargyasiak életében a templom biztos pontot jelentett, s minden bizonnyal jelent ma is – példázza ezt kitartó munkájuk is. Az eseményen jelen levő két főgondnok közül előbb Máthé Dénes szólalt fel. A vargyasiak erőt meghaladó munkáját – a templom külső-belső felújítását, az orgona javítását egymaguk, központi egyházi segítség nélkül végezték – értékesnek nevezte, a megújult templomot pedig nemcsak az erdővidéki, de a magyarság egyik legszebbének mondotta, olyannak, melyen igencsak látszik az itt élő emberek Istenbe vetett hite. Csáka József főgondnok a Vargyashoz való kötődéséről beszélt, és édesapja hagyatékából előkerült – leginkább a Sütő család történetéhez adalékokat biztosító – dokumentumok másolatát ajándékozta a helyieknek. Andorkó Ferenc tiszteletes a 2009-től folyó felújítás főbb momentumait sorolta fel, s kiemelte Cseresznyés Szilamér építőcsapatának sikerét, az orgonát megújító Bors László tehetségét, továbbá a legjelentősebb pénzbeli támogatást, kétezer dollárt adományozó – a nagyapja, a vargyasi ifjúsági egyletet száz esztendeje megszervező Kiss Károly néhai kántortanító révén kicsit önmagát is vargyasinak valló – Sztankovits Zsuzsa önzetlenségét s a helyi közbirtokosság és polgármesteri hivatal folyamatos támogatását. Fehér János művészettörténész a templomépítés előzményeiről és a kivételesen értékes munkát végző mesteremberekről tartott előadást, Ilkei Lóránt pedig a vargyasi ifjúsági egylet százesztendős múltjának legfontosabb mozzanatait ismertette. Az eseménynek emléket állító, a templomban elhelyezett márványtáblát a Vargyasról elszármazott Molnár testvérek adományozták. Az ünnepséget a szeretetiskolások műsora zárta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 13.
90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2014. január 21.
Takács Mihály születésnapi kiállítása
Festmények, szobrok és album
Az egyik legnépszerűbb aradi festőművész és szobrász, Takács Mihály január 23-án tölti be a 60. születésnapját. Ez alkalommal a művész retrospektív kiállítással lepi meg a közönséget.
A tárlat tehát január 23-án, csütörtökön 18 órakor nyílik meg az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti Részlegének (Gh. Popa de Teiuș utca 2–4. szám, II. emelet) Ovidiu Maitec Termében, ezen a művész – habár a kiállítást „retrospektívnak” nevezte el! – az utóbbi két évben készült 52, városi és falusi környezetben alkotott festményét és 20, tölgyfából faragott szobrát láthatják az érdeklődők.
Az ünnepi eseményen – amelyen a szervezők több meglepetést is ígérnek! – a tárlat anyagát Andó András újságíró ajánlja a megjelentek figyelmébe, és ez alkalommal kerül sor a Pictura. Sculptura. Mihai Takács című album bemutatására is, amely viszont már – szintén Andó András szerkesztésében – az egész életpályát átfogja.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),2014. február 3.
Beszélgetés JANKÓ ANDRÁSsal, a Kölcsey Egyesület elnökével
Tartalmas évet zár a Kölcsey Egyesület
Az aradi Kölcsey Egyesület elnöksége február 5., szerda délután 5 órára a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termébe összehívta az egyesület évi rendes közgyűlését, amelyen elnöki beszámoló hangzik el a 2013. évi tevékenységről.
Ebből az alkalomból beszélgettünk Jankó András elnökkel, összefoglalva az elmúlt év eredményeit, és vázolva az idei esztendőre szóló elképzeléseket.
– A 2013-as esztendő egy különleges, változatos, rendezvényekben gazdag és sokrétű év volt a Kölcsey Egyesület életében. Ha csak azt vesszük számba, hogy ezelőtt pár évvel 3-5, majd 6-8 kulturális eseményt rendeztünk, akkor a tavalyi 19 rendezvény soknak, már-már az erőnket meghaladó terhelésnek mondható – vágott a közepébe Jankó András, még mielőtt feltehettem volna az első kérdést.
– Melyek voltak ezek?
– Tavaly is a Kölcsey-díjak átadásával kezdtük január 22-én, a Magyar Kultúra Napján – ezeket Brittich Erzsébet és Tokay György kapták –, amit a beszámoló közgyűlés, majd a Pataky Sándor-kiállítás követett, a Kölcsey Képtár elnevezésű új rendezvénysorozatunk első tárlataként. Februárban megszerveztük a Marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó könyvvásárát és előadóestjét Káli Király István, Vári Attila és Sebestyén (Spielmann) Mihály részvételével, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy idén márciusban ismét megszerveznénk. Március 5-én Puskel Péter előadását hallgathattuk meg a 100 éves Ereklyemúzeumról, majd 26-án Molnár Tímea, a Temesvári Integráció Alapítvány pályázatírója tartott ismertetőt a sikeres pályázatírás titkairól. Április 19–21. között A nemzet színpadán elnevezésű nemzetközi diákszínjátszó fesztivált szerveztük meg nagy sikerrel az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel közösen. A Magyar Költészet Napját Tallián Marian és Lázár Balázs budapesti színészek előadóestjével ünnepeltük meg. Az első félév záró eseménye a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép gyerekcsoportjának a bemutatója volt; Ujj Ágnes tanítványai nagysikerű bemutatót tartottak.
– Jöhetett a nyári szünet...
– Szó sincs róla! Nyáron sem volt megállás: kétszer is kint voltunk Borossebesen, ahol bemutattuk Kiss László Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című könyvét, amit az igények miatt kétszer is utánnyomtunk. A gyerekeknek megszerveztük a kisiratosi és a magyarországi kisgyőri színjátszó táborokat.
Az őszi eseménysorozat Bogdan Adamczyk minorita atya előadásával kezdődött, majd ugyancsak minoriták tiszteletére szervezett előadással és könyvbemutatóval folytatódott. Az Aradi Magyar Napok keretén belül Hajós Imre-kiállítást rendeztünk, majd részt vettünk a Kultúrpalota 100 éves jubileumát ünneplő rendezvényeken.
Ugyancsak az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel rendeztünk ősszel regionális néptáncfesztivált. Utána három előadás következett: Kozma Dezső, Serdült Benke Éva és Pomogáts Béla estjeit szerveztük meg. Végül a Kórustalálkozóval zárult a tavalyi rendezvények sora, amelyre szintén sikerült, a polgármesteri hivatal segítségével, egy könyvet is kiadnunk.
– Mindehhez egészen biztosan nem volt könnyű előteremteni a szükséges anyagi hátteret. Hogyan sikerült?
– Tavaly öt pályázatot nyertünk: hármat a polgármesteri hivataltól – a Magyar Kultúra Napjára, a minoriták könyvére és a Kórustalálkozóra. A Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap a Diákszínpadot támogatták. Ezen kívül egyéni támogatóink is voltak: Böszörményei Zoltán, a Borbély László–Trattner Melinda házaspár és a majdnem 50 előfizetőnk, akik előre megrendelték az egyesületünk könyveit és a Havi Szemlét. Azonban még véletlenül sem szabad azt hinni, hogy ez a sok esemény gondok nélkül zajlott le. Szinte valamennyi okozott valamilyen előre nem látott problémát. Például a nagyon jó színvonalú néptánctalálkozó nem volt elég jól megszervezve, és sok mindent kell még csiszolni, javítani. Ezért is várjuk tagjainkat, támogatóinkat a közgyűlésre, mert ott főként arról lesz szó, hogyan lehet rendezvényeinket magasabb színvonalúvá, még sikeresebbé tenni.
– Milyen elképzelésekkel léptek az idei esztendőbe?
– Terveink között szerepel a Havi Szemle megújítása, 4-5 könyv is szóba került már, de még nem választottunk, melyiket adjuk ki, a Kölcsey Képtár legközelebbi kiállítása, elképzeléseink szerint, a Baranyai Ferencé lesz. Több előadót is meghívunk, és fontos napirendi pont lesz a közgyűlésen az elnökség kibővítése, valamint a gazdasági alap jobb biztosítási lehetőségeinek a feltárása. Ötleteket várunk, új munkatársakat keresünk!
– Köszönöm a beszélgetést!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad),2014. március 5.
Visszakerült a kereszt a Nepomuki Szent János-szoborra
Arad – Talán lassan már egy éve is lehet annak, hogy a Nyugati Jelen jelezte: letörték a Nepomuki Szent János-szoborról a jellegzetes keresztet. A tettes, vagy tettesek – természetesen?! – azóta is ismeretlen/ismeretlenek, ám a Polgármesteri Hivatal gondoskodott arról, hogy pótolják a hiányt.
Ez nem ment túl gyorsan – hiszen számos bürokratikus formalitást is el kellett intézni, ráadásul közbejött a tél is –, de tegnap délelőtt végül sikerült egy kőből újonnan faragott keresztet az eredeti helyére helyezni.
Amint azt Takács Mihály, a szobormásolat készítője elmondta – biztonsági okokból – a kereszthez mintegy 20 centis fém rudat csatoltak, amelyez aztán a szoborba fúrt lyukba helyeztek el, és epokrittal rögzítettek. Reméli, ez megnehezíti majd az esetleges újabb rongáló helyzetét – tette hozzá.
Kiss Károly
Megjegyzés a cikkhez: A szobor több méter magasan áll!
Nyugati Jelen (Arad),2014. március 12.
A titokzatos Karády Katalin
Ez lett a vesztünk...
Az Aradi Magyar Színház újabb előadásra hívja meg az aradi közönséget. Ezúttal a nagyváradi M. M. Pódium Színház Nemlaha György Ez lett a vesztünk... című darabját mutatja be, amely a „titokzatos” Karády Katalin életéről szól.
A kétszemélyes előadás közreműködői Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművészek, állandó részvevője Bogdán Bódis Ádám zongoraművész. Zenei tanácsadó Ari Nagy Sándor, rendező Meleg Vilmos.
A nagyváradiak legújabb produkciója a Jelen Ház nagytermében március 23-én, vasárnap 16 és 18 órakor tekinthető meg, jegyeket 12 lejes egységáron a Jelen könyvesboltjában már lehet vásárolni.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2014. április 10.
Aradi személyiségek
Egy népszerű helytörténész
Immár évek óta hírt adunk az A. D. Xenopol megyei könyvtár egyik legsikeresebb rendezvénysorozatáról, amely az Aradi személyiségek elnevezéssel a városunkban a legkülönbözőbb tevékenységi területeken kimagasló eredményeket elérő embereket mutatnak be.
A szervezők dicséretére legyen mondva, ez alatt számos magyar nemzetiségű személyiséget is meghívtak, akik így a román fiatalság előtt is ismertebbé válhattak, ugyanis ezekre az alkalmakra egy-egy iskola tanulóit is „beszervezték”.
Szerdán kora délután Ujj János nyugalmazott történelemtanárra, helytörténészre, íróra, publicistára „került sor”, aki a könyvtár Concordia Termében találkozhatott egykori kollégáival, barátaival, tisztelőivel.
A termet megtöltő érdeklődőket Florin Didilescu könyvtárigazgató köszöntötte, aki a programot főhajtásként értékelte azon, még élő személyiségek előtt, akik valami maradandót alkottak Arad gazdasági-kulturális-társadalmi életében.
Lucia Bibarţ könyvtáros, a program főszervezője Ujj János életpályáját ismertette – sajnos számos tárgyi tévedéssel! –, ezekre azonban a vendég a későbbiekben elegánsan szinte egyáltalán nem reagált. Érdemes megjegyezni viszont, hogy egy felmérés szerint Ujj Jánost a legnépszerűbb aradi helytörténésznek tartják.
Szóhoz jutva, Ujj János elmondta: Kovách Géza karizmája hatására választotta a történelem szakot, s bár a fővárosban is maradhatott volna, inkább hazatért, még ha egy kis faluba is.
Főként a fiatalokhoz szólva jegyezte meg, hogy manapság elég nehéz elhinni, milyen nehezen lehetett annak idején hozzájutni a mindennapihoz, arról nem is beszélve, hogy a hivatalos vonaltól valamelyest eltérő kiadványok megjelentetéséről szinte szó sem lehetett. Ezért is kellett jó néhány év, amíg a rendszerváltás után rájöttek, most már megvan a lehetőség, lehet írni, és a könyvek meg is jelennek.
Mindezt szépen illusztrálta az a válogatás is, amit a szervezők állítottak össze Ujj János könyveiből.
A történelemtanár, újságíró, helytörténész, író, tévés szerkesztő – erről szó sem esett a találkozón! –, ma is aktív publicista Ujj János 2008-ban Arad városának Kiválósági díját kapta meg, míg 2013-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete írott sajtó nívódíját.
A könyvtári találkozó egészen családias hangulatban zajlott, ugyanis Ujj Jánost a helyi román közösség is alaposan ismeri és tiszteli, talán ezért is ezúttal a részvevő iskolások a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályos tanulói voltak Corina Şerban romántanárnő kíséretében.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)2014. április 29.
Kett-Groza János tárlata Budapesten
Április 30-án, szerdán – helyi idő szerint – 17 órakor nyílik meg Kett-Groza János aradi festőművész kiállítása Budapest XII. kerületi (Hegyvidéki) önkormányzatának (Böszörményi út 23–25. szám) I. emeleti Folyosó Galériájában.
Köszöntőt mond Fonti Krisztina, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere és Bognár Levente aradi alpolgármester.
A tárlat anyagát Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész ajánlja a jelenlévők figyelmébe.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)2014. május 4.
VI. Székely Majális – Felhívás a székelyföldi önkormányzatokhoz
Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással a nagy nyilvánossághoz. Felelősséggel a székelyek autonómiaigénye iránt, felismerve, fontos, hogy ennek az igénynek határozott, céltudatos képviselete legyen az Európai Parlamentben, felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára.
Amint azt a Székely Nemzeti Tanács ez év február 12.-én kiadott felhívása megfogalmazza, tegyék láthatóvá a nagyvilág számára, a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is.
Üdvözöljük azokat az önkormányzatokat, amelyek megtették már ezt a lépést. Elismerés illeti Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy, Gyergyóújfalu önkormányzatait, és örömmel és büszkeséggel tehetjük hozzá Makfalva önkormányzatát, amely ez év április 30.-án egyhangú szavazással a határozatot szintén elfogadta.
Közelednek az európai parlamenti választások. Ilyenkor a jelölő szervezetek, a pártok, de a választók figyelme is az Európai Unióra irányul. Az elvégzett, vagy elvégezhető feladatokra, azokra a lehetséges eszközökre, amelyeket a brüsszeli jelenlét kínál. Most döntik el sokan, van-e értelme szavazni, esetleg másokat is rábírni a részvételre.
A szóban forgó önkormányzati határozatok a részvételre ösztönöznének mindenkit. A választásokig, akár rendkívüli tanácsüléseken adott a lehetőség arra, hogy ezeket a határozatokat másfélszáz székely önkormányzat elfogadja. Ezáltal értelmet nyerhet a sokszor megkérdőjelezett, vagy hitetlenséggel kísért jelenlét a brüsszeli Európai Parlamentben. Most nincs verseny, az erdélyi magyar szervezetek együttesen tudnak mozgósítani, ha ezt hitelesen tehetik. A mozgósítás hitelessé pedig attól válik, ha konkrét küldetésre, feladatra épül. Ilyen küldetés, ilyen feladat érvényt szerezni annak a közösségi akaratnak, amelyet éppen ezek az önkormányzati határozatok jelenítenek meg.
Nincs veszteni való idő, kérjük az önkormányzati határozatok elfogadását még a választások előtt! Ha a választók majd azt látják, hogy nem az elhárító halogatás, nem az ígéretek kampánya folyik, hanem a bátor és határozott politikai cselekvésre kerül a hangsúly, akkor Tőkés Lászlóval együtt nem három, és nem négy, de öt képviselője is lehet az Európai Parlamentben az erdélyi magyarok, és ezen belül a székelyek ügyének.
Nagyon nagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felelőssége, hiszen ő állítja a jelölteket, és az ő önkormányzati tisztségviselői alkotják a többséget Székelyföld legtöbb községében és városában. Tehát a határozatok elfogadására vonatkozó döntés az ő kezében van. A választások napján viszont a döntés a választóké!
Jelen felhívást itt, az VI. Makfalvi Székely Majálison aláírásra megnyitjuk minden, Székelyföldön állandó lakhellyel rendelkező polgár számára.
Makfalva 2014. május 3.
Kiss Károly
Makfalva Székely Tanácsának elnöke. Erdély.ma2014. június 10.
A Százszorszép évadzáró előadása
Az igazság ismét győzött!
Pünkösdvasárnap délutánján zsúfolásig megtelt Aradon a Minorita Kultúrház nagyterme: szülök, nagyszülők, rokonok, ismerősök, barátok, tanárok és amúgy semleges érdeklődők voltak kíváncsiak arra, miként zárja idei évadját a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép csoportja. Nos, senki sem csalódott, az előadás végig lekötötte a közönség figyelmét, olyannyira, hogy a végén hosszan tartó vastapssal köszönték meg a csoportvezető-rendező Ujj Ágnes tanárnő munkáját és a gyerekek teljesítményét.
Az évadzárón a Kölcsey Diákszínpad gyerekcsoportja két darabot mutatott be: a Mátyás király udvari bolondja című az igazságos király mondáira alapult, míg a Lemondott a bíró című Bede Olga meséjét állította színre sok-sok játékos ötlettel. A lényeg: végül az igazság ismét győzött!
Ám ezúttal ez az állítás mindenképpen többértelmű. Ugyanis nemcsak a mesék üzenetére vonatkozik, hanem arra is, hogy a lelkes, becsületes, szeretettel övezett munkának igenis megvan az eredménye. És most nyilván a Százszorszép csoport előadásáról van szó, amelynek előzményeiről Ujj Ágnes már elöljáróban elmondta, minden nehézség ellenére mennyi támogatásban volt része kollégák, szülők, sőt viszonylag kívülállók részéről is.
A tavalyi évadzárón Ujj Ágnes – saját bevallása szerint – kissé könnyelmű ígéretet tett a folytatásra, most is tett egy hasonló ígéretet: még legalább egy évig folytatná, ugyanis most lesz 50 éve, hogy gyerekekkel foglalkozik...
Az előadást záró vastaps közepette virágkosárral köszönték meg a csoport tagjai Ági néni munkáját, aki gyorsan eltűnt a színpadról, a gyanú szerint könnyeit titkolva!
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja nyilvánosan köszönte meg Ujj Ágnes áldozatos és szeretetteljes munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a lelkes gyerekcsoport „kiöregedő” tagjai közül minél többen sikeresen beilleszkednek majd a Kölcsey Diákszínpad társulatába.
Az évadzáró élőadást – immár hagyományosan – megismétlik, elsősorban a kisiskolások számára, 2014. június 16-án, hétfőn 11 órai kezdettel a Minorita Kultúrház nagytermében.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)2014. június 10.
Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválja
„Jó, hogy elkészültek!...”
Tegnap délelőtt rendezték meg Aradon, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád dísztermében a Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválját és annak eredményhirdetési ünnepségét.
Amint azt a Nyugati Jelen szerdai lapszámában Ilona János, az aradi diákcsoport koordinátora részletesen megírta, a temesvári Szórvány Alapítvány idén is meghirdette a Bánsági diákok kisfilmfesztiválját az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tíz-tíz diákja számára. A zsűrihez végül Aradról 8, Temesvárról 6 pályamunka érkezett be, és a nagyobb számú aradi részvétel miatt kerülhetett sor a záró eseményre a Csikyben.
Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója köszöntő szavaiban reményét fejezte ki, hogy a rendezvény a továbbiakban is folytatódik.
Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke röviden vázolta a pályázat célját, ami nem más, mint a szórványban élő magyarság értékeinek, hagyományainak a felismerése és megismerése, felkarolása, ápolása, és mindebbe bevonni a mai tanuló ifjúságot.
Ezt követően Fodor Enikő temesvári történelemtanár és Ilona János aradi informatika- és számítástechnika-tanár, a két csapat koordinátora röviden arról számolt be, hogyan jutottak el közösen a résztvevő tanulókkal az ötlettől, a dokumentálódástól a végső alkotásig.
Sorra levetítették ezután a 14 kisfilmet – az alkotók nevének ábécérendjében –, majd következhetett az értékelés és a díjkiosztás.
Bodó Barna és Keresztes Péter temesvári tévéoperatőr biztató szavakkal, ám nagyon sok bíráló megjegyzéssel is értékelte a látottakat, különösen arra figyelmeztetve, hogy minél jobban kell szelektálni a rendelkezésre álló írott és képi anyagot, ráadásul – dokumentumfilmekről lévén szó! – nagyon oda kell figyelni a hitelességre. A végkövetkeztetés mindenképpen a gratuláció volt, valamint az a megállapítás, miszerint jó, hogy ezek a kisfilmek elkészültek!...
A zsűri végül két dicséretet osztott ki, ezt az aradi Bortos Júlia Csehország védőszentje – Aradon és a temesvári Ciobanu Jusztina A végvári református templom című kisfilmjéért érdemelte ki. A dobogóra kizárólag aradiak kerültek: Csomós Roland Az aradi neológ zsinagóga című alkotásáért III., Bognár Tünde Mária Arad és a II. világháború című munkájáért II., míg Tóthpál Béla Barangolás az aradi Felsőtemetőben című kisfilmjéért I. díjat kapott. Ez utóbbit a rendezvény végén ismét levetítették. A dobogósak könyvcsomagot is kaptak, illetve – László Ferenc tévéoperatőr jóvoltából minden pályázó DVD-n megkapta a 14 versenymunkát.
Közönségszavazást is tartottak, a kérdőívek feldolgozása még tart, alkalomadtán kiderül, mennyire egyezett a zsűri és a közönség véleménye...
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)2014. augusztus 13.
Bezárult a XII. Nagyzerindi nemzetközi képzőművészeti alkotótábor
Negyven éves a helyi képtár
Kettős eseményre telt meg vasárnap délután a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési Ház nagyterme: egyrészt ekkor került sor a tizenkettedik alkalommal megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor záró kiállítására, másrészt ekkor emlékeztek meg ünnepélyesen a helyi képtár megalakulásának 40. évfordulójára is.
A két eseményt nemcsak a helybeliek tisztelték meg jelenlétükkel szép számban, hanem arra „ráharaptak” az írott sajtó és az elektronikus média képviselői is.
Siska-Szabó Hajnalka köszöntő szavai után előbb a helybeli Ibolya táncegyüttes szilágysági tánca teremtett ünnepi hangulatot, majd Simándi Sándor nagyzerindi polgármester jelezte: helyi önkormányzati erőforrásokból, megyei tanácsi támogatással, helybeli magáncégek és magánszemélyek bevonásával mind több támogatást kívánnak nyújtani a művelődési élet fellendítésére, a hagyományok megőrzésére. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Nagyzerinden mind több anyagi jut a szellemiségre, így lehet a mostani esemény is nemcsak a község, hanem a régió és a megye magyarságának az ünnepe is. Kiemelte, hogy még Aradon sincs hasonló, kortárs képzőművészeti gyűjtemény, ám arra is javaslatot tett, hogy érdemes lenne ennek egy különleges státust teremteni, amelynek révén hatékonyabban lehetne értékesíteni a község érdekében.
Ezt követően a képtár megalapítói – Fazekas József ötletgazda, Csanádi János, Csáky Barna, Bondár Ferenc és Szabó József – oklevelet vehettek át „A Nagyzerindi Képzőművészeti gyűjtemény létrehozásáért és a község kulturális életének gazdagításáért”.
A nagy „bölények” közül sorra Fazekas József, Csáky Barna és Csanádi János kapott szót, mindegyikűk más-más megközelítésben emlékezve a negyven évvel ezelőttiekre, illetve az azóta bekövetkezett eseményekre, amelyek közül a legfontosabb az alkotótábor újrateremtése és évenkénti megrendezése.
Fazekas József különben erre az alkalomra az otthonában megőrzött, a képtárral kapcsolatos valamennyi írásbeli dokumentum másolataiból állított össze egy igazi, gondolaébresztő válogatást. Csáky Barna arra hívta figyelmet, hogy – szabadok lévén – éljünk ezzel szellemi értékeink megőrzésében. Csanádi János nem is kevéssé meghatottan ajánlotta: rá kell érezni az élet apró szépségeire, amelyekre igazi ráadás a művészi szépség nyújtotta élmény.
Szekernyés János temesvári műkritikus értékelésében nem kerülhette meg a 40 éves évfordulót, ennek kapcsán viszont beszélt az alkotótáborok és a művésztelepek múltjáról, hagyományairól, a szükségességüket övező vitákról, kitérve ugyanakkor a jelenkori vizuális művészet követelményeire: szemmel és lélekkel látni, modern módszerekkel értelmezni a valóságot! Ami az alkotótáborban – a megadott, a Vissza a jövőbe témakörben – készült alkotásokat illeti, azokat változatos, jó minőségű, jól megkomponált munkáknak minősítette, amelyek kiemelik a dolgok lényegét, és különböző megoldásokkal keltenek feszültséget, sűrűn ihletődve a helyi élményekből.
A jól sikerült, már-már estébe nyúló rendezvényt Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének rövid zenés hangulatos összeállítása zárta, amelynek keretében néhány saját szerzeményt (szövegíró Nótáros Lajos) és nemzetközi slágert adott elő Borsos Pál akkordeon-kíséretével.
A vasárnapi események alkalmából a szervezők két kiadvány is megjelentettek: az egyik a hagyományos katalógus az éppen aktuális alkotótábor résztvevőiről, a másik – 40 éves a Zerindi Galéria címmel, 2014 – egy szép kivitelezésű album, amely nemcsak visszaemlékezéseket tartalmaz a négy évtizeddel ezelőtt történtekre, hanem elképzeléseket is megfogalmaz a jövőt illetően, sőt egy bő válogatást is tartalmaz a képtár gazdag anyagából.
Az ünnepi záró vacsorán, természetesen, nem hiányozhatott a jubileumi torta, s az ígéret a művészek részéről: bármikor örömmel térnek vissza Nagyzerindre!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2014. augusztus 29.
Pedagógus-továbbképzés
Kalandok és álmok
Tegnap reggel 24 Arad megyei, zömmel Körösköz környéki magyar pedagógus találkozott Ágyán, a református parókia közösségi termében, hogy háromnapos továbbképzésen vegyen részt. Ez azonban egy rendhagyó összejövetel, hiszen címe Kalandok és álmok. Módi Kinga tanár sikeresen pályázott a Bethlen Alaphoz, majd ennek eredményeként hívta meg a budapesti Bányai Sándort, a Kalandok és Álmok Pedagógiai Műhely vezetőjét falujukba.
A reggeli megnyitón Módi József esperes elmélkedéssel köszöntötte az óvónőket, tanítókat és tanárokat, Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök a Szövetség eddigi tanfolyamairól és a további tervekről beszélt, majd Erdős Bálint polgármester üdvözölte az aradi és a környékbeli pedagógusokat.
Ezután kezdődtek a megálmodott álmok megvalósult kalandjai a teremben, a szabadban, egyénileg és közösen.
Kiss Károly, Nyugati Jelen (Arad)2014. december 20.
Takács Mihály karácsonyi ajándéka
A tizenötödik aradi falinaptár
Takács Mihály aradi festőművész 1997-ben jelentkezett először sajátos falinaptárával, amely szeretett Aradja különböző, jellegzetes városrészét ajánlotta festményei révén mindannyiunk figyelmébe. Az elemi siker éveken keresztül magától értetődően hozta magával a további falinaptárakat, ám a piacgazdaság hazai sajátosságai – nyilván anyagi szempontból – többször is megtorpanásra késztették a művészt.
Ám így is már a tizenötödik falinaptár bemutatójára kerülhetett sor tegnap kora délután a Templom (Lucian Blaga) utcai Takács Gallériában, amelynek tizenkét lapja villamosokat ábrázol Arad különböző városnegyedében. Az már egyáltalán nem véletlen, hogy a művész túlnyomórészt piros színű járműveket helyez előtérbe, hiszen ez a kedvenc színe, ami már korábbi alkotásaiból is kiderült.
A bemutató, illetve magának a mostani falinaptárnak az ötlete – főként az anyagi feltételeket figyelembe véve – több aradi cégtől, valamint Andó Andrástól, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezető elnökétől származik. A cégek – a témához szorosan kapcsolódó Közszállítási Társasággal kezdve – karácsonyi ajándékként szánták alkalmazottaiknak a falinaptárt, Andó András viszont a vezetése alatt álló Egyesület elsőrendű célkitűzésének megfelelően arra hívta fel a figyelmet a belsőséges hangulatú bemutatón, hogy Takács Mihály Aradhoz szorosan kapcsolódó művészete részünkről sokkal nagyobb odafigyelést érdemelne: a mostani falinaptár, akárcsak a korábbiak alkotásai is nemcsak művészi, hanem dokumentációs és szentimentális értéket is hordoznak, ezért igazi karácsonyi ajándékot is jelenthetnek azoknak, akik az ünnepváró napokban felkeresik a Takács Galériát.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2015. április 17.
Hagyományos helységneveink védelmében
Ezúton hozzuk nyilvánosságra, hogy Lucian Goga Maros megye prefektusa április nyolcadikán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított, „útjelző táblákkal összetéveszthető”, egyébként a három falu hagyományos nevét magyarul és románul tartalmazó táblákat – Csókfalva/Cioc, Székelyszentistván/Stefanesti, Atosfalva/Hotesti – távolítsák el, mert veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Mindezt a Maros megyei Rendőrség jelezte.
Vass Imre alpolgármester április 15-én kelt válaszában egyebek mellett leszögezi: a táblák valóban nem szabvány szerinti útjelzők, turisztikai céllal magánterületre helyezték azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt egykori helységneveket, s mint ilyen semmilyen módon nem veszélyeztethetik a Szováta-Balavásár országúton közlekedők biztonságát. Ugyanakkor visszautasítja a megkülönböztetett bánásmódot, hiszen szerte az országban több olyan eligazító táblával lehet találkozni, amely valamilyen település, vagy térség hagyományos nevét hirdeti. Vass Imre közli, hogy mind a prefektus átiratát, mind az általa küldött levelet eljuttatja a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsághoz (ECRI).
Határozottan tiltakozunk a prefektus újabb diszkriminatív lépése ellen. Úgy véljük egy közösségnek joga, múltjával szembeni tisztelet jegyében pedig egyenesen kötelessége őrizni a történelem során – akkor is a közösség megkérdezése nélkül – eltörölt hagyományos helységneveket. Meggyőződésünk, hogy ezek a hely- és településnevek turisztikai vonzerőt jelentenek, s mint ilyen a települések fejlődését, gazdasági gyarapodását segítik, de a közösségi identitás erősítésében is fontos szerepet játszanak. Ilyen összefüggésben Maros megye prefektusa egyenesen hivatali kötelezettségei ellen cselekszik, hiszen a prefektus hatáskörébe a megye minden településének fejlesztése is beletartozik.
Kiss Károly
a Makfalvi Székely Tanács elnöke
Erdély.ma2015. április 20.
Takács Mihály (1954–2015)
Arad festője
Szombaton kora reggel – hosszú betegség után – 61 éves korában elhunyt Takács Mihály festőművész.
Eltávozott közülünk Arad Misije.
A közvetlen, becézett elnevezést nem akárki érdemli ki egy településen, főként egy nagyvárosban.
Ő kiérdemelte!
1954. január 23-án született az Arad megyei Selénden. Különböző iskolai tanulmányai elvégzése után, számos próbálkozás után kötött ki a festészet mellett, azon belül is a városképek vonzották a leginkább. És bár az ország és a világ számos táján megfordult, szíve csücskét Arad foglalta el, munkássága legjavát az itteni városképek ihletett, meleg hangulatú vászonra ültetése jelentette.
Mindez az évek során 15 falinaptárban is konkretizálódott, amelyek igazi úttörést jelentettek az aradi művészeti életben.
Ez azonban nem lett volna elég!
Takács Mihály tevékeny részt vállalt a helyi közéletben is. A nevét viselő alapítványt hozott létre, amely támogatta a fiatal tehetségeket. Több alkalommal is megszerezte a helyi önkormányzat anyagi támogatását szabadtéri alkotóműhelyek megszervezésére, ahol a művészek közvetlen kapcsolatba kerülhettek a nagyközönséggel. Színművész kollégáihoz hasonlóan, foglalkozásokat tartott a börtönben elítéltekkel, meg lévén győződve arról, hogy a művészet léleknemesítő hatással bír.
Elfogadottsága azonban nem volt egyértelmű az ún. hivatalos szakma részéről!
Bármilyen sikeres és népszerű volt alkotásai révén, mivel nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel, sokáig „csak” amatőrként ismerték el.
Talán volt ebben némi irigység is – hiszen még egy kis zugot is sikerült „kijárnia” a Templom utcában, ahol a Takács Galériában általában rengeteg virág és festmény között várta mosolyogva a betérőket felesége, társművésze, Flory, sőt a Nepomuki Szent János-szobor restaurálását és másolatának az elkészítését is rá bízták!
Aztán megszületett a felsőfokú végzettség és a képzőművészeti szövetségi tagság, és a hivatalos elfogadottság is. Szinte megszámlálhatatlan hazai és külföldi közös és egyéni kiállítás után!
Abban a szerencsében részesülhettem, hogy – hivatásomnak köszönhetően! – közeli kapcsolatba kerülhettem Misivel. Többször is készíthettem vele nagyobb méretű, bensőséges hangulatú beszélgetést, ennek megfelelően értékelte is a Nyugati Jelen pozitív hozzáállását a művészetek támogatásában. Többször is kiállított a Jelen Galériában, sőt ezt a helyszínt választotta legfrissebb falinaptárának bemutatására.
A Bohus-palota manzárdjában lévő lakása melletti műtermében legutóbb tavaly januárban voltam nála, utolsó, 15. falinaptárát tavaly decemberben mutatta be a Takács Galériában. A költségek előteremtésének felpanaszolásán kívül csupán terveiről beszélt, egyszerűen nem kívánt tudomást venni az őt évek óta kínzó, pusztító betegségről.
Földi maradványait hétfőn 16 órakor helyezik végső nyugalomra a Felsőtemetőben. Alkotásai azonban itt maradnak velünk, és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a felhők feletti műtermekben – korábban eltávozott aradi művészek társaságában – képes lesz nyugton maradni!...
Kiss Károly
Takács Mihály (Selénd, 1954. jan. 23. – Arad, 2015. ápr. 19)
Nyugati Jelen (Arad)2015. július 14.
Gondozók a gondozókért
Különböző intézményekben dolgozó szociális munkások és gondozónők számára szervezett kétnapos találkozót múlt héten a nagyváradi Caritas Catolica.
„A rendezvénynek két fontos célja volt egyrészt az egymásra való odafigyelés, egymás támogatása, hiszen mindannyian felelősségteljes munkát végeznek, s emberi sorsok múlhatnak a rátermettségükön. Másrészt pedig szerettünk volna egy olyan fórumot biztosítani a szakmabeliek számára, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, személyes kapcsolatok alakulhatnak ki a különböző intézményekben dolgozók között, s megbeszélhetik egymással azokat az általános problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülniük kell a munkájuk során” – nyilatkozta Kiss Károly, a Caritas ügyvezető igazgatója.
A találkozó első napja egy tematikus nap volt, amely során előadók és résztvevők azt boncolgatták, hogy valójában mit is jelent idősgondozónak lenni. Nagy Zita, a Caritas házi-beteggondozói központjának munkatársa a gondozónők feladatairól tartott előadást, majd Greabu Andrea és Szolomájer Mónika számoltak be arról, hogy szociális munkás végzettséggel hogyan élték meg a gondozónői feladatkört. Ezt követően Nagy Andrea és Barna Éva a gondozás szépségeiről beszélt az egybegyűlteknek, majd Bör Gyöngyi, a Szent Márton Idősotthon vezetője az intézményesített ellátás perspektíváiról és a szolgáltatás minőségén való javítás lehetséges módjairól tartott előadást.
A délutáni műhelymunka folyamán több témakörben is elmondhatták véleményüket, tapasztalataikat a résztvevő szakemberek. Szó volt többek közt az egymás támogatásának fontosságáról, a munka és a hivatás kérdéséről és a munkahelyi stressz kezeléséről is. A találkozó második napján Belényi Emese, a Partiumi Keresztény Egyetem tanársegédje tartott előadást a munkaidő hatékonyabb beosztásáról, majd különböző interaktív játékokat vezetett. Mint elmondta: szakmabeliekről lévén szó, a gondozónők és szociális munkások nagyon pozitívan viszonyultak a foglalkozáshoz, melynek végén sikerült közösen megfogalmazniuk a munkakörbeli prioritásaikat.
„Nagyon jó volt, hogy megoszthattuk a gondjainkat olyan személyekkel, akik hasonló munkakörben dolgoznak” – mondta el Mihuţ Natália, szociális munkás. Mint elmondta, az egyik legjellemzőbb nehézséget a gondozónők számára a mindennapos stressz levezetése jelenti, oly módon, hogy abból a gongozásuk alatt álló idős személyek semmit se érzékeljenek. A másik általános jelenség, amire a közös megbeszélések során fény derült az, hogy a gondozónők munkáját gyakran alulértékeli a családjuk, holott ők ezt fontos és szép szolgálatként élik meg.
„Az idősgondozói egy nagyon szép szakma, és mi, akik ezt végezzük, inkább hivatásként tekintünk rá, mint munkaként. Emberekkel dolgozunk, velük vagyunk. Olyasmit adunk nekik, és olyan hálát kapunk viszonzásként, ami semmihez sem hasonlítható” – tette hozzá Szolomájer Mónika, szociális munkás.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2015. augusztus 3.
XV. Aradi Magyar Sajtó Napja
Szolgálat és köszönet
2001-ben, az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésének 140. évfordulóján szervezte meg először a Nyugati Jelen kiadója és szerkesztősége az Aradi Magyar Sajtó Napját. Azóta minden esztendőben sor kerül erre. Az idei rendezvény nagy meglepetése a minden eddiginél sokkal nagyobb érdeklődés volt, olyannyira, hogy igen sok pótszéket is el kellett helyezni ahhoz, hogy mindenki leülhessen.
A Jelen Ház teraszán péntek délután az asztalok köré és közé szép lassan elhelyezkedtek a meghívottak – jelenlegi és korábbi újságírók, külmunkatársak, testvérlapok munkatársai, a lap közeli barátai, nemcsak Aradról, hanem a megyéből, sőt külföldről is! –, akiket Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője üdvözölt. Bevezető szavai a köszönetéi voltak. Az elsők címzettjei az Arad Municípium Polgármesteri Hivatala és az Arad Municípiumi Kulturális Központ voltak, amelyek a rendezvény anyagi hátterét biztosították. Következtek az olvasók, akik nap mint nap szeretettel fogadják öt megyében a lapot. Nem maradhattak ki a lap szerkesztői és munkatársai sem, akik „összeszokott, erős csapatként” végzik napi penzumukat, hogy minél érdekesebb, hitelesebb olvasmány kerülhessen az olvasók asztalára.
Megható momentum volt az egyperces megemlékezés az utóbbi időben elhunyt volt kollégákra: Berecz Sándorra, Péterfi Rozáliára, Bălaj (Balázs) Katalinra és Lészay Bélára. Különböző okok – főleg betegség – miatt nem lehetett közöttünk Kilin Sándor, Mórocz Tibor és Simonfi Imre, akik így is lélekben velünk voltak, akárcsak Böszörményi Zoltán laptulajdonos, aki üdvözletét küldte az esemény alkalmából. Lévén szó az Aradi Magyar Sajtó Napjáról, a meghívottak között voltak a Szövétnek és a Havi Szemle vezetői és munkatársai is, akiket külön köszöntött a főszerkesztő asszony.
Az idei rendezvény központi eseménye Puskel Péter Hangosan gondolkodom című új kötetének a bemutatója volt. Az „aktust” Jámbor Gyula, a kötet szerkesztője ejtette meg, aki méltatásában kiemelte: a legfőképpen helytörténészként számon tartott szerző nemcsak a múltba fordul, hanem publicisztikáiban a ma történéseiről is szól. Ezúttal is egy ilyen kötetről van szó, amelynek mind a 47 írása már megjelent a Nyugati Jelenben, és a mindennapokban tapasztalt szembeszökő és bántó visszásságokat szerencsésen ötvözi a múltból feltárt pozitív történésekkel.
Egy dolgot nem lehetett megkerülni, mégpedig azt, hogy Puskel Péter és Jámbor Gyula nemcsak évtizedek óta kollégák, hanem jó barátok is, így a méltatás óhatatlanul nem nélkülözhette ennek a kapcsolatnak a szubjektív vetületeit, ám mindezt szimpatikus humorral, jóérzéssel oldották fel.
Puskel Péter tizedik önálló kötete kapcsán a szerkesztő külön értékelte, hogy a szerző írásai komoly dokumentáción alapulnak. Külön színt adnak ezeknek az írásoknak, hogy számos külföldi útja érdekes összehasonlítási alapot is szolgáltat azzal a szeretett szülővárossal kapcsolatban, amely Európa Kulturális Fővárosának címére pályázna 2021-ben.
Puskel Péter megköszönte, hogy a legutóbbi cikksorozatában közzétett írásaiból készült válogatás megjelenhetett az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban, majd felhívta a figyelmet a Nyugati Jelen szerkesztőségének magas átlagéletkorára, és ezzel szoros összefüggésben a fiatalítás fontosságára.
A könyvbemutatót Grosz László humoros verses köszöntője zárta.
A meghívottakat ezután a szervezők jóvoltából gazdag ital- és hűsítőválaszték, valamint svédasztal várta, a fehér asztal mellett a vendégek jó hosszasan elbeszélgethettek – közülük sokan amúgy rég nem látták egymást.
A jó hangulatot ezúttal is a Laly és July kettős biztosította, a táncra perdülés lehetőségét azonban csak kevesen használták ki.
Az Aradi Magyar Sajtó Napját idén a szolgálat és a köszönet hangulata lengte be: a magyar írott szó iránti szolgálat és a köszönet az olvasóknak, azoknak, akik ezt értékelik, és alkotó energiát adnak a további szolgálathoz.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)2015. augusztus 17.
XXIII. Nagy Pál Alkotótábor
Kusztos Endre emlékére
A táboralapító és szellemi vezető Kusztos Endre nélkül a makfalvi tábor már sosem lesz ugyanaz, mint korábban volt, de mint az eddigi sorozatos csapásokat, súlyos veszteségeket, a község értékteremtő létesítménye ezt is túl fogja élni. Azért is, mert működtetőit, fenntartóit a fent nevezett két kiváló mester szellemisége is erre kötelezi. Ez a gondolat kimondva, kimondatlanul mindegyre megfogalmazódott az augusztus 3 – 9. között zajló tábor résztvevőiben, házigazdáiban. A záróünnepségen a népes közönség is előtt is megismételték. Folytatni kell, hiszen fontos a faluközösségnek, és a visszatérő alkotók, a törzstagok is úgy érzik, tovább kell gyarapítani a nagy értékű gyűjteményt, tovább kell vinni, amit elkezdtek. A makfalvi jelenlét lelki, szellemi felüdülést nyújt azoknak is, akik csupán belekóstolnak mindabba, amit az alkotó együttlét, az egyhetes munka teremt, jelent. Ezt az az írás is példázza, amit Doszlop Lídia Makfalvi élmények címmel küldött el szerkesztőségünknek. Kissé rövidítve közöljük az alábbiakban.
Vasárnap, augusztus 9-én zárult a XXIII. Nagy Pál Alkotótábor Makfalván. Istentiszteleten vettünk részt a református templomban, Kiss Károly tiszteletes úr szolgálatával, majd a helyi művelődési otthonban találkozás következett a művészekkel. A jelenlévőket Fülöp Irén tanárnő köszöntötte, aki a tábor lelkes szervezője évtizedek óta. Az elmúlt hét alkotásaiból nyílt kiállítást Sz. Kovács Géza festőművész méltatta és mutatta be a közönségnek. Fülöp Irén elmondta, az idei tábor az emlékezés jegyében telt, hiszen nagy veszteség érte a művészközösséget Kusztos Endre festőművész tragikus halálával.
A művésztábor 1979-ben alakult Nagy Pál, Kusztos Endre, Fülöp Dénes, Kedei Zoltán kezdeményezésére. A június 16-ra tervezett, várva várt megnyitó fényét egy tragikus esemény árnyékolta be: a táborba tartó Nagy Pál festőművész, a felesége, Kemény Zsuzsa és D. Varga Katalin bukaresti grafikusnő szörnyű halálhíre a helyszínen már összegyűlt művészek szívében mély sebet ejtett. 1980-ban emlékkiállítást szerveztek Nagy Pál tiszteletére. A kommunista hatalom nem nézte jó szemmel ezt a kezdeményezést, a festőtábort felfüggesztették. 1990-ben megalakult a makfalvi Wesselényi Művelődési Egyesület Fülöp Dénes tanár szervezésében. 1992-től – három év kihagyással – évente megszervezik az alkotótábort a Fülöp házaspár irányításával. Fülöp Dénes halála után felesége, Fülöp Irén tanárnő viszi tovább a nemes küldetést. Az idei tábor megszervezésében Fülöp Irén jobbkeze, Péterfi Levente tanár segített. Vass Imre alpolgármester a szervezésben, elszállásolásban nyújtott támogatást, a zárókiállításon a művészeknek a Makfalva, a Dózsák falva című falumonográfiát ajándékozta.
Sokan emlékeznek, hogy a festőtábor megalakulása előtt, 1969-től Makfalván Fülöp Dénes szervezésével irodalmi színpad működött. Évente kortárs írókat, költőket hívtak meg; elsőnek Kányádi Sándort, és ilyen alkalmakkor tárlatokkal tették teljesebbé a művelődési eseményt. Kusztos Endre, Suba László, Nagy Pál, Kedei Zoltán, Balázs Imre, Maszelka János, Olariu Gheorghe, Szécsi András, Kazinczy Gábor és más neves művészek működtek közre.
Idén Kusztos Endrére emlékezve a jelen lévő művészek emlékkönyvet nyitottak, ezt az állandó tárlat új helyén, a Dózsa- kúriában helyezik el. Íme az alkotók, akik egy termékeny hét után alkotásaikkal örvendeztettek meg bennünket a helyi művelődési ház kiállítótermében: Sz. Kovács Géza, Nagy Dalma, Károly-Zöld Gyöngyi, Deleanu Márta, Suba László, Kádár-Dombi Péter, Moldován Gyula, Orbán Irén, Sándor János, Kováts Mátyus Erzsébet, Joó Dénes és Bernád Ilona néprajzkutató, természetgyógyász, valamint ifj. Kovács Árpád fotós.
László János tanár Király László Menyasszonybokor című, Kusztos Endrének ajánlott versét adta elő, majd a Makfalva tiszteletére írt, Fohász a lent maradottak életéért című saját versét is elszavalta.
Isten adjon egészséget mind-annyiunknak a jövő évi viszontlátásig!
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)