udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
305
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-305
Névmutató:
Kovács István (Kokó)
2013. január 2.
Nem kérnek Markó bírálatából
Elutasítja Markó Béla szenátor vádjait és ellentámadásba lendül az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, melynek vezetői sértőnek tartják a szövetség volt elnökének az ellenük irányuló, durva kirohanását. A választási eredményekre utalva, a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén Markó kijelentette, hogy „ahol jók az eredmények, ott elismerjük a munkát, ahol pedig olyan rosszak, mint Marosvásárhelyen, ott a városi RMDSZ-nek mennie kell már tegnaptól és nem holnaptól!”
A volt szövetségi elnök főként azért bírálta a marosvásárhelyi szervezetet, mert Frunda György elveszítette a szenátori székét. A december 10-i eredmények nyomán a Maros megyei magyarságot mindössze Markó Béla képviselheti a felsőházban, a többi három szenátori tisztséget a román pártok képviselői tölthetik be. „Mivel a marosvásárhelyi szervezetben – ellentétben a magasabb RMDSZ-struktúrákkal – kizárólag önkéntesek dolgoznak, olyanok, akik a becsülettel elvégzett munkáért soha fizetést nem kaptak, az ilyen kijelentéseket nem fogadhatjuk el, már csak azért sem, mert a volt szövetségi elnöknek építenie kellene a szervezetet, és nem felszámolni azt. Továbbá emlékezetni szeretnénk a volt elnökünket, hogy a helyhatósági választások alkalmával az országos vezetőség a marosvásárhelyi eredményeket jónak találta, és abban az értékelésben – amelyet a városi szervezettel csupán októberi hónapban közöltek – az áll, hogy a megyében 16 olyan RMDSZ-szervezet van, amely a 2008. évi választásokhoz viszonyítva jobb eredményt ért el” – írja a Markó Bélának címzett nyílt levelében hét RMDSZ-körzet elnöke. Az aláírók zokon veszik, hogy a felsőbb vezetés már a helyhatósági választásokat követően – amikor Marosvásárhelyen szintén Frunda volt az, aki vesztesként került ki a polgármesteri székért folyó harcból – bizottságot hozott létre, melynek elsődleges feladata a vásárhelyi szervezet felszámolása lett volna.
„Markó szívlelje meg Frunda bírálatait”
A körzeti vezetők nem értik, hogy ha a városban jó volt a magyarság mozgósítása, miért kell újabb vizsgálóbizottságot küldeni a szervezet nyakára. Magyari Károly, Kacsó Bodó Csaba, Kovács István, Gál Éva, Szabó Annamária és Szilágyi László kijelentik: ők nem fogadnak el semmiféle bizottságot, már csak azért sem, mert úgy érzik, nem szolgáltak rá olyan bánásmódra, amilyent Markó Béla tanúsított irányukban. „A mozgósítás annak ellenére volt jó, hogy az átszervezéssel megbízott bizottság egész nyáron akadályozta a városi szervezet munkáját. Itt nemcsak arra gondolunk, hogy bezáratták a székházat! A parlamenti választások előtt rendelkezésünkre álló, nagyon rövid időszakban egy olyan tömeget kellett mozgósítani, amelyet igen negatívan érintett a Boc-kormánynak az RMDSZ támogatásával hozott megszorító intézkedései” – írják a körzeti elnökök. Az aláírók továbbá leszögezik, Markó Béla ahelyett, hogy megszívlelné Frunda György népszerűtlen intézkedésekkel kapcsolatos kritikáját, és felelőséget vállalna értük, a városi szervezetet okolja a választók távolmaradása miatt.
Benedek sem érti Markót
„Levelük megírásában a körzeti elnökök nem egyeztettek velem, de meg tudom érteni a felháborodásukat. Ők nem pénzért képviselik az RMDSZ-t, ők még hisznek a szövetség eredeti eszméjében. Az idén immár másodjára” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó Benedek István. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke viszont úgy érzi: Markó Béla nem a körzetek önkénteseivel, hanem vele akar leszámolni. Mint mondotta, a párt felső vezetése már a két választás közötti vizsgálóbizottsági játékával felborzolta Marosvásárhelyen a kedélyeket. A legtöbb körzeti elnök már akkor le akart mondani tisztségéről, de olyan is akadt közülük, aki a szövetségből is kilépett volna. „Amúgy tényleg nem értem, milyen alapon támadja a marosvásárhelyi szervezetet Markó Béla, hisz ő már egy éve nem RMDSZ-elnök, de még csak nem is marosvásárhelyi szenátor, hiszen a nyárádmenti körzetben indult. Ha azt hiszi, hogy ebben a városban ugyanannyi szavazót lehet mozgósítani, mint hajdanán, azt jelenti, hogy megfeledkezik arról, hogy a város etnikai összetétele az utóbbi huszonhárom évben megváltozott. Mint ahogy arról is, hogy hozzájárult a fizetések és nyugdíjak megcsonkításához” – fejtette ki az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),2013. január 16.
Egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtését kérik MPP tisztségviselők
"Szilárd meggyőződésünk, hogy szervezeti egységünket, önállóságunkat megőrizve az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtésén kell közösen munkálkodnunk, ütőképes, hatékony alternatívát felmutatva a posztkommunista erőket toborzó és a beolvadást elősegítő erőkkel szemben."
A fenti kijelentés egy szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozat része, amelyet Farkas Csaba MPP- alapító alelnök, Márton Zoltán, országos MPP-alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, Fekete Károly Kovászna megyei alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei képviselő, Szigethy Kálmán Kovászna megyei elnökségi tag, valamint Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag látott el kézjegyével.
A nyilatkozat aláírói "az elmúlt időszak történései tükrében és majd negyedszázaddal a sorsfordító 1989-es események után, aggodalommal figyelve és megértve erdélyi magyar sorstársaink társadalmi és közösségi helyzetét, valamint elvárásait", szükségesnek látták az erdélyi magyar közvéleményhez fordulni, mivel "az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek", amelyek az MPP által felvállalt értékeket veszélybe sodorhatják. Véleményük szerint a Magyar Polgári Párt "egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét".
Az aláírók vallják, "a Magyar Polgári Párt eredeti szellemiségére, mint a belső rendszerváltás motorjára, szükség van az erdélyi magyar politikai palettán, egy erős, egységes jobboldal részeként, mely párbeszéddel és együttműködéssel dolgozik minden magyar politikai, egyházi és civil szervezettel nemzeti céljaink érdekében".
"Hisszük, hogy az a közösségi igény, mely szerint nemzeti ügyekben összefogás születtessék, felülír minden olyan egyéb szempontot, mely az elmúlt két évtizedben gátolta és eredménytelenné tette az erdélyi magyar közösség megmaradását és fejlődését garantáló nemzetpolitikai célokért való nemes küzdelmet", olvasható többek között a január 12-én Szovátán megfogalmazott nyilatkozatban
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 1.
MPP-s keresgélés az egységes jobboldalért
Biró Zsolt pártelnök: nyitott kapukat döngetnek
Aggodalommal szemléljük, hogy az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek, amelyek miatt a Magyar Polgári Párt egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét” – áll tizenkét MPP-és tisztségviselő január 12-én, Szovátán elfogadott közös nyilatkozatában.
Farkas Csaba, az MPP alapító alelnöke, Márton Zoltán országos alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István unitárius lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, háromszéki alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei önkormányzati képviselő, Szigethy Kálmán háromszéki elnökségi tag és Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag kézjegyével ellátott állásfoglalás lefojtott belső vitákra világít rá, amelyeket a tavaly októberi székelyudvarhelyi tisztújító küldöttgyűlés sem orvosolt.
Elmaradó megújulás
A nyilatkozat megjelenését követően több aláíró is csak névtelenül volt hajlandó beszélni az MPP-n belüli hangulatról. Ezek alapján a pártban kialakult csoport nem új keletű: jóval az októberi tisztújítás előtt jött létre a Szász Jenő pártelnök távozását követelő tábor. A párton belüli ellenzék jelöltje, Farkas Csaba alapító alelnök azonban nem mérkőzhetett meg Biró Zsolttal, mert nem került fel a szavazólapokra. Volt, aki ezt úgy kommentálta, hogy 2012 októberében Székelyudvarhelyen az MPP kártyáit osztók a 2008-as gyergyószentmiklósi tisztújító küldöttgyűlés forgatókönyve szerint a meccs előtt kiütötték a ringből a lehetséges ellenfelet. Ennek elfogadása azzal magyarázható, hogy az ellenzéket különféle ígéretekkel vették rá, hogy csak egy jelölt maradhasson, aki úgymond élvezi a „magyarországiak teljes támogatását”. A manőver mögött többen is Szász Jenő lobbiját látták, aki saját emberét akarta az elnöki székbe ültetni. Biró Zsolt, az MPP elnöke korrektnek minősítette a választások lebonyolítását, szerinte Farkas Csaba frusztráltságával magyarázható, hogy az egykori jelölt – aki a párton belül az induláshoz nem kapta meg az MPP alapszabályzata által előírt támogató szavazatokat – ma a sajtó nyilvánossága előtt vadássza a népszerűséget.
Tény, hogy a Farkas Csaba nevével fémjelzett ellenzéki csoportosulás kiszorult az elnökségből. Az alapító alelnök kérdésünkre annyit mondott, hogy a párt által meghirdetett „választás szabadsága” a tisztújító elnökválasztáson, 2012-ben nem érvényesült, mert az elvárások ellenére csak egy jelöltre lehetett szavazni.
Nem akarnak az RMDSZ-szel menetelni
A január 12-én jegyzett álláspontot újabb fejlemények követték: az aláírók az Erdélyi Magyar Nemzeti Oldal Egységéért nevű mozgalom alapjait is lefektették, amely egyféle kiindulópont lehet a két pártból álló erdélyi jobboldal megteremtéséhez. Farkas Csaba alapító alelnök, székelykeresztúri önkormányzati tanácsos szerint céljuk az ütőképes erdélyi magyar jobboldal létrehozása. Farkas tarthatatlannak tartja a mai állapot, amikor az MPP az RMDSZ-szel kacérkodik, a Néppártot pedig kerüli. Szerinte az MPP csúcsvezetősége olyan mértékben elutasítja a Néppárttal történő együttműködést, hogy megrója azokat az önkormányzati képviselőit, akik helyi szinten együttműködnek a néppártosokkal.
„Nem akarunk az RMDSZ-szel menetelni. Ezt nagyon sokan gondolják így a Magyar Polgári Pártból. Az MPP nem azért jött létre, hogy a RMDSZ szatellitszervezete legyen. A tagság jelentős része kiábrándult ebből a fajta politizálásból. Közfelháborodást keltett a parlamenti választások előtt az utasítás, hogy a kisebbik rosszra, az RMDSZ-re kell szavazni. Arra az RMDSZ-re, amely az USL-lel kötött titkos paktumot, majd a Magyar Szocialista Párttal szövetséget” – fogalmazott Farkas Csaba.
Szerinte a két párt közötti közeledés fő akadálya az MPP csúcsvezetése, amely mumusként ijesztget a fúzióval. Az aláírók közül senki nem akar a Néppárttal egyesülni, viszont normális együttműködést szeretnének az egységes erdélyi jobboldal létrehozására.
„Közeledik a 2014-es európai parlamenti választás dátuma. Ha külön-külön indulunk el, a nemzeti oldal számára újabb fiaskó lesz a megmérettetés. Az együttműködésnek számos formája lehet: köthetünk pártszövetséget, vagy létre lehet hozni választásokon szereplő új közös pártot, a választások után pedig mindenki saját pártjában folytatná az építkezést. Tovább kell azonban lépnünk a holtpontról. Nagyon sok emberrel beszélgettem, akik az egységes nemzeti oldal megteremtését akarják” – összegezte törekvésüket Farkas Csaba.
Ahogyan az elnök látja
„A jobboldali összefogást sürgetők törekvése számunkra nem újdonság, mi is ezt akarjuk, erről beszélek az októberi megválasztásom óta heti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztatókon” – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a jobboldal megerősödése követelmény, de nem lát semmi okot arra, hogy most azonnal hozzanak létre pártszövetséget a Néppárttal. Biró megvárja az EMNP áprilisi tisztújító kongresszusát, és az újonnan megválasztott vezetőséggel ülnének közös asztalhoz.
„Ne feledjük el, hogy a Néppárt nem csak az RMDSZ-tulipán ernyője alá állt be, hanem befeküdt az ágyába is. Ha mi azt látjuk, hogy a néppártiak őszintén akarnak együttműködni velünk, és nem arra törekszenek, hogy az MPP-ét szétverjék, nyitottak vagyunk a közös munkára” – fogalmazott az elnök. Biró nem kifogásolja, hogy a párton belül különböző munkacsoportok jöjjenek létre. Ha egy-egy ilyen csoport valamilyen álláspontra jutott, azt majd a párton belüli fórumokon megbeszélik. Annál is inkább, mivel a megfogalmazott ötletekkel nyitott kapukat döngetnek – mondta a pártelnök.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. február 9.
Nyílt levél a marosvásárhelyi magyarsághoz
Tisztelt marosvásárhelyi magyarok!
A helyi RMDSZ már ismeretes újraszervezési procedúrájának értelmében a megyei RMDSZ székházába járultunk az újbóli regisztráció végett. Ott közölték velünk, RMDSZ-tagokkal, hogy erre már nincs lehetőségünk, mert a Területi Állandó Tanács a mai, február 8-i döntése értelmében lezárta a tagregisztrációt, és 2013. február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ szervezési alelnöke elmondta, hogy egyszerű szövetségi tagságunk megmarad, de a választási közgyűlésen sem választói, sem választhatói minőségben nem vehetünk részt. Mindez történt, miután éveken keresztül önkéntesen, önzetlenül és díjmentesen, időt és energiát nem kímélve segítettük az RMDSZ munkáját utcafelelősökként, titkárokként, körzeti elnökökként. Megjegyeznénk: egy olyan frontvárosban, mint Marosvásárhely.
Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra enged következtetni, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződött csoport a színfalak mögött tervezi eldönteni, hogy ki irányítja majd a marosvásárhelyi magyarság sorsát. Ennek az önkényes magatartásnak – amit mi, aktív RMDSZ- tagok régóta érzünk, ám most félreérthetetlenül megnyilvánult – súlyos következményei voltak és lehetnek a város magyarságára nézve.
2013. február 8., péntek
Kovács István, Magyari Károly, Szőke Zsuzsanna, Vass Levente
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 12.
A körzetek párhuzamos közgyűlést szerveznek
Nem a kizárást támogatják, hanem az együttdolgozás lehetőségét
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződő csoportosulás önkényesen, visszaélve érdekképviseletünkben elfoglalt pozíciójukkal, diktatórikus magatartást tanúsítson, ezzel mély sebet ejtve a jóhiszemű, tenni akaró marosvásárhelyi magyarság lelkén. Emiatt közgyűlést szervezünk egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviselet kialakításának érdekében" – olvasható egyebek mellett abban a közleményben, amelyet tíz körzet elnöke és képviselője írt alá, és amelyet a marosvásárhelyi RMDSZ- körzetek nevében tartott sajtótájékoztatón kaptunk kézhez.
A rendezvényre 2013. február 12-én, azaz ma 18 órakor kerül sor a Vártemplomi Diakóniai Otthon Eminescu utcai Bocskai Termében. A sajtótájékoztatón, amelyen Kovács István, Klementisz János, Magyari Károly, Boros Gyula képviselte a körzeteket, jelen volt Vass Levente, az RMDSZ volt polgármesterjelöltje.
"Egy kis érdekcsoport akarja eldönteni, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot"
Kovács István, a 7-es körzet elnöke szerint a marosvásárhelyi körzeti elnökök megbízottjaiként voltak jelen, és azért szervezték a sajtótájékoztatót, mert "megdöbbentő eseményeknek vagyunk tanúi, ami a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ életében igen-igen súlyos következményekkel járhat". Kovács István elmondta, hogy a két héttel ezelőtti TKT-ülésen született döntés értelmében elindul a városi RMDSZ újraszervezési folyamata, amely szerint február végéig kellett volna regisztrálniuk a szervezet életében aktívan részt venni akaró tagoknak, majd egy meghirdetett közgyűlés keretében a vásárhelyi szervezet megválasztotta volna elnökeit és képviselőit. – Legnagyobb megdöbbenésünkre ez nem így történt. Én magam pénteken mentem bejelentkezni a megyei RMDSZ-hez, ahol Brassai Zsombor közölte velem, hogy egy ad-hoc döntés alapján erre már nincs lehetőség. RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen aktív résztvevőként választó vagy választható minőségben nem vehetek részt.
A körzeti elnök megdöbbentőnek nevezte, hogy "egy kis érdekcsoport el tudja dönteni azt, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot. Azt a marosvásárhelyi magyarságot, amely hosszú éveken át támogatta az RMDSZ-t, mi több, a legutóbbi választásokon országos szinten a legjobbak között szerepelt, és kitartott mindvégig az RMDSZ mellett". Ezeknek az embereknek a sorsa fölött néhány ember akar dönteni, jelentette ki. Mint mondta, a körzeti elnökök, akik ismerik az emberek problémáit, úgy érzik, hogy feladatuk és kötelességük hangot adni az emberek felháborodásának, ezért szervezik a ma délutáni közgyűlést, ugyanis "szavazóink, illetve a körzetben élő magyarok igen nagy számban támogatnak minket, és 48 óra alatt 300- 400 támogatót tudunk magunk mögött". Ha a regisztráció február végéig tartott volna, valószínűnek tartja, hogy több mint 1.000 támogatót tudnának maguk mögött, jelentette ki Kovács István, hozzátéve, hogy nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért dolgoztak és dolgoznak, és fontosnak tartják, hogy "ennek a több száz embernek hallatszodjon a hangja, és egy valós érdekképviseletről beszéljünk az RMDSZ-ben".
"Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi történik"
– 305 emberrel zárták le a regisztrációt, ennek a tíz százaléka 30 ember, az öt százaléka 15. Itt ebben a teremben ennél többen vagyunk. Megengedhetetlen, hogy a szervezet életében előre meghatározott szabályok nélkül vezessenek le egy ilyen fontos választást, nyilatkozta Vass Levente. Egyetértett az újraszervezéssel, a demokratikus választással, a regisztrációval. Azt azonban megengedhetetlennek nevezte, hogy miután "január 24-én Brassai Zsombor körlevélben értesítette az összes TKT-tagot, hogy február végéig tart a regisztráció, 25- én a TKT döntést hozott, hogy milyen formája legyen ennek, és március 5-ét szabta meg határidőnek a városi elnök megválasztására, hogy a március 29-i megyei választáson érdemi képviselete legyen a városnak, két hét után lezárták a regisztrációt, és a bejelentés percében megszüntették a regisztráció lehetőségét. Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi is történik, és érdemben hozzájáruljanak a minél jobb döntéshez". Mint mondta, minél több embert várnak, és ha "mi 300-400 fővel hozzá tudunk járulni a szervezet erősítéséhez, akkor a célunkat elértük".
Az etikai bizottságra tartozik, ami Vásárhelyen történik
Klementisz János, a Bolyai líceum volt igazgatója azt nehezményezte, hogy az RMDSZ nem akarja meghallgatni azokat, akik éveken át szavazataikkal támogatták a szervezetet. Véleménye szerint egy szűk csoport párttá próbálja gyúrni. – Feltétlenül figyelembe kell venni azoknak az embereknek a kívánságait, óhajait, akik hosszú éveken át segítettek, akik elmentek szavazni, akik az RMDSZ-re szavaztak, hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy "a vásárhelyi szervezet megszüntetésének szándéka nem új keletű, több próbálkozás is volt erre, de ilyen durva még nem volt", amikor az embereket "meghallgatás nélkül kirekesztik abból a választásból, amely az érdekképviseletet tovább is biztosítaná".
Boros Gyula szerint ami jelenleg az RMDSZ-ben zajlik, az az etikai bizottságra tartozik, és felhívta az etikai bizottság figyelmét, hogy "ideje lenne elemezni azt, ami ebben a városban történik", mert megsértették az emberek érzelmeit, félreállították őket, kizárták a szervezetből. Ez még visszaüt, jelentette ki Boros Gyula.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 12.
Két vásárhelyi RMDSZ?
Két, egymástól különálló rendezvényt is tartanak ma 18 órától az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének újraszervezése kapcsán – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a szövetség korábbi körzeti elnökeinek többsége, valamint Vass Levente volt polgármesterjelölt hívott össze.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) korábban közleményben értesítette szerkesztőségünket, hogy február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését a Deus Providebit Tanulmányi Ház tanácstermébe. Az ülésen megválasztják a helyi RMDSZ elnökét, ügyvezető elnökségét, választmányát, ellenőrző és felügyelőtestületeit, a TKT-tagokat, és kijelölik a megyei küldötteket. Kovács István, a 7-es számú körzet elnöke elmondta: a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) két hete hozott döntést a vásárhelyi RMDSZ újraszervezéséről.
Ennek leszögezett menete az volt, hogy február végéig újra regisztrálniuk kell azoknak, akik aktívan részt akarnak venni a tevékenységben, majd ezután megtartják a választásokat. „Ennek ellenére engem és másokat pénteken tájékoztattak, hogy már nem regisztrálhatok, mert ad hoc döntés született arról, hogy a regisztrációt berekesztik, és összehívták a közgyűlést. Brassai Zsombor szervezésért felelős megyei alelnök közölte, hogy RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen nem vehetek részt. Elfogadhatatlan, hogy szűk érdekcsoport döntse el, ki és milyen módon képviselje a marosvásárhelyi magyarokat, és minket, akik napi kapcsolatban vagyunk az emberekkel, félretoljanak” – jelentette ki Kovács István. Hozzátette, mivel 48 óra alatt összegyűjtöttek több mint 300 regisztrációt, ez pedig legitimitást biztosít (pénteken 305 személy után zárták le a regisztrációt a megyei RMDSZ-nél), ők is közgyűlést szerveznek „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-képviselet kialakításának érdekében” ma 18 órakor a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. „Mi nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért, a széles körű és valós érdekképviseletért cselekszünk” – fogalmazott a volt körzeti elnök.
Vass Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen fontos döntést nem lehet meghozni a szabályok tisztázása nélkül. „Az egyetlen leszögezett határidő március 5. volt: a TKT-döntés értelmében eddig meg kell alakuljon és új elnököt kell válasszon a szervezet. Ehhez képest a sajtóból értesültünk, hogy abban a pillanatban lezárják a regisztrációt, amint a közgyűlés dátumát közlik, és ezt 14 nap után, február 8-án meg is tették. Hallatni akarjuk a hangunkat, mert mi is 300-400 fővel erősíteni tudjuk az RMDSZ-t, és így Marosvásárhely érdekeit megfelelőbben tudjuk képviselni. A másként gondolkodást csírájában akarják eltiporni, mind a mai napig nem ismert a vásárhelyi elnökjelölt vagy jelöltek neve és programjuk, ráadásul most kell dönteni arról az 51 személyről is, akik a március 29-éig megtartandó megyei tisztújító közgyűlésen Marosvásárhelyt képviselik” – mondta Vass. Klementisz János, a 3-as körzet volt elnöke úgy vélte, egyesek párttá akarják gyúrni az RMDSZ-t, és holott már több próbálkozás is volt az átszervezésre, ennyire durva intézkedést még nem tapasztaltak, ezért az emberek sértve, kirekesztve érzik magukat.
A felek közötti harc sajtó- és Facebook-nyilatkozatok szintjén is zajlik. „Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra enged következtetni, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződött csoport a színfalak mögött tervezi eldönteni, hogy ki irányítja majd a marosvásárhelyi magyarság sorsát. Ennek az önkényes magatartásnak – amit mi, aktív RMDSZ-tagok régóta érzünk, ám most félreérthetetlenül megnyilvánult – súlyos következményei voltak és lehetnek a város magyarságára nézve” – áll abban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, melyet Kovács István, Magyari Károly, Szőke Zsuzsanna és Vass Levente írnak alá. Utóbbi Facebook-oldalán keményebb hangnemben fogalmaz, disznóságoknak nevezve a választások előkészítését. „Isten óvjon minket! Isten óvja az Eremdéeszt!” – írja Vass.
„Mintegy három hét állt rendelkezésére azon jóhiszemű marosvásárhelyieknek, akik regisztráció nyomán az alakuló közgyűlésben és egyáltalán az újraalakítás folyamatában részt akarnak venni. Több mint 300-an éltek a lehetőséggel” – írja válaszlevelében Brassai Zsombor. A Maros megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy egy modern politikai szervezetben különbséget kell tenni az aktív, cselekvő tagságot vállaló és a passzív, csak választásokon megnyilvánuló tagok között. „Az aktív mag természetszerűen mindig töredéke annak a nagy közösségnek, akikért síkra száll a politikum. A 90-es évek rég elmúltak már, ez az anakronisztikus felvetés csak további viták gerjesztésére alkalmas” – vallja Brassai. Szerinte azok, akik úgy döntöttek, hogy részt akarnak venni a szervezet újjáalakításában, kihasználták az alkalmas időt, és jelentkeztek az RMDSZ-székházban. Mint mondta, miután a TÁT lezárta a regisztrációt, megjelentek mások is, dossziényi kitöltött regisztrációs lappal. Kérdésünkre, hogy kik voltak ezek, Brassai annyit mondott, hogy „utcáról betért emberek”. „Az újjászervezési határozat világosan leszögezi, hogy csak személyesen lehet regisztrálni. Ahogy Borbély László be tudott jönni személyesen, más is megtehette volna” – szögezte le Brassai.
Krónika (Kolozsvár),2013. február 12.
Helyükön maradnak a székely zászlók
Megdöbbenéssel fogadta a Csík-környéki települések polgármestereinek nagy része Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusának hétfői körlevelét, amelyben – a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva – arra szólította fel a megyei önkormányzatok vezetőit, hogy távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A környező községek elöljárói közül mindössze hárman döntöttek úgy, hogy eltávolítják a lobogót. Ugyancsak három olyan község van, ahol egyáltalán nem is volt, vagy egy ideje már nincs kihelyezve a jelkép.
A közgyűlést este hat órára hirdette meg a szervezőbizottság nevében kilenc marosvásárhelyi RMDSZ körzet elnöke, ám a meghirdetett időpont előtt néhány perccel már nem lehetett helyet kapni a Bocskai-teremben. A szervezők az előtérben is székeket helyeztek el, de még így sokan állni kényszerültek.
Válaszok a miértre
Vass Levente, a szervezők nevében megköszönte az egybegyűlteknek, hogy ennyien megjelentek, Kovács István, a 7-es körzet elnöke elmondta, mindazok, akik eljöttek a közgyűlésre, azok évek óta kiveszik a részüket abból, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviselhesse a szövetség. „Ez önökről kell szóljon elsősorban. Csak legutolsó sorban a szövetség vezetőiről” – mondta. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kis csoport döntsön sok magyar sorsáról. Ismertette, miért volt szükség a közgyűlés megszervezésére. Ezt követően újra Vass Levente beszélt az egybegyűltekhez, megjegyezve, a rendezvény célja nem az, hogy hibákat keressenek, hanem hogy azok, akik nem regisztrálhattak, hallathassák a hangjukat. Hozzátette, nem funkciókat akarnak, hanem azt, hogy meghallgassák őket.
Nem ezt akarták az emberek
Az egybegyűltek közül legtöbben abbeli aggodalmukat fejezték ki, hogy az RMDSZ vezetőségének lába alól kicsúszott a talaj. Mások szerint egyesek kisajátították a szövetséget. „Ceauşescu idejében nem ment el az országból a magyarság 25 százaléka, de az elmúlt huszonhárom évben igen” – mondta az egyik körzet exelnöke. Egy másik megjegyezte, ha az RMDSZ úgy képviselte volna a magyarságot, ahogyan azt elképzelték az emberek, akkor ma nem lenne két másik magyar párt is Romániában. Vass Levente megkérte az egybegyűlteket, ne a múltba tekintsenek, ne egymást támadják, hanem inkább konstruktív legyen a közgyűlés.
Jelölteket választottak
Vass Levente elmondta, nem elnököt választanak a következő napirendi pontnál, hanem elnökjelöltet, aki ellenfele lehet a másik gyűlésen megválasztott elnökjelöltnek. Megjegyezte, ő nem akar a következő három évben semmilyen funkciót betölteni – erre egy személy hangosan megkérdezte, mi van akkor, ha a többség ezt akarja. A szavazás során Kovács Istvánt választották meg az egybegyűltek a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökjelöltjének, ellenvetés nélkül, két tartózkodással. Vass Leventét megszavazták a majdani megyei küldöttgyűlésen részt vevők tanácsadójának, majd a körzeti elnökök javasoltak küldöttségi tagjelölteket.
Több elöljáróval összhangban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy látja, a háttérben egyértelműen a román kormány szándékos hangulatkeltése és az utóbbi időben hozott előnytelen döntések „eltussolására” irányuló próbálkozások, valamint a közeljövőben esedékes változások mögötti magyarellenes érdekek állnak. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, „a magyarokkal szemben egyébként teljesen toleráns prefektust bábként rángatják a bukaresti nagykutyák”, és a megyezászló betiltásának semmilyen kihatása nem kellene legyen „a teljesen ártalmatlan, korábban senkit sem zavaró székely lobogóra”.
Felcsík: csupán Csíkszentdomokos „lóg ki a sorból”
A nyolc felcsíki község közül egyedül a domokosi polgármesteri hivatalnak nem kell megküzdenie a székely zászló ellen zajló hadjárattal. Ferencz Alajos, a település első embere elmondta, a „véletlennek” köszönhető, hogy nincs kitűzve a lobogó, azt ugyanis még tavaly nyáron valaki ellopta, azóta pedig nem került új a helyére. „Ha még ott lenne, ott is maradna” – közölte a községvezető.
Nem mozdítják a helyéről a magyar közösség szimbólumát Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva és Csíkcsicsó polgármesterei. Márk Tibor, Csíkszenttamás vezetője humorosan úgy nyilatkozott, „eddig még nem vertek össze az egymás mellett lévő román, európai uniós és székely zászlók, feltételezem, ezután sem fognak”.
Annak ellenére, hogy néhány napja Jean Adrian Andrei négyezer lejjel bírságolta meg a csíkmadarasi hivatalt, amiért a községháza homlokzatára kitűzték a címeres magyar zászlót, az illetékeseknek egyáltalán nem áll szándékukban – még az újabb bírságot kockáztatva sem – „meghunyászkodni”. Tántoríthatatlannak bizonyult Császár Attila, Csíkrákos elöljárója is, ő úgy véli, „a prefektus átirata egyszerűen érvénytelen, a székely zászló nem egy másik állam jelképe”.
Példamutató cselekedettel állt elő Lutz Levente csíkcsicsói alpolgármester, aki megkeresésünkre elmondta, múlt szerdán mosásra levették a lobogót, majd a kirobbant botrány miatt úgy döntöttek, egyelőre nem teszik vissza. Lutz azonban röviddel beszélgetésünk után jelezte, hogy szerzett egy székely zászlót és ki is tűzte azt a községházára. „Nem szeretnénk, hogy bomoljon az egység. Ha a szomszédos falvak nem távolították el, nem akarjuk, hogy mi legyünk azok, akik miatt támadás érheti a többieket” – indokolta tettét.
Alcsík: sokan meghátráltak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere szabadságolás miatt ugyan még nem látta a prefektusi fenyítést, azonban „esze ágában sincs eltávolítani a lobogót”. Hasonló okok miatt Albert Tibor, Tusnádfürdő első embere is csak a sajtóból értesült a hozott intézkedésről, úgy nyilatkozva, hogy ő sem kívánja levenni a közösség szimbólumát.
„Figyelemfelkeltő össznépi hisztéria” – foglalta össze tömören véleményét Gergely András, Csíkszentmárton irányítója. „Amikor Románia címerét törvényesen jóváhagyták, azzal egyúttal elismerték a mi jelképünket is – utóbbi szerves része annak” – fűzte hozzá. Gergely szerint „amikor a kormánynak nehézségei akadtak, mindig a székelyeket vették elő, így próbálván leplezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van az ország”. Az elöljáró elmondta, jól ismeri a prefektust, aki „sokkal közvetlenebb annál, minthogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon, de eleget kell tennie a felsőbb szintekről érkező utasításoknak”. A csíkszentmártoni községházán szintén helyén marad a lobogó – akárcsak Csíkszentsimonban.
Az RMDSZ-es képviselők passzivitását nehezményezte Bodó Dávid. A csíkkozmási községvezető levette a lobogót, „mert nem kíván tovább cirkuszolni”, viszont a helyi képviselő-testülettel közösen igyekeznek megoldást találni a helyzetre, „ha már a politikusaink nem foglaltak elég határozottan állást és kihátráltak, rábízva az emberekre a döntést”. Tusnád község polgármesteri hivatalának homlokzatáról szintén hiányzik a székely zászló, és Csíkszentkirály is csatlakozott a büntetést nem kockáztatók táborához.
„Csíkszentmihályon eddig soha nem zavart senkit a székely zászló, pedig a község húsz százaléka román ajkú” – emelte ki Kósa Péter. A polgármester „jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkozzon, mint a szélsőséges politikusok által elindított lavina túlélése”, így nem is kívánta véleményezni az ügyet – azonban a jelkép a községházán marad. Csíkpálfalva elöljárója, Ferencz Csaba szerint egyszerűen félremagyarázzák a törvényeket, „a prefektus átirata nem arról szól, hogy le kell venni a lobogót, hanem csak a jogszabályok betartására figyelmeztet”, így a zászló levétele fel sem merül.
„A diktatúra idején volt ilyenre példa” – méltatlankodott György József, Csíkszentgyörgy első embere egyelőre vacillálva, hogy mi lenne a helyes döntés. „Egy megoldást látok: a zászlót ne vegye le senki, sőt, egyre több helyre kerüljön fel, hogy egyszer s mindenkorra lássák, meddig merünk elmenni – és mi is megtudjuk, mennyit tűr a hatalom” – javasolta. Kászonaltízen néhány napig még biztos nem történik változás lobogóügyben, ugyanis András Zoltán községvezető szerint elhúzódik egy ideig, míg iktatva, hivatalosan is elér hozzá a levél.
Ideiglenesen lekerült a zászló a csíkszépvizi községházáról, de rövid időn belül visszakerül a helyére – tudtuk meg Balázs Gáspár alpolgármestertől. Ezzel szemben Csíkszentléleken „vannak jelentősebb dolgok is, mint ez a zászlóháború” – fogalmazott Pál Péter polgármester. Hozzátette, a községházán eddig sem volt, ezután sem lesz kifüggesztve a lobogó.
A jogi helyzet nem, csak a prefektus személye változott
Csíkszeredában 2008. október 28-én tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót. „Akkor más volt a politikai helyzet, a miniszterelnök és a prefektus. A problémát utóbbi személyében kell keresni, a jogi helyzet ugyanis azóta nem módosult” – közölte Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem kívánunk változtatni az évek óta kint lévő székely, magyar, román, európai uniós és a város zászlóin” – tette hozzá.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja szerint egyfajta „logikai ficam” levét isszák most a székelyföldi települések, miután Hargita Megye Tanácsa 2009-ben „kisajátította” a székely zászlót. „Nem fedi a valóságot, hogy a két zászló ugyanaz. A székely zászlót nem tiltották be, ebből a szempontból nem is szabad arra kihatással lennie a táblabíróság ítéletének” – fejtette ki Ferencz. „A székely történelmi jelképet nem megvédeni kell, hanem minél szélesebb körben terjeszteni és használni” – egészítette ki.
Borboly: ellehetetlenítik a magyarok helyzetét
„Semmilyen formában nem értek egyet a körlevéllel” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy „a megyei tanács határozata ellen született döntés, és az nem érvényes a székely zászlóra”. Az elnök úgy véli, a botránynak az a célja, hogy miután elfogadták az ország idei költségvetését, növelték a gáz- és villamosenergia-árakat, ugyanakkor megemelték a mezőgazdasági adókat, elterelődjön a kormányról a figyelem. „Nagy problémát jelent a közeledő alkotmánymódosítás és a régiósítás kérdése, ezzel a hisztériával pedig teljesen el akarják lehetetleníteni a magyarok helyzetét” – mondta. A magyarellenes retorika visszaszorítása érdekében Borboly sokat vár Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől és Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, akik „sokat segíthetnek a békés politikai légkör újbóli megteremtésében”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,2013. február 12.
DUPLA VAGY SEMMI
Két elnöke is lehet a marosvásárhelyi RMDSZ-nek
Forrnak az indulatok a marosvásárhelyi RMDSZ újjáalakuló közgyűlése körül. A szövetség egyes tagjai szerint idő előtt, antidemokratikusan hirdett
A marosvásárhelyi RMDSZ keddi újjáalakuló közgyűlésének végén az sem kizárt, hogy két elnöke lesz a szervezetnek. A helyi RMDSZ-tagok egy része szerint az újjászervezési bizottság a játékszabályokat megszegve, határidő előtt lezárta a választói regisztrációt, ezért a meghirdetett üléssel párhuzamosan egy másik ülést is tartanak.
A szervezet újjászervezésével megbízott öttagú bizottság pénteken jelentette be, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) lezárta a tagregisztrációt, és február 12-re, keddre összehívta a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését. A tagok egy része - Kovács István kerületi elnök és Vass Levente volt polgármesterjelölt vezetésével - azt sérelmezi, hogy a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) döntésével szembemenve, már február 8-án lezárták a regisztrációt, ezért 48 óra alatt ők is összegyűjtöttek 305 regisztrált tagot, akik jelenlétében tartanák meg az ellenrendezvényt.
Brassai Zsombor a Transindex megkeresésére elmondta, teljesen egyértelmű, hogy az általuk szervezett alakuló közgyűlés tekinthető legitimnek, a Kovács István nevében összehívott gyűlés egyértelműen egy protesztgyűlés. „Tudomásom szerint azok hirdették meg, akik sértettnek érzik magukat a korábbi RMDSZ vezetők közül. Nem idő előtt zárult le a regisztráció. A TKT március 5-ig szabott határidőt a közgyűlés meghirdetésére, ám a TÁT a két TKT között úgy döntött múlt pénteken, hogy teljesültek a közgyűlés összehívására vonatkozó feltételek. Több mint 300-an regisztráltak, ezért meghirdette keddre a marosvásárhelyi RMDSZ alakuló közgyűlését a Deus Providebit Házban” - fogalmazott a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke. Hangsúlyozta: nem az újjászervezési bizottság, és nem is ő személy szerint döntött a regisztráció lezárásáról, hanem a TÁT. „Tény, hogy azoknak a jóhiszemű RMDSZ tagoknak, akik részt akartak vállalni az RMDSZ újjászervezésében, három hétig megvolt a lehetőségük a regisztrációra, és azt gondolom, akik ezzel a lehetőséggel éltek, azok komolyan gondolták” - mondta Brassai. Kérdésünkre, hogy ki indul a szervezet elnöki tisztségéért, a politikus elmondta, egyetlen jelöltről van tudomása. „Eddig Peti András városi tanácsos és frakcióvezető jelezte indulási szándékát” - közölte.
Vass Levente megkeresésünkre úgy reagált, hogy azért volt szükség egy másik ülés összehívására, mert velük senki semmilyen dátumot és határidőt nem közölt előzetesen a tagregisztráció lezárására vonatkozóan. „Január 24-én körüzenetet kaptunk Brassai Zsombortól, hogy február végéig tart a regisztráció. Nem tartottuk helyesnek, hogy minden marosvásárhelyi magyart, aki dolgozni szeretne, azt újra be kell hívni és regisztráltatni kell, főleg, hogy vannak idős emberek, és télvíz idején vagyunk, azonban ezt elfogadva úgy gondoltuk, hogy akár célravezető megoldás is lehet. Március 5-re volt kitűzve az elnökválasztás és a küldöttválasztás. Január 25-től az első héten 105 bejelentkező volt, a második héten szerdán meglepődve olvastuk a sajtóban Brassai Zsombor nyilatkozatát, hogy a regisztráció lehetősége azon nyomban megszűnik, amikor az újjászervező bizottság bejelenti, hogy mikor lesz a választás” - magyarázta a volt marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Hozzátette: antidemokratikus és megmosolyogtató, hogy február 8-án, húsz nappal a hónap vége előtt és 14 nappal a TKT döntés után, egyik napról a másikra bejelentik, hogy már nem lehet regisztrálni, és rögtön meg is hirdették az elnökválasztás időpontját.
„Szerintünk ez valamilyen csoportérdek mentén történik így, és nem hagyjuk, hogy az amúgy általunk támogatott ötlet, a nyílt választási regisztráció idő előtt lezáruljon. Nem értjük, hogy miért nem tart a regisztráció az előzetesen meghirdetett február végi határidőig, hisz húsz nap állna még rendelkezésünkre, hogy újabb és újabb tagokat győzzünk meg. A marosvásárhelyiek arculcsapásaként értékelhető, és az RMDSZ-nek csak erre a 300 embernek a döntésére alapozott elnökválasztását szeretnénk kiegészíteni a mi ülésünkkel. Ezért az Eminescu utcai Bocskai-teremben hirdettük meg a mi ülésünket, és arra kérjük az RMDSZ országos vezetését, hogy a marosvásárhelyi eseményeket vizsgálja felül, és lehetőséget adjon ennek az általunk regisztrált 305 személynek is, hogy ő is hozzájáruljon a marosvásárhelyi RMDSZ sikereihez. Aktivitásunk nem RMDSZ ellenes, hanem RMDSZ melletti, és a demokrácia alapjait veszi figyelembe. Ha van megegyezési szándék, ha van valós integráló szándék, akkor bennünket nem megrovás, hanem dicséret illet” - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: nem érti, miért kellett lezárni a regisztrációt, hisz nincs nyilvánosan megnevezett elnökjelölt, nincs elnökjelölti program, vagy legalább szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezendő 4 év évben hogyan és milyen formában fogja képviselni a marosvásárhelyi magyarok érdekeit. „Ez szerintünk nem demokratikus, és úgy gondoljuk, hogy nagyon átlátszó” - fogalmazott. Kérdésünkre, hogy kedden terveznek-e elnököt is választani, Vass Levente úgy válaszolt: azt is mondhatnák, hogy ha 305 embert beregisztrálnak, akár elnököt és az 51 küldöttet is megválaszthatnák. „Azért álltam a szervezők mellé, hogy segítsem ezt a munkát, támogassam az új, demokratikus RMDSZ megalakításáért kifejtett tevékenységet. Nem kívánok semmilyen funkciót magamnak sem a városi, sem a megyei szervezetben. E kapcsán az a véleményem, hogy az újjászervezési bizottság tagjai, Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton legyenek kedvesek és tegyék meg, hogy az elvi, etikai kérdések szabályait betartva, ne jelöltessék magukat és ne vállaljanak el semmiféle jelölést, mert nem korrekt. Nekünk nem volt tudomásunk arról, hogy 300-as limit van a regisztrációnál, és a sajtó sem tudott erről, de ők benne voltak a szervezőbizottságban. Nem tudom, mi lesz a keddi ülésen, de SZKT tagként és volt polgármesterjelöltként nagyon szeretném, ha Kelemen Hunor szövetségi elnök úr segítene nekünk tisztázni a nézeteltéréseket, és lehetővé tenné a marosvásárhelyiek további regisztrációját. Meggyőződésünk, hogy nem a kizárás, hanem az integrálás a cél” - zárta Vass Levente.
A marosvásárhelyi RMDSZ alakuló üléseire kedden 18 órától kerül sor.
Transindex.ro,2013. február 12.
Ismét van RMDSZ-szervezet Marosvásárhelyen
Megtartotta (újjá)alakuló ülését kedden este az RMDSZ városi szervezete, amelynek elnökévé az egyetlen jelöltet, Peti András városi tanácsost választották. Az üléssel párhuzamosan a Bocskai-teremben a leváltott körzeti elnökök köré csoportosuló RMDSZ-esek tartottak közgyűlést.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott közgyűlésen az elnökválasztás előtt Kelemen Márton ülésvezető ismertette azokat az előzményeket, amelyek szükségessé tették a szervezet megújulását. „Igazi építkezésre hívta fel a tagságot, és úgy fogalmazott: „nem valaminek a végén, hanem valaminek a kezdetén vagyunk”. A napirendi pontok ismertetése előtt az ülésvezető Benedek Istvánnak, a városi szervezet volt elnökének adta át a szót.
A leköszönő arról beszélt, hogy a múlt évben körvonalazódott az RMDSZ és a Néppárt összefogása iránti akarat a szervezetben. „Azt mondtam, csak olyan feltételek között tudom az összefogásról szóló dokumentumot aláírni, ha a hátam mögött érzem az RMDSZ megyei és országos vezetőinek támogatását is. Úgy lehet győzni, ha a magyarság összefog. A legnagyobb hibának azt tartom, hogy a városi szervezet mögé nem sorakozott fel a megyei és országos RMDSZ” – magyarázta Benedek a városi szervezet választási kudarcainak okait.
Elmondta, Erdélyben a statisztikai adatok szerint 1,299 millió magyar él, az RMDSZ-re 350 ezer szavazott. A helyhatósági választásokon Frunda György polgármesterjelöltként 22 ezer szavazatot kapott. „A körzetek szintjén vannak hibák, súlyosak is, remélem az új elnök meg tudja oldani ezeket a problémákat” – tette hozzá Benedek, aki azt is kifejtette, fájdalmasnak tartja, hogy míg az alakuló ülésen a Deus Providebit Tanulmányi Házban összegyűlt 200 ember, a másik helyszínen is vannak ugyanennyien. „Ezt az összevisszaságot meg kell szüntetni, az új elnöknek ez is a feladata” – hangsúlyozta.
Egy hozzászóló kért szót mindössze. Szász Lajos nyomatékosította, hogy továbbra is RMDSZ-tag marad és az RMDSZ-ért fáradozik, de sajnálja, hogy a regisztrációt túl gyorsan lezárták. Mint mondta, a 11. körzet testületileg szeretett volna regisztrálni, de nem tehették meg, így valamennyien lemaradtak a nyilvántartásba vételről. Szerinte ha nem szabják ilyen rövidre a határidőt, akkor sokkal többen gyűltek volna össze, annyian, hogy talán még a Kultúrpalota sem lett volna elég. Kelemen Márton elmondta, hogy a regisztrációt csak ideiglenesen függesztették fel, reggeltől újraindítják és várják a tagságot.
A sorra kerülő napirendi pontok között az elnök személyére kért az ülésvezető jelölést. Elhangzott Peti András neve, aki vállalta is tisztséget. Mivel más jelölt nem volt, a jelenlevők egyhangúlag megszavazták.
Peti András megköszönte Benedek Istvánnak a négy éven át végzett munkát a városi szervezet élén, majd felsorolta mindazokat a célokat, amiket a marosvásárhelyi magyarság érdekében, „de velük közösen” el kell érni. Szerinte elsősorban olyan erős képviseletre van szüksége a magyarságnak, amely kellőképpen tud fellépni, akár az alkotmánymódosítás terén, akár más törvények meghozatalában.
„Arra törekszünk, hogy minél több marosvásárhelyi magyar kinyilatkoztathassa véleményét. Az európai parlamenti választásokon helyre kell hoznunk azt, amit 2000-ben a magyar közösség elveszített. Vissza kell szereznünk a polgármesteri tisztséget, közelebb kell hozni a magyarságot a szervezethez, egymáshoz” – sorolta a célokat az elnök.
Peti András bemutatta a csapatát is: a szociális kérdések terén nagy tapasztalattal rendelkező Koreck Mária lett az egyik alelnök. Haller Béla francia-olasz szakos tanár az oktatási, Novák Csaba Zoltán történész a kulturális alelnök. Ügyvezető alelnöknek Kovács Róbertet, a hegyimentő szolgálat vezetőjét javasolta Peti, kommunikációért felelős alelnöknek Borsos Csaba rádiós műsorszerkesztőt, gazdasági ügyvezető alelnöknek pedig Orosz Attila vállalkozót. Bakó Szabolcs ifjúsági és programvezetői (21 éves) alelnöki tisztségbe, Béres Lórántot egyházakért és civil szervezetekért felelős, míg Gombos Csabát az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöknek.
A jelenlevők nyílt szavazással egyhangúlag hagyták jóvá a javaslatokat.
Ezt követően Peti András javaslatot tett arra a kilenc személyre is, akik a TKT-küldöttek lesznek: Zólyomi Erika, Borsos Csaba, Béres Lóránt, Haler Béla, Orosz Attila, Novák Zoltán, Nagy Attila, Szepessy Szabolcsés Nagy Botond. Ezt is, akárcsak az 51 küldöttet is jóváhagyta a tagság.
Harmadik napirendi pontként elfogadták, hogy Brassai Zsombor legyen a városi szervezet jelöltje a megyei elnöki tisztségére. Brassai Zsombor elmondta, nem olyan szigorú, ahogy azt róla terjesztik, vagy ahogy az utóbbi napokban nagyon sok hírcsatorna beállította. Közölte, pozitívan tekint az előtte álló négy esztendőre. „Maros megyében egyetlen magyar szavazatról sem lehet lemondani. Sok konfliktust kell megoldanunk együtt, békétlenséget békésre térítenünk. Tágra nyitjuk a kapuinkat és visszacsalogatjuk mindazokat, aki úgy érzik, tévesen, hogy eltántorítottuk őket” – fejtette ki Brassai.
A Jókai utcai Bocskai teremben a hétfőn kiküldött meghívó szerint azok gyűltek össze, akik „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletet" szeretnének alakítani.
A jelenlévők Kovács István volt körzeti elnököt választották meg szervezeti elnökjelöltnek. Vass Levente volt polgármesterjelölt, akit többen is javasoltak jelöltnek, kifejtette, hogy nem akar a következő négy évben semmilyen politikai tisztséget elvállalni. A tanácskozás résztvevő, ahogy a megválasztott jelöltjük is, többször is hangsúlyozták, nem az RMDSZ ellen, hanem a szövetségen belül akarnak cselekedni. A továbbiakban tárgyalni szeretnének Peti Andrásékkal a „minden magyar számít” szlogen jegyében.
Maszol.ro,2013. február 14.
Peti András a marosvásárhelyi RMDSZ új elnöke
A Deus Providebit tanácstermében tartott február 12-én, kedden este közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, amely elnököt, kilenctagú elnökséget választott, illetve szavazott arról, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ Brassai Zsombor jelöltségét támogatja a szervezet megyei elnöki tisztségére.
Nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, mondta Kelemen Márton ülésvezető, aki szerint nem zárták le, csupán felfüggesztették a regisztrációt, és tegnaptól már újra lehetett regisztrálni a megyei szervezetnél. Mint mondta, a felfüggesztésről a Területi Állandó Tanács (TÁT) döntött február elején, mert szerinte az addig regisztráltak száma teljesíti a feltételeket az alakuló ülés megtartásához.
Vásárhelyen csak magyar ügy van!
Dr. Benedek István volt városi elnök bejelentette, négy év elég volt, nem állt szándékában újabb mandátumot vállalni. – Tavaly tavasszal megvalósíthatónak látszott a magyar összefogás a polgármester-választáson. Alá kellett írnom az egyezményt, de azt mondtam, csak akkor írom alá a dokumentumot, ha magam mögött érzem a megyei és az országos RMDSZ-t. Nem tudtam elérni, hogy a városi szervezet mellé álljon a megyei és az országos vezetés is, így nem volt esély a győzelemre sem. Ugyanakkor elmondta: – A népszámlálás szerint Romániában 1,29 millió magyar él, az RMDSZ országos szinten 388 ezer voksot gyűjtött. Marosvásárhelyen 57.500 magyar él és szenátorjelöltünk 22.800 szavazatot kapott. Számolják ki az arányokat, és döntsék el önök, hogy dolgoztunk-e. Olyan ember nem vezetheti a vásárhelyi szervezetet, akit négy év alatt az országos elnök egyszer sem keresett meg, és aki nem tud napi kapcsolatban lenni a megyei vezetőséggel – jelentette ki, hozzátéve, hogy reméli, az új elnöknek sikerül majd és meg tudja oldani a körzetek problémáit is. Szomorúnak nevezte, hogy most két helyen gyűltek össze a vásárhelyi magyarok. (Ugyanis ezzel a közgyűléssel egy időben a református egyház diakóniai otthonában közel háromszázan gyűltek össze Kovács István és Vass Levente kezdeményezésére – sz. m.). Ismételten rendkívül fontosnak nevezte az összefogást, hangsúlyozta, hogy újra meg kell teremteni az egységet Vásárhelyen, mert csak így lesznek képesek megoldani a magyarság problémáit. – Vásárhelyen csak magyar ügy van, nincs más ügy, egyetlen esélye a vásárhelyi magyarságnak az összefogás. Ha ez sikerül, boldog leszek, mondta egyebek között dr. Benedek István.
Az új elnöknek kell kiegyenesítenie az elgörbült dolgot – mondta Szász Lajos, az egyetlen felszólaló. Véleménye szerint a regisztráció leállítása rossz döntés volt, emiatt sokan hátat fordítanak az RMDSZ-nek. Naivság volt vagy hozzá nem értés? – tette fel a szónoki kérdést, majd kijelentette: – Nagy hiba volt a regisztráció lezárása határidő előtt, mert ha nem állítják le, a Kultúrpalota nagyterme sem lett volna elég, annyian lennénk most, és majd az új elnöknek kell kiegyenesítenie az elgörbült dolgot.
Kelemen Márton ülésvezető szerint nem zárták le, csupán felfüggesztették a regisztrációt, és a közgyűlés másnapjától már újra lehet regisztrálni a megyei szervezetnél. "Holnaptól újraindul a toborzás." Mint mondta, a felfüggesztésről a TÁT döntött február elején, mert szerinte az addig regisztráltak száma teljesíti a feltételeket az alakuló ülés megtartásához.
"Erős érdekképviseletre törekszem"
Több hozzászólás nem lévén, a továbbiakban gyorsan pergett a tanácskozás. Egyetlen elnökjelölt Peti András helyi tanácsos volt, aki megköszönte a bizalmat, majd kijelentette, erős érdekképviseletre törekszik. – Erős érdekképviseletre törekszem. Hamarosan régióátszervezést és alkotmánymódosítást eszközölnek, jövőre európai parlamenti választást és elnökválasztást tartanak. 2016-ban pedig ismét helyhatósági választás lesz, meg kell mozgatni a vásárhelyieket. Ezután bemutatta a csapatát: Koreck Mária ügyvezető alelnök, Haller Béla oktatásért felelős alelnök, Novák Zoltán kulturális alelnök, Kovács Róbert szervezetépítésért felelős alelnök, Borsos Csaba kommunikációs alelnök, Orosz Attila gazdasági alelnök, Bakó Szabolcs ifjúsági alelnök, Béres Lóránd egyházakért, civil szervezetekért felelős, Gombos Csaba önkormányzatokért felelős alelnök. A jelölteket egyhangúlag, nyílt szavazással fogadták el, majd a kilenc TKT-tagról, illetve a megyei közgyűlésbe delegált 51 tagról szavaztak. A közgyűlés végül Brassai Zsombort nevezte meg megyei elnökjelöltnek.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 14.
Egy "másik" RMDSZ- gyűlés – ahol a másságot elfogadják
Február 12-én, kedden este a marosvásárhelyi RMDSZ-t átszervező bizottság által meghirdetett közgyűléssel egy időben Egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletért név alatt másik közgyűlésre is sor került az Eminescu utcai Bocskai-teremben, amelynek végén elnökjelöltet, alelnökjelölteket és küldöttjelölteket választottak a marosvásárhelyi, illetve megyei szervezetekbe. "Nincs nálunk RMDSZ-pecsét, aláírási jog, de részt akarunk venni e reformfolyamatban, amely által megújulhat az RMDSZ szervezet. Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki a szervezők nevében dr. Vass Levente. Akkor még nem tudták: a marosvásárhelyi szervezet élére teljes jogkörrel elnökké választották Peti András jogászt.
Igaz, hogy február van, de a márciusi fiatalok lelkesedésére emlékeztetett a kedd esti "másik" RMDSZ-gyűlés. Ennyi fiatalt rég nem láthattunk a szövetség politikai rendezvényén, de a Bocskai-teremben ott voltak a körzetek képviselői is, régi RMDSZ-motorosok. A gyűlés napirendi pontjait – helyzetjelentés, hozzászólások, a városi szervezet elnök- és elnökségitag-jelöltjeinek megválasztása, a megyei tisztújító közgyűlésre az 51 küldöttjelölt megválasztása – felváltva dr. Kovács István és dr. Vass Levente orvosok vezették. Dr. Kovács István elsőként tért ki a marosvásárhelyi RMDSZ regisztrációval kapcsolatos helyzetének ismertetésére, irányította az ehhez kapcsolódó hozzászólásokat, majd dr. Vass Levente szólalt fel. "A marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezésével mind SZKT-, mind TKT-tagként egyetértettem, azonban a módjával, ahogy ezt megszervezték, nem. Január 24-én kör e-mailt kaptunk Brassai Zsombor ügyvezető elnöktől, az átszervező bizottság elnökétől, hogy február végéig zajlik a regisztrációjuk azoknak a tagoknak, akik szavazati joggal fognak rendelkezni a megszervezendő közgyűléseken. Március 5-e volt a határidő a városi elnök megválasztására, ezt a TKT január 25-én határozta el. Ha az RMDSZ nyitottan, minél több tagot megszólítva várja vissza regisztrálni tagjait, akkor nem természetes, hogy az első hét után, amikor bejelentkezett 105 ember az 56.000 marosvásárhelyi magyarból, a második héten, csütörtökön ad hoc döntést hozzanak, és bejelentsék, hogy február 8-án, péntek reggeltől nem lehet regisztrálni, február 12-én este pedig megszervezik az elnökválasztást 305 regisztrált taggal egy olyan városban, ahol 56.000 magyar van, és 23.000-en szavaztak az RMDSZ-re a december 9-i választásokon. Azért háborodtunk fel, mert útközben változtatták meg a szabályokat, a ki nem mondott szabályokról – hogy mikor zárul le a regisztráció, mikor van az elnökválasztás dátuma – nem volt TKT- döntés. Nem lehet útközben, önkényes módon, köztudott kritériumok nélkül változtatni a szabályokon. Mi 48 óra alatt több mint 600 regisztrációt hajtottunk végre" – jelentette ki Vass Levente.
Nem veszekedésre van szükség az RMDSZ-ben
Több, meglehetősen indulatos hozzászólás is elhangzott, főként körzeti elnökök, alelnökök részéről. A 7-es körzetből Marika néni rótta fel a megyei RMDSZ-politikusoknak, hogy "fentről kiosztják az utasításokat, és azt várják, csússzunk térden előttük", pedig "megbíztunk bennük, abban, hogy nem ellenünk, hanem értünk tesznek, Kelemen Ata pedig fel sem veszi a telefont, ha hívom". Egy be nem mutatkozó úr – Levente bácsinak szólították – Brassai Zsombor ellen intézett kirohanást, őt téve felelőssé a vásárhelyi magyarság megosztásáért, ő az a lelkipásztor, "aki bort iszik és vizet prédikál". Az indulatokat Vass Levente csitította, hangsúlyozva, nem e régmúlt problémákkal kell foglalkozni, hanem a hogyan tovább kérdésre kell választ keresni. Klementisz János nyugalmazott tanár, a 3-as körzet volt elnöke azt kérte, ne kezeljék le azokat, akik szavazataikkal járultak hozzá, hogy e szövetség "nem áll, hanem él". Boros Gyula szerint a "mostani RMDSZ lába alól kicsúszott a talaj", Kerekes József szerint a magyarság elvándorlásának okain kell elgondolkodni, azon, hogy miért jöttek létre a magyar versenypártok. Meg is válaszolta: "nem jöttek volna létre, ha az RMDSZ- vezetők jól végzik a dolgukat". Molnár Tamás László szerint "ez az RMDSZ nem rólunk szól", Balogh József szerint a fiatalokat kell helyzetbe hozni, "támogatni kell az RMDSZ-t, de nem azt a politikát, amit a jelenlegi vezetői folytatnak". Ádám Valérián egyenesen azt javasolta, hogy az összegyűltek vonuljanak át a Deus Providebit terembe, ám javaslatát elvetették, Vass Levente szerint nem veszekedésre, hanem nyugalomra van most szükség.
Jelölteket választottak
A gyűlésen végül választásokra is sor került. Vass Levente hangsúlyozta, nem elnököt és elnökségi tagokat, illetve küldötteket, hanem jelölteket választanak, hiszen nincs náluk a pecsét és az aláírás joga. "Kérjük, a regisztrációt ne zárják le, ha elnököt választanak, az legyen csupán jelölt, mi is ezt tesszük" – jelentette ki. Elnökjelöltjüknek dr. Kovács Istvánt választották, elnökségitag-jelöltek lettek: Szász László ügyvéd, Benedek Ildikó és ifj. dr. Benedek István, illetve megválasztották a küldöttjelöltek egy részét is, a körzetek még jelölhetnek személyeket az elkövetkező napokban. Dr. Vass Levente nem vállalt jelöltséget semmilyen funkcióra, nem kívánva "célponttá válni". Időközben a gyűlésezők tudomására jutott, hogy Peti Andrást választották városi RMDSZ-elnökké, ezzel kapcsolatosan Vass Levente kifejtette: "Világosan látszik, a céljuk az volt ott, hogy elnököt válasszanak, nálunk a cél az volt, hogy a demokrácia szabályait betartva lehetőséget adjunk arra, hogy az elkövetkező 20 napon közösen folytassuk a regisztrációt, és együtt megszervezzük az elnökválasztásokat. Mi nem választottunk elnököt, mi elnökjelöltet választottunk, nem kívánunk semmilyen feltételt szabni, várjuk az RMDSZ vezetőségétől, hogy megkeressenek és azt mondják, számítanak a segítségünkre. Nyitottan, a teljes átláthatóságot biztosítva. Az etika és a szabályosság határát súrolja, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-átszervezési bizottság tagjaként, illetve vezetőjeként e választásokat Peti András és Brassai Zsombor szervezte. Úgy választottak elnököt, hogy aznap derült ki, ki az elnökjelölt és csapata. Ezek az emberek szervezték a gyűlést a Deusban, részt vettek rajta, elnökjelöltté vált az egyik közülük, megválasztott elnök lett ez az ember. Nem baj, ha Peti András lesz továbbra is az elnök, de úgy jó, ha a marosvásárhelyi magyarok hangja hallatszik, ha egy korrekt megméretkezés van az elnökjelöltek között, akiknek programjuk van. Úgy jó, ha programelv, vállalt felelősségek alapján döntik el, ki legyen a városi és megyei RMDSZ elnöke az elkövetkező négy évben". Vass Levente, aki az RMDSZ belső ellenzékének nyilvánította magát, közölte, március 5-ig folytatják a tagbejegyzést, és várják a városi szervezet megkeresését, március 29-ig a megyei szervezettől várnak hasonló lépéseket, ezt követően "elmondják a véleményüket". "Nincs szó pártütésről, mi továbbra is RMDSZ-ben gondolkodunk, egy demokratikus, átlátható módon politizáló szövetségben" – jelentette ki Vass Levente.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 14.
Szakadhat a vásárhelyi RMDSZ
Szakadni látszik az RMDSZ Marosvásárhelyen, miután február 12-én, kedden este azonos időpontban, de külön-külön helyszínen két közgyűlést is tartott a városi szervezet. A „hivatalosat” a városi alakulat átszervezéséért felelősek, az „ellenzékit” pedig a kiszorultak és úgymond átszervezettek hirdették meg. Peti András városi tanácsos személyében előbbiek új elnököt, Kovács István szívorvos személyében utóbbiak kihívót választottak. A párt felsőbb vezetése csak az előbbi csoportosulás, a római katolikus egyház keretében működő Deus Providebit Házban szervezett gyűlését és döntését ismeri el.
A reformátusok tulajdonában lévő Bocskai-teremben összesereglettekről Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök és Borbély László, a Területi Képviselők Tanácsának vezetője elítélő hangvételű sajtóközleményben azt írja, hogy olyan emberek gyülekezéséről van szó, „akik nem ismerik el a demokrácia játékszabályait és hangulatot akartak kelteni”.
A kiszorultak viszont úgy vélik, hogy éppen a másik fél nem tartotta be a játékszabályokat, pontosabban: menetközben alakította kénye-kedve szerint. Szószólójuk, Vass Levente azt rótta a városi szervezet átszervezése fölött bábáskodó megyei vezetők szemére, hogy önkényesen, egyik napról a másikra, előzetes bejelentés nélkül lezárták a közgyűlésen való részvételi regisztrációt, csorbítva az RMDSZ-tagok választási és választhatási jogát.
„Brassai Zsombor ügyvezető elnök január 24-i körlevelében még arról írt, hogy február végéig lehet regisztrálni. Errefel előzetes értesítés nélkül lezárták a folyamatot” – háborgott Vass. Mire a belső ellenzék tagjainak sikerült volna regisztrálniuk, a Területi Állandó Tanács döntésére hivatkozva Brassai Zsombor közölte, hogy az addig bejelentkezett 305 személlyel is meg lehet tartani a közgyűlést. A döntés még a szavazati jogot szerzők közül sem aratott egyértelmű sikert. A „hivatalos” gyűlésen részt vevő Szász Lajos szerint nem lett volna szabad február 8-án lezárni a regisztrációt, mivel sokan kimaradtak, olyanok, akiknek ezek után biztos elegük lesz az RMDSZ-ből. „Rossz döntés volt, naivság. Az új elnöknek ki kell egyenesítenie ezt az elgörbült dolgot” – szögezte le a nyugdíjas aktivista. Akinek Kelemen Márton, a szövetség megyei elnökének fia úgy válaszolt: a regisztráció nem állt le, csak szünetel és másnaptól újraindul. A félreállított, de időben regisztrált elnök, Benedek István is több ízben elismételte, hogy óriási hiba volt elnököt választani. „Meg kellett volna állni az elnökválasztásnál, mert így sokkal nehezebb lesz” – jelentette ki a két csoportosulás közötti szakadék mélyülésére célozva. A jelenlévők azonban nem álltak meg, az elnök után a közgyűlés Peti helyetteseit, a kilenc marosvásárhelyi TKT-tagot és az 51 küldöttet is megválasztotta, akik a városi szervezetet fogják képviselni a megyei választásokon.
Az egyetlen jelölt, Peti András városi tanácsos, a vásárhelyi repülőtér megbízott vezetője megválasztása már több hónappal ezelőtt borítékolható volt. Az RMDSZ felső vezetősége többé-kevésbé nem is rejtette véka alá, hogy mielőbb meg szeretne szabadulni a városi szervezetet nem éppen kemény kézzel vezető Benedek Istvántól. Petit egyébként Borbély László politikai alelnök jobbkezeként tartják számon. „Sajnos az elmúlt időszakban nagyon sok veszteség érte a magyar közösséget, szenátori helyet, megyei tanácsi elnöki tisztséget veszítettünk el. Négy év alatt több mint tízezer szavazat tűnt el Marosvásárhelyen. Vissza kell hozni az embereket az RMDSZ-be, érdekeltté kell tenni őket a közügyek iránt, a meglévőket pedig munkára kell kapacitálni” – nyilatkozta megválasztása után a fiatal jogász.
Eközben néhány száz méterrel odébb, a Jókai (Eminescu) utcában a jóval nagyobb számban lévő elégedetlenek Kovács Istvánt választották meg Peti András kihívójának. Kérdésünkre, hogy a fiatal szívorvos mikor, hol és milyen keretek között mérkőzhet meg az RMDSZ felső vezetésének teljes támogatását élvező jogászszal, a gyűlés kezdeményezője, Vass Levente nem tudott pontos választ adni, mivel „a bélyegző és az aláírásjog a másik fél kezében van”. Ezt egyes résztvevők úgy fogalmazták meg, hogy a túlsó teremben lévők kisajátították a szövetséget. Ezzel ellentétben Kelemen Atilla és Borbély László arról kívánta biztosítani a marosvásárhelyi magyarságot, hogy „az újraszerveződött RMDSZ nyitott minden magyar számára, mindenkinek biztosított a helye, szerepe és fontossága a szervezetben”.
Bár üres szólamoknak tartják a két veterán politikus kijelentéseit, a belső ellenzék tagjai még mindig az RMDSZ-en belüli életben gondolkodnak. Kérdésünkre, hogy a történtek után a magukat kirekesztve érzők közül valaki jelezte-e már átigazolását egy másik magyar politikai alakulatba, Vass Levente nemmel válaszolt. „Legyen világos, mi azért gyűltünk össze, hogy megerősítsük RMDSZ-tagságunkat, és a marosvásárhelyiek választó- és választható jogainak önkényes megvonása ellen szálljunk síkra. Célunk nem a szervezet szétverése” – szögezte le Vass, hozzátéve: ő a következő három évben semmilyen politikai tisztséget nem kíván betölteni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),2013. február 20.
A Kolozsvári Történelmi Társulat felhívása
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. március 21.
Közlemény
Ma tartják az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító közgyűlését.
Mi, az antidemokratikus városi tisztújítás ellen tiltakozók, akik február 12-én mintegy 300-an a Bocskai- teremben adtunk hangot elégedetlenségünknek, akkor nem éleztük ki a helyzetet, megelégedtünk a városi elnökjelöltünk, illetve a megyei tisztújító közgyűlés küldöttjelöltjeinek megnevezésével. Tettük ezt annak reményében, hogy kéréseink meghallgatásra találnak.
Február 14-én kelt beadványunkban az országos vezetőséghez fordultunk a helyzet orvoslása végett. Az alapszabályzatban lefektetett 30 nap eltelte után sem kaptunk semmiféle választ.
A TKT-tagsággal bíró körzeti elnökök meghívást kaptak ugyan a megyei tisztújító közgyűlésre, amit azonban kénytelenek vagyunk visszautasítani. "Minden magyar számít" – szól a közismert választási jelszó, most megbizonyosodhattunk afelől, hogy nem így van, hiszen az alternatív 300-ak véleménye egyáltalán nem számít.
Ezek után azt kell mondanunk, nem tudunk részt venni egy antidemokratikus módon megszervezett, előre lefutottnak számító megyei tisztújításon.
Dr. Kovács István, a Bocskai-teremben összegyűltek nevében
Népújság (Marosvásárhely),2013. március 25.
Sipos Zoltán
ÍGY AVATUNK MI
Mi rejlik a magyar-román szobor- és táblacsaták mögött? Jakab Albert Zsolt szerint a konfliktusok oka, hogy a magyarok és a románok ugyanúgy emlékeznek. A néprajzkutató a kolozsvári emlékállítások történetét, a megemlékezési gyakorlatokat kutatta tíz évig, ebből született könyv.
/Jakab Albert Zsolt: Ez a kő tétetett… Az emlékezet helyei Kolozsváron (1440–2012). Adattár, Kriza János Néprajzi Társaság - Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2012./
Emlékállításról szóló könyved bevezetőjének a legelején írod, hogy Kolozsvár főtere egy különleges hely, ahova vissza-vissza térsz. Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy ha a könyvet ezzel kezded, biztosan van valamilyen jelentősége a kutatás szempontjából. Igaz ez?
Jakab A. Zsolt: – Valóban a Főtérrel kezdődik az első mondat, mondjuk úgy, ez a város metaforája. Mindig úgy válogattam az albérleteimet, hogy a munkahelyemre vagy az egyetemre indulva utam átvezessen a Főtéren. Ez a középkori város közepe, az emlékállítási gyakorlatok – hogy a kutatási témámra térjek – itt kezdődtek el, majd a város növekedésével együtt térben is elterjedtek.
Nem vagyok ezzel egyedül, szerintem minden kolozsvári úgy érzi, hogy ha nem megy a Főtér fele egy ideig, akkor hiányérzete támad, attól fél, hogy lemarad valamiről. Ez volt az a tér, amit mindig átformáltak, átépítettek, felástak, mindig itt zajlottak a különféle események, ünnepségek, tüntetések, élőláncok, ez volt és ez maradt a legfontosabb tere a városnak.
A Főtér amiatt is érdekes számomra, mert mindig itt találkoztam a külföldről – többnyire Magyarországról – érkező turistacsoportokkal. Korábban hobbiként, baráti segítségként turistavezetéssel is foglalkoztam, és mindig itt történtek olyan dolgok, amelyek miatt úgy láttam, hogy Kolozsvár más.
A könyv azonban többről szól, mint a Főtér.
Hogyan kezdődött ez a kutatás?
– Ez ismét a Főtérhez kapcsolódik. 1998-ban, a Funar-korszak közepén kerültem Kolozsvárra, és akkoriban a Főtéren mindig zajlottak az események: mindig volt valami forrongás, folyton emléktáblákat, emlékműveket avattak akár a téren, akár a közeli kis utcákban.
Székely városból érkeztem, és egy ideig furcsállottam ezt a világot, mivel itt az együtt élő etnikumok olyan dolgokat engedtek meg maguknak egymással szemben, ami az én szülővárosomban objektív okok miatt sem történhetett meg.
Számomra Kolozsvár volt a pluralizmusba, többnyelvűségbe szocializálódás terepe. Mindig kérdezgettem a kolozsváriakat, kollégáimat, hogy a különféle eseményeket hogyan értelmezik. Ekkor jöttem rá, hogy annak megélése, amit tágan a múltértelmezés, múlthasználat, kollektív emlékezet kategóriájába sorolunk, mennyire eltérő tud lenni az egyes embereknél: a vehemenciától az elutasításig vagy akár a közömbösségig, a megnyilvánulásoknak mennyire széles skálája van.
Emlékszem meglepett, hogy olyan emberekkel is találkoztam, akiket egyáltalán nem érdekeltek ezek a szimbolikus machinációk. Voltak olyan, egyébként a társadalmi problémákra érzékeny ismerőseim is, akik azt mondták, hogy az éppen zajló balkáni polgárháborúhoz képest az, ami Kolozsváron történik, nem kell, hogy elérje az emberek ingerküszöbét.
Közben részt vettem néhány emléktábla-avatáson, elkezdett foglalkoztatni Kolozsvár helytörténete. Meglepődve tapasztaltam, hogy az, ami az emlékállítási gyakorlat, múltértelmezés, szimbolikus tér- és időhasználat kérdéskörébe tartozik, nagyrészt a helytörténészek szakterületén belül marad. Meglepő volt látni, hogy ez a labda nem a társadalomtörténészek, kultúrakutatók térfelén pattog.
Hogy a nagy, látványos eseményeket – például a Főtér vagy Mátyás-szobor körüli szimbolikus harcokat leszámítva – a helyi emlékezési kultúrát nem nagyon kutatták, nem értelmezték. 2002-ben kezdtem el a magiszteri dolgozatomban a kolozsvári emlékállításokról írni, mai szemmel nézve csak egy elnagyolt, vázlatos kutatói beszámoló lett belőle.
Doktori kutatásom során is ezt a témát folytattam, a kolozsvári emlékállítások történetét, megemlékezési gyakorlatokat kutattam tíz évig. A kutatás nagyon egyszerűen zajlott: végigjártam a várost, bekukkantottam minden bérház, középület udvarára, a kapualjakba, van-e ott valami emléktábla, szobor, felirat. Elkezdtem olvasni a helytörténeti irodalmat, a kolozsvári sajtóanyagot, hogy az egyes emlékállítások társadalmi-politikai mikrokontextusát megismerjem, hogy a gyűjtéseimet kiegészíthessem. Végül egy adatbázist építettem fel.
Tehát nem volt korábban hasonló jegyzék?
– Voltak kezdeményezések. Egy 1734-es városleírás után 1818-ban Letavay Sándor írt a „kő írások”-ról, mint kuriózumokról. Egyébként a 19. század első harmadától figyelnek ezekre az emlékezési alakzatokra. Ekkor nőtte ki a várfalakat a terjeszkedő város, így a városfalakat, várkapukat és vártornyokat elkezdték lebontani.
A helyi értelmiségiek úgy vélték, veszélybe került a múlt egy része. Nagyajtai Kovács István egy John Paget nevű, Angliából ideszármazott úriemberrel együtt készített egy jegyzék-formát a többrendbeli sétáik alapján megtalált tárgyi emlékekről, Vándorlások Kolozsvári várfalai körül 1840-ben májusban címmel. A művészettörténész Eszterházy János az 1860-as években készített leírásokat, az építész Pákey Lajos a századfordulón készített rajzokat, felméréseket.
Aztán a századfordulóra elszaporodtak a városkalauzok, ismertetők: ezekben mind helyet kaptak azok a nevezetes helyek, ahol emléktáblák, szobrok voltak, amelyeket érdemes számon tartani, az idegeneknek felkeresni. Ennek a témának tehát volt egy turisztikai irodalma, ugyanakkor a művészettörténészek esztétikai szempontból értékelték azokat az épületeket, amelynek része volt az emléktábla vagy a felirat.
A legnagyobb közlés a Lőwy Dániel–Demeter V. János–Asztalos Lajos által jegyzett Kőbe írt Kolozsvár volt 1996-ban. Ennek a könyvnek erőssége az, hogy a szerzők művelődéstörténeti, lexikoncikk-szerű történeteket gyűjtöttek össze egy-egy emléktábláról, emlékműről vagy szoborról, illetve a hozzájuk kötődő személyekről vagy eseményekről. Az én munkám viszont az emlékállítások regisztrálását tekintetve jóval nagyobb.
Egészen későn, 1989 után kezdtek történészek, antropológusok, szociológusok is ráállni erre a témára. Ez természetesen összefügg a forradalom után a közélet szintjén is újra felvetődő nagy kérdésekkel: kié itt a tér, kinek van hozzá legitim története, ki beszélhet erről stb. Ugyanakkor az interetnikus értelmezések mellett megjelent, erősödött egy másik szemlélet is: a felhalmozott múltat, a hagyományt örökségként kell kezelni. (Ehhez kapcsolódik Keszeg Vilmos interjúja az örökségesítési folyamatról – így válik ma patrimóniummá az, amit elődeink felhalmoztak.)
Közéletben, nyilvános eseményekre járatos kolozsváriak számára valószínűleg ismerős vagy. Úgy ismernek, mint egyfajta újságírót, akinek van egy fényképezőgépe, és ott van, megfigyel, de mégsem újságíró, hanem valami más. Te magad hogyan írnád le azt a munkát, amit elvégeztél?
– Ha szakterületem felől közelítem, azt mondom, ez néprajzi-antropológiai terepmunka. Egyébként mostanában, mivel a fényképezőgépek eléggé elszaporodtak, már nem vagyok annyira csodabogár ezeken az eseményeken, mint kezdetben. De például egy Funar-féle megemlékezésen, miután a szónok minden jelenlevő hatalmasságot a protokollnak megfelelően köszöntött, felém fordult, és engem is köszöntött: „atotputernica presă” – mondta. Többször névjegykártyákat kaptam a résztvevőktől, hogy legyek szíves a megjelölt címre nekik is képet küldeni.
Mindig van nálam fényképezőgép, diktafon, ez hozzátartozik a „terepen való élésemhez”. Ezekkel az emlékállításokkal legtöbbször a városban járva-kelve találkoztam. Bár naponta átnézem a helyi sajtót, sokszor ezekről a megemlékezésekről nem adnak hírt csak utólag.
És ha látsz egy összegyűlt tömeget, akkor odamész, és megnézed miről van szó.
– Igen. Készítek néhány képet, hangfelvételt, beszédbe elegyedek velük. Gyakori eset, amikor a vezető fotón a helyi napilapban ott van a szónok, a tömeg, és közöttük ott állok én. Nem tudtam elkerülni, hogy ennyire látható legyek a terepen. Ugyanakkor látni kell, hogy sok eseményen több a sajtós, mint a résztvevő: egyre inkább a média fele orientálódnak ezek az események, nekik szólnak, mert ők nagyobb tömegnek közvetítenek.
Csak nekem tűnik úgy, hogy csak az idősebb generációk számára fontosak ezek a megemlékezések, a fiatalok jóval kisebb mértékben jelennek meg egy-egy ilyen eseményen?
– Tudni kell, hogy ezeken a megemlékezéseken – akár magyar, akár román rendezvényekről van szó – vannak visszajáró résztvevők. A kisebb rendezvényeken már látásból ismerjük egymást, sőt, vannak olyan „belterjes” megemlékezések, ahol csak ez a „kemény mag” jelenik meg: ő szervezi, ő vesz részt rajta, ő írja meg az eseményről beszámoló újságcikket.
De vannak nagyobb események, ünnepek, ahol tömegek gyűlnek össze. Az, hogy mennyire lehet mozgósítani az időseket és fiatalokat, nem csak az ünnepnapról szól, hanem az ünnepnap körüli társadalmi-politikai kontextusról is, a megemlékezés aktuálissá tételéről, annak újraértelmezéséről is. Valamiért a kolozsvári március 15-e tömeges részvétel szempontjából szerencsés helyzetben van, mert előtte mindig leterhelődik a közélet, ami érdekeltté teszi a magyarságot. Idén például a székely zászló-ügy és az autonómiatüntetés körül generált nagypolitikai feszültségek voltak ilyenek, de volt év, amikor a Bolyai Egyetem körüli nyilatkozatok miatt mentek el sokan, vagy amikor a magyarországi eredménytelen népszavazás vitte az utcára az embereket. Máskor csak azért volt nagy tömeg, mert végre nem Funar a polgármester.
Valahogy ennek az ünnepnek mindig megvannak az aktualitásai. Mert egy ünnep nem csak a múltról szól: a szónokok folyton újraaktualizálják ezeket a nagy történeteket, elmondják, mire emlékezünk, hogyan emlékezünk, mit mond ez az esemény ma nekünk, akik itt állunk a Szent Mihály-templomban vagy a Biasini-szálló előtt. Paul Connerton, aki az emlékezés nyilvános akcióinak szerkezetét elemzi, ezt az állandó gesztust az újraelőadás retorikájának nevezi.
Vannak ugyanakkor más események, amelyekről nagyon kevesen tudnak: ilyen például Baba Novac emléknapja február 5-én, Horea, Cloşca és Crişan február 28-ai emléknapja stb. Azon 5-10 ember vesz részt: létezik egy társaság, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy ezeket a megemlékezéseket megszervezi, a koszorúkat elhelyezi és meghív a következő hasonló eseményre.
Van különbség magyar és román megemlékezések között?
– A magyar megemlékezések a fent említettek miatt sokkal impulzívabbak, a magyarok számára sokkal fontosabb a jelentéses múlttal való kapcsolattartás, illetve az, hogy a nyilvános térben rituálisan megjelenjenek. A január 24-i (ekkor a román fejedelemségek egyesülését ünneplik), vagy pedig a december 1-i nemzeti ünnep nem vonz nagy tömegeket, főleg ha azt nézzük, mekkora a város román lakossága.
Nincsenek nagy tömegek előtt mondott beszédek, az egész kimerül egy koszorúzásban, illetve a katonai díszmenetben, amely elvonul a helyi vezetőség és a polgárok előtt. Úgy látom, próbálják a látványosság irányába eltolni az ünnepet, a szokásos díszmenetelés és tűzijáték mellett újabban a harckocsis felvonulás, a szabadtéri történelmi színjáték, a hórázás és az esti könnyűzenei koncert is az ünnep kínálatához tartozik. Az emberek valahogy nem motiváltak részt venni ezeken az ünnepségeken, nincs akkora szimbolikus tétje, nincs akkora tömeg – ez persze lehet a tél miatt is.
Egy helyen azt írod, hogy ha egy csoport visszaszorul a hatalomból, akkor lassan a nyilvános térből is visszaszorul. Az, hogy a magyarok ragaszkodnak ahhoz, hogy nyilvános téren megjelenjenek, vajon nem egy fajta reakció arra, hogy úgy érzik, a hatalomból visszaszorulnak, így próbálván demonstrálni azt, hogy nagy számban vannak jelen a városban?
– Itt két dologról van szó. A tér egyrészt a hatalom tere, másrészt a nyilvánosság tere. A küzdelem – akárha szimbolikus is – a nyilvánosságért folyik. Mindenfajta ünnepnek a nyilvánosság a lényege, a fő utcán, fő téren, templomkertben, hősök emlékművénél, a település centrumában kell azt megejteni. Akié a tér, azé a hatalom. Aki a nyilvános térben meg tud jelenni, az jelen van, zárt térben ünnepelni csak kvázi-nyilvánosságot jelent. Ilyen egyszerű ennek a logikája.
Azt sem kell elfelejteni, kié az adminisztratív hatalom, ugyanis engedélyre van szükség ahhoz, hogy ki lehessen menni a térre. Az emléktábla- és szoborállításnak is van egy procedúrája, azt be kell jelenteni, engedélyt kell kérni, el kell küldeni a felirat szövegét, méretét, egy fantomképet, hogyan fog majd kinézni. Törvénytelenül csinálni sok értelme nincs, a Mátyás-szoborra törvénytelenül kitett tábla két órát állt.
Tehát a térért folyik a harc, az emlékállítás akkor sikeres, ha nagy tömegeket vonz, megjelenik a térben, maradandó nyomot hagy. Ha ez nem lehetséges, akkor azokban az etnikailag homogén terekben – templomokban, iskolaudvarokon – kezdenek emléket állítani, ahol a hatalom nem befolyásolhat. Ezért van az, hogy a kolozsvári evangélikus, unitárius templomok, iskolák udvarán, belsejében annyi emléktábla van. De ezzel az emlékezetközösség partikuláris marad.
A kutatásod a 15. századtól napjainkig tartalmazza a különféle emléktáblákat, szobrokat, emlékműveket. Lehet-e különféle periódusokat megállapítani, aszerint, hogy mit találtak fontosnak felírni a ház falára, milyen fajta emlékművek, milyen témák jelennek meg?
– A datálás, nyomhagyás, emlékeztetés történetiségükben változó kategóriákat jelentett, más-más konnotációja volt a különböző korszakokban, ugyanakkor más-más viszonyulás, magatartás kapcsolódott hozzájuk. A vizsgálat szempontjából van egy közös sajátosságuk: ezek a nyilvánosságnak vagy kvázi-nyilvánosságnak szánt objektumok és gesztusok a társadalmi időt tagolták, a mindenkori társadalmaknak az időkezelését és – főként a későbbi korokra érvényesen – a múlthasználatát reprezentálták. A datálás és emlékállítás tartalmairól, történeti funkcióváltozásairól akkor néhány szóban beszélnék.
1440-ből datálható az első adat, a római-kori feliratokkal nem foglalkozom. Kezdetben a jelent örökítették meg. Az embereknek biztosan mindig volt valamilyen fajta múlttudata, bár ennek írásbeliségben nincsen nyoma. Az első emlékállítások arról szólnak, hogy az egyén (polgár, egyházfő, városbíró, tanácsos) vagy a kisebb-nagyobb csoport (klérus, városi tanács, egyházközség) itt és most létrehozott valamit. Házat, templomot épített, várfalat, -tornyot, -kaput, középületet emelt. Történt egy esemény, és akkor azt datálták. Ez az első.
Ez is egy idő után kezd bonyolultabbá válni, jelmondatok, közmondások, szállóigék, bibliaidézetek jelennek meg a tárgyakon, épületelemeken. Általában az ajtó- és ablakkereteken, ezek készültek kőből, ezért is maradtak meg. Volt egy ilyen kor, hogy azon kívül, hogy megemlékeztek saját magukról és tetteikről, felmutattak egyfajta ideált a közösségnek. A kegyest, a lovagiast, a műveltet, a városlakóét, a polgárét.
A későbbiekben, a reformkortól a kolozsvári közösségi eseményeknek kezdtek emléket állítani, itt járt, megszállt nálunk a király, a császár, a császárné, nálunk járt ez vagy amaz a személyiség. A 19. századtól van meg az, amikor az emlékező jelen és a megemlékezett esemény között nagyobb az időbeli távolság, amikor a hét vezérről emlékeznek meg, ami egy iszonyú nagy távolság.
Ez a jelenben felismert múlt szemléletéhez képest – ami a korábbi korokat jellemezte – már egy történetibb szemlélet. A felhalmozott múltat, a hosszú időtartamot (Fernand Braudel fogalma) láttatja. Amikor az évfordulókról kezdenek megemlékezni, Kolozsvár társadalma elkezd differenciálódni, mindenféle egylet, társaság létrejön, ezek elkezdik a saját múltjukat felmutatni, hogy már 10-20-50 éve ezt csinálták, ezeket az utókor csodálatára és tiszteletére számot tartó teljesítményeket hagyták maguk után.
Megjelennek ebben a panteonban az uralkodók mellett a neves személyiségek, akikről nem tudnánk, hogy neves, ha nem lenne emléktáblája, szobra. Elkezdik észrevenni, hogy a jelen és a múlt között voltak történések, ahogy nekünk is van múltunk, vissza lehet vezetni minket az időben, ezt a hosszú időtartamot megteremtik. Ez hívja fel a figyelmet arra, hogy már 150-200 évre vagyunk mi a saját történetünk kezdetétől.
A 19. század végére már egyre inkább a nemzeti teljesítményekre kezdenek figyelni. Már nem az a fontos, mint az előző korokban, hogy itt járt az osztrák uralkodó (aki egyébként a legnagyobb szegénység, éhínség idején járt Kolozsváron, gondolom, nem véletlenül), hanem hogy a mi nemzeti hősünk, Rákóczi itt sebesült meg Kolozsvár mellett.
Ott nem állítunk emléktáblát, messze van, ezért a város határában, 2,5 kilométerre a történés helyétől helyezzük el a táblát, hogy ezt az eseményt a mi terünkhöz tudjuk kötni. A kiegyezés után az 1848-49-es eseményeket is térbeliesíteni lehetett. Ez a periódus tehát az életművek, nemzeti teljesítmények bemutatása a város terében.
A 20. század is hosszú volt, lezajlott két világháború, közöttük Trianon, a hatalom is többször átrendeződött, kétszer etnikai, majd ideológiai alapon. Az újabb hatalmak más múltakat jelenítettek meg, a számukra illegitim emlékezetet, a múlt előző reprezentációit mellőzték, felszámolták, átértékelték. És saját múltjukat, emlékezetüket jelenítették meg a térben, azaz hasonlóképpen emlékeztek. Mindig nagy tévedésnek tartom, amikor azt mondják, a magyarok és a románok másképp emlékeznek, nem, egyformán emlékeznek, ugyanúgy, ebből vannak a konfliktusok. Ha másképp emlékeznének, nem lennének konfliktusok. Itt jegyezném meg azt is, hogy a két említett eljárás, a lebontás és állítás az emlékezet szervezésének két vetületét jelenti, a felejtést és az emlékezést – ezek ugyanannak a kulturális viselkedésnek a két vetülete: az emlékezés azt jelenti, hogy használjuk, a felejtés, hogy nem használjuk a múltról való reprezentációkat, a múlttal kapcsolatos tudást. A román fennhatóság alatt eltüntetik azt, ami számukra nem bír legitimitással, a saját történetüket építik fel, jelenítik meg a térben. Az első román emlékmű a Mátyás-szoborral szemben felállított latinitás szobra, ami ugye arról szól, hogy volt itt ugyan magyar honfoglalás meg úgymond magyar történet, de azért a dákoromán kontinuitás, eredetmítosz nagyobb időbeli távolságot jelent, és legitimmé teszi a románság jelenlétét.
Felépítik tehát ők is a saját történetüket, a saját személyiségeiknek állítanak emlékművet. Mihai Eminescunak állították az első ilyen köztéri szobrot. Az Egyetem épülete elé állították, ahol csak néhány hétig volt látható, mert a művészietlensége miatt elszállították a Botanikus Kertbe. Azt láthatjuk, hogy ez egy szimbolikusan leterhelt tér, az Egyetem épülete meg maga a Farkas utca a tanintézményeivel, itt kellett megmutatni hogy nekik is vannak ilyen kulturális szereplőik, kulturális eredetmítoszaik. A „kis magyar világ” alatt, ami egy sajátos korszak, visszarendeznek, visszaállítanak emlékműveket amelyeket korábban leromboltak. Restaurálják a múltat, mert az ebben a szemléletben téves irányt vett fel illetve az előző meg az éppen zajló világháború hőseinek állítanak emlékeket. 1945 után ismét a román hatalom birtokolja a múltról való nyilvános beszélést, egy másik ideológia, a szocialista-kommunista rend eredetmítoszát építik fel, ez már a proletariátust jeleníti meg, a kommunista hősöket, személyiségeket, a munkássztrájkokat.
Majd bekövetkezik az 1989-es rendszerváltás, amikor egész Kelet-Európára jellemző módon rögtön elindul a történelem és emlékezet újraszerkesztése, a közgondolkodás és közpolitika egyik legérzékenyebb területe ismét a kollektív emlékezethez való viszonyulás lesz. A kollektív emlékezet befolyásolására, szervezésére tett kísérletek a múlt szimbolikus és morális lezárásaként, illetve a nemzeti identitások újragondolásaként is értelmezhetők. Az elmúlt évtizedek is arról szóltak, hogy kié itt a tér, a múltról való beszélés joga.
Lassan felnő az a generáció, amely a hagyományos terek helyett elsősorban kibertérben mozog. Mit gondolsz, 50 év múlva ezek a szimbolikus térfoglalások még mindig hasonló módon fognak működni, vagy valami más lesz?
– Ez alól a kérdés alól könnyen kibújhatnék azzal, hogy nem a jövőt kutatjuk. Nézd, ez így ment Kolozsváron 550 évig. Igen, lezajlottak itt nagy kulturális forradalmak, és egyértelmű, hogy az internet átszervezi a nyilvánosságot, a közösségeket. Egy Facebook-csoport tagjaként közösségben tudunk lenni valakivel, akitől 1000 kilométerre vagyunk. De a fizikai helyszínekre továbbra is szükség van, mert bár a tüntetéseket, ünnepségeket a Facebookon is szervezik, azokra továbbra is a valós térben kerül sor. Ha a megemlékezés eszköztárát a felvonulás, a szimbólumok viselése, díszbeszéd, koszorúzás stb. jelenti, akkor ennek továbbra is az utcákon, tereken lesz a helye.
A fizikai tér a leghatásosabb módja annak, hogy a konfliktusainkat, véleményünket megjelenítsük. Az persze elképzelhető, hogy a múltról való tudás, a múlttal kapcsolatos ideológiák, attitűdök módosulnak. De ezt majd 50 év múlva tudnám megmondani.
(Jakab Albert Zsolt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar-néprajz szakán szerzett diplomát, 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen védte meg doktori dolgozatát. Szakterülete: városantropológia, identitásdiskurzusok és identitásstratégiák, kollektív és kulturális emlékezet, írott populáris kultúra. A Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.)
Transindex.ro,2013. április 3.
Nem csökkent a feszültség a marosvásárhelyi RMDSZ-ben
Cinikusnak és igazságtalannak tartja Kovács Péter RMDSZ-főtitkár válaszlevelét a marosvásárhelyi RMDSZ, Bocskai István erdélyi fejedelem nevét felvevő, magát keresztény-demokratának nevező platformja.
A bejegyzés előtt álló csoportosulás több száz tagja – akiknek a Maros megyei vezetők megtiltották részvételüket a közel két hónappal ezelőtt rendezett városi szervezet tisztújító választásán – beadvánnyal fordult Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz, a február 12-i közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérve. Az elutasító válasz kapcsán a gyűlésről kirekesztettek nevében Kovács István szerdán újabb tiltakozást juttatott el az RMDSZ országos vezetőségének. Az elégedetlenkedők szószólója szerint a szövetség felső vezetése kettős mércét használ az alapszabályzat alkalmazásában.
„A marosvásárhelyi RMDSZ-ben történő regisztráció lezárását, a vásárhelyi szervezet elnökének megválasztását és a megyei elnök kinevezését is antidemokratikus módon, alapszabályzat-ellenesen tették, viszont a mi fellebbezésünket éppen az alapszabályzatra hivatkozva hárították át a megyei/területi szabályzatfigyelő bizottság hatáskörébe” – áll a Kovács által aláírt és a sajtónak is eljuttatott közleményben. A bocskaisok azt a kijelentést is fenntartásokkal kezelik, miszerint „a szövetség elnökének hatásköre nem terjed ki a helyi/városi döntéshozó testületek szabályosságának értékelésére”. Mint rámutatnak, nem ritkán az RMDSZ országos vezetői éppen hogy illetékesnek érzik magukat a helyi ügyek „orvoslásában”. Harmadsorban azt nehezményezik, hogy az alapszabályzatban előírt 30 nap helyett, fellebbezésükre csupán 40 nap után érkezett válasz.
„Ha az átláthatóság, illetve az ügy helyes megoldása lett volna a cél, akkor ezt a jócskán megkésett határozatot azonnal a fellebbezés iktatása után meghozhatta volna. E helyett az RMDSZ vezetősége megvárta, amíg lejár a Maros megyei szervezet közgyűlése is” – nyilatkozta lapunknak Kovács István, aki szerint utoljára, de nem utolsó sorban az is kifogásolandó, hogy az RMDSZ jogi szakszavak mögé bújva, figyelmen kívül hagyja a Minden magyar számít! minduntalan hangoztatott jelszavat, miközben továbbra is visszautasítja a párbeszédet azzal a hatszáz RMDSZ-taggal, akit kizártak a regisztrációból.
Kérdésünkre, hogy ezek után mire számítanak, Kovács István elmondta, semmi jóra. Mindezek ellenére hangsúlyozta, a kezdeményező, újonnan alakuló platformjukkal konstruktív álláspontra helyezkednek.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro.2013. április 5.
Hírsaláta
MAROSVÁSÁRHELYEN NINCS BÉKE AZ RMDSZ-BEN. Nem csökkent a feszültség a marosvásárhelyi RMDSZ-ben. A szervezet Bocskai István erdélyi fejedelem nevét viselő, bejegyzés előtt álló, magát keresztény-demokrataként meghatározó platformjának tagjai – akiknek a Maros megyei vezetők megtiltották a részvételt a városi szervezet közel két hónappal ezelőtt rendezett tisztújító választásán – beadvánnyal fordultak Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz a február 12-i közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérve.
Az elutasító válasz kapcsán a gyűlésről kirekesztettek nevében Kovács István szerdán újabb tiltakozást juttatott el az RMDSZ országos vezetőségének. Az elégedetlenkedők szószólója szerint a szövetség felső vezetése kettős mércét használ az alapszabályzat alkalmazásában. Kovács István szerint az is kifogásolandó, hogy az RMDSZ jogi szakszavak mögé bújva figyelmen kívül hagyja a Minden magyar számít! minduntalan hangoztatott jelszavát, miközben továbbra is visszautasítja a párbeszédet azzal a hatszáz RMDSZ-taggal, akit kizártak a regisztrációból. (Erdély ma) HIÁNYCIKK A FEJLŐDÉST EREDMÉNYEZŐ GAZDASÁGPOLITIKA. A privatizációk nyolcvan százaléka sikertelennek bizonyult – állapítja meg a Számvevőszék jelentése. A Nicolae Văcăroiu vezette ellenőrző testület szerint, ha állításuk nem lenne igaz, Románia hazai össztermékének (GDP) a jelenleginél háromszor nagyobbnak kellene lennie. A Számvevőszék azt is rosszallja: most, válságos időszakban stratégiai vállalatok részvényeit árusítják, miközben tudva tudott tény, hogy a hazai tőke alig létezik. Rossz ómen a jelenlegi hatalom számára az is, hogy igen kevés fejlesztési megoldásunk van. A feltételeket kívülről szabják meg, a Nemzetközi Valutaalap dönt mindenről, egyebek közt a megszorításokról is. Ráadásul az elmúlt években minden törekvés arra irányult, hogy megszüntessék az állam ellenőrző szerepét, így jutottak arra a hihetetlen eredményre, hogy a Hidroelectrica fizetésképtelenné vált. (Puterea) KICSIT NAGYOBB GAZDASÁGI GYARAPODÁS. A román gazdaság tavaly 0,7 százalékkal nőtt 2011-hez képest, a március eleji, legutóbbi előrejelzéskor még 0,3 százalékos növekedést közöltek. A statisztikai intézet már másodszor igazította ki a gazdasági növekedésre vonatkozó adatokat, miután az idei első, február közepi közléskor 0,2 százalékos növekedést valószínűsített, majd március elején 0,3 százalékot jelentett be. A bukaresti kormány előrejelzése szerint idén 1,6 százalékkal nő a gazdaság. (Székelyhon) MEG KELL FIZETNI AZ ORVOSOKAT. Módosítaná az orvosok bérezési rendszerét és kiléptetné őket a közalkalmazotti státusból az egészségügyi minisztérium – áll abban a törvénytervezetben, amelyet május végén bocsátana közvitára a szaktárca. Eugen Nicolăescu miniszter szerint a bérek kiszámolásakor figyelembe kell venni az orvosok eredményeit is. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fizetést az elvégzett műtétek számától kell függővé tenni, mert a mennyiség a minőség rovására mehet. A tárcavezető elmondta, átlagosan négyóránként egy orvos hagyja el Romániát, ezért mielőbb intézkedni kell a szakemberek itthon tartása érdekében. Hozzátette: 2007 óta 14 ezer orvos távozott külföldre, akiknek képzése 226 millió euróba került. A kérdésben Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter is megszólalt, aki szerint az orvosok nagyon kevés fizetést kapnak a közszféra átlagbéreihez képest. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).2013. április 5.
Megszámláltattak a szórvány napjai?
Felmérések és népszámlálási adatok szerint a magyarok száma 2032-ig oly mértékben csökken a kilenc erdélyi szórványmegyében, hogy ez a kisebbségi intézményrendszer összeomlását, a közösségek megszunését vetíti elore.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2011-ben 1237746 magyar élt Romániában, közülük 1224937 Erdélyben. A 2002-es népszámlálás óta 190781 fovel csökkent az erdélyi magyarság száma, 1992 és 2002 között pedig 188205 fo volt a fogyás. Húsz év alatt tehát több mint 378 ezer lélekkel fogyatkozott meg az erdélyi magyar közösség. A veszteség arányai régiónként nagyban változnak, a Székelyföldön és a Partiumban aránylag jó a helyzet, Közép-Erdélyben, Kolozsvár és Marosvásárhely térségében az országos átlagnak megfelelo mértékben fogytak a magyarok. A szórványbeli, bánsági (Temes, Krassó-Szörény, Arad), dél-erdélyi (Brassó, Fehér, Szeben, Hunyad) és észak-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) magyarság azonban demográfiai szabadesésben van. Két évtized alatt az Arad megyei magyarság lélekszáma 61 ezerrol 37 ezerre csökkent, a máramarosi magyaroké 54 ezerrol 34 ezerre, a Krassó-szörényiek pedig 7800-ról 3200-ra fogyatkoztak.
Katasztrofális népességcsökkenés
Szórványnak olyan közösség tekintheto, amely külso segítség nélkül nem tudja megorizni a nemzeti identitását - mondja Kiss Tamás szociológus, a kisebbségkutató intézet (NKI) munkatársa. A konkrét kritériumok tekintetében azonban nincs egyetértés az erdélyi társadalomkutatáson belül: egyes szakemberek 20, mások 10 százalék közösségen belüli arány esetén beszélnek szórványról, és van olyan megközelítés is, amely az intézményes ellátottságot is meghatározónak tekinti. Az utóbbi megközelítés alapján - bár 20 százalék alatti a magyarság aránya a városban - Kolozsvár nem tekintheto szórványnak, ugyanis olyan intézményhálóval ellátott, amilyen még tömb-magyar vidékeken sincs - magyarázza Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarság 2002 és 2011 között bekövetkezett 13,5 százalékos népességvesztése egyedülálló mértéku Közép-Európában, a szórványban azonban az átlagosnál sokkal rosszabb, túlzás nélkül katasztrofális a helyzet.
A Bánságban mintegy 30 százalékkal csökkent a magyarok száma, és ez még az NKI által néhány évvel korábban készített, és optimizmusra nem sok okot adó elorejelzés adatainál is rosszabb. Az okok között szerepel a magyarok nyugat-európai munkavállalása, a magyar iskolák végzoseinek elvándorlása és az asszimilációs folyamatok felgyorsulása (a szórványmegyékben 29 és 77 százalék között változik a vegyes házasságok aránya, az ezekbol születo gyerekek közül csak minden harmadik lesz magyar). Temes megyében például halódik a magyar nyelvu oktatás, ha pedig az megszunik, akkor egy-kettore vége a magyar közösségnek. A városok elrománosodása szintén komoly probléma (Arad és Temesvár magyarságának a létszáma húsz év alatt a felére csökkent), ugyanis, ha a magyar élet felszámolódik, akkor a magyar identitásnak faluhelyen nagyon leesik a presztízse -fejtegeti a kolozsvári szociológus. Véleménye szerint a foleg Dél-Erdélyben és a Mezoségen szaporodó szórványkollégiumok sem jelentenek feltétlenül megoldást, ezek is okoznak járulékos károkat.
[.]
Oktatási stratégia kellene
Az általános folyamat alól lehetnek kivételek - véli Kiss Tamás -, egy-egy mikrórégió, mint például Arad megye északi része vagy Nagyenyed környéke életképesnek bizonyulhat. Az Arad megyei magyar oktatásban érvényesülo folyamatok a szórvány néhány évtizeden belüli eltunését valószínusíto elorejelzést támasztják alá. Király András államtitkár elmondása szerint ezelott húsz évvel 220-240 magyar diák volt a megyében a gimnáziumi oktatás egy-egy évfolyamán, jelenleg pedig mindössze 110-120. Csupán két aradi, illetve a pécskai és a kisiratosi iskolában megfelelo a létszám, az iskolák többsége összevont osztályokkal muködik. Temes megyében még katasztrofálisabb a helyzet.
[.]
Románként élo magyarok
Az államtitkár felhívja a figyelmet arra, hogy a vegyes házasságok miatt a valóban magyarként élok száma vélhetoen alacsonyabb, mint azt a statisztikai adatok mutatják. Van egy statisztikai közösség, melyrol azt hisszük, hogy magyar, pedig nem tudjuk, hogyan élik meg a magyarságukat. Jelenleg egy torz tükörbe nézünk. Ahhoz, hogy a valóságot lássuk, belso népszámlálást kellene tartanunk, e nélkül csak áltatjuk magunkat. A valóság a választások alkalmával mutatkozik meg. Azok, akik nem szavaznak az RMDSZ-re, de az EMNP-re sem, nem a pártoktól, hanem a magyarságtól távolodtak el, nem úgy tekintenek a magyarságra mint mi - vallja Király András.
A szórvány erózióját, úgy tunik, az sem tudja lényegesen csökkenteni, ha a magyarság az adott településen megbecsülésnek örvend, hangsúlyosan jelen van a döntéshozatali fórumokban. A kevesebb mint 15 százalékban magyarok lakta Zsombolyának 2000 és 2012 között magyar polgármestere volt, az RMDSZ pedig a magyarság arányát messze meghaladó súllyal rendelkezett az önkormányzatban. Ennek ellenére 2002 és 2011 között a zsombolyai magyarok száma 1643-ról 1165-re csökkent, a valóság pedig még annál is tragikusabb, mint amit a statisztikai adatok sugallnak. Kovács István tisztelendo, aki 2009-ben megkezdett szolgálata után múlt héten hagyta el a bánsági mezováros katolikus parókiáját, évente 25-30 magyar hívét temette el, míg olyan gyereket, akinek mindkét szüloje magyar, kettot-hármat keresztelt. Olyan házasság, ahol mindkét fél magyar, csak elvétve köttetik Zsombolyán. A fiatalok elvándorolnak, a magyar közösség elöregedett. A legszomorúbb az, hogy sok magyar gyerek nem tud az anyanyelvén beszélni, még olyanok sem, akiknek mindkét szüloje magyar. Többeket ismerek, akinek apja-anyja magyar, de a saját nevét sem tudja kiejteni rendesen, mert otthon románul beszélnek - mondja rezignáltan a tisztelendo.
Tettekre van szükség, nem szavakra
Szegedi László kohalmi református lelkész szerint nem siratni, temetni kell a szórványt, hanem tenni érte, a helyzet ugyanis távolról sem reménytelen. Jelenlegi gyülekezetébe 1989 oszén került, s oroszlánrésze volt abban, hogy rá egy évre beindult a magyar óvoda és a magyar nyelvu szakoktatás a Brassó megyei, egykori szász kisvárosban. 1995-ben aztán megnyílt a bentlakás is, mely az eltelt 18 év alatt 750 diáknak nyújtott ideiglenes otthont. Itt talált egymásra a templom és az iskola. Ez a követendo példa, az egyháznak jobban oda kell figyelnie az oktatásra - hangsúlyozza a tiszteletes. Elmondása szerint a kohalmi kollégiumba székelyföldi településekrol is jönnek diákok, s az ott végzetteknek több mint 85 százaléka idehaza keresi a boldogulást. Ez azért van így, mert a gyerekek ezt látták-hallották tolünk, ezt a szellemiséget sugalltuk nekik minden gesztusunkkal. A lányoknak azt mondom, hogy a legszebb karrier az anyaság. Ez nem azt jelenti, hogy a szakmai karrierrol teljesen le kell mondani, de lehet a kettot párhuzamosan végezni. A szórvány jövoje demográfiai kérdés. Ha lesz szaporulat, akkor megmarad, ha pedig nem, akkor a világ pénzével sem lehet megmenteni - vallja Szegedi László. Büszkén mondja, hogy 24 évvel ezelott 236 lélekkel vette át a gyülekezetet, jelenleg pedig 219 híve van, s valószínuleg kevés erdélyi magyar közösség büszkélkedhet ilyen minimális létszámcsökkenéssel negyedszázados távlatban. Azt azonban Szegedi László is elismeri, hogy rengeteg még a tennivaló, ugyanis a kohalmi magyar fiataloknak egyharmada napjainkban is román iskolába jár. A demográfiai adatok szintén nem túl kecsegtetoek a jövot illetoen, ugyanis az általános tendencia Kohalom esetében ugyanaz, mint bárhol máshol a szórványban: 1992-ben még 1428 magyar élt a településen, 2011-ben azonban már csak 977, ami 31 százalékos csökkenésnek felel meg. Ennek következtében a magyarság
Pengo Zoltán, Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. május 4.
Szentgyörgy Napok, 2013
Székelyföld legnagyobb világi ünnepségsorozata
Éjszakába nyúló bulizás, jó zene, magyar és nemzetközi kulturális és gasztronómiai ínyencségek, kellemes hangulat székely környezetben és mindenekelőtt nagyszerű régi és új barátok: valahogy így összegezheti a Szentgyörgy Napok on résztvevő Hunyad megyei csoport háromnapos székelyföldi látogatását.
Na és persze az ezzel járó kellemes fáradtsággal.
Széles kulturális kínálat
Jóllehet a sepsiszentgyörgyi városünnepség idén 9 napig tartott, a csúcspont a múlt hétvégére esett, akkor volt a legtöbb és leglátványosabb rendezvény. Amúgy a 9 nap alatt nem kevesebb, mint 284 rendezvényt tartottak, vagyis éves szintre vetítve valamennyi munkanapra legalább egyet! A szervezők becslése szerint az utolsó 3 estén körülbelül 70-80 000 ember vett részt a különböző rendezvényeken, vagyis kb. napi 25 000. Dévai szemmel egyértelmű a siker, Háromszék és Hunyad megye székhelyének lakossága szinte egyforma, olyan 55 000 körüli, mégis Déván a városnapok alkalmával csak jóval kisebb tömegeket, 10-15 000 embert sikerül a rendezvényekre vonzani. A nagy siker nyomán a sepsiszentgyörgyi városvezetés vágya, nevezetesen az, hogy 2021-ben Székelyföld legyen Európa kulturális fővárosa, s annak keretein belül Sepsiszentgyörgynek jusson a főszerep, aligha alaptalan. A Szentgyörgy Napok ugyanis immár évek óta Székelyföld legnagyobb világi ünnepségsorozata, ennél többen csupán a csíksomlyói búcsún gyűlnek össze.
A siker aligha meglepő, hiszen a kínálat roppant gazdag és színvonalas volt: a városban több szabadtéri színpadon különböző helyi, romániai és magyarországi együttesek koncerteztek, a legnagyobbak (Zanzibár, Voltaj, Neoton-sztárok és Edda) természetesen a megyeháza előtti főtéren felállított nagyszínpadon, amely előtt szinte mindig tömegek voltak, az esti koncerteken, például, komoly kihívás volt átvergődni a végtelennek tűnő tömegen a csapat többi tagjával való találkozás céljából.
Könnyűzenei és rock-koncerteken kívül azonban volt néptánc és népzene, több könyvbemutató, a felemelően szép Székely Nemzeti Múzeumban pedig az állandó kiállítások mellett Kós Károlyról szóló külön kiállítás nyílt meg a városnapok alkalmával. Melynek megtekintése külön élmény még annak is, aki már korábban is járt a múzeumban, hát még annak, aki először látogatja meg.
A múzeum előtti utcán, a székely kézművesek vásárán különféle hagyományos székely termékeket lehetett vásárolni, sőt, egyes sátrakban még kézműves-bemutatót is lehetett látni. Mondanom sem kell, a székely zászlóknak nagy keletje volt, s nemcsak a helyiek vagy a Székelyföld többi részéről érkezettek körében, hanem az Erdély más tájairól, vagy Magyarországról érkezettek között is. Sőt, még románul beszélő csapat tagjai is vásároltak! A híres szőttesek, fafaragványok, a korondi kerámia teljes díszben csodálhatók és vásárolhatók, de aki például magyar könyvekre, betűre vágyik, az is nagy kínálatból válogathatott a különböző szabadtéri standoknál. Lovas bemutató, humoros bánat-temetési menet, gyermekfoglalkozások, szinte semmi sem hiányzott a gazdag program kínálatából. Na és természetesen a népünnepélyekre jellemző hókuszpókuszokból és bóvlikból sem volt hiány, a gyerekek pedig különböző látványos vidámparkszerű játék közül válogathattak, legalábbis ha a szülők pénztárcái kibírták a gyakran borsos árakat.
Eszem-iszom természetesen mindenütt volt, esténként nehéz volt helyet találni, főleg nagyobb csoportoknak, amilyen a hunyadiak és háromszékiek csapatja volt.
Szórvány–Székelyföld baráti szinten
A Hunyad megyei csoport főleg a lupényi unitárius közösségből állt, amely a sepsiszentgyörgyi testvérgyülekezet meghívására utazott el Háromszék fővárosába. Hozzájuk dévaiak is csatlakoztak, s nemcsak unitáriusok, hanem más felekezetű magyarok is, köztük e sorok írója. Mindez a 2009-ben elindított Összetartozunk Szórvány–Székelyföld együttműködési program keretében, a két gyülekezet és lelkipásztoraik kezdeményezésére. Valamennyien a székely meghívóknál, roppant kedves házigazdáknál voltak elszállásolva. Nemcsak hogy nagyszerűen fogadták a szórványbéli vendégeket, hanem igyekeztek mindent történelmi és kulturális jellegzetességet megmutatni a városban és a környező falvakban, esténként együtt buliztak, szórakoztak a székely házigazdák és a Hunyad megyei vendégek. A régi barátságok megerősödtek és újak keletkeztek. Sokat beszélgettünk, szórványról és a tömbvidékiekről, a magyarság helyzetéről, gondjainkról, reményeinkről, összetartozásunkról. Egymáshoz való tartozásunkról édes erdélyi hazánkban, még ha a mindennapi életben mindenki saját ügyeivel foglalkozva hajlamos is megfeledkezni a többiekről.
A Hunyad megyei vendégek is meghatották a házigazdákat, a vasárnapi közös istentisztelet után Kovács István helyi és Koppándi-Benczédi Zoltán déva-lupényi unitárius lelkész igehirdetése, illetve felszólalása után a Zsil-völgyi vendégek által hozott Barátság Nagykönyvét írták alá sokan mindkét oldalról, a vendégek pedig rövid verses-dalos előadást tartottak. A fénypont paradoxon módon mégis a fekete színhez kapcsolódott, amikor a dévai Téglás Gábor iskola két hatodikos diákja a lupényiak által készített, borítékba csomagolt igazi kőszéndarabokkal ajándékozták meg a sepsiszentgyörgyi gyülekezet valamennyi tagját. Utóbbiak közül sokan könnyeiket törölték meghatódottságukban, a fekete gyémánt – ahogy az ajándékba kapott kőszéndarabkákat nevezték – a barátság és az egymással való törődést jelképezi, valós értéke éppen azért felbecsülhetetlen.
A közös ebéd után a két testvérgyülekezet az immár 4 éve működő kapcsolat további lépéseit tervezgette. Ezután – és néhány sör melletti további kellemes beszélgetés után – következtek az est várva várt pillanatai: előbb a közkedvelt Neoton-Sztárok, majd az Edda együttes fellépése. A városnapokat pedig gyönyörűséges tűzijáték zárta, akkora lelkes tömeg előtt, hogy a budapesti Edda zenészei számára is maradandó élményt jelentett a székelyföldi fellépés. Hát még a Hunyad megyei szórványból érkezett vendégeknek!
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)2013. június 20.
Színvonalas előadások az európai irányelvek tükrében
Kardiológusok tanácskozása
A Magyar Kardiológusok Társaságának ülésével vette kezdetét tegnap a XII. Kardiológiai Konferencia a Megyei Sürgősségi Kórházban. A nem szakember számára is rendkívül tanulságos előadások magyar nyelven hangzottak el. A cél – ahogy azt dr. Kiss Róbert Gábor osztályvezető főorvos, a Magyar Kardiológusok Társaságának új elnöke megfogalmazta – az volt, hogy a legfrissebb európai ajánlásokra épüljenek fel az előadások, amelyek a leggyakoribb szívbetegségek kórismézéséről és kezelési lehetőségeiről szóltak.
A vendégeket dr. Benedek Imre professzor köszöntötte, majd dr. Kikeli Pál egyetemi tanár tekintett vissza a Magyar Kardiológusok Társaságával kiépített szoros együttműködésre, amelynek fontos szerepe volt, van a fiatal szakemberek képzésében. A Magyar Kardiológusok Határon Kívüli Csoportjának a megalakulása 2010-ben s az évente megrendezett kongresszusok is jelentős mértékben járultak hozzá a minőségi betegellátás erősítéséhez.
A Magyar Kardiológusok Társasága vezető helyen áll a magyarországi orvosi társaságok sorában. A magas szakmai színvonalon végzett munkának és a népes, 3.300-as tagságnak köszönhetően véleményformáló szerepe van a magyar közéletben. A Társaság számára kiemelten fontos a határon túl élő magyar szívgyógyászokkal való együttműködés az anyanyelvi orvoslás megmaradása érdekében, s ezt szolgálja a határon túli csoport támogatása is – hangzott el dr. Kiss Róbert Gábor beszédében, aki nemrégiben vette át a vezetést dr. Merkely Béla professzortól, s ahogy elmondta, az eltelt sikeres három év munkáját szeretné folytatni.
A megyei kórház amfiteátrumát megtöltő közönség tegnap délelőtt dr. Kerkovits András főorvos előadását hallgathatta meg a pitvarfibrillációnak az európai gyakorlati irányelvek alapján történő kórismézéséről és gyógyszeres kezeléséről. Az előadó a sok hasznos információ mellett elmondta, hogy 75 év fölött az aszpirin nem segít az agyvérzés, agyi érelzáródás megelőzésében. A pitvarfibrilláció antikoaguláns kezeléséről s az intervencionális kardiológiai beavatkozás javallatairól a népszerű dr. Gellér László docens beszélt. A magas vérnyomásról dr. Nagy Viktor főorvos ismertette az európai ajánlásokat és saját tapasztalatait, kiemelve, hogy a beteget ki kell vizsgálni és meg kell hallgatni. Az előadásokból kiderült, hogy az új ajánlások és drága gyógyszerek ellenére a bevált és általában olcsó szerekről sem kell lemondani. Érdekes adatok hangzottak el a noninvazív képalkotásról (dr. Vágó Hajnalka), a szívelégtelenségről (dr. Kiss Róbert Gábor), a zsíranyagcsere zavarainak kezeléséről az új ajánlások tükrében (dr. Simonyi Gábor) és a gyermekkardiológiában alkalmazható intervencionális kezelésről (dr. Szatmári András).
Délután a családorvosoknak a szívérrendszeri betegségek kezelésében betöltött szerepéről tartottak előadást a marosvásárhelyi szakemberek (dr. Benedek Imre professzor, dr. Benedek Teodora, dr. Chitu Monica, dr. Kovács István és dr. Incze Sándor), majd bemutatták a sürgősségi kórházban működő Kardiológiai Klinikát.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)