udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1808
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 1801-1808
Névmutató:
Kovács Péter
2000. május 4.
Máj. 3-án az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje, Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Mátis Jenő képviselő, Molnos Lajos városi tanácsosjelölt és Sebesi Karen Attila, a megyei kampánystáb tagja Mózes Árpád evangélikus püspökkel és Kiss Béla püspök-helyettessel találkozott. Előzőleg, máj. 2-án az RMDSZ képviselői, kampánystábja Csiha Kálmán református és Szabó Árpád unitárius püspököt kerestél fel azzal a céllal, hogy a magyar történelmi egyházak segítségét kérjék a választási kampány alatt. - A Mózes Árpád evangélikus püspökkel folytatott megbeszélésen Eckstein-Kovács Péter kifejezte reményét, hogy az RMDSZ az idei választásokon sokkal eredményesebben fog szerepelni, mint 1996-ban, amikor a város magyar lakosságának csupán 47,6 százaléka ment el szavazni, és sikerül megbuktatni a jelenlegi polgármestert. Eckstein-Kovács hangsúlyozta: amennyiben a kolozsvári magyarság elmegy szavazni, esély van arra, hogy a helyi és a megyei tanácsban az RMDSZ legyen a legnagyobb frakció, és magyar legyen az egyik alpolgármester. Mózes Árpád evangélikus püspök az egyház támogatásáról biztosította az RMDSZ-t, és ígéretet tett a hívek mozgósítására vonatkozóan. Hangsúlyozta: minden magyarnak kötelessége elmenni szavazni, mivel szerinte a magyarság ezáltal bizonyítja azt, hogy létezik. "Annyian vagyunk, ahányan szavazunk" - fogalmaztak a jelenlévők. /"Annyian vagyunk, ahányan szavazunk" Az RMDSZ képviselői Mózes Árpád evangélikus püspökkel találkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./2000. május 8.
Máj. 6-án dr. Czirják Árpád /Kolozsvár/ érseki helynök fogadta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének képviselőit: Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert, a szervezet kolozsvári polgármester-jelöltjét, Kónya- Hamar Sándor parlamenti képviselőt, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, Molnos Lajost, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának titkárát, kolozsvári tanácsost, Máthé András és dr. Vekov Károly tanácsosjelölteket, valamint Sebesi Karen Attila szenátori irodavezetőt, a kampánystáb tagját. A megyei RMDSZ képviselői a római katolikus egyház és az érseki helynök segítségét és támogatását kérték a választási kampány idejére is. Dr. Czirják Árpád az RMDSZ-szel szembeni elvárásainak megfogalmazása után leszögezte: a római katolikus egyház s személyesen ő is nagyon fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság - s így a kolozsvári magyarság is - figyelemre méltó sikert érjen el az idei helyhatósági választásokon is. Aki nem megy el az RMDSZ jelöltjeire szavazni, az nemzeti közösségünk jövője és önmaga ellen vétkezik, annak baj van az önazonosság-tudatával, önbecsülésével. /Hitet tenni jövőnk mellett Dr. Czirják Árpád érseki helynökkel találkoztak a megyei RMDSZ képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2000. május 9.
A romániai magyar civil szervezetek képviselőinek kolozsvári fórumán máj. 6-án, előadást tartott Eckstein-Kovács Péter tárca nélküli miniszter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője is. Felvázolta a Kisebbségvédelmi Hivatal működését. A hivatalnak egyrészt jogszabály-kezdeményezési lehetősége van, másrészt láttamozza azokat a törvénytervezeteket, amelyeknek bármiféle kisebbségi vonatkozásuk is van. Ezenkívül állandó kapcsolatot tart a más országokbeli kisebbségvédő kormányintézményekkel, nemzetközi intézetekkel és a romániai polgári szervezetekkel. Az összesen 26 alkalmazottal dolgozó hivatal négy igazgatóságából az egyik a civil szervezetekkel foglalkozik. A hivatal 1996-ban 6 milliárd lejt használhatott fel, tavaly 37,5 milliárdot, 2000-re pedig 64 milliárdja van. A pénz több mint 90 százalékát a kisebbségi szervezetek kapják meg. Az elosztásba a hivatal nem szól bele, a 18 nemzeti közösséget képviselő 17 elismert szervezetnek kell megegyeznie. Ezenkívül a Kisebbségvédelmi Hivatal az idén 3,9 milliárd lejt fordíthat kisebbségi szervezetek közös rendezvényeire, másik 900 milliót pedig a rasszizmus, antiszemitizmus elleni akciókra. E két összegből pályázat útján lehet pénzt szerezni. Jelenleg a hivatal egyik fő feladata a romák helyzetének javítását célzó stratégia kidolgozása. A legutóbbi népszámláláskor 400.000 romániai állampolgár vallotta magát romának. Szakértők szerint számuk valójában sokkal nagyobb, az egy-másfél milliót is eléri, de sokan más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A stratégia kidolgozásába bevonták a romák képviselőit. /Wagner Csilla: Mit tehet a Kisebbségvédelmi Hivatal? = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./2000. május 18.
Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, szenátor elmondta: törvényesen járt el, amikor megrovásban részesítette a Kisebbségvédelmi Hivatal roma ügyekkel foglalkozó főosztályának vezetőjét, Dan Oprescut. A bukaresti bíróság máj. 17-én tárgyalta az ügyet: Oprescu a múlt hónap végén eljárást indított a hivatal ellen, mivel Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter tavaly szeptemberben megrovásban részesítette. A miniszter kifejtette: azért részesítette megrovásban Oprescut, mivel megtagadta a jelenléti napló írását. Eckstein-Kovács hangsúlyozta, hogy a főosztályvezető nem személyesen ellene indított eljárást, hanem a Kisebbségvédelmi Hivatalt pereli. Ezért cáfolta az ennek ellentmondó, sajtóban napvilágot látott híreszteléseket. /Perelik a Kisebbségvédelmi Hivatalt. Eckstein-Kovács: Nincs szó hatáskörtúllépésről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./2000. május 25.
Az SZDSZ küldöttsége Kolozsváron találkozott az RMDSZ képviselőivel. 2000 kihívásai a román politikai életben, az RMDSZ szerepe a román-magyar kapcsolatok alakulásában, kormányzati szerepvállalása, Románia euroatlanti integrációja, a státustörvénnyel kapcsolatos problémák, a romániai magyarság anyaországi támogatása - ezek voltak a Magyar Bálint vezette SZDSZ-küldöttség sajtótájékoztatójának központi kérdései. Megjelent Alföldi László főkonzul, Takács Csaba ügyvezető elnök és Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelölt, az RMDSZ liberális platformjának elnöke is. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását nagyra értékeli az SZDSZ. Szent-Iványi István, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy egész Európában figyelemmel és némi aggodalommal követik-várják a romániai választások eredményeit. Szerinte egy posztkommunista, szélsőséges politikai erőkből álló kormány negatívan befolyásolja az integrációt. A státustörvény kapcsán az SZDSZ-politikusok kiemelték: elképzelésük szerint e törvénynek konkrét segítséget kell majd nyújtania a határon túliaknak, de nem járulhat hozzá Erdély kiürítéséhez. Magyar Bálint, a Horn-kabinet oktatási és kulturális minisztere részletesen ismertette pártjának elképzeléseit. Takács Csaba ügyvezető elnök elmondta: kérték az SZDSZ-t, hogy támogassa az RMDSZ-javaslatokat a következő MÁÉRT értekezleten. Az RMDSZ olyan feltételek megteremtését szorgalmazza, amelyek a kettős állampolgársághoz közel álló jogokat biztosítana a határon túli magyarok számára. /Kolozsváron az SZDSZ vezérkara. Konkrét segítség kell a határon túliaknak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./2000. május 30.
Kolozsváron máj. 28-án a sportcsarnokban rendezte meg az RMDSZ-gálaünnepséget Eckstein-Kovács Péter miniszter, az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje, a városi és a megyei tanácsosjelöltek. A jelenlevőket Kónya-Hamar Sándor képviselő megyei elnök köszöntötte, kérve Kolozsvár magyar választópolgárait, hogy június 4-én minél nagyobb számban vegyenek részt a szavazáson: "Az RMDSZ-re lehet haragudni, de a jövőre nem!" - mondotta. A városi tanácsosjelöltek nevében Molnos Lajos kijelentette: itt, most, Kolozsváron, a 2000-es helyhatósági választásokon magyarnak csak magyar tud igazán segíteni, mégpedig úgy, hogy valamennyien elmennek vasárnap szavazni. Felolvasták Markó Béla üzenetét. A szövetségi elnök a kolozsvári magyar választókhoz intézett levelében hangsúlyozta: "Kolozsvárra minden erdélyi magyar úgy tekint, mint múltunk legfőbb szellemi forrására, de Kolozsvár nem csak a múlt, hanem a jövő is nekünk: erős magyar kultúra, erős magyar intézmények, önálló magyar egyetem kell ide nekünk. És kell, persze, az együttélés, a magyarok és románok közti egyenrangú együttműködés szellemisége is, amelyet itt éppúgy megpróbáltak szétroncsolni, mint külön kultúránk nyomait. Ezen kell most változtatni!" /Sz. K.: RMDSZ-gálaest a sportcsarnokban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./2000. június 5.
Kevesen mentek el szavazni Kolozsváron. A becslés szerint a polgármester-jelöltek közül Gheorghe Funar és Eckstein Kovács Péter egyaránt vezetett a belvárosi szavazókörzetben. /Balló Áron: A belvárosban Eckstein-Kovács és Funar fej-fej mellett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2000. június 5.
Végleges eredmény még nincs a helyhatósági választásokról, de annyi megállapítható, hogy eddigi legjobb választási szerepléséről beszélhet az RMDSZ. Erdély-szerte szinte valamennyi megyei és városi tanácsba a korábbinál több tanácsost sikerült bejuttatni, néhány településen, például Kézdivásárhelyen, Nagyszalontán és Tusnádfürdőn már az első fordulóban megnyerte a választásokat az RMDSZ polgármester-jelöltje. Nem végleges adatok alapján Fodor Imre Marosvásárhelyen kis híján az első fordulóban nyert, és mindenképpen nagy eséllyel vehet részt a választások második fordulójában. A helyi tanácsban az RMDSZ a tanácsosi helyek többségét szerezte meg, akárcsak Szatmárnémetiben, nem beszélve a székelyföldi városokról. Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter jelölése is helyes döntésnek bizonyult, ennek köszönhetően sikerült megakadályozni azt, hogy Funar, a jelenlegi nagyromániás polgármester az első fordulóban győzelmet arasson. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 5. - 1736. sz./2000. június 6.
Kolozsváron a választások végleges eredménye: 270 049 szavazati joggal rendelkező állampolgárból 146 370 járult az urnákhoz /54,2 %/. Az érvényes szavazatok száma 143 394. A polgármester-jelöltek rangsora a következő: Gheorghe Funar (Nagy-Románia Párt) 45,88%, Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) 21,15%, Serban Radulescu (Román Demokratikus Konvenció) 11,44%, Teodor Groza (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja) 5,8%, Aurel Tamas (Román Humanista Párt) 3,78%, Romulus Zamfir (Nemzeti Liberális Párt) 2,33%. A szavazatok száma: Gheorghe Funar 65 790, Eckstein-Kovács Péter 30 330, Serban Radulescu 16 407, Teodor Groza 8322, Aurel Tamas 5418, Romulus Zamfir 3344. Egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok 51 százalékát, ezért jún. 18-án újabb forduló lesz. A városi tanácsosi listákra 140 496-an adták le voksukat, ebből 5362 szavazatot érvénytelenítettek. Az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt 8-8, az RTDP 5, az RDK és a Román Nemzeti Egységpárt 3-3, az NLP és a Szövetség Romániáért Párt pedig 2-2 tanácsost juttat a helyi döntéshozó testületbe. A szavazatok száma: RMDSZ 31 618, NRP 30 762, RTDP 16 605, RDK 10 264, NLP 5432 és SZRP 4606. Eckstein-Kovács Péter elmondta, hogy 1992-ben Kolozsváron 24 ezren, most pedig 31 ezren szavaztak az RMDSZ tanácsosi listájára. /Kiss Olivér: Eckstein-Kovács Péter a második fordulóban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter több szavazókörzetben tapasztalt szabálytalanság és törvénytelenség miatt óvást nyújtott be a Választási Bizottsághoz. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 6. - 1637. sz./2000. június 8.
A Kolozs megyei RMDSZ döntése értelmében Eckstein-Kovács Péter miniszter, kolozsvári polgármester-jelölt nem vesz részt a polgármester-választás második körében, hanem visszalép a harmadik helyezett, a konvenciós Serban Radulescu javára. A bejelentést megelőzően hosszas tárgyalás folyt az RMDSZ, a Román Demokratikus Konvenció, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Román Társadalmi Demokrácia Pártja, a Jobboldali Erők Szövetsége és a Román Nemzeti Egységpárt helyi szervezeteinek képviselői között. Valamennyien összefognak Gheorghe Funar jelenlegi polgármester ellen. Az RMDSZ nem akarta, hogy "etnikai szavazásra" kerüljön sor a második fordulóban, hiszen egy Eckstein-Kovács Péter - Gheorghe Funar forduló egyértelműen a Nagy-Románia Párt jelöltjének a malmára hajtotta volna a vizet. Serban Radulescu orvos - a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője - megköszönte a pártoknak a támogatást. A Szabadság kérdésre, hogy mit ígér Kolozsvár magyar választóinak, Radulescu biztosított: legfőbb céljai közé tartozik a normalitás, tolerancia megteremtése, a város európai szellemiségének felélesztése. /Székely Kriszta: Eckstein-Kovács Péter visszalépett a konvenciós Serban Rădulescu javára. Az RMDSZ és a helyi román pártok összefogtak Funar ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./2000. június 15.
Jún. 14-én Marosvásárhelyről Kolozsvárra érkezett Dávid Ibolya igazságügyminiszter. Kolozsvári értelmiségiekkel és RMDSZ-vezetőkkel találkozott, jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Kónya-Hamar Sándor és Mátis Jenő parlamenti képviselő, Bustya Dezső erdélyi református egyházi főjegyző, Kása Zoltán, a BBTE rektor-helyettese, Szilágyi Pál volt prorektor, egyetemi és középiskolai tanárok, civil társadalmi és egyházi vezetők. A miniszter asszony kijelentette, hogy készül a határon túli magyarok anyaországi jogállásáról szóló törvény tervezete. Az egyes határon túli személyek magyarságát várhatóan a határon túli magyar szervezeteknek vagy esetleg a magyar egyházaknak kell majd megerősíteniük. Az is körvonalazódik, hogy a nem magyar házastárs nem kaphatja meg a státust. A találkozót követően Dávid Ibolya a Szabadságnak nyilatkozott. Elmondta: évente nagy örömmel jön el Csíksomlyóra, ilyenkor úgy érzi, hazaérkezett. Székelyudvarhelyen a választási időszak miatt fórumon nem vett részt, de előadást tartott a Szent Koronáról. Hangsúlyozta: nem kampányolni ment Székelyudvarhelyre. /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: Nem kampányolni, ünnepelni jöttem. Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter Kolozsvárra is ellátogatott. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./2000. június 16.
Max van der Stoelnak, az EBESZ nemzeti kisebbségügyi főbiztosának meghívására Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségvédelmi miniszter jún. 14-én és 15-én részt vett a Pozsonyban rendezett Roma Konferencián. Napirenden szerepeltek az EBESZ tagállamaiban élő roma közösségek legégetőbb problémái, valamint az EBESZ-tagországokban e problémák megoldására tett kezdeményezések. Az értekezlet négy ülésszakának témái: a romákat érintő hátrányos megkülönböztetés, életkörülményeik, részvételük az ország életében, és azok a konkrét esetek, amelyekben a romákkal kapcsolatban pozitív bánásmódot alkalmaztak. Az értekezlet alkalmából Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes meghívására Eckstein-Kovács Péter romániai nemzeti kisebbségvédelmi miniszter munkalátogatást tett Szlovákiában, hivatalos tárgyalást folytatott szlovákiai partnerével, jún. 16-án találkozik a révkomáromi polgármesterrel, valamint a szlovákiai nemzeti kisebbségeket képviselő politikusokkal. /Roma Konferencia. Eckstein-Kovács Péter Szlovákiában. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./2000. június 24.
A kormány jún. 22-i ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el arról, hogy visszaigényelhetők az egyházaktól törvénytelenül elvett ingatlanok: a templomoktól eltérő rendeltetésű ingatlanokról van szó, és függetlenül attól, hogy jogcímmel vagy anélkül vette át az állam, az előírás pedig érvényes az országban hivatalosan bejegyzett és elismert valamennyi felekezet számára. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta, hogy az egyházügyi államtitkárság egy régebbi kezdeményezéséről van szó. Püspökségenként és más jelentősebb felekezeti központonként 10 ingatlant lehet visszaigényelni a sürgősségi kormányrendelettel, és az érintetteknek egyszer van joguk egy maximálisan tízes listát a bizottság elé terjeszteni, amely majd kivizsgálja a kérést. 30 napon belül meg kell alakulnia egy úgynevezett rendkívüli visszaszolgáltató bizottságnak, amely különböző minisztériumok képviselőiből áll majd (Egyházügyi Államtitkárság, igazságügyi, pénzügyi, művelődési, oktatásügyi valamint területrendezési minisztériumok), a bizottság munkálatain meghívottként részt fog venni a visszaigénylő vallási felekezet képviselője. A bizottság pontos feladatkörét a rendeletnek a hivatalos közlönyben való megjelenése után 60 napon belül kell kidolgozni. Eckstein Kovács Péter elmondta, hogy több utat is el tud képzelni az ilyen jellegű ingatlanügyek rendezésére, bonyolultnak tartva ezt az eljárást. /Tíz törvénytelenül elkobzott ingatlant igényelhetnek vissza az egyházak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./2000. július 8.
Románia elkerülte az olyan etnikai konfliktusokat, mint amilyenekre a volt Jugoszláviában sor került, mert az erdélyi magyarok és románok együttműködést és demokráciát akarnak - derül ki az Amerikai Egyesült Államok kormánya által megrendelt közvélemény-kutatásból, amelyet James C. Rosapepe amerikai nagykövet ismertetett júl. 8-án Bukarestben, Az etnikai kapcsolatok román modellje: az elmúlt tíz év, a következő tíz év címmel rendezett konferencián. Ez a felmérés igazolja Bill Clinton elnök tavalyi - sokat kommentált - , kijelentését miszerint Romániában példás megoldást találtak az etnikai kisebbségek helyzetének rendezésére - mondotta a diplomata. A felmérés szerint 64,2%-a a románoknak, és több mint 70%-a a magyaroknak úgy véli, hogy a román-magyar kapcsolatok jobbak, mint 1989 előtt. A tömbmagyarság 50%-a szerint a román-magyar kapcsolatok nem változtak, és egyharmaduk vélekedik úgy, hogy ezek a viszonyok javultak 1989-hez képest. Kevesebb mint a magyarok egyharmada, és a románok alig 15%-a véli úgy, hogy konfliktusos helyzet van a magyarok és románok között. Az erdélyi románok 66,4%-a vélekedik úgy, hogy a két etnikum közötti kapcsolatot az együttműködésre törekvés jellemzi. Arra a kérdésre, hogy minek köszönhető a koszovói tragédia elkerülése Erdélyben, a megkérdezettek többsége úgy vélekedett, hogy a demokratikusabb rendszer miatt, illetve a magyarok türelmének, vezetőik bölcsességének köszönhetően nem került sor véres konfliktusokra románok és magyarok között. A románok 39,1%-a, a magyaroknak pedig a 47,3%-a vélekedik úgy, hogy a viszony javulni fog. A magyar lakosság 52%-a és a románok 45%-a szerint az RMDSZ-nek nagy szerepe volt a román-magyar kapcsolatok javulásában. A magyarok 94,2%-a és a románok 87,5%-a ért egyet az uszító cikkek, tévé- és rádióadások betiltásával. A magyarok 94,3%-a, illetve a románok 60,4%-a vélekedik úgy, hogy a másik nyelvének, kultúrájának megismerése nagymértékben közelítheti egymáshoz a két közösséget. Az eseményen jelen volt Mugur Isarescu kormányfő, aki maga is elégedetten nyilatkozott arról, ahogy Románia rendezte a nemzeti kisebbségi kérdést. - Románia az elkövetkező tíz évben is igyekszik javítani az ország területén élő etnikai közösségek helyzetén, a törvény által is szavatolni a nemzeti kisebbségek hagyományainak, kultúrájának, nyelvének, vallásának, identitásának megőrzését. Ezt fogja szolgálni az új helyi közigazgatási törvény is, amelyet jelen pillanatban a képviselőház még vitat, és amely szavatolja az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban - mondotta Isarescu. A miniszterelnök emlékeztetett: szintén hamarosan napirendre kerül a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálása, a Kisebbségi Hivatal működését szabályozó törvénytervezet, a mindenfajta megkülönböztetés eltörlésére vonatkozó törvénytervezet, illetve a nemzeti kisebbségi törvénytervezet. - A román hatóságok megkülönböztetett figyelmet fordítanak az elkövetkezendőkben is azoknak az elkobzott javaknak a visszaszolgáltatására, amelyek a nemzeti közösségek tulajdonát képezték - hangoztatta Isarescu. - Eckstein-Kovács Péter elmondta: hónapok óta elfogadásra vár egy olyan kormányhatározat, amely arról szól, hogy a hivatal jogi személyiséget kapjon, és pénzügyi függetlenséget nyerjen. Kónya-Hamar Sándor képviselő megjegyezte, hogy ez a sokat emlegetett modell kirakatjellegű. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Elégedettek az amerikaiak Erdélyből nem lett Koszovó. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./2000. július 13.
Módosítani kell a memorandumot, amelyet Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter néhány hónappal ezelőtt elküldött Mugur Isarescu kormányfőnek. A hosszú hónapok óta a miniszterelnök aláírására váró - a romák gondjainak orvoslását szolgáló - dokumentum így hatályát vesztette. A romák helyzetével foglalkozó tárcaközi albizottság júl. 12-i ülésén döntött a szöveg módosításáról. A minisztériumoknak és ügynökségeknek júniusig kellett volna megalakítaniuk a romákkal foglalkozó munkacsoportokat, ez nem történt meg, ezért augusztusra módosították a határidőt. Annak ellenére, hogy több mint három hónapja indult a kétmillió eurós program, az alkalmazottaknak máig sincs berendezett irodájuk. A késlekedés miatt a novemberre tervezett romastratégia csak részben készülhet el. A programvezetők jövőre tervezik a romák gondjaival foglalkozó fehér könyv kiadását, amely kormányprogramot is tartalmaz majd a cigánykérdés megoldására. /Késik a romagondok megoldása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./2000. július 14.
Júl. 14-én Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter jelenlétében felavatják Aradon a Kisebbségvédelmi Hivatal helyi irodáját. A kormány részéről ott lesz Vlad Rosca közigazgatásügyi miniszter, Radu Stzroe kormányfőtitkár, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Jugoszlávia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország nagykövetei, a helyi önkormányzat vezetői, az Arad, Bihar, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyék területén élő nemzeti kisebbségi szervezetek vezetői. A felavatás jelentőségét növeli az a tény, hogy az új iroda délnyugati eurórégió területén van, így megnyitását nagy nemzetközi érdeklődés övezi. /Aradon is területi irodát nyit a Kisebbségvédelmi Hivatal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./2000. július 18.
Markó Béla szövetségi elnök júl. 17-én az RMDSZ bukaresti székházában fogadta a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Péter platformelnök (kisebbségvédelmi miniszter) vezette küldöttségét. Főként az őszi választásokra való felkészülés teendőit beszélték meg. A felek egyetértettek abban, hogy az RMDSZ-nek minél pontosabb és tényszerű kampányüzenetet kell megfogalmaznia, amelynek tartalmaznia kell a regionális stratégiát, vagyis Románia magyarok által is lakott régióinak sajátos fejlesztési elképzeléseit. /Markó és a Szabadelvű Kör, = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./2000. július 19.
Emil Constantinescu államfő bejelentette: nem jelölteti magát újabb elnöki mandátumért az elnökválasztáson. Az államelnök leszögezte, bejelentésétől függetlenül, az eddiginél is erőteljesebben támogatja Mugur Isarescu miniszterelnök reformprogramjának maradéktalan megvalósítását. Júl. 18-án az államfő elnökletével megtartott kormányülésen megvizsgálták az integrációs tárgyalások menetét, majd megvitatták a féléves költségvetés teljesítését. Az államfőnek joga van részt venni a kormány ülésein, és amikor ezt megteszi, akkor ő elnököl; ezt különleges alkalmakkor szokta megtenni. Constantinescu ezzel jelezni kívánta, mandátuma hátralevő idejében még hatékonyabban részt kíván venni a kormány ügyeinek rendezésében - állapította meg Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter. /Ellentmondó vélemények Constantinescu visszalépéséről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./2000. július 22.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának júl. 22-i marosvásárhelyi rendkívüli ülésén kell döntenie arról, hogy indítson-e az RMDSZ saját államfőjelöltet az őszi választásokon. Öt lehetséges jelölt neve merült fel eddig. Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter, parlamenti képviselő, Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, szenátor, Frunda György szenátor, Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácselnök, illetve Markó Béla szövetségi elnök, szenátor közül kellene a testületnek kiválasztania azt a személyt, akit a következő hetekben a szövetségnek "fel kell építenie" a választási küzdelemre. A legesélyesebbek Frunda György, aki négy évvel ezelőtt sikeresnek bizonyult. Markó Béla szövetségi elnök leszögezte: Emil Constantinescu államelnök visszalépése az újabb jelöléstől e pillanatban még inkább balra nyomja a választókat. Mugur Isarescu is közelebb áll a mostani baloldalhoz, mint Constantinescu. Arra a kérdésre, elképzelhető-e a hárompólusú - szociál-liberális (SZR+NLP+DP), baloldali (RTDP), illetve jobboldali (KDNPP+JESZ) - helyzet az őszi konfrontáción, az RMDSZ elnöke kifejtette: a választások idejére már kétpólusú lesz a verseny. Érdekes analógiát lehet talán kimutatni azzal is, ami Bukarestben a főpolgármester-választáskor történt. Ahol a Ion Iliescu és a Petre Roman pártja versenyzett, s mindkettő baloldali párt. A választók nem akarják visszahozni a régi pártot. Ezért szavaztak végül is valószínűleg a legtöbben a Demokrata Párt jelöltjére, Traian Basescura a főpolgármesteri versenyben. Ez lehet analógiája annak, ami az ősszel is történni fog, de egyelőre mindez csak találgatás. /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: Csak a második forduló előtt kötne az RMDSZ szövetséget. Markó Béla szerint Constantinescu visszalépése még inkább balra nyomja a választókat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./2000. július 24.
Júl. 22-én ülésezett Marosvásárhelyen az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa (SZKT). Szeptemberre halasztották a döntést a saját államfőjelölt-állításról. A testület elfogadta a képviselők és szenátorok jelöltállításának szabályzatát, melyet a területi elnökök terjesztette elő: a területi szervezetek saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy melyik módszert alkalmazzák. Szintén a helyi szervezetek határozzák meg, hogy előválasztásokon vagy küldöttgyűlésen rangsorolják a jelölteket. Megállapodtak abban, hogy nem lehet jelölt az a személy, aki nem tagja legalább három éve az RMDSZ-nek vagy egyik társult szervezetnek; nincs állandó lakhelye az illető szervezet területén; az érvényben levő ügynöktörvény hatálya alá esik, továbbá azok sem, akik az 1996-os parlamenti választásokon, illetve a 2000-es helyhatósági választásokon függetlenként vagy más párt, illetve szervezet listáján indultak. Az RMDSZ-jelölt nem lehet büntetett előéletű, a politikai elítéltek kivételt képeznek. Vitát váltott ki annak eldöntése, hogy a 2000-es helyhatósági választásokon mandátumot szerzett önkormányzati képviselők indulhatnak-e a parlamenti választásokon. Hosszas vita után eldöntötték, hogy ez végül csak a polgármesterekre, alpolgármesterekre, megyei tanácselnökökre, illetve alelnökökre vonatkozik. Eckstein-Kovács Péter miniszter, szenátor felszólalásában az RMDSZ parlamenti frakciójának a nemeket tekintve aránytalan összetételére hívta fel a figyelmet. - - Döntés született arról, hogy Markó Béla a Maros megyei szenátusi lista vezetője. A testület elfogadta a parlamenti és elnökválasztás megszervezéséért felelős bizottság szabályzatát, és megbízta Takács Csabát ennek vezetésével. /Székely Kriszta: Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Szabályozták a képviselők és szenátorok jelöltállítását. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ Egy nappal az SZKT ülése előtt Hargita megye tanácsának volt elnöke, Kolumbán Gábor kilépett az RMDSZ-ből, tudósított a bukaresti Cotidianul napilap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./