udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 509 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 481-509

Névmutató: Kriza János

2005. május 18.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ kétévenként díjazza a műemlékvédelmet és ápolást. A díjazásra három kategóriában kerül sor. A műemlékek helyreállításáért a Kós Károly-, felméréséért, számbavételéért, ismertetéséért a Debreczeni László-, művészi megörökítéséért pedig a Veress Ferenc-díjban részesülhetnek az arra érdemes művészek és kutatók. Idén a társaság által meghirdetett „Épített örökségünk művészi megközelítésben” című nemzetközi fotóművészeti pályázat első helyezettje, Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi történész. Műemlék-felmérő tevékenységéért a nagyváradi Dukrét Géza Debreczeni László-díjat kapott. Kós Károly-díjban az aradi Szabadság-szobor restaurátorai, Kolozsi Tibor, Kocsis Rudolf, Pokorny Attila, Szilágyi László és ifj. Starmüller Géza részesültek. /Murádin Jenő: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjazottjai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ Dukrét Géza 1942-ben Nagyváradon született és átmeneti kitérőkkel ma is ott él. 1965-ben szerzett tanári diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz–biológia szakán. 1993-ban megszervezte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, majd megalapította a Partium című honismereti lapot. A Partiumi füzetek című helytörténeti könyvsorozatot is ő indította, s szerkeszti azóta is. Már a 35. kötetnél tart, mely az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében címet viseli, és a napokban jelent meg. Eddig 12 ifjúsági honismereti tábort szervezett, valamint 13 emléktábla elkészíttetése és felavatása körül bábáskodott. Dukrét Géza az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos alelnöke is volt, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület valamint a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Műemléki Bizottságának tagja, tisztségviselője. Évente megszervezi a Partiumi Honismereti Találkozót Nagyváradon és a háromnapos vándor honismereti konferenciát. Dukrét Géza az erdélyi műemlékvédelem egyik alapembere. /Starmüller Géza: Dukrét Géza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2005. május 28.

Május 26-án bemutatták Péterfy László: Marosszék régi sírkövei /Mentor, Marosvásárhely/ című kötetét Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. A szerző gigantikus munkával megmentette a múlt egy részét, a marosszéki sírköveket megörökítő diafilm anyagot a Kriza János Néprajzi Társaságnak ajándékozta. Péterfy László Nagykend szülötte, 1966-tól Magyarországon él. Képzőművész, nem vallja magát szépírónak. Türelmes munkával ültette át papírra a sírkövek képmását, bár még mindig vannak be nem járt marosszéki temetők, feltáratlan kincsek. A szerző elmondta: maga Kós Károly oltotta bele a népművészet iránti érdeklődést, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán. /F. I.: Múltmentés és tudományosság. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

2005. június 17.

„Az 1990-ben újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ ugyan nincs monopolhelyzetben, hiszen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és a Kriza János Társaságnál is folyik tudományos kutatás, de nem titok, hogy az EME erdélyi magyar akadémiává, tudományos kutatóintézetté akar alakulni” – magyarázta Egyed Ákos történész, az EME elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja. Azonban az EME szinte kizárólagosan magyarországi forrásokból működik. A magyar állami költségvetéstől függő keretből az EME pillanatnyilag 12 belső kutatót foglalkoztat, emellett az MTA Domus Hungarica programjában nyertes, néhány erdélyi szakember 1–3 hónapig részesülhet kutatási ösztöndíjban. Egyed Ákos szerint mindez még akkor is kevés, ha több erdélyi szakértő az EME ajánlását is élvezve végezhet egyéni kutatómunkát. „Ilyen körülmények között nagy a lemorzsolódás, és sérül az utánpótlásképzés” – vázolta az EME elnöke. „A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, a biológia-, fizika- és kémia-, az orvostudományi, műszaki, jogi és társadalomtudományi, a matematika- és informatika-, valamint agrártudományi szakosztályokat működtető EME csak akkor válhat a romániai magyar tudományosság akadémiájává, és hosszú távon csak úgy maradhat fenn, ha kiemelt támogatásban részesülve az MTA területi intézményévé válik, és kapcsolatot létesít a Román Akadémiával” – tette hozzá. Csucsuja István, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem karának dékán-helyettese szerint a kutatási támogatások rendszere tulajdonképpen „partizánakció”. A tudományos történetkutatás bel- és külföldi forrásai nagyrészt elapadtak, így sem a tanároknak, sem a tanársegédeknek, illetve doktorandusoknak nem adódik lehetőségük a kutatásra. A BBTE magyar történészei korábban az Országos Kutatási Tanács (CNSIS) pályázatain szereztek munkájukhoz pénzt, de két esztendeje ez a forrás is elapadt. Az egyetemnek nincsenek kutatást segítő belső pénzügyi forrásai, ráadásul az MTA Bolyai-ösztöndíjaihoz sem jutnak már hozzá. Mostanában egyetlenegy lehetőséggel, az MTA Domus Hungarica pályázati programja révén szerzett forrásokkal kell beérniük. „Általában 40-50 millió lejről van szó, ami azonban legfeljebb 2-3 ember nagyon rövid ideig tartó kutatásához elegendő”. Az erdélyi magyar történészeknek azt róják fel a magyarországiak: nem kutatnak eleget, de ezt a szűkös anyagi háttér nem teszi lehetővé. Valamivel előnyösebb helyzetben vannak a társadalomkutatók. A BBTE szociológia karának dékán-helyettese, Horváth István szerint a szociológiai kutatás egyrészt nem túlzottan infrastruktúra-igényes, másfelől pedig be tudnak kapcsolódni olyan programokba, amelyek keretében „kisebb” témákhoz is tudnak gyűjteni adatokat. Az igazán nagy reprezentativitású kutatásba legtöbbször bele sem kezdenek, mert támogatásuk nem folyamatos. Horváth szerint a mai állapotok távolról sem felelnek meg a kutatási ideálnak, de az 1990-es évek elejéhez képest óriási előrelépés tapasztalható. „Ráadásul – tette hozzá Horváth István – a mi erdélyi magyar kulturális sajátosságainkból azáltal is hasznot lehet húzni, hogy a munkánk mind a támogatások, mind az eladhatóság szempontjából magyar és román irányban egyformán működtethető.” Brassai Zoltán professzor, a Sapientia – EMTE tudományos tanácsának elnöke, a Kutatási Programok Intézetének igazgatója sem tartja elegendőnek a kutatásra fordított keretet. Az EMTE a Sapientia Alapítvány révén évi kétmilliárd forintos támogatást kap a magyar államtól. Az összeg 85-90 százalékát egyetemfejlesztésre fordítják, kutatásra, doktori ösztöndíjakra, illetve könyvkiadásra 5-6 százalék, azaz 100-120 millió forint jut. Ennek 60 százalékát belső, 10 százalékát vegyes, 30 százalékát pedig külső kutatásokra irányítják. Brassai professzor összehasonlításként az évi 27 milliárd forintból gazdálkodó debreceni, illetve a 20 milliárd forintos kerettel rendelkező miskolci egyetemet említette, az EMTE ennél jóval szerényebb, 5-6 milliárd forintos kerettel is beérné. Miközben az erdélyi kutatók külső forrásokat keresnek, a Communitas Alapítvány idén sem hirdetett pályázatot munkájuk támogatására. Takács Csaba, a Communitas kuratóriumi elnöke, az RMDSZ ügyvezető elnöke elismerte: a panasz jogos, a kutatók elvárása indokolt. Szerinte a Román Tudományos Akadémia irányában sem szabad elzárkózni. „Az MTA nem tudja felvállalni a feladatok sokaságát, de partner abban, hogy a határon túli magyar kutatás megtalálja útját és helyét a nemzetközi rendszerben” – jelentette ki Tarnóczy Mariann, az MTA Határon Túli Magyarok Tudományos Titkársága elnöki bizottságának titkára. 1990-ben még a határon túli magyar szakemberek számbavétele volt a fő tennivaló, ma már közös programokban közös kutatásokat végeznek. Az MTA idén 110 millió forintot fordít a határon túli magyar tudományos kutatásra. Az összeg több mint a fele Erdélybe megy, de ez korántsem elég. Tarnóczy Mariann szerint nemcsak magyar, más nyelvű kiadványaikban is közölniük kell a magyar kutatóknak munkájuk eredményeit, ezáltal tudnak bekapcsolódni abba a nemzetközi rendszerbe, amelyben a szélesebb körű ismertség mellett a kutatás támogatásának további forrásai is elérhetők. „Ezért fontos, hogy a határon túli magyarság felépítse saját intézményrendszerét, meghatározza annak sajátos céljait, elképzeléseit, prioritásait. Ebben az MTA partner, akárcsak azokban a kutatási programokban, amelyeknek adott részei azonosak a határon túli magyar kutatókéval” – mondta Tarnóczy Mariann. /Benkő Levente Nagy feladatok kevés pénzből. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

2005. június 17.

Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke /sz. 1955/ első tudatosabb gyűjtéseit középiskolában kezdte, Kovásznán, a háromszéki népballadákkal kezdett foglalkozni. Személyes kapcsolatba került az erdélyi magyar néprajztudomány kiválóságaival. 1981 szeptemberében Kézdivásárhelyre helyezték ki tanárnak, akkor kezdett el foglalkozni az erdélyi szászokkal. 1990 után hirtelen megnyílt az erdélyi magyarság köré kiépített szigorú információs zárlat. Akkor kezdtek rádöbbenni, hogy amit addig tudománynak hittek, az mennyire messze áll attól, amit Közép- vagy Nyugat-Európában művelnek. Péntek János professzor őt és több fiatal kutatótársát visszahívta az egyetemre. Kolozsváron fokozatosan megalapozták az egyetemi fokú néprajzos oktatást. Ebből a műhelyből született meg előbb a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, majd annak megfelezéséből a Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék. Ezenkívül nagy segítségükre volt a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek keretében évente három-négy tematikus konferenciát szerveztek, ahová a magyar néprajztudomány legjobbjai jöttek el. A társaság fennállásának tizenöt éve alatt 10 ezer kötetes szakkönyvtárat, jelentős archívumot, adattárat hoztak létre, és ott helyezték el a moldvai csángósággal kapcsolatos adattárukat is. 1991-től kisebb-nagyobb rendszerességgel diákjaikkal Moldvában kutattak. Több kutatásukba bevontak román, magyarországi, olasz és német kollégákat is. A csángóság kérdéséről Pozsony Ferencnek román nyelvű kötete jelent meg három évvel ezelőtt. A könyvnek pozitív visszhangja volt, újabb kiadást is nyomtattak. Pozsony Ferenc Zabolán, szülőfalujában múzeumot alapított, ebben helyet kapott a moldvai csángó népművészeti kiállítás. Tavaly bejegyeztették a Pro Múzeum Zabola Egyesületet, amely szerződést kötött a Székely Nemzeti Múzeummal. Eszerint a gyűjtemény fokozatosan betagolódik a nagy múltú múzeum szerkezetébe, így állandó munkatársat is alkalmazhattak. Pozsony fontosnak tartotta a gyűjtést, a tárgyi kultúra őrzését, mert Moldvában nagyon gyors kultúraváltás indult meg. /Rostás-Péter Emese: Utak Moldva felé, szélesedő ösvényeken. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

2005. június 28.

Könyvbemutatót tartanak június 29-én, Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. A következő köteteket mutatják be: Szikszai Mária: Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005); Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005); Jakab Albert Zsolt–Szabó A. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 4. Fiatal kutatók a népi kultúráról (Kolozsvár, 2005); Suba László: Torda és környéke fazekassága (Kolozsvár, 2005). /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2005. június 29.

Néhány hete jelent meg Suba László Torda és környéke fazekassága /Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár/ című kötete. A kötet a szerző 1970-es-80-as évekbeli kutatásainak az eredményeit összegzi. A tordai, aranyosszéki közösség múltjának egy meghatározó szelete körvonalazódik a könyvben. /Tötszegi Tekla: Tordai könyvbemutató: tükör a közösség felé. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2005. július 1.

Június 29-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában mutatták be a Társaság és a Mentor Kiadó új könyveit. A moldvai csángók társadalomnéprajzával, mentalitásával és értékrendjével kapcsolatos tanulmányokat tartalmazó kötet Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005) című munka. Suba László képzőművész Torda és környéke fazekassága című munkáját Tötszegi Tekla mutatta be. A Remete Szent Antallal kapcsolatos történetek, legendák megjelenésének körülményeit, okait tárta fel Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) című könyvében Szikszai Mária. /Stanik Bence: Hármas könyvbemutató a Krizában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2005. július 13.

Megjelent a Kriza János Néprajzi Társaság idei, sorrendben a 13. évkönyve /Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, 13., Tanulmányok Gazda Klára születésnapjára. Szerkesztette Keszeg Vilmos és Tötszegi Tekla, Kolozsvár, 2005/. A szám a 60 éves Gazda Klárát köszönti, írásai bibliográfiájának közlésével. A magyar néprajz egésze vonatkozásában a magyar nyelvterület keleti része mindig kiemelt jelentőségű volt. Erdély erős földrajzi, etnikai és felekezeti tagoltsága, viszonylagos zártsága gazdag hagyományrétegeket őrzött meg, amelyek feltárása az eddigieknél sokkal nagyobb mértékű és mélységű gyűjtői, leírói és értelmezői munkát igényelne, állapította meg Pávai István. /B. D.: Néprajzi tanulmányok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

2005. július 19.

Kápolnásfaluban tájház létesült, ez régi álma volt a Kriza János Iskola Alapítványnak. Az avatásnál Kápolnásért Érdeméremmel tüntették ki Balázs Irén nyugdíjas tanítónőt a tárgyi javak összegyűjtéséért és megőrzéséért, valamint Both Rákhel nyugdíjas tanítónőt az évtizedeken át végzett kulturális tevékenységéért. Az érem Bodó Levente szobrászművész alkotása. /Tájház Kápolnásfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 19./

2005. augusztus 17.

Nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által augusztus 20-a alkalmából neki adományozott Csángó-díjat Kallós Zoltán, Kossuth- és Corvin-láncdíjas néprajztudós. A Bozóki András miniszterhez címzett levelében a neves tudós megköszönte, hogy a Csángó-díjra őt találták méltónak, de hozzáfűzte: „csalódottan tapasztalom, hogy az utóbbi időben, az általam legfontosabbnak gondolt szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerének támogatására nincs megfelelő akarat, ezért a szülőföldön magyarként való boldogulás esélye nagyon leszűkült.” Kallós nem akarja, hogy politikai ügy legyen ebből. Trianon után a magyar kormány részéről született egy törvénytervezet, amely szerint az egész évi jövedelem egy százalékát a határon túli magyarok kulturális tevékenységére fordítják. Ebből az egy százalékból mára 0,14 százalék jut a támogatásra. Ez nagyon kevés. A szórványvidékeken kollégiumokat kellene létesíteni, iskolákat építeni. Csángóföldön a magyar nyelv oktatását nem csupán fakultatív módon kellene végezni. Hivatalosan be kellene vezetni az első osztálytól a magyar nyelvet. /Köllő Katalin: Visszautasította az NKÖM Csángó-díját Kallós Zoltán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./ „Borzasztóan kevés az Erdélynek, és azon belül a csángóságnak szánt támogatás, ezért volna szükség új támogatási stratégiára” – magyarázta Kallós a Krónikának. Lakatos András, az NKÖM Nemzeti és Etnikai kisebbségek főosztályának vezetője nem kívánt reagálni a Kallós Zoltán kolozsvári néprajzkutató levelére, mivel azt Kallós személyesen Bozóki András miniszternek címezte. Kallós Zoltán levelére a tárcavezető sem óhajt reagálni. A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok ügyében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységért adományozzák, eddig ketten vehették át a szaktárca kitüntetését. 2003-ban a finn Tytti Isohookana-Asunmaa, a csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért, tavaly pedig Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Utóbbi javasolta kitüntetésre Kallós Zoltánt is. /Lázár Lehel: Gazdátlan állami kitüntetés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./ A magyar kormány igyekszik minél kevesebb szót ejteni arról, mi is a véleménye a Kárpát-medencében kialakult dacszövetségről. Kallós Zoltán visszautasítását válasz nélkül hagyta Bozóki András kultuszminiszter, elődje, Hiller István megfutamodott tavaly novemberben, a határon túli magyarságot megalázó negatív kampány megkezdése után. A felelősséget vállalni kellene. A kormány azonban ehelyett látványosan kerüli a határon túli magyarokkal való párbeszédet: nemcsak Erdélyben, Budapesten is. A Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halogatása, szerepének lenullázása csak az egyik ilyen jel. A jelenlegi budapesti vezetés a szülőföldön való boldogulás fokozott segítségét ígérte, amikor december 5. előtt a kolduló határon túliak százezreinek sáskajárásával ijesztgette honfitársait, írta Kiss Csaba. Jót lenne, ha a kormány végre nyíltan és őszintén tisztázná, hogyan képzeli el a viszonyát a határon túliakkal. /Kiss Csaba: Dac és hallgatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2005. szeptember 26.

Az alsóboldogfalvi Gálfalvi Gábor nyugalmazott tanító 17 évesen tanítói oklevelet szerzett Erdély akkori leghíresebb pedagógusképzőjében, a Székelykeresztúri Tanítóképzőben. Abban az intézetben a növendékeket néptanítóknak képezték. Ez azt is jelentette, hogy azon a településen, ahol dolgoztak, tevékenységük nem ért véget a délelőtti órákkal, hanem folytatódott délután és késő este is a fiatalokkal, felnőttekkel való foglalkozásokon. Gálfalvi Gábor a 48 szolgálati évéből 42-t Alsóboldogfalván tanított. A 42 év alatt összesen 87 műsort vitt színre, s ezeket a szomszéd falvakban is bemutatták. Kezdettől fogva néprajzi gyűjtőmunkát is folytatott. Az 1989-es változásokat követően egymás után jelentek meg néprajzi dolgozatai, melyekkel tíz díjat nyert a Magyar Néprajzi Múzeum, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Múzeum pályázatain. Tevékenységéért 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki, 2004-ben Németh Géza-emlékdíjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben a székelykeresztúri önkormányzat Pro Cultura-díjjal értékelte munkáját. Eddig hozzávetőlegesen négyszáz pedagógiai tárgyú cikke jelent meg különböző újságokban, két néprajzi és egy szociológiai témájú könyve is napvilágot látott. Három, vadászattal kapcsolatos könyve látott napvilágot (Arcán érezte a vérmedve leheletét, Székelykeresztúr és vidéke vadászatának múltja és jelene, Vadászkalandok és vadhúsreceptek). 2004-ben jelentette meg az általa összeállított Magyar–Roma társalkodó szótárt, négy néprajzi dolgozatát az Udvarhelyi Híradó kalendáriumában is közölték. Ugyanekkor a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság felkérésére feltérképezte a Székelykeresztúr vidékén lévő turulmadaras emlékműveket. Jelenleg a vidéken még fellelhető cigánymeséket gyűjti, és hozzáfogott Alsóboldogfalva kultúrtörténetének megírásához is. /László Miklós: 48 év nemzeti napszámosság. Nemzeti kultúránk közkatonái. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 26./

2005. október 24.

Péntek János egyetemi tanárt választották újabb négy évre az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) elnökévé az október 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott tisztújító közgyűlésen. A szervezet új alelnöke Erdély Judit, a Mikes Kelemen Főgimnázium magyar szakos tanára lett, az ügyvezető elnöki tisztséget továbbra is Ördög-Gyárfás Lajos művelődési főtanácsos látja el. Péntek János beszámolt az elmúlt négyévi tevékenységről, a szövetség által szervezett programokról, kiemelte, fontos, hogy az Oktatási Minisztérium nyilvántartásba vegye, felkarolja és támogassa az AESZ versenyeit, rendezvényeit. A közgyűlésen jelen levő Fodor Dóra, a szaktárca Kisebbségi Főosztályának szaktanácsadója megígérte: minisztériumi szinten segít a magyar szakos tanfelügyelők mozgósításában, a versenyek népszerűsítésében. Péntek János szólt a szövetség által szervezett táborokról, kiadványokról is. Provincializálódik az újságírás, csökken a szakmai igény, és a sajtó nem tartja fontosnak az anyanyelvápoló rendezvényeken való részvételt – mondta az elnök. A demográfiai háttér feltétele a nyelv megmaradásának, nem könnyekkel, siránkozással kell elintézni az anyanyelvhasználatot – jelentette ki Péntek János, és arra is figyelmeztetett, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás nagy próbája lesz a nyelvnek. A köz­gyűlésen szó esett arról is, hogy ,,lefelé csúszik a magyar oktatás, mert sokszor olyan pedagógusok tanítanak elemi osztályokban, akik nem tudnak helyesen írni”. Több megyében nincsen elég magyar szakos tanár, tanító, mert megalázóan rosszul fizetett a pedagógusi munka. /Nagy Zsuzsanna: Lefelé csúszik a magyar oktatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kilenc erdélyi megyéből több mint nyolcvan középiskolás diák vett részt Sepsiszentgyörgyön a Kriza János Országos Balladamondó Versenyen, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének legnépszerűbb rendezvényén. Az október 22-i díjkiosztó ünnepségen Albert Ernő néprajzkutató elmondta: jó lenne, ha a balladák nyelvi tisztasága táptalajra találna a mindennapi beszédben is. Az első díjon a temesvári Lehőcz Zsuzsa és a szovátai Szabó Judit Eszter osztozott. /Bíró Blanka: A balladamondástól a köznapi beszédig. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2005. november 18.

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében zajlott „Az erdélyi cigányok kultúrája és társadalma” című konferencia Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. A konferenciát dr. Keszeg Vilmos professzor tanszékvezető nyitotta meg. Az előadók között volt Fosztó László, Bakó Boglárka, Könczei Csilla, Könczei Csongor és Deák Ferenc. /L. L.: Az erdélyi cigány kultúra és társadalom. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2005. november 26.

A Torockói V–VIII. Osztályos Iskola ezután a Sebes Pál nevét viseli. Sebes Pál (1786–1865) a torockói iskola rektora volt 1812–1844 között. Ő vezette be az iskolába a Bell-Lancaster módszertant, melynek alapján a nagyobb, jól felkészült diákok tanították és nevelték a kisebbeket. Így sikerült egy tanítótársával 133 diákot tanítania. Sebes Pál alapítványt hozott létre a szegény diákok taníttatási költségeinek a fedezésére, ő indította útjára Kriza Jánost, aki tanítványa volt. Sokat tett Torockó népi hagyományainak a megőrzéséért, joggal viseli nevét az iskola. /Takács Ildikó: Nevet kapott a torockói iskola. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

2005. november 28.

Dr. Berde Károly Adatok Nagyenyed szellemi néprajzához az 1870–1920-as évekből című könyvét Keszeg Vilmos mutatta be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Elhunyt szerzőről lévén szó, Keszeg Vilmos kiemelte, hogy a kallódó kéziratok kötetbe szerkesztése Gyárfás Zsuzsa szerkesztői munkájának gyümölcse, amely meghozza majd a néprajzosként eddig ismeretlen Berde Károly számára az elismerést. A második bemutatott kötet Zsók Béla Az andrásfalvi reformátusok fél évszázada című műve. A kötetet méltató Adorjáni Zoltán szerint a bukovinai székelység, így az andrásfalvi székelység története félelmetesen emlékeztet az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetére. A harmadik bemutatott mű a magyarországi Balogh Balázs és Fülemüle Ágnes szerzőpáros Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen című könyve. /Kiss Bence: Hármas könyvbemutató a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2005. december 7.

December 5-én kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. A jelenlévők megismerkedhettek Halász Péter magyarországi szerző három kötetével és „A moldvai katolikusok középkori emlékei” című, Kis Loránd marosvásárhelyi képzőművész fotóiból álló kiállítással. A kiállítás anyaga Budapesten vendégszerepelt, a Teleki László Alapítvány támogatásával. Halász Péter moldvai kutatásairól szóló köteteit Tánczos Vilmos mutatta be. Az agrármérnök végzettségű szerző 1966 óta járja Moldvát. Ezekben a kötetekben megjelent írásainak nagy része eddig szétszórtan jelent meg helyi lapokban. Első kötete: Bokrétába kötögetem vala, alcíme A moldvai magyarok néprajzához. 2002-ben jelent meg, számba veszi a csángó kutatás eredményeit, tárgyalja a népszokásokat. A Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról című kötet, többek közt értékeli az 1990 utáni pozitív irányú változásokat, valamint a csángó kérdésnek a politikába való bekerülését. A harmadik kötet, A moldvai csángó magyarok hiedelmei tudományos történeti összefoglalás. Tánczos Halász Péter érdemei közé sorolta a csángóknak nyújtott anyagi és gyógyszer segítséget, rendezvények szervezését, és a csángó kérdés köztudatba kerülését is. /Csont Zsuzsa: Moldva írásban és képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2005. december 23.

A sepsiszentgyörgyi születésű, 37 éves Sepsiszéki Nagy Balázs Budapesten, az ELTE néprajz-szakán szerzett oklevelet, és azon kevesek közé tartozik, akik visszatértek a szülőföldjükre. Orbán Balázs nyomdokaiba lépve több mind tíz éve céljául tűzte ki Székelyföld végigbarangolását. Főállásban a Kovászna Megyei Művelődési Központ alkalmazottja. Az Úz-völgyében megismerkedett Karácsony Gyula havasi mesemondóval. Neki köszönhetően járt oda vissza, s végül gyökeret eresztett ott. Megvásárolt egy lakatlanná vált tanyát, és a szabadideje nagy részét ott tölti családjával. Ide építik fel Székelyföld első erdei iskoláját, melynek szomszédságában a Csíki-havasok növényvilágát bemutató botanikus kertet létesítenek. Sepsiszéki Nagy Balázs szellemi és erkölcsi tekintetben hét vezérét tartja követendőnek: Kőrösi Csoma Sándort, Benkő Józsefet, gróf Mikó Imrét, Orbán Balázst, Kriza Jánost, Benedek Eleket és Tamási Áront. Hamarosan megjelenik a Székelyföld-sorozatának negyedik kötete. Következő munkájának témája a magyar jövő Székelyföldön, 500 falu bejárása példáján. Közgazdaságilag, demográfiailag, erkölcsileg szeretné elemezni szülőföldjét és a rá váró jövőt. /Dimény Árpád: Hét vezér nyomában – keresztül-kasul Székelyföldön. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 23./

2006. március 6.

Egyelőre harmincezer könyvcímet tartalmaz a március 4-én Kolozsváron bemutatott Erdélyi Közös Katalógus (EKKA), amelynek célja a virtuális egységes erdélyi könyvtárkatalógus létrehozása. A projektet Nagy Zsolt távközlési miniszter jelenlétében ismertették. A www.konyvtar.ro internetes címen található virtuális katalógusból megtudható, hogy a keresett példány hol található meg, kölcsönözhető-e vagy csak a könyvtárban lehet olvasni. A Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány által hirdetett pályázat útján megvalósult rendszer azért is fontos, mert elősegíti, hogy az Erdélyben megjelent magyar kiadványok is megjelenjenek a közös magyar katalógusrendszerben. Főleg azon romániai magyar könyvek esetében fontos a katalógus, amelyekből az elmúlt évtizedekben nem küldtek kötelező példányt Magyarországra. A jövő héten a nyilvántartott kiadványok száma eléri a 60 ezret. Jelenleg a katalógusban megtalálhatóak a Bolyai Társaság, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Vallástanárképzőjének, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMT, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Gál Kelemen Területi Oktatási Központ, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság könyvtárában levő könyvek adatai. Nagy Zsolt beszámolt arról, hogy Erdélyben összesen 130 teleház – ebből 89 eMagyar pont – működik. Azt remélik, hogy 2006-ban az erdélyi teleházak száma meghaladja majd a 200-at. /Borbély Tamás: Egységes erdélyi könyvtárkatalógus. Világhálón az erdélyi magyar könyvtárak állománya. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

2006. március 11.

Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában megnyílt Gróf Mikó Imre az építő címmel Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója által rendezett kiállítás. Méltán nevezhető a 2006-os év Mikó Imre emlékévnek, hiszen Erdély Széchenyije 1805. szeptember 4-én született Zabolán és 1876. szeptember 16-án halt meg Kolozsváron. Egyed Ákos akadémikus ismertette nemrég megjelent Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötetét. /-f-: Gróf Mikó Imre élete képekben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

2006. március 27.

Határhártyák. Interetnikus folyamatábrák és pillanatképek a Kárpát-medencéből a címe Székely András Bertalan kisebbségszakértő legújabb könyvének, amelyet március 24-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén mutattak be. A budapesti szerző a nyolcvanas évek elejétől foglalkozik a kisebbségkutatással. A szerző elmondása szerint könyve „nem monográfia, de több mint húsz év cikkeit, interjúit teszi egymás mellé”. A kötet a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület támogatásával láthatott napvilágot, így a bemutatón szó esett a muravidéki (Szlovénia magyarlakta része) magyarság sorsáról is, akik helyzete – a hazaihoz mérten sokkal kisebbségpártolóbb szlovéniai politika ellenére – aggasztó. /-kb-: Határhártyák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ Határhártyák címmel jelent meg dr. Székely András Bertalan húszegynéhány év alatt papírra vetett írásainak gyűjteménye: a magyarországi kisebbségkutató és szociológus, aki – saját bevallása szerint – a kisebbségvédelemre tette fel az életét jó negyedszázaddal ezelőtt. Annak a hungarológiának a jegyében fogantatott a könyve, amely nemigen nyert polgárjogot az elmúlt ötven esztendőben, így hiánypótlónak is tekinthető – hangzott el március 25-én Marosvásárhelyen, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által a Bernády Házban szervezett könyvbemutatón. A kötet alaptétele annak megcáfolása, hogy a történelmi Magyarország a népek börtöne lett volna. A több évszázados magyar tolerancia az ország területén élő különböző népességek megerősödését eredményezte. A rendezvény másik vendége, Ruda Gábor a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület további kiadványait ismertette, közöttük a Muravidék című művészeti-irodalmi folyóiratot. /Nagy Botond: Erdély és határhártya. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./


lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 481-509




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék