udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1278
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 1261-1278
Névmutató:
Szilágyi Zsolt
2002. december 7.
A Mikecs László Csángó Baráti Társaság - hagyományaihoz híven - a Nagyváradi Táncház Egyesülettel Csángó Napokat szervezett. A kétnapos rendezvénysorozatot dec. 6-án Szilágyi Zsolt képviselő nyitotta meg. Ezt követően Kallós Zoltán néprajzkutató beszélt a moldovai csángók életéről, majd fellépett a marosvásárhelyi Öves zenekar és a pusztinai Hagyományőrző Egyesület. Dec. 7-én emléktáblát avatnak Mikecs László bihardiószegi otthonának udvarán. /Zajlanak a Csángó Napok. Bihar megye. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./2002. december 9.
Kallós Zoltán előadásával kezdődött dec. 6-án Nagyváradon a kétnapos Csángó Napok rendezvény. Kallós beszélt a csángók népszokásairól, nyelvükről, kultúrájukról, a teljes elrománosításukra való törekvés tragikumáról, a román papok kijelentették, hogy a magyar az ördög nyelve. Az előadást követően ünnepi táncház volt a marosvásárhelyi Öves Zenekar és a Pusztinai Hagyományőrző Együttes közreműködésével. Dec. 7-én a csángókutatás úttörőjéről, a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt tudósról, íróról, Mikecs Lászlóról emlékeztek meg Bihardiószegen. A diószegi zarándoklat után gálaest volt a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, a csángóság ügye ugyanolyan egyetemes nemzeti ügy, akár az egyházi ingatlanok ügye. Kallós Zoltán kifejtette: "Magyar értelmiség, papság nem lévén, nehéz megmaradni magyarnak. A csángó értékek felbecsülhetetlenek. Nincsenek földrajzi határok a magyar kultúrában. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, még biztosan kibírjuk ezer évig Európában." Tempfli József római katolikus megyés püspök ajándékul egy-egy magyar imakönyvet adott át a pusztinaiaknak. /Tóth Hajnal: Csángó Napok Nagyváradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 9.
Dec. 5-én tartotta alakuló ülését az Euroatlanti Klub a Partiumi Keresztény Egyetemen. Szilágyi Zsolt képviselő és Tőkés Edit, az egyetemen működő integrációs iroda vezetője a klub fő irányvonalait, a szervezendő előadások témáit megbeszélte az érdeklődő diákokkal. Céljaik között van az integráció folyamatának követése, a pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, az Európai Unió intézményeinek megismertetése a diákokkal. /Klub alakult a PK egyetemen. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 16.
Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevében: Katona Ádám és Moldován Béla; a Nemzetépítő Platform nevében: Vekov Károly; a Reform Tömörülés nevében: Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt; a Magyar Ifjúsági Tanács részéről: Jakab István és Szabó László közös nyilatkozatukban kifejtették, hogy az RMDSZ csúcsvezetésének politikája veszélyezteti a romániai törvényhozásban való részvételhez szükséges öt százaléknyi szavazati arány elérését is. A válság legfőbb okai: a belső törvényesség megszegése; az autonómiaprogram semmibevétele; a belső választások elodázása; az ifjúság megosztása; a klientúra-építés a civil szféra, a sajtó és az ifjúsági képviselet területén is. Az aláírók szükségesnek tartják a szövetségi jelleg helyreállítását, az általános, közvetlen és titkos belső választások megtartását a választási kampányban való esélyegyenlőség biztosításával, a történelmi egyházak szerepének és súlyának tiszteletben tartását, az ifjúsági szerveződések autonómiájának tiszteletben tartását, a pénzügyi források méltányos elosztását a történelmi egyházak, a civil szervezetek, illetve a politikai szféra egyenrangú képviseletének biztosításával. A fentiek érdekében találkozót, párbeszédet kezdeményeznek a tiszteletbeli elnök, a szövetségi elnök, az autonómia iránt elkötelezett RMDSZ-platformok, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács képviselői között. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ RMDSZ - erdélyi magyarság2002. december 17.
Duma András Klézse felső, Tyúkszer nevű részén született. Sokáig mindennel foglalkozott, majd Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő segítője lett. Elmondta, hogy Szeret-Klézse Alapítvány bejegyzése 1999-ben történt. Célkitűzései kezdetben az oktatásra és a szociális szférára vonatkoztak. Később kialakult egy olyan igény, hogy az alapítvány létrehozzon egy csángó értelmiségi réteget az évek során, amely majd képviselni tudja ezt a népcsoportot. Támogatóik közé tartozik az Illyés Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A moldvai csángómagyar Moldvában bozgor (hazátlan), Erdélyben büdös csángó, Magyarországon büdös oláh. Egyesek lemondtak a csángókról. A csángóknál a család, a gyerekek szentek voltak. A tisztesség és a becsület elsőrendű volt. Ez most kezd változni, a modern világ hatásai a csángóságra is rázúdultak. Az idei népszámlálásnál a román papok abban jártak, hogy az emberek románoknak vallják magukat, a civil szervezetek pedig elmagyarázták, hogy magyarnak írassák be magukat. Csökkent a csángók száma: az 1992-es népszámláláskor 2100-at, most pedig 1200 főt regisztráltak. Az Európai Parlament elfogadta, hogy létezik csángó népcsoport. A népszámlálási adatokat nem kell komolyan venni. Csángóföldön kiépültek a különféle civil szervezetek. Van egy ellenszervezet is, a Dumitru Martinas nevű román társaság. Az előző magyar kormánynak jó programja volt a csángóság megsegítésére és kiemelkedésére. De mindegyik csángó szervezetet egyenlőképpen kell támogatni, nem lehet egyet kiválasztani. A Szeret-Klézse Alapítvány tagjai mind RMDSZ-tagok, ennek ellenére még nincs Moldvában RMDSZ-tagszervezet. Előbb-utóbb kialakul egy önálló helyi szervezet Moldvában is. /Fábián Tibor: A csángók legalább felvetik a kérdést, hogy kik ők. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./2002. december 21.
Az RMDSZ-en belül vannak nézeteltérések, szükséges a párbeszéd az érdekvédelmi szövetség egyes áramlatai között. Ezt szolgálja a nyilatkozat, amelyben Tőkés László, Katona Ádám, Moldován Béla, Vekov Károly, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Jakab István és Szabó László a velük való párbeszédre hívja fel Markó Bélát. Fey László sietett leírni: ő jobban tudja, a nyilatkozat arra mutat, hogy nem kívánják őszintén a párbeszédet. /Fey László: Hogyan is képzelik? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./2002. december 23.
Dec. 22-én valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház képviselői részt vettek Nagyváradon a püspöki palota visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozó megmozduláson. Negyedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon a történelmi magyar egyházak hívei. A rendezvény 16 órakor kezdődött a római katolikus székesegyházban, mintegy 500 hívő előtt megtartott szentmisével. A megmozduláson részt vett valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház püspöke. Tempfli József római katolikus megyés püspök mellett jelen volt Tőkés László püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püspök. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke családi elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, őt Kovács István előadótanácsos képviselte. A hallgatóság soraiban ott volt az RMDSZ három Bihar megyei parlamenti képviselője: Székely Ervin, Szilágyi Zsolt, Kovács Zoltán, Pete István szenátor, valamint Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, jónéhány helyi és megyei tanácsos. Tempfli József püspök hangsúlyozta, a törvényesség és igazságosság feltételezi a nagyváradi püspöki palota és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását. Tőkés László püspök kijelentette, azért jött el, hogy e nemes ügyben közösséget vállaljon katolikus testvéreivel. A református püspök bírálta a magyar kormányt és az RMDSZ-t, amiért az 1996-os magyar-román alapszerződésbe nem foglalták bele az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Tőkés azt is felrótta az RMDSZ vezetőinek, hogy nem emelték fel szavukat az ellen, hogy a 2000-ben elfogadott ingatlantörvényből kihagyták az államosított egyházi épületeket. "13 év óta csúfot űznek kétmillió magyar emberből és vezetőikből" - mondta Tőkés. A római katolikus püspökség 1996 óta pereskedik az állammal annak érdekében, hogy visszakapja a püspöki palotát. Az épületben jelenleg a Kőrösvidéki Múzeum működik. /Püspöki tüntetés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./2003. január 20.
Alig két héttel az RMDSZ VII. kongresszusa előtt jan. 18-án Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Markó Béla elnök az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) között létrejött 2002-es együttműködési megállapodás eredményeit értékelte, majd a 2003-ra szóló újabb protokollum megkötésének esélyeit mérlegelte. A protokollumba foglalt kérések megvalósítása Markó szerint nyolcvan-kilencven százalékban jónak mondhatók, ezzel szemben a két szervezet együttműködése helyi szinten igen változó. Markó Béla az eredmények közé sorolta többek között a föld- és erdőtulajdonok visszaszolgáltatását, az egyházi restitúciós törvény elfogadását, a zászló- és himnuszhasználattal kapcsolatban elért eredményeket, Románia meghívását a NATO-ba stb. Markó úgy értékelte, hogy az együttműködés megfelelő az RMDSZ programja és a romániai magyar közösség szempontjából. 2003-ban be kell fejezni a föld- és erdőtulajdonok teljes visszaszolgáltatását, el kell kezdeni az egyházi restitúciós törvény alkalmazását. Tovább nem halasztható az önálló magyar karok létrehozása a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), illetve az oktatás bővítése és működtetése a szórványvidékeken. Markó szerint van esély arra, hogy státustörvény fennmaradjon. Az elnök bírálta azokat, akik szerint a szervezetben súlyos belső viszályok vannak.Takács Csaba ügyvezető elnök közölte: közel 35 ezer pályázatot nyújtottak be Erdélyben az oktatási-nevelési támogatásra. Ebből az Illyés Közalapítvány eddig csak mintegy 1700 pályázatot bírált el, s ezekre átutalták a támogatási összeget. Több mint 1,4 milliárd forintra lenne szükség a tavalyi romániai pályázatok kifizetéséhez. Az RMDSZ már többször kérte a magyar kormány illetékeseitől a kérdés rendezését. Toró T. Tibor képviselő, az RT elnöke heves támadást intézett az RMDSZ vezetősége ellen, leszögezve, hogy az általa vezetett platform nem kíván segítséget nyújtani az egypártrendszer és a diktatúra intézményesítéséhez. A politikus a helyzet megoldásának kulcsát a belső választásokban látja. Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök emlékeztetett: május 31-ig le kell bonyolítani a belső választásokat. A vitát követően Nagy Zsolt ügyvezető alelnök számolt be a kongresszus előkészítéséről. /Papp Annamária: Diktatórikus szervezet az RMDSZ?! Kongresszus előtti utolsó SZKT - találkozás két hét múlva Szatmárnémetiben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./ Puskás Bálint véleménye: "Ha nemzeti közösségünk tagjai felé azt az üzenetet továbbítjuk, hogy valami nagy baj van, s az embereken a reménytelenség, az elkeseredés lesz úrrá, ezért mi - akik a politikával ez kívánjuk üzenni - vagyunk a hibásak." Lakatos Péter: "Egyesek bedobnak a köztudatba, hol kettős állampolgárságot, hol azt, hogy Szatmárnémetiben gyülekezet lesz, még a nevét is szégyellik kiejteni, hogy kongresszus." Katona Ádám: "A neptuni útról térjen rá az RMDSZ az önrendelkezés útjára, mert az önrendelkezés és a belső anyaország megteremtése a megmaradásunk feltétele. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés csak bizonyos feltételek mellett vesz részt a kongresszuson. Ezek közül az első az autonómia, majd az, hogy a romániai magyar nemzeti közösség minden tagja legyen választható." Szilágyi Zsolt szerint a Kárpát-medencében élő magyarok és az anyaország viszonyának rendezéséhez abból kell kiindulni, hogy miként oldotta meg hasonló gondját Románia: közel egymillió állampolgárságot adományozva a Prtuton túlra. Verestóy Attila úgy látta, szakadásveszély van, "mert egy rendszer, mely ez idáig túlságosan is eredményesen működött, most önpusztítóvá kezd válni." /(Bögözi Attila): SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20., folyt.: jan. 21./ 2003. február 4.
Szilágyi Zsolt képviselőt a borsi határátlépőnél feltartóztatták 2400 magyar igazolvánnyal a kocsijában, amelyekhez nem tudott kísérődokumentumokat felmutatni. A képviselő visszafordult és Magyarországon hagyta az igazolványokat, tudósított az Adevarul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./ 2003. február 11.
Az SZDP és az RMDSZ 2003. évi pártközi együttműködését előkészítőknek, Markó Béla szövetségi elnöknek, Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezetőnek és Borbély László ügyvezető alelnöknek Toró T. Tibor platformelnök és Szilágyi Zsolt alelnök benyújtotta a Reform Tömörülés javaslatát. Javaslatuk szerint az együttműködési szerződésben szerepeljen az alkotmánymódosításra és a választási törvény vonatkozó álláspont, a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek jogállását szabályozó kerettörvény elfogadásának ütemterve, az egyházügyi törvénynek a magyar történelmi egyházak által elfogadott változata, az anyanyelvű oktatásra vonatkozó külön törvény /különös tekintettel a felekezeti oktatásra, a szórványiskolákra, az anyanyelv használatára az iskolák ügyvitelénél; az anyanyelvű tankönyvekre és az állami magyar egyetemre/, a közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény úgy, hogy az év végéig megvalósítható legyen, a kárpótlási törvény és alkalmazási rendelkezéseinek elfogadása az első félévben, a szövetkezeti törvény és alkalmazási rendelkezéseinek elfogadása az első félévben, a regionalizmus elvének és gyakorlatának alkalmazása a törvényhozásban és végrehajtásban /különös tekintettel a költségvetésre, adóreformra, a közigazgatási reformra vonatkozó jogszabályok kidolgozása és alkalmazása, a fejlesztési régiók határainak újragondolása a szerves fejlődés szempontjai szerint, az autonóm közigazgatási régiók felé való közelítése. Kiemelt feladat: a Székelyföld önálló fejlesztési régió létrehozása, a területi-közigazgatási újrafelosztás anélkül, hogy az veszélyeztesse a kisebbségi közösségek hagyományos kereteit/, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását célzó folyamat határidejének rögzítése az Európai Unió-Románia parlamenti vegyes bizottság határozata alapján, a moldvai csángómagyar szervezetek zaklatását leállító, az anyanyelv oktatását támogató konkrét egyezség, a státustörvény zavartalan végrehajtását biztosító egyezség. Az RT javasolja továbbá országos fontosságú ügyek felvételét a központi egyezségbe: 1. a temesvári Magyar Ház ügyének végleges rendezése ez év végéig; 2. a nagyváradi római katolikus püspöki palota visszaszolgáltatása; 3. a nagyváradi várkomplexum rehabilitációja; 4. a Csanád-Kiszombor-határátkelő ingatlan- és infrastruktúra-beruházásainak biztosítása; 5. az aradi Szabadság-szoborcsoport kérdésének megoldása; 6. a székelyudvarhelyi Cserehát-ügy megnyugtató rendezése. Az RT fontosnak tartja még: Az előző évek egyezségeinek mindeddig nem teljesített előírásai élvezzenek prioritást a végrehajtásban, az RMDSZ a kormány azon kezdeményezéseit támogatja, melyek nem mondanak ellent a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság elveinek, nem veszélyeztetik a román-magyar stratégiai partnerséget, valamint az ország euroatlanti integrációjának folyamatát. /Szempontok és javaslatok a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttműködési szerződés tartalmához. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 11./2003. február 25.
A Nastase-kormány külpolitikájának támogatására is vállalkozott a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodásban az RMDSZ. Az idei megállapodás szerint: "A PSD és az RMDSZ vállalják, hogy külkapcsolataikban képviselik Románia alapvető érdekeit, a PSD-kormány külpolitikáját, és kölcsönösen előzetesen tájékoztatják egymást a felmerülő különleges problémákról." Eckstein-Kovács Péter szenátor, a Szabadelvű Kör elnöke valószínűnek tartotta, hogy egy figyelmetlenség folytán alakult ekképpen a megállapodás szövege, remélve, hogy a módosulásnak nem lesznek gyakorlati következményei. "Ami az aláírt szövegben áll, az azonban veszélyes, mert a kormány külpolitikájával esetenként egyet lehet érteni, de mindig egyetérteni, az olyan kötelezettség, amit, gondolom, nem szívesen vállalna az RMDSZ" - tette hozzá a szenátor. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint - ha módosult is a szöveg - nem hiszi, hogy akár az RMDSZ-nek, akár a PSD-nek változna az álláspontja a tavalyihoz képest. Szilágyi Zsolt képviselő, a parlament külügyi bizottságának tagja úgy vélte, az RMDSZ egyfajta biankó csekket írt alá a Nastase-kormánynak. Szerinte korábban sem szolgálta az erdélyi magyarság érdekeit, hogy a szövetség hallgatott, amikor a különböző kormányok a kisebbségi kérdés példa értékű megoldottságát hirdették külpolitikájukban. "Ha nem mutatjuk meg a nemzetközi színtereken a valós helyzetünket, és teret engedünk a megnyugtató tévhiteknek, aligha várhatjuk, hogy ez a helyzet megváltozzék" - jelentette ki Szilágyi. A képviselő úgy vélte, a kedvezménytörvény módosítása a legjobb példa arra, hogy kialakulhat olyan helyzet, hogy az erdélyi magyarság érdekei nem egyeznek meg sem a Bukarest, sem a Budapest által képviseltekkel. /Gazda Árpád: RMDSZ-biankócsekk? = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./2003. március 1.
Nagyon sok család károsodott azáltal, hogy komolyan vette a 2002-ben érvénybe lépett 338-as törvényt - mondta Sógor Csaba szenátor febr. 28-i sajtótájékoztatóján. Ez a törvény arról szól, hogy ha a gyermek megszületése előtt 6 hónappal a szülők felülbiztosítási szerződést kötnek a nyugdíjbiztosító pénztárral, a kétéves gyermeknevelési szabadság ideje alatt havonta kapják a biztosítási összeg nyolcvanöt százalékát. 2002. dec. 10-én Petre Ciotlos államtitkár, aki egyben az Országos Nyugdíjpénztár elnöke is, kiadott egy belső körlevelet, amelyben leszögezi: a biztosítási díjakat a gyermek születése előtt be kell fizetni. Azok pedig, akik a gyerekük születése után fizettek, nem kapják meg pénzüket. Sógor Csaba szenátor febr. 24-én interpellált ez ügyben, ám a Ciotlos államtitkár válasza semmi konkrétumot nem tartalmazott. A sajtótájékoztatón Sógor Csaba elmondta, hogy a tavasz folyamán Szilágyi Zsolt képviselővel biztató körútra indulnak a moldvai csángókhoz. /Takács Éva: Interpelláció a károsultak érdekében. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./2003. március 10.
Feloszlatta önmagát az RMDSZ Reform Tömörülés (RT) platformja, a márc. 8-án, szombaton Marosvásárhelyen megtartott VI. kongresszusán. Ugyanakkor megalakították a Reform Mozgalom (RM) elnevezésű politikai mozgalmat, amelynek célja az önálló érdekeken alapuló politizálás elősegítése a keresztény és nemzeti liberális értékrend mentén, az erdélyi magyar nemzeti közösség egységes közképviseletének kiépítése, autonóm közösségi státusának kialakítása és megerősítése. Az RT kongresszusán köszöntötték Tőkés László püspököt, akit a romániai magyar közösség mindenkori, örökös tiszteletbeli elnökének neveztek, Ágoston Andrást, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökét, a parlamenti frakció polgári szárnyának megjelent képviselőit, az erdélyi és határon túli meghívottakat, valamint a sajtó képviselőit. Toró T. Tibor, az RT elnöke megvonta az elmúlt két év mérlegét. A pozitívumokhoz Toró az RT-tagoknak az önkormányzatokban való jelenlétét sorolta. A koncepcionális műhelymunkát is a pozitív eredményekhez sorolta. Az RT kulcsszava a belső választás. A sikertelenség külső tényezőiként a magyarországi kormányváltást, a román állampárt "bekeményítését", a folyamatos falnak ütközést sorolta fel a platformvezető, de belső okokat is említett. Voltak, akik nem hittek abban, hogy belső reformmal kell kezdeni a változást. Toró szerint kirekesztő párt lett az RMDSZ-ből. Tőkés László kiszorításával a jelenlegi egy értékrenddel leszámolt. Diktatórikus módon viselkednek velünk, zaklatják a határon a képviselőinket, szekus-besúgónak és volt pártaktivistának nevezik a fórumokon résztvevőket, a polgárok, az újságírók nem merik elmondani véleményüket, sorolta a vádakat a képviselő. A fő kérdés: ha nincs a platformnak helye a szövetségen belül, akkor függesszék fel vagy szüntessék meg a platform tevékenységét. A platform feloszlatásáról zárt ülésen döntöttek. Toró bejelentette: hosszas vita után az RT azt a döntést hozta, hogy megszünteti a platformot, ezzel egyidejűleg megalakítja a Reform Tömörülés Mozgalomnak (RTM) nevezett politikai mozgalmat. A mozgalom nem az RMDSZ ellenében fog működni, nem fog a helyi vagy az általános választásokon az RMDSZ-szel megmérkőzni, nem fogja bejegyeztetni magát politikai pártként. Az új mozgalom alakuló ülésén Szilágyi Zsoltot választották elnökké. Az elnevezés végül Reform Mozgalommá változott. 43-an szavaztak az ügyvivő testület megalakítása ellen, 28-an pedig mellette. Elfoglaltságára hivatkozva, Markó Béla RMDSZ-elnök nem volt hajlandó nyilatkozni ezzel kapcsolatban. /Köllő Katalin: Feloszlatott ellenzéki platform, újonnan megszülető mozgalom. A Reform Tömörülés színeváltozása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2003. március 15.
Márc. 14-én zsúfolásig megtelt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc győzelmének százötvenedik évfordulójára meghirdetett ökumenikus ünnepélyen a kolozsvári Szent Mihály templom. A gyülekezet jelentős részét a fiatalság tette ki. A rendezvényen szólásra emelkedtek az erdélyi történelmi egyházak az RMDSZ küldöttei. Az ökumenikus istentisztelet után a rendezvény a Farkas utcai református templomban folytatódott, ahol sor került a Márciusi Fórumra, amelyen megalakították az erdélyi magyar önkormányzati testületet Kezdeményező Bizottságot. A Szent Mihály templomban a házigazda, dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, pápai prelátus mondott liturgikus köszöntést. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy rendkívüli fontos a magyarság egységéért folytatott harc. Szabó Árpád unitárius püspök emlékeztetett arra, hogy 1848-at a történelem folyamán sokszor eltérő módon közelítették meg, pedig az "nemzeti önazonosságunk, kultúránk öröksége". Az evangélikus egyházat képviselő Kovács László Attila teológiai tanár után a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Tőkés László püspök bibliai példával érzékeltette, hogy a körülmények fontosak, de nem meghatározóak. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke leszögezte, hogy az egység a közös cél hiányában nem jelent semmit. A közös cél az igazság kimondása. Ezután a gyülekezet átvonult a Farkas utcai református templomban tartott Márciusi Fórumra. A fórumot Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Mint mondotta, az a tény, hogy a mostani fórumra a református templomban került sor, nem azt jelenti, hogy a református egyház bevonult a politikába, hanem azt, hogy az egyház nem hajlandó a kispadon maradni. A megosztottsággal őszintén szembe kell nézni, orvosságot kell rá találni, amíg nem lesz túl késő, fogalmazott a püspök. Egyre többen hangoztatják, hogy az RMDSZ csúcsvezetői nem a nép érdekeit, hanem saját vagyonukat és hatalmukat védik, mondotta a püspök. Azt várják el az egyháztól, hogy álljon be a sorba, parancsra teljesítsen, mert ha nem, nem kap állami támogatást. A Márciusi Fórum elnökségi asztalánál Czirják Árpád kanonok, Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, Tőkés László püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója foglalt helyet. Tőkés László kiemelte Mózes Árpád evangélikus püspök hozzájárulását a fórum sikeréhez, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Tőkés László is kitért az egyház politikai szerepvállalásának kérdésére, példaként említve László Dezső egykori Farkas utcai lelkészt, az Erdélyi Fiatalok mozgalom egyik jeles képviselőjét és Márton Áron püspököt, aki mindig felemelte szavát az elnyomás ellen. Mint mondotta, nem az annyit hangoztatott széthúzás, megosztás a kulcsszó - nem kérünk a pártegységgé degradálódott nemzeti egységből. A püspök jelezte, hogy meghívták az összes RMDSZ-szervezetet. A püspök szerint a veszélyben levő egységet csak széles körű önkormányzati egységgel lehet megmenteni, és most ezt vállalták fel a történelmi magyar egyházak képviselői. Németh Zsoltnak, a Fidesz alelnökének a fórumhoz intézett üzenetét távollétében felolvasták. A magyar politikus a határon túli magyar kisebbségek autonómiatörekvésének fontosságát hangsúlyozta, illetve a státustörvény megmentéséért szállt síkra. Mint fogalmazott, ma már ott tartunk, hogy a kedvezménytörvényt egy magyar kormány ellenében kell megvédenie a Kárpát-medencei magyarságnak. A fórumon elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség Önkormányzata kezdeményező testületének a megalakításáról szóló határozatot ismertették. Ennek a testületnek lenne a feladata összehangolni a különböző autonómiaformák alapján kialakuló nemzeti önrendelkezést. E tanácsba András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, dr. Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, dr. Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vanek Ferenc és Vekov Károly került be, a 19 tag mellé a későbbiek során további tizenkettőt javasolnak. A fórum tanácsadó testületről és aláírásgyűjtési akcióról is döntött. Dr. Csapó I. József részletesen ismertette a célkitűzéseik megvalósításához nélkülözhetetlen alkotmánymódosítási elképzeléseket. Ennek értelmében Románia jelenlegi alkotmányának első szakasza ez lenne: Románia szuverén, független, szociális és demokratikus jogállam, hasonlóan sok más nyugati állam alaptörvényéhez. A következő szakaszok módosításával kell törvényes lehetőséget teremteni a különböző autonómiaformák kivitelezésére. Csapó szerint az önrendelkezést külön kerettörvény-tervezetben is le szeretnék tenni a román törvényhozás asztalára. További határozatok születtek a státustörvény védelmében, a kettős állampolgárság megteremtése ügyében, erdélyi magyar nemzeti és egyházi figyelőszolgálat létrehozásáról, illetve arról is döntöttek a résztvevők, hogy a következő fórum színhelye Szász Jenő polgármester javaslatára Székelyudvarhely lesz. A több mint háromórás fórum a Farkas utcai templom dermesztő hidegében példamutató higgadtságban telt el. Amint Tőkés László fogalmazott, az ellentábor mindent elkövetett, hogy a mostani rendezvényt lejárassa, az embereket megfélemlítse, azonban a kezdet mégis megtörtént. /Makkay József, Ördög I. Béla: A szakadás emberi bűn, az egység Isten csodája. Népes márciusi Fórum Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2003. március 17.
Csíkszeredán Csedő Csaba polgármester mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségsorozat Gál Sándor honvédezredes köztéri szobránál kezdődött, majd az ünneplő tömeg átvonult a Vár térre, ahol a Petőfi- és Balcescu-szobroknál folytatódott a megemlékezés. Este a Szakszervezetek Művelődési Házában gálaműsort mutattak be. Székelyudvarhelyen az ünnepi szónok Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke volt, aki beszédében azt hangsúlyozta: a magyar demokrácia születésnapját gyűltek össze ünnepelni. Bírálta a magyar kormány politikáját, majd biztosította hallgatóságát, rájuk továbbra is számíthatnak. Szász Jenő polgármester a szónoki emelvényről meghirdette a polgári körök létrehozását a Székelyföldön, és felolvasta a kolozsvári Márciusi Fórum üzenetét. Gyergyószentmiklóson Rokaly József, a városi és területi RMDSZ elnöke, Pál Árpád polgármester és dr. Garda Dezső képviselő mondott beszédet. Székelykeresztúron a főtéri Petőfi-szobornál került sor a megemlékező ünnepségre. Benyovszki Lajos polgármester köszöntötte a résztvevőket. Végül Verestóy Attila szenátor szólt az ünneplőkhöz. Szentegyházán Rus Sándor polgármester, Herczeg Ferenc helyi RMDSZ-elnök és Antal István parlamenti képviselő ünnepi beszédekben méltatta az évfordulót. Jelen volt Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a Reform Mozgalom elnöke. A Nyergestetőn található emlékműnél közel félméteres hóban, havazásban zajlott az ünnepség az 1849 augusztusában elesett több mint 200 székely szabadságharcos emlékművénél. /Közös felelősségünk a szülőföld megtartása. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 17./2003. március 22.
Az öt RMDSZ-képviselő - Kovács Ferenc, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly - azt kérte a szövetségi elnöktől, hogy a március 14-én Kolozsváron megrendezett Márciusi Fórum résztvevői által elfogadott alkotmánymódosító javaslatok érvényesítéséért tegye meg a szükséges lépéseket. A levélírók úgy vélik, a javasolt alkotmánymódosítások "elengedhetetlenül szükségesek nemzeti identitásunk megőrzéséhez és a romániai magyar nemzeti közösség esélyegyenlőségének biztosításához, egyszóval itthon- és megmaradásunkhoz", és azok az európai normákon alapulnak. A képviselők szerint az alkotmánymódosítás elfogadása az RMDSZ és a kormánypárt politikai kapcsolatának "helyességét és őszinteségét" is jelezné. Az aláírók hangsúlyozták: mivel több képviselő és platform javaslata nem került bele az RMDSZ-SZDP protokollumba, s mivel az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti bizottság javaslatai egyelőre nem kerültek a plénum elé, a levélben tartalmazott javaslatnak nem késő érvényt szerezni. /A Márciusi Fórum javaslatainak érvényesítését kérik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2003. március 24.
Márc. 21-én Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe tartott fórumot a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület Csak azért se győzhet a Mindegy címmel. Hivatalosan bejegyezték a váradi Magyar Polgári Egyesületet (MPE), jelezte Sárközi Zoltán bevezetőjében, mondván "nekünk nem pártra, hanem valós értékekre épülő egyesületre van szükségünk, olyanra, ahol bátran kimondhatjuk véleményünket, és nem álmagyarok húzzák meg jogos igényeink határát". Tőkés László református püspök elítélte a "pártnómenklatúrán alapuló pénzosztás" gyakorlatát, ami korrumpálja a magyarság egy részét. Közölte: fontolgatják, hogy beperelik Geoana román külügyminisztert, amiért a kolozsvári fórum résztvevőiről azt állította, hogy irredenták, szélsőségesek és revizionisták. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke beszédében kiemelte, hogy a Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek igénylik a belső demokráciát. Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Mozgalom elnöke rámutatott: nem szabad engedni, hogy a félelem falai ismét felépüljenek az erdélyi magyar közösségen belül. /Polgári fórum a Mindeggyel szemben. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./2003. március 25.
Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Mozgalom elnöke a vele készült beszélgetésben leszögezte: a szatmárnémeti döntések beteljesítették az RMDSZ pártosodását. Tőkés László eltávolításával az RMDSZ csúcsvezetősége nemcsak egy személyiséggel számolt le, hanem az általa megjelenített értékrenddel is, a rendszerváltás értékrendjével. A belső választások helyett a részleges tisztújítást választották. A Reform Tömörülésnek mint platformnak döntött: megszüntette a sokszínűség látszatát fenntartó platformot, s egyidejűleg - mintegy annak kiszélesítéseként - létrehozta a Reform Mozgalmat. E politikai mozgalomnak tagjai között vannak és lehetnek mind RMDSZ-tagok, mind párton kívüliek, részt vehetnek benne mindazok, akiket az elmúlt tizenhárom év alatt kiszorítottak az RMDSZ-ből vagy akik egyáltalán nem is voltak soha a szövetség tagjai. Ami összetartja őket, az a sajátos magyar érdekekre és értékekre alapuló politizálás a keresztény és nemzeti liberális értékrend, a megmaradás záloga az autonóm közösségi státus elismertetése, s a cél, az erdélyi magyar nemzeti közösség egységes közképviseletének kiépítése. Hangsúlyt fektetnek a történelmi egyházak érdekeinek megjelenítésére. Jó kapcsolatot építenek ki minden olyan Kárpát-medencei erővel, amely fontosnak tartja a státustörvény eredeti tartalmának a megőrzését. Arra a felvetésre, hogy RMDSZ-körökből felvetik az egységbontás vádját, Szilágyi Zsolt megjegyezte: azok képviselik ezt a vádat, akik az egység jelszava alatt eltávolították Tőkés László tiszteletbeli elnököt, akik a magyar parlamenti pártok közül csak a Magyar Szocialista Pártot hívják meg március 15-én a marosvásárhelyi központi ünnepségekre, akik az ünneplő magyar közösséget megbotránkoztatva, választott tisztségviselőhöz méltatlanul viselkedve kitiltják Németh Zsolt szövegét a brassói ünnepségről. /R. Gy.: Másfajta egységben - más stílusban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 25./2003. március 28.
Álláspontunk Románia Alkotmányának módosítási indítványairól címmel öt RMDSZ-es parlamenti képviselő - Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly - nyilatkozatot tett közzé. Az aláírók kifejtették: a parlament által külön erre a célra létrehozott szakbizottság - a távolmaradó Nagy-Románia Párt képviselőit leszámítva - véglegesítette az alkotmányt módosító javaslatcsomagot, azonban "a támogatott javaslatok igen csekély mértékben tartalmazzák az általunk igényelt módosításokat". "Ilyen körülmények között kezdeményezőként aláírni ezt a - mi szempontunkból - csonka alkotmánymódosítási javaslatot, amely tagadhatatlan pozitív elemei ellenére messze nem tartalmazza, még az elutasított indítványok szintjén sem, a magyar nemzeti közösség hosszú távú stratégiai céljainak alkotmányos garanciáit, annyit jelentene, mint beleegyezőleg elfogadni azt, hogy csak ennyire módosuljon a román alkotmány. Ezzel mintegy előre jeleznénk, hogy ezzel a kevéssel is beérjük, és jelenleg nem tartunk igényt sem a belső nemzeti önrendelkezésre, sem az Európában használatos autonómia-formákra, amelyek esélyegyenlőséget biztosíthatnak román polgártársainkkal." Mindezek ellenére - zárul az állásfoglalás - "az elkövetkező alkotmány-vitában részt kívánunk venni, a szigorú ügyrend által még megengedett lehetőségek szerint megtesszük azon érdemi indítványainkat, amelyek az RMDSZ csomagjából kimaradtak és meg fogjuk szavazni mindazokat a módosításokat, amelyeket hasznosaknak és célszerűnek ítélünk a romániai magyar nemzeti közösség és az egész román társadalom demokratikus reformja szempontjából". /Öt RMDSZ-képviselő nem írja alá. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./2003. április 2.
Románia alkotmányának átfogó reformja kiemelkedő fontosságú az ország euro-atlanti csatlakozása szempontjából, ugyanakkor megteremtheti nemzeti közösségünk belső önrendelkezésen alapuló autonómia-programjának alkotmányos keretét is, új dimenziót adva ezáltal az erdélyi magyar társadalom természetes fejlődésének és a román-magyar kapcsolatok normalizálásának egyaránt - szögezték le közleményükben Kovács Zoltán Zsolt, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly és Toró T. Tibor parlamenti képviselők. "Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a támogatott javaslatok igen csekély mértékben tartalmazzák az általunk igényelt módosításokat. Ezen az sem változtat, hogy a félig vagy teljesen elutasított indítványokat, így az RMDSZ javaslatait is, újra meg lehet vitatni a parlament plénumában. A lényeg, hogy a bizottságban résztvevő román politikai pártok a magyar javaslatoknak csupán töredékét fogadták el", szögezték le. Az öt képviselő jelezte, hogy az RMDSZ által hivatalosan benyújtott módosító-csomag alapelveinek véglegesítését nem előzte meg sem komoly társadalmi, sem belső politikai vita. A Szövetségi Képviselők Tanácsa nem volt hajlandó vitára bocsátani a megfogalmazott indítványokat, és formális szavazást is a végleges anyag ismertetése nélkül rendelt el. Ezzel az RMDSZ programjának lényegét képező stratégiai cél: a közösségi - kulturális és területi - autonómia alkotmányos jogának tételes megfogalmazása kimaradt a csomagból. Mindezekért jelen állásfoglalás aláírói az RMDSZ képviselőházi csoportjában ellenezték, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezen alkotmánymódosítási csomag kezdeményezője legyen. "Ilyen körülmények között kezdeményezőként aláírni ezt a - mi szempontunkból - csonka alkotmánymódosítási javaslatot, amely tagadhatatlan pozitív elemei ellenére messze nem tartalmazza, még az elutasított indítványok szintjén sem, a magyar nemzeti közösség hosszú távú stratégiai céljainak alkotmányos garanciáit, annyit jelentene, mint beleegyezőleg elfogadni azt, hogy csak ennyire módosuljon a román alkotmány. Ezzel mintegy előre jeleznénk, hogy ezzel a kevéssel is beérjük, és jelenleg nem tartunk igényt sem a belső nemzeti önrendelkezésre, sem az Európában használatos autonómia-formákra, amelyek esélyegyenlőséget biztosíthatnak román polgártársainkkal", állapítják meg. Mindezek ellenére az elkövetkező alkotmány-vitában részt kívánnak venni. /Álláspont az alkotmány-módosítási indítványokról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./