udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
328
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 301-328
Névmutató:
Áprily Lajos
2012. október 9.
Zajzoni Rab István-díjak azoknak, akik a csángókért tettek
Háromszéki kitüntetettje is van az idei Zajzoni Rab István-díjnak, melyben azok részesülnek, akik hozzájárultak a barcasági csángó falvak és a magyarság értékeinek népszerűsítéséhez.
A Brassói Magyar Napok alkalmából átadott elismerésben idén az Árkoson élő Márk Attila daltulajdonos mellett az Áprily Lajos Főgimnázium, Szegedi László református esperes, kőhalmi lelkész, Farkas Gyula négyfalusi vállalkozó részesült.
Bencze Mihály, az adományozó egyesület elnöke laudációjában kiemelte: Márk Attila húszéves dalszerzői és -előadói munkássága – amely során az énekelt verset Erdély, így Barcaság majd minden szegletébe elvitte – kiemelkedő teljesítmény. Tíz megjelent lemeze révén a magyar költészet remekeit vitte közelebb az olvasókhoz, most – az általa alapított Mácsafej zenekarral közösen – Zajzoni Rab István verseiből készült lemezfelvétel, amely hamarosan CD-n is megjelenik.
A brassói evangélikus templomban tartott ünnepségen elhangzott néhány dal a készülő lemezről, tegnap a zenekar az egész lemez anyagát bemutatta a magyar napok közönségének.
3szek.ro;
Erdély.ma2012. november 6.
Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Gazdag programmal várja idén is a kultúra kedvelőit Nagyenyedre a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Marosgombási Református Egyházközség szervezésében. Az első nap – november 9., péntek – témája Áprily Lajos emlékezete. A költő munkásságát Király László és Józsa Miklós nyugalmazott magyartanárok méltatják, Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek pedig a Magasra száll az ember dallama című versösszeállítással tisztelegnek Áprily Lajos emléke előtt, születésének 125. és halálának 45. évfordulója alkalmából, du. 4 órától a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 10-én, szombaton de. 11 órakor Lőrincrévén, a református gyülekezeti teremben Karsai Zsigmond néptáncos-népdalénekes-festőművész emlékkiállítása nyílik meg, beszédet mond dr. Juhász Tamás egyetemi tanár. Este 8 órakor szüreti bál lesz Nagyenyeden a LUK étteremben (Libertăţii u. 9.), muzsikál a Kéknefelejcs együttes, fellép a felvinci néptáncegyüttes. November 11-én, vasárnap Marosgombáson folytatódik a program. Délelőtt 11 órától istentiszteletre várnak mindenkit a helyi református templomba, igét hirdet Sikó Levente lelkipásztor, majd leleplezik Székely Mihály emléktábláját. Méltató beszédet mond dr. Csávossy György író, fellép a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense együttesének zenekara, Kelemen Ferenc irányításával. Délután 4 órától Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban folytatódik a program: Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója előtt tisztelgő kiállítást Pópa Tibor helyi református lelkipásztor nyitja meg, Józsa Miklós pedig volt pályatársként Székely Mihály tanári pályáját méltatja.
Szabadság (Kolozsvár)2012. november 13.
Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Nagyenyed/Fehér – Ötödik alkalommal rendezték meg Nagyenyeden a Magyar Kulturális Napokat, idén, november 9–11-én. Pénteken, november 9-én 16 órakor volt az ünnepélyes megnyitó a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban, ahol Kováts Krisztián, a Fehér Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Király László és Józsa Miklós ny. magyartanárok Áprily Lajos életét és munkásságát méltatták. Király László tanár úr előadásából a jelenlévők nagyok sok érdekességet tudhattak meg: Nagyenyed, a Kollégium nagy hatással voltak Áprilyra és költészetére. Józsa Miklós tanár úr röviden bemutatta Áprily életrajzát és az enyedi éveket.
Ezek után Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek a „Magasra száll az ember dallama” című versösszeállítással tisztelegtek Áprily Lajos emléke előtt.
Szombat délelőtt, Lőrincrévén, a református gyülekezet termében, a helyi születésű Karsai Zsigmond néptáncos, népdalénekes, festőművész emlékkiállítását lehetett megtekinteni. Este a nagyenyedi LUK étteremben szüreti bált rendeztek meg. Itt bemutatták a Fehér Megyei RMDSZ jelöltjeit a december 9-i parlamenti választásokra:
Tóth Csaba Kálmán az 1-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje. 1952. június 2-án a Kovászna megyei Nyújtódon született. Tanulmányait a Csombordi Mezőgazdasági Líceum, borászati szakán, majd a Gyulafehérvári Egyetemen végezte. A Gyulafehérvári RMDSZ elnöke, s jelenleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdatisztje.
Szabó Dániel (2-es számú egyéni választókerület) 1983. május 22-én született Magyarlapádon. Tanulmányait a Bethlen Gábor Kollégiumban, és Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Egyetem testnevelés és sportszakán végezte. A MIÉRT országos elnökségi tagja, Fehér Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a Magyarlapádi Ifjúsági szervezet elnöke. Jelenleg Torockón és Magyarlapádon tanít.
Kováts Krisztián (3-as választókerület) 1964. július 31-én született Lippán. Tanulmányait a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban kezdte, majd 3 felsőfokú oklevelet szerez: a Kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen matematika tanári, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem erdő- és vadgazdálkodási szakán mérnöki, majd Gyulafehérváron a jogi oklevelet szerez. Jelenleg az Állami Birtokok Ügynöksége Fehér Megyei Területi Kirendeltségének igazgatója és a Fehér Megyei RMDSZ elnöke.
·Kerekes György (4-es számú választókerület) 1974. november 19-én született Nagyenyeden. A Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, majd a Temesvári Közgazdasági Egyetemen szerez diplomát. Jelenleg a nagyenyedi polgármester tanácsosa.
Szűcs Attila (5-ös választókerület) 1975. szeptember 28-án született Topánfanván. Tanulmányait az abrudbányai HCC elméleti középiskolában végezte, majd Aradon az ékszerész mesterséget sajátította el. Jelenleg az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület idegenvezetője, nemzetközi turisztikai ügynök.
Kopentz Lóránd-Márton az 1-es választókerület szenátorjelöltje. 1976. augusztus 27-én született Kolozsváron. Tanulmányait az aranyosbányai elméleti középiskolában kezdte, majd Aradon szerez orvosi diplomát. Elvégezte a Nagyváradi Egyetem Orvostudományi és Gyógyszerészeti Karát, gyógyszerész szakosítással. Jelenleg egy gyógyszertár adminisztrátora és egyetlen részvényese, s az Abrudbányai RMDSZ elnöke.
Pálosy János (2-es választókerület) 1957. június 21-én született, Marosvásárhelyen. Tanulmányait Marosújváron és Marosvásárhelyen végzi, majd a Brassói Műszaki Egyetem Gépészeti szakán gépjármű gépészmérnöki oklevelet szerez. Jelenleg Marosvásárhelyen a ROMBELT KFT technikai igazgatója és a Marosújvári RMDSZ elnöke.
Vasárnap 11 órai kezdettel Marosgombáson falunapot ünnepeltek. Igét hirdetett Sikó Levente helybeli református lelkipásztor, majd sor került a Székely Mihály-emléktábla avatására. Délután a Magyar Kulturális Napok befejezéseként a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban életmű kiállítás volt Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából. Megnyitó beszédet mondott Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész, az ünnepelt tanári pályáját méltatta volt pályatársa, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Érsek Attila
Nyugati Jelen (Arad)2012. november 15.
Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommal
November 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket.
„Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke.
„Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség.
„Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása.
„Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”.
A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést.
A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
rmdsz.ro2012. november 16.
Emléktáblát avattak Áprily Lajos szülőházán
Emléktáblát avattak csütörtökön Áprily Lajos brassói szülőházán a költő születésének 125 évfordulója alkalmából, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által második alkalommal megszervezett Magyar Szórvány Napja nevű rendezvénysorozat keretében.
A magyar, román és német nyelvű márványtáblát Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a szövetség helyi vezetői leplezték le.
“Áprily Lajos humanista költő volt olyan időszakban, amikor Európa letévedt a humanizmus útjáról, és az Erdélyi Helikon egyik első szerkesztőjeként, intézményépítő tevékenységével Trianon után otthont teremtett az erdélyi magyar irodalom számára” – mutatott rá az emléktábla-avatáson az RMDSZ elnöke.
Szente László brassói önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta: jelenleg egy magyar és öt román család lakik a költő szülőházában, de mindegyikük szívesen hozzájárult ahhoz, hogy a házat emléktáblával jelöljék meg.
Az emléktáblát az RMDSZ-vezetőkön kívül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi képviselői is megkoszorúzták.
Áprily Lajos 1887. november 14-én született Brassóban, ahol utcát neveztek el róla, és a magyar tannyelvű főgimnázium is a nevét viseli.
Az RMDSZ 2011-ben döntött arról, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én, évente megszervezi a Magyar Szórvány Napját Erdély olyan térségeiben, ahol a magyarság részaránya nem éri el a tíz százalékot. Az első rendezvénysorozat házigazdája 2011-ben Hunyad megye volt.
erdon.ro2013. január 9.
Házsongárd kővirágai
Egy tágasra szakasztott temetőhely
Lehet szép egy sírkert? Andalítók, nosztalgiát ringatók Krúdy temetői? Igazolják Kant tételét? „Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Nem csupa érdek köt ahhoz a megszentelt földhöz, ahol „apáink hűlő, drága arcán járunk”? (Farkas Árpád) Nem lázad az idők kezdetétől a lélek az elmúlás ellen? Vagy ellenkezőleg: nem jövőnk záloga, biztosítéka a sírkövek és keresztek erdeje, a kripták csöndje, homálya? Nem mond ellent a földi halandó racionális alaptermészetének Paul Valéry hatalmas ódája, amelyben – mint gúla, mint szó-piramis – halmozódik egymásra tér, idő, Fény, Igazság, jelen, jövő, béke, nihil, kacaj, könny, álom, szeretet, gyűlölet, vagyis a lét? (Tengerparti temető)
Kérdések, amelyekre nincsenek válaszok, s ha vannak, annyira egyértelműek, hogy okafogyottá teszik azokat.
Impozáns, kétkötetes albumot adott ki a Pharma Press a Házsongárdról és a kincses városról, Kolozsvárról. Olyan pompás kiadvány ez, amely felkavar, s további kérdés-zuhatagba sodor: nem riadozik bennünk a lélek, hogy az elköltözöttek és az élők világát így egybekapcsolták a szerzők, Gaal György történész és Gránitz Miklós budapesti fotóművész? Nem sikolt belül, a mélyben Dsida Jenő (ő is itt nyugszik) Psalmus Hungaricusa, ha arra gondolunk, hogy Erdély újkori fővárosa, Kolozsvár ma már nagy magyar temető? Igazolják Reményik Sándort, akit Jókai Anna az előszóban, az Ajánló-ban idéz:
„A temető, az igazi élet / virraszt a halott városon”?
Az ilyen kérdéshalmaz a metafizikai világ felé mutat, amelynek nincsenek határai. Vagy a líra felé hajt, a költészet vízeséseibe sodor, annak túlsó tartópillére rendszerint a transzcendens mező.
Házsongárd titkát mostanig csak a költők tudták igazán fölfejteni. Tudta ezt a szerző-szerkesztő, Gaal György, Kolozsvár legjobb ismerője, ezért a könyvben, mint gyöngyszemek a pártán, versek sorakoznak: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Wass Albert, Kányádi Sándor versei, és a beköszöntőt is költő írta, egyik legnagyobb kortársunk, Lászlóffy Aladár, aki már innen, a Házsongárdból üzen nekünk, élőknek a 2004-ben keletkezett és a Helikonban megjelent írásával. Nem akármilyen eseményt ünnepelt akkor míves esszéjével: abban az évben a Magyar Örökség-díjat Kolozsvár temetőjének ítélte a kuratórium. Az első, igazán modern Házsongárd-könyvet is Lászlóffy Aladár szerkesztette: Házsongárd – A temető neve és története, Helikon Kiadó, 1989.
Ez hát az egyik szféra, amelyben szavakká, trópusokká, nyelvi, költői alakzatokká lényegül a híres sírkert.
Múltunkat viszont a történelemtudomány vizsgálja, s Gaal György nagyszerű historikus. Közli a száztagú városi tanács 1585. május 11-én hozott döntését, amellyel az új temetőkert létesítését elhatározták. Mintha a korabeli prédikátorokat olvasnók, olyan ízes, olyan méltóságos lejtésű ez a XVI. századi magyar nyelv a jegyzőkönyvi szövegben:
„Gondolván azért őkegyelmek városul, az felső tanácsbeli uraim is fenn lévén, együtt végezték egyenlő vokssal, hogy a Torda utcai kisajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab helyt szakasszanak temetőhelynek, ahova mind szegény és gazdag személy válogatás nélkül temetkezzék, mely helyt jó örökös sövénnyel befogjanak. Ez munkának penig és építésnek hamarsággal való végbe vitelére választották Szabó Lénártot és Bálint deákot. Mely két uraim mellett szüntelen az két espánok mindenben ott legyenek, főképpen az karóknak és fonóvesszőknek meghozatásában, szerzésében.”
A reneszánsz kora ez, és a reformációé, a prédikátorok dörgő hangját halljuk: Isten előtt minden ember egyenlő. És visszhangzik a bő másfél évtizeddel korábbi, 1568-as tordai országgyűlés határozata is, amely értelmében a szabadság nemcsak a halandó emberek találmánya, hanem az istenigazából a szellem, a lélek, a lelkiismeret szabadsága: „Nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is fogsággal vagy helyétől való megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, az hallásból lesz, mely hallás Isten igéje által van.”
Ez Házsongárd egyedülálló titka. Misztériuma. Egyenlőség, testvériség, szabadság. Ezt a krédót a világ egyoldalúan a francia forradalmárok szájából ismeri, de itt az évszázadok zivataros kavargásában megvalósult. Ebben a temetőkertben a legutóbbi ordas időkig „szegény és gazdag személy válogatás nélkül” temetkezhetett, és az élők, akik elhantolták halottaikat, törvény által védve gyakorolhatták vallásukat, hitüket.
Igen, ez volt Erdély. Ennek a szellemét őrzi Házsongárd. Identitásunk része, alapeleme. Zarándokhely. És nem csak a kegyelet kötelez. Szakrális okai vannak a Házsongárd-kultusznak. A magyarságtól soha nem állt távol a szakralitás, első vezéreink szakrális fejedelmek voltak. Akik itt pihennek a régi nagy szellemek közül, azokat magunkkal, magunkban hordozzuk, mindegy, hogy Dunántúlon, Csallóközben, Kárpátalján, Bécsben vagy Torontóban élünk: Szenczi Molnár Albert (+1634) költő, tudós, zsoltárfordító, Apáczai Csere János (+1659) enciklopédikus, Tótfalusi Kis Miklós (+1702) betűmetsző művész, Gyarmathi Sámuel (+1830) nyelvész, Kótsi Patkó János (+1842), a színjátszás nagymestere, Bölöni Farkas Sándor (+1842) utazó és emlékiratíró, Kriza János (+1875) unitárius püspök, költő, néprajzkutató, gróf Mikó Imre (+1876), Erdély Széchenyije, Brassai Sámuel (+1897), az utolsó erdélyi polihisztor. Csonka és egyoldalú a névsor, önző módon csak a művészetek és a tudományok képviselőit emeltük ki.
S csak megemlíteni lehet a főnemesi családokat: itt pihennek a Bethlenek, Bánffyak, Kemények, akik nélkül nincs magyar történelem.
Párhuzamosan fut ebben a remek kiadványban a Házsongárd és Kolozsvár története. A korszakváltások, a nagyhatalmi tülekedések, Habsburg, oszmán ambíciók, kapzsi zsarolások, zabrálások, harácsok pusztították a várost, de mindig volt elég türelme, diplomáciája, pénze, katonája, hogy megvédje magát, hogy kibújjon a hurokból, volt kompromisszumkészsége, hogy a zsarnokot megpuhítsa.
Szász és magyar cívisek települése egykoron, neve is német eredetű, aztán 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött a Gubernium, a Főkormányszék, így lett Erdély fővárosa és a Kárpát-medence egyik legfontosabb magyar központja a XIX. században. Csak Trianon tudta megrendíteni, de még az is csak lassan, fél évszázad alatt húzta vissza a Balkánra.
Mindezt dióhéjban, szakszerűen, elfogulatlan tudományossággal meséli el a szerző, s kiváló illusztrációkkal látja el a fotóművész. (A képi anyag külön tanulmány tárgya.)
Nem lehet becsukni és letenni addig a két hatalmas kötetet, amíg nem lapozzuk fel, nem keressük ki a Névmutatóból kedvenceinket, azokat, akik „európai tetőt” alkottak az irodalomból, kultúrából; sokan megélték közülük a legsötétebb korszakot, a bolsevizmust is.
Kik azok az arcok, akikről már fényképek készültek, akik a szellem birodalmában barátaink voltak? Szakmai elfogultságból, de térszűke miatt is maradjunk a szépliteratúra mezején.
A marosvécsi találkozók résztvevői, az Erdélyi Helikon szerkesztői, prózamesterei, költői közül többen itt alusszák örök álmukat a Házsongárdban. Most valóban csak a legismertebbeket: Dsida Jenő (+1938), az angyal, Reményik Sándor (+1941), a legerdélyibb költő, Berde Mária (+1949), a prózaírás nagyasszonya, Bánffy Kisbán Miklós (+1950), irodalomszervező, prózaíró, Lám Béla (+1973), Csinszka első vőlegénye, regényíró, Szilágyi Domokos (+1976), költőzseni, Kós Károly (+1977), a reneszánsz-ember, Hervay Gizella (+1982) költőnő, Kacsó Sándor (+1984), a nagy publicista, Bajor Andor (+1991) világirodalmi mércével mérhető humorista és friss, nagy veszteségünk, Lászlóffy Aladár (+2009), világkultúra-felelős.
Gaal György nem élhetett az olvasó előjogával, kiváltságával, nem válogathatott ki csak kedvenceket: szakmáról szakmára, felekezetről felekezetre haladva, rövid életrajzot is közölve sorolja fel a levéltárosokat, szerkesztőket, színészeket, rendezőket, muzsikusokat, képzőművészeket, sportolókat, sőt a román kultúra és tudományos élet képviselőit. Nagy szolgálatot tettek a nemzetiségi küzdelmek mai vezetőinek azzal, hogy a teljes anyagot Jónás Éva és Tóth Gábor angolra is lefordította, tulajdonképpen kétnyelvű kiadvány a nagy könyv.
De minden ügybuzgalom ellenére csak megszámlálhatatlanul sok intézmény, szervezet és magánszemély támogatásával jöhetett létre, ezeket a Köszönetnyilvánításban sorolja fel Gaal.
Végezetül a legfájdalmasabb, legkínzóbb kérdésre kell válaszolnia írónak, kiadónak, szerkesztőnek, recenzensnek: mi a sorsa, mi a jövője a magyarság panteonjának, a Házsongárdnak?
Az közismert, hogy a románság pszeudo-történelmét írja. Nemcsak a dákoromán elmélet tartja magát makacsul, hanem a közelmúlt magyar emlékeit is pusztítják, rombolják gonosz kezek irgalmatlanul. Az erdélyi magyarság élethalálharcának egyik színtere most Házsongárd. Kolozsvár elrománosítása a szívós, kitartó betelepítésekkel nagymértékben sikerült, de a sírkertet is akarják. Megtiltottak magyar temetkezéseket, s Ó-Romániából behozott egyéneket hantoltak el itt, akiknek semmi közük nem volt sem Erdélyhez, sem Kolozsvárhoz.
Szervezetek, intézmények nélkül védtelen egy nemzetiség, ezért 1999-ben, tizenegy kuratóriumi taggal, létrejött a Házsongárd Alapítvány, amelynek fáradhatatlan igazgatónője Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő. (Ügyvezető elnök: Gaal György).
Talán sikerül megmenteni nagy kincsünket, több mint négy évszázados kegyhelyünket. Legutóbb 2011. július 4-én volt tiltakozó körmenet a rongálások ellen, a sírkert jogi, intézményes védelme érdekében.
„Kiált a halál némasága” – írta Reményik Sándor Íme, bizonyság című versében, 1920-ban.
Szólaljon meg, kiáltson szerte a nagyvilágban az élő magyarság is! Különben emberiség elleni bűnöket követnek el romboló, barbár kezek Házsongárdban.
Kolozsvár nem az elmúlás, hanem a fiatalok városa. Erdélyben ott tanul a legtöbb egyetemista, otthonaik, az Egyetemi Könyvtár, az Egyetemisták Háza, a központi épület karnyújtásnyira van a sírkerttől, ezért hagyományosan oda járnak tanulni, és ott találkoznak a szerelmespárok.
Szép ellentét: jelképes egységben munkálkodnak az elköltözöttek szellemei a tudásra, szerelemre, életre éhes ifjú nemzedékekkel.
(Megjelent a Magyar Napló 2012. novemberi számában)
* Gaal György – Gránitz Miklós: Örök Házsongárd, Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában, I–II. (Pharma Press, Bp., 2010.)
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 21.
Kölcsey Ferencre és Kós Károlyra emlékeztünk
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség a Magyar Kultúra Napját megünnepelve Himnuszunk költőjére, Kölcsey Ferencre és a 130 éve született Kós Károly építészre emlékezett január 19-én a Donát úti református templomban megtartott ünnepélyen. Áhítatot mondott Bibza István református pap. Kölcsey Ferenc írásainak időszerűségéről Egyed Emese egyetemi oktató értekezett, Kós Károly emlékét pedig Guttmann Szabolcs építész elevenítette fel. Közreműködött Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész, a törökvágási egyházközség énekkara (karnagy: Kovács Dalma), a Magyarfenesi Vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese) és a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes).
A Donát úti református templomban megtartott ünnepségen Bibza István nyugalmazott református lelkész a 105. zsoltárral kezdte áhítatát, amelynek fő gondolata Isten dicséretének fontossága. – Merítsünk erőt elődeink életéből, és Isten bölcsessége és szeretete ragyogja be a mi életünket is – mondta a lelkész, majd a Magyar Kultúra Napját megünneplő jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt Csép Sándorra. A Himnuszt Jancsó Miklós színművész szavalta el.
Olvassuk újra klasszikus íróinkat!
Egyed Emese irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója Himnuszunk költőjéről, Kölcsey Ferencről (1790–1838) tartott előadást. – Kölcseyt újraolvasva javasolom, hogy a Magyar Kultúra Napján és a magyar kultúra lehetőségeivel élve ismerjük meg jobban egymást. A megismert értékeket tegyük nyilvánossá, és teremtsünk értelmes kapcsolatokat – kezdte értekezését az irodalomtörténész, majd hangsúlyozta: előadása során nem életrajzi összefoglalót vagy irodalmi pályaképet rajzol, hanem Kölcsey néhány írására reflektálva erősíti meg az elmondottakat.
– Mitől lesznek aktuálisak klasszikusaink írásai? Mitől lesz érvényes a Himnusz? Miért mondjuk azt, hogy ezeket a jelentéseket újra át kell gondolni? – tette fel kérdéseit az előadó. Folytatásképpen kifejtette: Himnuszunk írója Berzsenyivel együtt azt hangoztatta, hogy a valóságos nemzet létrejöttéhez szövetségkötés, lelkesültség, továbbá hasznos élet szükséges. – Amikor a Himnusz verssoraiban a költő a nagy bajt a nagy reménységgel hasonlítja össze, akkor egy rá jellemző eljárással, azaz az ellentétekben való igazságkereséssel él. Kölcseyt az a gondolat foglalkoztatta, melyik az az eszmény, amely a magyarságot összefogja – magyarázta Egyed Emese, majd hozzáfűzte: Kölcsey Rousseau-tól tanulta meg, hogy szükség van elvekre, amelyeket bármilyen körülmények közepette követni kell.
– Kölcsey mindvégig következetes marad elveihez, és amikor verseiben és írásaiban sorsról beszél, akkor megpróbálja a véletlent, az előreláthatatlant összehangolni a benne levő és a jó megtalálására vonatkozó elvekkel. Az az elv, miszerint a balsors csapásaiból is eredhetnek magasröptű érzelmek, ismerős a keresztény ember számára. Tudjuk, hogyan ad erőt a fájdalom; egy megrendítő esemény hogyan hozza közelebb egy-egy csoport tagjait. Ezért Himnuszunkban is a reménységet látom – magyarázta az előadó.
Erőt és felismerést ad a történelem magyarázata
Egyed Emese értelmezésében Kölcsey gondolatai hatalmas ívet járnak be az ember kényelmes, rejtőzködő életétől egészen az emberiség céljait s az emberiség történetének értelmezését kereső emberig.
– Kölcsey arra is gondolt, hogy a történelem magyarázata lendületet adhat a jelennek. A művészek dolga, hogy megtalálják a történelemben azokat a mozzanatokat, amelyek erőt és felismerést adnak a ma embereinek. A Himnusz olyan sorozatba illeszthető, amely más történelmi eseményekkel, a magyar történelmi szereplőkkel hozza összefüggésbe az emberi erkölcsöt, a boldogságot, a boldogtalanság alakulását. A végső cél: megtaláljuk azt a tanulságot, amely a jelent javítja. Biztató embernek a sorait halljuk, amelyek segítenek megérteni a Himnusz bizonyos részeit is. Kölcsey költészete metaforák és példázatok különleges szövedéke. Ugyanakkor a költő többi szövegével is barátkoznunk kell, hogy megértsük helyzetünket, és hogy megtudjuk: mi köt bennünket össze? A nagyon is megosztott magyarságban példaszerű Kölcsey élete. Feladatainkra is emlékeztet bennünket: tehetségünket ne tartsuk titokban, higgyünk abban, hogy képesek vagyunk embereken segíteni, hogy önmmagunkat az emberi méltóság keretein belül megtartjuk. Kölcsey mindig harmóniára törekedett, és ezt a legnehezebb megteremteni. Azt kívánom, hogy a jelenlevők is törekedjenek és találják meg a harmóniát – zárta beszédét az egyetemi oktató.
Kölcsey Ferencnek unokaöccséhez intézett erkölcsi intelmeiből (Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Jancsó Miklós olvasott fel részletet.
A történeti gyökerekhez való hűség jegyében
A Kölcsey Ferencről Kós Ká-rolyra való áttérés Rekita Rozália színművész szavalata által valósult meg. A művésznő Áprily Lajos: Tetőn (Kós Károlynak) című versét tolmácsolta, majd Guttmann Szabolcs építész, az Országos Építészkamara Erdélyi Szevezetének elnöke elevenítette fel Kós Károly emlékét.
– A Magyar Kultúra Napjához közeledve az iskolateremtő Kós Károlyra emlékezünk, aki 130 éve született, ugyanazon a napon, mint Kodály Zoltán, ám egy évvel később, és a „kőbe meredt zenével” foglalatoskodott. Ennek a folyamatosan kereső, újraértékelő, a történeti gyökerekből táplálkozó szakembernek a hagyatéka kiegészíti Kodály Zoltán hangzásvilágát. A hagyományokat megsemmisítő modernistákkal szemben ők a már bejárt utakat „gyomtalanították”, és kötötték össze a XX. század értékeivel. Új magyar kultúrát teremtettek, amely történelmi gyökereivel belesimul a hagyományba – magyarázta az építész.
Guttmann kitért arra is, hogy Kós Károly az erdélyi szász épített kultúra egyik remekművében, Nagyszebenben élte le gyerekkori éveit. – Kós Károly első kolozsvári terve, azaz a Brétfű utca 14. szám alatti villájának alaprajza a nagyszebeni otthon tükörképe. Érett alkotásának számít a sztánai rezidencia, a Varjúvár, amely nem a hagyományos kalotaszegi ház mintáját vette alapul, hanem a középkori ihletésű nagyszebeni mintát. Ebben fedezhetjük fel Kós vállalt ars poeticáját. Makovecz Imre volt az, aki ezt a nyelvezetet európai sikertörténetként továbbfejlesztette. Kolozsváron pedig a Donát úti templom négy tornyával védi azt a szakrális teret, amely már többször is helyt adott a Magyar Kultúra Napja megünneplésének – összegzett a szakember.
Ezt követően Rekita Rozália olvasta fel Kós Károly Székelyföld és Kalotaszeg című írását. Mindhárom kórus az alkalomhoz illő repertoár tolmácsolásával színesítette a rendezvényt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 31.
Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 8.
Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Erdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el.
Élni akaró város
Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet.
A fejedelem iskolája
Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át.
1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába…
Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire.
Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani.
Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez.
Választékban nincs hiány
A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el.
A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2013. február 13.
„A helyzettudat változásai”
Benkő Samu nyolcvanöt éves
„Két évvel ezelőtt Kolozsváron jártam. Hatvan év múltán először. Kedvenc nagybátyám, Hunyady Sándor, nyomait kerestem. Barátaimmal városnéző sétára indultunk. Hirtelen az egyikük hátramaradt. Pár lépésre mögöttünk beszélgetni kezdett egy elegáns, kalapos úrral. Majd mindketten csatlakoztak hozzánk. Bemutatkoztunk egymásnak. Benkő Samuhoz volt szerencsém. Mégpedig nagy szerencsém. Hiszen véletlenül megismerhettem egy enciklopédikus tudású és egyben valódi úriembert. Egy olyan szerény reneszánsz férfit, aki ma már világszerte kihalóban van. Valakit, akit minden érdekel és mindent tud, amit egyáltalán értékes tudni. Nekem úgy tűnt, hogy Kolozsváron ismerte minden ház történetét – és azokét, akik valaha benne laktak. A rövid séta bizonyította, hogy otthon van úgy a világtörténelemben, mint a világirodalomban. De nem ez hatott rám a legerősebben. Hiszen diákkoromban gyakran ebédeltem Einsteinnel, úgy ahogy mostanában John Lukaccsal. Mindkettejüket is jellemzi a tudás és a szerénység. Benkő Samunál az fogott meg, hogy az első pillanattól kezdve nyájasan, barátian és szeretettel viszonyult hozzám, pedig csak percekkel azelőtt az utcán, véletlenül ismert meg.
Elmondtam neki, hogy szívesen felkeresném azt a helyet, ahol Hunyady Sándor tanyázott mint fiatal újságíró. Benkő Samu habozás nélkül elsétált velünk a Farkas utcába, a Református Kollégium lakóházához, ahol valaha Sándorka Kuncz Aladárral, Áprily Lajos tanári lakásában élt albérletben. Megmutatta az emeleten azt a két ablakot, ahonnan Sándorka valaha kinézett a fákra és az utcán sétáló lányokra. Nekem ez igen sokat jelentett és ezért a gesztusért örökké hálás leszek Benkő Samunak.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1934-ben, sok évi távollét után Hunyady Sándor hazatért egy látogatásra Kolozsvárra. Többek között így ír az útról és az érkezésről:
„…Egyszerre kékebb lesz az ég, zöldebb a fű. Furcsa rajzú felhők az égen. Lebocsátom az ablakot. Érzem a havasi levegőt, teli szénillattal és egy kis füstszaggal. Nedves fa éghet valahol.
A vad sziklák oldalában, kis tisztáson, amelyet szabadon hagyott a bükk, apró kalyibák. Nincs ezeken a kunyhókon kémény. Összehajló rőzsetetejük kúpján ered vékony kék szalagban a füst. Azt érzem…
Istenem! Itthon vagyok, Erdélyben! Hát itt van Kolozsvár. Az állomásépület homlokán tábla. Ez van a táblára festve:
Cluj! – Nekem festhetnek akármit. Nekem ez az ázsiai jellegű, zsúfolt állomás, szalmakalapos, bocskoros parasztjaival, füttyeivel, kőszénporával, az iklódi motorossal, a tömött székely vicinálissal mindig Kolozsvár kapuját fogja jelenteni.
Jön a hordár. Szedi össze szuszogva a cókmokomat. Megnéz, aztán megszólal.
– Fiakerre tekintetes úr vagy autóra?
Óh ez a tömzsi legény már az én emberem, testvérem. Meglátta ebben a Bábelben az orromon, hogy magyar vagyok. És én is látom a homlokán, a válltartásán az eredetét. Valami kapcsolat támad közöttünk. Először kettőnk közt, aztán hármunk közt. Mert a kocsis is magyar, pedig micsoda hegyes, mokány süvege van.
Na gyerünk befele, a városba.
Hosszú ucca kezdődik a pályaudvarnál. Úgy hívták valaha Ferenc József út. Tizenöt éve keresztelték el Calea Regele Ferdinandnak. Régen csöndes volt és üres ez a széles, hosszú út. Országút inkább, mint városi ucca. Ma teli házzal és bolttal.
Keletiesen hemzseg, nyüzsög, kiabál. Szekerek és autóbuszok torlódnak rajta össze…”
Bizony Kolozsvár igen sokat változott hetvenöt év óta. És hatvan év óta is, amikor utoljára jártam erre mint gyerek. Viszont Sándorkával együtt én is úgy éreztem: „itthon vagyok”. Pedig én nem Kolozsváron születtem.
Alkonyodni kezdett. Nagybátyámra gondoltam és arra, ahogy nekünk gyerekeknek Erdélyről és Kolozsvárról mesélt.
Ugyanaz a mély szeretet áradt minden mondatából, melyet aznap Benkő Samu szavaiból éreztem. A másnapi repülőút előtt, este még későig merengtem hotelszobámban. Eszemben járt Hunyady Sándor és Kuncz Aladár egykori házigazdája is. Sóhajtva gondoltam Áprily Lajos Kolozsvári éjjelének utolsó versszakára:
Holdas tetők, virághavas tér,
dalok, tüzek, csodák:
nem az enyém többé! – Ahasvér,
gyerünk tovább!”
(Alexander Brody: Benkő Samu és Hunyady Sándor Kolozsváron. 2009)
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 23.
Erdély Anno – korabeli képeslapok Balázs D. Attila kötetében
A nagyváradi születésű Balázs D. Attilának gyermekkori szenvedélye volt a képeslapgyűjtés, elmondása szerint már akkortájt érezte, hogy évek múltán tovább hasznosíthatja gyűjteményét. „Hét lakat alatt” őrzött képeslapjait tavaly a magyarországi Százszorkép Kiadó Erdélyt, Székelyföldet és az erdélyi várakat bemutató tematikus naptáraiban tárta az érdeklődők elé, s túl azon, hogy a kezdeményezés folytatásaként 2013-as naptárai is megjelentek, a Budapesten élő fiatalember immár ismeretterjesztő képeskönyv formájában adja közre kincseit.
A Százszorkép gondozásában napvilágot látott Erdély Anno 1895–1944, Régi képeslapok Erdélyországból című könyvet – amely a kiadó első kötete – csütörtökön délután, a Gaudeamus könyvesboltban mutatta be a kolozsváriaknak, a szerzővel Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett. Elhangzott: Balázs D. Attila újságíróként végzett Nagyváradon, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán folytatta tanulmányait. Hobbijáról, a képeslapgyűjtésről felnőttként sem mondott le, gyűjteményét folyamatosan igyekszik gyarapítani, valahányszor lehetősége nyílik erre: nemzetközi börzéken vesz részt, vagy éppen csereberél, de ugyanakkor arra is volt már példa, hogy régi könyvekben bukkant rá egy-egy értékes példányra. A háromnyelvű bevezetővel – magyar, román, angol – ellátott album képei mellé hosszabb-rövidebb szövegeket is írt, ezekben érdekes, a múlt és jelen vonatkozásában is sokatmondó és különleges történeteket mesél el, kitérve a településekhez fűződő hírességekre is.
A bemutatón Kolozsvárhoz, Nagyenyedhez, Nagyváradhoz és Szatmárnémetihez fűződő versek és prózai szövegek (Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Balla Zsófia, Áprily Lajos, Sütő András, Schöpflin Aladár, Láng Zsolt) hangzottak el Köllő Csongor színművész és Zongor Réka színművészeti szakos hallgató tolmácsolásában, a „hangos képeslapokat” pedig az erdélyi városokat bemutató vetítés egészítette ki, amelynek képanyagát a Koós Ferenc Alapítvány biztosította. Befejezésül Balázs D. Attila egyebek mellett az Iványi-Grünwald Béla kecskeméti lakását, a miskolci cukrászdát és a Kolozsvári Egyetemi és Múzeumi Könyvtár belsejét ábrázoló korabeli fényképeket mutatta be az érdeklődőknek. Elárulta továbbá, hogy az Erdély Annóval beneveztek a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett Szép Magyar Könyv versenyre, ismeretterjesztő kategóriában.
FERENCZ ZSOLT 2013. április 4.
„Befogadó és elfogadó” – megkezdődött a magyar irodalom tantárgyverseny
Brassóban szervezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának megnyitóját szerda este. A tantárgyversenyt 43. alkalommal szervezik meg a magyar középiskolás diákok számára. A brassói Spiru Haret Egyetem dísztermébe az ország 18 megyéjéből érkeztek a megyei szakaszok győztesei, közel 150 diák és az őket kísérő magyartanárok.
„A magyar irodalom az Ómagyar Mária-siralomtól kezdődően a huszonegyedik század mesterműveiig méltó helyet foglal el a világirodalomban, része az identitásunknak és segít ennek megőrzésében. A magyar irodalom befogadó és elfogadó, segít megismerni a körülöttünk levő világot, segít eligazodni az értékkeresésben, az alkotásban. Bízzatok a saját értékítéletetekben, legyetek képesek az önálló értékválasztásra, és ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, ideológiai szempontból kell irodalmat választani. Csak jó és rossz irodalom van, ennek eldöntése pedig csakis a ti értékválasztásotokon múlik" – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök szerda este Brassóban a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát.
A tantárgyversenyt 43. alkalommal szervezik meg a magyar középiskolás diákok számára. A megnyitóra a brassói Spiru Haret Egyetem dísztermébe az ország 18 megyéjéből érkeztek a megyei szakaszok győztesei, közel 150 diák és az őket kísérő magyartanárok. A rendezvény, mint minden évben, a szervezők szándéka szerint nemcsak a verseny izgalmát, hanem ennek helyszínével, kulturális értékeivel való ismerkedést és kikapcsolódást is biztosít a diákok számára.
Az RMDSZ elnöke megnyitóbeszédében kihangsúlyozta, a tantárgyversenyen résztvevő diákok már bebizonyították a magyar nyelv és irodalom iránti mély érdeklődésüket, és ez a legfontosabb győzelem kultúránk, identitásunk számára.
A Brassóban megszervezett megnyitón jelen volt még Király András oktatásügyi államtitkár, aki felszólalásában a magyar nyelv óvására, helyes használatára hívta fel a figyelmet. Markó Attila parlamenti képviselő rövid időre maga is visszaváltozott egykori versenyző diákká, és felelevenítette a huszonöt-harminc évvel ezelőtti versenyek hangulatát. "Nagyon fontos volt akkor számunkra, hogy a dolgozatunkban a tárgyi tudáson túl beleszőjük saját magunkat is a történetbe. Így formálódott egyéniségünk, játszva a szavakkal, játszva a gondolatokkal, beledobva magunkat az anyanyelvünk irodalmi tengerébe".
A Cenk alatti városba 17 év után tért vissza a magyar nyelv és irodalmi tantárgyverseny országos döntője, amelynek szervezését a Brassó Megyei Tanfelügyelőség és az Áprily Lajos Főgimnázium vállalta fel.
Maszol.ro.2013. április 6.
Országgyűlési adomány a kollégiumnak
Nagyenyed
A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás.
A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket.
A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.”
A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot.
A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen.
A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját.
A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak.
Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 9.
A Verbum Könyvkiadó újdonságai
Bodó Márta és Bács Béla János nemrégiben megjelent köteteit ismertették kedden délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
A Verbum Könyvkiadó gondozásában jelent meg Bodó Márta Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között című könyve, valamint Bács Béla János Magammal viszlek című kötete. Bács Béla János címválasztását nagyon merész kijelentésnek vélte Elekes András publicista, mint mondta: csak az teheti meg, aki nagyon pontosan tudja az útját, tudja a célt, tisztában van az élet értelmével, és önmagban érez annyi erőt, hogy akit magával visz, tényleg vinni is tudja. „Az vihet magával bárkit, aki képes arra, hogy az élet értelmébe beavassa” – így a könyv egyfajta beavatás, mutatott rá Elekes András.
Bodó Márta a Vasárnap és a Keresztény Szó szerkesztője ismertette a Verbum Könyvkiadó eddigi tevékenységét és célkitűzéseit. Az általa jegyzett kötet a Kolozsváron kiadott Jóbarát, katolikus szellemiségű ifjúsági lap történetét mutatja be. A könyv merítést nyújt a kor ismert szerzőitől, többek közt Sík Sándor, Áprily Lajos, Mécs László, Reményik Sándor és Dsida Jenő alkalmi és vallásos versei, színdarabok és novellák olvashatók benne.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro.2013. április 22.
Az RMDSZ megalakította az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatot
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem marosillyei szülőházában megalakította hétfőn az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatot, amely a tavaly elindított Fogadj örökbe egy műemléket programot próbálja kiterjeszteni Erdély valamennyi magyar közösségére.
Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat alakuló ülésén kilenc erdélyi megye képviselői ismerkedtek meg a Brassó, Hunyad, Szeben és Temes megye magyar iskolái által „örökbe fogadott" műemlékek helyzetével.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese emlékeztetett arra, hogy a szövetség 2012-ben a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, valamint az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása céljával indította el az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot. A program az épített örökség védelme, ápolása által a közösségi tudatot is alakítja.
A szászmedgyesi Báthory István Általános Iskola, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a temesvári Bartók Béla Gimnázium és a dévai Téglás Gábor Gimnázium diákjai összesen tíz örökbe fogadott magyar műemléknek váltak az őreivé, számtalan oktatási, kulturális és figyelemkeltő programot szerveztek a program keretében az elmúlt évben.
A főtitkárhelyettes szerint a fiatalok lelkesedésének köszönhetően az „örökbe fogadott" épületek visszakerültek a köztudatba, és a szórványközösségek magyar identitásának a megőrzését szolgálják. „Úgy gondoltuk, hogy a jó példa bemutatása bátorító erővel bír" – magyarázta az MTI-nek a hálózat megalakításának a szükségességét Hegedüs Csilla, aki szerint a tapasztalatok átadása másokat is arra ösztönözhet, hogy további műemlékeket „fogadjanak örökbe". Elmondta, a hétfői marosillyei rendezvényre a sikeres programok lebonyolítói mellett azokat is meghívták, akik egy-egy erdélyi megyében a program koordinálásával foglalkoznak.
MTI
Erdély.ma2013. június 10.
Parádés volt a színjátszó fesztivál
Népes tömeg, szülők, nagymamák és nagytaták várták a színjátszó csoportokat szombaton a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban: az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Székelyföldi Legendárium rendezte tizenkettedik Amatőr Színjátszó Fesztivál legendázó kis fellépői elsöprő sikert arattak.
Összesen kilenc színjátszó csoport jelentkezett a már hagyományos udvarhelyi fesztiválra, a helybéliek mellett Oroszhegyről, Székelyderzsről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Máréfalváról, Zetelakáról és Székelyszáldobosról. Az ismert székelyföldi legendák egyedi feldolgozásait láthatta a nagyérdemű: a Móra Ferenc Általános Iskola Dömdödöm elnevezésű színjátszó csoportja bábokkal mutatta be a Firtos és a Likaskő legendáját, a parajdi Rapsonné unokái Áprily Lajos Mese a vár alatt című verses meséjét vitték színre, de megelevenedett a színpadon a Szent György-legenda és Csihán királyfiú is, illetve megtudtuk, hogyan kapta egy szál dobosáról nevét Székelyszáldobos. A közönség sokat és nagyokat nevetett, a színpadon pedig valódi színészi tehetségek is bemutatkoztak. A szünetben fagylaltkóstolás volt: a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. Zete kedvence nevű legendás jégkrémét osztogatták a szervezők kicsiknek és nagyoknak.
Az eredményhirdetést megelőzően a Tóth Árpád színművész, rendező, Kudelász Nóbel, a Székelyföldi Legendárium kötet szerkesztője, Szűcs-Olcsváry Gellért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze és a Székelyföldi Legendárium animációs film főhősének hangját kölcsönző Baricz Gergő alkotta zsűri értékelte a fellépéseket, illetve szakmai tanácsokkal látta el az ifjú színészpalántákat. A legjobb legendafeldolgozásnak a székelyszáldobosi Bikficek Egy szál dobos című előadása bizonyult, a legjobb díszletért járó díjat a Csiribiri Társulat kapta, a legjobb jelmezek Rapsonné unokáié voltak, a legjobb csoportos alakítást a marosvásárhelyi K. O. Média, míg a legjobb egyéni alakítást, a vásárhelyi csapat tagja, Köble Nóra nyújtotta. A zsűri különdíjakat is osztott: a legeredetibb szöveg elismerést a ZetEmberkék nyerték, valamint különdíjban részesült nagyszerű bábelőadásáért a Dömdödöm bábcsoport is, illetve a Székelyföldi Legendárium jóvoltából minden részt vevő csoport legendatérképet kapott ajándékba.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro2013. szeptember 19.
Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokain
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva.
Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára.
A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot.
Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét.
Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával".
De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek!
Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott.
A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik.
Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is?
Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név.
Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is.
A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival.
Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét.
Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki.
Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére.
Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.)
A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben.
Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk".
Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében.
Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják.
Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak.
A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja.
Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében,
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 1.
Építeni jött ebbe a világba
Százharminc évvel ezelőtt született Kós Károly
Betűjelük, a közismert építészmonogramm ugyanaz: K. K. – Kós Károly mégis alapvetően különbözik Kőműves Kelementől. Hogy a balladába merevített hajdani várépítő miért is lett kőműves, nem tudni, Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16.–Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) pályaválasztása viszont egyértelmű: sejtjeibe kódolva hozta magával. Egész élete bizonyítja. Elsorolni is sok, mi mindenhez értett, mi mindent tudott: építészmérnöki szakmája mellett író volt, grafikus, betűmetsző, nyomdász, néprajzkutató, újságíró, lapkiadó, politikus, egyetemi tanár, eseményszervező...
Ezermester? Polihisztor? Nem: Kós Károly „egyszerűen csak” ÉPÍTŐ volt. Közösségépítő. Bármibe fogott, bármihez is nyúlt, minden efelé konvergált. Temesváron született, de választott, lelki szülőföldje hamar Kalotaszeg lett: 1912-ben Sztánán, a maga építette Varjúvárban Kalotaszeg címen lapot ad ki. Itt ismeri fel és szereti meg életreszólóan az erdélyiség lényegét, a transzszilván szellemet. Amiről a trianoni döntés után hamar kiderül, hogy hiába létezik ezer esztendeje, az idők folyamán elvásott, megroggyant, düledezőben a vára. Építő után kiált, várja a szakavatott eszet-kezet. Ez a történelmi szükséglet oldja ki Kós Károly sejtjeiből a közösségépítő géneket, és lendíti cselekvésre: 1921 januárjában írja meg Kiáltó Szó című röpiratát, a pontosság kedvéért Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen, de az alapgondolat és a megfogalmazás minden bizonnyal a Kósé lehetett, mivel nagyon hamar, (máig tartóan) az ő nevével forrt össze mindaz, ami a röpiratban szerepel. Valahol aláírtak valamit...
Kilencvenkét esztendő nagyon nagy idő, még a mindig napsütésben, változatlan partok közt csordogáló patakok számára is, nemhogy az aszállyal és áradással küszködő, földcsuszamlásnak és mederrendezésnek kitett folyók térségének – magyarán a huszadik század viharos hullámai közt hánykódó Kelet-Közép-Európának. Ennek ellenére mindabból, amit Kós Károlyék kilencvenkét éve kimondtak, ma is nagyon sok gondolat tökéletesen helytálló. Számomra elsősorban a tehetetlen csodavárást elvető, munkára mozgósító felhívás: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (...) És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. Vártuk reménykedve, hívő hittel, hogy felkeljen számunkra a nap: nap-nyugaton! Két esztendeig álmodtunk, és nem akartunk tudni az Életről, aki körülöttünk tusakodva robogott. Nem akartunk látni és hallani, nem akartunk érezni és élni, csak hinni akartunk és bízni és álmodni és csodákat várni, amik majd felébresztenek. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Transzszilvanizmus, fundamentumok
Megérne külön tanulmányt szentelni annak összevetésére, hogyan ötvözi az építészet ősrégi alapszabályait Kós a szónoklattan ugyanolyan nagy múltú szabályaival, ilyesmit viszont olyasvalakitől lehet elvárni, aki egyformán jártas az építészet és a retorika labirintusaiban, jómagam ugyanis csak ez utóbbihoz konyítok valamicskét, előbbihez legfeljebb csodálatom kifejezésével tudok hozzászólni. Az viszont minden Kiáltó Szót olvasó számára világos, hogy Kós nem kártya- vagy légvárakat épít, nem kápráztat el virágfüggönnyel észrevétlenné álcázott romokkal, nem hiteget, nem ígérget, nem pufogtat üres szólamokat: olyan alapokra húzza fel érveinek építményét, ahogy a középkori kőművesek a gótikus falakat rakták. Kós székesegyházának alapja az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott transzszilvanizmus, ami aztán kősziklaként tartja a gyulafehérvári határozat megígérte autonómia falait, legvégül kerülnek fel rá a díszítőtornyok is, a magyarázat, hogy az újonnan kibővült állam számára mit is jelent az imigyen megszervezett kétmilliós kisebbség. „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön-örökké! (...) A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmillió magyar. (...) Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának. Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. (...) Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. (...) Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk – bár ez nem valószínű –, és eltűnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.”
A magunk bajait magunknak kell megoldanunk
Igen, kilencvenkét esztendő nagy idő, az 1921-es bizalom azóta már többször csalatkozott, s bár mindig újra feltámadt, mindig arcul csapták. Közben pedig a szászok „elfogytak” Erdélyből, mutatóban ha van még néhány. Meddő kísérlet volna azzal eljátszani, hogy vajon ma, az 1921-eshez sokban hasonló, de nagyon sokban egészen más körülmények között Kós Károly, vagy egy hozzá hasonlóan nagy építő miként vélekedne. Az ilyenfajta feltevések nem vezetnek sehová. És éppen manapság nem is olyan az erdélyi közhangulat, hogy vidáman el lehessen játszadozni különféle feltevésekkel. De akárhonnan is nézzük, bármennyire is lássuk és átlássuk a helyzet rózsáktól teljesen mentes kopár voltát, az kétségtelen, hogy meg sem közelíti az 1921-es tragikumot. Szóvirágok helyetti szorgalmas építkezésre viszont épp azért (vagy annál inkább?!) szükség van. Érdemes hát egy kicsit újraolvasni Kós Károly gondolatait. Bárhogy számolom, kimondottan szépirodalmi műve aránylag kevés: a Gálok kisregény inkább előtanulmány a Varju-nemzetséghez, még aránylag kiforratlan, nem véletlen, hogy a legkevésbé népszerű Kós-mű. A Budai Nagy Antal históriája viszont már ízig-vérig transzszilvanista írás: erdélyi történet, az 1437-es bábolnai felkelés rövid előzményei és tragikusan rövid lefolyása. Mintha csak a Kiáltó Szóban elmondottakat akarta volna illusztrálni Kós, csak mindenféle szájbarágást, didakticizmust mellőzve. Van a kisregénynek egy nagyon fontos, nagyon elgondolkodtató mondata: amikor a felkelők vezetői rádöbbennek, hogy esélyeik alig vannak a püspöki seregekkel szemben, egyikük felveti, hogy talán segítségül kellene hívni a királyt. A válasz gyors és egyhangúlag mondott: a király messze van! Kós építő szellemű transzszilvanizmusának ez a lényege: a magunk bajait magunknak kell megoldanunk. Nem siránkozni és kéregetni senkitől, aki nem érti, mert nem is értheti igazán az adott helyzetet. Ez a meggyőződés vezérelte, amikor 1924-ben az elzárt határok miatt kiadó(k) nélkül maradt erdélyi írók élére állva megalakította az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd két év múlva a helikoni közösség alakításában is oroszlánrészt vállalt, illetve Áprily Lajos 1929-es távozása és Kuncz Aladár 1931-ben bekövetkezett halála után felvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését is. Közben megírja a székely népballadák világát idéző, gyönyörű regényét, a Varju-nemzetséget, a Magyar Néppárt színeiben képviselő, 1938-ban a második világégés küszöbén megírja a Szent István uralkodásáról szóló Az országépítő című regényt, 1940-től 1953-ig a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdasági építészetet tanít, majd aktív részt vállal a Kolozsvári Református Egyházkerület presbiteri testületében – egyszóval épít. Mindig minden területen.
Lehet, hogy mások másképpen fognak tisztelegni a nagy Építő előtt, születésének 130. évfordulóján, én író- és eszmetársához, Áprily Lajoshoz fordulok segítségül. Annál is inkább, mivel Tetőn című versét már a megjelenésekor Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megfogalmazójának ajánlotta. Nem véletlenül: „Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. // És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája. // Távol, hol már a hó király hódít, / az ég lengette örök lobogóit. // Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot,// s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)2013. október 4.
Ma kezdődik a harmadik alkalommal megszervezett Brassói Magyar Napok rendezvénysorozat.
A rendezvény ma este 10 órakor indul a brassói Tequila klubban. Szombaton és vasárnap kézműves és gasztronómiai vásár lesz. Ugyancsak vasárnap a Cenkre szerveznek kirándulást, ahol megemlékeznek a Szabadságharc hőseiről. A rendezvény fénypontja a Csík zenekar vendégszereplése lesz október 17-én. A múlt héten megkezdődött Brassó megyei magyar napok keretében ma Timár Margit szobrász emlékkiállítását tekinthetik meg a Reménység Házában, ahol a Cristian család hangversenyére is sor kerül. Szombaton bográcsozás és főzőverseny lesz az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán. Ugyanitt délelőtt 11 órától kezdődik a Barcasági Néptánctalálkozó. A rendezvény keretében október 5-én szüreti bál lesz Székelyzsomboron.
Petki Judit
marosvasarhelyiradio.ro2013. október 15.
Hazatekintés a kultúra által
Bármerre megy a világban, az utak mindig hazavezetnek Erdélybe, Székelyföldre, illetve a szűkebb hazába, a Barcaságba. Veres Emese Gyöngyvér rádiósként és néprajzkutatóként egyaránt ismert Erdélyben és Magyarországon.
Manapság – immár több megjelent kötet után – erősebb ugyan a néprajzos beállítottság, de Veres Emese Gyöngyvér továbbra is jelen van a médiában. A keddi székelyudvarhelyi látogatás előtt telefonon beszélgettünk.
– Honnan indult? Melyen voltak élete nagy fordulópontjai?
– A brassói Unirea Líceumban érettségiztem 1984-ben. Ez egy kiváló középiskola volt, a mostani Áprily Lajos Főgimnázium elődje, ma is jó iskola, Brassó megye legnagyobb magyar oktatási nyelvű középiskolája. Mivel férjhez mentem, és a férjem Németországban élt, 1989-ben én is kitelepedtem. Bár jól beszélek németül, nem sokáig bírtam az idegen nyelvi környezetet, 1992-ben Budapestre költöztem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán, román-kulturális antropológia szakon végeztem 2000-ben. A rádiózás tulajdonképpen az egyetemen kezdődött. Akkor indult a román nyelvű szerkesztőség, ott kezdtem fordítani, és valahogy törvényszerű volt, hogy egy idő után megtanuljam a rádiós szerkesztés-műsorvezetés technikai részleteit is. Így kerültem a Kossuth Rádióhoz, előbb román műsorokat készítettem, aztán egyházi jellegű „félórákat” az unitáriusok és az evangélikusok számára. Később közéleti és hírműsorokat is készíthettem. A mai napig legjobban a Fülszöveg című könyvajánló műsoromat kedvelem, amely a 180 perc című műsorban szólal meg, általában a 8 órás hírek előtti percekben, elég nagy a hallgatottsága, így a hatása is. Tehát 1984 – nem Orwell, hanem – az érettségi miatt fordulópont, 1989 az emigráció és a nagy remények éve, a gyors rendszerváltozás miatt volt fordulópont, aztán 1992, amikor ráébredtem, hogy nekem itt van a helyem a Kárpát-medencében, mert ide tartozom. Voltak s még lesznek fordulópontok, de azokról a jövőben eshet majd szó.
– Hogyan foglalkozik a kulturális antropológiával a rádiós munka mellett?
– Nem tartom magam antropológusnak. Néprajzi „vonalon” én már a középiskolában elindultam, amikor tagja lettem a Reiff István által alapított Búzavirág nevű tánccsoportnak. Nagyon ritkán kapok ösztöndíjakat a kutatásaimra, és a könyveimet legtöbbször saját forrásból fedezem. A Barcaságban tulajdonképpen én vagyok az egyedüli, aki összehasonlító néprajztudománnyal foglalkozom, a román, a magyar és a szász vonatkozásokat egyaránt kutatom. Mostanában a néprajzi és a kutatói munka jóval erősebb. Egyébként a Barcaság más magyar vonatkozásait sem kutatják túl sokan. Ez idáig öt kötetem jelent meg a Barcasági könyvek sorozatban. Ebből három kutatások eredménye, kettő saját tollból való: Ma leszek először házadban vendéged – felnőtté válás a barcasági csángóknál és a "... mikor Oláhország háborút izene..." – A barcasági csángók kálváriája. Most írom a disszertációmat a temetési szokásokról, ennek címe: Divatos-e a koporsó? Közeledik az első világháború kitörésének századik évfordulója, egyre több napló kerül elő, és egyre több adat. A napokban éppen Magyarországról küldtek különleges fényképeket. Az internetnek köszönhetően terjed a híre a munkámnak, sokan segítik. Még Udvarhelyről is jelezte egy Hétfaluból elszármazott, hogy nála van a nagyapja naplója.
– Hány könyvvel érkezik most Székelyudvarhelyre?
– Nemrég jelentettem meg Fóris István naplóját Életem jelentékenyebb napjai címmel. Igen jelentős a háborús évek, főleg a szicíliai fogság leírása miatt. Tőle egyébként van még egy könyv, a Székely Sári története. Ezt a regényt szintén a fogságban írta. A másik nemrég megjelent kötet Reiff, Szőke, Trebits és a többiek – Az osztály naplója. Egy gyerekiromány, de mégis jóval több annál. Egyben iskolatörténet, néprajz, történelem, de főleg mentalitástörténet. Még néhány példány kapható a már említett saját világháborús kötetemről is.
Veres Emese Gyöngyvérrel október 15-én 18 órától találkozhatnak az olvasók a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárában.
Simó Márton
Székelyhon.ro