udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 395 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 391-395

Névmutató: Albert Álmos

2006. május 11.

A sepsiszentgyörgyi román színház igazgatója, Horatiu Mihaiu beismerte: az osztozkodás a színházépületen a magyar társulattal csökkentette a bevételeket, de nem tartja megalapozottnak Albert Álmos polgármester minőségre vonatkozó kritikáját. Albert Álmos felrótta a Tamási Áron Színháznak, hogy betegség miatt elmaradt mindkét előadásuk a városnapokon. A határon túli szereplésekről beszélve Albert megjegyezte, hogy a sepsiszentgyörgyi és veszprémi társulatok között létező több évtizedes kapcsolat dacára ez nemigen működik. A polgármester szerint a színház csak támogatásból él, s ez meglátszik, mert a teremben a nézők kevesen vannak. Erre reagálva Bocsárdi László igazgató elmondta, négy színész egyidejű megbetegedése olyan kényszerhelyzetet teremtett, amelyre nem lehetett megoldást találni. Hozzátette, vállalt kötelezettségeit a színház az eltelt öt hónapban hiánytalanul teljesítette. /Domokos Péter: A veszprémi színházhoz viszonyítva bírálta a szentgyörgyi társulatokat Albert Álmos. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

2006. június 15.

Nem megy Gyergyóditróba Albert Álmos, alsó-háromszéki RMDSZ-elnök, szerinte a Székely Nemzetgyűlés és a hasonló akciók, bár szépen hangzanak, nem vezetnek eredményre, egyedüli céljuk, hogy a Magyar Polgári Szövetség szavazótáborát gyarapítsák. Hiába, hogy mindenki akarja a Székelyföld autonómiáját, azt nem ilyképp lehet elérni, mondta. Az elkövetkezőkben még megjelennek az autonóm térségek – jelentette ki Albert Álmos, de nem tudja, hány év alatt valósulhat meg a székelyföldi területi önrendelkezés. Annyi bizonyos, autonómia csak ott valósulhatott meg, ahol az ország kormánya ezt elfogadja, tette hozzá. /(vop): Sok munkával érhető el, nem nyilatkozatokkal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 15./

2006. július 1.

A nagyobb székelyföldi városok RMDSZ-es polgármesterei, tisztségviselői tanácskoztak június 30-án Sepsiszentgyörgyön.   Az autonómia témakört elsősorban a megnyitóbeszédekben érintették, a továbbiakban a regionális átszervezésről, a három megyét (Maros, Hargita, Kovászna) magában foglaló fejlesztési régió kialakításáról folyt a vita.  Az autonómia ügyét nagygyűlések, tömegrendezvények nem visznek előre, apró lépésekben, tégláról téglára építve lehet elérni azt, jelentette ki Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök. Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte: a városoknak igen fontos szerep jut a székelyföldi régióban. Klárik László egyetemi tanár, a Közigazgatási Minisztérium vezérigazgatója előadásában Székelyföld mint európai régió esélyeit taglalta. Ebben a térségben a városi lakosság aránya a romániai átlagnál is kisebb, alacsony a vidéki települések fejlettsége, rossz az infrastruktúra, kevés az értelmiségi, a gazdasági struktúra nem felel meg az európai normáknak. Az EU-s csatlakozás pozitív és negatív oldalaira is rávilágított. Nagyon sok pénzt hozhat az integráció, de a globalizáció hátrányaival is számolni kell. Kitért a szomszédos Brassó egyre erőteljesebb fejlődésének veszélyeire is, egy emberöltőnyi idő alatt lenyelheti Sepsiszentgyörgyöt, illetve a Székelyföld egy részét. Feladatként határozta meg, hogy polgárosítani kell Székelyföldet, ki kell emelni a falvak népét a parasztsorból, növelni kell az értelmiséget, ,,egy jövőbe néző, korszerű székely nemzeti önképet kell teremteni”. Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke a szakmai hátteret hiányolta, sok tanulmány született az elmúlt években Székelyföldről, de kevés olyan volt, amely segíthetett a politikai döntések meghozatalában. Antal Árpád képviselő azt hiányolta, hogy tizenöt év alatt nem volt képes a székelyföldi magyarság létrehozni egy olyan reprezentatív testületet, ,,egyfajta Székely Nemzeti Tanácsot”, amely rendelkezik a döntéshozatalhoz szükséges kellő politikai súllyal. /Farkas Réka: Mit akar az RMDSZ? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

2006. augusztus 1.

Rétyi Ödön sepsiszentgyörgyi helyi tanácsos kilépett az SZDP-ből azzal az indokkal, hogy nem létezik kommunikáció a párton belül. Rétyi Ödön az elmúlt évig a területi SZDP-szervezet alelnöki tisztségét töltötte be. 2004-ben az SZDP polgármesterjelöltje volt, és a második fordulóba jutott a jelenlegi polgármesterrel, Albert Álmossal együtt. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 1./

2006. augusztus 24.

Elégedetlen polgármesterei munkájával az RMDSZ Kovászna megyében. Albert Álmos elnök közölte, az év végéig felkeresik a területi szervezethez tartozó településeket, ahol az elöljárókkal közösen felleltározzák egyrészt gondokat, másrészt elemzik a helyi szövetségi szervezetek tevékenységét. /Domokos Péter: Villámellenőrzések Alsó-Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

2006. augusztus 29.

Augusztus 29-én folytatódhat a kisebbségi törvény vitája a képviselőház bizottságaiban. A szaktestületek tagjai viszont már előre leszögezték, aligha gyűl össze a határozatképes jelenlét. A tanügyi bizottság elnöke, Olguta Vasilescu nagy-románia párti képviselő szerint a vita elmarad, mert az emberjogvédelmi bizottság nem hívta össze tagjait, a tanügyi bizottságot pedig addig nem hívják össze, amíg az előbbi nem tart ülést. Vasilescu szerint már senkit sem érdekel a jogszabály, mivel az RMDSZ azt szeretné, ha helyette sürgősségi rendeletet fogadna el a kabinet. A román politikum elvárja, hogy a magyarságnak ne legyen képviselete a bukaresti kormányban – nyilatkozta Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki területi szervezetének elnöke. Albert szerint az alternatíva az, hogy az RMDSZ-en kívüli képviselet mehet panaszkodni az európai uniós intézményekhez. /Bukhat a kisebbségi törvény. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

2006. augusztus 29.

Budapestre utazott háromszéki elöljárókból álló küldöttség, támogatáskeresés céljából találkoztak budapesti kormányintézmények képviselőivel. Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki területi szervezetének elnöke ismertette, hogy Szili Katalin országgyűlési elnökkel, illetve a gazdasági és kulturális tárcák tisztségviselőivel tárgyaltak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában tárgyaltak a sepsiszentgyörgyi Lábasház, a bodvaji vashámor, illetve a kézdivásárhelyi volt katonanevelde rehabilitációs munkálatainak részfinanszírozásáról. /Erdélyi hírek. Háromszéki küldöttség Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

2006. szeptember 1.

Gica Agrigoroaie, a Nagy-Románia Párt (NRP) Kovászna megyei elnöke azt állította, hogy a volt Szekuritáté besúgói, illetve összekötő személyei között Kovászna megyei RMDSZ-vezetők is vannak. Egyikük jelenleg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal vezetőségének tagja, két másik személy pedig a Kovászna megyei önkormányzaténak. Agrigoroaie azonban nem kívánt neveket mondani: A pártelnök szerint a megyei tanács vezetőségében két olyan RMDSZ-tag is van, akik együttműködtek a volt Szekuritátéval, sőt „az egyik még most is szolgáltat információkat a jelenlegi titkosszolgálatoknak”. A Nagy-Románia Párt Kovászna megyei szervezetének 23 tagja 1989 előtt együttműködött vagy most is együttműködik a hírszerző szolgálattal, ismerte Agrigoroaie. Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ volt az első politikai alakulat Romániában, mely tíz évvel ezelőtt alkalmazta a temesvári kiáltvány 8-as pontját. Emlékeztetett, hogy a szövetség alapszabályzata tiltja azok taggá válását, akik együttműködtek a volt Szekuritátéval. Agrigoroaie vádjaira a polgármester most a következőképpen fogalmazott: „Ezeket a dolgokat azok állítják védekezésül, akik 1990 előtt együttműködtek a Szekuritátéval, és egyesek azt követően is hasonló feladatot láttak el; úgy vélem, hogy Agrigoroaie is ezek közé tartozik.” /Kiss Edit: Nagy-romániás vádaskodás. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 1./

2006. szeptember 1.

Váltásra van szükség az RMDSZ élén – nyilatkozta Albert Álmos alsó-háromszéki területi RMDSZ-elnök. Albert szerint az RMDSZ felső vezetésében helyet kell adni a fiataloknak. A területi elnök ugyanakkor közölte, az alsó-háromszéki szervezet nem fog jelöltet indítani a jövő év tavaszán sorra kerülő kongresszuson az elnöki tisztségre, és döntést sem hoznak addig arra vonatkozóan, hogy kit támogatnak, ameddig nem lesz ismeretes a jelöltek pontos listája. /Albert Álmos: helyet a fiataloknak! = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2006. szeptember 16.

Letelt a két sepsiszentgyörgyi színház igazgatójának próbaideje, itt az alkalom az elszámoltatásukra jelentette ki Albert Álmos polgármester, aki többször adott hangot elégedetlenségének, amiért Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója vendégrendezéseket is vállal, ahelyett hogy csak és kizárólag társulatának menedzselésével foglalkozna. /Váry O. Péter: Új évad, régi vita (Tamási Áron Színház). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2006. szeptember 28.

Tárgyalóasztalhoz ült szeptember 27-én az RMDSZ alsóháromszéki szervezetének vezetősége, Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki elnöke, Ferenc Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kommunikációs alelnöke és Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője. A premierjellegűnek tekinthető találkozón Toth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszéki szervezetének elnöke úgy fogalmazott, a ruha egy idő után nem tölti be a szerepét, tehát azt úgy kell alakítani, hogy megint szépen álljon az erdélyi magyarság testén. Gazda Zoltán szerint az MPSZ és az SZNT elsősorban a nemzetépítési stratégia kialakításában tekinti magát partnernek. A találkozón az RMDSZ-t Albert Álmos, az alsóháromszéki szervezet elnöke, Márton Árpád és Antal Árpád parlamenti képviselő, valamint Puskás Bálint szenátor képviselte. /Domokos Péter: Egy asztalnál: RMDSZ, MPSZ, SZNT. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./

2006. október 12.

Az elmúlt napok során több, diverziót keltő levél, szórólap jelent meg Sepsiszentgyörgyön, amelyek célja konfliktust kelteni a magyar szervezetek között. A Székely Nemzeti Tanácsot és ennek vezetőjét támadó szórólapot helyeztek el postaládákban, autók szélvédőjén, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, Tóth Birtan Csaba nevében, de aláírása nélkül. A szórólap szerint azok, akik „nemzetárulónak bélyegeznek minket, elégedjenek meg a meghívotti státussal. Csapó József folytassa csak tovább az ujgurokkal való találkozók szervezését és ne tulajdonítson túl nagy fontosságot a saját személyének. Ne sajátítsanak ki a Székely Nemzeti Tanács műkedvelő politikusai minden történelmi megemlékezést”. Tóth Birtan Csaba határozottan cáfolta, hogy ő lenne ezen röplap szerzője. Kifejtette, az akciót olyan érdekcsoport művének tartja, akiket zavar az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács együttműködése. A hét során Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnökének nevében küldtek levelet a magyar sajtónak. A szóban forgó írásban Gazda vehemensen támadta Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az alsó-háromszéki RMDSZ elnökét, Albert Álmost. Gazda Zoltán kifejtette, felháborító, hogy valaki feltörte postaládája tűzfalát és magánlevelező címéről küldte ki a szóban forgó dokumentumot. A magyar nyelvű sajtó egy újabb levelet kapott, amelyet Nagy Pál, a székelyudvarhelyi MPSZ elnöke ír alá, és amelyben az utóbbi Tulit Attilát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét, az MPSZ volt alelnökét támadta. Ezt a levelet biztosan nem Nagy Pál fogalmazta meg és küldte el a sajtónak, hanem egy „egy újabb diverziót keltő dokumentumról van szó”. /Magyar vezetőket célzó diverzió Sepsiszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./ Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ elnöke feljelentést tett a rendőrségen azoknak a szórólapoknak és leveleknek az ügyében, amelyeknek szerinte az a céljuk, hogy konfliktust keltsenek a székelyföldi magyar szervezetek között. /Cs. P. T.: Levelek, szórólapok – ki kelt diverziót? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2006. október 14.

A referendumtörvény módosításán dolgozik az RMDSZ, számtalan, a helyi közösségeket közvetlenül érintő kérdésben ki kellene kérni a lakosság véleményét, de erre jelenleg nem ad lehetőséget a jogszabály. Székelyföld önállóságának ügyében a népszavazásnak csak akkor lenne értelme, ha törvényesen szervezett, jelentette ki Albert Álmos alsó-háromszéki területi RMDSZ-elnök. /(vop): A népszavazásnak törvényesnek kell lennie (Albert Álmos Székelyföld autonómiájáról) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

2006. október 16.

Október 15-én ünnepséget szervezett az agyagfalvi 1506-os Székely Nemzeti Constitutio 500 éves, és az agyagfalvi 1848-as Székely Nemzeti Gyűlés 158 éves évfordulója alkalmából az RMDSZ, valamint Bögöz község önkormányzata, s erre meghívták a szövetségen kívüli magyar szervezeteket is, így az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőit. – Minden gazdasági és kulturális feltétel adott Székelyföld területi autonómiájához, amelyet a romániai magyarság nem az ott élő románok ellen, hanem velük együtt akar megvalósítani – hangsúlyozta Agyagfalván Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az agyagfalvi ünnepre nem jött el sem Tőkés László Királyhágómelléki református püspök, az EMNT elnöke (arra hivatkozva, hogy későn kapta kézhez a meghívót), sem Csapó I. József, az SZNT elnöke, mert nem kapott módot a felszólalásra. Ettől függetlenül a gyergyói és más településekről elküldték képviselőiket a helyi székely tanácsok. /Székelyföld területi autonómiájáért szálltak síkra Agyagfalván. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Markó Béla kiemelte: „Sem Erdély, sem ezen belül a Székelyföld nem fejlődik úgy, ahogy kellene, még mindig szegény ez a nép... Sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel tálcán nekünk jólétet, biztonságot, önállóságot nem fog hozni. Ezt csak a székelység vívhatja ki magának!”. „A székelység megmaradásának receptje pedig szerintünk egyszerű: egység és önállóság. Ha ezt a két célt érvényesíteni tudjuk, megmaradunk és gyarapodni fogunk.” Az RMDSZ ezt az összefogást ajánlja mindazoknak, akik úgy érzik, hogy közösen kell dolgoznunk a közös jövőért. Civil szervezetekkel, egyházakkal, az értelmiségiekkel, az ifjúsági szervezetekkel, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal vagy a Székely Nemzeti Tanáccsal is. Gyertek, dolgozzatok velünk a Székelyföld autonómiájáért!” A székely székek nevében felszólaló polgármesterek – Török Sándor, Albert Álmos, Ráduly Róbert, Laczkó Albert Endre, Péter Ferenc és Benyovszki Lajos – szintén az autonómia érdekében történő összefogás szükségességét emelték ki. Bekiabálásokkal próbálták időnként megszakítani Markó Béla beszédét Agyagfalván. A letiltott színpadi beszéd című, Csapónak a rendezvényen felolvasásra szánt beszédének szövegét osztogatták a tömegben. /Domokos Péter: Agyagfalvi lecke az összefogásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Agyagfalván a református templomban istentisztelettel kezdődött az ünnepség. A templomtól székely huszárok felvezetésével, rezesbanda-kísérettel vonult a néhány száz méterre lévő emlékműhöz Markó Béla és a kíséretében lévő Hargita megyei RMDSZ-képviselők és polgármesterek menete, mögöttük helységnévtáblákkal és zászlókkal a résztvevők. A magyar lobogók és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kék-ezüstholdas-napos zászlói megközelítőleg azonos számban voltak. Markó Béla kezdeményezte, legyen hivatalos nyelv a magyar Székelyföldön. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kijelentette: „Területi autonómiát akarunk, és ha ebben kételkedne valaki Bukarestben vagy akár Brüsszelben, akkor az ő meggyőzésükre a népszavazást is megszervezzük.” Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek! – zárta beszédét Ráduly. Markó bejelentette: kész együttműködni az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel is. /Kovács Csaba: Markó Béla–Csapó József-párbeszéd a láthatáron? = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

2006. október 31.

Október 30-án Sepsiszentgyörgyön rendkívüli ülésen elfogadta képviselőtestület, hogy társul a Szövetség Székelyföldért Egyesülethez. A határozat szerint az egyesület jogi személyiséggel rendelkezik majd, és a régió gazdasági, szociális, kulturális fejlődését célozza. A határozat felhatalmazza Albert Álmost, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy a megyeszékhely és a helyi tanács nevében vegyen részt az egyesület statútuma kidolgozásában. Albert Álmos elmondta, hogy ennek haszonélvezője nemcsak Sepsiszentgyörgy lakossága lesz, hanem az érdekszférájába tartozó települések is. /Domokos Péter: Szentgyörgy szövetséget köt a Székelyföldért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./

2006. november 3.

Diverziónak nevezte Antal Árpád András RMDSZ-es képviselő azt, hogy Csapó József SZNT-elnök lemondása kapcsán az RMDSZ emblémájával ellátott szórólapok kerültek az emberek postaládájába. „Csapó József lemondása ezekben a nehéz pillanatokban egy újabb bizonyíték az SZNT autonómiakérdésben tanúsított komolytalan hozzáállására” – szerepelt a szórólapokon. A röpcédulát „Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő támogatói” írták alá. Antal Árpád szerint a röpcédulák a március óta megjelenő azon nyomtatványok közé sorolhatók, amelyek célja a magyarság megosztása. „A magyar közösség és határozottan elutasítom, hogy a magyar közösség nevében bárki is hasonló szórólapokat terjesszen” – jelentette ki a képviselő. Úgy vélte, egyeseket zavar az, hogy az elmúlt időszakban az RMDSZ és SZNT helyi képviselői között elindult egyfajta együttműködés. Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ területi szervezet elnöke az ügy kapcsán kifejtette: „az RMDSZ nem szórólapokkal oldja meg célkitűzéseit, és főleg nem másokat vádolva”. /G. G.: Az RMDSZ szerint diverzió a röpcédula-ügy. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./

2006. november 6.

Negyedszer tartották meg a hét végén a román-szerb határ közelében fekvő Zsombolyán a magyar polgármesterek és alpolgármesterek találkozóját. A találkozón részt vett Albert Álmos sepsiszentgyörgyi és Bekó Tamás nagykárolyi polgármester, Ludescher István nagybányai és Béres István László máramarosszigeti alpolgármester, Marossy Zoltán temesi alprefektus és Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes, Temes megyei RMDSZ-elnök és Dunaszerdahelyről Garay László alpolgármester. A városatyák bemutatták településüket, majd a továbbiakban helyi, országos és uniós források felkutatásáról cseréltek eszmét. Kiderült, a nyugati határ menti régióban számos Phare-tükörprojektet sikerült megvalósítani; 2001 óta Zsombolyának például már egymillió eurót sikerült pályázatokkal különböző forrásokból megszereznie. /Pataki Zoltán: Városatyák Zsombolyán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2006. november 25.

Nem számolják fel a sepsiszentgyörgyi és zaláni katonai egységeket, mint ahogy korábban szó volt róla, sőt, felújítják, korszerű eszközökkel felszerelik azokat, hisz NATO-kompatibilis erőket képeznek ki itt jövő év októberétől – jelentette ki Sorin Frunzaverde védelmi minisztert, aki november 24-én Háromszékre és Hargita megyébe látogatott. A tárcavezető Gheorghe Marin admirális, a román hadsereg fővezérkari főnöke és Ioan Ciupei tábornok, a Constantin Prezan marsallról elnevezett erdélyi hadtest parancsnoka társaságában érkezett a sepsiszentgyörgyi Ciresoaia hegyivadász-alakulathoz. A Háromszék napilap érdeklődésére, hogy miért éppen itt, a térségben létesítik e különleges katonai egységeket, a miniszter kitérő választ adott. Arra a kérdésre, hogy nőni fog-e az állomány, azt válaszolta, körülbelül ugyanakkora marad, mint eddig volt. Arra, hogy látogatásának időzítése kapcsolatban áll-e az egyes székelyföldi önkormányzatok általi, az autonómia-referendum kiírásáról szóló határozatok elfogadásával, nemleges választ adott. A védelmi miniszter tárgyalt még Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és György Ervin kormánymegbízottal. Előhozta, hogy egyes, a tárca tulajdonában levő területeket felajánlana lakásépítés céljára, de azzal a kikötéssel, hogy a hadsereg is részesüljön azokból: ugyanis a terület az övék. /Szekeres Attila: Virulnak a kaszárnyák (A védelmi miniszter Háromszéken). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./ Minden bizonnyal Székelyföldön van a lakosság számához viszonyított legnagyobb katonai jelenlét. A hadügyér tagadja, hogy ennek valami köze lenne az autonomista mozgalmakhoz, de azért tisztán látszik, a román központi hatalom bebiztosítja magát a többségében magyarok lakta vidéken. Az országban máshol katonai egységeket szüntetnek meg, s az ingatlanokat az önkormányzatok tulajdonába juttatják, Székelyföldön erről szó sincs. Egy időben még arról volt szól, hogy felszámolják a sepsiszentgyörgyi és a zaláni alakulatokat. A városháza már tervezte, mivel népesíti be az ingatlant. Háromszék megye szívében, Sepsiszentgyörgyön van a hatalmas csendőrlaktanya, amelyből a kötelező katonai szolgálat felszámolása után tiszt- és altisztképző központot varázsoltak. A helyőrségen kívül egyelőre száz idegen csendőr befogadására képes, de a jövő évi költségvetésbe belefoglalták az épületegyüttes befejezését és felszerelését, s akkor már kétszáz idegen csendőr tartózkodhat itt állandó jelleggel. A csendőrség fegyvernem katonai jellegű rendőri erő. Ezek beékelt állások, mint a csíkszeredai dandár is. A Hargita és Kovászna megyeiek a brassói dandár számára képeznek ki NATO-erőt… /Szekeres Attila: Erődemonstráció Székelyföldön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./

2006. december 8.

December 8-án Sepsiszentgyörgyön megalakult a Szövetség Székelyföldért Egyesület. Eddig 30 Maros-, 37 Kovászna-, illetve 53 Hargita megyei önkormányzat fogadta el az egyesülethez történő társulási határozatot, melyek közül 25-öt támadtak meg a marosi és hargitai prefektusok. Demeter János háromszéki közgyűlési elnök köszönetét tolmácsolta azoknak a román képviselőtestületi tagoknak, akik szavazatukkal támogatták a Maros megyei határozatok elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök emlékeztetett arra, hogy szeptember 23-án, a csíkszeredai székelyföldi polgármesterek találkozóján is elhangzott: Székelyföld létezik mint hagyomány, történelem, de valóságban ez az entitás még nem létezik csak megyékként, Kovászna, Hargita, Maros nagy része, valamint Brassó kis részeként. Markó kiemelte: „Az önkormányzatok nem tudnak megtenni mindent külön-külön, még megyénként sem, gazdaságfejlődési stratégia kell Székelyföldnek, de kultúrában, oktatásban, infrastruktúrában is közös koncepció kell”. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ háromszéki területei szervezetének elnöke ismertette a Szövetség a Székelyföldért Egyesület (SZSZE) alapszabályzat-tervezetét. A jelenlévők elfogadták a testület alapító okiratát, majd megválasztották az SZSZE vezetőségét. Az első elnöki mandátumot Albert Álmos kapta, akit Benyovszky Lajos székelykeresztúri és Márton István csíkdánfalvi polgármesterek helyettesítenek alelnöki tisztségben. /Domokos Péter: Sepsiszentgyörgyön alakult meg tegnap a Szövetség a Székelyföldért Egyesület. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ A székelyföldi önkormányzatok társulásával létrejött szervezet fő feladata, hogy kidolgozza Székelyföld egységes kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiáját, konkrét fejlesztési tervek révén segítse a különböző autonómia-törekvéseket, és szorgalmazza a székelyföldi gazdasági fejlesztési régió létrehozását. /Megalakult a Szövetség a Székelyföldért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

2006. december 13.

A Magyar Polgári Szövetség székelyföldi szervezetei tiltakoznak az ellen, hogy Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármestert, a háromszéki RMDSZ elnökét válasszák meg a Szövetség a Székelyföldért Egyesület élére. A székely MPSZ-esek szerint Albert Álmos személye garanciát jelent arra, hogy elfekteti az autonómia ügyét. /Kecskére a káposztát? = Nyugati Jelen (Arad), dec. 13./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 391-395




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék