udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 240 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240

Névmutató: András Levente

2015. március 12.

Március 15 – Határon túli magyar kutatók és oktatók ünnepelnek a fővárosban
Erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és felvidéki fiatal magyar kutatók és oktatók együtt ünnepelnek március 15-én Budapesten. A Collegium Talentum program elsőként végzett volt diákjai háromnapos találkozón erősítik összetartozásukat egymással és az anyaországgal - tájékoztatta az Edutus Főiskola az MTI-t.
A főiskola közölte: nyolc városból és tíz egyetemről érkeznek fiatal magyar kutatók, középiskolai tanárok és egyetemi oktatók Budapestre.
Az Edutus Főiskola részeként működő tehetségtámogató elitképzésben oklevelet szerzett egykori doktoranduszok március 13-án már tudományos fokozat birtokában érkeznek meg korábbi képzéseik helyszínére. Gál András Levente, a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány kuratóriumának elnöke fogadja őket, aki a KIM közigazgatási államtitkáraként 2010-ben útjára indította a Collegium Talentumot. A találkozó során a Collegium Talentum volt tagjai előadást hallgatnak neveléstörténetről és oktatáspolitikáról, ellátogatnak a MÜPA Kalotaszeg című táncműsorára és közösen ünnepelnek a Múzeumkertben március 15-én. A nemzeti ünnep alkalmából a Budapesten tanuló határon túli doktoranduszok is csatlakoznak hozzájuk - közölték.
A Collegium Talentum program célja a külhoni magyar értelmiség-utánpótlás segítése és a határon túli tudományos, oktatói elit erősítése. Legfontosabb feladatuknak azt tartják az MTI-hez eljuttatott ismertető szerint, hogy a határon túli csaknem harmincezer magyar egyetemista közül évente kiválasszák a legjobb harmincat, és nekik hat féléven keresztül átfogó szakmai és pénzügyi támogatást nyújtsanak. A 2010-ben indult kollégiumba eddig 120 határon túli mesterképzőst vagy doktoranduszt vettek fel, közülük 2014-ben 74 fiatallal volt aktív támogatási szerződésük. Budapest, (MTI)

2015. március 16.

Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .

2015. március 26.

Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. április 20.

Újratervezés
RMDSZ-kongresszus Kolozsváron
,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak.Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket" – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.
Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.
Laurentiu Stefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.
Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. "Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben" – jelentette ki a kormányfő.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. "Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség" – tette hozzá –, "az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában". Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.
Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor "még mindenkit áthatott a tenni akarás". Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy "akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon", hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.
Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.
Calin Popescu-Tariceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. "Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanta Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk" – mondta egyebek mellett.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. "Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik" – jelentette ki.
Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: "Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, "egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk". Véleménye szerint "a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között".
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint "számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat" – mondta.
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. "Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához" – fogalmazott.
Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.
Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.
"Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó" – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek.  "Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá". Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. "Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől" – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.
"Munkát és alázatot ígérek"
Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.
– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. "Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához."
A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint "egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet". Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 13.

Elfogadták a zászlótörvényt
Rábólintott szerdán a képviselőház a települések és megyék saját zászlajának elfogadására és használatára vonatkozó, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által beterjesztett jogszabályra.
A törvénytervezet még tavaly átment a szenátuson, az alsóház most döntő kamaraként szavazott róla, tehát a Hivatalos Közlönyben való megjelentetését követően hatályba lép. A jogszabályt óriási többséggel, 275 igen vokssal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással fogadták el a képviselők.
Ennek értelmében a helyi önkormányzatok helyi jelképként saját zászlót fogadhatnak el, amelyet azonban kötelesek jóváhagyás végett a kormány elé terjeszteni. A zászlókat kormányhatározat hagyja jóvá, szín- és jelképhasználatuk nem sértheti a román nemzeti jelképeket, és nem szerepelhetnek rajtuk más államok jelképei.
A lobogókon szerepelhet az illető település hivatalosan elfogadott címere, valamint megnevezése. Azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya eléri a húsz százalékot, a település neve az adott kisebbség nyelvén is feltüntethető. A kisebbségi megnevezés méretben és betűtípusban ugyanakkora lehet, mint a román, de az alatt kell feltüntetni.
A zászló tervezetét az önkormányzatnak elfogadás előtt nyilvános vitára kell bocsátania, majd elfogadás után a régiófejlesztési és közigazgatási minisztériumhoz kell továbbítania. Ez továbbküldi a tervet az akadémia heraldikai bizottságának, majd annak álláspontját mellékelve a közigazgatási tárca kormányhatározat formájában a kabinet elé terjeszti a zászlóról szóló tervezetet.
A jogszabály értelmében a települések lobogóit az önkormányzat székhelyére, valamint az önkormányzati intézményekre lehet kitűzni, de csakis Románia és az Európai Unió zászlajával együtt. A helyi zászlót protokolleseményeken és ünnepeken is lehet használni. A törvényben foglaltak be nem tartása 5000 és 10 000 lej közötti bírságot von maga után.
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának elmondta: ez a tervezet elfogadható a magyar közösség számára. „Előrelépést jelent az eddigi patthelyzetből, és remélem, a jövőben elkerülhető lesz, hogy a hatóságok bírságokat szabjanak ki a zászló kitűzéséért” – fogalmazott.
Kérdésünkre, miszerint ez azt jelenti: a jövőben a székelyföldi megyei önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy a székely zászlót fogadják el megyezászlóként, hivatalossá téve ezáltal a jelképet, elmondta: ez minden bizonnyal így lesz, a székelyföldi illetékesek szerint a jogszabály ebben a formában elfogadható.
Mint ismeretes, az elmúlt években számos konfliktust okozott, hogy a román hatóságok megbírságolták azokat az intézményeket, illetve szervezeteket, amelyek kitűzték a székely zászlót, és több ízben is jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a jelképet le kell venni.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azonban már korábban bírálta a készülő jogszabályt. Az SZNT annak bojkottjára szólította fel az önkormányzatokat, mert úgy tartja, a jogszabály „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”.
„A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt” – áll egy, Izsák Balázs SZNT-elnök által tavaly jegyzett felhívásban.
Az SZNT abban arra kérte a székelyföldi önkormányzatokat, ne fogadjanak el saját zászlót a jogszabály alapján. Azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy a székely zászlóra feliratot illesszenek, ahhoz bármit hozzátegyenek, vagy bármit elvegyenek belőle.
„A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is” – magyarázta az SZNT elnöke. Hozzátette, hogy „az üldözők nem elsősorban a jelképet tekintik ellenségnek, hanem magát az üldözöttet”.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

2015. május 19.

Izsák Balázs: elkezdődhet a székely zászlók elkobzása – AUDIÓ
Megoldódott a zászló-kérdés, jogos elvárásuk teljesült a romániai magyar közösségeknek azzal, hogy a parlament alsóháza megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási egységek egy meghatározott eljárás szerint saját zászlójukat használják, tűzzék ki – írja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapján Máté András Levente képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményben tiltakozott a zászló-törvény előírásai ellen és levélben fordul Klaus Johannis államelnökhöz, kérve, hogy ne írja alá a jogszabályt.
Izsák Balázs a Kossuth Rádió munkatársának, Erdei Edit Zsuzsanna mikrofonja előtt fejtette ki véleményét. Az új jogszabály szerint a hatóságoknak ezután lehetőségük van elkobozni a székely zászlót, és pénzbírságot is kiszabhatnak, ez a törvény célja – állítja Izsák. Hozzátette: így értelmezik az új zászló-törvényt a bukaresti román lapok is.
A törvény tervezetét Victor Ponta és kollégái azzal a céllal nyújtották be a parlamentbe, hogy büntetni lehessen a székely zászló kitűzését az önkormányzatok épületére, aki mást mond, az félrevezeti a közvéleményt – magyarázta az SZNT elnöke.
Izsák hangsúlyozta: e törvény értelmében 5 ezer lejtől 10 ezer lejig terjedő pénzbírságot róhatnak ki, az önkormányzatra és el is kobozzák a székely zászlót, amire eddig nem volt törvényes lehetőség.
Akik ezt a törvényt ünneplik, azok azt ünneplik, hogy megindulhat a székely zászlók elkobzása, ezért gratulációt érdemel Máté András Levente – mondta Izsák Balázs.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. május 21.

Változatlan maradt a visszaküldött erdőtörvény
A szenátus után a képviselőház is változatlan formában fogadta el tegnap a politikai viták tárgyává vált új erdészeti kerettörvényt, amelyet Klaus Johannis államfő korábban megfontolásra visszaküldött a parlamentnek – tájékoztatta lapunkat Máté András Levente RMDSZ-es képviselő.
Az államfő a versenytanács figyelmeztetése nyomán egyebek közt azt a szakaszt kifogásolta, amely megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetbe jusson a favásárlás során. Ponta azzal vádolta az államfőhöz közel álló ellenzéki liberálisokat, hogy külföldi fafeldolgozó cégek nyomására vették rá az elnököt: kérje a monopóliumellenes rendelkezés törlését. Johannis szokatlanul éles hangnemben utasította el a feltételezést, amellyel szerinte Victor Ponta miniszterelnök burkoltan befolyással való üzérkedéssel, vagyis korrupcióval gyanúsította meg őt és az elnöki hivatalt.
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 3.

Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programja
Izgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük.
Színpadi programok a Fogoly utcában
Június 4., csütörtök
17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke.
18 óra: Loose Neckties Society koncert
20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert
Június 5., péntek
11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai
11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet)
11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében)
11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda)
11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária)
12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea)
12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária)
13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom
17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek
18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában
20 óra: Muri Enikő koncert
21 óra: Bagossy Brothers Company koncert
Június 6., szombat
17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása
19 óra: Nagy Ricsi koncert
20 óra: Folkfusion Band koncert
Június 7., vasárnap
11 óra: 4 for Dance előadás
17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből
Előadások, könyvbemutatók, találkozók
Június 4., csütörtök
18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám).
18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár.
Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem.
19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL).
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám).
21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. június 6.

Őrségváltásra készül az RMDSZ Kolozs megyei szervezete
Csoma Botond: Csapatmunka, közvetlen és őszinte hozzáállás szükséges
Június 19-én tisztújító közgyűlést tart az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A megszabott határidőig egyedül Csoma Botond, az RMDSZ kolozsvári önkormányzati képviselője pályázta meg a tisztséget. A szervezet jelenlegi elnöke, Máté András Levente parlamenti képviselő úgy döntött: nem vállal újabb mandátumot, és nem száll be az elnöki tisztségért folyó versenybe. Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében a fiatalabb nemzedéket képviselte, most pedig reális lehetőség nyílt arra, hogy átvegye a szervezet irányítását.
– Évek óta tevékenyen részt veszel az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének életében. Miért döntöttél úgy, hogy megpályázod az elnöki tisztséget?
– Az utóbbi négy évben inkább az önkormányzatban fejtettem ki a tevékenységem, mint a megyei szervezetben, nem voltam tagja a megyei elnökségnek. Azt észleltem, nem mennek jó irányba a dolgok, létezik egy fajta leépülés a szervezetben, és ezért döntöttem úgy, hogy megpályázom az elnöki tisztséget.
– Milyen téren tapasztalsz jelenleg gondokat a megyei szervezet működésében, hol lenne szükség elsősorban változtatásokra, melyek lennének a legsürgősebben megoldandó feladatok?
– Nem igazán látható a megyei elnökség, nincsenek leosztva a hatáskörök, nem nagyon lehet tudni, ki mivel foglalkozik, nincs ügyvezető elnök. Ezeken a dolgokon nagyon sürgősen változtatni kell, az egyszemélyes megoldások nem vezetnek eredményre. Elsősorban csapatra van szükség, ahol mindenki világosan látja és tudja, hogy mi a feladata. Úgy vélem, nagyon fontos az ügyvezető elnöki tisztség, amit olyan személynek kell betöltenie, aki nagyon jó szervezői képességekkel rendelkezik, tud emberekkel dolgozni, és el tudja magát fogadtatni a szervezetben.
– Hogy nézne ki az RMDSZ „újraszabása” Kolozs megyében? Az RMDSZ nemrég lezajlott kongresszusa által meghirdetett irányelvet milyen formában ültetnéd gyakorlatba megyei szinten?
– Elsősorban – Kelemen Hunor szövetségi elnök szavaival élve –, több alázatra van szükség. Az utóbbi időben mintha kicsit elbizakodtunk volna, és azt az érzést keltettük az emberekben, hogy mindenhez olyan jól értünk, mindenkitől elvártuk, hogy a politikumban meggyökerezett mechanizmusok szerint gondolkodjon. Ez az elbizakodás elszigetelődéshez vezetett, amely torzította realitás-érzékünket. Kezdtünk nem érteni valós társadalmi folyamatokat, gyanakvóan és felületesen kezeltük a civil társadalom felől érkező kezdeményezéseket. Ezen a hozzáálláson mindenképpen változtatni kell, párbeszédet kell folytatni különböző társadalmi rétegekkel, az értelmiséggel, a gazdasági elit képviselőivel és a munkavállalókkal. Jobban oda kell figyelnünk a szociális kérdésekre, ezen belül az idősek gondjaira, tekintettel arra, hogy közösségünk egy része elöregedett, és nem utolsósorban, síkra kell szállnunk a roma közösség integrációja érdekében. A fiatalokat partnerként kell kezelnünk, meg kell próbálnunk felkelteni érdeklődésüket a közösségi ügyek iránt, és lehetőségeinkhez mérten megoldásokat kell találnunk sajátos problémáikra. Mindezt tömören úgy fogalmaznám meg, hogy a szervezetnek vissza kell nyernie az egykor létező társadalomszervezési kapacitását.
– Jövőre két – önkormányzati és parlamenti – választás is várható. Milyen célkitűzéssel vág neki a szövetség a választásoknak, milyen eredményt szeretne elérni ezeken a szervezet?
– Egy év áll rendelkezésre a felkészüléshez, bizonyos mulasztásokat korrigálni kell. Nem vagyunk könnyű helyzetben, tisztában vagyok az emberek kiábrándultságával, a politikum hitelvesztésével és az általános apátia térnyerésével. Mindezek ellenére remélem, hogy sikerül jó eredményt elérni, amely lehetőséget biztosítana közösségünk hatékony képviseletéhez.
Névjegy: Csoma Botond Kolozsváron született 1975. február 18-án. Jogász végezettséggel rendelkezik, és jelenleg az Állami Birtokok Ügynökség jogtanácsosa. A helyi önkormányzat tanácsában az RMDSZ frakcióvezetője. Tanulmányait a budapesti Közép-Európai Egyetem Jogi Karán (mesteri oklevél nemzetközi közjogban), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán (jogi oklevél) és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán (politológusi oklevél) végezte.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 4.

Belviszály a megyei RMDSZ-ben?
Feszült a hangulat a Kolozs megyei RMDSZ-ben – legalábbis ez derül ki a nemrég megválasztott elnök, Csoma Botond tegnapi közleményéből.
A megyei elnök meglepetéssel vette tudomásul, hogy elődje, Máté András Levente képviselő Kolozs megyére vonatkozó megállapodás-javaslatot írt alá a szövetség nevében Simon Csabával, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnökével. „A megállapodás-javaslat szövegével akár egyet is tudok érteni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a demokratikus és alapszabályzati követelményeknek megfelelően egy ilyen javaslatot először a Kolozs megyei RMDSZ Állandó Tanácsában, majd a Megyei Képviselők Tanácsában kellett volna megvitatni” – fogalmaz Csoma.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 11.

Megalakult a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa
Egyöntetű szavazással Hegedüs Lajost választotta a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa elnökének az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Az ülésen a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is nevesítették, a következő időszakban így ifj. Deák Ferenc tölti be az eddig nem létező tisztséget, munkáját az újonnan felálló megyei ügyvezető elnökség segíti.
Hegedüs Lajos egyensúlyra törekvő emberként jellemezte magát, és szándékai szerint a Kolozsvárban rejlő hatalmas tartalékokat szeretné bevonni a megyei munkába. Ifj. Deák Ferenc a szervezetépítés, a társadalomépítés és a mozgalmi jelleg erősítését, valamint a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ nemrégiben megválasztottelnöke beszámolójában elmondta, hogy ideiglenes székház kiutalását kérte a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, mivel az eddigi székház életveszélyessé vált. A hivatal a megyei kifizetési ügynökség volt székházát utalta ki a szervezetnek, így hamarosan elkezdhetik a költözést. A megyei elnök beszámolt a Kolozs megyei EMNP elnökével, Soós Sándorral való találkozásáról, ám hangsúlyozta, nem volt mandátuma az együttműködésről tárgyalni, erre megvannak az illetékes testületek. Csoma hangsúlyozta, nem zárja ki, de nehezen elképzelhetőnek tartja egy olyan szervezettel való választási együttműködést, amelyiknek fő tevékenysége az RMDSZ bírálata. A megyei elnök a Máté András Levente, Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő és Simon Csaba, az MPP országos alelnöke között megkötött politikai együttműködési megállapodás-javaslat kapcsán megjegyezte, hogy ilyen konkrét megállapodást illett volna a legitim testületekkel is megvitatni. „Az RMDSZ senkinek sem külön bejáratú kft-je” – fogalmazott. Az ülésen jelen volt Kovács Péter is, aki pozitívumnak nevezte, hogy újra lesz ügyvezető elnök a megyében, hisz tapasztalatai szerint azok a megyei szervezetek működnek jól, ahol a megyei elnök és ügyvezető elnök jól tudnak együttműködni. Az RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a jövő évi önkormányzati választásokon 500 ezer szavazat a célszám, hisz meg kellene ismételni a négy évvel ezelőtti eredményeket. „Az alternatív küszöb ugyan biztonságot ad a magyar képviselet számára, de morális szempontból kötelesség 5 százalék fölé menni” – fogalmazott. Az RMDSZ-MPP megyei megállapodás-javaslatról szólva Kovács leszögezte: a tavalyi EP-választások előtt az RMDSZ és az MPP országos vezetősége olyan hosszú távú kapcsolódási pontokban állapodtak meg, amelyek mentén együtt tudnak működni. „Azóta is vannak találkozók, rendszeres a telefonos konzultáció. Az RMDSZ nyitott az önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésre, helyi, megyei és országos szinten fontos lenne együttműködni, de nem minden áron, és nem biztatom arra a parlamenti képviselőinket, hogy mindenki külön megállapodást írjon alá. Ha egy megyei elnök elköszön, adja át a politikai ügyeket a soron következő elnöknek. Az együttműködés formáiról pedig a szervezet kell döntsön, nem tartom helyesnek, hogy a megyei elnök a sajtóból kell értesüljön ilyesmiről” – fogalmazott Kovács. (tudósítónktól)
itthon.transindex.ro

2015. szeptember 3.

Új vezető az RMDSZ szenátusi frakciója élén
Tánczos Barnát választották az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetőjévé az új parlamenti ülésszakra.
Az RMDSZ közleménye szerint az új parlamenti ülésszak kezdetén Markó Béla szenátor javaslatára választott új vezetőséget a felsőházi frakció. Tánczos Barna lett a frakcióvezető, Pataki Csaba a helyettes, Klárik László pedig a szövetség szenátusi frakciójának titkára.
A szenátus állandó bizottságában a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el.
A közlemény szerint az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetésében nem állt be változás.
A képviselőházban tehát Máté András Levente maradt a frakcióvezető, Márton Árpád és Szabó Ödön parlamenti képviselők pedig a helyettesek. A frakció titkára Molnár Zsolt Temes megyei képviselő lett.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. szeptember 22.

Megtartja vezetőit a Sapientia Alapítvány
Megerősítette tisztségükben a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagjait az alapítók közgyűlése – közölte lapunkkal az erdélyi magyar egyetemet létrehozó alapítvány. A kuratórium elnöke további négy évre Kató Béla református püspök maradt.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 10.

Megalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete, Horváth Annát választották elnöknek
Elsöprő többséggel választották meg szombaton a városi szervezet alakuló ülésén Horváth Annát az aznap megalakult kolozsvári RMDSZ-szervezet élére. Az alpolgármester az egyetlen jelölt volt a tisztségre.
Számos vita, számos tanácskozás után született az a döntés a Kolozs megyei RMDSZ-ben, hogy létre kell hozni a kolozsvári városi szervezetet. Ez a folyamat már Máté András Levente vezetése alatt elindult, de akkor objektív okokból megszakadt – fogalmazott Csoma Botond, a megyei szervezet elnöke szombaton délelőtt a városi szervezet alakuló ülésén.
Tisztában vannak vele, hogy a kolozsvári magyar társadalom heterogén, sokan ki is ábrándultak a politikából. Ennek a folyamatnak összetett háttere van, nem lehet csak az RMDSZ-t felelőssé tenni érte – mutatott rá.
Tizenhárom kerületi szervezete persze mostanáig is volt az RMDSZ-nek a városban – tette hozzá Csoma. Abban reménykednek, hogy a közösségi életet fel tudják virágoztatni és vissza tudják hozni az eltávolodott embereket.
A megyei szervezetektől félnetek nem kell
Az alakuló ülésen jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy fogalmazott, az elmúlt esztendőben azt tapasztalták, a kiábrándultság leginkább a városokat érintette, holott ezen közösségek véleménye hihetetlenül fontos lenne. Kolozsvár nem engedheti meg magának, hogy ne hallassa a véleményét, a városi szervezet pedig eszköze lehet ennek – mondta a politikus.
„Az igazi nagy tartalékaink még mindig a nagyvárosokban vannak, ez alatt a székelyföldi nagyobb városokat is értem, hiszen az elmúlt választások részvételi adatait nézve ezeken a településeken volt alacsonyabb a részvétel” – fogalmazott Kelemen, hozzátéve, nem használni ezeket a tartalékokat egy politikai érdekszervezet számára bűn.
A megyei területi szervezetek óvatoskodnak a városi szervezetekkel szemben, tud példát arra, hogy városi szervezet éppen a megyei miatt gyengült meg, ezen azonban hamar túl kell tenni magunkat – magyarázta.
„Hiúságunkat rendeljük alá”
Szép ház az RMDSZ, a mestergerenda tökéletes, a tetőszerkezet megvan, a falak is ott vannak valahol, de baj van az alappal – mondta Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke, azt kívánva, építsék meg közösen a stabil, erős alapokat, hiszen bázis nélkül nem működhet egyetlen szervezet sem.
Kovács Sándor katolikus esperes arról beszélt, mivel a kolozsvári szervezet lesz a legfiatalabb, kívánja, hogy fiatalos lelkesedéssel, ugyanakkor bölcsen végezze áldásos tevékenységét a kincses város magyarságának javára.
Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője kiemelte, a kolozsvári magyar közösségben sok erő van, ez azonban sokszor lappangó, sokszor gyenge, érdektelen, közömbös, de az utóbbi időben meglátszott a közösség ereje.
Ifj. Deák Ferenc, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke Kántor Lajos levelét olvasta el. Kántor azt írta, az összefogás lehetőségét kell újra megtalálni, gyakorlati célokat kitűzni, ha azt akarjuk, hogy a megfogyatkozott, de még mindig jelentős magyarság szavát hallassa. „Hiúságunkat rendeljük alá a kolozsvári magyarság érdekeinek” – fogalmazott a levélben.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Egyesület elnöke a politikából való kiábrándultságról beszélt, amely az Egyesült Államoktól Japánig mindenhol tetten érhető, ennek ellenére mégis erősödnek a demokrácia értékei. Éppen ezért részéről az RMDSZ lehet jobboldali, baloldali, liberális, de egy nem lehet: illiberális – emelte ki, Kelemen Hunor felszólalására és Orbán Viktor elhíresült tusványosi beszédére utalva.
Az elnök: Horváth Anna
A közgyűlés a felszólalások után egyöntetűen megszavazta a működési szabályzatot, ezt követően nevesítették az új szervezet vezetőit. A 104 szavazatból 101 igennel Horváth Annát választották (egyetlen jelöltként) a városi szervezet elnökének, az ellenőrző bizottság tagjai Kerekes Sándor, Maksay Tünde és Pásztor Csaba.
A város alpolgármestere megköszönte a lehetőségét annak, hogy belevághat a munkába. Arra kérte a kolozsváriakat, maradjanak az ügy mellett, hiszen „hívó szóban hiány nem lesz”.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

2015. november 5.

Lemondott Ponta (Mircea Duşa lehet az ideiglenes miniszterelnök)
Benyújtja lemondását Victor Ponta miniszterelnök. A televízióban közvetített nyilatkozata szerint ezt a döntést azt követően hozta meg, hogy tegnap estétől hatalmas tömegek tüntettek Bukarestben és más nagyvárosban, követelve az ő, a belügyminiszter valamint a fővárosi IV. kerület polgármesterének a lemondását, akiket felelősnek tartanak a hétvégi tragédiáért, amelyben már több mint 30 fiatal meghalt, egy szórakozóhelyen történt tűzesetben.
A kormányfő reményét fejezte ki, hogy döntése nyomán helyreáll a rend, és a kormány továbbra is elláthatja feladatát.
Ma összeül a kormánykoalíció, délután 16 órára pedig rendkívüli kormányülést hívtak össze, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta, reggel megbeszélést folytatott Victor Pontával az elmúlt napok eseményeiről, illetve a tegnap este történtekről. „Tekintettel arra, hogy egyesek nem hajlandóak felelősséget vállalni, ezért a miniszterelnök úgy döntött, lemond kormányfői tisztségéről, mivel ez így nem mehet tovább” – fejtette ki Dragnea. (13)
Kelemen Hunor: a jelenlegi kormánykoalíció nem alakíthat újabb kormányt
Máté András: Idén nem lehetnek előrehozott választások
Egyelőre nem világos, milyen megoldás körvonalazódik Victor Ponta miniszterelnök lemondását követően, az RMDSZ számára az lenne az ideális, ha olyan kormány alakulna, amely biztosítja a politikai stabilitást – jelentette ki a Szabadságnak Máté András Levente Kolozs megyei képviselő.
Máté szerint ebben az évben előrehozott választásokra nem kerülhet sor, hiszen a korábbi választási törvény hatályon kívül van, az új jogszabály pedig csak 2016-tól lép érvénybe.
Előrehozott választásokat kérnek a liberálisok
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke bejelentette: az előrehozott választásokban látják a jelenlegi politikai válság megoldását.
„Szükség van egy új kezdetre a román politikában. A PNL világosan látja: az esti bukaresti tüntetés tiltakozás volt a gondatlanság, arrogancia, korrupció ellen. Olyan figyelmeztetés, amelyet a politikai elit nem hagyhat szó nélkül” - nyilatkozta Gorghiu.
Oprea: tegnap este tizenegykor beszéltem Pontával, úgy döntöttük, meg kell hallani az utca hangját
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes azt mondja, kedd este 23 órakor beszélt Victor Ponta miniszterelnökkel, és úgy döntöttek, hallgatnak az „utca hangjára”, mondván, „a legjobb és a legnormálisabb” döntés a kormány lemondása.
„A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és én tartottam a szavamat, támogattuk a kormányt, amelynek részei voltunk, ahogyan tartottuk a szavunkat Klaus Johannis elnökkel szemben is nemzetbiztonsági kérdésekben, és ez a továbbiakban is így lesz” – hangzott Gabriel Oprea első nyilatkozata azt követően, hogy Victor Ponta bejelentette, a kormány lemond.
Oprea azt mondta, kedd este 23 órakor beszélt Victor Pontával, és együtt döntötték el, hallgatniuk kell „az utca hangjára”.
„Tegnap este, és ezt biztosan Victor Ponta is alátámasztja majd, a Colectiv klubban történt tragédia nyomán, ahol a belügyminisztérium megtette a kötelességét, 23 órakor beszéltem a miniszterelnökkel, és együtt úgy döntöttünk, meg kell hallanunk az utca hangját, a legjobb döntés pedig az, hogy Victor Ponta lemond mandátumáról. Ez volt a normális és helyes döntés. (…) Úgy véljük, természetes, hogy az egész kormány benyújtsa lemondását” – mondta Oprea.
Szerda este több mint 25 ezer bukaresti tüntetett a főváros központjában, a Piedone becenévre hallgató illetett kerületi polgármester lemondását kérve, mert őt teszik felelőssé a 4. kerületben található, engedélyek nélkül működő Colectiv klubban történt tragédiáért.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy visszaadja megbízatását, és reméli, hogy a kormány lemondása kielégíti az utcai megmozdulásokon részt vevő emberek elvárásait. Hozzátette: racionális megoldásokra van szükség.
Dușa lehet az ideiglenes kormányfő
Mircea Dușa honvédelmi minisztert javasolja ideiglenes kormányfőnek Victor Ponta, megbizatása addig tartana, amíg az új kormány hivatalba lép.
Ponta a délután folyamán találkozik Klaus Johannis államelnökkel, neki kell döntenie arról, elfogadja-e a javaslatot, vagy sem.
Dușa: lássuk, elfogadja-e a jelölést az elnök
Mircea Dușa, akit Victor Ponta ideiglenes kormányfőnek jelölt, azt mondja, megvárja, Klaus Johannis elnök egyetért-e ezzel a jelöléssel.
„Ma reggel beszélgettünk Dragnea úrral, a pártelnökkel, illetve a kormányfővel, az ideiglenes kormányfő kilétéről. Lássuk, elfogadja-e az elnök. Megvárom, hogy vajon az államfő beleegyezik-e ideiglenes miniszterelnökké való jelölésembe” - mondta Duşa.
Hozzátette: az ideiglenes kormányfő csak a napi problémákkal foglakozik az új miniszterelnök kinevezéséig.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 5.

Kárpótlás a politikai elítéltek leszármazottainak?
Az RMDSZ támogatja, hogy a kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözöttek, a hadifoglyok és a kényszerlakhelyre kötelezettek elsőfokú leszármazottai (házastárs és elsőfokú leszármazott) is kárpótlásban részesüljenek – nyilatkozta lapunk kérdésére Máté András Levente.
Az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője szerint a meghurcoltak családtagjai is szenvedő alanyai voltak a korszaknak, ezért indokoltnak tartja, hogy a leszármazottak is kárpótlásban részesüljenek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta: tekintettel arra, hogy az alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a 2009/221-es számú törvénynek az áldozatok leszármazottai kárpótlására vonatkozó előírásait, ezért ennek orvoslása érdekében az 1990/118-as törvény módosítását kezdeményezik.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 15.

A tasnádiak feje fölött döntöttek a menekülttáborról
Menekültközpontot alakítanának ki egy évekkel ezelőtt bezárt csendőrlaktanyában a Szatmár megyei Tasnádon, a településen azonban előzetesen senkivel nem egyeztettek a témában a kormány vagy a belügyminisztérium illetékesei, akik még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.
A migránsokat befogadó, nyitott központ kialakítását Petre Tobă belügyminiszter jelentette be, aki azt is közölte, a bevándorlásügyi hivatal vezetője, Nelu Pop két héttel korábban járt a termálfürdőiről híres, a magyar és az ukrán határhoz is közel lévő településen, és a helyszíni terepszemle után rábólintott az elképzelésre.
„Az a minimum, hogy megkérdeznek”
Tasnádon egyébként hatszáz szíriai menekültet helyeznének el, a régi csendőrlaktanya azonban jelenlegi állapotában nem lenne erre alkalmas, hiszen korábban csak az épületegyüttes egy részét újították fel – tudtuk meg Véron András Levente alpolgármestertől, aki szerint egy ilyen horderejű, a helyi közösség egészét érintő döntés meghozatala előtt „az lett volna a minimum, hogy a városvezetés véleményét is kikérjék".
Az elöljáró bevallása szerint még nem találkozott olyan tasnádival, aki támogtná a migránsok befogadásának tervét. „Napok óta érdeklődik mindenki, hogy mit tudunk erről a menekültközpontról, de hát sajnos a városvezetés sem tud válaszolni a kérdésekre. Annyi biztos, mi is követjük a híreket, vannak Ausztriában, Németországban élő ismerőseink, rokonaink, is és hát nem sok jót hallottunk a szíriai menekültekről. Egy részük legalábbis nem kifejezetten kedves vendég" – fogalmazott Véron András Levente, aki szerint a valamivel több mint 8400 lakosú város nincs felkészülve arra, hogy nyitott menekülttábor működjön a területén.
„Egy állandó létszámú csoporttal még lehetne valamit kezdeni, de attól tartok, nagy lesz itt a jövés-menés, és kezelhetetlenné válik a probléma" – fogalmazott. Az alpolgármester szerint aggodalomra ad okot, hogy a menekültközpont a város legfőbb bevételi forrásától, a termálstrandtól alig száz méterre működne, a menekültekkel való szomszédság pedig elriaszthatja a turistákat. „Ebbe még belegondolni se jó" – jegyezte meg.
Tasnádra egyébként Vasile Mitraşca polgármester szerint évente 250 ezer fürdőlátogató turista érkezik, a Vocea Transilvaniei oldalnak nyilatkozó elöljáró szerint azonban ez a szám drasztikusan csökkenni fog, amennyiben a városnak migránsokat kell befogadnia.
Derült égből villámcsapás
Bendel József, a helyi tanács öttagú RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen hülyeségnek nevezte a belügyminisztérium tervét. „Egy olyan városról beszélünk, ahol a helybeliek közül nem tudunk mindenkinek munkát biztosítani, s ahol a roma kisebbség problémáit sem tudjuk megoldani évtizedek óta – mutatott rá a Krónika érdeklődésére Bendel. – Egyértelmű egyébként, hogy a menekülteknek nem fog tetszeni a csendőrlaktanya, ahol nem kifejezetten szállodai körülmények uralkodnak, közös mosdók vannak és az ingatlan felét nem is újították fel. Az első dolguk az lesz, hogy megpróbálnak innen elmenekülni."
Pakulár István tasnádi református lelkész szerint a Szatmár megyei kisváros lakosságát derült égből villámcsapásként érte a menekülttábor létesítéséről szóló hír. Az RMDSZ városi tanácsosaként is tevékenykedő tiszteletes hétfőn a Krónikának elmondta, egyházkössége egyik híve éppen hétfőn érdeklődött nála az erről szóló szóbeszéd kapcsán, és bár ő sem tud semmit a részletekről, sejtette, hogy helyszínként a termálfürdő tőszomszédságában lévő egykori csendőrlaktanyát szemelték ki.
Ama megjegyzésünkre pedig keserűen kacagott egyet, miszerint a több száz bevándorlót nyitott menekülttáborban szállásolnák el. „Sajnálatos, hogy miközben erre a nemzetpolitikai és -stratégiai szempontból egyaránt kockázatos kérdésre nincs felkészülve az ország, kormányzati szinten olyanok határoztak a menekülttábor létrehozásáról, akik nem fogják viselni a felszínes döntés kezelésének a felelősségét" – állapította meg Pakulár István.
Hozzátette, nincsenek illúziói annak kapcsán, hogy a bukaresti hatóságok esetleg a helyi lakosság ellenkezésének hatására meggondolnák magukat, mivel Ausztriában is létesítettek már menekülttábort az érintett település lakosainak tiltakozása ellenére. Szerinte a helyi képviselő-testületnek mindenképpen meg kellene vitatnia az ügyet, hiszen a település infrastrukturális és gazdasági helyzete sem teszi lehetővé a menekültek befogadását, arról nem beszélve, hogy mindössze két-három orvos látja el a város lakosságát.
„Még hatszáz román, magyar ember vagy ugyanennyi gyerek idetelepítése is terhelné a város működését, hát még az olyanoké, akik teljesen más kultúrát képviselnek" – jegyezte meg a református lelkész, akinek meggyőződése, hogy a létesítmény működése padlóra kényszeríti az idegenforgalmat Tasnádon.
Az országban egyébként hat menekültközpont működik: Bukarestben, Nagysomkúton, Radóczon, Giurgiuban, Galacon és Temesváron. Tasnádon kívül a belügyi tárca tervei szerint az Argeş megyei Câmpulung Muscelen, és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiuban is menekültközpont nyílna.
Kvótarendszer: bukaresti következetlenség
Bár a bukaresti hatóságok többször hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a kötelező kvótarendszerrel, az Európai Bizottság döntése értelmében Romániának összesen 6351 migránst kell befogadnia. A román kormány korábban tett felajánlása 1785 bevándorló befogadásáról szólt, Victor Ponta volt kormányfő és Klaus Johannis államfő hónapokkal ezelőtt kifejtett álláspontja szerint ugyanis ennél több menekült elszállásolására nincs kapacitása az országnak.
Az Európai Parlament által megszavazott kvótarendszer alapján Romániának újabb mintegy 4600 menekültet kellene befogadnia az 1700-on felül. A mechanizmusban részt vevő tagállamok áttelepített menedékkérőnként 6 ezer eurót kapnának, amelynek felét előfinanszírozás keretében fizetné az Unió. Johannis szeptemberben leszögezte: Bukarest elutasítja a Brüsszelben kidolgozott kvótarendszert, ellenzi ugyanis, hogy a tagállamokkal való egyeztetés nélkül, „könyvelői módszerekkel" szétosztott embereket fogadjon be.
Románia ebben a szellemben a szeptemberben rendezett európai uniós belügyminiszteri fórumon – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvótarendszer ellen szavazott. Ehhez képest novemberben, a párizsi terrortámadás után az államfő már úgy vélekedett: Romániának szolidárisnak kell lennie, gyakorlatba kell ültetnie a meghozott döntéseket és alkalmaznia kell a kvótákat.
Dacian Cioloş miniszterelnök – aki Románia képviseletében vesz részt az EU állam- és kormányfőinek december 17–18-án tartandó tanácskozásán – a múlt héten közölte, a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, csak a következmények kezelésére alkalmas. Magyarország és Szlovákia a múlt héten megtámadta az Európai Bíróságon a kötelező kvótarendszerről szóló határozatot.
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. január 14.

Antal István a fő RMDSZ-es hiányzó a képviselőházi szavazásokról
Antal István hiányzott a képviselőház legtöbb szavazásáról az RMDSZ képviselői közül mandátuma alatt – derül ki a Multumesc.ro oldal összesítéséből, amelyet az alsóház honlapján elérhető adatok alapján állított össze.
Az összesítés szerint Antal – aki nemrégiben azzal védte a honatyák nyugdíjemelését, hogy a parlamentben az országot fejlesztik – a voksolások 70,4 százalékán nem vett részt. A második legtöbb hiányzást Kelemen Hunor szövetségi elnök halmozta fel, ő a szavazások 68,3 százalékán nem volt ott. A harmadik Kelemen Atilla, ő a voksolások 65,6 százalékában nem nyomott gombot. A további sorrend: Borbély László (60,7), Korodi Attila (54), Moldován József (46,4), Fejér László Ödön (38,7), Molnár Zsolt (38,6), Kerekes Károly (34,6), Máté András Levente (24,1), Szabó Ödön (22,1), Kereskényi Gábor (21), Seres Dénes (17,4), Cseke Attila (17,9), Márton Árpád (15,2), Bónis István (14,6), Erdei Dolóczki István (14,1). A szenátusi hiányzásokról a felsőház honlapjának rossz minőségére hivatkozva nem közöltek adatokat.
Balogh Levente. Székelyhon.ro

2016. február 2.

Mindenkit újraválasztottak
Újraválasztották az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak vezetőségeit. Az idei parlamenti ülésszak első felében továbbra is Máté András Levente frakcióvezető, Márton Árpád és Szabó Ödön frakcióvezető-helyettes, valamint Molnár Zsolt titkár fogja ellátni a képviselőházban az RMDSZ frakciójának vezetését. A szenátusban újból bizalmat szavaztak Tánczos Barna frakcióvezetőnek, Pataki Csaba frakcióvezető-helyettesnek, illetve Klárik László titkárnak. A Szenátus Állandó Bizottságában a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 18.

Máté András Levente nem tart a magyarellenes tervezettől
Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház a magyar nyelvhasználat korlátozását célzó, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Bogdan Diaconu által kidolgozott törvénytervezetet. Az ügyben a szenátus a döntéshozó kamara. Máté András Levente, a képviselőházi RMDSZ-frakció vezetője lapunknak elmondta, nem sok esély van a tervezet elfogadására.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke – aki 2014-ben lépett ki a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azóta pedig független képviselőként politizál – tavaly augusztusban terjesztette be az alsóházban a magyar kisebbség nyelvhasználati jogát betiltani hivatott jogszabálytervezetet.
A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselőtestületek üléseit kizárólag románul tartsák, „hivatalos tolmácsolást" biztosítva az „idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek". A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén „közérdekű feliratot" csak románul lehetne feltüntetni az országban.
Bogdan Diaconu azzal indokolta kezdeményezését, hogy a magyar kisebbség képviselői „visszaéltek" a 2001-ben kiadott közigazgatási törvénnyel, „elüldözték" a román nyelvet bizonyos közösségekből, „mintha egy idegen államhoz tartoznának". „A törvény azt célozza, hogy a románok ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban, a kisebbségek által lakott térségekben" – nyilatkozta tavaly a képviselő. A PRU elnöke ugyanakkor elismerte: arra reagálva dolgozta ki a magyar feliratok betiltását célzó törvénytervezetet, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján magyarul is olvasható a Helyi Rendőrség felirat.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a törvénytervezetet azt követően fogadta el hallgatólagosan a parlament alsóháza, hogy a házszabály által megszabott február 8-i határidőig nem bocsátották szavazásra. Bogdan Diaconu tavaly decemberben az RMDSZ betiltásáról is törvénytervezetet terjesztett a képviselőház elé. Az általa vezetett politikai alakulat ugyanakkor az év elején Vlad Ţepeş Őrjárat néven félkatonai alakulatot is létrehozott.
Máté András Levente: nem sok esély van a tervezet elfogadására
Máté András Levente, a képviselőházi RMDSZ-frakció vezetője a Krónikának az eset kapcsán szerdán elmondta: a tervezet december végén elutasítást javasló bizottsági véleményezéssel már napirendre került, de létszámhiány miatt nem volt határozatképes az alsóház. Ezt követően visszakerült a szakbizottságba, majd múlt héten napirendre került, de a Liviu Dragnea-féle hitelrontási törtvény vitája miatt végül nem sikerült róla szavazni, így végül hallgatólagosan elfogadottnak minősül.
Így most átkerül a szenátusba, ahol a Máté szerint nem sok esély van az elfogadására. „A tervezet amúgy is alkotmányellenes, hiszen az anyanyelvhasználatot az alkotmány rögzíti. De ha véletlenül a szenátus elfogadná, akkor biztos vagyok benne, hogy az államfő visszadobja. Ha viszont ez sem történik meg, akkor mi emelünk ellene alkotmányossági kifogást” – szögezte le Máté, aki egyébként rosszallóan jegyezte meg, hogy a decemberi szavazáson liberális honatyák is a törvény mellett voksoltak.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék