udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 462 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 451-462

Névmutató: Borbély Tamás

2005. május 23.

Huszonöt év után ismét Erdélyben, Marosvásárhelyen először koncertezett az Omega együttes május 21-én. Az RMDSZ által szervezett koncert előtt két órával a helyi stadion lelátói megteltek, minden korosztály jelen volt. Mintegy ötvenezer ember volt jelen, a városban még soha nem gyűlt össze ennyi ember szórakozni. Először a Keresztes Ildikó Band lépett fel, a Marosvásárhelyen született énekesnő népszerű számokat adott elő. Az együttes vezetője, Kóbor János a csíkszeredaiaknak is üzent, a mostanra tervezett, de pénzhiány miatt elmaradt ottani koncertet bepótolják. A stadionban a Ha én szél lehetnék-re már az egész stadion táncra perdült, hasonlóan reagáltak a rajongók az immár klasszikussá vált Petróleum lámpára is. Búcsúzóul a Régi csibészeket és a Gyöngyhajú lányt az együttes tagjai a több tízezres közönséggel együtt szólaltatták meg. Markó Béla RMDSZ-elnök beszéde nem aratott osztatlan sikert, hiszen a politikus rövid köszöntője közben a közönség egy része fütyült. /Borbély Tamás: Nagysikerű Omega-koncert Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2005. május 31.

A világon először Kolozsváron, a kincses városban szervezik meg azt a nemzetközi operakarmester-versenyt, amely Bartók Béla nevét viseli. A Kolozsvári Állami Magyar Opera által szervezett verseny május 30-tól június közepéig tart, 23 ország 38, többnyire fiatal karmestere vesz részt a megmérettetésen. A verseny példátlan, mert eddig sehol nem tartottak karmesterek közötti megmérettetést kimondottan csak az opera műfajában. Hary Béla, a kolozsvári opera karmestere kiemelte: a nemzetközi versenyeken diadalmaskodó fiatal tehetségek mindig hasonló rendezvényen hívták fel magukra a figyelmet. /Borbély Tamás: Világpremier operakarmester-verseny Kolozsváron. Huszonhárom ország képviselői mérik össze erejüket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

2005. június 1.

„Engedje meg Markó Béla és a Jóisten, hogy megkérdőjelezzem, miszerint minden erdélyi magyarnak néppártinak és kereszténydemokratának kell lennie” – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter szenátor, aki szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlamentbe küldött RMDSZ-es megfigyelőknek kötelező módon az Európai Néppárt (EPP) tagjainak kell lenniük. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: ülésükön 32 törvényhozóból 28 volt jelen, ezt a kritériumot elfogadták. Az RMDSZ várhatóan három megfigyelővel rendelkezik majd Strasbourgban. Az együttes frakció döntésének értelmében minden RMDSZ-es törvényhozó egyénileg megpályázhatja a tisztséget. A frakció meghatározta, hogy küldöttjének kötelező módon az EPP-be kell felsorakoznia. Eckstein-Kovács Péter szenátor közölte: ilyen körülmények között nem nyújt be pályázatot. Szerinte nem jó az, hogy az RMDSZ-t egy ideológia irányába mozdítják el. Márton Árpád szerint a kötelező EPP-tagság mellett szól az, hogy az RMDSZ tagja a néppártnak. A néppárt a legerősebb frakció az EP-ben, és a felvidéki Magyar Koalíció Pártja is tagja a keresztény-demokrata frakciónak. /Borbély Tamás: Vita az EP-megfigyelők kritérium-rendszere miatt. Eckstein-Kovács Péter a kötelező EPP-tagság miatt nem pályázik a tisztségre. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2005. június 7.

Az Alfa Kartell szakszervezethez tartozó Bechtel munkások a Kolozs megyei prefektúra elé vonulnak június 7-én, hogy tiltakozzanak az észak-erdélyi autópálya körül kialakult helyzet miatt. Az építkezés lassítása végett június elejétől az amerikai cég a munkások több mint 90 százalékát kényszerszabadságra küldi, ha azonban a terv kivitelezésére a kormány továbbra sem folyósítja a szükséges összeget, akkor szeptember 1-jétől végleg elbocsátják őket. /Borbély Tamás: Tiltakoznak a Bechtel munkásai az elbocsátások miatt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2005. június 11.

Kolozsvár belvárosában folytatódik a kulturális örökség rombolása. Divattá kezd válni, hogy a műemlékértékű épületek ablakainak értékes kőkeretét összetörve hőszigetelő ablakokat szereltetnek fel. A Monostori úton a volt jezsuiták épületét megcsonkították, két ablakkeretet műanyagra cseréltek ki, kettőt pedig meghagytak eredeti formájában. Virgil Pop műépítész feljelentést tett a hatóságoknál, a tettesek megbüntetését, és az épületek eredeti állapotának visszaállítását kérte. Virgil Pop hangsúlyozta, tudomása van olyan esetekről, amikor a törvénytelenséget éppen a polgármesteri hivatal alkalmazottai szorgalmazzák. /Borbély Tamás: Folytatódik Kolozsvár belvárosának pusztítása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

2005. június 18.

Kemény ellenzéki ellenállásba ütközik a kisebbségi törvénytervezet, amely jelenleg a szenátus jogi és emberi jogi bizottsága előtt van. A szociáldemokraták és a nagy-romániások elsősorban a kulturális autonómia fogalmát kifogásolják. Emil Boc ideiglenes pártelnök szorgalmazta, hogy még a mostani ülésszakban váltsák le a két házelnököt /akik a mostani ellenzéki párt tagjai/. Boc elégedetlen, mert a mai napig sem sikerült a megyék szintjén a tavaly decemberben beiktatott kormánynak átvennie a hatalmat. Markó közölte: az RMDSZ nem támogatja a liberális-demokrata szövetséget a házelnökök leváltásának kérdésében, amíg a parlament nem fogadja el a kisebbségi törvénytervezetet. /Borbély Tamás: Sakkban tartja az RMDSZ kormányzó partnereit. Nem egyezik a koalíciós pártok prioritáslistája. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2005. június 27.

A szórvány érdekében megalakult a Kezdeményező Kedvű Képviselők Kalotaszentkirályi Köre (5K). Máté András parlamenti képviselő, az egyik szervező hangsúlyozta, nem valami ellen szervezkednek, hanem a szórvány gondjainak megoldásáért és hatékony képviseletéért fogtak össze. Az ülés kezdeményezője Máté András és Lakatos Péter Bihar megyei képviselők voltak, akik Kolozs, Bihar, Szilágy és Arad megyei törvényhozókat, valamint önkormányzati vezetőket hívtak meg az ülésre. A Kalotaszentkirály-Zentelke település iskolájában jelen volt Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei, Király András, Arad megyei, Pete István, Bihar megyei, Seres Dénes és Fekete Szabó András Szilágy megyei képviselő, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ ottani megyei szervezetének az elnöke is. – Ultimátumot kell adni a csúcsvezetőségnek, hogy foglalkozzanak a Partiummal és a szórvánnyal – szögezte le Kiss Sándor. Kerekes Sándor és Pálfy Mózes Zoltán Kolozs megyei tanácsalelnökök meghívót kaptak az ülésre, de nem jelentek meg. László Attila a két magyar vezetőt marasztalta el az észak-nyugati régió megyei fejlesztési tervének az elhanyagolása miatt. Az ötletszegényes RMDSZ-es gyűlésekhez képest a résztvevők szokatlanul nyíltan beszéltek az RMDSZ hibáiról is. Kiss Sándor szerint a kormányzati munkában részt vevő RMDSZ-es miniszterek és államtitkárok már telefonhívásokra sem hajlandók válaszolni, mi több, törvényhozó kollégáikkal is csak fogadóórákon állnak szóba. Kónya-Hamar Sándor szerint az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa sóhivatal, a részt vevők 80 százaléka azt sem tudja, miért van jelen. Máté András a képviselőházi frakciógyűlést bírálta, amely „csak arra jó”, hogy esetleg néhány kollégától a bizottságában lévő újdonságokról értesüljenek. Lakatos András az ügyvezető elnökség pazarlására hívta fel a figyelmet. /Borbély Tamás: A szórványt képviselő csoportosulás alakult az RMDSZ-ben. Élesen bírálták az RMDSZ testületeinek működését és a szövetség vezetőit is. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./ Nem az RMDSZ ellen hozták létre ezt a csoportot, a szövetségen belül akarnak működni, és a szórványnak hangot adni, jelentette ki a Kezdeményező Kedvű Kalotaszentkirályi Képviselők Köre (5K) megalakulásáról Máté András képviselő. Ami jó Székelyföldnek, nem mindig felel meg a szórványnak is, mondta. A szórvány ugyanannyi szavazatot hozott, mint Székelyföld, ezért súlyában tekintve e két régiót egyenlőként kell kezelni. Amennyiben a kisebbségi törvény tervezete nem megy át olyan formában a törvényhozáson, ahogyan akarták, akkor az RMDSZ-nek ki kell lépnie a kormányból. /Borbély Tamás: Máté: az RMDSZ-nek ki kell lépnie a kormányból, ha nem sikerül elfogadtatni a kisebbségi törvénytervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

2005. július 6.

A háromszéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) arra kéri Szász Jenőt, a szervezet elnökét, álljon a sarkára, különben fenntartják a tavaly decemberi bizalom-megvonásukat – jelentette Gazda Zoltán a háromszéki MPSZ elnöke, aki szerint a napokban kialakult belső vita miatt Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke is hibás, aki támogatta a Bihar megyei szervezet „palotaforradalmát”. A bihari MPSZ szerint a szervezet bénult állapotban van. Ennek ellenére nem akarnak szakadást – nyilatkozott Csuzi István Bihar megyei elnökségi tag. A bihariak egy tisztújító kongresszus összehívását szorgalmazzák. A háromszéki MPSZ-esek testületileg tagjai lennének a Fidesznek – döntötte el július 5-én a szervezet vezetősége. /Borbély Tamás: Németh Zsoltot és Szász Jenőt hibáztatják a háromszéki MPSZ-esek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

2005. július 7.

Románia 2007. január 1-re kitűzött uniós csatlakozása került veszélybe azáltal, hogy július 6-án az Alkotmánybíróság visszaküldte a parlamenthez a tulajdonkérdést rendező, valamint az igazságszolgáltatás reformját célul kitűző törvénycsomagot. Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a június 22-én a kormány által felelősségvállalással benyújtott és elfogadott törvénycsomagot nem hirdetheti ki Traian Basescu államelnök. A testület azonban helyt adott az ellenzéki kifogásoknak a bíróságok, törvényszékek és ügyészségek vezetőinek mandátumának lerövidítésére vonatkozó cikkely esetében. Ők öt évig állhattak a szóban forgó intézmények élén, az új jogszabály-csomag viszont három évre csökkentette volna mandátumukat. Traian Basescu elnök szerint az Alkotmánybíróság negatív véleménye valószínűvé teszi az integráció időpontjának eltolódását. /Borbély Tamás: Veszélybe került Románia EU-csatlakozása. Rendkívüli parlamenti ülésszak előzhetné meg a kudarcot. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

2005. július 22.

Ismét politikai harcok zajlanak a kolozsvári Puck Bábszínházban. A bábszínház mindkét tagozata Traian Savinescu volt igazgatót vádolta, aki – állításuk szerint – leváltása óta a jelenlegi vezetőség ellen áskálódik. A kolozsvári román nyelvű helyi sajtó megvádolta Mona Chirilat azzal, hogy előnyben részesíti a magyar tagozatot, amelynek négy bemutatója volt, miközben csak két román nyelvű új produkciót vittek színre a bábszínház művészei. Mona Chirila cáfolta az újságokban megfogalmazott vádakat, kiderült, hogy a jelenlegi intézményvezető mind a román, mind a magyar tagozat támogatását élvezi, továbbá a magyar tagozat négy helyett, csak két bemutatót tartott. /Borbély Tamás: Újabb konfliktus a Puck Bábszínházban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2005. július 23.

Elsősorban a Fidesz és az RMDSZ közötti viszony normalizálódásának a jele az, hogy három év távolmaradás után Markó Béla, az RMDSZ elnöke ismét részt vett a Tusnádfűrdői nyári szabadegyetem egyik előadásán. Az előrehozott választások ügye, kisebb pánikot keltett az RMDSZ-ben, valószínűleg ezért döntött a tárgyalás mellett Markó Béla. A Fidesznek és az RMDSZ-nek az Európai Néppártban kell együttműködnie, ezért is vált időszerűvé a megbékélés. Tőkés László továbbra sem mondott le arról az integráló szerepről, amit az EMNT szerinte sikeresen el tudna játszani az erdélyi magyarság összefogásáért. Markó Béla július 9-én Budapestre ment, és meglátogatta Orbán Viktort. A Fidesz és az RMDSZ viszonyának normalizálódása mindkét félnek hasznos. Markónak sikerült tisztáznia Orbánnal, hogy az erdélyi magyarság számára rendkívül fontos az ésszerűbb fejlesztési régiók kialakítása, a Fidesz elnöke pedig arra kényszerítette Markót, hogy kimondja: az RMDSZ céljának tekinti a különböző autonómiaformák megteremtését, írta a lap munkatársa, Borbély Tamás. /Borbély Tamás: Választási érdekek sürgette megbékélés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

2005. augusztus 1.

Komoly mulasztás a magyar kormány részéről, hogy nem hívta meg a korlátozott magyar állampolgárságról folytatott budapesti nemzetközi tanácskozásra a határon túli magyar szervezetek képviselőit – jelentette ki július 30-án Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ő is csak a sajtón keresztül értesült a magyar kabinet terveiről. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy a határon túli magyarokat érintő döntéseket közösen, az érintett közösségeket képviselő szervezetekkel együtt kell előkészíteni. Hozzátette: a magyar kormánypártban most sokan próbálják kompenzálni azt a csalódást, amit a tavalyi december 5-i népszavazás okozott. Markó szerint ezt a kérdést akkor lehetne megfelelően kezelni, ha a magyarországi pártok egyezségre jutnának a kettős állampolgárság ügyében. Markó Béla elmondta: az Orbán Viktorral múlt héten Tusnádfürdőn tartott megbeszélés után, az RMDSZ közeledik a magyarországi pártokkal szembeni egyenlő közelség elvének a megvalósításához, hiszen most lehetőség nyílik arra, hogy a legerősebb magyar ellenzéki párttal továbbépítsék a kapcsolataikat. Markó bírálta a magyar kormányt, mivel a Szülőföld Tanács tagjai csak szeptemberben találkoznak ismét, hogy egyeztessék a prioritásokat, ez azonban – Markó szerint – azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel az idén már nem kaphatnak támogatást a határon túli magyarok, mivel nem marad elég idő a pályáztatás lebonyolítására. Hozzátette: a következő hetekben elő kellene készíteni a Magyar Állandó Értekezlet munkáját, és a testületet ősszel kellene összehívni. Markó Béla a román kormány várható átalakításáról kijelentette, hogy az RMDSZ által delegált miniszterek munkájával elégedett, ezért az átalakítás nem érinti majd a magyar nemzetiségű tárcavezetőket. /Borbély Tamás: Markó: mulasztást követett el a magyar kormány. Együtt kell meghozni a határon túliakat érintő döntéseket. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2005. augusztus 1.

Borbély Tamás, a Szabadság munkatársa szerint a kettős állampolgárság ügyének „újabb felelőtlen kezelése miatt” félő, hogy „hónapokon keresztül nagymagyar sirámokkal, a magyarországi magyarokkal szembeni veszettül és indokolatlanul ellenséges, hisztérikus írásokkal töltjük meg sajtónkat.” Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt heti rádiós nyilatkozatából kiderült, hogy csak most kezdődtek el az egyeztetések a határon túli magyarok közjogi státusának rendezésével kapcsolatban. Az újságíró szerint „a határon túli magyarok szervezetei részéről pedig az volna a leghatékonyabb, ha közösen lépnének fel a magyarországi kormányerőkkel és ellenzékkel szemben, arra kérve a feleket, hogy törekedjenek a kettős állampolgárság esetében a megegyezésre.” Markó Béla jelezte, hogy a határon túli magyar szervezetek közös állásfoglalása nagyobb hatást gyakorolna a magyarországi politikai élet szereplőire. „Téved az MSZP, ha azt hiszi, hogy a Fidesz szakembereinek bevonása nélkül” sikerül rendezni ezt a kérdést. „A Fidesz is a fellegekben jár, ha azt hiszi, hogy büntetlenül folytathatja megtévesztő politikáját”, „mindent megígér, aztán kormányzati pozícióba kerülve angolosan elfelejtkezik ezekről.” Az újságíró szerint a „kettős állampolgárság hisztériában a határon túli magyar szervezetek, jelesen az RMDSZ is hibás.” A magyarországi pártoknak a határon túli magyar szervezetekkel együtt kell megoldást keresni. /Borbély Tamás: Újabb bukás előtt a nemzetpolitika? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2005. augusztus 30.

Az idén egy kilométer sem készül el az észak-erdélyi autópályából, az amerikai cég a három hónapos átmeneti időszak után végleg elbocsátott 540 munkást. A Bechtel szakszervezeti vezetője a közlekedési minisztert vádolja a kialakult helyzetért, mivel a tárcavezető nem hajlandó pénzt folyósítani az amerikai cégóriásnak, amíg nem zárul le a szerződés újratárgyalási folyamata. Ennek is köszönhető, hogy Romániában az autópálya-építés helyben topog, az elmúlt nyolc hónapban mindössze 10 kilométer autópálya épült meg. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hét végi nyilatkozatából kiderült, hogy Budapestet Bukaresttel összekötő korszerű út mindössze harmadik a fontossági sorrend szerint, előnyben részesül a Bukarestet Konstancával összekötő autópálya, illetve a dél-erdélyi autópálya. Az RMDSZ-től sokan várják, hogy kiáll a terv mellett. /Borbély Tamás, Hintós Diana: Elbocsátotta a Bechtel munkásai zömét. Az idén egy kilométer sem készül el az észak-erdélyi autópályából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2005. szeptember 6.

Felmentette az igazságszolgáltatás Tánczos Vilmost a testi sértés vádja alól abban a perben, amelyet a kolozsvári néprajz szakos oktató ellen indított egykori kollégája, Xantus Gábor. Az incidens 2003 novemberében történt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári rektori hivatalában. A két oktató, Szilágyi Pál rektorral együtt, egy megbeszélésen vettek részt, és azt próbálták eldönteni, mi legyen a sorsa annak a tévéfelszerelésnek, amit az oktatási intézmény akkoriban vásárolt. A stúdió elhelyezése kapcsán vita robbant ki, amely Xantus szerint tettlegességig fajult. Xantus, aki a média-, film és fotó szakon oktatott, azt állította, hogy Tánczos feldühödött, menekülni próbált előle. Az ütések és rúgások nyomait Xantus orvosi látlelettel is igazolta, azonban a tettlegesség ténye nem nyert megerősítést. 2003 végén az egyetemet működtető erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői mindkét felet elmarasztalták: Tánczosnak le kellett mondania az egyetemen betöltött összes vezetői tisztségéről, Xantust pedig csak szóban rótták meg. Ennek ellenére Xantus elégedetlen volt a döntéssel, ezért megszakította együttműködését az egyetemmel. A kolozsvári bíróság végül megalapozatlannak tartotta a Tánczos ellen felhozott vádakat, ezért arra kötelezte Xantust, hogy fizesse ki a perköltségeket. /Borbély Tamás: Ejtették a Tánczos elleni vádakat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2005. szeptember 7.

Polgári engedetlenség lehetőségét is figyelembe veszi a Kolozs megyei Aranyosegerbegy magyar közössége, ha a község polgármestere nem mond le arról a tervről, hogy a hét végi falunapokon kizárólag ortodox szertartással szenteltesse fel a magyar katonák síremlékét, és diplomát osztogasson román veteránoknak – jelezte Péter Ferenc a helyi RMDSZ szervezet elnöke. Az aranyosegerbegyi helyi temetőben a magyar katonák síremléke körüli vita nem új keletű. Az RMDSZ és az egyház támogatásával a helybelieknek már 2000-ben sikerült megjavíttatniuk azt a síremléket, amely 34–36, a második világháborúban elesett magyar katonának biztosít nyugvóhelyet. A sírkövön márványtáblácska hirdette a honvédsír helyét. A veteránok és az aranyosgyéresi vasgárdisták tagadják, hogy ott magyar katonák is lennének, ezért a polgármester egy év után mondvacsinált indokkal ismét felújítatta azt. A polgármester az átalakított emlékműre kétnyelvű táblát helyeztetett, amely nem jelezte, hogy ott magyar katonák nyugszanak.– Megalázó, hogy a magyar katonák sírja fölött osztogassanak elismerő oklevelet a román veteránoknak, ezért a polgári engedetlenség lehetőségét is figyelembe vesszük, mondta Péter Ferenc. – Az aranyosegerbegyi temetőben a történelem szerint honvédkatonák nyugszanak, és ezt tiszteletben kell tartani – nyilatkozta Máté András, RMDSZ-es parlamenti képviselő. /Borbély Tamás: Feszültséget kelt az aranyosegerbegyi honvédsír. Tiltakoznának a polgármester szándéka ellen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

2005. szeptember 8.

Megvonta támogatását az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettestől, akit azért menesztenének tisztségéből, mert a magyar nyelvű oktatásban számos probléma továbbra is megoldatlan, jelentette be László Attila RMDSZ-elnök a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Idén is késéssel érkeznek meg a magyar nyelvű tankönyvek az iskolákba, mivel a kiadók többnyire olyan fordítókat alkalmaznak, akik felületes munkát végeznek. Például a felvilágosodás helyett fénykorszak, Nagy-Britannia helyett Brit Tenger, a baktériumok lebomlása helyett lefokozása jelent meg a tankönyvekben. Kolozs megyében 1997-hez képest az első osztályos gyerekek létszáma 50 százalékkal csökkent. Megnőtt a kiscsoportos óvodások száma. Eddig 17–18 gyerekkel indultak a csoportok, az idén mindenhol 30-ra bővült a létszám. Sikerült magyar bölcsődét indítani Kolozsváron. /Borbély Tamás: Leváltanák a magyar oktatásért felelős főtanfelügyelő-helyettest. A Kolozs megyei RMDSZ vezetői elégedetlenek Török Ferenc munkájával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

2005. szeptember 9.

A Legfelsőbb Ügyészség szerint nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát az Obiectiv Legionar című nyíltan antiszemita lap kiadása, ezért nem indítanak vizsgálatot a Frunda György RMDSZ-es szenátor által tett feljelentés nyomán. Az antiszemitizmust Csucsuja István, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint egyes politikai pártok gerjesztik. Goldner Gábor, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke hangoztatta, a többségnek kellene fellépnie ezen megnyilvánulások ellen. Az Obiectiv Legionar című folyóirat terjesztése ellen már többször tiltakoztak a romániai zsidó hitközségek. Frunda György szenátor szerint a zsidó közösségnek is határozottabban kellene fellépnie a lap ellen. /Borbély Tamás: Nem indított nyomozást az ügyészség az antiszemita kiadványok ügyében, A többség felelőssége az antiszemitizmus elfojtása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

2005. szeptember 12.

Az RMDSZ közeljövőre vonatkozó célkitűzéseinek meghatározása, a romániai magyar oktatás helyzetének értékelése, illetve az árvíz sújtotta településeken hozott intézkedések számbavétele történt meg szeptember 10-én az RMDSZ parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén. Markó Béla szövetségi elnök úgy látja, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet az egyedüli a romániai politikai pártok között, amely az elmúlt tizenöt évben megtanulta, hogyan működik egy koalíció. A sikerek között említette elsőként Markó az aradi Megbékélési Emlékpark augusztusi felavatását, másodikként a székelyföldi infrastruktúra fejlesztése terén tett előrelépéseket, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban három fontos útvonal megjavítása is elkezdődött. Harmadikként arról számolt be, hogy Tokay Györgyöt litván és lett nagykövetté nevezték ki. Az oktatás területén siker a szilágysomlyói és a dévai önálló magyar iskola beindulása, valamint a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum magyarrá válása. Az RMDSZ kudarclistáján elsősorban az észak-erdélyi autópálya szerepel. Frunda György bejelentette, ha jövőben nem kezdődik el az autópálya építése, akkor ez akár a kormánykoalícióval való együttműködés szakítópróbája is lehet. Az őszi parlamenti ülésszak prioritásai közé tartozik a kisebbségi törvénytervezet és a decentralizációs jogszabály elfogadtatása. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen tervezett önálló magyar karok esetében Markó csak annyit mondott, hogy továbblépésre van szükség. A gyűlésen Sárkány Kis Endre, a BBTE oktatója bírálta az egyetem magyar vezetőit, akik nem segítik az önálló karok ügyét. Lakatos András a rossz magyarsággal megírt tankönyvek problémáját vázolta. Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezetője jelezte, hogy az idén a tavalyhoz képest hamarabb megkapják a gyerekek a tankönyveket. Újra be kellene indítani a magyar nyelvű tankönyvírást. Az RMDSZ Országos Segélybizottságának tájékoztatásából kiderül, hogy Magyarország mindhárom árvíz esetében nagy segítséget nyújtott. A székelyföldi katasztrófával kapcsolatosan a jelentés emlékeztet, hogy Magyarország ismét elsőként sietett az udvarhelyszékiek megsegítésére. /Borbély Tamás: Az autópálya ügye az RMDSZ legnagyobb kudarca. Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

2005. szeptember 13.

A magyar állami költségvetésből létrehozott Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemen maximum egy éven belül rektorválasztást tartanak. Az idei tanév Szilágyi Pál rektorságának utolsó évét jelenti, hiszen az alapítók és a kuratórium tagjai a matematika szakos oktatót korára való tekintettel minden bizonnyal nem választják meg újra. Az alapítvány kuratóriuma július 22-én hosszabbította meg Szilágyi Pál mandátumát egy évvel. Kolozsváron új épületet bérelt az egyetem, emellett újabb ingatlanokat tervez vásárolni, hogy helyet biztosítsanak a jelenlegi és a nemrég beindított szakoknak. Kolozsvári oktatói körökben egyre nagyobb az elégedetlenség amiatt, hogy az EMTE a kezdeti célkitűzéseknek ellent mondva a Babes–Bolyai Tudományegyetemen már létező szakokat indít. Ezt az egyetem finanszírozója, az MSZP–SZDSZ összetételű magyar kormány is többször szóvá tette. /Borbély Tamás: Új rektort keres a Sapientia Egyetem. Szilágyi Pál meghosszabbított mandátumának utolsó éve. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 451-462




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék