udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
328
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 301-328
Névmutató:
Katona Ádám
2000. március 11.
Markó Béla, az RMDSZ-elnök tiltakozó levelet írt a Hajdu Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének. A levél szövegét közölte a Nyugati Jelen is. Markó Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában március 5-én elhangzott interjú miatt tiltakozott, melyben Katona Ádám, "az RMDSZ egyik nem különösebben jelentős platformjának vezetője" nyilatkozott. Markó szerint ez az interjú "Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki". A riporter Haeffler András és Katona Ádám "egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgősen le kellene váltani." Markó szerint ez a műsor "durva beavatkozás volt szervezetünk belső életébe, és egyértelműen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt." /Markó Béla RMDSZ-elnök tiltakozik. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./ A Magyar Rádió elnöke ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, hogy a műsor tényleg beavatkozott-e az RMDSZ belső életébe. Amennyiben valóban egyoldalúan mutatták be az RMDSZ-re vonatkozó közlést, akkor a Magyar Rádió lehetőséget biztosít arra, hogy Markó Béla, vagy más RMDSZ vezető politikus ugyanolyan terjedelemben és ugyanabban a műsorban fejthesse ki véleményét. /A Magyar Rádió elnöke kivizsgálja az ügyet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./2000. március 20.
A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság március 19-i műsorában a szerkesztő állította: két héttel korábban, amikor Katona Ádám platformvezető azt állította, hogy az RMDSZ vezetői, azaz Markó Béláék már a Ceausescu rendszert is kiszolgálták, sőt ma sem az erdélyi magyarság érdekeit tartják elsődlegesnek, helyette személyes vagyonuk gyarapítását, a vélemény közlése előtt "szerettük volna az érintettet is megkérdezni, de kollegáim nem érték el. Az adást követően, március 7-én Markó Béla tiltakozó levelet küldött a Magyar Távirati Irodának, a Magyar Rádió elnökének és a parlamenti pártok elnökeinek... Március 13-án a felelős szerkesztő - mivel a Vasárnapi Újságnál az elnök nem tiltakozott - telefonon kért nyilatkozatot, Markó csütörtökre ígérte a választ. A rádió munkatársa, Haeffler András csütörtökön reggeltől estig, Marosvásárhelytől Bukarestig hiába kereste, nem érte el Markó Bélát. Helyette Lakatos Pál főszerkesztő Tőkés László tiszteletbeli elnököt kérte fel szólásra. A Romániai Magyar Szó az interjúból idézett. A kérdésre, hogy március 15-én miért fújt riadót Marosvásárhelyen: "Nagyon hasonlít a helyzetünk a 150 és valahány esztendővel előttihez, amikor is a reformkor szellemében ébresztgették a nemzetet és ennek a folyamatnak a betetőzése volt a Talpra Magyar! Ez az a szellem, egyébként nem egyedien magyar, ugyanabban az időben Andrei Muresanu írta meg a románokhoz szóló Destapte te romane! - Ébredj román! című verset. Ébredj magyar, ez a megszólítás a 2000. esztendőben nagyon is időszerű... Az RMDSZ-ben politikai fanyelven beszélnek, a román politikum pang az ürességtől. - Manapság RMDSZ közgyűlésre kevesen mennek el, fejtette ki Tőkés László. Sokan kiléptek az RMDSZ-ből. A belső választásokat immár 5-6 éve halogatják. Kongresszusi határozatok, végrehajtási határozatok, SZKT-határozatok is vannak a belső választások megtartására nézve. Az RMDSZ össz-erdélyi magyarság szervezete. - Az RMDSZ nem a sikerekben osztozik a koalíciós partnereivel, hanem a súlyos felelősségben. A kérdésre, hogy egyetért-e a váddal, miszerint a Vasárnapi Újság beleavatkozik az erdélyi magyarság ügyeibe, Tőkés László így reagált: "...a magyar állandó értekezlet, az összmagyar együttműködés szellemében képtelenségnek tartom, hogy egy magyar a magyar dolgába, úgymond beleszólhat. Ez nem beleszólás, mi joggal várjuk el a Magyar Rádiótól, mi határon túliak, hogy az érdekeinket képviselje, tehát nem beleszólás, ha rólunk beszél és ez kölcsönösen érvényes. /Tőkés László az RMDSZ-ről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./0. április 2.
Március 31-én ülésezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fő fóruma, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Arról döntöttek, hogy az RMDSZ 2003-ban sorra kerülő, következő kongresszusáig az SZKT a jelenlegi összetételben folytatja munkáját. Markó Béla politikai helyzetelemzésében a választások után kialakult helyzetre és az ennek nyomán a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával (RTDP) kötött parlamenti támogatási megállapodás eredményeire, illetve a szövetség előtt álló feladatokra összpontosított. Az RMDSZ elnöke elemezte az RTDP-vel kötött megállapodás pozitív és negatív eredményeit. Előbbiek közé sorolta a helyi közigazgatási törvény elfogadását, Nastase miniszterelnök márc. 15-i üzenetét a romániai magyarsághoz. Eredménynek számít, hogy különböző minisztériumokban és központi intézményekben a vezető tisztségeket betöltő magyarokat sikerült posztjaikon megtartani. Negatívumok: össze nem hangolt törvényjavaslatok, a magyar szakemberek megyei és helyi szinten történő eltávolítása különböző állami hivatalok éléről, illetve a kormánypárt erősödő nacionalista retorika, amely az utóbbi napokban a szenátus művelődési és oktatási szakbizottságainak döntésében is megmutatkozott. Várhatóan két-három héten belül megoldást keresnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem szerkezeti átalakításának, az önálló magyar tanszékek és karok létrehozásának tekintetében, s lépéseket tesznek a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, továbbá a kolozsvári agronómián és a zeneakadémián a magyar oktatási formák bevezetésére, illetve megerősítésére. - A szövetségi elnök üdvözölte a magyarországi státustörvény tervezetének megszületését, azt a romániai magyarság számára fontos, javára szóló jogszabálynak nevezte. Katona Ádám székelyudvarhelyi képviselő az elnöki helyzetelemzésről vitát javasolt, ezt azonban elvetették. - Az SZKT rátért az SZKT megújításáról szóló vitára. Toró T. Tibor "az RMDSZ kapuinak kitárását" javasolta. Verestóy Attila rámutatott: vagy megújítják az SZKT-t, s akkor minden egyes helyet választással töltenek be, vagy pedig a platformoknak, az ifjúságnak, a nőknek stb. korporatív alapon biztosítanak helyeket. Kónya-Hamar Sándor az 1996 márciusában elfogadott határozatot idézte, amelynek értelmében az SZKT-t a romániai magyarság kataszteri nyilvántartásának alapján kell általános választással megújítani. Markó Béla szerint nem szabad olyan célokat magunk elé tűzzünk, amelyekről eleve tudjuk, hogy megvalósíthatatlanok.- Két elképzelés alakult ki. Az egyik az ügyvezető elnökség által elkészített közvetlen választásról szóló szabályzat szerint az SZKT teljes megújítását vetítette elő, a másik pedig azt, hogy a 2003-ban sorra kerülő, következő RMDSZ-kongresszusig maradjon meg a jelenlegi képviselet, s ennek következtében az SZKT is maradjon változatlan. A szavazáson a második javaslat győzött, s ezután a tanácskozást azonnal berekesztették. - Délelőtt az SZKT és Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülést tartott, amelyen tudomásul vette Dézsi Zoltán SZKT-elnök lemondását, meghallgatta Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzését, megerősítette önkormányzati ügyvezető elnöki tisztségében Kerekes Gábort, és zárt ülésen megvitatta és elfogadta a szövetség költségvetését. Dézsi Zoltán azért mondott le, mert a kormány Hargita megyei alprefektusnak nevezte ki őt. Markó Béla leszögezte: mindazok a politikai, gazdasági és társadalmi okok, amelyek az RMDSZ-t az RTDP-vel kötött megállapodásra kényszerítették, ma is léteznek. Markó kijelentette: a kormányfő részvételével tartott múlt heti RMDSZ-RTDP-egyeztetésen ígéretet kaptak arra, hogy az egyetemi akkreditációs törvénnyel kapcsolatos hátrányos javaslatokat nem fogják továbbvinni. Elmondta: közölték Adrian Nastaséval, hogy azzal a nacionalista irányzattal, amelyet az Adrian Paunescu-George Pruteanu páros képvisel, az RMDSZ nem tud közösséget vállalni, s annak további erősödése a két párt közötti együttműködést kockáztatja. Markó bírálta a Reform Tömörülést, amelynek egyik legutóbbi tanácskozásán elhangzott, hogy "a jelenlegi vezetők a romániai magyarság áruló bandáját alkotják", hogy "politikai gyilkosságról" és "politikai prostitúcióról" kell az RMDSZ kapcsán beszélni. Az SZKT délutáni ülésén Tőkés László tiszteletbeli elnök javasolta, hogy az SZKT vitassa meg a zilahi Wesselényi-kollégiumban kialakult helyzetet. A javaslatot Deák László Szilágy megyei ügyvezető elnök nem támogatta. Tőkés püspök javaslatát az SZKT 23 igen és 30 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett elutasította. Az SZKT elfogadta Vekov Károlynak a Nemzetépítő Platform magalakulásáról szóló tervezetét. Az SZKT-ülést követően Tőkés László püspök sajtóértekezleten ismertette a zilahi Wesselényi-kollégium ügyét, és leszögezte: az iskolaigazgatónak vissza kell vonulnia. Tőkés László elmondta: az SZKT elutasító magatartása nem lepte meg, hiszen ez a testület rég nem döntéshozó, hanem "közjegyzői feladatokat ellátó szerv". Ez a gárda a "nemzeti érdekeink elárulója lett". /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: 2003-ig jelenlegi formájában működik az RMDSZ. Az SZKT nem élt a választások útján történő megújulás lehetőségével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./2000. április 15.
Az RMDSZ megbízásából az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja által március második felében készített közvélemény-kutatás átfogó módon térképezte fel a romániai magyarság helyzetét, elvárásait, politikai opcióit stb. A reprezentatív adatok szerint a romániai magyarok több mint 90 százaléka azt nyilatkozta, hogy részt venne a parlamenti választásokon. Az RMDSZ támogatottsága a romániai magyarság körében meghaladja a 94 százalékot, ugyanakkor egyetlen más alakulat sem kapott több mint 2 százalékos támogatottságot. Az elnökválasztás tekintetében 31,8 százalék azt nyilatkozta, hogy nem tudja, kire voksolna, vagy hogy nem megy el voksolni, Emil Constantinescu 43,6 százalékot kapott, Teodor Melescanu 6,4 százalékot, más jelöltek pedig jelentéktelen töredékeket. Arra, hogy az RMDSZ az elnökválasztáson indítson saját jelölte, 75,4 százalék igennel válaszolt, 9,4 százalék nemmel, 15,2 százalék pedig vagy nem tudott, vagy nem akart válaszolni. A kérdezőbiztosok kérésére megneveztek három olyan RMDSZ-es/romániai magyar politikust, akiben megbíznak. Az összesítés után a következő lista alakult ki: Frunda György (51,9%), Markó Béla (45,6%), Tőkés László (36,9%), Verestóy Attila (19,5%), Kincses Előd (6,8%), Takács Csaba (6,0%), Hajdú Gábor (4,1%), Eckstein Kovács Péter (3,3%), Tokay György (2,7%), Borbély László (2,1%), Király Károly (1,7%), Asztalos Ferenc (1,6%), Toró T. Tibor (1,6%), Bárányi Ferenc (1,4%), Csapó I. József (1,4%), Katona Ádám (1,4%). - A szavazók elvárásainak az RMDSZ-es képviselők és szenátorok nagyobb mértékben feleltek meg idén márciusban, mint tavaly februárban. A megkérdezettek 6,2 százaléka úgy érzi, hogy az a honatya, akinek mandátumát támogatta voksával, teljes mértékben megfelelt az elvárásainak, 42,3 százaléka pedig úgy, hogy részben megfelelt. /Wagner István: Felmérés a romániai magyarság körében. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 15./2000. május 20.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform megbízásából Katona Ádám, a platform elnöke az előválasztásokkal kapcsolatos szabálytalanságokat tette szóvá, amelyek okozói szerintük az Operatív Tanácsban, illetve az Ügyvezető Elnökségben keresendők. "Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Szövetségünkben, mint demokratikus érdekképviseleti szövetségben a jelenlegi csúcsvezetés köreiből bizonyos csoportosulások személyes hatalmi érdekeiket az RMDSZ-tagság közösségi érdekei elé helyezzék, ahogyan ezt tették vagy megkísérelték például Csíkszeredán, Gyergyócsomafalván, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen." Továbbá: "A képviseleti demokrácia alapelveivel és gyakorlatával összeférhetetlennek tartjuk, hogy az RMDSZ országos vezetőtestületeinek egyik-másik fizetett alkalmazottja, vagy akár szenátorainknak, képviselőinknek irodavezetői, titkárai jelöltessék magukat az RMDSZ választott, döntéshozói funkcióra, akár a helyhatósági választásokon tanácsosi vagy alpolgármesteri vagy polgármesteri helyekre". Az EMK szerint a szövetség válságtüneteiről van szó. Egyben javasolják, hogy "az RMDSZ valamennyi fizetett tisztségviselője, szenátora, képviselője és Szövetségünk bizalmából kormányzati vagy helyhatósági feladatkört betöltő személyisége egy napi teljes adózott jövedelmét juttassa az anyaországi árvízkárosultak megsegítésére". /Kampánycirkuszok. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés tiltakozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 20./2000. július 3.
Marosvásárhelyen tartották meg RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának és a Szövetségi Küldöttek Tanácsának együttes ülését. Markó Béla elnök tartott beszámolót, visszatekintve az elmúlt tíz évre. Tíz évvel ezelőtt egyezséget kötöttek, hogy a közösen meghozott döntéseknek alávetik magukat. Szerinte újra kell tárgyalni ezt az egyezséget, és vagy megerősítik azt, "vagy útjukra engedjük azokat, akiknek túlságosan nehéz ez a hűség." Markó választ várt az által felsorolt kérdésekre: kell-e még az egység azoknak, akik RMDSZ-tagként hirdették az RMDSZ-en kívüli pluralizmushoz való jogot, és éltek is e különös jogukkal akkor, amikor függetlenként indultak? Kell-e még az egység azoknak, akik miután vesztesen kerültek ki az előválasztásokból, szavukat balkáni módon megszegve mégis jelöltették magukat? Vagy azoknak, akik civil szervezetnek álcázva egy másik, politikai szervezetet hoztak létre a választásokon való részvétel végett? Ha elvásott a régi egyezség, kössünk majd új egyezséget - javasolta Markó Béla. Felolvasták Tőkés László tiszteletbeli elnöknek a két testülethez intézett levelét /ő ugyanis a reformátusok világkongresszusán volt/. Tőkés László másképpen értékelte a választásokat. A választások egyértelműen bebizonyították azon bírálatok megalapozottságát, melyeket előzetesen az RMDSZ országos vezetősége minden esetben vehemensen elutasított. A magyar választók fele nem ment el szavazni. A koalíció egyes pátjai a választások után felelős módón önvizsgálatot tartanak. "Csata közben nem szokás leváltani a vezért. Ez dr. Kincses Előd maros megyei elnök törvénytelen felfüggesztésére vonatkozik." Javasolta, hogy SZKT végezzen szigorú és önvizsgálatot, és kezdeményezze az egész RMDSZ személyi megújítását. - Birtalan Ákos, volt RMDSZ-es miniszter egyet nem értését fejezte ki Markó Bélával, mondván "nem vagyunk olyan gazdagok, hogy azt mondjuk egyeseknek: nincs szükség rátok, mert ti másként gondolkodtok.." Toró Tibor szerint amikor egy platform megpróbálja a pluralizmust követni, akkor ráhúzzák az egységbontás vizes lepedőjét. - Bárányi Ferenc elítélte, hogy a tiszteletbeli elnök nyilatkozataiban támadta az RMDSZ-t, ezért felszólította Tőkés Lászlót, döntse el, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke vagy az RMDSZ-en belüli ellenzék vezetője. Szilágyi Zsolt szerint a belső hatalmi elit nem tűri meg a másként gondolkodókat. Szász Jenő hangsúlyozta, hogy RMDSZ tag és az is marad. Kincses Előd: Olyan mélységben avatkozott bele Markó Béla a Maros megyei választásokba, hogy ez felveti jogi, erkölcsi felelősségét. Katona Ádám hihetetlennek tartotta, hogy egy győztes választás után felelősségre vonnak egy olyan csoportot, mint a Reform Tömörülés. Hozzátette: Verestóy Attila szenátor sorra elveszítette az udvarhelyi választásokat. Csicsó Antal hangsúlyozta, hogy szükség van csángó képviseletre a parlamentben. - Markó Béla reagált a vitára és megkérdezte: miért kell az 1996-os eredményeknél egy árnyalattal jobb választási eredmény nyomán azt üzennünk a saját erdélyi magyar közösségünknek, hogy veszítettünk? /Bögözi Attila: SZET-SZKT közös ülés Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2000. júl. 3./ Júl. 2-án az SZKT megerősítette az Operatív Tanács korábbi, Kincses Elődnek a területi elnöki tisztségéből való felmentését /51 mellette, 16 ellene és 9 tartózkodásssal/. Markó Béla szövetségi elnök ismertette a Szövetségi Operatív Tanács (SZOT) döntését, miszerint többrendbéli szabályzatsértés miatt függesztette fel Kincses Elődöt elnöki tisztségéből. Toró T. Tibor kérte, hogy az SZKT hallgassa meg a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság (SZSZB) idevágó határozatait, Markó Béla azonban kijelentette, hogy a megyei SZSZB semmiképpen sem illetékes egy országos fórum, jelen esetben az OT döntésének felülbírálására. Kincses Előd formai kifogásokat tett. Előadta továbbá, hogy az előválasztásokon részt vett 7300 marosvásárhelyi, vagyis a népakaratot tejesítette. Virág György emlékezetett: Fodor Imre bukásában is több mint 50 000 szavazatot kapott. /Bögözi Attila: SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./ Kelemen Attila tárta az SZKT elé a Kincses-affér mozzanatait. Elmondta, hogy a felfüggesztett elnök a saját maga által szabott 20 százalékos előválasztási küszöböt sem vette komolyan, s a tizenegynéhány százalékos jelenléttel mindenféle illegitim testülettel igazoltatta, hogy az előválasztások érvényesek. - Az SZKT Szép Gyula személyében a lemondott Sebesi Karen Attila helyett megerősitette a művelődési alelnök kinevezését és elfogadta az RMDSZ költségvetését, valamint Varga Attila előterjesztésében beszámolót hallgatott meg a "státusz-törvény" koncepciójának alakulásáról. A legvitatottabb kérdés, hogy melyik az a szervezet, mely dönt a státusjogosultságról. - Az SZKT három állásfoglalást is elfogadott. Egyik a Földváron történtekkel kapcsolatos. "Szövetségünk aggodalommal veszi tudomásul, hogy az utóbbi időben felújultak a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások. Folyó év június 24-én a Brassó megyei Földváron a helyi polgármesteri hivatal leromboltatta az egykori internáló tábor áldozatainak állított emlékművet. Egy olyan emlékmű vált a sovén nacionalizmus célpontjává, amely a második világháború végén a magyar és német kisebbségi közösségek elleni, a kollektív bűnösség elvének alkalmazásában jelentett volna történelmi igazságtételt. Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartunk minden ilyen jellegű megnyilvánulást. Az emlékműgyalázás különös módon akkor történt meg, amikor a román törvényhozás azt a törvényt készült elfogadni, amely történelmi igazságtételt nyújt az 1940 szeptember 6 és 1945 március 6 közötti időszakban elkövetett etnikai jellegű üldözésekért. Az SZKT követeli a tettesek felelősségre vonását, felhatalmazván az illetékes kormány-tisztségviselőinket, hogy tegyenek meg mindent az ügy mielőbbi tisztázása érdekében." A második Vásárhelyre vonatkozik. "Az SZKT egyhangúlag elítéli a marosvásárhelyi Borsos Tamás emlékmű folyó év június 20-i meggyalázását és abbéli meggyőződését fejezi ki, hogy az ilyen cselekedetek nem járulnak hozzá Marosvásárhely jó polgári közérzete fenntartásához, valamint elvárja, hogy az illetékes hatóságok ne szurkolói túlkapásnak minősítsék az esetet, hanem vizsgálják ki alaposan a történteket és vonják felelősségre az elkövetőket." - A harmadik állásfoglalás hargitai vonatkozású: "2000 június 28-án Bardóczy Csaba székelyudvarhelyi lakost 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték a Cserehát ügy kapcsán a Marosvásárhelyi Táblabíróságon. Ez nemcsak Bardóczy Csaba ügye, hanem a székelyudvarhelyi és az erdélyi magyarságé is. Ezt az ítéletet politikai döntésként értékeljük. Éppen ezért: az SZKT felkéri Románia ügyészét, hogy éljen rendkívüli jogorvoslati lehetőségével és kezdeményezze a per újrafelvételét." /Bögözi Attila: SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./2000. július 25.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke, Katona Ádám nyílt levelet intézett Markó Béla RMDSZ-elnökhöz. Ebben csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ nem vette komolyan a platform által felvetett közérdekű problémákat, valamint az RMDSZ megújítását szorgalmazó kezdeményezést. Az EMK-elnök felkérte az RMDSZ-t, szorgalmazza koalíciós partnereinél Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter haladéktalan visszahívását az ismételt "dicstelen szereplése" miatt. Az EMK hangsúlyozta: az RMDSZ nem figyelheti közömbösen azt, amit Moszkva a szabadságukért, önrendelkezésük kivívásáért küzdő csecsenekkel elkövet. Ezért az EMK kívánatosnak tartja, hogy az RMDSZ "haladéktalanul csatlakozzék a párizsi székhelyű Nemzetközi Emberjogi Szövetségnek a moszkvai vezetés felelősségre vonását kezdeményező javaslatához". Katona Ádám ugyanakkor választ szeretne kapni az RMDSZ elnökétől, hogy milyen eredménnyel járt közbe az illetékes hatóságoknál dr. Barki Éva, illetve Bardóczy Csaba ügyében. /Megoldásokat sürget az EMK elnöke. Katona Ádám nyílt levele Markó Bélához. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./2000. szeptember 4.
AZ RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés szept. 2-án véget ért országos gyűlésén felfrissítették a platform politikai célkitűzéseit, stratégiáját, taktikáját. Újraválasztották Katona Ádámot elnöki tisztségébe. Az EMK vezető testülete ezentúl nem ügyvezető testület, hanem elnökség lesz. Az elnökségre a betegség miatt lemondott dr. Borboly István helyébe Sántha Pál közgazdász került. Az EMK országos gyűlése javasolja a magyar kormánynak, hogy részesítse állami kitüntetésben a szeptemberben 70. életévét töltő Király Károlyt és az októberben 65. éves Katona Ádámot. /EMK-tisztújítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./ Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés országos gyűlését az udvarhelyszéki Zeteváralja római katolikus plébániájának vendégházában tartotta. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) különítménye a kezdés előtt kiruccant a helyszínre, ellenőrzést tartott. Az alelnöki tisztségeket Bartha András szovátai orvos, Gazda István kovásznai tanár, Sántha Pál Vilmos csíkszeredai közgazdász, valamint Újvári Ferenc kolozsvári ügyvéd töltik be. A gyűlésen úgy döntöttek, hogy Gazda Istvánt legyen Kovászna megye RMDSZ-es szenátor-jelöltje a parlamenti választásokon. Ugyanakkor tiltakoztak az ellen, hogy ha Kovászna megyében az előválasztásokon el akar indulni valaki, akkor kénytelen lefizetni négymillió lejt a választási bizottságnak, ha ezután befutó helyre kerül, még tízmilliót a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-nek. Az EMK eme antidemokratikus cenzus hallatán felkérte Markó Bélát, a szövetség elnökét, hogy a központi RMDSZ-kasszából fizessék ki az újgazdagok soraiba fel nem kapaszkodott jelöltjüknek a fent említett összeget, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Markó mindeddig nem reagált e megkeresésre. /Györffy Sándor: Platformgyűlés Zeteváralján. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 5./2000. szeptember 9.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform Markó Bélához intézett nyílt levelet juttatott el a Romániai Magyar Szóhoz, mely szerint szept. 1-2-án tartotta Országos Gyűlését a platform a Zetelakához tartozó Zeteváralja római katolikus plébániájának vendégházában. Aug. 29-én és 30-án a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tisztjei érkeztek a zeteváraljai plébániára. "Az EMK Országos Gyűlése fölháborodással értesült a római katolikus egyház egyik épülete, intézménye életébe történt ezen illetéktelen és jogtalan beavatkozásról, illetve platformunk tevékenységének durva megzavarásáról az RHSZ által" - áll a levélben. Katona Ádám azonnal levélben értesítette Markó Bélát a történtekről, aki "egy nappal később - azonnali és hatékony intézkedés helyett - az egyik beosztottja útján a kézhez kapottnál "hivatalosabb" irományt igényelt a Zeteváralján történtekről..." A nyílt levélben kérik a szövetségi elnököt, foglaljon állást az ügyben és tájékoztasson intézkedéseiről. /Platform után szimatoló hírszerzés? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./2000. szeptember 12.
Nem tartja megfigyelés alatt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ a politikai pártokat és a civil szervezeteket - jelentette ki Mihail Nica, az RHSZ igazgatóhelyettese, miután Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) platform vezetője Constantin Dudu Ionescu a belügyminiszterhez fordult panasszal, tiltakozva azért, mert két RHSZ-tiszt lelkileg terrorizálta a Hargita megyei Zeteváralja katolikus közösségét. Az EMK elnöke szerint a tisztek megpróbálták rábírni a katolikus papot, hogy ne engedje be a helybeli templomba az EMK rendezvényét, majd jelenlétükkel akarták megfélemlíteni az azon résztvevőket. A rendezvény szervezői tiltakoztak az eset miatt az SRI Hargita megyei parancsnokánál is, aki azzal utasította el őket, hogy a tisztek úgymond gyónni mentek el Zeteváraljára. Katona Ádám hangoztatta: az ilyen akciók az RHSZ bevett gyakorlatához tartoznak. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 12./2000. szeptember 13.
A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ nem tartja megfigyelés alatt a romániai politikai pártokat és a civil szervezeteket - jelentette ki Mihail Nica, az SRI igazgató-helyettese, miután az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platformja a belügyminiszterhez fordult panasszal az RHSZ-től elszenvedett zaklatás miatt. Katona Ádám, a platform vezetője bejelentette, hogy levélben tiltakozott Constantin Dudu Ionescu belügyminiszternél, mivel két RHSZ-tiszt "lelkileg terrorizálta" a Hargita megyei Zeteváralja katolikus közösségét. A tisztek állítólag megpróbálták rábírni a zeteváraljai katolikus papot, hogy ne engedje be a helybeli templomba az EMK rendezvényét, majd jelenlétükkel próbálták terrorizálni a rendezvényen résztvevőket. A belügyminiszternek küldött tiltakozó levélben szerepelt az is: a rendezvény szervezői megpróbálták szóvá tenni az esetet az SRI Hargita megyei felügyelősége parancsnokának is, aki azzal utasította el a tiltakozást, hogy az SRI-tisztek "gyónni mentek el Zeteváraljára". Mihail Nica, az SRI igazgatóhelyettese a hétfői román sajtóban megjelent nyilatkozatában leszögezte: az SRI vezetése sohasem engedte meg "a politikai színezetű akciókat". /Nica: Az RHSZ nem figyeli a romániai pártokat. Zetelakára csak gyónni járnak a titkosszolgálat ügynökei. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./2000. szeptember 27.
Szept. 26-án Bukarestben ülésezett az RMDSZ Szövetségi Operatív Tanácsa. A megbeszélés napirendjén szerepelt a választási előkészületekkel és a jelöltek rangsorolásával kapcsolatos óvások elbírálása. A SZOT megvizsgálta és elutasította Kolumbán Gábornak az Udvarhelyszéki RMDSZ Szervezet szept. 15-i jelöltállító elektoros küldöttgyűlésének határozata ellen benyújtott óvását. Hasonló módon döntött a SZOT Katona Ádámnak és az Udvarhelyi Fiatal Fórumnak az Udvarhelyszéki RMDSZ Szervezet szept. 15-i jelöltállító elektoros küldöttgyűlésével kapcsolatos óvásáról. Ugyancsak elutasították a Kincses Előd által a Maros megyei RMDSZ Szervezet szept. 16-i jelöltállító küldöttgyűlésének előkészítési módja ellen benyújtott óvást. - A SZOT közleményben kérte fel azokat a helyi szervezeteket, ahol erre igény van, hogy gyűjtsenek támogató aláírásokat a külhoni magyar állampolgárság létrehozatalához. A SZOT szerint a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt nem szabad a külhoni magyar állampolgárság kérdésével szembehelyezni. /Ülésezett az Operatív Tanács. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 27. - 1812. sz./2000. október 4.
Okt. 2-án Székelyudvarhelyen Nyugati magyarok a magyarság egészéért címmel tartott előadást Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület meghívásának eleget tett írót Katona Ádám köszöntötte. Pomogáts Béla Márai Sándor 1954-ben megjelent Halotti beszéd című versét olvasta fel. Számokkal érzékeltette az elvándorlók arányát Magyarországról, illetve Erdélyből, elmondta, hogy nagy hányaduk elvész a magyarság számára. Előadásában kitért Wass Albert munkásságára is. /Bálint Rozália: Pomogáts Béla Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./2000. december 11.
Dec. 9-én Székelyudvarhelyen harmadszor emlékeztek meg az 1997. nov. 8-ról 9-re virradólag Csereháton történtekre. A megemlékezés szervezője ezúttal is Hegyi Sándor tiszteletes volt. Elmondta, hogy 1997-ben az önkormányzathoz, 1998-ban a történelmi egyházakhoz és az RMDSZ Operatív Tanácsához fordultak segítségért az épület megmentése érdekében. Mostanra úgy tűnik, hogy teljesen magukra maradtak. Távolmaradt a meghívottak nagy része is. Közülük kivétel az Erdélyi Civil Társadalomért Polgári Szervezet, valamint az Erdélyi Magyar Kezdeményezés. A megemlékezésen kiderült, hogy sem az RMDSZ Operatív Tanácsa, sem a helyi sajtó nem segíti az ügyet. Jelenleg 33 gyermek van az épületben, Bardóczy Csaba a letartóztatás elől Magyarországra bujdosott. A 33 gyermek közül kettő magyar, akiket valószínű, hogy csak azért hoztak ide, hogy a román sajtóban jelezzék: a csereháti épület magyar gyermekeknek is nyújt menedéket. Szász Jenő polgármester úgy látja, hogy a perek csak akkor fognak véget érni, ha a nagypolitika ebbe beleszól. Véleménye szerint a város rendelkezésére áll az összeg az épület megvásárlásához. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke tájékoztatása szerint a székelyudvarhelyivel egy időben hasonló tiltakozó akcióra került sor a washingtoni román nagykövetség előtt is, ahol ezzel felhívták az amerikai közvélemény figyelmét Székelyföld elrománosítására. /Csereháti nap Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./2001. január 22.
Jan. 20-án ülésezett Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Határozatot hoztak egy olyan bizottság létrehozásáról, amely kidolgozza az RMDSZ következő négyéves stratégiáját. A testület eldöntötte: az átvilágítást ki kell terjeszteni az RMDSZ valamennyi tisztségviselőjére, továbbá állásfoglalást fogadtak el a választásokkal kapcsolatban. Az SZKT jóváhagyta az operatív tanács elmúlt hónapokban hozott döntéseit, köztük az RMDSZ és az RTDP közti együttműködésről szóló döntését is. Markó Béla RMDSZ-elnök beszédében a választási kampányt, a választások eredményeit, az elmúlt hetekben kialakult helyzetet elemezte. Az RMDSZ-nek ebben a parlamenti ciklusban a korábbi 11, illetve 25 helyett 12 szenátori és 27 képviselői mandátuma van. A romániai magyar közösség megnyerte a választásokat. Markó megjegyezte: a választási kampányban a tiszteletbeli elnök még biztatta is a választókat, ne szavazzanak az RMDSZ-re, ezt ő tudathasadásos állapotnak tartja. - Felborult az eddigi parlamenti képlet, megváltoztak az erőviszonyok. Az RMDSZ, az erdélyi magyarság csak saját erejére támaszkodhat. A kormánypárttal megkötött egyezség, - ha tiszteletben tartják - lehetővé teszi azt, hogy ″menjünk a magunk útján tovább.″ Birtalan Ákos Kovászna megyei képviselő a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának ″színeváltozásáról″ szólt: az RTDP 1996-ig integráció-, reform-, és kisebbségellenes volt, a 2000-es választásokat követően pedig ő védi a közigazgatásban való anyanyelvhasználatról szóló jogszabályt. Szerinte az RMDSZ megmaradhatott volna ellenzékben. Ehelyett az RMDSZ néhány magyar tisztségviselőért cserébe kiegyezett az RTDP-vel. A képviselő szerint a legnagyobb baj viszont az, hogy az RMDSZ-ben hiányos a konzultáció, nincs munkamegosztás, az operatív tanács pedig monopolizálja a döntéshozatalt. Borbély Zsolt Attila, a Reform Tömörülés alelnöke szerint azért juthatott be Corneliu Vadim Tudor a második fordulóba, mert a figyelmeztetések ellenére Frunda György nem volt hajlandó visszalépni. Borbély szerint a mostani SZKT kísértetiesen emlékeztet a szövetségi képviselők 1996-os bukaresti tanácskozására, amikor az SZKT szintén kész tények elé volt állítva a kormánykoalíciós szerepvállalást illetően. Borbély véleményéhez csatlakozott a másik RT-alelnök, Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő is, aki szintén hangsúlyozta: az SZKT döntés - akárcsak négy évvel ezelőtt - post factum jön, a tanácskozásra azért volt szükség, hogy az operatív tanács döntését legitimizálja. Véleménye szerint egy ilyen horderejű kérdésben sokkal szélesebb körben kellett volna ezt a határozatot meghozni. Vekov Károly Kolozs megyei képviselő egyetértett Markóék pragmatizmusával. Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette: a választás ″etnikai szavazás volt″, a romániai magyarok muszájból szavaztak az RMDSZ-re. Tőkés László visszautasította a bírálatokat. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselő egy lehetséges diverzióra figyelmeztetett: elemezni kell, hogy a Corneliu Vadim Tudor rémével való fenyegetés mennyire volt mesterséges. A képviselő szerint az RMDSZ még adós mind az elmúlt négy év elemzésével, mind a szövetség vezetősége és több ezer aláírás által támogatott, külhoni állampolgárság helyzetével. Toró T. Tibor Temes megyei képviselő, a Reform Tömörülés elnöke szerint az RTDP-nek nyújtott RMDSZ-támogatás minőségi és nem mennyiségi, Iliescuéknak elsősorban nem az RMDSZ parlamenti képviselőinek számszerinti szavazatára, hanem olyanszerű támogatására van szüksége, amely Nyugat előtt hitelesíti a kormánypártot. Ezért cserébe az RTDP-től minőségi áttörést vártak, de ez még nem történt meg. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetője az RMDSZ-en belül - véleménye szerint - uralkodó erkölcsi válságra hívta fel a figyelmet. Ez az oka annak, hogy több mint 100 000-el kevesebben mentek el szavazni, hiába a több mandátum, és Frunda is sokkal kevesebbet kapott, mint négy évvel ezelőtt. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök konkrét számokkal bizonyította: nem az úgynevezett erkölcsi válság, hanem a kivándorlás, és a demográfiai mutatók csökkenése miatt kevesebb a szavazó magyar. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor, a Szabadelvű Kör vezetője szerint örülni kellene a választási sikernek, semmint megkérdőjelezni azt. Külön kiemelte Frunda hozzájárulását, akit emiatt szintén örökös tiszteletbeli taggá kellene avatni - javasolta. Az SZKT elfogadta Borbély László javaslatát egy programbizottság összeállításáról, amelynek feladata: az RMDSZ négyéves stratégiájának kidolgozása, illetve valamennyi RMDSZ tisztségviselő Szekuritáté-dossziéjának átvilágítása. Vita kerekedett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ba javasolt tagjai mandátumának igazolása kapcsán, amely végül oda vezetett, hogy a MIT-frakció a mandátumigazolás megtagadása ellen tiltakozva kivonult a tanácskozásról. /Székely Kriszta: Tudomásul vették a szövetségi képviselők az RMDSZ-RTDP egyezményt. Többek szerint az operatív tanács monopolizálja a döntéshozatalt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./2001. július 17.
Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke nyílt levélben kérte Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, hogy haladéktalanul járjon közbe a néhány napja letartóztatott, közúti baleset következtében ágyhoz kötött, mozgásképtelen Héjja Dezső ügyében. Köztudomású, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó társaival együtt Héjja Dezsőt is jogerősen börtönbüntetésre ítélték, noha Aurel Agache hírhedt kézdivásárhelyi milicista őrnagyot Kézdivásárhely lakosai 1989. december 22. napján lincselték meg, és így ez a népítélet is a Nemzeti Megmentési Front 1990. január 4-i 3. számú törvényerejű rendeletével a közkegyelemben részesített, ún. politikai bűncselekmények sorába tartozik. Jellemző a romániai közéletre, hogy az ország jelenlegi elnöke, Ion Iliescu ezt a Ceausescu-rendőrtisztet "mártírhőssé" nyilvánította. Nem néhány perbe fogott székelyföldi magyar személy magánügye, hanem az RMDSZ ügye, "sőt összmagyar közügy is az oroszhegyi, zetelaki meg kézdivásárhelyi milicista-lincselések ürügyén kibontakoztatott román igazságszolgáltatási anomália-sorozat, melyet az anyaországi és a nemzetközi közvélemény elé tárnunk szövetségünk kötelessége!" /Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnökének nyílt levele Markó Béla úrhoz, az RMDSZ elnökéhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. augusztus 11.
67. évében, kovásznai otthonában váratlanul elhunyt Fábián Ernő /Kovászna, 1932. okt. 12. - Kovászna, 2001. aug. 9./ nyugalmazott tanár, író, filozófus. Példaértékű munkás élete, nemzetét féltő szeretetének örök lángolása feledhetetlen emlék, példamutató útjelző marad számunkra, állapította meg a lap munkatársa. Az erdélyi gondolkodás elkötelezett híveként könyvei, elemzései, kritikája maradandó érték az erdélyi magyar közélet számára. Fábián Ernőt aug. 11-én szombaton helyezik örök nyugalomra a kovásznai ravatalozó házból. /(Flóra Gábor): Elhunyt Fábián Ernő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./ A temetésen az elhunyt hozzátartozói, tanítványai, tisztelői és barátai mellett részt vett Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./ Akik eljöttek, hogy elkísérjék utolsó útjára Fábián Ernőt, tisztában voltak azzal, hogy olyan kivételes személyiségű nemzettársuktól búcsúznak, aki életútját nemzete-nemzetisége szolgálatába állította. A temetésre Kovásznára érkező Németh Zsolt államtitkár búcsúzott elsőként Fábián Ernőtől, testamentumként jelölve meg Fábián Ernő életfilozófiáját összefoglaló, néhány éve kiadott könyvét, a Megmaradásunk parancsait. Műve - emelte ki a politikus - "üzenet a mának és a jövőnek". A külügyi államtitkár kiemelte: Fábián Ernő tanár volt, a nemzet tanára. Alkotó munkája forrás volt a Fidesz-nemzedék számára a nemzeti megújuláshoz. Befejezésként a magyar kormány és a tanítványok nevében búcsúzott Fábián Ernőtől. A bejelentett programtól eltérve, másodikként Katona Ádám szólt a szertartáson résztvevőkhöz, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés alapító tagjaként említve Fábián Ernőt, aki hatékonyan támogatta a tömörülést az úgynevezett "három szintű autonómia koncepció" kimunkálásában, amely bár most az érdekvédelmi szervezet programjának eleme, az RMDSZ vezetés, vétkes mulasztása nyomán, nem küzd alkalmazásukért. Keményen bírálva az RMDSZ csúcsvezetését, szót emelt a zetelaki ártatlanul elítéltek rehabilitálásáért, a kézdivásárhelyi bebörtönzöttek szabadlábra helyezéséért, s a "nemzeti és keresztény alapú" politizálást sürgetve fölvetette a kettős állampolgárság fontosságát is. Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója a közös diákévek emlékeit idézte. Gazda József, a barát és a harcostárs Fábián Ernő tervezett könyvéről /Panasz az utókorhoz/ szólt. /(Flóra Gábor): Akik az útban bíznak, szárnyakra lelnek... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./ Fábián Ernő /Kovászna, 1934. okt. 12. - Kovászna, 2001. aug. 9./ kötetei: Apáczai Csere János /Dacia, Kolozsvár, 1975/, Az ember szabad lehet (Eötvös József eszmevilága, Dacia, Kolozsvár, 1980/ Egy polgártárs a kuckóból - esszék, pamfletek /H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1997- Kaláka Könyvek/ Balogh Artúr: Jogállam és kisebbség /Téka, Kriterion, Bukarest, Kolozsvár, 1997/ Összeállította, bevezetőt írta: Fábián Ernő.2001. szeptember 4.
Többen kérték, hogy a mozgássérült Héjja Dezső mellett figyeljen oda az RMDSZ a letartóztatott Reiner Antal sorsára is. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője szerint a kézdivásárhelyieket "valamennyiünk megalázására és a román-magyar közeledés akadályozásának nyilvánvaló szándékával ítéltek el Bukarestben." Kiszabadításuk érdekében az általa vezetett Emberséget! Alapítvány levelet intézett Markó Béla szövetségi elnökhöz és Németh Zsolt magyar külügyi politikai államtitkárhoz. Alapítványa igyekszik anyagilag is segíteni az elmúlt évtized magyar áldozatait, az 1990. márciusi pogromban életüket vesztett nagyernyei, sáromberkei, mezőújfalui férfiak családjait. A lap megjegyezte, Frunda György szenátor, a kézdivásárhelyiek védőügyvédje világosan leszögezte: mind a hat elítélt, tehát Reiner Antal ügyében is a legfelső ügyészhez, illetve később a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul. /Figyeljünk Reiner sorsára is! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./2001. szeptember 14.
A csíkszeredai börtönben interjút készítettek Héjja Dezsővel, az Agache-ügy egyik elitéltjével. Héjja Dezső mankóira támaszkodva fogadta az újságírót. Februárban volt a tizenkettedik műtéte. A börtönben nem kap gyógyszert, a felesége hozott be gyógyszert. A cellában öten vannak négy ágyban. Köszöni Katona Ádámnak, hogy felhívásban követelt amnesztiát részére. Tőkés László püspök küldött neki levelet, de az nyomtalanul eltűnt. /(Daczó Dénes): Látogatás Héjja Dezsőnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./2001. szeptember 18.
2000 őszén Katona Ádám tanár szerződését felbontották, Kódex tanár úr, ahogy tanítványai hívták, aki a székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskolán magyar irodalomtörténetet és gyermekirodalmat adott elő, utcára került. A főiskola a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem fennhatósága alá tartozik. Bálint Mihály, egy személyben a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Középiskola és Tanítóképző Főiskola igazgatója jelentést írt a BBTE vezetőségéhez arról, hogy az ő főiskolájára egy olyan renitenskedő irodalomtörténészt neveztek ki, aki a kormány és az RMDSZ ellen morgolódik, autonómiát követel, igazságtalanul elítélt oroszhegyi, zetelaki, kézdivásárhelyiekért áll ki... A románul készült beadványt Bálint Mihály direktor készítette, majd megkísérelte opusát aláíratni az udvarhelyi főiskola tanáraival. Azonban a tanárkollégák visszautasították az aláírást. Dr. Vofkori László egy nézeten volt a direktorral, de ő sem írta alá a beadványt, sőt maga Bálint Mihály sem írta alá. Bálint Mihály igazgató elment Kolozsvárra, az egyetemre, azonban a beadványt Kása Zoltán professzor, a magyar nyelvű egyetemi oktatásért akkor felelős rektor-helyettes kezébe került, aki a direktori művet szerzőstől, azonnal hazairányította, hozzátéve, hogy ez a beadvány vetekszik egy szekuritátés besúgói jelentéssel. Bálint Mihály újból elment a kincses városba, és megkereste az egyetem egyik román vezetőjét, aki továbbította feljelentést Marga rektornak. A feljelentés szövege nem ismert, de az szerepel benne, hogy Katona Ádám helyettes főiskolai tanár "irredenta magyar". Katona Ádámról egyébként 1961-ben hasonló minősítés került a neve mellé. "Ismeretes továbbá, hogy Katonát 1989 decembere óta efféle irredentizmussal vádolni valóságos rituálévá vált a román sajtóban. Mi több, anyaországunk legolvasottabb napilapjában már évekkel ezelőtt meg-megjelent ez a megbélyegzés Tőkés Lászlóra és híveire értve, főként a minden rendszert túlélő és megmagyarázni képes Aczél Endre tollából." - írta Grausam Géza. Katona kérésére február 15-én a székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskolán részt vehetett egy munkaülésen, melyen megjelent a BBTE rektorátusának képviseletében Néda professzor is, és ismertették a feljelentés lényegét. Katona hiába kérte, nem mutatták meg neki a feljelentés szövegét. Végül Katona Ádám Andrei Marga rektorhoz fordult kérelmével, aki visszaírta, hogy "természetes személy" csak az egyetem szenátusa jóváhagyásával olvashatná el a feljelentést. /Grausam Géza: Kódex tanár úr esete három udvarhelyi testőrrel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 18./