udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 604 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 601-604

Névmutató: Pomogáts Béla

2003. április 24.

Ápr. 23-án Budapesten ülésezett az Illyés Közalapítvány kuratóriuma.Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára az ülés után elmondta: a kuratórium összesen 310 pályázónak ítélte oda a 12 milliós támogatást a pénzmaradvány terhére. Pomogáts Béla, a kuratórium elnöke a tájékoztatón beszámolt arról: a testületet korábban kritika érte amiatt, hogy a határon túli illetékesekből álló alkuratóriumok nem tekinthetnek bele a budapesti döntéshozatali mechanizmusba. Jelezte: ezért a kuratórium szerdai ülésén részt vettek az alkuratóriumok képviselői is, ez szerinte a szervezet működésének átláthatóságát biztosítja. Szólt arról is, hogy döntöttek a romániai, szlovákiai, vajdasági és a burgenlandi alkuratóriumnál pályázók munkáiról, Szlovéniából nem érkezett támogatási kérelem, míg a horvátországi és kárpátaljai pályázatokat az alkuratóriumok létrejöttét követően, a következő ülésen tárgyalják meg. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, a romániai alkuratórium vezetője arról beszélt, hogy a pályázatokat a közeli napokban rövid határidővel hirdetik meg, hogy behozzák a mintegy féléves lemaradást a támogatások odaítélésében. /B. L.: Oktatási támogatások. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./

2003. április 29.

Ápr. 26-án a Majtényi síkon szervezett megemlékezés szónokainak többsége szerint a szatmári béke nem volt egyértelmű kudarc, sőt, Szabó Vilmos politikai államtitkár egyenesen a magyar diplomácia egyik nagy sikerének nevezte a Rákóczi-szabadságharc végét jelentő fegyverletételt. A szatmári békére emlékeztek, ezúttal négy országra kiterjedő "Az élő Rákóczi" rendezvénysorozat keretében. Az ünnepséget a Nagy Csaba vezette vajai tárogató-együttes által előadott kuruc dalok nyitották meg. A megjelenteket - köztük az anyaországi és határokon túli közélet neves személyiségeit, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szilágy, Máramaros, Bihar megye képviselőit - Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE alelnöke köszöntötte. George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság igazgatója az illetékes minisztérium nevében mondott üdvözlést, hangsúlyozva, hogy Rákóczi zászlaja alatt más nemzetiségek mellett a románság is felsorakozott annak idején. Köpeczi Béla akadémikus ezt a gondolatot folytatta. "A Rákóczi-szabadságharc volt az utolsó olyan felkelés, amelyben a nemzetiségek is részt vettek. Utána már a nemzeti ébredés időszaka következett, amikor a sovinizmus került előtérbe. Remélem, az Európai Unióhoz való csatlakozás végre háttérbe fogja szorítani az azóta is élő nacionalizmust" - mondta a professzor. Szabó Vilmos államtitkár szerint a Rákóczi-szabadságharc lezárása a 18. század integrációs tette, az EU egyik lehetséges főpróbája volt, mivel "a magyarság már akkor felismerte az Európához tartozás fontosságát". A szlovákiai Csemadok ügyvezető elnöke, Kollár Péter, majd Katona Tamás történész után Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról beszélt, hogy az egység nagy pillanatait - és ilyen a Rákóczi-szabadságharc - tudatosan számon kell tartania minden magyarnak. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke azt emelte ki: a Majtényi síkon nem törött le a zászló, hiszen a piros-fehér-zöld lobogó mindig felettünk lebeg, és mindig velünk marad. Végül az ünneplők Kaplonyba, Nagykárolyba utaztak. A megemlékezés Tarpán (Magyarország), ápr. 27-én pedig Tiszaújlakon (Kárpátalja) folytatódott. /Fodor István: Megemlékezés a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

2003. május 8.

A határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó intézmények tevékenységének összehangolásáról tanácskoztak máj. 7-én a magyar Oktatási Minisztériumban az érintett tárcák és közalapítványok képviselői. "Több helyről is felvetődött, hogy szükség lenne rendszeressé tenni ezeket a konzultatív jellegű munkatanácskozásokat." - magyarázta Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyeivel megbízott politikai államtitkára. Az Illyés Közalapítvány és az Apáczai Közalapítvány képviselőinek egyeztetniük kell annak elkerülése végett, hogy egy adott pályázatot mindkét alapítvány, illetve egyik se támogasson. Egyelőre nem merült föl, hogy a határon túli magyar szervezetek vezetői is részt vegyenek ezeken a konzultációkon. Az MTI hírügynökség úgy tudja, hogy a határon túli magyarság ügyeivel foglalkozó minisztériumok és közalapítványok képviselői negyedévenkénti rendszerességgel konzultálnak majd a határon túli magyar nyelvű oktatásra szánt állami támogatás hatékony felhasználásáról.Hiller István politikai államtitkár az MTI-nek elmondta: "Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkársága egy olyan közös koordinatív tanácsadótestület létrehozását kezdeményezte, amely később a valóban jelentős anyagiak felhasználását biztosabbá, szervezettebbé és áttekinthetőbbé teszi." Szabó Vilmos és Hiller István mellett a tanácskozáson részt vett Boros Jenő, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke, Kőnig Sándor, az Apáczai Közalapítvány elnöke. Több tárca - az informatikai, a munkaügyi, a kulturális - főosztályvezetői szinten képviseltették magukat. /Salamon Márton László: Konzultáció vagy intézményesített kontroll? = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

2003. május 10.

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Szabédi-napokat máj. 9-én Kolozsváron, az Unitárius Püspökség dísztermében. Szabó Árpád püspök köszöntötte az egybegyűlteket, Az egyetemes magyar irodalom nyilvánossága című ülésszakon Kötő József, az EMKE elnöke kifejtette: Szabédi szellemi ege alatt megbeszélik a kultúrateremtés legégetőbb problémáit, ennek előmozdítására pedig a romániai magyarság kiváló személyiségei töltik meg a püspökség dísztermét. Kántor Lajos irodalomkritikus elmondta, hogy Szabédi olyan korszakban élt, amikor a véleménynyilvánítást erősen korlátozták. Ennek ellenére életművének egésze a nyilvánosságért folytatott harcként is értékelhető. Cseke Péter az első erdélyi írónemzedék fogadtatásáról és pályájának későbbi alakulásáról értekezett előadásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a népi irányzat Erdélyből indult ki, de hamar egyetemessé vált, és intézményteremtő szerepe is jelentős volt. Pomogáts Béla kifejtette: a kisebbségi irodalom befogadása mindenkor ki volt szolgáltatva az aktuális politikai helyzetnek. 1945-ben kezdődött az a korszak, amelynek során a magyar irodalmi tudatból megpróbálták kiiktatni azokat az értékeket, amelyek nem a baloldali gondolkodás jegyeit tükrözték. A fordulat az 1980-as évek végén következett be, amikor már kirajzolódtak az új korszak körvonalai. Ekkor az erdélyi írók ismét teljes jogú tagjai lettek a magyar irodalomnak, sőt, előfordult, hogy köteteik kizárólag az anyaországban jelentek meg. Füzi László Nyilvánosság és átláthatatlanság című előadásában (amelyet a szerző távolléte miatt Kötő József olvasott fel) felhívta a figyelmet a letölthető irodalom jelenségére, hiszen a világháló segítségével ma már szinte minden irodalmi mű elérhetővé válik. Elek Tibor és Széles Klára az elmúlt évek magyarországi sikerkönyv-listáinak eredményeit figyelembe véve állapították meg, hogy a siker és az érték többnyire nem esik egybe. A Szabédi-napok első része a Házsongárdi temetőben, Szabédi László sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sándor Boglárka Ágnes: Az irodalom az élet sója. 13. Szabédi-napok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

2003. május 12.

A regionalizáció volt a tízéves Civitas Alapítvány által Szovátán máj. 8-11. között rendezett konferencia fő témája, melyen önkormányzati szakemberek, közösségépítéssel foglalkozó civil szervezetek képviselői, diplomaták és politikusok, valamint finanszírozó intézmények vezetői vettek részt. A Regionális együttműködés Délkelet-Európában című szakmai konferencián a PolgárTárs Alapítvány, a Bosporus Nemzetközi Hálózat és a Focus Eco Center képviselői rajzoltak helyzetképet, majd Heinrich Péter, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója értekezett a régiókra tagolódó Európáról. Kolumbán Gábor, Hajdó Csaba és Orbán Árpád, a Civitas elnöke, ügyvezető, illetve regionális igazgatója mutatta be a Civitast. Kolumbán rámutatott: fontosnak tekintették, hogy a politikai szférától távolodva az önkormányzatok egyre szorosabb viszonyt alakítsanak ki a civil társadalommal és a gazdasági élet szereplőivel. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette: nem tartja helyénvalónak, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke egyben az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumát is elnököli. Pomogáts szerint elkerülhetetlen, hogy a politikum hatással legyen a magyar állami költségvetésből származó pénzalapokat elosztó intézményre. Az Illyés Alapítvány elnöke ugyanakkor leszögezte, ha az RMDSZ által ellenőrzött alkuratórium olyan döntéseket hoz, amelyek hátrányosan érintik a Tőkés László nevével fémjelzett mozgalomhoz tartozók pályázatait, kész Budapesten korrigálni ezen döntéseket. /Zilahi Imre: A régiókat önszerveződés hozza létre. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./

2003. május 13.

Nem hiszi, hogy hitelesen adták volna vissza Pomogáts Béla szavait, közölte Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Pomogáts Bélának, az Illyés Közalapítvány kuratóriuma elnökének a Szovátafürdőn rendezett konferencián elhangzott kijelentésére reagált, miszerint Pomogáts nem tartja helyénvalónak, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke lássa el az alapítvány romániai alkuratóriumának elnöki tisztét. Ugyanakkor leszögezte: ha az RMDSZ által ellenőrzött alkuratórium olyan döntéseket hoz, amelyek hátrányosan érintik a Tőkés László nevével fémjelzett mozgalomhoz tartozók pályázatait, kész Budapesten korrigálni ezen döntéseket. - Hiába próbál meg valaki zavart kelteni, mert jó az együttműködésünk az Illyés Közalapítvánnyal. Természetesen Pomogáts Béla elnök urat is meg fogom kérdezni, hogy mit is mondott, de hát csodálkoznék azon, ha ez az állítás igaz lenne - mondotta Markó Béla. Markó Béla szerint a politikumot teljesen kizárni nem lehet. A Cotidianul című román napilap arra a következtetésre jutott, hogy a romániai magyar közösség eleshet az Illyés Közalapítvány anyagi támogatásától, mivel a romániai alkuratórium elnöki tisztét Markó Béla látja el. /P. A. M.: Markó szerint félretájékoztattak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

2003. május 14.

Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke cáfolta azokat a kijelentéseket, amelyeket a Krónika, illetve a Cotidianul bukaresti román lap tulajdonított neki, miszerint helyteleníti, hogy az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumának elnöki tisztét Markó Béla, az RMDSZ elnöke látja el. Az MTI-nek adott nyilatkozatában Pomogáts Béla tiltakozott amiatt, hogy olyan kijelentéseket tulajdonított neki a romániai sajtó, amelyek el sem hangzottak. /Pomogáts Béla cáfol. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./ Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke leszögezte, hogy ő maga tettem fel a kérdést Pomogáts Bélának: mi a garancia arra, hogy nem politikai alapon kerül szétosztásra az az összeg, amit a budapesti kuratórium Erdélybe irányít át? Ezzel kapcsolatban mondta el Pomogáts Béla: nem ért egyet azzal, hogy az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriuma kizárólag politikusokból áll, és Markó Béla szövetségi elnök vezeti a testületet. Majd azt is elmondta, hogy nyilvánvaló: a végső döntéseket nem a romániai testület, hanem a budapesti nagy kuratórium hozza meg. Ha ő azt fogja tapasztalni, hogy az RMDSZ belső ellenzékéhez közel álló pályázók folyamatosan kedvezőtlen elbírálásban részesülnek, ha kizárólagosság érvényesül az egyik oldal részéről, akkor kész lesz ezt Budapesten korrigálni. /Mondta? Nem mondta? Pomogáts Béla neki tulajdonított kijelentést cáfol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

2003. május 15.

A romániai sajtó különbözőképpen értelmezte Pomogáts Béla szovátafürdői kijelentéseit, erről kérdezte Pomogáts Bélát a lap munkatársa. Kolumbán Gábor aziránt érdeklődött, hogy a budapesti kuratórium leadta a maga jogkörét az alkuratóriumnak, s ezentúl az alkuratóriumok fognak dönteni a budapesti helyett? Erre Pomogáts válaszolta: a budapesti kuratórium dönt, figyelembe véve az alkuratóriumok javaslatait. A másik gondolat az volt, hogy az szabja meg a budapesti kuratórium döntéseit, ki adja be a pályázatot, hanem hogy a pályázat mit tartalmaz. Tehát a pályázat komolyságát és pontosságát vesszük figyelembe, nem a megfogalmazója politikai helyzetét. Kolumbán Gábor aggódott amiatt, hogy a jelenlegi romániai alkuratórium esetleg politikailag befolyásolt döntéseket fog hozni. Erre mondtam ő: ilyen döntéseket nem fognak jóváhagyni, a politikától függetlenül kívánnak dönteni. Pomogáts leszögezte, Markó Bélával 25 éve van jó barátságban. Pomogáts szerint a sajtóban számos valótlanság is megjelent.Tudatában van annak, hogy az erdélyi magyar közéletet ma nagyon mély árkok tagolják. Az Illyés Közalapítvány az egyensúlyteremtésben segíthet, de a békítésben nem, ugyanis azt a helyzetet, a romániai magyar közéletben, kellene megoldani. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ugyanúgy pályázhat, ahogy eddig, Pomogáts garantálja, hogy pályázataikat szakszerűen fogják megítélni. Már most is, előzetesen megítéltünk egy összeget a Bethlen Gábor szoboravató ünnepségekre. Arra a kérdésre, hogy hol kell sürgős segítség, Pomogáts szerint a legfontosabb az oktatás területe, beleértve a felsőfokú oktatást, egyetemi képzést, egyetemek működését. Az erdélyi közoktatás támogatásával foglalkozik az Apáczai Közalapítvány és különböző magyarországi kormányzati programok. Fontos a kulturális intézmények biztonsága, a magyar házak, kulturális szervezetek működése, a sajtó, főleg kulturális sajtó, az irodalmi, a havilapok, a folyóiratok, hetilapok, s természetesen az elektronikus sajtó is. A harmadik nagy feladat a közösségszervezés, hogy az erdélyi magyarságnak legyenek olyan élő közösségei, amelyek az anyanyelvet és a magyar nemzeti kultúrát meg tudják tartani. Igen fontosak az egyházi közösség támogatása, mert Erdélyben az egyházi élet nem csak vallási közösséget jelent, hanem nemzeti közösséget is. /Balla Tünde: Exkluzív interjú Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2003. május 15.

Nagyváradon az idei Varadinumon az Erdélyi Múzeum Egyesület nagyváradi fiókszervezete tudományos ülésszakot szervezett. Az EME és a Partiumi Keresztény Egyetem között együttműködési megállapodást írtak alá. A Posticum Ifjúsági Központban szekcióüléseken ki-ki tudományos szakterületének megfelelően válogathatott témát és előadót, a nap során több mint húszan olvastak föl dolgozatot a szakosztályokban. A bölcsészettudományi szakosztályban előadást tartottak: Apáti Tímea - Jótékonysági egyesületek Nagyváradon a dualizmus korában, Emődi Tamás - Újabb középkori műemléki kutatások Erdélyben, Fleisz János - Nagyvárad népességének alakulása a XX. században, Kormányos László - XX. század eleji népesedési viszonyok Nagyváradon, Lakatos Attila - A honfoglalás kor kutatásának helyzete Bihar megyében és Malkucz Attila - Telepítési viszonyok Szentjobb esetében (1728-1811) címmel. Az orvosi, gyógyszerészeti és természettudományos szakosztályban számos csoportos előadás hangzott el. A plenáris előadások során dr. Egyed Ákos akadémikus értekezett a székelyek és hajdúk Bocskai korában címmel, Pomogáts Béla a magyar irodalom EU-csatlakozás utáni helyzetét vizsgálta: Nem kell feloldódni ez európai olvasztótégelyben- fogalmazott. Dr. Kovács András a nagyváradi fejedelmi palotában folytatott kutatási eredményeit osztotta meg hallgatóságával, dr. Hadnagy Árpád doktori disszertációjához végzett tíz esztendős kutatómunkájának eredményeit ismertette. A jeles mineralógus a láthatatlan mikrovilágot igyekezett megismertetni. /(Balla Tünde): XII. Festum Varadinum. A tudományosság jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2003. május 16.

Cselekvő magyarokkal találkozott Nagyváradon, a Kárpát-medencei civil szervezetek találkozóján, eddig inkább jeruzsálemi siratófalakra emlékeztették a hasonló fórumok - fogalmazott az EMKE képviseletében érkező Kötő József, a Civil Társadalom Napján. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke kifejtette: átfogó polgári társadalom nem jöhetett létre Európának e régiójában, mert a kommunizmus hatásaitól nem szabadultak e társadalmak. Több tényező is befolyásolja ezt, az anyagi függetlenség, hogy a politika ne fogja saját hámjába a civil szerveződéseket, s föltevődik harmadsorban a kérdés, hogy az új polgárságnak vajon köze van-e a magyar kultúrához. Kántor Lajos a frissen megalakult Kolozsvár Társaságról is szólt, szerinte reális veszélyt jelent a karizmatikus személyek bevonása. Egyed Ákos akadémikus közölte: az erdélyi tudományos akadémiaként számontartott, kétezer tagot számláló Erdélyi Múzeum-Egyesület létét veszélyeztető anyagi nehézségekkel küzd. Bemutatkoztak a Kárpát-medencét képviselő szervezetek is. /(Balla Tünde): XII. Festum Varadinum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./

2003. május 20.

Magyarországon létrehozták Esélyegyenlőségi Minisztériumot. A Kárpát-medencében a magyar nemzet egyharmada a maradék Magyarország határain kívül él. A nagyvilágban szétszóródott magyarok száma százezrekre rúg, a magyar származástudatot őrzők száma csupán az Egyesült Államokban mintegy másfél millióra tehető. Mindezek ellenére a mai Magyarországon a külügyminiszter, az MSZP elnöke a honi magyarság másik felével folyamatos és mindenre elszánt harcban áll. A határon kívüliek ügyeinek képviseletére és ennek egybehangolására nincs kormányszintig csúcsosodó, minisztériumi súlyú belső struktúra, hiányzik a profilhoz tartozó tudományos és kulturális intézmények koordinálója, vagy hiányoznak maguk az intézmények. Az egymást váltó kormányok ide-oda tologatják a határokon túliak ügyeivel foglalkozó hivatalokat, tanácsokat, felügyelőségeket. Ezek hol a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartoznak, hol valamelyik minisztérium alárendeltségében, irányítóik pedig többnyire a mindenkori kormánypártok zászlósai és altisztjei. Mi pedig, a ,,határon túliság messzeségében élők" imádkozhatunk, hogy nem ültetnek-e ismét a nyakunkba egy, a kisebbségi és nemzetiségi ügyektől teljesen idegen valakit. Egy Nemzetiségi - Nemzetiségügyi? - Minisztériumnak kellene rendet teremtenie, szögezte le Sylvester Lajos. Normalizálni kellene a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormányzatok közötti rossz kapcsolatokat, az új minisztériumnak a pártok közötti konszenzus révén elfogadott nemzeti minimum alapján kellene működnie, bel- és külföldi kapcsolatrendszerét kiépítenie. A ,,Magyarságügyi" Minisztériumról lenne szó. Az anyagi természetű támogatásokat pedig ne politikai elvek alapján osszák el, ahogyan ezt az Illyés Közalapítvány új elnöke, Pomogáts Béla mondotta. Szóval szükség van a széthullás állapotában lévő, szórványosodó magyar népesség nemzeti törekvéseinek mederben tartását az állami adminisztráció legmagasabb szintjén vállalni képes szakminisztériumra, a nemzet alapvető ügyei képviseletének ellátására alkalmas európai parlamentbéli magyar- és szomszéd országi képviseletre és a brüsszeli parlamentben egy kisebbségvédelmi fórumra. /Sylvester Lajos: Nemzet-nemzetiség: Nemzeti Esélyegyenlőségi Minisztérium (Határhelyzetek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./

2003. június 11.

A Határon Túli Magyarok Hivatalában, Budapesten jún. 10-én Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke aláírta a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 14. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott, a határon túli magyarok oktatási-nevelési, valamint taneszköz-támogatására elkülönített 1,2 milliárd forint folyósításáról szóló megállapodást. A támogatásra elkülönített összeg az eddig beérkezett és még el nem bírált pályázatokban kért támogatásokra fordítható. /Kifizetik az oktatási támogatásokat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11/

2003. június 11.

A Bocskai Szövetség minden évben - immár kilencedik alkalommal - kiosztja a Bocskai Díjakat. Elismerésben részesül egy-egy Erdélyben, Magyarországon és Nyugaton élő olyan személyiség (és intézmény), aki (amely) tevékenységével - a Bocskai Szövetség programjából eredő erkölcsi-politikai értékrend szerint - kiemelkedően szolgálja nemzetünket, ezen beül az erdélyi magyarságot. (Eddigi díjazottak: 1995-ben: dr. Csapó József szenátor Erdélyből, dr. Szűrös Mátyás Magyarországról és dr. Éva Mária Bárki Ausztriából; 1996-ban: Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Erdélyből, Püski Sándor Magyarországról és dr. Marácz László Hollandiából, intézményként pedig a DUNA Televízió; 1997-ben: Tempfli József püspök Erdélyből, dr. Hegedűs Lóránt püspök Magyarországról, dr. Fabianna Wassmer Franciaországból, intézményként pedig Kolozsvár Önkormányzata Képviselőtestületének RMDSZ-frakciója; 1998-ban: Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor Erdélyből, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Magyarországról, dr. Benczédi Pál Genfből, intézményként pedig a Rákosszentmihályi Református Gyülekezet; 1999-ben: Erdélyből Czirják Árpád, Magyarországról dr. Szilágyi Ferenc, az USA-ból Hámos László, intézményként a Demokrata és a Határok nélkül szerkesztősége; 2000-ben: Erdélyből Duma András, Magyarországról Beke György, Nagy-Britanniából Vitéz Szakály János, intézményként: Vasárnapi Újság és a Szatmári Friss Újság szerkesztősége; 2001-ben: Erdélyből Kató Béla és dr. Egyed Ákos, Magyarországról dr. Lovas István, intézményként az Erdélyi Napló szerkesztősége; 2002-ben: Erdélyből Gergely István plébános, Magyarországról dr. Orbán Viktor, Nyugatról Komlóssy József, intézményként a Marosvásárhelyi Bolyai Gimnázium.) A díjak átadására jún. 21-én kerül sor a szinérváraljai református templomban. /Ebben az évben Szinérváralján adják át a Bocskai Díjakat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 11./

2003. június 24.

A múlt hét végén a kalotaszegi Zsobokon megtartott szórványkonferencián többek között részt vett Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke, és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője. Pomogáts Béla elégedetlen azzal az összeggel, ami a rendelkezésükre áll - ez az idén 1 milliárd forint. Ezen kívül az IKA a kézbesítője ama 1,2 milliárd forintnak, amit azoknak a határon túli magyar családoknak folyósít a kormány oktatási támogatásként, akik egy vagy több gyereküket magyar iskolába járatják. A tavaly az erre szánt egy milliárd forintból 800 ezret ugyancsak a pályázók kaphattak meg, mert csak minimum két magyar iskolás gyerek esetén folyósították a 20 ezer forintos támogatást, és ezt a magyar igazolvány meglétéhez kötötték, viszont az igazolványok átvétele, beszerzése igen nehézkesen haladt. Mivel az idén a támogatás megszerzéséhez nem kell majd magyar igazolvány, és egy gyerek után is jár a juttatás, Pomogáts szerint kb. 2 milliárd forint kell majd ahhoz, hogy minden jogosult hozzájuthasson a 20-20 ezer forinthoz. Az elnök azt is elmondta: "A kormányváltás előtt elszabadult a pályázás. Az Orbán- kormány utolsó időszakában olyan pályázatokat hagyott jóvá, amelyekről világosan tudtuk, hiszen én akkor is kuratóriumi tag voltam, hogy az összeg magánzsebekben fog kikötni. Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." Az idei 1 milliárd forintos keretnek a 66-68 %-a fölött a határon túli alkuratóriumok rendelkeznek. A HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala) jövőre 2-3 milliárd forintos támogatást kér majd a külhoni magyarok támogatására. Az IKA elnöke az idén is kiemelten fontos feladatnak tekinti az erdélyi templomok építését. Csíkszeredában római katolikus katedrális épül, azzal a távlati céllal, hogy talán püspöki székesegyház lesz Csíkban, e nagy méretű templom befejezése érdekében Pomogáts levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hiszen kb. 100 millió forint kell e célra, és ez elvinné a központi IKA-alapnak majdnem a felét. Pomogáts Béla rendkívül fontosnak tartja azt, hogy például Románia uniós csatlakozásáig az anyaország kedvező helyzetbe hozza, megerősítse az erdélyi intézményeket, hogy azok képesek legyenek részt venni az uniós pályáztatási rendszerben, ahol önerőre is szükség van. Emlékeztetett arra is, hogy a nyugat-európai kisebbségi régiók (pl. két belgiumi német falu, a dél-tiroli osztrákok stb.) igen jelentős összegeket kaptak az uniós alapból, és ez úgy volt lehetséges, hogy életképes projektjeik, intézményeik voltak. Arra is utalt, hogy a határon túlra jutó 6-7 milliárdos támogatásnak az IKA csak egy részével rendelkezik, tehát figyelni kell az Apáczai Közalapítványra, az Új Kézfogás Közalapítványra, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumára, ezekkel a közeljövőben együttműködik majd az IKA. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője jól dokumentált beszámolót nyújtott át a zsoboki konferencia résztvevőinek, amelyben nyomon követhető az AKA története, a főbb célkitűzések. Az 1999-ben létrejött közhasznú szervezet eddig 3,1 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg, a benyújtott 1236-ból 654 pályázatot ítélt életképesnek. Főleg a felsőoktatást, a szakképzést támogatta. Mivel a zsoboki konferencia témája a szórványmagyarság helyzete, jövője volt, Csete Örs erre a pászmára koncentrált. 2001-től az AKA évente 5-5 millió forintot juttatott hat erdélyi szórványközpontnak. Viszont Csete Örs jelezte: 2003-ban már nem tartozik feladataik közé s szórvány támogatása. Ezenkívül eddig hét ingatlanvásárlást, -építést támogattak Segesváron, Szamosújváron, Aradon, Válaszúton, Széken, Gyimesfelsőlokon és Temesváron. Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken 86 szórványóvodát támogattak. A Magyarok - Határok Nélkül program keretében a nyugati magyar szórványokhoz juttattak ki magyar tanárokat, nyelvápoló táborokat szerveztek a kint élő gyerekek számára. 2003-ban a következő területeket támogatják: számítástechnikai jellegű pályázatokat, a szakképesítési alapból a középiskolai szakoktatást támogatják; a felsőfokú oktatás terén pedig a gyakorlati képzésre vonatkozó pályázatoknak van esélyük. Az AKA idei kerete 1,2 milliárd forint. /(Máthé Éva): Magyar közalapítványok beszámolója. Kevés a fóka, sok az eszkimó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ Zsobok 320 lelkes, színmagyar református falu. Szórványközpontja, a benne 1994 óta működő Bethesda Gyermekotthon a maga nemében egyedülálló, ahol a 115 gyerekből 54 állandó lakó (árva vagy szegény családból származó, elhagyott gyerek), a többiek az iskolai év idején olyan falvakból érkeznek az iskolába, bentlakásába, ahol nincs magyar tanítás. A kastélyszerű új épület németországi református támogatással készült. Jelenleg az öregek otthonát építik, ahol a 18. életévüket betöltő, a zsoboki otthonban nevelkedett fiatalok dolgozhatnak, lakhatnak majd - ha erre igényt tartanak. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia - idei tanácskozását Zsobokon, a Bethesda Otthonban szervezte meg. A téma: A rehabilitációs programok esélyei a romániai és a kárpát-medencei szórványokban. Pomogáts Béla szerint a szórvány felkarolását nem lehet tovább halasztani. A 20. század megtépázta a magyar nemzetet, társadalmat. Trianont még mindig nem dolgozta fel a nemzet, s most igen káros az, hogy "a határon túli magyarság ügye, a nemzetpolitika a pártpolitika részévé vált, pártérdekek alá rendelődött". A budapesti Teleki László Intézettől származó adatokat ismertette Pomogáts: a legutóbbi felmérések szerint a világon alig több mint 13 millió magyar él, 77,1 százalékuk Magyarországon, 2,6 millió a Kárpát- medencében, 1,72 millió Nyugaton. A magyarság 13,9 %-a, 885 ezer fő abszolút szórványban él, olyan településeken, ahol magyar oktatás már nincs, legfeljebb az egyház jelent még megtartó erőt. Viszont ha azokat is szórványmagyaroknak nevezzük, akik egy településen belül kisebbségben élnek a Kárpát-medencében, akkor kb. 1,1 millió az itt szórványban élők létszáma. Hozzájuk adódik a nyugati diaszpóra - 1,72 millió egyén. A leggyorsabban a nyugati diaszpóra épül le. Erdélyben is drámai a szórványban az asszimiláció. A szórvány ügye nemzetstratégiai tétel kell hogy legyen, amit a magyar kormánynak, a határon túli politikai és civil szervezeteknek együttesen kell felkarolniuk. A konferencia célja a problémák felleltározása volt. Vetési László az erdélyi református szórványgondozói szolgálat vezetőjeként konkrét példákkal ecsetelte, mennyire elszigetelődtek az egyes kis magyar közösségek, hogy sok helyütt az alkoholista lelkészek sem jelentenek már számukra mentsvárat, bár "az egyház az utolsó hajszálér-hálózat, mely egymáshoz kapcsolja a szórványmagyarokat". (Pusztakamarást említette, ahol az iskola után felszámolódik az egyház is.) Az erdélyi református 550 anyaegyházból 195-ben 300 alatt van a hívek száma. A lelkészek körében a felkészületlenség, az improvizáció terjed. Majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi szórványmagyarok 48 %-a városokban él, velük senki sem foglalkozik. Lépcsőzetes, gyakorlati tervnek kell készülnie ezzel kapcsolatban. A lehető legsürgősebben 300 pedagógusnak és 300 lelkésznek azonnali, folyamatos támogatást kell nyújtani, különben sok kisközösség egy- két év alatt eltűnik. A Sapientia Egyetem valószínűleg keretet biztosít majd e programnak, amely felkészítést is jelent. Szilágyi N. Sándor nyelvész-professzor az asszimiláció, a szórvány kifejezések pontos meghatározására vállalkozott. Statisztikai felmérések alapján mondotta: Romániában 27 ezer falusi magyar ember él olyan településen, ahol a magyarok részaránya nem éri el a 10 %-ot, és 139 ezer olyan városlakó van, ahol ez az arány 11-20 % között mozog. A két utóbbi népszámlálás között, tíz év alatt hivatalosan 13 százalékos volt a magyarság apadása. Péntek János nyelvész-professzor Zsobok példáját emelte ki. Nem hangzatos mondatokra, hanem egyéni cselekvésekre, nyelvi rehabilitációra van szükség. Szerinte a nyelvvesztés bármikor visszafordítható folyamat, csak meg kell találni a módját, a felelősét - egy-egy közösségen belül. Foggal-körömmel meg kell tartani az iskoláknak legalább az alsó tagozatát, mert az iskola nélkül maradó falu felmorzsolódik. Felhívta a figyelmet a lakótelepi szórványra, ahol a nyelvvesztés igen komoly méreteket ölt. Sok településen a "megfélemlített nyelvhasználat" áll fenn, ezt a kifejezést néhai Szabó T. Attila professzor alkotta meg. (Rád szólnak: ne beszélj magyarul!) Ez frusztrált lelki állapothoz vezet, és igen nagy mértékben járul hozzá a kivándorláshoz. Péntek János a szórványközpontok körének a kibővítése mellett szállt síkra. Több előadó utalt arra, hogy 30-50 ilyen újabb központra lenne szükség. Halász Ferenc, a temesvári Bartók Béla Líceum volt igazgatója a bánsági helyzetet elemezte. A magyarok részaránya Temes megyében jelenleg 7,58 %. Minden településen kisebbségben élnek (már ahol jelen vannak). Az utóbbi időben megkezdődött a fakultatív magyar nyelvoktatás ott, ahol erre igény van, ez már több mint 300 gyermeket érint. Még egyelőre 23 óvodában és 17 általános iskolában, és 1-2 középiskolában folyik magyar oktatás is (a Bartók Béla Líceumban csak magyar nyelven tanulnak). Az utóbbi időben beindult Élő kapcsolat nevű program keretében családonként keresik fel a magyar kisközösségeket. Mint mondotta: a Bánságban a vegyes házasságok 90 %-ában a gyerekek nem tudnak már magyarul. Pozitív jelenség, hogy szegedi támogatással táncházmozgalom indult be. Halász Ferenc sérelmezte, hogy az Apáczai Közalapítvány szórványtámogatása megszűnik. Dáné Tibor Kálmán az EMKE országos vezetősége nevében figyelmeztetett arra, hogy elsősorban az egzisztencia-teremtéssel, a szórványban élő vállalkozók támogatásával, megerősítésével kellett volna oda hatni, hogy megmaradjanak a magyar kisközösségek. A jelenleg "futó" programok kapcsán javasolta: ne csak nyelvőrző táborokat szervezzenek az illetékesek, hanem tehetséggondozást is vállaljanak - tematikus, festészeti, zenei, informatikai táborokat létesítsenek a szórványban élő gyermeknek. Pillich László, a kolozsvári Heltai Alapítvány elnöke statisztikai felmérések alapján, térkép segítségével vázolta az erdélyi korridor elméletet, mely szerint Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig egy folyosó mentén helyezkedik el a hazai magyarság, mely gerincének fő csigolyája Kolozs megye, Kolozsvár, ahol 17 %-ra süllyedt a magyarság részaránya. Márpedig ha ez a csigolya kihull, akkor a gerinc kettétörik, két enklávéba szorul be a magyarság. A Kolozs megyei magyar gyermekek 10 %-a nem magyarul kezdi az iskolát, 20 %-uk románul végzi a 8. osztályt, és 50 %-uk románul érettségizik - sorolta a szórványosodás adatait. Somai József, az Iskola Alapítvány elnöke eredményeiket sorolta, amelyek - mint mondotta - nem látványosak, de például a Zsil völgyében, Óradnán, és másutt is sok helyen támogatni tudták az ingázó tanulókat, ösztöndíjakat biztosítottak szegény sorsú, szórványban élő magyar gyerekeknek. A továbbiakban a vajdasági, burgenlandi, Beszterce- Naszód megyei magyar közösségek gondjairól, a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységéről, az óradnai, segesvári, hunyadi magyar közösségek, szórványközpontok sorsáról hangzottak el kiselőadások. A házigazda, a zsoboki Molnár Irma tiszteletes beszámolt arról, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége minden évben felvállal egy-egy ügyet, és azt kitartással támogatja. Most a megszűnő félben levő balázsfalvi magyar oktatást szeretnék megmenteni az enyészettől. Korábban a csucsai Ady-Boncza kastély szomszédságában levő református templomot festették le, újították fel, ahol 3 (!) református ember él. /Máthé Éva: Szórványgondok - magyar módra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

2003. június 26.

A rettegett Securitate feljegyzéseket készített Gáll Ernőről, naplójának most megjelent posztumusz első kötetének budapesti bemutatásakor ebből idézett Pomogáts Béla irodalomtörténész: "Gáll Ernő, született 1917. április 4-én Nagyváradon, Jenő és Helén fia, magyar-zsidó nemzetiségű, román állampolgár, jogot végzett, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Társadalomtudományi és Politikai Akadémia tagja, az RKP (Román Kommunista Párt) tagja, kolozsvári lakos. Beszélgetéseiben, amelyeket Balogh Edgár nyugdíjas publicistával (...), Teleki Béla volt gróffal, Kányádi Sándor költővel, valamint más személyekkel folytatott, azt sugalmazza, hogy szükség volna bizonyos lépésekre az együttélő magyar nemzetiség megmentése érdekében, azzal indokolva, hogy az egy erőszakos románosítási és elnemzetietlenítési folyamatnak volna alávetve. Úgy véli, hogy az együttélő nemzetiségeknek ki kellene használniok bizonyos politikai konjunktúrát, amely különböző időkben adódik annak érdekében, hogy fel lehessen vetni a nemzeti jellegű sérelmeket. Különböző alkalmak során Gáll Ernő rágalmazza pártunk bel- és nemzetközi politikájának bizonyos vonatkozásait, és erre ösztönöz más, hozzá hasonló megnyilvánulású személyeket." Gáll Ernő volt a Korunk folyóirat főszerkesztője 1957 és 1984 között. 1977-től jóformán haláláig vezette naplóját. /Baracs Dénes: A kisebbségi lét, mint mentőöv: Gáll Ernő naplója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2003. június 26.

Magánzsebekbe vándoroltak azok a támogatások, amelyeket az Orbán-kormány utolsó időszakában fogadtattak el az Illyés Közalapítvány (IKA) előző kuratóriumával - állítja Pomogáts Béla, a jelenlegi kuratórium elnöke, aki a múlt hét végén, az erdélyi Zsobokon rendezett konferencián nyilatkozott. - A magyar igazságügyi szervek vagy nem fogják fel a határon túliak ügyeinek a jelentőségét, vagy a Medgyessy-kormány ellen akarták hangolni a határon túli magyarságot és le akarták rontani az IKA hitelét - jelentette ki Pomogáts, aki korábban is tagja volt az IKA kuratóriumának. Kifejtette: "Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő-hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." A Népszabadság kolozsvári tudósítója, Tibori Szabó Zoltán jelentése szerint az elnök arra a támogatásra utalt, amelyet Mátis Jenő, a Fideszhez közel álló Reform Tömörülés nevű RMDSZ-frakció egyik alelnöke által vezetett kolozsvári Easy Alapítvány útján juttattak a - Romániában bejegyzett, a Krónika című erdélyi napilapot kiadó - Krónika Rt. nevű vállalkozásnak. Az IKA-elnök által említett 80 millióból a Krónika 60 milliót kapott. A támogatás odaítélésekor a Krónika 82 százalékos arányban Veres Lajos budapesti lakos tulajdonát képezte, akiről egyes kisrészvényesek - tudósítónknak nyilatkozva - azt mondták: tudomásuk szerint Orbán Viktor akkori kormányfő egy jogász barátjáról van szó. A Medgyessy-kormány tavaly nyáron döntött Halzl Józsefnek, az IKA akkori kuratóriumi elnökének felmentéséről, és az október 1-jei átadás-átvétellel távoznia kellett Veress László irodavezetőnek is. Az új kuratóriumi elnök, Pomogáts akkor bejelentette, hogy az alapítóval, azaz a magyar kormánnyal egyetértésben kezdeményezi az IKA előző négy évének átvilágítását. - Szomorúnak tartom Pomogáts Béla mostani nyilatkozatát. Az ilyen kijelentések alkalmasak arra, hogy megrendítsék a közbizalmat, és elfordítsák a közvéleményt a határon túli magyarok ügyétől - így reagált Veress László volt irodavezető az elnök szavaira. Hozzátette: nem tudja, mire alapozhatja Pomogáts azt az állítását, hogy a pénzek "magánzsebekbe vándoroltak". Veress szerint "bárki, akinek tudomása van ilyen rendellenességről, tegye meg a megfelelő lépéseket". A volt irodavezető ugyanakkor tisztázottnak látja annak a 60 millió forintnak a sorsát, amely az Easy Alapítványon keresztül a Krónikához került. - Mi az Easy Alapítvánnyal voltunk kapcsolatban. Ők a Krónikával kívántak együttműködni. Ezt világossá tették abban a pályázatban is, amelyben kiadványterjesztő hálózatuk kiterjesztéséhez kértek támogatást. A felhasznált pénzről az alapítvány részletes beszámolót készített. Az elszámolás az IKA irodájában ma is rendelkezésre áll - mondja Veress László. Hadnagy Miklós jelenlegi irodavezető kérdésünkre megerősítette, hogy a dokumentum a kurátorok rendelkezésére áll az irodában. /IKA-pénzek magánzsebekben? Veress László visszautasítja Pomogáts Béla vádjait. = Népszabadság, jún. 26./

2003. július 8.

Júl. 5-én Nagysomkúton, a református templomban emlékeztek Szilágyi Domokosra. Székelyhidi Ágoston ünnepi beszédében a költő európaiságát emelte ki, aki ezzel a magatartásával is a kisebbségi közösség erősödését és összetartását kívánta szolgálni. Az egykor 300, ma már csak 66 református lelket tömörítő gyülekezet abban a felújított templomban emlékezett, amelyben egykor Szilágyi Domokos édesapja hirdette az igét, és amely mellé ő építtette a parókiát, amelyben költő fia meglátta a napvilágot. Nagysomkúton ma már csak a templomban hallanak magyar szót, amikor a berkeszi lelkész beszolgál, iskola már nincs a községben a magyar diákok számára. "Az emléktábla és az évente megszervezett emlékező ünnepségek tudatosítják a még itt élő és egyre fogyatkozó magyar közösség tagjaiban, hogy élt itt valaki, aki sokat tett a magyar kultúráért", hangzott el a szülőház tornácán elmondott beszédek során. "Bár élete vereséggel végződött, költészete győzött a körülmények fölött. Emberként igen, de költőként nem szenvedett vereséget" - fogalmazott Pomogáts Béla. A koszorúzás után az emlékszoba tárgyainak megtekintése közben Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke arra hívta fel a család és ismerősök figyelmét, hogy még mindig gyűjtik az emléktárgyakat, akinek birtokában van bármi a költő által használt vagy vele kapcsolatos tárgyakból, ajánlja fel a nagysomkúti emlékszoba számára. /bi: Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Nagysomkúton. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 8./

2003. július 11.

Hetedik alkalommal került sor a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Közművelődési Egyesület és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület szervezésében a Szilágyi Domokos Napokra. Az irodalmi tanácskozások, megemlékezések, koszorúzások Szatmárnémetiben, Nagysomkúton és Batizon zajlottak. Szilágyi Domokosnak Szatmárnémeti iskoláinak városa, Nagysomkút születésének helye, míg Batizon 1955 és 1960 között a református parókia nyújtott számára otthont. Az idei Szilágyi Napokon koszorúztak többek között: Szabó Vilmos államtitkár, Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke, Kötő József, az EMKE országos elnöke, Ilyés Gyula és Ludescher István Szatmárnémeti, illetve Nagybánya polgármestere. Szatmárnémetiben irodalmi tanácskozás zajlott Sajtóértekezlet II. címmel Szilágyi Domokosról és költészetéről az ezredfordulón. Fátyol Rudolf hegedűművész, a Filharmónia igazgatója, Bartók Béla Hat magyar népdalát és Hat román népi táncát adta elő. A háromnapos program meghitt, családias hangulatban zárult a Szatmárnémetitől alig néhány kilométerre fekvő Batizon. /S. Muzsnay Magda: Szilágyi Domokosra emlékeztünk. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

2003. július 11.

Az Irodalmi Társaságok Szövetsége (ITÁSZ) vándorgyűlését Aradon tartja júl. 17-20-a között. Az ITÁSZ létrehozásának ötlete (egy olyan szervezeté, amely összefogja a különböző irodalmi egyesületeket, társaságokat) 1992-ben született meg Budapesten, az első közgyűlést 1993-ban tartották Kaposvárott, azóta számos város szolgált a vándorgyűlés helyszínéül, de nem csak Magyarországon, hanem Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is, hiszen az egész Kárpát-medencében működnek ITÁSZ-tagszervezetek. Az ITÁSZ-nak jelenleg több mint ötven tagszervezete van, elnöke Medvigy Endre irodalomtörténész, ügyvezető elnöke Turcsány Péter költő. Pávai Gyula, az ITÁSZ alelnöke, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke elmondta: a vándorgyűlés júl. 18-án kezdődik a minorita kultúrházban. A megnyitó után tudományos-irodalomtörténeti előadások következnek. Az elsőt Egyed Emese egyetemi tanár tartja, őt követi dr. Kovách Géza, aki Arad településtörténetéről beszél; Pávai Gyula az aradi irodalom kezdeteiről, Ujj János Arad sajtótörténetéről tart előadást. Délután Pomogáts Béla tart előadást Szántó Györgyről és a Periszkop folyóiratról. /Karácsonyi Zsolt: Irodalmi társaságok találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./

2003. július 15.

Júl. 14-én ünnepélyes keretek között megnyílt a XI. Bolyai Nyári Akadémia Csíkszeredán. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Szabados Tamás államtitkár, a magyar Oktatási Minisztérium képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány részéről a határon túli magyarságnak nyújtott támogatás fő célja az oktatás segítése, hiszen ez az a terület, amely segít megtartani a kultúrát, a közösséget. Pomogáts Béla az Illyés Közalapítvány elnökeként tette fel a kérdést: egységes-e a magyar nemzet? Bár fájó, hogy a kedvezménytörvényből kimaradt az egységes magyar nemzet fogalma, a tavalyi választások tükrében a válasz, sajnos, nemleges. A pártpolitikán kívüli intézmények - köztük az iskola - feladata, hogy megőrizzék, kiteljesítsék a magyar nemzet, a magyar kultúra egységét. Az Illyés Közalapítvány is a nemzeti szolidaritás őrzőjeként igyekszik segíteni. Az egymilliárd forintos keretösszegnek, amellyel gazdálkodhatnak az idén, növekednie kell, hogy megfelelően tudják feladatukat betölteni. Kőnig Sándor az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnökeként mondta el, hogy céljuk a határon túli magyarság otthoni érvényesülésének támogatása. A Nagy István Művészeti Iskola zenekarának és kórusának koncertje zárta a megnyitót. /Takács Éva: Kultúra- és közösségmegtartó intézmény. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 601-604




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék