udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
829
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 811-829
Névmutató:
Sógor Csaba
2007. szeptember 11.
Politikai és sajtótámadások kereszttüzébe került az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára másodiknak felkerült Sógor Csaba szenátor hétvégi kijelentése miatt, amely szerint amennyiben bejut a brüsszeli testületbe, azért lobbizik majd, hogy a magyar nyelvet nyilvánítsák Románia második hivatalos nyelvévé, legalábbis ott, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot a helyi közösségben. A bukaresti Gandul napilap „az ördög öregapjának” nevezve Sógort, politikai oldalról pedig Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke nyílt levélben intézett kemény támadást az RMDSZ politikusa ellen. A napilap Tőkés László püspökhöz hasonlítja Sógort, emlékeztetve a román közvéleményt, hogy a lelkész-politikus többek között azzal tűnt ki az elmúlt években, hogy a román nemzeti ünnepen fekete karszalaggal jelent meg a nyilvánosság előtt. Dan Voiculescu Markó Bélának címzett nyílt levelében arra kérte az RMDSZ vezetőjét, hogy csillapítsa az embereit. A konzervatív pártvezér szerint Sógor Csaba kijelentései a román nép ellen való nyílt támadásként értékelhetők. Voiculescu levelében felszólította Sógor Csabát, költözzön abba az országba, ahol a magyar hivatalos államnyelv, ha nagyon hiányzik neki ez a közeg. „De ez az ország nem Románia” – szögezte le Voiculescu. /Nagy B. István: A PC és a sajtó is támadja Sógort. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./2007. szeptember 12.
Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy véli: „politikai perverzió” volt az RMDSZ részéről, hogy az EP-jelöltlista második befutó helyére Sógor Csaba szenátort, a királyhágómelléki református püspökség lelkészét helyezte. Tőkés súlyos vádakkal illette az RMDSZ vezetőségét, amelyről kijelentette, hogy „kétszínűek és rosszhiszeműek. ” „Sógort csak eszközként használják fel ellenem, és a református egyházon belül szakadást akarnak előidézni ezzel a jelöléssel” – mondta. A püspök szerint az RMDSZ az a szervezet, amelyben a tagoknak a tulipánra kell ütnie a pecsétet, ha pedig nem ezt teszi, és mást választ, akkor elítélik. „Közösségünk tagjainak elegük van ebből a politikából. Nem tudom, sikerül-e felvennünk a harcot a jól begyakorolt RMDSZ-es gépezettel, de legalább elmondhatjuk, hogy lehetőséget teremtettünk a szabad választásra” – jelentette ki Tőkés. Az EMNT nyilatkozata szerint a választási törvények módosítására vonatkozó elvi megegyezést már felrúgták azáltal, hogy a képviselőház plénumában leszavazták a Toró T. Tibor képviselő által benyújtott módosító javaslatokat. Az egyéni EP-jelöltekre nézve diszkriminatív törvény miatti esélyegyenlőtlenség kivédése céljából az EMNT választási megfigyelők kiküldését fogja kérni az Európai Parlamenttől. A Tőkés László jelölését támogató szervezetek elnökségei egy külön nyilatkozatban elégtétellel nyugtázták, hogy Tőkés László él a közel 140 000 támogatói aláírás biztosította törvényes lehetőséggel, és független jelöltként indul az őszi EP-választásokon. Az erdélyi magyaroknak is joguk van a hiteles képviselethez, szögezték le. /Tőkés választási megfigyelők kiküldését fogja kérni az EP-től. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./2007. szeptember 12.
Értetlenkedve fogadta Markó Béla a Tőkés Lászlót támogató szervezeteknek az RMDSZ által összeállított EP-lista jelöltjeivel szembeni kifogásait. Markó szerint „aki megkérdőjelezi Frunda György alkalmasságát az RMDSZ listáján, az nevetséges”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak és Magyar Ifjúsági Tanács közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy nem tudja, kiket és milyen elvek mentén szeretne az Európai Parlamentbe juttatni. Szerintük az SZKT hétvégi döntése ellentmond az RMDSZ által korábban hozott döntéseknek. „Az RMDSZ, listája összetételének megváltoztatásával, saját szabályait is semmibe vette, felrúgta a korábban általa elfogadott, a jelöltség pályázati úton való elnyerésének módozatát. Felmerül a kérdés: az RMDSZ által korábban hangoztatott, fiatal, pragmatikus, technokrata politikusokból álló listája milyen okokból szorult háttérbe? Megfelel ezeknek az elvárásnak a Frunda által vezetett lista? Hol van Frunda pályázata?” – áll a szervezetek közös nyilatkozatában, amelynek aláírói cinizmusnak tekintik Sógor Csaba második helyre való jelölését. „Nem értem, miért lenne ez cinizmus?” – reagált Markó Béla, aki ugyanakkor nevetségesnek nevezte a listavezetők alkalmasságát vitatók hozzáállását. „Ennél én azért többet várnék ezektől a szervezetektől, még akkor is, ha sokra nem is tartom őket” – fogalmazott Markó. Az RMDSZ-szel szövetséges Magyar Ifjúsági Értekezlet /MIÉRT/ felszólította Tőkés Lászlót, hogy a negatív kampány elutasítására tett ígéretét tartsa be, az uniós kampányát támogató EMI alaptalan vádaskodásait, mocskolódásait állítsa le. „Ha ezt nem teszi meg, akkor egyértelművé válik mindenki számára, hogy negatív kampány elvetésére tett ígérete csak üres szólam, és vicsorgó politikai ölebek bevetésével törekszik a tisztességes eszközökkel kampányoló RMDSZ jelöltjeinek a lejáratására. Tőkés Lászlónak most kell megszólalnia, mert ha hallgat, az cinkos egyetértésnek minősül a mocskolódókkal” – áll a közleményben. /Mihály László: Méltatlankodnak Tőkésék. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./2007. szeptember 12.
Élesedő hangon vádolják egymást az ellenzék és az RMDSZ képviselői az EP-választások kampányában. „Az RMDSZ felelősségáthárító kommunikációja arra az ókori tanmesére emlékeztet, melyben a víz felső folyásánál álló farkas a lejjebb álló bárányt vádolja a víz felzavarásával” – jelentette ki Tőkés László sajtótájékoztatóján. A püspök megállapította, az RMDSZ-vezérkar játszotta el az összefogás esélyét akkor, amikor a közös erdélyi magyar nemzeti lista indítására vonatkozó EMNT-kezdeményezést durván visszautasította, majd – semmibe véve Csoóri Sándor, Mádl Ferenc, Vizi E. Szilveszter és aláírótársaik, valamint Sólyom László államelnök, továbbá a református egyház megegyezésre irányuló felhívásait – önálló európai parlamenti képviselőjelölt indítására kényszerítette az RMDSZ-en kívüli szervezeteket. Úgy vélte, Markó Bélát és csapatát korszakos felelősség terheli a magyar közösség megosztásáért. Elmondta, hogy a közös lista meghiúsulása nyomán az RMDSZ már nem volt hajlandó aláírni az együttesen megszövegezett megállapodást, és már azt sem kívánja betartani, amiben megegyezés született. A püspök hangsúlyozta, a nézetkülönbségek ellenére tagja marad az RMDSZ-nek, és Brüsszelben az egész erdélyi magyarságot, sőt még Markó Bélát is képviselni kívánja. A Tőkést támogató szervezetek elnökségei nyilatkozatban jelentették ki, sajnálatosnak tartják, hogy Sógor Csaba is „eszközévé vált a Markó–Verestóy-Frunda–Borbély nevek által fémjelzett önfeladó politikának”. Bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla „megelégedéssel” nyugtázta, hogy Tőkés László négy napig tartotta magát ahhoz a csütörtöki megállapodásukhoz, miszerint nem folytatnak egymás ellen lejárató kampányt. „Más alkalmakkor csak egy vagy két napig tudta visszatartani magát, most négy napig sikerült” – jegyezte meg Markó. Hozzátette, ő ennek ellenére tartja magát a megállapodáshoz, és nem fogja támadni a püspököt. /Gazda Árpád: Ki zavarja a vizet? = Krónika (Kolozsvár), szept. 12./2007. szeptember 12.
Az RMDSZ-szel szemben állók korántsem egységesek, mindegyik csoportosulás vezetője ragaszkodik az elnöki címhez és Simon Judit, a lap főmunkatársa szerint nem látták át a számukra adódó lehetőséget. Valóban kellettek volna írott garanciák. Ugyanis a Tőkést támogatók és az RMDSZ megegyeztek abban, hogy nem folytatnak negatív kampányt. Ehhez képest a hatok nyilatkozata a következő mondatokkal zárul: „Az RMDSZ részéről cinikusnak tekintjük Sógor Csaba második helyre való jelölését, a szenátor úr részéről pedig sajnálatosnak azt, hogy eszköze legyen a Markó–Verestóy–Frunda–Borbély nevei által fémjelzett önfeladó politikának. Az őszi kampány a következetesség és hitelesség, a temesvári forradalom értékrendje és az eddigi megtévesztő, félrevezető politika közötti választás is egyben. Az erdélyi magyaroknak is joguk van a hiteles képviselethez”. /Simon Judit: Pohár, tiszta vízzel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./2007. szeptember 12.
Az RMDSZ színeiben induló Sógor Csabának nem lesz könnyű élete az európai választási kampányban – mondta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke, az RMDSZ parlamenti képviselője a vele készített interjúban. Reméli, hogy sikerrel fogja Tőkés László a kampányát végigvinni. Szükség van egy ilyen személyiségre az Európai Parlamentben. Szerencsésebb lett volna megegyezni, amihez az kellett volna, hogy az RMDSZ vezetői elmozduljanak attól a pozíciótól, hogy csak egyszerűen szemléletváltásra van szükség. Szembesülniük kellett volna az elmúlt években elkövetett hibáikkal, önkritika sem ártott volna, és nyitni kellett volna a plurális képviselet felé. Toró örül annak, létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot. /Lokodi Imre: „A megméretkezés következik“ = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./2007. szeptember 12.
A jelöltállítás kronológiája. 2006. november 3. Az RMDSZ és az EMNT vezetőinek kolozsvári találkozóján Tőkés László kezdeményezte, állítsanak közösen jelöltet az európai parlamenti választásokra. A megbeszélés után Toró T. Tibor EMNT-alelnök megemlítette, Tőkés László és Markó Béla vezethetné a közös listát. Markó Béla nem zárkózott el attól, hogy a témáról további egyeztetések történjenek. Esetleges jelöltségével kapcsolatban azonban azt mondta, akik ezt szorgalmazzák, el akarják távolítani a romániai politikából. 2006. december 16. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és Szövetségi Egyeztető Tanácsa (SZET) együttes ülése az ügyvezető elnökség előterjesztése nyomán olyan jelöltállítási szabályzatot fogadott el, amely nem számol a közös listaállítással. A szabályzat szerint csak RMDSZ, illetve a szövetséggel társult szervezetek tagjai lehetnek jelöltek. A jelölteket az RMDSZ operatív tanácsa rangsorolja; ezeknek kötelességük végrehajtani az RMDSZ vezető szerveinek a határozatait. Nyilatkozatban kell továbbá adniuk, hogy ha megszegik az RMDSZ-szel szembeni kötelezettségeiket, alávetik magukat a szövetség alapszabályában szereplő szankcióknak. 2007. január 12. A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülése után Markó Béla kijelentette, nem ért egyet azzal az állásponttal, miszerint az RMDSZ listájának első helyeire már befutott politikusokat, úgymond „húzóneveket” tegyenek, akik utólag visszalépnek az utánuk következő jelöltek javára. Kifejtette, a befutóhelyeken fiatal, képzett politikusoknak kell indulniukt. Újságírói kérdésre hozzátette, az esetleges ellenzéki jelöltek a harmadik helytől hátrafelé szerepelhetnek a listán. 2007. január 13. A Gyergyószéki Székely Tanács független jelölt indítását kezdeményezte. Az ötlet az ellenzéki szervezetek kolozsvári tanácskozásán is felmerült. 2007. január 15. Az RMDSZ operatív tanácsa Kelemen Hunort nevezte ki az európai parlamenti választások kampányfőnökévé. 2007. január 16. A parlament elfogadta az EP-választásokról szóló, 2007/33-es törvényt. A jogszabály értelmében a választásokon pártok, koalíciók, kisebbségi szervezetek és független jelöltek indulhatnak. A pártlisták az ötszázalékos küszöb teljesítése esetén szerezhetnek mandátumot, a független jelölteknek az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot kell megszerezniük (amely az érvényes szavazatok 2,86 százalékát jelenti). A jogszabály a pártok, szervezetek részvételét kétszázezer, a független jelöltek indulását pedig százezer támogató aláírás összegyűjtésétől teszi függővé. 2007. január 16. Az RMDSZ választási bizottsága elfogadta Bíró Rozália, Csutak István, Fekete Emőke, Hodgyai Géza, Jakab István, Korodi Attila, Nagy Zsolt, Niculescu Tóni, Sógor Csaba, Szabó Károly és Winkler Gyula EP-képviselő-jelölti pályázatát. Formai okokra hivatkozva elutasította Bara Gyula pályázatát. 2007. január 23. Az RMDSZ operatív tanácsa meghallgatta a jelölteket, és a Nagy Zsolt, Winkler Gyula, Korodi Attila, Sógor Csaba sorrendet állapította meg. 2007. január 26. Tőkés László egy budapesti sajtótájékoztatón kijelentette, kész együtt haladni az RMDSZ-szel a választási kampányban, ha az ellenzék bizalmát is élvező Sógor Csaba szenátor az RMDSZ-jelöltlista befutónak számító első vagy második helyére kerül. 2007. január 27. Hat ellenzéki szervezet kérte fel Tőkés Lászlót, vállalja el a független EP-képviselő-jelöltséget. A Kolozsváron keltezett nyilatkozatot az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Magyar Polgári Egyesület (MPE), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) vezető testületei írták alá. Tőkés László a felkérésre úgy válaszolt: ha a nemzet ügye ezt kívánja, nem futamodik meg a feladattól, de a végleges válasz előtt egyháza véleményét is ki kell kérnie. 2007. február 2. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület igazgatótanácsa határozatban rögzítette: aktívan támogatja Tőkés László EP-képviselő-jelöltségét. 2007. február 3. Az ellenzéki szervezetekkel folytatott megbeszélés után Tőkés László közölte, a nemzeti oldal teljes összefogása esetén hajlandó versenybe szállni az EP-választásokon. 2007. február 7. A kormány május 13-ára tűzte ki az európai parlamenti választásokat. 2007. február 10. Az RMDSZ parlamenti frakcióinak üléséről kiszivárgott hír szerint Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető kifejtette: csirájában kell elfojtani a Tőkés körüli szervezkedést. 2007. február 14. A sajtó jelzései szerint az RMDSZ aláírásgyűjtői a szövetség jelöltjeit támogató aláíráshoz kötik a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési támogatás kérvényeinek a befogadását. Kelemen Hunor, a támogatást folyósító Iskola Alapítvány elnöke cáfolta a vádakat. 2007. február 15. Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) elnöksége nyílt levélben kérte fel az RMDSZ vezetőségét, biztosítson befutóhelyet Tőkés Lászlónak az EP-képviselőjelöltlistáján. „Ha az SZKT nem ismeri fel a történelmi pillanatot, és figyelmen kívül hagyja az egységkereső szándékot, az elnökség a független jelölt támogatására fogja buzdítani az egyházkerület híveit” – áll a felhívásban. Nyílt levélben kérte Csoóri Sándor író is Markó Bélát arra, hogy biztosítson befutóhelyet Tőkés Lászlónak az RMDSZ jelöltlistáján. A levelet több neves személyiség, köztük Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Martonyi János volt külügyminiszter és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is aláírta. 2007. február 16. Kelemen Hunor SZET-elnök kijelentette, ha Tőkés László részt vett volna az RMDSZ rangsorolásán, az operatív tanács nem tehette volna meg, hogy ne biztosítson befutóhelyet számára az RMDSZ-listán. 2007. február 16. Tőkés László közölte, kilép az RMDSZ Kolozs megyei szervezetéből, és a Temes megyei szervezetbe kéri felvételét. Gesztusával az ellen tiltakozott, hogy a Kolozs megyei szervezet két egeresi önkormányzati képviselő kizárását helyezte kilátásba amiatt, hogy Tőkésnek gyűjtöttek aláírásokat. 2007. február 17. Az SZKT és a SZET együttes ülésén Markó Béla úgy értelmezte, az egyház vezetői megzsarolták az RMDSZ-t, és elutasította az EREK nyílt levelét. A testületek két ellenszavazattal és hét tartózkodással fogadták el az operatív tanács által kialakított jelöltlistát. Frunda György ülésvezető nem bocsátotta szavazásra Eckstein-Kovács Péter javaslatát, hogy hagyjanak nyitva egy kiskaput a jelöltlista utólagos módosítására. 2007. február 21. Orbán Viktor bejelentette, a Fidesz teljes mellszélességgel támogatja Tőkés Lászlót az EP-választásokon. Fontosnak tartotta, hogy kellő politikai súlyt, erkölcsi és politikai tekintélyt megtestesítő személyek jelenjenek meg Brüsszelben az erdélyi magyarság képviseletében. Markó Béla erre úgy reagált, hogy Orbán Viktort nem tájékoztatták kellőképpen az erdélyi helyzetről. 2007. február 22. Az unitárius lelkészek országos szövetségének választmánya felhívással fordult az egyház lelkészeihez és híveihez, hogy aláírásukkal támogassák Tőkés László jelöltségét, és szavazzanak rá az EP-választásokon. 2007. március 2–3. Az RMDSZ aradi kongresszusán Toró T. Tibor képviselő – aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke – kérte az EP-jelöltlista kérdésének újbóli napirendre tűzését. A javaslat azonban mindössze 24 igen szavazatot kapott. A kongresszus újraválasztotta a szövetség elnöki tisztségébe Markó Bélát, aki egyetlen jelölt volt erre a tisztségre. 2007. március 10. Markó Béla közölte, tudomására jutott, hogy Tőkés László számára Magyarországon is gyűjtöttek aláírásokat. Ugyanakkor kijelentette: az RMDSZ-nek nincs szándékában óvást emelni a Tőkés László EP-jelöltségét támogató aláírások jegyzékével szemben. 2007. március 11. Nyílt levélben fordult Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es képviselő és Sógor Csaba csíkszeredai RMDSZ-es szenátor Markó Béla szövetségi elnökhöz, kérvén, hogy éljen az újraválasztásával megerősített elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a magyar érdekképviselet egységes jelöltlistával álljon választói elé. 2007. március 12. A kormány elnapolta a május 13-ára kiírt EP-választásokat. 2007. március 13. Az RMDSZ 322 ezer támogató aláírást, a Tőkés Lászlót támogató szervezetek pedig 136 ezer aláírást iktattak az Országos Választási Bizottságnál. 2007. március 20. Az elnöki hivatal keretében működő szakbizottság engedélyezte a Nagy Zsolt távközlési miniszter elleni ügyészségi vizsgálatot. 2007. április 19. A parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Basescu köztársasági elnököt. 2007. április 24. Május 19-ére írták ki a Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazást. Az RMDSZ Basescu ellen, az MPSZ az államfő mellett szállt be a kampányba. 2007. május 19. 44 százalékos részvétel mellett 75 százalékos szavazataránnyal erősítették meg tisztségében a szavazók Traian Basescu államfőt. A tömbmagyar megyékben az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvételi arány, de az átlagosnál nagyobb arányú győzelmet aratott Basescu. Az RMDSZ vezetői a szövetség rossz kommunikációjában jelölték meg a kudarc okát. 2007. május 21. Eckstein-Kovács Péter szenátor arra szólította fel az RMDSZ vezetőit, az elhibázott döntéseik miatt lépjenek egy lépést hátra. Markó Béla rosszízűnek nevezte Eckstein kijelentéseit. 2007. június 1. Verestóy Attila szenátor Székelyudvarhelyen tartott sajtótájékoztatóján magánvéleményként fejtette ki: „az RMDSZ-nek párbeszédet kell kezdeményeznie minden olyan, a magyar közösség érdekképviseletét vállaló szervezettel, amelyik nem az RMDSZ megsemmisítését tűzte ki célul”. 2007. június 9. Az SZKT és a SZET együttes ülésén Kelemen Hunort választották meg szövetség ügyvezető elnökének. Markó Béla kijelentette, nem lenne jó, ha a népszavazási kudarc miatt fejek hullanának a szövetségben. 2007. június 11. Felfüggesztette tisztségéből az ügyészség által vizsgált Nagy Zsolt minisztert Traian Basescu köztársasági elnök. 2007. június 30. Az Erdélyből Európába című marosvásárhelyi közéleti fórumon a Tőkés Lászlót támogató szervezetek vezetői úgy vélték, nem Tőkés Lászlót kellene felvenni az RMDSZ jelöltlistájára, hanem az RMDSZ-nek kellene támogatnia Tőkés független jelöltségét. 2007. július 3. Benyújtotta lemondását a miniszterelnök-helyettesi tisztségből Markó Béla, aki kijelentette, a továbbiakban az RMDSZ-elnöki tevékenységére, a tagsággal való bizalmi kapcsolat helyreállítására kíván összpontosítani. 2007. július 3. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői a szabadegyetem keretében megrendezett Markó–Tőkés-találkozóra hívták meg a feleket. Tőkés László elfogadta, Markó Béla elutasította a meghívást. 2007. július 5. Markó Béla három időpontot javasolt Tőkés Lászlónak egy csúcstalálkozó megtartására. 2007. július 17. Az RMDSZ állandó tanácsa arról döntött, befutóhelyet biztosít Tőkés Lászlónak a szövetség EP-jelöltlistáján. 2007. július 30. Tőkés László és Markó Béla kolozsvári találkozóján a felek arról egyeztek meg, hogy tárgyalócsoportok folytatják az egyeztetéseket, és augusztus 24-éig megpróbálnak hosszú távú megállapodást kötni. A megbeszélésen az RMDSZ a közös nemzeti célok listáját, az ellenzék pedig az erdélyi magyar politikai rendszerváltás programját adta át a másiknak. A megbeszélés után Tőkés László hangsúlyozta, csak az esetben lehet szó arról, hogy az RMDSZ listáján szerepeljen, ha a rendszerváltási csomagot a szövetség elfogadja. Markó Béla friss felmérési adatokra hivatkozva jelentette ki, Tőkés Lászlónak függetlenként nincs esélye a bejutásra, és – ha egymás ellen indulnak a választásokon – az RMDSZ-t is csak egy huszáros kampány lendíthetné át az ötszázalékos küszöbön. 2007. július 31. Szász Jenő bejelentette, összegyűltek a Magyar Polgári Párt bejegyzéséhez szükséges aláírások. A bírósági szünet lejártával elindítják a pártbejegyzést. 2007. augusztus 9. Kelemen Hunor nagyvárosi legendáknak minősítette az RMDSZ által készíttetett közvélemény-kutatásról szóló híreket. 2007. augusztus 10. Traian Basescu elnök Székelyudvarhelyen biztosította Szász Jenőt arról, hogy nem fog sérülni a törvényesség a Magyar Polgári Párt bejegyzésénél. 2007. augusztus 10. Az RMDSZ és az ellenzék munkacsoportjainak a megbeszélésén megegyeztek arról, hogy az ellenzéki rendszerváltási javaslat alapján próbálják a közös dokumentumot megfogalmazni. 2007. augusztus 16. A Krónika bizonyítékokat mutatott be arról, hogy július elején az RMDSZ szociológusa vezetésével mégiscsak készült közvélemény-kutatás az erdélyi magyarság politikai opcióiról. 2007. augusztus 18. Az RMDSZ és az ellenzék munkacsoportjainak találkozója után Borbély László RMDSZ-alelnök bizakodóan, Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök szkeptikusan nyilatkozott az esetleges megállapodásról. 2007. augusztus 22. A kormány november 25-ére tűzte ki az EP-választásokat. 2007. augusztus 24. A kijelölt határidő előtt nem született megállapodás a tárgyalócsoportok között. A tárgyalások folytatásáról döntöttek. 2007. augusztus 25. Tőkés László Románia utolsó posztkommunista alakulatának minősítette az RMDSZ-t egy interjúban. Markó Béla ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a megegyezés tekintetében. Az elnök elismerte, mégiscsak létezik a Kelemen Hunor által letagadott felmérés. 2007. augusztus 31. Az ellenzék tárgyalócsoportja a javasolt rendszerváltó csomag mellett egy határidőket is tartalmazó cselekvési tervet is az RMDSZ tárgyalói elé terjesztett. A találkozó után Kelemen Hunor bejelentette, olyan jelöltlista állítását javasolták, melynek a két befutóhelyét Markó Béla és Tőkés László foglalná el, a lista további helyeit pedig megosztanák a romániai magyar szervezetek között. 2007. szeptember 5. A Krónika körkérdéséből kiderült, a Tőkés Lászlót támogató szervezetek kitartanak amellett, hogy a püspök önálló jelöltként vegyen részt a választásokon. 2007. szeptember 6. Eredménytelenül zárult Markó Béla és Tőkés László csúcstalálkozója, a püspök nem írta alá a tárgyalócsoportok által egyeztetett megállapodás-tervezetet. Kijelentette, nem érett meg a helyzet a közös lista állítására. Markó Béla a Tőkést támogató szervezetekre hárította a felelősséget a megegyezés elmaradása miatt. A felek ennek ellenére nem tartották haszontalannak az augusztusi tárgyalássorozatot, és megállapodtak abban, hogy nem fognak negatív, ellenséges kampányt folytatni egymás ellen. 2007. szeptember 7. Az RMDSZ állandó tanácsa megváltoztatta a korábbi rangsorolását. Arról döntött, hogy a jelöltlista elején Frunda György, Sógor Csaba, Winkler Gyula, Bíró Rozália, Korodi Attila szerepeljen. Közölték, Nagy Zsolt maga kérte a listáról való törlését, hogy ezzel kímélje meg az RMDSZ-t a személyével kapcsolatos esetleges támadásoktól. 2007. szeptember 8. Az SZKT ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a módosított listát. Markó Béla közölte, az RMDSZ mutatott nagyobb készséget a megállapodásra; a szövetség 90 százalékban elfogadta az ellenzék javaslatcsomagját. /Gazda Árpád: A jelöltállítás kronológiája. = Krónika (Kolozsvár), szept. 12. /2007. szeptember 13.
Sógor Csaba szenátor szemrebbenés nélkül elfogadta, hogy másodikként felkerüljön az RMDSZ csúcsvezetése által összeállított európai parlamenti képviselőjelölt-listára. Sógor Csaba református lelkészként tevékenykedett évekig a csíkszéki szórvány református közösségekben, majd Tőkés László kiemelte Csíkcsicsóból, tanácsadójául választotta, később is egyengetve politikai pályafutását. Az elmúlt években a szenátor Papp Kincses Emese szerint ügyesen lavírozott, kihasználta az RMDSZ belső ellenzékeként ismert Reform Tömörülés hathatós támogatását, kacérkodott a Magyar Polgári Szövetséggel, a Székely Nemzeti Tanáccsal, és a jobboldali beállítottságú ifjúsági szervezetekkel. Sógornak sikerült magáról a székelyföldi választók körében olyan képet kialakítania, mintha ő más, mint a többi karrierpolitikus. Sógor Csaba szembefordult azokkal, akik támogatták és megbíztak benne. /Papp Kincses Emese: Jó napot, Sógor! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./2007. szeptember 14.
Nem zavarja Cozmin Gusat, a Nemzeti Kezdeményezés Párt (PIN) elnökét, hogy az általa vezetett szervezetet a szex-szektaként ismert MISA-mozgalom tagjai is támogatásukról biztosították. Annál jobban zavarja viszont az, hogy az RMDSZ továbbra is tagja a parlamentnek – derült ki a politikus kolozsvári sajtótájékoztatóján. Cozmin Gusa kifejtette: „Nem tisztelem, sőt, ki nem állhatom azokat a magyar politikusokat, akik csak a magyar közösség javáért ügyködnek!” Szerinte „az RMDSZ EP-listájának mindkét befutó helyére besúgó került”. Hozzátette: „Tőkés László viszont még Frunda Györgynél és Sógor Csabánál is szégyenletesebb. Hogyan gondolhatja azt valaki, hogy Tőkés Lászlónak nem volt kapcsolata a Szekuritátéval? Hiszen ő volt az 1989-es események kirobbantója!” magyarázta. „Ezelőtt négy-öt évvel kezdtem el dolgozni Traian Basescuval egy projekten, amelynek célja az volt, hogy az RMDSZ-t kitessékeljük a parlamentből, az arra érdemes magyarokat pedig beolvasszuk román pártokba. Örvendek, hogy Basescu folytatja ezt a tervet, de az MPSZ-t azért mégsem kellene bátorítania!”, mondta. Cozmin Gusa azzal vádolta meg Porcsalmi Bálint távközlési államtitkárt, hogy a Román Posta vezetőségi tanácsának tagjaként kedvező üzleti feltételeket teremtett különböző RMDSZ-tagoknak, köztük a sikeres üzletemberként ismert Verestóy Attilának, akit az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) máris vizsgál ebben az ügyben. /N. -H. D. : MISA-tagok támogatására számít a PIN-elnök. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./2007. szeptember 14.
Az MPSZ sepsiszéki szervezetének vezetősége szerint a parlamenti választásokra új magyar szervezetet kell létrehozni, amelynek listáján az összes magyar szervezet képviselői indulhatnak. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke kijelentette, bár most nem sikerült megegyezésre jutnia az EP-választások kapcsán az RMDSZ-nek és a Tőkés László püspököt támogató civil szervezeteknek, a tárgyalásokat folytatni kell, mivel a magyar közösségnek „rendszerváltásra” és demokráciára van szüksége. Gazda az együttműködést úgy tudja elképzelni, ha az RMDSZ és a bejegyzésre kerülő Magyar Civil Párt létrehozna egy szervezetet, amely indulna a parlamenti választásokon. Az MPSZ sepsiszéki szervezete írásban fogja felkérni Sógor Csabát, hogy kezdeményezze az Európai Tanács 1201-es javaslata 11. cikkelyének belefoglalását a kisebbségi törvénytervezetbe, illetve javasolja Frunda György szenátornak, kezdje meg az eljárásokat annak érdekében, hogy a magyar nyelvet elismerjék második hivatalos nyelvként Romániában. Gazda Zoltán kijelentette, az Európai Tanács 1993-ban kelt említett javaslata előírja,, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van autonóm hatóságokra vagy speciális statútumra azokban a régiókban, ahol többségben vannak és történelmi múlttal rendelkeznek. /A sepsiszéki MPSZ javaslata: új magyar szervezetet kell létrehozni a parlamenti választásokra. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./2007. szeptember 14.
Sógor Csaba reagált Papp Kincses Emese őt támadó írására, emlékeztetve arra, hogy vitapartnere valamikor városi RMDSZ-elnök volt, hozzátette, megérti, hogy elhagyta a süllyedő hajót. Sógor Csaba megígérte, hogy pozitív kampány lesz. Lelkészként arra is felesküdött, hogy a gyengék, elesettek oldalán fog állni. RMDSZ-szenátorként ezért is segítette az RMDSZ-en kívülieket. /Sógor Csaba: Jó napot, Papp Kincses! . = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./ Előzmény: Papp Kincses Emese: Jó napot, Sógor! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./2007. szeptember 17.
Újabb Markó Béla és Tőkés László közötti találkozóra tett javaslatot a hét végén Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselő-listájának második helyezettjeAz ÚMSZ kérdésére, hogy Tőkés püspök és az őt támogató hat szervezet miért él fenntartással jelöltségét illetően, a szenátor azt mondta: jelölését Tőkésék ez év januárjában elfogadták volna, amikor még nem volt számukra összegyűjtve a 143 ezer aláírás. A politikus felhívására mindeddig nem reagáltak a felek. /Lokodi Imre: Újabb Markó-Tőkés? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2007. szeptember 22.
Korunk hivatásos politikusai határokon innen és túl hangoztatják, hogy ők önzetlenül csupán az ország gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését igyekeznek szolgálni. Hogy mi búvik meg a demagóg szövegek mögött, azt a telekspekulációk, az állami vagyon megkárosítása, a száz meg száz hektárnyi lekopaszított hegyek, kivágott és nyersfaként forgalmazott erdőségek teszik egyértelművé, írta a lap munkatársa, Németh Júlia. Ott van például az RMDSZ legutóbbi, zseniális sakkhúzása. Olyan személyeket javasolt az európai parlamenti jelöltlista befutó helyeire, akik az RMDSZ-en belüli sokszínűséget is képviselik. Egyszóval jó döntés született. Azaz születhetett volna, ha a szervezet idejekorán teszi a megfelelő embereket a megfelelő helyre. Ha nem azért határoz így, hogy döntésével ellensúlyozza az egyéni listán induló Tőkés László megválasztásának esélyét. A szót kitűnően forgató Frunda Györgyöt és a konzervatívabb vonalat képviselő, belső ellenzékhez tartozó Sógor Csaba református lelkészt jelölték. Másfelől viszont Szász Jenőék sem éppen az önzetlen, személyes érdekeiket a közjó oltárán feláldozó széplelkek. Jó, hogy vannak, mert a politikai sokszínűség még kisebbségi státusban is szükségszerű. Akkor hát kire szavazzon az erdélyi magyarság? Nehéz eldönteni. /Németh Júlia: Mindent vagy semmit. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./2007. szeptember 22.
Az európai parlamenti választásokra készülve Kézdivásárhelyen a református imaházban tanácskoztak a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kézdiszéki szervezeteinek vezetői és mindazok, akik részt kívánnak venni Tőkés László független EP-képviselő-jelölt kampányának támogatásában. Dr. Fekete Károly, az MPSZ kézdiszéki kampányfőnöke tájékoztatott: a jelenlevők Tőkés László püspök független jelöltként való indulásával kapcsolatban azt hangoztatták, hogy személyében a romániai magyarságnak hiteles EP-képviselője volna. Sógor Csaba szenátor, az RMDSZ-lista második helyezettje a tusványosi nyári szabadegyetemen a székelyföldi autonómiáról szóló fórumon gúny tárgyává tette a székelyföldi területi autonómiát és mentorát, Tőkés László királyhágó-melléki református püspököt is. /Iochom István: Megkezdik a kampányt (Kézdiszék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./2007. szeptember 24.
Az RMDSZ bemutatta negyvenöt tagú, végleges EP-jelöltlistájátaz Országos Önkormányzati Konferencián, Kolozsváron. A szeptember 22-én tartott találkozóra az ország minden részéből a szövetség több mint háromszáz önkormányzati tisztségviselője és a kormánytisztségekben dolgozó politikusok jöttek el. Markó Béla szerint az RMDSZ EP-képviselőinek be kell bizonyítaniuk Európának, hogy Románia nem nemzetállam. Kifejtette: „új honfoglalás előtt állunk, Európát kell elfoglalnunk. Ott kell lennünk minél nagyobb súllyal, szakértelemmel és tudással az Európai Parlamentben”. Markó bejelentette, Székelyföld sajátos autonómiáját fogják szorgalmazni az RMDSZ jelöltjei az Európai Parlamentben, továbbra is kiemelt célként kezelik a székelyföldi önálló fejlesztési régió megteremtését, a régiók valódi gazdasági és kulturális egységgé való átszervezése révén. „Az erdélyi magyar politikai képviseletnek három pillére lesz: az önkormányzatok, a hazai parlament és az Európai Parlament. Egyik a másik nélkül hiányos, az önkormányzatoknak óriási szerepük lesz” – mondta el Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A konferencián a megjelent politikusok európai parlamenti választásokra vonatkozó állásfoglalást, valamint nyilatkozatot fogadtak el Az önkormányzatok új lehetőségeiről az Európai Unióban címmel. A tanácskozáson bemutatták az RMDSZ végleges, negyvenöt tagú EP-választási listáját is. Az első két helyezett, Frunda György és Sógor Csaba juthat el Brüsszelbe. Őket Winkler Gyula, Bíró Rozália és Niculescu Antal követi. /Stanik Bence: „Új honfoglalás előtt”. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./2007. szeptember 24.
Elsősorban a másik fél kampányára gondoltak a felek, amikor szeptember 6-án arról állapodtak meg, hogy őrizkednek a lejárató kampánytól. Amikor a Krónika a lejárató kampány értelmezését kérte Tőkés Lászlótól, az ellenzék európai parlamenti (EP) képviselőjelöltjétől és Kelemen Hunortól, az RMDSZ ügyvezető elnökétől, mindketten a másik fél negatív megnyilvánulásait hozták fel példaképpen. Tőkés László azt is az RMDSZ lejárató kampánya részének tekintette, hogy egykori munkatársát, Sógor Csaba lelkész-szenátort tette a szövetség EP-jelöltlistája második helyére. „Az RMDSZ azt az elvet alkalmazta: ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. Megteremtette annak a feltételeit, hogy elmérgesedjen a kampány” – állította Tőkés László püspök. A Krónika megkérdezte a püspöktől, belefér-e a pozitív kampányba, ha a másik fél egyes megnyilvánulásait „politikai perverzitásnak”, esetleg „szánalmas demagóg manipulációs kísérletnek” minősítik. Tőkés korábban Sógor Csaba RMDSZ-es pozicionálását minősítette politikai perverziónak, és azt az RMDSZ-es tézist szánalmas demagóg manipulációs kísérletnek. Tőkés László válaszképpen megjegyezte, elkerülhetetlen állást foglalni azzal szemben, ami a másik oldalon hamisan, eltorzítva jelenik meg. Hangsúlyozta azonban, hogy Sógor Csabáról egyetlen negatív megjegyzést sem tett. „Olyan mértékben vagyok kénytelen az RMDSZ-szel foglalkozni, amilyen mértékben a szövetség kizárólagos, lejárató magatartást tanúsít” – jelentette ki, külön hangsúlyozván, hogy ő kezdeményezte a negatív kampányt elutasító egyezséget. Kelemen Hunornak, az RMDSZ ügyvezető elnökének is a másik fél, Tőkés László kijelentései jutottak eszébe. Megkérdezte a lap munkatársa tőle, belefér-e a pozitív kampány kereteibe, ha kijelentik a másikról, hogy az a magyarság ellen indul a választásokon, és hogy nincs esélye a bejutásra. A Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi ülésén Frunda György ugyanis kijelentette, hogy Tőkés Lászlónak a saját lelkiismeretével kell elszámolnia amiatt, hogy a magyarság ellen indul a választásokon, Markó Béla pedig azt hangoztatta, a püspöknek elméleti esélye sincs a bejutásra. Kelemen Hunor szerint nem sérti a megállapodást annak a hangoztatása, hogy Tőkésnek nincs esélye bejutni. Kelemen Hunor arra a felmérésre utalt, amelyet korábban a Krónika idézett, ezt akkor Kelemen nagyvárosi legendának minősítette. Kelemen Hunor hozzátette, a megállapodás csakis a jelölt személyére vonatkozik. Nem tettek ígéretet arra, hogy a Tőkés Lászlót támogató szervezetekről ne mondják el a véleményüket. /Gazda Árpád: Értelmezett ígéret. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./2007. szeptember 27.
Szeptember 26-án leadta az EP-jelöltlistáját az RMDSZ. Kék-zöld RMDSZ-es-uniós sál egészítette ki a bukaresti Központi Választási Iroda (KVI) előtt gyülekező RMDSZ-es szenátorok, képviselők és kormányzati tisztségviselők megszokott hivatali öltözetét. „Nem hiszem, hogy a közösségünkben lenne valaki is, aki ne ismerné el például Frunda György képességeit, felkészültségét arra, hogy ezt a feladatot ellássa. Az utána következők is, Sógor Csaba, Winkler Gyula, Bíró Rozália és Korodi Attila is alkalmasak erre a feladatra” – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök a lista leadásakor. Sógor Csaba, az EP-lista második helyezettje elsősorban a kisebbségi érdekek képviseletére vállalkozik. „Elképzeléseim változatlanok, továbbra is közösségem érdekeit szeretném szolgálni legjobb szaktudásom szerint” – fogalmazott Winkler Gyula. Tőkés László református püspök, EMNT-elnök független jelöltként való indulására vonatkozó kérést Szilágyi Zsolt kampányfőnök, az EMNT alelnöke március 13-án nyújtotta be a KVI-hoz. /Leadta az EP-jelöltlistáját az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./2007. szeptember 27.
Tőkés András, a Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ alelnöke Marosvásárhelyen kijelentette, Sógor Csaba szenátor megígérte, hogy visszalép az RMDSZ európai parlamenti választási listájáról. Hozzátette, a szenátor nem most tette ezt az ígéretet, hanem még tavasszal, amikor a Tőkés püspököt támogató szervezetek javaslatára szeretett volna felkerülni az RMDSZ listájára. Tőkés András kifejtette, hogy nem érti, Sógor Csaba miért fogadta el a második helyet az RMDSZ listáján közvetlenül azután, hogy kiderült, az RMDSZ és a Tőkés püspököt támogató szervezetek nem tudnak megegyezni a közös listaállításról. Sógor Csaba leszögezte: nem áll szándékában visszalépni. „Nem a püspök ellen indulok, hanem azokat szeretném mozgósítani, akik 1990 óta az RMDSZ-re szavaznak“ – mondta a szintén református pap Sógor Csaba. /Sógor Csaba: nem lépek vissza. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ Az MPSZ Maros megyében hatvan-hetvenezer szavazatra számít. Tőkés András kritikus, de durvaságtól mentes, civilizált választási kampányt ígér. /Menyhárt Borbála: „Kritikus, de nem durva kampányt akarunk”. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./2007. október 2.
Frunda György szenátor, az RMDSZ EP-választási listavezetője emlékeztetett, már tavasszal felajánlotta neki az RMDSZ a jelölést, de akkor elutasította, mondván, fontos, hogy az Európai Tanácsban maradjon, ahol 14 éve dolgozik, kiépített egy kapcsolatrendszert, alelnöke az Európai Néppártnak, a külügyi bizottságnak, rendszeresen ír ajánlásokat. Amikor azonban Tőkés László püspök elutasította a közös lista lehetőségét, úgy látta, indulnia kell. A romániai magyarságnak ott kell lennie Brüsszelben. Frunda szerint azért nem sikerült a megegyezés, mert a Magyar Polgári Szövetség most elég erősnek érzik magát, hogy ütni tudjon az RMDSZ-en. Másfél év alatt, a következő, 2009-es EP-választásokig, függetlenként mit csinálhat Tőkés László az Európai Parlamentben? Még a működési mechanizmusokat sem látja át, jegyezte meg Frunda. Oda szakemberek, jogászok kellenek. Sógor Csaba második helyével „intettek” az egyházak fele, hogy az egyházi kérdést is képviselik. Frunda szerint nem Sógor Csabával akarták ellensúlyozni a Tőkés László képviselte egyházi hatalmat. Az autonómia követelést Brüsszelben meg sem hallgatják. Frunda tudja, hogy személyes szálak fűzik Tőkés Lászlót Orbán Viktorhoz. Frunda szerint ez elfogadhatatlan, mert az Európai Néppártnak vannak alapelvei, s az egyik pontosan a kölcsönös támogatás. A mindenkori magyar kormánynak kötelessége a határokon túli magyarok politikáját támogatni úgy, hogy rábízza az ottani szervezetekre a döntést. Frunda kijelentette, nem kérik „az MSZP támogatását, nem is avattuk őket bele. Mi a Fidesz és az MDF támogatására számítunk. Velük vagyunk egy politikai családban, és erkölcsre építve tőlük várjuk el a támogatást. ” /Irházi János: “Nem lesz támadás senki ellen”. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./2007. október 11.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség európai parlamenti listavezetőivel, Frunda Györggyel, Sógor Csabával és Winkler Gyulával október 10-én egynapos látogatást tett Brüsszelben, ahol az Európai Néppárt (EPP) politikusaival és tisztségviselőivel találkozott. Markó Béla szerint visszaüthet, hogy az Európai Néppárt mind az RMDSZ, mind Tőkés László református püspököt támogatja az európai parlamenti választási kampányban. Az RMDSZ elnöke találkozott Wilfried Martensszel, az EPP elnökével, aki előzőleg személyes nyilatkozatban tette közzé, hogy pártja mind romániai tagpártjait (tehát köztük az RMDSZ-t), mind pedig Tőkés Lászlót támogatja. Markó megismételte azt a véleményét, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hibát követett el, amikor Tőkés Lászlót biztosította támogatásáról. Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő szerint Orbán Viktor károkat okoz az erdélyi magyarságnak azzal, hogy megosztja a politikai elitet, és a közös erdélyi magyar európai parlamenti lista helyett Tőkés László egyéni jelöltségét támogatja. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta újságíróknak Brüsszelben: az RMDSZ-nek korábban kellett volna nyitottságot mutatnia a Tőkés Lászlóval való együttműködésre. Szent-Iványi István SZDSZ-es európai parlamenti képviselő közölte, hogy az SZDSZ az RMDSZ-t támogatja a romániai EP-választási kampányban. /Markó: Visszaüthet az EPP kétirányú támogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./