udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1278 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 1261-1278

Névmutató: Szilágyi Zsolt

2003. május 15.

Máj. 14-én a fórummozgalom üzenetéről, a magyar autonómia kérdéséről tájékoztatta a román média képviselőit Tőkés László református püspök, Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete ügyvivő bizottságának elnöke és Szilágyi Zsolt képviselő, a testület tagja, a Reform Mozgalom elnöke a bukaresti sajtóértekezleten. Tőkés László elmondta, fontosnak tartják a román sajtóval való kommunikációt, ugyanakkor tervezik az összes román párt megkeresését a párbeszéd kialakítása érdekében. Toró T. Tibor úgy véli, hogy a helyhatósági választásokat megelőző időszakban új politikai szervezetek jelennek meg a magyar közösségben, és részt vesznek a választásokon. Meggyőződése, hogy a parlamenti választásokon a magyarságot egyetlen szervezet képviseli majd. Toró T .Tibor hangsúlyozta: sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, sem a 31 tagú Kezdeményező Testület nem kíván az RMDSZ alternatívájaként fellépni. Tőkés László és Toró T. Tibor máj. 15-én ma Budapesten is sajtótájékoztatót tartanak, amelynek a témája a státustörvény kérdése lesz, ugyanis jövő héten kerül sor a Magyar Állandó Értekezletre (MÁÉRT). Tőkés László szerint a MÁÉRT nagyon "elegyszínűsödött", a politikai pluralizmus veszélybe került, a kedvezménytörvény felőrlése és magyartalanítása folyamatban van. Ezért szükségesnek tartják az önkormányzati kezdeményező testület nevében a MÁÉRT-hoz fordulni. /P. A. M.: Párbeszéd a román médiával és pártokkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2003. május 21.

Máj. 21-től nyilvánossá válik a romániai parlamenti képviselők és köztisztviselők vagyona Az RMDSZ képviselői és szenátorai készségesen válaszoltak a lap munkatársainak kérdéseire.Eckstein-Kovács Péter szenátor 1987-ben vásárolt kolozsvári házában lakik., személygépkocsija nincs. Borbély László képviselőnek háza van Marosvásárhelyen; telke nincs, kocsija van, tízezer eurót meghaladó bankszámlával rendelkezik. Verestóy Attila szenátor közismerten a száz leggazdagabb román állampolgár listáján szerepel. Három háza van: Székelyudvarhelyen, Snagovon és Bukarestben, sorolta, sok hektárnyi mezőgazdasági területtel, illetve beltelekkel rendelkezik, autója van, bankszámláin a tízezer eurós érték többszöröse szerepel, vagyona pedig mintegy 15 millió dollárt tesz ki. Frunda György szenátornak Marosvásárhelyen van háza és ügyvédi irodája, illetve nyaralója. Autója kettő is van, bankszámláinak összértéke meghaladja a tízezer eurót, és részvényes a marosvásárhelyi GaGa Rádiónál. Puskás Bálint szenátor két ingatlannal rendelkezik: egy családi házzal Sepsiszentgyörgyön és az ehhez tartozó 500 négyzetméteres telekkel, valamint egy 50 négyzetméteres hétvégi házzal Kőröspatakon, amelyhez 1100 négyzetméteres telek tartozik, emellett személygépkocsival rendelkezik. Szilágyi Zsolt képviselőnek egyszobás, 40 négyzetméteres nagyváradi tömbházlakása van, emellett ugyancsak Váradon birtokol 334 négyzetméteres, családja által visszanyert beltelket, 20-30 ezer euró közötti összeg van bankszámláján. Pécsi Ferenc 1983-ban vásárolt négyszobás lakással büszkélkedhet Szatmárnémetiben, míg a megyében 3,48 hektáros, örökölt szántófölddel, kocsija is van. Kelemen Hunor képviselő se autóval, se házzal, se bankszámlával nem rendelkezik. A Medianet cég többségi tulajdonosa, részvényei összértékét nem közölte. Ráduly Róbert képviselőnek Csíkszeredában van két tömbházlakása, 0,5 hektáros beltelket birtokol Csíkcsomortánban és gépkocsival rendelkezik. Bankszámláján 14 ezer euró kamatozik.Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője feleségével közösen két házzal rendelkezik /Marosvásárhelyen és Székelykövesden/, emellett istállója, 17 fajlova, tíz szarvasmarhája és két hektár földje van, személygépkocsival is rendelkezik. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: a vagyonbevallás máj. 21-től válik nyilvánossá. "Holnap szívesen a rendelkezésükre állok" - zárta le a beszélgetést Markó Béla. /Rostás Szabolcs, Salamon Márton László: RMDSZ - szegény ember, gazdag ember. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 27.

Tusnádfürdőn július 20-27. között Együtt vagy külön utakon - integráció és nemzeti érdek címmel szervezik meg a XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. A szervezők a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány, Budapest, a Jakabffy Elemér Alapítvány, Kolozsvár, a Reform Alapítvány, Csíkszereda, a Horia Rusu Alapítvány, Bukarest, Alternatíva Egyesület, Kolozsvár és az ErGo Egyesület, Kolozsvár. Az előadások tervezett témakörei: Nemzetpolitikák az Európai Unióban, Autonómia vagy kormányzati együttműködés, Létezik-e erdélyi magyar társadalompolitika?, A társadalomszerkezetek átalakulása Romániában, a kilencvenes években, Az erdélyi magyar 50-es évek, A Magyar Autonóm Tartomány működése és funkciója, Gazdasági növekedés, monetáris stabilitás, Moldvai csángók, Beszélgetés az Illyés és Communitas Alapítványok támogatáspolitikájáról, Szegénység és etnicitás Romániában és Magyarországon, A jelenkori közép-európai média helyzetéről, Oktatás - kitörési pont, Alkotmánymódosítás és az integráció, A kilencvenes évek demográfiai átalakulása a Kárpát-medencében, Elvándorlás és migrációs rendszer alakulása Erdélyben és Magyarországon, Nagyhatalmi érdekek és Közép-Európa jövője, Macska és az egér - Civil társadalom és a hatalom viszonya, Ki mit ért hatalommegosztás alatt? (konszociális modell, ill. a határon túli magyar pártok kormányzati szerepvállalása), Miről szólnak az RMDSZ-t vizsgáló politológiai kutatások, A Székelyföld autonómiája, Az erdélyi (kolozsvári) egyetemisták politikai kultúrája, Egyházi értékek és javak Európában, Regionalizmus, Nemzeti érdekek érvényesítése és politikai pártok Közép-Európában, politológusi szemmel, Minőségi intézmények? Az erdélyi magyar társadalmi, kulturális intézményrendszer hatékonyságmutatóiról, Az erdélyi kulturális örökség sorsa és a rekonstrukciós programok stb. A Szabadegyetem előadói (többek között): Orbán Viktor, Magyarország volt miniszterelnöke, a Fidesz - MPSZ elnöke, Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke, Gyurgyák János politológus, egyetemi tanár (Budapest), Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az EMNT Kezdeményező Testület ügyvivője, Tőkés László Királyhágómelléki református püspök, az erdélyi magyar közösség tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a Reform Mozgalom elnöke, Dinu Zamfirescu, az NLP vezetőségének tagja, a Horia Rusu Alapítvány társelnöke, Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, volt oktatási miniszter, Schöpflin György politológus, egyetemi tanár (London), Brendan O Leary egyetemi tanár (University of Pennsyilvania), Susanne Fuchs politológus (Berlin), Tytti Isohookana-Asunmaa, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja ( Finnország) stb. Művelődési és szabadidős programok: Kis-színház, könyvbemutató: Erdélyi Magyar Írók Ligája, Magyar PEN Klub, A magyar Nobel-díj értéke és irodalmi ellentétek, "Variációk 2+2+2+egy magyar vizslára" - a Temesvári Színház előadása, Liviu Mihaiu és meghívottai (Academia Catavencu est), Filmest - erdélyi magyar filmek - Fény hull arcodra, Pro Minoritate, Régio, Magyar Kisebbség - lapbemutató, EMIL Irodalmi Kávéház, Sonkastratégia v. Gyerekszemmel - a Temesvári Színház előadása, Kultúrák közötti átmenet a néptánc és népzene tükrében: Hargita Néptáncegyüttes, zenekarok, előadók: Bandi a hegyről és a Kispál, Török Ádám és a MINI, Ákos, Nightloosers, United, Knock Out, Ladánybene 27, Nistor Ilona, Fonó Zenekar stb. /Együtt vagy külön utakon - XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./

2003. június 6.

Jún. 6-án Kolozsváron tartották meg a júl. 20. és 27. között Tusnádfürdőn sorra kerülő XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) sajtótájékoztatóját. Ezen részt vett Németh Zsolt, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora mint társszervező, Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő, a Reform Mozgalom elnöke, Illyés Szabolcs és Kinizsi Zoltán táborszervezők. Németh Zsolt kifejtette, hogy az 1989 decemberében megfogant ötlet nyomán megvalósult Bálványosi Nyári Szabadegyetem révén olyan folyamat indult be, amely méltán nevezhető a magyar-román párbeszéd legizgalmasabb és legőszintébb megnyilvánulásának. Politikai síkon jelentkezett a román-magyar kapcsolatok rendezésének igénye. Tusványos többezer fiatal egymásra találásának színtere, akik a politikában és a kultúrában tűnnek ki. Az idei, 14. rendezvény újdonsága, hogy társszervezőként részt vesz a BBTE. Legfrissebb felméréseik szerint a BBTE-n a 40 929 diák nemzetiségi megoszlása: 30 600 román, 9500 magyar, 190 német, 114 roma stb. /Ördög I. Béla: Tovább kell élnie a "Bálványos-folyamatnak"! Nem zavar az ellentábor rászervezése. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

2003. június 6.

Jún. 5-én tartották A Státustörvény az Európai Unióban című fórumot a kolozsvári Reform Klub és az Alternatíva Egyesület szervezésében, s amelyen vendégeként megjelent Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke. A fórumon részt vett Alföldi László főkonzul, Cseh Áron és Ludányi Horváth Attila konzul, Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Mozgalom elnöke, Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, városi tanácsosok, több érdeklődő. Németh Zsolt előadását követően hozzászólások hangzottak el Szilágyi Zsolt és Kónya-Hamar Sándor részéről, majd kérdéseket lehetett föltenni. /(k): A Státustörvény az Európai Unióban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

2003. június 26.

Az RMDSZ parlamenti képviselői semmilyen hivatalos forrásból nem kaptak tájékoztatást arról, hogy az Európa Tanácsban egyáltalán létezik a Gross-jelentés a regionális autonómiáról. Pedig Frunda Györgyöt a szenátusi és a képviselőházi RMDSZ-frakciók közösen szavazták meg az Európa tanácsi helyre - fejtette ki Szilágyi Zsolt képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es tagja. - A legutóbbi csoportülésen például lett volna alkalom arra, hogy Európa tanácsi képviselőnk tájékoztasson, mégsem tette meg." Szilágyi elmondta, az RMDSZ parlamenti képviselői a Krónikából szereztek tudomást a svájci képviselő indítványáról, mint ahogyan szintén a lapból értesültek arról, hogy az ET Parlamenti Közgyűlése el is fogadta a jelentést. Frunda György szenátor, a közgyűlés jogi és emberjogi bizottságának RMDSZ-es tagja strasbourgi elfoglaltságaira hivatkozva lapzártáig nem nyilatkozott. /Salamon Márton László: RMDSZ-es rácsodálkozás. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

2003. június 28.

A képviselőház vezetősége megtagadta Szilágyi Zsolt RMDSZ-es képviselő kérését, miszerint részben számolják el amerikai útjának költségeit: repülőjegye és napidíja egy részét. A honatya egy amerikai konferencián vett részt, ám a parlament vezetősége szerint előzetesen nem nyújtott be beadványt az ügyben. Tudor Mohora, a képviselőház háznagya elmondta, hogy az állandó bizottságnak semmi ellenvetése nem volt a kiszállás céljával kapcsolatban, ám úgy pontosított: annak érdekében, hogy egy képviselő "logisztikai támogatást" kaphasson, beadványt kell benyújtania. A képviselő által kért kiszállási költséget Mohora 700 dollárra becsülte. Kérésében Szilágyi Zsolt vázolta, hogy képviselői, valamint a German Marshall Fund volt ösztöndíjasának minőségében meghívták az Egyesült Államok és Európa kapcsolatainak prioritásai című nemzetközi konferenciára, amelyet Saint Paul városában, Minnesota államban rendeztek ez év május 2-4 között. Szilágyi indoklása szerint elutazása egybeesett a húsvéti ünnepekkel, és emiatt folyamodott csak most a képviselőház vezetőségéhez. /Megtagadták Szilágyi Zsolt képviselő amerikai útja költségeinek elszámolását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2003. június 30.

Jún. 28-án délelőtt ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Meghallgatták a szövetségi választási bizottság jelentését, s igazolták a 144 képviselő mandátumát. Megalakultak a frakciók, szám szerint nyolc. Ezek: Kereszténydemokrata, Székelyföldi frakció, Novum Forum, Partium, Új Erő, Szórvány, Szabadelvű és a Nemzeti Polgári Centrum. Nem sikerült megválasztani az SZKT állandó bizottságát, mert a többes jelölés során az alelnök-jelöltek közül csak Puskás Bálint kapta meg a szükséges szavazatszámot. Az elnökválasztás simán ment, ugyanis egyetlen jelölt volt, Frunda György, aki 103 szavazattal 21 ellenében nyerte el a tisztséget. A másik alelnök és a négy titkár megválasztását a következő SZKT- ülésre halasztották. Frunda György kijelentette: szeretné, ha az SZKT funkcionális parlamentként működne, nem az iszapbirkózás, a sértegetések, a parttalan viták színtere lenne. Markó Béla szövetségi elnök nyitotta meg az SZKT alakuló ülését, kijelentve, hogy a testület tagjai "hiteles képviselői a romániai magyar közösség politikai akaratának. Nem valamiféle új keletű erdélyi magyar kutyabőr által, nem közfelkiáltás által, hanem választás által". Hangsúlyozta, hogy közösen kell dolgozniuk az RMDSZ programjának végrehajtásáért, "ezt helyettünk senki sem fogja megtenni. Tanácsokat kapunk majd ezután is, különböző fórumokról meg- megüzenik majd nekünk, hogy mi a dolgunk, időről időre ki leszünk téve olyan grammatikai leleményeknek, hogy: "fogjuk meg és vigyétek!", de a munkát nekünk kell elvégeznünk". Az SZKT-nak történelmi kihívásokkal kell szembenéznie az elkövetkezendőkben. Döntéseinek következményei ugyanis kihathatnak nemcsak a következő évekre, de az elkövetkezendő évtizedekre is, hiszen a jövő nemzedékek sorsáról is határoznak, valahányszor meghoznak egy-egy politikai döntést. Példának az erdélyi autópálya tervét hozta fel, hozzátéve, hogy sem ebben az ügyben, sem a nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, sem az egyetem vagy az önkormányzatiság dolgában nem lehet előrehaladást elérni, ha nem lennének politikailag egységesek, vagy ha a magyarságnak nem lenne parlamenti képviselete. "Nélkülünk rajzolnák át a térképet, és mi majd tiltakoznánk. Nélkülünk szerveznék át a közigazgatási egységeket, és mi majd tiltakoznánk. Nélkülünk történne minden, ami fontos és mi majd tiltakoznánk. Itt-ott talán még le is fékezhetnénk az áruló szándékokat, még toldozhatnánk- foldozhatnánk is egy kicsit a szakadt térképen, de ez a maximum, amit elérhetnénk". (...) "Mi nem ezt akarjuk! Mi partnerek akarunk lenni, mi bele akarunk szólni azokba a döntésekbe, amelyek minket is érintenek, és dönteni akarunk azokban a kérdésekben, amelyek csakis minket érintenek. Ehhez egységes RMDSZ-re van szükség!" - hangsúlyozta Markó Béla. Ezután Markó kirohant a fórumosok ellen, akik megbontják az egységet. A testület elfogadta Markó Béla javaslatát, és további bizalmat szavazott Takács Csaba ügyvezető elnöknek és az általa összeállított csapatnak. A tanács jóváhagyta a parlamenti frakciók működési szabályzatát, elutasította Ungvári Zrinyi Imre, a szövetségi etikai bizottság elnökének bizalmi szavazásról szóló indítványát, és állásfoglalást fogadott el az Európa Tanács 1609. számú, a regionális autonómiáról szóló ajánlás-tervezetéről. Az állásfoglalás elfogadását parázs, személyeskedésektől sem mentes vita előzte meg, ugyanis két változatot dolgoztak ki, egyiket az ügyvezető elnökség, másikat az RMDSZ képviselőházi frakciójának polgári szárnya. A testület az ügyvezető elnökség által kidolgozott változatra adta voksát. Szilágyi Zsolt, a Polgári szárny képviselője azzal vádolta Frunda Györgyöt, az ET jogi bizottságának alelnökét, hogy nem tájékoztatta az RMDSZ parlamenti frakcióit Andreas Gross svájci képviselő jelentéséről, amelyben a regionális autonómia elveinek jogi érvényesítését kéri, s amelyben megállapítja: "Az autonómia megoldást jelenthet az olyan, háborús konfliktussá növekvő politikai feszültségekre, amelyek az utóbbi években Európában kitörtek, túlnyomórészt nem államok közötti, hanem kisebbségek és államok közötti háborúkat jellemezték". Frunda György válaszában elmondta, hogy a Gross- jelentést az ET parlamenti közgyűlése elfogadta. A jelentés nem etnikai autonómiáról szól, hanem regionális autonómiáról, mint a konfliktus megoldásának eszközéről, és kimondja, hogy az autonóm hatóságoknak figyelembe kell venni a kisebbségek igényeit, jogait. Frunda szerint az Európa Tanácsban két felfogás ütközött: a francia és a német, azaz a szubszidiaritás elvére alapozó és a centralizált államfelfogás. Gross a szubszidiaritáson alapuló svájci modellre hivatkozva hangsúlyozta, hogy a parlamentek és a kormányok kötelesek hatáskörük egy részét átruházni alacsonyabb szintekre. Ha nem sikerül közös nevezőre jutni, akkor bírói parlamentet vagy nemzetközi intézetet kell létrehozni. Frunda György szerint Szilágyi Zsolt félrevezeti a magyarságot, amikor etnikai autonómiát emleget, és megvádolja őt, hogy nem tájékoztatta a parlamenti frakciókat. A Szövetségi Egyeztető Tanács megalakította a szakbizottságokat, megválasztották azok elnökeit és titkárait. Megalakult az egyházi szakbizottság, elnök Borzos István; közművelődés és művészet, elnök Jakobovits I. képzőművész; gazdaság és környezetvédelem, Sebestyén Csaba; oktatás- tudomány, Szőcs Judit; sajtó, könyvkiadás, Kántor Lajos; emberjogi szaktestület, Hajdu Gábor. /Mózes Edith: Megalakult az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./ A megalakult frakciók (zárójelben a frakció tagjainak száma, illetve vezetője): 1. Kereszténydemokrata Frakció (17, Kelemen Kálmán); 2. Székelyföldi Frakció (13, Ladányi László); 3. Novum Forum Frakció (11, Borbély László); 4. Partiumi Frakció (27, Lakatos Péter); 5. Új Erő Frakció (19, Borboly Csaba); 6. Szórvány Frakció (11, Winkler Gyula); 7. Szabadelvű Kör Frakció (10, vezetőjét később választják meg); 8. Nemzeti Polgári Centrum Frakció (22, Kónya-Hamar Sándor). A frakciókba be nem lépett 14 képviselő függetlenként tevékenykedik majd az SZKT-ban. A felsorolásból látható, a Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platform, illetve a Bucur Ildikó vezette baloldali platform az új testületben nincs jelen. Nem alakítottak külön frakciót a Reform Mozgalomnak az SZKT-ban jelen lévő tagjai sem, akik az ülésen javaslataik zömét a Nemzeti Polgári Centrum Frakció támogatásával nyújtották be. A belső ellenzékként számon tartott korábbi platformok képviselői egyébként most a Nemzeti Polgári Centrum Frakcióba tömörültek, amely 22 tagjával - a Partiumi Frakció után - a második legnagyobb SZKT-frakciót alkotja. Az Új Erő Frakciót az SZKT-ban képviselt ifjúsági szervezetek képviselői hozták létre. 19 tagjával ez a testület harmadik legnagyobb frakcióját adja. Az SZKT megválasztotta az RMDSZ Szabályzat-Felügyelő Bizottságát, amelynek öt tagja közül kettőt (Bíró Enikő, Markó Attila) a szövetségi elnök javasolt. A fennmaradó három helyre titkos szavazással Asztalos Csabát, Rozsnyai Sándort és Rütz Erzsébetet választották meg. Toró T. Tibor felhívással fordult a testülethez, hogy az RMDSZ-ben állítsák helyre a sokszínűséget, mert a szervezet homogén párttá vált, ahonnan az ellenvéleményeket kiszorítják, ami az érdekképviseletet gyengíti. Javasolta a szabályzat vitájának elnapolását, újratárgyalását, s a konszenzussal elért kétharmados döntéshozatal bevezetését. Ellenkező esetben úgy vélte, a többség diktatúrája érvényesül a kisebbség felett. Ez utóbbi megfogalmazást Székely Ervin visszautasította. Márton Árpád és Verestóy Attila egyaránt azzal érvelt, hogy a parlamenti frakció működőképességének és hatékonyságának biztosítása megköveteli az ott egyszerű többséggel elfogadott döntések kötelező érvényesítését a parlamentben. Az SZKT Toró T. Tibor javaslatát leszavazta. Ungvári-Zrínyi Imre, az RMDSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának (EFB) elnöke három etikai vizsgálatról számolt be a testületnek. Az elsőt Pécsi Ferenc képviselő ellen nyújtották be, aki 2002 februárjában a bukaresti Curentul napilapban azt állította, hogy gazdasági érdekszövetség létezik az RMDSZ és a kormánypárt vezetői között. Az EFB felszólította Pécsit, hogy terjessze be bizonyítékait, vagy pedig vádjait nyilvánosan vonja vissza. Pécsi közölte: élni kíván fellebbezési jogával. Kifogásolta, hogy a két évvel ezelőtt általa benyújtott keresettel az EFB mindmáig nem foglalkozott, miközben az ellene irányuló keresetet kivizsgálta. Az EFB-határozatot az SZKT elfogadta. A második a Nagy Pál kontra Asztalos Csaba ügy volt. Az EFB figyelmeztetésben részesítette Asztalost, aki a hatóságoknál levédte a MIT nevet, miközben tudta, hogy ezt évek óta a Magyar Ifjúsági Tanács nevű szervezet, az RMDSZ egyik partnerszervezete használja, s ezzel erkölcsi kárt okozott a MIT-nek és a szövetségnek. Asztalos kijelentette: fellebbezni fog, hiszen amikor a nevet levédte, a MIT "már rég nem volt" az RMDSZ ernyője alatt. Az EFB-határozatot az SZKT elutasította. A harmadik a Lakatos Péter kontra Tőkés László ügy volt. Markó felhozta a státustörvény történetét. Rámutatott: az RMDSZ nem örült annak, hogy "az egységes nemzet fogalma helyett az egy nemzethez való tartozás elve maradt a szövegben", ám a szövetség azoknak a nevében fogadta el a módosítást, akik igénylik a támogatásokat, és akik számára fontos, hogy a kedvezmények köre bővült. Hozzátette: a következő feladat annak elérése, hogy a jogszabály Romániában alkalmazható legyen, ehhez azonban az RMDSZ-nek politikai befolyásra van szüksége. Lakatos Péter úgy vélekedett, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felállítása a Tejútnál is messzebb van. Kelemen Attila a magyarországi politikai ellentétek Erdélybe hozatala ellen foglalt állást. Markó Béla beszédét és a szövetség jelenlegi politizálását a Nemzeti Polgári Centrum Frakció nevében Szilágyi Zsolt élesen bírálta. Rámutatott: ha ebben a ritmusban halad az egyházi ingatlanrestitúció, a teljes vagyon visszaszerzése akár 30 évig is eltarthat. Ugyanakkor leszögezte, nem igaz, hogy a Kárpát-medencei magyarság 98 százaléka egyetértett a státustörvény módosításával. Furcsállotta azt is, hogy miközben a magyar státustörvényt az EU kifogásolja, a moldovaiak nyugodtan lehetnek kettős - moldovai és román - állampolgárok. /Tibori Szabó Zoltán: Boldogulásunk egységünktől és gazdasági erőnktől függ. Marosvásárhelyen újjáalakult a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

2003. július 2.

Jún. 30-án a képviselőház plénuma megszavazta a módosított alkotmányt. Az RMDSZ is számos módosító javaslatot terjesztett be, egyes indítványokat a plénum elfogadott, másokat elutasított. Varga Attila képviselő fenntartotta az RMDSZ azon módosító javaslatát, amely eltörli az alkotmány felülvizsgálatának korlátozásait (148. cikkely). Ezen cikkely előírásai szerint az alkotmány nem módosítható azokban az esetekben, amikor a módosítás tárgya az ország oszthatatlansága, nemzeti jellege és függetlensége, államformája, területi egysége, a bíróság függetlensége, illetve a politikai pluralizmus és az állam hivatalos nyelve. A plénum visszautasította a javaslatot. A törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti viszonyt tárgyaló cikkely esetében, pontosabban a kormányrendeletek és sürgősségi kormányrendeletekről rendelkező szakasz vitájánál kért szót Márton Árpád képviselő, aki fenntartotta azt a módosító javaslatot, amely szerint amennyiben az először megkeresett ház 45, illetve 60 napon belül nem dönt a benyújtott törvénykezdeményezésekkel, törvénytervezetekkel kapcsolatban, az illető jogszabályokat elfogadottnak tekintik (szemben a korábbi 30, illetve 45 napos határidővel). A módosító javaslatot a plénum megszavazta. A továbbiakban Varga Attila képviselő fenntartotta azt az RMDSZ módosító javaslatot, amelynek értelmében a törvényhozási ciklus végén egy felhatalmazási törvény kibocsátásával a parlament megbízhatja a kormányt kormányrendeletek kibocsátásával a parlamenti szünet időtartama alatt, de ezeket kötelezően be kell nyújtani a parlamenthez a felhatalmazási határidő előtt. Kivételt képeznek azok a kormányrendeletek, amelyek a felhatalmazási határidőn belül már kifejtették hatásukat. A plénum visszautasította a módosító javaslatot.Márton Árpád képviselő a sürgősségi kormányrendeletek intézményének szabályozásával kapcsolatban elmondta, hogy különleges, halasztást nem tűrő helyzetekben, amennyiben az első ház 45 napon belül nem dönt a sürgősségi kormányrendelet fölött, elfogadottnak tekintik, és a másik ház elé terjesztik, amely szintén sürgősségi eljárásban dönt. Az RMDSZ által egyeztetett módosító javaslatot a plénum elfogadta. Toró T. Tibor kifejtette, hogy az eddigi kormányok visszaéltek a sürgősségi kormányrendeletek lehetőségével, ezért szükséges a kormány ilyenszerű felhatalmazásának korlátozása. Az általa benyújtott módosító javaslat szerint a kormány csak háborús helyzetben, katasztrófa vagy természeti csapás esetében vagy más, jól meghatározott sürgősségi helyzetben, ostromállapotban fogadhat el sürgősségi kormányrendeleteket, amelyek a parlamenthez való benyújtás után lesznek hatályosak. A plénum elutasította a javaslatot. A 119. cikkely első bekezdésének vitája során, amely a helyi közigazgatást meghatározó elveket rögzíti, az RMDSZ részéről Varga Attila képviselő tartotta fenn az RMDSZ módosító javaslatát, miszerint a decentralizáció, a helyi autonómia, valamint a helyi közszolgálatok dekoncentrációja mellett az alkotmány tételesen is tartalmazza a szubszidiaritás elvét. Felszólalásában Varga Attila elmondta, hogy a szubszidiaritás elve új fogalom, amelyet nemcsak az Európa Tanács, hanem más európai intézmények is ajánlásaikba foglaltak, és széles körben alkalmazzák az Európai Unió országaiban. A képviselő kitért arra is, hogy az RMDSZ által megfogalmazott elv megtalálható az érvényben lévő helyi közigazgatási törvényben, amely kimondja, hogy a döntéseket és a kompetenciákat annak a helyi közigazgatási hatóságnak a hatáskörébe kell utalni, amely a legközelebb áll az állampolgárhoz, így semmilyen akadálya nem kellene lennie annak, hogy az alkotmány szövegében is rögzítsék. A plénum elutasította az RMDSZ módosító javaslatát. Ez az elv, ha nem is a legtökéletesebb formában de érvényesül a helyi és megyei tanácsok viszonyában is. Ugyanehhez a cikkelyhez kapcsolódik Szilágyi Zsolt képviselő módosító javaslata, amelyet fenntartott, és amelynek értelmében a regionalizmus elengedhetetlen feltétele az uniós csatlakozásnak, így ezt alkotmányosan is szabályozni kell. A plénum visszautasította a módosító javaslatot. Az RMDSZ eredményeket is elért az alkotmány módosítása során, mint például: a szövetség hathatós közbenjárása nyomán, az alkotmánymódosító törvénytervezetet kidolgozó bizottság elfogadta azt a javaslatot, amely biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok jogát arra, hogy az igazságszolgáltatási eljárás keretében anyanyelvükön fejezzék ki magukat. A külföldi állampolgároknak és hontalanoknak, akik nem értik vagy nem beszélik a román nyelvet, jogukban áll megismerni a periratokat, a bíróság előtt felszólalni, záróbeszédeket tartani - tolmács útján. A büntető perekben ezt a jogot ingyenesen kell biztosítani. Az alkotmánymódosító törvénytervezet szövegébe előzetes egyeztetések alapján, az RMDSZ javaslatára sikerült bevinni azt a javaslatot, amely szerint az eddig csak állami és magánintézményekben zajló oktatás ezentúl kiegészül a felekezeti oktatással, kiterjesztve ezt az oktatási rendszer minden szintjére. A frakcióvezetés dr. Kelemen Atilla és Márton Árpád egyeztetése után a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Demokrata Párt (DP) képviselőivel, a plénumban sikerült elfogadtatni azt az előzőleg elutasított javaslatot is, amely bevezet egy új szakaszt az egészséges környezethez való jog szabályozására vonatkozóan.A 119. cikkely (2) bekezdése értelmében a jelentős számú nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok lakta területi-közigazgatási egységekben, a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásban, biztosítják az anyanyelv írásbeli és szóbeli használatát. A törvénytervezet szövege tartalmazza az RMDSZ azon értékelését is, hogy a nép ügyvédje (ombudsman) az alapvető emberi és állampolgári jogok és szabadságjogok védelmében rendkívül fontos feladatot ellátó intézmény. Annak érdekében, hogy e feladatának eleget tudjon tenni, az RMDSZ javasolta az idevágó rendelkezések jelentős bővítését. Hosszabb vita után sikerült elfogadtatni azt, hogy az alkotmánymódosító törvény tervezetének szövegébe olyan rendelkezések kerüljenek be, amelyek egyes területekre szakosodott helyetteseket rendel a nép ügyvédje mellé.A továbbiakban a képviselőház plénuma név szerinti szavazással egyhangúlag, 257 szavazattal jóváhagyta az alkotmánymódosító törvénytervezetet. /Mérlegen az RMDSZ módosító javaslatai. Elfogadott és visszautasított indítványok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./

2003. július 4.

Elkészült a képviselők új vagyonbevallása, amelyben azt kellett pontosítaniuk, hogy rendelkeznek-e vagy sem 10.000 eurót meghaladó banki letétekkel. Az összesítés szerint a 344 képviselőből 210 azt nyilatkozta, hogy nincs ekkora összeg a birtokában. Az RMDSZ-en belül 9 küldöttnek van jelentősebb számlája, 18 pedig egyáltalán nem is rendelkezik banki letétekkel. A képviselők közül a tehetősebbek közé sorolható Szilágyi Zsolt 29.000 euróval, Borbély László 21.000 euróval és Kónya-Hamar Sándor 17.000 eurós összeggel. Ráduly Róbert 14.000 eurót írt a bevallási lapra. A leggazdagabb RMDSZ-szenátor a lista szerint dr. Verestóy Attila, akinek bankban 25 milliárd leje és 150.000 eurója van. Frunda György bevallott anyagi helyzete így néz ki: 20.000 dollár, 59.000 euró és 100 millió lej. /(mlf): Politikusaink anyagi helyzete. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./

2003. július 16.

Nyílt levélben fordultak Medgyessy Péterhez, Magyarország miniszterelnökéhez Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc és Szilágyi Zsolt képviselők. Ebben leszögezték: érdeklődéssel olvasták a sajtóban a Kormányszóvivői Iroda júl. 10-i közleményét a "partiumi magyarság képviselőivel" való találkozóról. Nem világos, hogy milyen elvek alapján hívta meg, válogatta ki a magyar miniszterelnök a találkozóra meghívott vezetőket. "Amennyiben az ideológiai, politikai hasonlóság szolgált a meghívás alapjául, engedtessék meg, hogy javasoljuk: a partiumi magyarság egészét érintő ügyekben pártpolitikai és ideológiai hovatartozást, szimpátiákat félretéve eredményesebb lehet a munka. Éppen ezért javasoljuk, hogy a szelektív kapcsolattartás, a kiszorítás gyakorlatának elkerülése végett a Partium és Erdély magyarságát érintő kérdésekben való egyeztetéskor a régió magyar közösségein belül létező politikai sokszínűség is tükröződjön" - áll a nyílt levélben. /Nyílt levél Medgyessy Péterhez. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16/

2003. július 22.

A jelenlegi magyar kormány az integráció nevében kész lemondani az erdélyi magyarságról - jelentette ki júl. 21-én Tőkés László református püspök, az erdélyi Tusnádfürdőn kezdett XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott megnyitó beszédében. Ennek igazolását a kedvezménytörvény módosításában látta. Válságos helyzetben az egyház nem hallgathat, jelentette ki. Feleslegesnek és visszalépésnek nevezte a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról született magyar-román megállapodást Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke, aki szerint a határon túli magyarság egy része úgy érzi, hűtlenné vált hozzá Magyarország. Ez csak részben igaz, hisz mi itt vagyunk, mindig van anyaországa a határon túli magyarságnak, még akkor is, ha nem azonos az ország és a kormány - fogalmazott. Németh Zsolt szerint fölösleges a kedvezménytörvény alkalmazására létrejött magyar-román megállapodás, mivel véleménye szerint a 2001 decemberében aláírt Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozat már megnyitotta az utat a törvény alkalmazásához. A magyarigazolvány formájának lehetséges változását visszalépésnek, az oktatási-nevelési támogatás célba érésének lehetőségét kérdésesnek nevezte. A 14. éve megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem fontosságáról szólva Németh Zsolt leszögezte: a résztvevők próbálják meghatározni a világhoz való viszonyukat, folyamatos harcot folytatnak az elzárkózás, a befelé fordulás és a butaság ellen. Szilágyi Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője beszédében kitért arra, hogy milyen nehézségekbe ütközött az idén a szabadegyetem szervezése. Ugyanakkor fontos eredménynek nevezte, hogy az idei rendezvényhez társszervezőként kapcsolódott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem is. A kolozsvári egyetem rektor-helyettese, Paul Serban Agachi a párbeszéd iskolájának nevezte a bálványosi szabadegyetemet. Nemzetpolitikák az Európai Unióban címmel tartott előadást Bába Iván, a Fidesz külügyi hivatalának vezetője és Christoph Pan professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója. /Visszalépés a magyar nemzetpolitikában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2003. július 22.

A Partitipatio Alapítvány (elnök Szilágyi Zsolt) kiadásában jelent meg Nagyváradon, az idei Tusványosra időzítve, Az örök folyamat című kötet, amely egyfajta emlékalbuma a Bálványosi Nyári Szabadegyetem eddigi 13 évének. A 14. "tanévnyitóra" készülve tették a szerkesztők az olvasók asztalára ezt a kétosztatú képes gyűjteményt, amelynek első felében az 1990-96 közötti bálványosi őskorszakról adnak ízelítőt különböző műfajú írások, dokumentumok, anyagok közlésével. Az 1997-2002 közötti tusnádfürdői évekre hasonló tartalmú és szellemű válogatás emlékezteti az olvasókat, részvevőket. /Az örök folyamat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./

2003. augusztus 6.

Markó Béla szerint ma is érvényes a magyar állampolgárság iránti erdélyi igény.Nem sértené a román gyakorlatot, ha Magyarország állampolgárságot adna az erdélyi magyaroknak. Románia tudniillik elfogadta a bánsági horvátok horvát állampolgárságát, és román állampolgárságot ajánlott fel a besszarábiai románoknak. A kettős állampolgárságot kérő, 2000 szeptemberében gyűjtött aláírásokat az RMDSZ azóta sem összesítette, hogy továbbíthassa a magyar kormánynak. Markó Béla hangsúlyozta, az RMDSZ álláspontja nem most alakult ki, hanem évekkel ezelőtt, amikor az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciót is indított a Magyarok Világszövetsége által javasolt külhoni állampolgárság ügyében. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az akkori magyar kormány vezetői egyértelműen azt válaszolták: nem időszerű a kettős állampolgárság felvetése. "Ha az új magyar kormány ki tud alakítani egy megfelelő megoldást az EU-val és a szomszédos országokkal, mi azt jó néven vennénk - jelentette ki az elnök. - Szívesen részt veszünk a tárgyalásokon is, amennyiben szükséges. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a magyar kormányon múlik." Kovács László azon kijelentésére, miszerint az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot, Markó Béla elmondta: a magyar kormány ismeri legjobban azokat a feltételeket, amelyeket Magyarország kialakított az EU-val a tárgyalások folyamán. Hangsúlyozta, az állampolgárságot így is egyéneknek adják. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika 2002. szeptember 27-i számában nyilvánosan is bocsánatot kért amiatt, hogy a Szövetségi Operatív Tanács által 2000 szeptemberében kezdeményezett aláírásgyűjtés végül is elhalt. Közleményében azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad az aláírásgyűjtést a határon túli magyarok jogállásáról éppen akkor szövegezett törvénnyel szembehelyezni. Mintegy ötvenezer aláírás gyűlt össze. Patrubány Miklós MVSZ-elnök viszont arról számolt be akkor, hogy a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári irodájában valamivel több mint százezer aláírást őriznek. Azt is elmondta, az RMDSZ szervezetektől összegyűjtött információkból úgy tudják, összesen 214 ezer aláírás gyűlt össze. Amint konkrét esetekkel is igazoltuk, az eltérés abból fakad, hogy egyes RMDSZ-szervezeteknél ott porosodtak az aláírásokat tartalmazó ívek. A jelenlegi román törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, de korlátozzák a kettős állampolgárok jogait. A képviselők által elfogadott szöveg csak a román állampolgárság és a romániai állandó lakhely követelményét hagyta meg, a román állampolgárság kizárólagosságáról már nem rendelkezik. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok szerint tíz év alatt 4085-ről 6786-ra nőtt a magukat horvátnak vallók lélekszáma. A gyarapodáshoz minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy Horvátország 1993-ban valamennyi határon túli horvátnak megadta a horvát állampolgársághoz való jogot. A horvát okmány helyzeti előnybe hozta a Resicabánya környéki horvát közösséget, ugyanis már a kezdetektől vízummentes beutazást biztosított az Európai Unió államaiba. Románia csak 2001 decemberében került le a vízumköteles országok listájáról. Refik Sabanovic, a bukaresti horvát nagykövetség első titkára a Krónikának korábban elmondta, a horvát állampolgárság megítélésekor a hatóságok csak a vér szerinti horvát származást veszik figyelembe. A konzulátus arra kér bizonyítékot, hogy az igénylő, vagy valamelyik felmenője valamikor horvátnak vallotta magát. A törvény nem szab határt a rokonsági fokra. Férfiak számára a katonakönyv a legjobb bizonyíték; 1989 előtt tudniillik ebbe a vállalt nemzetiséget is bevezették 2000 januárjában a román hatóságok azt is jóváhagyták, hogy a bánsági horvátok saját falujukban vehessenek részt a horvátországi parlamenti választásokon. Két horvát faluban állítottak fel szavazófülkéket. Az 1991/21-es román állampolgársági törvény 11. cikkelye kimondja, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhetik a román állampolgárságot azok a személyek, akik egykor Románia állampolgárai voltak, viselkedésükkel a román állam és nép iránti elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot, betöltötték a 18. évüket, és büntetlen előéletűek. A törvény 39. cikkelye szerint mindazok, akik megszerezték az állampolgárságot, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a született román állampolgárok. Noha a törvényben nem szerepel utalás az egykori román állampolgárok leszármazottaira, az elmúlt kormányzati ciklus idején a jogszabályt rájuk is vonatkoztatták. 2000. március 15-étől Moldovai Köztársaság állampolgárait a bukaresti ügyintézéstől is megkímélték. A Belügyminisztérium rendeletére a moldovai határ közeli kilenc megye rendőrkapitányságán folyamodhattak a román okmányokért. Szilágyi Zsolt képviselő egy fórumon egymillióra becsülte a román állampolgárságot szerzett moldovaiak számát. Az ezzel kapcsolatos román titkolózás azzal is összefügg, hogy ez év júniusáig Moldovában az alkotmány tiltotta a kettős állampolgárságot. Iliescu és Voronin múlt heti találkozóján a két államfő egyetértett abban, hogy nem lenne szerencsés, ha elüzletiesedne a román okmány iránti moldovai igény./Gazda Árpád: Kettős állampolgárság - román gyakorlat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./

2003. augusztus 9.

Halász Péterrel /Budapest/, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkárával beszélgetett a lap munkatársa Lakatos Demeter (1911-1974) Csángú országba című könyvének moldvai és erdélyi bemutatója kapcsán. Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő összegyűjtött verseit, meséket és leveleket tartalmazó kétkötetes, hétszáz oldalas könyvét több romániai helyszínen mutatták be máj. 19-24. között - Libisch Győző, a könyv szerkesztője, dr. Bolváry Gyula, a Lakatos Demeter Egyesület vezetőségi tagja és ő - azzal a céllal, hogy az egyesület kiadásában megjelent könyvet megismertessék, visszajuttassák azoknak, akiknek a költő annak idején írta: a csángóknak és az erdélyi magyaroknak. Magyarfaluban, Pusztinán és Klézsén, illetve Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon tartottak bemutatót. A szervezésben közreműködött a Szeret- Klézse Alapítványtól Fodor Ráduly, Duma András, Nyisztor Tinka, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettől Gazda József, Csíkszeredában Mirk László, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanára, Kolozsváron a Kriza János Társaságtól Keszeg Vilmos, Nagyváradon Szilágyi Zsolt képviselő, Marosvásárhelyen pedig Fodor Sándor, a kántorképző iskola nyugalmazott tanára. Marosvásárhelyen két művésznő is bekapcsolódott: Bartis Ildikó, aki Lakatos Demeter-verseket adott elő, és Kilyén Ilka, aki csángó népdalokat énekelt. Moldvában az volt a varázsa, hogy nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is részt vettek a bemutatón, alkalomhoz illő műsorral. Moldvában megértették: Lakatos Demeter könyve bizonyság arra, mennyire nincs igazuk azoknak, akik lebecsülik a csángók nyelvét, mondván, az nem egy használható és értékes nyelv. Ez a verseskötet tanúsítja annak, aki kézbe veszi, hogy a legszebb, legnemesebb, legmagasztosabb, legmélyebb emberi érzéseket is ki lehet fejezni azon az archaikus magyar nyelven, amit a csángók beszélnek. Ráadásul Lakatos Demeter nyelve nem az átlagos csángó nyelv, hanem a legarchaikusabb, a XIV. században odakerült szabófalviaké. Klézsén van egy másik csángó költő is, Duma István András, akinek megjelent már verseskönyve. /Guther M. Ilona: Dorsa szérik szíp világrul... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

2003. augusztus 14.

Kettős állampolgárságot igényel a magyar kormánytól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete, csatlakozva a vajdasági és kárpátaljai magyar szervezetek által megfogalmazott kéréshez. A testület kezdeményezését Orbán Barra Gábor, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke is támogatja. Elmondta: nem az RMDSZ nevében, hanem magánemberként pártolja a kezdeményezést. Szilágyi Zsolt, a Reform Mozgalom elnöke és Sárközi Zoltán, a Magyar Polgári Egyesület elnöke örömmel üdvözölte a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) kezdeményezését a kettős állampolgárság kérdésében, Ágoston Andrásnak, a VMDP elnökének címzett nyílt levélben. Közölték: támogatják a vajdasági magyar összefogáson alapuló aláírásgyűjtési akciót, és egy, a Kárpát-medence felelős politikai és civil szervezeteinek részvételével megrendezendő kerekasztal-beszélgetés létrehozását javasolták a kérdéssel kapcsolatos közös álláspont kialakítása érdekében. /Erdélyiek is csatlakoznak a VMDP kéréséhez. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./

2003. augusztus 15.

Szilágyi Zsolt, a Reform Mozgalom vezetője szerint, ha Magyarország a határon túliaknak alanyi jogon megadná a magyar állampolgárságot, az nem serkentené, hanem lelassítaná a kivándorlás ütemét. A kijelentést Szilágyi aug. 11-én, a Nagyváradon megrendezett második Kárpát-medencei Nyári Egyetemen tette. Igényes szociológiai felmérés elkészítését indítványozta, amely tudományosan is prognosztizálhatná a kettős állampolgárság bevezetése esetén elinduló folyamatokat. Szerinte a kettős állampolgárság megnövelné a romániai magyarok társadalmi presztízsét "azt fogjuk tapasztalni, hogy nem 1,6 vagy 1,8 millióan vagyunk hanem 2 millióan". Lépcsőzetesen megoldható a kettős állampolgárság bevezetése, bár nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi magyar parlament kétharmados többséggel elfogadja a kettős állampolgárság alanyi jogon kijáró intézményét, ha az a szavazati joghoz kötődik - vélekedett a képviselő. /A kettős állampolgárság lassítaná a kivándorlást? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

2003. augusztus 18.

A II. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet aug. 10. és 15. között tartották meg Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem székházában a Magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Konferenciájának, a PKE Diákszövetségének és a Temesvári Magyar Diákszervezetnek a közös rendezésében. Magyarországról, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek fiatalok. A rendezvényt köszöntötte Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok, továbbá a Kovács Béla, a PKE rektora, aki úgy vélekedett: a felsőoktatási intézet dinamikusan fejlődik. Az egyetemisták tematikus előadásokat hallgathattak, a státustörvény, az autonómia és kettős állampolgárság kérdéséről beszélt nekik Szilágyi Zsolt, a Reform Mozgalom vezetője, Tőkés László püspök és Almássy Kornél, az MDF vezetőségi tagja. /A Kárpát-medencei magyar diákság összejövetele. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

2003. augusztus 19.

Szilágyi Zsolt képviselő becslése szerint a román állampolgárságot is elnyert moldován románok száma elérheti az egymilliót. De ha csupán pár százezerről lenne szó, azaz a Pruton túli nemzetrész kb. háromötödéről-harmadáról, akkor is felmérhetjük: milyen tragikus baklövés, mekkora csapás ránk nézve, hogy a határon túli magyar kisebbségek ügye a belpolitikai csatározások eszközévé lett, írta B. Kovács István. A moldáviaiak java része a kedvezménytörvény juttatásainál sokkal többet megkapott anélkül, hogy bárki bármilyen kifogást emelt volna ellene. Mi több, egészen a minap elfogadott engedélyező szabályozásig a Moldáviai Köztársaság törvényei tiltották a második állampolgárság felvételét, de ez sem jelentett akadályt annak tömegessé válásában. Románia úgyszólván segítségére sietett azoknak, mintegy kedvükben járva, akik a román állampolgárságot is fel kívánták venni: az iratokat a határ menti hivatalokban is be lehetett adni, s a kéréseket kellő diszkrécióval kezelte az állam.E folyamatot nagyban serkentette a román állampolgársági törvény, melynek 1991-ben elfogadott korábbi változata, idevágó paragrafusa hangzik emígyen: ,,Azok a volt román állampolgárok és másodfokig terjedő leszármazottaik, akik 1989. december 22. előtt nekik fel nem róható okokból veszítették el román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldi állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába." Azaz vonatkozik ez mindazokra, akik 1918 és 1940 közt román alattvalók voltak. Kiemelendő, hogy mindezért a kérelmezőnek egy banit sem kell fizetnie. S most tessék felidézni, amit a vajdaságiak hasonló igényére a magyar külügy egy államtitkára felelt: országa nem követhet el etnikai diszkriminációt külföldi polgárok közt! /B. Kovács András: A kettős állampolgárságról: A kettős állampolgárság szomorú vígjátéka. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 19./

2003. szeptember 4.

A képviselőház munkaügyi bizottsága szept. 3-án elfogadta a Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor képviselők által, a volt munkaszolgálatosok törvényéhez benyújtott módosítást. Ennek értelmében azok, akik 1950 és 1961 között voltak munkaszolgálaton és kérelmezik a törvény által nyújtott juttatást, a jövőben a kérvényezéshez szükséges iratokat ingyen igényelhetik az állami szervektől. A javaslatot jóvá kell hagynia a képviselőház és a szenátus plénumának. - A román és a magyar kormány még ebben a hónapban egyezményt ír alá a státustörvény alkalmazásáról - jelentette be Adrian Nastase miniszterelnök. Nastase hangoztatta: az utóbbi időben jól fejlődtek a kétoldalú kapcsolatok, bár a kilencvenes évek elején számos probléma volt a két kormány között. Rámutatott: Magyarország és Románia együttes - bár nem egyidejű - belépése a NATO-ba megszüntette a két ország szélsőségesei által felhasznált témák a nagy részét. Az, ahogy végül a romániai magyarok is megértették, hogy van elég magyar Magyarországon, s ők abban érdekeltek, hogy Romániában jól menjenek a dolgok, kiemelkedő érettségről tanúskodik - mondta a kormányfő. /Törvénymódosítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 1261-1278




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék