udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 281 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-281

Névmutató: Bocskai István

2016. február 17.

Összevonnák a nyárádszeredai iskolákat
Értetlenül fogadta a nyárádszeredai önkormányzat a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint a csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva a Deák Farkas Általános Iskola elveszíti önállóságát, és beolvad a Bocskai István Gimnáziumba.
A tanfelügyelőség azzal indokolta a lépését, hogy a minisztérium felszólítására csökkenteni kell a nem didaktikai személyzetet. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni.
Tóth Sándor polgármester szerint a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött az iskola-összevonásról. Mint mondta, a tanfelügyelőségen „egyetlen törvénycikkellyel sem tudták megindokolni határozatukat". A polgármester biztos abban, ha bíróságon támadják meg a döntést, megnyerik a pert.
„Ám ez csapdát is rejt. Ugyanis a jelenlegi tanfelügyelőségi vezetők még három évig a helyükön maradnak, hisz versenyvizsgával és nem politikai kinevezéssel töltik be a posztot. Megtörténhet, hogy a per után bosszúból támadni kezdenék a szeredai tanintézeteket. Nem beszélve arról, hogy az érettségin és kisérettségin hátrányosan megkülönböztetnék a szeredai diákokat, ezzel csökkentenék továbbtanulási esélyeiket. Büszkék leszünk-e rá, hogy igazunk van?" – tette fel a kérdést a polgármester, akinek ennél fontosabb célja, hogy az érettségi átmenő aránya a 31-ről 50 vagy akár 70 százalékra nőjön.
Tóth Sándor elmondta, a napokban megbeszélést tartanak a témában, amelyen a két iskola vezetői, tanárai és a szülőbizottság tagjai is kifejthetik álláspontjukat. A következő tanévre egyébként a középiskolában 420 diák beiskolázása szerepel a tervezetben, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a Nyárád menti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma a megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket – mondta el Illés Ildikó.
Gligor Róbert László. Krónika (Kolozsvár)

2016. február 22.

A bécsi békekötésre emlékeztek
A Bocskai Napok keretében a vallásszabadságról is megemlékeztek Nyárádszeredában. Négyszáztíz éve a bécsi békével ért véget a nemzet egyetlen győztes szabadságharca.
Isten emlékezni tanítja az ő népét, mert emlék nélkül gyökértelen lesz egy nemzet. Ha úgy emlékezik egy nép, hogy Istenről sem feledkezik meg, akkor lesz ereje a jövendőre, és lesz megtartatása is – hangoztatta Székely Endre lelkész a református templomban tartott istentiszteleten. A Bocskai Dalkör műsora után a templom előtti téren álló szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit Nyárádszereda anyaországi testvértelepüléseinek, a szeredai egyházak, iskolák, civil és politikai szervezetek képviselői, önkormányzati és megyei elöljárók, valamint a Történelmi Vitézi Rend képviselői.
Bocskai István nyárádszeredai szobra időrendben a harmadik a tiszteletére állítottak sorában: ezelőtt száztíz esztendővel, 1906-ban, a bécsi béke évfordulóján készítette a székely nép. Az elsőt az Országházban állították fel, a másodikat a Hősök terén, Budapesten. A nyárádmenti településen eredetileg csupán egy szerény emlékoszlopot állítottak volna a fejedelmi béke tiszteletére, de annyi pénz gyűlt, hogy a fiatal marosvásárhelyi szobrász, Horváth Géza bronzszobrot készített. Ahogyan Bocskait háromszor kiáltották ki uralkodónak, úgy nyárádszeredai szobrát is háromszor állították fel a város főterén, hisz a két világháborút követő impériumváltáskor a román hatalom egyik első intézkedése a székely jelkép eltüntetése volt. Egyébként a „szablyás fejedelemnek” Genfben, a reformáció emlékfalánál is szobra áll, ezt azzal érdemelte ki, hogy kivívta a vallásszabadságot biztosító bécsi békét.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

2016. február 22.

Aktuális – Ismét körúton a Bocskai-zarándoklat
Immár kilencéves hagyományt éltet a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság azzal, hogy évente zarándokutat szervez a nagy erdélyi fejedelem kolozsvári szülőházához.
Szombaton kora délután érkezett meg az anyaországi csapat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara központjául szolgáló Bocskai-házba, ahol a vendégeket Tonk Márton dékán és Murádin János-Kristóf kari kancellár fogadta. A dékán a magyar összetartozást hangoztatta, és kiemelte, hogy öt éve éppen a hajdúságiak támogatásával sikerült megvalósítani az utcai falra került emléktáblát. Szabadság (Kolozsvár)

2016. február 22.

A tizedik Bocskai-zarándoklatról
Idén ismét megtartották, immár tizedik alkalommal, a Bocskai István emlékére szervezett zarándoklatot, melynek során a magyarországi hajdúvárosok és Hajdú-Bihar megye küldöttsége a fejedelem életéhez kapcsolódó egyes helyszíneket keresett fel február 20-án és 21-én.
2007 óta minden évben megszervezik a Bocskai-zarándoklat nevű körutazást, a történelmi Magyarország különböző régiót felkeresve, ráérés és lehetőség szerint. Ezeken rendszerint a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság képviselői, a hajdúsági polgármesterek, önkormányzati képviselők és meghívottaik vesznek részt, köztük előadóművészek és újságírók is. Idén csupán másfél nap állt a zarándokok rendelkezésére, ez alatt Hajdúnánást, Debrecent, Kolozsvár, Gyulafehérvárt, Nagyenyedet és Nagyváradot tudták útba ejteni. Utóbbi városban Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta őket a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában, amely jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthona. A díszteremben megtartott vasárnap déli kölcsönös köszöntésen az EMNT, a KREK, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Pro Universitate Partium Alapítvány, az ifjúság és a váradi polgárok képviselői is jelen voltak. Az egyházkerület előző püspöke igei alapú üdvözlőbeszédében Dávid királytól Bocskai fejedelemig vont történelmi ívet, az ország- és nemzetegyesítés közös nevezője mentén.
Erdély egyik nagy politikai-katonai vezetőjét méltatva Tőkés László kiemelte: a fejedelemnek rövid uralkodása alatt ereje volt a szabadságharchoz éppúgy, mint az építkezéshez. Utalva a mai évfordulóra – 1605-ben épp ezen a napon választották fejedelemmé Bocskai Istvánt az erdélyiek Nyárádszeredában –, valamint a megemlékezés helyszínére, elmondta: Bihar megye egykori főispánjára, Várad kapitányára, az egész Partium urára, Erdély fejedelmére, Magyarország megkoronázott királyára úgy kell emlékeznünk, mint egy olyan reálpolitikusra, ügyes diplomatára és kiváló hadvezérre, aki a 17. század elejére szinte teljesen elpusztult magyar államiságot megmentette, folytonosságát biztosította. Erdély aranykorának megalapozójaként nagyformátumú államférfivá tette az is, hogy egyszerre védte és építette az országot és az egyházat. Bocskai Erdély szuverenitásának és a királyi Magyarország jogállásának megtartásában épp olyan elévülhetetlen érdemeket szerzett, mint a tizenöt éves háború lezárásában. A régió pacifikálásának és a hajdúk letelepítésének történelmi áthallása: mi magunk is a helytállás népe kellene legyünk, nem az elvándorlásé – mondotta európai képviselőnk napjaink kihívásaira, népmozgásaira utalva.
A határok fölötti nemzetegyesítés egyik jelképeként is felfogható a Bocskai-zarándoklat – mondotta köszöntésében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a körút utolsó állomásán is vázolta Bocskai életútját és tetteit, végül idézett a fejedelem politikai végrendeletéből. Kátai Zoltán Tinódi-lant díjas énekmondó, népzenész a 16-17. századból ránk maradt, ismert és ismeretlen szerzőktől származó históriás énekeket adott elő, legtöbbjük magáról Bocskairól és koráról szólt. Az emlékezők ezt követően a székház belső udvarán kialakított „partiumi panteonban” elhelyezték a tisztelgés koszorúit Bocskai István emléktáblája – Győrfi Lajos karcagi szobrászművész 2009-ben felavatott alkotása – alatt, és elénekelték a Himnuszt.
Nagyvárad, 2016. február 21.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája. erdon.ro

2016. február 23.

Bocskaira emlékeztek Váradon
Az immár évtizedes hagyománnyá vált Bocskai-zarándoklat részvevői, Hajdúnánás, Debrecen, Kolozsvár, Gyulafehérvár és Nagyenyed után, az emlékút utolsó állomásaként vasárnap Nagyváradra is ellátogattak, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán megkoszorúzták Bocskai István erdélyi fejedelem, nagyváradi várparancsnok emléktábláját. A koszorúzást megelőzően az egyetem dísztermében Pintér István köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkés László EP-képviselő beszélt arról, hogy Bocskai életművének mennyire aktuális üzenete van a jelenkor számára.
A váradi vár kapitánya volt, aki egész életében arra törekedett, hogy visszaállítsa a magyar nemzet egységét, ami nagymértékben sikerült is, hiszen fejedelmi minőségében a hódoltságon kívüli magyar területeket egyesítette, beleértve Erdélyt és a Partiumot is. Hozzájárult a tizenöt éves háború lezárásához és megalapozta Erdély aranykorát. Emellett a hosszú háborúskodás alatt elnéptelenedett településeket újjáélesztette az által, hogy közel tízezer hajdút telepített be a térség hét településére. „Egyik legangyobb érdeme, hogy az elszegényedett nemeseket, üldözött protestánsokat, zsoldosokat, tisztségüket vesztett végvári katonákat képes volt a nemzet szolgálatába állítani úgy, hogy a hajdúság az egyik meghatározóbb közösségévé vált a magyarságnak” – fogalmazott Tőkés László.
Ezt követően a zarándokok képviseletében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke emlékezett meg a 459 éve született fejedelemről, hangsúlyozva, hogy mennyire előrehaladott gondolkodású államférfi volt. A továbbiakban Kátai Zoltán énekmondó emlékezett meg tematikus reneszánsz énekekben Bocskai fejedelemről. Előadásában elhangzottak többek közt megzenésített Balassi-versek, valamint Debreceni János és Wathay Ferenc Bocskaihoz kötődő szerzeményei is. A megemlékezés koszorúzással és nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével zárult. A koszorúzásnál áldást mondott Ráksi Lajos egyetemi lelkész.
Sz, G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. március 7.

A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalom
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

2016. március 12.

Negyvennyolcas rendszerváltás („Forradalmi” beszélgetés Egyed Ákos történésszel)
Irigylésre méltó vitalitás, közéleti naprakészség, magvas gondolatok: a 86 éves Egyed Ákossal élmény beszélgetni. A bodosi származású történész-akadémikus szerint a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Ha önnek kellene idén március 15-i ünnepi beszédet mondania, mire helyezné a hangsúlyt? – Én is jó ideje töröm rajta a fejem, hogy mi is volt március 15-e? A lélekmelengető pesti és budai események, majd a szabadságharcba átnőtt forradalom? Vagy a békésen kivívott nemzeti szabadság, aztán a győzedelmes vagy éppen vesztett csaták? Nos, azt mondom, hogy a modern magyar nemzet 1848–49-ben jött létre, kiindulópontja pedig a tizenkét pont. Ugyanakkor igazi rendszerváltás volt – amit valamiért azóta is elhallgatunk –, amikor a jobbágyvilágot, a rendiséget felváltotta a polgári világ. Mondhatni, leváltották az addigi világot. A szabadságharc leverése ugyan egy időre visszavetette a folyamatot, de a jobbágyság visszaállításának kérdése már soha nem merült fel. 1867-ben pedig azt mondta a magyar nemzet, hogy kiegyezünk, de negyvennyolcas alapon. Persze, engedtek azért valamennyit a negyvennyolcból, de igazán lényeges kérdésekben nem. – A kiegyezés alkujában már a kiforróban lévő magyar nemzeti identitás érvényesült? Hiszen a megtorlás évei akár arra is alkalmasak lehettek volna, hogy szétverjék ezt az alakuló azonosságérzetet. – Épp ellenkezőleg: erősítették. Eleink az elnyomás évtizedeiben is annyira ragaszkodtak magyar identitásukhoz, hogy a megtorlás eseményei sorra beépültek a nemzeti tudatba, összekapcsolódtak 1848-cal. De az események szociális töltete is erős volt: a már említett jobbágyfelszabadítás, a rendi törvények eltörlése, a választójog megítélése a parasztság vagyonosabb része számára. – Az elsősorban modernizációs értelemben vett pozitív következmények mellett a kiegyezés kényszerített-e ki olyasmit, ami a továbbiakban jelentősen kihatott a magyar nemzet fejlődésére? – A kiegyezés mindig is a magyar történelem vitatott kérdései közé tartozott. Ismerjük, mennyire ellenezte Kossuth, attól tartva, hogy a környező nemzetek megharagudnak az elnyomóval kiegyező magyarokra. A forradalmat követő időszak gazdasági fejlődése, a polgárosodás folyamata azonban Magyarországot jelentős mértékben közelítette a nyugat-európai színvonalhoz, s ez a kiegyezéspártiakat erősítette. Ne feledjük azonban, hogy a magyar államiság csak részben állt helyre 1867-ben, mivel a magyarság lemondott az önálló hadseregről, a saját külügyről. Deák Ferenc, a kiegyezés elindítója és véghezvivője úgy gondolta, menet közben erősíthetők lesznek a kezdeti vívmányok, a kompromisszum korántsem végleges, mindössze jó kiindulási pont. Ma már tudjuk, hogy nem így történt. A magyar államiság továbbfejlesztése számára a későbbiekben nem kínálkozott mozgástér. A történetírás szerint azonban a világháború és következményei nem írhatók a kiegyezés rovására, ezeket a történéseket nem lehetett előrelátni.
– A kossuthi félelmek azonban bizonyos mértékig beigazolódtak, és mi azóta sem értjük, miért nem szeretnek bennünket, magyarokat a környező népek…
– A kérdés roppant bonyolult. Miután 1848 őszén Ausztria kezdeményezésére a szomszédos nemzetek összefogtak a magyarság ellen, Kossuth levonta a következtetést, hogy hasonló eset máskor is, bármikor bekövetkezhet. A magyarság megítélésének azonban régebbről származó gyökerei vannak. A királyi Magyarország keretei között a társadalomfejlődés annak az állapotnak kedvezett, hogy az uralkodó réteg magyar legyen. A periférián lévő népek jó része valahogyan a magyar nemesség szolgálatába került vagy sodródott, és ez újabb magyarellenes töltetet szolgáltatott. Azzal együtt, hogy a jobbágyság intézménye révén a magyar nép is a kiszolgáltatottak között volt. A történelem során kialakult magyarellenességet aztán a politika nagy mértékben kihasználta.
– Mit nyert, illetve mit veszített a székelység a forradalommal?
– A történetírás korábban sokszor emlegette, hogy a székelyek 1848-ban semmit sem nyertek, viszont sokat veszítettek. Ezt ma már felül kell bírálnom, mert igenis, Székelyföldön is nagy jelentőségű változások következtek be. Az agyagfalvi nemzetgyűlés elfogadta a magyar forradalom által hozott törvényeket, a jogegyenlőséget, a közös teherviselés elvét, s ezzel gyakorlatilag beilleszkedett az egységes magyar nemzetbe. A székelység lemondott a korábbi előjogairól. Előtte azt követelték, hogy mindenekelőtt kapják vissza a Habsburgok által elrabolt jogokat – és ebben sok logika volt. Kossuth azonban meggyőzte a székely követeket, hogy ne követeljenek külön jogokat, mert most az egységes polgári jogok kiterjesztése a legfontosabb. Berde Mózesék ki is használták az agyagfalvi határozatokat, visszatérve Háromszékre a jogi egyenlőséget és a közös teherviselést hangoztatták, márpedig a székelyek szemében mindig szálka volt a nemesség adómentessége. De a közszékely a közös teherviselés körébe sorolta azt is, hogy legyen katona a nemes is, a jobbágy is. A székelyföldi társadalomban ugyanis akkorra már 30–35 százalékos volt a jobbágyság részaránya.
– Sokan, sokszor hivatkoznak ma is nosztalgiázva a rendtartó székely falu mintájára. Milyen hatással volt ennek eszmeiségére és gyakorlatára a forradalom?
– Negyvennyolc után az osztrák hatalom, majd a magyar állam is mindenki számára kötelező érvényű törvényeket hozott. Átalakult, bürokratizálódott a közigazgatási rendszer, 1876 után megszűntek a székek, aminek következtében háttérbe szorultak a hosszú időn át jó szolgálatot tevő régi falutörvények. A vármegye rendszere rátelepedett falura, városra egyaránt, a tagosítás és arányosítás nyomán pedig erős nivellálódás következett be, miután a közföldek, a közbirtokok nagy része magántulajdonba került. A szegényebb rétegek sokat veszítettek, a falu társadalma erősen rétegződött. Magatartásában, tudati szinten azonban akkor még nem szűnt meg létezni a rendtartó székely falu. A morális törvények éltek és érvényesültek egészen a kollektivizálásig, amely aztán kategorikusan szétfeszített minden hagyományt és keretet.
– Támogatja történelmi szimbólumaink egyre fokozódó használatát, megélését?
– Annyi tiltás után természetszerűnek számít e robbanásszerű használat. Ne feledkezzünk meg arról, hogy eleink századokon keresztül rendi világban éltek, és minden rendnek megvolt a maga szimbólumrendszere. Ezen belül a székely autonómia olyan intézmény volt, amely a népességnek össz-székely jelleget adott. Csakhogy az autonómiának székenként voltak sajátos jegyei, amelyek pecsétekben, zászlókban, szimbólumokban jelentkeztek. Ezeket kezdik feleleveníteni, megjelenítésüknek a javuló technikai lehetőségek is kedveznek. A szimbólumok sokfélesége persze zavart is tud kelteni, de ez a sokféleség történelmi örökségünk. E tekintetben is fontos volna azonban egyfajta rendtartást megvalósítani, mert az egészen helyi szimbólumok általánosításával csak fokozzuk történelmi tudatunk zavarait. Márpedig a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Tudósként hogyan értékeli a magyar nemzetegységesítési törekvéseket? Létezhet külön anyaországi, illetve külhoni magyar tudományosság?
– Amikor megválasztottak az Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdély kis akadémiája – elnökévé, kötelességemnek tartottam folytatni az erdélyi magyar tudományosság integrálását az összmagyar tudományosságba. A művelődést hordozó magyar nyelv ugyanis kétségtelenül egységes. A Trianon következtében kialakult külön tudományos szerkezetek közötti távolságot tovább növelték a kommunista rezsim kapcsolattartást korlátozó tiltásai. Ezt örököltük meg 1990-ben. Az eredeti állapotok visszaállítása lehetetlen, de az sem tűnik észszerűnek, hogy teljesen feladjuk az évtizedek alatt kialakított tudományszervezési struktúráinkat. Ezeknek ugyanis megvan a maguk feladata, és abban sem vagyok biztos, hogy a magyar kormányzat és tudományosság, értelmiség képviselői hasonló beleérzéssel viszonyulnak ezekhez az integrációs folyamatokhoz, mint mi. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok 1990 óta, de nem tudom elfelejteni, hogy amikor az akadémián szavazásra került sor, mi, külsősök egy másik teremben csak televízión követhettük a történéseket. Nem tartom üdvösnek lemondani transzilvanizmusunkról – amelynek létét még köreinkben is vitatják –, sajátos erdélyiségünkről, amelynek a kultúrában, a tudományban is van létjogosultsága. A jövő azonban minden valószínűség szerint az egységesülésé.
– Mit tart történetírásunk legnagyobb problémájának?
– Elsősorban azt, hogy a magyar és a román történetírás továbbra is elmegy egymás mellett. Márpedig ennek óriási hatása van a közgondolkodásra. Nézzük meg a városok utcáinak elnevezését, mintha nem is lett volna magyar forradalom. Valamennyi román negyvennyolcas vezetőről utcák, terek sokaságát nevezték el, míg Marosvásárhelyen egyetlen Kossuth utcát sem lehet elfogadtatni. A tankönyvektől a tudománynépszerűsítő kiadványokig mindenhol egyformán jelen vannak ezek a problémák, meghatározzák a tudatot, és nem csökkentik a közöttünk lévő távolságot. Az erdélyi magyar történetírás talán fogékonyabb lenne erre a kérdésre, a románban azonban alapvető tézisekhez kellene hozzányúlni.
EGYED ÁKOS
Történész, az erdővidéki Bodosban született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen. A kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként dolgozott, az 1990–1994-es időszakban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, 1995- és 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívott előadója is volt. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2002-től 2010-ig az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt. Kutatásai elsősorban az 1848-as erdélyi forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére, valamint a székelység történetére irányulnak. A készülő Székelyföld története című háromkötetes munka vezető szerkesztője. Díjak, kitüntetések: A Román Akadémia Díja (1977), Tudományos Érdemérem III. fokozata (1979), A Korunk Bolyai-díja (1981), Az Év Könyve Díj (1997), A Kultúra Szabadságáért Díj (1999), Bocskai István-díj (2001), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002), Kemény Zsigmond-díj (2007), Bolyai-díj (Bolyai Alapítvány, 2009), Erdővidék Kultúrájáért Díj (2009), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013), Bethlen Gábor-díj (2014). Legutóbb Háromszék Kultúrájáért Díj (2016).
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 24.

Értékfeltáró munkát kezdenek Réven
Kulturális települési értéktárakat hoznak létre az elkövetkezendő hónapok során egy olyan, határon átnyúló projekt keretében, melyben Rév Hajdúszoboszlóval közösen vesz részt.
A projekt részleteiről, további tervekről a csütörtöki sajtótájékoztatón esett szó. Szabó Ödön parlamenti képviselő elmondta: Hajdúszoboszló és Rév között már évek óta sikeres együttműködés zajlik, s túl a közös, határon átnyúló projekteken ez barátságok, emberi kapcsolatok elmélyülését is jelenti. A sikeres együttműködés most egy újabb közös pályázatban mutatkozik meg. A pályázó Hajdúszoboszló önkormányzata, a résztvevők a Pro Rév Egyesület, valamint a hajdúszoboszlói Bocskai István múzeum, a projekt költségvetése pedig 2,8 millió forint.
Értékpiramis
Amint Hasas János, Rév alpolgármestere, a Pro Rév Egyesület elnöke és a községi RMDSZ elnöke kifejtette, a pályázat célja a Révi Települési Értéktár létrehozatala, ennek céljából egyetemi kutatók, az egyesület által delegált helytörténeti kutatókkal együtt végzik majd a feltáró munkát, melynek eredményeképp egy negyvenezer karakteres szaktanulmány készül Rév helyi értékeiről – egyebek mellett a Révi Szorosról, a Tündérvárról, a révi sóvám ünnepségről, a révi fehérkerámiáról, hagyományos népi építészetéről, turisztikai értékeiről.
Bihari Horváth László, a hajdúszoboszlói Bocskai-múzeum igazgatója az előzményekről szólt: a 2012 évi Hungarikum-törvény a nemzeti értékpiramis építését rendszerezi, ezek során alakultak meg a települési értéktárak, s újabban a kezdeményezés a határon túli értékek rendszerezésére is kiterjed. Így jött létre az Erdélyi Magyar Értéktár is, melynek egyebek mellett a Nagyváradi Vár is része. Az értéktárak virtuális gyűjtemények, melyek szöveges formában tartalmaznak információkat az adott települések értékeiről. A projekt során először a hajdúszoboszlói értéktárat adják ki, s ezt bemutató vándorkiállítást szerveznek, majd mindezt elhozzák Révre, is, ahol konferencia során adját át tapasztalataikat, segítséget nyújtva a révi értéktár létrehozatalában.
Tervek
Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, Réven nem kell a nulláról indulni, hiszen az alpolgármesternek köszönhetően már elkezdődött a település kulturális örökségének feltárása, erre a munkára fog építkezni a május és június folyamán zajló kutatás és gyűjtés. A munkálatokat a hajdúszoboszlói múzeum koordinálja majd, de szeretnék bevonni a Körösvidéki Múzeum szakértőit, valamint a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékét is.
A későbbiekben felszólalt Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló jegyzője, címzetes főjegyzője is. Mint mondta, a település népszerűsége Hévízzel vetekszik; további, határon átívelő projekteket is terveznek, melyekben Révnek is szerepe lenne. Az egyik egy interaktív múzeum létrehozatala, a másik pedig egy balneoterápiás egészségügyi központ létesítése, révi kiterjedéssel – a Bihar megyei településen egy rehabilitációs központ jönne létre, s a hajdúszoboszlói szakemberek segítenének abban, hogy a hazaiak megtanulják ezek alkalmazását.
Neumann Andrea. erdon.ro

2016. március 24.

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

2016. március 25.

Együttműködés Rév értékeinek számbavételéért
A fürdőkomplexumairól híres és méltán népszerű Hajdúszoboszló évek óta ápol jó kapcsolatokat a Bihar megyei Rév településsel. Ezen kapcsolatok számos projektben mutatkoztak meg, melyek közül egy 2013-as programnak köszönhetően a magyarországi városban létrejött egy turisztikai infomációs központ (TDM-iroda), a Körös-menti településen pedig egy turisztikai inkubátorház.
Tegnap délelőtt az RMDSZ nagyváradi székházában Szabó Ödön parlamenti képviselő jelenlétében a két település küldöttsége: Hasas János, Rév alpolgármestere, Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló önkormányzatának jegyzője, valamint Bihari Horváth László, a hajdúváros Bocskai István Múzeumának igazgatója ismertette annak a nyertes pályázatnak a terveit, amely 2,8 millió forinttal kívánja bemutatni a települések kulturális értékeit. A Hajdú-Bihar megyei település nyertes pályázatának partnereként Rév lehetőséget kap arra, hogy a megfelelő hazai intézmények és kutatók segítségével feltárja történelmi jelentőségű értékeit, melyek a hajdúszoboszlói feltáró tevékenységek eredményességéhez hasonlóan bekerülnek a Kárpát-medence értékeinek tárába. A projekt során kiadásra kerül egy-egy átfogó kiadvány a két település virtuálisan bejegyzett értékeiről, és egy vándorkiállítás is bemutatja az értékszervezést Hajdúszoboszlón.
A május–júniusban kezdődő kutatómunka egy kettős évfordulóval is egybeköthető: Hajdúszoboszló 410 éves és Rév 760 éves fennállásának ünnepével.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. július 4.

Átadták a Bocskai Díjakat
Igazán kivételes eseményre került sor vasárnap délelőtt a Nagykárolyi református templomban, ahol a Bocskai István Társaság képviselői és a Nagykárolyi Belvárosi Református Egyházközség képviselői díjátadó ünnepséget tartottak. A ünnepség a Bocskai szabadságharc és a bécsi béke 410. évfordulójának állított emléket.
Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, európai parlamenti képviselő hirdette az igét. Beszédében kiemelte Bocskai István Erdély történelmében játszott jelentős szerepét, és a bécsi béke jelentőségét.
Az egybegyűlteket a különleges alkalmon Tukacs József Sándor, a belvárosi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte. Az ünnepség Nagy Csaba, Bartók díjas tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnökének előadásával folytatódott, amelyet Erdei József előadóművész szavalata következett, melyben Csengey Gusztáv Bocskairól szóló verse a hangzott el. A továbbiakban Sárkány Viola, a Bocskai István Társaság elnöke szólalt fel, aki a bécsi béke 410. évfordulójáról beszélt. Nagy Csaba újabb produkciója után, Bakó Blanka előadásában hallhattuk Wass Albert - Üzenet haza című versét.
Ezután került sor magára a díjátadó ünnepségre. Dr. Bollobás Béla matematikust Kaiser Ernő, a Bocskai István Társaság elnökhelyettese laudálta, Muzsnyai Árpád újságíró érdemeiről pedig Balogh Zsigmond beszélt, aki szintén a Bocskai István Társaság elnökhelyettese. A díjakat Sárkány Viola, a társaság elnöke adta át.
Zárásként Nagy Csaba előadásában meghallgathattuk a régi magyar himnuszt, majd az üdvözlő beszédek után Erdei József újabb szavalata következett, ezúttal a Magyarnak lenni című vers hangzott el.
Az ünnepélyes díjátadó után koszorúzásra került sor Károli Gáspár szobránál, illetve a Trianoni emlékműnél. A rendezvényt szeretetvendégség zárta, melyet a meghívott vendégek részére szerveztek
Bagosi Andrea
szatmar.ro

2016. július 6.

Bocskai-szobrot adományozott Kövér László
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Magyarvistai Református Egyházközségnek adományozta azt a Bocskai István-szobrot, amely 1896-tól a Budapesti Országház 28-as homlokzatát díszítette, és amelyet rossz állapota miatt a legutóbbi felújítások során távolítottak el eredeti helyéről.
A Vasadi Ferenc által készített, az erdélyi fejedelmet ábrázoló szobrot a magyarvistai református templom bejáratánál lehet megtekinteni – tájékoztatott közösségi oldalán Magyarország Kolozsvári főkonzulátusa.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 13.

Tanár Úr, a fésűssegéd
Túl a kilencvenen, mind a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, irodalomtörténésze, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi-múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel.
A Kálvin János utca, ahol Endre bátyánk otthona megbúvik két arctalan-jellegtelen tömbház árnyékában, egyenesen a templom melletti parkra szolgál. Oda, ahol Nagyszalonta nagy szülötteinek szabadtéri panteonja áll, örvendetesen gyarapodó szobraival. Jó kis hely ez a város térképén: a Kálvin utcát északról a Kossuth Lajos, délről a Bocskai István utca fogja közre, s ha innen az emberfia átsétál az orvos/természettudós/nyelvész/költő Földi János és a „fekete bojtár”/költő/író/szerkesztő Sinka István szalontafiak nevét viselő kurta sikátorokon, egyenesen az Arany János utcára, a költő hajdani szülőházát pótló épület portájáig jut. – Ennél eszményibb szellemi életteret, értéksűrítőbb környezetet, töményebb kulturális hátteret Kárpát-medence szerte nehéz volna fölfedezni…
Házigazdánk várakozással átitatott hevülettel fogadja némi késedelemmel érkező kettősünket. „Már kihűlt a kávé!” – dohogja sajnálkozva, miközben keresztül terelget bennünket gyümölcsfás-virággruppos udvarán. Fürgén, szinte szökellve lépked, járásában szinte nyoma se mAradt a nemrégiben megesett combnyaktörésnek. Nem, szellemileg sem torpant meg a 92. életévét taposó Tanár Úr, hiszen alkotóereje teljében küldözgeti folyóiratunk, a Várad számára – a költő születésének bicentenáriumára készültében – a Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű című sorozatát. Viszont menten kiderül: Dánielisz Endre „nem kényelmes” interjúalany. Nem mintha anyanyelvünk őreként nem volna képes „nyomdakészen”, „szabatosan” fogalmazni, hanem annyira gyorsan, annyira sokfelé pörögnek az esze kerekei, hogy riporter legyen a talpán, aki képes egy ilyen rakoncátlan alany csapongó emlékezetét, asszociációváltásait mAradéktalanul nyomon követni…
Genitivus singularis
„Ami a gyökereimet illeti, eleim felvidéki cipszer kisiparosok voltak – válaszolja beszélgetésindító kérdésemre –. Őseim 1730-40 körül kerültek Békésbe a törökvilág elmúltával. Békéscsabát és környékét szinte teljesen kiirtották a törökök. Az idetelepített szlovákokkal együtt cipszerek is jöttek, mint kereskedők, mesteremberek. Ritka családnév a mienk, kevesen vagyunk mi, Dánieliszek. Az ótestamentumi ‘Dániel’ névből ered – héberül is tudok egyet s mást, hiszen teológiára is jártam –, azt jelenti, hogy ‘Isten a bírám’. Ezt a nevet genitívuszba tették: ‘Andreas filius Danielis’, ‘Dániel fia, Endre’. Tehát én genitivus singularisba vagyok téve. A személynév mögül kikopott a ‘filius’ így rögzült a ‘Andreas Danielis’ forma – Latintanár is valék, ezért büszkélkedhetek a latintudásommal.”
Biztatnám, ösztökélném, „foglaljon már helyet, Endre bátyám, mert elfárad!”, hiába teszem. Nem ül le, hevesen gesztikulál. Nem céltalan sétifikál fel s alá: ahogy témát váltunk, szerre előkotorja a témába vágó, a témát illusztráló dokumentumokat, fotókat, kiadványokat. Az egyik A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása című kismonográfia. Tanulmány és családi krónika egyben. Szerzője a néprajzos Dánielisz Endre. „Ezt a kis füzetet Békéscsabán adták ki, a Munkácsy Mihály Múzeum Chronica Bekesiensis sorozatának első kötetként, majd Váradon is megjelentettük, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság Partiumi füzetek című sorozatában. Az én ükapám fésűs volt, a kerek szaruból egyenes fésűt remekelt. A mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődött. Édesapám is örökölte a mesterséget. Sőt, hadd verjem a mellem fél téglával: nekem is van fésűssegédi diplomám!”
A platnitól a kraccerig
Lapozgatom, ízlelgetem a fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyvecskét, egyre-másra számomra ismeretlen, jobbára németes hangzású kifejezésekre, szakszavakra bukkanok. „Igen – bizonygatja Dánielisz Endre diplomás fésűssegéd –, annak idején, amidőn kezdett fejlődni a magyar kézműipar, (mint megannyi más mesterség esetében, ebben a szakmában is), a szerszámok, az eszközök, az eljárások, a műveletek elnevezését, a szakma tolvajnyelvét többnyire a németből kölcsönzött, magyarított szavakból alakították ki. Tetszenek tudni, mi az a kraccer? A kraccolás kezdeti lépése a faragás volt, amit egy tőkén éles szekercével végzett a kisiparos, baljával tartva a platnit. Ehhez egy faragófogó kellett. A munka a sikálónak nevezett bakon folytatódott, ahol a platni hasa részéről a felpuhult hártyát lesikálták, a melegítés során keletkezett hólyagokat, az égett felületet a kraccer segítségével kikaparták.”
„Ezen a fotográfián Dánielisz Endre I. látható a feleségével. A harmincegy éves legényember 1887 nyarán költözött át Békéscsabáról Nagyszalontára. Feleséget is Békéscsabáról hozott magának, aki 13 gyereket szült, ebből 11-et felneveltek. A kisiparosoknál az egész család be volt fogva. Édesanyám is besegített édesapám műhelyébe, ő vágta a fogat. Ezen a fotográfián én volnék, ez bizonyítja, hogy már 14 éves koromban csináltam a fésűt.”
Cukrászinasi kitérő
Miután gazdag leckét kaptunk a fésűművesség műhelytitkaiból, a saját életének fordulatai felé terelem kisipar-történeti előadónkat. „Amikor óvodáskorú lettem, nem volt magyar óvoda, hiába lakták a várost nyolcvan százalékban magyarok. Egyébként a nemzetiségi gyerekeket csak hétéves korukban írathatták be az elemibe, a románok már hatéves korukban elkezdték a betűvetést. Az első elemit a református iskolában kezdtem. Négy év után azt mondták a szüleim: ha te iparos leszel – annak szántak, hogy folytassam a mesterséget – mégis menjél gimnáziumba, végezd el a négy gimnáziumi osztályt. Igen ám, de efféle állami tanintézmény akkoriban csak románul működött. Becsöppentem egy román nyelven tanuló közösségbe, ma is csodálkozom rajta, hogy bírtam. Nagyszalonta magyar volt, de a környéke román. A törökök kiűzését követően, 1700 után valósággal megszállták a hajdan magyarok lakta falvakat, Belényes környéki románok. A román diákok számára internátust is működtettek, magyar diák kevés volt, öten-hatan jártunk egy-egy negyvenes létszámú osztályba. Bár néha lekommunistáztak vagy leboanghenoztak bennünket, megvoltunk egymással. A szüleimnek tandíjat kellett fizetniük, de három év múltán elfogyott a pénzük, búcsút kellett vennem a gimnáziumtól. Mit volt mit tenni, fésűssegéd lettem. Apám váltig vakarta a fejét: hiába kisgépesítette a műhelyét, a hetipiacot is elárasztják a gyárilag tömegesen gyártott, olcsó műanyag fésűk, a hajviselet, a szokások is megváltoztak. Mert hát ki igényel manapság finomra kveccsolt, spiccfállal gondosan megreszelt, fényezett, díszített kontyfésűket? Kiveszik a kenyeret a kezünkből, mondta, válassz más mesterséget! Így adtak be cukrászinasnak az Oszaczky-féle híres műintézetbe… Sose felejtem el: éppen a cukrászinasi alkalmasságomhoz szükséges orvosi bizonyítványra várakoztam a rendelőben, amikor valaki azt pusmogta, a rádió bemondta, hogy Szalontát Magyarországhoz csatolják! Szeptember 6-án délelőtt be is vonultak a magyarok. Még két hónapot inaskodtam, amikor elkezdtem könyörögni a szüleimnek: legalább a négy gimnáziumot járhassam ki! Novemberben kezdődött a tanítás. Végül le is érettségiztem.”
A gálosházi barlang felfedezője
Endre bátyánk ifjúkori kalandozásai között külön fejezetet érdemelnek a barlangászként aratott babérjai, amikor a legjelesebb kutatókkal járta be a bihari karsztvidéket. „Nem csak a gyáripar, hanem a bécsi döntés is betartott apámnak, hiszen a határ öt kilométerre volt Szalontától, a dél-bihari románság, a fésűsműhely legszámottevőbb vevőköre elszakadt tőlünk, a Biharországhoz visszacsatolt magyar falvak népe pedig hozzászokott, hogy a békéscsabai vagy a gyulai piacon vásároljon. Komoly válságba jutottunk, de egy élesdi rokonunk mentőövet nyújtott: üzente, hogy a révi barlanghoz és turistaszállóhoz gondnokot keresnek. Édesapám felszámolta a szalontai műhelyét, és családostól odaköltözött. Ő a szállóval foglalkozott, édesanyám lett a szakácsnő. A vakációban én voltam a Zichy-barlangban az idegenvezető. Jeles Kolozsvári geológusok, dr. Balogh Ernő és Tulogdi János végzett ott rendszeres tudományos kutatást, valamint Kessler Hugó, az aggeteleki barlang igazgatója. Magam 16 évesen tapasztalt barlangjáróként, jó segítségnek bizonyultam a kutatók számára. Tovább hatoltunk a révi barlang még ismeretlen járataiba, de számomra a legszebb élményt, a legizgalmasabb kalandot az jelentette, amikor Kesslerrel feltártuk a tudományosság és a barlangkedvelők számára eddig teljesen ismeretlen csarnóházi, illetve gálosházi barlangot. A szalontai újság el is hírelte, hogy Dánielisz Endre felfedezte a gálosházi barlangot, ahová Xántus Jánossal tértem vissza, aki a Tündérszép tájakon című könyvében örökítette meg. A révi jó világ hamar elmúlt, a menedékház fölötti gerincen húzódott a határ, a románok át-átcsaptak, mindent elhordtak. Amikor bejöttek az oroszok, híre ment a szálló italkészletének, s miután már semmi sem mAradt, akkor is a nyakunkra jártak, követelőztek. Előbb egy erdészházba, majd Élesdre menekültünk. Ott – mivel kiderült, hogy a nagyváradi kefegyárat, amely fésűket is gyártott, háborús károsodás érte, jóapám – mivel magával hurcolta minden szerszámját – még egyszer beindította a fésűsműhelyét.”
Tárkányi tanítóskodás
A dánieliszi pálya következő, fontos és életélményekben gazdag stációja a köröstárkányi tanítóskodás volt. „Azt olvastam a Kolozsvári Világosságban: nincs Erdélyben elég magyar tanító! Arra biztatták az érettségizetteket, végezzék el Kolozsváron a tanítói tanfolyamot. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (a Zichy barlang gazdája) jóvoltából szállást is kaptam, másfél hónapot tanultam a gyorstalpalón. Idealista voltam, kitaláltam, hogy én köröstárkányi tanító szeretnék lenni, mert abban a dél-bihari faluban nagyon megnyomorították a magyarok iskoláját. De tartottam attól, hogy semmit nem értek a paraszti élethez, nem ártana, ha előbb még tapasztalatokat szereznék valahol. Végül Tamásdára helyeztek. Este érkeztem, az idős tanító bácsi nem nagyon örvendezett nekem, féltette a kenyerét. Mondta, hogy itt most negyven gyerek van, azokkal egymaga is elboldogul. Elgyalogoltam Erdőhegyig, de az ottani református iskolába se kellettem, ugyanígy jártam Zerinden is. Kétségbeesetten jelentkeztem a tanfelügyelőségen, ahol azzal fogadtak, hogy épp most távozott innen a három köröstárkányi tanítónő. Kiderült, olyan sok gyerek van, hogy ők hárman nem győznék, kellene még egy kollega!”
Endre bátyánk nem tudta, hogy Belényesben kell leszállnia a vonatról, onnan gyalogolni öt kilométert Tárkányig. Tájékozatlanságában ott szállt le, ahol a Tărcaia megálló nevet írták, holott az Kistárkányra szolgált. Éjfél is elmúlt, amire célhoz ért, és bekopogott a református parókia ablakán. A lelkész, Szablyár Kornél fogadta, és nyomban kinevezte igazgatónak. A papot ugyanvalóst lefoglalta a napi politizálás – a kommunista párt tagja lett –, ezért az is elfordult, hogy… a tanítójára bízott egy-egy temetést.
„Mindössze húsz esztendős voltam, a kolleganők szépek voltak, de nem mertem udvarolni, mert… féltettem a tekintélyemet. Egy évig voltam én az igazgató, azalatt egy ácsmester segítségével színpadot állítottunk, és elkezdtem a fiatalokkal foglalkozni. Egyfelvonásos színdarabokat tanítottam be, néptánccsoportot alapítottunk, irodalmi rendezvényeket tartottunk. Bunta Trézsi, Oláh Teréz volt az én primadonnám… Ajjaj, de szép lány volt! Hoppá, ezt a jegykendőt nékem készítette! De hát kinek ajándékoznak jegykendőt a tárkányi lányok? Annak, aki megkéri a kezüket.”
(A Trézsit felidéző közjáték alatt Endre bátyánk szemlátomást felélénkül, ugyanúgy, mint később, amikor egy ifjú helybeli kolleganőnkről ejtünk szót. „Tündérszép lány, Szalonta legszebb lánya” – áradozik a 92. életévét taposó férfiú.)
„Számomra, későbbi néprajzos számára Köröstárkány maga volt a pAradicsom. Gyűjtöttem a népdalokat, a balladákat, a szokásokat, a babonákat, az állatok neveit. Magammal vittem a hegedűmet is, húztam a talpalávalót, nem engedtem a fiatalokat tangózni, inkább a tárkányi ugrósat jártam a lányokkal, fiatalasszonyokkal. Mindemellett majdnem belehaltam Tárkányba! Rendszertelenül táplálkoztam, senki nem főzött rám, csak a disznóvágások idején terhelték túl a gyomromat kóstolóval. Végül kilyukadt tüdővel kellett abbahagynom néptanítói pályafutásomat.”
A bolygatott Bolyaiban
„1947-ben megcéloztam a Kolozsvári egyetemet. Úgy véltem, az igazi tudományosság alapja a filozófia, az esztétika, az etika. Beiratkoztam, de nem volt lakásom. Emiatt beiratkoztam a teológiára is, ott laktam, rohangáltam a Bolyai és a Teológia között, két év után jelesen letettem a lévita vizsgát. Ekkoriban már elkezdték bolygatni a Bolyait, megalakult a KISZ, be kellett iratkozni az ifjúsági szövetségbe, és sokaknak szemet szúrt ez az én kétlakiságom. Az nem lehet, hogy miközben nálunk Gaál Gábort és Csehi Gyulát hallgatod – háborogtak –, az alatt a teológián Tavaszi Sándortól és Maksay Aberttől tanulod az idealizmust. Igaz, abbahagytam a teológia tanulmányaimat, de a filozófiáról is lemondtam, hiszen nem a nagy görögöket tanították. Ami érdekelt, a néprajzoktatást abbahagyták, mert Gunda Béla visszament Debrecenbe, a filozófiát én töröltem, mAradt a pedagógia és a lélektan. Zörgő Benjámin tanította a pszichológiát. Heten voltunk összesen, Szőcs István, a későbbi vérmes kritikus volt a legokosabb közöttünk. Sikeresen államvizsgáztam, első fokozatú tanárként helyeztek Arad megyébe. Ott beindították a tanítóképzést, hiszen annyira kihaltak a tanítók, hogy két párhuzamos osztályt is indítottak. Négy évig tanítottam Aradon. Nem csak pedagógiát, hanem oroszt, magyart, történelmet, állampolgári ismereteket.”
*
Félbeszakítjuk a beszélgetést, megegyezünk, hogy legközelebb Dánielisz Endre hazaérkezésével folytatjuk. Nem, Endre bátyánk egyáltalán nem fáradt el, annyira nem, hogy amikor előszedett iratgyűjtőibe kezdi visszarakni a dokumentumokat, az egyikből kifordulnak a lapok, és szétszóródnak a szőnyegen, mire Szűcs Laci kollégám ugorna, kilencvenkét esztendős házigazdánk egy huszonkét éves ifjonc fürgeségével mindent összegyűjt…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro

2016. szeptember 4.

III. Sólyomkővár Napok
2016.09.4 10:00
Szeptember 10-én és 11-én tartják meg a III. Sólyomkővár Napokat, az események a nagytisztáson és a református templomban zajlanak majd.
A program:
Szombat, családi nap a sólyomkővári nagytisztáson, 12 óra – íjászbemutató; 14 – ebéd; 16 – gyerekprogramok;
Vasárnap, 18 óra – konferencia a református templomban – Tőtős Áron: Bocskai István köznemesből fejedelem; Csontos János: Hagyományőrző mozgalom és a Bocskai-szabadságharc; beszámoló a tavaly Sólyomkővárban elvégzett munkálatokról; Villányi Zoltán drónnal készített felvételei Sólyomkővár falairól.
Szeretettel várják az érdeklődőket.
erdon.ro

2016. október 4.

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.
Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.
Alkalmazkodni kell a rendszerhez
Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.
Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.
Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.
Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van
A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.
„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.
Cioloş: bízni kell a rendszerben
Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.
Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.
Szülinapot ünnepelt a Sapientia
Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.
Gáspár Botond, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár)|

2016. október 4.

Nem vonják össze az iskolákat Nyárádszeredában – legalábbis idén
Felfüggesztette a Maros megyei törvényszék a tanfelügyelőség azon határozatát, amellyel összevonta volna a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. A döntésnek azonban nem örülnek túlságosan a városban: igazságot, és nem részrehajlást vártak volna.
A két szeredai iskola összevonásáról – több más Maros megyei tanintézettel egyetemben – januárban határozott a megyei tanfelügyelőség, amely szinte mindenütt „kiverte a biztosítékot”. Míg a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu és Mihai Viteazul, illetve a Romulus Guga és a George Coşbuc iskolák esetében a tanfelügyelőség politikai nyomásra hivatkozva augusztus elején visszalépett az eredeti szándékától, a radnóti, nagyernyei, nyárádszeredai iskolákat továbbra is összevonta volna.
Az új fejlemény kapcsán megkeresésünkre Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester elmondta: ilyen kérdésekben mindig kikéri az érintettek véleményét, így már februárban találkozott az igazgatókkal, pedagógusokkal, szülőkkel. Akkor mindenki érzelmileg kezelte a kérdést, egy magyar iskola megszüntetését látta benne. Neki mint elöljárónak tudomásul kellett vennie, hogy a közösség szerint ezt nem szabad megengedni. Meg is tették a kellő lépéseket, a tanfelügyelőségi határozatot megtámadták a törvényszéken, egyik tárgyaláson ő maga is részt vett, de az ügyet vezető bírónő csak kétszeri halasztás után döntött. Így – legalábbis ebben a tanévben – a két szeredai iskolát nem fogják összevonni, mindkét intézmény igazgatója megkapta a folytatáshoz szükséges kinevezést.
A polgármester tudomásul vette a törvényszék döntését, de elégedetlenségét fejezte ki: többet várt ettől a pertől, a határozat megsemmisítését, amit azonban nem tett meg a bírónő. „Valószínűleg ugyanolyan problémával állunk szemben, mint amikor a szeredai főteret kellett védeni az ortodox egyházzal szemben” – vont párhuzamot a két eset között Tóth Sándor, akinek az is szembeötlő volt, hogy ezt az ügyet is ugyanaz a bírónő vezette, mint az ortodoxokkal való perüket. Szerinte a román igazságszolgáltatás megint „megbukott”, nem szakmai, hanem részrehajló döntést hozott. Minden érv a szeredaiak mellett szólt, a tanfelügyelőség számos hibát és törvénytelenséget követett el, nem alkalmazta a tanügyi törvény bizonyos cikkelyeit.
„Amatőr módon kezelték a törvényt, amelyet épp ők kellett volna alkalmazzanak. Ismét nullára vizsgáztak, de az igazságszolgáltatás kisegítette őket” – vonta le a keserű következtetést, amely csak megerősíti azt a romániai gyakorlatot, hogy „nem azt kapjuk, amit várunk, ami az igazság, és ami jó a közösségnek”.
A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium igazgatója szerint már csak szervezési szempontból is mindenképp megkönnyebbülést hozott a határozat felfüggesztése, így az intézménynek az eddigi megszokott feladatainak kell eleget tennie, míg egy esetleges összevonás „felborította volna az adminisztrációt”, rengeteg új kihívást jelentett volna – véli Fülöp László, aki a per lefolyásáról az önkormányzattól értesült, de nem tudja, hogy lesz-e folytatása, „ez már a tanfelügyelőségtől függ, hogy lép-e tovább”.
A Deák Farkas Általános Iskola vezetősége sem tudja, hogy lesz következő lépés vagy abbamarad a per, de örül a döntésnek. Trufán József igazgató azonban úgy véli, hogy a vásárhelyi példára ebben az esetben is visszavonni és nem felfüggeszteni kellett volna a tanfelügyelőségi határozatot. Kérdésünkre kifejtette, a tanévkezdés előtt mindenképp okozott bizonytalanságot az, hogy nem tudták, együtt vagy külön kezdi a tanévet a két iskola, de minden eshetőségre fel voltak készülve. Mivel augusztus végén értesítést kapott igazgatói kinevezése meghosszabbításáról, remélte, hogy szeptember közepén önállóan indulhatnak tovább. Szerinte továbbra is indokolatlan a két intézmény összevonása, hiszen az általános iskolában 860 diákjuk van – fejtette ki.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro 

2017. január 29.

Úgy tűnik, sikerül elkerülni az iskolák összevonását
Elismerte pénteken a Maros Megyei Tanfelügyelőség, hogy törvénytelenül vonta volna össze a nyárádszeredai iskolákat. A döntés mindenkit meglepett, de üdvözlik.
A megyei tanfelügyelőség tavaly januárban hozott határozata értelmében Marosvásárhelyen, Radnóton, Nagyernyében és Nyárádszeredában vont volna össze egyes iskolákat. Mivel ezt a gyereklétszám sem indokolta, a nyárádszeredaiak nem fogadták el (a magyar iskolák elleni támadásként is értelmezték), és a tavasz folyamán megtámadták azt a közigazgatási bíróságon.
Kétszeri halasztás után szeptemberben a törvényszék felfüggesztette a határozatot, azaz nem vonhatták össze tanévkezdés előtt a Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. Az ügyet azonban nem hagyta annyiban a szeredai városvezetés, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács november 8-án ismét perbe hívta a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, azt kérve a törvényszéktől, hogy a tavaly felfüggesztett határozatot nyilvánítsa semmissé.
Az első tárgyaláson, január 27-én azonban meglepetés érte a szeredaiakat: a tanfelügyelőség képviselője úgy érkezett a törvényszékre, hogy ő maga kérte, semmisítsék meg a szóban forgó határozatot. Az alperes nem indított ellenkeresetet az önkormányzat ellen, és a szeredaiak által benyújtott dokumentumok meggyőzték arról, hogy a tavaly januári határozat törvénytelen volt, ezért kérték annak eltörlését – részletezte a várost képviselő Szentgyörgyi Ildikó jegyző rögtön a tárgyalás után.
Megkeresésünkre Tóth Sándor polgármester elégedetten nyilatkozott a döntésről: azért mentek perre, hogy elérjék ezt. „Végre van egy olyan törvényszéki perünk is, amelyet megnyerünk, ahogy eredetileg is elképzeltük. Végre győzött az igazság” – mondta a városvezető, aki szerint ehhez a győzelemhez az is kellett, hogy a tanfelügyelőség belássa: tévedett, amikor ezt a határozatot meghozta. Ami a jövőt illeti, a polgármester szerint most már nyugodtan lehet tervezni, dolgozni, a következő évre is el van fogadva a beiskolázási terv, és marad Szeredában a két jogi személyiséggel rendelkező iskola.
Trufán József, a Deák Farkas Általános Iskola igazgatója szerkesztőségünktől értesült a fejleményekről, és úgy véli, „ezzel visszatértünk a realitáshoz”. Pozitívumként értékeli és üdvözli a pénteki döntést. Szerinte két akkora intézményt, mint az általános és középiskola, képtelenség összevonva vezetni. És nemcsak a gyerekek és pedagógusok szempontjából, hanem főleg ami az adminisztrációt illeti. Ugyanis az általános iskola nemcsak Szeredában működik több helyszínen, hanem még öt környező faluban is intézményei vannak, ez összesen tizenegy udvart és legalább kétszer ennyi épületet jelent. A kisegítő személyzet tekintetében is nagyon rosszul állnak, ennyi intézményre csupán két portás, egy-egy félállású adminisztrátor és karbantartó jut, míg a nyolc hőközpontjukra egyetlen kazánfűtővel sem rendelkeznek. Sem a takarítást, sem a karbantartást nem lehet kiszerződtetni, egy-egy meghibásodást azonnal javítani kell, a takarítóknak pedig egész nap bőven akad tennivalójuk az intézményekben.
Gligor Róbert László 
Székelyhon.ro

2017. február 20.

Bocskai Napokat rendeztek Nyárádszeredában
Színes kulturális programsorozattal ünnepelték Nyárádszeredában a 24. alkalommal megszervezett Bocskai Napokat. A rendezvény bizonyítéka annak, hogy a múlt és a hagyományok előtt fejet hajtanak, de a jelenbeli értékeket is becsülni tudják. 
Amint lenni szokott, ezúttal is együtt ünnepeltek a szeredaiakkal az Aszód, Hajdúdorog, Szerencs, Mór és Zalaegerszeg testvértelepülésekről érkező vendégek, akikkel szoros barátságot ápolnak a helybéliek. A Bocskai Napokon a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának köszöntőjét dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tolmácsolta.
A hét végi háromnapos rendezvénysorozat egyik színes mozzanataként Hagyomány és megújulás a nemezművészetben címmel a nyárádszentsimoni Mihály Eszter képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a szeredai művelődési otthonban. A fiatal művész kézügyességét és fantáziáját dicsérő, ízléses darabokkal állt a közönség elé. Hagyományos, ősi technikával és mintavilággal készült kirgiz, türkmén mintájú nemeztakarók, ülőlapok és a selyem-nemez „összeházasításából” született kelmék, sálak, mellények, táskák, fejfedők kerültek bemutatásra. 
Elismerés a legügyesebb „kuruttyolóknak”
A Bocskai Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyes keretek között elismerő oklevéllel értékeljék azoknak a gyerekeknek a teljesítményét, akik a Kurutty kisiskolás vetélkedőn, valamint az óvodásoknak szánt Kiskurutty Játéktanoda általános műveltségi versenyen jól szerepeltek, illetve köszönetet mondjanak azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve, sok esetben szabadidejüket is erre áldozva azon munkálkodnak, hogy a tananyag mellett a gyerekekben rejlő készségeket fejlesszék, és kreativitásra ösztönözzék őket.  – Tudott dolog, hogy a nevelő, tanító egész életre szóló példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amit a gyermek soha el nem felejt. Boldog vagyok, hogy iskolánkban ilyen példaadó pedagógusok oktatnak. Hiszem, hogy igaz embereket nevelnek a társadalomnak, akik megállják a helyüket az életben. És remélem, hogy évek múltán itthon építenek majd otthont, a Székelyföldön, Erdélyben, figyelve Bocskai intésére: „Erdély megléte legerősebb pajzsa a mi nemzetünk fennmaradásának, abból várhatjuk tán örökös megtartását egész nemzetünknek” – fogalmazott Tóth Sándor polgármester, majd gratulált a pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulójának tavalyi első helyezettjei: Csiszér Tibor, Kiss Adrienn, László Gergő, Varga Zselyke óvodások, akiket Balogh Judit és Kádár Ica óvónők készítettek fel. 
A legügyesebben „kuruttyoló” szeredai kisiskolások: Csipán Réka, Kátai Zsanett, László Boglárka, Török Ivett. Felkészítő tanítónő: Kátai Judit. Az előbb említett tanítónő és óvónők tanítványai, Kiss Adrienn és Török Ivett első helyezést értek el a mesemondó verseny megyei szakaszán is. 
A helyi intézmények nagy része a teljes térséget szolgálja ki Szombat délután két érdekes előadásnak adott otthont a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátruma. Mivel az egyik meghívott előadó, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Tóth Sándor, Nyárádszereda elöljárója tartott előadást a Kisváros mint kistérségi központ címmel. A polgármester már az elején hangsúlyozta, számos tényező van, ami indokolja, hogy Szeredát a Nyárádmente – legalábbis a Közép-Nyárád mente – központjaként emlegessék. Mint mondta, a nyolc ággyal működő, tavaly felújított nyárádszeredai kórházban ellátott betegek több mint fele nem helybéli, hanem a környező községek lakója. A magyarlakta településeken élő idősek ódzkodnak attól, hogy Marosvásárhelyre menjenek orvosi ellátásra, ugyanis nem beszélnek románul. Ezért óriási segítség számukra, hogy a szeredai kórházban anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Hasonló a helyzet a pár évvel ezelőtt megalakított helyi rohammentő-szolgálattal, bár ennek költségeihez a kisváros járul a legnagyobb mértékben hozzá, a szolgálat a környező településeket is kiszolgálja. A helyi, uniós finanszírozással kibővített és korszerűsített idősotthon szintén a teljes kistérséget kiszolgálja, még marosvásárhelyi bentlakók is vannak. Bár a városvezetés abban reménykedett, hogy sikerül önellátóvá tenni az intézményt, tavaly nyáron mégis elő kellett irányozni egy bizonyos összeget a működési költségek fedezésére. Mindemellett a polgármester szólt a Bekecs Néptáncegyüttesnek nyújtott anyagi támogatásról, például nemrég korszerű próbatermet alakítottak ki a táncosoknak, akik a környéken 750 gyereknek oktatnak néptáncot. Ugyanakkor a Nyárádmente Kistérségi Társulás működtetéséhez is hozzájárulnak. 
Tóth Sándor előadásában rámutatott, a városi cím birtokában Nyárádszereda több szempontból hátrányba került, ugyanis nem pályázhatott vidékfejlesztési, sem pedig Leader-pénzalapokra. Viszont a hamarosan kezdődő Leader pályázati ciklusban végre a városokat is elfogadják, bár nem arányosan vannak elosztva a megpályázható összegek. A Leader-program keretében Nyárádszereda ezúttal is a teljes kistérséget érintő projektben gondolkodik, a helyi piacot szeretnék korszerűsíteni, ami szerdánként a környező községekből érkező több száz termelő és vásárló találkozóhelye. A megújult piac látványterve elkészült, az elöljáró be is mutatta, és hamarosan meglesz a kivitelezési terv is. Az előadás keretében a polgármester ismertette a kisváros főterével kapcsolatos további elképzeléseiket is. 
Erdélyben mindenki atyafi egymással
A polgármestert követően Buksa Ferenc, rigmányi és nyárádszentsimoni református lelkész Családfakutatás a Nyárádmentén című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor elismerte, a Nyárádmente áll a szívéhez a legközelebb, hiszen Szentgericén született, és eddigi munkássága során mindvégig a térségben teljesített szolgálatot. 12 évvel ezelőtt kezdte a családfakutatást, és a történelmi Marosszék, de főként a Nyárádmente jelenti a kutatási területét. Mint mondta, az ember általában három, de legtöbb öt generációra visszamenőleg ismeri az elődei nevét, de azon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a családfájuknak. Mint mondta, különböző írásos forrásokra alapozva például a főnemesi családoknál akár a 12-13. századig is vissza lehet vezetni a családi ágakat. Kutatások támasztják alá, hogy valójában Erdélyben mindenki atyafi egymással, például egy településen, ha kétszáz évre visszamegyünk a családfakutatásban, kimutatható, hogy az ottlakókat mind rokoni szálak kötik össze. 
Az előadók után a testvértelepülések képviselői köszöntötték a nyárádszeredaiakat, elsőként Sztán István, Aszód polgármestere gratulált a rendezvénysorozat szervezőinek. Rámutatott, sok minden összeköti a két települést, ugyanis Aszód is kisváros, és ott is azért dolgoznak nap mint nap, hogy eleget tegyenek a lakosság elvárásainak. A nyárádszeredai főtér megújításával kapcsolatos elképzelések hallatán Aszód elöljárója elmondta, tavaly 75 millió forintot költöttek a főtér felújítására, és ezért az új köntösbe öltöztetett főteret ábrázoló festménnyel ajándékozta meg a szeredai vendéglátókat. 
Szerencs alpolgármestere, dr. Egeli Zsolt kifejtette, hasonló gondokkal küszködnek, mint a nyárádmenti város lakói, az egyik legfőbb probléma, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak, így otthon nincsen szakképzett munkaerő. A települések jelenlegi vezetőinek nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mint az előző nemzedékeknek – véli az alpolgármester, majd hozzátette, a nehézségek ellenére az utóbbi években azt tapasztalták, hogy Nyárádszereda évről évre fejlődik. 
Ennek kapcsán Tóth Sándor hangsúlyozta, magyar állami támogatásnak köszönhetően jelentős előrelépés történt a szakmunkásképzés terén Nyárádszeredában, a Bocskai István középiskola százhúszezer euró értékű támogatást kapott, amiből egy korszerű autószerelő műhelyt alakítanak ki, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy ennek köszönhetően sikerül jóval magasabb szintre emelni a helyi szakképzést. 
A szombati napot a Bekecs Néptáncegyüttes Esszencia című előadása zárta. Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2017. február 20.

A jövő a mai magyaroktól függ
Születésének 460. évfordulóján színvonalas ünnepségsorozattal tisztelgett Nyárádszereda Bocskai István emléke előtt, akit a székelyek ebben a kisvárosban választottak fejedelmükké1605. február 21-én.
A fejedelem nevét viselő gimnáziumba pénteken a megye más iskoláiból is érkeztek diákok történelmi és sportvetélkedőkre, szombaton délelőtt a művelődési házban Mihály Eszter nyárádszentsimoni művész hagyományos középkori technikával, magyar és keleti rokon népek mintáival díszített nemez- és kelmekiállítását tekinthették meg az érdeklődők, majd a középiskolások irodalmi és zenés hitvallására került sor.
Sárándi Tamás történész a második bécsi döntést követő, 1940 őszén sorra kerülő magyar katonai bevonulást és erdélyi közigazgatási átvétel időszakát mutatta be a Levezényelt visszacsatolás című kötetével, míg Kovászna Megye Tanácsának elnöke régi erdélyi térképgyűjteménnyel érkezett, illetve Petelei Klára Descriptio Transilvaniae című, 57 szerző 85 térképével illusztrált könyvét ismertette a közönséggel.
Délután a házigazda Tóth Sándor polgármester mutatta be Nyárádszeredát, mint kistérségi központot, majd Buksa Ferenc rigmányi lelkész a tizenkét éve folytatott, főleg a Nyárádmentét felölelő családfakutatásairól tartott előadást, este pedig a Bekecs néptáncegyüttes mutatta be az Esszencia című erdélyi folklórműsorát a művelődési házban.
Pénteken este díszülést tartott a városi tanács, amelynek keretében az önkormányzat díjazta azokat a kisdiákokat és pedagógusaikat, akik a 2015–2016-os tanévben kiváló eredményeket értek el megyei szinten. Az óvodások mesemondó versenyén elért első helyezésért Kiss Adrien, az óvodásoknak szervezett Kiskurutty Játéktanoda versenyén elért első helyért Kiss Adrien, Csiszér Tibor, László Gergő, Varga Zselyke kapott elismerést, a kisiskolásoknak szervezett mesemondó verseny első helyezéséért Török Ivett, a kisikolásoknak szervezett Kurutty általános műveltségi vetélkedőn elért első helyezésért Török Ivett, Csipán Réka, Kátai Zsanett és László Boglárka kapott oklevelet, továbbá a győzteseket felkészítő pedagógusok is: Balogh Judit és Kádár Ilona óvónők, Kátai Judit tanítónő.
A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt a főtéri református templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott, amelynek keretében a Bocskai Dalkar műsorral tisztelgett a fejedelem emléke előtt. Az ünnepség díszvendége, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának üdvözletét is hozta, és arra kereste a választ, hogy megtartottuk-e Bocskai testamentumát, „a szép egyezséget, atyafiúi szeretetet”.
2010-ben közjogi nemzetegyesítésre került sor, mára 920 ezer határon kívüli magyar kapott magyar állampolgárságot. De „egyezség” van az erdélyi és magyarországiak között abban is, ami az önigazgatást, autonómiát illeti, hogy egy közösség szabadon dönthesse el, mikor milyen zászlót tesz ki és hová, hogy gyerekét milyen iskolában taníttatja, identitását hogyan őrzi, használja. Az, hogy 2105-ben Nyárádszeredában, a Nyárád völgyében lesz-e magyar szó, és táncolják-e székely táncainkat, az a mai magyaroktól függ – hangsúlyozta a politikus.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2017. március 6.

Bocskai-zarándoklat Nagyváradon
Immár tizenegyedik alkalommal ér el Nagyváradra a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Bocskai Munkabizottsága által szervezett Bocskai-zarándoklat.
A több mint tíz éves hagyománynak megfelelően a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kerengőjében található Bocskai István emlékplakettet is megkoszorúzza az a Hajdú-Bihar megyei küldöttség, mely minden évben zarándoklatot szervez Bocskai István fejedelem életének fontos állomásaira. A magyarországi vendégeket vasárnap délelőtt fogadta és köszöntötte az egyetem dísztermében Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, dr. Flóra Gábor, a PKE rektorhelyettese tolmácsolta dr. Pálfi József rektor üdvözletét. Felszólalt a díszteremben Szólláth Tibor, a magyarországi delegáció vezetője, Hajdúnánás polgármestere. felidézte, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Bocskai Munkabizottsága 2007-ben helyezett el emléktáblát Bocskai István gyulafehérvári nyughelyén, és akkor azt gondolták, hogy ez ne egy egyszeri alkalom legyen, így alakult ki a Bocskai zarándoklat terve, amelynek lényege az, hogy felfűzzék egy zarándokútra azokat a helyszíneket, amelyeknek Bocskai életében fontos szerepet játszottak. Így nem maradhatott ki a zarándoklatból Nagyvárad sem, ahol Bocskai Isttváni várkapitány volt.
Hajdúkat letelepített
A múltra visszautalva Szólláth Tibor elmondta, hogy a 16. századi szétszabdalt Magyarországon egyvalamiben volt egyetértés a különböző politikai erők között, abban, hogy a hajdúkat, „ezt a vad népséget” ki kell irtani. Ebben a közegben és közhangulatban döntött Bocskai István úgy, hogy a hajdúkat letelepíti és szabadságjogokat biztosít számukra. A letelpített hajdúk pedig nem várfalakat, hanem templomokat és iskolákat építettek. Hozzátette, hogy a közel tízezres letelepített hajdúság és hozzátartozóik mára több mint százezres népességgé gyarapodott, aminek a mára nézve is fontos üzenete van: ma nem meghalni kell a magyarságért, hanem élni kell, és életet adni. A díszteremben szavalt Meleg Vilmos színművész, majd a megjelentek és a zarándokok levonultak a kerengőbe, ahol Meleg Vilmos újabb szavalata után megkoszorúzták a Bocskai emlékplakettet. Többek között koszorúztak öt hajdúváros – Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúböszörmény, Vámospércs és Hajdúnánás – képviselői is. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.
Pap István
erdon.ro

lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-281




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék