Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 342 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-342

Névmutató: Fodor Sándor

2008. július 5.

Sütő Andrásra emlékező könyv jelent meg: Nyolcvan nyugtalan esztendő. Születésnapi megemlékezés Sütő Andrásról Marosvásárhelyen és Pusztakamaráson 2007 júniusában. Összeállította és az előszót írta Székely Ferenc /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008/. Az összeállításban többek között Görömbei András, Márkus Béla, Pálfy G. István, Péntek János, Sylvester Lajos, Szász István Tas, Fodor Sándor és Dobos László emlékezett az íróra. /B. D. : Nyolcvan nyugtalan esztendő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

2008. július 14.

Wass Albert jobboldali nézeteket valló ember volt, de arról nem tud, hogy Wass Albert tagja lett volna a nyilaskeresztes pártnak, írta Fodor Sándor. Nagy hatással volt rá Farkasverem című regénye, amelyért Babits Mihály részesítette a szerzőt Baumgarten-díjban. A Farkasveremben nem talált idegengyűlöletet, mint ahogy a Funtineli boszorkány című regényében sem. Wass Albertnek van legalább két remekműve, amelyekről Bogdán Tibor nem hajlandó tudomást venni, sőt, szerinte az író regényei iskolás fogalmazványra emlékeztetőek, így terjesztik a jobboldali, antiszemita, Európa-ellenes eszméket. Ha Wass Albert valóban olyan megveszekedett fasiszta lett volna, amilyennek Bogdán Tibor írja, akkor hogyan kaphatott politikai menedékjogot az Egyesült Államokban, hogyan válhatott egyik fiából az amerikai hadsereg tábornoka? – tette fel a kérdést Fodor Sándor. Wass Albert író volt, akkor is, ha Bogdán Tibor nem ért egyet ezzel, és magyarországi előkelőségekre is hivatkozva – élükön a kiváló Balla Zsófiával – ki szeretné söpörni nevét a magyar irodalom történetéből. /Fodor Sándor: A Wass Albert-vita margójára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

2008. július 25.

Ha a riport, a szociográfia, egyszóval a tény- és valóságirodalom műfajai kerülnek szóba, akkor az első képviselők, megújítók között bukkan fel Beke György neve is. Beke György köteteinek sokasága szerepelt a jövő újságírói számára már-már kötelezőnek megjelölt bibliográfia-listán, talán ennek is köszönhető, hogy mindenki igyekezett megtalálni ezek között a saját régiójához kötődő, erről szóló leírást, és legalább azt elolvasni. Ezt követően pedig tanulni Beke Györgytől: szakmát, habitust, alázatot. Sokak életében jelentett követendő mintát, arra kitűnő példa a halálának első évfordulójára megjelentetett emlékkönyv /Beke György emlékezete – Halálának első évfordulóján. Közdok. Budapest, 2008./, amelyben pályatársak, barátok, tisztelők, tanítványok sokasága idézi fel Beke Györgyöt, az írót, a mestert, a barátot. Az emlékezők között van Fodor Sándor, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos, Nagy Pál, Cseke Péter, a kötet szerkesztője Pomogáts Béla. Sütő Andrást két, Beke Györgyhöz címzett levelével szintén jelen van a kiadványban. Többen is használták az „egyszemélyes intézmény” kifejezést, ezzel is jelezve, hogy Beke valami olyat tudott, amit sem előtte, sem utána nem tud már senki ugyanúgy művelni. S hogy a fiatalok sem vonták ki magukat a hatása alól, arra jó példa Iancu Laura visszaemlékezése. /S. B. Á. : Beke György emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

2008. július 26.

Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő a nemrég létrehozott Sütő András Baráti Egyesület alapításáról beszélt. Szászrégenben Demeter József tiszteletes megpendítette: jó lenne létrehozni baráti kört Sütő András emlékének ápolására. Nagy Pál egyetértett a kitűnő ötlettel, s hozzákezdett a tájékozódáshoz: felkeresett több írókollégát, újságírókat, közéleti embereket, művészeket, irodalombarátokat, érdeklődvén a véleményeket illetően. Egyetértés volt a szükségességében. Létrehoztak egy héttagú kezdeményező bizottságot, megfogalmazták az alapvető célkitűzéseket. Június 21-én Marosvásárhelyen megalakították a Sütő András Baráti Egyesületet. Folyamatos a jelentkezés; eddig legalább százan nyilatkoztak. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat, akiket már az egyesület tagjai, köztük van Gróf László egyetemi professzor Oxfordból, Lauer Edith az Egyesült Államokból, Csoóri Sándor költő Budapestről, Egyed Ákos történész Kolozsvárról, Görömbei András irodalomtörténész Debrecenből, Fodor Sándor író Kolozsvárról. Sajnálatos módon volt az eseménynek furcsa "utórezgése" is. A Vásárhelyi Hírlap munkatársa "konkolyhintő", "kútmérgező" vélekedés megnyilatkozását fedezte fel az előadásokban, megjegyezve egyebek között: "Nem kérünk a magyarhoni pártvitákból és országmegosztó acsarkodásból (...)" Ugyanekkor "gyöngécske apológiának" titulálta a jeles debreceni irodalomtörténésznek, Bertha Zoltánnak – Sütő egyik monográfusának – az előadását, és "nevetlen"-nek azt a Márkus Bélát, aki feleségével, Cs. Nagy Ibolyával együtt kötetekre menő tanulmányt írt az idők során irodalmunkról, nem utolsósorban éppen Sütő Andrásról is. Mindezekkel szemben az az igazság, hogy szó sem volt itt semmiféle "konkolyhintésről", "országmegosztó acsarkodásról". /Bölöni Domokos: Épülő szellemi "szálláshely". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

2008. október 28.

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

2009. augusztus 26.

Sok mendemonda kering a Hargita megyei tanfelügyelőségről. Az már biztos, hogy Jungel Klára idegennyelv-szakos tanfelügyelőt menesztették, és fél-fél állást ajánlottak fel Fodor Sándor történelem és Kovács Ákos fizika–kémia szakos tanfelügyelőknek. Bartolf Hedwig volt főtanfelügyelő-helyettes – akit már korábban más feladattal bíztak meg – sem a tanfelügyelőségen kezdi meg az új tanévet. Egyenként hivatják be a főtanfelügyelő irodájába a tanfelügyelőségen dolgozókat, és közlik velük, ha nem tartanak igényt további munkájukra. Jungel Klárával, aki négy éve dolgozik a tanfelügyelőségen, és akinek tevékenységét a minisztériumban is elismerték, annyit közöltek, hogy tovább nincs szükség a munkájára, új embert akarnak a helyébe hozni. Az esedékes versenyvizsgát még lebonyolítja, aztán mehet. A minisztérium alárendeltségébe tartozó oktatási intézményeknél – tanfelügyelőség, pedagógusok háza és gyermekek háza – tízszázalékos leépítést emlegettek, de hogy kit küldenek el, azt még sem tudják. A Hargita megyei iskolákban 6533 állást hagyott jóvá a minisztérium. Ez 240-nel kevesebb, mint amennyit jelenleg betöltenek. Kálmán Ungvári Zsófia főtanfelügyelő-helyettes szerint a szaktanárokat nem érinti a karcsúsítás. Sok helyen még indokolatlanul magas a kisegítő személyzet számra, elsősorban ezekben az iskolákban, óvodákban kell racionalizálni a létszámot. /Takács Éva: Tisztogatás a tanfelügyelőségen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

2009. november 14.

Már csak képek és hangfelvételek tanúskodnak a legnevesebb kalotaszegi táncosok és muzsikusok páratlan tehetségéről, de emléküket őrzi az utókor. Ezt teszi a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is: a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadásával november 13-án kezdődött népzene- és néptánctalálkozó, melyet Fodor Sándor Netti (1922–2004) és Berki Ferenc Árus emlékének szentelnek. A kolozsváriak Könczei Csongor koreográfiájában bemutatott Portré című összeállítása emléket állít erdélyi cigánymuzsikusoknak, a Postakert (Könczei Árpád és Csongor koreográfiája) a hatvanas, hetvenes évek kolozsvári Postakertjét idézte, mely akkoriban a városba szolgáló széki fiatalok találkozóhelye volt. November 14-én szakmai előadásokon elevenítik fel említett két kalotaszegi adatközlő zenei és táncos hagyatékát, erre az alkalomra DVD-t állítottak össze gyűjtésükből, majd fellépnek a hagyományőrző együttesek. /Fekete Réka: Az emlékőrzés jegyében gyűltek össze (XXI. népzene- s néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2009. november 27.

Megjelent Máthé Levente újságíró egykori és jelenlegi marosvásárhelyi utcaneveket tartalmazó Állnak még az utcakövek című kötete, melyen a szerző másfél évtizedet dolgozott. A kötet egyik fejezetében a régi és mai utcanevekhez fűződő legszükségesebb tudnivalókat is ismertette. A könyv kiadását egykori osztálytársa, a Magyarországon élő Kovács Péter finanszírozta. Fodor Sándor nyugalmazott történelemtanár – aki maga is írt már könyvet Marosvásárhely múltjáról – ismertette a település rövid történetét, majd azokat a korábbi kiadványokat, amelyek a vásárhelyi utcák, terek nevével foglalkoznak. Törvény van arra, hogy magyarul is ki kellene írni az utcák nevét, kizárólag maga az utca és tér szó jelzi, hogy a város lakosságának majdnem fele magyar nemzetiségű. Egy „beszédes” adat: 1918, a román hatalomváltás után 178 utca és tér nevét változtatták meg a városban. /Máthé Éva: Régi és mai marosvásárhelyi elnevezések legújabb gyűjteménye. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

2010. július 10.

Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

2010. augusztus 3.

In memoriam Farkas János
(1928–2010)
Minek áltatnók magunkat? Miért mondanók, hogy Farkas János halála váratlanul ért bennünket? Sajnos, ez a halál nem jött váratlanul – immár mintegy öt esztendeje ott toporgott az ajtaja előtt. Mégis fáj, hogy búcsúznunk kell tőle. Mégis fáj, hogy immár örökre elment.
Jómagam, 1956 őszén – „ama véres őszön” – ismertem meg, amikor Asztalos István mellett, az akkor frissen megindult Napsugár vezetésére vállalkozott. Mert Ő – érdekes módon – a kommunista ifjúsági szervezet szándéka szerint a lap meghatározó személyisége volt még akkor is, ha mi, a többi belső munkatárs eleinte csak legyintettünk a neve hallatán. Aztán – rövid 3 éven belül – kifogytunk Asztalos Istvánból – és lassacskán Ő vált a lap főszerkesztőjévé. Az egyetlen főszerkesztővé Kolozsváron, akinek nem volt nyílt, vagy titkolt ellenjelöltje–vetélytársa: Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor – és ha nem tekintik szerénytelenségnek – jómagam – nem voltunk párttagok és így számba se jöhettünk – mi pedig ezt tudtuk, elfogadtuk. Nem pályázott főnöki beosztásra elsőrangú művésznőnk, Soó Zöld Margit sem. Ezzel szemben, Farkas János kiválóan ellátta tisztét. Nem a felső, politikai hatalommal kacsintott össze a mi hátunk mögött – amint ezt elvárták és szerették volna megvalósulva látni a lap alapítói –, hanem velünk kacsintott össze a Hatalom háta mögött. És sikerült aránylag hamar, néhány év alatt, egy olyan gyermeklapot megvalósítani, amelyikkel ma se kell szégyenkeznünk. A lap első három oldalán „megadtuk a császárnak, ami a császáré”, pártos verseket, sőt vezércikkeket is közöltünk – hogy a lap egyáltalán megjelenhessen –, a megmaradt 21 oldalon, pedig helyet kapjanak Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Jánky Béla és más, első rangú költőink remek versei. Jobbnál jobb történeteket, meséket nagyrabecsült prózaíróinktól, akiknek névsorát Méhes Györggyel kezdeném – és amely remekbe szabott írások újrakiadása még napjainkban is napirenden van.
Őszintén szólva, Asztalos, majd közel három évtized múlva Bajor Andor végső búcsúja után kezdtem azt hinni, hogy immár – mint a legidősebb a Napsugár egykori munkatársai közül, – én következem, rajtam a sor. Ám nem így lett, mind csak a nálam fiatalabbak mentek. Bálint Tibor után Jánky Béla, most pedig Farkas János.
Azt hiszem, lassacskán megalakulhat „odaát” a Napsugár hajdani szerkesztősége, hiszen elsőnek ment el Asztalos István, de most mellette van a lapszerkesztés minden csínját-bínját ismerő Farkas János is, aki annak idején a villámhárítás szerepét is betöltötte, hogy bennünket, a lap belső munkatársait megkíméljen és hagyjon, hogy legjobb meggyőződésünk szerint írjuk a „Napsugár”-t.
Gondolom, „odaát” immár nem kell azon törnie a fejét, hogy miképpen járjunk túl a Kisangyaloknak szánt lap Főnöke, a Gazda eszén.
Jánoskám, nyugodj békességben, mert jövünk mi is, régi munkatársaid, immár nemsokára – amikor a Fennvaló szólít.
Fodor Sándor. Szabadság (Kolozsvár)

2011. január 24.

Érmelléki Bál a Magyar Kultúra Napján
Bihar megye – Az elmúlt szombaton tartották meg Székelyhídon a III.Érmelléki Farsangi Bált. A jótékonysági árverésen összesen 10.320 lej gyűlt össze a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett helyi napközi javára.
A székelyhídi Múzem épületének bejáratát gyertyák világították meg szombat este, aIII.Érmelléki Farsangi Bálra érkezőket az ajtón belül Béres Csaba polgármester és Csuka József alpolgármester fogadta, illetve egyáltalán nem mellékesen pezsgőt kínáló „pincérek”. Az esemény meghirdetett kezdési időpontjára nem minden meghívott tudott megjelenni. Például a bál fővédnöke, Kósa Lajos debreceni polgármester, a FIDESZ ügyvezető alelnöke nem sokkal korábban mondta le részvételét. A program nyitányaként – a Magyar Kultúra Napján – Meleg Vilmos szavalta el Kölcsey Ferenc Himnusz–át, és a Magyar Kultúráért Díjat aznap kapott színművész a továbbiakban a műsorvezetői tisztet is ellátta. Elsőként Béres Csaba polgármestert szólította a mikrofonhoz. Székelyhíd elöljárója ünnepi beszédében megemlékezett arról, hogy Kölcsey Erkel által megzenésített költeményét 1990–ig semmilyen törvény nem nyílvánította himnusznak, a nemzet önként avatta azzá. Ugyanakkor felsorolt néhány adatot, amire a magyarság büszke lehet, például, hogy sok Nobel díjasa, továbbá szentté és boldoggá avatott személyisége van.
Szépet álmodni
A kultára az, ami megkülönbözteti a nemzeteket, ugyanakkor egy közösség akkor fejlődhet, ha meg tudja szervezni magát, ezen belül kulturális életét is, összegzett Béres Csaba. Utána Böjte Csaba szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője következett, aki felelevenítette, hogyan érkezett először az Érmellékre, hogyan kezte meg munkáját ebben a térségben is a vezetése alatt álló gyerekotthon–hálózat. Márton Áron néhai püspököt idézte, aki szerint nem szabad megijedni, megfutamodni a ránk szabott feladatoktól, ennek szellemében vállalta el, hogy az önkormányzat közreműködésével a székelyhídi Stubemberg kastélyt is gyerekotthonná alakítják, hogy „a gyerekek ne kerüljenek állami árvaházakba”. Elmondta: az épület tetőzetét és a kéményeket már sikerült rendbetenni. „Merjünk együtt valami szépet álmodni”, kérte Böjte Csaba, és már előre megköszönte a jótékonysági árverés felajánlásait, melyek az alapítványához tartozó napközi javát szolgálják.Eckstein–Kovács Péter, az államelnök kisebbségi tanácsadója lépett a mikrofonhoz, aki üdvözölte a megjelenteket, majd – bevallva, hogy ő nem nagy táncos – mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Nyitótáncok
Ezt követően került sor arra a nem hivatalos nyitótáncra, melyet a helyi Szilágyi Cynthia és a nagyváradi Ianc Sebastian versenytáncospár adott elő. Nem hivatalos, mondom, mert az mégis csak túlzott elvárás lett volna, hogy a bál résztvevői az országos bajnok páros latin, majd standard táncokból állt lendületes programját próbálják „lemásolni”. Utánuk Nagy Éva fuvola– és Nagy Kálmán hegedüművészek, a Kolozsvári Filharmónia előadói szórakoztatták a publikumot. Közben – a Magyar Kultúráért Díj nagyváradi átadási ünnepségéről – megérkezett Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, kíséretében Kiss Sándor megyei RMDSZ–elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök, majd később csatlakozott hozzájuk Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja. A második nyitótáncban ugyancsak közreműködtek a versenytáncosok, Szilágyi Cynthia partnere ekkor már Béres Csaba polgármester volt, míg Ianc Sebastiáné a tavalyi bálkirálynő, Galajda Mária.
Menüsorok
Közben természetesen az asztalra került a vacsora, melyet a helyi középiskola diákjai szolgáltak fel (korábban ugyanők kísérték helyeikre az érkező vendégeket). A menü a következő volt: hidegtál saláta ágyon – szezámmagos csirkemellfilé rántva, körözöttel töltött sonkatekercs, mexikói salátával töltött fasírt, petrezselymes tojásos gombával töltött fasírt, sajttal töltött rántottszelet, csirkemelles fasírtgolyó, zöldpaprikába töltött körözött, trappista sajt; saláták – burgonyasaláta, mexikói saláta; melegétel – erdélyi töltött káposzta. A „kulturális menü” újabb fogása az a jótékonysági árverés volt, melyen a nagyváradi Tibor Ernő Galéria művészeinek, továbbá a helyi Kerekes Zsuzsa és Csorján Melitta alkotásaira, a nagykágyai Pongrácz Vilmos gróf által felajánlott, családi ereklyének számító ezüst cigarettatartóra, egy palack pezsgőre, az egykori Aranycsapat tagja, Buzánszky Jenő által dedikált focilabdára, illetve a Szeretet fonala című mézeskalács alkotásra lehetett licitálni. Az első körben 7570 lej gyűlt össze, de második „nekifutásra” már a korábban ajánlatot nem kapott kikiáltási tárgyak is vevőre találtak, így összesen 10.320lejt „ütött le” Meleg Vilmos képzeletbeli árverési kalapácsa.
Tánc reggelig
Hogy ki, mit vett, és főleg mennyiért? Jótékonysági vásárlásról lévén szó, ezt most nem fedjük fel, de annyit elárulunk – anélkül, hogy ezzel a többi alkotás művészi értékét kisebbíteni akarnánk – hogy legtöbbet Gavrucza Tibor Karácsony éjjelén című akvarelljéért fizettek, az ár kialakulásánál pedig egy kis ár(fel)verési rivalizálás is kialakult. A 10 lejért árult tombolába is érdemes volt befektetni, hiszen a fődíj a Zöldkert–Tész Szövetkezet felajánlásában egy négyszemélyes hétvége volt a hajdúszoboszlói Narancsliget panzióban, vacsorával a Karikás étteremben, aquapark–látogatással. Természetesen idén is sor került a bálkirálynő megválasztására: a szervezők a résztvevők között rögtönöztek kisebb közvélemény–kutatást, ennek eredményeként Béres Csaba polgármester most az érmihályfalvi Karsai Magdolnának adhatta a bálkirálynői szalagot és koronát. A 230 bálozó Fodor Sándor és Bajnok Csaba zenészek muzsikájára reggelig táncolhatott. erdon.ro

2011. március 26.

Húszon innen, húszon túl
Jubilált a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság
"Számomra Szászrégen nem a szem, hanem a szellem mértékével lehet méltán híres" – idézte a Kemény János Művelődési Társaság emlékkönyvéből a hétfő esti jubileumi összejövetelen egyik korábbi jeles vendégük, Fodor Sándor író gondolatát az alakulat elnöke és szíve-lelke, Böjte Lídia tanárnő. A KJMT húsz évéből még számos kiválóság emelkedett hangú vagy tréfás, komolykodó vagy meghatott, de mindenképpen elismerő szavait ragadhatnók ki, igazán van miből. Bármilyen kulturális tömörülés dicsőségére válna az a névsor, amely a társaság rendezvényeinek vendégeit fogja egybe, és nyilvánvaló, hogy nem csak a régeni közönség kapott tőlük rendkívüli élményt és értékeket, erősödött mindabból, amit jelenlétükkel, megszólalásaikkal képviseltek, ők is feltöltődtek egy-egy ilyen találkozón és szívesen tértek vissza megszólítani újra meg újra a város magyarságát. Írók, színművészek, zenészek, képzőművészek, tudományos kutatók, könyvkiadók, szerkesztők, tanárok kapcsolódtak be az 1991 februárjában létesült társaság tevékenységébe, és ezek a rendszeresen ismétlődő estek kialakították a törzsközönséget, amelyhez alkalmanként még csatlakoztak sokan mások. Nem a semmiből született a KJMT, irodalmi körként működő és elismerésnek örvendő elődje ugyancsak az író Kemény János nevét viselte. Megszorításokkal, megfélemlítésekkel teletűzdelt diktatórikus időkben is tette azt, amit felvállalt, a régeni magyarok szellemének, identitásának ápolását, tudásának gyarapítását, alkotókészségének fejlesztését. A rendszerváltozás után indult társaság tágabb kitekintésben és más lehetőségek között folytatta a munkát és szélesítette a pászmát, amit az irodalmi kör alakított sok ötlettel, energiával, kitartással, hozzáértéssel. A helyiek lelkesedése elháríthatatlan ajánlólevél volt a különféle feladatokkal elhalmozott meghívottaknak, akik amint tudtak, jöttek Vásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Temesvárról, Budapestről, Bukarestből, Nagyenyedről.
Végére nem érnénk, ha mindenkit fel akarnánk sorolni, néhány nevet azért mégis említünk, amint Böjte Lídia is tette ünnepi visszatekintőjében: Oláh Tibor, Kötő József, Erdős Irma és férje, Bartha István Svédországból, Hencz József, Toró Tibor, Sebestyén Spielmann Mihály, Egyed Ákos, Tonk Sándor, Sombori Sándor, Nagy Olga, H. Szabó Gyula, Szekeres Gerő, Kemény Miklós, Adamovits Sándor, Király László, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Barabás László, Illyés Kinga, Kilyén Ilka, Farkas Ibolya, Lohinszky Loránd, Vitályos Ildikó, Bartis Ildikó, Nagy Dezső, Salat Lehel, Boér Ferenc, Albert Júlia, és még sok név szerepelhetne itt. Többen közülük már nem élnek. Hasonlóképpen végleg eltávoztak meghatározó egyéniségek a társaság vezetői, éltetői közül is. Török Béla, Darvas Ignác, Tamás Ibolya személyét, munkásságát méltán övezte elismerés Szászrégenben. Mindig akadtak olyanok, akik a helyükre álltak, hogy megpróbálják betölteni a kiesésük okozta űrt.
És nem is akárhogyan, hiszen a név kötelez. A Kemény János és helikonista barátai teremtette rendkívül gazdag szellemi örökség, amit megőrizni kívánnak, az az eszmeiség, amelynek jegyében tevékenykednek, magasra állította előttük a mércét. Természetesen az igényesség, a minőség mércéjére gondolunk, csakis ilyen magasságokban érdemes, kell folytatniuk a következő évtizedekben is a munkát. Nem könnyű, hiszen megállíthatatlannak tűnik a fogyatkozás folyamata. De hogy szól klasszikus költőnk, a 175 éve elhunyt Berzsenyi Dániel biztatása a Magyarokhoz II című versében? "... Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." Ha fogyatkozik is, azért még elég népes Szászrégen és környékének magyarsága. Lélekben meg sohasem volt errefelé hiány. A Társaság és mozgatóinak lelkes csapata is meggyőzően bizonyította ezt az eltelt években. Erre a továbbiakban is alapozhatnak a jelenlegiek és azok is, akiknek átadják majd a stafétabotot. Ilyen szellemben járulhatnak maguk is hozzá, hogy ez a szabad nép még nagyon sokáig tehessen valóban csuda dolgokat.
Jó munkát, Kemény János Művelődési Társaság! Sok sikert, újabb léleképítő élményeket a következő évtizedekben! Népújság (Marosvásárhely)

2011. június 4.

Krónika egy elveszett világról
A tragikus történeteket görgetõ Pusztulás (2005) a romlás feltérképezése, ahogyan kritikájában Fodor Sándor pontosan fogalmaz: A székelység még igazában fel nem mért, de a XX. század kezdetével induló tragédiájának a krónikája... napjainkig. Még be nem teljesült tragédiájáé, amelyik azonban egyre inkább kezd valósággá, szomorú valósággá válni. Másik regénye, a Besúgó voltál, szívem (2008) - mutatva, hogy Lõrincz György korántsem egy húron játszik - szarkasztikus hangvételû portré egy önkéntes besúgóról, aki számára a besúgás elsõsorban saját hatalmának jele(?) - már itt világosan látszik az irónia, hiszen milyen hatalma lehet egyáltalán egy szekus besúgónak -, de egyben életforma is, hiszen a fordulat, a nyolcvankilences változások után is folytatja, egyfolytában a leleplezõdéstõl rettegve, s egyre zaklatottabb lelkiállapotban. Addig azonban, hogy végig is gondolja az életét, képtelen eljutni, mivel teljességgel hiányzik belõle az erkölcsi érzék, akárcsak megszállott, magyarfaló tartótisztjeibõl.
A korántsem magányos típus felmutatása, mindenféleképpen Lõrincz György nagy érdeme, aki most, két sikeres regénye után, válogatott elbeszéléskötettel jelentkezik (Isten köve*). Ne feledjük, Lõrincz novellákkal kezdte (Amíg csak él az ember, 1980, A hallgatás csendje, 1983, A harmadik házig, 1987), s a mûfajhoz tulajdonképpen soha nem maradt hûtlen. Egyszer már a Bukás címû könyvében (1995), megkísérelte az összegezést, de azóta eltelt tizenhat év, s regényei mellett az elmúlt idõszakban Lõrincz elbeszéléseket is írt, sõt, mondhatni, regényei mellett némiképpen a két regényhez kapcsolható tragikus vagy éppen szarkasztikus történeteiben alkotta meg legjobb elbeszéléseit. (Kuron Anna balladája, Halálodra egyedül maradsz). Ahogyan a kötet utószavában Pécsi Györgyi megállapítja: Elbeszéléseiben gyakran balladásan jár együtt lírai és tragédiás szépség. Az elhallgatott, személyes múlt, szégyenletes, iszonytató titkokat takar, gyarlóságból, gyöngeségbõl vagy hirtelen indulatból elkövetett tettek következményei nyomasztják, gyötrik a hõsöket, mint a Ballada, A titok vagy a Borcsa Márton özvegysége címû borzogatóan szép írásainak emlékezetes hõseit a régebbi idõkbõl. Bûnök nélkül büntetve is bûnhõdnek, a félmúlt ostoba és gonosz erõszakának kiszolgáltatottjai, a tragikus hálóban vergõdõ a Bukás tanítója, a különösen szívbe markoló sorsú, fenségesen tiszta Kuron Anna. Ezek az elbeszélések már kezdetektõl a nagy regények irányába mutatnak, akár bolygók körül a szatellitek kerengenek Lõrincz két regénye körül, dacosan vonzó, felejthetetlen krónikái egy félig-meddig elmúló, tragikus világnak.
* Lõrincz György: Isten köve. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszerda, 2011. Válogatta: Pécsi Györgyi
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 23.

XIII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat - beszámoló
Október. 23-án, vasárnap zárult a XIII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat. Színes és gazdag programok, illetve események között választhatott a Szeben megyei magyar közönség október 14 és 23 között a megye 10 településén.
Az események már az első naptól sikert arattak a nézőközönség soraiban, a megnyitó ünnepségen a Csernakeresztúri Hagyományőrző Nétpáncegyüttes előadását tekinthettük meg.
Szombaton minden korosztály elégedett lehetett, hisz a nap elején a gyermekek megtekinthették a „Cimbora” bábszínház előadását Medgyesen és Erzsébetvároson, este pedig a megye magyarsága táncba pördűlt a szüreti bálon Medgyesen és Nagyszebenben egyaránt. Medgyesen hajnalig tartott a mulatság, amelyen a kézdivásárhelyi Toto Band biztosította a „talpalávalót”. A vasárnapot a színház színesítette, azaz a magyarországi „Trambulin” színház előadását tekinthette meg Szentágotán és Medgyesen a tisztelt közönség, ugyanakkor a somogyomi és a küküllőalmási gyermekek sem maradtak ki, hiszen Somogyomon is fellépett a „Cimbora” bábszínház. A hét első napja a „Trambulin” színház gyermekelőadásával indult a „Báthory István” Általános Iskola diákjai, a „Bucuria Copiilor” valamint az 1-es számú óvoda magyar tagozatának számára; délután pedig a Vízaknai magyar közösség előtt léphettek fel a társulat tagjai.
Kedden délután a nemrég alapított Medgyesi Magyar Nyugdíjas Egyesület által szervezett Klub-est keretében Horváth Arany „Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz” című könyvének bemutatására és Rus Magdolna szalmafonat kiállítására került sor.
Meglepően egyforma arányban voltak jelen fiatalok és idősek a szerdán este vetített „Üvegtigris 3” című magyarországi filmen a medgyesi Mediensis Moziban.
Csütörtökön az `56-os magyar forradalomról emlékeztünk Seicean Ildikó történelem szakos tanár és a Földgázipari Szakközépiskola IX. osztályos diákjai előadásában, Medgyesen a Millennium Házban.
A második hétvégén csúcsosodott az eseménysorozatok halmaza; néptánc, diákelőadás, sport és különféle szabadidős tevékenységek, koncert, humorelőadás, kézműves tevékenységek, könyvbemutató és sok érdekes esemény csalogatta a rendezvényekre az érdeklődőket a megye hét településein.
Pénteken a Magyar Ifjúsági Értekezlet tagszervezetei érkeztek Medgyesre a Medgyesi MADISZ meghívására; többek között Arad, Beszterce, Brassó, Hunyad, Fehér illetve Szilágy megyéből érkeztek fiatalok. Szombaton délben megbeszélésre került sor a medgyesi Millennium Házban ahol bemutatták a helyi ifjúsági szervezet történelmét, tevékenységét illetve sor került egymás megismerésére, kapcsolatok teremtésére, ápolására.
Szombat este telt ház várta - a Magyar Ifjúsági Értekezlet és az Országos Ifjúsági és Sport Hatóság által szervezett - Szórványkaravánt Medgyesen, a karaván utolsó állomásán. A népszámlálás és a magyarság vállalás fontosságáról beszélt Széll Lőrincz államtitkár úr az Országos Ifjúsági és Sport Hatóság alelnöke, ezt követően a közönség Dancs Annamari énekesnő és Holovacskó Zsolt humorista előadásait tekinthették meg.
Vasárnap a Háromszék Táncegyüttes a "Száz évig - Fodor Sándor 'Netti' emlékére" című előadásával lépett fel, mely a multikultúralitás jellegét, illetve Fodor Sándor muzsikus és neje életének pillanatait elevenítette meg.
Sikernek könyvelhető el az a tény, hogy a XIII. alkalommal megszervezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei és medgyesi szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezete és a Medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség által Szeben Megyei Magyar Napokon közel 3500 személy vett részt.
Ez úton is köszönjük a társszervezőknek, partnereknek és a közreműködőknek a segítséget és a támogatást: a Szeben Megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóságnak, a Romgaz és a Transgaz Rt.-nek, a BMT Trans Constructnak, a medgyesi Polgármesteri Hivatalnak, az Országos Ifjúsági és Sport Hatóságnak, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, Kovászna Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek, A Háromszéki Ifjúsági Tanácsnak valamint a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesületnek.
medgyes.ro

2012. március 27.

Képes könyv-jelző Erdélyből
Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez – ötlött föl bennem a Kántor Lajos szerkesztésében a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadónál 2011-ben megjelent Könyv, grafika – Könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kötetet lapozgatva. Nem kis merészség szükségeltetik ugyanis ahhoz, hogy ilyen tartalmi, formai, tér és időbeni mélységet sejtető, átfogó címhez igazodó kötet kerülhessen az olvasó asztalára. Hogy a külcsín megfeleljen a belbecsnek. Merthogy ez a mindenkori szép könyv és jó könyv ismérve.
A külcsín első szempillantásra vételezhető is: a kötet visszafogottan, nemesen elegáns külalakjával, tipográfiájával a nagy elődök nyomdokaiba lépett, de természetesen a modern kor követelményeivel, technikai lehetőségeivel is számoló Könczey Elemér hozzáértését, ízlését, ötletességét dicséri.
Ami pedig a belbecset illeti, a szerkesztő mindjárt a bevezetőben tisztázza: a kötet Korunk és Kriterion központú, tehát elsősorban a folyóirat és a könyvkiadó vonzáskörzetére helyezi a hangsúlyt, a két szerkesztőség holdudvarához tartozó könyves embereket, grafikusokat, írókat, műkritikusokat helyezi előtérbe. „Grafikus életművek, egykori Tóth Samu-tanítványoké, kerülnek a figyelem középpontjába”.
A múlt század eleji eseményekre, többek között a Kós Károly-féle, Sztánához kötődő manufakturális, darabonkénti „könyvtermelésre”, valamint a könyvtervezés és illusztráció két világháború közti látványos fellendülését elősegítő művészgárda tagjainak tevékenységére Murádin Jenő utal történelmi visszatekintőjében. És az Előzmények fejezethez tartozik Székely Sebestyén György színes helyzetképe is arról, miként estek a hozzá nem értés és politikai dogmák áldozatául Incze János Dénes meseillusztrációi. Majd a Kriterion műhelyébe nyerünk bepillantást Domokos Géza, Dávid Gyula, Árkossy István, Kántor Lajos és Csapodi Miklós Deák Ferencet, Cseh Gusztávot, Paulovics Lászlót, Tóth Lászlót, Árkossy Istvánt, Bardócz Lajost és Kancsura Istvánt bemutató méltatásai révén. Az írottak igazolásául szolgálnak a főként Kriterion munkatársak által készített színes könyvborítók.
A Korunk-közelben fejezet az 1960–2002 közötti Korunk számok könyvről, tervezésről, grafikusokról szóló anyagaiból nyújt ízelítőt, Kántor Lajos pedig a folyóirat arculatváltozásait és képanyagát elemzi: „...sorozatok, rovatok tördelésében, lapszámok vizuális tervezésében – mondhatni könyvgrafikai ötletek megvalósításában – sietett segítségünkre mindenekelőtt Deák Ferenc, mellette Cseh Gusztáv, Paulovics László, Árkossy István, Unipán Helga. A Korunk Galéria működése (1973 márciusától) erősítette ezeket a kapcsolatokat, a «honorálás» így válhatott jelentőssé.”
A könyvművészet és képzőművészet szimbiózisáról Deák Ferenc fejti ki nézeteit. Majd a Korunkban napvilágot látott illusztrációk (Árkossy István, Balázs Péter, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Kopacz Mária, Paulovics László, Simon Sándor, Sipos László, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Unipán Helga munkái) kaptak helyet a kötetben, valamint többek között Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Tibor, Plugor Sándor, Damó István, Unipán Helga, Buday György, Bencsik György, Sipos László könyvgrafikáiról szóló írások olvashatók Banner Zoltán, Bölöni Sándor, Farkas Árpád, Mezei József, Józsa István és ismételten Kántor Lajos tollából. Aki nem csak szerkesztette, hanem írásaival jelentős mértékben gazdagította is a kötetet. A Korunk értékteremtő és -közvetítő szerepének többrendbeli kidomborítása – részéről – egyfajta szolgálat. Aminthogy szolgálat a fiatal tehetségek istápolása is, akik írásaikkal, grafikáikkal szintén helyet kaptak az antológiában. Az erdélyi könyvművészet, grafika folytonosságáról Könczey Elemér, Damokos Csaba, Keszeg Ágnes, Részegh Botond, Csillag István, Hajdú Áron kezeskedik.
Mint minden összegzésre törekvő kötet, természetszerűleg, a Könyv, grafika sem lehet mentes némi szubjektivitástól. Tény viszont, hogy nagy mértékben éppen a Korunk és a Kriterion teremtett leginkább lehetőséget a képzőművészek számára grafikusi, illusztrátori erényeik megcsillogtatására.
Némi hiányérzet azonban csak maradt bennem a kötet olvasását követően. Meglehet, ez már az én szubjektivitásom számlájára írható: a családi kedvencünknek, Fodor Sándor Csipikéjének konkrét alakot teremtő, kiváló illusztrátor és festő, Rusz Lívia nevét ugyanis hiába kerestem. Igaz ő főként a Napsugár jegyében alkotott, de ahogyan elvétve más műhelyek munkatársai is szerepeltek a kötetben, úgy neki is juthatott volna bár említésnyi hely. Ahogyan – többek között – például Andrásy Zoltánnak, Venczel Jánosnak is. Egyébiránt a Napsugár gyermeklap köré csoportosult kiváló grafikusi alkotóműhely – a régi és a jelenlegi – megérdemelne egy antológiát. Jelen kötet szereplőinek zöme „napsugaras” is volt, akikről Bálint Tibor találóan jegyezte meg, hogy „a szín és vonal bűvészeinek és bűvészinasainak egész serege fogott össze, hogy a lap homlokzatáról sugárzó fehér fényt felbontsa, mozgásba hozza, alkalmassá tegye tündérjátékokra, a képzelet röpítésére, vágyak és ébredő álmok beteljesítésére, múlt, jelen és jövő megelevenítésére.” .
Jó grafikusokról, szép könyvekről szépen szól a Könyv és grafika.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 28.

55 éves a Napsugár gyermeklap
A gyerekek szöveghez való viszonya megváltozott, nincs türelmük, több képet, grafikát igényelnek, ezért rövid, mozaikszerű írásokkal és sok képpel töltjük meg a Napsugárt – hangzott el Zsigmond Emese, a folyóirat főszerkesztőjének – „A Napsugár tele van okossággal és boldogsággal” – Milyen értékek születtek a Napsugár 55 éves szellemi műhelyében? című, hétfő késő délutáni kolozsvári előadásában.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházában megrendezett esemény apropóját a Napsugár folyóirat 55. születésnapja szolgáltatta. Az 55 év alatt az erdélyi magyar irodalom színe-java publikált a folyóiratban, többek közt Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Bajor Andor, Bálint Tibor.
„A felnőtt-társadalom nem figyel eléggé a gyerekirodalomra. A felnőtt irodalom majdani olvasói ezeknek a lapoknak a segítségévél pallérozódnak. Ha valaki nem szokja meg az igényes irodalom fogyasztását, a versek és a mesék szeretetét gyerekkorában, az felnőtt korában sem lesz értő irodalomolvasó” – nyilatkozta az eseményt követően lapunknak Zsigmond Emese.
Hozzáfűzte azt sem kell elfelejteni, hogy a gyermekek még rendkívül érdeklődőek, fogékonyak kedvük van olvasni, többet olvasnak, mint a felnőttek. Mint részletezte ezt abból látják, hogy a Napsugár és a Szivárvány folyóiratokból összesen havi 39 ezer példány fogy el.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 29.

Elhunyt Fodor Sándor, a Csipike, az óriás törpe írója
„Elhunyt Fodor Sándor József Attila-díjas író, műfordító; az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő egyéniségét életének 85. évében március 29-én, csütörtökön hajnalban érte a halál” – közölte a kolozsvári Szabadság című napilap internetes oldalán (HVG)
Hvg.hu

2012. március 30.

Búcsú Csipike bácsitól
A legszebb mesék mindig a nagy-nagy fájdalomból születnek, mondja Csipike, mindannyiunk gyermekkorának bölcs törpéje. Az erdélyi magyar irodalmi élet is fájdalommal búcsúzik a mesefigura megalkotójától, Fodor Sándortól. A József Attila-díjas író, életének 85-ik évében csütörtökön hajnalban hunyt el.
Orbán János Dénes író, költő
„Egy csodálatos embert veszítettünk el ma éjszaka. Azért nem mondom, hogy az írót veszítettük el, hiszen a remekművek azok megmaradnak és Fodor Sándort mindig olvasták, most is olvassák és olvasni fogják és pedig tömegek viszont személyisége, egyénisége, karizmája lenyűgöző volt. Azt hiszem életemben nem találkoztam egy ennyire kedves, kellemes alkotó emberrel, aki írói nagyságát ilyen szerénységgel tudta hordozni.”
1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1956-ban a Napsugár gyermekirodalmi folyóirat alapítói közé tartozott és 55 évig, a legutolsó lapszámig, úgyszólván a halála percéig írt a Napsugár gyermeklapnak. Csipike, a kedves törpe itt válaszolt a Csipike postája rovatban a gyermekek leveleire.
Fodor Sándor író (1927-2012)
”Tündéri leveleket kaptam. Az egyik azt mondja, gyere el Csipike,vágunk disznót meg még ki tudja mi minden jóval várnak, s aszondja, mondom Csipike, gyere el, nem fogod megbánni, hahaha S akkor mindig azt válaszolom, hogy én mennék, mennék csak mindig attól tartok, hogy valami rossz felnőtt zsebretesz vagy egy kutya felkap és elvisz, éppen ezért helyettem az íróbácsik, írónénik mennek..hát így szórakozom én is miközben írom a Csipike postáját.”
Az ember, akinek finom humora, szellemessége és műveltsége lenyűgözte fiatalabb írótársait is, elment, Csipike viszont itt marad közöttünk, mondja a Napsugár főszerkesztője, Zsigmond Emese.
Zsigmond Emese főszerkesztő, Napsugár, Szivárvány
”A gyermekek, akik nagyon bátrak és néha hajmeresztő kérdéseket is fel tudnak tenni ezt is megkérdezték leveleikben Csipikétől, hogy Csipike te hogyan születtél, hol van az anyukád és hogy fogsz meghalni. Sanyi bácsi nagyon szellemesen és diplomatikusan azt válaszolta, hogy én nem anyától születtem, engem az íróbácsi fantáziája teremtett meg és nem fogok meghalni úgy, mint az emberek, hanem elmegyek a lomhullással és akkor megyek el, amikor ti már engem nem olvastok.”
Fodor Sándor írót hétfőn délben kísérik utolsó útjára a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Székely Blanka
Erdély TV
Erdély.ma

2012. március 30.

Elhunyt Fodor Sándor író, a Csipike szülőatyja
Életének 85. évében, szerdán éjjel elhunyt Fodor Sándor József-Attila díjas író, műfordító, az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja. 1927. december 7-én született Csíksomlyón; a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott román–német szakon.
1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott, 1957-től 1989-ig a Napsugár folyóirat belső munkatársa, a rendszerváltás után pedig a Keresztény Szónak és a Szabadságnak is munkatársa volt. Első novelláskötete, a Fehérfenyő1954-ben látott napvilágot, majd egymás után jelentek meg elbeszéléskötetei, regényei, kisregényei, műfordításai. Nagy sikert a Csipike meseregény-sorozat hozott számára, amelyet több nyelvre lefordítottak. Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, nyugdíjas éveiben is aktívan közölt
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-342