udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 530 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 511-530

Névmutató: Kónya-Hamar Sándor

2002. április 9.

A határon túli magyarság figyelemmel kísérte a magyarországi országgyűlési választások első fordulóját /ápr. 7./, hiszen annak tétje az anyaország határain kívül élők számára úgyszintén nagy. Markó Béla szövetségi elnök: A határon túli magyarság helyzetének nem lenne szabad pártpolitikai viták tárgyát képeznie Magyarországon, nem megosztó, hanem konszenzusteremtő kérdés kellene hogy legyen. Számunkra az a hasznos, ha a mindenkori magyar kormánnyal minél szorosabb kapcsolatot tartunk fenn, és minél közelebbi viszonyban vagyunk minden jelentős magyarországi politikai párttal. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke: Árulkodó Medgyessy Péternek, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének nyilatkozata, amely folytatja a kilencvenes évek elején indult számmisztikát a magyarság létszámát illetően. A szocialista politikus kijelentette, hogy kétszer ötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ő is felvette Horn Gyula volt miniszterelnök tízmillió magyar állampolgárra vonatkozó nyilatkozatának fonalát, és sietett a tudtunkra adni, hogy nem folytatja az Antall?Orbán féle tizenötmilliós össznemzetben gondolkodó nemzetpolitikai irányvonalat, megjegyezve ugyanakkor, hogy a felelősséget nem hárítja el. Számunkra azonban ez a kiegészítése kevés vigaszt jelent, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a Fidesz-kormány által beindított azon nemzetpolitikai koncepcióról, amely a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésére törekszik. Ebben a tekintetben már-már áttörésnek számított a státustörvény elfogadása. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy amennyiben valóban az MSZP?SZDSZ alakíthat kormányt, akkor egyrészt a múltból átörökölt proletárinternacionalizmus, másrészt pedig a kozmopolitizmus által meghatározott szűkkeblű országpolitikai gondolkodásnak nincs szüksége a nemzetpolitika szélesebb távlataira. Ez a határon túli magyarok számára már-már lesújtó. Nemzetpolitikai vonatkozásban értékelve az eseményeket, lesújtónak merem nevezni, ha az Orbán-kormány által elkezdett nemzetpolitikai irányvonal megtörik, eltorzul, vagy leveszik napirendről. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint a miniszterelnökjelöltek vitája azt mutatta, hogy Magyarországon bármelyik nagy párt is nyerné meg a választásokat, radikális hangsúlyeltolódásra nem kerülhet sor, többek között a határon túli magyarokhoz fűződő viszonyt illetően sem. Kónya-Hamar Sándor képviselő: Hogy mi mindent sikerült elérnie az Orbán-kormánynak az elmúlt négy évben, a saját bőrünkön is lemérhetjük, hiszen amit a határon túli magyarságért tettek, nem kevés. Gondolok itt az egyetemre, a státustörvényre, a kulturális és gazdasági téren tett kezdeményezésekre, amelyeknek azonban politikai áldatlansága mindig megvolt, és meglesz. - A határon túli maggyarokkal kapcsolatban Kovács László úgy fogalmazott, hogy tízmillió magyar kormánya kerülhet személyükben hatalomra, az anyaországon kívül élők pedig boldolguljanak ott, ahova a történelmi sors helyezte őket. Nyilatkozatából egyértelműen kitűnik, hogy a szocialisták nem nemzeti, hanem állami keretben gondolkoznak, olyan politikai entitásban, amelyet 1994, és 1998 között is hangoztattak, és gyakoroltak. Semmiképpen nem az antalli és az orbáni megfogalmazást vállalják át. Vekov Károly parlamenti képviselő: ? Nagyobb szükségünk van a magyar kormány támogatására, mint valaha, s ez érvényes volt tegnap is, ma is és holnap is. Úgy vélem, lényegi változás nem fog bekövetkezni a magyar kormány politikájában a határon túli magyarságot és bennünket illetően sem. /Papp Annamária: Szükségük van a határon túli magyaroknak a budapesti kormány további támogatására. Erdélyi magyar politikusok a magyarországi választásokról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

2002. április 20.

Az Adevarul de Cluj kolozsvári napilap ápr. 19-i száma közölte a 140 kolozsvári román értelmiségi által aláírt nyílt levelet, amelyben nemtetszésüknek adtak hangot a jelenlegi kormány ingatlan-visszaszolgáltatási politikájával kapcsolatban. "Az erdélyi városok központjaiban található, magyar egyházak egykori birtokát képező ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata negatív következményekkel járhat, hiszen ezek közös szellemi kincseknek tekinthetők" - áll az értelmiségiek nyilatkozatában. Úgy vélik, ha a kormány rábólint a magyarok követeléseire, akkor visszamenő hatállyal szereznek érvényt a sötét középkori viszonyoknak, amelyek nem biztosítottak jogokat a románoknak. A Szabadság kérdésére Grigore Zanc Kolozs megyei szenátor úgy vélekedett: a románok félelmei jogosak, ezért finoman kell eljárni ebben az ügyben. Kónya-Hamar Sándor, Kolozs megyei képviselő úgy véli, a 140 aláírónak is kötelező betartani minden olyan jogszabályt, amit a parlament elfogad. Kónya hangsúlyozta: az RMDSZ nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe. Kónya emlékeztetett: a megyei szintű megállapodás is néhány felekezeti ingatlannak a restitúciójához van kötve. Ameddig nem teljesülnek ezek a feltételek, nem írják alá a helyi szintű megállapodást. /"Közös szellemi kincsek" az egyházi ingatlanok? Kolozsvári román értelmiségiek tiltakoznak a restitúció ellen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./

2002. május 7.

A Kolozs megyei RMDSZ vezetője, Kónya-Hamar Sándor képviselő azt nyilatkozta, hogy a szövetség helyi vezetői egy követeléssel kiegészítették azt a listát, amelytől függővé teszik a Szociáldemokrata Párttal való protokollum aláírását. A követelés: a dési Andrei Muresanu Gimnáziumban hozzanak létre egy magyar tannyelvű osztályt, és Kolozsváron leplezzék le Márton Áron püspök szobrát. A képviselő kijelentette: a szobor elhelyezését a városi tanács már jóváhagyta, úgyhogy már csak a jóváhagyás gyakorlatba ültetésére van szükség. Kónya-Hamar kifejtette: ugyanakkor, elégedetlen azzal, hogy az ingatlant, amelytől a protokollum aláírása tulajdonképpen függ, nem akarják a református püspökségnek visszaadni. Rámutatott, az ingatlan egy részét már egy osztrák cég nevére iktatták, pedig az RMDSZ ennek az épületnek a visszaadásától tette függővé a protokollum aláírását. A protokollum RMDSZ ajánlotta szövegét már megfogalmazták, és aláírására akkor kerül sor, mikor az említett ingatlant visszaadják. /Magyar osztály a dési Andrei Muresanuban? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

2002. május 13.

Az RMDSZ Oktatási és Önkormányzati Főosztályának rendezésében tanácskozás tartottak Kolozs megye magyar nyelvű közoktatásáról. A megjelent politikusok, szakemberek, iskolaigazgatók, önkormányzati képviselők, polgármesterek és alpolgármesterek vitáján szóba kerültek a gyenge tanulmányi eredmények, az oktatási szerkezet elavultsága, de nem utolsósorban az oktatási intézmények autonómiahiánya is. Jelenleg az önkormányzatok kötelesek finanszírozni a tanintézményeket, de nem avatkozhatnak bele az oktatási intézmények személyzet-összetételébe és a tantervbe sem. Nemsokára megszűnik ez a helyzet, az önkormányzatok iskolákra vonatkozó szélesebb hatásköre előbb-utóbb megteremti majd a tanintézmények közötti versenyhelyzetet. Kolozs megye a többi megyékhez viszonyítva élen jár a képzett pedagógusokkal való ellátottság szempontjából. Lakatos András, a megyei RMDSZ oktatási alelnöke iskolatanács a létrehozását javasolta, továbbá a regionális, nagyrészt magyar nyelvű oktatást biztosító iskolaközpontok létrehozását, ezek anyanyelven történő tanulási lehetőséget adnának a szórványtelepülések gyerekeinek is. Mindez bentlakásokat és iskolabuszokat igényelne, amit magyarországi anyagi források csoportosításával lehetne megoldani. Boros János kolozsvári alpolgármester felvetette a külkerületi iskolák válságos helyzetét, amelyeket a felszámolás veszélye fenyeget. Kónya-Hamar Sándor képviselő, a megyei RMDSZ elnöke "leterheltnek" nevezte a szövetséget, "mert a civil szervezetek és az egyházak nem látják el a dolgukat". /Borbély Tamás: Az önkormányzatok kezébe az iskolákat! Politikai-szakmai tanácskozás Kolozs megye magyar nyelvű közoktatásáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

2002. május 15.

A Belügyminisztérium közölte, hogy semmi köze nincs a Bocskai téri 15. számú ingatlanhoz, amely az RMDSZ és a kormánypárt közötti aláírandó protokollum-tárgyalásoknak az előfeltétele. A minisztérium úgy véli, az ingatlan már a visszaszármaztatott épületek közé tartozik, ugyanis az 1998/112-es sürgősségi kormányrendelet utasítására az ingatlan újból az Erdélyi Református Egyházkerületé lett. Kónya-Hamar Sándor képviselő előzőleg azt nyilatkozta, hogy az épületet a Belügyminisztériumnak kell visszaszolgáltatnia, amit a román–osztrák tulajdonban levő cég elleni per követ, ugyanis az utóbbi illegálisan telekkönyveztette saját nevére az épületet. A képviselő hangsúlyozta, a protokollum-tárgyalások során a szövetség nem veti fel az összes ingatlannak a visszaszármaztatását, hanem csupán azokat követeli vissza, amelyek a Belügyminisztériumnak a tulajdonát képezik. /Ki adja vissza a Bocskai téri épületet? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2002. június 1.

Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke arra vár, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) helyi szervezetének vezetői felvegyék vele a kapcsolatot az együttműködési megállapodás aláírása érdekében. Együttműködési protokollum-tervezetünket elküldtük – jelezte mondta Kónya-Hamar Sándor. Emlékeztetett: megállapodtak abban, hogy átadják a Bocskai (Avram Iancu) tér 16. szám alatti ingatlant, később meggondolták magukat. A képviselő leszögezte: túlkapásnak ítéli a MIT-frakció kizárását az SZKT-ból. /Kiss Olivér: Tovább húzódik az RMDSZ–SZDP-megállapodás aláírása. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöke kivár. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2002. június 1.

Annak ellenére, hogy a Kolozs megyei RMDSZ és PSD közötti helyi protokollumtervezet sarkalatos pontját képező Bocskai téri ingatlan két fő bérlőjével – a Statisztikai Hivatallal és a Mezőgazdasági Igazgatósággal – előzetesen megegyeztek az épület átadásáról, a két hivatal vezetője utólag közölte az RMDSZ-vezetéssel: megváltoztatták álláspontjukat. Ezt Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke jelentette be máj. 31-én, hozzátéve, hogy – egyezségüktől eltérően – aznap sem jelent meg Ioan Rus belügyminiszter, a kormánypárt megyei elnöke kettejük tervezett találkozóján. Az RMDSZ már mintegy két hónapja elkészítette és eljuttatta a PSD-hez a protokollum tervezetét, melynek egyik legfontosabb pontja a Bocskai téri református egyházi ingatlan visszaszolgáltatása. Az ingatlan egyik szárnyát a Belügyminisztérium elidegenítette egy osztrák–román vegyes vállalatnak. Kónya-Hamar megjegyezte: habár a tervezetet már régen eljuttatták a kormánypárthoz, a PSD részéről máig nem érkezett egyetlen megjegyzés, módosító javaslat sem a szövegtervezet kapcsán. /Lázár Lehel, Salamon Márton László: Kormánypárti alibi Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 1./

2002. június 11.

Hosszú várakozás után az RMDSZ Kolozs megyei szervezete végre kézhez kapta a kormánypárt helyi szervezete által szerkesztett együttműködési megállapodás-tervezetet. Az RMDSZ-javaslatcsomagot teljesen figyelmen kívül hagyták. A tervezet szerint "bővíteni és erősíteni fogják a kolozsvári felsőoktatás multikulturális jellegét". Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei elnök szerint politikai következetlenség, felelőtlenség terméke ez a tervezet. /Sz. K.: Semmitmondó az SZDP helyi együttműködési tervezete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

2002. június 15.

Az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet optimális megoldási módot kínál a felmerülő kérdésekre, jelentette ki Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy személyesen kapcsolatba lép Ioan Rus belügyminiszterrel, valamint a kormánypárt tárgyalócsoportjával és sürgetni fogja a helyi szintű együttműködési megállapodás aláírását. A képviselő értékelte az SZDP helyi szervezetének állásfoglalását, miszerint elérkezett az idő Gheorghe Funar polgármesteri tevékenységének elemzésére, és reméli, hogy ez lesz az első lépés a Kolozsváron immár egy évtizede eluralkodott áldatlan helyzet elemzésére. /Együttműködni lehet, megállapodni nem. Továbbra is várat magára a helyi RMDSZ–SZDP protokollum aláírása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15/

2002. június 15.

Elmaradt a vita az RMDSZ-en belüli Polgári Együttműködési Tanács által Szatmárnémetiben összehívott Polgári Fórumon, mivel az RMDSZ csúcsvezetősége nem jelent meg a tanácskozáson, csak a Polgári Szárny, a Reform Tömörülés és az egyházak képviselői. Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke felszólalásában kijelentette, az RMDSZ csúcsvezetősége az egység demagógiája mögé rejtőzik, és mindenkit egységbontónak tart, aki az övétől eltérő véleményt mer hangoztatni. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke szerint a szövetség vezetői a befogadó szövetség leple alatt kirekesztő pártot építenek. A fórumon részt vett Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Unitárius Ifjúsági Egylet elnöke is, aki a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) küldötteként jelent meg. /Erdei Róbert: Egyoldalú polgári fórum Szatmáron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./ / Az RMDSZ tevékenységének egészét bírálták a Polgári Együttműködés Tanácsának (PET) jún. 14-én Szatmárnémetiben megtartott ülésén. A pulpituson megjelent Amma Zoltán, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselők, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület elnöke, Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés (RT) elnöke, Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, valamint Vekov Károly parlamenti képviselő. A végén lakossági fórummá alakuló gyűlésen Pécsi Ferenc szólt a rendezvény megszervezése ellen a Szatmár megyei RMDSZ által folytatott ellenkampányról is. A szatmári képviselő ismertette a megbeszélés három vezértémáját is: az RMDSZ egyházakkal, az ifjúsággal és a civil szervezetekkel való kapcsolata. Tőkés László püspök az RMDSZ–uralta erdélyi magyar sajtó, a sokszor személyes ellentétként kezelt elvi ellentétek, az ingatlanvisszaszolgáltatás, a státustörvény és az erdélyi magyar egyetem ügyében észrevehető határozatlanságot sorolta a változásra szoruló ügyek közé. A református püspök szerint "az RMDSZ lassan a Szociáldemokrata Párt (SZDP) magyar tagozatává válik". Kónya Hamar Sándor képviselő hiányolta a szatmári RMDSZ–vezetőket, képviselőket és szenátorokat az ülésről. Kónya Hamar szerint a leginkább szembetűnő, hogy nincs sem gazdaság–, sem településpolitikája az erdélyi magyarság politikai szervezetének. "A Pécsi Ferenc iránti szolidaritás hozott ide minket, éreztetni akarjuk, hogy nincs egyedül!" — mutatott rá felszólalásában a találkozó lényegére Vekov Károly parlamenti képviselő. Felolvasták a PET szándéknyilatkozatát. /Princz Csaba: Pécsi Ferenc nincs egyedül: Szatmárnémetiben tartotta első ülését a Polgári Együttműködés Tanácsa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 15./ Szabó István Szatmár megyei tanácselnök távolmaradásra szólította fel az RMDSZ-híveket, olyan esemény bojkottálására, amelyet a magyarság hazai érdekképviseleti szerve rendez. A kovász egy rebellis képviselő, de mégis csak olyan rendezvényről van szó, amelyen a hazai egyházak prominens képviselői jelentek meg, köztük Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök úr nézeteivel lehet ugyan vitatkozni, de kvázi embargós személyiségnek kikiáltani túlzásnak tűnik, jegyezte meg a Krónika munkatársa, Csinta Samu. A "féltés" a hivatalos hangtól eltérő nézetek ellen fogalmazódott meg. Első látásra a Polgári Együttműködési Tanács által szervezett jún. 14-i szatmárnémeti találkozó témái aligha fakaszthattak aggodalmat. /Csinta Samu: Egység, erő, egyetértés. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./

2002. június 29.

Jún. 27-én ért véget az idei első (február–június) parlamenti ülésszak. Az említett időszakban a szenátus 401 törvénytervezetet fogadott el. Eckstein Kovács Péter szenátort szerint ezt az időszakot az elfogadott törvénytervezetek sokasága, a megfeszített munka jellemezte. Eckstein szerint a parlamenti ülésszak talán legfontosabb jogszabálya az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény. Az RMDSZ-szenátor kifejtette: fontosnak tekinthető a közigazgatási törvénynek a kisebbségekre vonatkozó szakaszainak gyakorlati alkalmazása, az egészségügyi biztosítás kötelezettségének eltörlése Magyarország vonatkozásában. Az RMDSZ azt szerette volna, ha a február–júniusi időszakban a szenátus ratifikálja a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját — jelentette ki Eckstein Kovács Péter. Kónya Hamar Sándor képviselő szerint az alsóház munkáját a sürgősségi kormányrendeleteknek törvényerőre emelése jelentette. A romániai magyarság vonatkozásában legfontosabb törvénynek Kónya azokat ítéli, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szólnak. A gond viszont az, hogy legtöbb esetben ezeket nem tartják be. Kolozsváron kivételt képez a Brassai-líceum épülete, amely visszakerült az unitárius egyház tulajdonába. Továbbra is gondot jelent viszont a Bocskai téri ingatlan, amely a kormánypárt és az RMDSZ helyi szervezete közötti együttműködési egyezmény aláírásának elodázását eredményezte. Szerinte a 12 év tapasztalata kimutatta, hogy amit normatív értelemben sikerült rendezni, azt a mindennapi életben nem alkalmazzák. Kónya bírálta az RMDSZ vezetését, mondván: a Szociáldemokrata Párttal kötött egyezmény során nem egy esetben került olyan helyzetbe, hogy saját társadalma, választói tábora ellenérzését kiváltó érdekeket kellett képviselnie. /Kiss Olivér, Papp Annamária: Véget ért a parlamenti ülésszak. Az RMDSZ részéről jó és rossz kompromisszumok születtek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2002. július 6.

Júl. 5-én este kilenc óra körül érkezett meg Medgyessy Péter miniszterelnök Tordaszentlászlóba, a Tamás Bisztróba, látogatásának első állomásához. A vendéglőben együtt vacsorázott Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével, Frunda György, Verestóy Attila, Takács Csaba, Kelemen Attila és Kelemen Hunor RMDSZ-politikusokkal. A zárt körű vacsorán részt vett a magyar miniszterelnökkel érkező diplomáciai testület is. Kónya-Hamar Sándor, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke elmondta: a vacsorára nem hívtak meg helyi RMDSZ-tisztségviselőt. A vacsora után Medgyessy Péter Kolozsvárra utazott, és a Transilvania Szállóban töltötte az éjszakát. /B.T., M. J.: Tordaszentlászlóra érkezett Medgyessy Péter. Ma délelőtt kezdődik kolozsvári programja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

2002. július 9.

Júl. 8-án Marosvásárhelyen ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak elmondta: Markó Béla szövetségi elnök, többek között, kiértékelte az elmúlt parlamenti ülésszakot, a képességvizsgák eredményeit, a nemrég nyilvánosságra hozott részleges népszámlálási adatokat és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök romániai látogatását. Napirenden szerepelt a megyei szintű protokollumok kiértékelése is. Ami a Kolozs megyei helyzetet illeti, Kónya-Hamar Sándor ismételten azt hangsúlyozta: mindaddig, amíg nem rendeződik a református egyház tulajdonában lévő Bocskai (Avram Iancu) téri ingatlan helyzete, a megyei szervezet nem írja alá a kormánypárttal a helyi szintű együttműködési megállapodást. Ugyanakkor a megbeszélésen szóba került a volt Református Kollégium épületének sorsa is, amelyet bár törvényesen visszaszolgáltattak a református egyháznak, a gyakorlatban azonban azt nem sikerült birtokba venni. A jelenlévők pozitívan értékelték, hogy a Medgyessy-kormány megháromszorozta azoknak a magyarországi hivatalnokoknak a számát, akik a magyar igazolványok kézbesítéséért felelnek. /Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT. Kolozs megye nem tágít. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./

2002. július 10.

Medgyessy Péter miniszterelnök Kolozsváron nem a Transilvania (volt Belvedere) Szálloda elnöki szobájában, hanem unokatestvére, a Török család lakásában töltötte az éjszakát. A család mindig tartotta a kapcsolatot Medgyessyvel. Medgyessy Péter júl. 5-én este érkezett Kolozsvárra. Előzőleg a vacsorát a tordaszentlászlói Tamás Bisztróban fogyasztotta el, az RMDSZ vezetőinek társaságában. A Kolozs megyei RMDSZ zokon vette, hogy a helyieket nem hívták meg a falatozásra. Kónya-Hamar Sándor képviselő megjegyezte: annak ellenére, hogy Tőkés László is az RMDSZ Operatív Tanácsának a tagja, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét nem hívták meg a vacsorára, mi több, Medgyessy Nagyváradon sem találkozott vele. Kónya szerint "egy asztalhoz hasonlók csupán hasonlókkal ülnek le". /Kiss Olivér: Medgyessy Péter kolozsvári unokahúga. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

2002. július 10.

Egy hónap telt el azóta, hogy a Szabadság közzétette az első osztályok csökkenésével kapcsolatos számításait, eszerint ősszel 9-12 magyar osztállyal lesz szegényebb a Kolozs megyei magyar közoktatási hálózat. Kónya Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke leszögezte: nem kerültek volna ilyen helyzetbe, ha a magyar pedagógusok elkészítik mindazokat a kimutatásokat, amelyekről megegyeztek a Megyei Küldöttek Tanácsán. Ezek hiányában csak tapogatózni tudnak. Az RMDSZ komoly lépéseket fontolgat annak érdekében, hogy legfeljebb 5-re rúgjon ősszel a megszűnt első osztályok száma Kolozsváron. Sürgetni kell, hogy a román első osztályok indításához szükséges minimum 3-as létszámot a magyar tagozatra is terjessze ki az állam, mert igazságtalan az, hogy a román anyanyelvűek számára már 3, a magyarnál viszont csak 12 diákkal lehet osztályt indítani. A megyei RMDSZ az Iskola Alapítványnál megpályázott egy kisbuszt, amellyel az osztály nélkül maradt elsősöket fogják majd a legközelebbi magyar tagozatos iskolákba ingáztatni. Amennyiben nem érkezik meg szeptemberig a pénz, akkor- átmenetileg - a képviselői autókat fogják az elemisták szállítására felhasználni. /Szabó Csaba: Magyar elemisták a képviselői autókban. Lépések a első osztályok tömeges megszűnése ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

2002. július 19.

A román parlament külügyi bizottsági küldöttsége júl. 18-án Budapesten találkozott Harrach Péterrel, az Országgyűlés alelnökével, majd Keleti Györggyel (MSZP), a honvédelmi bizottság elnökével. A kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése mellett a NATO- és az EU-csatlakozás kérdése állt a megbeszélések középpontjában. Kónya Hamar Sándor RMDSZ-es képviselő szerint a kisebbségekkel összefüggő kérdések megoldása elképzelhetetlen a társadalmi, politikai és gazdasági reformok nélkül a régióban. /Román parlamenti küldöttség Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./ A magyar felet Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnök, Rockenbauer Zoltán (Fidesz) alelnök és Tabajdi Csaba (MSZP) képviselte. A találkozón Németh Zsolt felvetette a csíkszeredai főkonzulátus évek óta tervezett megnyitásának ügyét. Mint mondta, Székelyföldön évi félmillió magyar turista fordul meg, és ügyeik intézésében nagy segítséget jelentene a csíkszeredai misszió megnyitása. Radu Podgorean, a román bizottsági elnök szerint Kolozsváron már működik egy magyar főkonzulátus. "Részletesen elemezni kell azokat az érveket, amelyek a csíkszeredai nyitás szükségességét alátámasztják. Az EU-csatlakozás után csökkenni fog a főkonzulátusok jelentősége" - közölte. A felek megállapodtak abban, hogy a két bizottság az ősz folyamán részletes tárgyalásokat folytat Budapesten. /Román küldöttség Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), júl. 19./

2002. augusztus 5.

Aug. 3-án Kalotaszentkirályon a tudományos ülésszakot Kós Károly emlékének szentelték, az író-grafikus-építész halálának 25. évfordulója alkalmából. Kántor Lajos irodalomkritikus beszélt Kós Károlynak íróbarátaihoz fűződő viszonyáról. Szilágyi István író Kóshoz kapcsolódó személyes emlékeit osztotta meg hallgatóságával. Heim András képzőművész Kós Károly építészi, grafikusi munkásságáról beszélt. Az előadások között népviseletbe öltöztetett ifjú művészek népdalokkal szórakoztatták a közönséget. Aug. 4-én, vasárnap a református templomban Tőkés László püspök ünnepi igehirdetését hallgathatták meg a jelenlévők, majd Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök osztotta meg ünnepi gondolatait a gyülekezettel. /Sándor Boglárka Ágnes: Kós Károlyra emlékeztek. Ünnepségsorozat Kalotaszentkirályon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

2002. augusztus 10.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete Kónya-Hamar Sándor elnök nevében büntető feljelentést tett Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere ellen, jelentette be aug. 9-én Kónya-Hamar Sándor képviselő. A megyei RMDSZ a Büntető Törvénykönyv 248-as cikkelyének értelmében közérdek ellen való hivatali visszaélés bűncselekménye elkövetésével vádolja a polgármestert. A feljelentés két vádpontot fogalmaz meg: 1. A 2001/215 sz. törvény előírásainak rosszhiszemű megszegése, amely, mint köztudomású, biztosítja az anyanyelv használatát a közigazgatásban ott, ahol az adott nemzetiség számaránya meghaladja a húsz százalékot. A törvény életbelépésétől a jelen büntető feljelentés megfogalmazásáig Kolozsvár polgármestere nem tartotta be ezen törvény előírásait, holott a 2002-es népszámlálás végleges adatait csak 2003-ban hozzák hivatalosan nyilvánosságra. A második vádpont a következőképpen hangzik: A polgármesteri hatáskör nem megfelelő, illetve hibás végrehajtása a 2002-es népszámlálás lebonyolításakor, valamint ennek eredményei megváltoztatására irányuló megrontó tevékenység folytatása, egyes állampolgárok fenyegetése által. Kónya-Hamar Sándor aug. 9-én benyújtotta fellebbezését a polgármesteri hivatalhoz a megyei elnök nevére kiállított 4 800 000 lejes büntetés ellen, amellyel a városháza ellenőrző szervei sújtották. A Kolozsvár határain elhelyezett helységnévtáblák összemázolásával a polgármesteri hivatal ugyanis a Kolozs megyei RMDSZ-t vádolta. Kolozsváron, a polgármester megnyilvánulásai olyan abszurd szintet értek el, amelyet sem politikai, sem jogi, sem polgári értelemben nem tudtunk elfogadni. Jelezte a képviselő. /Köllő Katalin: Büntető feljelentés a polgármester ellen. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete végre akcióba lépett. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

2002. augusztus 19.

Népviseleti felvonulással, ünnepi szentmisével és Zárógálával fejeződött be aug. 18-án a negyedik alkalommal megszervezett Szent István-napi Néptánctalálkozó Kolozsváron. A háromnapos rendezvénysorozat hétvégi eseményei összekapcsolódtak a megye különböző településein megtartott nagysikerű falunapokkal. Az ünnepi nyitógála aug. 16-án Magyarfenesen volt, ahol a néptánctalálkozó összekapcsolódott a VII. Magyarfenesi Napokkal. Magyarfenesen az ökumenikus istentisztelet több nyelven, magyarul, románul, angolul és németül köszöntötték az egybegyűlteket. Sorra léptek fel a néptáncegyüttesek, valamint a magyarfenesi kórus. A falunapok egyhetes rendezvénysorozat volt, amelynek keretében evangelizációs napokat tartottak a kolozsvári árvaházból hozott gyerekek számára. A Szent István-napi Néptánctalálkozó aug. 18-án Kolozsvár főterén folytatódott népviseleti felvonulással, majd ünnepi szentmisére került sor a Szent Mihály-templomban. A szentmisét Oláh Dénes plébános celebrálta, amelynek záróakkordjaként bemutatták a fesztiválon jelenlévő néptánccsoportokat, megköszönve a részvételüket. Az ünnepi szentmisén jelen volt Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, valamint Boros János alpolgármester. /Köllő Katalin: Szent István-napi megemlékezések Ünnepi rendezvénysorozat Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

2002. augusztus 23.

Kolozsváron az RMDSZ alsóvárosi körzete saját székházzal rendelkezik. Ábrahám Emese elnök számolt be a kerület magyarságának helyzetéről: a körzet elöregedett. A tagsága 1874 főt tett ki 1995-ben azóta sokan meghaltak, a fiatalok elköltöztek. A magyar igazolvány viszont jó húzóerőnek bizonyult, mintegy 135-en újra beiratkoztak. Az idősek segítségre szorulnak. A székházban előadásokat szerveznek. Az RMDSZ-tagok elégedetlenek az országos vezetéssel. Ábrahám Emese a megyei RMDSZ-elnököt, Kónya-Hamar Sándort tiszteli, egyenes embernek tartja, de sajnos egy fecske nem csinál tavaszt. - Az alsóvárosi RMDSZ-körzetnek jó a kapcsolata a többi körzettel. /Sándor Boglárka Ágnes: Merre tart a kolozsvári magyarság? Körzeti megmaradás (VII.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./


lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 511-530




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék