udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
368
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 361-368
Névmutató:
Kisgyörgy Zoltán
2014. június 11.
Háromszéki kalauz (A Dél-Hargita gerince 6.)
A Kakukkhegyről délkeleti irányba vezető kék sáv főgerincjelzés áthalad Aladár pusztáján (A), majd az 1423 m magas Kapushegy felé veszi irányát (ez már Hargita megye). Déli részén van Mitács pusztája, ahol nyári szállás, olykor esztena található. Itt halad át az Erdővidéket Alcsíkkal összekötő régi Mitácsi ú.
Feltételezzük, hogy még a rómaiak korában ismert volt. Az 1210 m magas Mitács-tetőt ún. mitácsi típusú, fekete színű bazaltos andezitek építik fel. A hegy nyugati oldalán ered a Kis- és Nagyfenyős-patak. Az előbbinek völgyében fakad a Buzgó-borvíz (1.), az utóbbiban a Kisfenyősi forrás (1/A), közelében jól hallható a szén-dioxid-feltörés. A Mitácsi úton a Gyöngyerdőn át, majd a Likaton Nagy-, illetve Kisbaconba érünk. Erre a területre esik a Györkovács-patak felső része, ahol a két Györkovácsloki borvízforrás található (2. és 3.), valamint az Elek Apó feredője néven ismert langyos borvizes fürdőmedence, amelyet a nagy meseíró is használt nyári szénatakarások idején. A Kövespatak völgyében két borvízforrás tör fel: a Balló-borvíz (4.) és Zöld Pál borvize (5.). A Mitács déli folytatásában húzódik Jáhoros pusztája, ahonnan tiszta időben látni lehet egész Erdővidéket. Az innen, majd a Nagy-Piliske lábától eredő Súgó- és Kégyós-patak völgyében számtalan savanyúvízforrás buzog fel: Magyarósi (6.), Pihenői (7.) és Muhási vizek (8.), a Kégyósban a Fenyőorri (9.), Veress Dezső borvize (10.), Vadasajji (11.) és a híres Rezesi borvízforrás (12.). A Nagy-Piliske tetejéről a kék sáv jelzést és a Bányász-patak völgyét követve a tusnádfürdői vasútállomásra érünk.
A gerincjelzés tovább a Nagymező hegyi legelőre tart, ahol nyári szállás, esztena és a Bőforrás vize várja a kirándulót. ,,A Piliske a hegyek óriása – írja Benedek Elek – az ő tetején látszik legtovább egy-egy havas foltocska, amikor már rég itt a jó meleg nyár, s madarak, kaszás legények, takaróleányok énekétől hangos az erdő.” Piliske vidékén, akárcsak Bodvajban, fennáll a viperaveszély. A főgerincjelzést követve Uzonkafürdőre juthatunk (2–3 óra). A Kis-Piliske déli lejtőjén ered a sepsibükszádi vasútállomás felé tartó Fenyős és Somkő-patak. Menetidő 1 óra.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 2.
Háromszéki kalauz (Bálványos és környéke 8.)
E térképvázlat tájegységei (Torjahágó, Bálványos-vidék, Torjai-hegység, Büdös-hegység, Zsombor- vagy Büdöspatak völgyfeje és a Bodoki-hegység északi része) számos látnivalót nyújtanak.
A vulkanikus eredetű szén-dioxid jelenléte, a kiterjedt erdőségek, borvízforrások fürdőhelyek kialakulásának kedveznek. A vidék kárpáti homokkőből épül fel, csupán északnyugati részén jelenik meg foltként az andezitféleségekből álló Várhegy és Büdöshegy masszívuma. Torjahágó-fürdő Futásfalvi Pokolvölgy néven ismert a szakirodalomban, ugyanis a múltban a völgyek fenekén felgyülemlett fojtógáz, a szén-dioxid miatt a juhnyájakban, kis állatokban kár esett (Papp Károly: Földtani Közlöny, 42. köt., 1912). Kisebb mofetta és borvizes fürdőmedencék csalogatják ide nyaranta az embereket. Az erős gázfeltörés övezetében nagyobb felületeken teljesen hiányzik a növényzet. Ez európai kuriózum. A fák itt csenevészek, a földön csúszó állatok, alacsonyan repülő madarak holtan esnek a mélyedésekbe. A környéken sok a borvízforrás. Az Almás-patak völgyében található a Halasági, a Belső kőhídi, a Kerekesek és Bartos Ignác borvize, délkeletre a Borzliki-patak (A) forráscsoportja: Szőcs István borvize, Sós borvíz, Zöldi Boldizsáré, Rácz Ferenc-féle és a két Borzliki forrás. Közel a völgyhöz tör fel az egykor Diana néven palackozott, híres Szeregető- (1) és a Fóristövi-forrás (2). A (B) jel Torjahágó-fürdőt jelzi a Büdös- és Csutakos-patak vidékén. C-vel jelöltük a Medgyes-patak borvízforrásban gazdag vidékét és D-vel a Jajdon völgyének tizenöt borvízforrással gazdagított területét. A Torjai-hegységből eredő Gorgán-patak völgyében is borvízforrások sorakoznak: Egyed Béni borvize, Geczi-borvíz, Sóskút és a Gorgánpataki-forrás (E). Bálványosfürdő környékének turisztikai nevezetessége a Begyenkő-sziklahegy és vidéke. Itt egy konglomerátumokban kialakult kisebb barlang is található, lábánál, a Kecskekasár völgyében mofetták és borvizes fortyogók. A Csoma-patak völgyében buzog fel a Dobolyi-, Tekenyős- és György Samu-borvíz (F). Bálványos várának középkori romjai, a felújítás alatt álló hideg borvizes tükörfürdők (Strand, Hammas, Csokoládés, Vallató) és a vidék jelzett turistaösvényei miatt egyre látogatottabb ez a hely. Csiszárfürdő (Bálványosfürdő délnyugati része) fontosabb borvízforrásai: Vasas (v. Transzszilvánia), Jordán, Zsófia és a Mogyorós. Itt a Szemvíz-forrás is. Az egykori Várpadon, ahol az Aporok fürdője virágzott, 1918 után alakult ki a Transzszilvánia-fürdő, régi népi nevén Várpadi-feredő. Itt hétvégi házak és panziók várják az üdülőket. Ásványvízforrások: Ibolya, Szilamér, Kemping, majd az egykori medencék, a Margit és az Anna. A Várpatak völgyében vizes mofetta tátong, s itt buzog a Bálványos- és az Ilosvay-borvízforrás is. A Büdöshegy oldalában a mesterséges kőfülkék, ún. barlangok többnyire az egykori kénbányászat maradványai. (Torjai Büdösbarlang, Medve- v. Timsós-, Gyilkos-barlang). Más érdekes látnivalók: az egykori temető még álló sírköve és a Madártemető. A Várpatak forrásvidékén terül el a védett Buffogó borvizes felláp növényi ritkaságaival. A 940 m magasságban épült Grand Hotel Bálványos szolgáltatásaival várja a turistákat. Előterében – a Sósmezőn – alakult ki a régi Bálványosfürdő. A környék borvízforrásai: Károly, Fidelis és a Bányai Jánosról, Cseh Károlyról elnevezett savanyúvíz. A műút mellett, a Halál völgyében az Apor lányok feredője és a Szemvíz kénes-savas vizei valóságos hidrokémiai érdekességek. A Zsombor-patak völgyfejében terült el az egykori Mikes- vagy Zsombori-fürdő, a mai Hammas, Bükki és Vallató nevű borvizes medence környéke, amelyet felújított a tulajdonos zabolai Mikes család. Itt a Bükki- és Pataki Samu-borvízforrás (G). A Zsombor-patak alsóbb folyásán a következő savanyúvízforrások ismertek: Pál Márisé (1), Kőborvíz, másképp a Rezes vagy Döngő alatti (2), Pali bá feredője (3), Utászházi borvíz (4), Felsőtó (5), Verespataki (6) és Disznyós borvíz (7). A Bodoki-hegység gerincéről sárga sáv jelzés mentén, a Rövidsarok-, Hosszúsarok-tető érintésével elérhető a hegyvonulat legmagasabb csúcsa, a Kőmöge. Jó kilátás kínálkozik a Bükszádi-medencezugra és a Torjai-hegységre. A Kőmöge masszívumában még feltáratlan résbarlangok rejtőznek. * Lapunk sorozat formájában közreadja Kisgyörgy Zoltán 1984 és 1985-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatát. A térképvázlatok hetente egy alkalommal jelennek meg lapunkban, és a Háromszék lapárusítóinál fóliázva, gyűjtőmappával együtt is beszerezhetőek lesznek megrendelés alapján (a fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, illetve a [email protected] e-mail címen lehet megrendelni).
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 5.
Köpecről indulva… (2.)
Egy emlékmű zaklatott története
A felsőrákosi keresztútnál álló emlékmű 1974-ben készült, Tornay Endre alkotása, és az 1848-as hősök tömegsírjára, pontosabban egy 1901-ben állított emlékmű helyére került. A közadakozással emelt gyönyörű obeliszk – amelyet kovácsoltvas kerítés övezett – felirata: „Nem halt meg a hű székely nép, csak hazájáért ontotta honszerető vérét.”
Nem csoda, ha a mai nacionalista hatalom korábbi elődje, megtestesítője, Háromszék prefektusa, Valer Bidu az 1930-as években ökrökkel húzatja le. Becsületes emberek azonban az obeliszk használható elemeit megmentik és megőrzik. Ezt állítják újra 1973-ban. Ezúttal a gyalázatos munkát a székelyek nyakába varrt másik helytartó, C. Stanca megyei ideológiai titkár hajtja végre. Az emlékművet egy éjszaka buldózerrel leromboltatja. A különbség az 1930-as és az 1970-es évek kegyeletrombolása közt csupán technikai, az ökör helyett a buldózer végzi a piszkos munkát. Végül a közfelháborodás elkerülésére 1974-ben engedélyezik a mai, kardmarkolatot és egy kereszttorzót ábrázoló emlékmű felállítását, amelyre egy nagyméretű, kétnyelvű bronztáblát helyeznek. Az emléktáblát 2006. március idusán ellopják, de helyére hamarosan új került. Egy őshonos nép megalázásának szándéka, múltjának megsemmisítésére való törekvés – az idegengyűlölő nacionalista politika híveinek beteges vágya – mind a mai napig változatlan. Mielőtt elhagynánk a rikai, véczeri emlékhelyet, Sylvester Lajos 2006 márciusában írt szavait idézem: „Elképzelem, ha e köré az emlékjel köré a köpeci–véczeri csatában elesett és azonosított vagy ismeretlen honvédek, az erdővidéki harcosok emlékére egy-egy kőtömböt, kopját helyeznek el, itt is egy 1848/49-es kegyhely alakul ki.” Ezt Lajos barátunk, aki maga is gyakran bábáskodott a műemlékek felállításánál, úgy képzelte el, hogy „itt is, akárcsak a Csík- és Kászonszék közötti Nyergestetőn”, a „kőtömbös emlékmű mellett” pihenőpark létesül, amely zarándokhely lesz. Bízunk benne, hogy e testamentuma valósággá válik, annál is inkább, mert a korai magyar várromok, illetve Réka királyné sírhelye felé itt (is) turistaút vezet, akár Barót, akár Köpec irányából indulunk.
Réka királyné sírja felé haladva
A rikai emlékműtől alig két kilométerre találjuk Felsőrákost. A falu az utóbbi években arról vált ismertté, hogy 2008-ban egy viszonylag jó állapotban fennmaradt, 2,5 millió éves őselefánt, masztodon csontváza került elő, melynek megőrzését Erdővidék Múzeuma vállalta fel. Az archaikus, néprajzi értékekben gazdag településről Kisgyörgy Zoltán egyik riportjában írja, hogy a falu és a közeli szomszéd község, Vargyas határában olyan kősziklák, várromok állnak, amelyek kötődnek Attila királyhoz, feleségéhez, Réka királyasszonyhoz, egyáltalán hun emlékekhez. Ez a térség számára olyan kiaknázatlan vendégforgalmi értéket és vonzerőt jelent, amelyre a közeljövőnek érdemes lesz építkeznie, csak kellene megfelelő kezdeményező és vállalkozó, stratégia és következetes kivitelező.
Nos, az érdeklődő turista Felsőrákos irányából a Meggyestető érintésével hamar eljuthat a Rika-patak völgyén Réka királyné sírjához. A túraút vonalán Vargyas felől – a polgármester Ilkei Ferenc kezdeményezésére – útjelző táblák vezetnek a sírhelyen felállított kopjafához. Innen már tízpercnyi séta, és a Hegyestetőn láthatjuk a ma Attila-várnak nevezett zömtorony maradványait, a nyeregben Rika várát, melyet az elmúlt években Derzsi Sámuel vállalkozó újíttatott fel. A szájhagyomány úgy tartja, hogy Attila hun király felesége, Réka itt, a székelyek földjén alussza örök álmát. Mondják, van, aki hiszi is, hogy Attila király feleségének képzeletbeli sírjánál a távoli múlt ködös homályából sejtelmesen, halványan sejlik fel Réka királyné titokzatos alakja. A monda szerint itt állt a királyné vára. A közeli települések, Vargyas és Felsőrákos lakói nemcsak meg tudják mutatni Réka királyné sírját, várát, patakát, hegyét, de el tudják mesélni a királyné halálát és temetését is. Az elképzelt sírhelyen az elmúlt években már kegyeleti koszorúzásra is sor került. Még a messzi Mongóliából is érkeztek kutatók, turisták, érdeklődők, akik megtekintették, lefilmezték Réka királyné állítólagos sírhelyét. A vidék jövőbeli idegenforgalmának fellendülésére is gondolva, javasolnám Réka királyné egyik mondájának kőbe, fába vésését, a turisták vonzódnak a különlegességekhez. Amikor a Rika völgyében bemutatjuk Réka királyné sírját, meséljük el bátran, hogy itt, a Rika-erdőben, a Juszta vára tövében, a csobogó Rika-patak medrébe helyezték el a mondabeli királyné vasból, ezüstből és aranyból készült koporsóját. Mondjuk el, hogy a székely nép évezreden át, valamely nem is oly talányos oknál fogva, a hunok leszármazottjának, a világhódító Attila király és fia, Csaba királyfi népének tartotta és tartja magát, hiába állítják a szakemberek, hogy hun származásuk a krónikás fantázia szüleménye. Mondjuk csak meggyőződéssel, hogy az itt élők az erdővidéki Rika-hegységben valóban a Honoria hercegnőből „újjászületett” Réka királyné sírját látják.
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 12.
Megjelent a Háromszéki kalauz
Megjelent, és a Háromszék lapárusító bódéiban, valamint a szerkesztőségben már kapható a Háromszéki kalauz első fóliázott térképkockája, amely a Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabja.
A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetők, illetve megrendelhetők a korábbi lapok. A térképkockákat ajánljuk minden túrakedvelőnek, hiszen a terepen is könnyen használható, de azoknak is, akik a részletes térképkalauz alapján kívánják megismerni Háromszék vendégforgalmi és kulturális értékeit. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a [email protected] e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. július 14.
Szoboravató Rétyen (Nemzetközi fúvóstalálkozó)
Sepsiszentgyörgy és Réty lakói részesülhettek a XXIII. Nemzetközi Fúvóstalálkozó nyújtotta élményben szombaton és vasárnap. A szervező és házigazda Réty együttese mellett Abony és Tótkomlós zenekarai folytatták Sepsiszék immár közel negyedszázados zenei hagyományát.
Megemlékező istentiszteletet tartottak Rétyen az elhunyt fúvósok és Kelemen Antal néhai karnagy emlékére, Deák Botond helybeli lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Július 12-én, szombaton bensőséges hangulatú ünnepség helyszíne volt a rétyi zeneterem előtere. A Kováts András Fúvósegyesület, a rétyi fúvószenekar újjászervezésének 35. évfordulójára emlékeztek, leleplezték a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kelemen Antal karmester, iskolaigazgató-tanár és következetes művelődésszervező mellszobrát.
A szobor alkotója, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész elmondta, hogy többszörös kihívás volt számára megformálni annak az embernek arcát, akihez személyesen is sok-sok szál kötötte. A hatvantagú helybeli fúvószenekar zenés nyitánya után szólásra emelkedtek a fúvósmuzsika és zenei mozgalom barátai, Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, majd Dálnoki Lajos, Réty község polgármestere, aki – a zenekar tagjaként – karmesterének több mint három évtizedes múlhatatlan érdemeire emlékeztetett, kiemelve azt, hogy európai magasságba emelte egy székely faluközösség zenei életének gyümölcseit, és felolvasta a helyi önkormányzat határozatát, amely alapján ez alkalommal Kelemen Antalt, a helybeli Antos János-iskola igazgató-tanárát, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Nagy István-díjas karnagyát, fúvósszakosztályi elnökét post mortem Réty község díszpolgárává nyilvánították. A díszoklevelet a karnagy felesége, Kelemen Judit nyugalmazott tanítónő és családja vette át. Réty az erdélyi magyar fúvósmuzsika Mekkája lett – hangsúlyozta Guttmann Emese, aki édesapjával, néhai Guttmann Mihállyal, a szövetség örökös tiszteletbeli elnökével nagyra értékelte Kelemen Antal és a helybeli fúvósegyesület kitartó munkáját. Az emlékünnepség közművelődési jelentőségéről szólt Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, majd Bedő Zoltán közíró méltatta Kelemen Antal karnagyot, a szobrot ft. Szabó Lajos címzetes kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia lelkésze szentelte fel, emlékeztetve a hallgatóságot arra a felső-háromszéki jeles római katolikus családra, amelyből Kelemen Antal is vétetett. Áldást mondott Deák Botond lelkipásztor. Az est kiemelkedő eseménye a rétyi zenei életről szóló rövid film levetítése, amelyet Laczy Károly felvételei alapján készített az Inárccsal szomszédos Dabas Televízió. Inárcs Réty község testvértelepülése, és Laczy Károly egykori polgármester szoros barátságot ápol ma is a Kelemen családdal és a helyiekkel. Maksai József karmester köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a szoborállítást. Az emlékünnepség záradékául elhelyezték a szobornál a kegyelet virágait, közreműködött a helyi zenekar, és elhangzottak himnuszaink.
Kelemen Antal /Kézdialmás, 1946. febr. 17. – Réty, 2011. nov. 29./
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 12.
Erdélyi magyar könyvtár születik Budapesten (Levelet hozott a posta)
Régi kedves ismerősünk, B. Kis Béla, a magyarországi Erdélyi Magyarok Egyesületének (EME) vezetője keresett meg azzal a céllal, hogy már csírázó tervükről szólnánk: az Erdélyi Könyvtár létrehozásának, gyarapításának ügyében.
Kinek nincs otthon felajánlható erdélyi vonatkozású könyve, újságja vagy egyéb dokumentuma, amitől megválna, avagy több példánnyal is rendelkezik belőle? A Háromszék szerkesztősége készséggel segít az EME nemes törekvésében, szívesen átveszi és elraktározza olvasóink vagy bárki adományait, amíg az EME azokat budapesti székhelyére szállítja. Elsőként szerkesztőségünk és e sorok írója készít jelképes közös adománycsomagot, példát állítva arra, hogy Háromszék nem felejt, nyitott minden magyarságmegtartó felhívásra, készséggel szemmel tartja és közli az induló mozgalom fejleményeit.
„Ünnepélyes keretek között avattuk fel több tízezres könyv- és periodika-állományunk szakszerű tárolására szolgáló új polcrendszerünket, melynek elkészültét a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány, a Jobbik pártalapítványa támogatta. A tágan vett Erdélyből Budapestre menekülteket, költözötteket tömörítő EME a rendszerváltás hajnalán, 1988 márciusában alakult, 1990-től pedig önálló székhellyel is rendelkezik a belváros szívében, az V. kerületben. Az egyesület legfőbb feladatának a Magyarországon élő erdélyiek érdekképviseletét és identitásának megőrzését tartja, ennek érdekében pedig évente mintegy 100–150 rendezvényt szervez, többek között felolvasóesteket, filmklubokat, író-olvasó találkozókat, bálokat, kirándulásokat, táborokat. A színes, közösség-összetartó, közösségkovácsoló rendezvényeken túl kiadói tevékenységet is folytat, többek között öt éven keresztül adta ki az Elszármazott Erdélyiek Névjegyzékét. Eddigi munkánk kiemelt részeként említhetjük azt a gyakorlatilag anyagi támogatás nélkül létrehozott könyvtárat, amely kb. 30 000 kötetet és több tízezer sajtóterméket, képi dokumentumokat, hangfelvételeket tartalmaz, amely célzottan, ilyen értelemben pedig egyedülállóan a határon túli magyar kiadványok gyűjtésével foglalkozik” – írta hozzánk címzett levelében B. Kis Béla, a szervezet elnöke, majd beszámolt arról: „A polcok minden jelenlévő számára túlmutatnak anyagi valójukon, hisz egy jövőbeni erdélyi magyar könyvtár alapjául szolgálnak azok számára, akik az erdélyi identitást Budapesten is megőrizni kívánják. Kívánom, hogy tartsák ezt a közösséget, leljék örömüket e polcok között egy-egy könyv vagy folyóirat után kutatva – zárta beszédét az avatóünnepségen felszólaló Szávay István, a Jobbik alelnöke.”
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 13.
Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 20.
Szent István árkosi áldása
A nagy király áldása most mutatta meg erejét ebben a községben. Kettős itt a csoda, mert a lepergett huszonöt esztendő alatt háromszázhetvenre növekedett – ebben a zömében protestáns faluban – az egyházfenntartó római katolikusok száma.
S mert szűkössé lett a kápolnájuk, amit a báró Szentkereszti család építtetett 1824–25-ben majdnem önerejéből, sok jóakaratú hívő ember és a helybeli kalákások segítségével tágasabbra bővítették. Így most már templomként fogadja a vasárnap, augusztus 24-én délután 4 órára Szent István-napi búcsúra idesereglőket. – Régi álma a kápolnabővítés az árkosi katolikusoknak – mondta Duka Antal, a filia gondnoka –, már édesapámék is készítettek erre egy tervet a régi rendszer idején, de akkor nem jöttek össze az anyagiak. Élő egyház vagyunk: több a születés, mint a temetés. Gyűjtést szerveztünk a faluban, nem akadt olyan család, amely erre az alkalomra ne áldozott volna pénzt. Fekete József plébánosunkkal megjártuk a gyulafehérvári érsekséget, ahonnan 10 ezer lej kamatmentes kölcsönt kaptunk, mert a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozunk, de kaptunk pénzsegélyt a katolikus testvéregyházaktól is. A gyűjtésből összejött összegből fizettük ki a rajzot és az engedélyt. A munkálatokat hozzáértő szakemberek végzik, és hihetetlen, de közmunkában! – folytatta a gondnok. György János székely ezermester az édesapjával kalákázott, Váncsa Árpád az asztalos-, Váncsa Kálmán pedig a kőművesmunkát végezte, a tetőzetet Váncsa Mátyásék ácsolták, s az új falat id. Rétyi Ödön kőművescsoportja vakolta le költségmentesen. Anyagilag támogatott Göncz Pál és családja, a Váncsa Lajos vezette helybeli Vadas erdő-közbirtokosság vezetősége 11 köbméter fenyőfát adományozott, Kató György traktorista pedig meszet, és bármikor, bárhonnan vállalta az anyagszállítást, a kőröspataki fűrészüzem 100 négyzetméter padlódeszkával segített. Nem említem név szerint a mindennapi kalákásokat, mert olyan napom is volt, hogy tizenöten jöttek segíteni. Persze, a kínálmációt nem akarom elfelejteni, mert György Ignác katolikus kertészmérnök és családja szilvapálinkát adományozott erre a célra. A tetőzet befejezésekor vaddisznóhúsból tokányolást szerveztünk: én vagyok a vadász, feleségem a szakács! A jó Istennek adnak hálát az árkosi templombővítők. Újraépítették a harangtornyocskát, György János villanyra szerelte a két harangot, és megígérte, hogy a munkálatok koronájaként öntet még egyet, mert – mint elhangzott –„ a kápolnában valamikor három kisharang szólt!”
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 26.
Elek apó szülőföldjén (Nyári vendégforgalom Erdővidéken)
Akik Erdővidék érdeklődésre méltó látnivalóit, idegenforgalmi kínálatát akarják megismerni, immár nem ütköznek információhiányba. A rendszerváltás után eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak a világháló, hanem a helybeli könyvkiadó, a helyi lapok is gondoskodtak arról, hogy kellő mennyiségű tájékoztató jellegű tudnivalót tegyenek közzé Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Apáczai Csere János szülőföldjéről. Augusztus vége, szeptember első fele itt még nyári turistaszezon.
Setétpatak hangos lesz
Pál-Szilágyi Éva nem az az asszony, aki megfutamodik a nehézségek elől. Két táborozó csoport közötti szabad idejében azonban hiába kerestük setétpataki vendégházánál, telefonon mondta el, hogy sikerült nem kis befektetéssel lakhatóvá-használhatóvá tenni a Baróti-hegyek szívében, festői környezetben meghúzódó vendéglakot, a nyáron majdnem telt házzal dolgoztak. Főleg hétvégeken igényelték a tágas, 45 férőhelyes táborházat a vendégcsoportok, s mert ők nem válogatnak a szállóvendégek között, a jó székely és a román konyha sok pihenni-kiruccanni vágyót ide vonzott. Augusztus 29-i kezdettel Setétpatak ad otthont a Székely Sziget Nemzeti Tábornak – jelezte, de olvasni lehet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapján is: „Ami már bizonyos, táncolni fogunk, s ha még nem tudunk, arra is lesz lehetőség, hogy megtanuljunk néhány lépést, hiszen lesz táncház, táncoktatás. Akik túrázni szeretnének, azoknak sem kell aggódniuk, mindenképp hozzanak túrabakancsot. Amit még megoszthatunk a nagyérdeművel a programokkal kapcsolatosan, hogy harcosoknak lesz airsoftjáték, olvasni vágyóknak könyvbemutató, és végül, de nem utolsósorban, ha tetszik, ha nem, lesz határőrség élőben!” Szeptember elejére is jelentkeztek már vendégek – közölte Pál-Szilágyi Éva, aki nem idegenkedik a reklámoktól, de mint mondta, számtalanszor bebizonyosodott, hogy szájról szájra is hatásos a hírterjesztés. A Setétpatak iránt érdeklődőknek azt is kell tudniuk, hogy az erdős környezetben fekvő tábor környékén is akad látnivaló: a patak forrásvidékén borvíz tör fel a mélyből, közel a Kincses-barlang, és csupán 3,5 kilométer távolságra Uzonkafürdő! Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban – ahol emlékháza is megtekinthető – évek óta működik a Pál-Szilágyi Éva tulajdonát képező Melinda Panzió, amely egy 1903-ban épült, teljesen felújított székely családi ház, újjávarázsolt eredeti bútorzattal, három szobával, két fürdőszobával, nyolc férőhellyel. Ha igény mutatkozik rá, kulcsosház formájában is használható, a melegebb évszakokban fedett nyári szálláshelyekkel. A múlt századelő bútorai között igazán jól érzik magukat a vakációzó vendégek. A télen érkező – mert eljön ám a tél is – élvezheti a pattogó tűz hangulatát, lovas szánnal juthat fel a Dél-Hargita fenyvesei közé. A vidék jellegzetes ételeit, készítményeit is megkóstolhatja. Kisbaconban „zakatol” a vidék egyik működő vízimalma!
Jó a Jázmin kínálata
A bibarcfalvi Jázmin Panzióba kopogtattunk be. Kiss Hajnal tulajdonos nemhiába nyugalmazott tanítónő, tudja, hogy a vendéget csak kiváló kínálattal, kényelemmel és kifogástalan konyhával lehet ismét visszahozni a borvizes faluba. Látogatásunk idején gyomlált, mentette a még menthető virágokat, mert nem mindegy, milyen egy vendégház udvara. – Nem mondhatnám, hogy rossz volt a nyári forgalom – jegyeztük szavait. – Jöttek vendégeink külföldről és belföldről is, s mert több a szálláshelyünk, ki tudtuk szolgálni azokat a munkásokat is, akik a Baróton épülő bevásárlóközpont építésénél dolgoztak. Azt szokták mondani, ha nem csurran, hát cseppen. Ebből az „iparból” nem lehetne megélni, de mi nyugdíjasok vagyunk, és próbálunk kapaszkodni. Ahány megszálló, annyi típusú: van, aki csak átutazik, más csak pihenni akar, de akad olyan is, aki meg akarja ismerni a környéket, s ebben tudunk segíteni. Bibarcfalva egyébként mindig is híres volt ásványvizeiről, kalciumban és magnéziumban gazdag gyógyvizeiről. Sajnos, meleg kádas fürdője és hideg strandfürdője most nem működik, a városi önkormányzat – mert Barót városhoz tartozunk, s a médiából tudom – állítólag elárverezi! Én hiszem, hogy sikerül felújítani, és ez a hely visszakapja egykori varázsát. Kissé furcsállom, hogy ott, ahol nem volt gazdag hagyománya a fürdőkultúrának, mint például Bölönben, kezelőközpontot építettek, s Bibarcfalva A borvíz útja programból kimaradt. Itt, ahol a föld mélye tele ásványvízzel, nagyon fontos lenne a kanalizálás, mert nagy esőzések idején a felszíni szennyvizek beszivároghatnak a föld rétegeibe, és veszélyeztethetik a borvizeket. A városatyák civakodnak, s ilyenkor lelassulhat a haladás. A faluban is akad látnivaló, hiszen a helybeli református templomban található a vidék egyetlen feltárt, szépen restaurált Szent László-falfestményrészlete. Dobásnyira tőlünk Barót város gazdagnak mondható vendégforgalmi látnivalóival.
A Bella-Kriszta nyitva, a Derzs Panzióban is telt ház
Nem könnyű feloldani a két baróti vendégház nevének etimológiáját. Bella és Kriszta a nevüket viselő panzió tulajdonosainak, Sámuel Mária Magdolnának és Kolumbán Alpárnak Amerikában élő lányai. Az udvaron Kolumbán Albert házigazda fogadott.
– Aránylag jó a turistanyár – mondta –, majdnem telt házzal működtünk. Nálunk is szálláshelyre akadtak a baróti szupermarket építésénél dolgozók, a Barót Napok alkalmával itt szálltak meg a budafok-tétényiek s azok a vendégek – köztük mongóliai tudósok is –, akik a helybeli múzeum által szervezett hun táborban vettek részt. Még nincs vége a nyári szezonnak, hétvégére magyarországi vendégeket várunk. Igényesen berendezett szobáink, a kényelem, a vendéglátói szeretet és a finom falatok biztosítják, hogy aki egyszer itt megszáll, az bizonyosan visszatér. Panziónkban öt szoba van, ebből egy franciaágyas, három kétágyas és egy egyágyas, igény szerint mindenikbe pótágyat lehet betenni: 12–14 személyt tudunk elszállásolni. Öt szobához négy fürdőszoba tartozik. – A vendégeknek svédasztalos reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk – folytatta Mária Magdolna, akivel utunk alkalmával egy naturista tanácskozás résztvevőjeként a Dél-Hargitában, a Kormos Panziónál beszélgettünk. – Vannak nekünk igazi székely és erdélyi ételajánlataink. A baróti Tortoma Könyvkiadó négy évvel ezelőtt ismét megjelentette a baróti származású Zelch Manci régi szakácskönyvét, mely itt jelent meg 1934-ben, úgyhogy nálunk ételválasztékban nincsen hiány. Panziónkban konyha is áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz nagy kert és udvar tartozik, grillsütővel, kemencével, kerti bútorokkal, függőággyal. Az autóknak parkolót biztosítunk. A környéken igen sok kirándulóhely és túralehetőség várja az Erdély-imádókat. Ötven kilométer távolságra a brassói Aqua Park, kissé közelebb a Szent Anna-tó. Vendégeink részt vehetnek házikenyér-, lepény- és kürtőskalácssütésen, pálinkafőzésen is. A Derzs Panziót Homoród menti vállalkozó építette, aki szülőfalujáról, a Szent László-falfreskóiról híres Székelyderzsről nevezte el és jegyeztette be. Jelenleg Barót város testvértelepülésének, Dabas önkormányzatának tulajdona, harminc személy kényelmes befogadására felkészülve. A szobák többségéhez saját fürdőszoba és WC, állandó hideg-melegvíz-ellátás tartozik. Az épületben 35 férőhelyes vendéglő is található. – Három hónapig Erdéllyel ismerkedő dabasi gyermekcsoportokat láttunk vendégül – tájékoztatott Péter Erzsébet helyi megbízott. – Számos felnőttcsoport is jött, többek között budapesti vendégek. Panziónk remek lehetőséget kínál Barót és a környék nevezetességeinek és természeti értékeinek megtekintésére.
Kormos vize csendes csobogása
„Erdővidék! Hogy muzsikál a név zenéje. Hogy hív a Vargyas, a Kormos vize csendes csobogása s a Dél-Hargita fenyvesei...” Ismerősen hangzanak a szavak, amelyeket Erdővidék című útikalauzomban raktam egymás mellé 1973-ban. A Kormos vize mellett robogtunk a Kormos Panziót keresve. Csak a hegyek őrzik még régi körvonalaikat, már rég emlék az erdőfülei diatomitbánya, azóta régészek kutatták Csipán mezejét, de kitartóan csordogál a Kuvaszói borvíz, s itt-ott az öreg fákon még látni rég festett turistajelzéseinket. Kuvaszó tövénél ismerősként fogad Benkő Lehel, a négymargarétás Kormos Panzió tulajdonosa és felsége, Zsuzsanna. Éppen egy magyarországi naturista tudóscsoport tartotta az udvaron megbeszélését. Kívánatos délebéd illatát hordozta a szél, s egy idős ember egy kisfiút horgászni tanított a panzió udvarán lévő pisztrángos tóban. A tulajdonos bemutatta csodás vendégházát.
– Még mindig nem az a lefedettség, amire várunk – mondta –, de egyre több a visszatérő vendég, újakat is hoznak magukkal. Általában elégedettek vagyunk. Hat szobában a férőhelyek száma tizenöt. Van egy öt férőhelyes lakosztály és az ebédlő mellett tágas konferenciaterem. Innen könnyen elérhetőek – 15–20 kilométeres körzetben – Észak-Erdővidék vendégforgalmi objektumai, s a Dél-Hargita gerincén túl a Szentimrei Büdösfürdő, valamint az Andrási család ősi fészke, Csíkszentkirály.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 2.
Több volt, mint ünneprontás
Hetven évvel ezelőtt apánkat vártuk haza, akkor menekült bajtársaival az oroszok elől Úz völgye poklából. Meg sem álltak a Stájer-Alpokig. Hetven éve annak, 1944. augusztus 26-át írtak. A fia csak most, az évforduló napján ismerhette meg a völgyet, amelyről ő annyit mesélt.
Magasztos hangulatú, megható ünnepségen vettünk részt. Keresztfák és kopják, emlékező embersereg, sok-sok fiatal (akik fél évszázad múlva is tudnak majd beszélni, emlékezni a hős, Úz-mezőn nyugvó elődökre, az érettük elhangzott szentmiseáldozatra, protestáns prédikációkra). Színes virágok özöne, éneklő, muzsikáló emberek százai, hagyományőrző huszárok, vitézi rendek álltak méltóságos csendben, és sokan, akik a csonka országból érkeztek nagy kerülővel, s nem ijedtek meg Dormány felől a hegynek tartó göröngyös úttól, a kilométerek százaitól. Az áldott Nap melege, a ránk boruló kék égbolt, Úz évszázados fenyvesei, minden-minden emlékezésünket akarta szebbé-jobbá tenni: 1914 és 1944 eseményeinek bensőséges megidézését. S lám, mégis, a legemberibb érzések szülte szabadtéri áldott-szelíd emlékezés idejére is rosszakaratú emberek egy bántóan kegyetlen ünneprontó eseményről gondoskodtak. Ott, ahol fiak, unokák és dédunokák gyűltek össze, kezet szorítottak öreg veteránokkal, gondoskodott az elvetemült emberi rosszaság arról, hogy durva tettel belegázoljon ünnepi hangulatunkba. Ahol valamikor az ezeréves országunk határa húzódott, ahol a Nemerék lába alól a Veresvíz pataka hangos csobbanással ömlik az Úzba, éppen a mi ünnepnapunkon adtak parancsot arra, hogy tüntessék el azt a kis épületet, amely minden okiratban az Úz-völgyi határvám nevet viselte! Hadd lássa az Úz mezeje felé özönlő vendégsereg – gondolták –, hogy ezt a fajta múltat mindenképp szeretnék semmissé tenni. Nem a dormányi békés románok, csángók, hanem bizonyára azok rendelték el a maradék emlékjel eltüntetését, akik nem tudják, hogy az együtt élő nációk uszítása zsákutcába vezető cselekedet. Nem tragédia, ne vegye el kedvünket – mondták a hazafelé tartók –, balga ünneprontás, vigasztalták magukat azok, akik látták a vörös lángtengerben égő vámház tetőzetét, a sárga útgyalu-eltüntette falakat. Több ez, mint a mi magasztos Úz-völgyi emlékünnepünk szépséghibája. Több, mert most is állandóan változtatják-vándoroltatják a bákóiak a negyvenhat évvel ezelőtt elhelyezett megyehatártáblákat, s az erről szóló vita a világhálón is helyet kapott. Értésére jutott a világnak a csíkszentmártoniak véleménye, hogy a történelmi határok ott vannak, ahol véget ér egy térség lakóinak tulajdonjoga, és folytatódik a szomszéd erdejével, kaszálójával! Így veszítettek ezernyi hektár erdőt és legelőt a gelencei és az ozsdolai birtokosok, így került a szomszédos megyébe Szépmező község, Gyimesbükk, s nem a régi helyére a határvonal a Gyilkos-tón alóli Magyarbékásnál. Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 8.
Magyar nap Erősdön (Ünnepelt a háromszéki szórvány)
Első alkalommal szervezte meg Kovászna megye tanácsa a Székföldi Magyar Napokat az erősdi református parókia udvarán. Része ez annak a kisebbségi szórványprogramnak, amelyet megyénk olyan településein tartanak, ahol a magyarság lélekszáma nem éri el az összlakosság 25 százalékát.
A népes közönséget Ráduly-Baka Zsuzsanna, a vendégfogadó erősdi református lelkipásztor köszöntötte, és elmondta, hogy a lélekszámában fokozatosan fogyó erősdi magyarság ragaszkodott és ragaszkodik a jelenben is nyelvéhez, vallásához és kultúrájához. „Ennek volt jeles munkálója az eklézsia egykori lelkipásztora, Nagy János, aki harminc éven át lelki gondozója volt híveinek. Személyének emlékezetére építettük az I. Székföldi Magyar Napokat, mert nemcsak lelkipásztora, hanem orvosa, tanítója, bölcs tanácsadója volt a gyülekezetnek – hangsúlyozta a lelkész –, ezért emlékezünk ma a népnevelőre s az ő magyar kultúrát népszerűsítő és közösséget építő munkásságára. Nagy János szervezte meg a református elemi iskolát, népkönyvtárat indított, színjátszó kört alakított a fiatalok számára. Zenei képzettségének köszönhetően kiváló vezetője volt a rezesbandának, s az általa vezetett néptánccsoport előadásai a környező falvakban is sikernek örvendtek. Az ő elképzelésének és kitartásának köszönhetően készült el 1929-ben az új parókia, amelyet a korabeli iratok Kós Károly-imitációként emlegetnek. 1940 és 1944 között e parókia ebédlőjében működött a magyar iskola, és amíg a tanító katona volt, addig ő, a lelkipásztor hét osztályban hetven gyereket tanított. A háború után beálló zűrzavaros idő többé nem kedvezett lelkipásztori munkájának, 1949-ben lemondott állásáról.”
„Elhatározásunk – mondta üdvözlőbeszédében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke –, hogy a Hunyad és Brassó megyében megkezdett szórványprogramunkat itthon is folytatjuk amolyan belső programként. Hatványozottan figyelünk a három magyar faluközösségre, Erősd mellett Hidvégre és Árapatak magyar lakóira. Októberben és ezt követően novemberben is megszervezzük a Székföldi Magyar Napokat.”
A beszédeket gazdag művészi műsor követte. Az erősdi gyerekek A rátóti csikótojás című darabot mutatták be, énekelt Ráduly-Baka Rebeka. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Fenyőcske néptánccsoportja, Benedek Csaba székely, Bodor Andrea gyimesi népdalokkal állt színpadra. A műsort az illyefalvi gyermek és felnőtt színjátszó csoport jelenetei zárták. A mikóújfalusi Nagykürt ’95 Fúvószenekar az eseményhez illő számokat játszott. A kulturális program ideje alatt a csíkszeredai magyar konzulátus munkatársai a parókia épületében átvették a helybeliek által előkészített magyar állampolgársági kérelmeket.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 9.
Adományok az Erdélyi Könyvtárnak
Augusztus elején lapunk Erdélyi magyar könyvtár születik Budapest szívében címmel közölte az ott működő Erdélyi Magyarok Egyesülete (EME) elnöke, Kiss Béla felhívását a tervezett Erdélyi Könyvtár létrehozására és gyarapítására.
,,Kinek nincs otthon felajánlható erdélyi vonatkozású könyve, újságja vagy egyéb dokumentuma, amitől megválna, avagy több példánnyal is rendelkezik belőle?” – kérdezte Kiss Béla. Lapunk készséggel felvállalta az EME törekvését, mert az egyesület feladatának tekinti a Magyarországon élő erdélyiek érdekképviseletét és identitásának megőrzését. Felhívásuk pedig visszhangra talált Háromszéken, s egy hónap alatt öt magánszemély, lapunk szerkesztősége és e sorok írója összesen 140 könyvet adományozott, amelyeket majd rendeltetési helyére szállít az egyesület. A kezdeményezés folytatására is várunk, készséggel fogadjuk az újabb adományokat, és az EME nevében köszönetet mondunk személyesen Ferenczy L. Tibornak, Jakab Emíliának, László Jánosnak és Háromszéki Évának is.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 17.
Háromszéki kalauz (A Nagybaconi medencezug és Kisbacon vidéke 15.)
Látnivalóban bővelkedik ez a vidék is. Bibarcfalva Baróthoz tartozó település, a múlt század derekán fürdőhely volt borvizes stranddal és meleg kádfürdővel. A régi Borhegyi borvízforrás vizét 1880-ban már palackozták.
Jelenleg két működő ásványvízpalackozó üzeme van: az egykori Baross-, később Május 1.-, jelenleg a 2-es számú egység, és egy újabb, a korszerű gépsorokkal működő 1-es számú palackozó, ahol a Bibco-ásványvizet és ásványvízzel készült üdítőket palackoznak. A Borvízpatak völgyében ősnövényi lelőhely van. Református temploma Szent László-falfestményt őriz. A Bodosi-hegy alatt mélyművelésű szénbánya működött, felette, a Várbükk nevű erdő fedte Várhegyen Tiborc várának romjait találjuk. A helységben született Bartalis Ferenc (1813–1854), a Makk-féle összeesküvés 1854-ben Sepsiszentgyörgyön kivégzett vértanúja, a szomszédos Bodosban pedig Budai József (1851–1939) a neves geológus és pomológus. Szülőházát emléktáblával jelölték meg. Bibarcfalváról piros kereszt turistajelzés mentén – a Baróti-hegység nyugati gerincén – Középajtára érünk. A Nagybacon felé tartó patakok – Köves, Kótya és Heveder – a pliocén üledékek klasszikus feltárásai, országos szinten nyilvántartott geológiai rezervációk. Nagybacon a hagyományos cserépgyártás központja. Református temploma műemlék, imaházán látható nagybaconi Nagy Vilmos emléktáblája. Temetőjében nyugszik Konsza Samu tanár, a falu szülötte, háromszéki népköltészeti gyűjtő.
A falu keleti részén tör fel a Faluborvize (1), nem messze innen a Súgóborvíz (2), a Kisbaconi út mellett a Sántéri borvíz (3). A Gyerkovács patakban kénes gyógyvízforrás, a Setétpatak völgyében pedig a Kincses-barlang.
Nagybaconból indul a Bodvajt és Magyarhermányt is érintő, piros ponttal jelzett turistaösvény.
Kisbacon a Benedek Elek emlékét kereső gyermekek zarándokhelye. Itt van a nagy székely mesemondó emlékháza, a temetőben pedig síremléke. A falut a Csíkorra (4) és a Mitács érintésével a Likati út köti össze Alcsíkkal. A Fenyőstöve övezetében a következő borvízforrások vannak: a 2013-ban felújított Kisbaconi Rezes (5), a Kőrises I. és II. (6–7) és a Tamásné borvize (8).
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz első fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetőek, illetve megrendelhetőek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a [email protected] e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 11.
Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor. – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 14.
Háromszéki kalauz (Szárazajta és Zalánpatak, 22.)
Szárazajta régi település. Itt ringatták bölcsőjét Ajtai Abod Mihály (1704–1776) tudós tanárnak, Árva Bethlen Kata jó emberének és Gecse Dániel (1768–1844) neves orvosnak. A Gecse család ma is él nevében Szárazajtán.
A falu központján halad át a piros háromszög turistajelzés, mely a Matára érintésével a Harcsa-patak fejénél levő Csángó-tanya felett ér ki a főgerincre és összekapcsolódik a kék sáv gerincjelzéssel. Az Ajta pataka mentén leromlott, de egykor jól járható úton lehetett megközelíteni Közép- és Nagyajtát. A Baróti hegység nyugati gerincéről lefolyó patakok vidéke aránylag ismeretlen terület. Egy helyet Kurtavára néven emlegetnek a helybeliek. „Valamikor Szárazajta itt lenn feküdt – mondják –, és a Kakucsi malmokig húzódott.” Hogy itt emberek laktak, bizonyítják a begyepesedett mezsgyék, házhelyek, a régi temet meg a tatárkori ősi helynevek (Tatárvágás, Kinyír, Metsze). A nép emlékszik még, hogy Kurtavára egykori falai darázskőből voltak rakva. A szerteszét hever köveken forrómészvakolat nyomait fedeztük fel. ,,A vár nem a gazdagoké volt, a szegény emberek hordták össze menedék gyanánt” – mondta 1979-ben a 83 éves Német Béni. A Zalánpatak felé vezet út mellett – a Galat-tetőn – régészeti leleteket találtak. A Tekse- patak csendes völgyében még fészkel ritka és védett madarunk, a fekete gólya. Közép- és Szárazajta, valamint Zalánpatak határában, a számmal jelölt objektumok a következők: 1. Füveny-gödör, 2. Hidegkút, 3. Kurtavára, 4. Farkas-kútja, 5. Egresmez, 6. Kégyószeg, 7. Nagyköveshegy, 8. Bíró Samu-kútja, 9. Nagyorotás-árka, 10, Szcs Imre-kútja, 11. Burjányos árka, 12. Kakucs vagy Bojérárka fejében a Bojérkúttal, 13. Kerekerd, 14. Mátis-kút, 15. Mátis-pataka, 16. Rakottyás-árka, 17. Bojzás-kút, 18. Bforrás, 19. Köhösfeji borvíz, 20. Korhána-árka, 21. Katrina-árka, 22. Német-kút, 23. Gecse-kút, 24. Rövidsarok árka feje, Msz-szel jelöltük a Meszest, Hb-vel a Hosszúbércet, Op-vel Orotás pusztáját, N-nel a Nádas-patakot, I-vel az Incze Pál nevű erdőt, F-fel a Füves-tett, M-mel Mihályka-, P-vel az Ánás-patakban a Pina-borvizet, H-val a Huccást, Zs-vel a Zsidók-kútját. Zalánpatak aránylag fiatal település. Kialakulását a sepsikőröspataki gróf Kálnoky család 1694-ben ide telepített üveghutájának köszönheti. A falu egykori helye praedium volt és Egyedmezejének hívták (1692). Üveggyára 1860-ban szűnt meg. Tűzvész pusztította. Termékeinek darabjait a sepsiszentgyörgyi múzeum és a helybeli kis történeti gyűjtemény őrzi, amely néhai Karácsony Zoltán családjának tulajdonában van, akivel együtt e sorok írója végzett helykutatást a jelenlegi kultúrotthon mögötti kertben. Zalánpatak ásványvizekben gazdag, több borvizes udvari kút is van. Ilyen például Préda György kútja. A térképen a falu déli részén a két Csuklyoni-forrást tüntettük fel. Az Ánás-patak völgyében a budapesti Ars Topia Alapítvány kalákás csoportja és a helybeliek népi fürdőt és mofettát építettek, s rendezték a környék borvízforrásait. A település kelet felőli bejáratánál Károly angol herceg és gróf Kálnoky Tibor régi falusi házakat vásárolt, melyekben szálláshelyeket rendeztek be. A térképlap DK-i sarkában számmal jelöltük a sepsikröspataki erdős övezet helyneveit: 26. Jávoros-kútja, 25. Bed Balázs-kútja, 27. Mogyrós-kút, 28. Mogyorós-patak, 29. Kövespatak, 30. Hegyesbérc-kútja, 31. Kövesponk.
A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetek, illetve megrendelhetek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a [email protected] e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 19.
A Kászonok székely falvai
Ha Katrosát elhagyjuk, a felújított műút mentén helységtábla adja tudtunkra, hogy a történelmi Csík, a Kászonok területén járunk, Hargita megyei szomszédaink földjén. Székely testvéreink sem nemzetiségükben, sem vallásukban, de talán népszokásaikban és nyelvjárásukban sem különböznek lényegesen a Szentföldön élő háromszéki székelyektől. Kászon-székkel a Répát-tetőtől (1456 m) délre eső területünkön szomszédosak vagyunk.
E vidék minden települése (Kászonújfalu, Kászonaltíz és Feltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva) a nagykászoni (kászonaltízi) önkormányzat közigazgatása alá tartozik, s többé-kevésbé összefüggő településrendszert képez. Kevés a humuszban gazdag szántóterület, a földek jobbára kaszálók és legelők, ősidők óta az állattartás és az erdőgazdálkodás a fő megélhetési lehetőség. Buzgó római katolikus népe ragaszkodik népi és vallási hagyományaihoz. Barangolásunkat a kászonújfalusi helyi érdekű Sóskút-fürdőnél kezdtük, ahol megtudtuk: magánterületen járunk, s oda az a Mátyás György és családja állított emléket 2004-ben, aki a helyet a Kászonok népének ajánlotta fel kikapcsolódás, pihenés, ivókúrás gyógykezelés céljára. Kalákamozgalommal és összefogással-együttműködéssel, a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával építkeztek itt. A gyógyforrás vize sós és szódabikarbonátos lúgos kémhatású, kénhidrogént is tartalmaz, és javallatai szerint a gyomor-bélbántalmakra jó, de használható szemvízként, bőrbetegségekre is. A festői vidéken fekvő üdülőtelepet, a magyarországi Pagony Táj- és Kertépítészeti Kft. tervei alapján megújult építményeket kikezdte az idő, s hozzáláttak azok rendbetételéhez. A Nyerges-tető felé tartó műút mentén fekvő Kászonújfalu rövid históriáját a helybeli iskolában képek és dokumentumok segítségével bárki megismerheti, s ha egész Kászonországra óhajt írott-képes kitekintést, kezébe veheti András Ignác altízi központi iskolaigazgatónak a kolozsvári Verbum Kiadónál megjelent adatgazdag helytörténeti kiadványait.
A csíkkászoniakat gyakran látni a felső-háromszéki búcsúkon, a kászonújfalusi zenekar pedig számos háromszéki falunap és rendezvény vendége. Kászonújfaluval történelmi szálak is összekötnek. Iskolája felvette a bélafalvi születésű Tuzson János honvédőrnagy, a Nyerges-tető hősének nevét. Koszti István igazgatótól azt is megtudtuk, hogy itt született a Kőrösi Csoma Sándorról szóló regény (Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete) szerzője, dr. Debreczy Sándor (1907–1978) író és egyetemi tanár, ugyanis édesapja itt teljesített annak idején rendőri szolgálatot. A XX. század első felében figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtett ki a kézdivásárhelyi gimnázium jeles tanára, Sylvester Ferenc, akinek szintén ebben a faluban ringatták bölcsőjét. Kászon község közművesítése felől is érdeklődtünk. Folyamatban a községi szennyvízhálózat kiépítése – tájékoztatott Pinti István önkormányzati alkalmazott, és elmondta, hogy Jakabfalván és Újfaluban már befejezték a munkálatokat, következnek a rákötések. Megkezdték az altíz–feltízi szakaszt, amelynek az impéri része is elkészült. Az egész rendszer átadását 2016-ra tervezik. Kászon-vidék kiváló ásványvizeit régebben palackozták. A források mentésére és felújítására jobbára csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. Pályázattal és helyi összefogással megújult a Fehérszéki Szent István-forrás, s a kászonjakabfalvi régi Salutaris, később Kászon Gyöngye néven forgalmazott palackozó területén és az egykori Jakabfalvi- vagy Kászon-fürdőnél az újtusnádi borvízpalackozó tulajdonosa, Kurkó Gyárfás felújíttatta a Kós Károly által tervezett Pán-, azaz Boldizsár-gyógyforrás kútházának épületét, s dolgoznak a borvízkút korszerűsítésén is. Kászon-vidék műemlék épületeinek, templomainak ismertetésére nem vállalkozhatunk, ezek, a falumúzeumnak is helyet adó Balási-kúriával egyetemben mind vendégforgalmi érdekességek, a helyi épített örökség értékes részei. A látnivalók közé tartozik a Natura 2000-es területen a Kicsiromlásmező országos védettségű övezet, ahol olyan védett növényfajok élnek, mint a boldogasszony papucsa, a fűzlevelű gyöngyvessző, a tőzegáfonya, a kék csatavirág, amelyek öreg Európa sok más területén rég kihaltak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 20.
Határőrző emlékjelek
Még a csillagászatban is ritka jelenség a bolygók együttállása, nemhogy az emberi társadalmak és országok mindennapjaiban. Mégis megtörténik, hogy a múlt keresése közben a jelennel együttállásba kerül az ember. Felmenőink, apáink-nagyapáink emlékeinek nyomába eredve is ez történt. Kényszermegálló az úzi vámnál
Ez év szeptember végén és október elején olyan bolygóháromszög volt az égen, amelynek az asztrológusok szerint áldást, szerencsét és sikert kellett volna jeleznie. A háromszög három csúcsán a Kos Uránusz, az Oroszlán Jupiter és a Nyilas Mars volt. Mindhárom tűzjegy. S a tűz a lendületet, a tetterőt, a lelkesedést és a bátorságot jelképezi – szólt az ajánlat. Az asztrológia szerint ez a háromszög a legjobb bolygóállás. Augusztus 26-a, az Úz-völgyi emlékezés után, hitelt adva a jóslásnak, útra keltünk.
Nem könnyű még a legmesszebb menő jóakarattal és józan ésszel sem elemezni az eddig eltelt közel száz esztendő többnyire tragikusnak mondható eseményeit abban a földrajzi környezetben, határ menti övezetben, ahol felmenőink a parancsra hallgatva harcoltak, és sokan életüket vesztették. Ez a hely a minálunk eredő Veresvíz és az Úz összeömlése feletti övezet, amelynek harci eseményeiről-történéseiről eddig kiskönyvtárnyi irodalom született. Kell szólni hát erről a helyről két okból, egyrészt, mert ebben az évben mind a két világháború eseményeire emlékezünk kerek évfordulók kapcsán, másrészt pedig azért, mert lám, ma is kételyekkel és kontrasztokkal tűzdelt események írják tovább a Kistölgyesi-szoros, Úz-mező történetét.
Úz-völgyi szorosnak is nevezik az Úz-patak szűkületét, ahol ez év augusztusában nem kis meglepetés ért sokunkat. Az Úz-patak völgyének déli részét nagyon találóan Kőkertnek nevezik, s így a szoros is viseli a Kőkert-szoros nevet, vagy ahogyan még most is emlegetik a szoros mindkét oldalán lakók: Úzvölgyi-vám vagy Úzi vám. Úgy tartják a maiak, s ezt látjuk a térképeken is, hogy itt határpont volt, itt vágta át az utat az ezeréves magyar határ, amely a Veresvíz-patak mentén ereszkedett alá az Úz-patakába való beömléséig, majd annak bal partján a Magyaros tetőre emelkedett. A folyó, amely bővizű hegyi patak, Csíkbánkfalva határában ered, s Moldva területén Dormánynál, Dărmăneşti alatt ömlik a Tatrosba. Felsőbb völgyszakaszán a legutóbbi évszázadban számtalan fűrésztelep működött, kis falu is volt itt, neve Úzvölgy-telep. A fűrésztelepeknek-gyáraknak s a falunak is már csak emléke él. Most csak egyetlenegy család lakik itt, de – akárcsak a többi keleti határhelyen: Ojtozi-szoros, Gyimesbükk – a Baska-havas északkeleti végénél régi várhely nyomairól tudósítottak.
Augusztus 26-án az emlékezésre vonulók, s így magunk is – e sorok írójának édesapja is ide kiparancsolt székely határőr volt – szemtanúi lehettünk, hogy égett, mert meggyújtották – éppen az egykori országhatárnál – az út jobb oldalán álló kis épület tetőzete, romjai pedig már a közeli árokban hevertek. Ez volt a vám épülete! – jegyezte meg útitársunk az Úz-völgy-barát szentivánlaborfalvi Kányádi Mihály. Valóban, a világhálón és más adatok szerint is a kis épület „Grenzen-zoll” vagy a „Zollamt” nevet viseli, ami határvámot, vámhivatalt jelent. Kik, miért, milyen céllal tüntették el az épületet, és miért éppen augusztus 26-án? – merült fel mindnyájunkban a kérdés. A békés emlékezésre vonulók százainak akartak ezzel ünnepi „meglepetést” nyújtani? Mi azonban ünnep után visszatértünk, megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. – Nem az a kis ház volt a határvám, én úgy tudom, hogy azt a fakitermelő vállalat építette, látni lehetett rajta, hogy újabb építmény – tájékoztatott Costel Pădureanu nyugdíjas dormányfalvi lakos, aki szeretettel fogadott. A helybeli volt kőolajfinomító egykori vezetője, a vidék jó ismerője, a gelencei kitermelés irányítója, felesége, Jutka asszony, sepsiszentgyörgyi. A szóban forgó kis ház közelében azonban van egy beton házalap, az lehetett az egykori vámhivatal – fűzte hozzá vendégfogadónk. Útitársunk, a gelencei Kelemen Dénes jeles faragóművész, jó Úz-völgy-ismerő, a hallottak nyomán mintha napirendre tért volna az augusztusban történt égetés felett. Megmutatta a hely közvetlen szomszédságában az egykori Úz-völgyi, vasból épült határhíd és a keskeny vágányú egykori iparvasút betonpilléreinek maradványait, régi fényképfelvételén láthattuk az egykor ott közlekedő keskeny nyomtávú mozdonyt is.
– Itt volt tehát a határvám – mutatta egy másik fényképen a két vámsorompót is. Itt, az út jobb oldalán, ez a Magyarós-tető felé húzódó hegygerinc lába, itt emelkedett magasba a két ország határvonala. Ide raktam egy kőhalmot, ez már magyar föld volt. Ide akarok egy szerény keresztet állítani jövő augusztusra az itt őrködők s az 1916-ban és a második világégésben elesettek emlékére. Bízom abban, hogy nem fogják bántani, mert a román ember tiszteli a keresztet! Itt csak a vám volt, a magyar határőrkatonák s a honvédek fent, a völgyben lévő laktanyából jártak le ide őrségbe szolgálatot teljesíteni.
Számunkra azért volt fontos a határpont ismerete, mert 1968-ban ennek közvetlen közelében jelölte ki a megyehatárt megállapító bizottság a két szomszédos új megye, Hargita és Bákó határvonalát. Igen ám, de azt a rendszerváltás utáni években, amint azt Csíkszentmárton község polgármesterétől, Gergely Andrástól is megtudtuk, a bákói megyevezetés önkényes módon „felnyomta” mintegy három kilométerrel nyugatabbra, s a Rácz-patak beömlésének övezetébe költöztette a határtáblát. Mi több alkalommal visszavittük az eredeti helyére, de mindhiába. Így történhetett, hogy jelenleg az Úz-völgyi hősi temető, a régi kápolna is Bákó megye területére került. Mi azonban itthon érezzük magunkat, ezen a helyen itthon vagyunk.
Meglepetés és munka az emlékhelyen
A határvámnál lobogó tűznek még mindig kételyeket támasztó érzéseivel léptünk az Úz-völgyi emlékhely és emléktemető területére. Meglepetésünkre téglából épített kerítést emeltek a bejárati székely kapu keleti oldalára, s látogatásunk idején éppen annak folytatásán dolgoztak, a terméskőből emelt oszlopok közé mutatós vízszintes farudakat illesztgettek. A csíkszentmártoni építőcsapatot az önkormányzat alpolgármestere, László Antal irányította, aki maga is építész ember. – Pályázati pénzből épül ez a kerítés – mondta. Ez a legelő, ahol a temető van, s a temető mögötti hegyoldal erdőségei a mi közbirtokosságunk tulajdona, amely egy darab területet sem kapott vissza soha a szomszéd megyétől.
– Dr. Szőcs Dániel, Dani bácsi, az emlékhely rendszerváltás utáni felújításának kezdeményezője kért meg, hogy jöjjünk fel ide – mondta Kelemen Dénes –, mert a pályázatot megnyerő csoport két emlékkopját, melyeknek elhelyezkedése nem egyezett az emlékhely területrendezési elképzeléseivel, kivett a helyéről, és azokat vissza kellene állítani eredeti helyükre. Az egyiket én faragtam a volt sepsiszentgyörgyi 11-es és 12-es székely határőr zászlóalj hősi halottainak emlékére az Úz-völgyi betörés 60. évfordulója alkalmával, a másik a Farkas Mihály emlékkopjája, amelyet lánya, Farkas Piroska állíttatott. Barta Misi bácsival, az egykori Úz-völgyi harcossal visszahelyeztük mind a kettőt eredeti helyére. Volt még három emlékkopja, amelyet augusztus 26-án, a szervezők utasítására a temetőkerítés belső fele mellé állítottak fel. Mi azokat is kivettük, s az Úz-völgyi emlékmű nyugati felén álló kopjasorba, méltó helyre elhelyeztük.
Ezek közül két emlékkopját a sepsiszentgyörgyi Forró testvérek, Forró Ferenc és Forró László tartalékos hadnagyok gyermekei és unokái állítottak és Balázs Antallal faragtattak – tesszük hozzá mi, a harmadikot pedig az Úz völgyében elhalt édesapja, Ilkei Ferenc emlékére fia, a Sepsiszentgyörgyön élő vitéz Ilkei Albert saját kezével készítette. A helyzet ilyetén alakulásáról dr. Szőcs Dánielhez fordultunk érdeklődni, akit néhai Sylvester Lajos, a hely hű krónikása, az Úz-völgyi szellemiség ápolójaként emlegetett, hiszen húsz éve már Úz-völgy törzsparancsnoka, s az itteni ünnepségek ceremóniamestere.
– A szóban forgó pályázatot a nálunk működő Erdély Kutatócsoport Egyesület nyerte el a magyarországi Honvédelmi Minisztériumtól, amiért minden elismerésem – mondta. – Én azt hiányolom, hogy a pályázat készíttetői miért nem vontak be minket is, vagy legalább meg kellett volna bennünket is kérdezniük. A központi emlékművet is mi állíttattuk, létrehozásában minket nagyon sok Úz-völgy-barát támogatott. A kopjaköltöztetésekkel önhatalmúlag cselekedtek, amelyet mi, a második világháború háromszéki résztvevői és azok maradékai, unokái megrökönyödéssel vettünk tudomásul. Hol volt 1994-ben, a kezdetekkor ez a kutatócsoport? Véleményünkkel finoman figyelmeztetném Illésfalvi Péter hadtörténeti szakíró barátomat is. A kutatócsoportot és Gergely András csíkszentmártoni polgármestert is arra kérjük, hogy folytassa munkáját, az újabb keresztállításokat is, de a már elhelyezett második világháborús kegyeleti emlékkopjákat ne bolygassák, hagyják eredeti helyükön.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. december 31.
Két háború katonája (Murmanszktól Úz völgyéig)
Évtizedek felsejlő beszélgetései alapján, olykor csak a családi okiratok, fényképek segítségével idézhetem édesapánk, Kisgyörgy Béniám háborús történeteit. Zömét 1971-ben sírba vitte. Ha a két világháború kerek évfordulós alkalmát is lekésem, a többi is odavész.
Mozgósítás 1914-ben
Két évvel idősebb testvérbátyja, Kisgyörgy Pál, Pali bátyánk, 1914. december 29-én már katonaruhában készíttetett fényképet Brassóban az akkor még civil öccsével, apámmal. A kabinetkép hátlapján nagyanyám, Veress Eszter rögzítette a keltezést. Apám a következő év nyarán már katonaruhában állt fényképezőgép elé a brassói Kapu utcában. 18 éves volt. Árkosi család sarjaként, a Sepsiszentgyörgyi Iparos Tanoncziskola végzettjeként vonult be brassói alakulatához. (A császári és magyar királyi 2. gyalogezred állományát Háromszék és Brassó vármegyéből egészítették ki magyar, román, szász legénységgel.)
– Anyám biztatására ellátogattam minden közeli rokonhoz búcsúzni – emlékezett vissza. – Ez volt akkor a szokás, nyomtak a markomba egy-egy krajcárnyi útravalót. Brassóból Prágába vezényeltek, ahonnan kiképzés után az orosz harctérre vittek.
A Galícia felé tartó katonavonaton ismerkedett meg apámmal az Erdővidék Múzeumának néhai névadója, egykori kedves öreg barátom és kirándulótársam, Kászoni Gáspár (1896–1989). Emlékezetében megmaradt egy galíciai jelenet: „énekelgettünk apádékkal – mondta, de amikor megláttuk a nyírfaerdők szélén a vassisakos, fakeresztes katonasírokat, valami kimondhatatlan csend ülte meg a kupét”. Amikor a hatvanas években ezt említettem apámnak, ő is emlékezett. Mondanom sem kell, hogy elérzékenyülve ölelték át egymást egy alkalommal a baróti Diákdomb előtt. 1916. június 3-án estem fogságba – jegyezte fel egyik okiratában. Ami apánkkal azután történt, arról csak gyermekkori emlékezetem s néhány oroszországi fotó beszél. Az Urál-hegységben elképesztő szibériai télben vágták az erdőt, mesélte, akkor jutottak el nyitott teherautó tetején Murmanszkba is. Azt ígérték a hazavágyó magyar foglyoknak az oroszok, ha beállnak Kun Béla hadseregébe és pártjába, az oroszországi magyar kommunista pártba, hazaengedik őket. Civilnek öltözhettek, nagy volt az öröm. 1917-ben Jekatyerinburgban Lenint is hallották szónokolni. Civil ruhás vöröskatonák voltak, illegalitásban, ha felfedik őket a fehér gárdisták, azonnali fejbelövéssel járt. Mindezt kimondottan csak azért vállalta, hogy hamarabb hazajöhessen. Harkovban iparát folytatta, s mint félig szabad orosz állampolgár eljutott Odesszába is. Az orosz nyelv nem tűnt nehéznek, könnyen megtanulta. Édesanyánkat sok orosz levesételre megtanította, a teát oroszosan itta: a nyelve alá helyezett kockacukron keresztül szürcsölte. Csak sejtettük, hogy azt az éneket, amit nekünk is megtanított, egy orosz barátnőjétől tanulta. Kun Béla ígérete dugába dőlt, hazautazott Magyarországra, s apám csak kilenc év után, izgalmas körülmények között, álnéven érkezett Magyarországra 1925. július 3-án, egy Oroszországban már családot alapított barátja, Nyita Endre személyi okirataival. Romániában, szülőföldjén, nem fogadták, Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség! – felelték. Ipariskolai végzettsége alapján alkalmazta a Magyarországi Iparosok és Lábbelikészítők Országos Szövetsége, ott dolgozott még három évet ortopédcipészként. 1928-ban tért haza, s hogy a sepsiszentgyörgyi sziguráncán ne kelljen mindennap jelentkeznie, azt csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai-rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával.
A Bécsi döntés újabb meghívót hoz
Az interbellum idején énvelem és Benjamin testvéröcsémmel gazdagodott a család. Szentgyörgyről Árkosra költöztünk. A szentgyörgyi Víztartály előterében barakktábor épült (Árkos A- és B-táborok), ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indulhattak az Úz-völgyébe. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyám két gyerekkel (öcsém négyéves volt), védtelenül vártuk a háború eseményeit, nélkülözések közepette, a Geréb utcában. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, Serfőző János alezredes legényének tette.
– Amikor Moldvában a katyusák szólni kezdtek (augusztus 26-án lehetett), arra ébredtem, hogy a németek elmentek, s az alezredes úr is, de visszaüzent nekem, hogy vigyem utána szekérrel a zsírosbödönben lesütött kolbászt és füstölt oldalast, valamint a vasládát a zászlóalj zsoldjával! Ne vigyél te semmit, biztatták az árkosi katonabarátok, Duka János és Gelei Ferenc, ’sze a nyomunkban a muszka. Te beszéled nyelvüket, ha utolérnek, a hegyek védelme alatt hazaérünk Háromszékre – mesélte. –Nem tehettem, mert Szentmártonban Dánér százados ránk ijesztett: ezzel a pisztollyal lövöm agyon, aki a magyar hazánk védelméből megszökik! Két fiúgyermekem, feleségem otthon van, ha hirtelen megfordul a harc, főbe lőnek. Aki akar, jöjjön velem, irány gyalogosan a Tolvajos-tető. Rohantunk a németek és a magyar tisztikar után egy értelmetlen háborúban. A tetőn meglepetés várt. Kiabált valaki: Béni úr, jöjjenek enni! Dámi volt, a kőröspataki rostakészítő cigány, ő is székely határőr volt velünk. Libát fogott, s estefelére kész volt a paprikás! Viszontagságos volt a menekülés. A németek sehol nem engedték, hogy pihenésre hajtsuk fejünket, még az istállókban sem. Gyötört minket az éhség, egy-egy, az oroszok elől elmenekült sváb család disznója mentett meg, akadtunk olyan pincére is, ahol még volt bor. Megbomlott a rend, mindenki menekült. Serfőző alezredessel véletlenül találkoztunk valahol Belső-Magyarországon. Kuruc ember volt, nem kedveltem. Amikor meglátta a szekéren a vasládát, felnyitotta. Fokra álltak benne a Horthy-papírpénzek, a zászlóalj kifizetetlen zsoldja. Felkiáltott: Kisgyörgy maga marha, maga hülye, idáig hozta ezt a sok pénzt, tegye le azonnal! (Serfőző alezredes úr a harcok első napján faképnél hagyta az öregekből, fiatalokból álló szentgyörgyi székely határőrzászlóalját, és valahonnan Sopron környékéről irányították vissza a tábori csendőrök – olvastuk Földi István egy visszaemlékezésében, Szőts Dani bátyánk, az úz-völgyi veterán pedig úgy hallotta Dobay Béla sepsiszentgyörgyi orvostól a háború után, hogy Serfőzőt a hadbíróság halálra ítélte. Egy hadbíró őrnagy beadott egy revolvert, és azzal öngyilkos lett, hogy szégyen – akasztás – ne érje. Dobay tudhatta, ugyanis tábori lelkész volt, Serfőző törzskarához tartozott. Sós Ferenc honvéd elmondta, hogy az egyik faluban ő őrizte puskájával a letartóztatott alezredest.)
Visszatérés Amikor a nyomukban voltak az oroszok, már Ausztria földjén, a Stájer-Alpokban jártak, éhesen, meggyötörve, fáradtan gondoltak az itthoniakra, mireánk. Győzködték az apámmal egyidős székely katonák, a falubeliek, hogy forduljanak meg. Ments meg nyelvtudásoddal, Béni bácsi – mondták, hátha nem esünk ismét fogságba. Megfordultak, szembe indultak a kegyetlen ellenséggel. De átadjuk a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek. Néhai Soós Ferenc kökösi lakos elmesélte a történteket néhai Sylvester Lajos újságíró kollégának. Idézzük az Úz-völgyi hegyomlás, 1996-ban megjelent dokumentum-kötetéből.
Lendvánál egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez? „Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig. Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskméten ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba. Bekísértek a parancsnoksághoz, kijött az orosz tiszt, Kisgyörgy bácsi beszélgetett vele, s kérdezte, honnét tudod ilyen jól a nagy orosz nyelvet? Kisgyörgy bácsi mondta, hogy ő is mint fiatal katona Oroszországban volt fogoly. Kérdi, hol? Mondja, hogy melyik városban volt utoljára hat évet. Melyik utcában? Mondja az utcát. Megnézi jól az orosz, hát te vagy Márton, azt mondja és összeölelkeztek.” (Soós Ferenc nem emlékezett jól apám keresztnevére).
– Az említett orosz tiszt őrnagyi rangban volt – mesélte később apám. Egy udvarban laktunk Harkovban, és megismert, egy bürgeri csizmát rendelt tőlem, ő egyetemista volt. Maradj mellettem tolmácsnak, mondta, pénzt küldünk a családodnak. Mindhiába, mi hazavágytunk. Papírt adott, egyfajta útlevélfélét, amit már Szegeden megmosolyogtak. Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultunk hazafelé Kecskemétről vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem mertek bemenni Brassóba. Apácán leszálltak, a bölöni erdőn keresztül indultak Árkosra. Figyelték a toronyból, s amikor megjelentek, megszólaltak a harangok. Mindenki könnyezett. Anyánkkal, Sikó Irénnel (1912–2011) vártuk nagyapám gejei háza előtt, Geje-mezeje felől érkeztek. Forró teával, pánkóval vártuk. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz-völgyében, emlegette gyakran, de azért megszenvedtem ezt a háborút is. Száz idős székely embert hazahoztam, megmentettem nyelvtudásommal a hadifogságtól. Gyere ide dolgozni a rajoni pártbizottsághoz, Béni, kérte egy alkalommal Péter elvtárs munkáspárti vezető. Vöröskatona voltál Szovjet-Oroszországban, neked itt a helyed! Megmaradok az iparom mellett, felelte apám. A vörös hatalomból nem kérek, volt alkalmam megismerni. Az már itt van, negyven évig tovább sem megy.
Nem tévedett sokat. 1989-et már nem érhette meg.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. január 16.
Kászoni Zoltán átevezett a túlsó partra
Találkozásaink egyre ritkultak. A Magheru sugárúton, az élelmiszer-ipari minisztérium előtt mondtad, Zoltán bátyám: ne menj Fazekas Jánoshoz, gyere, én az erdővidéki bányászoknak mindent elintézek! Aztán az A hét szerkesztőségében ölelkeztünk, mint erdővidékiek. Te is írásodat vitted be.
Telefonon hívtál: itthon van Gáspár testvérem Kolozsvárról, apámmal együtt menjünk kirándulni a Hagymásba! És mentünk. Kapkodtuk egymástól a szót, nagy beszédű csapat voltunk... Négy évvel ezelőtt szólt utoljára a telefon, amikor Háromszék élő kincsei című könyved (Barót, Tortoma Kiadó, 2011) véleményeztem a Communitas Alapítványnak. Édesapád kirándulótársunk volt, apámként tiszteltem. Ő itthon, Te a székesfővárosban lelsz végső nyugvóhelyre, megtartó emlékezetre. Isten veled, Zoltán bátyám! Szerdán este jött a szomorú jelentés, hogy életének 87. esztendejében a magyar fővárosban elhunyt a jeles halbiológus, halászipari szakmérnök, vadbiológus, szakíró, Barót szülötte és díszpolgára, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tiszteletbeli alelnöke, Kászoni Zoltán. A kolozsvári római katolikus főgimnáziumból indult, a moszkvai Halászati és Halipari Egyetemen szerzett diplomával Mezőzáhon kezdte pályáját, később Erdély, Bánság és Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, aztán igazgatója lett. Több éven át halászati államtitkár volt, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, az első romániai magyar nyelvű halászati szakkönyv szerzője. Hosszú ideig az országos román vadász- és horgászegyesület alelnöki, később főtitkári tisztjét töltötte be. Bukarestből való távozása után Kovászna megye erdészeti főfelügyelőjeként dolgozott. Egyetlen fiát, Kászoni Zoltán István újságírót, későbbi irodalmárt és nyelvészt követte az anyaországba. Ott is, itt is otthon érezte magát, az utolsó pillanatig írt. 1963 és 2012 között megjelent több mint húsz könyve, és mi, földijei őrizzük itthon emlékét. Kisgyörgy Zoltán
Néhány munkája: A Kárpát-medencei vadaskönyv / Budapest, Terraprint, 2003/
Vad és vadászat Erdélyben / Mentor, Marosvásárhely, 2005/
Kászoni Zoltán /Barót, 1928. jan. 22. - Budapest, 2015. jan. 14./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. január 27.
Bethlen Kata falujában
Oltfej ikerfalujának, Étfalvazoltánnak múltját megirigyelhetné sok más település. Veretes helytörténete telis-tele jeles eseményekkel. Két műemlék jellegű temploma, erdőségei, termékeny talaja van, és ha netalán aszály lépne fel, a két település között folyik el az Olt, s „nem jöhet olyan szárazság, hogy abból ne tudjon inni a jószág”. Jeles családjai szép és nemes emlékeket hagytak a maiakra, s a múltnak képe, ha voltak is itt szomorúbb események, leszépült – a falu mai élete azonban válságos.
Jó minőségű, szép kivitelezésű községtérképet adott ki a gidófalvi községvezetés, amelyen sok értékes helynév szerepel. A mappa hátoldalán rövid kétnyelvű településbemutatókat olvashatunk. Étfalvazoltánról Lemhényi Katalin tanítónő adja tudtunkra, hogy Étfalva neve Benkő József szerint Ethe nevű székely őstől származik, Kállay Ferenc szerint pedig Ethele hun királytól. Zoltán neve Erdőelvi Zoltántól, az első erdélyi vajdától eredne. A két falu közigazgatási szempontból 1899-ben egyesült. Terv aszfaltozásra
A Gidófalva központú község önkormányzata nem feledkezett meg a faluról, innen indul a község ivóvízhálózata, korszerű vízház szűri meg a folyó vizét, amelyből az ikerfalu is részesül, s rácsatlakoztatták a szennyvízhálózatot is a központi tisztítóállomásra. Mondhatnánk, közel áll a falu ahhoz, hogy teljes infrastruktúrával rendelkezzék. A lakosság mentalitásának kellene változnia, s főként gazdasági erejének növekednie ahhoz, hogy gyökeret verhessen itt is a pénzt hozó faluturizmus. Korszerű kultúrotthont építtetett ide Berde József polgármester, s modern hidat az Olt folyón. Mindezt ő közölte, de hangsúlyozta: minden további elképzelés csak az anyagiak függvényében kivitelezhető, mert bármennyire fontos a székely kaláka, nagyobb munkálatokban erre alapozni bizonytalan. – Mindenképpen folytatni akarjuk a helybeli tekepálya építését, mert arra van igény a faluban, de fontosabb lenne az Étfalva község déli bejáratánál megkezdett aszfaltburkolat, amely az Olton és Zoltán falun keresztül megteremtené az összeköttetést a Csík felé tartó nemzetközi út és a községközpont között. Ideje volna felszámolni a mindenkori por- és a sártengert a falu között, hogy megváltozzék a településkép. Ehhez uniós pályázat, komoly összeg kellene. A tervezetem nagyjából készen, ha lesz lehetőség, lépni tudok – mondta a polgármester. Az ikerfaluban változások is történtek: háborús emlék áll az étfalvi templom előtt, megújult a zoltáni barokk Czirjék-kapu, kopjafa őrzi Váradi József és az 1854-es forradalmi mozgalom emlékét. Megszűnt az óvoda, veszélyben az iskola
Étfalva ősi óvodája megszűnt, két óvodás és Barabás Csilla óvónő, helybeli tiszteletes asszony az iskolásbusszal Gidófalvára, illetve Angyalosra ingázik. Kilenc alsótagozatos tanuló jár az étfalvazoltáni Bethlen Kata-iskolába, akik esetleg a jövő tanévre is maradnak – tájékoztatott Lemhényi Katalin tanítónő –, de azután annyira lecsökken a gyereklétszám, hogy fennmaradásra semmilyen remény. – Sajnos, egyre gyakoribb jelenség, hogy szűnnek meg falusi iskoláink. Étfalvazoltánban a tanítók és a lelkészek harcoltak, hogy iskolát hozhassanak létre, amelyek most gyermekhiány miatt bezárnak. Nagyon sajnálom – mondta a tanítónő –, mert történelmi emlékmű az iskola épülete, a hagyomány szerint Árva Bethlen Kata tulajdona volt, akinek a nevét 1992-ben vette fel az iskola. – Megszűnik-e az étfalvazoltáni iskola? – kérdeztük Zsigmond Zoltánt, a Czetz János központi iskola igazgatóját.
– Minden bizonnyal meg. Én ezt már a tavaly megmondtam, de mindenki reménykedett – felelte. – Az iskolabusszal meg tudjuk oldani a gondokat fennakadás nélkül, az oktatási-tanítási folyamat nem szenved majd kárt.
– Mi lesz a műemlék jellegű iskola- és az óvoda épületével? – kérdeztük Berde Józsefet. – Nem mondunk le az iskola épületéről, hiszen az évek során mi javítgattuk. Osztálytermet alakítottunk ki, de kellene oda beépített illemhely is, hiszen meglesz annak a jövőbeni funkciója. Meg kell értenie a lakosságnak, hogy addig, amíg 500 ezer lej adóból és 300 ezer büntetésből eredő kinnlevőségünk van, addig nem lehet további fejlesztésről tárgyalni egy faluközösségben. Az óvoda épületére számot tartana az ottani közbirtokosság.
Mi lenne erdőbirtok nélkül?
Erősen le kezdett épülni ez a falu – panaszkodtak a helybeliek. Volt itt a kezdet kezdetén vágóhíd, húsfeldolgozó, nagyobb állatállomány, sütötték a jó házikenyereket, volt német segítség, hoztak mezőgépeket. Ez már mind a múlté. Működik szerencsére a helybeli tejfeldolgozó, ott készül a Robi sajt, néhány gazdának van tehenészete, s akinek nincs pénze, nagy kínnal művelteti földjeit. Szerencsénk van még az erdőbirtokkal. A közbirtokosságtól még kapunk fát. Ide jutott a hajdanában gazdag falu: a kollektívidőket ki sem tudtuk heverni, de arra, hogy ez az uniós világ is ennyire nehéz, nem gondoltunk volna. Nincsen a népnek kitartása. Rossz a közhangulat. – Mekkora a birtoka az erdő-közbirtokosságnak? – kérdeztük Bakk Vilmos elnököt. – Van 349 hektár erdő és 97,2 hektár legelő – felelte –, ami felnyúlik a Bodok-patakába is. Elmondhatom, hogy jó az erdőnk, működünk, de nem könnyű rendezni sorsát. Most kellett megújítanunk az üzemtervet. Most adtunk el 622 köbméter tűzrevaló lábán álló fát, s abból van valamennyi pénzecskénk. Egy kálnoki cég termeli ki. Százhatvankét tagunk van, számuk szaporodik, s a vagyon aprózódik, mert a közvetlen örökösök kihalnak. Legutóbb mindenki kapott egy hektár erdő után 1,5 folyóméter tűzifát. Mi ingyen adjuk a fát, de a tulajdonosnak saját pénzén haza kell szállíttatnia.
– Mit hoz a birtokosságnak legelőterületük?
– Ha mindenki odaállna, és becsületesen elvégezné annak takarítását, hozna is. Sajnos, ez a jó régi szokás ki kezdett maradni. Határozat szerint minden állattulajdonosnak részt kéne vennie, de nem mindenki jött rendesen, csak egy része, szabad idejének függvényében. A vonczi és a csomozi legelőn, mert az ágakat mind beleraktuk a gödrökbe-árkokba, vízmosásokba, a kifizetési ügynökség a tavalyra mind elvágta a támogatásunkat, ők ugyanis csak a zöld felületekre fizetnek, a gödrök-árkok fekete felszínnek számítanak. Szerintük el kellett volna szállítanunk az ágakat-bokrokat, de azok helye úgyis csak árok maradt volna, mert például a zoltáni puszták mind tele vannak vízmosásokkal. Erre idén is számíthatunk, mert a szóban forgó területek nem zöldülnek be. A szabályok szerint a legelőkön levő terebélyes nagy fák alatti területet, ahol nem nő legelésre alkalmas fű, szintén leszámítják az összterületből. Márciusban vagy áprilisban lesz közgyűlésünk, amikor megkapjuk a papírokat a baconi magánerdészettől, s akkor beszámolunk a tagság előtt. Erdészünk, a bodoki Székely János is mindenről tud. Közel állok ahhoz, hogy felmondjak – fejezte be Bakk Vilmos. – Ezt a munkát tovább vinni csak közös erővel, a vezetőség hozzáállásával lehet. Őseink az erdőket megszerezték, mi csak megörököltük, de meg kell őriznünk utódaink számára. Sűrűsödő egyházi gondok
– Félszáznyi olyan egyháztagja van az eklézsiának, akik közel 15 000 lej egyházfenntartási járulékkal tartoznak – tudtuk meg Barabás Béla református lelkipásztortól, aki 31 esztendeje szolgál a gyülekezetben. – Ezzel az összeggel egyenlíteni lehetne az eklézsia mintegy 16 500 lej kinnlévőségét. Negatív a falu demográfiai mutatója: egy gyereket sem kereszteltem, három temetés volt. A lelkész azt javasolta a presbitériumnak, hogy a félszáznyi nem fizető egyháztagot törüljék az egyházközség tagjainak sorából.
A hívek szerint az egyházfenntartási járulék feletti másfajta jövedelmet, termőföldek, egyházi erdők hozadékát, adományokat stb. az egyre romló két templom javítására kell fordítani; az étfalvi harangtorony javítása azonnali feladat lenne.
A lelkész elmondta: ilyen célra semmit nem tudtak összegyűjteni, mert ebből fizették az adókat-illetékeket, s népes családjának, a harangozónak túl kellett és kell élnie az éveket. Ahhoz, hogy a hívek fenn tudják tartani az eladósodott eklézsiát, havi 10 lejes, azaz évi 120 lejes kepére lenne szükség. Sajnos, a lepergett három évtized alatt gáncsoskodás vert gyökeret az egyházközségben, ami ma is tart, s az effajta viszonyulás miatt bomlott meg a németországi testvéregyházukkal, majd a pulai baráti csoporttal addig gyümölcsöző kapcsolat is. A helyzet a lelkész szerint tarthatatlan. – Mi volt az évi beszámoló gyűlés eredménye? – kérdeztük Péter Pál újraválasztott számadó gondnokot. – Csak a hivatalosan meghatározott évi 75 lejes kepével értett egyet a számában megcsappant presbitérium. Sorra kerültek a legégetőbb gondok: az adósság törlesztése, az egyházi javak maradéktalan visszaszolgáltatásának dolga. Nem értettünk egyet a félszáznyi egyháztag kirekesztésével anélkül, hogy velük szóba állhatnánk. Vállaltuk, hogy eljárjuk az adósokat május 30-ig. Azt javasoltuk, hogy állítson be a lelkész egy pénztárnokot, javítsa meg személyes kapcsolatait a községi önkormányzattal, hogy lehessen párbeszédet folytatni mind a fennálló peres ügyekkel, mind egy ravatalozó építésével kapcsolatosan. Összhang nélkül nincsen jó viszony és megfelelő templomlátogatás sem – fejtette ki a presbitérium véleményét Péter Pál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)