udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1808
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 1801-1808
Névmutató:
Kovács Péter
2000. december 18.
Tevékenységét bemutató jelentést készített a kisebbségvédelmi hivatal dec. 18-ra, a Kisebbségek Napjára, amelyről Kolozsváron dec. 16-án tartott kerekasztalon számolt be a nyilvánosság előtt. Eckstein-Kovács Péter leköszönő kisebbségvédelmi miniszter hangsúlyozta: a parlament hatékonyságának hiánya miatt a kormány sokszor kénytelen volt rendeletek alapján dönteni, ami nem egészséges módszer. A hivatal elérte a kisebbségi szervezeteknek juttatott összegek nagyobb arányú emelését: míg a kisebbségi szervezetek közös akcióinak támogatása az utóbbi évben 2,9 milliárdról 3,9 milliárdra nőtt, az egyes kisebbségek szervezetei 34 milliárd helyett 63 milliárdos támogatásban részesültek. /Salamon Márton László: Kisebbségek Napja a Művelődési Házban. Jelentést mutatott be az átszerveződő kisebbségvédelmi hivatal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./ Az elmúlt négy évben kedvező változás történt a kisebbségvédelem területén. Azonban az alakulóban levő RTDP-kormány lefokozni szándékozik a kisebbségvédelmi hivatalt. A leendő kormány nyilvánvalóan kevesebb figyelmet, kevesebb pénzt kíván szentelni a kisebbségek jogvédelmére. /Salamon Márton László: Fagyos szelek a kisebbségi jogvédelemben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./2000. december 21.
Az RMDSZ-nek nincs kifogása Adrian Nastase kijelölt miniszterelnök személye ellen - nyilatkozta Markó Béla Ion Iliescuval dec. 20-án folytatott tárgyalását követően. Markó kifejtette: amennyiben az RTDP programjában hitet tesz a gazdasági és szociális reformfolyamat folytatásában, ide értve a kisebbségi jogokat is, az RMDSZ támogatni fogja az RTDP-kormányt. - Az RMDSZ ismét felsorolta azokat a prioritásait, amelyeknek tiszteletben tartását az RTDP-től is elvárja. Ide tartoznak a reformok folytatása, a tulajdontörvények mielőbbi életbeléptetése, az oktatási prioritások, a közigazgatásban való anyanyelvhasználat biztosításáról ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 20 százalékot. Az RMDSZ választ vár arra, hogy az új struktúrájú kisebbségvédelmi hivatalban magyar lesz-e az egyik államtitkár. Az RMDSZ támogatja az ötletet, hogy Eckstein-Kovács Péter utódja Dan Pavel legyen, amennyiben ezt a közismert politológus, publicista is elfogadja. - Sem a Nemzeti Liberális Pártnak, sem a Demokrata Pártnak nincs kifogása Adrian Nastase kinevezése ellen, és a parlamenti képviselettel rendelkező nemzeti kisebbségek is hasonló állásponton vannak. Ion Iliescu találkozott a Nagy-Románia Párt képviselőivel is. Corneliu Vadim Tudor pártelnök kifejtette: pártja nem szavazza meg azt az ″öntelt″ RTDP-kormányt, amelyik azt hiszi, hogy egyedül is képes kormányozni. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Nincs kifogása a demokratikus ellenzéknek Adrian Nastase ellen. Magyar államtitkár az új kisebbségvédelmi hivatalban? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./2000. december 28.
Dec. 27-én Kolozsvárra érkezett a Zsidó Hitközségek Romániai Szövetsége által szervezett Hanukiász, a nyolc napon át - a Hanukka-ünnep idején - tartó körút, amely az ország fontosabb városain vezet keresztül. A Deportáltak Emléktemplomában tartott ünnepségen jelen volt többek között Eckstein-Kovács Péter leköszönő kisebbségvédelmi miniszter, Boros János kolozsvári alpolgármester, Bogdan Cerghizan Kolozs megyei prefektus, Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A Halmos Katalin-vezette Talmud Tora kórus héber és jiddis nyelvű ünnepi dalokat adott elő. Beszédet mondott Dorel Dorian, a zsidó kisebbség parlamenti képviselője is. A zsinagógában Kallós Miklós, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az ünnepélyes gyertyagyújtás után Menáchem Hákohen, Románia főrabbija mondott beszédet. Kolozsvárnak fontos helye van a zsidó kultúrában, hiszen a város híres szülöttei között nagy írók, zeneszerzők, színészek, ismert chászid rabbik foglalnak helyet. Ha Romániának szüksége van kisebbségvédelmi miniszterre, azt jelenti, nincsenek rendben a dolgok a kisebbségek védelmét illetően - vélte Menáchem Hákohen. A judaizmus nem ismeri a bosszú, a megtorlás fogalmát, ezek a szavak nem is léteznek a héber szókincsben - mondotta a főrabbi. Emlékeztetett, hogy Kolozsvárnak hat zsinagógája volt, és 18 ezer zsidó élt abban a városban, amelyben ma már sokszor az imádkozáshoz szükséges tíz férfiből álló minján megalkotása is gondot jelent. Az amerikai Joint Distribution Commitee zsidó segélynyújtási szervezet romániai tevékenységét ismertette a továbbiakban Zwi Feine, a Joint romániai képviselője. A szervezet 1919-ben kezdte meg tevékenységét, majd megszakításokkal működött a második világháborúig. 1990-ben kezdte el újra tevékenységét Romániában. Menáchem Hákohen, romániai főrabbi a Szabadságnak elmondta, a zsidóság szent városának tartja azt a Kolozsvárt, amely félévszázaddal ezelőtti mártírjai révén vonult be a zsidó történelembe. /Salamon Márton László: A Hannuka gyertyácskái oltották el az auschwitzi krematóriumok lángját. A zsidóság szent városának tartja Kolozsvárt Románia főrabbija. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./2001. január 4.
Az Isarescu kormány dec. 14-én határozatot fogadott el, amelynek értelmében további 37, egykor államosított ingatlant adott vissza a nemzeti kisebbségekhez tartozó közösségeknek, többnyire az egyházaknak. A dokumentum nem pontosította, hogy melyek az érintett közösségek, hanem az Erdélyben és a Partiumban található ingatlanok címét adta meg. A lap feltüntette az ingatlan egykori rendeltetését: Nagyvárad, egykor felekezeti iskola; Temesvár, egykor zsidó kórház; Arad, egykor a Deutsch Ignácz fiú árvaház; Szilágysomlyó, egykor templom és kolostor; Nagyvárad, egykor az orsolya rend kolostora, elemi lányiskola; Nagyvárad, egykor római katolikus templom és parókia; Nagyvárad, egykor református líceum; Kolozsvár, Napoca u. 12 sz., egykor római katolikus segélyegylet; Székelykeresztúr, egykor római katolikus felekezeti iskola és tanítói lakás; Szováta, egykor a római katolikus egyház épülete; Lupény, egykor római katolikus iskola; Kolozsvár, egykor a református egyház bérháza; Sepsiszentgyörgy, egykor Mikó Kollégium; Marosvásárhely, egykor felekezeti iskola; Székelykeresztúr, egykor felekezeti iskola és tanítói lakás; Nagyszeben, egykor teológiai szeminárium; Beszterce, egykor a német közösség székháza; Szemlak, Arad megye, egykor művelődési otthon; Detta, Temes megye, egykor olvasóház. - Remélhetőleg e kormányhatározat, melyet Mugur Isarescu írt alá és többek között Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, valamint Hajdú Gábor államminiszter, egészségügyi miniszter is ellenjegyzett, nem kerül azon határozatok és rendeletek sorsára, amelyeket a Nastase kormány máris felfüggesztett. /(Gyarmath János): Újabb visszaadott ingatlanok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./2001. január 10.
Még nem döntöttek arról, hogy az előző kormányzati ciklusban a Tokay György, majd Eckstein-Kovács Péter által vezette Kisebbségvédelmi Hivatal élére kit nevezzenek ki. A Nastase-kabinet a Kisebbségvédelmi Hivatalt a tájékoztatási minisztériumnak rendelte alá. A hivatalt egy államtitkár fogja vezetni, akit két személy helyettesít majd. Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök elmondta: az RTDP-vel folytatott tárgyalásokon felmerült annak a lehetősége, hogy az egyik államtitkár helyettesi tisztet magyar, míg a másikat roma nemzetiségű személy töltse be. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ kit jelölne erre a tisztre, Markó Béla elmondta: Markó Attilának, a Kisebbségvédelmi Hivatal jogi osztálya igazgatójának a neve merült fel, de végső döntésre még nem került sor. - Eckstein-Kovács Péter szenátor, volt kisebbségvédelmi miniszter a Szabadságnak elmondta: a hivatal leértékelésének tekinti az intézmény beépítését a tájékoztatási minisztériumba. A szenátor visszaélésnek nevezte, hogy a hivatal vezetője nem tagja a kormánynak. Hangsúlyozta: szerinte a tájékoztatási miniszter nem fedi a kisebbségi kérdések összetett jellegét. Más országokban általában az ilyen hivatal a művelődési, belügy- vagy igazságügyi minisztérium keretében működik. /Markó Attila lesz a kisebbségvédelmi államtitkár-helyettes? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2001. január 11.
A szenátus működési szabályzatát vitató albizottság ülésén vita alakult ki arról, ha a parlamenti képviselők több szakbizottság tagjai lehetnek-e. Eckstein Kovács Péter RMDSZ-szenátor úgy nyilatkozott: az RTDP képviselői elfogadták az RMDSZ azon javaslatát, hogy az emberjogi bizottság nevét kisebbségi, emberjogi és felekezeti bizottságra változtassák. A szenátorok jan. 11-én döntenek a függőben maradt kérdésekben. /Működési szabályzatát vizsgálja a szenátus. Elfogadták az RMDSZ javaslatát. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./2001. január 13.
Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, RMDSZ-szenátor jan. 12-i sajtóértekezletén a felsőház alapszabályzati albizottságának tevékenységéről, a Nastase-kormány kisebbségpolitikájáról, illetve az RMDSZ ellenzéki politizálásáról tájékoztatta az újságírókat. Elmondta: a szenátus működési szabályzatának módosítása a törvénytervezetek elfogadási procedúrájának gyorsítását, a különböző szakbizottságok súlyának növelését célozza. Az új működési szabályzat-tervezet szerint a plenáris ülésen nem lenne lehetőség módosítani a szakbizottságok által már elemzett törvénytervezeteket. Ugyanakkor valamely párt listáján bejutott szenátor nem igazolhat át egy másik tömörüléshez. Megoszlottak a vélemények arról, hogy lehet-e egy szenátor két bizottság tagja vagy sem. Eckstein szerint a pártoknak minden bizottságban kell hogy legyen képviselője. Mivel azonban a szövetségnek csupán 12 szenátora van, az állandó szakbizottságok száma pedig 14, az érdekvédelmi szervezet csak akkor képviseltetheti magát valamennyi testületben, ha egy szenátor több bizottságban is részt vehet. A kérdés egyelőre függőben maradt. - Eckstein-Kovács Péter szerint ″a Nastase-kormány kevésbé érdeklődik a kisebbségi kérdés iránt″. Azt, hogy a kisebbségi kérdéssel ezután a tájékoztatási minisztérium foglalkozik, Eckstein "szerencsétlen választásnak″ minősítette. Eckstein-Kovács Péter kijelentette: - Nem vagyunk kormányon. Szerintünk a központi államigazgatási szervekben az államtitkári tisztség az, ami politikailag már mérvadó. Mindeddig az RMDSZ-nek nincs államtitkára. Másrészt, az RMDSZ etikusnak tartja, hogy a magyarokat ne fosszák meg a képviselettől egyes helyi és központi közigazgatási intézményekben. Éppen ezért, az RMDSZ tárgyalásokat folytatott a kormánypárttal, hogy a magyarlakta területeken magyar nemzetiségűek is tisztségekhez jussanak, de nem mint RMDSZ-tagok, hanem mint a magyarok - fogalmazott Eckstein. /Kiss Olivér: Kisebbségügyi miniszter helyett egyszerű "osztályvezető″. Eckstein-Kovács Péter szerencsétlennek tartja a döntést. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./2001. január 16.
A romániai magyar kisebbség érdekeit nem csak egy államtitkár-helyettes, vagy miniszter képviseli, hanem az egész Nastase-kormány - jelentette ki Vasile Dancu, a tájékoztatási tárca vezetőjét. Az 1996-2000 közti kormánykoalícióban tárca nélküli miniszter által vezetett Kisebbségi Hivatal felszámolása, illetve e hivatalnak a tájékoztatási minisztérium hatáskörébe helyezése az új vezetés azon igyekvését tükrözi, hogy a különböző kérdésekkel csakis az ezekben illetékes szaktárcák foglalkozzanak - mondotta Dancu. A miniszter nyilatkozatában Eckstein-Kovács Péter szenátornak kívánt válaszolni, aki hét végén Kolozsváron kijelentette: a hivatal főosztállyá való lefokozását, és a tájékoztatási minisztériumba való beolvasztását szerencsétlen ötletnek tartja. A tájékoztatási tárca keretei között működő etnikumközi kapcsolatokért felelős főigazgatóság célja szavatolni a nemzeti közösségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását, orvosolni az esetleges jogsérelmeket. ″A Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozását a volt kormánykoalíció találta ki azért, hogy az RMDSZ követeléseit kielégítse. Mivel az RMDSZ nincs már a kormányon, a magyar nemzeti közösség képviselete a Nastase-kabinet egészére hárul. Az új kabinet programja konkrét elképzeléseket tartalmaz a kisebbségek kultúrájának és oktatásának fejlesztésével kapcsolatban - mondotta Dancu. /Dancu megnyugtatott: kisebbségügyi miniszter híján. Nastase és csapata képviseli a magyar kisebbség érdekeit a kormányban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ A Hivatalos Közlöny jan. 10-i 16-os számában jelent meg Köztájékoztatási Minisztérium megszervezésére és működésére vonatkozó kormányhatározat. Az új minisztérium alárendeltségébe kerül a Rompres Hírügynökség, megyei köztájékoztatási hivatalok létesülnek. Az új minisztérium kidolgozza és alkalmazza a kormány stratégiáját a köztájékoztatásra, a határon túli románokra és az interetnikus kapcsolatokra vonatkozóan. Véleményezi a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat, monitorizálja a vonatkozó hazai és nemzetközi jogi előírások betartását, továbbá a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését szolgáló programokat dolgoz ki. A megszűnt a kisebbségügyi főosztály - ugyanúgy a megszűnt határon túli románok főosztálya - személyzetét vizsga vagy versenyvizsga alapján átveszi a Köztájékoztatási Minisztérium. A minisztérium keretében egy államtitkár felel az interetnikai kapcsolatokért, alárendeltségébe 4 igazgatóság tartozik: a civil szervezetekkel és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatok igazgatósága, a program-támogatási igazgatóság, a romaügyi országos hivatal és az interetnikus kapcsolatok regionális hivatala. E két utóbbi hivatal élén helyettes-államtitkár áll. Hogy mit is jelent, és hány alkalmazottja is lesz ennek a hivatalnak, az a kormányhatározatból nem derül ki. /Hecser Zoltán: Mit takar a megnevezés? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 16./2001. január 22.
Jan. 20-án ülésezett Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Határozatot hoztak egy olyan bizottság létrehozásáról, amely kidolgozza az RMDSZ következő négyéves stratégiáját. A testület eldöntötte: az átvilágítást ki kell terjeszteni az RMDSZ valamennyi tisztségviselőjére, továbbá állásfoglalást fogadtak el a választásokkal kapcsolatban. Az SZKT jóváhagyta az operatív tanács elmúlt hónapokban hozott döntéseit, köztük az RMDSZ és az RTDP közti együttműködésről szóló döntését is. Markó Béla RMDSZ-elnök beszédében a választási kampányt, a választások eredményeit, az elmúlt hetekben kialakult helyzetet elemezte. Az RMDSZ-nek ebben a parlamenti ciklusban a korábbi 11, illetve 25 helyett 12 szenátori és 27 képviselői mandátuma van. A romániai magyar közösség megnyerte a választásokat. Markó megjegyezte: a választási kampányban a tiszteletbeli elnök még biztatta is a választókat, ne szavazzanak az RMDSZ-re, ezt ő tudathasadásos állapotnak tartja. - Felborult az eddigi parlamenti képlet, megváltoztak az erőviszonyok. Az RMDSZ, az erdélyi magyarság csak saját erejére támaszkodhat. A kormánypárttal megkötött egyezség, - ha tiszteletben tartják - lehetővé teszi azt, hogy ″menjünk a magunk útján tovább.″ Birtalan Ákos Kovászna megyei képviselő a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának ″színeváltozásáról″ szólt: az RTDP 1996-ig integráció-, reform-, és kisebbségellenes volt, a 2000-es választásokat követően pedig ő védi a közigazgatásban való anyanyelvhasználatról szóló jogszabályt. Szerinte az RMDSZ megmaradhatott volna ellenzékben. Ehelyett az RMDSZ néhány magyar tisztségviselőért cserébe kiegyezett az RTDP-vel. A képviselő szerint a legnagyobb baj viszont az, hogy az RMDSZ-ben hiányos a konzultáció, nincs munkamegosztás, az operatív tanács pedig monopolizálja a döntéshozatalt. Borbély Zsolt Attila, a Reform Tömörülés alelnöke szerint azért juthatott be Corneliu Vadim Tudor a második fordulóba, mert a figyelmeztetések ellenére Frunda György nem volt hajlandó visszalépni. Borbély szerint a mostani SZKT kísértetiesen emlékeztet a szövetségi képviselők 1996-os bukaresti tanácskozására, amikor az SZKT szintén kész tények elé volt állítva a kormánykoalíciós szerepvállalást illetően. Borbély véleményéhez csatlakozott a másik RT-alelnök, Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő is, aki szintén hangsúlyozta: az SZKT döntés - akárcsak négy évvel ezelőtt - post factum jön, a tanácskozásra azért volt szükség, hogy az operatív tanács döntését legitimizálja. Véleménye szerint egy ilyen horderejű kérdésben sokkal szélesebb körben kellett volna ezt a határozatot meghozni. Vekov Károly Kolozs megyei képviselő egyetértett Markóék pragmatizmusával. Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette: a választás ″etnikai szavazás volt″, a romániai magyarok muszájból szavaztak az RMDSZ-re. Tőkés László visszautasította a bírálatokat. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselő egy lehetséges diverzióra figyelmeztetett: elemezni kell, hogy a Corneliu Vadim Tudor rémével való fenyegetés mennyire volt mesterséges. A képviselő szerint az RMDSZ még adós mind az elmúlt négy év elemzésével, mind a szövetség vezetősége és több ezer aláírás által támogatott, külhoni állampolgárság helyzetével. Toró T. Tibor Temes megyei képviselő, a Reform Tömörülés elnöke szerint az RTDP-nek nyújtott RMDSZ-támogatás minőségi és nem mennyiségi, Iliescuéknak elsősorban nem az RMDSZ parlamenti képviselőinek számszerinti szavazatára, hanem olyanszerű támogatására van szüksége, amely Nyugat előtt hitelesíti a kormánypártot. Ezért cserébe az RTDP-től minőségi áttörést vártak, de ez még nem történt meg. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetője az RMDSZ-en belül - véleménye szerint - uralkodó erkölcsi válságra hívta fel a figyelmet. Ez az oka annak, hogy több mint 100 000-el kevesebben mentek el szavazni, hiába a több mandátum, és Frunda is sokkal kevesebbet kapott, mint négy évvel ezelőtt. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök konkrét számokkal bizonyította: nem az úgynevezett erkölcsi válság, hanem a kivándorlás, és a demográfiai mutatók csökkenése miatt kevesebb a szavazó magyar. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor, a Szabadelvű Kör vezetője szerint örülni kellene a választási sikernek, semmint megkérdőjelezni azt. Külön kiemelte Frunda hozzájárulását, akit emiatt szintén örökös tiszteletbeli taggá kellene avatni - javasolta. Az SZKT elfogadta Borbély László javaslatát egy programbizottság összeállításáról, amelynek feladata: az RMDSZ négyéves stratégiájának kidolgozása, illetve valamennyi RMDSZ tisztségviselő Szekuritáté-dossziéjának átvilágítása. Vita kerekedett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ba javasolt tagjai mandátumának igazolása kapcsán, amely végül oda vezetett, hogy a MIT-frakció a mandátumigazolás megtagadása ellen tiltakozva kivonult a tanácskozásról. /Székely Kriszta: Tudomásul vették a szövetségi képviselők az RMDSZ-RTDP egyezményt. Többek szerint az operatív tanács monopolizálja a döntéshozatalt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./2001. január 23.
Sógor Csaba szenátor most került be a román törvényhozásba, az RMDSZ frakció titkáraként ő vezeti a jegyzőkönyvet. A csoporton belül vannak más felfogások is. Eckstein-Kovács Péter többször volt más véleményen, mint a többiek. A kormánypárttal való megegyezés ″nem ment minden a normális menet szerint″, mert először aláírták és csak utána hívták össze a frakcióülést, amelyen tárgyaltak a megállapodásról. Sógor Csaba a protokollum szövegét még mindig nem kapta kézhez. - A szenátort beválasztották a tanügyi bizottságba. Az egyházi iskolák állami támogatását szeretné elérni. Úgy gondolta, ha már van a csángóknak képviselőjük, miért ne legyen szenátoruk is, aki megpróbál az anyanyelvi oktatást illetően valamit is tenni értük? /Román Győző: A csángók szenátora (is) lesz. Beszélgetés Sógor Csabával. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 23./2001. január 25.
Adrian Nastase miniszterelnök első kormányrendeleteinek egyikével a Kisebbségvédelmi Hivatalt lefokozta főosztállyá és a Tájékoztatásügyi minisztérium hatáskörébe utalta. Ez ellen az RMDSZ vezetősége egy árva szóval sem tiltakozott. Eckstein Kovács Péter szenátor, volt kisebbségvédelmi miniszter volt az egyetlen, aki sajtóértekezletén tiltakozott a döntés ellen. A Brassói Lapoknak elmondta, hogy erre a döntésre még az RMDSZ-szel megkötött protokollum előtt került sor, az RMDSZ megkérdezése nélkül. A hivatalt tulajdonképpen megszüntették azzal, hogy eltűntek a legfontosabb osztályok az új struktúrából. - Egy tavalyi kormányrendelet szentesítette a Kisebbségi Kutatóintézet létrehívását. Az intézmény létrehozása pénzügyi akadályokba ütközik, ezzel hárította el a rendelet életbe lépését a volt pénzügyminiszter, Decebal Traian Remes. /Béres Katalin: Lefokozva. Kisebbségvédelmi Hivatalból - Főosztály. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 25./2001. január 29.
A kelet-európai országokban a rendszerváltás óta eltelt egy évtizedben a roma lakosságot hátrányos megkülönböztetés éri - hangsúlyozta Washingtonban előadásában Erika Schlager, az amerikai kongresszus európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó bizottságának jogi tanácsadónője, a roma kérdés elismert amerikai szakértője. Romániát és Szlovákiát emelte ki olyan országként, ahol kirívó példák voltak az indokolatlan rendőri razziákra a cigány lakosság körében. Schlager szerint a térség országainak közszolgálatában mindössze néhány elkötelezett személyiség igyekszik alapvetően javítani a helyzeten. E személyiségek közt említette a cseh Petr Uhlt, a szlovákiai Csáky Pált, illetve a romániai Eckstein-Kovács Pétert. /A rendszerváltás óta hátrányos megkülönböztetés éri a romákat. Amerikai dicséret Eckstein-Kovács Péternek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2001. január 30.
Markó Attilát kinevezték helyettes államtitkárnak az Interetnikus Kapcsolatok Hivatalába. Az RMDSZ szövetségi elnökével névrokon fiatalember 1968-ban született Brassóban, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége színeiben lépett politikai pályára a kilencvenes évek elején, Magyarországon szerzett Romániában nem, vagy nehezen honosítható jogászdiplomát és nálunk el nem ismert jogdoktori címet (akárcsak a többi RMDSZ-doktorka), a magyar párt kormányba lépése után az Eckstein Kovács Péter vezette ″minisztérium″ törvényelőkészítő osztályának igazgatója volt. Ebbéli minőségében főszerepet játszott például az Udvarhelyért Polgári Egyesület ellen indított bírósági hajszában, írta az Erdélyi Napló. /Tulipános karriertörténet. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 30./2001. február 9.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának frissen kinevezett RMDSZ-es államtitkár-helyettese, Markó Attila elmondta, hogy Mircea Moldovant javasolják az államtitkári tisztségre. A hivatallal kapcsolatban az RMDSZ nem fejtett ki egységes álláspontot. Eckstein-Kovács Péter szenátor, volt miniszter az új jogszabály megjelenésekor kijelentette, elhibázottnak tartja az új kormány intézkedését. A Nemzeti Kisebbségek Tanácsával szemben változatlan marad a hivatal pozíciója. /Salamon Márton László: Munkánk tárgya továbbra is: a kisebbségi szervezetek. Exkluzív interjú Markó Attilával, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettesével. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./2001. február 14.
Vasile Soporan Kolozs megyei prefektusnak nincs elvi kifogása a polgármester tiltakozó akciója ellen, csak a helyszínnel nem ért egyet. Az alkotmányismertető táblák elhelyezéséért az építkezési igazgatóság 40 millió lejre büntette Gheorghe Funar polgármestert. Funar a Szabadság szerkesztőségéhez küldött közleményében kifejtette: a prefektusnak inkább a Kőrösfőn Vasváry Pálnak állított kopjafa lebontásával kellene foglalkoznia, mint az alkotmány cikkelyeit közlő táblákkal. Dana Prelipceanu, az Interetnikus Párbeszéd Egyesület elnöke levelet intézett a prefektushoz, amelyben kifejtette: aggódnak Gheorghe Funar polgármester tervezett népgyűlése miatt. "Az előző tragikus tapasztalatokból tudjuk, hogy az utcára kivitt politikai manipuláció veszedelmes fegyver, az interetnikus feszültségek növekedéséhez vezet, amelyek nyílt konfliktust eredményezhetnek." - áll a levélben. - Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor cáfolta, hogy azt mondta volna: "az összes román állampolgár ismeri a román nyelvet". Funar ugyanis idézte a volt kisebbségvédelmi minisztert. Funar szerint Eckstein kijelentése fölöslegessé teszi a magyar nyelv használatát a helyi közigazgatásban. Eckstein-Kovács Péter azt mondta, hogy a román állampolgárok túlnyomó többsége ismeri az állam hivatalos nyelvét. /Kiss Olivér: Soporannak nincs "elvi kifogása" a pénteki tüntetés ellen. Negyvenmillióra büntette a polgármestert az építkezési igazgatóság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./ / Octav Cozmanca közigazgatási miniszter bírálta Gheorghe Funar polgármester tiltakozási akciótervét és biztosította a sajtót: egyetlen RTDP-tag sem fog részt venni a tüntetésen. Cozmanca is megerősítette: a "sárga táblák" elhelyezésére a helyi építkezési hivatal engedélyére is szükség lett volna. /Cozmanca elítéli Funar tervét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14/ A Funar által a kolozsvári Avram Iancu téren tervezett hétvégi tüntetés törvénytelen - jelentette ki a közigazgatási miniszter, Octav Cozmanca. Érvként megemlítette, hogy a helyi tanácsnak van egy határozata, amely megszabja, hol lehet nagygyűléseket tartani, az Avram Iancu tér nem szerepel köztük. Cozmanca aláhúzta: felkérte a megyei prefektust, tárgyaljon Funarral és értesse meg vele, hogy senki sem áll a törvények fölött. - A TDRP kiiktatja a helyi közigazgatási törvényből azt a szakaszt, amely szerint az ügyészség kérésére a megyefőnök felfüggesztheti a polgármestert - nyilatkozta Octav Cozmanca miniszter. /Törvénytelen a magyarellenes tüntetés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./2001. február 21.
Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei jogász-szenátor elmondta: a Nagy-Románia Párt szervezésében zajló febr. 16-i kolozsvári tüntetésen Corneliu Vadim Tudor beszéde kimerítette a bűncselekmény tényállását. A szenátor azonban nem optimista: "Tekintettel arra, hogy az Aranyosgyéresen tett kijelentései miatt sem vonták felelősségre, pedig feljelentették a roma szervezetek, nem tartom valószínűnek, hogy az egyébként eljárni köteles ügyészség eljárna ebben az ügyben." Eckstein-Kovács Péter febr. 19-én interpellált. Kiemelte: amiket Vadim Tudor Kolozsváron egyrészt a magyarokról mondott mint nemzetről, másrészt átkai (megátkozta azokat, akik a törvényt alkalmazzák) bűncselekményt képeznek. A szenátor szerint az RMDSZ nacionalista, soviniszta izgatás vádjával élhet a feljelentés jogával. "Ezt meg fogjuk beszélni. Máris rendelkezésünkre állnak a bizonyító videofelvételek" - mondta. /Eckstein-Kovács Péter interpellált a C. V. Tudor-féle uszítás ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21/ A kolozsvári polgármester és a nagy-romániások szervezte tiltakozó nagygyűléssel kapcsolatban Kónya-Hamar Sándor képviselőt, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét arról kérdezte a Szabadság, hogy helyi szinten az RMDSZ mit tett a nagygyűlés meggátolása érdekében. Ez a megmozdulás megsértette a közrendet, jogrendet, jogállami értelemben elsősorban a román államnak, központi és helyi intézményeinek lett volna kötelessége idejében fellépni. Ezt szorgalmazta az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is. Kónya-Hamar Sándor elmondta, hogy azonnal tiltakoztak, amikor Vasile Soporan prefektus kijelentette, hogy nincs elvi kifogása a rendezvény megszervezése ellen. Mind a prefektusnál, mind Octav Cozmanca közigazgatási miniszternél szorgalmazta az eset jog- és pénzügyi kivizsgálását és a polgármester felelősségre vonását, tájékoztatott a képviselő. Azonnal tájékoztatták az amerikai nagykövetséget, hogy a polgármester miben spekulál. Az RMDSZ közbelépésének köszönhetően sikerült jobb belátásra bírniuk James Rosapepe nagykövetet. /Papp Annamária: Jog- és pénzügyi kivizsgálást szorgalmaz az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21/2001. február 26.
Febr. 22-24 között Predeálon tartotta a Project on Ethnic Relations (PER) szervezésében az "Etnikai Kisebbségek politikai részvétele és Románia európai csatlakozása. Az RMDSZ és a politikai pártok kapcsolata" című tudományos szemináriumot. A rendezvényen a kormánypárt részéről jelen volt Viorel Hrebenciuc alelnök, képviselőházi frakció-elnök, Cosmin Guse főtitkár és Valer Dorneanu, a Képviselőház elnöke és Razvan Ionescu képviselő. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök, Borbély László ügyvezető alelnök, háznagy, Kelemen Hunor képviselő, a SZET elnöke, Demeter János Kovászna megyei tanácselnök, az OÖT elnöke, valamint Eckstein-Kovács Péter és Seres Dénes szenátorok képviselték. Megjelent Christopher Donnelly, a NATO-főtitkár különleges tanácsadója is. A viták témái: a résztvevő szervezetek politikai szerepe és tapasztalata, az RMDSZ ellenzékben és kormányban, szélsőségesség a politikában, európai normák a kisebbségek helyzetéről. Markó Béla szövetségi elnök leszögezte, hogy az RMDSZ céljait politikai eszközökkel, parlamenti úton akarja megvalósítani. Markó figyelmeztetett a szélsőséges nacionalizmus előretörésének veszélyére, és arra, hogy Romániában még egyáltalán nem történt meg a végleges szakítás ezzel a politikai áramlattal. Visszásnak nevezte azt a helyzetet, hogy a romániai magyarság számos megyében jóval számarányán és szakmai potenciálján alul tölt be vezető tisztségeket az állami intézményekben. Christopher Donnelly, a NATO-főtitkár tanácsadója hangsúlyozta, hogy világszerte aggodalommal figyelték a tavalyi választásokon a szélsőséges nacionalizmus előretörését. Románia integrációja szempontjából döntő jelentőségű, hogy a kormány és a parlament az elkövetkezőkben hogyan kezeli ezt a kérdést. /PER-szeminárium Predeálon. = RMDSZ Tájékoztató, febr. 26./2001. március 2.
A képviselőház emberjogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségügyi szakbizottsága hosszú vita után elutasította az 525/2000-es számú törvénytervezetet, amely kárpótlásban részesítené az 1951 és 1961 között katonai szolgálatukat munkaegységekben eltöltött személyeket. A bizottság kormánypárti képviselői azzal indokolták az elutasítást, hogy ezt a jogszabálytervezetet ki kell terjeszteni minden olyan személyre, aki 1945 és 1989 között a katonai szolgálat ideje alatt tulajdonképpen kényszermunkát végzett. Ezt a törvénytervezetet a szenátus már elfogadta. A mostani képviselőházi visszautasítást az időhúzás taktikája motiválja, s bár az az érv, hogy ennek a jogszabálynak a hatását 1989-ig indokolt kiterjeszteni, első látásra nagyon méltányosnak tűnik, mégis különbséget kell tenni azok között, akiket politikai nézeteik vagy társadalmi származásuk miatt ítéltek kényszermunkára, és azok között, akiket minden különösebb válogatás nélkül a diktátor grandomániás terveinek megvalósítására használtak fel. A szakbizottság a kormány kérésére elhalasztotta a Nemzeti Kisebbségi Kutató Intézet létrehozását kimondó 121/2000-es számú sürgősségi kormányrendelet megvitatását és elfogadását. Ezt tavaly, az RMDSZ programjának szellemében Eckstein-Kovács Péter volt miniszter kezdeményezte. A kormány képviselői arra nem tudtak válaszolni, hogy milyen változtatásokat akarnak eszközölni. A kormány és a PDSR ennek a sürgősségi kormányrendeletnek a visszavonásával megsértette az RMDSZ-szel megkötött egyezséget. Nem ez az első olyan eset, amikor a kormányzópárt nem tartja magát a politikai egyezséghez. /Kelemen Hunor: Konfrontáció vagy együttműködés? = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./2001. március 20.
Márc. 16-18 között a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a szórványban élő magyar középiskolásokkal, diáktanács-képviselőkkel tanácskozott. Képviseltette magát Nagyvárad, Gyergyó, Sepsiszentgyörgy, Zilah, Déva, Dés, Szamosújvár, Kolozsvár, Medgyes, Nagyenyed, Beszterce. A találkozó célja megismerni a szórvány ifjúságának problémáit, orvosolni ezeket, megkeresni a civil szervezeteket és ezekkel kapcsolatot teremteni. /Besztercei szórványtalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./ A meghívottak között volt Nagy Zsolt, Kovács Péter és Naphegyi Andrea az RMDSZ ügyvezető elnöksége részéről, dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke, Szilágyi János megyei és Szente Mária városi RMDSZ-elnök is. Megnyitó beszédében dr. Szántó Árpád üdvözölte a résztvevőket, majd bemutatta a megyét, kitérve a magyarság politikai, gazdasági, művelődési, tanügyi és anyanyelvű oktatási problémáira. Megtudtuk, hogy az új közigazgatási törvényt Beszterce-Naszód megyében 7 községben lehet alkalmazni, ahol a magyarság aránya eléri a 20%-ot. Ezek Apanagyfalu, Árpástó, Kékes, Mezőkecsed, Felőr, Szentmáté és Retteg. Kovács Richárd, a MAKOSZ ügyvezető elnöke méltatta a szervezet tevékenységét és ismertette céljait. A MAKOSZ az egyedüli szervezet, amely valóban képviseli a középiskolás diákokat, szögezte le. Nagyváradon, Zilahon, Besztercén, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön kielégítően működnek a diáktanácsok, de kevés az aktív ember. Külön gond a vegyes iskolák problémája, főleg a szórványban, ahol ez a státus is gátolja a magyar diáktanácsok működését. Nagy gondot okoz az infrastruktúra és a székhely hiánya, valamint a kapcsolat a civil szervezetekkel. Déván, Désen, Szamosújváron, Kolozsváron, Szászmedgyesen és Nagyenyeden nem működnek a diáktanácsok. A tanácskozáson résztvevőket a tanárok vagy besztercei barátaik értesítették a rendezvényről. /Kresz Béla: RMKSZ-találkozó Besztercén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./2001. március 24.
Eckstein-Kovács Péter szenátor márc. 23-i kolozsvári sajtótájékoztatóján a nemrég elfogadott adatvédelmi és idegenrendészeti törvényről fejtette ki véleményét. A szenátor furcsának nevezte, hogy a Nastase-kabinet a titoktörvényt gyorsított formában próbálta elfogadtatni, mintha Romániának jelenleg egyik legnagyobb gondja a nemzetbiztonság veszélyeztetése lenne. Indokolatlan, hogy a különböző hírszerző szolgálatok kibővítsék információszerző tevékenységüket - szögezte le és vitathatónak tartja Ion Iliescu államfő kijelentését, amely szerint a privatizációt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ellenőrzése alá kellene vonni. A szenátor elmarasztalóan nyilatkozott arról, hogy még mindig nem nevezték ki a tájékoztatási minisztérium keretében működő kisebbségi főosztályt vezető államtitkárt. /Papp Annamária: Románia a titkosszolgálatok országa? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./