udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
331
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-331
Névmutató:
Patrubány Miklós
2005. március 12.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke ellen hivatalból vizsgálatot indíthat az Országos Diszkriminációellenes Tanács, azt követően, hogy az MVSZ elnöke legutóbbi kolozsvári sajtótájékoztatóján azt fejtegette, hogy csak saját nemzetiségének említésével lehet megsérteni egy személyt. Az MVSZ-elnök elmondta: az internetről letöltött hangfelvételek nem tartalmaztak antiszemita motívumokat Eörsi Mátyással kapcsolatban. Ha el is hangzott az a bekiabálás, hogy „menjenek a Gázai övezetbe tárgyalni”, akkor sem volt releváns, mivel egy egyéni, elszigetelt hang volt, amit nem erősített fel senki. Patrubány kijelentette: „én nem tudom, hogy Eörsi Mátyás zsidó vagy nem zsidó. Tehát aki azt állítja, hogy ez a mondat antiszemita, az azt állítja, hogy Eörsi Mátyás zsidó. Ugyanis egy magyar embert nem lehet megsérteni azzal, hogy az arabokat szidják, egy arabot sem azzal, hogy a magyarokat szidják. Egy magyart akkor lehet megsérteni, ha a magyarokat szidják, egy zsidót pedig akkor, ha a zsidókat szidják.” Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke elmondta: mérlegelik, hogy indítsanak hivatalból eljárást vagy sem Patrubány ellen. /Borbély Tamás: Patrubány ellen is vizsgálódhatnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./2005. március 15.
Molnár József bírósági úton támadja meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács őt elmarasztaló határozatát. Ezt Kincses Előd ügyvéd jelentette be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) marosvásárhelyi ülésén. Az elmarasztaló határozat, valamint a kirótt összeg mérséklését kérik majd a bíróságtól. A tanács Molnárnak azt a kijelentését találta antiszemitának, amelyikben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tagja megjegyezte, Magyarország egy második Izraellé válhat. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Patrubány Miklós írásban vonta kérdőre a Diszkriminációellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát egy sajtóban megjelent nyilatkozata miatt. Ebben Asztalos arról beszélt, hogy mérlegelik, indítsanak-e hivatalból eljárást Patrubány ellen egy sajtótájékoztatón elhangzott kijelentése miatt. Az MVSZ elnöke az Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő kolozsvári előadását megakadályozó ifjakat vette védelmébe. Elmondta, aki úgy véli, hogy a „Menjenek tárgyalni a Gázai övezetbe!” bekiabálás antiszemita volt, az azt állítja, hogy Eörsi Mátyás zsidó. Egy magyar embert ugyanis szerinte nem lehet például azzal megsérteni, hogy az arabokat szidják. Patrubány felszólította Asztalos Csabát, hogy haladéktalanul tegye közzé, melyik állítása diszkriminált, és kit. Asztalos Csaba elmondta: a testület a napokban megkeresi az MVSZ elnökét, akitől hivatalos nyilatkozatot kérnek majd a sajtótájékoztatón elhangzottakról. /Kérdőre vonják Asztalos Csabát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./2005. március 23.
Magyarellenesség vádjával feljelentette Patrubány Miklós az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát. Patrubány a Transindex “Magyar és román rasszista felhangok: a hatóság visszavág” című összeállításában idézett Asztalos-álláspont, illetve a Szabadságnak adott egyik interjúja miatt vádolja a tanács elnökét. Asztalos Csaba Patrubány “én nem tudom, hogy Eörsi Mátyás zsidó vagy nem zsidó” kezdetű nyilatkozata kapcsán állapította meg, hogy az MVSZ elnökének kijelentése sértő egy közösség méltóságára nézve. Asztalos Csaba tájékoztatta a Transindexet, hogy a feljelentés már megtörtént, az eljárás a tanács szabályzata szerint végigjárja a maga útját. Az ügy a kollégium elé kerül, de a március 29-én tartott ülésen Asztalos nem fog részt venni. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./2005. március 31.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége vezetője bejelentette, hogy újabb népszavazás kiírásáért aláírásgyűjtésbe kezdenek a kettős állampolgárság ügyében, közben az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői Mádl Ferencet arra kérték, nyújtson be törvénytervezetet annak érdekében, hogy a határon túli magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot. Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozatában kijelentette: az erdélyi magyar történelmi egyházak tovább folytatják küzdelmüket a kettős állampolgárság megvalósítása érdekében. /Egyházak kérése Mádlhoz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./2005. április 5.
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) lemondásra szólítja fel Szent-Iványi István és Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselőket – közölte Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, mert az Európai Parlament külügyi bizottságának március 29–30-i ülésén, amelyen a Románia és Bulgária csatlakozási folyamatáról szóló jelentéseket fogadtak el, nem magyar képviselő, hanem egy dél-tiroli nyújtotta be az erdélyi magyarság és a Székelyföld autonómia-törekvéseire vonatkozó igényt. Ismertetése szerint a két képviselő nem támogatta az erdélyi magyarság autonómia-törekvésének utat nyitó indítványt. Döbbenetesnek tartják – tette hozzá –, hogy a magyar Országgyűlés szinte azonos időben ülésező külügyi bizottsága egyetlen kérdést vagy észrevételt sem fűzött a Románia 2007-es európai uniós csatlakozásáról szóló szerződéshez. Mint mondta, emiatt különös felelősség terheli Németh Zsolt fideszes bizottsági elnököt, akit korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kért fel az erdélyi magyar autonómia-törekvések támogatására. Németh Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy módosító javaslatot nyújt be. „Bár valóban támogatom a román csatlakozást, ugyanakkor a fenntartásaim ebben a módosító javaslatban fognak tükröződni” – közölte a fideszes politikus. /Patrubány: mondjon le Szent-Iványi és Tabajdi. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2005. április 13.
Sütő András április 7-én Mádl Ferenc elnök kezéből átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. A kitüntetést írói érdemei mellett az egyetemes magyar kultúra gazdagításáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulásáért, kisebbségi jogainak védelméért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta. Márciusban Ion Iliescu ex-elnök kijelentette: 1990 fekete márciusért a magyarok a felelősek. Ugyanaz az Iliescu fogalmazott így, aki a bányászbandák bukaresti „látogatásait” a hazafias felelősségtudat megnyilvánulásaiként köszönte meg, aki kegyelemben részesítette Miron Cosmát, és lovaggá avatta szélsőséges a Corneliu Vadim Tudort. Március 29-én, miután Frunda György szenátusi politikai nyilatkozatában a szemtanú jogán kiigazította Ion Iliescu volt államelnök „tévedését”, Corneliu Vadim Tudor szenátor felszólalt és rálicitált a primitív vádaskodásra: a magyarok Marosvásárhelyen és másutt románokat öldöstek, levágott fejekkel futballoztak, Cofariu azért sietett libánfalvi fejszés társaival együtt a városba, hogy megakadályozza Erdély elcsatolását stb. „A magyarok késve érkeztek a civilizáció asztalához” – harsogta C.V. Tudor. Tehát, hogy Sütő András csak megtűrt jövevény az európai civilizáció tűzhelyénél! Most már némely magyarok törnek Sütő András életére, azok, akiknek 1990 márciusában védelmére kelt. Barabás István, a lap munkatársa emlékeztetett: Cs. Gyimesi Éva már 1992. április 4-én, a budapesti Beszélő hasábjain adta meg a hangot azzal, hogy kétségbe vonta Sütő András érdemeit a Ceausescu-diktatúra elleni küzdelemben. A váratlan támadásra Beke György válaszolt a Kossuth Rádióban, állásfoglalása fennmaradt nyomtatásban is: Vasárnapi Újság. 1992/23. /szerkesztette Győri Béla/. Bűntudat vagy felelősségérzet? cím alatt Beke György azt a Sütő Andrást méltatta, aki minden sorával Bethlen Gábor fejedelem parancsát teljesítette: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” És Beke így folytatta: „Sütő András bátran állhat saját lelkiismerete elé: a nemzet hűségén élt, szólt, vitázott, mindenkor a kényszerű határok között.” Sütő András közéleti szerepvállalására utalva, Beke ugyanitt kijelentette, hogy Tőkés László püspökkel egy sorban „a legnagyobb formátumú államférfi lett az erdélyi magyarság körében”. Írta ezt Beke tizenhárom évvel ezelőtt. Cs. Gyimesi Éva ellenérzéseire utalva pedig mintha előérzetét fogalmazná szavakba, így összegez: „Közös küzdelem eddigi harcosai fordulnak egymás ellen most már Erdélyben is.” Barabás István így fejezte be cikkét: „A krónikás akkor azt nem tudhatta, hogy akik majd 2005-ben fordulnak Sütő András ellen, azok nem voltak ott a közös küzdelemben sem a Securitate zaklatásai közepette, sem marosvásárhelyi márciusokon, sem marosvécsi megemlékezéseken, sem hargitai adventeken.” /Barabás István: Sütő András: ott és itt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./ Ez az első alkalom, hogy a Romániai Magyar Szó állást foglalt az A Hét hetilap hasábjain február óta folytatott vitában. Előzmény: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ A reagálások az A Hét következő számaiban láttak napvilágot, a vita most is folyik. Hozzászólás, reagálás jelent meg a Krónika márc. 18-i számában /ez a szám nem jelent meg interneten/, a Helikon /Kolozsvár/, 2005. március 25-i számában és az Erdélyi Napló (Kolozsvár), április 5-i számában. 13/ Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke 2006-ban ismét kezdeményezni fogja a népszavazást a kettős állampolgárság ügyében. Kuszálik Péter cikkében leszögezte: nincs az a kormány, amelyik elfogadná a kettős állampolgárságot, mert ez egyenlő lenne a bukással, a 2006-os kormány sem fogja elfogadni, legyen az akármilyen összeállítású. Kuszálik Péter: „A „kettős állampolgárság” mint össznemzeti Viagra!” /Kuszálik Péter: Egy makacs ember. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./2005. június 13.
- Nyújtsák be a magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmüket azok az erdélyi magyarok és leszármazottaik, akik 1940-ben magyar állampolgársággal rendelkeztek – erre buzdított június 10-én Kolozsváron Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Patrubány kolozsvári sajtótájékoztatóján ismertette a Körömi Attila független képviselő és Gaudi Nagy Tamás nemzetközi jogász által az állampolgársági törvényhez benyújtott indítványt, amely elfogadása esetén kimondta volna, hogy magyar állampolgárságot a határon túli magyarok az államelnökhöz benyújtott kérelemmel igényelhetnek. Patrubány közölte: ezt az indítványt a 386 országgyűlési képviselő közül mindössze 21-en szavazták meg. Az MVSZ-elnök szerint van még lehetőség arra, hogy az erdélyi magyarok kérjék a magyar állampolgárságot, mivel – mint mondta – 1992-ben a magyar parlament megszavazta a magyar kormány által 1990-ben elfogadott rendeletet. Ez Patrubány szerint érvénytelenítette azt az 1979-es, Magyarország és Románia között létrejött kétoldalú egyezményt, amelyben a két ország nem kívánatosnak nyilvánította a kettős állampolgárságot. Ennek értelmében a két állam lakosainak választaniuk kellett volna a két állampolgárság közül – mondta Patrubány. A magyar köztársasági elnöknek küldött kérelmek esetleges elutasítása után az igénylők beperelhetik a magyar államot, és ebben az MVSZ jogszolgálati segítséget nyújt nekik – mondta Patrubány. /Patrubány szerint az 1940-ben magyar állampolgárságú erdélyi magyarok igényelhetik a magyar állampolgárságot. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./2005. július 12.
A Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete idén is megemlékezett Vasvári Pálról, aki négyszáz bajtársával együtt 1849. július 6-án Kalotaszeg határában esett áldozatul a lázadó román erőknek. Július 8-án a Kőrösfőn a művelődési házban Péntek Lászlónak a Rákóczi Kultúregylet elnökének köszöntőjével kezdődött az immár tizenegyedik alkalommal szervezett ünnepségsorozat. Ezt követően Okos Márton megnyitotta Pécsi L. Dániel jelképtervező „Kalotaszegi címerek, egyházi és világi jelképek a Kárpát-medencében” című címerkiállítását. Az esti órákban 1848–2005, Unió akkor és most címmel vitafórumot tartottak. A hozzászólásokat borúlátás jellemezte: a jelenlevők közül többen a tavalyi népszavazásról beszéltek. Hozzászólásában a jelenséget történelmi távlatban elemezte dr. Balogh Balázs, az Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, valamint kollégája dr. Fülemile Ágnes. Július 9-én diákvetélkedő zajlott Ki tud többet Vasvári Pál életéről és haláláról címmel, majd Magyarvalkón ünnepségre került sor. Július 10-én, vasárnap ünnepi istentisztelettel folytatódott az emlékezés. Idén Patrubány Miklósnak ítélték oda a Vasvári-díjat, amelyet Péntek László adott át. /P. L.: Tízéves a kőrösfői Vasvári Pál kopjafa. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./2005. szeptember 5.
Nemzeti összefogásra hívta a Magyarok Világszövetsége a világ magyar közösségeit. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke sajtótájékoztatóján arra hívta a Kárpát-medence magyar településeit, hogy fogjanak össze, és minden tíz falu építsen fel egy házat a magyarok által lakott, árvíz sújtotta településeken. A költségvetési támogatásától öt éve megfosztott Magyarok Világszövetsége jó példával jár elől és 1 millió forintot ajánl fel e célra. Az MVSZ felhívása a városokat ugyancsak egy-egy, a megyeszékhelyeket és a megyei jogú városokat két-két, Budapest fővárost pedig tíz ház felépítésére bíztatja. A felhívás nemcsak magyarországi településekhez szól, hanem minden Kárpát-medencei, magyarok lakta településnek, amelyet elkerült a csapás. /Minden tíz falu építsen fel egy házat! Az MVSZ nemzeti összefogásra hív az árvízkárok enyhítésére. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./2005. szeptember 10.
A kápolna ötéves fennállását ünnepelték Kolozsváron, a Szent Kamill Szeretetotthonban. Az eseményen részt vett többek között Tokay Rozália igazgatónő, Kádár István esperes, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Ludányi-Horváth Attila, magyar konzul és Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke. Patrubány Miklós a világ magyarságának nevében köszöntötte azokat, akik létrehozták az intézményt, és a folyamatos állami zaklatások közepette végezték munkájukat. Tokay Rozáliát eddigi tevékenysége eredményeképpen felkérték a Magyar Segélyszolgálat elnöki tisztségének betöltésére. /Nagy-Hintós Diana: Ünnep a Szent Kamillnál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./2005. október 31.
A közösség vágya vált valóra az emlékmű felállításával – emelte ki ünnepi beszédében Fábián László, csíkszentsimoni polgármester október 30-án, az emlékmű felavatásán. Az emlékmű síró asszonyt ábrázol, aki a nyugati front fele tekint, hátánál jelképesen a turulmadár kitárt szárnya, fölötte a kettőskereszt. A turulmadár szárnyain a hősi halottak névsora olvasható. Az 1848-as szabadságharc során Csatószegről tizenöt személy halt hősi halált, az első világháborúban harminchárom ember fizetett életével a harcokban, míg a második világháborúnak tizennyolc áldozata volt, a ma ezer lelket számláló településről. „Magyar legyen hited és lészen országod” – ezt a gondolatot írták az emlékmű talapzatára, amelyet a templom bejáratával szemben állítottak fel. Borboly Csaba, a megyei tanács alelnöke az összefogás és a magunkratalálás jelképének nevezte az emlékművet. Az ünnepségen jelenlévő Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke leleplezte Lakatos Géza egykori magyar miniszterelnök emléktábláját, akinek gyökerei a szomszédos Csíkszentsimonból származnak. Méltatta az 1944-ben kormányfői tisztséget betöltő államférfi szerepét, aki ellenezte a budapesti zsidók deportálását. /Daczó Dénes: Emlékmű Csatószegen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./2005. december 5.
Patrubány Miklós MVSZ-elnök közölte, a Magyarok Világszövetsége nagygyűlést szervez Budapesten, a Kossuth téren a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazás évfordulóján. Elmondta, hogy a népszavazás óta alig volt olyan nagypolitikai, közéleti megnyilvánulás, amelyen ne került volna szóba ennek az eseménynek a különleges tragikuma. A nemzet együvé tartozása napjának keretében tartott december 4-i gödöllői nagypolitikai rendezvény fővédnöke például Sólyom László köztársasági elnök. A népszavazás átvilágította a magyar társadalmat, annak tudat- és közállapotát. Az anyaország polgárai 2003-ban népszavazáson eldöntötték, hogy csatlakoznak az EU-hoz, következményeként 500 millió európai polgár személyazonossági igazolvánnyal utazhat Magyarországra, letelepedhet, munkát vállalhat, szociális juttatásokat vehet igénybe, sőt, szavazhat is. „Egy évvel később a magyar állampolgárok megtagadták ugyanennek a lehetőségnek a megteremtését hárommillió magyar testvérünk számára, akik akaratuk ellenére más országokba kerültek” – hangsúlyozta Patrubány. Ez nem a társadalom, hanem a politikai osztály hibája, amely az 1990-es rendszerváltás óta gyakorlatba ültetett média-, oktatás- és gazdaságpolitikájával juttatta ebbe a lehetetlen állapotba Magyarország népét. Gyurcsány Ferenc kormánya megtévesztve a szavazópolgárokat. Patrubány leszögezte, nem azt akarták, hogy milliók váljanak automatikusan állampolgárrá, hanem hogy a népszavazással az Országgyűlés kötelezve legyen a kérdés törvényi úton való rendezésére. Az MVSZ 2006-ban ismét ügydöntő népszavazást kezdeményez. /Rostás Szabolcs: Újabb népszavazásra készül a világszövetség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./2005. december 6.
A kettős állampolgárságról kezdeményezett tavaly december 5-iki népszavazás első évfordulóján, a Szent Korona előtt tett ünnepélyes esküt a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) tisztikarának huszonkét tagja az Országházban. Patrubány Miklós elnök elmondta, hogy ezzel a gesztussal szeretné az MVSZ a magyar társadalomnak egyértelművé tenni a legszentebb magyar történelmi hagyományok iránti hűségét, a magyar nemzet egységének újbóli megteremtése melletti rendületlen eltökéltségét. A rövid ünnepségen elhangzott: „Isten segedelmével és a csíksomlyói Szűzanya oltalmával cselekedve” az MVSZ tavaly december 5-én „a magyar nemzet egységének helyreállítására indította népünket”; „a magyar nemzet és állam fő hatalmát, a Szent Korona jelképezi és egyben megszemélyesíti, mint a fő hatalom alanya”. /MVSZ-es eskütétel a Szent Korona előtt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./2005. december 7.
Budapesten és Debrecenben is nagygyűlést tartottak december 5-én a kettős állampolgárságról tartott népszavazás egyéves évfordulóján. A népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Budapesten, a Kossuth téren tartott nagygyűlésén Patrubány Miklós elnök bejelentette, hogy a szervezet újabb referendumot kezdeményez a magyar állampolgárságról. A VMSZ nagygyűlésén az előzetes tervekkel ellentétben nem szólalt fel Böjte Csaba ferences atya. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója azt üzente: olyan nyomás alá helyezték, hogy nem teheti meg, hogy részt vegyen ezen az eseményen, „mert énnekem sok száz árvának a sorsa felett kell gondoskodnom, és félek, megvonják tőlem a pénzt”. A rendezvény végén Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 Csoport vezetője az egybegyűlteket arra kérte, hogy együtt vonuljanak Gyurcsány Ferenc budai háza elé. Az épület előtt végül mintegy kétszáz demonstráló gyűlt össze. Többen azt kiabálták, hogy „csótány, gyere ki”, „hazaáruló”. Az utcát úgy zárta le a rendőrség kordonokkal, hogy csak a miniszterelnök házával szemközti járdán tartózkodhassanak a demonstráció résztvevői. Debrecenben a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál mintegy ötszázan gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a tavaly december 5-i népszavazásról. Az összetartozás napjának keresztelt rendezvényt az MDF szervezte. A gyűlésen részt vett Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is, aki szerint nagy fájdalommal, második Trianonként élték meg a népszavazás eredményét a határon túli magyarok. „Különösen azért volt fájdalmas ez a nap, mert az elsőt idegenek ácsolták, míg a másodikat saját népünk, saját fajtánk, akiktől védelmet, együttérzést vártunk” – mondta. Némi nemtetszést váltott ki a tömegből Tempfli Józsefnek az a megjegyezése, hogy ma már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is látja, hogy a nemzeti felelőtlenség napja volt 2004. december 5., de a megyés püspök szerint a hitbéli felelőtlenségé is. Markó Béla RMDSZ-elnök üzenetét Lakatos Péter Bihar megyei képviselő olvasta fel. Markó szerint a közös Európában úgyis együtt lesz a magyarság, és bízik benne, hogy ezt senki nem tudja megakadályozni. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a szégyen, a morális megsemmisülés napjának nevezte 2004. december 5-ét, amikor „a tisztesség és a gazemberség között folyt a küzdelem”, és az utóbbi nyert. /Gyurcsánynál zárult a gyűlés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./2005. december 28.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ elnöke vele készült beszélgetésben kifejtette, a kettős állampolgársággal kapcsolatos tavalyi népszavazás volt az első a magyarországi rendszerváltás óta, amelyet nem az állam vagy egy politikai párt kezdeményezett. Előzőleg a kormánypártok a nemmel való szavazatra vagy távolmaradásra biztattak. Patrubány legrosszabb álmában sem gondolta volna, hogy olyan sokan szavaznak majd nemmel. Megszületett az MVSZ honlevele, amely Trianon óta az első egyetemes magyar személyi okmány. Az MVSZ öt éve egyetlen fillért nem kap a magyar költségvetésből, mégis mindent megtett, amit emberileg meg lehet tenni. Patrubány családjával, gyermekeivel együtt Kolozsváron él, az pedig múló jelenség, hogy MVSZ-elnöki tisztsége miatt most több időt tölt Budapesten. Gyermekei is a kincses városban jártak egyetemre. Nincs magyar állampolgársága. Az MVSZ 2000-ben tartott tisztújítása előtt benyújtotta a kérvényt, mert megpróbálták őt kizárni az elnöki tisztségért folytatott versenyből amiatt, hogy nem magyar állampolgár. Azóta még nem lett magyar állampolgár. /Rostás Szabolcs: „Kolozsvári vagyok, ez ténykérdés” Beszélgetés Patrubány Miklóssal, a Magyarok Világszövetsége elnökével. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./2006. január 23.
Gyújtatlan gyulladjék címmel jelentetett meg könyvet Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, amelynek marosvásárhelyi bemutatóját január 21-én tartották az unitárius templom gyülekezeti termében. Könyvében Patrubány Miklós a 2004. december 5-i, általa „népszavazási kísérletnek” nevezett eseményről fogalmazza meg gondolatait, a kiadvány pedig a népszavazással kapcsolatos dokumentumokat, tervezeteket is tartalmazza. A szerző ez alkalommal Honlevél-igazolványt nyújtott át András Dezsőnek, a Világszövetség marosvásárhelyi küldöttének. „Azzal a hazugságkampánnyal, amit a magyar kormány tett, súlyosan félrevezette, félretájékoztatta a népet. E népszavazási kísérlet megmutatta: hogy néz ki ma Magyarország. Senki soha nem képzelte el, hogy ilyen mértékű az elbetegedésünk, hogy 8 millió polgárból nem lesz 2 millió, aki igennel szavaz. De a válság ennél is sokkal mélyebb” – jelentette ki az MVSZ elnöke, hozzátéve, hogy a népszavazásra azért került sor, mivel a politikum nem kívánta rendezni a kettős állampolgárság ügyét. Ugyancsak Honlevél címmel jelentet meg 2004. október óta folyóiratot az MVSZ. /(antalfi): „Kísérlet” volt a december 5- i népszavazás? Bemutatták Patrubány Miklós könyvét. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./ Január 23-án Aradon a Tulipán könyvesboltban Borbély Zsolt Attila politológus méltatta Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék című könyvét. A könyv szerzője részletesen szólt a magyarországi belpolitikai helyzetről. /(Kiss): “A kulcs a mi kezünkben van”. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./2006. január 28.
Január 27-én Kolozsváron, a Katolikus Nőszövetség székházában is bemutatták Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék – Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről című könyvét. Bevezetőt András Imre VET-elnök mondott, Sándor Krisztina MIT-elnök pedig a népszavazás egy hónapos szervezése alatt szerzett személyes tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Patrubány Miklós részletesen ismertette a népszavazás kapcsán általa és a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) munkatársai által látott-hallott rendellenességeket. Az MVSZ ismételten szorgalmazza a kettős állampolgárság elfogadtatását. /Ö. I. B.: Kolozsváron is bemutatták Patrubány könyvét. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./ Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban mutatták be Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék című könyvét. Ki felháborodva, ki könnyezve szólt az elhangzottakhoz, mintegy üzenve az anyaországi politikusoknak és lakosoknak: nem fogják kivenni a munkát a kezükből, a kenyeret a szájukból, és nem “szállják meg” Budapestet – csak annyit kérnek, hogy ismerjék el, ők is, mi is magyarok vagyunk. A könyvet történelmi forrásmunkának nevezte Borbély Imre, az MVSZ stratégiai bizottságának temesvári elnöke. “Azt taglalja, hogyan jutottunk el a kettős állampolgárság 1994-es alapötletétől a népszavazásig. A cím meg arra utal, hogy gyulladjon meg már végre a láng a magyarországi politikum szívében, hogy minden magyart megillet a magyar állampolgárság” – fogalmazott Borbély Imre. /Pataky Lehel Zsolt: “Minden magyart megillet a magyar állampolgárság!”. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 28./2006. február 1.
Kinde Annamária elmarasztalta a bukaresti tévé hétfőn jelentkező magyar adását. A híreket hallgatva azon gondolkodott, biztos-e, hogy 2006-ot írnak, mert erősen középkori hangulat vett rajta erőt. Láthatta a képernyőn Patrubány Miklóst Nagyváradon Tempfli József római katolikus megyéspüspök társaságában, és Tőkés Lászlót valahol egy autonómiakonferencián. Kinek csinálják ezt a műsort és kinek a pénzéből?- tette fel a kérdést a cikkíró. /Kinde Annamária: Tévé a tű fokán. Harmatos középkor. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./2006. február 6.
Három partiumi várost – Nagykárolyt, Szatmárnémetit és Tasnádot – keresett fel Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, aki a forradalom 50. évfordulójának rendezvénysorozata keretében tartott könyvbemutatókat: Parázsló szándék – emlékek és tények 1956-ból című könyve nagy sikert aratott. Nagykárolyban Mózes Árpád evangélikus püspök tett megrendítő vallomást: 18 évi börtönbüntetésre ítélték, mert akkoriban „bűnhődni kellett a gondolatért is, azért, hogy magyarok vagyunk”, azért, mert „ugyan nem tettek semmit, de ha tehettek volna, megtették volna”. „Azért szenvedtek, mert együttéreztek...”. „Azoknak, akik pribékjei voltak a rendszernek, a magyar nemzet szégyenpadján van a helyük, akárcsak azoknak, akik 2004. december 5-e előtt a NEM-re buzdítottak” – mondta Mózes Árpád, aki 2004-ig evangélikus püspök volt Kolozsváron. Szatmárnémetiben Bogya Kis Ferenc és Mária tiszteletes házaspár voltak a rendezvény házigazdái, akárcsak tíz nappal ezelőtt, Patrubány Miklós könyvbemutatóján. Külön színfoltot jelentettek a szatmári viseletbe öltözött legények és leányok, Fábián Elemér 56-os elítélt népi tánccsoportjának tagjai. Az előadást követő könyvdedikáció során Farkas Zoltán Ferenc elmondta, hogy kiskorúként, 16 évesen lett 1956-os elítélt, mert tagja volt az Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége egyik tasnádi sejtjének. Tasnádon is megjelentek az akkori Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége tagjai, Ruf Mihály, akit szintén kiskorúként börtönöztek be – Tasi Gyulával együtt, aki most Magyarországon él –, valamint Bikfalvy György, aki sejtvezető volt, és 15 évet kapott. Bűnük az volt, hogy az 1956-os forradalom eszméit vallották, terjesztették, és azt tervezték, hogy megakadályozzák a magyarországi ’56-os fiatalokat deportáló orosz vonatok áthaladását a romániai határon. /Könyvbemutatót tartott a tiszteletbeli MVSZ-elnök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./2006. március 2.
Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt kérte, hogy Magyarország kössön megállapodást Romániával Magyarország védőhatalmi státusának gyakorlására a Székelyföld felett. Az előzmények a kilencvenes évek elejéig nyúlnak vissza. A Korunk egy 2002-es számában közölt interjúban Konthur Bertalan, – az MVSZ németországi szervezetének korábbi vezetője – kifejtette: “azt is javasoltam az első demokratikusan megválasztott magyar kormánynak, hogy próbálják megszerezni az ENSZ-ben (mint Ausztria Dél-Tirol esetében) a védőhatalmi státust mindazon magyar kisebbségek számára, akik a trianoni és a párizsi békeszerződések után kisebbségbe kerültek a mai Magyarország határain kívül. Erre a felvetésre is félig-meddig elutasító választ kaptunk. Arra hivatkoztak a külügyminisztériumban, hogy a történelmi helyzet nem azonos.” Szűcs László cikkében Bárdi Nándor egy későbbi elemzéséből idézett: “a Szlovákiával és a Romániával kötendő alapszerződés-vitákban (…) egyfajta védőhatalmi státusra is törekedett a magyar politika. Arról, hogy elérte-e Magyarország ezt a védőhatalmi pozíciót, megoszlanak a vélemények.” Csapóhoz hasonlóan kérte ugyanazt többek mellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, s Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki szerint “az erdélyi magyar autonómia-törekvésekre adott román válasz indokolttá tenné, hogy Magyarország az ENSZ-nél védőhatalmi státust követeljen, mint ahogy Ausztria tette ezt Dél-Tirollal kapcsolatban.” Ugyancsak a védőhatalmi státusban hisz az Erdélyi Magyarság folyóiratban közölt írása szerint Atzél Ferenc, aki szerint Romániában 2004-ben még voltak olyan bebörtönzött erdélyi magyarok, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk. Az idézetek közlése után Szűcs László, az Erdélyi Riport hetilap főszerkesztője ironikusan írt erről a kérdésről: Szaúd-Arábiával példálózott, 1991-ben az Öböl-háború idején ez az ország kért ilyen státust az Egyesült Államoktól, s fizetett is 50 milliárd dollárt, hogy védjék meg országát az iraki diktátor esetleges inváziójától. /Szűcs László: Védőhatalmat a népnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./