udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1278
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 1261-1278
Névmutató:
Szilágyi Zsolt
2003. október 10.
Fodor Imrét a Székely Nemzeti Tanács székelyföldi autonómiát hirdető plakátjai miatt fogta vallatóra a hatóság. Felvonult a csendőrség, a rendőrség, az ügyészség, az ügyeletes televíziós stábok is meglepő fürgeséggel teremtek az incidens helyszínén. Fodor Imre cáfolta, hogy Erdőszentgyörgyön plakátot és szórólapot osztogatott volna, s az ezzel kapcsolatos híreszteléseket csúsztatásnak nevezte. Mint elmondta, szabad napot kért, és Szovátára indult. Az erdőszentgyörgyi parkolóban megállt, hogy a csomagtartóban elrendezze a szóróanyagot, amikor odament egy csendőr, és azt kérte, hogy mutassa meg a személygépkocsijában levő plakátokat, megjegyezve, hogy tudja, miről van szó, és már értesítette a rendőröket is. Amikor Fodor Imre bemutatkozott, a csendőr azt mondta, hogy fölösleges, mert azt is tudja, hogy kiről van szó. Rövidesen megjelent két rendőr is, és bekísérték az erdőszentgyörgyi rendőrségre, ahol meg kellett várnia, amíg a Marosvásárhelyen működő táblabíróságról Stefanescu Marius ügyész, valamint a megyei rendőrség parancsnok- helyettese a helyszínre ért. Nyilatkozatot akartak íratni vele, de mivel erre nem volt hajlandó, jegyzőkönyv készült, amelyben úgy szerepelnek az események, ahogy megtörténtek, lefordították a plakát és szórólap szövegét román nyelvre, valamint azt is rögzítették, hogy honnan származik a szóróanyag. Az ügyész végül közölte Fodor Imrével, hogy nincs szó kihágásról, és bűntényről sem. Az alpolgármester hozzátette, hogy meglepő gyorsasággal érkeztek a helyszínre a román nyelvű sajtó képviselői, és véleménye szerint az egész akciónak a megfélemlítés volt a célja. /(bodolai - mózes): Fodor Imrét bekísérték. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./ Ovidiu Natea Maros megyei prefektus elmondta: az illetékes hatóságokra bízza az ügy megoldását, Dorin Florea polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy Fodor Imre problémáját csak nyugtatószerekkel lehet megoldani. Az Erdélyi Nemzeti Tanács Ügyvivő Testülete közleménye szerint Szilágyi Zsolt soros elnök aggasztónak tartja azokat a jeleket, amelyek a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának előestéjén a román hatalmi körökből és az RMDSZ csúcsvezetősége részéről érkeznek. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unióba igyekvő Romániában súlyosan megsértik az emberi jogokat és a gyülekezés szabadságát. Azok, akik részt vesznek a Nemzeti Tanács helyi szervezeteinek megalakításában, nem tesznek mást, mint alkotmányos, demokratikus jogaikat gyakorolják. A testület tiltakozik a megfélemlítés minden formája ellen, áll a közleményben. /Őrizetbe vették Marosvásárhely alpolgármesterét. Tiltakozik az Erdélyi Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./ A 74 plakátból 73-at visszaadtak, egyet elkértek tanulmányozás céljából - mesélte el Fodor Imre. Marosvásárhely alpolgármestere nevetségesnek nevezte a híresztelést, miszerint éppen plakátolás közben "csípték" volna el. A rendőr nem tudott válaszolni az újságíró kérdésre, hogy mivel gyanúsítható Fodor Imre. "Én csak annyit tudok, hogy a plakátok valamiféle térképet tartalmaznak, amiről azt beszélik, hogy a Székelyföldet ábrázolja" - mondta a rendőr, aki elárulta: csendőrkollégáit már egy nappal korábban arra figyelmeztették Vásárhelyről, hogy amennyiben "furcsa plakátokat" találnak, azonnal értesítsék a megyei parancsnokságot. Egy Ciprian Airineiként bemutatkozó csendőr volt, aki "felfedezte a plakátokat", de nem nyilatkozott az újságíró előtt. A SZNT népszerűsítő plakátjainak Marosvásárhelyen is meg kellett volna jelenniük. Ennek érdekében éppen Fodor Imre fizette ki még a plakátolási illetéket, de alig két órával később Dorin Florea polgármester telefonon értesítette, hogy menjen a pénzéért, mert visszavonta az engedélyt. "Szerintem nálunk csak azért fújják fel ennyire ezt az ügyet, hogy megfélemlítsék a magyar közösséget" - mondta Fodor Imre. Marosludasi társa, Andrássy Árpád szerint Fodor erdőszentgyörgyi "lefülelése" kitervelt akció volt. "Csak én és a szentgyörgyi Molnár József tudtunk arról, hogy Fodor Imre kiviszi a plakátokat. Az alpolgármester szerdán este tőlem kérte el a Molnár otthoni telefonszámát. Meggyőződésem, hogy beszélgetésünket lehallgatták, különben mivel lenne magyarázható, hogy amint leparkolt, a plakátok felől érdeklődő csendőr jelent meg az autó mellett?" - vélte Andrássy. /Szucher Ervin: Fodor Imrét bekísérték a rendőrőrsre. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2003. október 13.
Okt. 11-én tartották Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A z SZKT-t megelőző okt. 10-i Egyeztető Kerekasztalhoz hasonlóan a plénum is elvetette Eckstein-Kovács Péter szenátornak azt az indítványát, hogy a testület külön napirendi pontként elemezze a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) létrejött megállapodást. Markó Béla szövetségi a szekértábor-jelenség kérdéséről kifejtette, megosztottságuk nem újkeletű. . Itt van az ideje, hogy elváljunk egymástól? - tette fel a kérdést a szövetségi elnök. Nincsen - mondotta. A helyzetértékelés különbözik, de a célok ugyanazok, és ezeket a célokat együtt tudják megvalósítani. Markó a megerősödött román nacionalizmusról is szót ejtett, amely az aradi Szabadság-szobor visszahelyezésének betiltásához vezetett. Vannak, akik azt mondják, azonnal szakítani kell. Azonban a szakítás nem használna az RMDSZ-nek, hanem a Nagy-Románia Pártnak (NRP), az ultranacionalistáknak. Markó szerint azáltal, hogy Adrian Nastase miniszterelnök engedett pártja magyarellenes politikusainak, elkövette egyik legnagyobb hibáját, és talán végképp megrontotta az RMDSZ és az SZDP viszonyát. Ennek ellenére Markó Béla még nem javasolja, hogy szakítsanak. A Szabadság-szobor kérdését pedig az együttműködés segítségével kell megpróbálni rendezni. Markó Béla, felszólította a romániai magyar közösséget, hogy menjen el szavazni az alkotmány módosítására. Markó bírálta a Székely Nemzeti Tanács megalakítását. "Micsoda erkölcstelenség azt állítani, hogy ti autonómiát akartok, és mi nem?!" -kérdezte. Az elnöki beszámoló után a több órás vita során alapvetően kétféle álláspont körvonalazódott. A mérsékeltebb politikai álláspontot vallók az alkotmánymódosítás mellett voltak. A székelyföldi mozgalmat népszerűsítő plakátok miatt őrizetbe vett Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester ügyéről szólva Frunda György kijelentette: Fodor nem követett el törvénytelenséget, de részvétele a mozgalomban erkölcstelen, s az RMDSZ-nek meg kell oldania a Fodor-kérdést is. A belső ellenzék véleményének hangot adó Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő kifejtette: amikor letették az RMDSZ alapkövét, két alapvető értékre építették fel azt, egyrészt a belső demokráciára, másrészt az egységre. Az elmúlt években azonban a belső demokrácia meglehetősen sokat sérült. Az autonómia megvalósítására jön létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelyeknek nincs szándékukban indulni a választásokon. Szilágyi hangsúlyozta: az EMNT és az SZNT nem az RMDSZ ellen jött létre, hanem az autonómiáért. Vekov Károly úgy fogalmazott: zsákutcába jutottunk, s az RMDSZ csúcsvezetősége juttatott ide. Itt és most meg kell állni, s ennek a politikának véget kell vetni. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ vezetősége, a szövetséget csődbe vivő oligarchikus csoportja mondjon le, s adja át a helyét a megfelelő erkölcsi értékkel rendelkező személyeknek. Döntöttek az SZKT Állandó Bizottságának a kiegészítéséről is, Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alalnöke személyében. Ezt követően a plénum megválasztotta a bizottság négy titkárát is, s ezzel teljessé vált a testület összetétele. Az SZKT közleményt bocsátott ki az aradi Szabadság-szobor ügyében: az együttélés elveinek megsértéseként értékelik azt, hogy a központi hatóságok, az RMDSZ és az SZDP közti megállapodást megszegve megakadályozták az aradi Szabadság-szobor okt. 5-i felállítását. Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a Szabadság-szobrot az eredetileg kijelölt helyen, a Tűzoltó téren állítsák fel. Az SZKT arra kéri a romániai magyar közösséget, hogy okt. 18-19-én menjen el szavazni, és igent mondjon az alkotmány módosítására. Az SZKT állásfoglalást szavazott meg a különböző politikai szerveződéseket illetően is. Az RMDSZ nem támogatja a különböző néven meghirdetett székely vagy magyar nemzeti tanácsok létrejöttét, mert a kezdeményezők súlyosan félrevezetik a közvéleményt, és megpróbálják megosztani a közösséget. A szövetség helyi, területi és országos tisztségviselői nem vehetnek részt ezekben a testületekben, és azok létrejöttét semmilyen formában sem támogathatják. /Papp Annamária: Nyitottabb RMDSZ-t a jövő évi választásokon. Igen!-t az alkotmány módosítására - Nem!-et a nemzeti tanácsokra! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2003. október 14.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben leszögezték: nem támogatják a székely vagy magyar nemzeti tanácsok megalakulását, továbbá az RMDSZ helyi, területi és országos tisztségviselői nem vehetnek részt ezekben a testületekben, s azok létrejöttét semmilyen formában sem támogathatják. A döntésről az RMDSZ belső ellenzéke, Szilágyi Zsolt képviselő kijelentette: az SZKT döntését az RMDSZ történetének egyik legszégyenteljesebb határozatának tartja. Ugyanis az autonómiáért folyó küzdelem olyan nemzetpolitikai cél, amelynek minden magyart össze kellene kötnie. A román karhatalom megfélemlítő akciója mellett most már az RMDSZ vezetősége is meg kívánja félemlíteni azokat, akik az autonómiáért tenni is kívánnak valamit. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) éppen azt az autonómia-elképzelést vállalja fel, amely már 1990-től szerepel az RMDSZ programjában is. Szilágyi nem tartja kizártnak annak a lehetőségét sem, hogy a szóban forgó döntést valamilyen kormánypárti sugallatra hozták volna. Az EMNT és az SZNT nem fog indulni a választásokon, ezt Szilágyi elmondta az SZKT-n is. A tanács azért jön létre, hogy az erdélyi magyarok autonómiaigényét megjelenítse. A különböző polgári egyesületek és szervezetek viszont részt vennének a választásokon. Szándékos, hogy egyesek összekeverik a polgári egyesületeket, szövetségeket, illetve a Reform Mozgalmat (RM) az EMNT-vel. Az EMNT végül is összefogó ernyője kell hogy legyen az erdélyi magyar autonómiát támogató politikusoknak. Első lépésként az autonómia megvalósítására vonatkozó törvénytervezetet kell kidolgozni és benyújtani a román parlamenthez. A totalitárius államra jellemző eszközökkel figyelik és próbálják megfélemlíteni azokat az embereket, magyarokat, akik az RMDSZ hivatalos csúcsvezetésének politikájától eltérően az autonómiáért akarnak tenni is valamit. A székelyudvarhelyi fórum alkalmával maga Adrian Nastase miniszterelnök fenyegetett főügyészi eljárással, de végül is ez nem következett be. Az EMNT a szilágysági fórumon felhívást fogadott el az alkotmánymódosítással kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy a nemzetállami megfogalmazás nem került ki az alkotmányból, az új alaptörvény az erdélyi magyarokat nem ismeri el államalkotó tényezőnek, továbbá nem ismeri el az autonómiához való jogot és a regionalizmust, mint szervező elvet, ezért a felhívásban azt tanácsolják: a magyarok menjenek el és szavazzanak az alkotmánymódosítás ellen. /Papp Annamária: Szilágyi: Szégyenteljes az SZKT döntése. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./2003. október 18.
A nagyváradi magyarságot jobban érdekli a hétvégi referendum, mint a helyi románokat, derült ki a napokban szervezett lakossági fórumokon, hiszen míg a Jurnal Bihorean napilap szópárbaján alig páran, addig a Bihari Napló okt. 16-i vitájára körülbelül ötvenen voltak kíváncsiak. A módosított alkotmány megszavazását jelenlegi állapotában ellenző Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselőkkel Lakatos Péter megyei RMDSZ elnök, Kiss Sándor választmányi elnök, az SZKT újraválasztott alelnöke, Pete István szenátor és Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere vitázott. Míg az RMDSZ reformvonalát képviselő politikusok azt bizonygatták, hogy a mostani szöveg, vagyis a nemzetállam fogalma szerint a magyarság nem létezik ma Romániában, addig az igenre biztatók a szövegbeni logikai ellentmondásra figyelmeztettek. Ha a kisebbség létezik, előbb-utóbb a módosítás is újra módosítható. A nekünk járó európai maximumot kell kérnünk, fogalmazott az ellenzék, hiszen a félintézkedések politikája zajlik ma Romániában, hiszen a 2007-es EU- csatlakozáskor az alkotmány nem lesz újra módosítva. /(Balla Tünde): Pro és kontra referendum előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./2003. október 20.
Magyar világ az Európai Unióban címmel szervezett konferenciát okt. 16-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Megállapították, hogy a globalizáció és európai integráció folyamatában a magyarságnak nyelvi, kulturális értékei folytán jó esélyei vannak a megmaradásra, még akkor is, ha Trianon óta harmadannyival növekedett Kárpát-medencei számunk, mint a 19-20. század fordulóján volt, miközben környező szomszédaink kétszer annyian lettek ezalatt. Dr. Pomogáts Béla kifejtette: a történelem során nyelvünk többször is veszélybe került, a nemzethalált máskor is megjósolták. Egy felmérés az európai nyelvek sorában az előkelő 11. helyre sorolta a magyart, a világ 6 ezer nyelve közt is a 45-ik. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az EMNT elnöke szerint is van helyünk az EU-ban, hisz az etnikai másság elfogadott Európában, bár a homogenizáló és asszimiláló román politika ezt nehezen fogadja el. A magyarság dolga tehát felmérni a helyzetet, és új nemzetkoncepciót kidolgozni, hogy az integráció negatívumaival fölvegye a harcot. Dr. Kis Boáz a népnevelés fontosságáról értekezett, különböző népfőiskolai nevelési modelleket mutatva be. Konferenciazáró előadásában Tőkés László királyhágómelléki püspök vizsgálta a magyarság eu-s esélyeit. /Balla Tünde: A magyarságért való aggódás nem újkeletű. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./2003. október 23.
Visszahívták a parlament európai integrációs bizottságából Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselőt, míg Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselőt az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójából (FUEV) hívta vissza az RMDSZ. Az RMDSZ parlamenti frakciója okt. 22-i ülésén 20 mellette és 8 ellenszavazattal úgy döntött, hogy visszahívja Szilágyi Zsolt képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete tagját a parlament európai integrációs bizottságából. Szilágyi elmondta: a vádat Márton Árpád képviselőtársa terjesztette elő, aki szerint Szilágyi nem vállalta fel a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) legutóbbi ülésén elfogadott alkotmánymódosítással kapcsolatos álláspontot, ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg, következésképpen politikailag megbízhatatlannak tekinthető. Szilágyi szerint az erdélyi magyar pártok között létező elvi ellentéteket hiba fegyelmi kérdéssé süllyeszteni. Pécsi Ferenc esetében Markó Béla szövetségi elnök közölte, hogy politikai bizalmatlanságból kifolyólag visszahívták a FUEV-ből. Az esetről Pécsi azt nyilatkozta: a történteknek köze van ahhoz, hogy Szatmárnémetiben megszervezte a Magyar Polgári Egyesületet. Szerinte megindult egy folyamat, amelynek célja megfélemlíteni és elbátortalanítani a belső ellenzéket s kiszorítani őket a különböző tisztségekből. /P. A. M.: Visszahívták Szilágyi Zsoltot és Pécsi Ferencet. Az RMDSZ politikai megbízhatatlansággal vádolja képviselőit. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./ "A frakcióülésen senki nem rótt fel semmit az integrációs bizottságban kifejtett tevékenységemmel szemben - jelentette ki Szilágyi. - Nyilvánvaló hát, hogy a visszahívásom egy bosszúhadjárat része." Szilágyi az ülésen azzal érvelt, hogy nem lehet elvi nézetkülönbséget fegyelmi döntéssel feloldani. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy ha már büntetés jár a program vélt megsértése miatt, vonják felelősségre azt a hét RMDSZ-képviselőt is, akik a képviselőház plénumában nemmel szavaztak az autonómia alkotmányos kodifikálását indítványozó polgári szárnyi kezdeményezésnek. Ezt a javaslatát azonban a frakció elutasította. Szilágyi nem tartotta kizártnak, hogy a kormánypárt kérésére távolították el a bizottságból. Tavaly ugyanis kellemetlenséget okozott, amikor határozottan kiállt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása mellett. Az RMDSZ történetében harmadszor fordul elő, hogy valakit visszahív a frakció egy bizottságból. Csapó Józsefnek egykor a földtörvénnyel kapcsolatos véleménye miatt kellett távoznia a szenátusi agrárbizottságból, Garda Dezső képviselőt pedig amiatt hívták vissza a képviselőházi panaszbizottságból, hogy a frakció döntése ellenére is sajtótájékoztatót tartott a gyergyói falopásokról. /G. Á.: Megbüntették Szilágyi Zsoltot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2003. október 23.
AZ RMDSZ káderpolitikáját is Hrebenciuc irányítja? Úgy tudja a bukaresti román sajtó, köztük a Cotidianul, hogy az RMDSZ arra készül, hogy keményen fellépjen a rebellis képviselők, jelesen Szilágyi Zsolt ellen, aki mostanig a képviselőház integrációs bizottságának volt a tagja. A lap tudni véli, hogy nem annyira az RMDSZ-t zavarja Szilágyi, hanem Viorel Hrebenciucot, az integrációs bizottság elnökét. Ő nem tudja megbocsátani a magyar képviselőnek, hogy egy Románia-EU tárgyaláson javasolta - s el is fogadták -, hogy vitassák meg a törvénytelenül elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetét. Elfogadták, és mind az az elemzés, mind az, amelyre novemberben kerül sor, enyhén szólva kellemetlen Hrebenciucnak, a kormánypártnak. Mert a hivatalosan Románia által beterjesztett adatok és Szilágyi Zsolt adatai teljes mértékben különböznek egymástól. /Hírvilág. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./2003. október 24.
Az RMDSZ parlamenti frakciója, politikai megbízhatatlanságra hivatkozva, visszahívta a parlament integrációs bizottságából Szilágyi Zsolt képviselőt, míg Pécsi Ferenc képviselőt az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójából (FUEV). Az RMDSZ álláspontjáról Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök kifejtette, hogy be kell tartani az RMDSZ alapszabályzatát és programját. Szilágyi Zsolt és Pécsi Ferenc a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) határozata ellenére az alkotmánymódosítás ellen kampányoltak, jóllehet a parlamentben név szerint megszavazták az alkotmány módosítását. Az újságíró emlékeztetett: Szilágyi Zsolt úgy fogalmazott, hogy az elvi kérdéseket nem fegyelmi úton kell tisztázni, hanem párbeszéddel, Borbély szerint állandó párbeszédet folytatnak, hiszen kollégák a parlamentben. A parlamenti frakció döntése értelmében mindenki megszavazta az alkotmány módosítását. Pécsi Ferenc szerint a belső ellenzék megfélemlítése, a különböző tisztségekből való kiszorítása a cél. Borbély nem fogadta el ezt az érvelést, mondván, nincs szó kiszorítósdiról. A frakció határozata figyelmeztetés a kollégáknak, hogy a döntéseket tiszteletben kell tartani. /Papp Annamária: Borbély: Nincs szó kiszorítósdiról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2003. október 24.
Pécsi Ferenc képviselő nyilatkozatában leszögezte, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja folytatta a belső ellenzék ellen beindított kiszorítási és megfenyítési eljárásokat. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének ideiglenes ügyvivőjét visszahívták a Román Parlament Európai Uniós Integrációs Bizottságából, azzal az indoklással, hogy nyilatkozataiban az alkotmánymódosítás megszavazása ellen érvelt. Szakmai kifogások nem merültek fel Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő bizottsági tevékenysége ellen. Pécsi Ferenc a jövőben nem képviselheti az RMDSZ-t az Európai Népcsoport Föderatív Uniójában, annak ellenére, hogy a nemzetközi szervezetben aktív tevékenységet folytatott az erdélyi magyarság érdekében és eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott mind az Unió, mind az RMDSZ részéről. Az RMDSZ-gyűlésen Varga Attila képviselő jellembeli fogyatékossággal vádolta meg Pécsit, mert a népszavazáson nemmel szavazott. Varga Attila hogyan értékeli azt a tényt, hogy 2002. december elsején állami kitüntetésben részesült? Az erdélyi magyarság tudomásul veszi a történelmi tényeket, de nem szabad elfelejteni, hogy december elseje szorosan kapcsolódik a trianoni traumához. /Pécsi Ferenc képviselő nyilatkozata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 24./2003. október 24.
Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és társai esetének kivizsgálását kéri az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól Szilágyi Zsolt képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének elnöke. Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert október 9-én azért kísérték be az erdőszentgyörgyi rendőrőrsre, mivel a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésére hívó plakátokat találtak a személyautójában. Ugyancsak azon a napon a marosvásárhelyi rendőrök bekísérték az őrsre Andrássy Árpád marosludasi RMDSZ-elnököt és Márton Lajost, a Magyar Polgári Szövetség aktivistáját, mivel a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésére hívó plakátokat ragasztottak a város utcáján. Ugyancsak az említett plakátok és szórólapok terjesztése miatt kísérték be Tőkés András marosvásárhelyi tanácsost október 10-én Szovátán, és igazoltatták le Madaras Szilárdot Gyergyószentmiklóson. Fodor Imre és társai esetével kapcsolatban Dan Petru, a marosvásárhelyi táblabíróság főügyésze kijelentette: az említetteket az alkotmányos rend megbontásával gyanúsítják, ezért öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. A rendőrség által meghurcolt személyek mellett több emberjogi aktivista is kiállt, köztük Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság elnöke is. Ez utóbbi az esetekről írt jelentésében leszögezi: az ügyészség eljárása etnikai alapú diszkriminációnak számít, hiszen a Székely Nemzeti Tanács által vallott autonómia-törekvés törvényes, amit a szólásszabadsághoz és gyülekezéshez való jog szavatol. Kijelentésének bizonyítására Andreescu a Hargita és Kovászna megyében tevékenykedő román szervezeteket említi, amelyek a magyar kisebbség ellen irányuló akciókat szerveznek, azonban még soha nem lépett fel ellenük a rendőrség. /P. M.: Továbbra is kérik az esetek kivizsgálását. Etnikai alapú diszkrimináció történt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2003. október 27.
Mintegy 180 küldött és 250-300 érdeklődő vett részt okt. 27-én, vasárnap a Székely Nemzeti Tanács megalakulásán Sepsiszentgyörgyön. Bár eredetileg nyolc széki Székely Tanácsból kellett volna megalakulnia a Nemzeti Tanácsnak, az egyik szék, a Csík széki tanács megalakulását egyelőre elhalasztották. A már megalakult székek: Sepsi, Orbai, Kézdi, Bardócz-Miklósvár, Maros, Udvarhely, Gyergyó Szék. A küldöttek megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, elfogadták a házszabályt, nyolc szakbizottságot létesítettek, amelybe minden székből delegáltak küldöttet. Elnöknek Csapó József volt RMDSZ-es szenátort választották meg. A Székely Nemzeti Tanács több dokumentumot fogadott el. Kiáltványt arról, hogyan képzelik el az autonómiát, amelyet elküldenek a román és magyar parlamentnek és kormánynak, továbbá eljuttatnak az Európai Unió országainak is kérve, hogy támogassák az elképzelést. Elfogadtak továbbá egy-egy határozatot a Székelyföld területi autonómiájáról, a Székely Nemzeti Tanács képviseletéről az EMNT-ben, és megfogalmaztak egy kérést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöknek nyújtanak majd át, és amely arról szól, hogy a Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi magyarság nevében igényli a kettős állampolgárságot. /Megalakult a Székely Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Sorsfordító nap ez a mai - fogalmazott Tulit Attila -, az önvédelmi harc egy formája, elorzott jogaink visszaszerzéséért önként vállalt feladat. A széki elnökök beszámoltak a települési tanácsok megalakulásáról. Gazda József az orbaiszéki helyzetet mutatta be: 17 településből 8-ban alakult meg a tanács, Kézdiszéken - Sántha Imre bejelentése szerint - 31 településből 8-ban, Sepsiszéken 31 településből 23-ban - közölte Balla Barna. Miklósvár-Bardocszék 18 településből 16-ban megalakult a tanács, jelezteKrizbay Imre, aki elmondta, ők vállalták fel a szórványban, Alsórákoson, Ürmösön és Apácán is a szervezést. Gyergyószéken - Áros Zsolt közlése szerint - 11 helységben alakult települési tanács, Udvarhelyszéken - jelentette Dancs Lajos széki elnök - három városban és 21 községben alakították meg a tanácsokat. Marosszék 113 településén igen jól indult a szervezés - mondta Fodor Imre -, de a rendőrségi zaklatások miatt megtorpant, mégis öt városban és 18 településen megalakultak a tanácsok, s a munka folytatódik. Csíkszék - jelentette az ülésnek Sántha Pál Vilmos, a kezdeményező testület tagja - lemaradt a szervezésben, csak három településen és a megyeszékhelyen alakult meg az NT, ő is vállalta, hogy a munkát folytatják.Ezt követően egyhangú döntéssel megválasztották a Székely Nemzeti Tanács elnökének dr. Csapó Józsefet, a székelyföldi autonómiaprogram kidolgozóját. Létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT állandó bizottsága, melynek tagjai egyben a testület alelnökei: Borsos Géza, Ferencz Csaba, Gazda József, Izsák Balázs, Kónya Ádám, Szász Jenő, Tulit Attila, György Attila, Bán István. Az SZNT jegyzőivé választották András Imrét, Andrási Árpádot és Farkas Csabát. A testület nyolc szakbizottságának elnökeit és tagjait az elkövetkezőkben választják meg, illetve jelölik ki. Üdvözölte az SZNT-t Szilágyi Zsolt képviselő, aki az erdélyi magyarság eredményes politizálásának akadályát a félelemben és közönyben látja. Szász Jenő, a Polgári Szövetsége elnöke a magyar jövő megteremtésének szükségességéről beszélt, Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform vezetője a székelység önmagára ébredésének rendkívüli pillanatát köszöntötte, Katona Ádám, az EMK elnöke vállalta, hogy egy év alatt megszervezi Udvarhelyszék 500 településén a tanácsokat. Hatalmas taps fogadta Orbán Viktor levelét.Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök Brüsszelből köszöntötte az SZNT-t, ahol a református egyház nevében átadták az alkotmányozó konventnek híveik ama követelését, miszerint az új Európa alkotmánya foglalja magába Európa keresztény gyökereit, s rögzítse a számbeli őshonos kisebbségek autonómiához való jogát. Üdvözölte a SZNT-t Ágoston András, a VMDP elnöke, Zabolai Csekme Éva, Fejes Rudolf Anzelm prépost, dr. Eva Maria Barki ügyvéd./(Simó): A Székelyföldet megilleti a területi autonómia (Megalakult a Székely Nemzeti Tanács) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./2003. október 28.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi alakuló ülése sikeres volt. A meghívott RMDSZ-tisztségviselők közül a csúcsvezetőség nem jött el, a hazai törvényhozásból Vekov Károly és Szilágyi Zsolt vett részt az alakuló ülésen. A székelyföldi fórumot külföldről többek között Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz-MPSZ elnöke, Éva Maria Barki bécsi emberjogi aktivista és Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke üdvözölte. Az SZNT elnökévé dr. Csapó I. József volt RMDSZ-szenátort választották, aki a vele készült beszélgetésben elmondta: személyi elvű autonómia-statútumomát az SZKT 1996 nyaráig vitatta meg, és egyetlen szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy végleges szöveggé váljon, amit a törvényhozás elé lehetett volna terjeszteni. Erre azonban nem került sor. A székelyföldi autonómia-statútum az 1996 nyaráig még működő Székelyföldi Egyeztető Tanács napirendjén szerepelt többször, és ebben az esetben is végső szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy az RMDSZ hivatalos dokumentumaként a parlament elé jusson, de erre sem kerülhetett sor. 1996 óta egyetlen RMDSZ-fórum sem foglalkozott többé az autonómia-statútumokkal. Az SZNT határozata értelmében Csapó autonómia-statútuma munkadokumentum, amelynek véglegesítésére a SZNT az állandó bizottságot, a szakbizottságokat, valamint a székely székeknek a tanácsait hatalmazta fel. Az autonómia-tervezetet a román törvényhozáshoz történő eljuttatásával párhuzamosan továbbítják az Európai Unió (EU) parlamentjének, illetve az Európa Tanácsnak (ET) is. Az ET nemrég hozott 1334-es határozata megfogalmazza azt, hogy a régió sajátos hatáskörrel való felruházása a demokratikus eszköze annak, hogy az ott élő nemzeti közösség önazonosságát megőrizhesse, hogy a teljes és tényleges egyenlőséget élvezze. A SZNT által megfogalmazott igény az EU tagországaiban is honos. A Regionális Európai Autonómia-charta előírásai szerint a régió autonómiájának kiépítésére több szomszédos vidék is társulhat. A legutóbbi Szilágysomlyói Fórumon nyilatkozat született a partiumi magyarság autonómia igényéről a regionális és a személyi elvű autonómia elnyerésére. A Partiumban, illetve Kolozsvár környékén Csapó öt olyan régiót említett, amelyek polgárai jogosak lennének ilyen önkormányzás megfogalmazására: a Nagyszalonta környéki Erdőhát, a nagyváradi és a Várad melletti Hegyköz, az Érmellék, a Szilágyság és Kalotaszeg. Mindezek önrendelkezési törekvése szervesen illeszkedik az Európa-szerte érvényes jogszabályokhoz. /Makkay József: Csapó: Napirenden Kalotaszeg autonómiája is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2003. október 31.
Tőkés László szerint az autonómiatörekvés tisztázása végett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező testületének mielőbbi asztalhoz kell ülnie a román hatalommal és az RMDSZ-szel. A püspök ezzel a lépéssel szeretné elhárítani az egyre sűrűsödő támadásokat A Marosvásárhelyen gyűlésező EMNT Kezdeményező Testülete az év végét jelölte meg a tanács létrehozásának határidejeként. Ennek érdekében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alakulási folyamatának tapasztalatait elemezték az okt. 30-i ülésen. Tőkés László szerint tudathasadásos állapot keletkezett: "mi az RMDSZ programját akarjuk megvalósítani, de a párt csúcsvezetése még attól is elzárkózik, hogy az ebben foglalt autonómiatervet a parlament elé terjessze" . "Az EMNT létrehozásának menete jól halad" - értékelte Szilágyi Zsolt, az ügyvivő testület soros elnöke. Gabriel Oprea közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter okt. 30-án úgy nyilatkozott, bíróság elé állítja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezőit, ha kiderül, hogy törvénytelennek minősíthető a szervezet hatásköre vagy alapszabálya. Az RMDSZ okt. 30-i sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök kifejtette: visszautasítja a kormánypárt közleményét, amelyben alkotmányellenesnek nevezi a Székely Nemzeti Tanácsot, hiszen szerinte nem alkotmányellenes, ha néhányan összegyűlnek, és az autonómia elveiről tanácskoznak. "Álláspontunk szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy bármivel kapcsolatban kifejezésre juttathassa véleményét. Szövetségünk nem ért egyet a Székely Nemzeti Tanácsnak nevezett kezdeményezéssel, mert úgy értékeli, hogy ez tulajdonképpen az RMDSZ-szel szembeni politikai alternatíva keresését jelképezi" - jelentette ki Markó Béla. /Egyeztetett az EMNT... = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./2003. november 1.
A Nagy-Románia Párt (NRP) bűnvádi feljelentést tett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tagjai ellen és "nemzet elleni támadás" miatt kéri Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő kizárását a parlamentből, közölte okt. 31-én Corneliu Vadim Tudor pártelnök. Az NRP elnöke sajtótájékoztatón kijelentette, hogy pártja kéri a rendőrség vezetését, hozza nyilvánosságra a Marosvásárhely alpolgármestere ellen indult vizsgálat eredményét. CV Tudor úgy fogalmazott, hogy Fodor Imre néhány héttel korábban "Románia területi szétszakítására buzdító" plakátokat terjesztett. /Bűnvádi feljelentés az SZNT tagjai ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./2003. november 1.
Markó Attila nem fogadta el Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő kijelentését, hogy az erdélyi magyar pártok között létező elvi ellentéteket hiba fegyelmi kérdéssé süllyeszteni. Valakik mindenáron el akarják hitetni az erdélyi magyarsággal, hogy léteznek "erdélyi magyar pártok". Markó Attila is elmondta az RMDSZ vezetőinek most hangoztatott érvét: az RMDSZ programjában továbbra is ott az autonómia megvalósítása. /Markó Attila: Mennyire "nemzeti" a szövetség? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2003. november 4.
A képviselőház Állandó Bizottsága nov. 3-án elutasította a Szilágyi Zsolt parlamenti mandátumának megvonásával kapcsolatos kérelmet, amelyet a Nagy-Románia Párt (NRP) nyújtott be azzal az indoklással, hogy az RMDSZ-képviselő részt vett a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában. Tudor Mohora (SZDP), a Képviselőház főjegyzője közölte, az Állandó Bizottságban csak az NRP képviselői támogatták a kérést, az SZDP, az RMDSZ és az NLP ellene szavazott, a DP tartózkodott. "Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az SZNT megalakulási körülményeinek kivizsgálására felkért intézmények álláspontját", szögezte le Mohora. /Szilágyi Zsolt marad. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./2003. november 6.
Nov. 5-én Marosvásárhelyen tájékozódott az Országos Diszkriminációellenes Tanács két tagú bizottsága az autonómiát hirdető plakátok terjesztőinek és kiragasztóinak meghurcoltatása ügyében. A vizsgálat eredményét mintegy két hét múlva ismertetik - közölte Asztalos Csaba, a bizottság tagja. Saját hatáskörben járt el, ugyanakkor Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő írásos panaszára is reagált az Országos Diszkriminációellenes Tanács, amikor vizsgálóbizottságot küldött Marosvásárhelyre az autonómiát hirdető plakátok ügyének kivizsgálására. A Székely Nemzeti Tanács tagjait október 9-én és 10-én, Erdőszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Szovátán kísérték be a rendőrségre és faggatták több órán keresztül azt követően, hogy az SZNT alakuló ülésére hívó plakátokat találtak náluk. Meghurcoltatásuk a romániai emberjogi szervezetek szerint etnikai alapú diszkrimináció. Asztalos Csaba elmondta, az eredeti tervek szerint Erdőszentgyörgyön és Szovátán is szerettek volna tájékozódni. Végül azonban beérték Vasile Cotoara megyei rendőrparancsnok és Petru Dan táblabírósági főügyész válaszaival.A bizottság felkérte a hatóságokat, fogalmazzák meg álláspontjukat. A Krónika információi szerint Cotoara és Dan mindvégig cáfolták a diszkriminációra és a hatósági túlkapásra vonatkozó vádakat. A főügyész szerint sem Fodor Imre, sem a többi plakátoló személy ellen nem folyt és ezentúl sem indul bűnügyi vizsgálat. Korábban az Evenimentul Zileinek még arról nyilatkozott, hogy Marosvásárhely alpolgármesterét az alkotmányos rend felforgatásával gyanúsítják. /Szucher Ervin: Meghallgatások plakátügyben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./2003. november 8.
Felháborítónak találom, hogy a diszkriminációellenes tanács diszkriminál - nyilatkozta a Krónikának Árus Zsolt, a gyergyószéki Székely Nemzeti Tanács elnöke. Árus azt kifogásolja, hogy mindeddig semmilyen megkeresés nem történt az Országos Diszkriminációellenes Tanács részéről a gyergyószentmiklósi plakátüggyel kapcsolatban, holott a Szilágyi Zsolt képviselő által október 12-én benyújtott panaszban Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely és Szováta mellett negyedikként a gyergyószentmiklósi incidens is szerepel. A tanács elnökének, Cristian Jurának címzett levelében Szilágyi leírta: október 10-én a gyergyószentmiklósi Madaras Szilárd autonómiát hirdető szórólapokat osztogatott a városban, amikor civil ruhás rendőr igazoltatta, majd elkobozta a szórólapokat azzal az indokkal, hogy Madarásznak nincs engedélye a népszerűsítéshez. Árus a Krónikából értesült arról, hogy szerda délelőtt Marosvásárhelyen tájékozódott az Országos Diszkriminációellenes Tanács kéttagú bizottsága az autonómiát hirdető plakátok terjesztőinek és kiragasztóinak meghurcoltatása ügyében. Árus Zsolt visszásnak tartja, hogy a diszkriminációellenes tanács csupán Andrássy Árpádot, Márton Lajost és Tőkés Andrást tekinti jogaiban sértett személynek, míg Madaras Szilárdot nem. /Gergely Edit: Elhanyagolták a plakátügyet? = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./2003. november 8.
Első alkalommal szervezték meg nov. 7-én az anyaországon kívül, Nagyváradon a Történelem-főutca című rendezvényt. Magyarországon nagy népszerűségnek örvend az ott már sokszor színpadra vitt rendezvény, ez adta a lökést a Nagyváradi Polgári Egyesületnek, hogy a Fidesszel együttműködve Bihar megye központjában is megszervezze. Rádai Filip műsorvezető, a Hír TV bemondója a rendezvény címére utalva elmondta: "a történelem nemcsak ott van, ahol azt a politikusok elképzelik, hanem mindenhol, ahol olyan emberek gyűlnek össze, akik felelősen tudnak gondolkodni a múltjukról, jövőjükről". Felváltva léptek színpadra politikusok, közéleti szereplők, illetve előadóművészek. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező testületének elnöke arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a magyaroknak joguk és kötelességük részt venni a nov. 29-iki fórumokon, melyeken a kisrégiók nemzeti tanácsait fogják megválasztani. Utána dr. Hende Csaba állt színpadra, aki a magyarországi polgári körökről beszélt. A Hajrá, Magyarország! mozgalom egyik vezéralakja bejelentette, ez idáig tizenegyezer magyar polgári kör alakult, 160 ezer fős összlétszámmal. Az est folyamán színpadra lépett Tőkés László püspök és Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke is, a művészi műsort pedig Beregszászi Olga, Mackó Mária, O. Kovács Szilveszter, Péterffy Lajos és Varga Miklós előadóművészek, valamint a Komló zenekar mutatta be. /Pengő Zoltán: Történelem-főutca. Ünnepeltek a polgári körök szimpatizánsai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./2003. november 10.
Nov. 8-án Nagyvárad mutatkozott be a Történelem Fő utca, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség néhány hónapja kezdődött jobboldali országjáró turnéja, először a határokon túl. "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"-at skandálva, a későbbiekben Erdélyt és Nagyváradot is kapcsolva e szlogenhez, zászlót lengetve, nemzeti beállítottságú anyaországi és hazai művészek szereplésével rajtolt az erdélyi polgári körök első választási kampányrendezvénye, amelyen gyakorlatilag deklarálták az RMDSZ szakadását. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a Reform Mozgalom elnöke nyitotta a felszólalók sorát: csak a történelem Fő utcán haladva szabad beszélni a nemzetről és annak szabadságáról, ami nem más, mint az autonómia "jogi és törvényes keret közösségünk sorsáról dönteni." Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ennek a biztos útja: "Aki nemzetben és a Kárpát-medencei magyarság megtartásában gondolkodik, helye van közöttünk", elég volt a koccintás-, a Kempinski és mosolydiplomáciából, jelentette be a szónok. Majd Wittner Mária, 1970-ben szabadult 1956-os elítélt következett. A magyarországi polgári körök nevében felszólaló dr. Hende Csaba kifejtette: 2002 áprilisában 2 millió választó megrázkódtatása utáni spontán mozgalomként, Orbán Viktor támogatásáért jöttek létre a magyarországi körök. Immár 11 ezer polgári kör létezik 163 ezer taggal, céljaik között szerepel többek között egy másik nyilvánosság megteremtése, egy új médiahálózat kialakítása, támogatják a sokrétű együttműködést a határon túliakkal. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kijelentette: a volt kormányfőnek köszönhető, hogy "Magyarország túlszerette a határon túli magyarságot", majd felolvasta a kiüresített kedvezménytörvény általuk megfogalmazott Praeambulumát. "Léket kapott státustörvény", magyartalanították, jelezte, s ez muníciót adott a román és szlovák ellenefelek bizantinus politikájához. Az erdélyi polgári szövetség indítani fogja saját jelöltjeit a 2004-es választásokon, jelentette be Sárközi Zoltán, a nagyváradi Polgári Egyesület elnöke. Varga Miklós előadásában az István a király, a Honfoglalás legszebb dalai, más jeles előadóktól fölcsendülő népdalcsokor, a régi székely himnusz, régi magyar dalok és versek között a gazdatársadalom kapcsán Horty Miklós nevét is említették. Tőkés László püspök beszédében leszögezte, Erdélyben immár a keret mellett a kép is megváltozott, s a képrombolással értékrombolás is folyik. Talán meg lehetne egyezni, de nincs kivel, magyarázta a püspök. A felszólaló politikusok sorát Schmidt Pál FIDESZ-MPSZ alelnök zárta. Szerinte a Polgári Szövetség egy szépen artikulált jövőképért jött létre, a nemzethatár pedig addig tart, ameddig a szív ellát. Az estet a jobb oldali Sajtóklub zárta. /(Balla Tünde): Polgári erődemonstráció Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./