udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
652
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 631-652
Névmutató:
Gábor Áron
2013. május 28.
Felvonulást tartanak május 30-án a diákok jogaiért Kovászna megyében
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter úr csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát.
Rosszallásunkat fejezzük ki, mert az Oktatási Minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében. Márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése és legyünk türelemmel. Két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak. Véleményünk szerint húzzák az időt, hogy jöjjön a vakáció. Ezen említett okok miatt nem hiszünk a tanügyminiszter úr ígéreteiben, ígéretek, melyeket az elmúlt három hónapban sem tartottak be, így a tiltakozások folytatása mellett döntöttünk.
Országos szinten több mint 200.000 diák van ebben a helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért.
Csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli 14 órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik.
Felháborítónak tartjuk ugyanakkor, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, tudomásunkra jutott, hogy az Oktatási Minisztérium 8 millió eurót fizetett ki haszontalanul, 5 millió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. A szerződés teljes értéke 13,9 millió euró volt, ebből 8,8 millió eurót már kifizettek, 5 millió eurót 2013 június 24-30 között kellene kifizessenek.
Ezzel a pénzzel 179.259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107.779 használatban levő számítógép van az iskolákban.
Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az 5 millió eurót, azaz a júniusi részletet és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére. Az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Kérjük az Oktatási Minisztériumot, hogy tartsa be a 291/2006-os törvényt és fizesse ki az utazási bérletek árát az ingázó középiskolás diákoknak.
Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében annak érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából.
Mi vagyunk az ország jövője, ne játszodjanak velünk! Nem hagyjuk magunkat!
Alulírottak követeljük az Oktatási Minisztériumtól, hogy a vidéki (falusi) ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!
Az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki szervezete
és a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjai – 233 aláírás sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz Líceum diákjai – 246 aláírás sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai – 211 aláírás sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákjai – 122 aláírás sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont diákjai – 97 aláírás sepsiszentgyörgyi Constantin Brancusi Iskolaközpont diákjai – 30 aláírás sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont diákjai – 128 aláírás Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai – 500 aláírás kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpont diákjai – 175 aláírás kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai – 146 aláírás kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai – 229 aláírás kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpont diákjai – 139 aláírás kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákjai – 239 aláírás kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai – 226 aláírás Maksai szülők – 56 aláírás Kovásznai szülők – 24 aláírás MINTA ifjúsági szervezet – 11 aláírás
Összesen Háromszékről: 3058 aláírás
Erdély.ma2013. május 29.
Az MSZT Izsák Balázst jelölte az SZNT elnökének
Hétfő délután tartotta soros ülését Marosszék Székely Tanácsa. A Kultúrpalota kistermében tartott tanácskozáson, a nemzeti összetartozás napjára készülve – a magyar országgyűlés 2010-ben június 4-ét, a trianoni békediktátum napját nyilvánította a magyar összetartozás napjává – , megemlékeztek a székelység történetének legutóbbi közel száz évéről. Utána szavaztak Marosszék SZNT- elnökjelöltjéről, meghallgatták a megyei elnök beszámolóját, és elfogadták a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsa Izsák Balázsnak szavazott bizalmat a Székely Nemzeti Tanács június 22- én tartandó tisztújító gyűlésére.
A székelység történetének arról az időszakáról, amikor kisebbségi sorsba került, a rendezvény díszvendége, Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett történész tartott előadást.
A székelyek helyzetének alakulása 1918 után
Az előadásból megtudhattuk, hogy a kisebbségi sors másféle magatartást, másféle politikát és életmódot követelt, mint amelyben azelőtt voltak a székelyek a magyar állam keretében vagy az erdélyi fejedelemségekben, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A székelység történetének létesszenciája az, hogy hogyan tarthatta meg ősi szállásterületét. Ha ezt a kérdést az ember a megélt történelemben meg tudja ragadni, akkor tulajdonképpen érti a székelység történelmét, mutatott rá Egyed Ákos.
– 1918, illetve Trianon után az a kérdés, hogy az eltelt 93-95 évben hogyan sikerült a székelységnek megtartani továbbra is a szállásterületét, identitását úgy, hogy ne szakadjon el közben a magyarságtól, a magyar kultúrának ápolója, fészke, továbbfejlesztője legyen.
A székelységnek – mondta – sajátos a történelme. Ez a sajátosság az autonómia keretében alakult ki, a századok folyamán, és 1920 után, megfosztva az autonómiától, újfajta alkalmazkodást kellett keresnie. Ezt a megtartó életmódját találta meg véleményem szerint, mert a székelység 90 százaléka falun élt, s az egy külön életmódot jelentett: az önellátó székely családi gazdaság általános volt, és azt egy pillanatig sem lehetett abbahagyni 1918 után sem, és 1920 után sem. Meg kellett a földet szántani, be kellett takarítani a termést. Érdekesnek találta, hogy a demográfiai számadatok ebben az életmódban tovább nőttek, vagyis nem született kevesebb gyermek, mint azelőtt, nagyon sokáig – csak az utóbbi évtizedekben kezdődött el a csökkenő tendencia –, mert ez az életmód nagymértékben függetlenítette az embereket az államtól és a politikától is.
Emellett – mondta a továbbiakban –, a politika tette a magáét. Kós Károlyt és a Kiáltó szót említette, amely szerint: az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni! Mint mondta, ez volt a nagy stratégiai jelszó, emellett pedig az, hogy akkor lesznek lojálisak az új állam keretében, ha az megadja nekik azt, amit 1918-ban megígértek: az autonómiát, az egyházi, iskolai autonómiát és azokat a szabadságjogokat, amelyeket megígértek 1918 decemberében, és amit a Párizsi Szerződés is leszögezett. Ezt a román állam soha nem volt hajlandó megadni, a székelység ezért tovább küzdött, ragaszkodott identitásához. A történész szerint ebben a magyar kultúra nagymértékben segítette, mert azzal, hogy a magyar nyelvet használta, taníthatta, tanulhatta, egy-egy lépést tett a kulturális autonómia felé. Emellett nem szakadt el a magyarságtól még akkor sem, amikor elszakították az anyaországtól. ’89 után a székelység megpróbálta visszaszerezni a történelmi arculatát – utcanevek, az újságok nevei, amelyeket a Ceausescu-éra előtt használt –, és sok mindent sikerült is ezekből megszerezni. Amit nem, az az autonómia, amiért tovább kell küzdeni, jelentette ki Egyed Ákos akadémikus.
Az előadást követően Gáspár Sándor ülésvezető, a Marosszéki Székely Tanács marosvásárhelyi elnöke ismertette a napirendet. A testület Izsák Balázs jelenlegi SZNT-elnököt nevezte meg elnökjelöltnek a június 22-i tisztújító ülésre, amelyet titkos szavazással erősítettek meg.
Ezután Csíki Sándor megyei elnök ismertette a tanács tevékenységét. Beszámolt a januári madéfalvi megemlékezésről, a Bocskai István-emléknapról, a március 10-i Székely szabadság napja rendezvényről, illetve arról, hogy az akkor elfogadott petíciót 35 ezer aláírással erősítették meg, valamint a makfalvi székely majálisról.
A tervek között említette a június elején Nyárádszeredában tartandó Csaba királyfi ünnepséget, a júliusi biciklis zarándoklatot Brüsszelbe, az augusztusra tervezett, Makai Zsigmond székely képviselőre való megemlékezést. Szeptemberben arra emlékeznek, hogy Balavásár helyi tanácsa elsőként fogadott el határozatot az autonómia- népszavazásról, októberben lesz 10 éves az SZNT, novemberben fociselejtezőre kerül sor, decemberben pedig Makfalván Wesselényi Miklós születését ünneplik meg.
Izsák Balázs megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy 2003-ban, amikor megalakult a Székely Nemzeti Tanács, úgy gondolták, nem jó úgy belépni a közéleti porondra, hogy hosszú távú célokat fogalmazzanak meg. Azt hitték, elkészítenek egy autonómia-törvénytervezetet, a parlament elé terjesztik, majd elfogadása után az SZNT szerepét átveszi a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Csapó Józseffel indultak a hajrára, majd Csapó 2006-os lemondása után egy nehéz átmeneti időszak következett, amikor Fodor Imre szinte emberfeletti munkával szervezte a népszavazásokat Székelyföld önrendelkezése kérdésében. 2008-ban választották meg őt az SZNT elnökének, s mivel sokakban felmerült a kérdés, meddig tart az elnök mandátuma, tavaly kiegészítették az alapszabályzatukat azzal, hogy az elnök mandátuma négy évre szól.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a tavaly ősszel a szenátus vita nélkül elutasította az SZNT törvénytervezetét a parlament törvényhozási tanácsának jelentése alapján, amely, mint mondta, meghamisította az Európa Tanács 1201-es Ajánlása 12. cikkelyét. Az SZNT ezért büntető feljelentést tett a Bukaresti Legfelsőbb Törvényszék melletti ügyészségen. Az ügyészség a panaszt azzal utasította el, hogy a törvényhozói tanács véleménye nem kötelező jellegű. A következő tárgyalásra júniusban kerül sor. Az SZNT jogi képviselője Kincses Előd.
Bejelentette, hogy a 2014. március 10-i Székely szabadság napjára "a helyfoglalás megtörtént", már iktatták a kérést. Ha Barcelonában a hétmilliós katalán közösség másfél millió embert tud mozgósítani, az SZNT-nek legalább százezer embert kell mozgósítania a Székely szabadság napjára – mondta végezetül Izsák Balázs.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2013. június 1.
Sylvester Lajos cserefa arca
Művelődésszervező, publicista, író.
Felette: Sylvester Lajos, 1934–2012.
Afelett: bronzplakett.
És legalul: „...a jövőt csak a múltra alapozva tudom elképzelni...” Ennyi a holnap avatandó csernátoni községi könyvtár homlokzatára helyezett kőlap tartalma. Ennyi, és nem több.
Ennyi, mert ennyi kell, és nem több, mert több nem szükséges.
Művelődésszervező. „Szobor Lajinak” becézték rögös időkben bajtársai, akiket maga választott segítőinek. Megtehette, rábízták a megyei kultúra irányítását. Miután maga is talpalt azért, hogy Háromszék – Kovászna megye néven ugyan, de – önálló közigazgatási egységként létrejöjjön. Egy kis autonómiaharc volt. Annak idején, az akkori lehetőségek behatárolta szűkös eszközökkel. Egy kis lázítás, egy kis elégedetlenség, feliratok, ilyesmik. Ki lehetett, ki kellett harcolni. Annál is inkább, hogy alternatíva nem volt: Sztálinváros – az akkor történelmi nevét visszanyerő Brassó – árnyékában, jól tudta, nem hosszú, de középtávon a beolvadást jelenti. Nem szabadott megengedni. Nem engedte. Ez volt első harca. Alig túl a krisztusi koron nem keresztre feszítették, de rábíztak olyasvalamit, ami játék volt a tűzzel. És Ő szerette a tüzet. Tisztelte, tudta veszélyét, érezte – megtapasztalta – erejét. Merészen, olykor vakmerően játszott a tűzzel. Sokszor, sokféleképp. Csiholt, és kihűlt hiteket melegített. Első lármafája a Benedek Elek Emlékház. Aztán sorra a szobrok, Barabás Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Bod Péter, Végh Antal, Gábor Áron Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, és a lefejezett torzó Csernátonban. És végül a véczeri. Mely „odatemette”, melynek avatóján a közönség soraiban vehetett csak részt. József Attilával mormolta a Nagyon fájt, és a barázdák – a cserefa ráncai – kiütköztek arcán. Akkor még – alig negyvenévesen – szakállt nem viselt. Majd, egy későbbi autóbaleset tette szükségessé sérült állának eltakarását. Arca akkor még: József Attila arca volt. De Véczer odatemette, és nagyon fájt. A továbblépéshez első és utolsó vadászélményén kellett részt vennie, szarvasbika az áldozat, martba esett dámvad. Haslövéssel. Kiemelésekor a bélsár arcába folyt. Nem ez rettentette el a vadászattól. Célkeresztben volt ő maga is akkor, az egyesélyes kimenetelű vadászatot bőrén tapasztalta meg. Akkor inkább a horgászat. Ahol ravaszság kell, furfang, türelem. A természet alapos ismerete. A hal, ha akarja, bekapja a csalit. Ha nem, hát rá kell venni, hogy mégis bekapja. Akkoriban ez így működött. És a „halak” sorra bekapták a csalit, mígnem jött Véczer. Új feladat, a színház alattomos, felőrlő világa. Vizionálások, kifogások – és mégis. Sütő, Csurka, Illyés, Tamási, ha csonkítva is, de pódiumra kerülhettek. S ha már kimerült a kötelezőek tárháza, és nem akadt más kortárs szerző, hát írt ő színműveket. Néztárgyakat, miként magyarították nyelvújítóink. Szóeredet, nyelvújítás – a csórékolbász ízében is gyönyörűséges szavunkat neki köszönhetjük. Néz tárgyakat tehát, de nemcsak azokat. Ott is, akkor is – művelődésszervező. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma. Kétszer, a harmadikat betiltották. Addig – odafigyelt a világ Sepsiszentgyörgyre. Immár színházi szinten is bekerült egyfajta vérkeringésbe. Mely akkoriban inkább csak szivárgás lehetett, de veszprémi kitekintőkkel megsokszorozva, immár túlmutatott egy vidéki színház művészeti törekvésein: nemzetben gondolkodás „téves eszméjét” (sic!) vetítette előre. És ismét mennie kellett. Ezúttal vadászat nélkül. Bár az űzött, a célkeresztbe vett ismét ő volt. És a cserefa ráncai szaporodtak. Akkoriban már írt az egyetlen megyei lapban, írásai annak Fórum mellékletében jelentek meg. Igen, a Fórum. Mely a maga idejében ugyancsak egy kis autonómiacselekmény volt. Persze hogy betiltották. A színháztól kiebrudalva újságíróvá léptették elő. De hogy annyit foglalkozott azelőtt a művelődéssel, hát azt ajánlották: kultúráról inkább ne írjon, hiszen nem lehet tárgyilagos. És a tisztánlátás, az elfogulatlanság ugyebár ismérve, alapvető tulajdonsága kell hogy legyen a nép tájékoztatását művelő tollforgatónak. Esetleg gyárakról, iparról, a népi demokrácia – akkor már szocializmus – megannyi vívmányáról. Akkor ő már inkább a természetről. És amikor nem engedték leírni magyarul helységneveinket, a szilvás Zalán úgyis becsúszott. És amit korábban a színháznál, azt az újságnál. Áthallás, sorok közt olvasás, a magyar nyelv mívelése. Évek során át, hogy majd egyszer. És eljött az egyszer is, az újság neve Háromszék lesz, mondotta, és miközben a megbolydult kedélyeket csillapította az erkélyről, szóban és írásban ismét szervezett. Ezúttal jövőt, magyar jövőt a honban, mely nem haza, de szülőföld, s egyszer majd Székelyföld. Legjobb tehetségével – ekkortól már korlátozások nélkül tehette – szolgálta ősei hitét. Hitét a szabadságban, az élhető jövőben. A jövőben, melyért nem csak halni, de élni is érdemes. Művelődésszervező, melyre megfelelő kifejezés sem románul, sem angolul nem találtatik. Ezért s ennyi a kőlap felirata, melyet Haszmannék kezdeményezésére holnap, egy nappal 79. születésnapja előtt szülőfaluja megújult községi könyvtárának homlokzatán lelepleznek. Sylvester Lajos cserefa arca hazaérkezett.
Váry O. Péter2013. június 5.
Határtalanul (Trianon diákszemmel)
Nem csak nevében, tartalmában is hordozza a nemzeti összetartozás üzenetét a magyarországi Bethlen Gábor Alap Határtalanul programja, amelynek részeként pécsi, csajági és balatonfőkajári diákok vettek részt a helyiekkel együtt tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott megemlékezésen.
Székelyföld akkor lesz a miénk, Erdély akkor lehet a miénk, ha a következő évtizedekben jól politizálunk, jó diplomatáink lesznek, és több gyermeket szülnek asszonyaink – mondta köszöntőjében Antal Árpád polgármester, majd a diákok zenés-irodalmi műsora következett. A Csajági Református Általános Iskola tanulói nem először citeráztak tájainkon, egy ideje a kökösi Gábor Áron Általános Iskolával testvérkednek, a két település református gyülekezete is kapcsolatot tart fenn, tegnap délelőtt a balatonfőkajári tagintézet diákjaival együtt a kézdiszentlélekiekkel ismerkedtek, délután a sepsiszentgyörgyi közönség tapsolt nekik.
Hogy milyen sebeket idézett Trianon, miként ocsúdott fel a nemzet, és próbált talpra állni, a Székely Mikó Kollégium diákjai mondták el versben, dalban, énekelt a kórus, majd a pécsi Leöwey Klára Gimnázium (negyvenéves kapcsolat) énekkarának rövid előadása után a két dalos közösség együtt szólaltatott meg kórusműveket. A magyar és a székely himnuszt a hallgatósággal közösen legalább kétszázan énekelték.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. június 21.
Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)2013. június 25.
Székely Sziget helyett idén Székely Sziget Családi Nap lesz – PROGRAM
Székely Sziget helyett idén Székely Sziget Családi Napot szerveznek a „vármegyések”. Bár nem sikerül összehozni egy, a tavalyihoz hasonló többnapos rendezvényt, a szervezők nem engednek a hatóságok nyomásának, és új helyszínt kerestek az egynapossá zsugorodott, Székely Sziget Családi Nap néven népszerűsített rendezvénysorozatnak.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnöke, Szőcs Zoltán, kézdivásárhelyi elnöke, Szőcs Csongor, valamint a mozgalom erdélyi szóvivője, Tóth Bálint csütörtök délben a Székely Vendéglőben tájékoztatták a sajtót a szervezés körüli bonyodal- makról. Elmondásuk szerint a tavaly a 4. Székely Szigetnek is helyet adó, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ ügykezelésébe tartozó, katrosai Erdős Vidéki Iskola (EVITA) tábor használatára idén nem kaptak engedélyt. Gábor Rezső igazgató két hónappal ezelőtt értesítette őket, hogy gondok adódtak az engedélyekkel, a tavalyi országos botrány miatt nem tudja vállalni, hogy helyet adjon a rendezvénynek.
„Csalódottak vagyunk, és fel vagyunk háborodva” – mondták a vármegyések, akik szerint tavaly nem történt rendbontás, minden engedélyük rendben volt. Ennek ellenére rendezvényüket lerohanta a gazdasági rendőrség, több mindent ellenőriztek, de nem találtak semmi kifogásolnivalót.
A Székely Sziget Családi Nap rendezvénysorozata június 29-én, szombaton 10 órakor kezdődik a kézdivásárhelyi Sportcsarnokban, mottója: „Gyáva népnek, nincs hazája”. A programban előadások, koncertek, népi tánc, kiállítás, kézműves-foglalkozás, vásár és harcművészet-bemutató szerepel, este a Kárpátia és a Romantikus Erőszak lép színpadra. A belépőjegy egész napra 14 lejbe kerül, gyermekeknek ingyenes. A Székely Szigetet a tervek szerint jövőre Erdővidékre költöztetik.2013. július 1.
Kézdivásárhely is zászlóperben
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön parlamenti képviselő több témában tartott közös sajtótájékoztatót pénteken. A csavargyáras munkaigazolások kibocsátásának részleteiről, a Dacia-károsultak ügyéről, a székely zászló kapcsán indult újabb perről és a Székely Vágtáról is szó esett.
A két elöljáró közel egy éve kezdett foglalkozni a csavargyáras munkaigazolások ügyével, összesen 1373 személy igényelte azokat: 973 igazolást már elvittek a volt alkalmazottak, négyszázat még nem vettek át. Az igazolások kibocsátásával járó költségek tetemes részét, 56 700 lejt Fejér László Ödön vállalta magára, aki ugyanakkor a Dacia-károsultak kárpótlásának ügyét is tovább viszi Bukarestben. Elmondása szerint azt az ígéretet kapta az illetékesektől, hogy karácsonyig mind a 2130 károsult megkapja a neki járó összeget, köztük a 265 Kovászna megyei is (110-en felsőháromszékiek).
A képviselő arról is beszámolt, hogy a Japán-Román Baráti Társaság parlamenti küldöttjeként, a japán nagykövet meghívására részt vett egy bukaresti találkozón, mely alkalomból japán üzletembereket kért fel arra, hogy ruházzanak be az induló ipari parkok valamelyikében. „Gazdasági emberként célom, hogy az ipari parkokat feltöltsem cégekkel” – hangsúlyozta. Jelenleg 34 japán tőkéjű cég működik az országban, többségük Erdélyben, pár Bukarestben és környékén, de egy sincs Kovászna megyében, annak ellenére, hogy – a képviselő elmondása szerint – a japánok meglepően sokat tudnak Háromszékről.
Május 24-én két pert is indított a prefektúra az önkormányzat ellen, az egyiket a városházán levő, a másikat a Gábor Áron téren felhúzott székely zászlók miatt. „A köztéri lobogó esetében biztosan nyerünk, de ha a másikat elveszítjük, akkor gondoskodunk arról, hogy több száz zászlót osszunk szét, megtöltjük velük a Gábor Áron teret. Ha háború, akkor legyen háború” – mondta a polgármester, aki örül annak, hogy a készülő új alkotmányban engedélyezik a saját szimbólumok zavartalan használatát.
Az Eduard Predescu-féle perek is folyamatban vannak, mi több, az ügyvéd két hete újat indított, azt kérve, hogy a kézdivásárhelyi önkormányzatot nyilvánítsák fizetésképtelenné. A két elöljáró értetlenül áll ez előtt, ugyanis a törvény előírja: akkor lehet ilyen eljárást indítani egy önkormányzat ellen, ha adóssága meghaladja bevételének 50 százalékát, és 120 napig nem tud fizetni. Az előző polgármester által felfogadott bukaresti ügyvéd által követelt összeg 0,1 százalékát teszi ki a költségvetésnek.
A városnak jelentős lovas hagyománya van, elég, ha csak a valamikori fogathajtó-versenyekre vagy az Incitato táborra gondolunk. Ebből a megfontolásból is Kézdivásárhely önkormányzata négy lovast küld a július 13–14-én megrendezendő Székely Vágtára. A maksai Óriáspince-tetőn tartandó eseményen Kézdivásárhelyt Bódi Albert képviseli, Nyujtódot Terebesi Illés, Oroszfalut Máté László, Sárfalvát pedig Berde Loránd. A polgármester reményét fejezte ki, hogy legalább egyikük bejut a döntőbe, hiszen több hete készülnek a megmérettetésre.
Orosz Anna
Székely Hírmondó
Erdély.ma2013. július 17.
Tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken – Tanári állások szűnhetnek meg
Több hely van az ősszel induló kilencedik osztályokban, mint amennyi diák, és ez a nagy lemorzsolódás tanári állások megszűnését is jelentheti – jelentette ki Keresztély Irma főtanfelügyelő a nyolcadikos képességvizsga utáni első elosztást ismertetve. Összesen tizenkét osztálynyi gyermek hiányzik Háromszéken a számítógépes besorolásból, és két olyan osztály is akad (egy Sepsiszentgyörgyön, egy Baróton), ahol egyetlen diák sem szeretne tovább tanulni.
A számok könyörtelenek: a 2012/13-as tanévben 1987 diák kezdte meg a nyolcadik osztályt, év végéig 1971 tartott ki. Ezek közül 1671 végzett (84,78 százalék), 185 pedig pótvizsgára maradt (106 egy tantárgyból, 79 kettőből). 28 fős létszámmal osztva ez már hét osztállyal kevesebb: ők azok, akik a képességvizsgáig sem jutottak el, ősszel azonban még bekerülhetnek valamelyik szakiskolába. Megyeszinten 24 diák osztályismétlő, ez ismét egyosztálynyi; 66 diákot nem lehetett lezárni, 23 be sem volt iskolázva – ez újabb három osztály. 27 gyermek speciális osztályban, 174 művészetiben folytatja tanulmányait, ők is más elbírálás alá esnek. Más megyékből 39-en jelentkeztek a megyénkbeli iskolákba, a romák számára elkülönített helyek iránt azonban nem volt érdeklődés. A 2013/14-es tanévre 71 kilencedik osztály indítását hagyta jóvá a tanügyminisztérium, ez 1988 helyet jelent, amiből 524-et (26,35 százalék) nem foglaltak el az első körben. A beiratkozások ma kezdődnek, az üresen maradó helyeket július 26-án újra meghirdetik, augusztus elsejével lezárul a folyamat.
A betöltetlen helyek táblázata lehangoló: a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum három magyar osztályából, 87 helyből 72 üres (csak félosztálynyi diák van!), a három román osztályból pedig összesen 31 gyermek hiányzik. Baróton hat osztályból háromnak a sorsa kérdéses (fafeldolgozásra senki sem kíváncsi, a román osztályba csak egy diák pályázik, textil-bőrdíszműre három), a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szaklíceumban meghirdetett 116 helyre 66, az Apor Péter 58 helyére összesen 39 jelentkező akadt, Sepsiszentgyörgyön a magyar oktatásba 68 diákot vár a Kós Károly Szakközépiskola (itt háromból két osztály szűnhet meg), 33-at a Puskás Tivadar, és még a Mikes Kelemen kétnyelvű (magyar–angol) filológia osztályában is maradt 17 üres hely.
A júniusban képességvizsgázott diákok közül 1581-en szereztek ötösnél nagyobb jegyet (ez a négyévi általánosukból és a vizsgajegyből tevődik össze, de sokszor igen nagy a különbség a kettő között), és 55-en az átmenőnél kisebb minősítéssel is líceumba kerülnek – Keresztély Irma szerint azonban közel 40 százalékra tehető azok száma, akik gyenge eredménnyel jutottak be, és nagy kérdés, hogy négy év alatt, az érettségiig fel tudnak-e zárkózni, vagy pedig tovább rontják a megye amúgy sem dicsérhető teljesítményét.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma2013. július 18.
Tüntetések az egységes Székelyföldért
Az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett, július 20-án, szombaton Erdély-szerte sorra kerülő tüntetéssorozat keretében huszonegy háromszéki helyszínen is megtartják Az autonómia a megoldás címmel szervezett tüntetést. Az esemény egy lehe- tőség arra, hogy az emberek tettlegesen kimutassák az önálló Székelyföld iránti igényüket. A helyszínen aláírásgyűjtés is zajlik majd annak érdekében, hogy Székelyföld egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, a települések ehhez tartozzanak és ezt helyi népszavazás is szentesítse.
A tüntetéssorozat háromszéki helyszínei:
Sepsiszentgyörgy: 19:30-kor Dózsa-megemlékezés a Kós Károly úton, onnan indul a felvonulás a Kriza János, Horgász, Nicolae Iorga, Grigore Balan, Petőfi Sándor utcákon át a Szabadság térre. Sepsibükszád: központ Mikóújfalu: központ Málnás: központ Málnásfürdő: központ Árkos: központ Maksa: az országút mellett a tömbháznál Eresztevény: a Gábor Áron emlékmű előtt
Erdély.ma2013. július 18.
Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)2013. augusztus 26.
A tudás és az elszántság fejedelme
Felsősófalva központjában avatták fel tegnap Székely Mózes első köztéri szobrát. Az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem tudással lett „sóispán”, elszántsággal pedig hadvezér és fejedelem – hangzott el az ünnepségen.
A helyi Kodáros Egyesület – amely a település határában lévő legendás barlangról kapta nevét – Sóvidék egykori központjában azért állított szobrot Székely Mózesnek, mert az alig három hónapig Erdély élén álló hadvezér tanulmányai befejezésével itt lett az akkor rendkívül értékes só „őrzője”, a bánya kamaraispánja, majd hadi tettei elismeréseként Erdély választott fejedelme. Így – bár Székelyudvarhelyen született – a sófalviak magukénak érzik azt az elődöt, aki Bokor Sándor polgármester szerint mindenével a székelységhez kötődött, vallásával, harcával és talán azzal is, ahogy életét vesztette Brassó mellett a csatában. Nyágrus László, az egyesület elnöke röviden vázolta a szoborállítás korántsem egyszerű útját, majd Dénes László, Szegvár polgármestere a magyarországi testvértelepülés üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: ez az igazi összefogás, amikor egy ilyen terv mellé tudnak állni, és legyőzve minden akadályt, megvalósítják. Szekeres Lukács Sándor, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, Sófalva szülötteként, a szobor egyik kezdeményezőjeként, de történészként is felidézte azt a kort, amelyben Székely Mózes fejedelemmé érett. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, Székely Mózes öröksége a tudás, amit megszerzett és az elszántság, amit katonaként és fejedelemként gyakorolt. Emlékeztetett, a fejedelem harci zászlója szolgált mintául a székely zászló megalkotásánál, és felkérte a jelenlévőket, hogy a nagy elődhöz hasonló elszántsággal vegyenek részt a Székelyek Nagy Menetelésén, amely egy másik nagy előd, Gábor Áron szülőfalujától halála helyszínéig, Berecktől, Kökösig hirdeti majd a székelyek mai akaratát: Székelyföld egységes, fel nem osztható, be nem olvasztható. A szoborról alkotója, Miholcsa József szobrászművész, székely huszárparancsnok szólt, aki hiteles arckép híján korabeli leírásokból alkotta meg az arcot. Az alkotás leleplezését – amelynek időzítése egyébként többszörös évfordulón történt: Székely Mózest 430 éve választották kamaraispánná, 410 éve fejedelemmé, ugyanabban az évben esett el a Brassó melletti csatában, születésének pedig éppen 460. évfordulója van idén – tűzoltó-bemutató és gazdag műsor követte.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. augusztus 29.
Őszi sokadalom Kézdivásárhelyen (Nyolc helyszínen harmincnégy program)
A céhes város önkormányzata mától vasárnapig szervezi meg az immár hagyományos Őszi sokadalmat, mely egyúttal városnapokat is jelent. Csakúgy, mint előző évben, a rendezvény fő témája az értékszüret – a hagyományostermék- és őszi vásár.
A főtéri színpad már áll, tegnap a vásári sátrakat szerelték a városháza munkatársai. Az ünnep ma este a Vigadó színháztermében Szulák Andrea koncertjével kezdődik, a vásári forgatag hivatalos megnyitója pedig holnap este fél hatkor lesz a Gábor Áron téren a Tanulók Klubja fúvósainak és mazsorettcsoportjának közreműködésével. Idén a Gábor Áron teret körbefutó, őszi színekben pompázó zászlófüzér jelenti az egyik újdonságot, mely a Nők Egyesületének munkáját dicséri, Kézdivásárhely hölgyei időt és energiát nem sajnálva pontosan 675 kis lobogót készítettek, hogy a főtér a téli álomra szenderedő természet színeiben pompázzon. Sötétedés után befőttes üvegbe fogott pislákoló lángok és a „gyertyaúsztatóként” szolgáló szökőkút révén is új arcot kap a központi tér. A szervezők nyolc helyszínen harmincnégy művelődési, gasztronómiai és szórakoztató programmal várják a város lakóit és az ide látogató, szórakozni vágyó vendégeket. A városünnep miatt hétfő hajnalig (szeptember 2-áig) lezárják a közúti forgalmat a Gábor Áron téren. Az esetleges kellemetlenségekért a szervezők a lakók megértését és türelmét kérik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 1.
Páratlanul tragikus helyzetben – A magyar irodalom a nemzet megtartója
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész és Czegő Zoltán költő, író, újságíró voltak Magyarország Kulturális Központjának első meghívottjai a nyári szünet után. A több mint 100 kötetet író, és még egy annyit szerkesztő anyaországi irodalomtudós ezúttal az Erdélyben született magyar irodalmat bemutató könyveiről beszélt, majd Czegő legújabb történelmi regényéről fejtette ki véleményét a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét megtöltő érdeklődők előtt.
A házigazda szerepét betöltő Lakatos Mihály bevezető mondataiból kiderült, bár az erdélyi magyar irodalom története megírásának gondolatával már rég foglalkoznak a Tündérkert irodalomtörténészei, a nagy mű a mai napig nem született meg. Ennek oka talán az előttük falként tornyosuló nagy dilemmában rejlik: lehet-e, szabad-e egyáltalán erdélyi magyar irodalomról beszélni, vagy csak egységes magyar irodalom létezik?
Pomogáts szerint csak egy magyar nemzeti irodalom létezik, melynek az erdélyi egy sajátos része. Éppen ezért adta a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó felkérésére megírt és gondozásában megjelenő művének a Magyar irodalom Erdélyben címet. E hatalmas és egy ember erejét messze meghaladó munkának eddig három kötete, az 1918–1944-es, 1945–1968-as, valamint az 1969–1989-es időszakokat felölelők kerültek a piacra. Jövő esztendőben remélhetőleg megjelenik az utolsó és egyben legkényesebb, az 1989-es változás után alkotó, zömében még élő szerzőket bemutató 4. kötet is.
Az est folyamán azt is megtudhattuk, hogy az írószövetség egykori elnöke az irodalomban nem kedveli a tolvajnyelvet. „Az irodalom közérthető kell legyen, hiszen közkincs, és a magyar nemzet legfontosabb megtartója, valamint szolgálója. A határok ugyanis változnak, a politikusok és a kormányok pedig jönnek-mennek, ezért csak a magyar irodalom az, ami nekünk megadja a nemzeti lét keretét és nemzeti identitásunkat. Ha ez nem lett volna, és nem lenne olyan nagy és értékes, mint amilyen, akkor Trianon után Magyarország elsüllyedt volna a történelemben” – vallja.
Czegő Zoltán Néma lovak című történelmi regényének értékeit a budapesti irodalomtörténész a következő négy pontban foglalta össze: a kiválasztott történelmi korszak és annak hitelessége, tragikus, éppen ezért mozgósító erejű történelemfilozófiája, a szerkezet arányos felépítése, valamint ízes nyelvezete. Művének megírásáról maga a szerző így vélekedik: „Meggyőződésem, hogy soha nem volt ilyen tragikus helyzetben Erdély és az erdélyi magyarság, mint az utóbbi majdnem évszázadban, Trianon után. Az, ami velünk 1920-tól eddig történt, és most a számadatokra utalok, az szinte a ravatalunk. Ezért választottam azt a kort, hogy mutassam meg, hová vezet a széthúzás, az egyet nem értés akkor, mikor 3+2 ellenség tapos, öl, gyilkol és rabol.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma2013. szeptember 5.
Művi vagy történelmi régiók?
Akárhogyan is törülközik a Ponta–Dragnea páros, regionalizálás valószínűleg nem lesz közelebbről. Idén biztosan nem – bár újabban ezt szeretnék – de lehet, hogy jövőre sem, mert nem csupán arról van szó, hogy az alkotmány újabb tákolgatása nélkül nem lehet ilyesmit csinálni, hanem sokkal inkább arról, hogy a lakosság döntő többsége gyanakvással, sőt, mélységes ellenszenvvel nézi Pontáék igyekezetét. S itt nem csupán arról van szó, hogy az emberek nem szeretnének bagatell ügyek intézéséért távoli régióközpontokba utazgatni (haj, te, haj, már régió fővárosokat kezdtek emlegetni!), inkább arról, hogy a lakosság él a gyanúperrel, ezután még több léhűtőt, közszolga tolvajt kell eltartania. S ebben van is valami.
A regionalizálás ellen nyilvánvalóan a székelység tiltakozik a leghevesebben, s hittel, joggal és megalapozottan állítja, neki van már régiója, s azt Székelyföldnek hívják. Ezt nem kellett és nem kell kitalálni, volt, van és lesz, s ha valós autonómiát szerezhetne, bizonyosan a gazdasági fellendülés útján is elindulhatna. Az autonómia nem csupán azt jelentené, hogy valamelyes gazdasági különállást szeretnénk, hanem jelentene valós önrendelkezést, a magyar nyelv hivatalossá tételét, s jelentené a sunyi, erőszakos etnikai fallazítás befejezését. Pontáék kitaláltak több változatot (egyetlenről hallani sem akarnak), csapnák Székelyföldet egy nagy „központi régióhoz”, talán Brassó központtal, de mintha „engedékenyebbek” is tudnának lenni, mondván, a nagyból legyen két kisebb, Szeben is kapjon egy régiót (Fehér és Hunyad megyékkel kiegészítve), s a két és fél székely megye egyesüljön Brassó fennhatósága alatt. Ha ezt kilencven évvel ezelőtt ajánlották volna fel, akár el is lehetett volna fogadni, tekintve, hogy e terület lakosságának többsége akkor magyar és szász volt. De az akkor volt.
Mi ebből az ajánlatból nem nagyon kérhetünk, megelégszünk a magunk „szegénységével”. De azt hagyják meg végre nekünk! Hát szóljon erről az október 27-én, Háromszéken tartandó szolidaritási menetoszlop, melynek súlya csak akkor lesz, ha mindannyian ott leszünk. Berecktől Kökösig, Gábor Áron születése napján.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2013. szeptember 6.
Egyek voltunk egy hétig
Isten kegyelméből az idei évben is részt tudtunk venni a VI. Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozón, amelyet augusztus 5–11. között Balatonfenyvesen szerveztek meg. A rendezvény vezérmottója egy Wass Albert-verscím volt: Látható az Isten.
Az előadók közül Viski Anna, a Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa a munkája során Istenről szerzett tapasztalatairól beszélt, Varnus Xavér világhírű orgonaművész érdekesebbnél érdekesebb kérdésekre válaszolt, s arra biztatta a fiatalokat: mindent tegyenek meg álmuk megvalósításáért. Mészáros Elek Pál, a Csillag Születik tehetségkutató verseny 2012-es győztese énekhangjával bűvölte el hallgatóit, református presbiterként pedig elmondta, hogy tehetségét Isten ajándékának tekinti. Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője arról a látásmódról beszélt, amellyel Wass Albert igyekszik meglátni és felfedezni Istent ebben a világban. A kérdés az, hogy sikerül-e meglátnia Istent a mai fiatalnak, vagy sárba tapossák azokat az értékeket, élményeket, melyek által láthatóvá válik?
Szombat este Székelyföldet képviselve be kellett mutatnunk egy híres székely személyiséget. Gábor Áron mellett döntöttünk, Hajdú Loránd kántor kivetítőn mutatta be munkásságát és életét. A Székely Himnusz az idén is sokunk szemébe könnyeket csalt. Jó volt érezni, hogy az egész találkozó alatt, ha csak egy hétre is, de megszűnt Trianon. Mind egyek voltunk: délvidékiek, felvidékiek, partiumiak, anyaországiak, kárpátaljaiak, székelyek. Annak ellenére, hogy más országokhoz csatolták a magyar területeket, még mindig tudunk magyarul beszélni, imádkozni. Vasárnap a záró istentisztelet végén a különböző versenyek, vetélkedők győztesei vehették át az okleveleket. A székelyek közül Csoma Attila a fotóversenyen, Kocsis Réka a rajzversenyen lett első, a fiúk focicsapata és Hajdú Loránd kántor asztaltenisz-tudománya második helyezést kapott. Megdicsérték az élményszínházat is, amit közülünk állított össze és tanult be egy lelkes csapat.
Bucsi Zsolt Tamás
beosztott lelkipásztor, Sepsiszentgyörgy, Vártemplom
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 26.
Széllyes Sándor emlékezete
Sokan, sokféleképpen emlékezünk a Nyárád menti Mikházán született Széllyes Sándorra – a Székely-Szabó Zoltán által összeállított Szerencsés jó estét kívánok e háznak… című kötet a 2006-ban elhunyt népdalénekesnek, rímfaragónak, a Székely Népi Együttes tagjának állít méltó emléket – mondta H. Szabó Gyula, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó igazgatója a kötet bemutatóján kedd este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A Széllyes Sándor által írt rigmusokat, vele készült interjúkat, családtagok, barátok visszaemlékezéseit is tartalmazó kiadvány születéséről Székely-Szabó Zoltán beszélt, hangsúlyozva: az írások révén megközelítőleg teljes képet nyer az olvasó Széllyes Sándorról, ezt mintegy megerősítette Fekete Zsolt színművész, aki a kötetből olvasott fel.
(farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 15.
Nem kell a történelemoktatás
Olvasom, hogy bár lehetne oktatni, Székelyföldön alig van, aki A székelység történetét tanulná. A tankönyv megvan, jól van, akár a könyvtárakban is meg lehet találni. Az ember és a szegény tanulók feje nem káptalan, hogy mindent belegyömöszöljünk.
A tudás megvan, jó helyen, a történelemkönyvekben. Úgy látszik, a múlt megismerésére nem mutatkozik túl nagy igény. Lám, Kádár Gyula Történelmi magazinjának is be kellett szüntetnie megjelenését, érdeklődés hiányában. Ettől még igazi székelyek vagyunk! Különben is, annak bizonyítására, hogy székely vagy, egyáltalán nem szükséges vizsgát tenned A székelység története című tantárgyból. Nem baj, ha nem ismered őseid történetét, attól még lehetsz büszke rá. Ki kérdezi, hogy mit tudsz a székelyekről, miközben fél téglával vered a melled, ismételgetvén, hogy igenis székely vagy?! Senki. Ha a csíksomlyói búcsúban bicskával eszed a vattacukrot, rögtön látják, hogy az vagy. Történelemtudásból bőven elég, ha tudod, hogy Csaba királyfi vitézkötéses lován felverte a port a csillagösvényen. Bár az is lehet, hogy nem is volt por, mivel a Tejút azért lehet tejút, mert sepréskor tejjel locsolják, hogy ne porozzék. Azóta viszont a technika annyit fejlődött, hogy most már Csaba királyfi sem lóháton közlekedik, hanem űrhajóval fog eljönni, hogy minket győzelemre vezessen. Aztán azt is minden magát székelynek valló tudja, hogy Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva, mint a lányok kapuja május elsején, zöld ággal. Arról is hallott mindenki, hogy Kossuth Lajos azt üzente... És mindnyájunknak el kell menni. De ki tudja merre, merre?… Aztán honvéd áll a Hargitán, lóháton. Ennyi elég is a székelyeknek történelemtudásból. Különben is, nagyon jól meg tudjuk tanulni a hazai tankönyvekből Románia történelmét, amelyben benne vagyunk mi is. Számunkra annyi legyen elég, hogy eléggé el nem ítélhető módon leigáztuk az őslakosokat. És ráadásul ezt az elnyomó politikát máig folytatjuk. Szerencsére, román honfitársaink harcosan lépnek fel minden ilyen kísérlet ellen, és megvédik magukat. Most is, amikor Marosvásárhelyen felforgató elemek irredenta feliratokat osztogattak, amelyeken magyarul is fel volt tüntetve a zöldségek neve, így próbálván elnyomni az ottani zöldségek román nevét, hogy megvédték a román pityókát, hagymát, murkot! A Románok Fórumának is állandó megelőző csapásokat kell mérnie a magyarokra, mert jól tudják ők, legjobb védekezés a támadás. Mert a székely magyarok is folyamatosan alantas harcot vívnak kétnyelvű feliratok óhajtásával, székely zászlókkal, városzászlóval. A román államnak állandó éberségben kell tartania nagy honvédőit, mert – szerintük például – a székelyeknek állítólag félkatonai alakulataik vannak, amelyek tagjai állandóan lovas kiképzéseket tartanak, mint legutóbb is a Székely Vágtán. Később ezek továbbképzésre mennek Budapestre, a Nemzeti Vágtára. Aztán nagy titokban, ki tudja, nem fegyverkeznek-e, fenvén fakardjaikat és bicskáikat?
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 15.
Bereznay András
OLVASÓI LEVÉL
Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász?
A történész-térképész több szempontból bírálja a Cartographia kiadónál megjelent, középiskolákban terjesztett magyar nyelvű történelmi atlaszt.
(Rövidített változat)
Idén szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bár – a Pozsony közeli Somorján megjelent – Erdély történetét bemutató atlasz 2011 óta már létezik: t.i. a sajátom, a mostani az első eset, hogy Erdélyben magyar történelmi atlaszt adtak ki. Annál inkább jelent meg ott román kiadvány a húszas és a harmincas években. Magyar részről volt tehát behoznivaló. Ez azonban az Erdély múltjával kapcsolatos eltérő álláspontok ismeretében nem pusztán a kiadás nyelvére értendő, hanem úgy is, hogy ideje volt, hogy román történelmi atlaszoknak – különösen a Ceasuescu-diktatúra korában megjelenteknek – a román nemzetfejlődés sajátosságaiból eredő, valaha csak naív, de azóta a vizsgálatok próbáját ki nem álló, mára merőben atavisztikusan ható kitalációi mintegy a helyükre kerüljenek. Végtére is Romániát demokratikus országnak szokás tekinteni, ahol nem jöhet többé szóba az állam képviselőinek nézeteivel esetleg nem egyező történetfölfogások megfogalmazásának eltiltása. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak korábban kérdőjelezte meg a diktatúra által azután fölkarolt, hatalmilag erőltetett áligazságokat nem egy román történész, de annak bukása óta is jelentkeztek román oldalról mérvadó kritikus hangok a múlt tényeit politikai célok szolgálatában átlépő mítoszok mintegy hivatalos intézményesítésével szemben. E kérdésekben nem „a” magyar történetírásnak van vitája „a” románnal, hanem a tárgyszerű tényföltárás áll szemben a tudományon kívüli mítoszokkal. Az utóbbiak propagálása iránt helyzetükből adódóan is közömbös magyar történészek mindenesetre – eddig – a történetírás oldalán szoktak állni. Még a most kiadásra került atlasz mennyiségileg döntő – nem ebbe a kiadványba készült – részét is szerzői, minden hibája mellett, azért tudományos igénnyel állították össze. Az erdélyi magyar nyelvű atlasz többsége a Kartográfiai Vállalat először 1959-ben megjelent atlaszának a további kiadások során módosított, gazdagított, helyenként javított, néhol tovább rontott, összességében a Magyarországon forgalomban lévőktől alig különböző újabb változata. Új elemek ebbe lényegileg csak Románia mai területének története vonatkozásában kerültek. Az atlasz tehát nem önálló munka, a magyarországi kiadványhoz képest újnak számító térképei sem azok. Mivel a Cartographia (a Kartográfiai Vállalat utóda) Középiskolai történelmi atlasza, amelyre a kolozsvári Cartographia kiadványa leginkább emlékeztet, Erdélyben hozzáférhető, erdélyi kiadására nem volt szükség. Ha az RMDSZ magyar nyevű történelmi atlaszt kívánt az iskolákba juttatni, azt is terjeszthette volna. Az új atlasz megjelentetését csak Erdély történetét a magyar diákok számára közelebb hozó, azt tárgyilagosan bemutató bővítés indokolhatta. Ehelyett az atlasz megfelelő „új” részében Románia egész mai területére nézve a magyar diákok román atlaszokból ismert, tényszerűtlen román elfogultságoknak ezúttal magyar kiadótól közreadott, magyar nyelvű, sőt az RMDSZ által is hitelesített, ugyanakkor kollektív önbecsülésüket minden bizonnyal csak aláásni képes, a román nacionalizmus gondolatvilágától, és csak attól átitatott, a diákokra bizonyára elnemzetlenítően ható, de több ponton másként is problematikus, az adott összefüggésekben igen különös indoktrinációt kaptak. Anyja tejében főzik a gödölyét.
Az atlaszban probléma probléma hátán jelenik meg. (Lásd az írás teljes változatát.) Olykor a magyarországi kiadványból kölcsönzött részletek sem kielégítőek, a magyar, illetve a román történelem egyes részletei tekintetében sem. Ez sajnos jól harmonizál az atlasz egészével. A kép időnként megdöbbentő. Amikor a magyar kiadványokból származó térképeket az 1971-ben megjelent, a diktatúra nemzeti mítosz gyártásának kartográfiai tobzódását képviselő Atlas istoricból származókkal kombinálta a kiadó, talán úgy gondolta, „jut is, marad is”. Így azonban nem lehet a történelmet térképezni. Lehetetlen dolog a tényeket árunak tekintve akármitől is vezettetve a múltból szeleteket mintegy „adni”, így való és valótlan között egyensúlyozni, úgy hogy azért mindenki úgymond jól járjon. Ez végtelenül komolytalan, hacsak a Cartographiának nincs szabadalma a fából vaskarikára. Mi késztethetett ilyesminek az átvételére? Vajon a román állam olyan föltételhez kötötte az atlasz romániai iskolákban terjeszthetőségét, hogy annak a tények eltűrt bemutatása mellett azért effélét is kellett tartalmaznia? Vagy a Cartographia ment szolgaian elébe a múltból örökölt óvatosságból egy csak elképzelt elvárásnak? Egy törzshelyét tekintve magyarországi cég? Vagy egész másról lenne szó, arról, hogy a tervezőknek annyira nincs fogalmuk a történelemről, hogy nem is tudtak volna arról, hogy ha föladatuk az atlasznak román vonatkozású témákkal bővítése, arra általában forrásként sem az Atlas istoric sem más létező román atlasz nem alkalmas, ha ugyanis nem kívánnak kiadványukban fikciót szerepeltetni? De ha így hozzá nem értésükben nem is azonosították talán a román forrás használhatatlanságát, ne látták volna azt sem, hogy az tartalmilag mennyire összeegyeztethetetlen atlaszuk nagyobb részével? Közömbösek lettek volna mind a történeti hűség, mind a következetesség szakmai elvárása tekintetében, de még cinikusan felelőtlenek is afelől hogy mit juttatnak a diákok kezébe? Nem tudom eldönteni, szerencsére ez nem is az én dolgom. Annyi biztos, hogy e kérdések joggal merülnek föl bárkiben, aki az atlaszt kézbe veszi és legalább konyít az érintett dolgokhoz. A lektorok és az RMDSZ illetékesei nem tartoztak ezek közé? Bárhogyan is volt, a kiadvány botrányos. A mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti például a magyar diák fejébe az a térkép, amelynek igen sokat eláruló címe „Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600)”. Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély de akár Moldva fejedelme lett volna, a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóvá tompítják. Teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, hogy mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna, holott nagyobb részük nem volt.
Ugyanilyen szellemű az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozó átvétele. Azonnal szembeszökő és elárulja a románból történt átvételt, hogy nagytáj-névként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez értelmezhetetlen. Máramaros megyeként ugyan létezett, de egyedüli kiemelését a többi közül semmi nem indokolná, „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem volt. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezet látásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg, vagy főként román ügy lett volna. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz, vagy osztrák katona neve egy sem. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképrevitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő 1984-es másik Pascu nevével fémjelzett atlaszból véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Ami látható, térképi irredenta.
Az atlasz utolsó, az Atlas istoricból származó átvétele A román hadsereg részvétele a II. világháború végén zajló hadműveletekben című térkép. Itt elsősorban a téma maga az, ami – a román szempontnak egy magyar atlaszban kevéssé indokolt szerepeltetése miatt – meglepő. Bármennyire is román állampolgárok azok a magyarok akiknek használatára az atlasz készült, amiről szó van, a korban nem az ő ügyük volt, illetve nem fölmenőiké. Kissé ízléstelen itt ezért a lihegés a román hadi dicsőség mintegy lobogtatására. Ettől eltekintve föltűnő, hogy a front 1944–45-es, Duna-medencei mozgása bemutatásakor nem a korabeli országhatárok között ábrázolja a katonai fejleményeket a térkép, hanem az 1954 utáni határok között, amint az Atlas istoric megfelelő térképe. Ez ellentmondásos, oda nem illő, és alighanem az az igyekezet magyarázta, hogy elkerülhesse a térkép az akkori – Észak-Erdélyt is magában foglaló – Magyarország megjelenítését.
Világos tehát, hogy az alkalmat, hogy a román történelmi atlaszkészítés torzításait végre a múlt tényeinek bemutatásával ellensúlyozzák, a kiadvány arra fecsérelte, hogy a Romániában részben már korábban, de főként a kommunista diktatúra idején térképre vitt képtelenségekkel vezesse félre saját történelmük tekintetében a magyar fiatalokat és így tegyen jó szolgálatot román nacionalista törekvéseknek. Hogy az RMDSZ-t erre mi késztette, arról csak találgatni lehet. Akárhogyan is, a tárgyalt atlasznak a megjelentetése abban a formában, ahogyan történt, annyira szembeszökően nem szolgál magyar érdeket, hogy szinte földolgozhatatlan, hogy azt éppen az erdélyi magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezete terjeszti (méghozzá tankönyvként). Mindent összevéve az atlasz a „kedvezményezett” diákok magyar történelmi tudatának leginkább összezavarására, ezzel meggyöngítésére, elnemzetietlenítésére alkalmas.
Ez azonban nem minden. Az egész munkát körüllengi a Román Szó Szentségének egy – itt – disszonáns tisztelete, a többségi nemzet nyelve iránti, nyugaton ismeretlen – a román források nyakába sem varrható – szervilitás. Ez részint a helynevek visszaadásából vezethető le.
A tárgyalt atlasz rendkívül következetlen – és teljességgel elfogadhatatlan – helységnév megjelenítés gyakorlata az, hogy a középkori Havasalföld és Moldva területén – különösen amikor a terület a román ellenőrzés egy formája alatt van – minden csak románul kerül kiírásra, tekintet nélkül arra, hogy a kérdéses településnek van-e magyar neve. Hasonló elvet más területekre nézve azonban nem érvényesít. Vagyis olyan furcsaságokkal találkozunk, hogy míg az atlasznak nincs nehézsége azzal, hogy Bécset, Krakkót, Párizst magyarul írja ki, a Bukarest szó a térképeken nem szerepel, mintha tűrhetetlen volna, hogy a romániai magyar diák mást, mint Bucurestit lásson. A kép ezáltal nem egyszer bizarr. A történelmi térképészetben ismert minden logika helyébe – bár nem mindig – a román név exkluzivizálása, ezzel fetisizálása lép. Teljes a zavarosság, az átgondolatlanság, a káosz. Mindezek után nézőpont kérdése, hogy meglepően-e, vagy sem, de elég különös, hogy Erdélyben a Romániához tartozás korában is magyarul jelennek meg a helységnevek. Fölfoghatatlan, miért nem lehetett ugyanezt az elvet a Kárpátokon túli helységek nevére is érvényesíteni ugyanazon a térképen? Igencsak furcsán fest Nagyrománia térképén Kolozsvárt olvasni egyfelől, Bucurestit másfelől. Mintha a készítő itt is kompromisszumra törekedett volna – „jut is, marad is” erőlködésre – megint olyasmiben, amiben annak helye nincs. Egészen egyszerűen félre kellett volna tennie minden nemzeti szempontot, a magyart ugyanúgy mint a románt, mivel az ilyesmi nem odatartozó, ahelyett, ahogyan – úgy látszik – eljártak, hogy megpróbálták valamiképpen összeötvözve érvényesíteni a kettőt.
Vegyes áldás a magyar és román uralkodók listája is az atlasz végén. Hasznos önmagában véve – az ilyesmi mindig az – de problematikus azáltal, hogy a román uralkodók nevét – amint Vitéz Mihályét (és másokét) a térképen – egytől egyik románul közli. Ez a Romániában ma már – több személyes tapasztalatom győzött meg róla – sokszor magyarok által is magától értetődőnek tekintett gyakorlat valójában igen furcsa és szokatlan. A magyar nyelvben – másokban is – bevett szokás más országok akármilyen nyelvű uralkodói nevének lefordítása. Senkinek sem jutna eszébe például, bizonyára erdélyi magyarok körében sem „Elizabeth the Second”-ot emlegetni, amikor az angol királynőről, Második Erzsébetről van szó. Ugyanígy, az orosz cár esetében is Nagy Pétert mondunk, nem Pjotr Velikijt. Mitől lenne más a moldvai Jó Sándor, vagy Nagy István neve? Az atlasz készítői úgy viselkednek, mintha e nevek valamilyen szó-mágia tárgyaiként csak román alakjukban lennének egyedül hitelesek, valamilyen szentségtörést, netán magyar nacionalizmust jelentene őket lefordítani. Úgy valahogy, ahogy a katolikus egyház sokáig egyedül a latint tekintette a szentmisére megfelelő nyelvnek, vagy ahogyan a Koránt az iszlám világában a hívők csak arabul tartják autentikusnak. Az ilyesminek uralkodók neve használatában, kizárólag mint az asszimiláció eszközének lehet helye. Egy nyelv sem erőltetheti a magáénak akár csak egy elemét is egy másikon beszélőkre, semmilyen racionalizálással, vagy jogcímen anélkül, hogy elnyomó legyen. Amint természetes, hogy románul például egy francia uralkodót Ludovic al XIV-lea-ként említsenek, kifogásolhatatlan az is, hogy magyarok román uralkodók nevét magyarul használják. Így a magyar nyelvű atlasz gyakorlata, amint térképi vonatkozásban nem kevés eleme, a románosítás eszközének tekinthető.
Ésszerűnek tartanám a kiadványnak az iskolákból való mielőbbi bevonását és helyesen informáló, átgondolt, értékeket képviselő újjal helyettesítését.
Magyari Tivadar
REPLY Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese Bereznay András észrevételei kapcsán
A szövetség oktatási ügyekért felelős szakembere a történész-térképész kritikáira válaszol, amelyeket a magyar nyelvű, iskolákban terjesztett történelmi atlaszról fogalmazott meg.
Az RMDSZ főtitkársága tankönyv és taneszköz programjának keretében jelentős pénzösszegre pályázott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan taneszközöket tudjon vásárolni és ezeket magyar oktatást működtető iskolák rendelkezésére bocsájtsa. Ezt a pályázatot sikerült elnyernie. Az idéni újdonság volt egy történelmi atlasz vásárlása és kiosztása, 3500 példányban, modern, tetszetős kivitelezésben. A Magyarországon szaktekintélynek számító Cartographia Tankönyvkiadó atlaszát vettük meg és juttattuk el az iskoláknak. A kiadó ajánlata azért is volt fontos – azon kívül, hogy megfelelt a közbeszerzési kívánalmaknak –, mert vállalta, hogy erdélyi magyar középiskolai szakoktatókkal konzultálva, ezt az iskolai segédeszközt átalakítja, úgy, hogy az közelítsen a romániai tantervhez, de úgy is, hogy az Erdély-képet és magyarságképet megfelelően tükrözze, miközben ezek a román tantervben csak nagyon szórványosan, leegyszerűsítve és torzítva jelennek meg. A hivatalos román tanterv teljes mellőzése irreális tervezet lett volna, és egy köztes, diplomatikus megoldás hiányában az iskolák nem is vállalták, hogy használni tudják az atlaszokat. A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.
Ezt az atlaszt bírálja több szempontból Bereznay András, a távoli Londonban élő kartográfus és történész. Bírálatát megmutattuk a helybeli történészeknek és a magyarországi kiadónak is, lehetséges okulás végett.
A bíráló kifogásai a szakértőink olvasatában három csoportba sorolhatók. Az első csoportba tartozna néhány olyan tárgyi tévedés, ami a londoni bíráló szerint ebben, és a kiadó által megjelentetett egyes más atlaszokban is, található. Ezek a tárgyi tévedések, ha ténylegesek, kijavítandók; szakértők dolga ezt elönteni – köszönet az észrevételekért.
A második csoportba sorolhatók a londoni bíráló olyan jellegű megállapításai, amikben a térképkészítők által választott megoldásokat vitatja, egy másik, szerinte jobb megoldás szemszögéből. Ezeknek a problémáknak a megoldása a történészi, történeti térképészeti szakmán belüli folyamatos eszmecserére tartozik, és ezekért a szempontokért is köszönet illeti a londoni bírálót. Ha ezek az eszmecserék előbbre viszik a szakmai kérdéseket, és még pontosabb atlaszok születnek, az mindenkinek jó lesz, az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezetének is, amikor esetleg vásárlóként újra betér a Cartographia Tankönyvkiadóhoz újabb történelmi atlaszokért, újabb magyar iskoláknak.
És a harmadik csoportba tartoznak azok a bírálatok (ebből van a legtöbb, és a londoni kritikus ezeken a pontokon a szakmai próza kereteiből rendhagyó módon kitérve, röpiratszerű, szenvedélyes hangnemre vált, ami indulatossá, viszont olvasmányosabbá, ízesebbé teszi a szövegét), amelyek azt kifogásolják, hogy az atlasz túlságosan tükrözi a román történelemszemléletet, amely lényegesen torzító.
Tisztában vagyunk a hivatalos román történelemszemlélet és az ennek megfelelő, kötelező iskolai tantervek – enyhén szólva – furcsaságaival, és vastag véleményünk van róla. Ezt az atlaszt viszont a történész szakértőknek úgy kellett megszerkeszteni, hogy – amint nekünk is elmondták – a magyar közösség történelme a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték, kikerüljön, ugyanakkor mindenki tudta, hogy a mai román oktatási rendszer realitásai között nem vihetnek be az iskolákba egy olyan atlaszt, ami teljesen kihagyja a román tantervek szempontjait. A tanárok nem tudták volna zavartalanul használni, felesleges provokációknak nem akartuk kitenni őket.
Transindex.ro2013. október 16.
Székelyek Nagy Menetelése – Tét: a Székelyföld sorsa, jövője
A székelyek nagy menetelésével kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót tegnap este a Kézdiszéki Székely Tanács ülése után a szervezet kantai székházában. Biró Levente széki elnök elmondta: történelmi esemény tanúi leszünk október 27-én, amikor százötvenezer székely Kököstől Bereckig kinyilvánítja akaratát, hitet tesz Székelyföld területi autonómiája mellett és a román kormány közigazatási átszervezési terve ellen.
Mint fogalmazott, a menetelés a szabad véleménynyilvánítás egy szokatlan formája mifelénk, de a katalánok négyszáz kilométeres élőláncot alkottak autonómiájuk érdekében. Hangsúlyozta: az emberek egy részét félrevezetik, szó sincs arról, hogy Berecktől Kökösig gyalog kell megtenni az 53 kilométeres útszakaszt. Gyülekezési pontokat alakítanak ki, ahová összegyűlnek a környező települések lakói, illetve a történelmi Székelyföld székeiből érkezők. A gyülekezés 11 órakor lesz minden település központjában, a templom közelében, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A menetoszlopok 12 órakor indulnak minden gyülekezési pontból két irányba, a szomszédos települések felé. Például Lemhényből Bereck és Nyujtód felé. Amikor a csoportok találkoznak, a résztvevők eléneklik a himnuszt, és mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.
A széki elnök a felső-háromszéki gyülekezési pontokat is ismertette: Bereck, Lemhény, Nyujtód, Kézdisárfalva, Kézdivásárhely és Csernáton. Bereckbe a helybeliek mellett Ojtozból és Kézdimartonosból, valamint a Nyárád mentéről érkeznek menetelők, ahonnan csak egy menetoszlop indul Lemhény irányába. Lemhényben gyülekeznek a „Szentföld” falvai: Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Csomortán, Esztelnek és Kézdialmás lakói. Nyujtódra érkeznek Kézdiszentlélek, Kézdikővár, Kézdiszárazpatak, Kiskászon képviselői és az udvarhelyszékiek nagy része.
A következő gyülekezési pont Kézdisárfalva, ahová az ozsdolaiak, a hilibiek, a szentkatolnaiak és az imecsfalviak, valamint az udvarhelyszékeik érkeznek. A céhes városba érkeznek Gelence, Haraly, Páva, Zabola és Marosszék menetelői. A futásfalvi letérőnél gyülekeznek a torjaiak, a futásfalviak, az ikafalviak, valamint a marosszékiek egy része. Csernátonban gyülekeznek a helyiek mellett a hatolykaiak, a kézdimartonfalviak, a kézdimárkosfalviak és a marosszékiek többi része. Az elnök rendkívül fontos tényezőnek nevezte, hogy sikerült megvalósítani a teljes összefogást.
Mészáros Ágoston, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke a kézdivásárhelyi programot ismertette. Elmondása szerint mindkét magyar történelmi egyház a saját templomában tartja meg a szentmisét, illetve az istentiszteletet, ahonnan a Gábor Áron térre vonulnak, ahol egy liturgikus ökumenikus imára kerül sor, majd 12 órakor indulnak a gyárak irányába a Petőfi Sándor és a Dózsa György utcán. Innen a csoport két irányba megy: egyik Kézdioroszfalu felé, a másik a futásfalvi letérőig. Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács jegyzője hozzáfűzte: Biró Levente elnökkel együtt több kézdiszéki települést kerestek fel, ahol polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal és lelkészekkel beszéltek és egyeztettek.
Lovasok és lovas szekerek is érkeznek a gyülekezési pontokra, a szekerekre azért gondoltak, hogy az idős embereket legyen, mivel szállítani. Azt tapasztalták – vélekedett –, hogy a hozzáállás a meneteléshez rendkívüli, mindenki támogatja a rendezvényt. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy a menetelésen részt lehet venni gyalog vagy közlekedési eszközzel: biciklivel, autóval, szekérrel vagy lóháton. A Székely Nemzeti Tanács tagjai közül rendfenntartókat neveznek ki, akik majd irányítják a résztvevőket.
Élő rádió- és televíziós közvetítéseket is terveznek, két magánrepülőről filmezik majd a Berecktől Kökösig tartó útszakaszt. Felkérést is intézett a lakossághoz: minden résztvevő vigyen magával székely és magyar zászlót, illetve helységnévtáblákat. Akkor lesz sikeres a negyvennyolcas hagyományokra épülő nagy menetelés, ha nagyon sok háromszéki is jelen lesz – mondotta összegzésként Biró Levente.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma2013. október 22.
Októberi menetelések
Október hava a Kárpát-medencében élő magyarok számára a megemlékezések időszaka. Megmelékezések közelebbi, távolabbi történelmi eseményekről, ugyanakkor alkalom jelenünk átgondolására, átértékelésére – a jövőbe tekintésre
Az októberi rendezvénysorozat Kolozsváron már a múlt pénteken elkezdődött a felújított szamosfalvi emlékmű felavatásával. Az obeliszk az 1849. október 18-án kivégzett Tamás András madéfalvi huszárezredesnek és Sándor László csíkszentmihályi honvédőrnagynak állít emléket. Az ő tiszteletükre emelték 1896-ban a most felújított Honvéd Emlékművet. Jó volt látni, hogy az ünnepségen sokan vettek részt, nemcsak helybéliek, hanem székelyföldiek, magyarországiak, sőt amerikaiak is.
Holnap, október huszonharmadikán nemcsak Budapesten, hanem Erdély-szerte tízezrek tisztelegnek majd az 1956-os magyar forradalom hősi halottainak, az embertelen kommunista rendszer áldozatainak emléke előtt. A tömegben, immár hagyományosan, sok erdélyi is jelen lesz. Kolozsváron a sétatéri ’56-os emlékmű elé várják a résztvevőket.
Hetek óta folyik a szervezése a hétvégi, október huszonhetedikére meghirdetett Székelyek Nagy Menetelésnek. Az ötvennégy kilométeres távon, a háromszéki Bereck és Kökös közötti útszakaszon tízezrek fognak tüntetni Székelyföld egységéért, az európai hangzású régiósítási tervek ellen, amely az itt élő magyar közösség asszimilációjával lenne hosszú távon egyenlő. A helyszín bővelkedik jelképekben: Bereck az ágyúöntő 1848-as forradalmár hős, Gábor Áron szülőhelye, Kökös a történelmi Székelyföld első települése a hajdani Szászföld határán, a menetelés útvonalához a díszlet a háttérben húzódó Kárpát-kanyar őszi színpompás vonulata, amely a történelem során annyiszor nyújtott védelmet őseinknek.
Látszólag a fenti három eseménynek semmi köze egymáshoz, tudatunkban mégis összetartoznak. Akárcsak azok a személyek, akiket a közös ügy, szabadságjogaink, az önrendelkezéshez való jogunk korlátozása elleni közös tiltakozás összefűz. És ha különböző okokból fizikailag nem is leszünk mindannyian ott ezeken a megmozdulásokon, lelkileg annál inkább. Ott voltunk együtt Szamosfalván, szerdán ott leszünk a budapesti és kolozsvári helyszíneken, vasárnap pedig mindazok, akik – a történelmi példákból tanulva – hiszünk a közös fellépés erejében, a háromszéki országúton menetelőkhöz csatlakozunk nagyon nagy számban.
Szabadság (Kolozsvár)