udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
470
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 451-470
Névmutató:
Korodi Attila
2013. április 11.
Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro. 2013. április 16.
Elhagyatott telephelyek listája
Több mint 60 olyan elhagyatott ipari terület, illetve félbehagyott építkezési felület található Csíkszeredában, amelynek valamennyire ki van építve a közműhálózata, de azon évek óta semmilyen tevékenység nem zajlik. Ezekre szeretnének beruházókat vonzani.
A tavaly decemberi parlamenti választásokat megelőzően tartott sajtótájékoztatót Korodi Attila éppen kampányoló – azóta újraválasztott – RMDSZ-es parlamenti képviselő, illetve Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Ráduly akkor azt állította, a polgármesteri hivatal tavaszra elkészíttet egy olyan tanulmányt, amely tartalmazni fogja a barnamezős csíkszeredai ipari területeket. Korodi akkor azt vállalta, hogy segít a tanulmány terjesztésében.
Területek a múlt rendszerből
„Tavaszra ígértük, az elmúlt hónapokban történt is előrelépés ez ügyben” – reagált megkeresésünkre Ráduly, aki hozzátette, a megbízott tanácsadócég 62 olyan csíkszeredai, illetve hargitafürdői területet jelölt meg, amelyen ipari termelést lehetne folytatni. „A hozzánk eljuttatott nulladik verzió egyelőre belső használatra készült, csak az önkormányzati képviselő-testület néhány tagja kapott egy-egy példányt. Az viszont már elmondható, hogy a város nyugati és keleti ipari telepe mellett szinte minden olyan kisebb-nagyobb területet lajstromba vettek, amelyen valamikor építkezéseket kezdtek el, de időközben leálltak a munkálatokkal.”
A volt traktorgyár részlegeinek helyet adó ipari felületek mellett olyan területekről van szó, mint például a hargitafürdői bányavállalat telephelye, valamint az a terület, amelyre valamikor a Csíki Centerként ismert bevásárlóközpontot képzelték el (az Óceán üzlettel szembeni terület a Temesvári sugárúton). Az a Postabank melletti, a katolikus egyház tulajdonában lévő terület is felkerült a listára, amelyen még a múlt rendszerben elkezdtek építkezni, a rendszerváltozás után azonban leálltak, és azóta is kihasználatlanul áll a városközpontban.
A lista korántsem végleges
A polgármester szerint a lajstrom korántsem tekinthető lezártnak. Miután közzéteszik a listát, azok is jelentkezhetnek, akiknek olyan ingatlan van a tulajdonukban, amelyen ipari termelést lehetne folytatni, de kimaradt a leltározásból. „Az az elképzelésünk, hogy egy helyi és egy nemzetközi szinten ismert tanácsadócsoport készíti el a végleges szaktanulmányt, amit a lehető legtöbb helyen terjesztenénk, hogy beruházókat vonzzunk a városba. Korodi Attila parlamenti képviselő vállalta, hogy Bukarestben besegít e tanulmány szórásába.”
Az elöljáró úgy számol, hogy Csíkszeredában jelenleg több mint száz hektárt tesz ki az olyan terület, amelyen egykor gyárak működtek, ma viszont kihasználatlan. Ezeket a barnamezős területeket, azaz kiépített közműhálózattal rendelkező, használaton kívüli, leromlott állapotú egykori ipari telepeket szeretnék hasznosítani.
Korodi: segítek a terjesztésben
„Várom, hogy készüljön el a tanulmány. Jelenleg a használaton kívüli csíkszeredai ingatlanok összesítése zajlik. Ahogy elkészül a végleges tanulmány, segítek abban, hogy eljusson a bukaresti gazdasági körökhöz és a nagykövetségek mellett működő attaséhálózatokhoz” – nyilatkozta Korodi Attila parlamenti képviselő.
Kozán István
Székelyhon.ro.2013. április 24.
A székely zászlóról is megkérdezte Victor Pontát Korodi Attila Strasbourgban
Victor Ponta miniszterelnökhöz intézett kérdéseket Korodi Attila parlamenti képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésének utolsó felszólalójaként április 24-én Strasbourgban.
Korodi Attila első kérdése arra vonatkozott, milyen döntéseket támogat a miniszterelnök – az Európa Tanács ajánlásainak, keretegyezményeinek és chartainak szellemében – annak érdekében, hogy a helyi közösségek szabadon használhassák jelképeiket és szimbólumaikat Románia egész területén. Hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának megtiltása, amely a székelyföldiek jelképe, diszkrimináció, hiszen más megyék, helyi közösségek továbbra is használhatják az őket jelképező zászlókat. A képviselő kitért arra, hogy értesülései szerint a kormány tervez olyan jogalkotási lépéseket, amelyek normális mederbe terelik a kérdést.
A továbbiakban Korodi arra kérdezett rá, a román miniszterelnök hogyan képzeli el a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetését az alkotmánymódosítás után a nemzeti kisebbségek szemszögéből.
Az első kérdésre reagálva Ponta elmondta, hogy mivel fontos számára a nemzeti közösségek együttműködése, ezért javasolni fogja a romániai pártoknak és a civil szervezeteknek, hogy közösen találjanak jogi megoldást arra, hogy a román és az európai uniós zászló mellett helyi közösségek szimbólumait is ki lehessen tűzni a helyi közigazgatási intézményekre, hacsak ezek nem rasszista vagy fasiszta jellegűek. A második kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta, Romániában a szubszidiaritást csak a helyi közigazgatáson keresztül képzeli el.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 22 és 26 között ülésezik Strasbourgban. Korodi Attila parlamenti képviselő az RMDSZ javaslatára Frunda György utódja a Tanács Parlamenti Közgyűlésében. A Közgyűlés Politikai és Demokrácia Szakbizottságában, illetve az Európai Néppárt Közgyűlési frakciójában dolgozik.
Erdély.ma2013. április 25.
Ponta: együttműködünk a magyar kisebbséggel
Románia és kormánya elkötelezett, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa az Európa Tanács értékeit - jelentette ki április 24-én, szerdán Victor Ponta miniszterelnök a páneurópai szervezet Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén.
"Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból" - hangoztatta a román kormányfő, aki elmondta, hogy országa tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat.
Úgy vélekedett, hogy 2012 Románia számára nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de - mutatott rá - párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben "nagyon is demokratikus" választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag "politikai kohabitáció" alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre.
"Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független" - szögezte le.
Az ET segítségét kérte
A miniszterelnök négy pontban ismertette mondandóját, és kérte az Európa Tanács segítségét. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer "finomhangolására" törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat.
Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést.
Harmadsorban a arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani.
"Teljes mértékben elkötelezett vagyok, hogy a magyar kisebbség legitim képviselőivel a továbbiakban is együtt dolgozzunk, és abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk" - fogalmazott.
Negyedik pontként Ponta a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező román kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia.
"Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki egyúttal leszögezte, hogy Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában.
Végül a bukaresti kormány vezetője arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható.
Kérdéseket is kapott
Beszédét követően Victor Ponta több kérdés is kapott a képviselőktől. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára. Victor Ponta válaszában rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a törvényhozásba az RMDSZ képviselőinek személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen.
"Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít" - válaszolta a szociáldemokrata miniszterelnök Gaudi Nagy Tamásnak. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig a román miniszterelnök egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról.
Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Victor Ponta elmondta, hogy kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak. Victor Ponta szerint ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Maszol.ro,2013. április 25.
A kisebbségi jogokról az RMDSZ-szel tárgyal (Victor Ponta Strasbourgban)
A kisebbségi jogokról és a marosvásárhelyi orvosi egyetemről is beszélt Victor Ponta kormányfő tegnap Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén. Biztosította hallgatóságát arról, hogy Románia maradéktalanul elkötelezett az európai értékek iránt, és válaszolt a magyar képviselők kérdéseire is.
„Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból” – hangoztatta –, Románia tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. 2012 nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben „nagyon is demokratikus” választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag „politikai kohabitáció” alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre. „Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független” – mondotta. A kormányfő négy pontban ismertette mondandóját az Európa Tanács segítségét kérve. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer „finomhangolására” törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását, és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat. Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést. Harmadsorban arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani. „Abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk” – fogalmazott. Negyedik pontként a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia. „Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig”. Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában – fejtegette. Végül elmondta, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható. Victor Ponta kérdésekre is válaszolt. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára – Ponta rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a román törvényhozásba az RMDSZ képviselői személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat, és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen. „Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít” – válaszolta. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról. Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Ponta elmondta: kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak – ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 21.
Korodi: a kormány kimondta a szakértői igent Verespatakra
A kormány és a minisztérium kimondta a szakértői igent a verespataki aranybánya megnyitására. Ezt ezen a héten államtitkári szinten megerőstik – írta Facebook-oldalán kedden reggel Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter. Az RMDSZ képviselője délelőtt felszólal a parlamentben ebben az ügyben.
A beruházás várható engedélyezéséről napok óta keringenek információk a világhálón. Kovács Csongor, az Zöld Erdély Egyesület elnöke egy hete azt az üzenetet posztolta ki Facebook-oldalára, hogy a román kormány meghozta döntését a verespataki bányaprojektről, és ezt május 22-23-án jelentik be.
Kovács Csongor a maszol.ro-nak kedden elmondta, bukaresti kormányzati körökből értesült arról, hogy ezen a héten a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román cég gyakorlatilag a kitermelés elkezdéséhez szükséges összes engedélyt megkapja. Információ szerint a kormány "fű alatt" készítette elő a szükséges dokumentumokat, melyeket egyszerre készül nyilvánosságra hozni. "Azért járnak ilyen hirtelen, mert akkor a beruházást ellenző szervezetneknek nincs idejük tiltakozó akciókat szervezni. Legfennebb ismét megtámadják a bíróságon az engedélyeket, de addig is a jóváhagyások alapján a beruházás elkezdhető" – magyarázta Kovács Csongor.
A Zöld Erdély Egyesület elnöke elmondta, a környezetvédelmi engedély mellett a beruházás elkezdésének feltétele, hogy a tervezett legnagyobb aranykitermelési helyszín, a Krinyik hegység lekerüljön az országos műemlékvédelmi listáról. "A Kirnyik a régészeti mentesítési bizonylatot már 2011-ben megkapta, ám addig nem lehet hozzányúlni, amíg A kategóriás műemléknek számít a hely gyomrában rejlő római kori leletek miatt. A hegység azonban ezen a héten lekerül a listáról" – magyarázta.
Kovács Csongor emlékeztetett arra, hogy a szociálliberálisoknak kétharmados többségük van a parlamentben, ezért bármit megtehetnek. Nagyon veszélyes jelzésnek nevezte, hogy Victor Ponta az allkotmánymódosítás kapcsán a magántulajdon elkobázásnak lehetőségét is felvetette.
Maszol.ro,2013. május 22.
Aggódnak a volt környezetvédelmi miniszterek (Szakértői döntés Verespatak-ügyben)
Korodi Attila és Borbély László volt környezetvédelmi miniszter is tiltakozik az ellen, hogy a verespataki aranybánya megnyitásáról kedvező szakértői véleményezés született. Mindkét egykori tárcavezető úgy véli, továbbra is számos megválaszolatlan kérdés maradt, a ciántechnológia biztonságos alkalmazására nem látnak elég garanciát.
Politikai nyilatkozattal tiltakozott Korodi Attila tegnap a képviselőházban a verespataki aranybánya megnyitásának engedélyezéséről információja szerint megszületett szakértői döntés ellen. Az RMDSZ-képviselő, aki volt környezetvédelmi miniszterként 2007-ben felfüggesztette a verespataki aranybánya-beruházás környezetvédelmi engedélyezését, elmondta: tudomása szerint a beruházás környezetvédelmi engedélyéről döntő kormányzati tárcaközi bizottság szakértői két héttel ezelőtt a bányanyitás mellett foglaltak állást, és a jelek szerint a tervezett beruházás a héten ugyanabban a bizottságban államtitkári szinten is megkapja a zöld jelzést.
A környezetvédelmi minisztérium közölte, hogy május 10-én valóban ülésezett a tárcaközi szakértői bizottság, amely a kitermeléssel kapcsolatos bányászati hulladék kezelésének a tervét elemezte, amit a vállalat márciusban nyújtott be. Emellett megvizsgálták a hatályos törvények tükrében a beruházó által ígért pénzügyi garanciákat, valamint azt, hogy a projekt mennyire felel meg az európai vízgazdálkodási irányelveknek. A tanácskozáson a bizottság újabb információkat vagy megoldásokat kért a beruházótól – olvasható a tárca közleményében, amely hozzáteszi, hogy a tárcaközi bizottság még nem döntött. Korodi Attila tegnapi napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy a beruházás Európa legnagyobb külszíni bányája lenne, amely ciántechnológia alkalmazásával termelné ki az aranyat és az ezüstöt, a projekt pedig egy 350 hektáron elterülő zagytározót is tartalmaz. Korodi szerint bárki örülhetne a beruházásnak, hiszen az gazdaságilag értékes, de nincs semmilyen gyakorlati bizonyíték arra, hogy a beruházást tervező Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai–román vegyes vállalat képes maradéktalanul betartani ígéreteit. Ezért Korodi szerint a beruházás veszélyt jelent a környezetre, és nem zárható ki a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló, újabb környezeti katasztrófa lehetősége sem.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ugyancsak tegnap kijelentette: a környezetvédelmi minisztérium elhamarkodta azt a döntését, hogy szakértői szinten rábólintott a verespataki bányaberuházásra, mert ez a tanulmány nincs olyan stádiumban, hogy a kormány vállalja a beruházásról szóló döntés felelősségét. „Nagyon aggaszt ennek az engedélyezésnek már csak a híre is” – mondta Borbély, hozzátéve: amikor környezetvédelmi miniszterként még ő felelt ezért a beruházásért, világosan kifejtette, hogy csak akkor ad engedélyt a kitermelésre, ha 101 százalékban meg lesz győződve arról, hogy az RMGC bányászati technológiája nem lesz romboló hatással a környezetre – erről azonban kétévi minisztersége alatt nem tudták meggyőzni. Kijelentette, meg fogja kérni a minisztériumot, hogy tisztázza ezeket a kérdéseket, hiszen a szakértői jóváhagyás komoly politikai felelősséget jelent. Borbély arra kérte a zöldszervezeteket, reagáljanak a kormány döntésére, hiszen szükség van arra, hogy a civil szféra is hallassa hangját a hasonló elhamarkodott döntésekkel szemben. A kormány április végén önálló cégbe szervezte a projektben birtokolt 19,3 százalékos részesedését azért, hogy közvetlenül tudja felügyelni az RMGC tevékenységét, és biztosítani tudja a haszon részarányos befizetését az állami költségvetésbe. A beruházást a Román Tudományos Akadémia, a román ortodox egyház és számos civil szervezet ellenzi, akárcsak Magyarország.
Az RMGC 1997-ben szerzett bányászati engedélyt Verespatak térségében, ahol a római kori emlékeket őrző település eltüntetésével, ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 27.
Kongresszusi hozzászólások 4,10 percben
Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán felszólalásra összesen 37-en iratkoztak fel, mindegyikük 4 perc tíz másodpercben fejthette ki gondolatait. Ahogy az lenni szokott, kevés küldöttnek sikerült beleférni az időkorlátba.
Bíró Rozália, az SZKT elnöke hozzászólásában elmondta: székelyföldi születésű partiumi magyarként Székelyföldön és Partiumban is otthon érzi magát. „Zavaró, hogy szövetségünk berkein belül olyan tendenciák érvényesülnek, amelyek nem veszik észre, hogy egymásra vagyunk utalva. Álmainkat csakis közösen, egyhangúan tudjuk megvalósítani. Remélem, hogy ezen a Kongresszuson is minden kérdésbe érdemben döntünk” – jelentette ki.
Biró szerint az RMDZ új programja következetes, uniós elvárásoknak felel meg, és a gazdasági válságból való kilábalást célozza. A szenátor beszédében kitért az újonnan megalakuló női szervezet létrehozására, és reményét fejezte ki, hogy a kongresszus pozitívan értékeli a megalakulását.
Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető beszédében azt hangsúlyozta, hogy a demokrácia, a jogállam és az európai értékek az RMDSZ számára nem csak címszavak. „Szeretnénk, ha a nemzetállam fogalmát törölnék az 1-es cikkelyből, kérjük a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként való elismerését. Kérjük a magyar nyelv használatát a hivatalos intézményekben, azokban a régiókban, ahol 20 százalék fölötti magyar ajkú lakosság él. Kérjük a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, illetve a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését. Az új alkotmány előírásai mélyen rányomják bélyegüket a mindennapi életünkre. Az új helyzetben új irányelvek és új célok mentén kell szerveződnünk” – mondta a politikus.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében a magyar összefogás megteremtése mellett szállt síkra. Az elmúlt hetek személyes tapasztalataira utalva Pál apostol Timóteusnak írott második levelét idézte fel, hangsúlyozva: a küzdelemtől egy közéleti vezető nem ijedhet meg, testileg-lelkileg késznek kell lennie erre. „Pál apostol élete utolsó szakaszában, földi megpróbáltatásai közepette, a Szentírás egyik legnagyobb hatású, mindenkor érvényes üzenetét fogalmazta meg. Ez a levél hozzánk, közösségünk evilági vezetőihez is szól, s arra int minket, hogy a jó harcot igenis megharcoljuk, a pályát igenis végigfussuk, a hitet igenis megtartsuk. Több harc áll még előttünk, mint mögöttünk. De ígérem, a harcot megharcoljuk, a hitet pedig megtartjuk” – zárta beszédét Borboly Csaba.
Székely István főtitkárhelyettes beszámolt a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalakulása óta történt eseményekről, elért eredményekről. Rámutatott, hogy a jövőben egyre nagyobb szükség van az önkormányzatokra. „A tervezhető jövőt elsősorban az önkormányzatok elkötelezettségére, munkabírására tudjuk alapozni. Itt vagyunk erősek politikai széljárástól függetlenül” – hangsúlyozta Székely.
„Emelnünk kell nemzetünk belső értékét. Fokoznunk kell nemcsak az egyes ember teljesítőképességét külön-külön, hanem a nemzet együttes összmunkájának eredményét is. Ez pedig attól függ, hogy több legyen a magyarság kebelében a pozitív, mint negatív ember (...)” – Klebelsberg Kuno idézetével indította beszédét Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke. Ugyanakkor kiemelte, a mindenkori ifjúság számára fontos, hogy lássa, merre tart, milyen példaképeket követ, ugyanis ez határozza meg tevékenységüket, jövőképüket.
„Magyar közösségünk az elmúlt 23 év alatt megtett minden magától telhetőt, amelyre mindeddig szükség volt. Hasonlóan tavaly decemberben, amikor a romániai magyarok kilencven százaléka az RMDSZ-re szavazott” – hangsúlyozta Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselője. Felszólalásában kitért Szilágy megye sajátos jellegére: „Nem tudjuk, eldönteni, hogy szórvány vagy tömb magyarsághoz tartózunk, de a statisztikai adatok szerint az anyanyelvi oktatásban a Szilágy megyei gyerekek számaránya meghaladja a Szilagy megyei magyarok számarányát. Mindebben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek országos része volt ” – jelentette ki.
„Higgyék el, valóban egy új fejezet kezdődött szövetségünk életében, ez az az új fejezet, amelyben sikerült az elmúlt húsz év tanulságait úgy levonni, hogy abból a következőkben építkezzünk”- vélekedett Korodi Attila parlamenti képviselő a kongresszusi felszólalásában. Hozzátette: nehéz úgy dolgozni a közéletben, szembenézni ennek kihívásaival, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan azon vannak, hogy ezt ellehetetlenítsék. „Sajnálom Borboly Csabát és családját, sajnálom Markó Attilát. Nem szabad elfogadnunk, hogy ők áldozatok legyenek, és minden létező demokratikus eszközt meg kell ragadnunk, hogy harcba szálljunk azokkal, akik minket akadályozni akarnak közéleti munkánkban" – fogalmazott a képviselő.
A fiatalok lendületére, lelkületére és álmodozására legalább annyira szükség van, mint az idősebbek racionalizmusára és tapasztalataira – hangsúlyozta Takács Aranka, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének küldötte, aki az idén negyedik alkalommal sorra kerülő Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezését hozta fel példaként az RMDSZ és a MIÉRT együttműködésének eredményességére.
Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke beszédében emlékeztette a kongresszust a megyeközpont veszteségeire. „Ezt a tendenciát csak sok prábeszéddel, tisztánlátással, bölcsességgel lehet megfordítani, ezért nehéz munka vár arra a csapatra, amely ezelőtt 3 hónappal vállalta a kihívást. Vállaltuk és vállaljuk, csak együtt sikerülhet!” – jelentette ki.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke megyei oktatási gyorsjelentést készített. Mint mondta, Maros megye leképezi Erdély magyar közösségének helyzetét. „Nyárádszeredában és Szovátán természetes, hogy van önálló magyar iskolánk, hiszen a közösség nagytöbbsége magyar. Segesváron, Dicsőszentmártonban küzdünk az önálló magyar oktatási intézményekért – itt természetes, hogy küzdünk ezért, mert itt kis számban élnek magyarok. Marosvásárhelyt pedig még nem adtuk fel, mert még mindig van annyi magyar, hogy belakjuk. Egyetlen iskolából és óvodából se vonuljunk ki, miénk itt a tér, ezt skandáltuk 2008-ban Borbély László kampányában, ez a helyes politika, miénk itt a tér, egyetlen talpalatnyi helyet se adjunk fel” – mondta Brassai.
„A legtöbben nem mondják ki, de a bukaresti politikum fel akarja számolni a megyéket és össze akarja vonni a községeket. A mi esetünkben pedig a magyarságunk megélésének lehetőségét is el akarják venni. Legyen világos mindenki számára, hogy megyéinket nem hagyjuk. Legyen világos mindenki számára, hogy nem hagyjuk Székelyföldet feldarabolni. Az idei év legnagyobb kihívása, hogy megmentsük, amit ezer éven keresztül építettünk” – hangsúlyozta felszólalásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének elnöke. „A székely emberek határozott, bátor kiállást, és eredményt várnak tőlünk. Halljuk, látjuk, mindenki tudhatja, a székelyeknek elegük lett a bukarestiek által nyakunkra rakott kudarcokból, a tétovázásból, a toporgásból. Győzelmeket várnak. Le fogjuk tehát győzni a „merjünk kicsik lenni” szemléletet, az „oszd meg és uralkodj” politikát, az „el is lehet menni ebből az országból” típusú arroganciát” – ígérte Tamás Sándor.
Szabó Ödön Bihar megyei képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy 3 fajta üzenetet lehet megfogalmazni: egyet a román társadalom és a román politikum irányába, egyet a magyarországi társadalom és a magyarországi politikum fele, egy harmadikat pedig saját közösségünk számára. „A mi közösségünk és a Szövetség 24 éve küzd jogainkért eredményesen. Minden lépéssel előrébb haladunk és tudjuk, hogy közösségünk értékeli az igyekezetet, az eredményeket. A víz igazi ízét sivatagban érzi az ember: most érezzük, ellenzékben, hogy mit jelent ott lenni, ahol a döntéseket hozzák” – mondta a képviselő.
„A regionális kulturális homogenitás a fejlődés kerékkötője” – állítja az a tanulmány, amely tudományos alapja kíván lenni a román államreformnak. Ilyen elméletek mentén, Románia küszöbön álló, a regionalizáció köpenyébe burkolt közigazgatási átszervezése a posztkommunista időszak legnagyobb fenyegetése közösségünk irányába” - hangzott el Klárik László felszólalásában. A háromszéki szenátor hangsúlyozta: a regionalizáció az utóbbi két év román politikai közbeszéd vesszőparipája lett. „Ki lett kiáltva a csodaszernek, ami egy csapásra megoldja a gazdasági és társadalmi válságban vergődő ország problémáit. Románia kormánya más utat próbál követni. Ha ezt fogja tenni, annak az lesz az eredménye, hogy még mélyebb gazdasági és társadalmi válságba taszítja az országot. Megpróbálhatja. A mi magyar kulturális és politikai összetartozásunk öntudatát nem tudja csökkenteni” –zárta felszólalását Klárik.
Pataki Csaba Szatmár megyei szenátor a hozzászólásában kifejtette: „Legyen bármilyen régiósítási elképzelés ennek térségnek meg kell maradnia, minden lépést megteszünk és támogatásunkról biztosítjuk az itt élőket. Ha kell népszavazást írunk ki, ahhoz hogy Székelyföld megmaradjon ebben a formában”.
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő negyvenezer magyar Szatmár megyei magyar üdvözletét tolmácsolta hozzászólásában: „Az elmúlt választásokon bizonyítottunk, Szatmár megyében közel negyven ezren építjük magyar közösségünk, én az ők üdvözletét adom át a Kongresszus küldötteinek”.
„Sokszor elmondtuk, hogy milyen Európát akarunk mi, erdélyi magyarok, Most az elmúlt két év munkájával eljutottunk oda, hogy legfontosabb célkitűzésünket a többi európai kisebbségi közösséggel együtt fogalmazzuk meg. Azt akarjuk, legyen európai szabályozás a nemzeti közösségek jogairól, melyek kisebbségben élnek. Az európai állampolgári kezdeményezés által, egy millió aláírással fogjuk nyomatékosítani akaratunkat” – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke szerint helyt kell állni a jövő évi európai választásokon, és ott kell lenni, ahol a döntések megszületnek, különösen most, amikor Európa átalakul, amikor új szabályok születnek, amikor az európai intézményeknek közelebb kell kerülni az állampolgárokhoz, amikor megalakulhat a régiók és közösségek Európája.
Az Európai Polgári Kezdeményezés kapcsán Sógor Csaba EP-képviselő elmondta, nagyon fontos a civil társadalom hozzájárulása a törvényhozók munkájához. Emellett röviden kitért Románia aktuálpolitikai helyzetére, egy történettel illusztrálva üzenetét: „Az 1968-as megyésítéskor tüntetéseket szerveztek, különböző szlogeneket skandáltak: Udvarhelyre nem megyünk, aszalt szilvát nem eszünk! Hívták a helyi lelkészt, Pali bácsit is tüntetni, mondván, magyar emberekre van szükség! A lelkész azt válaszolta, nem, most józan észre van szükség”
Grüman Róbert, az Itthon, fiatalon mozgalom nevében szólalt fel, hangsúlyozva: közelebb akarják vinni a közügyeket és közösségi kérdéseket a fiatalokhoz. „Az Itthon, fiatalon mozgalom célja nem csupán szakmai rendezvények szervezése, hanem a fiatalok bevonása közösségi munkákba, mert nem csak az RMDSZ-nek van szüksége erős ifjúsági támogatásra, hanem az erdélyi magyar közösségnek is” – mondta a fiatal politikus.
Maszol.ro2013. május 31.
Adóbevallásra kötelezik a mezőgazdasági termelőket
A mezőgazdasági átalányadóról rendelkező törvény nemsokára megjelenik, és életbe lép. Ez adóbevallási kötelezettséggel is jár az érintettek számára – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna szenátor.
A mezőgazdasági átalányadóról rendelkező, 2013/8-as számú sürgősségi kormányrendelet megjelenése után a képviselőház a törvény végleges változatát elfogadta, és amennyiben az államelnök aláírja, megjelenik a Hivatalos Közlönyben – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Tánczos Barna. A csíki szenátor szerint ezzel a módosítási lehetőségek jelentősen szűkültek, most elsősorban a gazdákhoz kell eljuttatni a szükséges információkat ezzel kapcsolatban.
Mint elmondta, több módosítási javaslatot nyújtottak be a törvény vitája során, főként a kettős vagy hármas adózást igyekeztek kiküszöbölni. Ez részben sikerült, így nem adóköteles a zöldtakarmányok és gumós növények termesztése, viszont a silókukorica és a gabonák esetében ez még kérdéses – hangzott el. Ugyanakkor ha valaki saját erdős területéről vág ki fát, és értékesíti, húsz köbmétert meg nem haladó mennyiség esetén nem kell ezért adót fizetnie. A szenátor hozzátette, amennyiben a közbirtokosságok által adott osztalék tagonként meghaladja a húsz köbmétert, a határértéket meghaladó faanyag után tizenhat százalékos adót kell fizetni.
Néhány növénykultúra esetében csökkent az a hektáronkénti összeg, amely után adót kell fizetni, így a burgonyánál 3488-ról 2900 lejre, a zöldségeknél 4001 lejről 2326 lejre, a gyümölcsfáknál 4790-ről 3800 lejre. Az állattenyésztés esetében tíz helyett most ötven juh fölötti állatlétszámot érint az adófizetési kötelezettség, a méhészeteknél ötven helyett hetvenöt családot. A termőföldek esetében a gabonánál és burgonyánál két hektár, gyümölcsösöknél másfél hektár az a felső határ, ameddig nem kell adózni – ez nem változott.
A szenátor úgy vélte, az apró pozitívumok ellenére sok javítanivaló van ezen a törvényen, amelynek gyors elfogadását Korodi Attila képviselő szerint a pénzügyminisztérium pénzhiánya indokolta. Korodi hozzátette, ahogy lehetőségük lesz ezen javítani, meg fogják tenni.
Adóbevallási nyilatkozatok június 25-ig
Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal igazgatója elmondta: a mezőgazdasági termelők a korábban közölt május 25-i határidő meghosszabbításával június 25-ig nyújthatják be az adóbevallási nyilatkozatokat, ezek kitöltéséhez és a szükséges tudnivalók népszerűsítéséhez a polgármesteri hivatalok segítségét kérték.
Tánczos és Kedves is hangsúlyozták, remélhetőleg csak azoknak a termelőknek kell ilyen nyilatkozatot benyújtaniuk a 221-es formanyomtatvány kitöltésével, akik adókötelesek, és nem minden termőföld-tulajdonosnak. Ez napokon belül, újabb egyeztetések után tisztázódik – hangzott el. Újságírói kérdésre a szenátor elmondta, a bérbe adott területek esetében a mezőgazdasági átalányadó nem a tulajdonost, hanem a bérlőt terheli, amennyiben a bérleti szerződés hivatalos, és iktatva van a polgármesteri hivatalban.
Az adóköteles termelők referencia-nyilvántartását a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) és az állat-egészségügyi igazgatóság adatbázisai, valamint a mezőgazdasági regiszter jelentik. Tánczos Barna elmondta, törvénymódosító javaslatot nyújt be azért, hogy a begyűjtött mezőgazdasági átalányadóból a helyi önkormányzatok is részesüljenek, mert a törvény alkalmazásához az ő segítségükre is szükség van.
Kovács Attila
szekelyhon.ro2013. június 5.
Kibővült a nemzeti régiók védelmét szorgalmazó európai kezdeményező bizottság
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Korodi Attila parlamenti képviselővel és a Belgiumban működő Emberi Jogok Közép-európai Bizottságának elnökével, Pierre Gillettel bővült ki az a kezdeményező bizottság, amely a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára európai jogszabályt akar elfogadtatni a nemzeti régiók védelmére.
Az SZNT szerdai közleményében abbéli meggyőződését hangsúlyozta: az RMDSZ-képviselő bevonása "a közvélemény előtt is megerősíti, hogy nincs versenyhelyzet, nincs konfrontáció az európai polgári kezdeményezés ügyében a Székely Nemzeti Tanács és a többi kezdeményező között".
Az Izsák Balázs elnök által jegyzett közleményben az SZNT kinyilvánította, fönntartja korábbi együttműködési megállapodását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is. Köszönetet mondott ugyanakkor a Magyar Polgári Pártnak (MPP), hogy kezdetektől támogatta régiós kezdeményezését.
Az SZNT közölte, hamarosan benyújtja az Európai Bizottsághoz a régiós polgári kezdeményezést, de aktív szerepet kíván vállalni mind az RMDSZ által szorgalmazott, mind az EMNP-EMNT által szorgalmazott kezdeményezés népszerűsítésében, a támogató aláírások összegyűjtésében.
Az Európai Unió 2012. április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben.
Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek nem sikerült összehangolniuk elképzeléseiket, és három irányba indultak el. Az RMDSZ és nemzetközi partnerei az őshonos európai kisebbségek jogainak megannyi területére kiterjedő, átfogó szabályozást kezdeményeztek. Hasonló úton indult el az EMNT és az EMNP is. Az SZNT és partnerei azt javasolják, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
MTI2013. június 20.
Európára számítanak, Brüsszel hárít (Magyar szervezetek polgári kezdeményezése)
Az erdélyi és a székelyföldi magyarságot is érintő európai polgári kezdeményezések sorsa került előtérbe tegnap. A Székely Nemzeti Tanács elnöke közölte: iktatta már az Európai Bizottság a szervezet dokumentumát, amely nemzeti és kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről szól. Az RMDSZ őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló tervezetét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dél-tiroli kongresszusán véglegesítik és mutatják be a héten. Közben azonban az Európai Bizottság polgárokkal folytatott kommunikációért felelős részlege válaszolt az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megkeresésére, és ebben leszögezte: az Európai Uniónak nincs hatásköre kisebbségi ügyekben.
Az EB nem kíván beleszólni
Az EMNP és az EMNT az európai polgári kezdeményezés eszközével próbálja az őshonos kisebbségek védelméről szóló jogszabály elfogadására sarkallni az uniót. „A kisebbségekhez tartozó egyének védelme fontos az Európai Bizottság számára. (...) Bár az Alapjogi Charta tiltja a valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján történő hátrányos megkülönböztetést, az uniónak nincs általános hatásköre a kisebbségek ügyében, és különösképpen nincs egy kisebbség jogállásának elismerésére, valamint a kisebbség önrendelkezésére vagy autonómiájára vonatkozóan” – idézte az EMNP tegnapi közleménye a brüsszeli választ. A bizottság kommunikációs osztálya azt is közölte, hogy az Európai Uniónak a kulturális örökség védelme terén sincs döntéshozatali hatásköre. A brüsszeli hivatal ugyanakkor azt is hozzátette véleményezéséhez, hogy „a közölt álláspont sem az Európai Bizottságot, sem pedig a kezdeményezőt hivatalosan nem kötelezi, a véleményezés pusztán tájékoztató jellegű”. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke értékesnek tartotta a visszajelzést. Abból a tényből, hogy két és fél hónapra volt szükség a válaszadásra, azt a következtetést vonta le, hogy „jó helyen kopogtatnak”, a beadott szöveg pedig „éppen hogy súrolja a lécet”. „Ez hozzásegít ahhoz, hogy továbblépjünk, a tapasztalatot pedig megosszuk mindenkivel, aki hasonló kezdeményezésen dolgozik” – idézte a közlemény a párt alelnökét. Szilágyi hozzátette, továbbra is vallják, hogy az európai polgári kezdeményezést csakis Kárpát-medencei és európai összefogással lehet sikerre vinni.
Őshonos kisebbségek védelmében
Az RMDSZ és európai partnerei az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására szeretnék sarkallni az Európai Uniót. A Minority SafePack Initiative című kisebbségvédelmi csomagot péntek délelőtt mutatják be a dél-tiroli Brixenben zajló FUEN-kongresszuson. Ezután Brixen főterén indítják hivatalosan útjára a kisebbségi európai polgári kezdeményezést. A ceremónián jelen lesz a kezdeményezés héttagú bizottsága, beszédet mond Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A héttagú kezdeményező bizottság megalakulását május 23-án Kolozsváron jelentették be. A testületben Luis Durnwalder, Hans Heinrich Hansen és Kelemen Hunor mellett részt vesz Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség kormányának miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, a németországi Schleswig-Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat hollandiai elnöke és az ausztriai Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke.
Iktatták az SZNT kezdeményezését
Iktatta az Európai Bizottság a Székely Nemzeti Tanács és partnerei polgári kezdeményezését – tájékoztatott tegnap Izsák Balázs. Az SZNT elnöke elmondta: a kezdeményezés internetes regisztrációját igazoló levélben a bizottság közölte: augusztus 18-áig ad választ arra, hogy bejegyezték-e a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést. Ha a válasz pozitív, az SZNT és partnerei elkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését. Az SZNT és partnerei azt javasolják a dokumentumban, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Az SZNT május elején alapította meg a dokumentumot beterjesztő kezdeményező bizottságot. Ebben Izsák Balázs mellett a szlovákiai Boldoghy Olivér, a magyarországi Dabis Attila, a spanyolországi baszk Miren Martiarena, a spanyolországi katalán Jordi Xuclá, a svédországi magyar Publik Antal, az ausztriai Roland Dudda és a hollandiai Frans Jeursen kapott helyet. Az SZNT felkérésére az RMDSZ később Korodi Attila képviselőt delegálta a testületbe. Az SZNT tizennyolc tagállamban épített ki partnerkapcsolatokat a majdani aláírásgyűjtésre. Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Egy év alatt egymillió uniós polgár támogatását kell megszerezni ahhoz, hogy az EU figyelembe vegye a kezdeményezést. Ugyancsak előírás, hogy legkevesebb hét országban kell 750-szer annyi aláírást összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak. Az aláírásgyűjtést akkor kezdhetik el, ha az Európai Bizottság megállapítja, hogy az uniónak jogosultsága van a javasolt szabályozásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. június 28.
Polgári kezdeményezések európai szűrőben
Az észak-olaszországi Brixenben június 21-én hivatalosan is útjára indították az RMDSZ és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. A polgári kezdeményezés és az ehhez csatolt keretszabályozás tervezetét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán mutatták be. Tőkés László egységes támogatásra szólít fel.
Az európai polgári kezdeményezés – mint ismeretes – négy szervezet partnerségével indult. Az európai őshonos nemzeti kisebbségek 94 szervezetét tömörítő ernyőszervezet, a FUEN az RMDSZ-szel és a Dél-Tiroli Néppárttal közösen, az Európai Nemzetiségi Fiatalok (YEN) támogatásával 2013. január 14-én Dél-Tirolban írtak alá együttműködési megállapodást a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról. Az alapítókhoz rövid időn belül csatlakozott a felvidéki Magyar Közösség Pártja, mellette pedig az olaszországi németek és ladinok, a franciaországi bretonok és elzásziak, a belgiumi németek, a lengyelországi németek és kesubiak, a németországi dánok, szinti romák és frízek, a hollandiai frízek, a dániai németek, a görögországi törökök, az ausztriai szlovének, horvátok és magyarok.
Az európai polgári kezdeményezés új jogi eszköz, amely 2012. április 1-je óta teszi lehetővé kampányok indítását. Az eszköz lényege, hogy az unió legalább hét tagállamát képviselő hét személyből álló polgári bizottság bejegyez egy kezdeményezést, kampányt indít és egy éven belül egymillió aláírást gyűjt össze Európában. A minimális számú támogatást az EU legalább hét tagállamából kell összegyűjteni. Sikeres aláírás-gyűjtési kampányt követően a szervezőknek lehetőségük lesz arra, hogy bemutassák kezdeményezésüket az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságnak pedig meg kell fontolnia a javaslatot.
Mindenki egyért
A polgári kezdeményezés műfajában elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) lépett. Közös tervezetüket 2013. március 22-én nyújtották be jogi elővéleményezésre az EB jogi szolgálatához, amelyre június közepén kelt válaszában a bizottság azt közölte, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek ismeretében a kezdeményezőknek kell dönteniük a kezdeményezés további útjáról, illetve szövegének módosításáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) saját tervezetét a napokban terjesztette be, ennek megfelelően a jogi szakhatóság válasza mintegy két hónapon belül várható. A FUEN és az RMDSZ közös EPK-szövege elkészültének brixeni bejelentése után a dokumentumot várhatóan július folyamán nyújtják be.
„Bár eredetileg egyetlen, egységes polgári kezdeményezésben gondolkoztunk, a kialakult helyzetet figyelembe véve és az egyes kezdeményezők akaratát tiszteletben tartva, ezennel bizakodással üdvözlöm, hogy benyújtását követően mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az Európai Bizottság jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján” – fogalmazott közleményében Tőkés László.
Az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések ügye immár több mint két éveszerepel a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) napirendjén. Tavaly májusi találkozójukon a KMAT tagszervezetei úgy döntöttek, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely átjut az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén. Ezért Tőkés arra szólít fel, hogy ha a három szövegváltozat közül bármelyik is túljut a regisztráció sorompóján, a tavalyi állásfoglalásnak megfelelően mindenki aláírásával támogassa a szűrőn átment kezdeményezéseket. „Az Európai Parlament képviselőjeként minden lehetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket. Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész unióra érvényes kerettörvény szabályozza, amely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad” – áll Tőkés László közleményében.
Brixeni ünnep
„Az elmúlt két évben északról délre, nyugatról keletre partnereinkkel bejártuk Európát, voltunk kisebb és nagyobb, jobb helyzetben lévő és nehéz sorsban élő közösségekben – fogalmazott a brixeni rajt alkalmával Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. – Közös kisebbségvédelmi céljainkat fűztük össze a kisebbségi európai polgári kezdeményezésbe, a Minority SafePack Initiative-be. Ebben megfogalmaztuk a kisebbségvédelmi szabályozást, a kisebbségi közösségeket és nyelveket védő intézkedéseket. Nem ajándékot és nem kivételezést kérünk Európától, hanem minden európai tagállamban a bennünket megillető jogokat. Azokat a jogokat kérjük minden kisebbség számára, amelyet a jól működő demokráciákban évtizedes harcok árán, de sikerült megszerezni és alkalmazni.” Az RMDSZ elnöke felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ha a kisebbségi lét értéknek számít és ezt az állam is támogatja Dániában, Németországban vagy sok más európai államban, akkor annak kell számítania Franciaországban és Szlovákiában is.
Az európai összefogással elindított Európai Polgári Kezdeményezést támogató aláírás-gyűjtési kampány – amelynek keretében az RMDSZ negyedmillió aláírás összegyűjtését vállalta – 2014 nyarán ér véget az európai parlamenti választásokkal egy időben.
Egy vita vége?
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külpolitikája első jelentős hozadékának tartja Izsák Balázs, az SZNT újraválasztott elnöke a szervezet nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését. „Évek óta készülünk erre, attól kezdve, hogy a 2007 novemberében a Lisszaboni Szerződést aláírták, és az elmúlt napokban iktattuk az Európai Bizottságnál – fogalmazott elnöki beszámolójában Izsák. – Augusztus 18-ig lesz visszajelzés a kezdeményezés bejegyzésére vonatkozóan. Ha a bizottság bejegyzi a kezdeményezést, attól a pillanattól 12 hónap áll a rendelkezésünkre, hogy az egymillió aláírást összegyűjtsük. Kifejezetten örvendetes, hogy olyan kezdeményezéssel álltunk elő, amelyhez sikerül megnyerni az erdélyi magyar közélet teljes spektrumát. A Magyar Polgári Párt után partnerünk lett az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és végül Korodi Attila képviselő jelölésével a kezdeményező polgári bizottságban az RMDSZ is. Ezzel a döntéssel egy évek óta húzódó vitára tettünk pontot az EMNT-vel, és megteremtettük a partneri együttműködés előfeltételét, minden erdélyi magyar szervezettel.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. július 12.
Kisebbségbiztonság hat pontban
Alapvetően a kisebbségvédelemben rendelkezésre álló mozgástér szélesítését célozza, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) teljes támogatását élvezi az RMDSZ európai polgári kezdeményezése. A Minority SafePack elnevezésű csomagot néhány napon belül bejegyeztetik – mondta el a marosfői EU-táborban Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára.
Az RMDSZ a maximumot hozza ki a lehetőségekből a most már késznek tekinthető, és július közepéig benyújtandó kisebbségvédelmi csomag révén – tartja Vincze. „A nagyon sok egyeztetés után, FUEN-tag, illetve uniós szakemberek bevonásával elkészített csomag révén igyekeztünk azonosítani minden olyan uniós kompetenciát, amelyek révén előrehaladást érhetünk el a kisebbségvédelem terén – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára. – Nem gondolkoztunk előzetes jogi normakontroll igénylésében, megpróbáltunk tartalmi és terminológiai szempontból egyaránt kifogástalan dokumentumot írni, elsősorban ez magyarázza a hosszas előkészületeket is. A hivatalos brixeni rajtot követően is sokat csiszoltunk még a csomagon, amelynek részletes tartalmát csak a beiktatás után tesszük közzé. Nem szeretnénk ugyanis, hogy az uniós fórumok a sajtóból értesüljenek a javaslatainkról.”
A Marosfőn zajló EU-tábor meglehetősen gyér közönsége előtt a politikus hat pontban határozta meg a szövetség európai „alkotmánymódosító” javaslatait. Közéjük tartozik a nyelvi és kulturális sajátosságok elismerése és beépítése a különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba, illetve az oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslatok. A célkitűzések között szerepel a közel százmillió, Európában élő kisebbségi állampolgár képviselete intézményes keretének megteremtése az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban. Az RMDSZ azt is szorgalmazza, hogy az uniós diszkriminációellenesség terjedjen ki a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Elősegítenék a kisebbségi vonzatú audiovizuális média és a digitális tartalmak szabad áramlását is, a szabad szerzői jogi piac megteremtését. Változtatnának a kisebbségi célokat szolgáló gazdasági társulásoknak szánt állami támogatások korlátozásán, a kulturális tartalomgyártás, a könyvkiadás, a sajtó ugyanis a közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, az európai sokszínűséget célozza.
Bár az RMDSZ előrevivőbbnek tartaná, ha egyetlen kezdeményezés mögé sorakoznának fel az erdélyi magyar szervezetek, az SZNT csomagját vállalhatónak és támogatandónak tekinti. Az SZNT kezdeményező csoportjába delegált Korodi Attila RMDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a polgári kezdeményezés elutasítása esetén sincs veszteni valója a romániai magyarságnak, a tematizálás ugyanis alapvetően befolyásolhatja az uniós politikák, illetve az EU nagy országainak kisebbségi kérdésekhez való viszonyulását.
Az elsősorban az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek tagjai számára szervezett tábor másik jelentős horderejű előadása azt taglalta: milyen mértékben képesek ellensúlyozni a kisebbségek javát szolgáló határozatok a szuverenitás feladását. Az Új Európát most! című előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke azzal a kérdéssel indította: van-e egyáltalán szükség egy közös Európára, és ha igen, akkor miért? Az RMDSZ korábbi elnöke szerint Románia szempontjából a válasz egyszerű: a NATO- és az EU-s csatlakozással az ország katonai és gazdasági biztonságot nyert” – közölte. „Az unió működésének nyílt vitájához nekünk, erdélyi magyaroknak is hozzá kell szólnunk, hiszen a történelem során megtapasztalhattuk, hogy a monarchia és a nemzetállam is börtön” – fogalmazott Markó, aki szerint az új Európában inkább annak a feltételeit kell megteremteni, hogy a különböző etnikumok békében tudjanak egymás mellett létezni. „Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az új Európa a valamit valamiért elvet fogja követni. Európának kötelezően bele kell szólnia az országok ügyeibe, még ha ez azzal is jár, hogy szuverenitásunk egy részét fel kell adnunk – cserébe biztonságot kapunk, mint etnikum” – emelte ki az akadémia elnöke.
Winker Gyula EP-képviselő úgy tartja, semmiképp sem lenne jó, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne, ahol elkülönül észak és dél, régi és új. „A versenyképesség megalapításához észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség. Az olyan Európa, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek, egyszerűen nem működőképes” – fogalmazott az egykori távközlési és informatikai miniszter. Sógor Csaba EP-képviselő szerint az EU nagy vitái tükrében az erdélyi magyarság problémái kicsinek tűnhetnek, de az Európai Polgári Kezdeményezés megteremtheti azt a lehetőséget, hogy ügyünket az európai kisebbségek közös ügyeként tárjuk Európa elé. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a kisebbségek védelme. A profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség és a közösségi együttműködés fogalmait” – hangsúlyozta Sógor.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. július 22.
Ki is Olosz Gergely?
Rövid időn belül látványos karrier, érezhető befolyás, sok támogató. Majd egy tapadós korrupciós ügy, ami mintha senkit nem lepne meg. Ami a Wikipediáról kimaradt.
Befolyással való üzérkedés miatt alapfokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Olosz Gergely volt szenátort szerdán a Bukaresti Törvényszék. A hír különösebben nem rázta meg a közvéleményt, a volt szenátor viselt ügyei miatt úgy tűnik, már az RMDSZ is leszámolt a politikussal. Kelemen Hunor nem állt ki Olosz ártatlansága mellett és nem biztosította az RMDSZ támogatásáról – ezt korábban eltérő hangsúlyokkal, de megtette Nagy Zsolt, Borbély László vagy Markó Attila kapcsán. Az RMDSZ-beli hangulatot jól példázza a május 25-én, Csíkszeredában, az RMDSZ 11. Kongresszusán Korodi Attila felszólalása is, melyben arról beszélt, nehéz úgy dolgozni a közéletben, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan ellehetetleníteni próbálják ezt a tevékenységet. Utalt a Mikó-ügy miatt börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, és a DNA által a bíróság elé állított Borboly Csaba esetére, Olosz Gergelyt azonban nem említette. Olosz befolyással való üzérkedés vádja miatt került bíróság elé: a volt szenátort azzal vádolták meg, hogy 2007-2008 között, az Energiaszabályzó Országos Ügynökség (ANRE) élén töltött időszakban bizonyos cégek képviselőit nagy összegű szerződések elnyeréséhez segített hozzá. A vádirat része volt néhány, a sajtónak kiszivárogtatott telefonbeszélgetésű átirata is, amelyekben az ügylet részleteit tárgyalták ennek szereplői. Az egyik vállalkozó egy telefonbeszélgetés során azt mondta Oloszról: „rosszabb, mint egy uzsorás”.
Mit tud a Wikipédia Olosz Gergelyről?
A Wikipédia óvatosan tükrözi vissza Olosz történetét. Sepsiszentgyörgyön született 1976. szeptember 30-án. Erdélyi magyar politikus, 2008-tól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felső-háromszéki képviselője. Az oldalról elfeledkezhettek az adatközlők, hiszen Olosz a képviselői mandátuma óta már egy szenátori mandátumot is elnyert, majd le is mondott róla. Az általános iskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd Magyarországon folytatta a tanulmányait: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban fejezte be a középiskolai tanulmányait, 1998-ban a győri Széchenyi István Főiskolán közgazdasági oklevelet, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdászdiplomát szerzett. A bukaresti Horia Hulubei Fizikai és Nukleáris Mérnöki Intézet kutatói és fejlesztési karán szerzett szakképesítést 2005-ben, Lugoson 2006-ban mesterizett a Drăgan Európai Egyetem közintézményi menedzsment karán. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi és Államtudományi karán avatták doktorrá. Vállalkozó, elsősorban menedzsmenti munkakörökben tevékenykedett. Közgazdászként dolgozott 1998-tól a Boieso Kft.-nél, később a Carpat-Graf Rt. igazgatója, majd a 2000-ben megalakult Quattro Consult Rt. gazdasági igazgatója lett. 2003-2004-ben a Terra Prest Rt.-nél vezérigazgatói tisztséget töltött be – írja a Wikipédia. Kormányzati tisztségeket is betöltött, 2004-ben az Országos Urániumtársaság igazgatójának, 2007 tavaszán a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnökévé nevezték ki, majd 2007 májusában az Országos Energiaügyi Hatóság vezetésével bízták meg. Kicsoda valójában Olosz Gergely? Rövid idő alatt, fiatal kora ellenére óriási pályát futott be. Romániai és magyarországi magas rangú politikusok, és nem utolsó sorban befolyásos családjának támogatását élvezve elérte azt, hogy fontos állami intézményeket bíztak rá. Sikeresen építette gazdasági-politikai érdekcsoportját. A szervezeti szamárlétra végigjárásának mellőzésével majdhogynem egyik napról a másikra jelent meg a politikai porondon. Olosz Gergely apja 1989 előtt a lakásgazdálkodási hivatal (ICRAL) vezetője volt, ezt követően vállalkozó, majd 2000-2004 között Kovászna megye alprefektusa. Olosz 2004-ben indult az RMDSZ előválasztásán, ahol Antal Árpád mögött végzett, de a „megmérettetés” okán „egyéb fontos funkcióra” alkalmassá vált. Hirtelen aszcendenciáját a háromszékiek édesapja megyeszintű vállalkozói és politikai befolyásának tulajdonítják. 2004-ben az európai uniós előcsatlakozási mezőgazdasági segélyek elosztásával foglalkozó SAPARD ügynökség vezetői tisztségébe javasolták, azonban Olosz elesett a tisztségtől egy procedurális probléma miatt: nem fogadták el magyarországi okleveleit. Fél évvel később honosíttatta okleveleit, így elfoglalta a frissen felajánlott Urániumtársaság igazgatói tisztségét. Olosz Gergely 2007 márciusában a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnöke lett. Azért esett Oloszra a választás, mert olyan személyre volt szükség, aki „állja a sarat”, ugyanis ez az intézmény, mint általában az energetika ipar az „okos fiúk” területeként volt elkönyvelve Bukarestben. Áprilisban a kormány döntése alapján felszámolták a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóságot, tevékenységét az újonnan létrehozott Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) vette át. Az új intézmény élére, nyilván erős RMDSZ hátszéllel, Oloszt nevezték ki. 2008-ban a képviselő Antal Árpád elnyerte Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségét, parlamenti helyét a választási listán utána következő Olosz Gergely foglalta el. Azokban a napokban Olosz éppen egy országos méretű botrány középpontjában találta magát: kiderült ugyanis, az Energiaszabályzó Ügynökség vezetői fizetésük többszörösét vették fel különböző prémiumok és juttatások formájában. A sajtó arról beszélt, hogy Olosz havonta 50 ezer eurót keresett az ANRE elnökeként. Olosz a botrány hatására lemondott az ANRE éléről, ám tagadta a vádakat. Visszalépését azzal magyarázta, hogy az „indokolatlan támadások árthattak volna az intézmény közmegítélésének”. Két hónappal később, a decemberi parlamenti választásokon újabb képviselői mandátumot nyert el, vagyis ekkor még élvezte a megyei RMDSZ támogatását. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem igen voltak jó alternatívák, Kovászna megyében folyamatos a „káderhiány”.
2012-ben, szenátorrá válása ennél érdekesebb körülmények között zajlott. Olosz Gergelyről köztudott, hogy Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének pártfogoltja, barátja. Semjén több alkalommal is Olosz vendége volt Háromszéken, ahol rendszerint vadászatok során fűzték szorosabbra a barátságukat. A szolid katolikus identitású Semjén a bencés gimnázium véndiákjáról alkotott jó véleményét az a tény is alátámasztja, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat megelőzően Székelyföldön egyengette Olosz parlamenti jelöltségéhez vezető útját, noha már a sajtóban is keringtek az információk: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vádat készül emelni a háromszéki politikus ellen. Meg nem erősített források szerint Semjén nem tulajdonított jelentőséget azoknak az explicit jelzéseknek, amelyeket Olosz viselt ügyeiről kapott, továbbra is támogatta a politikust. A KDNP elnöke előbb Kelemen Hunort kereste meg azzal a kéréssel, hogy Oloszt jelöljék egy szenátori vagy egy képviselői mandátumra, azonban a szövetségi elnök hárított azzal, hogy az ügyben a háromszéki RMDSZ-vezetők az illetékesek. A háromszéki RMDSZ vezetősége nem mondott nemet a KDNP elnöke kérésére és megszavazta azt, hogy Olosz jelöltként induljon a felső-háromszéki szenátori választókerületben. Hogy miért álltak mellé a háromszékiek? Semjén kérése fontos volt a számukra, és ekkor Olosz gazdasági-politikai érdekcsoportja már jelentős befolyással bírt, az Antal-Tamás páros pedig már sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta. Az október 4-i vádemelést követően az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, éppen ezért nem tartja indokoltnak újratárgyalni vagy módosítani a háromszéki RMDSZ-szervezetnek Olosz indítására vonatkozó döntését. Mivel az RMDSZ nem léptette vissza Oloszt, a szenátori tisztség elnyerése borítékolható volt. A politikus ugyanis számos háromszéki polgármester támogatására számíthatott, amelyet többek között a PDL-RMDSZ kormány idején szerzett meg az Elena Udrea által vezetett Regionális Fejlesztési és Turisztikai minisztériumban, a miniszter tanácsadójaként tevékenykedő fivérének, Olosz Szabolcsnak is köszönhetően. Információink szerint a Traian Băsescuhoz és Elena Udreához köthető bukaresti kapcsolatait kihasználva Olosz Gergely maga juttatta a tanácsadói tisztségbe testvérét. Egyébként az Udrea-Băsescu páros a bevett gyakorlattal ellentétben nem az RMDSZ vezetőire bízta a magyarlakta megyék fejlesztésére kiutalandó pénzek elosztását, hanem főleg közvetlen kapcsolatépítés révén ítélte meg az összegeket, ebben a kontextusban Olosz Szabolcs tanácsadói tevékenysége felértékelődött. Az Olosz érdekcsoport az akkori PDL székelyföldi trójai falovaként tesztüzemelt.
Olosz legvakmerőbb kísérlete az volt, amikor az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségére pályázott. A Fidesz-KDMP és az Udrea-Băsescu vonal támogatására számítva valamilyen módon be kellett bizonyítania, hogy befolyásos, első vonalbeli politikusként tekint önmagára.
Olosz Gergely a Fidesz-szel, de elsősorban a KDNP-vel kialakított jó viszonyaira, illetve a PDL-vel meglévő jó kapcsolatára alapozva pályázta meg az RMDSZ elnöki tisztségét. A 2011 februárjában Nagyváradon tartott tisztújító kongresszust megelőzően egy olyan cselhez folyamodott, amely némileg felborzolta a kedélyeket. Olosz Szabolcs számos, a kongresszuson küldöttként résztvevő polgármesterrel telefonon közölte, szavazzanak fivérére, ha továbbra is igényt tartanak a Bukarestből érkező támogatásokra. A felháborodás akkor hágott tetőfokára, amikor a Fidesz küldöttjeként jelen levő Pelcné Dr. Gáll Ildikó nyíltan arra biztatta a jelenlevőket, hogy szavazzanak Olosz Gergelyre. „A Fidesz alelnökeként biztosíthatom önöket, ha ma a változás mellett döntenek, akkor mi segítő kezet fogunk nyújtani önöknek” – mondta a magyarországi politikus, a teremben levők szavaira hurrogással válaszoltak.
Gáll Ildikó aligha tehetett volna többet annak érdekében, hogy a küldöttek elenyésző része szavazzon Olosz Gergelyre. A kongresszus előtt egyértelmű volt, hogy Olosz a második, Eckstein-Kovács Péter a harmadik helyen végez majd. A terembeli hangulat azonban Olosz ellen fordult, és Ecksteint hozta ki második helyen.
A kongresszus helyszínén pedig kézfogások és vállveregetések közepette, mosolygósan várta az érkező küldötteket a jelölt, majd mindegyikükkel váltott egy-két szót. Ez a fajta magatartás egyébként is jellemző volt a politikusra: a Háromszék egy 2010-ben megjelent véleményanyagában így írt Oloszról: „Sólyom László körül tavaly például mindig úgy gravitált, hogy minden fotón felismerhető legyen”. Egy évvel korábban ugyancsak kétes módszerhez folyamodva érte el azt, hogy az RMDSZ képviselői frakcióvezetővé válasszák. Ekkor Olosz a választási rendszer kiszámíthatatlansága miatt véletlenszerűen tisztséghez jutott képviselők támogatásával ejtette meg a Márton Árpád frakcióvezető elleni „puccsot”. Információink szerint tíz képviselő támogatását szerezte meg különböző, megkérdőjelezhető becsületességű módszerekkel, majd a gyanú elterelése érdekében repülőre ült és síelni ment Németországba. Az elterelő hadművelet olyan jól sikerült, hogy az egyik RMDSZ-es kormánytag a szavazáson való jelenléte fontosságát firtató kérdésére Márton Árpád azt válaszolta, nyugodtan hiányozhat. A meglepetés annál is nagyobb volt, mert az ülésre váratlanul betoppant Olosz, és terveinek megfelelően a szavazáson el is nyerte a frakcióvezetői tisztséget. Úgy tudjuk, a szavazás után Olosz még visszarepült síelni Németországba.
Transindex.ro2013. augusztus 3.
Elfogta és feljelentette az őt követő titkosrendőrt a polgármester
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt – közölte szombaton a szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, "egy szekus".
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett egy szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős "szekus" jelent meg, aki többször lefényképezte. A szekus az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate nevére utaló pejoratív megnevezése a titkosszolgálati alkalmazottnak.
"Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték, ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utána szaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni" – idézte a portál a polgármestert.
Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban, a Kárpátok Őre emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt.
A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Egy újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem – írta a honlap, hozzátéve, hogy a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Az MTI megkeresésére szombaton Ráduly Róbert azt mondta, hogy nem tud új elemeket hozzáfűzni a honlapon leírt történethez. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Korodi Attila parlamenti képviselő (RMDSZ) egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. "Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni" – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Népszava2013. augusztus 5.
Csíkszereda polgármestere szekust fogott
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki pénteken este elfogta az illetőt – közölte szombaton a Szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, „egy szekus”.
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett a szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. „Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték: ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utánaszaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni” – idézte a portál a polgármestert. Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban a Kárpátok Őre-emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt. A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem, a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Korodi Attila parlamenti képviselő egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. „Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek, és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni” – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Fülöp György, Csíkszereda testvérvárosa, Tiszaújváros alpolgármestere az MTI-nek elmondta, zaklatásnak érezte, hogy tüntető módon, közelről, vakuval fotózta őket egy idegen, akinek nem adtak erre engedélyt. Hozzátette: a polgármester feltehetően vendégei védelmében szánta el magát arra, hogy üldözőbe veszi az illetőt. Az alpolgármester hozzátette: ő is a rendőrségen töltötte az éjszakát, ahol Zsigmond Barna csíkszeredai magyar főkonzul tolmácsolását igénybe véve jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 17.
Két tagja lesz az RMDSZ-nek a Verespatak-bizottságban
A kedd délutáni egyeztetések következtében két taggal képviselteti magát az RMDSZ a Képviselőháznak és a Szenátusnak a verespataki bányaberuházásról szóló törvényt vitató együttes bizottságban, így Korodi Attila Hargita megyei képviselő mellett Végh Sándor Szilágy megyei szenátor vesz részt a bizottság munkálataiban.
Mint ismeretes, a Képviselőház és a Szenátus plénuma együttes ülésen vitatta meg ma, szeptember 17-én azt a kezdeményezést, amely egy közös speciális bizottság létrehozását kéri, hogy a Verespatak térségében megvalósítandó arany és ezüstérc kitermelésre vonatkozó, a Kormány által előterjesztett törvénytervezetet megvitatassa. Annak ellenére, hogy az RMDSZ nem szavazta meg a bizottság létrehozását, Korodi Attila képviselő és Végh Sándor szenátor által vesz részt a munkálatokban.
Erdély.ma2013. szeptember 18.
Különbizottságot alakított a román parlament
Különbizottságot alakított a román parlament a tervezett verespataki bányaberuházás ügyében, a grémium feladata társadalmi vitát folytatni a sokat vitatott ciántechnológiás aranykitermelésről, valamint az azt elősegítő törvénytervezetről.
A parlamentben kedden tartott szavazáson 311-en mondtak igent a különbizottság létrehozására, 5-en ellene voltak, 15-en pedig tartózkodtak. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) nem értett egyet a bizottság felállításával, ezért képviselői és szenátorai nem vettek részt a szavazásban.
Az úgynevezett Verespatak-törvénytervezetet a kormány augusztus végén terjesztette a parlament elé. A különbizottság megalakításának ötlete azt követően merült fel, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) vita támadt a bányaberuházást támogató szociáldemokraták és az azt ellenző liberálisok között.
A grémiumot azért hozták létre, hogy a beruházást ellenző és támogató civil szervezetek bevonásával társadalmi vitát folytasson a romániai társadalmat erősen megosztó ciántechnológiás bányaberuházás kapcsán.
A bizottságnak szociáldemokrata párti elnöke lesz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Korodi Attila képviselő és Végh Sándor szenátor vesz részt a testület munkájában.
Korodi Attila az MTI-nek elmondta: a bizottság állásfoglalása nem lesz kötelező érvényű, ugyanis a Verespatak-törvénytervezet esetében is a normális eljárást alkalmazzák, azaz a különbizottság után a szakbizottságok is véleményezik a tervezetet, majd ezt követően szavaz a szenátus, illetve ebben az esetben az ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház.
Korodi szerint a kormány hibázik, hiszen szerinte a társadalom meghatározó része azt várja el, hogy vonja vissza a beruházást elősegítő törvénytervezetet. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben Románia nem mond egyértelműen nemet erre a beruházásra, akkor a kanadai beruházó a törvénytervezet esetleges elutasítása után is kérheti a bányaprojekt engedélyezését.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)2013. október 17.
Az RMDSZ képviselője emlékeztetett: az Európa Tanács azt kéri Romániától, hogy biztosítson anyanyelvű képzést a kisebbségi oktatóknak, ültesse gyakorlatba azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Charta a nyelvhasználat terén előír, tárgyalja újra azokat a küszöböket, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak a közintézményekben, és bővítse a kisebbségek nyelvén sugárzó rádió és televízióadók program- és műsorkínálatát.
Korodi Attila nyilvánosan is felkérte a külügyminisztert, hogy támogassa az Andreas Herkel-jelentés romániai gyakorlatba ültetését.
MTI
Erdély.ma2013. október 17.
Az RMDSZ elégedetlen Titus Corlatean külügyminiszter nézeteivel
Nyílt levélben ajánlotta a román külügyminiszter figyelmébe Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője az Európa Tanács nemrég elfogadott jelentését, amely Románia számára is ajánlásokat fogalmaz meg a kisebbségpolitikában.
A képviselő – aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja – Titus Corlatean külügyminiszternek azt a keddi kijelentését bírálta, mely szerint az Európa Tanács jelentései is iga- zolják, hogy Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette.
Korodi az észt raportőr, Andreas Herkel október 1-jén elfogadott – részben Romániára vonatkozó – jelentésére hívta fel a külügyminiszter figyelmét. Ebben a jelentéstevő – a Miniszterek Bizottságának egy 2012-es dokumentumát idézve – a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának szellemében több területén kér intézkedéseket a román kormánytól.
Az RMDSZ képviselője emlékeztetett: az Európa Tanács azt kéri Romániától, hogy biztosítson anyanyelvű képzést a kisebbségi oktatóknak, ültesse gyakorlatba azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Charta a nyelvhasználat terén előír, tárgyalja újra azokat a küszöböket, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak a közintézményekben, és bővítse a kisebbségek nyelvén sugárzó rádió és televízióadók program- és műsorkínálatát.
Korodi Attila nyilvánosan is felkérte a külügyminisztert, hogy támogassa az Andreas Herkel-jelentés romániai gyakorlatba ültetését.
MTI
Erdély.ma