udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
448
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 421-448
Névmutató:
Péntek János
2009. február 11.
„...a helyi magyar közösségek nyelvet váltottak: a magyart a románra cserélték. Az elveszett nyelv kevésbé volt fontos, mint a földben levő arany” – áll Péntek János Változó kor(unk) – változó nyelv(ünk) című tanulmánya előtt a Korunk legfrissebb, januári számában. Az anyanyelvvel foglalkozik elsősorban a kolozsvári szépirodalmi folyóirat. A lapszám egyaránt tárgyalja a szórványban, kisebbségben élők fokozatos nyelvvesztését, identitásuk és ezzel együtt anyanyelvük változását, de fontos szerepet kapnak a szaknyelvvel kapcsolatos problémák is. Péntek János írta: „a magyarul beszélők szempontjából a magyar nyelv mozgása a 20. században kedvezőtlen: végig regresszióban volt, és ez a tendencia máig tart; az anyaországi és a külső régióbeli változatok szétfejlődtek, ez utóbbiak részben le is épültek, és fokozottan teret veszítettek. A 20. század harmadik évtizedétől a demográfiai és területi térvesztés folyamatos, és egyelőre ütemében sem lassul. Vigasztaló lehet az a statisztikai adat, hogy csökkenő arányban ugyan, de még mindig a magyarnak van a legtöbb anyanyelvi beszélője a Kárpát-medence össznépességében: 39,7%. ” /Nagy Botond: A szó és amit beleképzelünk. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 11./2009. március 2.
A magyar nyelv éve rendezvénysorozatának részeként szervezett könyvbemutatót a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Nyelvtudományi Szakbizottsága február 27-én Kolozsváron. Elsőként Bura László, a csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában megjelent Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) című kötetét mutatta be Péntek János akadémikus. Elmondta: a könyv szerzője szatmárnémeti tanár, nyelvész és néprajzkutató, aki 1960 és 2005 között diákjaival 135 települést bejárva gyűjtötte össze a két kötetben szereplő helyneveket. – A helynévgyűjtést soha nem lehet befejezni – jegyezte meg a jelenlévő Bura László. Második kötetként a Bálint Emese és Péntek János által szerkesztett Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című kiadványt ismertette Benő Attila. A kötetet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki. Péntek János a kolozsvári Korunk és a budapesti Hitel folyóirat februári számát mutatta be annak apropóján, hogy mindkét kiadvány a nyelvnek szentelt egy-egy tematikus lapszámot. A legújabb Korunk a Változó kor–változó nyelv, a Hitel pedig a Szavak honvágya címet viseli. Befejezésül Murádin László ismertette a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2008-as esztendejének 1-es és 2-es számát. /Ferencz Zsolt: A nyelvről, különböző kontextusokban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./2009. április 1.
Módosítani kényszerül a hangos utastájékoztatás formáját áprilistól a Magyar Államvasutak (MÁV), miután közfelháborodást keltett, hogy a magyarországi pályaudvarokon az adott ország hivatalos nyelvén mondják be a határon túli magyar városok elnevezését. A MÁV azzal indokolta az utastájékoztatásban bekövetkezett változást, hogy segíteni szeretné a nemzetközi járatokon utazók könnyebb eligazodását. A vasúti társaság érvelése azonban sántít, mivel számos európai főváros esetében nem alkalmazták a „nyelvújítást”, így például Prága és Varsó kapcsán a magyar elnevezést, és nem a hivatalosat, azaz Prahát és Warszawát használják. Értelmetlennek tartja a gyakorlatot Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor is, aki az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének havilapja, az Édes Anyanyelvünk hasábjain 2002-ben közölt írásában szóvá tette mindezt, akkoriban ugyanis szintén Cluj és Kosice volt hallható a pályaudvarokon. „Ez egyszerűen szamárság. A magyar nyelvű szövegekben a települések magyar elnevezését kell használni, hiszen aki érti a tájékoztatást, az ezt ismeri, és nem a menetjegy alapján tájékozódik, egy román anyanyelvű személy pedig úgysem érti a szöveget. Ha angol nyelven tájékoztatnák az utasokat, akkor elhangozhatna a városok román neve, ellenkező esetben viszont az eljárás nem szolgálja a tájékoztatást” – nyilatkozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvészeti tanszékének vezetője. Az eljárást övező felháborodás nyomán Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt arra kérte a MÁV-START Zrt. vezetőit: a magyar nyelvű hangos utastájékoztatásban a lehető legrövidebb határidőn belül térjenek át a határon túli történelmi magyar városok nevének magyarul történő közlésére a magyarországi pályaudvarokon. Összehasonlításképpen: a székelyföldi vasúti állomásokon magyar nyelven is beharangozzák az érkező és induló vonatokat, a romániai nagyvárosok pályaudvarain pedig angol nyelvű utastájékoztató is elhangzik. /Rostás Szabolcs: MÁV: Cluj helyett Kolozsvár. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./2009. június 12.
Dél-Erdély és a Bánság természeti, gazdasági és szociális környezetét mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának A Kárpát-medence régiói monográfiasorozatában idén megjelent, kilencedik kötete. A kiadvány felvázolja az elmúlt másfél évszázad történelmi folyamatait, kitér többek között a térség népességére, településrendszerére, térszerkezeti egységeire, illetve az egészségügyi ellátási rendszerre. A 29 szerző tanulmányát tartalmazó Dél-Erdély és Bánság című kötetet június 11-én a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) székházában Horváth Gyula egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és Péntek János akadémikus, a vaskos munka lektorálója mutatta be, a moderátor szerepét Benedek József professzor töltötte be. A Kárpát-medence régiói című sorozat célja, hogy bemutassa a magyarországi és határon túli régiók, így többek között a Vajdaság, Erdély és Kárpátalja gazdasági, társadalmi, települési és természeti állapotát, értékelve a különböző változásokat. Eddig nyolc kötet látott napvilágot, amelyek közül szintén Horváth Gyula szerkesztette a monográfiasorozat első, Székelyföldről, és negyedik, Északnyugat-Erdélyről szóló részét. A most bemutatott kötet szerzői között van Bakk Miklós, Vincze Mária, Nagy Egon, Veres Valér, Benedek József és Bodó Barna. A 29 szerző többnyire a Kolozsvári Egyetemi Intézet kutatója, egyetemi tanárok és doktoranduszok egyaránt vannak közöttük. A kötetet lektoráló Péntek János elmondta, egyfajta bizonytalanságot érzett a szaknyelvi terminológia tekintetében, ami annak tulajdonítható, hogy az idősebb kutatók eddig „legkevésbé” magyar nyelven publikálhattak, a fiatalok szövegein pedig a gyakorlat hiánya érződik. A Kárpát-medence régiói című sorozatot 14 kötetesre tervezték, már folyamatban van a Dél-Alföldről szóló, tizedik kötet szerkesztése, a további kiadványok Kárpátalját, a Közép-Dunántúlt, Észak-Magyarországot, Szlavóniát és a Muravidéket mutatják be. /Ferencz Zsolt: Dél-Erdély és Bánság: tudományos munkát segítő kiadvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./2009. július 10.
A hazai egyetemek sem hosszú, sem rövid távon nem számolnak a demográfiai tényezőkkel. Az egyetemeken belüli fakultások nem állnak párbeszédben egymással, és egyetemközi egyeztetés sincs – vélik az oktatók a jövő héten kezdődő egyetemi beiratkozásokról és felvételikről. Az előrejelzések szerint az idén 40 százalékkal kevesebb diák jelentkezik az erdélyi magyar egyetemekre, mint a legutóbbi években. A demográfiai hullámvölgyet sajátosan ellensúlyozza az, hogy miközben a gyermeklétszám látványosan csökken, egymással rivalizálva fejlődnek és terjeszkednek a romániai magyar egyetemek és főiskolák. Az idén még lesz elég hallgató ahhoz, hogy az egyetemi helyek többségét elfoglalják. Öt évvel ezelőtt alig hatezer friss magyar érettségizővel számolhattak az egyetemek, és az akkori egyetemi kapacitás ennek a nagyságrendnek felelt meg. Idén valamivel több, nyolc és félezer magyar diák jelentkezett érettségire. Azért nem csökken az érettségizők száma, magyarázta Péntek János egyetemi tanár, mert közben megváltozott a tanügyi rendszer. A kötelező nyolcosztályos képzést tízosztályosra emelték, a fennmaradó két évet pedig, az érettségiig, többen vállalják. Ezzel esélyt kapott az erdélyi magyar felsőoktatás is. Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi színművészeti egyetem rektora szerint nincs esélye a kis egyetemeknek, terjeszkedni kell. Makó Zoltán dékán, a Sapientia csíkszeredai karának vezetője elmondta, Csíkszeredába általában csak háromszéki és Hargita megyei diákok jelentkeznek, időnként érkezik néhány hallgató Maros megyéből. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kancellárja szerint általános tendencia, hogy a PKE-t egyre inkább a partiumi megyékből származó hallgatók választják. Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese elmondta, a BBTE idén is 1100 államilag támogatott helyet biztosít a magyar hallgatók részére. A kolozsvári egyetem igyekszik elébemenni annak a regionális vákuumnak, amit a nem tradicionális erdélyi egyetemközpontok jelentenek: idén felvételiközpontot hoztak létre Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön is. Marosvásárhelyen, Hollanda Dénes dékán szerint a kommunikáció és közkapcsolatok szak örvend a legnagyobb népszerűségnek, noha az egyetem a műszaki képzés legváltozatosabb kínálatát biztosítja a hallgatóknak. Idei újdonság Marosvásárhelyen a fordítói szak. Kolozsváron lesz várostudományi szak a szociológia karon, a Partiumi Keresztény Egyetem magiszteri képzése multikulturális és interkulturális, valamint európai szociálpolitikai képzést is kínál azoknak, akik Nagyváradon kívánják tovább képezni magukat. /Parászka Boróka, Sipos M. Zoltán, Totka László: Ádáz harc a diákokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./2009. július 14.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Agrártudományi Szakbizottsága mezőgazdasági témájú konferenciát szervezett július 7-8-án. A konferencián jelen volt az MTA alelnöke, dr. Dudits Dénes, a KAB elnöke, dr. Péntek János, valamint az Agrártudományi Szakbizottság elnöke, dr. Tiboldi István is. A kétnapos értekezleten a KAB Agrártudományi Szakbizottságának tagjai a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Gazdasági Albizottsága által, a KMKF idei plenáris ülése elé terjesztett, „A mezőgazdaság fejlesztésének területén történő magyar–magyar együttműködés perspektívái” című dokumentumot javaslataikkal és észrevételeikkel egészítették ki, valamint áttekintették a határon túli magyarság agrárpolitikai érdekeit. /Mezőgazdasági konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./2009. augusztus 14.
Most indul a tanügyi reformtervezet nyilvános vitája a pedagógusok, szülők, és hallgatói érdekképviseletek részvételével. A tét jelentős: a törvénycsomag átalakítaná a teljes oktatási rendszert, megváltoztatná az általános iskolai képzést, a középiskolai felvételik-beiratkozások rendszerét, a tanárok szakfelügyeletét, valamint kötelezővé tenné a 12. osztályt. A kötelező 12 osztály bevezetéséről megoszlanak a vélemények. Péntek János, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora pozitívan értékeli a javaslatot. Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Maros megyei elnöke negatívan értékeli a kötelező 12 osztály bevezetését. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes lenne elvégezni a 12 osztályt, és képes lenne leérettségizni. Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Popa Márta, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója. /Antal Erika, Sipos Zoltán: Kötelező tizenkettő? A miniszoknyát és a mobiltelefont is tiltanák ezentúl a hazai iskolákban. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./2009. október 13.
A Magyar Tudományos Akadémia határon túli nyelvi kutatócsoportjait tömörítő Termini Kutató Hálózat harmadik, október 12-én kezdődött kétnapos debreceni konferenciáján a kutatók azokat a szakmai kérdéseket vitatják meg, amelyek a szlovéniai, ausztriai, szlovákiai, ukrajnai és romániai szervezetek közös stratégiájába illeszthetők. Az MTA határon túli szervezeteinek közös kutatási programja a magyar kisebbségek közötti együttműködést, közös nyelvstratégia létrejöttét és az anyanyelv megtartását igyekszik elősegíteni. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke a kutatásról elmondta, hogy a nyelvi kutatócsoportok hálózatát az MTA megbízásából hozták létre. A cél az, hogy határozott irányt szabjanak a különböző tagszervezetek tevékenységének, továbbá közös projekteket és pályázatokat indítsanak. A termini hálózat által végzett nyelvi kutatással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy annak legfőbb célja a magyar nyelv megtartása a Kárpát-medence magyarok lakta részein az élet minden területén és minden szintjén. /Konferencia a nyelvért. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2009. október 28.
Október 24-én Sepsiszentgyörgyön tartotta tisztújító közgyűlését az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ). Beszámoltak az elmúlt négy esztendő tevékenységéről, eredményességéről, valamint bemutatták a jövőbeli terveket. Erdély Judit, a szövetség újraválasztott alelnöke elmondta, szélesíteni kívánják a tagságot, hogy minden tevékenységi területen tudatosítsák a nyelvi tisztaság fontosságát. Az 1992-ben alapított szervezet kezdettől hirdeti, hogy minden magyar közösségben szükség van a nyelv karbantartására. Az AESZ elnöke továbbra is Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, aki több évtizede fejti ki nyelvőrző tevékenységét. (fekete): Fontos a nyelvi tisztaság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./2009. november 21.
November 20-án emlékezett megalapításának 150. évfordulójára Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Egyed Ákos EME-elnök megnyitója után a kolozsvári Református Kollégium énekkara, Székely Árpád vezényletével ünnepi műsort adott elő. Üdvözlő beszédében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke emlékezett, hogy az alapító, Mikó Imre a kulturális nemzeti összetartozás alapjait rakta le. Camil Muresanu akadémikus, a Román Akadémia Kolozs megyei elnöke kitért arra, hogy az EME megalakulását az erdélyi románság ASTRA egyesülete követte. Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Sólyom László köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki szintén hangsúlyozta a kulturális nemzet fogalmának jelentőségét. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette, a polgári erőből és szerveződésből megalakult EME elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatása jogállami probléma, ami egy EU-tagországban nem képezheti vita tárgyát, megoldása pedig a magyar–román kulturális együttműködés egyik hajtómotorja lehet. Markó Béla RMDSZ-szövetségi elnök az EME százötven évének folytonosságot kifejező erejéről beszélt. Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a közgyűjtemények jelentőségét emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke az anyanyelv megóvását közös feladatnak és felelősségnek nevezte. Dáné Tibor Kálmán a „kisebb testvér”, a 124 éves Erdélyi Közművelődési Egyesület elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy – akárcsak az EME megalakulásakor – a civil akarat napjainkban sem kerülhető ki. Átnyújtották a Gróf Mikó Imre emlékérmeket. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Pro Scientia Hungarica érmet adományoztak Benkő Samu történésznek, az EME 1994–2002 közötti elnökének, és Egyed Ákos történésznek, az EME jelenlegi elnökének. Több előadás hangzott el: Görömbei András az EME és az erdélyi magyar tudósok kapcsolatáról, Orosz István Mikó Imrének a Magyar Történelmi Társulat élén betöltött szerepéről, Benkő Samu az EME 1990-es újjászervezéséről, Keszeg Vilmos az EME szakosztályairól értekezett. /Százötven kitartó, lelkes év a magyar tudomány szolgálatában. Jubileumi évfordulót ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2009. december 14.
Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Gálfalvi Zsolt marosvásárhelyi irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozza a Kriterion Koszorút. Az alapítvány esztendőről-esztendőre olyan, a romániai magyarság szolgálatába állított életművet jutalmaz, amelyet a cselekvő közösségszeretet, az európai nyitottság és a demokratikus gondolkodásmód jellemez. Az alapítvány Domokos Géza kezdeményezésére a Kriterion Koszorút 1995-ben alapította és az idén tizenötödször nyújtja át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke, Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő és Toró Tibor elméleti fizikus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár. /Kriterion Koszorú Gálfalvi Zsoltnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2010. március 29.
Tisztújító közgyűlés az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél
Sipos Gábor, az új elnök, bízik a kollektív munkában
Szombaton a hagyományoknak megfelelően a Protestáns Teológiai Intézet patinás dísztermében tartották meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlését, amelyen kiértékelték a 2009-es esztendő munkáját, vázolták az idei tennivalókat, és – az alapszabályzat értelmében – új elnökséget választottak, ugyanakkor lecserélték a választmány egyharmadát. A fennállásának százötvenedik évfordulóját tavaly megünnepelt intézmény a romániai magyar tudományos élet meghatározója kíván maradni, és ennek érdekében akar több hangsúlyt fektetni munkájában a fiatalok bevonására, a műszaki haladás elmélyítésére. A hazai és magyarországi felszólalók szerint folytatni kell a kiváló kutatási és képzési eredményeket, amelyben fontos szerepet játszanak a Magyar Tudományos Akadémiához fűződő kapcsolatok, de nem szabad elhanyagolni a román és a nemzetközi tudományossággal való együttműködést sem.
Köszöntőbeszédében Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke aktuális feladatnak nevezte a határtalanítás jegyében zajló tudományos együttműködést a nemzetrészek között, mivel az Európai Unió nem oldotta meg a magyarság közös gondjait. Görömbei szerint az EME bámulatos eredményeket produkált, és az erdélyi magyar tudományosságban megvan a folytonosságra való törekvés.
Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár a nemzeti célt, a Kárpát-medencei magyarság határmódosítás nélküli egyesítését említette, valamint azt, hogy az EU-n belül sem felhőtlen a viszony minden szomszéddal (pl. a szlovák kormány magyarellenes kampánya). Szilágyi Mátyás magyar főkonzul szerint az erdélyi magyarság jogos igénye folytatni gróf Mikó Imre szellemi hagyatékát, és ezért az EME a legjelentősebb mértékben rászolgál a magyarországi támogatásra.
Megnyitójában Egyed Ákos EME-elnök kiemelte a tavaly Budapesten és Kolozsváron lezajlott jubileumi emlékünnepséget, amikor az EME értékmentő, értékteremtő, és a jövőbe is tekintő munkáját vették számba. Az elnök szerint a választott vezetőség teljesítette feladatát. Beindult az elektronikus adattároló, célul tűzték ki a szélesebb közönség megszólítását, felismerték, hogy elengedhetetlen a kommunikáció a tudományos műhelyek és ágazatok között.
Bitay Enikő főtitkári jelentéséből kitűnt, hogy eredményei alapján az EME-t a nemzetközi kutatóintézetek 282-es mezőnyében a 130. helyre rangsorolták. A közgyűlés elfogadta a költségvetési, ellenőri és jogtanácsosi beszámolókat, a 2010-es munkatervet, valamint az alapszabály két paragrafusának módosítását: az EME kutatóintézetet tart fenn; a kutatóintézet vezetője elnökségi tag. A hozzászólások során Garda Dezső, a gyergyószentmiklósi fiókegyesület vezetője a vidéki egyesületrészek mozgásterének megnövelését siettette.
A közgyűlés tiszteletbeli taggá választotta dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi főorvost (laudációt mondott Péter Mihály), és alapító tagjává fogadta dr. Széman Pétert, a szilágysomlyói fiókegyesület elnökét. Még a 150 jubileum jegyében gróf Mikó Imre emlékérmet adományoztak az EME-vel együttműködött több tucat személynek (köztük az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztőgárdájának és a Szabadság tudósítójának is). Monoki István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója két Mikó Imre-díjat adott át: Fehér Jánosnak a Teleki Mihály udvartartási naplója című munkájáért, és Dáné Veronkának a Torda vármegye jegyzőkönyvei forráskiadvány megjelentetéséért.
Ezután következett a mandátumát letöltött elnökség helyébe lépő új testület megválasztása. Az eredmény: elnök – Sipos Gábor, főtitkár – Bitay Enikő, alelnökök – Gyenge Csaba, Gyéresi Árpád, Kovács András, Péntek János, ellenőr – Somai József, jogtanácsos – Bányai József. És kicserélődött a választmány egyharmada.
Sipos Gábor, az új elnök, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és Egyed Ákos utódjaként, zárszavában azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség gyökeres programváltozásra. Ő az EME-ben a következő négy évre kollektív munkát képzel el, nem múltba fordulással, hanem a jövőre szóló hangolódással. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. április 15.
„Az MTA romániai területi bizottságaként működik”
Nagyvárad – Nagyváradon tartotta első határon túli kihelyezett ülését a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdasági- és Jogtudományi Osztálya. A rendezvény partnerszervezője a Kolozsvári Akadémia Bizottság volt.
Ez alkalomból exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak dr. Péntek János nyelvész-professzor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) vezetője, az Erdélyi Múzeum Egyesület egyik alelnöke.
– Hány romániai tagja van a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Több mint negyven-ötven éves története van annak, hogy Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia öt területi bizottságban szerveződik, természetesen azon kivül, hogy léteznek az akadémia osztályok, és maga az MTA Budapesten. 1990 után lényeges változások történtek a tudománypolitikában is, és ennek a stratégiának az egyik fontos része az volt, hogy az Akadémia tagokat választott a határon túli területekről is, akik az MTA-nak a külső tagjai lettek. Ez volt tehát az egyik lépés, ami jelenleg számunkra azt jelenti, hogy innen, Romániából a Magyar Tudományos Akadémiának tizenöt tagja van. Május első hetében lesz a következő tagválasztás, valószínűleg bővülni fog ez a keret. 1993-ben létrehozták ugyanakkor az MTA köztestületét, ennek munkájában azok a személyek vesznek részt, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, vagyis tudományos címük vagy doktori fokozatuk van. 2000-ben ezt is kiterjesztették az egész Kárpát-medencére.
– Mikor jött létre a Kolozsvári Akadémiai Bizottság?
– 2007-ben döntötte el az Akadémia azt, hogy területi bizottságot hoz létre Romániában, melynek központja Kolozsváron lesz. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) tehát a Magyar Tudományos Akadémia romániai területi bizottsága, így is szerepel az akadémiai törvényben, hogy működési területe Románia. Ugyan regionális munkabizottságunk működik Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is, de a központunk a kincses városban van. Az elnevezés is Kolozsvárhoz kapcsolódik. Ennek hátterében az említett tizenöt akadémikus áll, akik tagjai az Akadémiának. Az MTA-nak ugyanakkor közel hatszáz köztestületi tagja van Romániából. Ők olyan személyek, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és csatlakoztak a Magyar Akadémiához, olyan értelemben, hogy magyar témával foglalkoznak vagy magyar nyelven is publikálnak.
Román MTA-tagok
Ez azt is jelenti, hogy például Nagyváradról is van román köztestületi tagja is az MTA-nak, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) egyik történészprofesszora, s nem ő az egyetlen. A lényeg az, hogy román nemzetiségű MTA köztestületi tagok is vannak, olyanok, akik tudnak magyarul vagy magyar kutatással is foglalkoznak. A hatszáz romániai köztestületi tagból épült tehát fel a KAB három évvel ezelőtt. Az alapításhoz nagymértékben hozzájárult, hogy Románia 2007. január 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz. Az uniós keretben ez természetesen történhetett meg, és hát azért ebben az is benne volt, hogy a Román Tudományos Akadémia partnere az MTA-nak, és ebből kifolyólag nekünk is partnerünk lett. A Román Akadémiának egyébként szintén filiáléja van Kolozsváron, a területi bizottsága nagyon jól együttműködik velünk.
– Hogyan működik a KAB?
– Az MTA területi bizottságainak a működése a szaktestületekben zajlik. A KAB keretében huszonegy szakbizottság alakult meg eddig, ugyanis előfordulhat, hogy lesznek még olyan tudományterületek, melyek majd szakbizottságokba szerveződnek. Valamennyi szakbizottság ott alakult meg, ahol a legtöbben vannak az adott szakterületről. Nyilván ebből az is következik, hogy a szakbizottságok többségének központja Kolozsváron található, de van három Marosvásárhelyen és kettő Csíkszeredában is, valamint regionális munkatestület működik Temesváron és Bukarestben is. Ennek az a lényege, hogy ezek a bizottságok, illetve maga a KAB is akadémiai testületként nagyon szoros kapcsolatban áll az MTA-val. Ugyanakkor a kolozsvári területi bizottság szaktestületeiben ugyanaz a személy két-három grémiumnak is a tagja lehet. Nincs ebben semmifajta korlátozás. Ha jól tudom például dr. Benedek József professzor is két vagy három szakbizottságnak a tagja, többek közt ő az elnöke a Regionális Kutatások Szakbizottságának. Ugyanúgy, ahogy én is az Erdélyi Múzeum Egyesület egyik alelnöke és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének az elnöke is vagyok. A KAB tagság tehát nem zár ki egyéb ilyen funkciókat, a feltétel csupán annyi, hogy- amint az imént már említettem- aki ebben részt vesz, tudományos fokozattal kell rendelkezzen. A magot az akadémikusok szűkebb csoportja adja, úgyhogy nem egyesület, hanem akadémiai testület jellege van a KAB-nak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2010. május 16.
Nyelvőrzés-díjjal tüntették ki Katona Ádám filológust
Katona Ádám magyar tanár, filológus kutató vehette át idén a Sütő András Nyelvőrzés Díjat. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége azoknak ítéli oda a magas rangú kitüntetést, akik sokat tesznek az anyanyelvi kultúra ápolásáért. Az elismerést a Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat megnyitóján, Székelyudvarhelyen adták át.
Katona Ádám az 1989-es rendszerváltás után elsőként fogalmazta meg a Székelyföld autonómia-igényét. A diktatúra idején magyartanárként az anyanyelv ápolása mellett nagy gondot fordított a népzenei nevelésre is. Életét és munkásságát a magyar irodalom és kultúra szolgálatába állította.
Péntek János az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége elnöke elmondta: „Filológusként, itt az erdélyi művelődési életben nagy szerepe volt, és ő szinte egyszemélyes politikai alakulatként lép fel kezdeményezésekkel, ebben viszont azt értékelni kell, hogy benne megvolt az elvi következetesség".
Katona Ádám szerint a magyarajkú kifejezést már nem kellene többé használni, mert nincsenek magyarajkúak csak magyarok.
A díjazott hozzátette: „A magyar anyanyelvűség fölvállalása több, mint egy nyelv használata, több kell legyen, mint egy nyelv használata, annak a magyarság vállalását kellene jelentenie".
A Sütő András íróról elnevezett kitüntetést első alkalommal 2000-ben adták át.
Száva Enikő
Duna Tv, Híradó
Erdély.ma2010. június 9.
Román–magyar oktatási fórum
Román–magyar felsőoktatási fórumot tart Kolozsvárott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pénteken, a tanácskozás napirendjén a két ország felsőoktatásának helyzete, továbbfejlesztésének lehetőségei szerepelnek – közölték tegnap a szervezők.
Mint rámutattak, ez az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban találkoznak annak érdekében, hogy megvitassák a magyar és a román, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetét, valamint tárgyaljanak a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztéséről és az együttműködés lehetőségeiről.
A fórumon részt vesznek a magyar felsőoktatási intézmények rektorai, a magyarországi és romániai oktatáspolitika alakításában meghatározó szerepet betöltő intézményvezetők, felsőoktatási szakemberek és politikusok, a tudományos akadémiák képviselői, valamint az MRK támogatói. A fórum fő célja az, hogy a két ország felsőoktatása közötti együttműködés további lehetőségeit megalapozzák, kiemelt figyelmet fordítva a magyarországi és a romániai magyar intézmények közötti kapcsolatokra.
A rendezvényen előadást tart Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Ecaterina Andronescu, a Román Rektori Konferencia elnöke, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, Péntek János, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, valamint több magyarországi és romániai egyetem vezetője.
A fórumon írják alá a romániai felsőoktatásban magyar nyelven tanuló diákok tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződést. A megállapodás célja, hogy a romániai diákok, oktatók és kutatók jobban megismerhessék a magyarországi felsőoktatási intézményekben zajló tudományos diákköri tevékenységet. Pénteken – szintén első alkalommal a szervezet történetében – az MRK plénuma Magyarország határain túl, Kolozsvárott tartja plenáris ülését, ahol megválasztja a szervezet új vezető tisztségviselőit.
Krónika (Kolozsvár)2010. június 12.
Román–magyar egyezmény az erdélyi magyar hallgatókról
A tehetséggondozásra fektették a hangsúlyt a kolozsvári felsőoktatási fórumon
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) román–magyar felsőoktatási fórumot szervezett június 11-én Kolozsváron, többek között Markó Béla és Tőkés László részvételével. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban vitatták meg a magyarországi és a romániai felsőoktatás helyzetét, különös hangsúlyt helyezve a romániai magyar felsőoktatásra, a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztésére és az együttműködés lehetőségeire. Ez alkalommal aláírták azt a szerződést, amely a Romániában magyar nyelven tanuló hallgatók tehetséggondozását kívánja támogatni, vagyis megteremtették azt az intézményes keretet, amely lehetőséget nyújt az erdélyi magyar hallgatóknak, hogy szervezettebb és népesebb számban vegyenek rész a Magyarországon zajló tudományos diákköri tevékenységben, amely jövőre ünnepli meg három évtizedes tevékenységét.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nyújtott otthont a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) által megszervezett Kolozsvári Felsőoktatási Fórumnak. Az ülésszak első felében felszólalt többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Tőkés László, mint a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke. Ecaterina Andronescu, volt szociáldemokrata oktatási miniszter, a Román Rektori Konferencia (RRK) elnöke a román tanügyi törvény vitája miatt nem lehetett jelen, a testületet Constantin Ciuce, az RRK alelnöke képviselte.
Az ülésszak második részében a Bologna-folyamatról, a magyarországi és a romániai felsőoktatás stratégiai céljairól, a romániai egyházi felsőoktatásról, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kihívásairól szólt a vita, majd aláírták a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozását segítő dokumentumot. Az iratot kézjegyével látta el Péntek János, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, Soós Anna, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) elnöke, Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) elnöke és Ravai Levente, a romániai Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnökhelyettese.
Ezáltal a Romániában magyarul tanuló egyetemi hallgatók számára megteremtődött az az intézményes keret, amely lehetővé veszi, hogy szervezett formában vegyenek részt az OTDK ülésszakain. Ez leghamarabb 2011-ben konkretizálódik, amikor az OTDK megünnepli létesítésének harmincadik évfordulóját.
„A kolozsvári ülésszak első tanulsága az volt számomra, hogy Magyarországon, Romániában és Erdélyben ugyanazokkal a gondokkal és kihívásokkal kell szembenéznie a felsőoktatásnak. A gond mindenhol a finanszírozás. A gazdasági recesszió közepette túl sok jót nem várhatunk” – nyilatkozta az ülésszak utáni sajtótájékoztatón Szabó Gábor, az MRK leköszönő elnöke, akitől Sándorné Kriszt Éva, az MRK eddigi alelnöke veszi át a vezetést. „Egységes Kárpát-medencei felsőoktatásban kell gondolkodnunk. Az erdélyi felsőoktatás része a Sapientia EMTE is, amely minőségi képzést nyújt hallgatóinak. A Sapientia EMTE érettségét az is bizonyítja, hogy ilyen rendezvények aktív szereplőjévé vált, és ezt folytatni kívánjuk a jövőben is” – magyarázta ugyanakkor Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, míg Szendrő Péter, az OTDT elnöke úgy vélte: „Nemzedékek, országok és egyetemek közötti hídépítésnek nevezhető az, hogy a Romániában magyarul tanuló egyetemi hallgatók ezentúl intézményes formában vehetnek részt a magyarországi tudományos diákkonferenciákon”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2010. július 5.
Kisebbségek az anyanyelvért
Elkeseredésében évtizedes szélmalomharcnak minősítette a román nyelvtanítás ésszerűsítéséért folytatott küzdelmet Balázs Lajos egyetemi tanár a romániai és Kárpát-medencei kisebbségek nyelvi helyzetének szentelt csíkszeredai konferencián.
A minősítést némileg indokolja, hogy a Sapientia EMTE-n, már két éve kidolgoztak egy magyar anyanyelvűeknek szánt külön románoktatási tantervet, be is nyújtották a minisztériumnak, az pedig a füle botját sem mozdította rá, miközben a létező tankönyvek bírálaton kívül mást nem kapnak már évek óta.
Az új tanügyi törvénytervezet vitája a végtelenbe látszik nyúlni a szenátusban, a pedagógiához és a tárgyhoz méltatlan politikai huzavona martalékává váltan ahelyett, hogy csökkentené, csak szaporítja a nebulók és tanárok amúgy is sok baját. Az égető gondok orvoslását a magyar érdekvédelem sem tekinti sürgető gondnak – tették szóvá többen is a konferencián.
A tanácskozást immár harmadszor tartják meg a Sapientia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet gyümölcsözőnek bizonyult együttműködésének keretében, azon idén romániai kisebbségi és többségi, valamint határon túli kutatók is részt vettek szép számban. Volt szó a roma oktatás rendkívüli kérdéseiről – itt a romani nyelvnek a standardizálása még mindig folyamatban, a tulajdonképpeni didaktikai kérdések ezután dolgozandók ki -, felmerültek a romániai törpe kisebbségek anyanyelvhasználatának gondjai, élményszerű előadás taglalta a besszarábiai románság sajátos nyelvi helyzetét – itt az államnyelv hivatalosan a román, de valójában az az orosz is -, a legtöbb ismertetett dolgozat persze az erdélyi és moldvai magyarság nyelvállapotát taglalta. Horváth István intézetigazgató is fájlalta, hogy felajánlásukra, mellyel tanulmányaikat a törvényhozók rendelkezésére bocsátották volna, s hogy szolgáljanak azok iránymutatóként a tanügyi törvénytervezet vitájában, nem érkezett érdemi válasz a parlament részéről.
A legátfogóbb módszertani tanulmány vázlatát Péntek János ismertette. A kolozsvári professzor többek közt leszögezte, tipológiailag a romániai kisebbségek annyira sokfélék, hogy igényeik sem vehetők egy kalap alá, oktatásuknak is más-más úton kell járnia. A románnyelv-oktatásban Péntek János a minden kisebbségek sajátos igényeiből, a tanulók saját anyanyelvéből kiinduló tankönyvek használata mellett szállt síkra, s rámutatott ama elvárás fonákságára, mely szerint csak a kisebbséginek kell kétnyelvűnek lennie, holott Erdélyben például a magyar is környezeti nyelv nem egy régióban. A professzor figyelmeztetett egyúttal arra is, hogy az erdélyi magyarok számára az anyanyelvi dominanciájú kétnyelvűség elérése lehet csak a cél, különben az nyelvvesztéshez, beolvadáshoz vezet.
„Nem csak a hatalom nyelvének van valóságteremtő ereje, minden nyelv valóságot teremt, ha használják, ha választják" — mutatott rá szociológiai vizsgálatában Sorbán Angéla kolozsvári kutató. Gál Noémi a nyelvi revitalizációs taktikák szükséges voltáról értekezett a szórványhelyzetbe vagy előnytelen helyzetbe szorult népcsoportok esetében. Aradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, temesvári, sepsiszentgyörgyi, gyimesfelsőloki, szabadkai stb. kutatók értekeztek sajátos helyi nyelvi jelenségekről, a romániai bírósági nyelvhasználat fonákságairól. Átfogó képet nyújtott a tannyelvpolitikákról Vámos Ágnes budapesti kutató.
A roma nyelvet végre elismerték iskoláinkban anyanyelvnek – közölte Ioan Lăcătuş Crăciun roma kutató, itt-ott szerény kezdetektől is be lehet számolni, egyelőre tízezer kisdiák cigányul is tanul, 2010-ben a tantárgyolimpián külön tárgyként szerepelt, de a nyelvtanárképzés és a konzervatív helyi hatóságok ellenállásának a leszerelése egyelőre fő feladat.
Szingapúr különös világába nyújtott betekintést Gordon Győri János előadása arról a városállamról, ahol négy hivatalos nyelv létezik, de jóformán senki nem tanul anyanyelvén. Zárszavában Horváth István megfontolandónak nevezte a kérdéskomplexum célszerű romániai kezelése végett annak nyelvi ideológiáktól való megtisztítását. Erdély.ma2010. szeptember 27.
Megalakul az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács
Alulírottak kifejezzük arra vonatkozó szándékunkat, hogy a közeljövőben létrehozzuk az Erdélyi Tehetségsegítő Tanácsot.
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács csatlakozni kíván a Kárpát-medencei hatáskörű Nemzeti Tehetségsegítő Tanácshoz. Ennek a testületnek az lesz az alapfeladata, hogy a kiépítendő hálózat részeként összehangolja, hatékonyabbá tegye és bátorítsa az erdélyi tehetségépítő kezdeményezéseket, a már működő tehetségpontokat és programokat. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a munkával jelentős mértékben hozzájárulhatunk az oktatás színvonalának az emeléséhez, tehetséges fiataljaink támogatásához, az erdélyi magyar társadalom jövőjének alakításához. Aláírók:
Bereczki Kinga tanár, Amőba alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Sepsiszentgyörgy
Dávid Géza tanár, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely
Demeter Albert tanár, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár
Laczkó György igazgató, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely dr. Péntek János nyelvész professzor, Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
Somai József közgazdász, Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Kolozsvár
Szász Zoltán alelnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Varga László igazgató, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda. erdély.ma2010. október 23.
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend KözéPKEresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át az erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 23.
Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Az 1956-os forradalom ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át: Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át:
Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió Magyar Adásának volt főszerkesztője; Dr. Bura László, szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Aranyérdem Keresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át a erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért.
Kolozsvári Rádió, Erdély.ma