udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
317
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-317
Névmutató:
Pozsony Ferenc
2015. június 27.
Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 27.
Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro2015. július 16.
Néprajzosok szemináriuma Zabolán
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban. A táborba a Szilágyságból, Maros-, Udvarhely- és Csíkszékről érkezett néprajz szakosok mellett három háromszéki egyetemista is részt vett. A szemináriumot a zabolai Pro Museum Egyesület és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete közösen szervezte a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
A szeminárium célja, hogy az egyetemisták megismerhessék a terepmunka módszereit. Múzeumi gyakorlatot végeznek, tárgyakat írnak le, fényképeznek, interjúkat készítenek, kipróbálják mindazt, amit elméletben megtanultak. Ugyanakkor végiglátogatják a székelyföldi, barcasági és moldvai múzeumok néprajzi gyűjteményeit. A szakmai kirándulások alkalmával orbaiszéki népi mesterségeket ismertek meg eredeti környezetükben Kinda István vezetésével. A szemináriumok során egy-egy kiállítást is létrehoznak, idén az Élet a havasi esztenán című tárlat anyagát állították össze. A tematikus kiállítást Szent Illés napján – a zabolai ortodox románság jeles ünnepén –, július 20-án nyitják meg, és két hétig lesz látható a zabolai múzeumban – tudtuk meg a múzeum alapítójától, a szeminárium vezetőjétől, Pozsony Ferenctől.
A tábor egy napját szakmai konferenciának szentelték, összehívták a környéken dolgozó néprajzosokat, művészettörténészeket, történészeket, a fiatalok megtapasztalhatták, hová lehet eljutni a néprajzos szakmával, kapcsolatokat építhettek. Céhes kézművességről, festett templomi faberendezésekről, a mézeskalácsról, népi mesterségekről hangzottak el színvonalas előadások. Ugyanekkor mutatta be Kinda István szerkesztő az Aranykapu – tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére című kötetet (Kriza János Néprajzi Társaság – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015).
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 23.
Tusványos – Csángónak lenni érték
A moldvai csángók és az erdélyi magyarok közötti több száz éves nyelvi, kulturális és szemléletbeli különbségről, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége megújulásáról, a moldvai magyar oktatási programban elért eredményekről, a meg nem oldott kérdésekről, valamint a jövőre vonatkozó legfontosabb teendőkről szóltak az előadók tegnap a Bethlen Gábor-sátorban tartott, A moldvai magyarság sajátos kultúrájának, nyelvjárásának megőrzése mint nemzeti érdeknek a képviselete című kerekasztalnál. Pozsony Ferenc zabolai származású néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár röviden vázolta a moldvai csángó identitás mibenlétét, azt a folyamatot, ahogyan a moldvai csángók a XIX. század végéig kimaradtak a polgári nemzet, a nemzeti kultúra és a nemzetállam építéséből. Hiányzott a saját belső értelmiségi réteg, a belső középosztály, s bár falvaikban a XIX. század végén olyan nyelvállapot létezett, mint jelenleg Székelyföldön, az állami iskola és a római katolikus egyház a többségi nyelv és identitás erőszakos terjesztésével megváltoztatta az addigi helyzetet.
A csángó szakértő hangsúlyozta, a nyelvi, tudati, kulturális széttagolódás akkor kezdődött el, amikor kiléptek a szülőfaluból, a modernizáció elsodorta az anyanyelvre épülő hagyományos falusias kultúrájukat, amely korábban éppen azonosságtudatuknak volt a szerves része. A kollektivizálás után a csángó falvakból a fiatalok más nyelvű, más kultúrájú városokban szocializálódtak, az érvényesülés érdekében a szülők román nyelven taníttatták gyermekeiket. Az 1989-es változások után elindult a munkamigráció, kezdetben Magyarország volt a célország, de mivel számtalan integrációs nehézséggel találkoztak ott, ezért, elsősorban román kapcsolataik révén Olaszországban, Spanyolországban vállaltak munkát.
Az elmúlt huszonöt évben elért eredményekről Pozsony Ferenc többek között elmondta, a magyar állam anyagi segítségével 2000-ben sikerült megszervezni Moldvában a magyar nyelv és a magyar kultúra oktatását állami iskolákban és iskolán kívül is. Ennek következtében nagyon sok faluban kialakult a helyi magyar értelmiség, amely az oktatáson kívül a mindennapokban is tanácsokkal, információkkal látja el az ott élőket. Hangsúlyozta, a moldvai csángók ma már szabadon mozoghatnak, szabadon szervezhetik meg kulturális életüket, alakíthatnak kapcsolatokat erdélyi és magyarországi magyar közösségekkel.
Az el nem ért célok közül elsőként említette az anyanyelvű liturgia hiányát, ami azért is nagy veszteség, mert lassacskán kezdenek kihalni azok az öregek, akik gyermekkorukban még találkoztak magyar vallásos szövegekkel, akik még igénylik az anyanyelvű misét. Pozsony Ferenc néhány javaslatot is elmondott.
Szerinte a nemzetközi diplomáciában kell lépéseket tenni a magyar mise érdekében, az oktatás és a kultúra mellett szélesíteni kell a kapcsolatrendszert Kárpát-medencei magyar katolikus közösségekkel, támogatni a kisvállalkozókat, a turizmust, befektetőket kell vonzani, és mindebben együtt kell működni a közös cél érdekében, össze kell fogni és cselekedni.
A Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége elleni lejárató kampányban felhozott vádak, miszerint egyes pénzügyi elszámolások nincsenek rendben, hamisnak bizonyultak, ezt a magyar kormány is elkönyvelte – mondta Polgár Róbert, magyarfalusi származású murakeresztúri plébános, a csángó-kerekasztal moderátora, aki ezzel a kijelentéssel vezette be a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége elnökének a felszólalását. Polgár László elmondta, új fejezet nyílt a szervezet életében, az elmúlt félévben újraindult a támogatás a magyar kormány részéről, kulturális, szociális, sport, hagyományőrzés terén szervezett programjaikhoz kaptak pénzügyi hozzájárulást, őszre pedig imacsoportok találkozóját szervezik. Az MCSMSZ elnöke hangsúlyozta, ahhoz, hogy a román tengerben merjék felvállalni magyarságukat és merjék kimondani, hogy hová tartoznak, szükség van külső támogatásra.
Jelenleg huszonkilenc moldvai csángó faluban tanítják a magyar nyelvet iskolában, illetve a délutáni programban, ebből az MCSMSZ Lujzikalagorban és Máriafalván van jelen, a többi helyszínen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezi néhány éve a magyar oktatást (a szervezők nem hívták meg képviseletüket, így erről nem tartott senki tájékoztatót – szerk. megj.). Petres László lujzikalagori és máriafalvi tanár elmondta, falvanként és szinte gyermekenként más-más a nyelvi állapot, ezért nem lehet egyformán tanítani a különböző helyszíneken és csoportokban, nehéz haladni azokkal a gyermekekkel, akik sem aktív, sem passzív magyar nyelvet nem hoznak magukkal otthonról. Hangsúlyozta, lehet, hogy a gyermekek néhány év magyar nyelv tanulás után nem maradnak sok nyelvi ismerettel, de fontos, hogy maradjanak jó érzéssel, hátha szülőkként tudatosan fogják továbbörökíteni a hagyományos énekeket, meséket, imádságokat. Ferencz Éva oktatási felelős az elmondottakat kiegészítette azzal, a moldvai magyar oktatásban nemcsak a tartalom fontos, hanem a magyar oktatás és a magyar nyelv presztízsének a felmutatása is. Egy kis vitát váltott ki az a felvetés, hogy a magyar köznyelvet vagy a helyi nyelvjárásokat kell tanítani Moldvában, Pozsony Ferenc az előbbi mellett állt ki, a közönségből egyesek a nyelvjárások védelmében az utóbbit pártolták.
A kerekasztalon elhangzottak minden tekintetben egybecsengtek Polgár Róbert megállapításával, miszerint csángónak lenni érték, amit magyarfalusi gyermekek énekkel, mesével, trunki fiatalok pedig tánccal is bizonyítottak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 24.
A nulladik órában
Kerekasztal-beszélgetés a moldvai magyarságról
Múltról és jelenről, a megmaradás esélyeiről, gondokról és lehetőségekről, eredményekről és teendőkről esett szó a moldvai magyarságról szervezett kerekasztal-beszélgetésen, a Bálványosi Szabadegyetem első napján, a Bethlen Gábor-sátorban.
A Polgár Róbert magyarfalusi származású, murakeresztúri plébános vezetésével lezajlott eszmecserén elsőként a moldvai magyarságot érintő kérdésekben szakértőnek számító Pozsony Ferenc zabolai származású néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus emelkedett szóra. Rögtönzött előadása során megtudhattuk, hogy az egyedi életmódot, nyelvjárást, lelki- és érzelemvilágot, életszemléletet és körülményeket feltételező csángó identitás kialakulása e népcsoport nyelvi és földrajzi elszigeteltségéből fakad, melynek okán kimaradtak a polgári nemzet, a nemzeti kultúra és a nemzetállam építésének a 19. században elkezdődött folyamatából. Ez a tény azonban sajnos, a román állami iskola és a katolikus egyház által kifejtett erőszakos románosítás, nemzettudat-romboló hatását semlegesíteni hivatott falusi értelmiségi réteg kialakulását is megakadályozta. Ugyanakkor a kommunisták által végrehajtott államosítás is hozzájárult az önazonosság elvesztéséhez, hiszen a hagyományos értékeket még mindig őrző vidéki települések elhagyására kényszerítette a fiatalokat, akik az új és számukra idegen városi környezetben végül szokásaik és nyelvük feladására kényszerültek.
Ez a folyamat az 1989-es fordulat után sem szakadt meg, ugyanis az anyaország és annak társadalma képtelen volt oly módon viszonyulni a kezdetben oda húzódó moldvai magyarokhoz, hogy számukra célországgá váljon. Így tovább vándoroltak, és Olasz-, illetve Spanyolországban keresték a megélhetést, ahol az ott már jelen lévő román közösségek fogadták be őket. A változások után csángókérdésben elért legfontosabb eredmények közül Pozsony tanár úr az anyanyelv és kultúra oktatásának magyar állami segítséggel történt megszervezését nevezte, mely lehetőséget teremtett a falvak magyar értelmiségi rétegének a kialakulásához, mely támogathatja, képviselheti, és értesülésekkel láthatja el a közösséget.
A ma is fennálló gondok legnagyobbikának a magyar nyelvű egyházi szertartás hiányát nevezte, hiszen a mélyen vallásos moldvai magyarok között az anyanyelvnek az egyházi életből történő kizárása a beolvasztás megvalósításának egyik hajtómotorja. Megoldásként az erdélyi magyar katolikus közösségekkel való kapcsolat kiépítését, valamint a kérdés nemzetközi diplomáciai síkra történő terelését javasolta.
Polgár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének jelen lévő elnöke felszólalásában nem kerülte meg a szervezet pénzügyi ellenőrzésének kérdését sem, melynek pozitív eredménye tette újból lehetővé a különböző programok Magyarország általi támogatását.
Petres László lujzikalagori és máriafalvi tanár kiemelte, hogy a moldvai magyarság körében még falvakon belül is szinte családonként változik a nyelvi állapot, ezért a magyar tanításának módszerei is különbözőek kell, hogy legyenek.
A vitáktól sem mentes kerekasztal-beszélgetés, majd a magyarfalusi gyermekek és trunki fiatalok azt követő fellépése során ismét kikristályosodott, hogy a moldvai magyarság olyan értékek hordozója, melyeket nem szabad veszni hagyni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. július 29.
Középpontban Isten és a határok – Lutheránus Ifjúsági Találkozó Gyimesközéplokon
A határok témájával foglalkoznak Gyimesközéplokon- Borospatakán az erdélyi és magyarországi lutheránus fiatalok a kétévente sorra kerülő Köz-ép-pont nevű találkozó alkalmával. A július 28-án, délután 5 órakor kezdődő rendezvény házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, aki elmondta „Ez a találkozó olyan mint egy lelki olimpia: a szélrózsa minden irányából eljönnek ide a fiatalok a Középponthoz, Krisztushoz. Szükség van ezekre a csúcs eseményekre. A választott téma aktualitását adja, hogy a fiatalok szeretik feszegetni a lelki és szellemi határokat, ezért szeretnénk látni ezeket a határokat, az elválasztó és egyesítő határokat Isten és ember között.”
A péntekig tartó, második alkalommal megszervezett találkozó változatos programok segítségével mélyíti el a határok témáját annak több megközelítésében: kapcsolatban Istennel, emberrel és a helyszínnel, Gyimessel. A regisztrációt követően kedden istentisztelet keretén belül köszöntik a résztvevőket Szemerei János és Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Koszta István lelkész – főszervező, „tábor-nok”. Az igét Fejér Olivér lelkész hirdeti. Az esti szórakozást Jakab Péter Izabella és Lajtai Norbert koncertje biztosítja.
A szerdai téma Istenről magunknak, a reggeli kerekasztal beszélgetésen Isten, ember, és megváltás a határok tükrében lesz szemlélve, Bencze Mihály tanár, felvételről Czakó Gábor Kossuth díjas író és Adorjáni Dezső Zoltán püspök vezetésével. Délután a határok a néphagyományok és a modern világ párhuzama által lesznek megközelítve, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, Pozsony Ferenc néprajzkutató és Miklós Zoltán tanár felszólalásával, a gyimesi népviseletek bemutatásával. Az estét áhítat és népzenei előadás, táncház színesíti.
A határok és hatások Gyimesben téma megközelítéséhez csütörtökön a gyimesbükki ezeréves határhoz mennek a fiatalok, ahol Raffay Ernő történész előadásán, Pászka Lehel lovasíjász és csoportja bemutatóján vesznek részt. A közös bográcsozást követően indulnak vissza Borospatakára ahol az esti áhítat után a Coverock band koncertjén szórakoznak.
A pénteki záró istentiszteleten útraindító gondolatokat mond Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kovács Péter RMDSZ ügyvezető elnök és Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az úrvacsorás istentiszteleten a liturgiai szolgálatot Adorjáni Dezső Zoltán püspök végzi, az igehirdetésben interaktiv bemutatóval szolgálnak Erzse Zsolt és Végh Nimród teológiai hallgatók, úti áldást ad Koszta István főszervező.
A Köz-ép-pont találkozó sajtóirodájának sajtótájékoztatója
Erdély.ma2015. július 31.
Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro2015. augusztus 5.
Anyanyelvi értekezlet Zabolán
Anyanyelvünk című szakmai konferenciával kezdődött tegnap a negyedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene- és Néptánctábor. A nyitórendezvényre a Csángó Néprajzi Múzeumban került sor jeles előadók részvételével.
Kívülálló szemével nézve a kéttucatnyi hallgatóság kicsinek tűnhetett, de a hasonló értekezletek haszna nem a nagy tömegek megmozgatásában rejlik, inkább abban, hogy a téma iránt valóban érdeklődők ülnek a székeken, az ott szerzett tudást később szélesebb körökben osztják meg. A hallgatóság soraiban többek között Zabola környéki magyar szakos tanárok foglaltak helyet. A konferenciát dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus, a csángó múzeum alapítója, és Beke Boróka zabolai református lelkipásztor nyitotta meg. A közel tíz előadás során a nyelvi funkciókat, a néptánc szimbolikáját, a film–anyanyelv kapcsolatot, a székely nyelvjárás különlegességeit, háromszéki cigány közösségek nonverbális státusjeleit, az anyanyelv szórványközösségekben betöltött szerepét boncolgatták a meghívott előadók. Az anyanyelv bensőséges viszonyt teremt a közösségen belüliek számára, az identitást is kifejezi. Nemcsak beszélt anyanyelv létezik, hanem táncos, vizuális, szokásokkal kapcsolatos anyanyelv is. A zabolai néptánctábor előtt jó alkalom a tágabb értelemben vett anyanyelvről beszélni – mutatott rá a konferencia egyik fontos szerepére dr. Pozsony Ferenc.
Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor, majd Ábri Béla és zenekara adta a rendezvény zenés zárszavát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. augusztus 17.
Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)2015. augusztus 22.
Communitas-sátor: kicsiknek is akad szórakoznivaló
Zajlik az élet szerdától a fesztiválutcában, mindentől – vagyis az időjárás szeszélyétől is függetlenül. Többek között a Communitas-sátorban a kicsiknek kínálnak szórakozási lehetőséget, míg a Communitas Alapítvány szervezésében komoly témákra várják a közönséget. Vasárnap 17 órától Kolozsvár, a magyar kultúra fellegvára címmel szerveznek beszélgetést, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnökének a moderálásával. Meghívottak: Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Pozsony Ferenc akadémikus, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári kara dékánja, Sipos Gábor EME elnök, Szilágyi István író, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője, Koós Ferenc vállalkozó.
Szabadság (Kolozsvár)2015. augusztus 24.
Kolozsvár: felleg? vár? – beszélgetés a magyar kultúra erdélyi központjáról
Fellegvár? Felleg? Vár? És kinek a vára, fellege, fellegvára? Természetesen Kolozsvárról van szó. A Kolozsvári Magyar Napok zárónapján, Benkő Levente újságíró vezetésével a kincses város kulturális múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a TIFF-házban Kántor Lajos író, publicista, Szilágyi István író, Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja, Koós Ferenc vállalkozó, kulturális projektek mecénása, Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, Jakab Gábor plébános, pápai káplán és Vetési László szórványügyi szakértő.
A Kolozsvár, a magyar kultúra fellegvára című beszélgetésen Kántor Lajos mondta a vitaindítót, kiemelve, hogy szerencsére az erdélyi kulturális életre nem jellemző az a megosztottság, ami Magyarországon tapasztalható, ahol két politikai tábor áll szemben, rányomva bélyegét a kulturális életre is. Kolozsváron új szellemi műhelyek alakultak, de a továbbiakban az is fontos, hogyan kommunikálnak ezek a magyar kultúra egészével, a románsággal és Európával – tette hozzá Kántor.
Szilágyi István író hozzászólásában arra emlékezetett: Kolozsvár kulturális főváros-jellege kapcsán mindenki elsőként a szimbolikus műemlékekre gondol. Ezek kálváriája az idők során egybefonódik a magyarság sorsával. A Mátyás-szobor ellen elkövetett különböző atrocitások felidézésekor azt is megemlítette: mindenek ellenére, a műalkotást soha nem próbálták elköltöztetni a város főteréről.
„A jövőhöz kizárólag a múlt nem elegendő. Kolozsvár eddig is az egyéni és közösségi teljesítményekre épített, ezek nélkül továbbra sem tudja megőrizni kulturális főváros jellegét. Természetesen, a múltban létrehozott örökség nélkül föl sem tehetnénk a kérdést: kulturális főváros-e Kolozsvár? De az új oktatási, kutatási és kulturális intézmények és megvalósítások is biztosítják ma a város értékét, folytonosságát a szellemi piacon” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta: a beszélgetés témáját kérdésnek tekintette, amelyre válasza igenlő, de azt a kérdést is meg kell válaszolni: milyen anyagi háttér szolgálja Kolozsvár szellemi jövőjét? „Az önkormányzati és kormányzati források szükségesek, de nem elegendők. A magyarországi támogatások mellett a helyi gazdasági háttérre is támaszkodniuk kell azoknak az intézmények, amelyeknek köszönhetően ma is kedvező Kolozsvár megítélése a szellemi piacon” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki arra is emlékeztetett: a hatékony kulturális intézményeknek csak egy része magyar illetőségű, a város pedig az eddigiekben is támaszkodott a magyar mellett a szász, a zsidó és a román kultúra értékeire, ezt a nyitottságát kell megőriznie. A szövetségi elnök továbbá azt is hozzátette: a magyar közösség szempontjából a Minerva-ház és - vagyon az, amelyre a következő néhány évben új kulturális perspektívát lehet építeni.
Pozsony Ferenc néprajzkutató szerint a „fellegvár” kifejezés az agressziót vagy az ellene szükséges védelmet idézi meg, ezért szerencsésebb Kolozsvárt a magyar kultúra „sűrűsödési pontjaként” emlegetni. Kiemelte: a város fontos kereskedelmi útvonalak találkozópontja, amely a szellemi és anyagi javak cseréjét egyaránt lehetővé tette. E két tőkeforma kapcsolata, szimbiózisa hozta létre a „Kincses Kolozsvárt”, amelyet szabad emberek laktak, akik életüket maguk szervezték meg. A város nyitottsága, etnikailag színes és befogadó jellege mellett az is jelentős volt, hogy nemcsak értelmiségiek, gazdag kereskedők lakták, hanem a populáris világ tagjainak és egy jelentős munkásrétegnek is otthona volt.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint az egyetem világa is hozzátartozik Kolozsvár kulturális-szellemi arcéléhez, hiszen évente százezer diák kap hallgatói státust, ami két kisvárosra is elegendő lélekszám.
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke a XVII. századba kalauzolta a hallgatóságot, hiszen Kolozsvár kulturális főváros-jellegének gyökerei oda vezethetők vissza. Magyar-szász vegyes lakosságú településként Erdély legmozgalmasabb városa volt akkoriban, és ezt a hangulatát a XVIII. században is megőrizte. Az első állandó magyar hivatásos színtársulat születési helye hajdanán a politikum különlegesebb támogatása nélkül vált erdélyi kulturális fővárosává – tette hozzá.
Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője szerint Kolozsvár kétségkívül kulturális főváros, de olykor „felleg”, olykor „vár” is lehet, ezért oda kell erre figyelni arra, hogy virágzása folyamatos legyen. A város képzőművészeinek nemzetközi szinten elismert munkássága gondoskodhat erről, az irodalom szempontjából pedig a magyar és román teljesítmények egyformán fontosak. Ez természetes, mert itt van a legtöbb irodalommal kapcsolatos intézmény, ami az egyetemisták ösztönzése tekintetében sem mellékes. A jövőben szükséges az, hogy a város jobban bekapcsolódjon az európai áramlatokba – összegezte mondandóját.
Koós Ferenc vállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy a magánszemélyek és vállalkozások által fizetett adóknak csupán kis hányadát használják a kultúra szponzorálására. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a kultúraszervezők nem ismerik a vállalkozókat, nincs egy lista vagy egy fórum, amely a lehetséges támogatókat magába foglalja. Javítani kell ezen, a két rétegnek találkozási felületek kell biztosítani – mondta.
Vetési László szórványügyi szakértő szerint Kolozsvár titka az eddigiekben az volt, hogy a magas kultúra intézményei integrálták a tömegeket. Ezt a tevékenységet a jövőben is előtérbe kell helyezni ahhoz, hogy a kulturális tartalmak nélkül maradottság orvoslása ne kizárólag az egyházakra háruljon. Egyetemista fiatalok segítségével kell felkeresni a lakónegyedeket, a kultúrát vissza kell adni annak, aki megteremti és fogyasztja: a népnek – hangsúlyozta.
Jakab Gábor plébános, pápai káplán saját gyermekkorát idézte fel annak illusztrálására, mennyire fontosak az első évek a szellemi fejlődés szempontjából. Elmesélte, hogy Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán született és ott is cseperedett fel, de senki nem mondta neki, hogy olvasni (is) kell. Míg egy napon a helyi plébános könyvtárát rendezgetve megtalálta a Tamási-köteteket, az író dedikálásával. Ez az első olvasmányélménye meghatározta életét. „A templomnak és az iskolának hatalmas szerepe van a gyermek elindítása szempontjából” – figyelmeztette az egybegyűlteket a pápai káplán.
maszol.ro2015. október 10.
Erdélyi értéktár létesül (Útban a hungarikum felé)
A kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott vándorkonferenciáján mutatta be az Erdélyi Értéktár létrehozása céljából elindított szellemi mozgalmat, amelynek népszerűsítésére a szervezetet a magyarországi vidékfejlesztési és földművelődésügyi minisztérium szárnya alatt működő Hungarikum Bizottság kérte fel.
A huszonöt esztendeje alapított néprajzi társaság sespsiszentgyörgyi vándorkonferenciáján fiatal néprajzosok mutatták be kutatásaik eredményeit, az általuk használt bibliográfiákban gyakran fordulnak elő háromszéki néprajzosok munkái, talán ez is indokolta, hogy az Erdélyi Értéktár létrehozásának szándékát éppen Háromszéken jelentették be. A Magyar Értéktár mintájára létesítendő értékgyűjtemény kialakításának feltételeit, az ezzel járó kötelezettségeket Vajda András marosvásárhelyi néprajzos szakember ismertette, a letűnőben lévő XX. századi erdélyi népéleti mintákat, hagyományokat bemutató kiállítást Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke nyitotta meg.
A konferencia felvezető előadásában Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus tisztázta a hagyomány, örökség és érték fogalmát, amelyek egy nép, nemzet, közösség tárgyi és szellemi értéktárának kialakításában jelentős szerepet játszanak, mintegy utalva arra, hogy ezeknek a fogalmaknak mentén kell kiválasztani az értékek gyűjteményének darabjait. Miközben a Kriza János Néprajzi Társaság és az Erdélyi Értéktár létrehozása első lépéseinek, az értékgyűjteménnyel kapcsolatos feladatoknak, célkitűzéseknek népszerűsítésével szintén megbízott Élő Erdély Egyesület végzi a tájékoztató munkát, az RMDSZ meghirdette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozását, amelynek feladata az erdélyi értékek beazonosítása, a Magyar Értéktárba való emelése – ismertette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság szerepét Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. „Határozottan állítjuk, az erdélyi magyar értékeknek ott a helyük a Magyar Értéktárban, ezért feladatunknak tekintjük mindazon értékek beazonosítását, amelyek egyedivé teszik közösségünket.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 4.
Archaikus imádságok Pusztinából
Mindenszentek estéjén a pusztinai Magyar Házban mutatták be Nyisztor Tinka Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban című imádságos szöveggyűjteményét. A kötetbemutatón archaikus magyar nyelvű énekek és imádságok hangzottak el, majd a résztvevők a gyertyákkal és lámpákkal kivilágított pusztinai temetőben imádkoztak anyanyelvükön őseik sírjánál.
Az anyanyelvű vallásosság és az imádságok szerepéről, kapcsolatáról Pozsony Ferenc egyetemi tanár beszélt. Kiemelte: a Keleti-Kárpátok soha sem jelentettek átjárhatatlan határt a Moldvában és az Erdélyben élő magyarok között, évszázadokon át nemcsak az emberek, hanem velük együtt a szellemi és a tárgyi javak is folyamatosan közlekedtek. A Moldvában élő római katolikus magyar falusi közösségek életében jelentős egyházi és társadalmi szerepet játszottak a deákoknak nevezett kántorok, akik korábban Csíksomlyón és a Kézdivásárhely melletti Kantában tanultak, majd imádságos- és énekeskönyveikkel együtt életük végéig hűséggel szolgálták egy-egy csángó falu népét. A szerző a Bethlen Gábor Alap támogatásával válogatta, szerkesztette azt a magyar nyelvű, archaikus imádságokból álló szöveganyagot, amit pusztinai kegyes asszonyok és férfiak egészen napjainkig használnak advent és nagyböjt idején, valamint a halott melletti virrasztókban. Pozsony Ferenc elmondta, mivel ezek a vallásos szövegek rendre kiszorultak a hivatalos templomi szertartásokból és gyakorlatból, csak a privát térben, a szájhagyományozódás és az írásbeliség révén maradtak fenn nemzedékről nemzedékre. Éppen ezért a Csíkszeredában megjelentetett imádságos kiadvány nagyon fontos hiányt pótol. A Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a pusztinai Szent István Egyesület által kiadott kötet Ádám Gyula 1980–1990-es években készített drámai fotóit is tartalmazza.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 16.
Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek.
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg.
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak.
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 20.
Háromszéken még tudunk játszani
Tegnap este Kézdivásárhelyen, negyedik helyszínként, teltház előtt mutatták be dr. Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című, legújabb kötetét. Amint elhangzott: hiánypótló műről van szó, amelynek ott kell lennie minden kultúrapártoló család könyvespolcán. A könyv eddigi fogadtatása minden várakozást felülmúlt, szó szerint elkapkodták, tegnap már csak előjegyeztetni lehetett. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 21.
Háromszéki ünnepek
Hiánypótló kötet jelent meg térségünk hagyományairól
Kedden este a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban, negyedik helyszínként, nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus Háromszéki ünnepek című legújabb kötetét. A könyv fogadtatása nemcsak a szerzőt, a kiadót is váratlanul érte, a céhes városban már csak előjegyeztetni lehetett.
A jelenlévőket Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte, majd dr. Kinda István néprajzkutató, muzeológus, a kötet lektora méltatta a kiadványt. A Háromszéki ünnepek. Dolgozatok háromszéki népszokásokról című kötet anyagát az 1970-es évektől kezdődően környékbeli falvakban gyűjtötte a szerző. Személyes megfigyeléseit levéltári, könyvtári adatokkal, tanítványoktól, fotóriporterektől, újságíróktól gyűjtött információkkal egészítette ki. Dr. Kinda kifejtette, a szerző ezúttal a 2006-ban megjelent Erdélyi népszokások című kötetből emelte ki Háromszéket, kibővítve feldolgozta a térség ünnepi hagyományait.
Hiánypótló műről van szó, hiszen a vidék népszokásairól, táji sajátosságairól, jellegzetességeiről és folyamatosan változó funkcióiról eddig még nem készült szakszerűen dokumentált összegzés. A kötet időben főleg a 20. századra koncentrál, de példái a 17–18. századig visszanyúlnak, a legkorábbiak a Szent István-i Magyar Királyság hagyományaihoz vezetnek vissza. Szervező elvének a kalendáriumi ünnep történelmi metszetét használja: egy konkrét ünneppel kapcsolatban megtudjuk, hogy milyen kiemelt szokáscselekvések kapcsolódtak hozzá a múltban, és annak megülése milyen a 21. századi jelenben. Létezik emellett egy vallási metszet is, hiszen rendre bemutatja a felsőháromszéki szentföld, a református háromszéki falvak, illetve az unitárius erdővidéki települések szokáshagyományait is.
– A háromszéki szokáskötet még időben jelent meg ahhoz, hogy olvasói kapcsolatot tudjanak teremteni egy-egy szokáselem gyakorlati megvalósulása és a lejegyzett változat között, hiszen napjainkban szerencsére még jelen időben beszélhetünk a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó élő hagyományokról – vélte Kinda István.
Dr. Pozsony Ferenc rámutatott, hogy a feldolgozott ünnepi szokáshagyományok sokkal többet jelentenek templomi ájtatoskodásnál, farsangi bohóckodásnál. Mint mondta, az ünnepek társadalmi biztonsági szelepként működnek: ilyenkor a közösségek kieresztik a felgyülemlett feszültségeket, feltöltődnek a következő időszakra. Hangsúlyozta, a legtöbb ünnepi időszak kimondottan közösségi és társas jellegű, és „Háromszéken az emberek tudnak, mernek, szeretnek együtt játszani, fogja őket a figura. És amíg ez így van, addig nagy baj nem lehet, hiszen a szokások addig élnek, amíg az emberek együtt szórakoznak.” Az esemény záróakkordjaként a szerző az érdeklődők kérdéseire válaszolt.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 25.
Csernátoni himnusznap
Csernátonban nem kell kivárni az „akadémiai negyedórát” egy kulturális esemény kezdéséhez: a közönség időben és nagy számban gyűl össze. Így történt ez pénteken, a magyar kultúra napján is a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban Alsócsernáton kismonográfiájának könyvbemutatóján, melyet meglepetéskiállítás is követett.
A könyvtár szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt termében Nagy Balázs, a Háromszék Vármegye Kiadó által indított, Székelyföld településeinek bemutatását céljául kitűző sorozat szerkesztője ismertette az eddig megjelent köteteket. Elmondta, vállalkozásuk merész, eleinte nem is nagyon hittek benne, hiszen nem sok településen történtek szakszerű kutatások, kevés a lappangó kézirat is, mégis belevágtak, mert szükségesnek látták. A sorozatot Háromszék honismereti bibliográfiájával indították, aztán a falumonográfiák sorát – bár nem ajánlott az ilyen jellegű, tudományos igényű munkákat egyetlen szerzőre bízni, hiszen manapság kevés polihisztor terem – Pozsony Ferenc Zabolát bemutató kötetével kezdték, majd Egyed Ákos ugyancsak szülőfaluját, Bodost ismertető kötete következett. A sort – immár több szakember közreműködésével – Mikóújfalu és Dálnok folytatta, hatodikként pedig most Alsócsernáton kismonográfiája. A sorozat másik szerkesztője, Tóth Szabolcs arról beszélt, hogyan jött létre a kötet, bemutatta a szerzőket és tanulmányaik rövid kivonatát. A könyvbemutatón jelen lévő szerzők közül Székely Zsolt régész szólalt fel elsőnek, elmondva, régészeti szempontból Csernáton a legjobban kutatott község egész Háromszéken, a hozzá tartozó falvak területén Székely Zoltán 1944-ben kezdett ásatásai óta 52 települést sikerült azonosítani a kőkorszaktól a székely-magyarokig. Egyik legérdekesebb feltárás a Haszmann Pál Múzeum udvarán található lakóház, ezzel ugyanis datálni is lehet a szlávok utáni jelenlétünket a térségben. Cserey Zoltán történész hasonlóképp érdekes kiselőadást tartott az általa kutatott témáról, kiemelve azonban, hogy az 1849. utáni időszakkal kevés történész foglalkozik, ezért hiányosak is az ilyenszerű falumonográfiák. Ő maga a székely határőrség időszakának (1764– 1849) polgári és katonai igazgatását dolgozta fel, a téma kapcsán számos érdekességről beszélt, többek között arról, hogyan „kapott polgárjogot” Csernátonban a krumplitermesztés, vagy hogy kevésen múlott, hogy a vármegye székházát Csernátonban építsék fel, és ne Sepsiszentgyörgyön.
Csáki Árpád egyháztörténész az alsócsernátoni református egyház levéltárának feldolgozása révén három tanulmány szerzőjévé is vált: a református egyházközség történetét, a református templom építéstörténetét – ennek ismertetése kapcsán megjegyezte, bár nagyon gazdag az egyházi levéltár, a templomtörténettel korábban foglalkozók egyike sem kutatta azt, így téves adatok kerültek be a korábbi szakleírásokba – és Kovács Sámuel egykori református lelkésznek az 1830-as nagy tűzvészről írott emlékiratát dolgozta fel.
Haszmann Pál, a kötetben a falu kúriáit bemutató tanulmány szerzője kiemelte, a település értékeinek csupán szikrányi részét sikerült feldolgozni: egyrészt, mert nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehessen még hozzáadni, másrészt, mert számos téma vár még feldolgozásra, a gazdálkodás például, vagy az emberi emlékezetben szunnyadó értékek. Vagy családok történetének feldolgozása, hiszen „történelmünk családok történetéből tevődik össze” – mondta. Gyűjteni, amit még lehet, figyelmeztetett Haszmann Pál, hiszen még mindig rengeteg lehetőség van a kezünkben, és „nemzettudatunkat, jövőnket ezekkel a könyvekkel alapozzuk meg”. És mert a magyar kultúra napja himnuszunk születésnapja, az est házigazdája, Ágoston József könyvtárvezető javaslatára nemzeti imánk eléneklésével zárult a könyvbemutató. A meglepetéskiállításon, az épület pincegalériájában meg Réti Zoltán helybeli faragó bemutatta a tizenkét stációról készített fatáblasorozatát: úgy gondolta, mielőtt alkotásai Nyíregyházára kerülnek, meg kell adnia a lehetőséget falusfeleinek alkotásai megismerésére.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 4.
Múltunk és jelenünk
Könyvsorozat a megye településeiről
Öt esztendeje született meg az ötlet, ami mára kézzelfogható és olvasható valósággá vált. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogalmazta meg annak szükségességét, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában olyan könyvsorozat lásson napvilágot, amelyik egymás után a megye összes településének múltját és jelenét bemutatja.
A Székelyföld települései című sorozat szerkesztésével Nagy Balázs néprajzkutatót és Tóth Szabolcs Barnabás történészt bízta meg a megyetanácselnök. Kezdetét vette a lappangó kéziratok és a potenciális szerzők felkutatása, az első kötetek szerkesztése. Sorozatindító kötetként Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) jelent meg 2012-ben, melyet Jakab Albert Zsolt és Kinda István állítottak össze. Ugyanebben az évben az első falumonográfiát dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár írta szülőfalujáról, Zaboláról. Ezt követte Egyed Ákos történész professzor, akadémikus kötete erdővidéki szülőfalujáról, Bodosról.
Mivel a szerkesztőknek az volt a céljuk, hogy olyan szerzőcsapatot verbuváljanak, amelyik képes lesz a megye valamennyi településéről kismonográfiákat, tanulmányköteteket írni, a 2013-ban megjelent, Mikóújfalut bemutató kötetnek már nyolc szerzője van. Dálnok kismonográfiáját tizenketten írták, és a nemrég bemutatott Alsócsernáton kötetnek is tíz szerzője van. Állandó szerzőink dr. Székely Zsolt régész, Kisgyörgy Zoltán geológus, Köllő Zsolt Ágoston földrajz szakos tanár, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek. A szerkesztőbizottság 2015-től két taggal – dr. Kinda Istvánnal és Csáki Árpáddal – bővült.
A kötetek földrajzi-geológiai bevezetőt, régészeti- és történeti összefoglalót, egyház- és templomtörténeti dolgozatokat, helynévgyűjtéseket, néprajzi leírásokat és a civil szerveződések múltjának összefoglalóit nyújtják. Kötetenként vannak sajátosságok, mint például Mikóújfalu esetében a ragadványnév-anyag közlése, Dálnoknál a neves személyek lexikona vagy Alsócsernátonnál a Haszmann Pál Múzeum története.
Kiadás alatt áll Bodok kismonográfiája, s idén tervezünk megjelentetni egy tanulmánykötetet magyar és román nyelven Zágonról. A sorozat eddig megjelent kötetei megrendelhetők és megvásárolhatók a Kovászna Megyei Művelődési Központban. Érdeklődni a 0267.735.648-es telefonszámon lehet.
(A szerkesztők) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 13.
Nincs szükség magyar nyelvű művészeti képzésre Kolozsváron?
Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a körlevél, amiben a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozata a tanügyminisztériumnak címzett beadványához gyűjt aláírásokat a tagozat fennmaradása érdekében. SZÉKELY GÉZA képzőművész-tanárt illetve TÖRÖK ZOLTÁN megyei főtanfelügyelő helyettest Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.
Székely Géza képzőművész-tanár az Erdélyi Riport megkeresésére először a tagozat történetéről beszélt: „1992-ben kerültem az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba, és már néhány év alatt egy igencsak jól működő rajzkört hoztam létre, mindenfelől jártak hozzánk a gyerekek. Ezen felbuzdulva gondoltuk azt a kollégákkal, hogy érdemes lenne továbblépni, és átalakítani a szakkört művészeti tagozattá. Ezt több évnyi szervezkedés, aláírásgyűjtés után, 16 esztendeje sikerült elérnünk az V-VIII. osztályra, mert több iskolával folytatott sikertelen egyeztetés után Wolf Rudolf akkori igazgató vállalta, hogy befogadja a művészeti tagozatot, annak ellenére is, hogy akkor még az Apáczaiban tanítóképző működött, és műterem sem volt, tehát nem voltak ideális körülmények ehhez. Ezt ellensúlyozandó vállaltam, hogy „tanítok szekrényből ki, szekrénybe be”, csak fogjunk neki, mondjuk ez azóta is így maradt. Menet közben többször is próbálkoztunk, hogy a képzési formát a líceumi osztályokra is kiterjesszük, de sem a tanfelügyelőség, sem a minisztérium részéről nem kaptunk támogatást. Annyit sikerült elérnünk, hogy fél csoporttal fakultatív módon tudunk a líceumi osztályok számára is emelt óraszámban művészeti képzést biztosítani. Pedig igény is és terv is lenne, hiszen a felső tagozatból megteremtett alapokon lehetne akár a nyomdatechnika, a reklámgrafika, akár az építészet irányába is továbbmenni.”
Talán ebből is látszik, hogy az Apáczaiban működő művészeti tagozatnak nem az az elsődleges célja, hogy képzőművészeket neveljen, jóllehet – Székely Géza tanár úr friss számításai szerint – az elmúlt 16 év tanítványaiból több mint 30 diák került művészi pályára. „De mellettük volt számtalan olyan tanulónk, akik a más területeken szerzett jó tanulmányi eredményeik mellett fejlesztették művészi képességeiket, s számtalan tanulási problémával küzdő gyerek is járt hozzánk, akiknek az erős rajzkéssége volt az egyetlen terület, ahol sikerélményt szerezhettek. A diszlexiásoknak pedig kifejezetten jót tesz a rajzkészség fejlesztése, hogy egyéb területeken helytálljanak, több diákunk ennek köszönhetően tudott felfejlődni az elvárt szintre egyéb tárgyakból, és abszolválni a középiskolát.”
„Nem tudunk tervezni, nem merünk pályázni”
Az Apáczai művészeti tagozata ötödikben eddig is mindig kis létszámmal indult. Mint a tanár úrtól megtudom, 12 gyereknél többel nehéz foglalkozni, hiszen mindenki egyénileg dolgozik, így a tanárnak is sok időt kell külön-külön foglalkozni minden egyes tanulóval. Ennek ellenére a létszám nyolcadikig majd minden osztályban folyamatosan növekedett, aztán jellemzően lassan felduzzadt akár húsz főre is, mert minden évben érkeztek az osztályokba újabb és újabb gyerekek más iskolákból is.
„Ami nálunk folyt az elmúlt 16 évben, az egy egész Közép-Erdélyben egyedülálló oktatási forma, főleg azért is, mert magyar nyelven zajlik a képzés. Egyébként éppen ezért érnek minket támadások, hiszen az Apáczai felé irányítjuk tovább középiskolába a gyerekeket, és nem a román tannyelvű Ladea Líceumba. A velünk kapcsolatos ellenszenvüket a Ladea vezetősége több gyűlésen is kinyilvánította már korábban. Részben ennek is a következménye, hogy ötödik osztályt már a tavaly sem indíthattunk, viszont akkor azt az ígéretet kaptuk a tanfelügyelőségtől, hogy idén mindenképpen lesz erre lehetőségünk, amivel, ha rajtunk múlik, könnyedén élni is tudnánk. A 29 negyedikesünk közül nyolcan jelezték, hogy jönnének, és más iskolákból is többen érdeklődtek, szóval a létszám meglenne, de nagyon úgy néz ki, hogy a magyar szaktanfelügyelők sem állnak ki a magyar nyelvű művészeti képzés mellett.”
Mint Székely tanár úr elmondta, az ellenállás már csak azért is érthetetlen, mert pluszforrásokat sosem igényeltek a minisztériumtól, hanem pályázatokból és szponzorok segítségével fedezték az anyagi igényeket, pedig rengeteg eszközre volna szükségük: papír, festékek, vésők, linóleum. A linómetszetekkel még nemzetközi elismeréseket is nyertek, olyan magas színvonalú munka folyt és folyik ezen a téren.
A művészeti képzéssel egy időben alapították az Apáczai Galériát, ahol a tanévben, mondhatni minden hónapban újabb kiállítást szerveznek. Jelen pillanatban Testvéreink a csángómagyarok címen van egy néprajzi jellegű kiállításuk, Petres László lujzikalagori magyartanár fotódokumentációval gazdagított gyűjteményéből, ehhez színvonalas konferenciát is szerveztek, dr. Péntek János, dr. Pozsony Ferenc, dr. Tánczos Vilmos, dr. Zakariás Erzsébet részvételével.
„Most, hogy a helyzetünk bizonytalan, nem tudunk tervezni, nem merünk pályázni. Pedig az mind a kiállításoknak, mind a rendszeres alkotótáboroknak elengedhetetlen feltétele. A tanfelügyelőség részéről az elmúlt 16 évben semmiféle támogatást nem kaptunk, most az egyszer legalább kiállhatnának mellettünk” – zárja a beszélgetést Székely Géza.
Járható út lehet az aláírásgyűjtés
A Kolozs megyei tanfelügyelőségtől Török Zoltán főtanfelügyelő helyettest kérdeztük, mi az ő hivatalos álláspontjuk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ügyében:
„Az iskola vezetősége által benyújtott beiskolázási tervből az derül ki, hogy két osztályt szeretnének indítani a következő évben: egy intenzív angolt, illetve a képzőművészeti osztályt. Viszont az iskolának jelenleg 29 negyedik osztályos tanulója van, ami nem teszi ezt lehetővé. Ha mondjuk, 40 gyerek lenne negyedikben, minden további nélkül jóváhagyhattuk volna a kérést. A minisztérium minden megyének kioszt évente egy normát, azaz meghatároz egy bizonyos beiskolázandó, beiskolázható diákszámot, amit a tanfelügyelőség átlagol, és leoszt osztályokra. Ebből kijön, hogy például egy ötödik osztály indításához harminc diák szükséges, ez az előírás, ettől alapesetben nem lehet eltérni. Több helyen előfordul, hogy nem gyűl össze harminc, hanem mondjuk csak huszonöt gyerek, az osztály természetesen akkor is elindul, az osztályra kiosztott normából pedig megmaradnak helyek. Ezeket ősszel, amikor látjuk a teljes képet, a tanfelügyelőség újraoszthatja. Művészeti tagozatra nincs külön szabályozás, velük is csak ez alapján tudunk eljárni. Tehát én az igazgató úrnak azt mondtam, két eshetőség van. Eldöntik, hogy az egy induló osztály legyen teljesen művészeti szakirányú, de akkor le kell mondani az intenzív angolról idén, vagy ha az intenzív angol osztályra fel tudják duzzasztani a létszámot húsz fő fölöttire, illetve emellett a művészeti osztályba is lenne tízegynéhány iratkozó, akkor szeptemberben a tanfelügyelőségen tudjuk tárgyalni az ügyet, és lehet, hogy tudunk segíteni, de csak akkor. Ez nem csak halogatás, tavaly is tíz magyar iskolában indulhattak osztályok a fel nem töltött helyek újraosztásának köszönhetően. Nekik egyik megoldás sem elfogadható, ezért úgy döntöttek, hogy aláírásokat gyűjtenek, és felterjesztik az ügyet a minisztériumhoz, ami járható út lehet, meg kell próbálni. Ha a minisztérium küld a tanfelügyelőségnek egy átiratot, hogy az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban jóváhagynak ötödikben 12 fővel egy művészeti osztályt, 16 fővel pedig egy intenzív angol osztályt, akkor nálunk ennek semmi akadálya nincs. Egyéb esetben tartani kell magunkat a normához, mert így is folyamatosan küzdünk a finanszírozással. A 2016-os évre jelen pillanatban úgy állunk, hogy decemberre öt napra elegendő fizetés marad, a többi 25 napra pedig nincsen keret.” erdelyiriport.ro2016. február 21.
Előadás ünnepi szokásainkról
Ünnepi szokásokról, hagyományokról és azok átalakulásáról beszélt dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár február 19-én délután a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Dr. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem, illetve a Debreceni Egyetem tanára tartott könyvbemutatóval egybekötött előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen február 19-én, pénteken délután. A Háromszéki ünnepek című könyvet maga a szerző mutatta be, és egy előadást is tartott az ünnepi szokásokról és azok alakulásáról. Az alkalom egyben a Csillagocska Alapítvány és a Romániai Magyar Néptáncszövetség által szervezett Ekete-Pekete pedagógusképző néprajzi ismeretek előadása is volt. A pedagógusképzés fontosságáról Benedek Árpád zenepedagógus elmondta, hogy a népi szokásokat, hagyományokat azért szükséges átadni a pedagógusoknak, hogy ők visszaültethessék a gyerekek lelkébe és szívébe ezeket.
Előadás
Dr. Pozsony Ferenc a Háromszéki ünnepek. Dolgozatok háromszéki népszokásokról című könyvvel kapcsolatban elmondta, hogy az a vidék népszokásait, ünnepeinek jellegzetességeit, azok folyamatosan változó funkcióit gyűjti össze. A könyvben a népszokások térbeli előfordulásának vizsgálatáról, a háromszéki szokások kutatástörténetéről, valamint a legfontosabb ünnepkörökről (karácsony, húsvét, pünkösd), szokásokról, emlékünnepekről és lokális ünnepekről olvashatnak az érdeklődők. Az előadásban Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kalendáris (naptári ünnepekhez kötődő) ünnepi szokások három csoportra oszthatók: a keresztény ünnepi szokásokra (farsang, húsvét, pünkösd, karácsony), a nemzeti, polgári, történelmi vagy emlékünnepekre (március 15-e, augusztus 20., október 6. stb.), valamint a lokális ünnepekre, amelyek csak a térségre jellemzőek. A kalendáris ünnepek mellett rögzült szokások jellemzőek az emberi élet fordulóihoz kötődő momentumokhoz is (keresztelő, házasság, születésnap, temetés). A különböző ünnepkörökhöz tartozó szokások jellemzőit is ismertette az előadó, majd a szokások eredetéről is beszélt, és arról, hogy a magyar népi hagyományokban milyen elemek fedezhetők fel.
Változó szokások
A szokásokkal kapcsolatban Pozsony Ferenc elmondta, hogy ezek folyamatosan változnak, bővülnek és csak addig maradnak fenn, amíg a közösségek művelik, ápolják. A hagyományápolással kapcsolatban kiemelte, hogy térségünkben a Bihari hagyományokat kell gyűjteni, ápolni és továbbadni, és nem ártana, ha a szülőknek, intézményvezetőknek is tartanának előadásokat. Végezetül a nyugatról jött szokásokról, mint amilyen a Halloween és a Valentin nap elmondta, hogy ezeket kitiltani az iskolákból lehetetlen, a tiltás helyet pedig arra kellene törekedni, hogy hozzá illesszük ezekhez az ünnepekhez a népi hagyományainkat.
P. Nagy Noémi. erdon.ma