udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
340
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 | 331-340
Névmutató:
Sarány István
2009. április 1.
A Hargita Népe régi gazdasági vezetőjének és főszerkesztőjének nyugalomba vonulása után az új menedzser, Karda Emese tavaly önkényesen leváltotta a főszerkesztőt, Sarány Istvánt, Kozán István személyében új főszerkesztő került a lap élére. Azóta tizenkét munkatárs hagyta ott a lapot. Úgy hírlett, a megyei tanács átszervezné a kiadót, menesztené a vezetőjét, leváltaná a főszerkesztőt, illetve bővítené a szerkesztőséget. A szándék hamar kitudódott, ami taktikaváltásra késztette Borboly Csabát. A tanácselnök előbb megpróbálta „lekenyerezni” Kardát egy gazdasági igazgatói állással, majd meghátrált. /Simó Erzsébet: Puccskísérlet a Hargita Népénél. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./2009. június 5.
Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 15.
A Hargita Népe hasábjain napvilágot látott tárcák, jegyzetek, publicisztikai írások kötetbe való menekítése igen jól bevált gyakorlat. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó Utak, tájak, emberek sorozatában láttak újra napvilágot Sarány István írásai Toronyiránt Európában címmel. A könyv első bemutatóját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották. Csíkszeredában június 15-én lesz a bemutatója. Sarány István, a Hargita Népe főmunkatársa elmondta, 2007 nyarán nagyobb körúton volt a feleségével Európa nyugati felében, majd itthon autóval bejárták a Szászföld nevezetességeinek egy részét. Ekkor érezte igazán: egyazon kultúrkörhöz tartozunk a vén kontinens jobbik felén élőkkel. Ezt az élményét megosztotta az olvasókkal. /Antal Ildikó: Ha toronyiránt haladunk, nem érhet nagy baj. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./2009. június 16.
Az egyház és a sajtó viszonyáról, az egyházi témáknak a lapokban való jelenlétéről szervezett szakmai napot június 15-én Csíkszeredában a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ). Ebben a térségben kiemelten érdekes ez a téma, ugyanis a székelyföldi ember mindennapi életében nagyobb szerepe van az egyháznak, a hitnek, az általa közvetített értékrendnek, mint a magyar nyelvterület más vidékein. A településeink ünnepei, a falunapok többnyire az adott település temploma védőszentjének ünnepén a búcsús szentmisével csúcsosodnak ki katolikus vidéken, de egyházi vonatkozásai vannak a világi ünnepeknek a protestáns településeken is. Jelenleg azoban eltolódtak a hangsúlyok. A keresztelő, az elsőáldozás, a bérmálás, a ballagás esetében a lényeg az ajándékon van. Vissza kell térni a gyökerekhez, az ünnepek lényegéhez. /Sarány István: Egyház a sajtóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 16./2009. június 22.
Rangos résztvevőkkel tartott konferenciával, könyvbemutatóval, az egyetem hajdani főépülete előtt élőlánccal, a Házsongárdi temetőben szervezett gyertyás felvonulással emlékeztek Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem felszámolásának 50. évfordulójára. A tanárokat képző egyetemek csak szaktudást nyújtanak, némi módszertannal kiegészítve, de e tudás mellé nem adnak olyan ismereteket, amelyek révén ezt a tudásanyagot a magyar kultúrában tudják elhelyezni, s amelyek által felelős értelmiségiként tudjanak élni. Vannak olyan természettudományokat tanító tanárok, akik teljesen járatlanok a magyar történelemben és irodalomban. Ez a Bolyai Egyetem megszüntetésének legsúlyosabb következménye. Húsz éve szerepel a romániai magyar nemzeti közösség követelései között az egyetem újraalapításának igénye, de lassan már senki nem hisz megvalósításában. Nemcsak a hatalomban van a hiba, ezt bizonyítja, hogy a Babes–Bolyai magyar oktatóinak egy része a sajtóban tiltakozott amiatt, hogy a Bolyai Egyetem felszámolásának évfordulóján tartott konferencia egyik szervezője az EMI, s hogy a Magyar Tudományos Akadémia helyi fiókjának számító Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) ezzel az ifjúsági szervezettel társult. /Sarány István: Ötven éve nincs a Bolyai. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./2009. július 1.
Zajlik az érettségi vizsga. Egy bő héttel ezelőtt még azt lehetett hallani, hogy a tanárok nem hajlandók részt venni a vizsgán, mert idén a tavalyi összegnek csak töredékét fizetik a nem kis felelősséggel járó munkáért. A jelenleg hatalmon lévők fogadták el ellenzéki többségük révén a pedagógusok bérének 50 százalékos emeléséről szóló törvényt, az akkori kormányzat figyelmeztetése ellenére. Basescu államfő kihirdette a törvényt. /Sarány István: Ki bizonyítja érettségét? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./2009. július 7.
Több mint egy évszázada fel-felbukkan a Székelyföld modernizációjának kérdése. A felzárkóztatás szükségességét már az 1902-es tusnádi kongresszuson megfogalmazták a résztvevők. Az eredmény? Az utak többsége még mindig járhatatlan, az infrastruktúra fejletlen, az oktatási hálózat egyenetlen, magas a munkanélküliség, a bérek pedig országos viszonylatban a legalacsonyabbak között vannak. Már egyetemek működneka térségben, ennek ellenére még mindig alacsony a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya. Értékrendek borultak fel az elmúlt húsz esztendőben, a hagyományos értékek helyét nem vette át semmi, írta Sarány István újságíró. Az élet megannyi területén kontraszelekció ment végbe. A felkészületlen tanerőknek köszönhetően sekélyes tudású fiatalok kerültek ki az iskolapadokból. Remélhetően a most kibontakozó vita a Sikeres Székelyföldért nem reked meg az elméleti megnyilatkozások szintjén. /Sarány István: Hasznosítható? Tudás? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./2009. október 12.
A Kolozsvár Napok keretében Benedek Elekre emlékeztek október 9-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerkesztője, Nagybacon, Brassó, Kézdivásárhely és Marosvásárhely után most itt mutatta be az utolérhetetlen mesemondó Édes anyaföldem, Magyar mese- és mondavilág 1–7., valamint Nagy magyarok élete című köteteit. Hegedűs Imre János irodalomtörténész az általa huszonhárom év kutatómunkával megírt Benedek Elek című monográfiát ismertette. Benedek Eleket a kommunista rendszer kezdetén teljesen betiltották. /Ö. I. B. : Elek apó, a népművelő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./2009. október 25.
Nyomdában már dr. Balázs Lajos csíkszentdomokosi szokásmonográfiájának negyedik kötete. Az első a lakodalmas szokásokról szólt (Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson), a második a halottas szokásokról (Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson), a harmadik a születéshez kapcsolódó szokásvilágot mutatta be (Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson). E három kötetet egészíti ki A vágy rítusai – rítusstratégiák. A születés, házasság, halál szokásvilágának lélektani háttere című terjedelmes munka. A most megjelenő kötet címe: Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. A harmadik, a születésnek szentelt monográfiája 1999-ben jelent meg. Azért késlekedett a negyedik kötete, mert egyetemi szak szervezésével bízták meg, és ő elvállalta. Még a 70-es évek elején Csíkszentdomokoson megérezte, hogy ez a közösség kollektív memóriájában sokkal többet megőrzött és elraktározott hajdani tudásából, a székelység, a magyarság ősi műveltségéből, mint általában mások. Közösségi szellemi vagyont őrzött, mely egyben reprezentatív a nemzeti kultúra számára is. Hét egyetemen szerepelnek vizsgatételen, a kötelező könyvészeten is Balázs Lajos munkái. Ez számára nagy szakmai és lelki öröm. /Sarány István: Semmi sem idegen, ami emberi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./2009. november 3.
A székelyek eredetével számos tudományos munka és számtalan délibábos teória foglalkozik. Ez utóbbiak sokkal népszerűbbek az előzőeknél. Hasonló a helyzet a székelyek szimbólumaival, a településcímerekkel is: mindenféle jóakaratú, de hiányos heraldikai ismeretekkel rendelkező személy településcímert, címertervet készített. Az elmúlt 80 esztendő nem kedvezett a magyar – s ezen belül a székely – múlt kutatásának. Ezért üdvözlendőek a múlt feltárására irányuló erőfeszítések. Ezt a célt szolgálja a Hargita megyei önkormányzat építettörökség-védelmi programja, a székely kapuk megmentését célzó program, a régészeti ásatásokat finanszírozó program, és erre irányul a székely jelképek felkutatását támogató program is. /Sarány István: Délibábok helyett. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./2009. november 14.
Számos erdélyi és magyarországi könyvkiadó mutatta be új kiadványait a múlt hét végén, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a marosvásárhelyi Bernády Házban több szerző friss kiadványát ismertette. A könyvekről Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője, beszélt, majd íróikat kérte fel szólásra. Böjthe-Beyer Barna az Erdély hegyei című sorozatban megjelent Görgényi-havasok északi és középső része című kötete kapcsán felhívta a figyelmet a www.gorgenyi.ro című honlapra. Sarány István Toronyiránt Európában című kötete útikönyv, a szerző utazásélményei ihlették megírását, illetve a kérdés: mi az, ami összeköti a Székelyföldön élőket Európával. Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai című kötetét már bemutatták Vásárhelyen. Ez az a könyv, amelyet nem szerzője írt, hanem róla írták a szekus lehallgatótisztek. Váli Éva Házimúzeum című kötetét az összegyűjtött tárgyak emlékére írta. Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetében a Gyergyószárhegyen szervezett alkotótáborokban részt vevő művészekkel készített interjúk olvashatók. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című könyvének alcíme: Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Ismertették még Balás Árpád Maros megye – Barangolás a Székelyföldön, illetve Albert Ildikó Léleképítés című frissen megjelent köteteit, majd kiállításmegnyitó következett, amelynek keretében a Műterem sorozat 29. és 26. kötetét is megismerhette a közönség. Előbbi Jakobovits Márta művészetét mutatja be (Németh Júlia előszavával), utóbbi Vinczeffy László munkásságát (előszó: Kántor Lajos). Bemutatták Nagy Pál festőművész Cserkész tábori naplóját is. /Nagy Botond: Pénteki Pallas. Könyvbemutató-sorozat és tárlatnyitó a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./2009. december 22.
December 21-én Traian Basescu államfő letette a hivatali esküt; 22-én a parlamentben a bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket; 23-án pedig a két ház plénuma dönt a kormány összetételéről. Öt évvel ezelőtt jólétet ígért Basessu, most az államreform szerepel elsődleges tervei között. Az elkövetkező időszakot megszorításokkal terhesnek jósolja. Mindezekkel összhangban vannak a negyedszerre is kinevezett Emil Boc miniszterelnök által közzétett kormányzati prioritások, amelyek között elsőként szerepel az államreform, a parlament és az államigazgatás karcsúsítása. Nem sok jóval biztat az a tény, hogy a Kelemen Hunornak szánt művelődési tárca hatásköréből az ortodox pátriárka kérésére kivonták az egyházi ügyeket, mondván „ne más felekezetű ember döntsön az görögkeletiek ügyeiben”. Az üzenet egyértelmű: magyar ember ne bajlódjon a román nemzeti önazonosságot megtestesítő ortodox egyházzal. /Sarány István: A játszma folytatódik. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./2010. január 16.
Kós Károly képeskönyv
Egymást érik mostanság a pompás kivitelezésű művészkönyvek, a szemnek, szívnek örömet szerző albumok, a díszes emlékkiadványok. Csak győzze beszerezni valamennyit az ember! Ilyen frissen megjelent, tetszetős kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó 550. könyve, amelyet a romániai magyarság nagy hatású "mindenese", Kós Károly emlékének, hagyatékának szentelt a művészetek ügyét felkaroló könyvműhely. A Kós Károly képeskönyv Sas Péter munkája. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, az erdélyi magyarok kulturális örökségének elkötelezett budapesti kutatója számos értékes kiadvánnyal igyekezett hozzájárulni felbecsülhetetlen szellemi, építészeti javaink megőrzéséhez, felmutatásához. Ez a kötete hosszú kutatómunka eredményeként ad az olvasók kezébe olyan alaposan dokumentált képeskönyvet, amely valószínűleg mindeddig a leggazdagabb, legátfogóbb képanyagot teszi hozzáférhetővé a Kiáltó szó szerzőjéről, rendkívül sokoldalú foglalatosságairól, közéleti és magánéletének fontos mozzanatairól. Közelebb kerülhetünk általa az építész, az író, könyvkiadó, szerkesztő, publicista, irodalomszervező, képző- és iparművész, mezőgazdász, a közösségéért minden téren kiálló Kós Károlyhoz.
A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, szerda délután 6 órakor a képeskönyvet Marosvásárhelyen is bemutatják. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös estjén, amelyre a Maros Megyei Tanács jóvoltából a Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor, jelen lesz és munkájáról beszél a szerző, Sas Péter valamint a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István. A kiadványt Nagy Miklós Kund ajánlja a közönség figyelmébe.
Csatáné Bartha Irénke. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. január 23.
Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. május 27.
Jóvátétel
Amolyan erkölcsi jóvátétel számunkra, határon kívül rekedt magyarok számára a magyar állampolgárság megadása. A magyar állam jóváteszi ezáltal a december 5-i előkészítetlen, elsietett, rossz kérdésfelvetéssel megszervezett népszavazás-elutasító, bennünket megtagadó eredményét.
Jóváteszi ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő következetlenségét, amelyet az anyaország kormányai a határon túli magyarok ügyében tanúsítottak, és jóváteszi az ötvenesztendős kommunista, szocialista-internacionalista struccpolitikáját.
Hangsúlyozom, hogy az amolyan erkölcsi jóvátétel, nem hiszem, hogy a határon túli magyarok tömeges repatriálását is jelentené. Legalábbis az erdélyi és a szlovákiai magyarok körében. Aki akart, eddig is elmehetett, magyar állampolgárságot is kaphatott, akár gyorsított eljárással, aki meg eddig maradt, ezután is maradni fog. Amúgy nem sokat jelent egy magyar útlevél egy olyan európai térségben, amelyben úti okmányok nélkül lehet utazgatni, s jelentőségét ugyanvalóst elveszíti akkor, amikor Románia is schengeni állam lesz, s megszűnik a határőrzés és a vámvizsgálat a román–magyar határon. Gyakorlatilag megszűnik a határ.
S akkor miért kell nekünk magyar állampolgárság?
A kérdésre választ keresve eszembe jut egy 2002-ben történt eset: Gyimesbükkön, az akkor 104 éves Pecman András bácsi – akit volt szerencsém személyesen is megismerni – kiváltotta magyar igazolványát. Nem akart ő már sehova se menni, nem kívánt semmilyen kedvezményt igénybe venni, csupán egy hivatalos, a Szent Koronával ellátott dokumentumot akart arról, hogy ő magyar, arról, hogy ő vállalja magyarságát.
Nos, ezért igénylik majd a magyar állampolgárságot azok, akik élnek a felkínált lehetőséggel.
Ez az állampolgárság pedig amolyan szövetség a magyar állam és a magyar nemzet között. Immár 90 éve a kettő nem esik egybe, mint ahogy térségünkben kevés olyan nemzet van, amely saját nemzetállama határain belül élne. Nagyok az átfedések. S ezek az átfedések okozták a hovatartozási, a területi vitákat, viszályokat, háborúkat. És sok szenvedést okoztak. Most megadatik a lehetőség, hogy mindenki rendezze viszonyát a saját anyaországával, no meg azzal az állammal, amelyben él.
Romániának és Szerbiának ez már sikerült, Szlovákiának kevésbé. Ők nemzetbiztonsági ügyet csináltak – erre jobb szót nem tudok ebben az összefüggésben – a magyar Országgyűlés döntéséből, s máris szankciókat helyeztek kilátásba azon szlovákiai magyarok ellen, akik netán igényelnék a magyar állampolgárságot. Azaz: bűnös, aki magyar.
Nagyon pragmatikus világot élünk, mindenki azt nézi, hogy mi mire vezet, mi a haszna belőle. Az képes potenciális veszélyforrásként tekinteni a magyar állampolgárságot kérő határontúliakra, aki ennyire leegyszerűsíti a dolgokat. E pragmatikus – azaz haszonleső – logika szerint semmi hasznunk ebből az állampolgárságból.
Én viszont kérni fogom a magyar állampolgárságot. Csak azért, hogy hivatalosan is megerősítést nyerjen a magyar nemzethez való tartozásom.
Sarány István
Erdély.ma2010. november 18.
Erdélyi macska, erdélyi Fioretti
A Pallas Akadémia új köteteiről
A hét végén immár 16. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nem csak dedikálásokkal, úgymond egyéni könyvbemutatókkal, hanem kiadói estekkel és kiállításmegnyitóval is várta legtöbbször telt házas vendégeit. Péntek délután a Bernády Házban több hasonló rendezvény is követte egymást, délután öt órától a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó új köteteit ismerhette meg az igen szépszámú közönség. Időhiány okán ezúttal nem felkért méltatók, hanem maguk a szerzők ismertették köteteiket, a házigazda, Nagy Miklós Kund üdvözlő szavai után. A neves írók, költők, képzőművészek között diplomata vendég is helyet foglalt – Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja, elsőként ő köszöntötte az egybegyűlteket. – Olyan emberként vagyok itt, akinek fél szíve sajnálja, hogy nem végzettsége szerinti szakmáját gyakorolhatja. Magyar történelem- filológia szakon végeztem, annak idején a jezsuita Marosvásárhelyi Gergely példázatgyűjteményét dolgoztam fel. Mi történne, ha nem lennének könyvkiadók? Az irodalom elvesztené azt a közegét, amely rengeteg lehetőséget ad megélhetésre, baráti társaságokra. Egy kultúrtársadalmat kiadói is jellemeznek, Erdély történelmileg is gazdag hely, virágzása ma is tart: folyton új kiadók jelennek meg, a Pallas Akadémia pedig 500. címe fölött tart, és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – hallottuk a konzultól, majd Sarány István, a kiadó munkatársa mutatta be elsőként saját kötetét. Erdélyi Fioretti (Ferencesek kényszerlakhelyen) – ez a különleges könyv címe, amely az erdélyi ferencesek '51 utáni kálváriáját tárgyalja, az időszakot, amelyben a rend 150 tagját internálták, majd szétszórták az ország különböző városaiban. Három évfolyam végzett klandesztin módon működő teológiájukon, a kötet erről a teológiáról is szól. A ferencesekre a derű jellemző, ezzel élték túl ezt a megpróbáltatást.
Kozma Mária, a kiadó igazgatója gyerekkötettel jelentkezett Marcika-mesék címmel. Mint elmondta, a mesék unokájához szólnak, aki növekszik, és a meséknek lépést kell tartaniuk életkorával. Oly sokat mesélt neki, hogy könyv született belőle. Albert Ildikó a Szentföldön, Egyiptomban és Észak-Egyiptomban járt, erről a kirándulásról írt könyvet, holott a kirándulás – mint hallottuk – zarándokútként indult. Markó Béla régi-új kötettel jelentkezett Az erdélyi macska címmel: – A könyv az idő múlásának a jele, egy tíz évvel ezelőtt megjelent kötet újrakiadása. '89 előtti esszék, kritikák, kisprózák olvashatók benne, és örvendek, hogy a kiadó szerint kiállta az idő próbáját. A cím nem véletlen, a jelzőt mind szívleljük, izgat minket Erdély, több számunkra, mint egyszerű szülőföld vagy haza – hallottuk a szerzőtől, aki az 1991-ben írt kötetcímadó rövidprózát olvasta fel. Tamás Tímea Hangyalkák című verseskötetéről beszélt: – A hangyalkák bennünk élnek. Verseimben voltam már madárijesztő, törpe, de ez nem lélekvándorlás. A hangyalkák gyakran vannak filozófiai mélységekben, és az egyidejűség érdekli őket. A könyvbemutató Váli Éva Dubaj, ahol a madár is izzad című úti beszámolójának (Utak, tájak, emberek sorozat) ismertetésével ért véget, majd rövid szünet után kezdetét vette az est részeként megszervezett kiállításmegnyitó.
Műtermek a polcon
A Pallas Akadémia sorozatban jelentet meg monográfiákat erdélyi képzőművészekről, idén hat-hét kötettel jelentkeztek, ilyen még sohasem volt – mondta Márton Árpád festőművész, a Műterem sorozat szerkesztője. Idén a sorozat külsőt is váltott, keménykötésű lett, és elhalt képzőművészeinkről is megjelent egy újabb kötetsorozat. A Műterem olyan kötetek összessége, amely egyedülálló: kortárs erdélyi képzőművészeket mutat be, mindegyik könyvvel egy-egy kis tárlatunk lesz a polcon – hallottuk Márton Árpádtól, aki a sorozatban szereplő képzőművészek idei tárlatát – a Bandi Kati, Fazakas Tibor, Köllő Margit, Sárosi Csaba, Vargha Mihály és Zsigmond Márton kiállítását – a szakértő szemszögéből mutatta be, egyenként méltatva a kiállítók életművét. Az ugyancsak kiállító Márton Árpád életművéről, művészetéről pedig – zárszóként – Nagy Miklós Kund beszélt.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)2010. november 26.
Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)2011. január 21.
Mondd, mi a neved?
Szakállas vicc immár, miszerint a különböző nemzetek képviselői azon versenyeznek, hogy kinek a nyelve a legnehezebb. Az angol azt mondja, hogy az ő nyelve a legnehezebb, mert azt írja: Shakespeare, és úgy olvassa, hogy „sekszpír”, a francia Marseille-t ír és „márszej”-t mond, mire a székely: mi úgy írjuk: Miercurea Ciuc, s úgy olvassuk: Csíkszereda.
Valahogy így van a kicsi román világban, no meg az 1945–1970 között született erdélyi magyarok többsége is: Andreinak írják irataiban az Andrást, Iosifnak a Józsefet, Floareának a Virágot és Ecaterinának a Katalint. Az én korosztályom már szerencsésebb helyzetben volt, így anyakönyvezhettek engem Istvánnak.
A rendszerváltás után sokan éltek azzal – az elvben már korábban is létező – lehetőséggel, hogy nevüket magyarítsák, magyar helyesírással anyakönyveztessék, és személyi okmányaikban, iskolai anyakönyvükvben, diplomáikon ugyanaz a név szerepeljen, amelyen édesanyjuk, családjuk szólítja őket. Sokan, de nem elegen – tegyük hozzá gyorsan. Van, aki vonakodik attól, hogy minden iratát kicserélje a névcsere miatt, ódzkodva a sok utánajárástól, fölöslegesnek tartott kiadástól.
A név magyarítására adott most a lehetőség az újrahonosítási eljárás során is, így legalább a magyar állam által kiállított okmányokban a magyar név szerepel majd – ha igényli a kérelmező.
Tehát a lehetőségek adottak, csak éppen nem élünk vele. Apáink generációja román keresztnevet volt kénytelen viselni, a mi korosztályunk már magyar nevet viselhetett, gyermekeink kortársai között viszont – immár önként választva – az idegen nevek dívnak: sok a Dzsenifer, az Evelinke, de hallottam már Indiráról, Naomiról, a fiúnevek közül pedig kedvencem a Szebasztián. Csak arra vagyok kíváncsi, ez utóbbit hogyan becézik? Basztika?
Szomorú, hogy saját nevünkre, gyermekeink nevére nem vagyunk igényesek, nem ragaszkodunk a magyar névhez, a magyar hangzáshoz. De amikor arról hall a székely, hogy a románok ragaszkodnak a csíkszeredai Eminescu utcanévhez, kinyílik a bicska a zsebében. S még jobban felháborodik, amikor arról olvas, hogy egy képviselő törvényben akarja szavatolni az ilyen és ehhez hasonló utcanevek fennmaradását. Ha mást nem, ezt a ragaszkodást kellene megtanulni: a ragaszkodást a kultúránkat megtestesítő személyiségek nevéhez, a ragaszkodást saját nevünkhöz és a ragaszkodást gyermekeink nevéhez.
Nem véletlenül fogalmazták meg régen: nomen est omen, ugyanis nevünk határoz meg minket. Ehhez kellene tartsuk magunkat, azért, hogy ne fordulhasson elő: a csíkszeredai Eminescu utcában lakó Ştefan fia István, unokája meg Szebasztián.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)2011. június 20.
Hollóavatás és médiaklub Maroshévízen
Sarány István törékeny Székelyföld-tükre
Június 17-én, pénteken délután a Maroshévízi Kemény János Gimnázium dísztermében mintegy harminc érdeklõdõ jelenlétében bemutatásra került a Fehér Holló újságírósorozat tizenkettedik kötete: Sarány István Zászlópengetés címû jegyzetfüzére. A bemutatót média-kerekasztal követte, melynek során a maroshévízi magyarság mindennapi gondjaival ismerkedett a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom médiaklubja.
A nagycsaládias hangulatú könyvbemutatót eredetileg Csíkszeredába tervezte a kiadó - Sarány István ugyanis a Hargita Népénél dolgozott sokáig, s egy ideig ennek fõszerkesztõje is volt -, de a szerzõ szerette volna tiszteletben tartani a Fehér Holló sorozat erõsen szórványbarát szóráspolitikáját, így szülõvárosát, a háromnegyed részben románok által lakott Hargita megyei Maroshévizet jelölte meg avatása színhelyéül. A kisváros - mely szülõvárosa is a szerzõnek - nagy szeretettel fogadta a Szórványtengely-mozgalmat, valamint magát a könyvet megjelentetõ kolozsvári Világhírnév Kiadót. Szabó Csaba (Kolozsvári TV) sorozatszerkesztõ felsorolta az eddig megjelent hollóköteteket és szerzõiket (Mihály István - Kolozsvári Rádió, Szabó Csaba - Kolozsvári TV, Tamási Attila - Bányavidéki ?j Szó, Ambrus Attila - Brassói Lapok, Balázs János - RTV Bukarest, Simon Ilona ex-Fiatal Fórum, Bodolai Gyöngyi - Népújság), majd magát a fehér hollóságot mint transzszilván állapotot határozta meg: a médiapróza, mint olyan - találmány, teremtés-finalitás. Jó minõségû, füzérbe kötve összefüggõ próza benyomását keltõ mûfajtalálmány. Otthonát a minõségi publicisztika és az irodalom közötti senkiföldjére teremtettük meg.
A Zászlópengetés címû kötet kapcsán abból a posztmodern recenziólevélbõl olvasott fel, amely a Caffé stockholmi világhálós kulturális folyóiratban jelent meg: A régi világ magyar újságíróit juttattad eszembe, amikor rátalálni véltem arra az útra, amelyen rendszeresen - és egyéni lépésritmusban - haladsz a problémafelvetésben. Szerettem, hogy nem magadnak írsz, hogy közösségedet szolgálod, hogy nem magadért, hanem szûkebb hazádért aggódsz, és ezen aggodalmadat néha szorongásos jegyzetekben vezeted le. Szorongást konvertálsz médiaprózába, ami nem leányálom, hiszen a mûfaj köt, és a hírlapírásban nincs pardonkodás, hogy püpü, most én nem a holnapi lapba írok, hanem. kötetbe.
A hollóvá avatás ceremóniája Bodolai Gyöngyi (Népújság) pályatárs Vásárhely-Maroshévíz iskolapárhuzam, valamint László Edit (Marosvásárhelyi Rádió) szórvány- és élethelyzet gyorselemzésével folytatódott. A jövendõbeli fehér hollókat ?tvös József egyházi újságíró, generális direktor képviselte, aki õsszel megjelenõ vizitációs riportkötetét próbálta térben és idõben Sarány István könyvbemutatójához és természetesen ahhoz a Maroshévízhez kötni, amelynek léte szorosan összefügg a Bánffyakkal és Urmánczyakkal.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének - egyben a Fehér Holló újságírósorozat egyik kötete (Táltos erõ) támogatójának - üdvözlõ beszédét magának a szerzõnek a felszólalása követte. Sarány István Fogyjon a magyar címû jegyzetét olvasta fel - megmosolyogtatva az egybegyûlteket.
A dedikálások után a Maros és Kolozs megyei újságírók elkezdték munkájukat: interjúk, riportok sora készült el a maroshévízi magyarság intézményeirõl, és természetesen az Urmánczy-strandról, ahol az Urmánczyak utóda, Szabó Kálmán fogadta a médiaklubot.
Népújság (Marosvásárhely)2011. augusztus 9.
Magyar-e a székely?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom olyan megnyilatkozásokkal, amelyek szerint a székely nem magyar. Vagy ha az is, akkor egy egészen más minőségű magyar. Nemrégiben láttam egy magyar hírügynökségi anyagot, amelyet a magyar közszolgálati tévék is átvettek, bizonyára tudósítók helyi információival megspékelve feltuningoltak, Kárpát-medencei kitekintésűre szabták, s amelyben tételesen elhangzott, hogy négynyelvű helységnévtáblákat is látni Erdély több településén, ugyanis a helység nevét a román, magyar és német nyelven, illetve rovásírással is feltüntették rajta. Ebből én azt értem, hogy a négy nyelv a román, a magyar, a német és a székely.
Ha a sajtóanyag logikáját követem, s nézem a képanyagot is, látom, hogy Székelyudvarhely neve hogy néz ki leírva rovásírással, de nem derül ki, mi lehet a város székely neve, mert ezek szerint annak is kell lennie. Képzelem, mivel maradt a híranyagot látva az átlagos dunántúli néző, aki nem tud székelyül. Arról nem is beszélve, hogy miként bezzegelhetnek a románul értő magyarok: lám-lám, már Iorgáék megmondták, hogy a székelyek elmagyarosított románok. A szóban forgó sajtóanyag professzionalizmusáról még annyit, hogy kitetszik belőle: helyismerettel nem rendelkező szerkesztő megrendelésére készíthették csekély terepismerettel rendelkező helyi munkatársak. Olyan munkatársak, akik készpénznek vették azt a Magyarországról származó információt, hogy a táblaállítási divat 2003-ban indult Csíkszeredában. Nos, nem 2003-ban kezdeményezték először Csíkszeredában a településnevek rovásírással való feltüntetését, hanem már 1990-ben téma volt Székelykeresztúron a táblaállítás, az egyik helyi ifjúsági szervezet által állított tábla téma volt az akkori közéletben, sajtóban egyaránt.
Olyan – felelős politikus által nagy nyilvánosság előtt kifejtett – véleményt is hallottam, miszerint a székely nem magyar, s a népszámlálás alkalmával a Székelyföld lakói vallják magukat székelynek. Szíve joga mindenkinek annak vallani magát, aminek akarja – legalábbis ez a hivatalos megközelítés. A vállalás azonban kultúra, nyelv, vallás, családi háttér, neveltetés kérdése. Esetenként az érdeké – ilyenre is volt már példa. Tehát annak, aki nem csupán beleszületett egy kultúrába, hanem elsajátította annak normáit, megtanulta anyanyelvét, és eleget tesz a nemzeti hovatartozásból fakadó kötelezettségeknek is, nem lehet kérdés, hogy melyik nemzet tagja.
közel százesztendős kisebbségi lét, a kommunizmus agymosása azonban megtette hatását, az identitástudat lazult. Az emberek viszont szeretnek tartozni valahová, s ha kötelékeik nem elég erősek, akár mesterséges identitást is kreálhatnak maguknak. Mint a székely nemzeti identitás. Míg regionális, kulturális identitásról beszélnek a székelyek kapcsán, minden rendben, de nagy baj van akkor, amikor a székely–magyar különbözőséget nemzeti síkra próbálják vetíteni. A rendi nemzet fogalmát nem lehet összetéveszteni a politikai nemzet fogalmával. Aki ezzel a módszerrel él – érdekből vagy butaságból, teljesen mindegy – többet árt közösségének, mint amennyit használ.
Tehát a rovásírás a múlt – azaz a kultúra – része, nem a különállóság megtestesítője. Információhordozó szerepe azonban kimerül egy adott kultúrához való tartozás jelzésében, önmagában alkalmatlan például turistajelzések megjelölésére. Az információkat közöljük továbbra is magyarul, lehetőleg igényesen fejezve ki magunkat, figyelve arra, hogy mondandónk igaz legyen, s tartsuk tiszteletben legalább a helyesírási szabályokat. Ha ezt a minimumot teljesítjük, akkor írásainkból nem azt szűri le az olvasó, hogy a székely nem magyar.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)