udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
443
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 421-443
Névmutató:
Szent György
2015. április 28.
Ünnepelt Marosszentgyörgy
Ünnep kellős közepébe csöppentünk Marosszentgyörgyön szombaton délután, amikor a központi tér díszbe öltözött, kórusok, ünneplő helybeliek és vendégek lepték el a szobor környékét.
Erdőcsinádról jövet megálltunk, nem hagyhattuk ki a település nevét adó Szent György ünnepének e mozzanatát. Miután végigjártuk a kézművessátrakat, megcsodáltuk a szalma- és háncsmunkákat, megkóstoltuk a homoródalmási kézműves sajtokat, vásároltunk a mézeskalács szívekből, betekintettünk az iskola udvarán felállított színpadon zajló műsorba, a Szent György-szobornál máris felcsendült a Triola együttes zenéje.
– A XXI. Szent György Napokat ünnepeljük, helyiekkel, vendégekkel, magyarországiakkal – jászberényiekkel, zalaszentgyörgyiekkel, kávásiakkal –, azokkal, akik szeretik településünket és lakóit. Mi mindig nagy szeretettel várjuk őket. Öröm számunkra, hogy ilyen sokan jönnek el és tisztelik meg rendezvényeinket, legyen az faültetés, néptánc, népdaléneklés, kórustalálkozó. Nagyon jó polgármesternek lenni egy ilyen faluban, ahol ennyi értékes ember lakik, akik fogékonyak a szépre, a minőségi rendezvényekre – mondta Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere. Majd megkezdődött a Szent György-szobor koszorúzási ünnepsége.
Az ötven éve karnagyként tevékenykedő Hajdó Károly vezetésével a Soli deo Gloria kórus énekelte el a Szent György-himnuszt.
Az ünnepi műsorba iktatott kórustalálkozót is a tanár úr tiszteletére szervezték. Felléptek a helyi és a jászberényi kórusok. A részt vevő települések polgármesteri köszöntője után post mortem tiszteletbeli polgár címet adományoztak Csíki Dénes néhai malomtulajdonosnak, molnárnak.
Szombaton és vasárnap este koncerteken és szabadtéri buliban, lampioneregetéssel szórakoztak a szentgyörgyiek.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 28.
Jókedv, nevetés Erdőszentgyörgyön
Csütörtökön, április 23-án délután csapot-papot hagyva irodámban (pedig elborít a munka, negyedéves adóbevallási időszak lévén), Erdőszentgyörgyre utaztam. A könyv világnapján, a Szent György-napi rendezvények keretében az esemény szívélyes házigazdája, Kovrig Magdolna tanárnő meghívására gyűltünk össze a helyi művelődési ház klubtermében – humordélutánra. Székely Szabó Zoltán színművész volt a műsorvezető, beszélgetőtársai Kedei Zoltán és Bölöni Domokos. A hallgatóság mindig hálás a kölcsönadott jókedvért. Kedei Zoltán festőművész Füst és sör című írása kapcsán elmélkedhettünk az élet dolgain. Amely pedig rövid, minek töprengeni hát kicsinyes dolgokon! A versírással későn kacérkodó Márton Károly a Kedei Zoltán műtermében című négysorossal váltott ki derűt: "Ecsetnyomok a vásznon./ Kirajzolódnak félkész fejek./ S a mellettem levőről/ magamra ismerek". Ugyanő a Számadás címűben öniróniáját is megcsillantja: "Írtam néhány sort/ egy újság szélére,/ de tűzgyújtó lett/ belőle – év végére".
Székely Szabó Zoltán ízes anekdotáival harsány kacagást váltott ki a közönségből. Bölöni Domokos kortárs tollforgatók vidám sírverseiből és régi síremlékek humoros felirataiból hozott jókora csokornyit. Ha már úgyis meg kell halnunk, legalább a sírversünk legyen vidám. Osztatlan sikert aratott a múltnak ez a fajta szemlélete, amely nem nélkülözi a népi szürrealizmust sem. Például ebben: "Itt nyugoszik Balog Döme,/ Ráesett a malom köve./ Mire észrevette vóna,/ Hóttan mászott ki alóla". Vagy ebben: "Itt nyugszik egy kéményseprő,/ Akit megölt a borseprő,/ Mert berúgott keményen,/ S kiugrott a kéményen". Hát még ebben: "Tegnapelőtt péntek reggel,/Szűcs Józsi arra ébredt fel,/ hogy halva hever az ágyon,/ S nincsen többé a világon!"
A találkozót Pál Imola maturandus tréfás népdalcsokra tette még élvezetesebbé.
Miért fontosak az ilyen jellegű találkozók? Mert ismerősök, barátok társaságában tölthetünk néhány oldott hangulatú órát, egymásra figyelve, és közben szellemi értékekkel is gazdagodunk. Székely Szabó Zoltán vitriolos írásai pedig arról győztek meg, hogy az ember úgy is szeretheti hazáját, ha (akár idegen földről is) szót emel a méltánytalanságok miatt. Aki pedig, mint ő, hazajön, és nem a művelt Nyugat gondtalan életét választja, hanem nyugdíjasan is képes újrakezdeni az életet, és közben sorra jelenteti meg a könyveit, nos, az ilyen írástudó minden tiszteletet megérdemel.
Doszlop Imre Lídia Naómi
A Föld napja kapcsán
A Föld napja alkalom kellene legyen arra, hogy mindenki felfigyeljen a Föld és környezetünk tisztaságának megőrzésére. Ennek érdekében tennie is kellene valamit az utca emberének, akár csak annyit, hogy ne dobja el uzsonnájának csomagolását, söröspalackját és egyéb hulladékát.
Sajnos, nálunk ez évben a természetre való odafigyelés helyett annak fordítottja, a rombolása történt a városi hatóságok "jóvoltából". Gondolok a Hősök parkjában történt "eseményekre". Nemcsak a hősökhöz méltatlan az amúgy is gondozatlan, szemetes park, de a környéken lakó idősek és kisgyermekes szülők kedvenc sétálóhelyének sem a legmegfelelőbb, hiszen már csak két romos pad díszeleg a téren. Kinek vagy minek ártottak a 25-30 évvel ezelőtt ültetett tujacserjék, melyek napjainkra megnőttek, körülvették a park sétányait. Inkább több padot kellene elhelyezni, egy-egy szemétkosár sem ártana, de az ellopott csatornafedők pótlása lenne a legsürgősebb, mielőtt komoly baleset történik. A levágott faágak szanaszét hevernek, nemcsak a látvány rettenetes, az ösvényeken való sétálást is akadályozzák. De már kezdtük megszokni, hogy a városvezetést csak a központ szépítése érdekli, a külső területek elhanyagoltságának megszüntetése érdekében nem sokat tesz, erre nem jut pénz a városlakók adójából.
Felháborodásomnak az adott okot, hogy a minap, délutáni sétánkon a Hősök terén megdöbbenéssel vettük észre, hogy a sétány két oldalát szegélyező tujákat, fenyőket derékban "lefejezték". Kérdem, kinek az utasítására? Azt már mindenki tudja, hogy a város főembere faellenes, ahol csak lehet, kivágatja a díszfákat, ha kell, ha nem. Amint látszik, utasításait nem szakemberekre bízza. Városunkban van a Sapientia egyetemnek kertészeti és tájépítészeti szaka. Ott szakemberek tanítják a hallgatókat környezetünk szépségének biztosítására, megőrzésére. Miért nem fordulnak hozzájuk tanácsért? Forduljanak a szakértőkhöz! Hiszen az ezen a téren tevékenykedő jelenlegi ügyvezető rossz, meggondolatlan, pusztítást okozó tanácsokat ad a városvezetésnek.
Remélve, hogy a városvezetés előbb-utóbb beszünteti favágási akcióit, figyelmükbe ajánlom városunk kevés zöldövezetének megőrzését, ápolását.
Péter Mária
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 30.
Tárlattal jubilált a MAGMA kiállítótér
Ötödik születésnapját ünnepli a 2010 áprilisa óta működő sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, ebből az alkalomból nyitották meg kedd este a Give Me Five! című csoportos tárlatot, amelyen 85 kiállító vesz részt munkájával.
A Szent György Napok keretében szervezett rendezvényen Kispál Attila, a MAGMA vezetője elmondta, az elmúlt öt évben sikerült a kortárs képzőművészetnek olyan keresztmetszetét bemutatni a sepsiszentgyörgyi, illetve a más városokból ide látogató közönségnek, amelyen keresztül átfogó és egy reális képet kaphattak a kortárs képzőművészetéből. Azt is kiemelte, hogy a MAGMA kiállításainak nagy többsége a médiaművészetre összpontosított, a kiállítótér nyitása óta mintegy 250 művésszel és elméleti szakemberrel kerültek kapcsolatba.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, a MAGMA másfajta gondolkodásmódot, mentalitást és attitűdöt jelent, fiatalos hangulatot és életérzést. „Ez nem mindig kedvező, nem mindig szép, nem mindig hazug, tehát szeret provokálni. Azok, akik most itt mozdulnak, alternatív gondolkodást képviselő emberek, akik valamikor klasszikusok lesznek. Ezért tartottam első perctől támogatandónak a MAGMA-t” – szögezte le Vargha Mihály.
A városnapok keretében gazdag kulturális programok várják a nagyérdeműt a napokban. Többek között egy SZEMÉLYES gyorsszínházat szerveznek, amely improvizatív, interaktív élményt nyújtó játék. A színészek mindig az éppen részt vevő emberre reagálnak, tehát minden „előadás” más lesz – a rendezvényen színész és néző közösen játszik.
A program május 1–3. között zajlik, naponta 15 órától 18 óráig az Erzsébet parkban. A sátorszínház kezdeményezői és szervezői Benedek Ágnes és Derzsi Dezső, a Tamási Áron Színház művészei, a programhoz három sepsiszentgyörgyi társulat színészei csatlakoztak, rendezőként közreműködik Kovács Zsuzsa.
Csütörtökön 19 órától a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein teaház szervezésében ismét jelentkezik a Tein Teátroom, amelynek idei negyedik témája a költészet. A költészet napjára emlékező eseményen fellépnek a Tamási Áron Színház művészei.
Az elhangzó szövegek kiválasztásánál figyelembe vették a Teátroom törzsközönségét is, úgy választották a verseket, hogy azok ne csak megszólaljanak, hanem megszólítsák a hallgatóságot. A tavalyi nagy sikerű felolvasószínház idén színházkísérletté, és/vagy kísérletszínházzá alakult, az alkotók havonta egy-egy nagyobb témakör kibontására tesznek kísérletet.
Péntektől Könczey Elemér grafikus, karikaturista, egyetemi oktató alkotásait láthatja a közönség szintén a Teinben. A teaház arculatához igazított, válogatott karikatúrakiallítás a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával jött létre. Részletes program a Szentgyörgynapok.ro honlapon olvasható.
Krónika (Kolozsvár)2015. április 30.
Székelyföldi vásárok: előítéletek és kitörési lehetőségek
A 25 éves évfordulók évében a székelyföldi vásárok egy része is negyedszázados jubileumhoz érkezett. Az új idény kezdete előtt Csipor Attila, az öt székelyföldi rendezvény építője, illetve részszervezője, a csíkszeredai Expo-Har Kft. tulajdonos-ügyvezetője segített felrajzolni az elmúlt évtizedek vásártérképét.
A Szent György Napok keretében április 30-án megnyitandó Szentgyörgy Expóval kezdődik az idei vásárszezon. A háromszéki expó az első erdélyi vásár, amely sokáig a legnagyobb is volt, kiállítói között elsősorban magyar állami támogatással érkező anyaországi cégek szerepeltek. Sokáig ez jellemezte a több helyszín végigjárása után tavalyra a Székely Mikó Kollégiumba visszahúzódó, wellnesskiállításra szűkülő vásárt, amelynek voltak kiemelkedő és sürgős elfelejtésre váró epizódjai is. Idén a „sokadalom” kellős közepén felállítandó, 360 négyzetméter beépített felületű expósátorba várják az érdeklődőket – miközben megmarad a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara wellnesskiállítása is.
A szentgyörgyivel párhuzamosan Csíkszeredában is hamar elkezdődött a vásározás, ott a Szakszervezetek Művelődési Házának folyosóin. „Az első években mindkét helyszínen az élelmiszer alapú és alapvető fogyasztási cikkekre nyilvánult meg hatalmas kereslet. Érthető módon, hiszen a kommunizmus éveinek korlátozásai nyomán az emberekben olyan áruéhség alakult ki, hogy szinte bármit el lehetett adni” – idézi fel a kezdeteket Csipor Attila. Az érdeklődés aztán folyamatosan átalakult, jó néhány trendhullámot lehetett azonosítani az elektronikai cikkektől a nyílászárókig vagy a minőségi építőanyagokig. Az igazgató a vásárlói viszonyulás igen érdekes vonzatait is említi. „Elsősorban a hazai termékek lebecsülése volt megdöbbentő, még akkor is, ha a minőség valóban sokszor hagyott maga után kívánni valót. Minőségtől szinte függetlenül azonban minden jobb volt, ami külföldről érkezett, főleg a magyar termékek – mondja. – Pedig egy idő után a fatermékek tekintetében egészen remek termékeket produkált Székelyföld, a hazai ember azonban nem becsülte a hazai termelőt.”
A Csík-Expo mintegy 15 év után változtatott helyszínt és időpontot. Miután egyre kevesebb kiállítási felület jutott a művelődési házban, a pünkösdi emberözönre alapozó stratégia is változtatásra szorult. „Be kellett látnunk, hogy pünkösdkor egészen másra kíváncsiak az emberek. Viszont azokban az években arra is ráébredhettünk, milyen sok román látogató vagy lakos fordul meg a városban” – indokolja Csipor. A Vákár Lajos-jégcsarnok azonban jó – főleg a létesítmény korszerűsítése után – és stabil választásnak bizonyult. Ott 1200 beépített négyzetméter felületen mutathatják be termékeiket a kiállítók. A vásározók megszűrésére nem nagyon nyílik lehetőség, Csipor Attila ma is beleborzongva idézi fel, amikor egy marosludasi olasz vállalkozó koporsói fogadták a marosvásárhelyi kiállításra érkezőket. A kiállítók legnagyobb részét továbbra is azok a kerekedők képezik, akiknek a termékeit feltétlenül meg kell mutatni. „A legnagyobb tömörülés rendszerint azok előtt a standok előtt alakul ki, ahol termékbemutatás zajlik, a többiek előtt rendre csak elsétálnak az emberek” – mondja a szakember. Csipor azt is nehezményezi, hogy a székelyföldi látogatók többnyire előítéletekkel, kész verdiktummal érkeznek a vásárba, amit menet közben is csak nagyon nehezen tudnak levetkőzni. Pozitív példaként a székelyudvarhelyi vásárt említi, ahol a társszervező Príma Rádió által az expó köré szervezett rendezvények rendre családi programokká avatják a kiállítást.
Az április végi Szentgyörgy-expót május 14–17. között a Csík Expó követi, a Marosvásárhelyi Általános Tavaszi Vásárt pedig május 28-i kezdettel rendezik. Az udvarhelyiek október elsejétől mehetnek vásárba, a székelyföldi vásáridényt pedig a Gyergyó Expó zárja december 4–6. között. „Én soha nem ígérek eladásokat a vásározóknak – mondja Csipor –, annyit szoktam mondani, hogy a termék beszél, mi csak a kereteket biztosítjuk. Azokból viszont jó minőséget, így semmi sem múlik a körülményeken.” Idén nem lesz különösebb slágertémája a vásároknak, az előzetes jelentkezések alapján elsősorban a fogyasztási cikkek viszik majd a prímet. No meg a látogatók, akik Sepsiszentgyörgyön például a városnapok forgatagából és hangulatából egyetlen pillanatra sem kiszakadva nézhetik meg, van-e valami új a nap alatt.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. május 1.
Sombori Sándor: Gábor Áron (Megjelent)
A Hármas Alapítvány Kaláka Könyvek sorozatában a napokban jelent meg Sombori Sándor Gábor Áron című regényes krónikájának legújabb kiadása, melyet a Háromszék tavaly, a Gábor Áron Emlékév alkalmából folytatásokban közölt.
A Plugor Sándor rajzaival illusztrált kötet a Szent György Napok ideje alatt megvásárolható a kolozsvári Idea Exit kiadó standjánál a sepsiszentgyörgyi városházával szemben, ára 24 lej. Ugyanott kapható Kuti János Megyek hóhányónak című, ugyancsak a Hármas Alapítvány kiadásában megjelent szatírakötete.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 1.
Kinőtték az iskolát (Országos gyermekszínjátszó-találkozó - Szent György Napok)
Szűknek bizonyult a Váradi József-iskola díszterme az idén már kilencedik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó-találkozón, amely legalább ötszáz kisebb-nagyobb diákot vonzott. A fellépők öt megyéből jöttek, és már ők is 280-an voltak, de a nézőtéren is egymás hegyén-hátán szorongtak, még a földön is ültek a társaikra kíváncsi tanulók; a kinti hűvös időjárás miatt szerencsére elviselhető volt a benti levegő, zavaró az volt, hogy az előcsarnok zajait az ajtó nem tudta kiszűrni.
A túlzsúfoltság elkerüléséért a rendezvényt két napra osztották: szerdán az I–IV., csütörtökön az V–VIII. osztályosok mutatták be darabjaikat – a kisebbek inkább a mesevilágra és a hagyományokra, a nagyobbak meg a mára és az őket foglalkoztató kérdésekre építették fel előadásukat. Az elbírálás szakmai megbeszélés jellegű – természetesen van pontozás, de végül Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész zsűrielnöki minőségében értékeli a produkciókat. A fő szempont a szereppel való azonosulás, illetve a hitelesség, ami például a kamaszgondok esetében különösen nehéz ügy. No de amíg a tanárok izzadtak, a gyermekek mulattak: első nap a baróti Kelekótya együttes vidám muzsikája teremtett fergeteges hangulatot, másnap pedig a One Beat táncegyüttes mozgatta meg a tizenéveseket. Az eredmények a következők: az elemisták közül a székelyszáldobosiak Csudavíz című előadása aratott osztatlan tetszést (a szereplők ízes népi beszéde és a falusi embereket felvonultató természetessége miatt), és ugyancsak első díjat nyert a székelyudvarhelyi Lakodalmas. Második helyezettek a torjai kisdiákok a Mátyás király álruhában mesével, a váradisok pedig A kóró és a kismadár történetével, harmadikok a székelyudvarhelyiek Hapci királlyal és a másik váradis osztály A csigacsalád meséjével, dicséretet a két-két brassói, illetve felsőboldogfalva-hodgyai vendégek kaptak. Az V–VIII. osztályosok között idén nem osztottak első díjat, második a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című produkciója lett, harmadik díjas az oroszhegyiek Este van már... és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum A nővel című előadása lett. Dicséretben a Mrożek-feldolgozással érkező magyarfenesiek, A kis herceggel utazó kőrispatakiak részesültek, illetve a megyei előválogatáson díjazott illyefalviak a Padokkal. Két különdíjat is osztottak: a versenyen kívül fellépő (középiskolásokat is szerepeltető) szászrégenieknek az Ördögbálért, illetve a kovásznai diákszínpadnak a Szép Domokos Anna színreviteléért.
A kétnapos seregszemle végén Péter Kinga tanítónő, a rendezvény kitalálója és házigazdája elmondta: bár a fesztivál színvonalára igazán büszke lehetne a tanügyminisztérium, nem adott rá pénzt; arra hivatkoztak, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. Ez a kizárólag lelkes amatőrökből verbuválódó romániai magyar gyermekszínjátszás számára teljesíthetetlen feltétel, ezért évről évre önmagát szüli meg a találkozó a városi és megyei önkormányzat, a Váradi-iskola alapítványa és a szülők, pedagógusok, vállalkozók támogatásával.
Szerző: Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 1.
Megkezdődött a vásári hétvége
A Rétyi Kováts András Fúvószenekarnak az Erzsébet-parkban található pavilonban tartott koncertjével nyitották meg a Szent György Napok vásári hétvégéjét. A rendezvény első napján napsütéses időjárásban szórakozhattak az ide látogatók.
Ezúttal is rendezett városnapok kezdődtek el pénteken Sepsiszentgyörgyön, ahol több színpad programjaival is fogadják az érdeklődőket: a főszínpad, az Ifjúsági Udvar, a Kultúrkert, a Karta Völgy, valamint a Gyuri-muri téren elhelyezett színpad koncertjeivel és fellépőivel. A lacikonyhák összesen négy fontos helyszínen, így a Gyuri-muri téren, a főszínpad közelében, az Ifjúsági Udvarban és a kézműves vásár közelében helyezkednek el. Utóbbi esetében bőrdíszművek, kézzel készített ékszerek, népi ruházat, táskák, lakberendezési tárgyak, valamint megmunkált vaskerítés elemek is várják a városnapozókat.
A színpadok körüli sörsátrak esetében szintén egységes arculatot mutatnak. Az árak sokat nem változtak az elmúlt évhez képest: a miccs 3 lej, egy csapolt sörért pedig a legtöbb árusnál 5 lejt kell fizetni, akárcsak egy cső főtt kukoricáért. Különben a korábbi városnapok tapasztalatai alapján ezek a termékek fogynak leginkább a rendezvény alatt, társulva a kürtőskalács és a lángos fogyasztásával.
A színpadi koncertek, előadások, valamint gyerekprogramok mellett pénteken nyílt meg az Aktív turizmus elnevezésű expó is az Erzsébet park, valamint a Lábas ház közötti úttesten felállított sátorban., ahol több testvérvárosok utcája és a székely termékek vására is, ahol hungaricumok és siculicumok kerülnek bemutatásra, valamint a gasztronómiai ínyencségek és borok kóstolója és a kézművesek, hagyományőrzők termékeinek bemutatása várja a vendégeket.
Ugyancsak a Kultúrkertben kap helyet az Észműves sátor, ahol közgazdaság és vállalkozásfejlesztés tematikájú előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők, valamint a Borudvar, utóbbi a tíz résztvevő borász mellett egy pálinkafőzőt is köreibe fogad a 2015-ös városnapok alkalmával. A még hitelesebb borkóstolás érdekében konkrétan a Szent György-napokra előállított borospoharat is lehet vásárolni. A bóvlikat ezúttal kiszorították a belvárosból a Szent György Napok idejére, ahogyan a vidámparki gépezetek is az Olt-híd közelében fekvő területen helyezkednek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. május 3.
Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro2015. május 3.
Elhunyt Áros Károly sportújságíró
A 75 éves Áros Károly a Szent György Napok megnyitó ünnepsége előtt veszítette életét. Egy mentőautó gázolta el.
A szervezők közleménye szerint a Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta útjából kitolató, a színpad közelében szolgálatot teljesítő önkéntes egyesület mentőautója gázolta el a staféta fogadására igyekvő, két kamion közül kilépő újságírót. Áros Károly súlyos medencesérülést szenvedett, mentőhelikopterrel szállították Marosvásárhelyre, ahol szombaton reggel belehalt sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat szerint a mentőautó vezetője nem fogyasztott alkoholt.
Áros Károly 1940-ben született Nagymohán, a középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végezte, román-magyar szakos hallgató volt a Babeş-Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanított, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról a helyszínről tudósított, Gyógyítás tornával című cikkét a TETT közölte. A Labdarúgó tavasz és A sportjátékok című kötetei 1980-ban jelentek meg. A Háromszék napilap aktív sportújságírója, szerkesztőbizottsági tagja volt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2015. május 4.
„Szellősebb”, élvezhetőbb Szent György Napok
Tűzijátékkal zárul vasárnap este Erdély egyik leglátogatottabb városünnepe, az április 24. és május 3. között szervezett háromszéki Szent György Napok. Áttekinthetőbb, szellősebb volt az idei program, ám mégsem maradhatott hiányérzet azokban, akik az április végi szeszélyes időjárás ellenére bevetették magukat a forgatagba: kirakodóvásár, világhírű rockbanda koncertje, gyerekváros, alternatív és ifjúsági sátor, kultúrkert, borudvar és persze lacikonyhák is várták a közönséget. A szervezők elképzelése megvalósult, és jót tett a rendezvénynek, hogy „visszavettek” a fesztiváljellegből, és inkább a városnapokra összpontosítottak.
Üdítően hatott a múlt század elejét idéző vásár
Ezúttal senki nem érezhette úgy, hogy három napig rohangál egyik helyszínről a másikra, és mégis sok mindenről lemarad. Senki nem hiányolta a második nagyszínpadot, hiszen helyette három kisebbet állítottak fel.
A múzeumkerti kisszínpadon dzsessz, világzene, blues csendült fel, itt koncertezett a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody, a Nightlosers és a Magyar Atom. A kARTa Session színpadán koncertek, workshopok, drum and bass-lemezlovasok, valamint különböző zenekarok mutatkoztak be – például a Tamási Áron Színház Tesztoszteron zenekara. Az Ifjúsági Udvarban felállított színpadon koncertezett többek között a Honeybeast, a Kelemen Kabátban, a Bere Gratis.
A bóvlivásár elmaradása is üdítően hatott, hiszen helyette a múlt század eleji hagyományos Szent György-napi kirakodóvásárt elevenítették fel. Szerencsés egybeesés, hogy a Szent György Napok a tavaszi kibontakozás idejére esik, így kihozhatják a szabad térbe: a vásárt, lacikonyhákat és a sok szabadtéri előadást rengetegen látogatják – mondta a megnyitón Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser.
Mint hangsúlyozta, az évek folyamán a vásár is, az egész rendezvény is folyamatosan alakult az igényeknek, véleményeknek, tapasztalatoknak és az éppen uralkodó divatnak megfelelően. A kirakodóvásárban igényes kézműves termékek, rusztikus ruhák, kerámiák, ékszerek, bőrdíszmű, üveg és persze a hagyományos vásárfiának számító mézeskalács kínálkozott.
Kerámiáit árulta a „viszkis rabló”
Az idei vásár egyik színfoltja Ambrus Attila, a „viszkis rabló” megjelenése volt, aki saját kerámiáit árulta. A csíki származású Ambrus elmondta, a Szent György Napokról tévéműsorokból értesült, és már a börtönben töltött évek során megfogalmazta, hogy „jó lenne egyszer eljönni ide”.
„Szerettem volna felmérni azt, hogy a termékeimet megveszik-e, tetszik-e az a fajta érték, amit én képviselek és az a fajta motívumvilág, amivel én rendelkezem” – mondta Ambrus Attila, aki 13 évet töltött börtönben, és ott tanulta ki a keramikus mesterséget, most már tíz éve ezzel foglalkozik.
A vidámparkos játékgépek is kiszorultak a központból, helyette a Gyuri-Muri gyerekvárost építették meg a Szent György téren – több száz gyerek volt kíváncsi a vásári bábjátékokra, ügyességi játékokon gyűjtögették a sárkánypikkelyeket, amit aztán a különböző műhelyekben válthattak be.
A várost a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál (SUF) is hangulatossá tette, a hatodik alkalommal megtartott rendezvényen tíz zenekar négy helyszínen mutatkozott be, emberközeli zenei élményt kínálva.
A legnagyobb forgalom természetesen a nagyszínpad előtt volt, ahol a három nap alatt 13 fellépő szórakoztatta a közönséget. Idén arra is odafigyeltek, hogy minden nap helyi művészek kapjanak lehetőséget, így fellépett a Százlábúak és Százlábacskák Gyermek Táncegyüttes, a Mercedes Band Acoustic, a Selfish Murphy és Hevereder. A Szent György Napok nagyszínpadán koncertezett a 3Sud Est, Péter Szabó Szilvia, Tóth Gabi, az Anna and the Barbies, a Budapest Bár és Ștefan Bănică jr.
Tovább dübörög a Uriah Heep
Az idei városnapok húzónevei a brit Uriah Heep zenekar és Zorán volt. A Uriah Heep koncertje kapcsán előkerültek a régi bakelitlemezek, a történetek arról, hogy ki miként szerezte meg ezeket, vagy hallgatta a Szabad Európa Rádióban.
A rocktörténelem egyik legjelentősebb bandájának tagjai a koncert előtti sajtótájékoztatón elmondták, összesen 58 országban fordultak meg, Romániában már koncerteztek, de először lépnek fel Sepsiszentgyörgyön. Az eredeti felállásból csak Mick Box maradt a rockegyüttes élén, ám amint kifejtették, „jó a kémia közöttük”, ezért vannak még mindig a zenei pályán. Egyelőre nem tervezik abbahagyni, hiszen a festő sem teszi le az ecsetet egyik napról a másikra.
A szombat esti koncerten 45 éves zenei munkásságukat sűrítették két órába. Jó energiájú, átható produkciót mutattak be, a közönség is hálás volt, így fergeteges buli kerekedett. A Zorán-koncertet és a tűzijátékot vasárnap este láthatja-hallhatja a közönség.
Székelyhon.ro2015. május 4.
Isten éltessen, Sepsiszentgyörgy!
És én hiszek a város zajában – cseng a Zorán-dal a fülemben: a város, Sepsiszentgyörgy zajos volt a hétvégén, névnapját ünnepelte.
Eshet eső, fújhat szél, a Szent György Napok úgyis zajlanak. A szombati eső ugyan bezavart, jóval kevesebben rótták a központ utcáit, vásároltak kézművesportékákat, nézték meg az előadásokat – de estére megtelt a Szabadság tér, a Uriah Heep-koncerten pedig tömeg bulizott. Idén szellősebb volt a belváros, nem lepték el bóvliárusok, s a gyermekek szórakoztatására, a szülők pénzének elnyelésére szolgáló hatalmas szerkezetek sem rondították a képet. Így a kézművesek is jobban kibontakozhattak, az összhatás kedvezőbb volt, mint korábban. Az Erzsébet park virágai színpompáztak, illatoztak, kellemes volt sétálni is a különböző helyszínek és programok között. A kulturális héten zajlott hangversenyek, színházi előadások után a tömegszórakoztatás napjai érkeztek el a hétvégén. Az ifjúság a romudvarban és a könyvtár mögött bulizhatott, a rétegzenét kedvelők a Székely Nemzeti Múzeum kertjében szórakozhattak, ugyanott üzemelt a nagy sikernek örvendő borudvar. Közben belvárosi szórakozóhelyeken is zajlott az élet, estére a főszínpad előtti tér népesült be – ünnepelt a város.
A hét folyamán két szűkebb körű ünnepséget is rendeztek. Előbb az arany- és gyémántlakodalmasokat köszöntötték, tegnap pedig a Pro Urbe díjat adták át. Utóbbin könnyek szökkentek a szemekbe, amikor a nemrég elhunyt Gaál Sándor cserkészvezető posztumusz kitüntetését özvegye vette át.
Egy tragédia beárnyékolta a városünnepet: kollégánkat munkavégzés közben érte halált okozó sérülés. A balesettől elvonatkoztatva igazi ünnep volt a Szent György Napok idei kiadása, helybeliek, háromszékiek és vendégek is ünnepeltek – idézhetjük a Zorán-dalt: „Apám hitte az ünnep örömét (…), és én hiszek, hiszek apámban.”
Az ünnepnapok végén pedig mi mást kívánhatnánk: Isten éltessen továbbra is, Sepsiszentgyörgy!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 4.
Elhunyt Áros Károly
Szolgálata teljesítése közben, a Szent György Napok forgatagában történt súlyos baleset következtében tragikus hirtelenséggel elhunyt Áros Károly, lapunk munkatársa.
Pályáját tanárként kezdte, egész munkássága egybeforrt a háromszéki újságírással. Alapítója a Megyei Tükörnek, kezdetektől sportrovatát írja és vezeti, negyedszázadon át pedig a Háromszék sportújságírója. Nevéhez több kötet fűződik, az egyetemes magyar sport egyik legelkötelezettebb és legavatottabb ismerőjeként számtalan elismerésben részesült.
A Háromszék szerkesztősége saját halottjának tekinti.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 4.
Tiszta szívvel, szenvedéllyel (Gyermekek néptáncgálája - Szent György Napok)
Zeng az ének, zeng a szó címmel tartotta pénteki műsorát a sepsiszentgyörgyi Százlábúak és Százlábacskák Néptáncegyüttes, amely megérdemli, hogy a Szent György Napok néptáncgálájának nevezzük. Virág Endre és Virág Imola gyermektáncosai a különböző vidékek tánca mellett igazi parádéját mutatták be a sokféle népviseletnek.
Szeretem a táncot, azt a szenvedélyt, tüzet, ami a táncban van – mondta lapunknak két tánc szünetében Demeter Hunor, aki szerint „akkor jó a tánc, amikor szívből járod, és nem kényszerből”. Csenteri Anna Luca a jó közösség miatt is szeret táncolni, „itt kicsik és nagyok együtt vagyunk, tanulunk egymástól, vigyázunk egymásra, és szerintem ez nagyon jó, így ahogy van”. Testvére, Csenteri Gergely a táncot felszabadító élménynek tartja, „ilyenkor kiadhatom magamból azt az energiát, amelyet máshol nem igazán”. Gergely Dorottya szerint „a tánc jó szórakozás, örömet okoz, és nem baj, hogy sokat kell gyakorolni, mert azáltal is kikapcsolódom”. Hogy mennyire őszinte eme néhány gondolat, bizonyította a két együttes a színpadon a moldvai, felcsíki, mezőségi, kalotaszegi Küküllő menti és szászcsávási táncokban. Énekelt Márkosi Lili, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka és Gerebenes Ede, muzsikáltak a zágoni Dezső testvérek, Attila és István, valamint a Heveder zenekar.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 4.
A jövő Székelyföldjét álmodták meg
Az innováció jelentőségéről beszélgettek vállalkozók a Szent György Napok alatt. Az Észműves sátor vasárnapi meghívottjai azt hangsúlyozták, jövőbe tekintés nélkül nincs haladás, szükség van a folyamatos fejlődésre. Első ízben az intelligens ház elképzelését ismertették. Mint elhangzott, ez egy összefüggő rendszer, amelyben az ébresztőóra össze van kötve a kávéfőzővel, a hűtő a bevásárlókosárral – hogy a kifogyott tejet automatikusan pótolni tudjuk –, az autóban nincs sofőr stb. Pál Tibor vállalkozó elmondta, maga a központi fűtéssel ellátott ház is intelligensnek nevezhető részben, de ez kezdetleges még. Mint kifejtette, mindezt az internet világa fejlesztette tovább, mára megoldható, hogy egy ház fűtése, világítása, biztonsága egységesített vezérlésű legyen. Jelentheti ez azt is például, hogy egy érzékelővel megoldhatjuk: értesítsen minket a rendszer, ha távol vagyunk, és esetleg probléma van, nyitva maradt az ablak stb.
Ugyanakkor nem csak házakról, hanem irodákról, teljes épületekről is szó van – hívta fel a figyelmet Pál. Elmondta, a lakóházak esetén fontos tényező lehet az energiamegtakarítás, fél év, egy év alatt megtérülhetnek a befektetések. A biztonság szintén fontos tényező, és nem elsősorban egy eseteges betörésre kell gondolni, hanem tűzre vagy csőszakadásra. Az elmúlt időszakban olyan technológiák vártak elérhetővé, amelyekkel megvalósítható az intelligens ház – szögezte le a vállalkozó. Bokor Zoltán, a Multi Nr. vállalat alapítója arról beszélt, bár őket Sepsiszengyörgyön nyomdaként ismerik, valójában egy innovatív cég, nagy csapattal. Székelyföldön tipikus, hogy valaki valamit megnéz és lemásol, ez viszont őt mindig zavarta – mondta. „Azt szerettem, ha inkább engem másolnak. Három-négy évente kihozunk valami újat, és ez csodálatos” – fogalmazott. Ötlete mindenkinek van, az azonban egy másik lépés, hogy abból pénzt is csináljanak – ehhez szükséges a háttérbe egy nagy csapat.
Krecht Rudolf, a sepsiszentgyörgyi életmentő robot még iskolás megálmodója és elkészítője elmondta, az első gép, amit készített, tűzoltásra volt tervezve. A LifeBot, azaz a már készen álló életmentő robot ma már viszonylag könnyen elérhető, tíz éve azonban bizonyos anyagok beszerzése is nehézséget okozott volna a számára, a 3D-nyomtatóról pedig nem is hallottak. A LifeBotot olyan alkalmakra tervezte, amikor egy emberi élet megmentése veszélyes volna számunkra, így inkább robotot küldenénk be a terepre. Mint mondta, a kis gép adott esetben adrenalint tud fecskendezni a megmentendő ember karjába, és még gondosan fertőtlenít is. Folyamatosan méri, hogy mi történik körülötte, jelzi az irányítónak, hogyha feldőlt, ha füstöt érzékel. „Nem arra kell gondolni feltétlenül, hogy fognak-e repkedni az autók a jövőben, hanem arra, hogy mi lesz elérhető számunkra, mit ad nekünk nekünk az innováció” – fogalmazott hozzátéve, szerinte öt éven belül a robotika olyan hobbi lesz, mint a foci.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro2015. május 5.
Erdélyben még vágynak a szabadságra
Erdélyben koncertezni más, azt a felfokozott érdeklődést és szeretetet, amit szinte bármelyik erdélyi fellépésen kapunk, nehéz leírni, és a sepsiszentgyörgyi hangulat felülmúlta a várakozásunkat – nyilatkozta a Szent György Napok zárókoncertje után Zorán, aki egyszerűen zenészként határozza meg magát, ha már nem kerülheti el ezt a kérdést.
Első mondatában a meghívást és a rendezvénysorozatban kapott előkelő helyet köszönte meg, és gratulált a már 24. kiadásához érkezett városünnephez: ez már önmagában is csodálatos, ezért is öröm volt itt lenni.
A nagy tudású, elkötelezett zenészekből álló csapat nagyon készült erre a fellépésre, teljes, tízfős létszámában jött el, és a legjobbat igyekezett nyújtani. Nem először vannak itt, és remélhetőleg lesz még folytatás. Az erdélyi közönség más, talán azért, mert nagyon sokáig el volt szigetelve mindentől, és ez a felgyülemlett érdeklődés még tart; a dalok egy zárt rendszerben vigaszt, támaszt, reményt adnak, a zene hatása vagy hatalma is másféle. „Ezt érzékeljük a mai napig Erdélyben: hogy még mindig van vágy a szabadságra. Ez felelősség is” – fejtette ki. Ennek ellenére úgy véli, érezhető az igényesség némi csökkenése, talán mert a fiatalabbak már nem érezték a bőrükön a nyomást: az érzelmi hőfok már nem ugyanaz, de jó, hogy van még. „Semmi bajom a fiatalokkal és a tehetségkutatókkal, mi is így kezdtük – és jelenlegi csapatunkban is vannak fiatalok – , bár ma inkább műsorkészítés folyik, mint tehetségkutatás” – jelentette ki. A sikerhez szerinte nem elég a tehetség és a zenei tudás, észnél is kell lenni (vannak, akik két végénél égetik a gyertyát), főleg egy zenekarvezetőnek; az sem mindegy, hogy ki áll az ember mögé, bár ma az internet sokat segít. Arról is szó esett: a stúdiómunka kell ahhoz, hogy legyen, amit a koncerteken énekelni, de a lemezkiadás halódik, a készülő új dalok már különböző honlapokon jutnak el a hallgatókhoz. „Lehet zeneileg is szocializálódni, a kommersz felé tolódni, de az igényesség számunkra belső kényszer, mi azon nőttünk fel, hogy a legjobbat nyújtsuk, ami tőlünk telik” – fogalmazott az előadóművész.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 7.
Szórványbeliek a városünnepen
A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott ?sszetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program keretében közel nyolcvan személy látogatott a megyeszékhelyre a messzi és a közelebbi szórványból Szent György Napok alkalmából.
4 évestol 79 évesig szinte minden korosztály jelen volt, Vajdahunyadtól Kükülloszögig több településrol, de még az egykori európai kulturális fovárosból, Nagyszebenbol is idevonzották az érdeklodoket a városnapi rendezvények. Kicsitol idosig mindenki megtalálta a város azon sarkát, ahol a legjobban érezte magát. A kétnapos látogatás során, a városismerteto séta után a gyerekek és a pedagógusok inkább gyerekprogramokat felvonultató színpad és a kézmuvessátor körül töltötték idejüket, az ifjúság és a középkorosztály pedig a felnotteknek szóló programok, koncertek közül válogatott.
A szórványból ide látogató idos asszonyok elsoként a római katolikus templomba tértek be, ahol azonnal dalra fakadtak, hálát adva, hogy egészségben eljutottak Székelyföldre. Ezt követoen a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, foleg a gyermekprogramokat kedvelték, majd lassú léptekkel, de örömmel teli szívvel sétáltak végig a kézmuvesmesterek termékeit kínáló asztalok elott.
Nagyon sok élményben volt részünk, csodálatos ilyen pezsgo kulturális közegben létezni. Sok ötlettel, lelkesedéssel térünk haza, nagyon sokat fogunk mesélni, és bízunk benne, hogy egy töredékét mi is meg tudjuk majd valósítani otthon, saját közösségünkben - mondta Miklós Erzsébet bethlenszentmiklósi tanárno.
A kirándulócsoportok mellett Hunyad és Szeben megyékbol az Aktív Turizmus Expón is voltak képviselok, akik közös standon mutatták be a megyéikrol szóló kiadványokat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. május 7.
Tízezer lépés Sepsiszentgyörgyön
Viktor, a budapesti utcazenész a húrok közé csap, a számítógépes háttérrel dúsított Dire Straits vagy az ír kocsmazene úgy szól, hogy csak le kell csukni a szemet, s szemernyi kétsége sincs az embernek afelől, hogy mellette Mark Knopfler varázsol, a kocsmában pedig vaskos barna takaró alól kívánkozik az ír sör a szomjas torkokba. Sokáig hallgatom, mire kinyitom a szemem, halomnyi egylejes hever a gitártokban, az Erdélyi Művészeti Központ tükrös ablakából pedig saját mosolyom néz szembe velem. Megkezdődött a 24. Szent György Napok rendezvénysorozata.
Illetve már napokkal előtte megkezdődött, a világhírű bukaresti Madrigal kamarakórus jelentette a felütést, Sepsiszentgyörgy szülöttje, Ungureanu Szabó Anna intette be a kezdést, amitől az egész szinte olyan, mintha a város saját együttese adná meg az alaphangot. Erdély legrégibb városünnepének 2015-ös kiadása amúgy is a hazai termést helyezte előtérbe. Például a Mácsafej együttes színházi produkciónak szánt előadását, amelyben Kolcsár József színművész tolmácsolásában különös hangot kapnak Szilágyi Domokos versei, a méltó kései „szellemi rokon”, Fekete Vince költészete pedig Ferencz Csaba remek hangszeresek által életre keltett zenéjébe öltöztetve hat, sokkol, simogat és megbocsát. Bő óra körömfeketényi szabadság reményében, countrys katarzisos feloldozásban.
Hömpölyög a tömeg, holott az időjárás nem túl kegyes, a vadul kergetőző felhők, az esőfelvonások közepette sem szünetel a vásári kavalkád. Pedig idén nincs bóvlivásár, óriáskerekek és kalapácsok sem késztetik állandó csatára a gyerekes szülőket, kígyózik a sor viszont a gyerekváros játéksátrai előtt, vizsgázik a világ, az animátorok, csak a gyerekek nem vizsgáznak, ők remekül elvannak. Könyves standok kínálják portékájukat antikvár kötetektől a legfrissebb termésig, 2015-ben a könyv is becses vásárfiává nemesül, felzárkózva a mézeskalács-figurák, vitaminkészítmények, sokdimenziós krumplihámozók és mindent felszívó csodakendők mögé. A kimeríthetetlen kínálatú kézműves soron sokan fényképezkednek nyíltan vagy titokban egy ismerős arcú fazekassal: úgy tűnik, Ambrus Attilának, a kilencvenes évek magyarországi viszkis bankrablójának még sokáig viselnie kell a hamis rózsasándori bélyeget. Pedig 13 évnyi börtön után szemmel láthatóan szívesebben beszélne a cserepeiről.
Az expósátorban román nyelven érdeklődik egy férfi a székelyzászló-kínálat felől. Képzett a témában, több méretben is gondolkodik, sőt, a hold a és a csillag önmagában is érdekli, mert az otthonára kifüggesztett lobogónak csak az egyik oldalán láthatók a szimbólumok, így a másik irányból érkező nem láthatja azt a maga teljességében. Egy közepes méretű mellett dönt, majd hozzácsap még egy asztali zászlócskát is, hadd legyen vele az irodában is. Kérdem tőle, miért, visszakérdez, miért kérdem, belegondolok, tényleg, miért is?
Kovászna fürdőváros tekintélyes méretű standdal érkezik, mégsem áll meg a kutya sem a szívkórház márkanevére építő, látványelemekben sem szűkölködő üzenet előtt. A néhány napja újra egymagában névadó dr. Benedek Géza minden bizonnyal forog a sírjában, értetlenkedve betűzve a kizárólag román nyelvű felirattengert.
Minden korábbinál jóval népesebb mezőny, több mint hatszáz pár láb készülődik a Gáll Lajos futónap távjainak megtételére, örül a lélek a háromgenerációs családi csapatok láttán. Csak Sepsiszentgyörgy elmúlt ötven évének sportkrónikása, Áros Károly hiányzik – immár visszavonhatatlanul. Előző nap érte utol az észbontóan buta végzet, tolató mentőautó gyűrte maga alá a várpalotai futóváltó ünnepélyes fogadására siető kollégát. Aztán meglódul a futómezőny, továbbdöccen az élet.
A Múzeumkertben kétpólusú a világ, az ízlelőbimbók a bor- és pálinkaudvar felé terelgetnek, a füleket a színpad dzsesszmaratonja hívja. A megoldás: borospoharakba kapaszkodó nagy társaságok keresik a stratégiailag legjobb helyeket, ahonnan a zeneélmény is úgy élvezhető, hogy a borutánpótlás se kerüljön reménytelen távolságra.
A nagyszínpadon dübörög a Uriah Heep, a brit hardrock banda dalai negyven évvel repítenek vissza az időbe. Csak a hangzás minősége nem stimmel, a Szabad Európa vagy a luxemburgi rádió felejthetetlenül recsegő emlékét csúcstechnika, vitalitás, alig kopó énektudás halványítja el. Mellettem a műcigarettát szívó, ásványvizes palackot szorongató ősrocker testrészei meg-megrándulnak, mire azonban az Easy Livin, majd a Gipsyre kerül a sor, már nincs visszaút, önálló életre kelő kezek játsszák a képzeletbeli gitárszólót, hajdanvolt sörény lobog a ritmusra. A rendezvény támogatóinak nevét a falakra festő fénynyalábban sűrű eső permetez, addig észre sem vettem, de azért felteszem a kapucnimat.
A tizedik nap estéjén aztán Zorán is a húrok közé csap, elmeséli az életünket, több tízezer ember igazolja vissza neki, újra vele együtt hisszük a gyűrű aranyát. A tűzijáték fantasztikus alakzatokat rajzol a dermesztően csillagos májusi égre. Mire felébredünk, már készülhetünk is a Szent György Napok 25., jubileumi rendezvénysorozatára.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. május 15.
Újabb segítő szervezet
Bővült a civil segítők kínálata Sepsiszentgyörgyön, áprilisban jegyezték be a Salvatore Egyesületet, amelynek legfontosabb célja az elsősegélynyújtás, de az önkéntesség népszerűsítése is tevékenységük között szerepel.
Buna Hunor, a Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntescsoportjának korábbi vezetője azért hozta létre az önálló egyesületet, mert szerinte szükség van az elsősegélynyújtást biztosító szervezeti hálózat bővítésére: „Előfordulhat, hogy egyszerre több településen kellene biztosítani a segítőszolgálatot, például városnapokon, falunapokon, kulturális rendezvényeken, és a jelenleg működő önkéntescsoportok mellett van hely még segítőknek.” Az egyesület alapszabályzatában képzés, oktatás is szerepel, távlatilag e tevékenység akkreditálásán is gondolkodnak, egyelőre azonban az elsősegélynyújtást tartják elsődleges feladatuknak. Egy orvos, két asszisztens és öt önkéntes diák csatlakozott a szervezethez – közölte Buna Hunor, és eddig a Szent György Napokon, valamint a kézdivásárhelyi sportnapokon állítottak sátrat, vasárnap, a család nemzetközi napja alkalmából a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban mutatkoznak be.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 25.
Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro2015. június 8.
Szociális központ nyílt Erdőszentgyörgyön
Tegnap délben nyitotta meg Erdőszentgyörgyön az első szociális központot a Gyulafehérvári Caritas, amelynek célja visszaszorítani a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi kirekesztettségét és az oktatásból való kimaradásukat. Erdőszentgyörgy után június folyamán Balavásáron, Gyulakután és Makfalván további három központot létesítenek.
Az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt futamideje 14 hónap, és az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják. A hátrányos helyzetű gyerekeket és családjukat felkaroló központok szükségességét az indokolja, hogy Romániában a kiskorúak nagy részét veszélyezteti a szegénység és az ebből fakadó társadalmi kirekesztettség. Gyakori, hogy az anyagiak hiánya a szülők gondatlanságával társul, és mindezek következtében a gyerekek nem tudnak felzárkózni a tanulásban társaikhoz, rosszabb esetben kimaradnak az iskolából.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója lapunknak elmondta, a projekt célcsoportja a 6-14 év közötti gyerekek, és a négy településen 125 haszonélvezője lesz. Például Erdőszentgyörgyön az utóbbi három évben évente 62-74 gyerek maradt ki az iskolából. Előfordul, hogy az elemi osztályokat sem sikerül befejezniük. Az igazgató szerint a szóban forgó négy településen nem súlyosabbak a gondok, mint más térségben, csupán e négy önkormányzatban leltek lelkes partnerre, biztosítják a központok működéséhez szükséges székhelyet, illetve a projekt lejárta után, azaz jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezek fenntartásához. Erdőszentgyörgyön a Szent György Iskolaközpontban lesz a székhely, ahol a Caritas szakemberei – pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás – állnak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Lehetőség lesz egyéni tanácsadásra, csoportos foglalkozásokra mind a gyerekekkel, mind pedig a szülőkkel, illetve a pedagógusokkal, akikkel szorosan együttműködve szeretnének eredményeket elérni a Caritas szakemberei. Az állami intézményekben több mint ezer gyerekre jut egy iskolapszichológus, a szociális központokban bármikor bármilyen problémával felkereshetik a szakembert a diákok vagy azok szülei. Ludescher László hangsúlyozta, kollégái ugyanakkor terepmunkát is fognak végezni, például ha a pedagógus jelzi, hogy egy gyerek huzamosabb ideje nem volt iskolában, a szakember felkeresi a családot, és megpróbál segíteni, hogy a gyerek ne maradjon ki az iskolából. Az igazgató hozzátette, ha a 125 gyerekből tízet sikerül úgymond "megmenteni", már megérte a munkájuk.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)