udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
350
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 | 331-350
Névmutató:
Váry O. Péter
2015. november 14.
Magyar irodalom a magyar nyelv napján
Ugyan véletlen egybeesés, hogy – az elmúlt évek gyakorlatát folytatandó – a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai épp a Romániában idén első alkalommal ünnepelhető magyar nyelv napján léphettek a sepsiszentgyörgyi közönség elé, ám sehogy jobban nem lehetne indítani egy leendő piros betűs napot, mint irodalommal. Tompa Andreát, Györe Balázst és Krusovszky Dénest Károlyi Csaba faggatta tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében irodalomhoz való viszonyukról, és természetesen szóba került az egységes magyar irodalom örökös dilemmája is.
Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese a szerzők bemutatását követően arról faggatta a meghívottakat: befolyásolta-e pályaválasztásukat, összefügg-e írói mibenlétükkel az, hogy honnan származnak, mennyire meghatározóak gyermek- és fiatalkori körülményeik alkotásaikra. A Kolozsváron született Tompa Andreát mindenféleképp, hiszen első regénye önéletrajzi ihletésű, a másodikban – melynek helyszíne szintén Kolozsvár – már meg kellett teremtenie a várost. Mint mondta, „elhamvad” benne az izgalom, ha írásainak más helyszínt kell keresnie, bár tudatában van annak, hogy ha minden regényének cselekménye ugyanott történik, az „bezárja az embert”, mégis reméli, egyszer majd sikerül annyira „szétírnia” Kolozsvárt, hogy az a város már nem az a város lesz. Krusovszky Dénes épp ellenkezőleg viszonyul, ő Hajdúnánáson nőtt fel, viszonyát, így utólag, rendeznie kell a „nem világvégi helyzet, de unalmas” kisvárossal. Györe Balázs életét nagyon meghatározta Újpest, tizenkét és fél évesen a Rózsadombra kerülve, normális körülmények közé, de idegen világba csöppent, ott valami megszakadt az életében, és „magyarázkodni kell azóta is, hogy mit keresek ebben a világban”. Az „elhajlások” faggatás során Krusovszky Dénes elmondta, a versek után azért kezdett prózát írni, mert vannak történetei, amelyeket lírában nem lehet megközelíteni (hogy novelláskötetét követi-e regény, a kérdés nyitott maradt), a színikritikusként is ismert Tompa Andrea második regénye, az 1910-es, 20-as évek Kolozsvárján játszódó szerelmi történet talán nehézkes, az időbeli eltávolodást kereső sajátos, archaizáló nyelvről beszélt, meg arról, hősei azért orvosnövendékek, és nem például színészek, mert „a művészregényektől hideglelést kapok”. Az örökös téma, az egységes magyar irodalom dilemmája igazából ezúttal sem oldódott, Tompa Andrea szerint az erdélyi irodalom skatulyázása egyértelműen politikai találmány, Krusovszky Dénes szerint olvasás közben nem az számít, hogy az alkotó honnan származik vagy hol él (ő maga most épp Bécsen), hanem hogy a mű tetszik az olvasónak vagy sem. Egyfajta gordiuszicsomó-megoldást Károlyi Csaba kínált: regionalizmus létezik a magyar irodalomban.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. december 5.
Ezek és ennyi (Fekete Vince új kötetének bemutatója)
Én verseknek ezeket és ennyit gondolok – vonta meg költői pályájának nagyon szigorú határát Fekete Vince. Az ezek és ennyi megállapítás legújabb könyvére vonatkozik, a csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Teinben bemutatott Vak visszhang című válogatáskötetre, mely korábbi könyvei általa legjavának vélt, illetve következő könyve ízelítőjének szánt verseit tartalmazza.
Fekete Vince épp húsz éve debütált, a Kolozsváron tömörülő híres transzközép nemzedék tagjaként 1995-ben jelent meg első kötete, a Parázskönyv: már az abban közölt verseken érezhető volt, a maga útját járja – vezette fel a beszélgetést Szonda Szabolcs, mintegy zöld jelzést adva a nosztalgiázó emlékezésre. És Fekete Vince szívesen mesélt is arról a „hőskorszakról”, amikor a Bretter György Irodalmi Körben keményen bírálták egymás verseit, „sokszor igazságtalanok voltunk, néha mellélőttünk, de mindig őszinték”. Az olykor happeningekkel fűszerezett kibeszélős találkozókról aztán szinte törvényszerűen vezetett az út a megmutatkozásig, a Helikon „bevételéig” – mely hadművelet könnyebben sikerült, mint remélték, hiszen nem kellett betörni az irodalmi folyóirat (képletes) falait, a Helikonnál tárt karokkal fogadták a fiatalokat. Így született a Serény Múmia, az ottani közlésekből pedig a transzközépesek első kötetei. Vince is beválogatta addigi versei legjavát debütkötetébe – aztán ott állt üres zsebbel és egy újabb kötetre való felkéréssel. „A határidő volt a múzsám” – emlékszik második kötete, az Ütköző megírásának körülményeire. A Vak visszhang válogatáskötetbe e két könyvéből legfennebb három-négy verset engedett volna belefoglalni, „de a kezdeti bizonytalan lépéseket is kell vállalni, hanem nincs meg az íve” a kötetnek, a költői pályának. Az igaz, tette hozzá, hogy utólag bele-belejavított akkori verseibe. A következő kötetek – A Jóisten a hintaszékből, Piros autó lábnyomai a hóban, Védett vidék – hasonlóképp szigorú rostán estek át, ezekből is az általa legjobbaknak vélt versek kerültek bele új kötetébe, melyet aztán az utóbbi öt év terméséből készült válogatás, a Vargaváros ciklus zárja – ez egyúttal következő könyvének beharangozója is, ismertette Fekete Vince. Megkerülhetetlen téma életművében a próza és vers viszonya, hiszen paródiákat, tárcanovellákat egyaránt jeleseket alkotott – e téren hogyan tovább, faggatta az est zárásaként Szonda Szabolcs. És Vince a hívei számára elkeserítő választ adott: nem akar több tárcanovellát írni... Kiemelendő és mindenképp értékelendő, hogy – a régi hagyományt felelevenítve – a versek felolvasását színművészre bízta Fekete Vince, Kolcsár József személyében pedig megfelelő partnert is talált: oly elemi erővel, bele- és átéléssel adta elő a színész a verseket a meglehetősen kisszámú közönség élvezetére, hogy még a költőt is meglepte.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. december 10.
Román forradalom magyar irányítással?
Mérsékelt érdeklődés közepette mutatta be tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban Szőczi Árpád újságíró (felvételünkön) a Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyvét.
Az önmagát „német anyanyelvű, de magyar szívű”-nek tartó Szőczi az 1989-es romániai rendszerváltoztatás általa kiderített háttértörténetének felvezetőjét az ő és Hámos László szervezte 1985-ös ottawai Románia-ellenes tüntetéssel kezdte, szólt erőfeszítéséről, hogy az amerikai közvéleményt tájékoztassa a kommunista Romániában történtekről, és ismertette az 1988-ban a két kanadai újságíró által Tőkés Lászlóval készített filminterjú megszervezését is. A magyarországi történelmi levéltárban keresgélve talált egy dokumentumot, mely szerint a magyar titkosszolgálat embere szolgáltatta azt az adatot, hogy Ceauşescu utasítására hét rakétát Szászfenesen Paksra irányítottak. Ekkor kereste a lehetőséget, hogy beszélhessen Németh Miklós volt magyar kormányfővel – aki azonnal rá is állt, és teljes nyitottsággal tájékoztatta Szőczit a nagypolitika titkairól. Többek közt arról, hogy a magyar titkosszolgálat olyan hálózatot épített ki Romániában, mellyel lehallgatták a Securitatét, és ők szolgálták az adatokat a román hadseregnek a szeku működéséről, 1989 decemberében még azt is, hol rejtőzködnek a szekus mesterlövészek, hogyan mozognak a politikai rendőrség csapatai; hogy Tőkés László védelmével külön magyar titkosszolgálati csapat foglalkozott, közülük jó néhány lehet a temesvári névtelen halottak között is. Szőczi úgy véli, így már logikus mindaz, ami és ahogyan történt az 1989-es romániai rendszerváltoztatáskor.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. december 12.
Székelyföld magára talált
Hát nem sikerült.
Immár bizonyos: 2021-ben nem lesz Európa kulturális fővárosa Sepsiszentgyörgy. A miértet csak találgathatni. Egészen biztos nem a „terrorveszély” buktatta ki a Székelyföld nevében pályázó városunkat a címre esélyesek sorából, ilyen maszlagot gondolkodó felnőtt ember nem vesz be.
Semmi köze nem lehet a zsűri döntésének a civilek tiltakozó beadványához sem, hiszen a négy kifogásolt város közül három neve ott a rövidlistán, negyedik éppen Sepsiszentgyörgy lenne. Marosvásárhely árulása talán-talán, persze, nem azért, mert bárki is a döntéshozó bizottságból a teljes székelyföldi összefogást rótta volna fel. Zárójelben azért megjegyzendő, a különutas Vásárhely pályázatához önként és dalolva jónéhány magyar ember is adta nevét, legitimálva azt az álmultikulturalitást, amely nem engedi köztéren a magyar nyelvű feliratot, az egyetemen a magyar kar beindítását, felsorakozva amögé a városvezetés mögé, amely minden eszközzel arra törekszik, a még mindig felerészben magyarlakta városban ne érezzék otthon magukat a városalapítók utódai. Amúgy nincs is azon csodálkoznivaló, hogy e versenyben Marosvásárhely nem jutott túl a selejtezőn, hiszen pályázatukkal nem annyira a cím elnyerésére törekedtek, mint ország-világnak egyértelműen megfogalmazni üzenetüket: az egykori Székelyvásárhelynek semmi köze Székelyföldhöz. Még az „úgynevezetthez” sem. És ebbe a csapdába szépen belesétáltak az erdélyi magyarság sorsát mint könnyű pihét a kabátgallérról lepöckölő úrifiúk. Lokálpatriotizmus? A rövidlátás nem mentség. És spekulálni is lehet. Tizennégy város pályázott az Európa kulturális fővárosa címre. Nyolc erdélyi, hat óromániai. A döntőbe négy jutott. Három erdélyi és a főváros. Talán ezért oly rövid a rövidlista. Hiszen már így is felborult az egyensúly. Mely eleve meg sem volt.
Bizonyosság hiányában esetleg Antal Árpád megérzésére hagyatkozhatunk. A polgármester azzal az érzéssel maradt csapata pályázatbemutatóját követően, hogy a zsűri nem igazán hisz abban: mindazt, amit tervként, elképzelésként felsoroltak, meg is tudjuk valósítani. És ez fáj. Nagyon fáj. Lehet a székelyre, a magyarra sokmindent rámondani, még többet ráfogni, de azt, hogy vállalását nem teljesíti, még ellenségei sem állítják. Magyar ember szava kontraktus – ezt a szólást egyetlen más nemzet sem alkalmazza magára.
Veszítenivalónk nem volt. Ha címet nem is, de annál többet nyertünk. Megmutattuk, merünk nagyok lenni, le tudjuk győzni a kishitűséget, összefogásból – bár még csak kultúra terén – követhető és követendő példát mutattunk, sőt: mércét állítottunk. A pályázatnak köszönhetően Székelyföld végre magára talált. Ha csak ennyi, már ez is megérte.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 25.
Csernátoni himnusznap
Csernátonban nem kell kivárni az „akadémiai negyedórát” egy kulturális esemény kezdéséhez: a közönség időben és nagy számban gyűl össze. Így történt ez pénteken, a magyar kultúra napján is a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban Alsócsernáton kismonográfiájának könyvbemutatóján, melyet meglepetéskiállítás is követett.
A könyvtár szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt termében Nagy Balázs, a Háromszék Vármegye Kiadó által indított, Székelyföld településeinek bemutatását céljául kitűző sorozat szerkesztője ismertette az eddig megjelent köteteket. Elmondta, vállalkozásuk merész, eleinte nem is nagyon hittek benne, hiszen nem sok településen történtek szakszerű kutatások, kevés a lappangó kézirat is, mégis belevágtak, mert szükségesnek látták. A sorozatot Háromszék honismereti bibliográfiájával indították, aztán a falumonográfiák sorát – bár nem ajánlott az ilyen jellegű, tudományos igényű munkákat egyetlen szerzőre bízni, hiszen manapság kevés polihisztor terem – Pozsony Ferenc Zabolát bemutató kötetével kezdték, majd Egyed Ákos ugyancsak szülőfaluját, Bodost ismertető kötete következett. A sort – immár több szakember közreműködésével – Mikóújfalu és Dálnok folytatta, hatodikként pedig most Alsócsernáton kismonográfiája. A sorozat másik szerkesztője, Tóth Szabolcs arról beszélt, hogyan jött létre a kötet, bemutatta a szerzőket és tanulmányaik rövid kivonatát. A könyvbemutatón jelen lévő szerzők közül Székely Zsolt régész szólalt fel elsőnek, elmondva, régészeti szempontból Csernáton a legjobban kutatott község egész Háromszéken, a hozzá tartozó falvak területén Székely Zoltán 1944-ben kezdett ásatásai óta 52 települést sikerült azonosítani a kőkorszaktól a székely-magyarokig. Egyik legérdekesebb feltárás a Haszmann Pál Múzeum udvarán található lakóház, ezzel ugyanis datálni is lehet a szlávok utáni jelenlétünket a térségben. Cserey Zoltán történész hasonlóképp érdekes kiselőadást tartott az általa kutatott témáról, kiemelve azonban, hogy az 1849. utáni időszakkal kevés történész foglalkozik, ezért hiányosak is az ilyenszerű falumonográfiák. Ő maga a székely határőrség időszakának (1764– 1849) polgári és katonai igazgatását dolgozta fel, a téma kapcsán számos érdekességről beszélt, többek között arról, hogyan „kapott polgárjogot” Csernátonban a krumplitermesztés, vagy hogy kevésen múlott, hogy a vármegye székházát Csernátonban építsék fel, és ne Sepsiszentgyörgyön.
Csáki Árpád egyháztörténész az alsócsernátoni református egyház levéltárának feldolgozása révén három tanulmány szerzőjévé is vált: a református egyházközség történetét, a református templom építéstörténetét – ennek ismertetése kapcsán megjegyezte, bár nagyon gazdag az egyházi levéltár, a templomtörténettel korábban foglalkozók egyike sem kutatta azt, így téves adatok kerültek be a korábbi szakleírásokba – és Kovács Sámuel egykori református lelkésznek az 1830-as nagy tűzvészről írott emlékiratát dolgozta fel.
Haszmann Pál, a kötetben a falu kúriáit bemutató tanulmány szerzője kiemelte, a település értékeinek csupán szikrányi részét sikerült feldolgozni: egyrészt, mert nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehessen még hozzáadni, másrészt, mert számos téma vár még feldolgozásra, a gazdálkodás például, vagy az emberi emlékezetben szunnyadó értékek. Vagy családok történetének feldolgozása, hiszen „történelmünk családok történetéből tevődik össze” – mondta. Gyűjteni, amit még lehet, figyelmeztetett Haszmann Pál, hiszen még mindig rengeteg lehetőség van a kezünkben, és „nemzettudatunkat, jövőnket ezekkel a könyvekkel alapozzuk meg”. És mert a magyar kultúra napja himnuszunk születésnapja, az est házigazdája, Ágoston József könyvtárvezető javaslatára nemzeti imánk eléneklésével zárult a könyvbemutató. A meglepetéskiállításon, az épület pincegalériájában meg Réti Zoltán helybeli faragó bemutatta a tizenkét stációról készített fatáblasorozatát: úgy gondolta, mielőtt alkotásai Nyíregyházára kerülnek, meg kell adnia a lehetőséget falusfeleinek alkotásai megismerésére.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 2.
A prefektusnak a kultúra sem tetszik
Visszavonni kényszerült Sepsiszentgyörgy önkormányzata tegnapi ülésén a város kulturális stratégiáját rögzítő, tavaly októberben elfogadott határozatát. Az ok, hogy a prefektúra megtámadta az önkormányzati döntést, és erre indokot is talált: a testület úgy fogadta el a Sepsiszentgyörgy 2016–2021-es időszakra vonatkozó kulturális stratégiáját, hogy előtte nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak. Holott a törvény lehetőséget ad tíznapos rövidített közmeghallgatási időszakra is...
Mi mindent megteszünk, hogy a város művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk az Andrei Mureşanu Színházat, a prefektus pedig mindent megtesz, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját, így megtámadta a város kulturális stratégiájának elfogadásáról szóló határozatot is. Lehet, az zavarta, hogy egyáltalán fontos számunkra a kultúra támogatása, vagy hogy túl sok pénzt adunk a román színháznak – vezette fel a tavaly elfogadott határozat visszavonásáról szóló határozattervezetet az önkormányzat tegnapi ülésén Antal Árpád polgármester.
Elmondta, indokként azt hozta fel a prefektus, hogy nem volt meg a 45 napos közmeghallgatási időszak, majd – miután az Európa kulturális fővárosa címért zajlott verseny első szűrőjén nem ment át a sepsiszentgyörgyi pályázat – levélben arról értesítette az önkormányzatot, hogy miután a város nem nyerte meg a címét (erről ugyan döntés még nem született, hiszen az Európa 2021-es kulturális fővárosa címért zajló verseny még javában tart négy város részvételével), okafogyottá vált a kulturális stratégiára vonatkozó határozat. Úgy látszik, a prefektus nem érti, miért fontos, hogy egy településnek legyen kulturális stratégiája – jegyezte meg a polgármester.
Sepsiszentgyörgy azonban nem marad kulturális stratégia nélkül – jelentette be Antal Árpád. Tavaly azért kellett „lefaragni” a másfél hónapnyi közmeghallgatásból, mert az idő sürgetett: a szabályzat szerint ugyanis az Európa kulturális fővárosa cím pályázatának leadásáig a jelentkező településeknek elfogadott kulturális stratégiával kellett rendelkezniük (bár utólag kiderült, mint oly sok mindent, Romániában ezt sem veszik komolyan: Nagybánya anélkül nyújtotta be pályázatát – és jutott is tovább az első válogatón –, hogy kulturális stratégiáját elfogadta volna önkormányzata). Most tehát újra lefolytatják a procedúrát, kivárják a 45 napos időszakot, és azt követően ismét az önkormányzat napirendjére kerül a határozat – mondta a polgármester.
A tegnapi tanácsülésen egyébként a kulturális stratégiához kapcsolódó másik határozatát is visszavonni kényszerült az önkormányzat – ezúttal nem utasításra, hanem mert fölöslegessé vált –, a városnak a Kovászna Megye Művelődési Központjával és Hargita Megye Kulturális Központjával közösen alakítandó, Terra Siculorum 2021 Egyesület létrehozására vonatkozót, mely az európai kulturális fővárosi cím sikeres megpályázása esetén a programok lebonyolításában vállalt volna szerepet. Tavaly októberben, a kulturális stratégia és az egyesületbe való belépésről szóló határozatok elfogadása előtt már a prefektus megpróbálta megakadályozni a Terra Siculorum 2021 Egyesület megalapítását.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 2.
Ne dicsérjetek, szerény ember voltam életemben
Ezekkel a szavakkal hárította a méltatást dr. Szőts Dániel, aki január 31-én töltötte be 91. évét, és akit tegnap a Háromszéki Vitézi Rend is felköszöntött. Dani bácsi élete nyitott könyv, hogy mi mindent tett közösségéért, a magyarságért általában, közismert. És hogy életével, tetteivel kiérdemelte a megbecsülést – vitathatatlan. Amit tegnap, a Kelemen Tibor törzskapitány által kezdeményezett bensőséges kis ünnepségen magáról elmondott, annak bizonysága: Dani bácsi a kilencvenkettőbe lépve sem tagadhatja meg önmagát, elveit.
– Elismerem, az úz-völgyi emlékművet én kezdeményeztem, de mellém állott Sylvester Lajos, és neki köszönhetjük, hogy ma zarándokhellyé vált az úz-völgyi katonatemető, mondta Dani bácsi. Elismerem, 1983-ban én találtam ki a Vártemplom tövében a mikós diákok emlékkopjáinak állítását, ma már nyolcvan van belőlük. Elismerem, a Mikó másfél százados évfordulóján az iskola udvarán az emlékmű állítását én kezdeményeztem, de nem az én érdemem, hogy áll, azt a mikóujfalusiak ajándékozták, és Urszuly Samu egykori úz-völgyi frontharcos faragta ki ingyen. Mindig kaptam becsületes segítőket magam mellé, és ezt köszönöm a Jóistennek. Összeírtam a második világháború sepsiszentgyörgyi áldozatainak névsorát, azt odaadtam Albert Álmos néhai polgármesterünknek, ebből született aztán a belvárosi református templom udvarán az emlékmű. Ezekre vagyok büszke, de még inkább arra, hogy a magyar hadseregben tűzkeresztséget kaptam, hogy a magyar hazáért megsebesültem. Köszönöm, hogy a Jóisten megsegített, ami fontos volna még, hogy a vitézi rend egyesüljön, nekem ez volna egyetlen vágyam, mert egységben az erő, és ez vonatkozik minden szempontból ránk, magyarokra is, ha azt akarjuk hogy fennmaradjunk. Akad-e, ki meghallgassa Dani bácsit?
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 6.
Papír nem kell, csak türelem (Adófizetés Sepsiszentgyörgyön)
Nagy az elégedetlenség az év elején adójukat fizetni szándékozó sepsiszentgyörgyiek körében: nem tudni, milyen igazoló iratokat kell magukkal vinniük, ráadásul sok a várakozási idő az adóhivatalban. Nos, előbbi mostanára tisztázódott, az adófizető polgároknak – amennyiben magáncélra használt ingatlanjuk, területük után kell adót fizetniük – semmilyen papirost nem szükséges beszerezniük, nyilatkozatot sem kell kitölteniük. A sorban állás azonban továbbra sem megkerülhető.
Az adóhivatalban kialakult helyzetnek három oka van – magyarázta Sztakics Éva alpolgármester: egyrészt a pénzügyi igazgatóság létszámhiánnyal küzd (az alacsony fizetés és a sok munka miatt vagy nem jelentkeznek a meghirdetett állásokra, vagy nagyon hamar továbbmennek); másrészt a hivatal új informatikai rendszerrel dolgozik, mely ugyan megkönnyíti majd munkájukat, de időnek kell eltelnie, míg kitanulják; harmadrészt az év végére megváltoztatott pénzügyi törvény, melynek módszertana csak január 15-én jelent meg, s mely folyamatosan változik (egyébként az új törvény miatt volt szükség az új informatikai rendszerre is).
Az alpolgármester elismeri, hogy az adófizetők joggal háborognak, segítségükre hát kidolgozott a hivatal egy olyan képletrendszert, melynek alkalmazásával a magánszemély adófizetőket mentesítik a kiegészítő iratok beszerzésétől. Konkrétan: a fennakadást a beépített felületek alatti terület megadóztatásának bevezetése okozta, ez a tömbházak esetében okozott gondot (magánházak esetében a pénzügyi hivatal eddig is rendelkezett pontos kimutatással). A képletrendszer révén most már a tömbházlakóknak sem kell iratokkal (telekkönyv, adásvételi szerződés stb.) jelentkezniük az adóhivatalban, lakcímük bemondásával a számítógépes rendszer kiszámolja, mekkora tömbház alatti területért kell adózniuk. Azonban ez a rendszer csak körülbelül egy hét múlva válik működőképessé, ezért az alpolgármester arra kéri a városlakókat, várjanak az adótörlesztéssel. A tízszázalékos kedvezmény március végéig érvényes, aki ezt ki szeretné használni, lesz még másfél hónapja rá – mondta Sztakics Éva.
Bonyolultabb a helyzet a kettős rendeltetésű – lakás és cégszékhely – épületek esetében, ott továbbra is igazoló irat szükséges arról, mekkora felületet használ az ingatlanból a cég (legyen az egyéni vállalkozás vagy kereskedelmi társaság), és nyilatkozat kitöltése is elkerülhetetlen ebben az esetben. Ami az adóhivatalbeli állapotokat illeti, ha most már – illetve február közepétől – üres kézzel mehetnek adót fizetni a város polgárai, a sorban állástól viszont továbbra sem szabadulnak meg. Mint Józsa Emese, a közpénzügyi igazgatóság vezetője elmondta, a törvény szerint rögzített munkakörök alapján osztották be az alkalmazottakat, illetve alakították ki az ablakokat, ezek között átjárhatóság nincs, egyik alkalmazott nem végezheti el a másik munkáját. A munkaerőhiány itt érezteti leginkább hatását, hiszen a rengeteg adat feldolgozására rengeteg háttérmunka is szükségeltetik, a rendelkezésükre álló létszámkeret legjobb kihasználása érdekében kevés átcsoportosítási lehetőség áll rendelkezésükre: a mostani adófizetési láz időszakában például felfüggesztették a végrehajtást, hogy többen tudjanak az adórésszel foglalkozni.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 6.
A meghalás láthatatlan valósága
A székelység sorsfordító, sorsdöntő szokásvilágát kutató Balázs Lajos harmadik könyvét, a születés, majd a házasság és népi erotika után az elmúlást bemutató, Minden halál más... Az elmúlás szokásvilága a székely-magyaroknál című, Kozma Mária által „székely halottaskönyvnek” nevezett kötetét ismertette szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A mai – különösképp a paraszti életformától eltávolodott – környezetben meglátásai, de akár felfedezései is különösképp hatnak: mint az előadása végén megfogalmazódott, egyfajta kézikönyvvé alakítására is igény lenne tudományos munkájának, hiszen oly keveset tudunk az elmúlás szokásvilágáról – a halálról általában. A tudomány még nem határozta meg a halál mibenlétét, részévé vált ugyan a művészetnek, hiszen például költészet sem létezik a szerelem, a halál tematikájának feldolgozása nélkül. De Balázs Lajos néprajzkutató szerint a honfoglalás előtt már volt saját, kiforrott rítusrendszere a székely-magyarságnak, ennek fennmaradt, több mint negyvenévi kutatómunka alatt azonosított emlékeit mutatta be többek között előadásában.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 17.
A szó nélküli kommunikáció
A székely-magyarság jelképkultúrájának rituális szimbólumvilágáról tartott ízelítő jellegű bemutatót tegnap délután Balázs Lajos néprajzkutató a sepsiszentgyörgyi Teinben. A szó nélküli kommunikációs eszközrendszert – akárcsak az emberi élet három nagy sorsfordító pillanatát, a születést, házasságot, halált – dr. Balázs Lajos Csíkszentdomokoson kutatta, ez a falu meggyőződése szerint azért különleges, mert kollektív memóriával rendelkezik, rituális szimbólumvilágában még a honfoglalás előttről származó mitikus elemeket őrzött meg.
Megállapításában a rituális szimbólumvilág kialakulása az ember felemelkedésében újabb viszonyt: a szellemi előrelépést eredményezte. Példákkal illusztrálva beszélt többek között a gyertya, a fenyő, a kapu sokrétű szimbolisztikájáról, kiemelve, a szimbólumok megtalálása nem véletlenszerű. Érintőlegesen a címereket, zászlókat is említette, aktualizálva előadását, rögzítette: nem új keletű, de minden korra jellemző, hogy a hatalomra jutók próbálják eltüntetni az előttük levők nyomait. Hogy ez sosem járt sikerrel, és hogy bármiképp üldözzék napjainkban is jelképeinket, ezúttal sem fog sikerrel járni a „vedd el egy népnek múltját...” rossz emlékű talleyrand-i tanács, arra Balázs Lajos előadászáró megállapítása a bizonyíték: a rituális szimbólumok a közösségi emlékezés garanciái.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 20.
Történelem és jövőkép
Hogyan kapcsolódott be Háromszék a magyarországi, erdélyi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe, milyen jövőképet képzeltek el a helyi vezetők és értelmiségiek és ezt a változó történelmi időszakokban hogyan próbálták kivitelezni – erről szól az Elitek Háromszéken a 19–20. században. A politikai, gazdasági, egyházi és kulturális élet szereplői című, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap bemutatott tanulmánykötet.
A Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által támogatott kutatás eredménye a gyökereink hiteles történetét bemutató könyvsorozat legújabb darabja; hiszen a megye vezetősége – ellentétben más régiókkal, ahol régi „szakmunkák” újrakiadásával foglalkoznak – fontosnak tartja a forrásfeltárást, fontosnak tartja, hogy saját történelmünk megismertetésére olyan könyvek megjelenését támogassa, melyek akadémiai magasságokban is megállják helyüket – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Tamás Sándor hozzátette, mindaddig, amíg hagyják – bár egyre szembetűnőbb, sokaknak nem tetszik, hogy ésszel tervezünk jövőt –, a hasonló kutatásokat finanszírozzák, és tervezik egyre több kiadvány megjelentetését román és angol nyelven is, hogy minél többen lássák, miért fontos nekünk Székelyföld. A kötetet Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze mutatta be, a benne foglalt tizenkét tanulmány mindenikét röviden összefoglalva, és kiemelve, e kötet esetében a hiánypótló jelző valóban nem közhely. Mint fogalmazott, a tanulmányok mélyfúrásszerű kutatások, elemzések összegzései, a székelyföldi modern elitről a Székelyföld jelenkori elit történészei által feldolgozva. A kötet szerkesztője, illetve a kutatói program irányítója, Novák Csaba Zoltán történész megjegyezte, a kötet, bár a tematikai sokszínűség jellemzi (politika, gazdaság, szellemi, egyházi élet), rávilágít, Székelyföldet az elmúlt százötven év során ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint manapság is, az egyes tanulmányok azt vizsgálják, a mindenkori kihívásokra milyen válaszokat fogalmazott meg, a közösség jövőképének alakításában milyen szerepet játszott az elit.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 20.
Sepsiszentgyörgyre költözött az Árkosi Kulturális Központ
Az Olt utcai Bástya vendéglő egy részében rendezkedett be a Szenkereszty-kastélyból kilakoltatott Árkosi Kulturális Központ: újabb rendezvényeit – zömmel hangversenyeket – már ott tartja. Az új székhely átmeneti jellegű, az intézmény vezetőjének, Kopacz Attilának hosszú távra más tervei vannak.
Árkoson érdekes a helyzet, az egykori tulajdonos leszármazottainak a kastélyt, a kápolnát és a régi istállót adták vissza, a terület az egyéb felépítményekkel, létesítményekkel továbbra is az állam tulajdonában, az Árkosi Kulturális Központ vagyonkezelésében maradt. Ideális az lett volna, ha az intézmény kibéreli a kastélyt, tevékenységét Árkoson folytatva, de a visszaszolgáltatott Szentkereszty-kastély tulajdonosával nem tudtak megegyezni, a végrehajtó pedig kilakoltatást helyezett kilátásba, így inkább önszántukból költöztek ki – mondta el megkeresésünkre Kopacz Attila. A helyszínkeresésben több lehetőség is felmerült, legjobb választásnak az egykori Dózsa-klub bizonyult volna: igazi koncerttermet lehetett volna kialakítani, a Baász-hagyaték elhelyezésére állandó kiállítóteret lehetett volna kiképezni, s nem mellékesen a város egy sajátos épületét lehetett volna visszavonni a kulturális körforgásba – ám bonyolult jogi helyzete miatt „nem jött össze a dolog” – magyarázta Kopacz Attila. A volt dohánygyár adminisztratív épülete is felmerült a lehetséges helyszínek között, ott infrastrukturális gondok adódtak, azonkívül koncertteremmé átalakítható helyiséggel sem rendelkezik – az Árkosi Kulturális Központ számára viszont rendkívül fontosak a jól bejáratott hangversenyek, a zenészek is szívesen jönnek, és az évtizedek során kialakult közönség is igényli. Így hát kényszerűségből került sor a Bástya vendéglő egy részének kibérlésére: a környék egyetlen jó koncertzongorája ott megfelelő környezetben szólhat, a hangversenyek számára elegendő tér áll rendelkezésre.
Ami az intézményt illeti, szűkösebb programkínálattal fog egyelőre működni, hiszen jelenlegi székhelye nem a legmegfelelőbb kiállítások szervezésére, a rezidensprogramok lebonyolítására meg végképp alkalmatlan. Hosszú távon mégis a Dózsa-klubba való berendezkedést tartaná a legjobb megoldásnak Kopacz Attila.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 15.
A mi forradalmaink
A történelem úgy alakította, hogy az utóbbi három század mindenikében forradalmat kellett „csinálnunk”. Olyanokat, melyek nem csupán szűkebb-tágabb pátriánk sorsfordítóivá, hanem Európa átalakítóivá váltak. Olyanokat, melyek politikai rendszerek buktatóivá lettek, olyanokat, melyek gyökeres társadalmi átalakulásokat okoztak.
Kétségtelen, forradalmaink történetében az 1848-as a legkiemelkedőbb jelentőségű. A magyarság több évszázados leigázása után, az alig száz évvel azelőtti sikertelen Rákóczi-szabadságharcot követően ekkorra érett meg az idő ismét arra, hogy az önálló országgá válást eleink megkíséreljék. Számos kiváltó oka volt az „idő megérésének”, az elavult feudális rendszert túllépni kényszerítő társadalmi mozgások Európa-szerte forradalmakhoz vezettek, hogy ezek közül csupán a Budapesten kirobbant jutott el a katonai ellenállásig – a szabadságharcig –, azt sokan sokféleképp magyarázzák. Többek között a magyar nép mindenekfeletti szabadságvágyával – ezt fogalmazta meg oly szépen Jókai Mór épp a sepsiszentgyörgyi Honvéd-emlék obeliszkjére készített (ma már nem látható) egyik feliratán: „(...) míg él magyar, él a szabadság”. És ebben a szabadságharcban Háromszéknek kiemelt szerep jutott, hiszen 1848 végén, 1849 elején e kicsinyke végvár ápolta a forradalom magjából alig szárba szökkent sarjat: egymaga vívta az önként vállalt önvédelmi harcot, feltartóztatva a sokszoros túlerőt képező osztrák-orosz haderőt, míg Bem újjászervezhette seregét, és elindulhatott Erdélyt felszabadítani. Hogy aztán a szabadságharc leveretett, azt a történelem mégsem kudarcként tálalta: a megtorlások és önkényuralom nem egészen két évtizede után egy új Magyarország születhetett. A múlt század két forradalmat tömörített, mindkettő a történelem egy félresiklott ideológiájából született rendszer megdöntésére irányult. És mindkét forradalmat nekünk, magyaroknak kellett megvívnunk vagy kirobbantanunk. Az más kérdés, hogy a Tőkés László nevével fémjelzett 1989-es forradalmat alig néhány nap alatt „ellopták”, s végül Romániában csak a másodvonalbeli kommunisták hatalomra jutását eredményezte, de míg ’56 csak alapjaiban tudta megrengetni a kommunizmust, ’89 már végképp elsodorta Európa színteréről. És a 21. században is zajlottak forradalmak. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata forradalommá nyilvánította a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokat, és azt hittük, a 2014-es romániai államfőválasztás is az volt. Mi, erdélyi magyarok, azonban csak két forradalommal maradtunk, és egyik sem e századi. Eljön a mi időnk is?
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 15.
Álmos vezértől az utolsó katonahuszárig
Száz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba.
Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat.
A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 21.
Vinczeffy hetven
Azon töprengek, ha Vinczeffy László ebben a korban ugyan, de nem Európának e sok, sötét vihar pusztította szegelletében születik hetven esztendőkkel ezelőtt, ma hol lenne. Minden bizonnyal ugyanúgy kétlaki életet élne, telente ugyanúgy városi műtermébe húzódna, nyaranta ugyanúgy bölcsőhelyi magányában alkotna. És minden bizonnyal alkotásai a földkerekség múzeumainak modern művészeti alapkiállításait gazdagítanák, és minden bizonnyal azon kellene gondolkodnia szabad ideje java részében, hogyan tegyen eleget a kiállításmeghívásoknak.
De a Sors úgy alakította, hogy Vinczeffy László hetven esztendeje a Sóvidék egy kicsinyke falujában lássa meg a napvilágot. Annak a vidéknek furcsa nevű települései gyönyörű teremtéslegendába sorolva teszik mitikussá a tájat – és embereit. Annak a vidéknek az átlag székelyföldihez képest is zordabb viszonyai határozzák meg lakóinak mindennapi életét – és gondolkodásmódját. Ott a kapa nagyobb lendülettel vágja a rögöt, mert keményebb a föld, ott a kasza nagyobb ívvel suhan a domboldalon, mert szálasabb a fű. És ilyenekké váltak az évszázadok alatt a táj emberei is: konokakká, kitartókká. Sodorja bárhová a sors őket, az áldásként – vagy átokként – vérükbe ivódott múlttal kell élniük.
Vinczeffy László abban a korban érett művésszé, amikor az olyasfajta alkotóknak, mint ő, nem a pártoló szó jutott osztályrészül. De végezte konokul, kitartóan dolgát, mert másként nem tehetett. Ha abban a korban kiállításra nem hívták, akkor sem pihentette az ecsetet, ha abban a korban szobraiért nem versengtek a múzeumok, akkor sem tette le a vésőt. Vízióit, sajátos világlátását hatalmas vásznakon és miniatűrökön örökítette meg, absztrakt formavilágba menekítette át. Aztán változtak az idők, és Vinczeffy László már elkezdhetett egy másik világot is felépíteni, egy olyan földi világot, melyben nem kisebb célt tűzött ki magának, mint szülőfaluja megmentését. S ha olykor Vörösmartyval gyötri a kétely, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb”, hát a konokság és kitartás zsigerből adja a választ: „és mégis – mégis fáradozni kell”.
Tíz esztendejénél is több annak, hogy Ádi bácsi egy februári napon, kedves-hamiskás mosolyával szája szélén, csendesen megjegyezte: most már „hetvenkedhetek”. Soha nem tette, miként Vinczeffy László sem fog soha hetvenkedni. Talán, olykor, az atyhai diófa alatt – az ő „könyvtárában” – meditálva felötlik benne a Vörösmarty-vers záró sora: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Igen, Vinczeffy László: amit teszel, jó mulatság, férfimunka. S mert konokságban, kitartásban nem találtatsz híjával, a Teremtő adjon erőt folytatásához.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. április 12.
Versvár
Verstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is.
Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal.
Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva.
Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel.
A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 11.
Igazságért vergődő szavak (Bemutatták Czegő Zoltán új verseskötetét)
Újabb kötettel jelentkezett Czegő Zoltán, a Szószék a Hargitán legújabb verseiből ad ízelítőt. Miként a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében zajlott bemutatón Kovács István tiszteletes megfogalmazta, a kötet csupa igazságért vergődő Czegő Zoltán-i szavakat tartalmaz, lírájában a költő olyan mélyre nyúl le, ahol már fáj.
Erre a gondolatra erősített rá a könyvet bemutató Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója is, kiemelve, a magyar irodalom klasszikus költőóriásaihoz képest a kortársak valamivel többet tudnak: ugyanazok a gondok gyötrik, mint bennünket, ugyanazt az életet élik meg, mint mi, csak intenzívebben, és érzéseiket meg is tudják fogalmazni. Költészetéről szólva úgy értékelte, Czegő Zoltán semmit sem vesztett lendületéből az évek folyamán, legújabb kötetében talán kevesebb az érzelmes, játékos vers, több a súlyosabb mondanivalójú, lírája formailag érettebb, kiforrottabb. A méltatásra válaszolva Czegő Zoltán elmondta, kötelességének érzi valamit, ha csak egy garast is letenni arra az asztalra, melyről gyümölcsöt és kenyeret kapott – ezt a feladatot vállalta és szeretné is folytatni. Kopacz Attila kiadói politikájáról szólva felelevenítette, már vállalkozása legelején azon ügyködött, a sepsiszentgyörgyi szerzők sepsiszentgyörgyi kiadónál jelentessék meg könyveiket, húsz év alatt ezt nagyjából sikerült is elérnie. Beszélt még a kötet illusztrációiról is, úgy véli, a férfias versekhez Makkai Piroska nőies metszeteinek társítása sikeresnek bizonyult, vagy ahogy Kovács István megjegyezte, a sötét tónusú rajzok ugyanazt a keresztes-krisztusos vergődést fogalmazzák meg, akár a kötet versei.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 15.
Címeres Háromszék
Háromszéken minden ezer lakosra jut egy címer, és ezzel a címerekkel legsűrűbben ellátott megye Romániában – ez csak egy érdekes következtetés, amit dr. Szekeres Attila István levont a megye címerkincsét feldolgozó doktori disszertációjának olvasóbarát könyvváltoztában, melyet hétfő este mutatott be a szerző Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Több száz éves jelképeinkre, címereinkre méltán lehetünk büszkék, ám mai ábrázolásuk sok esetben hagy kívánnivalót maga után – ez már nem annyira érdekes, mint lehangoló következtetése a heraldikusnak. Szekeres Attila István doktori disszertációját 2013-ban védte meg, a Kovászna megyében elérhető címereket feldolgozó szakmunka valósággal kívánkozott a kiadásra, a tágabb közönség számára is elérhető könyvváltozat elkészítésére. Az átdolgozás könnyűnek bizonyult, a kiadás azonban már kevésbé: a heraldikus ugyanis román nyelven doktorált, mivel erre magyarul nincs lehetőség Romániában. Ami „nem baj, a testvérek is lássák, milyen kincsünk, milyen múltunk van”, jegyezte meg a könyvbemutatón. Következésképp doktori szakdolgozata is román nyelven készült, kiadásában épp ez okozott nehézséget: magyar kiadók ugyanis nem nagyon adnak ki román könyveket, viszont román kiadók sem szívesen jelentetnek meg magyar témájú kiadványokat. Így hát maradt a támogatók felkutatása, ami végül sikerült is, a kilencvenoldalnyi színes fényképet, reprodukciót, ábrát tartalmazó vaskos kötet nagyon is zsebbarát áron kerülhet az érdeklődő olvasókhoz – egyelőre román nyelven, de készül magyar nyelvű változata is, ígérte a szerző.
A háromszéki címerkincs feldolgozása tizenegy esztendei kutatás eredménye, ám a munka közel sem tekinthető lezártnak, hiszen mai nap is kerülnek elő hosszú évek-évtizedek óta rejtegetett nemeslevelek, olyanok is akár, amelyekről az örökösöknek tudomásuk sem volt – mondta el Szekeres Attila István. És temetőink is hálás terepnek bizonyulnak, régi sírköveken még fentmaradtak többé-kevésbé jó állapotban levő címerek. Hasonlóképp templomainkban is, bár sokban a jelképábrázolások 1990 utániak, hiszen akkortól vált lehetségessé ezek megjelenítése.
A mai címerkészítők azonban nem minden esetben a szakma ismerői, így lehetséges, hogy sok helyütt – a heraldikus szavaival – karikatúra címerek díszítik kívül-belül templomainkat (ami azért is szégyen ránk nézve, mert itt él Háromszéken a címertan egyik legjobb ismerője, szaktudására azonban igen ritkán tartanak igényt az egyébként jót tenni akaró megrendelők – szerk. megj.). Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 22.
Túlélő irodalom
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem figyelemfelkeltő előadás-sorozatának részeként tartott tegnap délután előadást Tapodi Zsuzsa, a Teinben meghirdetett rendezvényt jó érzékkel a szabadtéri teraszra költöztetve, így többen azok közül is részesévé váltak az irodalomnépszerűsítő kísérletnek, akik különben lehet, hívei a nyomtatott szónak, ám legkevésbé érdekli őket, hogy Van irodalom a Harry Potteren túl is.
A kiemelt rész amúgy Tapodi Zsuzsa előadásának címe, melyben azt a dilemmát próbálta körüljárni, hogy mit lehet kezdeni az irodalomnak és általában a művészetnek azzal a válságával, melynek tanúi vagyunk, illetve hogyan lehet továbblendíteni a „felnőtt” irodalom fogyasztásának irányába azokat a gyerekeket, akiket a Harry Potter-regények rászoktattak az olvasásra. Beszélt az irodalomnak az évezredek során alakuló szerepéről, a 20. században jelentkező válságtünetekről, melyeket annak tulajdonít, hogy az irodalom minden korábbi funkcióját időközben más médiumok vették át. Az irodalom mai küldetésének azt a lehetőségét tartja, hogy dokumentálja a bennünket foglalkoztató dolgokat – fejtette ki. Előadásának üzenetét – hogy az irodalom túlélő művészet, bár igazodnia kell a mindenkori változásokhoz – számos könyv-példával támasztotta alá, kiemelve azonban: a jó könyvnek, minden funkcióján és értékén túl izgalmasnak, lebilincselőnek kell lennie.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 25.
Apor Lázár tánca Bikfalván
Ma ér véget a Bikfalvi Reneszánsz Zenei Napok hangversenysorozata, a rendezvény immár tizenharmadik éve mozgatja meg a falubelieket, de a régiek muzsikája sok sepsiszentgyörgyit is egy vagy több estés bikfalvi kiruccanásra késztet. A falusi környezetben zajló zenei esemény nem csupán különlegesnek számít, de jó példája annak, hogyan lehet felrázni egy közösséget, visszaadni neki a kultúra iránti „étvágyát“. »
A bikfalvi történet sok évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Kerezsi tanár házaspár egy kúriát megvásárolva, falusi lakossá vált. Iskolájuktól elszakadni nem tudtak, nem is akartak, hát elhívták a művészetis diákokat magukhoz táborozni. A gyerekek zenéltek is közben, a jövő-menő emberek hallották az ismerős-ismeretlen hangfoszlányokat, kérdezték, mi történik. Jöjjenek el vasárnap a templomba, majd meghallják, hangzott a válasz. És ezzel elindult valami: egy folyamat, ami életet lehelt a faluba, aminek nyomán az akkor kihalt, elöregedett településből mára ébredő, élettel újra megtelő faluvá vált Bikfalva. Mert Kerezsiék nem elégedtek meg az egyszeri zenei rendezvénnyel, folytatták azt is, de még számos programot szerveztek, farsangi rajzkiállítástól húsvéti írott tojás kiállításig, temetőmentéstől a még fellelhető régi fényképekből készült pannókiállításig, kezdeményezték a népviseletes fakanálbábu-gyűjteményt, felsorolni sem lehet, ami az elmúlt években Bikfalván történt. Olyannyira megpezsdült az élet, hogy ha eltelik egy hónap anélkül, hogy valami történt volna, az emberek már kérdezik: nem lesz valami, Tanár úr?
A Bikfalvi Reneszánsz Zenei Napok tradícióvá vált a falu életében. Általában Kerezsiék kúriájában tartják, olyankor a kaput kitárják, bemehet, aki akar. Még a hazatérő csorda is meg szokott állni a porta előtt. Idén a kultúrházban tartották/tartják a hangversenyeket, talán utolsó eseményként az egykor jobb napokat megélt művelődési hajlékban: bővítés és átépítés előtt az épület, pályázat révén valóságos kulturális központtá alakítják, mondja futtában a szerdai koncertre érkező Ráduly István polgármester. Lezajlott már a kivitelező kiválasztása, egyelőre csak annyit tudnak, nem háromszéki cég nyerte a licitet, de hogy ki fog építkezni, és mikor fog hozzá a munkához, az még titok. Bukarestből csak annyit közöltek, majd idejében megtudunk mindent, jegyzi meg a polgármester. A Bikfalvi Reneszánsz Zenei Napok idei kiadása bővebbre sikerült, mint tervezték, vezette fel a rendezvény szerda esti megnyitóját Kerezsi János. A fellépők köre is bővült, és olyan lesz ma este, ami még nem volt: reneszánsz táncház, amikor mindannyian megtanuljuk őseink táncát, mondta a házigazda. Az aznap este zajlott portugál-magyar focimeccs ellenére is telt házas hangversenyt nyitó Gyűszűvirág régizene-együttes nem csupán visszatérő szereplője a bikfalvi rendezvénynek, de tizenhárom éve itt volt első fellépésük. Azóta változott az együttes (most épp legújabb felállásukban mutatkoztak be), de a zene iránti szeretetük ugyanaz, s lelkes vezetőjük, Sebestyén Lajos magyarázatai még a régizenére kevésbé fogékonyakban is felkeltik az érdeklődést. A meglepetésvendég a Filip Consort volt: Filip Ignác „családi vállalkozása”, igaz, ezúttal „csonka” összetételben: anyukának sok a dolga, a nagyobbik fiúgyermek egyetemen, így hát fellépni előbb Filip Zsombor tudott – ő viszont gitárjátékával bizonyította, méltán ért el jó eredményt a Virtuózokban –, majd a Filip család kis üdvöskéje szólózott az apa és a báty kíséretével. A hangverseny-részt a baróti Kájoni Consort régizene-együttes zárta.
A reneszánsz napok záróhangversenyére ma este hét órai kezdettel kerül sor, igazán megéri kimenni Bikfalvára. Nem csak a bukaresti Lyceum Consort régizene-együttest meghallgatni, hiszen a jó muzsika mellett lesz még egy különlegesség: Tóth Paul pipagyűjteményéből összeállított kiállítás.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)