udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
556
találat
lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 541-556
Névmutató:
Kányádi Sándor
2010. december 20.
Könyvbemutatókkal ünnepelt a Koinónia
Öt új karácsonyi kiadvánnyal fogadta közönségét a Koinónia könyvkiadó a kolozsvári székházában tartott hétvégi Karácsonyi Könyvvásáron. „Az immár harmadik alkalommal megrendezett karácsonyi könyvbemutatónk nemcsak a legfrissebb könyveinkről, hanem egyben a családokról is szól, míg a felnőttek és a nagyobb gyerekek a könyveket nézegethetik, olvashatják, beszélhetnek róluk, addig a legkisebbek diafilmes meséket nézhetnek” – mondta el lapunknak Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója.
A Koinónia meglepetést kívánt szerezni A legszebb karácsonyi ajándék a nátha című kötettel, amely tíz erdélyi író, költő: Demény Péter, Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna és Zágoni Balázs meséit tartalmazza. Kiss-Bitay Éva Fantasztkikus földgolyó című képeskönyve is a kisgyerekeknek és a kamaszoknak szól, amelyben az állat- és növényvilág legegzotikusabb egyedeit sorakoztatja fel.
Magyarul először jelent meg Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája című könyve. A Svédországban igen népszerű munkát Keszeg Ágnes illusztrációi színesítik – az igen elragadó történetről Ferenczi Noémi színpadi változatot is készített. „A család valamennyi tagját meg kívánta célozni a kiadó, amikor úgy döntött, Kányádi Sándor erdélyi jiddis népköltészetből készült fordítását megjelenteti” – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.
A Volt egyszer egy kis zsidó című kötetben Jánosi Andrea rajzai illusztrálják a múlt század viharaiban eltűnt erdélyi jiddis népköltészet olykor csipkelődő, ravasz, játékos, máskor viszont szerelmes vagy szívszorongató világát. A könyvhöz egy CD-melléklet is tartozik, amelyről a Gryllus testvérek és Szalóki Ági előadásában meg is hallgathatjuk a jiddis népköltészet remekeit. Jánosi Andrea illusztrációiról Kányádi Sándor úgy nyilatkozott korábban: hogy azok némelykor rálicitáltak a versekre.
A gyerekkönyvek mellett több, felnőtteknek szóló munkát is bemutattak a rendezvényen: köztük Neagu Djuvarának A románok rövid története című könyvét, amelyet Horváth Andor fordított magyarra. A bojár családból származó történész, a román történetírás 93 éves „fenegyereke”, könyve eddig tizenegyszer jelent meg románul, és szakértők szerint fordulatot hozott az 1989 utáni román történetírásban.
Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 22.
Nyárádszentbenedek 700 éve
Egy kis falu szeretet-regénye
Az 1332-es pápai tizedjegyzékben Sancto Benedicto mint adófizető, szentegyházas falu és plébániatemplom szerepel, Jakab nevű papjával. Egy huszonegyedik századi tanítónő, Nám Móréh M. (másutt: Mária) Emese fokos kötettel rukkolt elő /Nyárádszentbenedek 700 éve/, a hátlapon teljes joggal írják a szerkesztők, hogy (tanügyi) szakdolgozatát sikerült "falutörténetté bővítenie, emelnie, illetve közkinccsé tennie. Kutatta az állami és egyházi levéltárakban elfekvő korabeli okiratokat, összeírásokat, népszámlálásokat, egyházi anyakönyveket, de összegyűjtötte a faluban élők egyéni és közemlékezetét is, ha úgy vélte, helye van azoknak a falutörténetben."
Ilyen kis falunak (a szerző és rokonai, barátai költségén megjelentetett!) ekkora könyve ritkaságszámba megy. A tisztelt Tanító Néni szó szerint vette Kányádi Sándor sorait, és akként is cselekedett: be kell gyűjteni mindent, az utolsó szavainkat is. Lelkünk csűrébe hordjuk megőrzésre minden drága hozományunkat. Ezek a csűrök a mi szeretettárlóink: ezekben is élünk tovább.
A szentbenedeki könyv bemutatása, amelyhez a Nemes panzió járult hozzá, a Közép-Nyárádmente pompás ünnepe volt. Szakértők és hivatalosak méltatták, gyülekezetnyi nép ünnepelte. Lesznek bírálói is, lesz bővítése, kiegészítése, gyarapodása. Hiszen a fölgyűlt hatalmas tudás- és ismeretanyag újabb könyvekbe kívánkozik.
Adná az Isten, hogy minden falunak lenne egy ilyen szorgos, szülőföld-szerető tanító nénije!
Bölöni Domokos, Népújság (Marosvásárhely)2010. december 24.
A nátha, a karácsony, a könyvek és a szerzők, akikre büszkék lehetünk
Kilenc plusz egy erdélyi magyar szerző, költők, írók és egy illusztrátor ajándékozta meg idén a közönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Legszebb karácsonyi ajándék a nátha – Mai erdélyi mesék című kötettel. Kilenc mese a legszebb és leglátványosabb ünnepünkről, a karácsonyról, amikor a család valamennyi tagja együtt örül a fenyőfa alatt, szaloncukor- és bejgli illat lengi be a levegőt, s valahogy a megszokottnál is kedvesebbek vagyunk egymáshoz. Mi más lenne megfelelőbb ajándék ilyenkor, mint az igényesen kivitelezett, tartalmas olvasnivalóval szolgáló könyv – no meg a nátha, már ami a kötet címét illeti ,Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Demény Péter, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna, Szabó Zelmira és Zágoni Balázs tolmácsolásában.
Kinek van kedve és ihlete szeptemberben karácsonyi mesét írni? Amikor az élet egészen másról, az iskolakezdésről vagy akár a nyári élmények felidézéséről szól... Ezért döntöttek úgy a kiadó munkatársai, hogy már januárban, közvetlenül az ünnepek után megszólítják az erdélyi magyar szerzőket, az emlékek és az ünnepi hangulat közelségéből fakadóan pedig írásra buzdítják őket. Remek ötlet, amelynek mindenki a saját stílusával tett eleget, valós, kitalált, avagy közismert szereplők „történetbe hozásával”. Az antológiát Szabó Zelmira hangulatos illusztrációi teszik teljessé.
Egy karácsony előtti karácsonytörténetét meséli el Boda Edit: „főszerepben” a családjával és rokonaival egy festett barlangban élő Maja, aki a Nagy Sötét Hónapban megbetegszik, barátjának, a farkas Taburunak viszont sikerül „kiegyeznie” a Teremtővel. Amellett pedig, hogy a hétéves kislány jobban lesz, Isten fiának majdani megtestesüléséről szóló hír, egy másfajta születéstörténet is napvilágot lát. A dzsungel könyve és a Biblia, szelídítés és születés egyazon mesében.
Akár ennek is lehetne a folytatása Balázs Imre József Három vándor című írása, amelyben a napkeleti bölcsek „utódjai” – a babiloni Gáspár, a perzsiai Menyhárt és a szíriai Baltazár – útra kelnek, hogy a csillag jelzését megértsék, egyszersmind saját életüket is foglalkoztató titkokra választ kapjanak. Örökké élni, mindent tudni, valós arcukat megismerni – ezt a három vágyat hozza összefüggésbe a szerző a tömjénnel, a mirhával és az arannyal.
Alan Alexander Milne örök emlékének ajánlja meséjét Demény Péter: régi barátunk, Micimackó és Róbert Gida többek között az Almássy térre is megérkezik. Előtte persze a karácsonyi (mirácsonyi?) rohangálás, vásárlási láz részeseivé válnak, s egy új szót is tanulnak, de ez legyen meglepetés. Kalandos fejezet, amelyben Micimackó unatkozik és kifulladásig. Olvastatja magát.
S hogy milyen az, amikor egy magányos ablak levelet ír az angyalnak? Kiderül Máté Angi meséjéből: a Volt egyszer egy ablak főszereplője társaságra vágyik, arra, hogy valaki „billentgesse a rézkilincseket, nyissa és csukja az ajtót”, hogy egyáltalán valaki átnézzen rajta, bele a világba. A várva várt ajándék meg is érkezik, hiszen erre való a karácsony: pöttöm pókok derítik jókedvre hősünket.
Barni, az aranyos kisfiú sem hiányozhat az antológiából: ezúttal azonban nem Berlinben, hanem a hétköznapokban, egy héttel iskolakezdés után tűnik fel előttünk. Ezúttal azt kell bebizonyítania barátjának, hogy igenis létezik Angyal. Anya és Apa is besegít neki természetesen, a végére pedig igazi Angyal-tanítvány lesz Barniból – ez Zágoni Balázs Az Angyal tanítványa című meséjének rövid vázlata, de ahogyan az lenni szokott, ennél jóval izgalmasabb történetnek lehetnek a részesei, akik elolvassák a nagyszerű mesét.
A tőle megszokott bensőségességgel mesél fiának, és persze nekünk, olvasóknak is Berszán István: A juhászkutya karácsonya című történetben a szerző egyik hegyi túrájának emlékeit eleveníti fel, azon ritka pillanatok egyikét, amikor kimozdulhat rövid időre a városi élet forgatagából. S hogy miként kapcsolódik ehhez a juhászkutya, mitől lesz igazán karácsonyi mese? Ez is kiderül a kötetből.
Van az úgy, hogy sehogy sem jó. A karácsony meg pláne nem, főleg egy olyan világban, ahol „egész évben cibálták meg püfölték egymást a csúszdák mellett”, homokot borítottak a szépen befont hajakra, s az ember lányának disznósikítással a fülében kell végigülnie az ünnepet. Cinege Panni nem örül, de aztán álmodik– hogy mit és hogyan, azt László Noémi meséjéből tudjuk meg.
A fúvóverseny igencsak megváltoztatja a négy széltestvér egymáshoz való viszonyulását Simon Réka Zsuzsanna A szelek karácsonya című történetében: miután sikerül jól összeveszniük, mindenki megy, amerre lát. Az ünnep közeledtével azonban, érezve a többiek hiányát, úgy döntenek, hazatérnek, hogy viszontlássák testvéreiket.
Fűmanó és Tökmag is összekap Láng Zsolt Az erdei náthacímű írásában, egy jól irányzott nátha, no meg egyikük megérzése azonban segít újból összehozni a két barátot. Hogy aztán mindketten úgy gondolják: „a nátha a legszebb karácsonyi ajándék”, amely képes alkalmat teremteni az igazán fontos pillanatoknak. Nem hiába szerepel a kötet címében is a nátha, és emellett természetesen a könyv, amely ilyenkor, karácsony táján mindennél aktuálisabb, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást biztosít.
Több, hasonlóan izgalmas kötet jelent meg idén a Koinóniánál: ilyen például Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó, Kiss Bitay Éva Fantasztikus földgolyó és Andri Snaer Magnason A kékbolygó történetecímű könyve. Ezek mellett pedig továbbra is ott vannak az „örök klasszikusok”, Demény Péter Ágóbágó naplója, Balázs Imre József Hanna-hintája, valamint Zágoni Balázs Barni-könyvei. Valamennyi nagyon jó, érdemes kipróbálni. A kellemes karácsonyi ünnepek hangulatát garantáltan emelik, még manapság, az internet korában is.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)2011. január 12.
SIC ITUR AD ASTRA – Toró Tibor emlékkonferencia
Toró Tibor emlékkonferenciát szerveznek 2011. január 14-én, pénteken 16 órától a váradi Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében. A rendezvény meghívóját és programját közöljük.
Meghívót juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László EP-képviselő, a PKE elnöke és János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora. Ennek teljes szövegét közöljük a továbbiakban.
„Múlt év októberében eltávozott közülünk a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója, Toró Tibor professzor, atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Még halála előtt arról rendelkezett, hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének kedves helyeket szórják a szét, többek között Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak és ahová számos szép emlék kötötte. Bizonyára ezek közé tartoztak Egyetemünk alapításához és megerősödéséhez kötődő történések, melyeknek a Sapientia Alapítvány kurátoraként cselekvő részese volt. Ezért, valamint életműve és a nemzeti ügy mellett elkötelezett személyisége iránti tiszteletből kezdeményeztük ezen emlékkonferencia megszervezését.
A konferencia helyszínéül szolgáló Bolyai-terem is jelképes jelentőséggel bír: Bolyai János „a semmiből egy új, más világot teremtő” felfedezését, amellyel új utat szabott az egyetemes tudomány fejlődésének, Temesváron vetette papírra. Ott, ahol Toró Tibor professzor a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként és nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként. És végig hűségesen hitvallásához, melyet barátja és iskolatársa, Kányádi Sándor így fogalmazott meg: „Aki megért és megértet, / Egy népet megéltet.”
Tisztelettel várunk minden érdeklődőt pénteken, 2011. január 14-én 16 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében.”
A rendezvény programja
A házigazda köszöntője: Dr. János-Szatmári Szabolcs egyetemi előadótanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora; Dr. Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akadémikus, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány kurátorának levelét felolvassa Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője; emlékező előadást tart: Kató Béla, az EREK püspökhelyettese, a SAPIENTIA Alapítvány elnöke, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Dr. Dávid László egyetemi professzor, a SAPIENTIA EMTE rektora, Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány titkára és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának elnöke. Az előadásokat követően Toró Tibor akadémikus hamvait jelképesen az Egyetem belső udvarán szórják szét.
erdon.ro2011. január 13.
Röpcék Sepsiszentgyörgyön
Ami a Háromszéki nekigyürkőzés könyvből kimaradt
Mondják, jobb, ha az ember maga fáradozik a saját imázsa megalkotásán, egyébként mások szívesen megteszik azt helyette úgy, hogy abból köszönet ne származzék. Hát én ugyan édeskeveset törődtem a magaméval ez ügyben is, megállapíthatom. Húsz év óta ez az egyetlen alkalom, hogy valaki érdeklődik a szóban forgó éjszakáról. Soha nem vertem nagydobra az akkor történteket, de nem is titkolóztam, elég sok szentgyörgyi tudhatott arról, hogy ezek a hóbortosok öten teleszórták a várost röpcédulákkal, pedig milyen jó buli volt Jocóéknál azon éjjel, friss nők is voltak, még pia is...
Nem ülhettünk veszteg Az elején kell tisztáznom, hogy az elkövetkező sorok értelemszerűen csakis az én emlékezetemben megmaradtakat tükrözik, csakis az én véleményemet, értelmezéseimet igyekeznek rögzíteni. Nem lehetek ennek a csapatnak sem szóvivője, sem krónikása, csupán egy vagyok az öt közül — un simplu cetăţean, ahogy rá néhány napra a tankból kirángatott, nyúzott képű, megtépázott külsejű C. elvtárs nevezte magát. A magam részéről az akkor vállaltakat természetesnek tartom, ki is pukkadtam volna, ha ennyire sem tellett volna tőlem, ha csak úgy, magától virrad rám ez a szép, új világ, miközben a lábujjaimat pattogtatom a paplan alatt. Persze, tudta a fene akkor, hogy az lesz a régi világ utolsó éjszakája, hogy nem lőnek agyon egy utcasarkon, hogy megtörténhet az, amire néha még ma is felriadok: Úristen, megdőlt a C.-rendszer! Mi csak azt tudtuk, mit beszélek! — a bőrünket égette, hogy nem ülhetünk veszteg, hogy tenni kell valamit, itt az idő, most vagy soha! Itt meg kell jegyeznem, hogy híján voltunk mindenféle patetikának, szenvelgésnek, teatralitásnak, hőzöngésnek, csak az egy imperatívusz hajtott: most kell ezeket kirugdosni! Bizonyosan így éreztek és tettek akkor sok ezren, sok tízezren szerte az országban — közülük valók voltunk öten, barátok, akkoriban mind szentgyörgyiek. Róluk szólnék most, húsz szabad esztendő múltán. Sógorommal, barátommal, Tündérligeti Attilával ’89 őszén naponta megegyeztünk abban, hogy egyre tarthatatlanabb idehaza a helyzet, ideje volna némi rossz fát tennünk a tűzre nekünk is. Körülöttünk szerre dőltek össze a bolsevik fogantatású rendszerek és falak, szenilis kommunista, vén gazemberek dőltek ki egyre-másra a sorból, egyszóval sosem látott iramban fokozódott a nemzetközi helyzet körülöttünk, csak mi rostokoltunk helyben. Mindezt az esti miseszámba menő RSZE Rádió hétórás híreiből tudtuk, majd az utána következő Actualitatea Româneascăből, amit Neculai Constantin Munteanu és EMIl Hurezeanu celebrált, ők voltak akkoriban a szabadság hangja, számunkra szinte az egyetlen szűk rés, amin beáradt az itthoni, egyre fojtogatóbb hazugságködbe az igazság metsző fénye. Került azért egyéb is, emlékszem, apám Darkó Zsiga bácsitól kapta kölcsön Méray Tibor és Aczél Tamás ’56-ról szóló könyvét, a Tisztító vihar címűt, amit a feleségemmel menten lapról lapra lefényképeztünk-előhívtunk, s így adogattuk kölcsön barátoknak. Szintúgy terjesztettük Kányádi Sándor ’85 karácsonyán a magyarországi Tükör hetilapban megjelent két versét, Vári Attila egy, a Megyei Tükör mellékletében megjelent versét, amit azóta is hasztalan keresek, címére nem, csak egy sorára emlékszem: soklapos irtás az oldal, egykoron erdőnek véltem..., Nagy Gáspár egy-egy versét, egyszóval a mai szomorú gyakorlattól eltérően halálpontosan kiszűrtük, mi az igaz és mi a valódi, és főleg, hogy mi a porhintés, a beteges hazudozás, a rendszer lételeme. Pedig egyikünk szénája sem állt valami jól, Attilát nemrégiben postázták haza a jugoszláv elvtársak, miután átúszta a Dunát, az itthon történtekről harci kutyákét megszégyenítő rojtos fülei árulkodnak immár élete végéig. Engem pedig, a frissen végzett medikust a marosvásárhelyi Securitate részesített meleg vendégszeretetben egy kiadós házkutatás után ’89 nyarán, amikor is értésemre adták, hogy előnyösebb lesz számomra, dacă nu te mai ocupi cu prostii. Akkoriban Attilának két kisgyereke volt, nekem a másodikkal volt viselős a feleségem (terhes a rendszer volt). Gyakran dicsértük a fennálló rendet egy másik jó barátommal, Zsigmond Lacával is, noha, ami a tennivalókat illeti, úgy emlékszem, ő a bársonyosabb, széchenyis utat látta inkább járhatónak. Feleségével, a fiatal gyerekgyógyász Miklós Tündével egy gyerekük volt, a Bălcescu-szobor mögött laktak egy olyan negyedik emeleti lakásban, ahol a nagyobbik szobában nem lehetett lépni a sok lavórtól és fazéktól, villany pedig nem volt, szerencsére — a csillárról is csepegett a hólé meg az esővíz. Így aztán a két fiatal értelmiségit igazán nem zavarhatta az össznemzeti villanyspórlás-program.
Baj van
Aztán elérkezett december 16.-a. Anyámtól hallottam először, hogy Temesváron baj van. Aztán nagyon nagy baj. S mi még mindig azon tököltünk, hogy Laca nekifog egy rádióadó készítésének, amit majd az azóta elhunyt Márton Laci hegymászó barátunk irányításával felviszünk a Bucsecsbe, ott működésbe hozzuk az állami adók frekvenciáján, majd miután elmondjuk a magunkét, betaszítjuk a lejtőn. Hamarosan beláttuk azonban, hogy ez a terv kivitelezhetetlen. Nekiálltunk hát gyereknyomdát felkutatni, olyan pecsétfelszerelést, amit kisiskolások használnak, minden betű egy pecsét, majd azzal írjuk meg a röpcédulákat — írógépre az ismert okok miatt nem is gondoltunk. Gyereknyomda sehol nem került, halott azonban egyre több, már Bukarestben is. Országszerte az utcákon a nép, folyik a vér, s mi holmi gyereknyomdát hajtunk, hasztalan. Ebből elég legyen. December 21-én este felkerekedtünk, s Attila egyik régi haverjának a lakásán kötöttünk ki, vélhetőleg azért, mert közülünk neki nem volt gyereke, Florinnál, aki akkoriban a színháznál dolgozott. Ott nekiálltunk, több száz füzetlapot hasítottunk félbe, került indigó is, és szépen kézzel, a leghagyományosabb módon írtunk meg sok száznyi, de lehet ezernyi cetlit — röplapot! Meggyőződésem, hogy egyikünk fejében sem fordult meg, hogy mindenikünk kézírása árulkodóbb bizonyíték a majdani nyomozás során a világ legegyénibb írógépének karaktereinél — alea iacta est, tudtuk mindannyian, és tettük a dolgunkat. Szentgyörgy lakóit szólítottuk fel románul is, magyarul is a temesváriakkal való szolidaritásra (a szó még ismerősen csengett, Gdansk-Danzig tíz évre volt akkoriban). Általános sztrájkra buzdítottuk a gyárak dolgozóit, és ki az utcákra! A pontos szövegre, sajnos, nem emlékszem. Majd csirizt főztünk, rendesen lisztből és vízből, ahogy illik, elosztottuk három üvegbe, és el a várost is háromba: az Újnegyed, a Tisztviselőtelep el az Elmegyógyászatig, a hídig jutott Lacának, Tündének és nekem, sógoromnak a központ és az Állomás negyed volt a választása, Floriné lett a Csíki negyed. Nem emlékszem arra, hogy szóba került volna, mit tegyen vagy ne tegyen az, akit elkapnak — világos volt számunkra, hogy sem így, sem úgy nem ússza meg a többi sem.
Röpcézünk Ezzel útra is keltünk, az én csapatom a kórháznál kezdte — kettőnknek is munkahelyénél. A portásfülkénél nem volt, mit keresnünk, a poliklinikánál ragasztottuk az első röplapot (raglapot). Aztán jöttek sorra a lépcsőházak. Miklós Tünde volt az ajtónyitogató-becsukó, Lacánál volt a csiriz, nálam a két hatalmas paksaméta cetli, a kabátom alatt, kétoldalt. Akkoriban még igen vékony gyerek voltam, emlékszem a megtermettség furcsa érzésére, amit azok nyújtottak. Tünde nyitotta az ajtót, Laca maszatolta be az üveget és én ragasztottam fel a papírokat. Házról házra jártunk, mint vízkeresztkor a plébános, nem hiszem, hogy kihagytunk volna egy blokkot is. Amikor intézmények kerültek sorra (posta, iskolák, üzletek, kocsmák), kívül kellett ragasztanunk. Nagyobb közöknél, buszmegállóknál a villanypóznákra. Egész utunk során senkivel, egyetlen súgó lélekkel sem találkoztunk, noha elég szemfülesek voltunk. Mire a hídhoz értünk, már hajnalodott, itt mindkét karfáját, vagy minek lehet azt nevezni, teleragasztottuk, emlékszem, milyen nehéz volt a rücskös betonon ezt megtenni. S még mindig maradt vagy két jó maréknyi cetli a kabátomban. Úgy látszik, az állandó veszélyérzet a végén vakmerővé teszi az embert, mert mire Lacáék imént említett lakásáig értünk, minden, az utunkba kerülő parkoló autót teleszórtunk röplapokkal, ohne csiriz, ohne megfontolás, pedig a népek, a koránkelők kezdtek már szállingózni. Fényes reggel volt, amikor Lacáéknál megittunk egy teát. Abban egyeztünk, mindenki elmegy a munkahelyére, aztán a többi elválik. Elmentem én is a kórházba, lejárt a reggeli vizit, beülök a rendes helyemre kórlapot írni, egyszer arra ébredek, hogy valaki simogatja a buksimat: — Ösvényes, te már megint oda voltál az éjjel, menj szépen haza, és aludd ki magad. Székely Balázs volt az, a főnököm, gyerekkori nevemen szólított. Mentem is én rögvest, szívesen, csakhogy otthon az ajtóban anyám nem tárt karokkal, de csípőre tett kézzel várt, hogy édes fiam, a népek az utcán, ezrével, te meg mit keresel itthon? A többit, a 22-i szentgyörgyi balkonjelenetet, a további hőstetteket, a munkásőrökéit, vagy hogy a bánatba hívták azt a fegyverhez juttatott szedett-vedett népséget, már nem tisztem elmesélni. Amiként azt sem, hogyan boldogult éjjel két másik társunk, Attila és Florin a város többi részein, egyedül — pedig ez is megérne egy misét.
Hogy mi lett belőlünk, ötünkből azóta? Talán mondanom sem kell, egyikünk sem lett címzetes forradalmár. Említettem, hogy nem beszélhetek mindannyiunk nevében, de abban holtbiztos lehetek, hogy senki közülünk nem kívánt ebbe az eufemisztikusan szólva is kétes hírű társaságba tartozni. Nekem például húsz év alatt eszembe sem jutott, amikor pedig nemrég, a húszéves évforduló kapcsán mégis, elszégyelltem magam. Azt hiszem, vannak így még néhányan, jó néhányan az országban. Laca, a nagyszerű fizikus UDMR-s képviselő lett, amit hamarosan meg is bánt, amint talán azt is, hogy erre a féltekére született, mert már több mint tíz éve Ausztráliában él. Volt neje, Miklós Tünde Angliában orvos. Tündérligeti Attila azóta alighanem többet élt külföldön, mint itthon, nem fekszik neki az általa is kivívott vadkeleti áldemokrácia. Florint, most bevallom, akkor is csak felületesen ismertem, így hát annyit mondhatok csak, hogy tudomásom szerint már rég nem él Szentgyörgyön. Én pedig a Homoród mentén húztam meg magam, Lövétén dolgozom, Almáson lakom. Még talán annyit: gondolt a fene azon az éjszakán parlamentáris demokráciára, többpártrendszerre, szabad választásokra, szabad piacra, bolognai rendszerre, meleg méltóság napjára, székely címerre-zászlóra a néptanácson, mi csak azt tudtuk, hogy ebből a szarból most lett elegünk, takarodjék a francba ez a demens, hazug rendszer. Aztán majd lesz valami. Lett is. Mint kiderült, voltak sokkal okosabbak, mint mi, akik a bőrüket sem vitték a vásárra, és urai is lettek a helyzetnek. A demokratikus, szabad, meleg, székely, jóformán bármilyen helyzetnek. De főleg a romániai magyar helyzetnek. De azért nem bánom azt, amit tettem 1989. december 21-én. 2009. december
Szabó Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. január 17.
Erdélyország őrzi hamvait, élteti örökségét – Toró Tibortól búcsúztak barátai és tisztelői
Kicsinek bizonyult a terem, ahol péntek délután megtartották azt a rendezvényt, amelyen a múlt év októberében elhunyt Toró Tibor professzortól vettek búcsút barátai, tisztelői. A neves atomfizikus és tudományfilozófus-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója volt annak megalakulásától. Végrendeletében a bánsági polihisztorként is emlegetett, de gyökereiben székely (pontosabban udvarhelyszéki) tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének, lelkének kedves erdélyi és partiumi helyeken szórják szét, így Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak, és ahová számos szép emlék kötötte. Ezt a végakaratot teljesítették pénteken. Tolnay István egyetemi tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadótanácsosa és világi főjegyzője köszöntötte az emlékezőket, köztük az elhunyt tudós családtagjait, a megjelent díszvendégeket, a néhai professzor szép számmal összegyűlt tisztelőit. Toró Tibor Erdélyország iránt érzett hitvalló szeretete közismert volt, erről a legtöbb hozzászólásban is említést tettek.
A nemzetközileg elismert tudós a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként, de nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként is jeleskedett. Élete végén József Attila kozmosz- és anyagszemléletét is kutatta.
Tolnay István köszöntése után János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott beszédet, majd Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Sapientia Hungariae Alapítvány kurátoralevelét Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője olvasta fel. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke emlékelőadást tartott. A felszólalások között Varga Vilmos színművész szavalt az elhunyt professzor kedves versei közül, többek között Kányádi Sándor Űrsorompó című versét mondta el, amelyet a nagy erdélyi költő Torónak ajánlott. A rendezvényen felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője is, aki kiemelte, hogy Toró Tibor munkássága az egész magyar nemzet közös kincse, egy olyan hagyaték, amelyet kötelességünk megtartani és átörökíteni a következő nemzedékeknek. Toró professzor beteljesítette azt, ami egy tanár, egy tudós igazi küldetése: alkotott és átadott, így gyarapítva a nemzet tudományos és kulturális kincsestárát, mondta az államtitkár-helyettes.
Szót kapott Dávid László egyetemi professzor, a Sapientia EMTE rektora és Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a Sapientia Hungariae Alapítvány titkára is. Mindketten mint egykori barátok, kollegák méltatták az elhunyt professzor munkásságát és nem utolsósorban emberi nagyságát. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsának elnöke református lelkészhez méltóan emlékezett egykori barátjáról, köszöntve a Toró családot s ezzel párhuzamosan az egész erdélyi magyarságot, hiszen Toró professzor Erdély iránt érzett szeretetének örökségeként az egész erdélyi közösség egy nagy családnak számít. Toró Tibor öröksége, tudományos, irodalmi munkássága egy olyan staféta, amely tartásra, emberségre kötelez bennünket, s a nemzeti folytonosságot ezzel az örökséggel is erősíteni kell, emelte ki beszédében Tőkés.
Toró T. Tibor, az elhunyt egyik fia az emlékezések után megköszönte valamennyi megjelentnek, hogy tisztelettel adóztak édesapja emlékének, majd a jelenlevők levonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának, azaz a református püspöki palota belső udvarára. Itt Tőkés László áldást kért az elhunytra, és közös imádkozás után annak végakarata szerint fiai szétszórták hamvai egy részét az egyetem udvarán.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)2011. január 18.
Kulturális hét Szatmáron
Erdélyszerte ünneplik január 22-én Magyar Kultúra Napját. Szatmáron nem csupán egy napot, hanem egy hetet szentelnek erre, és nem csupán a helyi, hanem az egész kárpát-medencei magyar kultúrát próbálják megmutatni ezen a héten.
„Számunkra sokkal többet jelent a magyar kultúra, semhogy évente csak egy nap emlékezzünk rá. Ezért már korábban úgy határoztunk: egy nap helyett legalább egy hetet szánunk rá, méghozzá úgy, hogy igyekszünk az egész Kárpát-medencei magyar kultúrát megjeleníteni. S ezzel is kifejezni, hogy mindnyájan az egy magyar nemzethez tartozunk, miként ezt heti megemlékezési programunk címe kifejezi!” – mondta el az Új Magyar Szónak Tóth-Pál Miklós színművész, a szatmári Ady Endre Társaság elnöke, az Egycsillagú égbolt címet viselő egyhetes rendezvénysorozat főszervezője.
Az elnök külön kiemelte, hogy a társszervezők – a CulturArt, a Harag György Társulat és a filharmónia – mellett a programhoz igen jelentős támogatást kapnak a református és katolikus egyháztól, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól és a többi magyar iskolától is. „Ez a tény önmagában is arra utal, hogy Szatmárnémetiben az egész magyarság fontosnak tartja a rangosabb megemlékezést és erőteljesebb odafigyelést a magyar kultúra egészére” – hangsúlyozta Tóth-Pál Miklós.
A megnyitó január 22-én, szombat este lesz, a budapesti Madárdal együttes Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című előadásukkal lépnek fel a színházban. Vasárnap ugyanott gyermekkoncerttel jelentkezik a Madárdal. Vasárnap este a filharmónia nagyterme várja azokat, akik Szvorák Katalin műsorát szeretnék meghallgatni.
Hétfőn Méhes Kati és Nagy Antal énekműsorát a Szárazfa együttes kíséri a színház stúdió-termében. Kedden ugyanitt Laczkó Tekla lép fel önálló előadással. A továbbiakban fellépnek a tasnádi Teletinik, a társszervező Harag György Társulat, a budapesti Misztrál együttes, s végül január 29-én, szombaton a felvidéki Rock Színház zárja a rendezvénysorozatot.
Az emlékezés a szatmáriaknak már a múlt vasárnap megkezdődött. A helyi Kölcsey Kör elnöke, Muzsnay Árpád vezetésével többen részt vettek a Himnusz költőjének nyughelyén, Szatmárcsekén tartott Kárpát-medencei ünnepségen, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak nagyobb csoportja is jelen volt.
Közönségtalálkozó-körúton vesz részt Kányádi Sándor
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Holnap 18 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, csütörtökön 10 órától a kovásznai központi református templomban, 18 órától pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban, pénteken 17 órától Baróton, az unitárius templomban, és végül a szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban lép fel Kányádi.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. január 19.
Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)2011. január 22.
Verscsillagok Kányádi Sándorral
Miközben tegnap a templomharangok a delet hirdették Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium dísztermében legalább százötven diák együtt mondta Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című versét Kányádi Sándorral, aki a rendhagyó irodalomórának is beillő találkozón Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal és Márton Áronnal együtt emlegette a szerinte ma is modern Petőfit.
Ötödik és hatodik osztályos tanulók kérdésére válaszolva beszélt diákéveiről, a nyolc-kilenc évesen Damjanich Jánosról írt első verséről, történelem- és zeneszeretetéről, egy versírással próbálkozó fiúnak pedig azt mondta, olvasson minél többet, mert csak gazdag szókinccsel lehet verselni. Röpke egy óra alatt megtanította, mi a ballada ismérve, Vörösmarty Mihály A vén cigány című versével emlékezett a Szózat költőjére, arra pedig, hogy melyik a kedvenc verse, azt válaszolta: a versekkel úgy van, mint a szeptemberi csillagos éggel, amelyen nehéz kiválasztani, melyik a vezérlő csillag. Kányádi Sándor a diákok által elmondott versek hangulatával és egy általuk válogatott és illusztrált, saját verseit tartalmazó egyedi verseskötettel gazdagodva távozott a Székely Mikó Kollégiumból, akik pedig őt hallgatták, sokáig emlékeznek majd arra, miként röppentette őket egy óra alatt a költő Nagygalambfalvától a verscsillagos égig.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. február 8.
Utunk-széli szobrok – kiállítás
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára.
A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt.
A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász.
A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)2011. február 17.
Heltait zsarolással kényszeríthette együttműködésre a Securitate
Öt éven át beszervezett informátorként tartotta nyilván Heltai Pétert a Securitate. A Magyarországon élő médiaszemélyiség állítja: 2009-ig fogalma sem volt arról, hogy hálózati személyként kezelték.
Öt éven keresztül beszervezett informátorként tartotta nyilván a neves tévés személyiséget, Heltai Pétert a Securitate. Heltai állítja, egészen 2009-ig, amíg ki nem kérte a róla összeállított dossziét, fogalma sem volt arról, hogy az állambiztonság hálózati személyként kezelte. A CNSAS-tól kikért jelentések arra utalnak, hogy a szekusok megzsarolták Heltait. A Magyar Televízió korábbi főszerkesztőjéről, az InfoRádió alapítójáról november végén derült ki, hogy a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a Securitatéval (Szeku). A botrányt a Berlinben élő, kolozsvári származású képzőművész, Gáll Tibor robbantotta ki, aki az 1980-as években róla íródott jelentéseket tartalmazó dossziéban bukkant a „Hegel” fedőnevű informátorra, majd kérte a román állambiztonság iratait kezelő levéltártól (Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) a fedőnév feloldását. A 2010. november 25-i keltezésű okirat szerint a Hegel név Heltai Pétert takarta. Gáll december elején a Hírszerző rendelkezésére bocsátotta a birtokába került két jelentést, melyek tanúsága szerint Heltai 1985-ben két alkalommal biztosan találkozott a Securitate két tisztjével, Valer Rusu és Gavril Neciu kapitányokkal, akik részletesen kikérdezték azokról a barátairól, ismerőseiről, akiket az állambiztonság az ellenzéki tevékenységük miatt megfigyelt. Az iratokban „informátornak” illetve „forrásnak” (informator, sursă) nevezett Hegel kilétét felfedő (szakszóval: dekonspiráló) levéltári nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után a Transindex a CNSAS-hoz fordult, hogy tisztázza, milyen viszonyban is állt Heltai az 1980-as években a román állambiztonsággal.
A bukaresti archívumtól megkapott iratok: a személyi dosszié (dosar personal) valamint az informátor jelentéseit tartalmazó iratcsomó (mapa anexă) szerint a későbbi tévés személyiség 1982 és 1987 között állt kapcsolatban a Securitatéval. A feletteseiknek küldött, a személyi dossziéban olvasható értékelésekben több jel utal arra, hogy nem volt zökkenőmentes a kapcsolat. Ugyanakkor számos jel utal arra, hogy Heltai óvakodott attól, hogy a barátairól terhelő információkat szolgáltasson: rendszerint kerülte a politikailag kényes témákat.
A beszervezés körülményei
Heltai decemberben a Hírszerzőnek azt mondta, a román titkosszolgálat az 1980-as évek elején folyamatosan zaklatta, mert az érettségi után részt vett egy, a székelyföldi Szent Anna tónál szervezett bulin, ahol magyar zászlók is előkerültek, és a résztvevők elénekelték a székely himnuszt. Az egyik reggel a táborozókra rendőrök csaptak le, de Heltainak sikerül időben meglépnie. Ennek ellenére a Securitate tudott róla, hogy ő is ott volt, ezért többször beidézték és kihallgatták.
Heltai állításait alátámasztják a személyi dossziéjába bekerült, Neciu és Rusu által jegyzett értékelő jelentések. A feljegyzések szerint Heltait már 1981-ben kihallgatták a Szent Anna-ügyben. Ez adta az apropót, hogy próbálják meg rávenni, jelentsen egy „Kant” néven nyilvántartott célszemélyről – akinek kilétét csak találgatni lehet –, a romániai szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztésében 1982-ben részt vett Keszthelyi Andrásról, illetve egyetemi évfolyamtársairól. „Őszinte és korrekt együttműködésre törekszem az állambiztonsági szervekkel tudván, hogy segítő tevékenységemmel jóváteszem a magam dolgait” – olvasható abban a rossz románsággal megfogalmazott, kézzel írt beszervezési nyilatkozatban, melyet Heltai Péter 1982. szeptember 29-én szignált Neciu Gavril előtt. Beszervezése előtt a Securitate a szokásos eljárásrend által előírt környezettanulmányt készített az elsőéves, történelem-filozófia szakos hallgatóról, annak barátairól, szüleiről. Tudták, hogy milyen eredménnyel fejezte be a gimnáziumot, milyen volt a magaviselete, hol volt katona, mikor iratkozott be az egyetemre, kik a szülei, hol dolgoznak, valamint hogy tagja a Román Kommunista Párt ifjúsági szervezetének, az UTC-nek. A környezettanulmány azt is megállapítja, hogy a „jelöltnek” (candidat) nevezett Heltai szimpatikus, udvarias és jól kommunikál. A Szeku arra az esetre is felkészült, hogy Heltai nemet mond: a beszélgetést a Szent Anna-ügyre kellett volna terelni, mondván, hogy csak azzal kapcsolatban lettek volna kíváncsiak újabb részletekre. A beszervezést az értelmiség megfigyelésével megbízott ezredes, Florian Oprea hagyta jóvá.
Adtak a játékszabályokra
A beszervezésről szóló 1982. szeptember 30-i jelentés szerint a beszélgetés a kolozsvári egyetem egyik szobájában zajlott. Az állambiztonság tisztje jelezte Heltainak, tud arról, hogy milyen tervei vannak az egyetemmel kapcsolatban, miként a Szent Anna-ügyet is felemlegette. (Míg a beszervezési nyilatkozatot Neciu „ellenjegyezte”, a jelentést már Rusu készítette.) A nyilatkozat aláírását megelőzően arról is tájékoztatták, hogy az együttműködésről senkinek sem beszélhet, nem „dekonspirálhatja” magát. Bár a kapitány hivatali bikkfanyelven írta körül, hogy mi történt a találkozón, a 19 éves egyetemi hallgatót minden jel szerint megzsarolták: a jelentés szerint ugyanis Heltai azt mondta, már sajnálja (regretă), hogy részt vett az 1981-es székelyföldi bulin, és „reméli”, hogy ez nem lesz kihatással a tanulmányi előremenetelére. „Ennek a ’kulturált’ megfogalmazásnak nyilván az lehet az oka, hogy a törvények szerint a polgárokat nem lehetett erőszakkal rávenni az együttműködésre, és a formára a Securitate is adott” – mondta a Hírszerzőnek Piros Simona, a román állambiztonság tevékenységét kutató történész. Ugyanakkor a beszervezésről részletesen beszámoló feljegyzésekben nincsen nyoma annak, hogy Heltai akárcsak megpróbált volna ellenállni.
„Hozza be az egyetemi jegyzeteit”
Az öt év alatt 17 találkozóra kerül sor, amelyek során egy külön vezetett tartalomjegyzék (Opis) szerint 28 jelentés született: gyakran előfordult, hogy egy találkozón több összefoglaló is készült a beszélgetésekről. A romániai állambiztonság bizonyos esetekben rendkívül precíz volt, máskor kifejezetten gondatlanul végezte a munkáját. Miközben a munkával járó költségekkel a tisztek az utolsó lejig elszámoltak, sőt még a számlákat is megőrizték, 15 feljegyzés hiányzik a hálózati dossziéból. Vélhetően elvesztődtek, legfeljebb arra lehet számítani, hogy idővel előkerülnek a megfigyeltek mappáiból. Ugyanakkor felfedeztünk egy olyan jelentést is, mely nincsen feltüntetve a jelentések tartalomjegyzékében, az Opis-ban.
Ötöt kézzel írtak: a beszélgetés összefoglalóját egyes szám harmadik személyben fogalmazták („a forrás azt mondta”, „a forrás megállapította”), majd a végére ott szerepel: „Hegel” szignó. Más jelentések a Heltaival való beszélgetések összefoglalói, melyeket a tartótisztek írtak alá. Több ilyen, a tartótisztek által írt jelentés gépelt formában van meg. Néhány gépelt példány alján feltűnik az s.s. Hegel felirat, ami arra utalhat, hogy Heltai láttamozta a másolatokat is. A Hegel-dossziéból kiderül, hogy Heltai Pétert a két tiszt időközönként berendelte, a találkozókat pedig a titkosszolgálat épületén kívül, konspirációs helyeken szervezték meg. Minden találka végén megegyeztek a következő időpontban, illetve a szüleinél lakó Heltait telefonon keresték. Ha nem volt éppen otthon, üzentet hagytak: „másnap hozza be az egyetemi jegyzeteit”.
„Nemtetszését fejezte ki”
Az 1984-ben, 1985-ben készült két „haladási jelentés” szerint a tisztek elégedettek voltak Hegellel, azt írták, hogy hasznosak a vele folytatott beszélgetések, amelyek során „érdemi információk keletkeznek” és mindig pontosan érkezik a találkákra. Érdekes, hogy már 1985-ben jelezte a tartótiszteknek: az egyetem befejezése után ki akar vándorolni Romániából, egy magyarországi lányt készül feleségül venni. (A fellehető jelentéseket bemutató cikkünket pénteken közöljük, bemutatva, hogy a jelentések és összefoglalók nagy része elsősorban általános, gyakran semmitmondó információkat tartalmazott.) A hálózati dossziét 1987. március 16-án lezáró jelentés már nem dicséri az országot időközben elhagyó Heltait, sőt megállapítja, „esetenként az informátor személyes okok miatt nemtetszését fejezte ki, szóvá tette elégedetlenségét a beszélgetések alatt”. Igaz, öt hónappal később egy belső használatra készült feljegyzésben már úgy emlékeztek rá, hogy „jó minőségű tájékoztató munkát végzett”. A nyilvántartás szerint Rusu és Neciu számos alkalommal pénzt igényelt a Securitate kasszájából, hogy „ajándékokat” vegyenek belőle Heltainak. A dossziéban mellékelt számlák alapján bort, pezsgőt, kínai tollat vettek. Ugyanakkor sehol nem szerepel Heltai aláírása az ajándék átvételét igazolandó, tehát nem zárható ki, hogy az egyébként nem túl jól fizetett szekusok „zsebre tették” azokat. Ezek a tételek pár lejtől 300 lejig terjedtek (egy gyári munkás akkori fizetése 1300-2000 lej között mozgott). Készpénzt is akartak adni neki, de Heltai nem fogadta el, mondván meggyőződésből teszi, amit tesz. „Ez a fizetett ügynök-státusz visszautasításának lehetett egy kódolt módja” – mondta a Hírszerzőnek Piros Simona, aki azt is megjegyezte, hogy csak azok az informátorok részesülhettek fizetségben vagy más juttatásokban, akiknek a munkájával kifejezetten meg voltak elégedve.
Vártak rá az előadó előtt
„Nem voltam ügynök, nem állítottak rá senkire. Mikor hivatalos idézést kaptam, bementem az egyetemre, kihallgatásra. Az egyetemről vittek el, nem tudtam ellenkezni. Semmilyen konspiratív lakáson nem voltam, amikor kihallgattak, válaszoltam a kérdéseikre, de amint az anyagokból is kitűnik, érdemi információt nem kaptak tőlem. Határozottan állítom, hogy nem volt 17 alkalom, én 5 vagy 6 berendelésre emlékszem” – mondta Heltai Péter. Heltai állítja, a szekusok még attól sem féltek, hogy megjelenésükkel esetleg leleplezik, dekonspirálják az évfolyamtársai, barátai előtt. Egyébként a CNSAS nyilvántartása szerint Heltai 2009. november 20-án – tehát egy évvel a dekonspiráló okirat nyilvánosságra kerülése előtt – már belenézett a saját dossziéjába. „Többször is kérvényeztem, hogy megnézhessem, mit állítottak össze rólam, mit kezdtek azzal, ami a találkozókon elhangzott. Eleinte azt válaszolták, hogy nem találják, majd egyszer csak megkaptam az engedélyt. Elhűltem, amikor láttam, hogy informátorként kezeltek”. Heltai azt mondta, párszor szignálta az eléje tett dokumentumokat, de arra nem emlékszik, hogy aláíratták vele a beszervezési nyilatkozatot is, és soha nem érezte úgy, hogy ezek nem kihallgatások, hanem „információ-gyűjtés”. „Rusu még normálisabb volt, Neciu viszont egy vadállat volt, ütött” – beszélt a tartótisztek módszereiről. Azt mondta, az ajándékokról most hallott először, soha semmit nem kapott a Szekutól, még ha felajánlották volna, akkor sem fogadta volna el.
„Óvatosabb voltam vele”
„Nem szálltak le rólam, pontosan tudták, mikor hol voltam, kivel beszéltem, csak kérdeztek és kérdeztek” – mondta Heltai, aki állítja, Keszthelyit figyelmeztette, hogy ráállt a Securitate. Keszthelyi azt mondta, az egyik kihallgatása alatt a szekusok egy olyan információval álltak elő, amit csak barátja, Heltai tudhatott róla. „Megkérdeztem Pétert, aki azt válaszolta, hogy őt is kihallgatták az állambiztonságiak, és muszáj volt valamit mondania. Onnantól kezdve óvatosabb voltam vele” – mondta.
„Péter nem volt besúgó”
„Én is ott voltam a Szent Anna tónál, engem is négyszer behívtak, fenyegettek, kihallgattak, jegyzőkönyvet írtak, tudtam, hogy vele is ezt teszik, mint mindenkivel, aki a látókörükbe került. Minden beszélgetésről jegyzőkönyv készült, írásos nyoma volt mindennek, akár volt információértéke, akár nem. Biztos vagyok benne, hogy Péter nem volt besúgó, félelmetes, hogy ennyi év után a Securitate utána nyúlt és tönkretette – és ehhez a magyar sajtó, mint egy jámbor, gyanútlan eszköz a rendelkezésükre állt. Oknyomozás, tényszerű tájékoztatás, a források közlése helyett habozás nélkül belemásztak valakinek a becsületébe, – vélhetően politikai okokból – Péternek esélye sem volt kifejteni a saját igazát. A bűnösség vélelme – ez irányította a jobb és baloldali sajtót a Heltai ügyben. ” – mondta Kiss Csaba, aki az 1980-as évek elején a Heltai-családnál lakott albérletben.
Kányádi Sándor – akinek fia Heltai legjobb barátja volt és szintén említésre került a jelentésekben – azt mondta, a sajtó ugyanolyan sötét módszerekkel „leplezte le” Hegelt, mint amilyenekkel a Securitate dolgozott. „A körülmények, a háttér pontos ismerete nélkül ez puszta megbélyegzés” – állította Kányádi, akit az államvédelem évekig lehallgatott, Oprea pedig rendszeresen hívogatta telefonon, hol fenyegetőzve, hol hízelegve, hogy információkat próbáljon szerezni. Ám a megfigyeltek közül nem mindenki osztja ezt az álláspontot. Többen nem is akartak nyilatkozni, mások az ügy politikai vonatkozásai miatt – Heltai dolgozta ki tavaly nyáron a közmédiumok összevonásának tervét – nem vállalták névvel a véleményüket. „Nem értem, miért lepődött meg Heltai azon, hogy botrány lett az ügyből. Abban az időszakban a Securitate embereket tüntetett el, volt, akit véresre vertek egy kocsmai elszólás miatt. Akárhogy is öt évig együttműködött ezzel a szervezettel” – mondta a Hegel-ügy egyik érintettje, aki szerint hiba lenne „átesni a ló túl oldalára és mártírt kreálni Heltaiból".
Az anyag második részét pénteken közöljük.
M. L. F., S. Z.
Transindex.ro2011. február 18.
„Banális témák": mit jelentett Heltai Péter a Szekunak?
A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy a most Magyarországon élő médiaszemélyiség kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait.
Öt év alatt 17-szer rendelte be a későbbi tévés személyiséget, Heltai Pétert elbeszélgetésre a Securitate (Szeku), amiből a nyilvántartás szerint 28 jelentés született, ám ebből csak 15-öt találtunk meg a bukaresti levéltárban. A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy Heltai kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait, és érdektelen dolgokat mondott a tartótiszteknek. Ám továbbra sem lehet tudni, hogy a Heltaitól kapott információkat mire és hogyan használta fel a Securitate. „Nem tudom, hogy miért tette ezt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy megzsarolták, és nem önként jelentett, de a rendszerváltás után egyszer sem keresett meg azzal, hogy ez volt, nem mondta el, miért tette” – mondta decemberben a Hírszerzőnek Gáll Tibor Berlinben élő képzőművész, hozzátéve: nagyon elkeserítette, amikor kiderült, hogy az 1980-as években régi ismerőse, Heltai Péter jelentett róla a román állambiztonságnak.
A Magyar Televízió korábbi főszerkesztőjéről, az InfoRádió alapítójáról november végén derült ki, hogy a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a Securitatéval. A botrányt a Berlinben élő, kolozsvári származású képzőművész, Gáll Tibor robbantotta ki, aki az 1980-as években róla készült jelentéseket tartalmazó dossziéban bukkant a „Hegel” fedőnevű informátorra, majd kérte a román állambiztonság iratait kezelő bukaresti levéltártól (Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) a fedőnév feloldását. A 2010. november 25-i keltezésű okirat szerint a Hegel név Heltai Pétert takarta.
Az iratokban „informátornak” illetve „forrásnak” (románul: informator, sursă) nevezett Hegel kilétét felfedő (szakszóval: dekonspiráló) levéltári nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után a Hírszerző magyarországi hírportál és a Transindex a CNSAS-hoz fordult, hogy tisztázza, milyen viszonyban is állt Heltai az 1980-as években a román állambiztonsággal. A bukaresti archívumtól megkapott hálózati dossziéban szereplő jelentések szerint a későbbi tévés személyiség 1982 és 1987 között állt kapcsolatban a Securitatéval. A két tartótiszt, Rusu Valer és Gavril Neciu az öt év alatt 17 alkalommal találkozott Heltaival, a beszélgetésekről a Szeku nyilvántartása szerint 28 beszámoló készült, igaz, ezekből csak 15 lelhető fel a hálózati dossziéban. Számos jel utal arra, hogy Heltai óvakodott attól, hogy a barátairól terhelő információkat szolgáltasson: rendszerint kerülte a politikailag kényes témákat, az államvédelem szempontjából érdektelen eseményekről számolt be, sőt gyakran megvédte az ismerőseit, hangsúlyozva, nincs kapcsolatuk az ellenzékkel.
„Civilizáltan bántak vele”
„Nagyon nehéz megítélni Hegel tevékenységét, csak a Securitate 1980-as évekbeli működését feltáró történeti kutatás deríthet fényt arra, hogy mire és hogyan használta fel a Hegel révén szerzett információkat” – mondta Piros Simona, a román állambiztonság tevékenységét kutató történész. A CNSAS által őrzött „hálózati dossziéban” fellelhető, a tartótisztek által készített összefoglalók szerint Heltait 1982. szeptember 29-én azért szervezték be, hogy egy „Kant” néven nyilvántartott célszemélyről – akinek kilétéről még nem tudni –, a romániai szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztésében 1982-ben részt vett Keszthelyi Andrásról, illetve egyetemi évfolyamtársairól szerezzenek minél több információt. A belső használtra készült jelentések arra is utalnak, hogy az elsőéves egyetemistát vélhetően zsarolással – egy 1981-es magyar zászlós, „nacionalista” székelyföldi bulin való részvételre hivatkozva – vették rá az együttműködésre. Furcsa, hogy miközben 1982 nyarán, ősz elején a Securitate kétségbeesetten próbálta kideríteni, hogy kik szerkesztik az Ellenpontokat – Keszthelyit többedmagával novemberben le is tartoztatták – a szeptemberben beszervezett, de korábban is kihallgatott Heltait csak a következő év januárjában rendelik be először jelentéstételre. A januári beszámolóhoz fűzött kommentár szerint „a forrás alaposan ki lett képezve arra, tudja meg Keszthelyiről, mivel foglalkozik, mik a szándékai, milyen a környezete”. A jelentésből annyi derül ki, hogy Keszthelyi és ifjabb Kányádi Sándor (a kolozsvári költő fia – a szerk.) meglátogatta Heltait, akivel filozófiáról és irodalomról beszélgettek. Keszthelyi távozáskor beszámol neki arról, hogy gondjai voltak az állambiztonsági szervekkel, azonban civilizáltan bántak vele. A jelentés így végződik: „Keszthelyi nem tett említést a szamizdattal kapcsolatos szerepvállalásáról, ezt a forrás más személyektől tudja”.
A forró kása
Visszatérő elem a jelentésekben, hogy Heltai igyekezett elterelni a szót a politikai témákról. Amikor 1983-ben egy évfolyamtársnőjéről kérdezik, azt mondja, a diáklány jelen volt 1981-ben azon a Szent Anna-tó melletti táborozáson, ahol az úgynevezett „nacionalista” megnyilvánulás történt, azonban Hegel szerint a politikai jellegű demonstráción nem vett részt. Amikor egy évfolyamtársáról faggatják, azt válaszolja: úgy tudja, a pszichológia iránt érdeklődik, politikai nézeteit nem ismeri. A tartótiszt megjegyzéséből kiderül, a diák iránt azért érdeklődnek, mert „nacionalista-irredenta” anyagokat hozott külföldről.
Keszthelyiről többször is azt jelenti, hogy nincs kapcsolata az Ellenpontok Magyarországra költözött szerkesztőivel, az esküvőjére készül, könyveit árusítja. Kiköltözése után néhány héttel, 1985 februárjában Heltai meglátogatja Budapesten – erről az utazásról készült a leghosszabb, 15 kézzel írott oldal kitevő jelentés, melyet nem Hegel írt saját kezűleg, hanem a tartótiszttel való beszélgetés alapján készült egyfajta összefoglaló az elhangzottakról. Úgy tűnik, hogy a tervezett útról előre tudott a Securitate, erre egy korábbi jelentésben utalás történik. A budapesti út előtti találkozón született jelentés végén a tartótiszt megemlíti a budapesti utat és feladatként jelöli meg egy találkozó előkészítését Tamás Gáspár Miklóssal, valamint Ara-Kovács Attilával. A jelentés szerint Keszthelyi folytatja a tanulmányait, ösztöndíjat kap, és egy szociológiai vagy néprajzi szótár összeállításán dolgozik. Egy „kisebb buli” során, Heltai szóba hozta a román állambiztonságnak sok bosszúságot okozó – a romániai magyarok elnyomásáról rendszeresen beszámoló, a Ceauşescu-rendszert bíráló – Erdélyi Magyar Hírügynökséget is. A témát Heltai úgy vezette fel Keszthelyi számára, hogy a hírügynökségről a Szabad Európa Rádióból hallott. A barátja szerint elképzelhető, hogy a hírügynökség a már Budapesten élő egykori Ellenpontok-szerkesztő, Ara-Kovács Attila ötlete volt. Ám Heltai szerint Keszthelyi nem ismeri azokat a romániai személyeket, akiktől a hírek származnak, mivel azokat Ara-Kovács rendszeresen, szinte havonta cseréli. Heltai szerint barátja az Ellenpontok másik szerkesztőjével, Szőcs Gézával (az Orbán-kormány jelenlegi államtitkára – a szerk.) sem tartja már a kapcsolatot, mert Szőcs „viselt dolgai korábban kihatással voltak rá”. Heltai kétszer is összefutott Ara-Kováccsal Budapesten az utcán, de csak „általános, banális” témákról beszélgettek. A megbeszélt harmadik találkozóra a hírügynökség szerkesztője már nem ment el, mert megbetegedett. Ebben a jelentésben szóba kerül az Ellenpontok-ügyben 1982-ben letartóztatott, de később szintén Magyarországra költözött Józsa Márta (jelenleg az Magyar Televízió szerkesztője) is, akiről Heltai megjegyzi: ártatlan volt, őt Ara-Kovács, Szőcs és Keszthelyi „csak kihasználta”. A szintén kivándorolt Kiss Csabáról, Heltai egykori albérlőjéről és barátjáról a jelentés annyit tartalmaz: anyagi nehézségei vannak, éppen válik, egy biztos, hogy a politika iránt már nem érdeklődik (a román hatóságok 1981-ben őt is kihallgatták a Szent Anna-ügyben).
TGM utópisztikus gondolatai
A budapesti látogatás során Keszthelyivel együtt meglátogatták a magyar fővárosban élő kolozsvári származású filozófust, Tamás Gáspár Miklóst is. A filozófus hidegen fogadta kettejüket: Heltaihoz egyetlen, romániai eseményekkel vagy személyekkel kapcsolatos kérdést sem intézett, mint ahogy Keszthelyi iránt sem mutatott érdeklődést. A jelentésben Heltai kitér arra, hogy Tamás Gáspár Miklós munkáinak közlésétől elzárkóznak a kiadók, nyíltan kijelentve, hogy ellenzéki akciói miatt nemkívánatos személy. Heltai elmesél egy érdekes történetet a filozófusról: egy 6-7 oldalas recenzióért a szokásos 6-700 forint helyett szokatlanul sok pénzt, 10 ezer forintot kapott – amit Tamás Gáspár Miklós úgy értelmezett, hogy a hatóságok azért segítik, hogy „befogják a száját”. Ám TGM-et nem lehet eltántorítani: bár igen magas szintű beszélgetésre hívták, ahol felajánlották, hogy hagyja el az országot, a filozófus ezt elutasította, azt mondván, ő jól érzi magát Magyarországon.
TGM jellemzésekor Heltai Keszthelyit idézi: a filozófust utópisztikus gondolatok foglalkoztatják egy határok nélküli Európáról, egyetemi kurzusai ugyanakkor nagy népszerűségnek örvendenek.
Kockázatos információk
A román állambiztonság számára vélhetően nem túl izgalmas, legfeljebb háttérként használható adatok – melyik fiúnak melyik lánynál van esélye, milyen jó előadó Steiger Kornél filozófus, Ara-Kovácsnak vannak butikos, csencselő barátai, Kiss Csaba a fizika helyett inkább a színházzal foglalkozik – mellett két olyan jelentés van, melyre a beszámolókhoz fűzött kommentárok szerint a tartótisztek felkapták a fejüket. A Valer Rusuval való első találkozóján Hegel beszámolt egy Józsa Mártával folytatott beszélgetéséről. Józsa egy magyarországi, féllegális szamizdatról mesélt neki, és azt is elárulta, hogy Romániában is voltak ilyen irányú próbálkozások kolozsvári és nagyváradi fiatalok részéről. Józsa név szerint Szőcs Gézát és Kertész Attilát említette, majd kitért arra, hogy a Securitate ez ügyben már kihallgatta. Heltai hozzáfűzi, Józsa és Kertész nagyon jó barátok. (Az Ellenpontok-ügyet erre az időszakra már felderítette a Securitate, az említett személyek szerepe is világos volt.) Ezt követően Rusu megjegyzi: mivel Józsa Márta folytatja az Ara-Kovács Attilával és Kertész Attilával való „gyanús kapcsolatát, ugyanakkor segíti az előbbiek kapcsolattartását Szőcs Gézával és Keszthelyi Attilával (a szekus rosszul tudta a nevet, helyesen: András), azt javaslom, hogy engedélyezzék Józsa Márta nagyon komoly figyelmeztetését az egység székházában”. Józsa a Hírszerzőnek azt mondta, ebben az időszakban számos alkalommal idézték be és hallgatták ki. Úgy emlékszik, 1983 januárjában is volt ilyen figyelmeztetésben része.
Szőcs Géza, a Securitate embere?
A másik jelentés, amire felkapta az állambiztonság a fejét, a Gáll Tiborról szóló 1985. decemberi keltezésű dokumentum, mely szerint Heltai és Gáll egy szegedi egyetemi hallgatók által tervezett történeti folyóiratról beszélgettek. Az egyik tiszt által összeállított dokumentum szerint Gáll a találkozón azt mondta, hogy a szegedi fiatalok szeretnének romániai írásokat is közölni, és ehhez szerzőket keresnek a kolozsvári egyetem történelem szakos hallgatói között. Mivel ennél többet Gáll nem mondott, a tartótiszt arra utasította Heltait, hogy vegye fel ismét a kapcsolatot képzőművésszel, és kérdezze meg, milyen profilú lesz a szegedi történeti folyóirat. Ám erről több jelentés nem született.
A jelentésekhez fűzött kommentárok szerint a tartótisztek újabb és újabb feladatokat róttak ki Heltaira. Többnyire megelégedtek azzal, hogy továbbra is figyelje Keszthelyit, próbáljon minél többet megtudni Ara-Kovácsról vagy TGM-ről. Ugyanakkor 1985-től egy újabb feladat is megjelenik a megjegyzésekben: terjeszteni kell ellenzéki körökben, hogy Szőcs Géza és Keszthelyi a román hatóságok ügynöke. Heltai például Budapesten megkérdezte Keszthelyitől, hogy vajon nem azért hagyják Szőcsöt békén a hatóságok, mert a Securitate embere? Keszthelyi azt válaszolta, nem hisz benne, csak arról lehet szó, hogy Szőcs egy ismert, Herder-ösztöndíjas költő.
„Értem jöttek”
„Felütötték, kiszínezték ezeket a beszámolókat. Soha semmiféle felkészítés nem volt, nem állítottak rá senkire. Pontosan tudták, hogy mikor hol voltam, kivel beszéltem, ez alapján időnként – meg kell mondanom, elég szertelenül – beidéztek és kihallgattak. Ha nem mentem, ők jöttek értem, nem tudtam megszabadulni tőlük” – mondta Heltai a Hírszerzőnek, hangsúlyozva, hogy átköltözéséig nem is ismerte Szőcs Gézát.
„Amikor 1987-ben áttelepültem Magyarországra, magam mögött akartam hagyni az egész borzalmat. Nem volt egy könnyű pillanat, amikor 2009-ben belenézhettem a hálózati dossziémba” – magyarázta Heltai, hogy az elmúlt 23 évben miért nem beszélt arról, milyen viszonyban állt a Securitatéval. „Miután megnéztem az anyagomat, úgy gondoltam, hogy nekem tisztáznivalóm csak az egykori és jelenlegi barátaimmal van, velük meg is beszéltem a dolgot.” Heltai szerint ő a szekusokkal való találkozókon csakis olyan dolgokat mondott, ami köztudomású volt, amit előzőleg hallott a rádióban, továbbá igyekezett érdektelen dolgokról „fecsegni”. „Tudom, hogy senkinek nem ártottam, senkinek nem okoztam kellemetlenséget. Azokért a saját kezűleg írt kihallgatási jegyzőkönyvekért vállalom a felelősséget, a szekusok beszámolói és kommentárjai az ő írói munkásságuk része. Amennyiben az anyag csak arról szól, amit én magam írtam, a szekusok magyarázatai nélkül bizonyosan egészen más megvilágításba kerül” – hangsúlyozta Heltai Péter.
„Információértéke nagyon csekély”
„Nem feltétlenül a Szeku műve, hogy Heltai ismeretlenül is felkeresett ismert erdélyi embereket budapesti utazása alatt” – mondta Keszthelyi András, miután megmutattuk neki az őt is emlegető beszámolókat. „Aki kijött látogatóba, igyekezett minél többekkel találkozni, akár ismeretlenül is, cserében meg mesélt arról, hogy mi van otthon. Ez szerintem jellegzetes emigráns szindróma, nem kell hozzá feltétlenül a Szeku.” Keszthelyi azt mondta, az egyik kihallgatása alatt a szekusok egy olyan információval álltak elő, amit csak barátja, Heltai tudhatott róla. „Megkérdeztem Pétert, aki azt válaszolta, hogy őt is kihallgatták az állambiztonságiak, és muszáj volt valamit mondania. Onnantól kezdve óvatosabb voltam vele” – mondta. Kiss Csaba színházi rendező Heltai barátjaként, későbbi lakótársaként több jelentésben is név szerint szerepel. Kiss szerint a CNSAS-től megkapott, a Heltaival való szekus találkozókról készült beszámolók, valójában jegyzőkönyvek információértéke nagyon csekély, közismert tényeket, sajtóban is megjelent, mindenki számára hozzáférhető információkat tartalmaznak – mintha olyan személytől származnának, akit megzsaroltak valamivel, de semmilyen igazán fontos dologról nem tud vagy nem akar beszélni. Ezek a jegyzőkönyvek tartalmilag Heltai Péter mellett tanúskodnak. „Ha végigelemezzük a ’jelentéseket’, azt tapasztaljuk, hogy Hegel sok barátját lebuktathatta volna, ha készülő ’kitelepülési’ névházasságuk fiktív voltát felfedi. Heltai tudta ezeket, de nem tett még csak célzást se” – mondta Kiss Csaba. Szerinte hasonló „stratégiával próbálták megúszni a beidézett vagy, erőszakkal bevitt erdélyi fiatalok a Securitate kihallgatásait. „Ez vonatkozik a leghosszabb, kézzel írt 15 oldalas budapesti jelentésre is, amelyből egyetlen épkézláb terhelő információ sem olvasható ki senkire nézve, ami eléggé furcsa egy ellenzékiekre ’ráállított’, fedőnévvel ellátott, ételjegyekkel és kínai tollakkal honorált ’informátortól’ – mondta Heltai egykori lakótársa. Kiss meg van győződve, hogy amikor a „jelentések” birtokosai végre nyilvánosságra fogják hozni a náluk lévő teljes szövegét – és nem csak kontextusból kiragadott, tendenciózusan értelmezett mondatokat ismerhet meg a közvélemény– akkor ez utólag Heltainak is igazságot fog szolgáltatni.
-
Ami a Szekut is meglepte Piros Simona történész szerint a Securitate működésében jelentős változás következett be az 1980-as évek elején. A kisebbségi-nemzetiségi intézményrendszer visszavágása ellen ugyanis korábban a baloldali nézeteket valló, a Román Kommunista Pártban tevékenykedő magyar értelmiségiek és politikusok inkább a Ceauşescuhoz vagy a Központi Bizottsághoz küldött levelekben tiltakoztak. Az 1980-as évek elején viszont feltűnt egy új generáció, amely a nyílt tiltakozást választotta. Az állambiztonságot meglepte az Ellenpontok nevű nagyváradi szamizdat újság jelentkezése, amely szűk körben terjedt ugyan, de a nemzetközi szervezeteknek és a Szabad Európa Rádiónak köszönhetően viszonylagos ismertségre tette szert.
Az Ellenpontok nyíltan bírálta a rendszert, a Ceauşescu-diktatúra kisebbségpolitikáját, az emberi jogok betartását követelte. Az állambiztonság viszont hónapokig tehetetlen volt, nem tudta, hogy kik szerkesztik, írják. A román titkosrendőrség végül 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit; többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt.
Ezt követően a román állambiztonság szorosabb felügyelet alá vonta a társadalmat, a megelőzés lett a kulcsszó. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a különböző értelmiségi körökben legyenek forrásaik, a legjelentéktelenebb információmorzsákra is odafigyeltek. Ugyanakkor jelentős nyomás volt a vezetőség felől az alacsonyabb rangú tisztekre, hogy produkáljanak eredményeket, akik igyekeztek is megfelelni az elvárásnak: időnként kiszínezték a jelentéseket, felnagyították a különféle információk jelentőségét.
M. L. F., S. Z.,Erdély.ma2011. március 17.
Tizenötödik márczius
Másfél évtizeddel ezelőtt Székelyudvarhely főterén, a Patkóban sokezer embernek dübörögtem a Csatadalt – egy átlagos Petőfi-verset –, és közben azért imádkoztam, hogy egyszer majd legalább ennyi ember előtt a Nemzeti dalt is elszavalhassam... Jó Miklós Feri bátyám, derék magyartanárunk, aki egy ideje szintén Kolozsváron él, a megmondhatója, mennyit nyüszköltem én ekkor! A Nemzeti dal nem az a vers, amit Kányádi Sándor anekdotájával élve „mondani kell”. Ennek megkerülhetetlen pátosza van, így hát szavalom, tizenöt év múltán Kolozsvárott, a Kolozsvári Magyar Diáktanács szervezésében zajló ifjúsági ünnepségen, amolyan beugróként. A szolgálatos Petőfisándort mondvacsinált okokból nem engedték a színpad közelébe. Helyette vagyok én, a szervezők leleménye szerint egy patinás belvárosi polgárháznak a XXI. századhoz igazított emeleti ablakából. Termopán hazafiság. Értem is a derültséget, amint végigmorajlik az ifjúságon, én sem egészen erre vártam. De mégis: balra tőlem a szomszéd szobából gőgicsélt fel egykoron igazságos Mátyás, szemközt pedig nagy nemzeti egységben a Sapientia (Bocskai-ház) és a Röser-antikvárium falai visszhangozzák, hogy „…rabok tovább nem leszünk!” Ilyen még Udvarhelyen sincsen!
Úgy érzem itt magam az ablakban, mint a Kalapos Band próbáin és koncertjein: minden aktív résztvevő legalább 15 évvel fiatalabb nálam. A Mátyás-ház előtt éppen elegen vagyunk ahhoz, hogy a rögtönzött színpadot körülálljuk, de nem annyian, hogy a biztosításunkra kivezényelt karhatalmistáknak oda kellene figyelniük a tömeghangulatra. Vannak legalább harminc-valahányan. Bizonyára sokukban megfordul a gondolat: miért kell nekik a környéken ácsorogni, valahányszor a magyarok a templomba mennek? De teszik a dolgukat a mi pénzünkért: őriznek és védenek, míg a színpadon, a kolozsvári telefonháztól kőhajításnyira most a Kisbogáncs rokolyái kergetőznek.
„Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?” (Kányádi Sándor – Fekete-piros)
Kis csoportokba verődve művelődnek, unatkoznak, beszélgetnek a rend őrei, arra várnak, hogy ezek a gyermekemberek elzúgják ihaj-csuhaj forradalmukat, aztán mindenki mehessen haza szépen. Kossuth-nóta reloaded: „Éljen a magyar szabadság, menjetek haza!”
Otthon kellemetlen impulzusok érnek. Még mindig sok a mosatlan a kagylóban, ráadásul Csíkszeredában egy izomagyú „történelmi, tájékoztató jellegű akció” keretében nyilvános tárgyalást rendezett az utcán és felakasztotta Avram Iancu szalmabábuját. Ki reagáljon rá a televízióban, ha nem éppen egy magyarfaló? Akinek – az most mellékes, mennyire rasszista érvekkel motiválja – történetesen igaza van: ez egy barbár szertartás a XXI. században, amely éppen abba az ázsiai sötétségbe röpít vissza minket, ahová kívánnának sokan. Ez nem holmi „kisze, kisze, orra pisze” farsangi bábuégetés, hanem egy ünneplő közösség méltóságának és egy másik, tolerálni tanuló közösség érzékenységének arculcsapása. Ugyanaz az ármány, amely kijátszotta negyvennyolcban Kossuth és a magyar szabadságharc ellen a nemzetiségeket. A hírek tehát fő műsoridőben, a japán apokalipszis és Monica Columbeanu családi szappanoperája között idén sem egy méltóságteljes ünnepségről szólnak… Oldandó a feszültséget előkerül egy történelmi csemege, miszerint Avram Iancu szeretője, életének megmentője mégiscsak egy abrudbányai magyar lány, bizonyos Farkas Johanna lett volna!
Ezek után már az sem zavar, hogy az anyaországba szakadt hazánkfiainál az eszmebarikád egyik oldalán fülkeforradalmat, a másikon alkotmányos puccsot emlegetnek. Pedig ama nevezetes 12 pont, amelyre még a barikád tetején egyensúlyozók is szívesen hivatkoznak, ezzel a felszólítással – mintegy ünnepélyes preambulummal – kezdődik: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” A mondat végére szelíden csak pontot és nem forradalmi felkiáltójelet tettek a negyvennyolcas szövegezők. De kit érdekel az ilyesmi, ha már a történészek is azon vitatkoznak a köztelevízióban, vajon a kokárda kötésére vonatkoznak-e heraldikai szabályok, vagy sem? Hogy belülről kifelé olvasandó-e a hazafiság vagy kívülről befele. Lehet, hogy az én kokárdám is olaszosan van kötve? Garibaldi csálé, pardon: csárdás kis kalapján ott loboghatott Kossuth nevével a nemzetiszín szalag, nóta bizonyítja! Akkor ki annak a megmondhatója, hogy ne éppen Garibaldit ünnepljem olaszos kokárdámmal?
LACZKÓ VASS RÓBERT , Szabadság (Kolozsvár)2011. március 19.
75 éves az Erdélyi Könyv Egylet kapitánya
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 4.
Találkozó a Szivárvány csapatával
Nagyvárad - Harminc éve jelent meg elõször az országos Szivárvány gyermeklap. A kerek évforduló alkalmából országos turnéra indult a folyóiratot készítõ kis csapat, s az elsõ állomás Nagyvárad volt.
Az Antonio Alexe sportcsarnokban kedden nemcsak Bihar megyébõl, hanem Arad, Szilágy és Temes megyékbõl is jöttek gyerekek, hogy megismerkedjenek azokkal, akik írják-rajzolják a gyereklapot; nem utolsósorban Csipikével és Kukucsival is találkoztak, akik ez alkalomból varázsport ettek, hogy embernagyságúként mutatkozhassanak a gyerekek elõtt. Kezdetben Zsigmond Emese fõszerkesztõ köszöntötte az egybegyûlteket. Elmondta: talán még soha nem érezte ennyire szorosnak a kapcsolatot a szerkesztõség és a gyerekek között, s ehhez azok a táborok is hozzájárulnak, melyek során rendszeresen találkoznak az olvasókkal. Kis csapat
Bemutatta a maroknyi csapatot, amellyel hétrõl hétre dolgoznak azért, hogy a folyóirat megjelenjen, és eljusson a kis olvasókhoz. Köszönetet mondott Biró Rozália alpolgármesternek, Wagner Izabellának, az alpolgármester asszony munkatársának, Petõ Csilla parlamenti képviselõnek, Farkas Tünde tanfelügyelõnek, majd Tóth Ágnes nagyváradi költõt köszöntötte, akinek írásait rendszeresen közli a Szivárvány. Késõbb Tóth Ágnes el is mondta a Zireg-zörög címû versikét, amellyel a folyóiratban is találkozhatnak a gyerekek.
A találkozó a gyerekek elõadásával folytatódott: felléptek többek között a szilágysomlyói Szederinda együttes tagjai, akik citerán játszottak, a szalárdi Kispitypangok, a margittai iskola tanulói s a nagyváradi George Coºbuc iskola IV. B osztályosai, akik nemzeti dalokat adtak elõ. Nagy sikere volt az aradi Csiszár Balázsnak, aki a Kormorán együttes Isten ujja címû számát adta elõ. Koncert
A találkozó második felében Gryllus Vilmos szórakoztatta a gyerekeket megzenésített versekkel. Elhangzott többek között Kányádi Sándor Somvirág, valamint Alma, Alma, piros alma címû megzenésített verse, továbbá néhány dal a Biciklizõs, valamint a Maszkabál címû lemezekrõl.
Neumann Andrea
erdon.ro2011. május 10.
Kányádi Sándor szavalóverseny
Szatmár megye - Május 7-9-én a Szilágy megyei Varsolcon tartották meg a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszát, melyen az ország 17 megyéjébõl, összesen 40 I-IV. osztályos tanuló mérte össze tudását és tehetségét.
A diákok egy Kányádi Sándor, valamint egy XX. századi költõ versét szavalták el, mely produkciókat hét tagú zsûri értékelte, melynek tagjai között ott volt az elemi oktatásért felelõs Szatmár megyei szaktanfelügyelõ, Miclãuº Judit is.
erdon.ro2011. május 17.
Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata címû kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerzõ nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: Elõször úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom. Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelõdik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató elõtt is, és a városi tanács épülete elõtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa - ezt eddig is tudta -, a másikon pedig, hogy a mûvészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédû székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. ?s, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. ?s hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, késõbb Hargita megye fõtanfelügyelõjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkõjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar-török kapcsolatokat érintõ történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezõje mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három elõzõ kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett csata az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart -, írja a szerzõ. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelõtt kellõ erõvel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerzõ a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fûszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzõs, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illõ költeményeket adott elõ (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emõke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom - 2002). A szerzõ a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, mûemlék és állatvédõ egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van. Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehetõ legtermészetesebb, tudatos önszervezõdés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert nyelvében él a nemzet. Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivõi lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövõ egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínûség és a különbözõség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. ?s nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)2011. május 20.
A romániai magyar elit fantomképe
Egyedülálló felmérés nyomán dolgozta ki a romániai magyar elit fantomképét a miskolci egyetem szociológiai intézetének docense, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa által vezetett kutatócsoport.
Kik a romániai magyar kulturális, gazdasági és politikai elit legismertebb, legbefolyásosabb képviselõi, melyek az elitgazdag illetve elitkibocsátó erdélyi városok - egyebek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a Párhuzamos világok? Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elit szocio-demográfiai jellemzõi címû tanulmányban közölt felmérésbõl.
Gazdasági, kulturális, politikai rangsorok
Nagy általánosságban a romániai magyar elit fantomképét így írhatnánk le: mérsékelt jobboldali beállítottságú, egyetemi végzettséggel rendelkezõ férfi. Konkrétabban, a gazdasági és kulturális elit megkérdezett tagjainak válaszai szerint, a romániai kulturális elit kiemelkedõ tagjai között a listavezetõ Kányádi Sándor és Tompa Gábor; elõbbire a gazdasági és kulturális elitet képviselõk 24,6 illetve 40,7, utóbbira pedig 6,6 valamint 29 százaléka szavazott.
A rangsor a következõben - a gazdasági elit szerint - Markó Béla, Gáspárik Attila, Szõcs Géza, és holtversenyben Kovács András Ferenc továbbá Tõkés László, a kulturális elit viszont a harmadik helyen Kovács András Ferencet, majd Egyed Ákost, Kántor Lajost és Bocsárdi Lászlót nevezte meg.
Az úgynevezett gazdasági reputációs elit listájának elsõ helyét illetõen ismét megegyezik a gazdasági és kulturális személyek véleménye: mindkét csoport Verestóy Attilát nevezte meg 22,6 valamint 27,5 százalékos szavazataránnyal. A gazdaságiak szerint azonban a második helyen Teszári Zoltán áll, majd Pászkány Árpád, Szarvadi Lóránd, László János, Péter Pál és Kurkó János György következik, míg a megkérdezett kulturális személyiségek által felállított sorrendben Pászkány Árpád, Teszári Zoltán, Kurkó János György, Péter Pál, Szarvadi Lóránd, majd holtversenyben László János és Böszörményi Zoltán követi az RMDSZ szenátorát.
A megkérdezettek felállították a közvéleményre legnagyobb hatással lévõ romániai magyar személyek rangsorát is, itt a gazdasági elit Tõkés Lászlót, a kulturális elit pedig Kántor Lajost helyezte az élhelyre. A politikai elit tekintetében a gazdasági és kulturális elit csoportjának véleménye az elsõ két hely esetében ismét megegyezik: 45,9 illetve 65,6 százalékban Markó Bélát, majd 42 valamint 57,7 százalékban Tõkés Lászlót nevezték meg.
A sorrend ezután a gazdaságiak szerint így alakult: Borbély László, Kelemen Hunor, Frunda György és Verestóy Attila, a kulturális személyiségek pedig a továbbiakban a Kelemen Hunor, Borbély László, Frunda György és Eckstein-Kovács Péter sorrendet állították fel.
Hol születik?
?rdekes módon, a gazdasági elit tagjainak túlnyomó része, 55 százaléka székelyföldi születésû, Hargita, Kovászna illetve Maros megyei, legtöbben közülük - 32,2 százalék - Hargita megyébõl származnak. A kulturális elit esetében Hargita megye viszont 19,5 százalékkal csupán a második helyen áll, a 22,1 százalékos Kolozs megyét - nagyrészt Kolozsvárt - követõen.
A népszámlálási adatokkal összevetve világossá válik, hogy a kisebbségi elit - Kolozs megyén kívül - leginkább a viszonylag nagyobb magyar nemzetiségi aránnyal rendelkezõ régiókban tömörül. Ebbõl viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy többnyire eltûnik a szórványmagyar területeken.
A gazdasági és kulturális elit tagjainak közel fele kilenc helységben született: Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A gazdasági elit közül legtöbben három városból: Marosvásárhelyrõl (8,2 százalék), Székelyudvarhelyról (7,7 százalék) és Kolozsvárról származnak. A kulturális elit legtöbb tagját szintén ugyanez a három város adta, csak a sorrend változik: Kolozsvárról 16,7 Marosvásárhelyrõl 9,9, Székelyudvarhelyrõl 4 százalék származik.
Nemzetiségi, nyelvi kötõdés a családban
A felmérésbõl az is kitûnik, hogy a gazdasági elit gyermekbarátabb a kulturális elitnél: 85,2 százalékának vagy gyermeke, utóbbiak 79,7 százalékos arányához képest. A kulturális elit viszont inkább választ magának magyar élettársat - részarányuk 93,4 százalék - a gazdasági elit azonban kevésbé ragaszkodik a házasság szempontjából nemzetiségi gyökereihez, csupán 82,8 százaléka él magyar házastárssal.
Ezek után igen érdekes a következõ adat, miszerint mindkét csoport tagjai nagyjából hasonló arányban - 85-86 százalék - használják a magyar nyelvet otthonukban. Emellett az elittagok román és más idegen nyelven jobban beszélnek, mint az erdélyi magyarok általában. Adalékként még megemlíthetõ, hogy a kulturális elit a német, a francia, a spanyol és az orosz nyelvet beszéli jobban, a gazdasági pedig a román és olasz nyelvben jártasabb, az angoltudás részaránya viszont nagyjából mindkét csoport esetében azonos.
A közösségi hovatartozás szempontjából fontos és jellemzõ adat: a gazdasági és a kulturális elitcsoport tagjainak mintegy kétharmada - 36,2 és 36,4 százaléka - elsõsorban erdélyinek, 26,3 illetve 32,7 százaléka pedig erdélyi magyarnak vallotta magát. Emellett a gazdasági elit 13,5 és 9,1 százaléka székelynek, illetve magyarnak tekinti magát, a kulturális elitnél ez a részarány 12,5 és 6,9 százalék - utóbbi esetében viszont a kulturális elit hozzáteszi a romániai jelzõt is.
?MSZ/Transindex
?j Magyar Szó (Bukarest)2011. június 11.
Grecsó Krisztián: Hungarian Shakespeare
(Adjátok vissza a hegyeimet!, M1)
Rékasi Károlynak van hordozható dévédélejátszója és felvétele önmagáról. Ezt nézi Koltay Gábor új dokumentumfilmjében, tükörben tükrözõdõ tükör. Rékasi faragott tölgyasztalnál ül, és fürkészve, kíváncsian nézi Rékasit, közelebb húzza a monitort, mert valamit nem ért. Totálban megy tovább a régi felvétel, néhány éves ihletett szavalat, Adjátok vissza a hegyeimet! Kisvártatva kiderül: ezzel a 2004-es gödöllõi versmondással kezdõdött Rékasi kanosszája. A játék túlmutatott önmagán, az alanyi narrátor elmondja, némelyek meghatódtak, mások meg nem hatódtak meg. A hatás meglepte a mûvészt, ezért egy szellemi és valódi utazásra indult Erdélybe, hogy összerakja a kirakót, és történészek, irodalmárok segítségével, temetõt, hegyet járva megértse, ki volt Wass Albert. Most lajstromba vehetném a fikcióba oltott dokumentumfilm epizódjait, a párhuzamosan futó szálakat, a kis Wasstól az öreg Wassig. Vagy attól a pillanattól, hogy Rékasi átautózik a határon, odáig, hogy fürdõnadrágban áll a patak közepén, és ellenfényben az arcára csurgatja a hûs vizet. Gyáva dolog lenne, a probléma elodázása.
Mert ez a film alapos munka, ha szabad ilyet mondani, állatorvosi ló. Minden gyötrelmes oktalanság, szorongás, fájdalom és harag megvan benne, ami megüli a magyar lelket. ?s mint ilyen, komolyságot követel, mert kordokumentum, forrásanyag, afféle, bocsánat a párhuzamért, Szabad-ötletek jegyzéke. Kétségbeejtõen szomorú, depressziós és hosszú. Így emlékezik a magyar szellem: végletes kegyetlenséggel, egyoldalúan, ködös gyûlölettel; legyen szó egy közösség mítoszairól vagy egy család személyes történeteirõl. Izzadságszagú igyekezettel dolgozik az átemlékezõ gép, nincs a magyar lélekben kíváncsiság, de legfõképpen önvizsgálat és megbocsátás nincs benne. Nem tudjuk megérteni az emberi esendõséget, a gyarlóságot, nem akarunk okulni belõle. Wass ebben a filmben kikezdhetetlen háborús hõs, páratlan közéleti szellem, írói és emberi nagyság - szent idol. ?s mint kifogástalan keresztény karakter, tökéletes, nincs emberi gyöngéje, soha nem tört meg, nem hibázott, nem imádta és habzsolta a nõket, nem volt szónokias és hirtelen haragú vagy nehéz természetû õrült, aki még az elsõ, õt a haláláig imádó feleségét is úgy hagyta el, hogy összemosta Európa és az asszony vélt bûnét. Azt írta neki, ti [mármint Európa és a nõ] löktetek ki magatok közül. Ha Koltay szereti a hõsét, miért nem próbálja megérteni, elfogadni? Ha nagyra tartja munkásságát, nem kell valamiféle szentséggel hitelesítenie, mert a mûveket nem kezdi ki, ha írójuk megtört. Még az sem, hogy öngyilkos lett. De hiába, a kör itt már ördögi: a vallásos demagógia nem ismer kegyelmet, rendre megalázza az emberi elkeseredettséget, meg sem próbál okokat keresni, vagy ami a dolga lenne: megbocsátani.
Wass itt nem volt antiszemita, csak antikommunista, és bár szerinte szinte minden kommunista zsidó volt, azért a film megengedõ: akadtak kivételek. ?des istenem. Valakit hazátlanná, senkivé tett egy politikai rendszer, és kétségbeesett gyûlölete mindent és mindenkit sújtott. Talán meg lehetne próbálni a kort és az embert nem külön kezelni. De megint nincs vágy a megértésre. Wass nem zsidózott, bizonyítják tételesen az értõ szakemberek, aztán szépen adagolva hozzáteszik, hogy a nemzetközi összeesküvés miatt nehéz ezt a bélyeget lemosni. Tiszta beszéd, értettük. De mi történt volna, ha azt mondja a film, hogy ez a komor és kizsigerelt ember hibázott, de próbáljuk meg megérteni, mi motiválta, mit látott, mi fájt neki! Végre megkísérelhetnénk bocsánatot kérni, megkövetni egymást és magunkat. Hiszen hibázni soha sem tanulság nélkül való: megismerünk belõle egy világot, egy korszakot.
I'am the hungarian Shakespeare mondja magáról Wass a háborús menekülés közben az õt igazoltató amerikai katonáknak. Még nem tud angolul, így vágja ki magát. Koltay és az õt támogató irodalomtörténészi kar, sokan vannak, nem sorolom föl, kétségbeejtõen komolyan veszi a viszonylatot. Karakterformálás, tájfestés, Nobel-díj-jelölés, még a románokról is olyan szépen, ahogyan azok magukról soha. Ízlésen nem illik vitatkozni, én akárhol kezdtem bele, mindig dagálytól és giccstõl puffadt, önmaga paródiájává váló szöveghelyeket találtam, de talán nem volt szerencsém. ?s különben is, a lektûrsablonokkal dolgozó váteszi romantika is lehet valakinek kedvére való. De ami a képalkotást illeti, tanácstalan vagyok. Nem úgy volt, hogy Arany János a magyar nyelv? Idollá tehetõ egy dilettáns, akitõl Koltay sem nagyon talál olyan mondatot, melyben ne lenne képzavar? Azon a pályán játszhat, melyen Kányádi Sándor vagy Szilágyi István? Sárbogárdi Jolán zsenijét idézõ allegóriái vannak, nem hiszem el, hogy ezt ne látnák az értõ olvasók. Nem érzik annak a felelõsségét, hogyha Wass Albertet pajzsra emelik, akkor kigúnyolják, megalázzák a fentiek életmûvét?
Mégis, a leggyötrõbb az volt ebben a bõ másfél órában, hogy megpróbáltam megérteni, mit akar a rendezõ. Biztosan nem rosszat. De mit szeretne, mit érezzen egy gimnazista, ha megnézi ezt a filmet? Fájdalmat, depressziót, tehetetlenséget, gyûlöletet? Ha nem azt, akkor mit? Mit szeretne üzenni a film, minek a példázata a wassi életpálya és -mû? Mit tegyen az érzõ szívû magyar nézõ: foglalja vissza Erdélyt? Vagy tudjon róla, hogy a rezervátumlakó mai magyarok csak a hûség letéteményesei, azért vannak ott, hogy székely harisnyában sirassák a régi udvarházat, és gyûlöljék a többségi nemzetet? Mi meg majd néha meglátogatjuk õket, és olyankor adunk cukorkát. Jó magyarok, hát még mindig magukra lehet hagyni a határon túli testvéreinket? Még mindig van nekünk egy fölösleges századunk, amit önsajnálattól bénán el lehet tékozolni?
?let és Irodalom2011. június 21.
Egy irodalomtörténész mûhelyében
Mély meggyõzõdésem, hogy egy magyar irodalom volt és maradt, mint ahogy egy magyar nemzet van - hangsúlyozta Pomogáts Béla irodalomtörténész tegnap délután a Magyar irodalom Erdélyben címû munkájának legújabb, 1968-1989 közötti idõszakát bemutató, ötödik kötetének sepsiszentgyörgyi bemutatóján, melyen részt vett Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón Kozma Mária, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó fõszerkesztõje úgy vélekedett, a szóban forgó többkötetes munka Pomogáts fõ mûve, a szerzõ jelenléte a magyar köz- és irodalmi életben folytonos, és ennek súlya van. Pomogáts Béla elmondta, 1969 óta folyamatosan foglalkozik erdélyi írókkal, mûveikkel, a mostani a százegyedik saját könyve, mintegy harmincban errõl a témáról írt. Erdély veszélyeztetett területe a magyar kultúrának, ám ennek ellenére Erdélyben sokkal komolyabban veszik a magyar kultúra ügyét, mint Magyarországon - vélekedett. Szólt továbbá a két Forrás-nemzedékrõl, az irodalomtörténész csoportosítási kényszerérõl, noha Nagy László és Kányádi Sándor azért a mélyben rokonok. S bár létezik tájnyelv, székely mentalitás és irodalmi hagyomány, székely nyelv nincs, csak magyar nyelv - tette hozzá Pomogáts Béla.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)