udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
443
találat
lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 421-443
Névmutató:
Szent György
2015. augusztus 21.
Az államalapítást ünnepelték Marosvásárhelyen
A zuhogó eső sem tudta eltántorítani azokat a marosvásárhelyieket, akik csütörtök este részt vettek a Színház téren rendezett Szent István-napi ünnepségen. Ugyanaz a teremtő erő, amely az esőt adta, gondot viselt arra is, hogy a szinte ezer lelket számláló tömeg felszakadozó égbolt alatt, együtt, háborítatlanul fogyassza el az ünnep megszentelt kenyerét.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére a városban harmadik alkalommal tartották meg az államalapítás ünnepét, és másodjára szentelték meg a marosvásárhelyiek kenyerét a főtéren.
Az ünnepi beszédek sorát Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnökének köszöntése nyitotta: „A bölcsek azt mondják, a múltból táplálkozik a jövő és az a nemzet. Aki nem ismeri, nem tiszteli múltját, nem is lehet jövője. Kívánom, hogy az államalapító szellemében találjuk meg a közös hangot, találjunk rá az összetartozás, a nagy összefogás útjára. Egységben az erő, de ehhez egységben is kellene gondolkodni, félretéve egyéni érdekeket, sérlemket, haragot”.
Ezt követően Magyarország Csíkszeredai Főkunzulátusának vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán továbbította Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét, majd kifejtette: „Államalapítás után az építkezés, a munka, az áldozathozatal, a tanulás korszaka következett. Mert ahhoz, hogy erős államot építsünk, először tanulni kellett. Ahhoz, hogy Európa szerves részéve váljunk, magunkévá kellett tennünk értékeit. Az, hogy most itt lehetünk Marosvásárhely patinás főterén, annak is köszönhető, hogy elődeink igyekeztek méltók lenni a szent istváni örökséghez.”
A vezető konzul beszédét Takács Péternek, a Lehet Más a Politika párt nemzetpolitikai titkárának felszólalása követte. Elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy abban a városban lehetnek, amelynek lakói mindig, minden esetben kiálltak a szabadságjogaik mellett és hűek voltak a magyar nemzeti tradíciókhoz. Takács Péter után Soós Zoltán és Portik Vilmos szólaltak fel. Előbbi elmondta: augusztus 20. legfontosabb üzenete számunkra, hogy a változáshoz egyszerre kell bátornak és megfontoltnak lenni. „Ahhoz, hogy ezt az örökséget utódainknak átadjuk, ma is változásra van szükségünk. Elsősorban félre kell tenni a sérelmeket és a büszkeséget, őszintén egymás szemébe kell néznünk, meg kell bocsátanunk egymásnak. Kezdjünk el együtt dolgozni, gondolkodni, együtt örülni. Mindenkire szükség van az elkövetkezendőkben” – hangoztatta.
Portik Vilmos kifejtette: „Három éve már, hogy más táborokba tartozó politikusok is egy helyen tudnak ünnepelni, és ha van valami, akkor ezért érdemes a munkát félretenni, és megállni egymás mellett. Mert majdnem mindenki számára láthatóvá kellene válnia, hogy Marosvásárhelyen vannak fontosabb dolgok, mint a párthovatartozás”.
Az ünnepség hangulatát volt hivatott emelni a marosszentgyörgyi Öreg Fenyő néptánccsoport fellépése, Buta Árpád éneklése, a műsorvezető Kilyén Ilka szavalatai, a zalaegerszegi Simon Júlia Annamária elemista szavalata, valamint a hagyományőrző huszárok, illetve a Szent György Lovagrend tagjainak jelenléte. A kulturális műsor után Papp Melinda evangélikus, Kecskés Csaba unitárius és Oláh Dénes katolikus lelkipásztorok megáldották a kenyeret. Ezután a marosszentgyörgyi Szent Cecília, a Kolping család és a Jubilate egyesített kórusok kíséretében a tömeg elénekelte a székely és a magyar himnuszt. Az együttlét utolsó mozzanatként mindenki részesülhetett a Tőkés Tibor pékmester által készített kenyérből.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro2015. szeptember 26.
Amiért érdemes élni
90 éve született Kusztos Endre (1925–2015)
Ha élne, holnap, szeptember 27-én lenne 90 éves Kusztos Endre grafikus- és festőművész. Február 14- én hunyt el autóbalesetben Marosvásárhelyen. Szováta város díszpolgára volt, február 18- án helyezték örök nyugalomra a szovátai köztemetőben.
Halk szavú, törékeny, de szívós alkat volt, tele tervekkel. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából, 2010 nyarán készítettem vele interjút szovátai lakásán. Lenyűgözött, ahogyan visszaemlékezett a régi időkre, csókfalvi gyermekkorára, főiskolás éveire, nagynevű tanáraira, a barátokra, pályatársakra. Szinte hihetetlen, ahogyan sorolta – egykori körzeti kultúrmindenesként – a nyárádmenti kultúrfelelősök nevét, a velük ápolt kapcsolatokat, az erdő-szentgyörgyi múzeumnál töltött évek történéseit, világjáró útjait, a szakma ismert vagy kevésbé számon tartott apostolait.
2013 elején, amikor A megmentett hűség c. sóvidéki interjúkötetet mutattuk be Maros és Hargita megye néhány helységében, interjúalanyként, 88 évesen vállalta, hogy eljön három helységbe, mert találkozni szeretne a vizuális művészetek, a szép szó iránt érdeklődő hallgatósággal. Olyan részleteket mesélt el akkor, amire biztos sokáig fognak emlékezni a könyvbemutatón megjelentek. Mikor Erdőszentgyörgyre jött (2013. február 13.), jó előre jelezte telefonon, hogy nem fog üres kézzel érkezni. S valóban, a középiskola könyvtárában berendezett, szerénységem által elnevezett sarok a fiatal korában festett, s mai napig Erdőszentgyörgyön őrzött két festményén kívül egy szénrajzos grafikával gyarapodott. Mély üzenete van ennek a munkának: imádkozó emberarcú Földanya, széltépte, sziklába kapaszkodó csonka fákkal. Egyik kedvenc témája volt a MEGMARADÁS, a helytállás, a magyarság küzdelmének a megjelenítése. Sebzett, szél döntötte fáival az erdélyi magyarság örökös küzdelmét akarta átadni az utókornak… Kevés művésszel találkoztam, aki ennyire TISZTELTE és szerette a fát!
Megígérte, hogy egy alkotással gyarapítja féltve őrzött kis képtárunkat. De ez hirtelen közbejött halála miatt elmaradt. A három művészi alkotás így is az erdőszentgyörgyi Szent György középiskola szellemi tárházának legszebb darabjai közé tartozik.
A napokban elővettem a kazettát, s újrahallgattam a 2010- es felvételt. Egy tragikusan lezárt életsorsot akartam felidézni. S valóban, most is érzem azt a pozítiv kisugárzást, amit kevés művésztől kaptunk, illetve kapunk együttlétünk alkalmával. Ő kivételes egyéniség és személyiség volt az európai kultúrában! Embersége, emberek iránti tisztelete és szerénysége lenyűgöző volt. Kérdésemre, hogy mit szeretne még megrajzolni, 85 évesen ezt válaszolta: – Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle: mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni – folytatta a művész –, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
Aligha fogalmazták meg szebben és biztatóbban nemzeti hitvallásukat az erdélyi magyar művészek a többször át- és újrarajzolt Európában.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 1.
325 éves az esztelneki ferences kolostor
Ma 325 éve, hogy a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Szent György vértanú védelme alatt kolostort alapított Esztelneken. A ferences barátok erre a jeles évfordulóra rendezvénysorozattal emlékeznek, melynek csúcspontja a ma 18 órakor a ferences templomban kezdődő hálaadó jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatásra kerülő szentmise.
Bemutatja és szentbeszédet mond Tamás József püspök. A rendezvénysorozat kedden kezdődött, amikor a szentmise után Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, érseki helynök Az erdélyi ferences nagyokról – esztelneki kötődéssel címmel tartott előadást. Erik testvér három ferences szerzetes életét ismertette részletesebben, az Esztelneken született Veres Györgyét, a későbbi fráter Lajosét (1697–1763), a Budapesten született Takács Albertét, Gábor atyáét (1896–1974) és az esztelneki születésű Kiss Béláét, Márton atyáét (1880–1979). Ők számunkra példaképek lehetnek – hangsúlyozta előadása végén.
Előadását követően Erik testvért arról kérdeztük, mit kell tudni az erdélyi ferences rendről. Elmondta: a ferencesek Erdélyben először a szász vidékeken – Szászvárosban, Szászsebesen, Nagyszebenben – telepedtek le, majd onnan érkeztek Székelyföldre. Felső-Háromszék missziós területén, ahol ferencesek voltak, ott maradt meg a tömbkatolikusság. A ferences életnek itt, Esztelneken van folytatása, ha innen kivonul a rend, akkor nemcsak itt, Háromszéken sem lesznek ferencesek. Hála az Istennek, Székelyföldet ellátjuk a ferences lelkiséggel, hiszen Szárhegyen, Csíkban és Udvarhelyen is közösségeink vannak. Az erdélyi rendtartomány érzi a negyvenéves kommunizmus hatását, hiszen négy évtizeden át nem vehettek fel jelentkezőket, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy hirtelen elfogyott az utánpótlás, hanem ki is öregedett a rendtartomány, hiszen a legfiatalabb atyák közel hetvenévesek vagy annál is idősebbek voltak. 1990-ben, az újraszerveződéskor új, fiatal tagok is jelentkeztek. Jelenleg az erdélyi rendtartománynak közel ötven örökfogadalmas tagja van, akik tíz kolostorban élnek, az átlagéletkor negyvenegy év. Ha évente egy-két jelentkező akad, és ez folytatódik, fenn tud maradni a ferences lelkiség Erdélyben, illetve a szatmári egyházmegyében. Tegnap, ugyancsak a szentmisét követően Varga Kapisztrán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a Ferencesek letelepedése magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek címmel tartott előadást. A rendezvénysorozat vasárnap este a felújított művelődési otthonban a Nagy Mózes-iskola és a kolostor által iskolás gyermekek számára meghirdetett, Az esztelneki ferences kolostor alapításának 325. éve című jubileumi rajz- és fogalmazáspályázat kiértékelésével és a díjak átadásával ér véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 2.
Betörték a „székely ízeket” kifogásoló fogyasztóvédő orrát
Megverték a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjét. A „székely ízeket” kifogásoló Mircea Diacon egyik támadója magyar nemzetiségű román állampolgár.
Rátámadt és ütlegelni kezdte két férfi, miközben pénteken reggel kollégáival a Lukoil benzinkút sepsiszentgyörgyi kávézójában tartózkodott – tájékoztat közleményben Mircea Diacon, akinek az orra törött be. A fogyasztóvédelem vezetője az ügyben rendőrségi feljelentést tett. Mircea Diacon emlékeztetett, az általa vezetett szakhatóság ellen korábban már történt bűncselekmény, ugyanis az idei Szent György Napok ideje alatt egyik gépjárművüket rongálták meg ismeretlen tettesek, akiket máig sem sikerült azonosítani.
Mint Mircea Diacon fogalmaz, a rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy az esetet követően a helyszínről elszaladt bántalmazók egyike, a sepsiszentgyörgyi L. L. magyar nemzetiségű román állampolgár. A bűncselekmény a túlzott alkoholfogyasztás számlájára írható, így alakulhatott ki a szóváltás, amelyet tettlegesség követett – tájékoztat Nicoleta Marin, a Kovászna megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A hatóságok szándékos testi sértés gyanújával nyomoznak tovább.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség még ez év elején indított „hadjáratot” a székely termékek és szimbólumok ellen. Ugyanakkor több gyerek-, néptánc és egyházi tábort, így a Székelykök fesztivált is megbírságolták többek között arra hivatkozva, hogy csak magyar nyelvű feliratok voltak kihelyezve a rendezvény területén. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a háromszéki taxisokat is ellenőrizte korábban, akiket más kihágások mellett azért büntettek meg, mert a gépjárművükre a SIC (Terra Siculorum) feliratú matricát ragasztottak.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. október 23.
A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. november 3.
Marosszentgyörgyön fontos a művelődés
Pezseg a kulturális élet Maros megye legnagyobb községében. Szinte nem telik el olyan hét, hogy ne történne valami, ami gazdagabbá teszi a Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő település napjait.
Múlt héten a Máriaffi-kastély körüli régészeti ásatásokról és az Angyalka bölcsőde megnyitójáról számolhattunk be, ezeket követően csütörtökön könyvbemutatóra, pénteken pedig egy hét napig tartó országos festészeti tábor záróünnepségére került sor. A könyvbemutatónak a helyi korszerű Szent György Általános Iskola könyvtára adott helyet, ahol szép számban gyűltek össze marosszentgyörgyi magyarok és románok, hogy visszautazzanak az időben. A könyv címe: Marosszentgyörgyi füzetek – utazások az idő sodrában. Moldován Péter helyi író és levéltáros a község múltbeli történéseiről, épületeiről, személyiségeiről gyűjtött össze anyagot és kötetben tette közzé, ezt mutatta be a jelenlevőknek.
A könyvben többek között Becsky Eors a református felekezeti iskola történetéről, Baricz Lajos Pupp József tanár életéről, Nemes Gyula a marosszentgyörgyi temetőkről és síremlékekről, Bartos Zoltán egy milicista haláláról ír.
A pénteken zárult festészeti táborban többnyire helyi, marosvásárhelyi, de konstancai, medgyesi és temesvári festők is részt vettek.
A könyv megjelentetését és a festészeti tábor szervezését is a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatta. Sófalvi Szabolcs polgármester mindkét rendezvényen kiemelte beszédében: nagyon fontosnak tartja, hogy a településen ilyen értékes művelődési rendezvényeket szerveznek, s ezekbe mind többen kapcsolódnak be.
(B.Zs.)
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 9.
Az úszástól a vízilabdáig (Klebelsberg Kunó Akadémia)
Második alkalommal szervezte meg a Szent György Sárkány Sport Club a Klebelsberg Kunó Akadémiát, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencei magyar iskolákban oktató vagy magyar anyanyelvű testnevelő tanárok megtanulják a magyar sportszaknyelv helyes használatát, támpontokat kapjanak, miként tehetik vonzóbbá a testnevelő órákat, illetve alternatív sportágakkal bővítsék szaktudásukat. A testnevelő tanárok Mekkája a budapesti Testnevelési Egyetem, így a szervezők törekedtek arra, hogy minél több ottani professzort meghívjanak a Sepsiszentgyörgyön megrendezett akadémiára. A háromnapos eseményen mintegy hatvan szakember vett részt, akik megosztották egymással gyakorlati és elméleti tudásukat. Makszim Imre a mindennapos testnevelés-tanítás hasznáról és nehézségeiről értekezett, Bocskay István pedig feltárta a résztvevők előtt egy sportrendezvény biztos sikerének titkait. A tanárok a gyakorlatban is átvehették az úszás és a tollaslabda módszertanát, valamint a szabadtéri sportversenyek szervezését is.
Egyértelmű következtetése volt a rendezvénynek: szükség van a Klebelsberg Kunó Akadémiára, hiszen nagyon fontos, hogy a képzett szakemberek már az alapoktól megfelelő oktatásban részesítsék a gyerekeket, legyen szó bármilyen sportágról, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elsősorban a testnevelő tanárok biztathatják mozgásra őket már első osztálytól. A rendezvényt támogatta Hargita és Kovászna megye tanfelügyelősége, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Communitas Alapítvány.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 9.
Román szimbólumokat követelnek Sepsiszentgyörgy lobogójára
Kifogásolja Sepsiszentgyörgy zászlóját a Románok Civil Fóruma. A magyarellenes szervezet hétfőn a városzászlóról tartott közvita utolsó előtti napján nyújtott be óvást, arra hivatkozva, hogy a lobogó csak a magyar közösséget képviseli.
Ezért kérik, hogy a zászlón legyenek román szimbólumok is, így például egy dák lelet, vagy római kori pénz, valami, amit az évek során a város területén fedeztek fel.
„Az évszázadok során a románokat megtűrt nemzetként kezelték Erdélyben, bár többségben voltak. A privilégiumokat élvező nemzetekkel ellentétben a középkori alkotmányok értelmében a románoknak nem lehettek képviselői a diétában, nem építhettek kőtemplomokat, és a helyi, regionális, erdélyi heraldikában sem lehettek jelen. A régiségnek meg van az értéke egy múzeumban, de nem lehet helye egy jelenlegi hivatalos jelkép megalkotásának érvrendszerében, folytatva a románok kizárását. A helyi jelképeknek európai, korszerű módon a térség román államhoz való tartozását kell tükrözniük” – olvasható a beadványban.
Különben a zászlóról Rodica Pârvan szociáldemokrata párti (PSD) helyi tanácsos is hasonlóképpen vélekedett. Antal Árpád polgármester válaszában rámutatott, a közmeghallgatáson bárki választhat a három változat közül, vagy mást is javasolhat. Emlékeztetett, hogy a zászlót kell elfogadni, a város címerét már 2007-ben jóváhagyta a Román Akadémia címertani bizottsága és a kormány.
Az elöljáró szerint a címerben több elem is van, amit a románok is magukénak érezhetnek, a nap, a hold, a védelmet nyújtó várfal, vagy az ortodoxok által is tisztelt Szent György. A Szekeres Attila heraldikus által készített három zászlóterv kék-arany színű, a címerrel, az egyik alsó részén van a Christus Spes Mea (Krisztus a reménységem), a város 1509-es pecsétjén szereplő felirat, a másik felső részén látható ez, a harmadik tervben pedig csak a címer van, felirat nélkül.
Sepsiszentgyörgy zászlóját 2008-ban elfogadta az önkormányzat, a törvényes határidő után, négyéves késéssel támadta meg a prefektúra, és végül tavaly a brassói táblabíróság érvénytelenítette a határozatot. Az önkormányzat oldalán több mint kétezer civil lépett be a perbe. A Románok Civil Fóruma néhány hónappal ezelőtt Kovászna megye zászlóját is megtámadta, kérve a belügyminisztériumot, ne hagyja jóvá azt, mert színe emlékeztet „az úgynevezett székely zászlóra”.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2015. november 25.
A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 26.
Vissza a templomba!
Bizony mondom, ha tehetném, és énekkarban énekelhetnék, csakis valamelyik kamarakórust választanám. Persze itt, Sepsiszentgyörgyön. Mert hát egyik kedves pécsi barátom, aki immár negyedszázada legalább kétévente megfordul Háromszéken és városunkban a Pécsi-Komlói Pedagógus Kamarakórus igen lelkes tagjaként, a minap éppen azt boncolgatta, hogy Sepsiszentgyörgy kétségtelenül a kamarazene fellegvára lett, már ami a közös éneklést illeti. És nem az udvariasság fogalmaztatta meg vele ezt a kinyilatkoztatást, hanem főleg az, amit esetről esetre észlel: nem csupán számbelileg gyarapodott itt a kis létszámú éneklő csapatok száma, de színvonalban is igen nagy a növekedés.
A legutóbbi seregszemlén is a tíz fellépő együttesből négy sepsiszentgyörgyi volt, s a Vox Humana hiányzott! A Krisztus király templom rendkívül előnyös helyszínnek bizonyult most is, hangzásbeli, akusztikai feltételei megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Ezért is jó ötlet rendre visszavinni ezeket a hangzásban igen kényes és igényes zenei műfajokat a templomba, ahol egyébként sok száz zenerajongó tapsolhat önfeledten a kiváló teljesítményeknek. A csoda is megtörtént, s bár a rendezvényre korábban került sor, érdemes utólag is említést tenni, hogy ezen a találkozón immár nem csupán a megjelent több mint kétszázötven kórustag örvendezett egymás bemutatkozásának, hanem rajtuk kívül ott örülhetett a nagyszerű művészi élménynek még legalább háromszáz kíváncsi. Olyan időpontban, amikor a Tamási Áron Színházban egy másik rangos zenei esemény zajlott.
A megjelent tíz kórus – innen a szemerjai református, a Kriza János unitárius, a Pro Musica, a Krisztus király templom Laudate kórusa és kamarazenekara, Udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Csíkszeredából, Kovásznáról, Komlóról egy-egy – tényleg gyöngyszemeket válogatott, s ami különösen felemelő volt, az előadott művek nagyobb része magyar nyelven hangzott el, magyar szerzőktől. Sokszor megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a magyar zenei kultúra a világ élenjárója, a magyar alkotók művei jelen vannak nap mint nap a nagy zenei rendezvényeken. Jól emlékszünk még: nem is olyan rég a bukaresti Madrigál-kórus az irántunk való tiszteletük jeléül a Szent György-napokon magyarul énekelte el Kodály Esti dal című zenekölteményét!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely2015. november 27.
Székelyföldi tehetségalapot hoztak létre
Különleges képességű székelyföldi gyerekeket, fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A székelyföldi tehetségalap a HKA adománygyűjtő bálján alakult a részt vevő magán- és jogi személyek adományaiból.
A jótékonysági rendezvényen közel 25 ezer lej gyűlt, ugyanott bemutatták a hét hagyományos mesterséget ismertető DVD-sorozatot, amelynek az értékesítéséből származó jövedelem szintén a tehetségalapba kerül. A jövő esztendőre tervezett alapérték 100 ezer lej, vagyis 100 fiatalnak nyújtanak a következő tanévben pályázati rendszerben évi egy alkalommal 1000 lejes ösztöndíjat.
A tehetségalap alapító tagjai között van Kányádi Sándor költő, Kristály Sándor kutató-matematikus, Gajzágó Zsuzsa és Pálffy Tibor színművész, Ütő Gusztáv képzőművész, Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke, gróf Mikes Imre és felesége, Fleckhammer Ottó, a HKA elnöke, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, Gellért Ágnes, Nagy Mihály, Kondor Attila, Bodó Csaba vállalkozók, a kézdivásárhelyi Zarah Moden készruhagyár, a sepsiszentgyörgyi Bertis és Bicon cégek, a baróti Erpék és a kőröspataki Teamaker, valamint a Szent György Lovagrend.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. december 1.
Székelyföld létezését tagadó rigmusokat skandálva vonult fel a Noua Dreaptă
Az Erzsébet-park Kórház utcai oldalán gyülekezett, majd a Kós Károly-Gyár utca útvonalon vonult fel az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű politikai alakulat a román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön. A felvonulás során Székelyföld létezését tagadó rigmusokat skandáltak.
Megközelítőleg ötven, az Új Jobboldal politikai alakulat tagjai és szimpatizánsai vonultak fel Sepsiszentgyörgy belvárosából indulva a Lenin lakóövezetként ismert város részben található Bună Vestire ortodox templomig.
Az Új Jobboldal tagjai magyarellenes szövegeket nem, de Székelyföld létezését el nem ismerő rigmusokat skandáltak. A megafonból szóló szöveget ismételve a Románia egy, Románia nagy, Románia szabad, Kovászna, Hargita, Maros megyék román föld! Itthon vagyunk! jelmondatokat hangoztatták, valamint a Románia szuverén és oszthatatlan feliratú molinót tartottak kezükben.
A sepsiszentgyörgyi római katolikus Krisztus király templom előtt a „Románia ortodox elveket valló ország” szöveget kiabálták. A már említett ortodox templom előtt – amely a Kovászna megyei csendőrség szomszédságában található – több, mint százfős ünneplő tömeghez csatlakoztak, a program folytatásáig itt várakoznak.
A rendezvényen egyébként a rendfenntartók nagy számban voltak jelen, rendbontás nem történt.
Az ünneplő sepsiszentgyörgyi román közösség is csatlakozott a felvonulókhoz, akik a Grigore Bălan utcán haladtak. A tömeg és a mögöttük vonuló Új Jobboldal szimpatizánsai között három személygépjármű haladt, az egyik hangosbemondóval felszerelve, amiből román népzene szól.
A tömeg az 1918. december 1. utcán végigvonulva néhányszor a Szent György ortodox szent!, illetve Erdély román föld! szöveget skandálta. A Szabadság téren ünneplő közel ötszáz jelenlevőhöz fél 1 körül csatlakozott a városon végigvonuló románság.
Az ünnepi program végén az Új Jobboldal tagjai rendőri és csendőri kíséret mellett mentek az Erzsébet-park szélén parkoló gépjárműveikhez. A politikai párt tagjai a rendfenntartókkal körülvéve szálltak be járműveikbe, és rendbontás nélkül távoztak.
Székelyhon.ro2015. december 2.
Feszültséggel teli román ünnep Szentgyörgyön
A román nemzeti lobogó állítólagos eltűnése és székely zászlóra való kicserélése, illetve az Új Jobboldal szélsőséges szervezet felvonulása tette feszültté a román nemzeti ünnepet Sepsiszentgyörgyön.
Kedden a megszokottnál nagyobb számban vonultak fel a románok a város utcáin, becslések szerint két-háromezren gyűltek össze a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt.
Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) idén párttá alakult szélsőséges szervezet mintegy félszáz tagja érkezett idén is a háromszéki megyeszékhelyre a már jól ismert molinójukkal, miszerint Románia egységes nemzetállam. A hungarófób rigmusok azonban idén elmaradtak, csak a Székelyföld létét tagadó jelszavak hangzottak el.
Kovászna, Hargita, Maros megye román föld! Itthon vagyunk! Románia egységes! Erdély román föld! Szent György ortodox szent! – skandálták a román felvonulók. A Krisztus király római katolikus templom előtt elhaladva pedig azt kiáltozták, hogy Románia ortodox ország.
A rendezvényen különben nagy számban voltak jelen a rendfenntartók is, de nem történt rendbontás. A város magyar lakossága ezúttal is távol maradt a rendezvénytől, ellenben annál nagyobb számban sorakoztattak fel harckocsikat, tankokat a katonai felvonuláson.
Antal Árpád polgármester korábban arra kérte az állami szerveket, hogy idén nagyobb szigorral lépjenek fel a rendbontókkal, a társadalmi és interetnikus békét veszélyeztetőkkel szemben. A városháza a „helyi románság iránti tiszteletből" engedélyezte a december elsejei felvonulást, azzal a feltétellel, hogy ha rendbontás történik, a szervezőknek azonnal meg kell szakítaniuk a rendezvényt, amíg a rendbontókat eltávolítják.
Az elöljáró kifejtette: minden évben meghívják a rendezvényre, ám eddig egyetlen eseményen sem vett részt, mivel a román állam nem teljesíti a gyulafehérvári nyilatkozatban ígérteket. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy többször javasolták, legyen például az 1989-es forradalom kitörésének napja Románia nemzeti ünnepe.
Zászlóeltüntetés mint provokáció?
Eközben Ioan Popa Kovászna megyei rendőrparancsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy hétfőn reggelre eltűnt a sepsiszentgyörgyi román katona emlékműve mellőli trikolór, és ismeretlen tettesek székely zászlót húztak fel a rúdra. A prefektúra közleményében azonban már nem szerepel, hogy a román zászló helyett a székely lobogott a rúdon, és egyetlen szemtanút sem találtunk, aki megerősítette volna ezt.
Neve elhallgatását kérő szakértő szerint túl hosszú folyamat lett volna a zászlócsere, nehéz lett volna észrevétlenül az egyiket le- a másikat pedig felvonni. A rendőrség nem közöl további részleteket az ügyről, arra hivatkozva, hogy a nyomozás folyamatban van. Ioan Popa rendőrparancsnok szerint a zászlócsere a járőrváltáskor, 6.30 és 7 óra között történhetett.
A román nemzeti lobogó eltűnését az Agerpres hírügynökség szerint Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes jelentette a hatóságoknak, aki egyébként szeptemberben a városháza tornyára akarta kitűzni a trikolórt annak emlékére, hogy 71 éve a román csapatok bevonultak Sepsiszentgyörgyre. Az ezredes az Agerpresnek elmondta, hogy Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus személyesen sietett a helyszínre egy új román zászlóval, amit hamarosan újra felvontak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint provokáció volt a román zászló eltávolítása az emlékmű mellől. Az elöljáró közleményben foglalt állást, kifejtetve: elítéli a lobogó eltávolítását, ám szerinte az ismeretlen tettesek célja a provokáció lehetett. Reméli, hogy a hatóságok mielőbb azonosítják és felelősségre vonják az elkövetőket, tette hozzá. A polgármestere sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, még nem lehet tudni, hogy melyik oldal provokált.
Eközben Sebastian Cucu prefektus ismét előállt korábbi javaslatával, miszerint minősüljön újra bűncselekménynek a román nemzeti szimbólumok megsértése. Meglátása szerint amióta ezt a cikkelyt törölték a büntető törvénykönyvből, megnőtt a román nemzeti szimbólumokat sértő cselekmények száma.
Hangsúlyozta, nincs jogszabály ami alapján bűnvádi eljárást kezdeményezhetnének a zászlót eltüntetők ellen, ezért azt javasolta az igazságügyi minisztériumnak: minősüljön újra bűncselekménynek a nemzeti szimbólumok megsértése, amit korábban 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel sújtottak. Az új Btk. szerint ellenben csak kihágásnak minősül, és pénzbírsággal büntethető.
Cucu arra is emlékeztetett, hogy szeptemberben a szentgyörgyi önkormányzat nem tűzte ki a városháza tornyára a román zászlót, míg tavaly december elsején Kézdivásárhelyen gyászlobogókat tűztek ki a román nemzeti ünnepen.
Dâncu: sajnálatos a szentgyörgyi incidens
Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes kedden Gyulafehérváron sajnálatos incidensnek nevezte a sepsiszentgyörgyi zászlóügyet. A közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter az Agerpres szerint azt mondta, hogy a magyar többségű településeken tetten érhető néha a konfliktusgerjesztési szándék a román nemzeti jelképek megsértése révén, de ez nem általános jelenség. Úgy vélte, hogy nem a zászlós incidens határozza meg a románok és a magyar kisebbség viszonyát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. december 16.
„Kétarcú” Berde-szobrot állítanak
A szoborállító bizottság döntött a Sepsiszentgyörgyön felállítandó, egészalakos Berde Mózsa-szobor tervéről: a beküldött nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István – a Sugás áruházzal szembeni Szent György-szobor is az ő munkája – alkotását választották ki. „A szobor két félből tevődik össze, elölről és hátulról nézve egynek tűnik, a többi nézőpontból más sziluettek jelennek meg” – olvasható a nyertes művész pályamunkájában. Mint köztudott, a szoborállítást a Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen hirdette meg a pályázatot. Ferencz Csaba, a szoborbizottság tagja kifejtette: „merész döntés volt konceptuális szobrot választani, de egyetértettek abban, hogy ez fejezte ki leginkább Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos lényének kettősségét, aki a hétköznapokban fukar, garasoskodó, ám halálában a legadakozóbb volt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely2016. február 4.
Háritos évértékelő
A fiatalok döntsenek saját sorsukról
Mind több fiatalt sikerült bevonni a társadalmi életbe, érdekeltté tenni őket abban, hogy megpróbálják befolyásolni saját sorsukat – jelentette ki Oltean Csongor. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) elnöke hétfőn tartott évértékelő sajtóértekezletet, és mutatta be a szervezet 2016-os terveit.
A Hárit két európai uniós programot bonyolított le az elmúlt esztendőben. Az AHA (Active Healthy Attitude – Aktív hozzáállás az egészséghez) egy 17 ezer eurós Erasmus-pályázat volt, amelyben a több országból összegyűlt fiatalok azon tapasztalataikat osztották meg egymással, amelyekkel a „helyes úton lehet tartani a fiatokat”, hogy kevesebben essenek az ital, dohányzás és a drogok rabjaivá. A másik, a You(th) Work in Youth Guarantee (Fiatalok garancia programja) a munkanélküliség elleni küzdelemre fókuszált – mondta el Oltean Csongor.
A Hárit megszervezte többek között a Szent György-napi Ifjúsági udvart (250 önkéntes, több ezer érdeklődő), a SIC Fesztet (60 önkéntes, 350 állandó résztvevő, több mint négyezer látogató), és társszervezője volt az önkéntesek báljának. Népszerűsítették a nemzetközi programokat, amelyekben az önkéntesek „szinte ingyen utazhattak külföldre”, tágíthatták látókörüket.
A megyeszinten 52 szervezetet koordináló Hárit újabb 50 fiatalt küldene a helyi tanácsokba a 2016-os önkormányzati választásokon, köztük néhány polgármester- és alpolgármester-jelöltet, és embereket állítana a parlamenti választási listára is. Oltean szerint ez ügyben nyitott az RMDSZ, hiszen „nekik sem árt”, ha új arcok jelennek meg a jelöltlistákon. A Hárit idei tervei között szerepel a megye ifjúsági stratégiájának kidolgozása is.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 16.
Kovászna via Kolozsvár
Nagyban folyik a „betakarítás”, készülünk a minervás BMC-tárlatra, a kolozsváriakéra. Mindenki hozza művészi termését, örülünk a találkozásnak, az előbukkanó kincseknek, a nem ritka telitalálatoknak, meglepetéseknek. Hogy egyszer csak betoppanjon Vetró András, s eszembe juttassa a Végek dicséretét.
A székely kincses városét – Balassival szabadon szólva, mi lehet szebb dolog a végeknél? – , amely a kolozsvári művészt kézdivásárhelyivé, s onnan európaivá varázsolta (hírnév, elismertség, stb). Szorongat valamit a hóna alatt, tudom, hogy szobrászi habitusával csak a grafikusi veheti fel a versenyt, kérem, hadd mutatná meg, s rááll. A Szent Györgyöt (ceruzarajz) nem nekünk hozta ugyan, de szívesen itt hagyja arra a három hétre, amíg a kiállítás tart. De a Csoma-tárlatról írtam-e? – szögezi nekem a kérdést – már készülnek is az újabbra, a kétezer tizenhatosra. Ha tudnék még pirulni megtenném, így viszont csak megköszönöm a nekem szánt katalógust. Még ígérni sem ígérek semmit. De amikor a fekete eleganciájába foglalt ízléses borító mögül elővillannak az arcok – a kiállítás címe: Arc...arcok –, már tudom, hogy az eseményt nem lehet szó, mármint írott szó nélkül hagyni. Merthogy nem csak a részvétel volt parádés – külön meghívott, Ábrahám Jakab – , hanem a beharangozója is. Vécsi Nagy Zoltán, a Jakobovits Miklós-díj legújabb kitüntetettje – gratulálunk – előszavazza imigyen a katalógust: „A Gazda József által 24 éve kitartó következetességgel megrendezett Csoma-tárlatok valóságos Kárpát-medencei zarándokünnepnek számítanak ebben a kommunista diktatúra építette betonkolosszusok árnyékában meghúzódó falusi ház méretű és felszereltségű Kovásznai Képtárban, a képzőművészek e szolid küllemű zarándokhelyén.
NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár)2016. március 10.
Rendbontás nélkül tüntettek az autonómiáért
Civilizáltan, rendbontás nélkül ért véget csütörtökön este a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjét az idén sem fogadta Maros megye prefektusa, így a kormánymegbízott egyik munkatársának, a bejárathoz kilépő Ioan Iacobnak voltak kénytelenek átadni a Postaréten közfelkiáltással elfogadott kiáltványt. A prefektus beosztottja arról biztosította a tüntetők vezetőit, hogy panaszuk hamarosan a kormányfő asztalán lesz.
Becsléseink szerint a körülbelül hétezer (a csendőrség szerint kevesebb) résztvevő általközfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, amit egyébként a külföldi felszólalók is megjegyeztek.
„Nem vagyunk migránsok!”
Az elmúlt évekhez képest kisebb tömeg, ám sokkal több székely zászló által ellepett egykori vesztőhelyen elsőként Izsák Balázs szólalt fel, aki miután felolvasta a kiáltványt, arról beszélt, hogy március tizedike nem csak a székely szabadság, hanem az összetartozás és a jogkövetelés napja is. Az autonómiáról elmondta, hogy az semmiként nem sérti az ország szuverenitását. Tőkés László európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László magyar házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és az erdélyi román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke, arról biztosítva a székelyföldieket, hogy miként 1990 fekete márciusán a cigányok a magyarok mellé sorakoztak, úgy a partiumiak is a székelyek mellett vannak. Tőkés a román hatalomnak is üzent, Iuliu Maniu szinte száz évvel ezelőtt elhangzott kijelentését idézve, miszerint a románok elnyomottakból nem akarnak elnyomók lenni.
Európai kisebbségiek a székelységért
Székelyföldért és annak területi autonómiájáért emelte fel szavát az a három nyugat-európai politikus, aki meghívottként szólt az egybegyűltekhez. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?” – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni. „Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak, és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak” – fogalmazott a katalán politikus.
José Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével” – fogalmazott Etxebarria.
Leárulózták Biró Zsoltot
Mint ismert, a szervezők mindhárom erdélyi magyar pártnak megadták a lehetőséget, hogy képviselőik által alkalomhoz illően felszólaljanak. Az RMDSZ elutasította a lehetőséget, de néhány Maros megyei vezetője mégis megtisztelte a rendezvényt. A közönségből egy-egy csoport többször is fütyülni kezdett a szövetség neve emlegetésekor, ám az igazi füttykoncert és hurrogás akkor alakult ki, amikor Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke lépett mikrofon elé. A bekiáltók árulónak nevezték az RMDSZ-szel egyezséget kötő polgári vezetőt, aki a kirívó viselkedésre reagálva rámutatott, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk” – zárta beszédét a politikus, amelyet legalább annyian tapsoltak, mint ahányan fütyültek.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen”.
Lecsendesített provokátorok
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra felé a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeg a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének. A két kilométeres szakaszon a járókelők nagy többsége csendben követte a menetelőket. Amikor egy-egy román férfi valami sértőt kiáltott be, a csendőrök rögtön rendre utasították a provokátorokat. A rendezvény az eredeti terv szerint, pontban 19 órakor ért véget.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro2016. március 11.
„A székely szabadságot éhezzük!”
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésen.
A körülbelül hétezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg a Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt a Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet a Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia, nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Hangsúlyos karhatalmi jelenlét a Postaréten
A marosvásárhelyi rendezvény a csendőrség és a rendőrség erőinek hangsúlyos jelenléte mellett kezdődött el a székely vértanúk emlékművénél, ahol a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek, a parajdi fúvószenekar indulóit hallgatva. Az Erdély minden pontjáról érkező tüntetők elsősorban székely zászlókat és településneveket jelző táblákat hoztak magukkal, de egy transzparens a merényletkísérlettel vádolt kézdivásárhelyi férfiak képét mutatta, azzal a román és angol nyelvű felirattal, hogy „Vád: terrorizmus, bizonyíték: magyar!".
Az emlékmű mellé állították fel a Romániából kitiltott Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének az életnagyságú képét. A helyszínre tartó tiltakozók szerint a rendőrség a Székelyföld felől Marosvásárhelyre tartó autóbuszok mindegyikét leállította, és az autóbuszvezetőknek nemcsak a személyi okmányait, hanem a telefonszámát is elkérte. A postaréti megemlékezésen helyszínelő rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távolítsák el a székely zászlók rúdjának a hegyes végződését.
„Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk!"
A rendezvényen elsőként felszólaló Izsák Balázs után Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt a körülbelül hatezer résztvevőhöz. Az európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk" – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
„A Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Árulónak nevezték Biró Zsoltot
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk" – zárta beszédét a politikus, akit többször is kifütyült és leárulózott a tömeg.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól" – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen".
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?" – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni.
„Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak" – fogalmazott a katalán politikus.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével" – fogalmazott Etxebarria.
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra fele, a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!" skandálók tömege a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének.
A ezek után résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. Bár korábban – a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva – Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.
Ciprian Călușer, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, „elővigyázatosságból”. Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé – mondta a szóvivő.
Támogató üzenet a magyar kormánytól
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön jelezte: támogatja az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást. A budapesti kormány álláspontja szerint a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, járnak a székelyeknek, és járnak valamennyi külhoni magyar közösségnek. „A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Krónika (Kolozsvár)2016. március 15.
Kitüntetés a ma hőseinek: két személy és egy szervezet kapott Ezüst Tulipán Díjat
Kedden késő délután a Szakszervezetek Művelődési Házában adta át idei díjait a Szatmári RMDSZ. Idén is közösségépítés, oktatás-nevelés valamint ifjúság és sport témakörben adtak át díjat. Az eseményt a szatmárnémeti magyar középiskolák által összeállított műsorok tették ünnepibbé.
A nemzeti ünnep alkalmából a Szatmári RMDSZ minden évben átadja díjait. Kilenc esztendeje minden évben három díjazottat tüntetnek ki az idéntől Ezüst Tulipán díjnak elnevezett elismeréssel. Ez történt idén is a Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott rendezvényen, melynek keretében középiskolások produkcióit láthattuk és rendhagyó történelmi előadást hallhattunk a forradalmi események kapcsán.
Elsőként Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlevőket. „Március 15-én önkéntelenül is visszatekintünk a múltunkra. Felidézzük az iskolában tanultakat, a nagyszüleinktől s azok őseitől a családjainkban megmaradt történeteket, hőstetteket emlegetünk, amelyeket kiemelkedő személyiségek vittek véghez. Egyetlen egy dolog közös bennük: a bátorságuk. Nekünk is meg kell ezt találnunk magunkban. Mert a magyar bátor nemzet. Több mint ezer év vihara sem tudja ezt kitörölni belőlünk. Pedig próbálkoznak. Minden évszázadnak megvan az az egy vagy több történése, amelynek tudatalatti célja az volt, hogy megtörjön minket: az akaratunkat, az erőnket, a bátorságunkat.” Pataki szerint a magyarság vezetőit egyre gyakrabban érik tervszerű támadások napjainkban és egy egész rendszer dolgozik azon, hogy a kiharcolt jogainkból visszavegyenek.
Dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet kutatója, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseinek kitűnő ismerője rendkívül izgalmas és humoros előadásban idézte fel a forradalom első évfordulját. Cáfolta a Petőfivel kapcsolatos Oroszországba való menekülésről szóló elméleteket, szóba kerültek váltóhamisítók, huszárok, akik folyton leestek a lóról, de eredményes hadmozdulatok is. Sőt, az is kiderült, hogy az osztrákok is ünnepeltek 1849. március 15-én: az alkotmányuk napját.
"Március 15-én a forradalom hőseire emlékezünk, de nem szabad megfeledkeznünk a mai napok hőseiről sem" - vezette fel az Ezüst Tulipán díjak átadását Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke. Most is közösségépítés, oktatás-nevelés és sport-ifjúság témakörökben adtak ki díjat.
A közösségépítés kategória 2016-os díjazottja: Gönczy Gábor, a Szatmárnémeti Véndiákszövetség elnöke.
Szatmárnémetiben született 1960. június 30-án. A szatmári Magyar Líceumban érettségizik, ezt követően a Temesvári Műszaki Egyetemen szerez gépészmérnöki diplomát. Dolgozott az IPSUIC-ban (későbbi Saturn), majd 2003-tól részlegvezető egy szatmári vállalatnál. 1991-ben alapító tagja, 2004-től elnöke a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetségnek, amely 1992-ben alakult és összefogja az összes diákot, aki Szatmáron tanult. A szövetség céljai közé tartozik a kapcsolatteremtés a szatmári iskolák között, az iskolai hagyományok megőrzése, kulturális rendezvények, kiállítások, könyvbemutatók szervezése, az iskolák és rászoruló diákok támogatása, iskolával kapcsolatos könyvek és kiadványok szerkesztése / kiadása és nem utolsó sorban az évenként megrendezésre kerülő Véndiáktalalkozók megszervezése, amelyeken általában 1500-2000 véndiák vesz részt. 2002-től tagja a Szatmárnémeti Székesegyház kórusának, 2008-tól a Szatmárnémeti Székesegyház Egyháztanácsának, 2009-ben a Szent György Lovagrend lovagjává avatták, 2015-től a Szatmári priorátus priorja. Több évig volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatótanácsának tagja.
Gönczy Gábor igazi szatmári polgár: iskolatörténeti és a régi Szatmárral kapcsolatos dokumentumokat gyűjt és több helytörténeti, családtörténeti előadást tartott és írást közölt a helyi médiában.
Az oktatás-művelődés kategória 2016-os díjazottja: Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője
1956-ban született Szatmárnémetiben. A középiskola elvégzése után 1981-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a Bölcsészettudományi Kar magyar-francia szakán. Ezt követően előbb Nagyváradon, majd Szatmárnémetiben tanított. 1991-től az újrainduló Szatmárnémeti Református Gimnázium tanára, aligazgatója majd 1995-től igazgatója és magyartanára.
Az eltelt húsz év alatt az intézmény diákságának létszáma megtízszereződött, s mára óvodája, elemi és gimnáziumi tagozata, három párhuzamos osztállyal működő líceumi tagozata és kétéves posztlíceális szakosztálya van. Megerősödött az iskola ösztöndíjrendszere és hivatalosan bejegyzett ECL és ECDL központtá vált. Szilágyi Éva a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kurátora, kuratóriumi titkára, s két évtizede a Láncos Egyházközség presbitere.
A több mint három évtizedes magyartanári tevékenysége során sok szakmai elégtételben volt része, de leginkább arra büszke, hogy tizenkét magyartanár, harmincnyolc lelkész tanítványa volt, ezen felül sok-sok tanító, óvónő, színész, újságíró és közéleti személyiség, akik hivatásuk, munkájuk révén közösségünket szolgálják. Tanári, igazgatói és közemberi tevékenységéért a Magyarországi Református Egyház Zsinata Makkai Sándor-díjjal tüntette ki, megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat (iskolaszervezés, közösségépítés), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia-díját, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség pedig életmű díjával, az Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki.
Az ifjúság és sport kategória 2016-os díjazottja: a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
A MIK 1999-ben alakult, 16 éve töretlenül igyekszik összetartani a szatmári magyar ifjúságot. A szervezet jelenleg közel 150 bejegyzett taggal rendelkezik, amelyből 50 aktív tag rendszeresen részt vállal a rendezvények szervezésében és lebonyolításában. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nevéhez olyan immár hagyománnyal bíró események fűződnek mint a Partiumi Focikupa, a Szatmári Ifjúsági Napok, a Nemzetközi Ifjúsági Sportnapok, a Hazafias Versek Versmondó Versenye és az ingyenes német nyelvtanfolyamok, társszervezőként pedig a kezdetektől részt vesz a Partiumi Magyar Napok, a Családi hétvége és a Március 15-i ünnepség megszervezésében.
Mivel a fiatalok folyamatosan változó igényeinek nem könnyű megfelelni, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés az ifjúsági élet valamennyi szinterén igyekszik jelen lenni. A kezdetben csupán a magyar ifjúság összefogására és kultúrális rendezvényekre öszpontosító szervezet napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a diákok problémáinak feltérképezésére és lehetőségek szerinti segítségnyújtásra, továbbtanulási és ösztöndíj lehetőségek népszerűsítésére is, és teszi mindezt természetesen a hagyományok megőrzésére ösztönözve a fiatalokat.
A MIK jelenlegi vezetői és tagjai eltökéltek abban, hogy továbbra is támogassák a fiatalok aktív társadalmi szerepvállalását, a fiatalokkal a fiatalokért az itthonmaradást népszerűsítve, hogy „A jövő veled ugyanitt" ne váljon tartalom nélküli szlogenné. „Köszönet az eddigi elnököknek: Bartha (Popomájer) Helgának, Kovács Jácintnak, Veres Norbertnak és Muresán Istvánnak" - mondta a díjat átadó Kereskényi Gábor. Az elismerést Muresan István jelenlegi MIK-elnök vette át.
A díjátadást a szatmári magyar középiskolák diákjainak előadása tette színesebbé. A Hám János diákjai énekeltek és táncoltak, a kölcseysek az „A kőszívű ember fiai” című regény néhány részletét vitték színre, a refisek pedig az iskola gyermekkórusának és a Lelkészek Kórusának közös fellépésével emelték az est fényét. szatmar.ro2016. március 24.
Változatlan csapat a megyeszékhelyen (Kampányban az RMDSZ)
Sepsiszentgyörgy hét pontján gyűjti az Antal Árpád polgármester-jelöltségéhez szükséges aláírásokat az RMDSZ – jelentették be tegnap a Szent György-szobor mellett felállított sátornál a szövetség helyi és megyei vezetői. Megbíznak Antal Árpádban, értékelik eddigi munkáját, és remélik, semmilyen akadálya nem lesz, hogy folytathassa tevékenységét – jelentették ki mindannyian. Antal Árpád a közösségi oldalon köszönte meg az RMDSZ aláírásgyűjtését. „Amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát” – írta bejegyzésében.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke hangsúlyozta, keddtől nyílt meg a törvényes lehetőség az aláírások gyűjtésére, Sepsiszentgyörgyön 550 támogató szignó szükséges, de ők 10 ezret gyűjtenének, így akarják bizonyítani a hatóságoknak, hogy az emberek értékelik Antal Árpád eddigi munkáját, és támogatják őt a folytatásban is. Változott a jogszabály, minden jelentkezőnek – nemcsak a polgármesternek, de a megyei és helyi tanácsokba jelentkezőknek is – aláírásokkal kell alátámasztatniuk indulásukat, a szavazópolgárok legalább egy százalékának a támogatását kell felmutatniuk – világított rá Tamás. „Egyértelmű számunkra, hogy Antal Árpádot egy mondvacsinált ügybe rángatták bele, és meg vagyunk győződve, hamarosan kiderül, tisztességgel végezte munkáját” – mondotta, és hozzáfűzte: ha ők nem védik meg barátaikat, harcostársaikat, más nem áll ki mellettük és „ha nem mi alakítjuk sorsunkat, egészen biztos, mások teszik meg helyettünk”. „Sepsiszentgyörgy polgármestere most is Antal Árpád, és az RMDSZ jelöltje az elkövetkező időszakban is Antal Árpád” – hangsúlyozta. Kiemelte, Antal munkája eddig is kétirányú volt – a városért és Székelyföldért tevékenykedett –, és remélik, ezután is hasonlóan folytathatja.
A polgármesteri tisztség gyakorlásától eltiltott Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. „Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet” – írta tegnap Facebook-bejegyzésében. Mint fogalmaz, számára a polgármesteri szék nem cél, hanem eszköz, hogy a közösség hosszú távú céljaiért dolgozzon. „Bárhogyan alakuljanak is a dolgok, én mindenképpen a közösség szolgálatában maradok” – fogalmaz.
Az aláírásgyűjtés indításán jelen voltak a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es képviselői, frakcióvezetőjük, Miklós Zoltán fogalmazta meg közös álláspontjukat: egy emberként sorakoznak fel Antal Árpád mellett, határozott szándékuk vele közösen folytatni a munkát. Úgy döntöttek, kivétel nélkül minden képviselő leteszi az iratkozáshoz szükséges iratcsomót, így is jelezni kívánják, hogy összetartó, erős csapat, amely elbizonytalanodás nélkül kész továbbvinni mindazt, amit néhány éve elkezdtek. Tóth-Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi ügyvezető elnöke elmondta, a város hét forgalmas pontján állítanak fel aláírásgyűjtő standokat, de önkénteseik házról házra is járnak majd, igyekeznek minél több polgárt személyesen felkeresni.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)