udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 126 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-126

Névmutató: Aranka György

2002. november 12.

A Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ októberi ülésén Nagyenyed nagy korszakai és szenvedései címmel tartott előadást Király László nagyenyedi tanár, tankönyvíró. A kollégium régi professzorai és diákjai között volt Pápai Páriz Ferenc, Aranka György, Köteles Sámuel, Tótfalusi Kis Miklós, Bod Péter, Benkő József, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós, Szász Károly, Kemény Zsigmond, Makkai Sándor, Áprily Lajos és Sütő András. Nagyenyed tragédiái: 1704 (virágvasárnapkor a labancok felégették, kifosztották a várost, huszonnyolc diák vesztette életét), 1784 (a móc parasztlázadás fájdalmas emléket hagyott a városlakók életében), 1848 (az Axente Sever által vezetett román csapatok megtámadták a várost, felégették a kollégiumot, az el nem menekült magyar lakosok felét lemészárolták, nyolcszázra becsülik a halálos áldozatok számát), 1918 (az impériumváltás esztendeje). A város csodálatos regenerálódási képessége: minden tragédia után képes volt talpra állni. Az idén megnyitott Magyar Ház is ezt bizonyítja. Ezután Hantz Lám Irén Város az őrhegy alatt című könyvét mutatta be. /Sz. L.: Kemény Zsigmond Társaság. Nagyenyed nagy korszakai és szenvedései. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 12./

2003. március 26.

Márc. 23-án véget ért Kolozsváron, az Apáczai Líceumban az Aranka György Nyelv-és Beszédművelő Kör 8. országos versenye, amelyen idén 62 diák vett részt. A versenyzők három versenyformában mérték össze tudásukat: a Szép magyar beszéd kiejtési verseny egy szabadon választott és egy kötelező szöveg felolvasásából, az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny adott témáról és műfajban egy 3 perces beszédmű előadásából, a Versben bujdosó pedig egy választott vers előadásából, valamint egy, a vetélkedőn kapott vers bemutatásából állt. Az Édes anyanyelvünk 8 legjobbja a sátoraljaújhelyi nemzeti szakaszon folytatja a versenyzést. /8. Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./

2003. április 7.

Ápr. 3-án Aradon, a Kölcsey Egyesület termében Dr. Brauch Magda tartott előadást a magyar felvilágosodásról. Beszélt a magyar jakobinus mozgalomról, Martinovits Ignác, Szentmarjai Ferenc, Sigray Jakab, Laczkovits, Hajnóczy mártírhaláláról, Batthyány János, Kazinczy Ferenc, Aranka György és Döbrentei Gábor szerepének jelentőségéről. Kitért az aradi vonatkozásokra is, a Réz Pál patikus által vezetett aradi jakobinus mozgalomra. /(benke): Nem félünk a farkastól... = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./

2003. június 23.

Intézmény- és szövegtörténet címmel tartottak tudományos konferenciát fiatal kutatók az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében, jún. 20-án. Az esemény szervezője, Egyed Emese, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője értékelte a konferencia munkálatait.A konferencia célja mindig az új szakdolgozatok bemutatása, és a teljesítmény felmutatása (Aranka Györgynek a kolozsvári könyvtárakban fellelhető kéziratos és nyomtatott gyűjteménye az egyik témakör, a másik pedig a színház helyi története). Látható, hogy van érdeklődés az irodalomkutatás iránt. Még ebben az évben meg fog jelenni egy Aranka György tanulmánykötet, amely hosszas munka eredménye, de készül leveleinek katalógusa is. Ezt a kutatást az Erdélyi Múzeum-Egyesület révén támogatja a magyarországi Arany János Közalapítvány, a színháztörténeti-komparatisztikai kutatást pedig a Sapientia - Kutatási Programok Intézete. /Sándor Boglárka Ágnes: Fiatal bölcsészek konferenciája. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

2003. július 17.

Az A Hét hetilap eddig is pályázatokon elnyert pénzekből tartotta fenn magát, a román művelődésügyi minisztérium - amely hivatalosan A Hét "tulajdonosa" - által nyújtott anyagi támogatás a fenntartási költségek kevesebb mint tíz százalékára volt elegendő. A kiadási nehézségek felemésztették a szerkesztőség energiájának javát. Leginkább ez indokolja azt, hogy A Hét ősztől Marosvásárhelyre költözik, ahol - Gálfalvi Zsolt főszerkesztő reményei szerint - az Aranka György Alapítvány vállalja a lapkiadási tevékenység oroszlánrészét. "A Hét ezáltal földrajzi értelemben is közelebb kerülhet a hazai magyar kulturális élet súlypontjaihoz, és jobban bekapcsolódhat Erdély szellemi vérkeringésébe" - hangsúlyozta Gálfalvi. Nagy valószínűséggel Kelemen Hunor költő-politikus lesz ősztől a főszerkesztő. /Megújul a lap. Ideiglenesen beszünteti működését A Hét. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

2003. augusztus 19.

A lap sorozatában arra kereste a választ, miként nyaralnak a Hargita megyei szenátorok és parlamenti képviselők. Kelemen Hunor képviselő szerint a parlamenti szünet nem vakáció. Sokkal több meghívást kapott különböző rendezvényekre, mint korábban. Emellett választókerületében nagyon sok elhalasztott dolog volt, amit most meg kellett oldani. Több fogadóórát tartott és gyakrabban kereshetett fel vidéki településeket. Kolozsváron az Iskola Alapítvány új tervei megvalósításán dolgozott. Április első felében őt bízták meg az alapítvány elnöki teendői ellátásával. Az alapítvány legújabb beruházása: lakások fiatal egyetemi oktatóknak. Ha nyolc-tíz oktatói lakást sikerül felépíteni Kolozsváron, ez hosszú távon a magyar nyelvű egyetemi oktatást erősítené. Kelemen szerepet játszott az A Hét című folyóirat Marosvásárhelyre való költöztetésében is. A szerkesztőség az Aranka György Alapítvány által biztosított helyiségekben fog működni. Kelemen mindemellett harmadéves joghallgató a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, az állatorvosi és a filozófiai diplomája után a harmadik diplomáját szeretném megszerezni. /Sarány István: Törvényhozók nyara. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 19./

2003. október 15.

Zavaros érveléssel akadályozza a prefektúra, hogy Marosvásárhelyt az egykori Kossuth Lajos utca visszanyerje eredeti nevét. Megpróbálják megmagyarázni a minden eszközzel románizáló törekvések bizonyítványát. Kossuth Lajos soha nem járt Vásárhelyen, érveltek. Ez igaz. Azonban például II. Rákóczi Ferencnek, akit éppenséggel Erdélyország fejedelmévé iktatott be a Marosvásárhely tartott országgyűlés, szintén nincs utcája jelenleg Marosvásárhelyen! Ahogyan nincs Aranka Györgynek sem, aki annak idején itt hozta létre s működtette az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Nincs utcája a városban (pedig volt jó ideig) Kazinczy Ferencnek sem, aki itt jártában megcsodálhatta a Teleki Téka kincseit, Tolnai Lajosnak és Petelei Istvánnak sem, akik tollukkal írták be nevüket a magyar irodalom történetébe. Sem Tudor Vladimirescu, sem Cuza Voda nem járt soha Vásárhelyen - és mégis neveztek el utcát róluk. "Etnikai feszültséget" okozhat és "érzékenységet" sérthet, ha egy szép napon Kossuth Lajos nevét olvashatjuk az utcanévtáblán - kongatják a vészharangot prefektusi berkekben. Amikor egyszer estéről reggelre eltüntették Marosvásárhelyt a hagyományos utcaneveket; amikor ismét meg ismét bemázolták a város magyar nevét - akkor nem aggódott senki, hogy esetleg "etnikai feszültséget" okoz az ilyesmi? /Nagy Pál: Csak kérdem tisztelettel. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./

2003. november 18.

Nov. 18-án rendkívüli tanácsülést tart Marosvásárhely tanácsa. A napirendi pont egy Mihai Viteazul-mellszobor felállítása december 1-jére. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Kelemen Atilla újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az RMDSZ nem ellenzi a Mihai Viteazul-szobor felállítását, de csak akkor, ha nekünk is felállítnak egy Kossuth Lajos- vagy Aranka György-szobrot, és lesz Kossuth Lajos utca is. A XXI. században, az érzékenységek figyelembevételével, ezek a dolgok kölcsönösek kell legyenek - jelentette ki az RMDSZ megyei elnöke. /(m. e.): Kultúra a kölcsönösség jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2004. május 5.

Minden év áprilisának utolsó hetében rendezik meg Győrött a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, középiskolás tanulók számára. A 90-es évektől kezdődően a verseny szervezői rendszeresen fogadják a határon túli versenyzőket Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről, Erdélyből. Az erdélyi középiskolákat a tavasszal Kolozsvárott megrendezett Aranka György-verseny nyertesei képviselték. Győrben a határon túli versenyzők együtt versenyezhettek az anyaországi tanulókkal, gimnazistákkal és szakközépiskolásokkal. Határon túli kategóriában öt Kazinczy-érmet és számos különdíjat osztottak ki. /39. Kazinczy verseny. Győr, 2004. április 23–25. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 12.

Máj. 8-án Désen 89 Kolozs megyei résztvevővel zajlott az Aranka György Nyelvművelő Verseny megyei szakasza az 5–8. osztályos diákok számára, három kategóriában: Szép magyar beszéd, Édes anyanyelvünk és Versben bujdosó. /Dés. Az Aranka György Nyelvművelő Verseny díjazottai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2004. június 21.

Variánsok címmel rendezték idén a bölcsészhallgatók hagyományos, évente ismétlődő konferenciáját. A BBTE Bölcsészkara magyar irodalomtudományi tanszékének vezetője, dr. Egyed Emese alkalmat teremtett diákjainak, hogy bemutathassák legújabb kutatásaikat, szakdolgozatuk egy-egy fejezetét. Jún. 18-án az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában megtartott rendezvény keretében tucatnyi irodalom- és színháztörténeti témájú előadás hangzott el fiatal kutatók, doktoranduszok, valamint a hallgatók részéről. Több értekezés foglalkozott Aranka György munkásságával, egy dolgozat Balázs Ferenccel, illetve különféle színházi, színháztörténeti jelenségekkel. Bemutatták a korábbi konferenciák gyümölcseként létrejött Néző, játék, olvasó /Kriterion Könyvkiadó/ című tanulmánykötetet. A kiadvány szerzői a kolozsvári THÉ (Thália Helyi Élete) kutatóműhely tagjai. /S. B. Á.: Thália Helyi Életének variánsai. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./

2005. január 17.

A korrupcióellenes törvény értelmében adott vagyonnyilatkozatok szigorítását tervezi Monica Macovei igazságügy-miniszter, aki szerint a nyilatkozati űrlapok részletesebbé tétele hozzásegítené a közvéleményt ahhoz, hogy alaposabban tájékozódhasson a köztisztviselők anyagi helyzetéről. Az érvényben levő törvény alapján a Tariceanu-kabinet a közelmúltban közzétette tagjai vagyonnyilatkozatait. Elmondható, hogy az RMDSZ-es miniszterek a kevésbé tehetős kormánytagok közé tartoznak. A miniszterelnök-helyettesek közül Markó Béla a „legszegényebb”: az RMDSZ elnöke egy 5,5 hektáros mezőgazdasági területet birtokol, ezenkívül van egy 1997-ben vásárolt 46 négyzetméteres lakása, valamint egy 2001-ben tulajdonába került 149 négyzetméteres lakóháza. Ezek adózási értéke összesen 1,127 milliárd lej. Az államminiszter tulajdonában van még egy 2001-es gyártmányú Renault Clio személygépkocsi és összesen 25 ezer euró értékű bankszámla. Érdekeltségeiként Markó a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány elnöki, illetve az RMDSZ elnöki tisztségét jelölte meg. A kormánypénzeket osztó Communitas Alapítvány élén betöltött tisztségről Markó kormányfő-helyettesi kinevezését követően lemondott. A kuratóriumot ideiglenesen Takács Csaba eddigi alelnök vezeti. Nagy Zsolt távközlési miniszter tulajdonában van egy 1999-ben vásárolt 70 négyzetméteres lakás, van egy 1996-os gyártmányú Ford és egy 2001-es gyártmányú Volvo személygépkocsija, valamint egy 10 ezer eurós bankszámlája. Nagy Zsolt az erdélyi magyar televízió létrehozását kezdeményező Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve a Progress Alapítvány elnöke. Markóhoz hasonlóan kinevezése után Nagy Zsolt kilépett a Communitas kuratóriumából. Borbély László területrendezési miniszternek nem kell lemondania az RMDSZ ügyvezető alelnöki tisztségéről, a politikus ugyanakkor a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kuratóriumának vezetője marad. Borbély egy 140 négyzetméteres, 1,120 milliárd lej adózási értékű lakóházzal, egy lízingben vásárolt, 2004-es gyártmányú Volkswagen Passat személygépkocsival és 20 ezer euró értékű bankszámlával rendelkezik. Az RMDSZ-esek közül is talán a legkevésbé tehetős Winkler Gyula külkereskedelmi miniszter, aki egy fél lakóházat birtokol, egy 80 négyzetméteres lakást Vajdahunyadon, valamint egy falusi házat. Autója, bankszámlája nincs. /Salamon Márton László, Cseke Péter Tamás: Gazdag kormány, szegény magyarok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

2005. március 22.

Színvonalas írásbeli dolgozatok, sok szép versmondás és versértelmezés, összegezte véleményét Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny X. országos szakaszáról a magyarországi és erdélyi főiskolai, gimnáziumi tanárokból álló zsűri tagja. A hét végén befejeződött, három napos rendezvény a Kárpát-medencei, egyre bővülő anyanyelvi mozgalom része. A kolozsvári nyertesek közül többen vesznek majd részt áprilisban Győrben, a Kazinczy Ferenc vetélkedő döntőjén, magyarországi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki társaikkal. Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedőt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákja, Tusa Illyés Anna nyerte meg, a Szép magyar beszédben a kolozsvári, református kollégista Bessenyei Gedő István jeleskedett. A Versben bujdosó vers- és prózamondó verseny IX.-X. osztályos kategóriájában Balogh Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen líceum tanulója kapott első helyezést, a felsőbb osztályosok közül pedig Kelemen Csongor, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákja. A kolozsvári Georgius Aranka Társaság ebből az alkalomból tetszetős kiadvánnyal örvendeztette meg tagjait. /(Rostás-Péter Emese): Véget ért az Aranka György verseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

2005. április 30.

A Varadinum keretében a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége fórumot szervezett. A kulturális életbe is egyre inkább beleszövődik a politika, aminek nem volna szabad megtörténnie. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: jelentősen nőtt a magyar művelődési alapítványoknak, civil szervezeteknek nyújtható keretösszeg. Bodó Barna a civil szféra közművelődési és közösségjellegét tárgyalta. Meleg Vilmos, a Szigligeti Társulat vezetője elmondta: a magyar színtársulatnak sikerült önállóságot kiharcolnia, amit most megszüntet az új színházi törvény, mely visszaadja az irányítást a főigazgató kezébe. Az állami juttatások elosztása a társulatok között egyenlő, és nem bevételarányos, pedig annak nyolcvan százalékát a magyar társulat hozza össze. A magyarországi támogatási rendszer koordinációja összeomlott, ezért késnek a határon túli támogatások és nincs egységes támogatási politika a pénzek megítélésénél, mondta a Magyar Kultúráért Alapítvány budapesti képviselője, Egyed Albert. Elkészült a www.nagyvarad.ro magyar nyelvű internetes hírportál, amelyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség működtet. Nagyvárad legfrissebb hírei is megtalálhatók benne. Varadinumkor rendszeresen megszervezik a Szent László Gimnázium iskolanapját, Szent Lászlóval kapcsolatos történeti és helytörténeti vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban először az Erdélyi Múzeum-Egyesület tavalyi könyvterméséből szemelgethettek az érdeklődők. Biró Annamária, a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének doktorandusa három nyelvészeti és irodalmi tárgyú tanulmánykötetet ajánlott: Benő Attila A kölcsönszó jelentésvilága című munkája, Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben című tanulmánya, a kolozsvári magyar irodalom tanszék kutatócsoportja Egyed Emese vezetésével dolgozta fel Aranka György szellemi hagyatékát, amelynek első kötetét is kézbe vehették a nagyváradiak az EME kiadásában, Aranka György gyűjteménye címmel. Egy drámatörténeti kuriózum is a polcokra kerülhetett: Tar Gabriella Nóra Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain című munkája. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye könyvállományát lajstromozza Emődi András kötete. Kiss András levéltáros és Csetri Elek történész 80. születésnapjára megszerkesztett emlékkönyveket is bemutatták. A Magyarországra áttelepült Benkő Elek Kolozsvár magyar külvárosa a középkorban című kötete tavaly jelent meg. Két Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadvány: Dávid Gyula, Egyed Ákos és Kötő József Kossuth Lajos és Erdély címmel szerkesztette tanulmánykötetté a Kossuth születésének 200. évfordulójára szervezett konferencia előadásait. A másik: Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790-1914 című könyve. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a szerzője a Partiumi Füzetek sorozat 35. kötetének, ebben a Bihar megyei emlékműveket, emléktáblákat térképezte fel. A kötetet méltató Nagy Aranka elmondta: a kommunizmus idején megfogyatkoztak az emlékhelyek, aztán a rendszerváltás után több emlékművet állítottak Biharban, mint azelőtt száz évig. Fleisz János új könyve: Város, társadalom, kultúra, Nagyvárad a 19– 20. században. „Csendes szellemi honfoglalás részesei vagyunk” – állapította meg Pomogáts Béla, aki elmondta: a magyarság történelme során állandóan honfoglalásra kényszerült. Ezúttal a lélek útjain összekapaszkodók kulturális honfoglalásáról van szó, mely értékeinket menti át a holnapba. „József Attila emléke körül is csendes honfoglalás részesei vagyunk, költészetét a kommunizmustól kell visszafoglalnunk a magyar irodalom számára” – vélekedett az irodalomtörténész. /Lakatos Balla Tünde: Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

2005. december 13.

Négyszázmillió forintot osztott szét Erdélynek a magyar kormány. Rosszul jártak azok az erdélyi kultúrintézmények, amelyek elhitték a Szülőföld Alap illetékeseinek, hogy az idei keretből csak a nagy horderejű projekteket támogatják, és elálltak a pályázástól. A kuratórium végül a támogatási keret nagy részét is felaprózta a kisebb, helyi érdekű projektek között. Nagyobb, több millió forintos tételeket csupán az RMDSZ politikusaihoz kötődő intézmények kaptak. A romániai magyar nyelvű média támogatására kiutalt 70 millió forint több mint tíz százalékát a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor többségi tulajdonában lévő lapoknak (Erdélyi Riport, Új Magyar Szó) juttatta az alap kulturális, szociális, egyházügyi és média kollégiuma. Az átlag felett kapott még a Frunda György érdekeltségi körébe tartozó Rádió Ga-ga és a Borbély László RMDSZ-alelnök nevéhez kötődő Bernády Alapítvány is. A Geszthy Ferenc Társaság által idén szeptemberben beindított dévai Téglás Gábor Iskolacsoport 90 millió forintot, az ugyancsak az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány pedig 55 millió forintot kapott, utóbbi a fiatal egyetemi oktatók letelepedését célzó kolozsvári ingatlanépítési projektjére. A Hunyad megyei oktatási intézmény létrehozásához korábban 110 millió forinttal járult hozzá a magyar állam. Százmillió forintot kapott a Sapientia Alapítvány az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat működésére és eszközfejlesztésére. Az erdélyi magyar napilapok közül többek között a Gutinmelléki Friss Újság (1,3 millió forint), a Szatmári Friss Újság (egymillió), a nagyváradi Bihari Napló (egymillió), a sepsiszentgyörgyi Háromszék (egymillió), a kolozsvári Szabadság (1,5 millió) és a marosvásárhelyi Népújság (1,5 millió) részesült támogatásban. Számos heti- és havilap is kapott pénzt az alaptól: a kolozsvári Korunk folyóirat és a Helikon hetilap három-hárommillió forintot, a marosvásárhelyi A Hét 2,5 millió forintot a kortárs magyar művészeti, színházi, irodalmi, kritikai adattár román és magyar nyelvű megjelentetésére, az ugyancsak marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány pedig kétmilliót a Látó irodalmi folyóirat kiadására. Emellett számos más erdélyi alapítvány, kulturális intézet, szervezet részesült még támogatásban, így félmillió forintot kapott a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes Újabb táncos idők elnevezésű produkciójára. Székely István, a Szülőföld Alap oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumának alelnöke elmondta: az öt pályázati kiírás közül jobbára a média esetében érzékelhető a támogatások felaprózódása. „Elsősorban azokat a regionális intézményeket támogattuk, amelyek nagyobb régiót szolgálnak ki, de akadnak olyan nyertes pályázatok is, amelyeknél nem beszélhetünk országos vagy regionális kisugárzásról. Minderre az a magyarázat, hogy a magyar pénzügyminisztérium előírásai miatt az Illyés és más alapítványok számos megítélt támogatása beragadt, emiatt döntöttünk úgy, hogy kisebb-nagyobb összegekkel több intézményt támogatunk, hiszen veszélybe került a tevékenységük” – nyilatkozta a Krónikának Székely. Az Új Magyar Szónak nyújtott hétmillió forintos támogatásról elmondta: a bukaresti napilappal együtt három újonnan indult erdélyi rádióadót részesítettek nagyobb összegű finanszírozásban. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnöke elfogadhatónak nevezte azt az elvet, hogy kiemelten támogatják a nemrég létrejött médiaintézményeket, viszont úgy véli, hogy az idei pályázati kiírás során az erdélyi magyar sajtó nem ismertethette igényeit kellőképpen. /Felaprózódott a Szülőföld Alap pénzkerete. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

2006. március 4.

A színháztörténész Enyedi Sándor legújabb munkája /Az ember tragédiája bemutatói. Az első hatvan év, Budapest, 2005/ a magyar irodalom egyik rangos alkotásának, Az ember tragédiájának több évtizedes színpadi útját követi nyomon. Ezt előzte meg Enyedi Az ember tragédiája bemutatói. Bibliográfia /2002/ című összegzése. Az 1860-ban írott művet a színész-rendező Paulay Ede alkalmazta először színpadra 1883-ban. Ecsedi Kovács Gyulának köszönhetően alig öt hónappal a budapesti ősbemutató után, 1884. február 27-én láthatta a kolozsvári Nemzeti Színház közönsége is a darabot. Nem akármilyen szereposztásban. Éva: Jászai Mari, Ádám: Ecsedi Kovács Gyula, Lucifer: Szentgyörgyi István. A XX. század elején Janovics Jenő, a második világháború után Kolozsváron Rappaport Ottó, Nagyváradon Szabó József, Marosvásárhelyen Harag György rendezésében – sorolta a legjelentősebbeket Kozma Dezső. Az ember tragédiájának színpadi változataiból az első ötven évet a színházelméleti író, Németh Antal vette számba, az ezt követő három és fél évtized (1933–1968) magyar és külföldi bemutatóiról 1990-ben jelent meg újabb kiadvány. (Szerzője Koltai Tamás) 1999-ben a Madách-dokumentumok szenvedélyes gyűjtője, Fejér László adta közre a Tragédia előadásairól készült összeállítását. Az Erdélyből elszármazó színháztörténész, Enyedi Sándor ilyen előzmények után, ezeknek a munkáknak az eredményeit is felhasználva jelentette meg könyvét az Andor Csaba szerkesztette rangos, a Madách Irodalmi Társaság égisze alatt Budapesten napvilágot látó Madách Könyvtár sorozatban. Enyedi Sándor színháztörténeti közleményei, könyvei /köztük Az erdélyi színjátszás kezdetei 1792-1821 (1972) és Déryné erdélyi színpadokon (1975)/ a Kriterion Könyvkiadónál láttak napvilágot. Későbbi, jórészt Budapesten megjelentetett írásaiban az erdélyi, a vidéki magyar színjátszás múltját térképezte fel. Mindenekelőtt a magyar színjátszásért oly sokat tevő id. Wesselényi Miklós színházi levelezésének közlésével, Aranka György erdélyi társaságainak, majd a kolozsvári Állami Színház kevésbé ismert korszakának bemutatásával, újabban színházművészeti kislexikonával. /Kozma Dezső: Madách – a színpadon. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2006. június 27.

Megjelent a Tirgu-Mures oras al artelor (Marosvásárhely, a művészetek városa) című kötet, szép, igényes kiadvány. A polgármesteri hivatal és a Vatra folyóirat közös munkája közel félszáz tanulmányt, szakdolgozatot, esszét foglal magába több mint háromszáz oldalon. A könyv Marosvásárhely művelődési létesítményeit, művészeti jelenségeit felmutatja, a múltat is érintve. Magyar szerzők dolgozatai is olvashatók a kötetben. A bemutatón elhangzott, hogy előkészületben van a könyv magyar és angol nyelvű változata. Rövidített tartalmi kivonat a cikkekből angolul már ebben a változatban is van. Az lenne helyes, ha a várható magyar kötetben a város múltját, az itteni magyarság szellemiségét, annak alakulását nem a most közölt tanulmányok egyszerű fordításával tükröznék, hanem a témában szakosodott, éveken át elmélyült helyi magyar kutatók írásaival rajzolnák ki. A román nyelvű könyvből ugyanis hiányoznak a város meghatározó kulturális értékei, mint például az Aranka György-féle Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság, a Kemény Zsigmond Társaság, a Székely Színház, a Színművészeti Egyetem, a művészeti középiskola által létrehozottak, többek között. /( nk ): A művészetek városa. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

2006. október 14.

A Felvilágosodás, Erdély címmel megrendezett tudományos tanácskozás kísérőrendezvényeként nyílt kiállítás Kolozsváron, az Egyetemi Könyvtárban. A Bécsben, Kassán, Pozsonyban stb. megjelent könyvek mellett sok erdélyi: szebeni, kolozsvári kiadvány is látható. Többek között Gyarmathi Sámuel Okoskodva tanító magyar nyelvmester címmel Kolozsvárott 1794-ben megjelent műve, Bolyai Farkas Öt szomorújáték /1818/ című drámagyűjteménye, Aranka György 1785-ös II. Richárd fordítása, továbbá Gáti István és Vedres István Magyar nyelvnek a magyar hazában való szükséges voltát tárgyozó hazafiui elmélkedések, Bétsben 1790 és Kőszegi Rájnis József munkája: A magyar Helikonra vezérlő kalaúz. Az az: a magyar vers-szerzésnek példái és régulái, 1781. /-f-: A felvilágosodás kori Erdély könyvek, kéziratok tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./

2006. december 29.

Jancsó Elemér (1905–1971) Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba – állítja az elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták. A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti összes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelezését. A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal. A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, akiben megbíztak. Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén Jancsó Miklós szóvá tette: tisztázni kellene a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklóst. A Krónika érdeklődésére Barabás Béla kifejtette: „Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből.” Hozzátette: „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette. Jancsó Miklós pontos elszámolást kér Barabástól. /Benkő Levente: Szétszóródott könyvritkaságok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2007. március 21.

Jövőre harmadik évtizedébe lép a Békés megyei Gyulán évenként megrendezett Implom József-helyesírási verseny, amely anyanyelvi hungaricumnak számít, akárcsak a többi, országhatárokon átívelő nyelvvédő, beszédművelő rendezvény. Valamennyinek az alapját a Kárpát-medencei magyar iskolák képezik. Erdélyben másfél évtizede az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) szervezi a regionális versenyeket, a selejtezőket. Ugyancsak Sepsiszentgyörgyről küldik szét mindig a tesztlapokat, amelyeket aztán Kolozsvárra kell eljuttatni, ott dől el, hogy ki utazik Gyulára. Mint eddig mindig, 2007 februárjának végén is a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban tartották a döntőt. A megnyitón másodszor adták át a magyarországi nyelvésztársadalom Implom József-díját. Kurunczyné Tarnóczki Katalin tanárnő azért kapta meg, mert az l988-as kezdet óta szívvel-lélekkel vesz részt a szervezésben, a kolozsvári Péntek János professzor pedig azért, mert elévülhetetlen érdemeket szerzett a verseny Kárpát-medenceivé bővítésében. /Tüzes Bálint: Verseny a tavasz küszöbén. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./ Ilyen nagyszabású, Kárpát-medencei döntőn háromszor mérettetnek meg a tanulók, az Implom Józsefen Gyulán, Győrben a Kazinczy Ferenc-versenyen, illetve Sátoraljaújhelyen, az Édes anyanyelvünk anyanyelv-használati versenyen. Erdélyben az AESZ és a kolozsvári Aranka György, vagy ahogy újabban nevezik őket, a Gregorius Aranka Társaság bonyolítja le a szervezést, a kolozsvári Szabó T. Attila Intézet szakmai irányítása mellett. A nyelvi versenyek erősítik a gyermekekben az anyanyelv fontosságának, szépségének tudatát, hangsúlyozta Péntek János professzor. /Miért fontosak az anyanyelvi vetélkedők? = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-126




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék