udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 71 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-71

Névmutató: Bálint Zoltán

2004. szeptember 27.

Szárazajtán szept. 26-án a Maniu-gárdisták 1944. szept. 26-i vérengzésére emlékeztek. – Szárazajta története a miénk, azoké, akik itt élünk, és nem azoké, akik kívülről bejönnek, és megpróbálják átforgatni azt – szögezte le Bartalis Szélyes Pál református lelkész. Arra utalt, hogy amikor három hete, szeptember 4-én a szárazajtai volt görög katolikus templom udvarán újratemették a napokkal korábban kihantolt, az 1944. szeptember 4-i csatában elesett néhány román és egy német katonát, a hatóságok valóságos erődemonstrációt tartottak, az emlékezők pedig mindenáron azt bizonygatták: a csatamezőn elesett katonák életéért Szárazajta magyar lakossága felelős. – Szárazajtán riadalmat keltett, hogy terepmotorosok jelent meg a faluban.Később fekete ruhás kommandósok jelentek meg, és igazoltatni kezdték az ünnepségen részt vevők egy részét. 1944. szeptember 26-án néhány helybéli román kezdeményezésére az Észak-Erdélyt végiggyilkoló és -rabló Maniu-gárdák 13 magyart végeztek ki Szárazajtán, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Bartalis Szélyes tiszteletes hangsúlyozta: „Úgy kell emlékeznünk a történtekre, ahogyan történtek. Valahányszor emlékezünk, imádkozunk, hogy az Úristen bocsássa meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. De elvárjuk, hogy a mi történelmünket is tiszteljék, és bármilyen nemzetiségűek, mások is bocsánatkéréssel emlékezzenek, hogy a szárazajtaihoz hasonló tragédia soha többé meg ne történhessen.” A szárazajtai megemlékezést megzavaró terepmotorosokra, de főleg a csendőrökre Puskás Bálint Zoltán RMDSZ-szenátor is kitért: „Nem az emlékező és imádkozó emberekre kell vigyázni, nem tőlünk kell félni, mert a veszély nem tőlünk jön.” Puskás a román katonák elestét a magyarok rovására író törekvések kapcsán hozzátette: „A történelmet senki nem tudja átírni, ezért ismételten le kell szögeznünk: a katonák a háborúban a harctéren estek el, nem a mi kezünk által.” Ezt támasztotta alá Márton Árpád RMDSZ-képviselő is, aki levéltári forrásokra alapozott beszédében azt emelte ki, hogy a Maniu-gárdisták ártatlan embereket gyilkoltak meg, és mindazok, akik mostanság „az állami terror enyhébb formáját alkalmazva”, rendőri és csendőri erőket felvonultatva próbálják továbbra is félelemben tartani Szárazajta lakosságát, legitimálni próbálják az akkori tömegmészárlást. Olosz Gergely képviselőjelölt és Benkő Emőke tanár a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete nevében összefogásra és helytállásra buzdított, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezete nevében felszólaló Hoffmann István pedig a Maniu-gárdák hadjáratához hasonlította a délvidéki magyarság ma is tartó zaklatását. Szárazajtán Ajtai Abod Mihály református pap, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egykori igazgatója születésének 300. és a Maniu-gárdák tömeggyilkosságának 60. évfordulójára emlékeztek. Ajtai Abod emlékére márványtáblát avattak a templomban. /D. L.: Megemlékezés hatósági felügyelettel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./

2004. október 11.

Hét végén további 14 RMDSZ területi szervezetben tartottak előválasztásokat. Ezek közül 6-ban (Arad, Brassó, Bukarest, Szatmár, Temes, Történelmi Máramaros) elektoros választást tartanak, Háromszék, Felsőháromszék, Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, Kolozs és Nagybánya területi szervezetek esetében a közvetlen, állóurnás módszert választották. Az alig 12,51 százaléknyi magyar lakosú Arad megyében Király András megyei RMDSZ-elnök pályázott a képviselői helyre, ő kapta a legtöbb szavazatot az okt. 9-én tartott küldöttgyűlésen. Hasonló a helyzet Brassó megyében (a magyarok aránya 9,88 százalék). Az egyetlen befutónak számító képviselői helyre négy jelölt volt, a megyei küldöttek szavazatai alapján a listavezető Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke lett, aki a jelenlegi képviselőre, Kovács Csabára leadott szavazatoknak majdnem a háromszorosát kapta. Máramaros megyében (10,16 százaléka magyar) az RMDSZ-lista két, a nagybányai és a Történelmi Máramaros területi szervezetek javaslatai alapján állt össze. A képviselő-lista vezető helye ezúttal a nagybányaiaké, akik szintén közvetlen előválasztásokon döntöttek a jelölt személyéről. Szatmár megyében (35,02 százalék magyar) négy évvel ezelőtt a magyar szavazók magas választási részvételének köszönhetően 2 szenátora és 3 képviselője volt az RMDSZ-nek. Az okt. 9-i küldöttgyűlés döntése értelmében a szenátori lista első két helyére ismét Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorok kerültek. A három esélyes képviselőjelölt: Varga Attila, Erdei Dolóczki István és Vizsnyai Csaba, aki alig egy szavazattal előzte meg a szintén parlamenti helyre pályázó ifjabb Kereskényit. Pécsi Ferenc, a hivatalban lévő képviselők egyike úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Szeben megyében (4,2 százalék magyar) az RMDSZ-nek soha nem volt parlamenti képviselője. Amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor egy képviselői mandátumra futja, Jakab Eleké a mandátum, ha a szenátusi listavezetőnek kedvez a sors, akkor Benedek Zakariás kerül a parlamentbe. Temes megyében (8,98 százalék magyar) a befutó helynek számító képviselőházi listavezető ismét Toró T. Tibor lett, akire a 123 küldöttből 75 szavazott. Az újraválasztott Temes megyei képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét is betölti, jelen pillanatban az egyetlen az RMDSZ belső ellenzékéből, aki az RMDSZ színeiben vállalta a megmérettetést, és aki további mandátumban reménykedhet. Hargita megyében (84,71 százalék magyar) tűnik a legszorosabbnak a harc az RMDSZ szenátorjelöltjei között. A befutónak számító 2 helyre olyan személyek pályáznak, mint például Dézsi Zoltán egykori alprefektus, majd prefektus, aki több évig töltötte be az SZKT elnöki tisztségét is, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint az RMDSZ belső ellenzék köreihez tartozó Sógor Csaba szenátor. A képviselőjelöltek közül a csíkiak helyeire a legesélyesebb Kelemen Hunor képviselő, illetve Kóródi Zoltán. A versenybe beszállt az MPSZ-szel szakító Szondy Zoltán is. Udvarhelyszéken a két jelenlegi képviselő, Antal István és Asztalos Ferenc az esélyesek, a gyergyóiak pedig Garda Dezső jelenlegi képviselő és Melles Előd közt kell hogy válasszanak. Kovászna megyében (72,24 százalék magyar) a 2 szenátusi hely egyikére nagy valószínűséggel Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor pályázik, kérdéses, hogy a másik RMDSZ-es szenátor, Németh Csaba meghosszabbítja-e mandátumát vagy sem. /Sz. K.: Valamennyi RMDSZ-szervezetben lezárultak az előválasztások. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2004. október 12.

Kolozs megyében az RMDSZ parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsorolására kiírt előválasztáson befutó helyre került az eddig is törvényhozói mandátummal rendelkező Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, a második, szintén bejutó képviselői helyet pedig az előválasztásokon jó esélyekkel induló Máté András Levente kolozsvári önkormányzati képviselő szerezte meg. Nem végleges adatok szerint a hét végén Székelyföldön, Kolozs megyében és az RMDSZ Történelmi Máramaros szervezete által rendezett urnás előválasztásokon összesen több mint 80 ezren adták le a voksukat. Kolozs megyében a 80 ezer fős magyar lakosságnak mindössze 16 százaléka, azaz közel 14 ezer ember szavazott. Kolozsváron a 40 ezer szavazati joggal rendelkező magyarból csak 3400 ment el szavazni. Kovászna megyében Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor 10 571 szavazattal vezeti az RMDSZ szenátusi listáját. Második lett a szintén törvényhozóként dolgozó Németh Csaba. Háromszék képviselői listáját egy újonc, Antal Árpád András szociológus vezeti. Őt Tamás Sándor és Márton Árpád jelenlegi képviselő követi. Meglepetés született a szintén urnás előválasztásokat szervező nagybányai területi szervezetnél, ahol Böndi Gyöngyike jelenlegi képviselő csak a második helyen végzett, így szinte biztos, hogy nem fog újabb mandátumot tölteni a parlamentben. Itt bejutó helyre Bónis István került. /Borbély Tamás: Többnyire papírforma eredmények az előválasztásokon. Kolozsváron nagyon alacsony volt a részvételi arány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

2004. október 13.

Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

2004. december 4.

A választás eredményeként az RMDSZ szenátorai: Pete István közgazdász (Bihar megye), Verestóy Attila vegyészmérnök és Sógor Csaba református lelkipásztor (Hargita), Eckstein-Kovács Péter jogász (Kolozs), Puskás Bálint Zoltán jogász és Németh Csaba tanár (Kovászna), Markó Béla tanár és Frunda György jogász (Maros), Szabó Károly mérnök (Szatmár) és Fekete Szabó András Levente mérnök (Szilágy). Az RMDSZ képviselői: Király András György tanár (Arad megye), Lakatos Péter közgazdász és Sóki Béla tanár (Bihar), Kovács Attila tanársegéd (Brassó), Székely Levente Csaba állatorvos (Galac), Kelemen Hunor állatorvos, filozófiatanár, Antal István mérnök, Becsek-Garda Dezső Kálmán tanár és Asztalos Ferenc tanár (Hargita), Kónya-Hamar Sándor filozófiatanár és Máté András Levente jogász (Kolozs), Antal Árpád András szociológus, Tamás Sándor jogász és Márton Árpád Francisc színész, jogász (Kovászna), Bónis István fogorvos (Máramaros), Kerekes Károly jogász, Borbély László közgazdász és Kelemen Attila állatorvos (Maros), Varga Attila jogász és Erdei-Doloczki István mérnök (Szatmár), Seres Dénes jogász (Szilágy) és Tóró Tibor fizikus (Temes). /(demeter): A tulipános testület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./

2004. december 14.

Dec. 13-án Bukarestben megtartotta első plenáris ülését a szenátus és a képviselőház. Megalakultak a parlamenti frakciók, bejelentették a tisztségeket. Az RMDSZ szenátusi frakciójának tíz tagja: Eckstein-Kovács Péter (Kolozs megye), Fekete-Szabó András Levente (Szilágy megye), Frunda György (Maros megye), Markó Béla (Maros megye), Németh Csaba (Kovászna megye), Pete István (Bihar megye), Puskás Bálint (Kovászna megye), Sógor Csaba (Hargita megye), Szabó Károly (Szatmár megye) és Verestóy Attila (Hargita megye) – egyetértett abban, hogy az előző parlamenti ciklus frakció-vezetősége – Verestóy Attila elnök és Szabó Károly alelnök – és mellettük Sógor Csaba titkár, kapjon megbízatást a teendők ellátására a parlamenti csoport új vezetőségének hamarosan következő megválasztásáig. A mandátumigazoló bizottságba Puskás Bálint Zoltán szenátort javasolták, a plénum pedig megszavazta a javaslatot. /Parlamenti alakuló ülések. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./

2004. december 24.

A parlament felsőháza, a szenátus alelnökévé választották Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt elnökét. "Közös listát állítottunk az alelnökök és a háznagyok megválasztására, hogy elkerüljük az alkudozást. Corneliu Vadim Tudor is a listán szerepelt, mivel pártjának, amely 21 mandátumot szerzett a szenátusban, joga volt alelnököt jelölni. A választók azok, aki azt akarták, hogy Tudor a szenátus alelnöke legyen" – magyarázta Radu Berceanu, a D.A. pártszövetség szenátora. További alelnökök: Radu Berceanu (DP), Puiu Hasotti (NLP), Codrut Seres (RHP). Az RMDSZ ebben az ülésszakban egy titkári tisztséget tölt be, erre ismét Puskás Bálint Zoltánt jelölték. Noha a D.A. Szövetséget alkotó két párt, az NLP és a DP kezdettől fogva kikötötték, hogy külön frakciót alkotnak a parlament két házában, a liberális és a demokrata szenátorok végül úgy gondolták: együtt maradnak, mert így hatékonyabb munkát tudnak végezni. A két pártnak összesen 49 szenátora van, 3-mal több mint a Szociáldemokrata Pártnak. A képviselőházban az RMDSZ-nek egy háznagyi tisztség jutott, ezt Borbély László tölti be. Az RMDSZ frakcióvezetőjének, Kelemen Attilának és helyettesének, Varga Attilának februárig hosszabbították meg a mandátumát, hogy a kormányalakítási tárgyalásokat folytató RMDSZ-bizottságban – amelynek a frakcióvezetők is tagjai – az esetleges személycserék ne okozzanak zavart. A szakbizottságok közül egyedül a mezőgazdasági élén van RMDSZ-es képviselő Kelemen Attila személyében. /Megalakultak az állandó bizottságok. Corneliu Vadim Tudor a szenátus alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./

2005. március 12.

Az aláírók közleményükben elismerésüket fejezték ki az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének. „Eörsi Mátyás előadásának megakadályozása Kolozsvár szimbolikus, – mondhatni: szakrális – színhelyein, egyenesen erkölcsi imperatívusz volt az SZDSZ és Eörsi Mátyás másfél évtizedes nemzetellenes tevékenysége után. Ne feledjük, az SZDSZ szorgalmazta a legkövetkezetesebben a magyar érdekek feladásával járó magyar – román alapszerződés megkötését, a náci ihletettségű Benes-dekrétumok ügyében a nyíltan magyargyűlölő szlovák diplomácia oldalára állt, parlamenti pártként egyedül szavazott a magyar nemzet egységét jogi síkon megjelenítő státustörvény ellen, majd pozsonyi és bukaresti politikusokkal vállvetve próbálta megakadályozni a törvény életbe léptetését. Eörsi Mátyás mindezen túl több ízben is állást foglalt a két legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzés, az autonómia, valamint a kettős állampolgárság ellen. Az SZDSZ és Eörsi Mátyás olyan politikai vonalvezetést jelenítenek meg, melynek képviselőivel közös értékbázis hiányában éppen úgy nincs mit tárgyalni, mint ahogy a Nagy-Románia Párt reprezentánsait sem léptethetjük elő tárgyalópartnerré.” Az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének fellépése nem Magyarországról importált. Aláírások: András Imre, Kolozsvár; Árus Zsolt, vállalkozó, Gyergyószentmiklós; Bálint Zoltán, vállalkozó, Arad; Bancsi Edit Anna, tanár, Gyergyószentmiklós; Baracsi Levente, lelkipásztor, Arad; Bencze Tibor, vállalkozó, Csíkszereda; Benedek Barna, mérnök, Málnásfürdő; Bodor János, újságíró, Kovászna; Borbély Imre, politikai elemző, Temesvár; Borbély Réka, fogorvos, Arad; Borbély Viktória, vegyészmérnök, Temesvár; Borbély Zsolt Attila, politológus, Arad; Borsos Géza József, ny. tanár, Gyergyócsomafalva; Burján Sándor, orvos, Köröskisjenő; Cziple Aurél János, tanár, Nagybánya; Cziple Katalin, vegyészmérnök, Nagybánya; Csíki Sándor, tanár, Nyárádszereda; Dávid Zsuzsa, lelkipásztor, Arad; Dénes András, menedzser, Szatmárnémeti; Fekete A. Oszkár, egyetemi hallgató, Csíkszereda – Budapest; Ferencz Csaba, újságíró, Sepsiszentgyörgy; Fülöp Róbert, mérnök, Kézdivásárhely; Gábor Ferenc, Pro Tharkan Egyesület, Köröstárkány; Gazda Zoltán, színész, Sepsiszentgyörgy; György Attila, író, Csíkszereda; Hegedüs Pál, mérnök, Szatmárnémeti; Kiss István, mérnök, Marosvásárhely; Kocsis Károly, újságíró, Kézdivásárhely; Kovács Csaba, informatikus, Csíkszereda; Dr. Köllő Gábor, plébános, Magyarfenes; Lakatos Artur, történész, Kolozsvár; Lázár László, mérnök, Lövéte; Makkay József, újságíró, Kolozsvár; Mátyás Attila, lelkipásztor,Nagyvárad; Péter Zoltán, mérnök, Csíkszereda; Sikó Gyula Levente, vegyészmérnök, Gyergyószentmiklós; Siska Szabó Zoltán, fotóművész, Arad; Siska Szabó Hajnal, festőművész, Arad; Somló Imre, gépészmérnök, Arad; Somló Mária, nyugdíjas, Arad; Szabó Gyula, matematikus, Kolozsvár; Szabó József, gyógyszerész, Nagyzerind; Szabó Mihály, lelkipásztor, Kolozsvár; Thamó Csaba, tanár, Székelyudvarhely; Tóthpál Tamás, túravezető, Kolozsvár; Török Éva, tanár, Gyergyóalfalu; Tulit Attila, vállalkozó, Sepsiszentgyörgy; Vadász Szatmári István, tanár, Gyergyószentmiklós; Varró István, programozó, Marosvásárhely; Szász Gábor, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Enikő, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Detre cégvezető, Kolozsvár; Szász Ágnes, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Szabolcs, cégtulajdonos, Kolozsvár; Policsek Róbert, mérnök, Kolozsvár; Policsek Küne, tanár, Kolozsvár; Policsek Károly, nyugdíjas, Kolozsvár. Továbbá: Bankó Ágnes, Budapest; Jordáky Béla, közgazdász, Göteborg; Kovásznay Ádám, mérnök, Göteborg; Kovásznay Enikő, tanár, Göteborg; Nagy Baka György, fordító, Budapest; dr. Száva Tibor, Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete, Bécs, Tamás György, Stockholm. /Közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2005. március 24.

Az adótörvénykönyvnek a művelődési szférára, a humanitárius szervezetekre és az egyházakra nézve hátrányos módosítása ellen emelt szót az RMDSZ. Puskás Bálint Zoltán szenátor bukaresti sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy az eddigi szabályok értelmében adókedvezményeket élvező intézmények ezentúl nem igényelhetnék vissza a hozzáadottérték-adót (TVA-t). Elmondta, hogy az RMDSZ képviselői Ionut Popescu pénzügyminiszterrel tárgyaltak, aki ígéretet tett arra, hogy a szaktárca figyelembe veszi ezeket a kifogásokat. A parlament pénzügyi és gazdasági bizottságának RMDSZ-es tagjai, Lakatos Péter és Erdei-Dolóczki István képviselő, valamint Puskás Bálint szenátor azt is kifogásolták, hogy a villamos energiát és fűtőolajat is jövedéki adóval terhelik. Szász János, a Romániai Caritas Konföderáció elnöke elmondta, a romániai Caritas körülbelül évi kétmillió euró értékben kap segélyt különböző beruházások finanszírozására, ennek 19 százaléka – a TVA értéke – 400 ezer euróra rúg. „Hiába szeretné az állam rátenni a kezét erre a 400 ezer euróra, mert ez nem az övé, ezt adományokból gyűjtötték össze a partnerszervezeteink. Ha mégis megtenné, leállna a támogatások további folyósítása” – vélekedett a katolikus segélyszervezet elnöke. /Adótörvénykönyv: RMDSZ-vétó. = Krónika (Kolozsvár), márc. 24./

2005. május 26.

Bálint Zoltán mindig székely ruhát visel, a fiatalember Árkoson múzeumalapító. Árkosnak hét éve saját múzeuma van Bálint Zoltán jóvoltából, az unitárius vártemplom bástyájában. Öntött kályhák, vasalók, mezőgazdasági szerszámok, szövőszék, tulipántos láda, iratok sorakoznak. Köztük van az 1782-ben kiadott Biblia, vagy az 1741-ből származó Nádudvari Péter Uramnak Predikatzioi című kötet. A múzeumgazda a kiállított tárgyak többségét Árkosról és a környékről gyűjtötte. Ellátogatott Csernátonba, a Haszmann Pál Néprajzi Múzeumba. Elleste, hogyan kell megtisztítani a régiségeket, meghatározni a korukat. Bálint Zoltán 1998. június 6-án, 20. születésnapján megnyitotta kis múzeumát. Azóta minden évben rendez néhány időszakos kiállítást is. A gyűjtemény rég kinőtte a bástyát. Bálint Zoltán öt éve a Dahlströmm Kálmán Művelődési Egyesület elnöke, a társaságot az árkosi születésű Kisgyörgy Zoltán geológussal és Szalad Árpád iskolaigazgatóval alapították. Szak-, színház- és táncelőadásokat, könyvbemutatókat szerveznek, hogy felpezsdítsék a falu életét. /Bíró Blanka: Az árkosi szelíd óriás. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

2005. december 12.

December 10-én az RMDSZ parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésezett Marosvásárhelyen. Markó Béla RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes felszólalásában kijelentette: többször is halálosan megfenyegették bocsánatot kér a lányától „hiszen talán először is azért ütötték őt a gazemberek, mert az én lányom”, fejtette ki Markó. Az RMDSZ elnöke politikai beszámolójában leszögezte: Románia még mindig az ellentétek országa. Példaként az októberi román–magyar együttes kormányülést említette, amely után négy nappal a szenátus elutasította a kisebbségi törvénytervezetet. Markó mérleget készített az egyéves kormányzásról. A pozitívumok közé sorolta, hogy sikerült olyan jogi keretet kidolgozni a visszaszolgáltatás területén, amely példátlan a volt kommunista államokban. Eredménynek számít még több székelyföldi út megjavítása, az árvízkárosultak megsegítése és az egyházaknak juttatott több tízmilliárd lej, új iskolák létrehozása. Az észak-erdélyi autópálya kudarc, mert 2005-ben egy centimétert sem építettek az útból. Nem ment előre a kisebbségi törvénytervezet, késik a felekezeti oktatási törvény kidolgozása. Leszögezte: nem kezelhetik az RMDSZ-t a koalíció függelékeként. Kitért a Magyar Polgári Szövetség pártként való bejegyzési kezdeményezésére. A kisebbségi törvénytervezet kapcsán Szász Jenő egyre gyakrabban helyezkedik azonos álláspontra Gheorghe Funarral. Ebben a helyzetben a kérdés az, hogy folytatják-e a párbeszédre alapuló, megbékélés politikáját, vagy pedig teret engednek a szélsőséges nacionalistáknak. Toró T. Tibor, az RMDSZ-ben a maradék ellenzéket képviselő törvényhozó bírálta a szövetséget amiatt, hogy csak most terjesztették a parlament elé a kisebbségi törvénytervezetet. Szerinte a tervezet kidolgozásakor az RMDSZ sem az egyházakat, sem a civil szférát nem kezelte partnerként. Márton Árpád cáfolta, hogy ez lenne az első autonómiatörvény, emlékeztetett a kilencvenes évek elején beterjesztett tervezetre, és a Székely Nemzeti Tanács próbálkozásaira. Markó hiányolta, hogy Toró kizárólag belső okokkal próbálja magyarázni a kisebbségi törvénytervezet problémáit, és nem említi a román nacionalizmust. /B. T.: Nem a koalíció függeléke az RMDSZ Markó kategorikus üzenetet intézett Basescuhoz és a Demokrata Párthoz. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./ „Az elmúlt napokban kétszer ütötték-verték az én ragyogó lányomat, ezt a jóeszű, erős, szabad embert úgy, hogy visszhangzott tőle az ország. Ütötte egyszer két sötétben ólálkodó gazember, aztán rögtön utána ütni kezdte őt egy nekivadult politikus, több, a hírforrások versenyére hivatkozó senkiházi televíziós szerkesztő, és jónéhány, erkölcsöt és jóérzést nem ismerő újságíró. Magyarok is közöttük” – mondta az SZKT ülésén Markó Béla. „Én nem ilyen világért küzdöttem” – szögezte le Markó. Emlékeztetett: amikor az RMDSZ a jelenlegi koalíciót létrehozta, megegyezett az akkor már államelnök Traian Basescuval és a leendő miniszterelnök Calin Popescu Tariceanuval arról, hogy olyan kisebbségi törvényt fogadnak el, amely létrehozza a kulturális autonómia intézményeit. „Ennek az egyezségnek a felrúgása bizonyítja, hogy Románia továbbra is a nagy ellentétek és ellentmondások országa, amely a megbékélési politika, az integráció és a szélsőséges nacionalizmus éles alternatívái között vergődik – fűzte hozzá Markó. – Állóháború zajlik a tisztességes célok, a jogos közösségi követelések és a nacionalizmus, a szószegő politizálás között”. Markó megerősítette: az RMDSZ nem lép ki a koalícióból. „Lépjen ki az, aki az egyezséget megszegi” – fejtette ki. Rendkívül élesen bírálta Markó a romániai magyarság egységének megbontására törekvő csoportokat, főként a Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ). Súlyos dolognak minősítette Markó azt, hogy „Szász a magyarság háta mögött Funarral fog kezet”, meg azt is, hogy a Magyar Polgári Párt felhívásban arra buzdítja a románokat, hogy írják alá minél többen az MPP-t támogató listákat, mert a párt bejegyzése esetén „az RMDSZ-nek vége”. Borbély László miniszter felhívta a figyelmet: amiatt, ami az utóbbi hónapokban a kisebbségi törvénnyel történt, megkérdőjeleződhet Románia EU-s tagsága is. A falu- és vidékfejlesztéssel kapcsolatos anyagot Kerekes Gábor gazdasági alelnök terjesztette elő. A vitában felszólalók egyetértettek abban: Románia a rendszerváltás után elmulasztotta az ország vidékfejlesztési programját kidolgozni. /Bögözi Attila: Elnöki feddések a SZKT-n – kemény hangnemben a „csörtetőkről” és a „szószegőkről”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Puskás Bálint Zoltán elmondta, megalázó volt, hogy a szenátusban a kisebbségi törvénytervezet leszavazásakor örömujjongás tört ki. Abert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ-szervezet elnöke kifejtette: nem működik a közintézmények vezetőinek cseréje. Konkrétan a művelődési igazgatóságot említette, ugyanis a Kovászna megyének juttatott pénzből /Szekeres Attila: Románia az ellentétek országa (Markó Béla). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

2006. június 29.

A falunapra színes fotókkal és a község címerével ellátott programfüzetet adtak ki Árkos napja címmel. Árkos, szülőfaluja históriáját Kisgyörgy Zoltán mondta el. A község erejéből, lehetőségeiből állt össze ez a népünnepély, amelyre a magyarországi testvértelepülés, Mezőtúr önkormányzatának küldöttsége is eljött. Mezőtúr tartalmas, de jelképes értékű segélyszállítmánnyal lepte meg Árkost a december 5-i népszavazást követő napokban. Ezt köszönte meg az árkosi polgármester.  A létszámában megcsappant helybeli dr. Gelei József nevét viselő iskola tanulói szolgáltatták az ünnepség színpadi műsorát. Bálint Zoltán, a Bástyamúzeum mindenese az erdélyi üveg- és porcelánipar termékeiből rendezett kiállítást. Nyersvasból öntött vasalókból is volt kiállítás a Végh Béniám Unitárius Kultúrotthon előtt. Rendhagyó képzőművészeti kiállítást is rendeztek: az Árkoshoz valamiféle szállal kötődő képzőművészek – Ütő Gusztáv, Péter Alpár, Máthé Veronika és mások – alkotásait Élthes Barna képzőművész mutatta be.  /Kisgyörgy Zoltán: Népünnepély Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./

2006. szeptember 27.

Mintegy 250-en vettek részt szeptember 26-án Szárazajtán az 1944. szeptember 26-i magyarellenes vérfürdő évfordulóján tartott megemlékezésen. A református falu templomában rendezett istentiszteleten Bartalis Szélyes Pál lelkész arról beszélt, hogy emlékezni kell, de csak békességgel, hiszen a gyűlölet és a harag további gyűlöletet és haragot gerjeszt. 1944. szeptember 26-án a front nyomában Erdélybe bevonuló Maniu-gárdák Gavrila Olteanu vezetésével tizenhárom magyart mészároltak le a székely faluban, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Agyonlőtték a 34 éves Gecse Bélát és a 35 éves Málnási Józsefet, az 50 éves Szép Albertné Málnási Reginát, férjét, a 49 éves Szép Albertet, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Szabó Benjamint, a 62 éves Németh Gyulát, az 51 éves Németh Izsákot és a 38 éves Tamás Lászlót, fejszével lefejezték a 21 éves Nagy Sándort és testvérét, a 25 éves Nagy Andrást. A sortüzet a 39 éves Nagy D. József csodával határos módon túlélte, lőtt sebeiből később felépült. Puskás Bálint Zoltán szenátor arra emlékeztetett, hogy két éve még katonai és rendőri erődemonstráció mellett emlékezett a gyülekezet a tragédiára, ma már nem tapasztalható ilyen. /Papp Annamária: Gyűlölet nélkül emlékeztek a gyűlölet napjára A szárazajtai mészárlás évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

2006. november 6.

Jelenleg nincs szükség autonómia-referendumra – jelentette ki Puskás Bálint Zoltán szenátor, aki kifejtette, támogatja az RMDSZ vezetőinek álláspontját, és mivel nem adottak a törvényes feltételek egy népszavazás megszervezésére, előbb jogszabályt kell módosítani, és csak azt követően referendumot szervezni. Puskás Bálint szenátor szeptember végén a városi RMDSZ által kezdeményezett fórumon még a közös népszavazás megszervezése mellett érvelt. Az RMDSZ csúcsvezetése azonban nem tartja időszerűnek a népszavazás megszervezését, így a helyi álláspontok is módosultak. /Farkas Réka: Puskás: nem kell referendum. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

2006. november 6.

November 5-én Gelencén Bálint Lajos, Erdély ny. római katolikus érseke ünnepi szentmisét celebrált, majd a több száz fős tömeg kivonult a templomból, és körbeállta Márton Áron püspök leleplezésre kerülő egész alakos szobrát, Petrovits István alkotását. Eljöttek Berettyóújfalu, Nagybánhegyes, Balatonszentgyörgy és a szlovákiai Farkasd település küldöttségei is. Elsőként Bara Ferenc Márton Áron életrajzi adatait ismertette, majd elhangzott Kiss Jenő Márton Áron című verse. Ezt követően Puskás Bálint Zoltán szenátor Márton Áron életútját méltatta. Szakács Tibor, Gelence polgármestere és Bereczi István plébános leleplezte a szobrot. /Iochom István: Márton Áron-szobrot avattak Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

2006. november 6.

A Magyar Művészetért kuratóriuma Bartók Béla-emlékdíjat adományozott az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének (Bálint Zoltánnak), amelyhez a Herendi Pocelánmanufaktúra Rt. által készített Bartók-mellszobor járul. “Bartók hallotta és hallatta az egész Kárpát-medence hangját. S most azoknak mondunk köszönetet, akik hallják és hallatják, látják és láttatják a Kárpát-medence népét szerte a világon” – olvasható az emlékdíjhoz járuló emléklapon. A díjat a régióból a Nagyszentmiklósi Pro Bartók Alapítvány (Tamás Sándor) kapta még meg. A díjazottak között van Tőkés László, Tempfli József és Böjte Csaba, valamint az Erdélyi Népfőiskolai Collegium, a nagyváradi Filharmonikusok, a Nyíló Akác táncegyüttes, a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Szatmárnémeti Filharmónia, a Szigligeti Társulat, Thurzó Sándor, Varadinum vonósnégyes. A díjakat a nagyváradi színházban adták át. /Bartók Béla-emlékdíj az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2007. június 19.

Az Alkotmánybíróság tagja lett Puskás Bálint Zoltán szenátor, a szenátus június 18-án elfogadta el az RMDSZ javaslatát. Puskás Kozsokár Gábort váltja fel az Alkotmánybíróságban. /Röviden. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

2010. október 27.

III. Erdélyi Vándoregyetem
2010. október 21. és 24. között, Krasznamihályfalván, az ErGo Egyesület, a KMDSZ, a KMEI és a KAB szervezésében sor került a III. Erdélyi Vándoregyetemre. A hétvége központi témája Résztől az egészig, ehhez az irányvonalhoz kapcsolódtak a szakmai előadások.
Kezdetként a helyszínt, Krasznamihályfalvát és környékét ismerhették meg a résztvevők Jobb Domokos református lelkész előadásából. Ezután a szervezők ismerkedési játékokkal segítették a baráti légkör kialakulását.
Az idei Vándoregyetem szakmai előadásai a fizika, informatika, történelem, biológia, közgazdaságtan és filozófia területeit érintették. A hétvége során előadást tartott Balog Adalbert (Sapientia EMTE, Marosvásárhely), Bálint Zoltán (Medical University, Graz), Jitianu Liviu (BBTE, Kolozsvár), Kun Ferenc (MTA-ATOMKI, Debrecen), Simon Károly (BBTE, Kolozsvár), Szedmina Lívia (Subotica Tech, Szabadka), Székely Imre (BBTE, Kolozsvár) és Trócsányi Zoltán (MTA-ATOMKI, Debrecen).
Az előadók segítségével a hallgatók nemcsak saját szakterületükkel kapcsolatos ismeretekkel gazdagodhattak, hanem a mindenki számára érthető magyarázatoknak köszönhetően megismerkedhettek a társaik által választott tudományok bizonyos területeivel is. Alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek az előadókkal, tanácsot, útmutatást kérhettek tőlük.
A délutáni és esti programok keretein belül a résztvevők megtekinthették az ARGO Audiovizuális Műhely új filmjeit, és az EmpirX Egyesület által biztosított modern távcső segítségével kémlelhették a (szerencsére) csillagos eget. Pénteken este a Monyo Project fergeteges bulija zárta a napot, szombaton a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett csodálatos koncertet hallhatták a résztvevők.
A meglehetősen zsúfolt program ellenére minden nap maradt idő a fürdésre, szórakozásra is, és szombaton este még egy “medencés” buli is kialakulhatott. Végül a vasárnapi istentisztelet utáni “búcsúfürdést” követően hazaindultak a résztvevők.
A rendezvény programja, valamint az előadások kivonata megtalálható a Vándoregyetem weboldalán (www.vandoregyetem.ro), és ugyanott a napokban egy részletes beszámoló is elérhetővé válik. És természetesen hamarosan jelentkezünk az Erdélyi Vándoregyetem kezdeményezés új programjaival. erdon.ro

2010. november 22.

Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnél
Közös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”.
Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről.
Jövőre 90 éves a dalosszövetség
Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik.
A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be.
Öt karnagyot tüntettek ki
A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át.
Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át.
A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át.
Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal.
Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét.
A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját.
Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 6.

Az Aradi magyar sajtó napja
Nemcsak tájékoztatás – szolgálat!
Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megrendezzük, mikor szerényebb, mikor bőségesebb körülmények között.
Bár a tavalyi, 150. évforduló ez utóbbira adott lehetőséget, az idei is igyekezett kitenni magáért, ami – hála a szervező PRO PRESENS Alapítványnak és a támogató Polgármesteri Hivatalnak – sikerült is.
Szombaton délelőtt a Jelen Háznak az erre az alkalomra külön berendezett teraszán előbb Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, meghívottakat, olvasókat, no meg korábbi és jelenlegi újságírókat.
Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad megyei elnöke annak a reményének adott hangot, hogy az aradi magyar sajtónak nemcsak múltja és jelene volt, illetve van, hanem jövője is lesz. Naponta kézbe véve a Nyugati Jelent, érezzük, hogy vagyunk – tette hozzá.
A Remember – 150 év aradi magyar sajtó című konferencia keretében elsőként Jámbor Gyula az aradi magyar sajtó múltjáról és jelenéről tartott összefoglaló előadást, ám nem ragadt le szigorúan e témánál, hanem ennél sokkal bővebb kitekintést nyújtott az írott sajtó első nyomainak világszintű megjelenésétől egészen napjainkig, amikor sokan már annak halálát jósolják.
Balta János imázs- és terjesztési igazgató egy, a szórványban, öt megyében megjelenő magyar napilap mindennapos küzdelmének a hátterébe nyújtott betekintést, az anyagi háttér biztosításától – főként a jelenlegi gazdasági válság idején – egészen a terjesztés nehézségéig. Meggyőződését fejezte ki, hogy munkánk nemcsak a tájékoztatásban merül ki, hanem azt szolgálatként kell felfogni. Nem hagyhatta megjegyzés nélkül a technika fejlődése nyújtotta előnyöket, de azt sem, hogy a fiatalok inkább fordulnak a világháló felé, semmint, hogy kézbe vegyenek egy újságot.
A szombati ünnepet megtisztelte jelenlétével dr. Havasi János, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) igazgatóhelyettese, határon túli különmegbízott, aki hozzászólásában vázolta az anyaországi írott sajtó helyzetét, valamint a közmédia körülményeinek az alakulását, átmeneti állapotnak minősítve a jelenlegit. Egyúttal jelezte: csodálattal figyeli az erdélyi magyar lapok erőfeszítéseit az olvasóréteg kiszolgálása érdekében. Kérdésre válaszolva elmondta: ha azt akarjuk, hogy a Kossuth Rádió középhullámú adása ne szűnjön meg romániai idő szerint 22 órakor, akkor levelekkel, e-mailekkel kell „bombázni” az MTVA legfelsőbb vezetőségét, hadd lássák az igényt...
Rövid kávészünet után – miközben a résztvevők meglátogathatták az ez alkalommal berendezett sajtótörténeti kiállítást – előbb Ujj János tartott átfogó történelmi áttekintést arról, hogy jutott el Arad arra a szintre, hogy a helyi polgárság felkarolja a kulturális kezdeményezéseket, így előbb a napilapok, majd a kulturális kiadványok megjelenését is. Puskel Péter – aki a tavalyi kerek évfordulóra jelentette meg 150 év a Gutenber-galaxison című kötetét – ezúttal aradi, nemcsak sajtótörténeti kuriózumokat idézett fel, amolyan előzetesként újabb készülő könyvéből, amely aradi elsőbbségekről szól majd.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke – a sajtó témakörénél maradva – azt a kérdést vetette fel, hogy közművelődési kiadványuknak, a Havi Szemlének hol a helye: csak Arad és környéke alkotóira figyeljen, vagy tekintsen ki az egész Kárpát-medencére? Egy azonnali reagálás szerint ajánlatosabb lenne szűkebb pátriánkra korlátozódnia.
Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő a sokrétű informálódási lehetőségre utalva úgy vélte, ezen a piacon kell megtalálnia helyi, pontos és friss tudósításokkal a helyét a Nyugati Jelennek. Ugyanakkor kifejezte azt a meggyőződését is, hogy az online-é a jövő.
A különböző felekezetek képviselői közül Király Árpád római katolikus marosi főesperes kért szót, értékelve a Nyugati Jelen Hitélet oldalát, amely gazdag egyházi hírekkel szolgál.
A kialakult beszélgetés során felmerült a fiatalok minél hatékonyabb bevonása a különböző művelődési tevékenységekbe, többek között azért is, hogy ne vesszen ki az olvasás kultúrája.
A rendezvény alkalmából megjelent A Remember – 150 év aradi magyar sajtó című 2011–2012-es sajtó évkönyv is, amelyet valamennyi résztvevő ingyen kapott meg, és a Jelen könyvesbolt melletti olvasóteremben augusztus 10-ig naponta 10–17 óra között nyitva tartó sajtótörténeti kiállításon is hozzá juthat.
Ebéd után borkóstoló következett a Wine Princess közreműködésével, amelyen Bálint Zoltán élvezetes előadása kíséretében ismerkedhettünk meg egy fehér, egy rosé és három vörös borral.
És nyilván, nem hiányozhatott az ünnepi torta sem.
Aztán előkerült Simonfi Imre hegedűje is, és kezdődhetett a nótázás.
Egy biztos: az idei aradi magyar sajtónap is jól sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, mint a már közhelyként gyakran elhangzó búcsúzkodás: Jövőre ugyanitt!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-71




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék