udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 157 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-157

Névmutató: Bán Attila

2005. november 12.

Orbán Attila evangélikus-lutheránus lelkész fél éve újra Simonyifalván szolgál, szórványlelkész megbízatással. E minőségében három gyülekezetet lát el: a simonyifalvi református és evangélikus hívekből állót, több mint 80 lélekkel, az apatelki (Mocrea) mintegy 40 személyből álló, többségében szlovák anyanyelvű közösséget; ugyanakkor Pankotán is létezik egy 10 lelket számláló kisebb gyülekezete. Az elmúlt nyáron ifjúsági tábort szerveztek 30 simonyifalvi fiatal számára a jó állapotban lévő apatelki parókián, ahol a püspökség egyházmegyei ifjúsági táborhelyet kíván kialakítani. A pankotai gyülekezetnek csupán 10 tagja van, de templommal is rendelkeznek. A szórvány-gyülekezetekben a leghatékonyabb közösségépítés a családlátogatások alkalmával fejthető ki. Ennek megfelelően Orbán Attila félévenként meglátogatja a híveit. A kevés egyháztag az egyházi hozzájárulásból nem tudja eltartani a lelkészt, aki a családfenntartás érdekében angol nyelvet tanít az iskolában. /Balta János: Szórvány-szolgálat, kihívásokkal. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2006. február 17.

Arad megyében a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában megemlékeztek a költő, Simonyi Imre (1920–1994) halálának évfordulójáról. Szabó Attila iskolaigazgató értékelte a tavalyi gyulai szavalóverseny kapcsán a diákok teljesítményét, a felkészítő tanárok szakmai hozzáértését. Orbán Attila evangélikus lelkész a költő erkölcsi nagyságát, örökös ellenzékiségét, történelmi helytállását, költészetének értékeit emelte ki. A Regionális Simonyi Társaság elnöke a társaság aktuális teendőiről, a közös simonyifalvi–gyulai eurorégiós pályázatról (szabadidőközpont), az idei szavalóversenyről beszélt. /Simonyi Imrére emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./

2006. április 22.

Orbán Attila simonyifalvi evangélikus-lutheránus szórványlelkész az apatelki parókiát nyári táborozás céljából kívánja bővíteni, korszerűsíteni. Tavaly két alkalommal 20-20 gyermek számára szerveztek nyári programot. Idén nyelv- és zenetábort, egyházmegyei ifjúsági tábort, hittantábort is terveztek. Jelenleg 30 személyt tudnak elszállásolni. A kilencvenes évek elején a hollandok építették a parókia melletti gyülekezeti házat, annak padlásterét szeretnék beépíteni, ami további 20 férőhelyet jelentene. Apatelek csendes, hegyaljai falu, sok a kirándulási lehetőség. /Balta János: Táborhelybővítés Apatelken. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./

2006. május 2.

A Woyzeck című előadást követően került sor április 29-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a társulati díjak immár hagyományossá vált kiosztására. A műszaki díjak kategóriában az „ezüstérmet” Molnár Tibor színpadmester és Tenkei Tibor szcenikus, a műszaki fődíjat pedig Maier Sándor fővilágosító vehette át. Különdíjban részesültek Vallasek Magdolna jogtanácsos és Kovács Kinga szinkronfordító, igazgatói titkár. A „Profizmus”-díjat Borsos Levente művészeti titkár és főügyelő, valamint Kelemen Kinga dramaturg, a színház Management, Marketing&Pr. irodájának vezetője kapta meg. A művészeti díjak kategóriában díjazásban részesült Varga Csilla (A kék csodatortában nyújtott alakításáért), Fodor Edina (A kék csodatorta, Krimi), Sinkó Ferenc (a Bacchánsnőkbeli Dionüszosz alakításért), Orbán Attila (Bakkhánsnők, Velencei terecske), Bács Miklós (Velencei terecske, Woyzeck), valamint Hatházi András a Woyzeckben nyújtott Ezreddobos és a Bolond alakításáért. Díjat kapott Keresztes Attila rendező is, A kék csodatorta, valamint az Egyszer kettő néha sok című előadások rendezéséért. A társulat díját megosztva Hatházi András és Bogdán Zsolt kapták, mindketten a Woyzeckben nyújtott alakításukért. Bogdán Zsoltnak ítélték a tavalyi évad Művészeti fődíját is. Ezután Tompa Gábor ismertette a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj nyerteseinek nevét. Az előbbi díjat az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért, az utóbbi, idén alapított díjat a legjobb vendégművészi teljesítményt értékelendő ítélik oda. A Bánffy Miklós Vándordíjat idén Kézdi Imola színésznő, a Vlad Mugur Vándordíjat pedig Mihai Maniutiu rendező veheti át a Harag György Emléknapok keretében, május 5-én. A művészeti díjakat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Bánffy Miklós Vándordíjat pedig a Marshall Kft., és annak vezetője, Ambrus Csaba ajánlotta fel. /Átadták az elmúlt évad Művészeti Díjait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

2006. október 18.

Lábnikon a gyermekek magyar iskolaként mutogatják a nemsokára átadásra kerülő épületet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) közösségi házként határozza meg annak rendeltetését. Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetője közölte: a közösségi háznak többnek kell lennie egy iskolánál. Ide nemcsak a gyerekeket, hanem az anyanyelvű kultúrára szomjazó felnőtteket és öregeket is szívesen várják. Pusztina, Frumósza és Csíkfalu után Lábnik a negyedik település, ahol a csángómagyar szervezet közösségi házat épít. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) állami támogatás nélkül, adakozó magyarországi és nyugat-európai cégek és magánemberek segítségével próbálja megvalósítani a tervét Lábnikon. A Bákótól mintegy 30 kilométerre délkeletre fekvő településen a szövetség 2003 óta oktatja a magyar nyelvet. Az első évben húsz gyerekkel kezdték az iskolán kívüli foglalkozásokat. 2004-től már a helyi állami iskolában is anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet, és a falu gyermeklétszámának csaknem 90 százaléka jelentkezett a magyarórákra. „Az összes Bákó megyei település közül itt értük el a legjobb arányt. Ez konkrétan 102 gyereket jelent, de a tanárok jelezték, hogy gyakran több gyerek ül az osztályteremben a magyarórán, mint ahánynak a szülei kérvényt tettek le a tanfelügyelőségre – magyarázza Hegyeli Attila. Most egy új lelkész került a faluba, aki eddig a Bánságban szolgált. Vele jó a kapcsolatuk. A tervek szerint a 150 négyzetméteres alapterületű nagyteremmel és a tanároknak szánt szolgálati lakásokkal ellátott közösségi házat október végén kellene átadnia a Palló Pál Rémusz által vezetett építkezési vállalatnak. Lábnikon a székelykocsárdi származású Orbán Attila és a Magyarországról érkezett Sütő Zsuzsa irányítása alatt a gyerekek játszva ismerkednek meg kultúrájukkal, hagyományaikkal, népszokásaikkal. A lábniki gyerekek azért is emlegetik magyar iskolaként az avatás előtt álló épületet, mert nagyszüleiktől hallhatták, hogy a falu népe ezelőtt egy fél évszázaddal már épített magának magyar iskolát. 1951-ben 140 tanuló járt ebbe az iskolába, ahol négy tanítónő oktatott. Az anyanyelvű óvodában egy magyar óvónő harminc gyerekkel foglalkozott. Az 1930-as népszámláláskor Lábnik falu 615 katolikusából 608 vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Bár a hatalom mindent megtett, ez az arány az 1992-es népszámlálásra sem módosult. Ekkor a 941 lakosból 904-en voltak római katolikusok, s valamennyien ismerték és beszélték a magyar nyelvet. /Szucher Ervin: A negyedik közösségi házát építi a moldvai magyarság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

2008. április 3.

Április 1-jén nyitották meg Kolozsváron az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégiumban Bán Attila Urban absurd című fotókiállítását, a fotós a város „furcsaságait”, megnevettető pillanatait mentette fényképre. /- f -: Urban absurd – fotókon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2009. május 25.

Összművészeti fesztiválnak adott otthont május 22-én Kolozsváron a Heltai Vendégház. A |KOMM|MAC|CAM|, azaz a Kortárs Művészeti Modul az első olyan kolozsvári rendezvény, amely különböző műfajban alkotó kortárs művészek munkáit vonultatja fel egy fesztiválon. Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiáját vetítették. Kovács Ildikó 1976-os rendezése kilencvenkilenc előadást ért meg Erdély-szerte: sikerét legnagyobb részt Kovács Ildikó rendezői bravúrjának, a drámai színház és bábszínház összeházasításának köszönhette. A vetítést követően Balló Zsuzsával, az egykori előadásban szereplő bábművésszel beszélgethettek a nézők. Öt fiatal, Bán Attila, Ferenczy Botond, Starmüller Géza, Szabó András és Török Tihamér különböző műfajú, a kor világméretű problémáira groteszk humorral reflektáló képzőművészeti munkáiból összeállított kiállítást nyitottak meg a szervezők, ahol látható volt Szabó Attila Az élet értelme című performansza is. Az irodalmat ezúttal a Korunk fiatal szerzői képviselték a kulturális majálison. /R. Kiss Kornélia: Sikerrel zajlott az első kulturális majális. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./

2009. október 6.

Tíz új magyar nyelvű kiadványt mutattak be a nagyváradi könyvmaratonon. Szűcs László, a rendezvény ötletgazdája és egyik szervezője, a Várad folyóirat főszerkesztője elmondta, a könyvmaratonnal a kultúra és a nagyváradi könyvkiadás mostoha helyzetére kívánták felhívni a figyelmet. A gyermekprogram keretében a kiskunhalasi Lyra együttes és a szlovákiai marcellházi zeneiskola fiataljai léptek fel, valamint bemutatták a Mákvirág című nagyváradi gyermeklap legújabb, októberi számát. /Totka László: Maratoni könyvmérleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Az Erdély anno 2010 című falinaptár egy-egy erdélyi-partiumi települést mutatott be, régi képeslapokon. A kiadványt Péter I. Zoltán helytörténész értékelte. Szilágyi Aladár A nemlétezők lázadása című riportkötetében a romániai nem magyar, illetve elszórványosodott magyar kisebbségek életét mutatta be, ehhez 117 település 27 etnikumának képviselőit kereste fel. /Megyeri Tamás Róbert: I. váradi könyvmaraton. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./ Gittai István új verseskötetét, az Őszliget címűt ismerhették meg az érdeklődők. Gittai elmondta, Nagyváradon érzi magát igazán otthon, itt vannak a barátai, Csepelen csak a Petőfi-szobrot köszönti jó ismerősként. Kinde Annamária Rózsavér című verseskötete a pozsonyi AB-ART és a Várad folyóirat gondozásában jelent meg. Orbán Attila Vaníliás gumicsont című kisregényéről a szerző elmondta, nem regénynek indult, hanem blognak. Tóth Ágnes hetedik kötetéről, a Mákvirág Kiadó gondozásában megjelent Mámikák szűzmáriái című kisregényről Szűcs László beszélgetett a szerzővel. Wagner Péter Szék című albumát Derzsi Ákos, az Europrint Kiadó vezetője méltatta. Molnár Zsolt Kapaszkodom című verseskönyvének bemutatója az Euro Foto Art Galériában volt. A mozgássérült fiatalember első kötetét a Nagyváradi Magyar Diákszövetség adta ki. /Tóth Hajnal: A könyveket, az irodalmat ünnepelték = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./

2011. június 22.

Személyi változások a nagyváradi színháznál
A Szigligeti Társulat évadzáró társulati ülésen Dimény Levente addigi mûvészeti vezetõ bejelentette lemondását tisztségébõl. Döntésének hátterében többek közt az állt, hogy már megválasztásakor vállalta, hogy csak addig lesz mûvészeti igazgató, amíg a társulat által óhajtott személy nem foglalhatja el ezt a tisztséget. Minderrõl Czvikker Katalin menedzerigazgató tájékoztatta lapunkat, hozzátéve, hogy a társulat túlnyomó többsége már két évvel ezelõtt Szabó K. István rendezõt látta volna szívesen a mûvészeti igazgatói tisztségben, de az akkori jogi helyzet ezt nem tette lehetõvé. További változás az, hogy a Nagyváradi Magyar Színház technikai-gazdasági igazgatója Kis Gábor az intézmény adminisztratív osztályának eddigi vezetõje lett. Kis Gábor feladata lesz a színház gyártási osztály és a színpadi személyzetet magában foglaló osztály munkáját koordinálni. Az adminsiztratív osztály a gyártási osztály részét képezi ezentúl, és a gyártásvezetõ felel majd az adminisztratív ügyekért is. Czvikker Katalin elmondta, hogy néhány héten belül kinevezi a gyártásvezetõt is. A színház marketing osztályának vezetõje Sorbán Attila lett. Czvikker Katalin elárulta, hogy a Lilliput bábtársulatnál Szõke Kavinszky Andrást nevezte ki mûvészeti igazgatónak, míg Lélek Sándor Tibor a társulat mûvészeti részlegének osztályvezetõje lesz. A Nagyvárad Táncegyüttesnél nem történt változás, ezt a mûvészeti csoportot továbbra is Miklós János vezeti majd.
Pap István
erdon.ro

2011. október 27.

Ismét lesz váradi könyvmaraton
Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.
A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal.
Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták.
Markó a sztárvendég
Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt.
Számon tartják
A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2011. november 7.

Születésnap, szikrázó mosolyokkal
Az, aki valamicskével is közelebb áll a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, rég rájöhetett arra, hogy a Tompa Gábor vezette színház irigylésre méltó tradícióval rendelkezik. Köszönhetően Tompa Gábor rendezői elveinek, napjainkban a legmodernebb, világviszonylatban is elfogadott színházi stílust követi. Vagy legalább is követni igyekszik, amit a város közönségének egy része elég nehézkesen ért meg.
Vannak, akik ezt megértik, és vannak, akik gondolkodásuk következtében nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megérteni bizonyos, olyan gesztus és viselkedési, magatartási rendszert, mely ma már valahol a nagyvilágban használatos.
Tompa Gábor ezt a világot, köszönhetően szerencsés sorsának, rendkívül jól ismeri. Szerintem ennek is köszönhető a darabok kiválasztása, színpadra állítása. Mivel tudja, kik is azok a kevesek, akik a különböző színházi nyelvet jól alkalmazzák. Szerencsére mindig az élvonalban levőket sikerül meghívni a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal való együttműködésre. Ez nagyban köszönhető annak a színészi gárdának, amely az intézménnyel szerződéses viszonyban, van.
Jelen pillanatban az ország legjobb társulatát sikerült összeállítani. Nehezen tudnék elképzelni olyan jó rendezőt, aki a művészi gárdával, ne tudna szót érteni a színpadon.
Visky András az intézmény művészeti igazgatója, és az előadás dramaturgja, évadnyitó sajtótájékoztatóján, melyen objektív okokból nem tudtam jelen lenni, elmondta: „A közönség különleges előadásra számíthat, ahol a nézők egy asztalnál vacsoráznak majd a színészekkel” Hozzátette, az előadás a családon belüli erőszak Kelet-Európában tabuként kezelt témáját dolgozza fel.
Robert Woodruff a kortárs amerikai színjátszás egyik legjelentősebb alakja, a San Francisco-i Eureka Theatre Company alapítója, az American Repertory Theater volt igazgatója.
Robert Woodruff, Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Születésnap (Festen) című filmjének adaptációját állította színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Egyúttal követve azt a mostanában mind jobban elterjedő színházi divatot, hogy mozgóképpel, híradószerűen kíséri a színházba látogató nézőket, akik nem biztos, ha látják saját kivetített képüket, továbbra is természetesen mozognak. Vagy legalább is a színházi közönség adta körülményeket kellő rugalmassággal át tudják venni.
Ebben a részben a színészek olyan feladatot kapnak, mely színészi szempontból nem mindennapi, úgy állni szóba a sokszor számukra is ismeretlen személyekkel, mintha már régről ismernék, és közben az úgymond színdarab szövegét is elmondani.
Legyünk őszinték nem mindennapi feladat a rendező számára, hogy a cselekmény többsíkúsága ne essen szét, díszlettervezőnek, aki egyúttal a művészek kosztümjeit is tervezte (Carmencita Brojboiu), a színészeknek sem.
A Születésnap című előadásban szereplő művészek: Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Viola Gábor, Pethő Anikó, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Csutak Réka, Buzási András, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc, Bodolai Balázs, Salat Lehel, Orbán Attila, Kali Andrea, Váta Loránd, Skovrán Tünde, Horváth Zoltán.
A 18 színésznek úgy kell össze dolgoznia, hogy a születésnapi asztalhoz, „meghívott közönséget” is úgy tudja kezelni, hogy azok is partnerei, de résztvevői legyenek egy olyan családi szerencsétlenségnek, mely magában a szűk családi körben is megrázó.
A művészek alakítása még centiméternyi közelségből is lenyűgöző. Rendkívüli színházi élményt jelent mind az, amit megteremt a rendező, a díszlettervező, a zeneszerző: Lászlóffy Zsolt, a koreográfus: Sinkó Ferenc, a rendezőasszisztens: Simón Hanukai, Visky Andrej, az ügyelő: Nagy Yvonne. Megvalósításuk a maguk nemében, megrázóan tükrözi azt a szélsőséges emberi viselkedést, mely bizonyos családokban, bizonyos társadalmakban létezik, és jóformán divatjelenség a „jaj, de jól érzem magam” hazugsága, mert az őszinte bevalláshoz szinte alkalmatlanok vagyunk, még akkor is, ha véletlenül az illető a jóléti társadalom minden meglevő előnyét is élvezi.
A világ másik feléből jöhet az ifjú haza, repülővel, és a reptéri mosdóban borotválkozhat meg, azért, hogy teljesen fitten érkezzen a szülői házba. Ahol valamikor gyermekként olyan kínokat kellett kiállnia, melyek a zsigereiben maradtak fenn évtizedek multával is.
Robert Woodruff Születésnap című előadásával bizonyítja, nem kell az antik világba menni borzalomért, képesek vagyunk a mai napokban is olyan cselekedetekre, melyek megdöbbentik az embert és a társadalmat.
Az előadás nagy előnye, de kiemelt különlegessége, centiméterekre a nézőtől, ott éli át a művész mindazt, amit egyébként a nagy színpadon is átélne. Tükrözvén azokat a belső indulatokat, amelyek uralják őt szerepe előadásának hihetővé tételében. A belső remegéstől rázkódó, szenvedő test, a felfokozott pulzus szám okozta légzés felgyorsulása. Az elfehéredett bőrfelület, melyet az összeszorított kezek okoznak.
Egy család, melynek élete hazugságokra, titkokra, féligazságokra épül, akárcsak a társadalom, melyben élnek. Egyet érezni, és mást mutatni. Hiszen a társadalmi konvenció mást kér tőlünk. Divat minden esetben úgy viselkedni, hogy mások irigyeljenek minket azért a jólétért, melyet sokszor hazudni, kell. Holott belül minden teljesen más, emberibb és állatibb, mint sem sokan gondolnák.
A Születésnap című előadás, Robert Woodruff szerint, a hallgatás falának, törvényének a feltörésében mutatott egyéni tett elképesztő erejét és félelem nélküliségét állítja elénk. Annak a bátorságnak a szépségét, amely az igazság fényét vetíti mind személyes, mind pedig kultúránk életére.
Szerintem az előadás egyik vitatható tényezője az a technikai felszerelés, melyet az előadás alkalmával használtak, mikor a mozgóképeket felvették, és kivetítették. A színpadi világítás és a filmes megvilágítás nem egy és ugyanaz. Többek között ez is eredményezte azokat a képsorokat, melyeket kivetítettek. A ma színháza ilyen szempontból nagyon igényes felszerelést kér. Ez sajnos a látottak alapján nem jött össze.
A valódi művészet pénzt kér. Ezen a téren sajnálatosan országunk nincs az élvonalban. Ennek ellenére a humán anyag és annak szándéka kitűnő.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2011. november 30.

EMI: nemzedékváltással felkészülni a második évtizedre
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a hétvégén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete Gyergyószentmiklóson. Soós Sándor az EMI elnöki tisztét Lovassy Cseh Tamásnak adta át. Az elnökség immár az elnök mellett tevékenykedő, különböző feladatköröket ellátó három alelnökből és a titkárból épül fel, a régióelnökök funkciója megszűnt.
– A szokványosan márciusban szervezett küldöttgyűlés időpontját előrehoztuk, hogy a nemzedékváltás megtörténhessen, és az új csapat felkészülhessen az EMI fennállása első évtizedének megfelelő zárására. A 2012 márciusában szervezendő rendezvényre a szervezet mintegy ötszáz aktív tagja hivatalos lenne – magyarázta az új EMI-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Soós Sándor. A 13 helyi szervezet megbízottjait összesítő, eddigi legnépesebb küldöttgyűlés mintegy 75 résztvevője között hatvan szavazati joggal rendelkező küldött volt – részletezte a nagyváradi születésű Lovassy Cseh Tamás, aki idén lett egyetemista Kolozsváron. Az elmúlt két évben a szervezet országos alelnöki tisztét töltötte be, illetve szeptembertől a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) alelnöke is. Az EMI alelnöke lett Bálint Erzsébet, Szűcs Péter, valamint Sorbán Attila Örs, aki novembertől az EMI kolozsvári szervezetének elnöke is – tudtuk meg. Az országos szervezet titkára Szakács Júlia maradt. A küldöttgyűlés Soós Sándort tiszteletbeli elnökké választotta, Tarr Margit és Bagoly Zsolt tiszteletbeli elnökségi tagokkal.
A hétvégi tisztújítással megtörtént az első generációváltás az EMI-ben. Csaknem tíz év után nyugodt lelkiismerettel adjuk át a vezetést, annak tudatában, hogy munkánk eredményes volt – jelentette ki Soós Sándor. Kiemelte: egy szociológiai felmérés tanúsága szerint az EMI Erdély második legismertebb ifjúsági szervezete. Megállapítása szerint ennek elérésében szerepe volt szókimondó, tabudöntögető témaválasztásainak. Mint mondta, a szervezet hajlandó együttműködni politikai szervezetekkel nemzetpolitikai kérdésekben, de nem vállal továbbra sem szerepet pártpolitikai ügyekben. Az immár politikai szférában tevékenykedő régi EMI-tagok tisztséget nem vállalhatnak, de továbbra is segítik a szervezet tevékenységét – magyarázta a leköszönő elnök, akit a küldöttgyűlés megbízott a VIII. EMI-tábor megszervezésével.
Az új elnökség elsődleges feladatának tekinti a belső építkezést, a szervezet megerősítését, illetve a tagság szakmai – pályázatírási, programszervezési, érdekérvényesítési – képzését – fejtette ki Lovassy Cseh Tamás. Mint mondta, a VIII. EMI-tábor az előzőnél több, tematikusan csoportosított programpontot vonultat majd fel, nemzetpolitikai kerekasztalhoz ültetve erdélyi és magyarországi politikai szereplőket. Reményik Sándor halálának ötvenedik évfordulója összefüggésében a tábor mottója is az itthonmaradás üzenetét megfogalmazó, Eredj, ha tudsz! címűReményik-versből ihletődik.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

2011. december 26.

Könyvbemutató a Padlás Galériában
Bihar megye – Maroknyi érdeklődő részvételével került sor december 22-én Érmihályfalván Pető Csilla és Derzsi Ákos képviselői irodáinak szervezésében irodalmi találkozóra.
A Padlás Galériában Varga Róbert tanár, Derzsi Ákos helyi irodavezetője Simon Juditot, a Riport Kiadó igazgatóját, illetve Szilágyi Aladár közíró-szerkesztőt köszönthette, akik bemutatták a magukkal hozott köteteket. Az eseményen közreműködött a Zelk Zoltán I.-VIII. Osztályos Iskola furulya- és énekkara Darabont Alíz tanárnő vezetésével. A bemutatott kötetek megvásárolhatóak a helyi RMDSZ-székházban (Számadó Ernő: A csend beszéde; Králik Lóránd: A sárkány fiai; Karácsony Benő: Napos oldal; Simon Judit: Egy színésznő élete; Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig; Sorbán Attila: A püspök úr pálinkát iszik; Péter I. Zoltán: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével; Kinde Annamária: Hóbanévad; Szűcs László: Bolondok a parton).
Rencz Csaba
erdon.ro

2012. március 13.

Március 15-i rendezvények az EMNP szervezésében
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára. A Néppárt és az EMNT kiemelt ünnepi rendezvényei idén három helyszínen zajlanak:
I. Nagyvárad
A nagyváradi Szacsvay Imre szobornál délután három órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt Partium régióért felelős országos alelnöke, valamint meghívott vendégünk, Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke olvassa fel. Ezt követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a Váradi Dalnokok lépnek fel. Az eseménysorozat a nagyváradi-olaszi református templomban fél öt órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul. II. Zilah
Zilahon, a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik a megemlékezés. A Néppárt részéről ünnepi beszédet mond Toró T. Tibor országos elnök, dr. Sándor József Szilágy megyei elnök, valamint Tunyogi Tímea helyi elnök. A megemlékezésen felszólal Varga Ferenc, az Erdélyi Magyar Ifjak szilágysági elnöke is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Lukács Levente, a Néppárt zilahi szervezetének alelnöke tolmácsolja. A rendezvényen Ady Endre és Juhász Gyula versek hangzanak el. A megemlékezés utolsó mozzanata a Wesselényi szobor megkoszorúzása lesz, ahol – többek között – Püsök Csaba, az EMNT egyházi és szociális ügyekért felelős alelnöke helyez el koszorút.
III. Marosvásárhely
Marosvásárhelyen március 14-én, szerdán délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartandó Rendhagyó 1848-as történelemórával veszi kezdetét az ünnepségsorozat. Délután 18 órakor a helyi Demokrácia Központban Spielmann Mihály író, történész nyitja meg a képeslap-kiállítást. Március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik a Pilvax Kávéház, ahol kokárdakészítésre, valamint a 12 pont kinyomtatására régi nyomdagépen történő kinyomtatására is lehetőség lesz. Az EMNT által meghirdetett Az én szabadságharcom gyermekrajz-pályázat eredményeit fél kettőkor ismertetik a szervezők, majd ezt követően Sebestyén Aba és barátai előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A kávézóban délután '48-as dalokat oktatnak, majd magyaros ruhák bemutatására kerül sor. A vár területén délben nyitja meg kapuit a kézműves vásár.
A 17 órakor a Petőfi-szobornál kezdődő ünnepi műsor keretében beszédet mond Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke valamint a rendezvény díszvendége, Balogh Zoltán, a Magyar kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A rendezvény az EMI fáklyás felvonulásával zárul. Az eseményen jelen lesz Papp Előd, a Néppárt Székelyföld régióért felelős országos alelnöke is.
A kiemelt ünnepi rendezvények mellett a Néppárt valamint az EMNT helyi szervezeteinek képviselői több helyszínen is részt vesznek az 1848-as megemlékezéseken.
Kolozsvár
A kolozsvári Biasini szállónál rendezett ünnepségen a Néppárt részéről Gergely Balázs, a közép-erdélyi régióért felelős országos alelnök tart beszédet.
Erdővidék
Az erdővidéki civil szervezetek által március 14-én rendezett bodvaji ünnepségen beszédet mond Nemes Előd, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Sepsiszentgyörgy
Március 15-én délelőtt 12 órától a Váradi József Iskolában díjazzák az EMNT Magyarnak lenni jó! gyermekrajz-pályázatának háromszéki nyerteseit. A Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének részéről Nemes Előd, Kovács István, Bedő Zoltán és Váncsa Zsuzsanna helyeznek el koszorút a Kossuth-szobornál, majd a Szabadság téri 1848-as emlékműnél.
Barót
A Véczeri-emlékműnél szervezett ünnepségen beszédet mond Szép Béla, a Néppárt baróti szervezetének elnöke. Az EMNT erdővidéki szervezetének részéről Marián István elnök valamint Benkő Levente alelnök helyeznek el koszorút.
Orbaiszék
Az orbaiszéki EMNT elnöksége megkoszorúzza a kovásznai '48-as emlékművet, majd a Néppárt zabolai szervezetének vezetőségével közösen részt vesznek a Zabolán szervezett megemlékezéseken is.
Kézdivásárhely
A főtéri Gábor Áron-szobornál tartott megemlékezésen beszédet mond Johann Taierling, a Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének alelnöke.
Csíkszék
Csíkszeredában két helyszínen, a Gál Sándor szobránál, illetve a Mikó-várnál is megemlékeznek az 1848-49-es márciusi eseményekről. A Néppárt részéről mindkét helyszínen jelen lesz és koszorút helyez el György László, a megyei szervezet elnöke, Tőke Ervin, a városi szervezet elnöke, valamint Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke.
A Néppárt helyi képviselői jelen lesznek más csíkszéki településeken szervezett rendezvényeken is, így a madéfalvi Siculicidium emlékműnél Szász Attila, a Néppárt csíkcsicsói elnöke, Csíkdánfalván Kajtár Edit, a Néppárt helyi szervezetének elnöke, Csíkszenttamáson a helyi szervezet részéről Bíró Ferenc, míg Csíkszentdomokoson Máthé Zoltán megyei elnökségi tag koszorúz. A nyergestetői emlékműnél a Néppárt részéről Bölöni Ferenc, a csíkszentimrei szervezet elnöke, Nemes Zoltán, a tusnádfürdői szervezet elnöke, Tőke Ervin, a csíkszeredai szervezet elnöke, valamint Sorbán Attila, a Csíkszékért felelős Hargita megyei alelnök helyez el koszorút.
Székelyudvarhely
A Márton Áron téren található Vasszékely szobornál szervezett ünnepi megemlékezésen jelen lesz László János, a Néppárt Udvarhelyszékért felelős Hargita megyei alelnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke. Az EMNT részéről koszorút helyez el Nagy Pál udvarhelyszéki elnök, valamint Bíró Edith és Szabó K. Attila helyi elnökségi tagok.
Gyergyószentmiklós
Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobránál koszorúznak a Néppárt és az EMNT gyergyószéki szervezeteinek képviselői: Bákai Magdolna, a Néppárt Gyergyószékért felelős Hargita megyei alelnöke, Szőcs Gábor, a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke és Bicsak Péter alelnök. A gyergyószéki EMNT részéről Pázmán Attila alelnök tiszteleg a '48-as forradalom hősei előtt.
Brassó
A Brassó megyei EMNT – az eddigi hagyományokhoz híven – idén is körbejárja és megkoszorúzza a megye területén található '48-as emlékműveket.
Arad
A Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke, dr. Burián Sándor valamint Endreffy Lajos alelnök a helyi Szabadság-szobornál tisztelegnek nagyjaink emléke előtt.
Beszterce-Naszód
A Néppárt és az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezeteinek képviselői a vicei Szent István szobrot koszorúzzák meg. A bethleni Demokrácia Központban 18 órától kezdődik a László Jolán tanárnő illetve ifj. Kerekes Zoltán, a Néppárt megyei szervezetének elnöke által tartott, vetítéssel egybekötött előadás, amelyen az 1848-49-es események felelevenítésével emlékeznek az egybegyűltek.
Erdély.ma

2012. április 24.

Hargita megye: Szabó Soós Klára és Sorbán Attila méretkezik meg az EMNP színeiben
Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben. Mindezt tegnap jelentette be a párt helyi szervezete. A városi tanácsosjelölteket csak a hét második felében hozzák nyilvánosságra.
Eljött az ideje, hogy Csíkszeredát gyógyító kezekre bízzuk” – e szavakkal mutatta be Szabó Soós Klárát a néppárt csíkszeredai elnöke.
Tőke Ervin szerint Szabó Soós azért is ideális jelölt, mert mindig a „Tőkés-vonalat képviselte és nemzeti érzelmű személy”. „Olyan Csíkszeredát szeretnék, ami nem arról nevezetes, hogy itt a legmagasabbak az adók és illetékek, és a legalacsonyabbak az átlagjövedelmek. És mit érnek a felújított utak, illetve épített körforgalmak, ha az emberek nem érzik jól magukat saját városukban?” – indokolta indulási szándékát Szabó Soós Klára, aki várhatóan még a napokban lemond tanácsosi tisztségéről.
Toró T. Tibor, a néppárt országos elnöke a csíkszeredai eseményen arról beszélt, hogy jelöltállításkor többnyire olyan fiatalokat kerestek meg, akik büszkén vállalják magyarságukat, és nem rendelkeznek politikai tapasztalattal. „De persze a fiatalok mellett elkel a tapasztalat is. Szabó Soós Klára egyike az egykori reform tömörüléses politikusoknak” – érvelt a polgármesterjelöltjük személye mellett Toró.
Csíkszeredában az eddigi bejelentések alapján Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe, míg sajtóinformációk szerint a Szociálliberális Unió (USL) Jean Adrian Andrei politikust indítja. A Iancu-bábu égetésével ismertté vált Csibi Barna eközben elállt szándékától, mivel nem sikerült összegyűjtenie a szükséges ezer aláírást.
„A politikában tapasztalatlan, teljesen új arc vagyok” – fejtette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, akinek fő ellenfele Borboly Csaba jelenlegi RMDSZ-es közgyűléselnök lesz. A húszéves versenyszférai tapasztalatira építkező Sorbán szerint nem olyan politikusra van szükség, aki pár év alatt „fölépítette saját magát”, hanem olyanra, aki a nép közé megy, hogy lássa az ottani gondokat. „Nálunk a legkisebb az átlagbér, a korrupciót pedig megszoktuk, mint kutya a bolháját” – emelt ki Sorbán két olyan problémát, amin győzelem esetén változtatni szeretne.
Torda: levél az összefogásért Nyílt levélben fordult tegnap Józsa István Örs, az EMNP tordai szervezetének elnöke Ádámossy Klára helyi RMDSZ vezetőhöz annak érdekében, hogy fogjon össze a két alakulat a júniusi helyhatósági választásokon. „Tudván azt, hogy az RMDSZ csak két tanácsosi helyet tudott a legutóbbi választásokon szerezni, nem szeretnénk ezt veszélyeztetni, de annál inkább növelnénk. Ezért a Kolozsváron kialakult politikai együttműködés szellemében, az új egység jegyében és közös mozgósító erőnk tudatában a tárgyalási szándékunkról kívánunk tanúbizonyságot tenni” – fogalmazott Józsa.
Krónika (Kolozsvár)

2012. május 2.

Benyújtotta választási listáit a három magyar politikai szervezet
A jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választáson. A jelöltlisták az utolsó száz méteren is módosultak: Kolozsváron a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, László Attila visszalépett. A Krónika úgy értesült: a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő és a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök sem vesz részt a megmérettetésen.
jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választásokon. Az RMDSZ már korábban bejelentette: nem kíván közösködni sem az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), sem a Magyar Polgári Párttal (MPP), mi több, ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokra, mint 2008-ban. Kelemen Hunor szövetségi elnök közlése szerint az RMDSZ részéről 317 polgármesterjelölt, 8459 helyi és 703 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Az RMDSZ továbbá Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyében pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. A korábbi önkormányzati választáson a szövetség 184 településen állított polgármestert, 2195 helyi és 89 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, ugyanakkor Hargita, Kovászna, Szatmár és Maros megyében az RMDSZ-t képviselő jelölt nyerte el a megyei tanácselnöki tisztséget.
Szabó-Györke Zsombortól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos sajtófelelősétől megtudtuk: a szervezet lapzártánkig még nem véglegesítette a listáit a székelyföldi megyékben. Azt azonban tudni lehet, hogy a legfiatalabb magyar párt 74 polgármesterjelölttel, 1726 helyi és 260 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 7 megyében állít megyei tanácselnökjelöltet.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a szervezet közel száz településen pályázza meg a polgármesteri tisztséget, az önkormányzati képviselőjelöltek számát azonban lapzártánkig nem tudta pontosan megmondani. „A polgári párt számára a helyhatósági választások tétje az, hogy minél több polgármesteri tisztséget megszerezzen. Célunk, hogy a 2008-ban megszerzett 11 polgármesteri széket megtartsuk, de nyilván szándékunkban áll növelni a tanácsosi mandátumhoz jutott polgári pártiak számát is” – nyilatkozta lapunknak Szász Jenő.
A polgáriak első megmérettetésén egyébként 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek. Az MPP elnöke sajnálja, hogy a párt nem tudott országos színtű koalíciót kötni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP): Szász Jenő számításai szerint egy ilyen együttműködés révén a két szervezet 54 településen szerezhette volna meg a polgármesteri tisztséget.
„Sajnos így sok helyen megoszlanak majd a jobboldali szavazatok és így az RMDSZ jelöltje lesz majd a befutó. Együttműködés révén egy olyan eredményt tudtunk volna felmutatni, amely miatt az RMDSZ kényszerhelyzetben nemzeti válogatottat kellett volna felállítson a parlamenti választásokra” – fogalmazott az udvarhelyi politikus. Szász Jenő példaértékűnek nevezte, hogy az MPP és az EMNP Kolozs megyei szervezetének sikerült megállapodnia pénteken abban, hogy közös listán indítják jelöltjeiket az önkormányzati választásokon.
A két párt Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs, illetve Csép Sándor által pénteken kiadott közös közlemény szerint a megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármesterjelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, az MPP jelöltje kerül fel. Kolozs megyében az MPP tanácselnökjelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, az MPP jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a néppárt jelöltje indul.
Kolozsvár: László Attila visszalépett
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, mint ismeretes, Eckstein-Kovács Pétert indítja a kincses városi polgármesteri tisztségért, míg a szervezet megyei elnöke, Máté András a megyei tanácselnöki mandátumért próbál voksokat gyűjteni június 10-én. Az amúgy is több meglepetésnevet tartogató városi tanácsosjelöltek listáján azonban az utolsó pillanatban is történtek változások: az RMDSZ jelenlegi alpolgármestere, a 7. helyre rangsorolt László Attila bejelentette, nem kíván részt venni a megmérettetésen.
László a Krónikának elmondta, a jelöltállítás „nevetséges módszerét” kifogásolja. „Nem adom a nevem ilyen bohóckodáshoz” – fogalmazott az alpolgármester. A Krónika úgy értesült, László Attilán kívül a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő sem vesz részt a megmérettetésen. Úgy tudjuk, a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke, a megyei tanácsi alelnök is visszalépett.
Marosvásárhely: leszámolások az RMDSZ-nél
Teljesen felborította az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelölt listáját a megyei szervezet vezetősége. Az állandó bizottság szinte semmibe vette a helyi választmány véleményét és új, a városi szervezet székházában soha meg nem fordulót, jóformán még tagsági könyvvel sem rendelkező személyeket is rangsorolt befutó helyekre. Elesett a bejutó pozíciótól maga a választmány elnöke, Csegzi Sándor is. Megyei felettesei azt vetették a város alpolgármesterének a szemére, hogy az elmúlt tizenkét év alatt nem sikerült kibújnia Dorin Florea városatya árnyékából. Nagy István színművész és rádiós személyében a listát egy civil vezeti.
A Rádió GaGa kereskedelmi adó igazgatóját Benedek István, a városi szervezet elnöke, Gombos Csaba egykori wu-shu világbajnok, illetve Peti András jogász követi. Utóbbi kettőt a közvélemény a szervezet nagyágyúinak számító Lokodi Edit Emőke, Kelemen Atilla és Borbély László bizalmi embereiként tartja számon. Az RMDSZ megyei elnökének a fia is bejutó helyre került: Kelemen Márton azonban nem a városi, hanem a megyei önkormányzatot célozta meg.
Azon túl, hogy választmányi elnökként megyei felettesei a 10. pozícióra rangsorolták, Csegzi Sándor úgy érzi, az állandó bizottság méltánytalanul járt el, hisz a listára olyan személyeket is elhelyeztek, akiket ő is jobbára csak névről és hallásból ismer. Véleményét osztja a választmány is; a testület több tagja is szóvá tette, hogy Kelemen Atilla megyei elnök olyanokat kezdett „futtatni”, akiket eddig még soha nem láttak az RMDSZ székházában.
„Számomra provokáció és jelzés is egyben az, hogy a 10. helyre rangsoroltak. Ugyanakkor biztató, hisz még jelentek valamit a marosvásárhelyi magyarság számára, ha azok az emberek állítottak félre, akik ezt megtették” – reagált a Krónikának Csegzi, aki az állandó bizottság döntése után viszszalépett. Az alpolgármester – aki az elmúlt években többször is lemondott mások javára a polgármester-jelöltségről, az idén pedig második lett Vass Levente mögött – belátta, hogy ő, felettesei elvárásával ellentétben, nem akart fék lenni mindabban, amit a város polgármestere, Dorin Florea tesz. Csegzi Sándor ugyanakkor jó ideje az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozik.
A párt országos főtitkára, Kovács Péter szerint azért volt szükség a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista átszabására, mert a felmérések szerint csökkent a helyi magyarság bizalma a városi RMDSZ-szervezetben és a helyi önkormányzati képviselők egy részében. A Többszemközt című ETV-s műsor meghívottjaként azonban elhallgatta, hogy a közvélemény-kutatás szerint a szövetségnek semmi esélye visszaszerezni a polgármesteri széket. Kovács Péter úgy vélte: ha a polgármester-választáson minden magyar Frunda Györgyre szavaz, Marosvásárhelyen lehet győzni.
A leköszönő tanácsosok mindenáron való menesztési hevében az állandó bizottság egy olyan személyt is rangsorolt a listára, aki zsenge koránál fogva nem választható. Az RMDSZ megyei vezetői utólag belátták tévedésüket, és lecserélték Csata Tímeát. Ezzel szemben az EMNP listája sokkal kevesebb meglepetést tartalmaz. Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek lajstromát a szervezet megyei, illetve helyi elnöke vezeti, Portik Vilmos és Kali István.
Az igazi húzónevek a harmadik és a negyedik helyet foglalják el, Nagy László unitárius esperes és Hollanda Dénes, a Sapientia volt dékánja és egyben alapítója személyében. A néppártiak listáján továbbá több olyan személy is szerepel, aki korábban az RMDSZ színeiben foglalt el különböző tisztséget: a hatodik helyezett Kirsch Attila például 2000 és 2008 között két mandátumot töltött ki a városi önkormányzat tulipános frakciójában. Az EMNP nem indít saját polgármesterjelöltet, de bejelentette, a függetlenként megméretkező Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét támogatják a megmérettetésen.
Bizonyos híresztelésekkel ellentétben nem mond le a polgármester-jelöltségről az MPP-hez igazolt Benedek Imre. Az ismert kardiológusprofesszor, aki több mandátumon keresztül az RMDSZ megyei tanácsosa volt, kijelentette, esze ágában sincs visszalépni, és folytatja a harcot, amire ötezer támogató aláírás jogosítja fel. A szövetség vezetői Dorin Florea demokrata-liberális polgármester emberének tartják Benedeket, akit az utóbbi időben egyre többször láttak vendéglői asztalnál ülni a jelenlegi városvezetővel.
Háromszéken a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor újabb mandátumra pályázik, kihívói a néppárt részéről Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke és a polgári pártot képviselő Kulcsár Terza József lesznek.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádot támogatja, aki újabb polgármesteri mandátumot szerezne a megyeszékhelyen, a többi háromszéki városban azonban hármas verseny várható.
Hargita megyében Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben, míg az RMDSZ égisze alatt induló Borboly Csaba újrázna a megyei tanács élén. Csíkszeredában Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe.
Bihar megye: új és régi arcok
Tegnap, a határidő szerinti utolsó pillanatban nyújtotta be megyei tanácsi, illetve váradi helyi önkormányzati jelöltlistáját a Bihar megyei RMDSZ-szervezet. Nagyvárad polgármesteri címére Cseke Attila jogászt, korábbi egészségügyi minisztert jelölik, a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület élére pedig Pásztor Sándor mérnök, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője pályázik. Az RMDSZ listáit ugyanakkor a megszokottnak mondható nevek vezetik, némileg rendhagyó módon a polgármester- és az elnökjelölt helyett: a városi önkormányzati jelöltek közül Biró Rozália foglalja el az első helyet, ami azt mutatja, hogy az alakulat júniustól is számít rá nagyváradi alpolgármesterként – harmadik mandátumában.
A megyei lista élén pedig az a Kiss Sándor áll, aki korábban már betöltötte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét, igaz, még azelőtt, hogy ezt a posztot egyéni választókörzetes szavazással lehetett volna elnyerni. Jelenleg Kiss a megyei önkormányzati alelnök, és a lista alapján valószínű, hogy ezután is az marad. Cseke Attila szenátor nem szerepel egyik listán sem, Pásztor Sándor pedig éppúgy, mint legutóbb, a váradi tanácsosjelölti listán foglal el befutó helyet.
Ezen a jelöltlistán egyébként nincs sok változás, egyetlen kivétellel ugyanazok a nevek szerepelnek a befutó helyeken, akik jelenleg is tanácsosi széket foglalnak el Váradon. Az egyetlen személyi változást Fleisz János történész eltűnése jelenti, akinek helyét Ritli László Csongor jogász, Ritli László egészségügyi miniszter fia vette át a lista egyik, biztos nyerőnek számító helyén. Fleisz Jánost, akinek mandátumvégi tanácsosi beszámolóját el sem fogadta a frakció, tegnap telefonon kerestük meg, ő pedig kérdésünkre kijelentette: a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni más párt színeiben sem.
Cseke Attilának egyébként Nagyvárad jelenlegi polgármesterével, Ilie Bolojannal kell felvennie a harcot, ha nyerni akar, magyar ellenfelei ugyanakkor azzal kampányolnak, hogy sem neki, sem más magyar jelöltnek nincs valós esélye a váradi győzelemre. Tény, hogy az előzetes felmérések alapján Bolojan tulajdonképpen biztos nyertesnek látszik. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének egy friss közleményéből az is kiderül, hogy a szervezet saját, reprezentatív felmérése alapján sok váradi magyar is a népszerű, liberális párti városvezetőre kívánja leadni voksát.
A vélt esélytelenség miatt indít saját váradi polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt Zatykó Gyula mérnök személyében, a Bihar megyei önkormányzat élére pedig Szilágyi Ferenc egyetemi tanárt jelölik. Az EMNP még nem hozott nyilvánosságra sem váradi, sem megyei jelöltlistát. Függetlenként jelölteti magát Érmihályfalván a polgármesteri tisztségbe Kovács Zoltán. Mi is beszámoltunk róla, hogy a jelenlegi érmihályfalvi polgármester nemrég kilépett az RMDSZ helyi szervezetéből, később pedig a szövetségből is.
Szilágy megye: RMDSZ vs. EMNP
Szilágy megyében már tudvalevő, hogy huszonegy polgármesterjelöltet indít az RMDSZ. Zilahon Sojka Attila János vállalkozó száll versenybe a polgármesteri címért, a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért pedig Csóka Tibor mérkőzik meg. Az EMNP Zilahon Tunyogi Tímeát, a párt helyi elnökét jelöli polgármesternek, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig Sándor József orvost.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezet állít megyei tanácselnökjelöltet, Szatmárnémetiben viszont a polgármesteri tisztség elnyeréséért csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) száll ringbe.
Az RMDSZ a megyei tanácselnöki székért Csehi Árpádot indítja ismét, aki jelenleg is ellátja ezt a tisztséget, a megyeszékhelyen pedig polgármesterjelöltjük Ilyés Gyula, aki második mandátumát tölti városi elöljáróként. Az MPP négy évvel ezelőtt – saját bevallásuk szerint az RMDSZ kérésére, akik azt akarták, hogy magyar ellenjelöltek ne veszélyeztessék a szövetség pozícióit – nem szállt ringbe sem a szatmárnémeti polgármesteri, sem a Szatmár megyei tanácselnöki székért. Most viszont mindkét pozíciót megpályázzák, mivel úgy vélik, az RMDSZ nem honorálta akkori gesztusukat.
Tanácselnökjelöltjük a párt megyei elnöke, országos MPP-alelnök, Hegedűs Pál, Szatmárnémetiben pedig Zazula Béla helyi vállalkozó lenne polgármester. Az EMNP megyei tanácselnökjelöltje szintén az alakulat megyei szervezetének vezetője, Tivadar Dénes lesz. Polgármesterjelöltet viszont nem indítanak Szatmárnémetiben, amint sajtótájékoztató keretében elmondták, egy általuk végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján döntöttek így, melyből az derült ki, hogy a megyeszékhelyen élő magyarok nem akarják, hogy több magyar nemzetiségű polgármesterjelölt induljon, megyei szinten viszont szeretnének változást.
Tanácsosi listájuk viszont lesz a városban is, melyet szintén Tivadar Dénes vezet. Nagykárolyban az RMDSZ és a néppárt jelöltje száll ringbe az elöljárói székért – a szövetség a jelenlegi polgármestert, Kovács Jenőt jelölte ismét, az EMNP pedig a városi szervezet elnökét, Konglovits Évát indítja a magyar többségű településen. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 11.

Választások – Jelöltmustra Székelyföldön
Ma megkezdődött az önkormányzati választási kampány Romániában, amely június 9-én reggel 7 órakor, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt 24 órával ér véget.
Három magyar párt mintegy 15 ezer jelöltje mérkőzik meg egymással és a román ellenfelekkel Erdélyben a június 10-i önkormányzati választásokon. A polgármesterek és megyei tanácsok elnökeinek megválasztásánál sem lesz második forduló: a legtöbb voksot összesítő jelölt foglalja el a tisztséget, függetlenül attól, hogy megszerezte-e a választók legalább felének bizalmát.
Székelyföldön kiélezett magyar-magyar verseny várható az önkormányzati választásokon. Minden nagyobb településen több magyar jelölt verseng a polgármesteri székért és a legtöbb helyen saját tanácsosi (önkormányzati képviselői) listát indít mindhárom magyar párt. A legtöbben a tulipán jele alatt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben indulnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) is a Székelyföldre összpontosít. Választási jelükre, a fenyőre, már négy éve is itt ütötték a legtöbb pecsétet: akkor a székelyföldi voksok több mint harmadát szerezte meg. Mindkettőtől átcsábíthat szavazókat a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely a közélettől elfordult magyarokat is arra bíztatja: érdemes visszatérni a szavazófülkébe az új párt jele, a csillag kedvéért.
A legmagyarabb székely városban, Székelyudvarhelyen az RMDSZ a tisztségben lévő Bunta Leventét indítja a polgármester-választáson, aki a 2004-2008 ciklus idején a Hargita megyei önkormányzat élén állt. Visszatérne a város élére Szász Jenő, az MPP elnöke is, aki már három mandátumot töltött (1996 és 2008 között) Székelyudvarhely polgármesteri székében. Az EMNP részéről is jelentkezik kihívó Tankó László közgazdász, vállalkozó személyében.
A megyeközpont Csíkszeredában Ráduly Róbertnek, a nyolc éve tisztségben lévő RMDSZ-es polgármesternek két orvos kihívója van a másik két párt részéről. Az EMNP Szabó-Soós Klára családorvos „gyógyító kezeire" bízná a várost, aki az MPP-től igazolt át az új párthoz. Az MPP Bokor Márton gyermekgyógyászt, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság korábbi vezetőjét indítja polgármesterjelöltként.
Gyergyószentmiklóst MPP-s polgármester vezeti négy éve: Mezei János újraválasztását az EMNP is támogatja. Leváltásával egy szintén MPP-s múlttal rendelkező tanár, Lázár Zoltán atomfizikus próbálkozik az RMDSZ részéről. A korábbi alpolgármester az egyik helyi lapnak azt mondta, nem akar magányos farkas lenni: ezért fogadta el az RMDSZ felkérését.
A Hargita megyei közgyűlés elnöki tisztségét Borboly Csaba, az RMDSZ egyik csúcsvezetője tölti be, aki négy éve Szász Jenő MPP-s elnökkel mérkőzött meg – sikeresen – a „legmagyarabb" romániai megye vezetéséért. Mostani kihívói Salamon Zoltán közgazdász az MPP, illetve Sorbán Attila mérnök az EMNP részéről.
Kovászna megyében a párt háromszéki elnöke, Nemes Előd pályázza meg az EMNP részéről a megyei tanács elnöki tisztségét, amelyet Tamás Sándor RMDSZ politikus tölt be. Ugyancsak megyei elnökét, Terza József jogászt küldi harcba a székért az MPP is.
A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön az EMNP a tisztségben lévő Antal Árpád RMDSZ-es polgármester újraválasztását támogatja. MPP-s kihívója Bálint József építési vállalkozó, jelenlegi alpolgármester lesz.
Felső-Háromszék központjában, Kézdivásárhelyen, újabb mandátumra pályázik a négy éve tisztségben lévő MPP-s polgármester, Rácz Károly, akit a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly márciusban kenőpénz elfogadásának gyanújával vett őrizetbe, majd egy hónappal később szabadlábra helyezték. Rácz akkori sajtótájékoztatóján azt mondta: a kérdéses összeget kölcsönkérte. „A Brassói Táblabíróság végre hozott egy politikailag nem befolyásolt döntést, és elismerte, hogy azok a szedett-vedett állítások, amelyek az aktacsomókban szerepelnek, nem állják meg a helyüket. Nem hogy a letartóztatásomat meghosszabbítsák, de azonnali hatállyal megszüntették azt" – interpretálta a polgármester a döntést.
Az RMDSZ a mostani választáson a térség szenátorára, Bokor Tiborra bízta a polgármesteri tisztség visszaszerzését. Az EMNP Johann Taierlingot, egy Németországból hazatelepült kommunikációs szakembert jelölt a tisztségre.
A Székelyföld történelmi fővárosában, Marosvásárhelyen él Erdély legnépesebb magyar közössége, ám a románság van többségben. A magyar pártok egy éve hangoztatják, hogy a város lakosságának 45 százalékát kitevő magyarságnak csak egy közös jelölttel lenne esélye visszaszerezni a 12 éve elvesztett polgármesteri széket, mégsem jutottak megállapodásra. Az RMDSZ szerint az összefogás egyedüli módja az lehetett volna, hogy a másik két párt is felsorakozik a tulipán jele alatt induló „közös" jelölt mögé, a másik két párt pedig koalíciós megállapodást követelt. Végül mindenki megy a maga útján: az RMDSZ Frunda György szenátort jelölte polgármesternek, az MPP – az RMDSZ-ből kizárt – Benedek Imre szívsebész professzort indítja, az EMNP pedig bejelentette, hogy a függetlenként induló emberjogi harcost, a Pro Európa Liga társelnökét Smaranda Enachet támogatja. A marosvásárhelyi összefogást leghangosabban szorgalmazó új párt szerint még mindig nem lenne késő visszaléptetni Frundát és Benedeket, hogy a magyarok körében nagy tiszteletnek örvendő Smaranda Enachenak esélyt biztosítsanak a negyedik mandátumára készülő Dorin Florea polgármester leváltására, ám sem az RMDSZ, sem az MPP nem mutat erre hajlandóságot.
A magyar pártok közötti megegyezés hiánya a megyei tanácselnöki tisztség megtartását is kérdésessé teszi. Maros megye lakosságának valamivel több mint harmada magyar és négy évvel ezelőtt úgy sikerült az RMDSZ-es Lokodi Editnek megnyernie a választást, hogy a román szavazatok megoszlottak több párt jelöltje között. Most a megye eddigi prefektusa, a demokrata-liberális Marius Pascan lesz fő ellenfele, a másik két magyar párt pedig az MPP-s Bíró Zsoltot, a Marosszéki Székely Tanács elnökét támogatja a tanácselnöki választáson.
MTI. Erdély.ma

2012. május 14.

Alkotói ösztöndíjat kapott a Krónika két munkatársa
A Krónika két munkatársa – Botházi Mária és Varga László – is díjazottként vett részt szombaton Marosvásárhelyen a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak ünnepi átadásán.
Botházi Mária, a kronika.ro munkatársa, illetve Varga László, a Krónika kultúra rovatának szerkesztője az irodalom kategóriában nyerte el az egy évre szóló ösztöndíjat havi 700 lej értékben.
Az RMDSZ, a Communitas Alapítványon keresztül immár tizedik alkalommal biztosít egy éves alkotói ösztöndíjat harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, valamint a film és a televíziózás területén. Az idén negyvenegy fiatal alkotó részesül az alapítvány támogatásában.
Az idei ösztöndíjasok:
Film és televízió: Bán Attila, Demeter Zsuzsanna, Kürti István, László József, Simon Tünde Emőke
Irodalom: Bartha Katalin Ágnes, Botházi Mária, Demeter Zsuzsa, Farkas Wellmann Éva, Fekete Réka, Ferenczi Szilárd, Karácsonyi Zsolt, Székely Csaba, Varga László
Képzőművészet és fotográfia: Adorjáni Márta, Daczó Enikő, Fülöp József, Gidó Szende Melinda, Kékedi Ronáld Sándor, Manasses Almássy Botond, Nagy Zoltán Gergely, Németh Attila Levente, Székely Beáta
Színházművészet: Bartha László Zsolt, Borbély Bartis Emília, Derzsi Dezső, Éder Enikő, Farkas Lóránd, Kiss Bora Zsuzsanna, Mezei Gabriella, Szalma Hajnalka, Szekrényes László
Zene: András Orsolya-Erzsébet, Benedek Tibor-Magor, Diószegi Benjámin, Kelemen Antal, Korpos Szabolcs, Lokodi Rozália, Nagy Edina, Szabó Mária, Szép András. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 28.

Kiadványbemutató és fotókiállítás
Május 24-én, csütörtökön mutatták be a nagyváradi Szigligeti Színház kiadványát a miniévad keretén belül. A bemutatót képkiállítás követte.
A Szigligeti című kiadvány negyedik számáról Kinde Annamária költő, Szabó K. István a Szigligeti Színház művészeti igazgatója és Sorbán Attila, a színház pályázatokért és marketingosztályért felelős osztályvezetője beszéltek. A kiadvány a színházban zajló munkába enged betekintést, emellett az előadásokról, színészekről tudhatnak meg többet az érdeklődők. A bemutató során a jelenlevők megoszthatták gondolataikat, ötleteiket a kiadvánnyal kapcsolatban, és azt, hogyan javítanák, esetleg mi hiányzik belőle. Kinde Annamária a közös munka folyamatát mesélte el. Sorbán Attila elmondta, hogy az új színházi struktúra beindulásával feltétlenül szeretett volna megvalósítani egy igényes kiadványt is, amelyet a bemutatókhoz lehetne kötni. Hozzáfűzte, hogy a jövőben a bábszínházról és a táncegyüttesről is lehetne írni.
Fotókiállítás
Szabó K. István hozzátette, hogy a kiadvány több mint egy műsorfüzet, hiszen nem csak a bemutatott előadásról olvashatnak az érdeklődők, hanem találnak elemzéseket, eszmefuttatásokat, interjúkat a színészekkel, mindezeket egy megadott témába csomagolva. Köllő Kata színházkritikus elmondta, hogy hasonló kezdeményezéssel még nem találkozott más színházakban. Hozzátette: fontos, hogy a kiadványban a társulat tagjairól is olvashatnak. A továbbiakban a beszélgetés a politikai befolyásra és a finanszírozásra terelődött. Sorbán Attila kiemelte, hogy a kommunikáció a politikum és a színház között nehezen valósul meg. Szabó K. István végezetül elmondta, hogy a politikai szférának meg kell értenie, hogy a társulat nem magáért dolgozik, és nem felügyelő tisztekre, hanem partnerekre van szükség. A kiadvány bemutatóját követően az érdeklődők Petru Danci, a színház fotósának az idei évad előadásairól készült fotóit tekinthették meg.
Nagy Noémi. erdon.ro

2012. június 13.

Hargita Megye Tanácsa: kétharmados az RMDSZ
A megyei választási iroda hivatalos eredményei alapján a Hargita megyei tanácsosi listákra összesen 139 118 érvényes szavazat érkezett, ennek 61,45 százalékát (85 466 szavazatot) a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg. Így a bejutási küszöböt el nem ért pártok szavazatainak visszaosztásával együtt az RMDSZ jelöltlistájáról összesen 20-an nyertek megyei tanácsosi mandátumot, ez a mandátumok kétharmadát jelenti.
A megyei tanácselnöki tisztségre leadott 141 963 érvényes szavazat 64,91 százalékát, vagyis 92 155 voksot az RMDSZ jelöltje, Borboly Csaba nyerte el, így újabb négy évig vezeti Hargita Megye Tanácsát. A három magyar párt megyei tanácsosjelöltjeire összesen leadott 118 686 érvényes szavazat 75,02 százalékát az RMDSZ jelöltje, Borboly Csaba, 14,27 százalékát az MPP jelöltje, Salamon Zoltán, míg 10,69 százalékát az EMNP jelöltje, Sorbán Attila szerezte meg.
A megyei tanácsosi listákra leadott érvényes szavazatokból a Magyar Polgári Párt (MPP) 18 468-at, 13,27 százalékot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 14 752-t, 10,6 százalékot, míg a Szociál-Liberális Unió (USL) 12 121-et, 8,71 százalékot szerzett meg. Így az MPP négy mandátummal, az EMNP és az USL pedig három-három mandátummal vesz részt a megyei tanácsban. A többi pártra leadott érvényes szavazatok száma nem érte el a megyei tanácsba való bejutáshoz szükséges határértéket. A megyei tanácselnökre leadott szavazatok 12,35 százalékát (17 533 szavazatot) 9,25 százalékát (13 142 szavazatot) az USL és 8,34 százalékát (11 842 szavazatot) az EMNP nyerte el.
Az eredmények alapján a megyei tanács összetétele várhatóan a következőképpen alakul:
RMDSZ-es tanácsosok: 1. Birtalan József 2. Bende Sándor 3. Pálffy Domokos 4. Becze István 5. Petres Sándor 6. Bíró Barna Botond 7. Ferencz-Salamon Alpár László 8. Sándor Barna 9. Burus-Siklódi Botond 10. Bege Károly 11. Ambrus Sándor 12. Szentes Antal 13. Tóásó László 14. Rafain Zoltán 15. Barti Tihamér 16. Incze Csongor 17. Rácz Árpád 18. Benyovszki Lajos 19. Csutak Mária Magdolna 20. Magyari Vencel MPP-s tanácsosok: 1. Salamon Zoltán 2. Thamó Csaba Zsolt Béla 3. Csillag Péter 4. Sebestyén Csaba-István EMNP-s tanácsosok: 1. Sorbán Attila 2. Orosz-Pál Levente 3. Danguly Ervin USL-s tanácsosok: 1. Proca Ioan 2. Marcu Raducu Ioan 3. Pop Adrian. Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-157




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék